1. - A kezdet

/Mielőtt a játék kezdetét venné.../

Setsuno Midori (lányok, 11.) már este 8 óra előtt pár perccel ott toporgott az iskola előtt. Igaz csak fél9-re volt meghirdetve a gyülekező, hogy a 9 órás indulásra már minden diák ott legyen, de Midori türelmetlen volt. Vagyis inkább izgatott, ez a helyes szó rá. Persze még senki sem volt a helyszínen. Hátát egy fának támasztva nézelődött, jönnek-e már a többiek, de egy perc sem telt el így, megunta, s ide-oda járkálva figyelte, mikor fordul be végre valaki a sarkon. Nagy reményei voltak ezzel a kirándulással kapcsolatban.

Ikeda Tatsuya (fiúk, 18.) szokás szerint inkább korán elindult, hogy időben odaérjen. Meg kellett őriznie a tanárokban és osztálytársaiban róla fenntartott pozitív képet, nem akarta ilyen apróság miatt, mint a késés kockáztatni jóhírét. Már csak pár utcányira volt az iskolától, mikor két ismerős alakon akadt meg a szeme a túloldalon.

Kibashi Shouri (fiúk, 12.) és Sugiki Haruka (lányok, 17.) egymás kezét fogva közeledtek, arcukon széles mosollyal. Ez lesz az első közös kirándulásuk, így izgatottan néztek a jövőbe.

Midori először Shouri és Haruka párosát vette észre, és vidáman integetni kezdett nekik. Aztán észrevette mögöttük Tatsuyát is. Egy pillanatra megállt a keze a levegőben, alig észrevehetően, aztán egy apró mosollyal őt is köszönötötte.

Mizuno Benawi (fiúk, 4.) egy jegyzetfüzetbe merülve sétált az iskola felé, majdnem nekiment az előtte ballagó Tatsuyának, de még idejében befékezett. Valami elnézésfélét mormogott, aztán kikerülte, s továbbra is a füzetbe mélyedve elsátélt a legközelebbi padig, hogy ott minden további veszélytől megkímélve magát olvashasson. Remélte nem fogják őt a Midori-féle visongó lányok a buszon is zavarni.

Shouri és Haruka sikeresen átért az út túloldalára és csatlakoztak a várakozó Midorihoz. Shouri elengedte barátnője kezét és igyekezve lazának tűnni a kerítésnek támaszkodott nem messze a két lánytól. Haruka rosszallóan megcsóválta a fejét barátja elkülönülése láttán, de aztán vígan Midorihoz fordult.
- Kíváncsi vagyok, hogy Sensei mit fog szólni a neki tartogatott újabb meglepetéseimhez - kacsintott a másik lányra.


Tatsuya már épp emelte volna a kezét, hogy illedelmesen visszaköszönjön, mikor érezte, hogy valaki enyhén meglöki hátulról. Hátrafordulva a könyvébe merült Benawira esett a pillantása, aki rögtön tovább is ment egy padhoz. Tatsuya megrántotta a vállát, majd továbbindult.

Midorinak gyorsan ki is ment a fejéből Tatsuya, ahogy Haruka szóbaelegyedett vele. Csak egy rövid csodálkozó pillantást vetett Shouri felé - vajon miért nem jön ide? -, aztán ezt is feledve kíváncsi-izgatottan (mely utóbbi amúgy is lerítt az egész viselkedéséről) visszakérdezett:
- Meglepetések? Mesélj!

Haruka cinkosan rákacsintott.
- A legutóbbi lisztes akcióm túl könnyednek mutatkozott, tehát valami ötletesebbel szeretném meglepni. Mondjuk jó éles rajzszögeket rakok a székére a buszon, amíg nem figyel, és mikor felugrik, a feje fölé is felszerelek valamit, amibe jól beverheti. Valami jó keményet, hogy csak úgy nyikkanjon!
Arcán réveteg mosollyal összedörzsölte tenyerét.

Midori beleharapott a szája szélébe, de végül semmit sem szólt. A lisztes dolog tényleg jó poén volt, ő is mindig keresi a bajt, de a rajzszög azért már kicsit durva... Hogy "témát váltson" óvatos, de reményei szerint (csak) Haruka számára feltűnő pillantásokat küldött Tatsuya felé.

Haruka egy ideig arcán furcsa kifejezéssel próbálta megfejteni Midori pillantásait, míg végül leesett neki, hogy mit akar jelezni a lány. Lassan megfordult és megpillantotta a megérkező Tatsuyát.
- Üdv, Ikeda-kun! - köszöntötte a fiút. - Tartozol nekem néhány barkácskönyvvel, csak hogy el ne felejtsd!

Shouri lehunyt szemmel még mindig a kerítést támasztotta, mikor neki is feltűnt Tatsuya érkezése. Egy pillanatra mintha elhúzta volna a száját, de aztán köszöntésként biccentett egyet a fiúnak.


Tatsuya végre a lányokhoz ért, és kicsit meglepődött Haruka azonnali "támadásán".
- Nyugi, megvannak a könyveid, nem lettek elfelejtve. Csak az egyikben hasznos utasításokat találtam az egyik versenybeadandómhoz.
Átnézve a lányok válla fölött még elcsípte Shouri arckifejezését, majd hűvösen visszabiccentett.

Midori próbálta követni a fiúk hangtalan párbeszédét, aztán aranyos-durcásan megállapította magában, hogy bizonyára egy újabb érdekes titok van kilátásban, aminek a részleteiről lemaradt. Persze épp ezért titok. Egy pillanatra elmélázott Shouri arckifejezésén, és csak átfutott az agyán a gondolat, hogy milyen szerencsés is Haruka egy ilyen helyes sráccal; aztán gyorsan kiverte a fejéből, nehogy a lány megérezze mire gondol. Rá se mert nézni, hogy figyeli-e őt, nehogy pont ezzel legyen. Egy ilyen lány, mint Haruka biztos még a gyanúját is bőségesen megtorolná egy esetleges pasilopásnak még a gondolatának is. Igen. Biztosan.

Lassan az osztály többi tanulója is szálingózni kezdett. Új beszélgetőpartnert keresett a szemével, s az épp most érkező hármas, Akamatsu Nami (lányok, 6.), Tsukimura Kaori (lányok, 16.) és Mai Sorano (lányok, 21.) megfelelőnek ígérkezett. A lányok, mint mindig kifogástalan matrózblúzukban jelentek meg. Valahogy rajtuk mindig minden jobban állt, pedig elvileg ugyanazokat az egyenruhákat viselték, mint minden más lány. Mégis... a gallér mintha élénkebb kék lenne, a szoknya, mintha leheletnyivel rövidebb, vagy formásabb. Na és persze az elmaradhatatlan kiegészítők, és tökéletes frizura. Persze Midori is igyekezett a különleges alkalomhoz illően feltűnőbben öltözködni - itt az esély meghódítani egy fiút - ám nála ez csak egy jobb vállra vetett lazán megközött copfból állt. Tény, hogy ez a viselet igen ideális volt göndör fürtjeihez.
/Csak össze ne keverjem ki hogy néz ki O___O/

Haruka követte Tatsuya biccentését és szemei a méltatlankodni látszó Shourin állapodtak meg. Egy pillanatig átsuhant fejében a gondolat, hogy hagyja a fiút a francba, ha már ő akart különcködni, de aztán sóhajtott.
- Reménytelen, hogy valaha is normális közösségi életet éljen... - mondta olyan hangosan, hogy csak a mellette állók hallják, aztán barátjához sétált hátrahagyva a többieket. Shouri magához húzta barátnőjét, és egy elégedett pillantást küldött Tatsuya felé.

Most Tatsuyán volt a szájhúzás ideje.
- Ha ez azt hiszi, hogy bármit is akarok Sugikitől, nagyon téved - morogta csak úgy magának, miközben megigazította szemüvegét.
Midorihoz hasonlóan neki is feltűnt, hogy egyre többen érkeznek meg. Szeme átsiklott Moriyama Hiroshin (fiúk, 21.), aki haját ismét füle mögé tűrte, hogy elővillantsa fülbevalóit /nem nőiesek! XD/. Hiroshi mellett a kissé álmatagnak tűnő kócos Ishikawa Ichiro (fiúk, 8. ) lépkedett, aki hirtelen megállt, és hatalmasat ásított némi nyújtózkodással egybekötve. Hiroshi várakozón szintén megállt, hogy bevárja nem túl aktív barátját.
Tatsuya látókörébe ekkor került a rövid, szinte már fiús hajú Madara Chino (lányok, 9.). A fiú halványan elmosolyodott, mikor észrevette, hogy Chino most sem viseli a kötelező egyenruhát, hanem inkább egy számára kényelmesebb nadrágra váltotta szoknyáját, aminek zsebeibe mélyen besüllyesztette kezeit. Tatsuya valamilyen szinten becsülte a lányt, hogy nem törődve a következményekkel mindig azt tette, amit jónak látott és az adott helyzetben kényelmesnek érzett. Ez volt az, amire ő sosem lett volna képes...

Pár perc előtt féllel egy nagy csapat fiú érkezett, de Midori és a 3 lány igazából csak Iwashi Nobut (fiúk, 10.) szúrták ki, illetve miután észrevették őt a többiekkel nem foglalkoztak. A fiú igazából nem volt annyira feltűnően helyes, ám haját szőkére festette s ezzel igencsak magára vonta a lányok érdeklődését, főleg e 3ét.
Elsőre valószínűleg senkinek sem tűnt fel, de volt egy lány is a frissen érkezett csapatban: Reino Saika (lányok, 12.), aki amint észrevette barátnőjét, Madara Chinot, egyből odasietett hozzá. Meg sem várva, hogy a lány szóhoz jusson, belekezdett:
- Nyertünk! Ekkora focimeccset rég nem láttam! Para, hogy mára rakták az osztálykirándulást! Még jó, hogy este indulunk, gáz lett volna emiatt kihagyni egy ilyen jó meccset! Tényleg, te mért nem jöttél el? Te is szereted a focit, nem?
Saika a suli női focicsapatának tagja volt. A legjobb. Legalábbis sokan így tartották. Szeretett volna a fiúk közt játszani, mert a női mezőnyt nem érezte elég erősnek, de természetesen nem kapott engedélyt rá. Szívás. De legalább a délutánonkénti "barátságos" meccseken halomra alázhatta a fiúkat. Egyenlőre ez is elég volt neki.

Chino meg sem lepődött barátnője lelkesedésén. Arcán bocsánatkérő mosollyal rövid hajába túrt.
- Bocsi, teljesen kiment a fejemből, hogy az ma volt. Amúgy is össze kellett pakolnom, de valahogy semmi kedvem ehhez az egész kiránduláshoz, valahogy nem vagyok olyan hangulatban.
Ekkor meglátta az újonnan érkezetteket és elnézően elmosolyodott.
- Nézd csak, An'tayoko-nak új állatkája van - intett An'tayoko Kazushige (fiúk, 9.) felé. A vékony, barna fiú táskájáról több kisebb plüssállatos kulcstartó lógott, kezében pedig újonnan varrt saját készítésű plüss Pokémonát szorongatta. Osztálytársai nagy része elnézte a fiú furcsa hobbiját, hisz be kellett látniuk, Kazushige igenis ügyeskezű.
Az érkező Yamashita Fumi (lányok, 4.) is észrevette Kazushige új alkotását, és úgy érezte, egyből jobb kedve lett. Valamivel vidámabban a két lányhoz ment, hogy köszöntse őket.
- Húú, látjátok, mondtam, hogy nem kések el! - mondta. - Csak muszáj volt megnéznem azt az új autót apám műhelyében, valami elképesztő, mire képes!

- Áh, nem számít, majd legközelebb - legyintett Saika. Köszönt Fuminak és faggatni kezdte az autóról. Ha fociról vagy autókról volt szó, ez a három lány még a fiúkon is túltett érdeklődésével. Amikor belekezdtek egy ilyen témába várható volt, hogy hamarosan fiúk is csapódni fognak hozzájuk.
Igazság szerint az ő helyzetük érdekes volt a srácokkal kapcsolatban. Saika meccsére például ma is sokan elmentek, annak ellenére, hogy a fiúk általában lenézik a focit, és sokuknak bejött ez a fiús viselkedés, de egyszerre valami ellenségesség is vegyült a hozzáállásukban. Nehogymár egy lány jobb legyen! Ez annyira égő! Szóval Saikáék csípkelődve ugyan, de általában jól megvoltak a fiúkkal.

Midori ránézett az órájára, épp akkor váltott a percmutató :36-ra. Az osztálynak több, mint a fele már jelen volt, páran azonban szokás szerint késtek. Még jó, hogy jóval az indulás előttre idehívták őket. Elmosolyodott a vicces gondolatra, ami átsuhant a fején: Sőt, lehet, hogy azért rendelték őket ide, egy ilyen fura esti időpontra, hogy reggelre már tényleg tudjanak indulni.

Fumi vidáman kezdte ecsetelgetni a csodás autó leírását. Már épp a gondosan megválasztott színárnyalat témájára tért volna rá, mikor arca rá nem jellemző ábrándos kifejezést öltött. Barátnői követték a lány pillantását, hogy lássák a hangulatváltozás okát. Utoki Motoki (fiúk, 16.) érkezett meg, hosszú, enyhén hullámos sötét haját mint mindig, most is kiengedve hordta. Fucsán dallamos neve miatt a fiút eleinte ugratták, de hamar leszoktak róla. Motoki egy kisebb csoporttal érkezett, Fumi mégis könnyen kiszúrta a többiek közül


Tatsuya türelmes természetű volt, de kezdte elunni magát. Mégsem kellett volna ennyire korán jönnie... Motoki csoportját persze ő is észrevette, de meglepően látta, hogy Aoikawa Hanako (lányok, 2.) ezúttal ikertestvére nélkül érkezett.
"Furcsa, talán összevesztek valamin...?" - töprengett a fiú, de aztán ismét megrántotta a vállát.

Saika követte barátnője pillantását, aztán elvigyorodott és nem túl nőiesen jó erősen hátbavágta Fumit.
- Jól van, jóóóóóól -nyújtotta el vigyorogva - Tudod, hogy egy osztálykirándulás remek lehetőségeket nyújt.

Pár perc múlva Aoikawa Mikomi (lányok, 18.) is befutott. Szó szerint. Hátán a zsákja, kezében pedig egy átlátszó nejlonszatyrot szorongatott, tele süteménnyel.
- Mooooooo... - kezdte kifulladtan, mikor már hallótávolságba került a nővére (vagy húga?) - Nem igaz, hogy nem vártál meg... Mondtam, hogy mindjárt kész...

Fumi feje teljesen elvörösödött, mikor észrevette, hogy túl feltűnően reagált. Arcára közömbös kifejezést öltött, majd gyorsan hátat fordított az előbb érkezett csoportnak, köztük Motokival.
- Nem tudom, miről beszélsz... - mondta végül, és azon igyekezett, hogy legalább a hangja ne remegjen.

Hanako testvére hangja hallatán megtorpant, és karba tett kézzel várta be Mikomit.
- Nálad sosem lehet tudni, mit jelent a mindjárt... - vonta föl szemöldökét, de szinte rögtön elmosolyodott, és angyali szemekkel nézett ikrére. - Legalább megkínálsz belőle?

Takeshi Fujito (fiúk, 5.), mint mindig, most is inkább a háttérbe húzódott. Rövidre nyírt haja rövidebbnek tűnt, mint valaha, és már előre tudta, hogy megint hallgathatja majd osztálytársai rosszindulatú hozzászólásait. Utálta az osztálykirándulásokat, a közös programokat, és egyébként mindent, ami valamilyen szinten is közösségi életnek számított. Ha nem lett volna kötelező ez a mostani program, esze ágában sem lett volna eljönni, mégsem mert szembeszálni az iskolai határozattal...

- Hát persze! - vágta rá Mikomi - Elsősorban neked csináltam!
Ahogy ezt kimondta nővére kezébe nyomta a süteményt, hogy aztán a nyakába ugorhasson, és megölelgethesse. Közben ezt súgta a fülébe:
- Még mindig nem vagy hajlandó elárulni tetszik-e neked valaki? Olyaaaan kíváncsi vagyok! Biztos van egy fiú...

Közben megérkezett az osztályfőnök is, és szólt a jelenlevőknek, hogy elkezdhetnek felszállni a buszra. Akamatsu Nami (lányok, 6.) barátnőivel előresietett, persze merte is volna bárki beelőzni őket, hogy elfoglalják a legjobb helyet a buszban: a hátsó sort. Persze az 5 ülésből a középsőt szabadon hagyták Amamiya Natsukinak (lányok, Nr. 1. ), aki még nem érkezett meg.

Hanako érezte, hogy szép lassan elvörösödik /elvörösödések ideje XD/. Mikomi már régóta nyaggatta a kérdéssel, miután mindig kitérő választ adott, és már kezdett kicsit elege lenni belőle. Végülis, mi múlik rajta? Fejével lassan Motoki felé intett.
- Utoki-kun... - felelte halkan. Hangjába némi szomorúság vegyült, mikor megrántotta a vállát- De mivel nem vagyok ezzel egyedül, maradok távoli csodálója.
Mikomi tudta, mire céloz testvére. A fiús Fumi is többször kelt Motoki védelmére, mikor a fiú átjelentkezett az ő osztályukba, és Hanako úgy döntött, nem erőlteti a dolgot, inkább nem kockáztat.
- Inkább szálljunk fel a buszra - mondta, majd lefejtve magáról testvére karjait a jármű felé indult.
Épp lépett volna fel az első lépcsőfokra, mikor valaki félrelökte.
- Jaj, bocsánat, nem láttalak! - Tennouji Akeno (lányok, 20.) hangjában nyoma sem volt sajnálatnak. Hátravetette szőkére festett hosszú haját, és kimért mozdulatokkal felvonult a buszra, hogy elfoglalja helyét barátnői mellett a hátsó sorban.
- Bocs a késésért - mondta, miközben kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. - Tudjátok, hogy nem ismerek viccet, ha sminkelésről van szó - azzal kihívóan megrebegtette szempilláit.

- Persze, nem látott téged - mondta Mikomi olyan hangosan, hogy még hátul is jól lehessen hallani - Legközelebb talán elég lenne annyit kenni a szempilláira, hogy kilásson rajta... - aztán halkabban hozzátette - Ribanc...
Miközben dühösen füstölgött azon, h csakúgy félrelökdösik a nővérét, ledobta táskáját az egyik elöl lévő ülésre, hogy minél messzebb legyenek a sminkosztálytól.
A busz lassan kezdett megtelni, az idő is közeledett a 9 óra felé, ám még mindig nem érkezett meg mindenki.

- Csessze meg! - Mikawa Yuuka (lányok, 3.) rohant, ahogy a lába bírta;tudta, hogy lassan késésben van - Kellett nekem bemenni abba a karaoke bárba! Hogy lehettem ilyen hülye?
"De legalább kiénekeltem magam" - tette hozzá gondolatban. Végre feltűnt előtte az iskola és a várakozó busz képe. Egyetlen nagy ugrással a lépcső tetején termett és már fent is volt. Mikor kissé megnyugodott és körülnézett, látta, hogy nem utolsónak érkezett, ami egyértelműen jó jel. Kissé beljebb ment, majd úgy döntött, Kagewara Eizan (fiúk, 11.) mellett foglal helyet.
- Szabad ez a hely? - kérdezte a lány, majd Eizan bólintását követve le is ült. - Húú, majdnem elkéstem!
- Már megint abban a bárban voltál, ugye? - a fiú elnézően elmosolyodott. Eizan valamilyen szinten az osztály lelkének számított. Minden feladatot önként vállalt és igyekezett valamennyire összefogni a közösséget, bár az egyre nyilvánvalóbb klikkesedések jócskán megnehezítették dolgát. Utálta, ha kihasználták, vagy másokkal tették ugyanezt, és amikor csak tudta, próbálta megakadályozni a hasonló eseteket.

Amamiya Natsuki (lányok, Nr. 1 - még mindig) komótosan sétált az utcán. Megállt - az út közepén persze, minek húzódna félre? - elővette a mobilját és ránézett az órára.
- 9:12 - állapította meg magában - Hát nem tudom... Lehet, hogy még van aki késik...
Várt még egy kicsit, hogy biztos mindenki odaérjen, aztán mielőtt újra elindult még egyszer lecsekkolta a szerelését. Szűk, rövid egyenszoknya. Barátnőivel ötösben külön készítették el maguknak ezt a fazont, hogy ezzel is kitűnjenek az átlagos, unalmas lányok közül. Rosszul megközött blúz. Tökéletes. A hanyagul félrevetett, félig kioldódott masni többé-kevésbé sejtelmesen takarta a laza kötés miatti igencsak mély dekoltázst. A haj göndörítése persze tökéletes. Hiszen frissen jön a fodrásztól. Miután mindenről meggyőződött, hogy tökéletes, az iskola felé vette az irányt. Megnyugodva vette tudomásul, hogy már mindenki fenn van a buszon és királynői tartással lépdelt fel a lépcsőn. Érzékién meglebbentette a haját, egy éles pillantást vetett az osztályfőnökre - hogy eszébe se jusson kérdőre vonni a késés miatt, s lassan végigsétált a buszon, egészen leghátra, a páholyába. Közben kimérten végignézett 41 alattvalóján.
Miközben leült a helyére, s jobb lábát tökéletes pózban a balra helyezte, barátnői lelkesen köszöntötték, és szerencséjükre nem felejtették el minden porcikáját megdícsérni.

Az osztályfőnök kelletlenül összevonta a szemöldökét, de inkább nem szólt semmit, ismerve annyira a diákjait, hogy számított az esetleges megtorlásra.
- Nos, most, hogy mindenki megérkezett - nem bírta megállni, hogy jelentőségteljes pillantást ne vessen a hátsó ülések felé - akár el is indulhatunk.
A "Na végre" kiáltásokat figyelembe sem véve felállt. hogy egyeztessen a vezetővel. Kellett neki ez a kirándulás? Magában egyértelmű nemet adott a fel sem tett kérdésre, majd ismét visszaült székére.
A következő pillanatban viszont meg is bánta óvatlanságát. Fájdalmasan felszisszent, mikor több éles tárgy fúrta át nadrágját majd bőrét.
"Rajzszögek! Azok a nyavalyások rajzszöget raktak a székemre!" - suhant át fején a gondolat, majd felpattant, hogy megszabaduljon a fájdalmas fémtüskéktől.

Mögötte Sugiki Haruka közelsem volt elégedett, miközben visszasüllyesztett táskájába egy nehéznek látszó tárgyat.
- Túl korán ült le, nem voltam elég gyors - morogta kelletlenül. A mellette ülő Shouri lassan hátradőlt székében, majd barátnőjére vigyorgott.
- Lesz még bőven lehetőséged. Előttünk az egész kirándulás.
Haruka elmosolyodott a gondolatra, miközben a busz lassan elindult.

A Harukával ellentétes oldalon és két sorral hátrébb Midori elhúzta a száját. Nem akart megint a lányon töprengeni, így hát inkább féloldalasan hátrafordult, hogy egyszerre tudjon beszélgetni a mögötte levőkkel és a mellette ülő Torano Tesshin (fiúk, 3.)-nel.
- Érdekes lesz ez a kirándulás. Érzem! Már alig várom - kezdeményezett beszélgetést izgatottan.

Fukotani Hayate (fiúk, 14.) összerezzent Midori hangjára.
- Ja, én is - felelte, majd folytatta roppant érdekes tevékenységét: kitartóan bámult kifelé az ablakon.
A mellette ülő Motomaru Kohei (fiúk, 17.) arca viszont felragyogott, és osztozott a lány lelkesedésében.
- Én a tájra vagyok leginkább kíváncsi. Remélem, sok lesz az új felefedezni való.

Az ellentétes oldalon Kazeoku Mizuki (lányok, 8.) szintén beszélgetést folytatott a mellette ülő Sugiaka Amival (lányok, 10.), legjobb barátnőjével.
- Jó, hogy végül el tudtál jönni a betegséged ellenére. Biztos jobban vagy?
- Persze, a világért ki nem hagytam volna ezt a felhajtást - mosolygott vissza Ami, ám arca kicsit sápadtabbnak tűnt a szokásosnál.

- Igen-igen - bólogatott Midori lelkesen, s folytatta a csacsogást, Tesshin is néha közbeszólt pár belelkesülő, "persze" vagy "de jó lenne" erejéig, de általában csak nagy, tágra nyílt szemekkel hallgatta a lányt. Úgy tűnt, nagyon csodálja Midori életvidámságát, s könnyedén beleélte magát a lány által felvázolt lehetséges programtervekbe. Szinte mint aki már ott van, és gyors léptekkel haladva a lány mellett felfedezi a várost.

Mizukék mögött Shiroi Akihito (fiúk, 19.) ült. Mellette hátizsákja foglalt helyet, hogy sneki se ülhesen mellé, ő maga pedig csukott szemmel relaxált. Lassan kinyitotta a szemét, előrébb hajolt egy lehelletnyit az ülésen, aztán egy alig halható morranás-sóhajtás keverékével, újra hátradőlt, s megint lehunyta a szemét. De csak pár másodpercig, aztán megint sóhajtva, kinyitotta a szemét, s az előtte lévő ülést fixírozva. Halk, de mély, korához képest férfias hangon szólalt meg:
- Nem érzed jól magad Sugiaka-san?

Hiába mondta barátnőjének, hogy már jól van, Ami mégsem érezte egészségesnek magát. Bár a láza már lement, egy kis hőemelkedése még indulás előtt is volt, és feje kicsit még mindig sajgott. Ám mint mondta, semmi pénzért nem mondott volna le a kirándulás lehetőségéről, mert nem csak Mizuki kedvéért akart eljönni. Titokban abban reménykedett, valaki mással is beszélhet majd.
A háta mögül szóló hang teljesen megdermesztette. Egyből felismerte a szavak mögött megbújó fiút, de nem hitte volna, hogy az önként megszólítja majd. Hitetlenkedve fordult kissé hátra, hátha rosszul hallotta, ám valóban Akihito ült mögöttük. Érezte, hogy szíve egyre gyorsabban ver, és beletelt neki pár pillanatba, mire rendesen összeszedte magát.
- De, köszönöm - felelte alig észrevehetően remegő hangon -, csak fáj egy kicsit a fejem, semmi komoly.

Ahogy Ami hátrafordult Akihito-kun vett egy mély levegőt, s jobbra kinézve a tájat kezdte szemlélni /remélem te nem tükörben képzelted el a buszt XD/.
- Értem - felelte tárgyilagosan - Nem lenne túl jó, ha megfertőznéd az osztályt.

Pár sorral a lányok ötös bandája előtt Yamada Kenta (fiúk, 13.) ült ölében a laptopjával, s valami átlagos felhasználó szemével abszolút érdektelen programot böngészett. Egyszerű színtelen háttér, csak betűk, azoknak se volt könnyű összerakni az értelmét. Ám úgy tűnt Kentát ez maximálisan lekötötte.

- Tényleg nem...
Ami kissé csalódottan fordult vissza, bár az igazat megvallva maga sem bízott abban, hogy normális beszélgetés zajlik majd le közöttük. Nem is nagyon értette, hogy tetszhet neki pont ez a fiú. Felsóhajtott, majd ismét beszélgetésbe elegyedett Mizukival.

Kagekami Kuroshi (fiúk, 1.) egy ideig unottan figyelte a mellette ülő Kenta laptopján feltűnő furcsa jeleket, de hamar elunta magát. Gondolatai egyre inkább a hátsó sor felé jártak.
"Csak egy gyors pillantás..."
Tekintete végigsiklott a busz padlóján a hátsó ülésekig, majd az ötösfogat vezérére pillantott. De mikor úgy tűnt neki, hogy a lány kissé felé fordul, gyorsan elkapta a fejét.
Volt valami abban a lányban, ami egyszerre vonzotta és taszította. Ha egyszer, csak egyszer a közelébe kerülhetne, vajon mit tenne? Bókokkal halmozná el... vagy inkább nekiesne a torkának?
Váltakozó érzelmei megrémítették, ezért inkább újra a laptopra szegezte tekintetét.

Aoka Minami (lányok, 5.) és a mellette ülő Kuroneko Yuki (lányok, 15.) olyan mélyen elmerültek titkos, lányos beszélgetésükben, hogy először észre sem vették, hogy Inozuka Shinji (fiúk, 15.) hátrafordult, s torkát megköszörülve próbálta jelezni, hogy valamit mondani szeretne. Aztán Yuki felpillantott, s ijedtében kicsit túl erősen bökte könyökével oldalba barátnőjét. Az ijedtség talán kicsit erős szó, mégis elég jól leírja azt az érzést, amit az ilyen fiatal lányokban kivált, ha az osztály egy leghelyesebbnek tartott pasija megszólítja, vagy akár csak a gyanúja is felmerül, hogy megszólítja őket.
- Elfelejtettem olvasnivalót hozni magammal - mondta Shinji, miközben kisimított egy kósza tincset a szeméből - Nincs nálatok egy könyv?
Yuki pánikszerűen turkálni kezdett a táskájában holott jól tudta, nem fog találni semmit. Osztálykirándulásra, könyvet? Micsoda hülye ötlet! Ki gondolta volna, mit nyer vele, ha magával hoz valami regényt... Dehát honnan is sejthette volna... Ezt a pechet, komolyan!
- Ne haragudj, de nincs - felelte Minami, mire Yuki szúrós pillantást vetett rá. Joggal, mert ekkor Shinji felállt, hogy odébb érdeklődjön könyvért.

Tatsuya jó szokásához híven próbált mélyen belemerülni egyik könyvébe. Ezt a példányt épp a matektanára bízta gondjaira, hogy a felkészült fiú még jobban felkészülhessen a jövő heti versenyre. Tatsuya kezdte unni a "tanárok kedvence" figurát, úgyhogy pár perc után inkább becsukta a könyvet és mélyes a táskájába süllyesztette. Közben keze megakadt egy másik köteten, amit az idefelé úton vett "hátha jól jön" alapon. Érdeklődve vette kézbe első saját pénzen vett mangáját, és fellapozta az első oldalt.

Eközben nem messze tőle Akiya Himeno (lányok, 14.), aki dús fekete haját két copfba fogta, azon igyekezett, hogy végre egyszer szóra bírja a mindig hallgatag Niokinuma Daisukét (fiúk, 20.).
- Niokinuma... - kezdte meg próbálkozását - ha minden alól kihúzód magad, ne is reméld, hogy élvezni fogod ezt a kiruccanást. Legalább most az egyszer vegyél erőt magadon, és kapcsolódj be!
A bozontos hajú Daisuke unottan nézett vissza rá.
- Attól, hogy a szomszédomban laksz, még ne érezd magad felhatalmazva arra, hogy rávegyél bármire is.
- Te aztán jó társaság vagy. Körülnézek, hátha találok nálad aktívabb lényeket ezen a buszon.
Himeno kilépett a székek között futú folyosóra, de valamiben sikerült megbotlania és elterült a földön. Ezek szerint veleszületett szerencsétlensége még ide is üldözte. Érezte, hogy szemébe könnyek szöknek, ezért nem akart még felállni, nehogy okot adjon a többiek beszólásaira.

Akiya Himeno előtt hirtelen egy kéz jelent meg.
- Rendben vagy? - kérdezte tőle egy lágy hang.

Himeno jobb kézfejével kissé megtörölte arcát, hogy ne látszódjon annyira könnyei nyoma, és csak azután mert felnézni a kéz tulajdonosára.

Shinji bíztatóan mosolygott a lányra.
- Gyere, nincs semmi baj! Nagyon megütötted magad? Nem szeretem látni, ha valami sírásra kényszerít egy lányt.

Himeno meghökkenve nézett a fölé tornyosuló alakra. Shinji? Miért akarna pont neki segíteni? Hitetlenkedve fogadta el a felajánlott kezet, és még egy halvány, zavart mosolyt is megengedett a fiú felé.
- Köszönöm, de csak a térdem vertem be egy kicsit, azt hiszem.... - mondta alig hallhatóan, vigyázva rá, hogy kerülje a fiú tekintetét.

Shinji leültette a lányt a saját helyére, és óvatosan megnézte a térdét. Csak egy apró horzsolás volt rajta, de azért előhalászott a hátizsákjából egy raktapaszt és "ellátta a sebet".
Nos... az osztály többi nőnemű tagja is nagyon szerette volna, ha Shinji őket is jól ellátja ( höhö), épp ezért nem kicsit irigykedtek Himenora.

Himeno teljesen zavarba jött. Ideje sem volt ellenkezni a segítség ellen, annyira megdöbbentette a tény, hogy Shinji épp az ő térdét fertőtleníti.
- Igazán nem kellett volna... - motyogta félhangosan.
Kissé felemelte fejét, hogy megnézze, hányan voltak tanúi az esetnek. Ijedten látta, hogy több pár halálos szempár mered párosukra, ezért nagyot nyelve inkább visszanézett az ügyködő Shinjire.

- Na, így rendben is lennénk - mondta mosolyogva Shinji - Mondd csak, nincs nálad véletlenül valami érdekes könyv? Unatkozom...
Ebben a pillanatban körülbelül 3 különböző kéz nyújtott 3 küönböző könyvet Shinji felé. A fiú elégedetten elmosolyodott.
- Köszönöm lányok! - jutalmazta meg őket legszebb mosolyával.

Himeno nem akart még nagyobb feltűnést kelteni, ezért inkább a visszavonulást választotta.
- Igazán köszönöm - hajolt meg enyhén a fiú előtt. - Most már visszamegyek a helyemre és hagylak olvasni...
Még mindig nem mert a fiú szemébe nézni, ezért kilépett a széksorok közé, hogy elinduljon visszafelé.

Shinji ügyet sem vetve a lányra, visszaült a helyére, s olvasni kezdett. Ha lány ült volna mellette a dolgok bizonyára nem így alakulnak, de nem lány ült mellette:
- Te aztán szemét egy alak vagy... - mondta undorodó hangon Maeki Ichiru (fiúk, 2.). Shinji nem szerette a piszkos munkát. Jobb szerette, ha a fangirljei intézik el a dolgokat, így még egy gyilkos pillantást is sajnált szomszédjától. Ichiru pedig szerencséjére, vagy józan eszének köszönhetően halkan állapította meg mindezt. Shinji úgy döntött nem tezsi az ártatlant, felesleges lenne.
- Megszerzem amit akarok - mondta hűvösen - Most például csendet és nyugalmat szeretnék.
- Ebben legalább egyetértünk - felelte Ichiru, azzal hátatfordított a srácnak.

Himeno amilyen gyorsan csak tudott, visszaosont a helyére és újra Daisuke mellett találta magát.
- Elégedett vagy? - kérdezte cseppet sem érdeklődő hangon a fiú, miután pillantása a lány térdére esett.
- Fogd be! - Himeno azon kapta magát, hogy ismét a könnyeivel küszködik, miközben rövid szoknyáját elkeseredetten igyekezett ráhúzni a térdét fedő ragtapaszra.

Kazushige mindeközben teljesen elzárta magát a külvilágtól, és új alkotásba kezdett. Sehova sem mozdult ki varrókészlete nélkül, így most is azt gondolta, ezzel üti el az utazás idejét. A mellette ülő Motokit viszont zavarta ez a tevékenység, már maga a tény is, hogy fiú kezében tűt lásson.
- Muszáj ezt csinálnod? - kérdezte, miközben beletúrt enyhén hullámos hajába. - Ha már melléd kellett ülnöm, legalább ne varrogass itt nekem.
- Én nem kértem, hogy ülj ide, szerintem van még más üres hely ezen a buszon - felelte Kazushige, miközben művészi mozdulattal befűzte a tűbe a cérnát.
Motoki megejtett egy grimaszt, majd felkapta a táskáját és elindult új helyet keresni.

Higashi Nomiya (fiúk, 6.) köré több osztálytársa is odagyűlt és próbálták alaposan megfigyelni mit csinál.
- Akkoris rá fogok jönni mi a trükköd! - mondta Kitada Sayuri (lányok, 7.), miközben a fiú keverte a kártyapaklit, hogy másodszor is bemutassa kis előadását. Yumika Himeno (lányok, 13.) és Midori is igyekeztek odaférkőzni a csoporthoz. Asano Sasame (fiúk, 7.) a Nomiya mögötti sorból figyelte őt, kényelmesen, popcornt eszegetve, mintha csak a moziban lenne.

Motoki először úgy gondolta, a busz hátulja felé veszi az irányt, de mikor meglátta az előrébb összegyűlt kis csoportot, inkább arra indult el, hogy megnézze, miben is mesterkednek. Nem igazán rajongott a kártyatrükkökért, de Kazushige varrásos produkciójánál mindenképp jobbnak ígérkezett.

Hanako arcán szokásos szomorkás mosolyával figyelte, amint Motoki elhalad a széke mellett, persze még figyelemre sem méltatva őt. A vele ellentétes oldalon Fumi lopva ugyanígy tett. Mikor a fiú előre ért, a két lány tekintete összetalálkozott. Pár másodpercig meredten bámultak a másikra, majd mindketten elfordították fejüket.

Hiába közeledett a nyár, az este még ilyenkor is eléri az embert. Immár teljesen besötétedett. Toriko Chiyo (lányok, 19.) előkereste hátizsákjából tenyérnyi plüssmackócskáját, s azt szorongatva átkarolta a székre felhúzott két lábát.

Hiroshi egyik fülbevalóját igazgatta, miközben Ichiro szokás szerint mélyen aludt mellette. Ám a fiú már megszokta barátja furcsa természetét alvás terén, így nem nagyon zavarta a dolog. Az viszont kifejezetten irritálta, hogy különös illat kezdett terjedni a levegőben.
- Ez meg mi? - kérdezte félhangosan. - Füst?

Natsuki meglepetten vette észre, hogy a mellette ülő lányok már alszanak is. De hiszen az előbb még bezsélt hozzájuk, mióta ilyen bátrak ezek, hogy ilyen szinten ignorálják őt? És ami még furcsább volt, hogy emiatt mégsem tudott rájuk haragudni... Túl álmos volt hozzá. Lecsukódott a szeme.