6. - Amikor minden veszni látszik

Már nincs messze, csak ezt a pár métert még... gyerünk! Utána elvileg kicsit végre pihenhetsz, most nem is olyan vészes a tempó. Tatsuya kezdett eléggé szomjas lenni, de nem akart csak azért megállni, hogy elkezdjen babrálni a vizesüvegével. Fönt majd végre ihat is... és elintézheti egyéb folyóügyeit... feltéve, hogy van WC...

Fönt szinte egyszerre torpantak meg a toronyba vezető ajtó előtt, ami furcsamód nyitva volt. Nyitva?
- Most valaki vagy nagyon óvatlan... - kezdte Haruka. - Vagy sietve távozott.
- Vagy egyszerűen csak nyitva van - kötött bele Tatsuya.
- Nem valószínű, de igen, az is lehet...
- És ki menjen előre...? Mert ha az első verziód igaz, valaki már van bent.
Haruka gyanakodva méregette a bejáratot és a mögötte meghúzódó kis szobát. Az egész... elég csendesnek tűnt.
- Ha más nem, akkor megyek én... - mondta a lány.
Yuuka nem sokat beszélt felfelé jövet, hogy ezzel is kímélje az erejét. Gondolatai állandóan a játékban történtek körül forogtak, főleg Sayurin és Benawin. Benawin, aki igyekezett nem kimutatni fáradtságát, pedig... ha őt megterhelte, ilyen sebbel valószínűleg a fiú is erőlködött. De ugye... ugye ez még nem lesz végzetes? Most végre itt vannak a toronynál és kipihenhetik magukat, talán még normális ágy is akad. Pár embert őrségbe állítanak, a többiek pihennek... vagy dolgoznak azon a nagy szökési terven, amiről még semmit sem tudott. Amibe majdnem belevágott Benawi nélkül... ha akkor eljött volna, biztos volt benne, hogy most többszörösen bánná. Mert akkor Kentáék nem valószínű, hogy visszamentek volna a hegyre... és akkor Namiék ellen jócskán lecsökkentek volna az esélyek. Akkor lehet, hogy hatkor Benawi nevét is beolvasták volna...

Hmmm... az ott nagyon úgy néz ki, mint egy Eizan. Hogy kapkodja a lábait! És a torony felé megy... Persze, ő akkor már nem volt ott, mikor Nomiyáék meghaltak, biztos meglepte a tény. És biztos azért siet arra, mert ki akarja deríteni, mi történt. Ha nagyon akarná, még utolérhetné és felvilágosíthatná, de... semmi kedve nem volt ismét arra menni. Ha van egy kis esze, úgyis rá fog jönni.
Hayate még pár pillanatig magát győzködve nézett Eizan után, majd mégis az erdőt választotta.

Kenta máskor közbeszólt volna, hogy nehogymár egy lány menjen előre, de még mindig haragodott. Ha valakinek szét kell lövetnie magát... rá szükség van, na! És Haruka se nagyon tétovázott, elindult befelé. A többiek is lassan követték. Benawi lépett be utoljára Yuukával. Észre sem véve mit csinál, féltőn közelebb húzódott a lányhoz, s átölelte a derekát. Belépve csak egy szekrényt láttak nem messze az ajtótól, ami furcsán festett, minden más normálisan tűnt. Ebben az első helyiségben legalábbis senki sem volt. Kenta tekintete a csigalépcsőre tévedt. Hol lehet, amit keres? Körbe kéne nézni először is ezen a szinten.
Ichiru már épp az utolsó emeleten járt, mikor lépteket halott lentről. Hogyaza... Nem vette észre? Ezt jól elcseszte... Bárki is jött jó nagy zajt csapott. Halkan visszaindult a lépcsőhöz, s az egyik késsel a kezében óvakodott lefelé. Késsel... harcolni fog talán? Megölné? Csak nem... Nem akar gyilkossá válni. De akkor... felkészült már a halálra? Előbb lássuk ki az, aztán... aztán majd kitalálok valamit...
Meglepetten nézett a nagy csapatra. Nem elég, hogy rengeteg vannak... érdekes egy összeállítás. De ami a legjobban meglepte...
- Benawi!
- Ichiru! - kiáltott fel boldogan a másik. Aztán jött csak rá, hogy a fiú elég... döbbent tekintettel nézi. Mi... mi a baj? Ichiru, ugye te nem szálltál be a játékba?
- Te meg... Mi a francot csinálsz? - kérdezte őszinte meglepetéssel a hangjában - Az... az ott egy... egy... nő...
Benawi meghökkenten nézett a fiúra, aztán lassan Yuuka felé fordította a tekintetét. Majd vissza Ichirure.
- Öh... Ő... igen... nekem is úgy tűnik... mi... miért?
Mi a baja, most komolyan? Még sose látta ilyennek a barátja arcát. Ez teljesen meghibbant. Mit szívott, hogy ilyeneket beszél? Valaki fejbevágta?
Ichiru elrakta a kést, miközben előresétált. Benawit, Tatsuyát és Kentát látva nem éreze, hogy félnie kéne. De most nem is azzal volt elfoglalva... Benawi kötéseire tévedt a tekintete.
- Borzasztóan nézel ki... Látod, ezért mondom! Ez van, ha nő kerül az ember közelébe... - Harukára kapta a tekintetét, bár más fiú jobban félt volna az ötösfogattagoktól, egy ilyen mondat után, de ő tisztelte azt a lányt a kreativitása miatt, s úgy sejtette egy ilyen elszólás... - ... már úgyértem... A harc miatt... Ha arra figyel egy férfi, hogy megvédjen egy nőt... Akkor nem tud normálisan kűzdeni.. De... gondolom ez fordítva is így van...
Ezzel letudottnak vélte a magyarázkodást, s gyors hangulatváltozással visszafordult Benawihoz, aki még mindig a lány derekán pihentette a kezét.

Tatsuyára először a frász jött, hogy ismét harcolniuk kell. A franc, megint Harukának volt igaza... De ahogy tudatosult benne, hogy az őket meglepő illető Ichiru, kicsit megnyugodott. De akkor is... ennyire nem tud már rendesen gondolkodni? A végén Haruka még az orra alá dörgöli, hogy hová is lett az a nagy logikája. Ja persze, átpártolt a lányhoz, mi? Csak nem...
Haruka meglepve nézett az újonnan érkezettre, majd Ichiru szavai hallatán Yuukára. Szegény lány, hogy elvörösödött! És az a zavartság a szemeiben... mint aki szabadulni akar, de mégsem teszi. Nos, Ichiru, hogy is mondtad? Még szerencséd, hogy elég esetlenül, de legalább kijavítottad magad. Még hogy ha egy nő kerül a közeledbe... lefogadom, hogy nem sok mindent tudnál kezdeni vele, hmm. Meg ha már oda jutott, neked alapból véged. Nehogy azt hidd, hogy egy csaj semmire sem jó.
- Hát... ez tök jó... - nyögte végül Tatsuya, miután kikerült a jelenet hatása alól - Mármint, hogy Ichirut találtuk itt, és nem valaki mást.

- Ehh... jah... hát én is örülök, hogy ti vagytok... - felelte Ichiru - És elvileg más nincs is itt, épp fedeztem fel az épületet mikor ti... becsörtettetek... - mert mi mást lehet erre a zajra mondani? Visszafordult Benawihoz - Te meg! Mégis mi ez a kötés?! Ezzel önmagában ölni lehetne! Hát hogy van ez megcsinálva? Nem hiszem el, hogy nekem kell rendberaknalak... Kész már... Na mi van? Gyere már!
Benawi kelletlenül engedte el a lányt, s Ichiru felé sétált.
- Jól vagyok, oké? - tárrta szét a karját - Nem kell ezzel semmit sem csinálni.
- Egy fenét nem... nem bízlak egy nőre...
Benawi hülye fejet vágott. Ez kicsit úgy hangzik, mint aki... Ne égess már Ichiru! Ez tényleg nem veszi észre magát?
Kenta már nem bírta a sok hülyeséget hallgatni:
- Na jó, amíg ti örvendtek az újra találkozásnak, én körbenéznék itt... Apropó... Ichiru nem láttál errefelé számítógépeket.
- Micsodát? - nézett rá csodálkozva - Nem mondod, hogy most akarsz kockulni!
- Stratégiai jelentőségű kockulás - vigyorodott el a fiú hosszú idő után először. Ichiru megrázta a fejét.
- Nem, itt csak egy konyha van, meg fenn szobák, könyvtárszerűség, csak minden csupa por... És régi tárgyak halomba', szép kis múzeumot lehetne nyitni belőle...
Kenta elhúzta a száját. Tévedett volna? Nem lehet!
- Mindent megnéztél?
- Nem, a legfelső szintre nem volt időm, mondtam már, hogy közben befutottatok, nem?
Kenta elindult felfelé:
- Akkor én körbenézek. Tatsuya, Haruka?
- Mi is inkább felmegyünk - mondta Natsuki Benawiékra nézve. Vicces volt a műsor, de... Kenta csak haynagul megrántotta a vállát. Na szép! Ez még mindig nem rajong érte, hogy itt vannak... De legalább megtalálták az első embert, aki nem az ötösfogattagok miatt rinyál. Ichiru, igazi felüdülés veled találkozni! Bár te meg az egész női nemet leszóltad... Na, lesz még egy szép beszélgetésünk a hímsovinizmusról... Később...

Haruka igenlően intett a fejével.
- Én is megyek. Most már szeretnék végre valamit én is segíteni... - elindult Kenta nyomában, majd hirtelen visszafordult. A mögötte lépkedő Tatsuyát ez olyannyira meglepte, hogy kis híján sikerült belefutnia a lányba, majd bemutatni egy nem túl impozáns hátravágódást. Ám szerencsére még időben megállt, így Haruka lendülete nem őt kapta el.
- Jut eszembe... - mondta a lány Ichirure nézve. - Nagyon megható, hogy így törődsz a barátoddal, de... enyhén szólva buzis volt. Yuuka a végén még féltékeny lesz.
Majd mint aki jól végezte dolgát, arcán elégedett mosollyal folytatta útját a lépcső felé. Tatsuya meghökkenve pislogott Ichiruék irányába, de sikerült összeszedni magát annyira, hogy újra elinduljon. Tekintetét nem kerülte el Yuuka lángvörös arca. Ne már... tényleg féltékeny volt rá...?

- De hát arra nincs semmi, csak a susnyás... - töprengett Ichiro. - Na meg attól kicsit lejjebb az a ház. Minek...?
- Ichiro... Sasamének bizonyára megvan rá az oka, hogy arra menjen - felelte Hiroshi. - Ami olyan tekintetből nem túl bölcs döntés, hogy egyedül vág neki, abból viszont meglehetősen az, hogy a sűrűben akar haladni, ráadásul a már kitaposott ösvényen. Már így is épp eléggé ráhoztuk a frászt, szóval ha ez a döntése...

- Köszönöm hasznos tanácsokat, de magam is el tudom dönteni, mit csináljak - mondta kimérten Sasame - Hát... további... - mi is lenne a helyes elköszönés? - ... sikeres utat! - nyögte végül ki miközben elhaladt a hármas mellett.

Benawi kínjában lefejelte a tenyerét. Ez már igencsak kezd kínossá válni... Ichiru... Sose gondolta volna, hogy így reagál, hiszen... az csak egy hülye szóbeli egyesség volt... Már régen... azt hitte sose, egyikük se gondolta komolyan. Jó, igen ő is úgy tartotta, hogy a lányok mindig csak bajt okoznak, de... De ez most egészen más! Yuuka kedves, félénk, figyelmes és... nagyon bátor is annak ellenére, hogy milyen törékeny... Ichirunek fogalma sincs mit megtett érte eddig a lány! Nincs joga így zavarba hozni!
- Mit mondtál?! - csattant fel Ichiru, s már indult is volna Haruka után, ha Benawi rá nem szól.
- Állítsd már le magad!
- Te beszélsz?! - fordult vissza hozzá.
- Igen, én, vedd már észre magad! Mindenkit sikerült kettő perc leforgása alatt megbántanod. Csak egyszer az életben gondolkodj, mielőtt kinyitod a szádat... Van fogalmad róla, mi mindenen mentünk át a játék kezdete óta?! Yuuka...
- Beszélnünk kell! - vágott közbe Ichiru.
- Igen, szerintem is - felelte a falnak dőlve Benawi - Épp azt próbáltam az előbb.
Ichiru egy dühös pillantást vetett Yuuka felé.
- Négyszemközt kéne... Vagy már te is olyan srác lettél, aki wcre se megy ki a csaja nélkül?!
- Yuuka nem a...
- Akkor a barátnőd... - helyesbített idegesen Ichiru.
- Nem... ez semmi ilyen... félreérted... Talán, ha megnyugodnál egy kicsit és elmesélhetném, mi történt eddig... És jó lenne rólad is tudni valamit...
- Addig nem tudok nyugodtan szót váltani veled, amíg ez itt van...
Benawi dühösen felmordult.
- Ő! Vegyél már vissza az arcodból! Mi a franc ütött beléd?!

"Ez...? Ő már csak... 'ez'...?"
Yuuka kezdetben nem tudta, mi zavarja Ichiruvel kapcsolatban, de most már kezdte megérteni. Most nem csak a fiú stílusáról volt szó, sokkal inkább az egész fiúról. Főleg az elég nyilvánvaló előítéleteiről és a nem túl kedves megjegyzéseiről. Ő is aggódott Benawiért, de azért ez... ez már kicsi túlzás. Nem tetszett neki, hogy így lenézik, és úgy mondanak ítéletet róla, hogy azt sem tudják, kicsoda.
- Hagyd Benawi... - húzódott el a fiútól. Meglepte, hogy mennyire más a hangja. Olyan... üres. - Miattam nem kell... majd inkább én is felmegyek.

- Hát ez... érdekes volt... - vakargatta a tarkóját a távolodó Sasame zörejeit hallgatva Ichiro. - Szerintem amúgy miattam ment el, amiért... hát igen, lényegében másodjára fogtam rá fegyvert. Meg vele biztos nem lehetett volna hülyülni. Ilyen tekintetben jó, hogy Himeno velünk van. Most legalább ketten szívathatunk téged, Hiroshi.
- Nem biztos, hogy ez a javadra válik, Ichiro - hallatszott Hiroshi titokzatoskodó hangja.
- Már miért nem?
- Mert mondjuk bármit is tesztek ti ketten ellenem, az mind rajtad fog csattani. Ugyanis nem Himenon fogok bosszút állni. - "Legalábbis egyenlőre."
- You're so evil... - húzta el a száját Ichiro. Az angolja kicsit tört volt, de azért ki lehetett venni a szavakat.
Hiroshi válaszul visszahunyorgott rá, aminek hatására fura mintákba ráncolódott rajta a festék.
- Nem is tudod, mennyire... És még a csokimat sem felejtettem el.

- Yuuka... - szólalt meg fájdalmas hangon Benawi. Mit mondhatna most neki? Ha elkezdi vigasztalni Ichiru csak még idegesebb lesz, azt fogja érezni, hogy a lányt választja helyette, egy olyan lányt, akit valójában csak alig pár órája ismer. Ha viszont nem mondd semmit, azzal a lányt bántja meg, azt fogja hinni, hogy ő is olyan, mint Ichiru és ez... Nem igazából Ichiru sem szokott soha ilyen lenni... - Sajnálom... - mondta neki végül halkan. Érezte, hogy körmei a tenyerébe vájnak, ahogy nézte, hogy a lány eltűnik a lépcsőn.
- Most elégedett vagy? - kérdezte halkan barátjától.
- Na és te?! - kérdezett az vissza dühösen - Jobb most, hogy van kit...
- Fogd be a szád! Semmi olyasmit nem csináltam vele... Harukának igaza van. Úgy viselkedsz, mint egy... - elharapta a mondatot.
Ichiru döbbenten nézett rá.
- Jól van... - egyenesedett ki - Akkor én inkább le is lépek, remélem jól el leszel az új barátaiddal...
Már indult is az ajtó felé.
- Szóval sértődötten elszaladsz? - szólt utána a másik, még mindig mozdulatlanul - Milyen férfias, példát vehetnék rólad...
- Te vagy az, aki csupa hülyeséget csinál!
- Mint például?
- Hát... hát... Yuuka...
- A játék eleje óta vele vagyok. Megmentette az életem. Hálás vagyok neki. A barátom. Fontos. Meg akarom védeni. Ahogy te is a barátom vagy, és örültem, hogy látlak, de most már... fogalmam sincs mit gondoljak... Teljesen... megőrültél...
- Én?! Had halljam, hogyan keletkezett az a sérülés?!
Benawi meglepetten nézett fel rá.
- Ez... ez most... hogy jön ide?
- Csak válaszolj!
- Sorano ránktámadott és...
- És próbáltad megvédeni Yuukát?!
- Igen... vagyis... mindkettőnket! Basszus Ichiru, nehogy már az ő hibája legyen!
- Hadd nézzem azt a sebet...
Benawi leült a földre, és hagyta, h Ichiru szétszedje a kötést. Ha ő mondja... biztos szarul volt felrakva, de... így is valószínűleg az életét mentette meg. Ő nem volt ott, szóval... Jobb híján ezzel kellett beérnie, ennyi. Azért egy kicsit félt. Egészen eddig azon töprengett, vajon bele fog-e halni, és... Ichiru túl jól értett az ilyen dolgokhoz. És az, hogy ennyire ideges... Lehet, hogy látta rajta, hogy nagyon rossz állapotban van? Tud valamit, amit ő még nem? Ichiru kotorászni kezdett a táskájában, s előszedett valami bizarr zöld... trutyit... Na már megint kezdi... Ez vagy robban, vagy gyorsabban gyógyul tőle... Remélte, hogy inkább az utóbbi... Mindenesetre elég rendesen csípett, ahogy a mély sebre kente. Összeszorította a száját, Ichiru tudja mit csinál. És remélte, annyira azért nem dühös, hogy meg akarja ölni... Na jó... Ilyet viccből se, még gondolni se kéne...
- Kapsz rendesen levegőt? - kérdezte hirtelen Ichiru.
- ... általában...
- Általában... - visszhangozta az szárazon - Gondolom nem nagyon maradtál nyugton azután se, hogy átszúrtak a bordáid közt...
- Csak akkor mozogtam, ha muszáj volt. Nem vagyok hülye.
- Ezzel vitatkoznék... Mikor szerezted? Úgy saccolom, még délelőtt lehetett.
- Reggel... pontosabban hajnalban.
A fiú elhúzta a száját.
- De megvagyok azóta is, ami azért... jó jel, nem?
A másik nem válaszolt. Nekilátott rendesen bekötözni a sebet. Pár anyagdarabot a sebre rakott, jóval vastagabban, s stabilabban odaszorítva, mint korábban a lányok, aztán jó szorosan kezdte átkötni.
- Köhögsz? - kérdezett megint.
- Néha - bizonytalanul nézett fel rá. El kéne mondania, igaz? Ha becsapja, akkor... Talán amiatt lesz nagyobb baja, mert ha tudná, hogy vért köhög egész máshogy kezelné. Na jó... legyen... - Vért.
- Tudom... - mondta erre a fiú. Benawi meglepetten nézett rá.
- Meg fogok halni? - kérdezte halkan, de biztos hangon. Ichiru hallgatott.

- Huhh, hát emiatt nem fogom visszafogni magam - mosolygott Himeno - Bocs Ichiro... A saját káromon se tanulok, másokén meg... Na jó, hagyjuk, még valami gonosz nőszemélynek néztek... Pedig... csak egy kicsit... Szóval... még mindig a nagy kérdés... Most merre? Északra a hegy mögé, hegyre vagy dél felé, aztán majd elválik? A tóba inkább ne menjünk... Illetve ti mehettek, de akkor én inkább búcsút veszek a csapattól. Pedig kifejezettem élvezem a társaságotok.

Daisuke meggyorsította lépteit, amint a fák közül kibukkanva meglátta a szentélyt. De odáig még el kell jutni, egész szép területen kell átvágnia. Észre sem vette, hogy még mindig megőrizte óvatosságát. Még most is, mikor... mikor már lényegében vége, letudta a célját. Bár nem... csak az egyik felét. Őt még nem látta...

- Azt gondolom... - morogta Hiroshi. - Egy ilyen majom mellett...
- Most... ugye magadra céloztál? - nézett rá ártatlanul Ichiro.
- Nem éppen... Na mindegy, igazad van, döntsünk. Mivel sötétedik, nem túl tanácsos ilyenkor elkezdeni hegyet mászni. Bár... akkor nagyobb a valószínűsége, hogy Ichiro véletlenül kitöri a nyakát...
- Héé! - csattant fel az említett. - Nem nagyon titkolod, hogy nem lenne baleset!
- Ugyan, miről beszélsz? A sötétben nehéz tájékozódni a sziklák között, én csak erre céloztam.
- Ja, értem én...
- Szóval... délről indultunk eredetileg, a barlangtól... Szerintem menjünk tovább a parton, tehát a hegy mögé. Himeno, mit gondolsz?
- És engem már meg sem kérdezel? - tört ki ismét Ichiro.
- Hmm... hagy gondoljam át...nem!

- Támogatom az ötletet - mondta a lány, örült, hogy végülis ki lett kérve a véleménye. Megveregette Ichiro vállát:
- Hagyd csak ezt a... khm... nőiesebb tagjaira a csapatnak... Majd mi ketten döntünk Hiro-channel.

Kentáék a fém ajtó előtt áltak hárman. Natsukiék egy szintel leljebb lemaradtak, de Kenta nem is bánta. Már a tudat is elég zavaró, hogy itt vannak, Jó hogy legalább nem sürgölődnek mögöttük.
- Oké... Akkor... ez az utolsó lehetőség - lenyomta a kilincset - És nem nyílik... Persze, ha itt vannak a játék központi számítógépei, nem is csodálom... Most jön az egyik rész, amitől tartottam... - Tatsuyára nézett - Be tudsz jutni?

Eizan már egy ideje észrevette, hogy nincs egyedül. Mármint olyan értelemben, hogy nagyban caplatott valaki mögött, és már nem sokkal volt lemaradva. Felettük magasodott a torony, ahol immár három ember feküdt holtan azok közül, akikkel nemrég még beszélt. Ha így folytatja, még magát fogja hibáztatni, amiért nem maradt, amikor megkérték. Lehet, hogy tényleg ezen múlott volna...? Nem, elég az önkínzó gondolatokból!
Ráadásul Midori - igen, ő volt az előtte haladó alak - is egyre közelebb került. Valamivel lassabb mint ő... vajon ő is megsérült, és menedékért siet a toronyba? Azt reméli, hogy ott meghúzhatja magát...? Ha esetleg még gyilkosok vannak a toronyban, ez felettébb veszélyes vállalkozás egyedül. Ha már eddig felsült, legalább... legalább most megpróbálhatna hasznosnak tűnni... Ha csak egy kicsit is valós, hogy ezzel esetleg megvédheti majd Midorit, akkor nem hagyhatja egyedül felmenni. Amúgy is arra indult.
- Hé, Midori! - szólt a lány után. - Várj meg, szerintem ugyanoda tartunk!
Hupsz... megint hangoskodik... ha téved, és Midorinál lőfegyver van... akkor már nem sokat töprenghet a hülyeségein.

Midori ijedten megrázkódott a hangra. Na tessék még ez is! Már... semmiben sem önmaga... Mégis mitől fél? Eddig nem ijedt meg semmitől, mi változott? Megtorpant, s hátranézve látta, hogy Eizan igyekszik felé. Milyen rég is találkoztak utoljára... Kazushigét követte igaz? Kuroshi halála miatt. Vajon... sikerrel járt? Megtudott valamit? Kazushige mindenesetre még él, tehát hülyeséget nem csinált. Hogy kiment a fejéből ez az egész!
- Szia Eizan! - igyekezett egy apró mosolyt eröltetni az arcára - Torony? Áh, nem mintha nagyon más lenne errefelé. Megtaláltad végül Kazu-kunt? Kiderítettél valamit?

- Gondolom, kulcsot nem hagytak a közelben - sóhajtott az ajtót vizsgálgatva Tatsuya. - Hmm... szép kis vasalt ajtó, öröm lesz átjutni rajta... Lássuk csak... felhevíteni nem lenne e legegyszerűbb feladat, mivel a vas olvadása csak 15..
- 1538 °C-on olvad...
Tatsuya meglepett, de mégis elismerő pillantást vetett a mellette álló Harukára, aki csak a vállát vonogatta.
- Most miért? Én is jártam kémiára, és ez a rész kifejezetten érdekelt. De mint mondtad, ez nem túl kivitelezhető... még ha összehordjuk az összes éghető tárgyat, amit találunk, akkor is minimum egy kohó kéne, hogy eléggé fel tudjuk hevíteni. Oxidálni szintén nem javasolt... Ha még rozsdás lenne, egyszerűbb dolgunk lenne - tekintve, hogy a rozsdát még a kóla is oldja -, de így... Mit lehet még...
- Savazni? - vette vissza a szót Tatsuya. - Bár az sem túl valószínű, hogy bármiféle savat találnánk itt... hacsak nem mi csinálunk.
- Rendben, szólj, ha vállalod, mert hiába tudjuk a képletet, hogy ennyi meg ennyi molekula, de te sem gondolhatod, hogy elkezdjük számolgatni, mennyi van benne. Ne kockáztassunk, ha nem tudjuk a konkrét arányokat... viszont... ha jól láttam, van nálad egy kalapács. Ki mondta, hogy konkrétan az ajtón menjünk be? Ha esetleg az ajtó mögött meghúzódó helyiség szélesebb, mint maga az ajtó, akkor elég kitartással és türelemmel betörhetjük mellette a falat. Ha meg mégsem szélesebb... akkor véssük körbe az ajtót, vagy nem tudom. De egyik esetben sem garantált, hogy ezt a szobát nem védi még más is az ajtón kívül. Azért szerintem kezdj el kopácsolni, legalább tudjuk, milyen széles.

Nami és Nobu nevetve ültek le az egyik sziklára száradni.
- Jé ég, te tényleg teljesen lökött vagy... - mondta a lány.
- Akárcsak te, ne mondd, hogy nem élvezted!
Nami elmosolyodott, s a fiúhoz bújt.
- Szeretek őrült dolgokat csinálni. Főleg veled.
- Hmm... na most lebuktál... Milyen őrült dolgot akarsz még csinálni velem? - súgta a fülébe. Nami elvörösödött.
- Nem úgy értettem... - szabadkozott gyorsan - Hanem... veled együtt tudod... mármint... nem...
Nobu elnevette magát.
- Én mindkét szempontból... - mondta a lány nyakához hajolva. Nami megborzongott - Fázol?
- Kicsit...
- Nem csodálom, nemsokára lemegy a nap... Be kéne mennünk egy házba, hogy meg ne fázz... Ilyen hosszú haj nem fog egyhamar megszáradni.
- Jah... hiába csavargatom belőle a vizet, még mindig ömlik belőle... Ha visszaveszem a felsőm, csupa víz lesz... Hé! Ne nézz így rám! Nem fogok fehérneműben sétálgatni, még egy erdőben se, oké?! Nem akarok így senkivel se összefutni...
- Nem is kértem... - mosolygott a fiú.

Eizan próbált mosolyt kényszeríteni az arcára, csak elég fancsalira sikerülhetett.
- Igen, meg... - vajon hazudjon a lánynak? Ha elmondja, hogy hol futott össze a varrósráccal... nem, végül is minek hazudjon. Fejével a torony felé intett. - Pont ott. De nem egyedül vele találkoztam, egy hét fős csapat tagja volt. És... nem ő tette, tisztázta magát. Viszont... - alig bírta megállni, hogy ne harapja be a száját a folytatást fontolgatva. - Viszont a csapatában volt még Mizuki, Minami és Nomiya is... Őszintén szólva, ezért megyek vissza a toronyba, hogy megtudjam, mi történt velük. Az esti híradó óta... - csak most kapott észbe. Basszus, Midori és Tesshin barátok voltak. Ezt... nem kéne nagyon firtatni... - De mindegy... És te? Sikerült elintézni, amit akartál?

Kenta csak pislogott. Micsoda ötletek! Mindenesetre... ő inkább hátrébbáll a laptopjával amíg ezek olvasztanak, savaznak és falat bontanak...
- ... és... nem lehetne mondjuk... a zárat feltörni? - kérdezte ártatlanul - Hajcsatos trükk... vagy... valami? Ha bedöntjük a falat tönkretehetjük a gépeket a törmelékkel, már ha tényleg az van benn. És... nem akarnám megkockáztatni, hogy annak milyen hatása van. Ha szerencsénk van, megszűnnek a zónák, és az összes egyéb jel Matsuéék felé, hol vagyunk, élünk-e, ilyesmik. De ha nincs... robban mindenki... Attól függ, hogy tervezték meg...

- Szép a kilátás... - mondta Kaori az egyik szoba ablakán kikönyörölve.
- Ühümm... - felelte Natsuki félig egy szekrényben eltűnve - Finom, meleg, puha pokróc! - kiáltott fel vidáman - Olyan jó lenne aludni egy kicsit! - magához szorította a talált kincset. Kaori odasétált hozzá.
- Finom, meleg, puha... alig bolhás pokróc... - fintorodott el.
- Túl magasak az igényeid - legyintett vigyorogva a lány. Kaorinak nem volt ennyire jó kedve. Visszasétált a folyosóra. Yuuka épp akkor jött fel a lépcsőn.
- Yuuka, nem csatlakozol hozzánk? - kérdezte - Épp felderítünk! - lehalkította a hangját - Natsuki épp az itteni lakosokkal barátkozik... Érdekes izlése van...
- Hallottam ám - lépett ki a lány, még mindig a pokróccal a kezében. Aztán hirtelen Kaori felé közelítette azt, mire a lány ijedten hátraugrott.
- Hozzám ne érj azzal!
- Ugyan mááár, atka-chan és bolha-chan szereeeeeeeet...
- Hát én meg nem őket... - tovább hátrált, ahogy Natsuki közelített hozzá - Ne szórakozz velem... Na... Natsukiii...
A két lány végigkergette egymást a folyosón, szobába be, szobából ki...

Ichiro arcán ismét ott játszott vigyora, de Hiroshi csak a fejét csóválta.
- Azt hiszem meggondoltam magam. De többször nem csinálok ilyen hülyeséget, megnyugodhattok. Inkább egyedül döntök, de ha a döntés rossz... - hanyagul megvonta a vállát. - akkor az a ti hibátok lesz. Apropó... meddig kell még ezt a szörnyűséget az arcomon viselnem, ó, letaszított uralkodók gyöngye!
- Amíg csak lehet...
- Hát... ez nem volt túl konkrét...
- Nem hát!

- Mizuki, Minami és Nomiya... - ismételte a lány - Ők...? Halottak? - zavart volt, nem igazán emlékezett Matsue beszámolójára, de a fiú szavai alapján... - Én... nem, nem igazán sikerült... - mondta halkan. Nem tudta részletezze-e. Nem volt semmi titkolnivalója, vagy nem akarta nem elmondani, csakhogy... Nem bírt értelmes gondolatokat sem formálni, nemhogy mondatokat.

- Most mért akarod leszedni? - húzta el a száját Himeno - Nagyon jól áll! Nem láttad Sasame arcát? Szerintem nagyon bejött neki! Nem sokon múlhatott, hogy rád ne másszon! Kár, hogy én nem vagyok kibékülve a transzvesztitákkal... De sebaj... Itt van nekem Ichiro, ha véletlenül hiányolnám az igazi férfitársaságot. Igaz? - nézett a másik fiúra mosolyogva - Exfőnök vagy sem.

- Feltörni? - Tatsuya Harukával együtt a zárra fordította tekintetét. - Akár... bár az sem lesz túl könnyű...
- Már csak azt tekintve, hogy mennyi hajcsat is fér bele ebbe a zárba... Esetleg mégiscsak kereshetnénk egy vésőszerűséget, csak ezúttal a zár ellen. De így is...
A lány kénytelen volt félbeszakítani gondolatmenetét, mert alóluk... elég érdekes zajok szűrődtek fel...
- Ez... ez meg mi volt? - nézett hol egyik, hol másikukra Tatsuya. - Kaori...? Ezek vagy egymást nyúzzák, vagy...
- ... őket nyúzza valaki... - fejezte be Haruka a padlóra szegezve a tekintetét, hátha így rájön, mi folyik a lábuk alatt. - Mi a fenét művelnek?

Kenta összeráncolta a homlokát.
- Nem akarom megtudni... Szóval véső, köhm... Nézzük mi van nálam... Véső mondjuk nem lesz, azt már most megmondom.
Óvatosan levette a táskáját, s elővette a szerszámosláda-szerűségét, melyben elsősorban a laptop bütyköléséhez szükséges cuccok voltak. Reménykedve Harukára nézett.
- Ha találsz valami hasznosat... Jó lenne...
Közben féltve kiemelte a laptopját is. Remélte minden oké vele...

Ichiru aggódva nézett a lépcső felé.
- Mi ez a zaj?
- Remélem nem estek egymásnak! - nyögött fel Benawi - Ez tuti valamelyik lány hangja volt...
- A frekvenciából gondolod? - vigyorodott el a másik.
- Nem vicces... Nézzünk fel...
- Oké - felelte az, és gyorsan visszarakta a táskájába a cuccokat. Benawival a nyomában elindultak felfelé.
- Ichiru... - szólalt meg a másik, s megtorpant.
- Mi az? - nézett hátra az, s ő is megállt.
- Yuuka fontos nekem... Ne bántsd őt, kérlek... - komoly arccal nézett barátjára. Az felsóhajtott.
- Igyekszem lenyelni a megjegyzéseim.

- Két hülye egy pár... - sóhajtott megadóan Hiroshi. Jobb, ha nem mond már semmit, úgyis csak kiforgatják minden szavát. De basszus, tényleg! Sasame! El is felejtette, hogy akkor is így nézett ki... Bakker, azért vágott olyan fejet, nem is biztos, hogy a puska miatt. Ez égő... Hogy tudhatna komolynak mutatkozni, mikor így néz ki?
"Igazi... férfitársaság...?" Ichiro vörösödő fejjel nézett Himenora.
- Ja... igen... Izé, Himeno jól mondja! - bökte ki végül, bár kissé esetlenre sikeredett. Na, nehogy már leégjen a lány előtt! Arra ott van Hiroshi.

Himeno elégedetten mosolygott, hogy végre Ichirot is zavarbahozhatta egy kicsit. Na azért nem kéne mindkettőt felbosszantani... A végén még szét lesz lőve a feje... É ha már választani lehet, inkább a géppuskásnak kedvez és a vadászpuskásat cseszegeti... Bár... ha okos lenne, inkább csenden maradna. Hiroshinak igaza van, tényleg hülye... Eddig bele se gondolt, mi van, ha nem csak viccelődnek a bosszúval emg a nyaktöréssel. Egy ilyen helyen ki tudja... Most nagyon vicces, de jön egy apró vita és... Alig láthatóan az ajkába harapott. Nyugi! Ezek nem olyan srácok... Remélhetőleg...

- Mért mindig te mész elöl? - kérdezte hirtelen Sayuri.
- Hm? - nézett hátra értetlenül Shinji - Nehogy már egy lány törje a bozótot...
- Az máris jobb, hogy téged karcol össze-vissza igaz... Legalább egy kicsit cseréljünk...
Shinji válaszra se méltatva hátat fordított, s tovább indult. Sayuri nagyot sóhajtott. Pasik...
- Tudod mit? - kérdezte nemsokára a fiú - Mégis előreengedlek...
Mondta, azzal félreállt az útból. A lány meglepve kerülte meg a fiút, s hamarosan meg is értette ez okát. Beértek egy már kitaposott ösvényt.
- Ha-ha-ha...
- Csak nem gondoltad, hogy hagyom? - vigyorodott el a fiú.
- Vajon ki járt erre? És mikor? - tette fel a fontosabb kérdést a lány. Kérdésére szinte válaszul rezzent meg a susnya, s nemsokára meg is látták a zaj okozóját. Sasame a fogát szívva kapta elő kedvenc fegyverét, a felmosónyelet. Sayurira nézve elsötétült az arca.
- Megint te? - sziszegte.
- Neked is szia... - morogta a lány. Shinji értetlenül nézett a kettőre. Mi történt vajon? Hirtelen eszébejutott, amit Minami mondott a toronyban. Sayuri, hagyta volna meghalni Sasamét... Végülis... nem csoda, ha nem szívleli...
- Pont te oktatsz ki az udvariasságra? - kérdezte ingerülten Sasame, s kezével megmarkolta a nyelet. Nem habozott, a lány felé lendítette, s mivel az nem számított rá, gond nélkül el is találta a vállát. Fájdalmasan szisszent fel.
- Mit művelsz?!
- Nyugodj meg, Sasame! - szólt rá Shinji, de annak nem sok kedve volt beszélgeni, megint a lány felé súlytott. Ismét talált, a lány gyorsan előrántotta a bicskáját, mire Sasame felbátorodva támadott, de a lánynak ezalkalommal volt mivel hárítania. Vissza nem támadott, de ez Sasamét nem zavarta, talán fel se tűnt neki, teljes erejéből oldalba vágta a lányt. Shinji Sayuri mellé furakodott, nem volt könnyű, a szűk ösvényben amit törtek előttük.
- Állj le, nem akarunk harcolni!
- Én viszont nem hagyok életben egy ilyen Sayuri-félét - kiáltotta a fiú, s újra lecsapott. Sayuri meglepetten kapta maga elé a fegyverét, s odébb ütötte a nyelet. Mi... mit tett? Mivel idegesítette fel így Sasamét?
- Dehát én... mit csináltam veled? Nem értem... - mondta ki hangosan értetlenkedését, ám hiba volt. A fiú csak még idegesebb lett.
- Nem is emlékszel?! Hajnalban, mikor Nami egy pengét szegezett a torkomnak. Úgy nézett ki, te vagy az egyetlen reményem, hogy túléljem a helyzetet, nem is lett volna kockázatos számodra! Te meg csak elsétáltál!
Sasame újra lecsapott, s Sayuri meglepetésében nem tudta védeni.
- Én... én... - dadogott zavartan - én csak...
A fiú újabb ütését Shinji hárította egy katarjával. Sasame meglepetten meredt rá.
- Ne védd őt!
Hátrataszította a pengét, s Shinji egyensúlyát vesztve esett a bozótba. Sayuri aggódva kapta utána a fejét, s hibája fájón csattant a hátán. Visszafordult, s a következő gyors ütést hárítani próbálta, de a kis bicska a hosszú bot ellen ezúttal nem sokra ment. Shinji sietve kikászálódott, s a lány elé lépett.
- Elég! Sayuri nem támadott rád, csak éppen nem védett meg, nem kéne emiatt...
- Ó, ez máris más! Van egy kis probléma... Mindkét esetben miatta haltam volna meg, ha máshogy sül el a dolog.
- De élsz!
- Nem neki köszönhetően! Könnyű úgy pofázni, hogy nem te voltál bajban! Állj el az utamból, vagy téged se kíméllek!
- Nem!
Sasame tényleg nem viccelt. Gyomron vágta a fiút a bottal. Aztán kihasználva, h összegörnyed egy újabb ütést mért a vállára is.
- Ne! - kiáltott fel hátulról a lány - Őt ne bántsd, velem van bajod, nem igaz?
- Ha véd téged, őt se kímélem! - mondta. A következő pillanatban meglepetten vette észre, hogy egy katar száguld végig az oldalán. Válaszul dühösen visszaütött.
- Én Sayurival ellentétben visszaütök, ha rámtámadnak! - sziszegte a másik fiú. A lány meglepetten nézett Shinjire. Nem, ez nem... Túl kedvesnek gondolsz, most valóban nem harcoltam, mert meglepődtem, de... Shinji én már öltem, ne védj így! Nem érdemlem meg... Ichiruvel is miattam vesztetek össze... Istenem, mindenkinek, mindig csak bajt okozok! Shinji megint vágott, s válaszul Sasame megint egy erős ütést mért rá. S ezúttal Shinji sem finomkodott. Következőleg a katar nem csak súrolt, egyenesen húsba mélyedt. Shinji és Sayuri meglepetésére Sasame a fiúnak hajította a nyelet. Mire rájöttek, hogy csak azért, hogy egy új fegyvert húzzon elő, már késő volt. Főleg tekintve, hogy mi volt a másik fegyver. Sayuri ijedten felsikkantott.
- ELÉG! - Shinji elé állt - Rám haragszol, őt ne bántsd! - rázta a fejét - Ha... - megremegett a hangja - ha meg akarsz ölni... Csak engem ölj meg, őt ne!
Shinji elkerekedett szemekkel nézte az előtte álló lány hátát, próbálta elhúzni onnan, de az nem hagyta magát. Sasame kibiztosította a fegyvert.
- Ne hidd, hogy nem teszem meg...
- Ne őrülj meg, Sasame! - próbálta kétségbeesetten védeni a lányt - Nem látod, hogy tévedsz?! Sayuri nem... nem olyan, amilyennek gondolod. Lehet, hogy a játék elején hibázott, mert... félt, de... Ne öld meg ezért!
Sasame izzó szemekkel nézte a párost.
- El az utamból! - rivalt rájuk, még mindig szorosan markolva a fegyvert. Shinji óvatosan, lassan húzta a bozóthoz a lányt, a vállánál fogva. Sasame rájuk fogva a fegyvert, s a tekintetét is rajtuk tarta felvette a másik "fegyvert". S oldalazva igyekezett elmenni mellettük.
- Imádkozz, hogy ne találkozzunk még egyszer! - mondta Sayurinak, aztán sarkon fordult, s elrohant.
Sayuri remegve zuhant volna a földre, ha Shinji, meg nem tartja.
- Semmi... semmi baj... - próbálta nyugtatni.
- A francba... a francba... - nyögte a lány, s érezte, hogy elsírja magát. Már megint, jajj ne! - Igazad van - nyögte - Annyira... annyira gyáva vagyok...
- Dehogyis! - vágta rá a fiú - Még sosem láttam hozzád hasonló lányt, ahogy szembenéztél azzal a pisztollyal, jézusom, engem a frász kerülgetett. Azt hittem... azt hittem tényleg...
- Én is... - nyögte Sayuri.
- Nem kellett volna, ezt csinálnod! Mi lett volna, ha tényleg lelő?
- Inkább engem, mint téged! - mondta a lány, igyekezve kitörölni a könnyeit, s kiegyenesedett. Shinji meglepetten nézett rá. Most erre... mit mondhatna?
- Nem... Meg foglak védeni... Mindenkitől...
A lány kitágult pupillákkal nézett a fiúra.
Miért? Ki ő a fiúnak, hogy ilyen áldozatot vállaljon érte? Ő aki, elárulta, és kishíján megölte a legjobb barátját. Megölte Saikát, hagyta volna meghalni Sasamét, Akihitoval is végzett volna... Az egyetlent, akit elengedett pedig meg kellett volna ölnie... Mindent... mindent rosszul csinál! Gyáva, buta, gyenge, gonosz...

- Igen, sajnos az ő nevüket is bemondták nemrég... - válaszolta Eizan. Ezek szerint Midori tényleg kibukhatott, mikor meghallotta Tesshin nevét, ha már erre sem figyelt. Talán még most sincs egészen magánál... vajon ki láthatta el így a baját? - A tiltott zónákat felírtad azért? Ha nem, kölcsönadom a térképem, hogy te is bejelölhesd majd. És fent pedig ellátjuk rendesen a sebeidet, elég csúnyának tűnnek. Nem lenne jó, ha elfertőződnének.
Most már eldöntötte, hogy Midori mellett marad, és támogatja, ha tudja. Bele sem mert gondolni, miken mehetett keresztül a lány.

/nyehhe, csak azért, hogy ne legyen igazad Először csak annyit akartam, hogy így perjelek közé annyit írok, "írtam is, meg nem is!", de nem volt elég stílusos XD utálom a fordított pszichológiát /

Midori az ajkába harapott. Teljesen használhatatlan, teljesen... valóban még a zónákat se írta fel... mégis mire gondolt, így hogy éli túl? Össze... össze kell szednem magam...
- Ne... nem, nem írtam fel... - mondta halkan, érezte, hogy megcsuklik a hangja, pedig annyira próbálta visszanyerni régi magabiztosságát, legalább látszatra, de ettől csak még zaklatottabb lett - Köszönöm... Akkor... felírom a tiédről...

Namiék, ugyan még kissé vizesek voltak, visszabújtak ruháikba, s átvágtak az erdőn a közeli házhoz. Siettek, mert kezdett hülni a levegő is. Az úszkálás kellemes volt, utána csurom vizesen mászkálni viszont már kevésbé. Az óvatosságot mellőzték az épületbe lépéskor, nem volt mitől félniük. De nem is volt benn senki. Máskor talán csalódottak lettek volna, de most még Nami se tette szóvá, helyette inkább célbavette a fürdőszobát, s vadászott két törölközőt. A rövid séta alatt is teljesen átáztatta felsőrészét a hajával. Kiteregette a ruháit, s egy szál törölközőbe csavarva sétált vissza a nappaliba. Leheveredett a kanapéra. Kár, hogy nincs áram... Mit meg nem tenne egy hajszáítóért! Ez olyan kellemetlen... Nem kellett volna Nobu hülyeségeire hallgatnia.
Sötétség.
- Hé! - lesöpörte a fejéről, a Nobu által rádobott takarót.
- Csak, hogy ne fázz...
Meglepetten nézett a fiúra. Áh, igaz... végülis... nem mindent szekálásból csinál... Mért hiszem, mindig azt, hogy...
- Oh... köszi... - mondta zavartan, s bebújt a meleg takaró alá - Te nem fázol?
A fiú megrántotta a vállát.
- Nem igazán...
- Értem - mondta a lány lebiggyesztve a száját - Pedig felajánlottam volna, hogy búj be mellém...
Nobu a lány mellé sétált.
- Felmelegíthetlek, ha szeretnéd...
Nami elmosolyodott. Mi az, hogy...
Csendben, összebújva pihentek. Egy nap... Már lassan egy egész napja itt vannak. Együtt... Napfelkeltétől, naplementéig... Jó lenne egy kicsit... aludni is. Csak... mi van, ha meglepi őket valaki álmukban? Be kell érniük az ilyen pihenőkkel, mint a mostani.

Shouri megfeszült izmokkal várakozott a megfelelő pillanatra. Na gyerünk, az a szikla nem takarhat örökké. Ez az, már csak egy kicsit. Ó, szóval Fumi, te vagy az? Akkor a másik már csak Chino lehet, ha már Saika kiszállt a játékból. Na jó, már nem bírom tartani…
A fiú elégedett vigyorral konstatálta Fumi döbbent pillantását, amint a mellkasából kiálló nyíl tollas végére meredt. Ez a pillantás… még mindig nem hiszed, igaz? Hisz ki lenne az a hülye, aki lemászna értetek a sziklapárkányon? Még örülhetnétek is… csak értetek jöttem.
Pár másodperc múlva már röpült is a második vessző és nem messze az előzőtől ért célba. Ezek szerint mégsem felejtett el annyira célozni… Jajj, de ne már! Chino, most miért kellett visszarántanod a szikla mögé? Most egészen odáig le kell másznom, hogy befejezzem, amit elkezdtem…

- Fumi! – Chino hitetlenkedve fektette a földre a szikla mögött barátnőjét. Fumi eléggé zihálva vette a levegőt és elég csúnyán vérzett a mellkasa, jó mélyre mehetett benne a vessző. Ki volt az az elvetemült?!
- Fumi! Gyorsan, ki kell szednünk ezeket belőled!
- Minek…? – kérdezte a sebesült megtört hangon.
- Hogy-hogy minek?! Egész hátralévő életedben nyilakkal a testedben akarsz mászkálni?
- Ez most… roppant ironikus volt… mármint ami a hátralévő életed részt illeti…
- A francokat volt ironikus! Kiszedjük őket, ellátjuk a sebeidet, azután a rohadék baját is, aki így elintézett!
- Hagyd… ő is csak életben akar maradni, pont mint mi… csak annyiban különbözünk, hogy nekem nem volt elég erőm tenni ez érdekében. És tudod, mi a szívás? A filmben és a sorozatban… az angyalok sosem haltak meg… mindig sikeresen teljesítették, amit Charlie mondott… most meg Saika után még egy angyal kiesik a sorból, így már nem túl izgalmas, igaz…?
- Hisz tudod, Fumi… - Chinonak nagyon össze kellett szednie magát, hogy ne veszítse el a hangját – Even angels fall…
- De szemét vagy… ez az egyik kedvenc számom… vagyis, azt hiszem, csak volt… Legalább… legalább te vigyázz magadra, jó? Most már… nem foglak hátráltatni…
- Fumi! – de a lány már nem reagált, mintha máshol járna, csak egy szomorkás mosoly játszikott az arcán.
- Utoki-kun… - ez volt az utolsó név, ami elhagyta ajkait. Vajon mit látott, így… mielőtt…? Biztos Motokival száguldozott egy tűzpiros Ferrarin…
Chino lassan elengedte Fumi immár élettelen testét, és furcsa önkívületben ragadta meg az övébe tűzött tőrt. Még hogy hagyja… nem, ő nem hagyja ezt ennyiben!

Ez a sok hülye szikla… ilyen terepen menni fölfelé! Még lefelé is elég szar, de innen visszamászni! Lehet, hogy nem kéne még azzal is szórakozni. De most viszont… hol lehetnek? Elvileg a mögött a szikla mögött húzták meg magukat… Még nem is volt ideje realizálni, mi történik, csak azon kapta magát, hogy a keze magától emeli védekezésre az íjat. Chino? Nem számította el magát.
- Szia, Chino-chan! – eresztett meg egy vigyort a lány felé, miközben kissé hátrébb lökte az íjjal. – Csak nincs valami baj?
- Anyádat, te szemét! Te voltál?!
- Én? Mire gondolsz? Ja, hogy arra a két kis nyílvesszőre? Igen, az lehet, hogy én voltam…
Csak akkor jött rá, hogy nem kéne tovább hergelnie a lányt, mikor éles fájdalmat érzett a gyomrában. Lenézve egy díszes markolatú tőrt pillantott meg… bár valójában inkább csak a markolatot. Chino még kissé megforgatta Shouriban a tőrt, mielőtt az káromkodva hátrébb ugrott.
- Ezt nagyon nem kellett volna…
- Ezt pont te mondod?!
- Én csak arra céloztam, hogy jelenleg nálam van a távolsági fegyver. És ha már ilyen szépen köszöntöttél, én sem fogom vissza magam. Amúgy tudtad, hogy néhány éve íjásztam?
Már beszéd közben ráillesztette a vesszőt az idegre, és most Chinora szegezte a fegyvert.
- Tudod, pokolian fáj ez a kis szúrás, amit az előbb ejtettél. És ez rohadtul idegesít… azt akarom, hogy neked is minimum annyira fájjon… bár ha lehet, inkább jobban.
A vessző egyenesen Chino mellkasába repült, aki hátratántorodott. Ilyen közelről… ez képes volt ilyen közelről csak úgy belé lőni?!
- Hmm… Fumi is kb ugyanoda kapta…. Kéne egy kis változatosság… - Chinonak csak most tűnt fel, hogy Shouri egész eddig hátrált a sziklák között. Hogy a francba érje így el a tőrrel? Ez nem fair! Még csak fedezékbe sem tud húzódni! És így, hogy egyre messzebbre kerül, csak jobban felgyorsulnak majd a vesszői. A francba!
De ekkor már érkezett is a második nyíl, majd nem sokkal rá a következő. Érezte, hogy valami csorog az arcán, ezért kezével önkéntelenül is oda nyúlt. Ez… vér? Vér szivárog a szájából… az sosem jelent jót a filmekben... Bazd meg Shouri! És ő meg… miért ilyen tehetetlen?! Miért nem tudja viszonozni a támadásokat, miért ilyen nehezek máris a tagjai? Mit talált el ez a mocsok?! Lassan már számolni sem merte a teste különböző pontjaiba fúródó vesszőket, egy idő után teljesen elhagyta magát. Mint… mint valami kivégzés… Azt még látta, amint Shouri közelebb lép és az íjat pár lépésről a torkának szegezi. Elkerekedett szemekkel meredt a fiúra. Hát nincs… nincs benne kegyelem? Lehet valaki ennyire könyörtelen? Hosszú idő után újra könnycseppek csorogtak végig az arcán. Hát mégis tud sírni…
- Mondtam, hogy hiba volt az a tőr. Különben talán adtam volna esélyt a visszavágásra, és nem célzok már az elején létfontosságú szervre. De ez van. Szép álmokat, Chino-chan…

[Maradt 24 fő.]

Eizan megvárta, míg a lány feljegyzi a tiltott zónákat, majd elrakta a térképét.
- Menjünk, már tényleg nincs messze. És amúgy is rühellem ezt a terepet. Idegesít, hogy lentről és fentről egyaránt láthatóak vagyunk. Gyere!
Megindult előre, de fél szemmel mindig a lányt figyelte, egyrészt, hogy követi-e, másrészt, hogy milyen idegállapotban van. De mikor látta, hogy Midori a nyomába szegődik, újra előre figyelt. Mikor felértek a toronyhoz, az első, amin megakadt a szeme, az a nyitott ajtó volt.
- Furcsa... - lesett be összevont szemöldökkel az ajtón túli már ismert helyiségre. - Legutóbb valamivel eltorlaszoltál az ajtót...

Midori lassan támolygott befelé. Vajon van még itt valaki? És... már? Elindult az első ajtó felé amit meglátott. Beérve konstatálta, hogy ez lehet a konyha. És senki sincs itt.

Ichiruék épp felértek a lépcsőn arra a szintre, ahol Yuukáék tartózkodtak, mikor meghallották valakinek a hangját lentről. Benawi megtorpant és visszafordult. Nem értette mit mondd, s nem ismerte fel ki az, de fiú hangja volt. Tanácstalanul nézett vissza Ichirure. Az fejével fentre intett, s halkan elindult szólni a többieknek. Natsuki kíváncsian forgatta feléjük a fejét. Van valaki... lenn? Nem mert megszólalni, nehogy elszúrjon valamit.

Midori visszafordult, s Eizanra pillantott, aki csak óvatosan szemlélte a földszintet. Hátralépett, s a falnak dőlt. Most már nem csupán a kíváncsiságát győzte le a saját teste, de még meglepődni se volt ereje, azon, hogy ez megtörténhetett. Ez már a vég, igaz?

Kenta Ichiru tájékoztatását követően sietve indult meg lefelé. Valaki itt... igaz azt mondta, hogy szerinte egy srác hangját hallotta, de... mi van, ha nem egyedül van? Nem is igazán fogta fel, hogy Harukáék követik-e. Gondolkodás nélkül sietett le, bár arra azért még figyelt, hogy ne csapjon zajt. Leérve meglepve pillantott Eizanra. Nem is meglepve, talán inkább csalódottan.
- Szia... - köszönt színtelen hangon - Rég találkoztunk - óvatosan végigmérte - Nem úgy nézel ki, mint aki... harcolt volna eddig... és nem is úgy ismerlek, mint, aki meg akarná ölni az osztálytársait... Ugye, nem tévedek? Merre jártál? Nem láttad véletlenül Midorit?
A lány már az első szóra felkapta a fejét. Kenta hangja! Szóval... Itt vannak! Hála az Istennek!
Erőt vett magán, s mosolyogva hajolt ki az ajtón.
- Meglepetés!
Kenta mögött a lépcső felől több ember is szálingózott lefelé, nem csupán Tatsuya és Haruka, hanem a csapt a hegyről. Valami halvány örömmel töltötte el a gondolat. Szóval, mégis megmenthetik ezt a sok embert!
Kenta egy pillanat alatt elfelejtette Eizant, s a lányhoz rohant.
- Midori!
Ahogy a lány elé ért, képtelen volt megállni, hevesen átölelte. Milyen törékeny... Kicsi, gyenge és erőtlen... A teste. De a személyisége ezzel pont ellentétes. Határozottabb, mint bármelyik lány, akit valaha ismert. Milyen furcsa. Talán pont ezt szerette benne ennyire. Vagy azt az őszinte mosolyt, amivel köszönti...
Nem. Valami nem stimmel. Több dolog nem. Még mindig a karjaiban tartotta a lány, holott hosszú másodpercek teltek el, és ő meg sem próbált kibontakozni belőle. Ez... ez nem Midoris... Ő... Maga szeret diktálni, nem pedig... És pattog, kíváncsi, lelkes... Rohanna Harukáékhoz, miután őt üdvözölte... És az a mosoly. Nem, eddig nem így mosolygott, ez... Nem tudta megindokolni miért, de... Ez nem tűnt őszintének...
Érezte, hogy a lány összecsuklik a karjaiban, ez annyira hirtelen érte, hogy neki is le kellett ereszkednie a földre, hogy meg tudja tartani.
- Midori... - nézett rá meglepve. Közelebb húzta magához, s csak ekkor érezte, hogy... csurom vér... Jó ég... Tényleg... Namiék... Ennyire elbántak vele? Jó ég, hogy jutott el eddig?! És ha eljutott, most... nem lehet, hogy most...
- Midori, tarts ki!
- Jól... jól vagyok... - suttogta a lány halkan. Erőtlenül Kentára mosolygott.
- Már, hogy lennél jól, mi történt? Midori... - hanyadszor ejti vajon ki a lány nevét? Mintha ettől... Minta attól, hogy a nevén szólítja... történne bármi is... Döbbenten nézte őt. Szakadt, lógó kötések és... a nyakán is ezek a véres csíkok, mintha... Nem a nyakát vágták meg, mintha véres kézzel értek volna hozzá... A lány rakta oda a kezét, s összefogta? Ez a saját vére itt? Érezte, hogy remeg az aggodalomtól. Túl csendes... Ijedten meredtek ki a pupillái, ahogy a lány végképp elernyedt a kezében. Feje a fiú mellkasára bukott. Ő pedig csak tétlenül nézett rá... Mit kéne tennem, mit kéne...? Képtelen volt gondolkodni. Egy ilyen lány, mindig élénk, mindig vidám, mindig kedves... és most eszméletlenül fekszik... Ez lehetetlen!

Tatsuya arcán vidám mosollyal nézett Harukára.
- Látod? Ideért épségben! És nincs semmi... - az utolsó szavakat már szinte elnyelte, mikor látta, hogy Midorit mint hagyja el az ereje - baja...
A következő pillanatban Haruka már mozdult is mellőle, hogy a lány segítségére siessen. Hát mégis baja esett...
- Kenta! - szólt kissé idegesen a fiúnak. - El ne engedd! Fel kell vinnünk valamelyik hálószobába, hogy rendesen ellássuk és kipihenhesse magát. Valószínűleg sok vért is vesztett. Csak segítsetek felfelé a lépcsőn...!
Pillantása ekkor a megkövült Eizanra esett, aki értetlenül nézte az összeesett lányt.
- De hát... én azt hittem... - hebegte a fiú. - Én nem tudtam, hogy ennyire rosszul van...
- Most már mindegy, a lényeg, hogy ideértetek. Legalább nem kellett egyedül megmásznia a sziklás ösvényt. Gondolom nem akarta kimutatni, mennyire nehezen bírja.
Haruka próbálta vigasztalni a fiút, de látta, hogy nem sok sikerrel. Erre ráérnek később is, most nincs idő az önsajnálatra. Mielőbb rendbe kell szedni Midorit!

Kenta szó nélkül engedelmeskedett Harukának. Óvatosan felemelte Midorit, s nyomában a másik lánnyal elindultak felfelé. Ichiru döbbenten figyelte őket, miközben hátrahúzódott. Ez ugyanaz a Midori akivel délelőtt találkozott? Mi történhetett vele? Egy lányt ebben a játékban, ennyire elgyengülve látni nem lenne meglepő, inkább csak szomorú, de Midori esetében... megrázó és döbbenetes. Ő soha nem hagyná, hogy mások gyengének lássák... Nagyon nagy lehet a baj... Sietve indult meg Haruka után. Szükség lehet a segítségére. Csakhogy... Midori... akármilyen furcsa is... mégiscsak egy lány! Hogy érhetne így hozzá?!

Daisuke nem tudta, mióta ülhet Himeno holtteste mellett. Órák teltek el, vagy csupán percek...? Valahogy már nem számított... Riasztotta, hogy a lány arcát ilyen sápadtnak, ilyen fehérnek kell látnia, és hogy kezei milyen hidegek. Ez lenne a halál? Pedig mikor ideért, úgy nézett ki... még remélte, hogy az egész mégiscsak tévedés, és a lány valójában csak alszik. De hiába próbálta volna keltegetni, tudta, hogy már nem sokat érne vele. Be kellett volna várniuk egymást, bár... lehet, hogy Himeno várt rá, ő viszont még csak nem is kereste. Csak fütyörészve indult a saját dolgára, nem is nagyon zavartatva magát, hol is van éppen. Halnak körülötte az emberek? Na és? Mintha olyan nagyon jóban lettek volna! De amikor meghallotta azt az egy nevet, akkor vége lett, teljesen megváltozott. Azóta sem tudta teljesen újra megtalálni régi közönyös énjét, bár Midorival... Midorival elég hűvösen viselkedett. Talán nem kellett volna, lehet, hogy segítenie kellett volna. Ráférne egy kicsit több emberség... Himeno is hányszor megjegyezte, hogy csak egy kicsit próbálna meg beilleszkedni, már könnyebb lenne. Ő persze nem hallgatott rá, már csak dacból sem. Így utólag persze könnyű, hogy 'ha ez lett volna' meg, hogy 'ha azt csináltam volna', de erre már mind nincs lehetőség. És nem ülhet itt csak így végig, várva, hogy megtalálják, ő sem akarná ezt... ugye?
Kezeit tétován a lány arcához közelítette, hogy legalább most az egyszer, utoljára megérinthesse. Ujjai féltőn simítottak végig a lágy, ám immár oly hideg vonásokon, de az ajkait... az ajkait elkerülte érintése. Egyre inkább tudta, hogy Tesshin igazat mondott, mikor közölte, hogy megcsókolta a lányt... vagyis kölcsönösen egymást. De ő... az 'egyszerű szomszéd fiú'... milyen jogon érinthetné meg? Egyszerűen nem teheti, nem érdemli meg... Ujjai mégsem váltak el olyan egyszerűen a lány arcától, ahogy gondolta, de mikor mégis sikerült elszakadnia tőle, lassan felkecmergett. Még egyszer utoljára visszanézett, mikor hirtelen eszébe jutott valami. Gyorsan a zsebébe túrt és előhúzott belőle egy kissé gyűrött fényképet, melyen Himeno hátulról épp a nyakába vetette magát, ő pedig úgy tűnt, nagyon nem örült ennek. Halványan elmosolyodott az emlék hatására, majd ijedten kapott az arcához. Egy mosoly... egy őszinte mosoly... milyen régóta nem... Felsóhajtott, majd visszalépett a lány holttestéhez és amennyire csak merte, lassan kezébe helyezte a képet. Ez az én búcsúm, Himeno. Remélem, most már boldog vagy...

- Jól vagy? - kérdezte óvatosan Shinji, miután már hosszú ideje meneteltek némán. Időközben kiértek a gazok közül, s épp a hegy háta mögé tartottak. Sayuri csak némán bólintott. Nem volt túl meggyőző.
- Egy szót sem szóltál, mióta... - inkább be sem fejezte a mondatot. Mindketten tudják mióta.
- Tényleg, rendben vagyok - mondta a lány - Csak fáradtan. Nagyon rég aludtam már... Úgy érzem, mintha... nem is tudom... - megrázta a fejét.
- Én pihentem kicsit hajnalban. Most nem érzem annyira fáradtnak magam. De lepihenhetünk, ha beértünk a sziklák közé, rendben? Vigyázok rád, míg alszol.
Sayuri ismét megrázta ba fejét.
- Nem szükséges, bírom, csak beszélgetni nincs már igazán erőm... És meg akarjuk keresni Kentát, nem? Szóval most még nem állhatunk meg.
Shinji elhúzta a száját. Már megint oda se figyel mit beszél... Még, hogy nem fáradt, ilyen alapon mondhatta volna azt is a lánynak, hogy ne hátráltass már, kisanyám, ugyanezt a hatást érte volna el. Most mitől lett ilyen bunkó másokhoz?
- Ennyi, azért még belefér - próbált rámosolyogni a lányra. Akart valami meggyőzőbbet is mondani, de semmi sem jutott eszébe. Kínos csend. Megint. Nemrég, még olyan jól el voltak. Mi ütött abba az istenverte Sasamébe?! Sayuri nem ártana senkinek sem, mért kellett így megijesztenie? És látszik, hogy meg is bántotta. Azóta a lány csak némán mered maga elé és... bár tudnám, merre járnak a gondolataid!
- Ugye tudod, hogy Sasamének nincs igaza? - mondta hirtelen - Nem... nem hiszem, hogy tudtál volna bármit is tenni, bár... nem voltam ott, nem láttam a szituációt, de... Kétlem, hogy te...
- Túl sok jószándékot nézel ki belőlem - mondta hidegen a lány. Shinjit meglepte ez a hang - Egyáltalán nem ismersz. Nem volt okom megmenteni őt, így meg se próbáltam. Nem sokat kockáztattam volna. Tudom. Én ott voltam, és már az első pillanatban is tudtam. De... egy kicsit mindenképp és... nekem ez nem érte volna meg.
Szigorú tekintetét a fiúéba fúrta.
- És veled kapcsolatban is igaz ugyanez. Úgyhogy inkább... felejtsük el ezt az egészet... Engem csakis a saját életem érdekel, ha bármitörténik... cserben foglak hagyni...
Shinji meglepve nézett a lányra. Megállt, és szembefordult vele.
- Ugye tudod, hogy ez nem túl hihető az előbbiek után...
Sayuri felkapta a fejét. Az előbbiek? Igaz... Shinji elé állt, de az... Fogalma sem volt, miért csinálta... Egyszerűen csak... nem lett volna igazságos, de... ilyen nem fog még egyszer előfordulni!
- Az... - kezdte bizonytalanul, majd hirtelen felemelte a hangját - Ezt te nem értheted! Csak hagyj egyedül, oké? Ha nem akarod, nem kell megértened, miért kérlek erre, de... - dühösen oldalra kapta a fejét - A francba is, Shinji, meg foglak ölni!
A fiú döbbenten meredt rá. Most meg mi ütött belé, hirtelen? Eddig egyáltalán nem ilyen volt. És ezek a szavak... Annyira üresek az elmúlt pár órában történtek után. Hogyan is tudna ez a lány gyilkolni? Mért akarna bárkit is megölni? Sayuri sejthette min gondolkodik a fiú, mert így folytatta:
- Túl akarom élni és én... Képtelen vagyok bárkiben is megbízni. Benned sem! - újra a fiúra nézett - Komolyan beszélek. Sajnálom... tényleg... de... akkoris ez az igazság. Szeretnék... hinni benned... és másokban is, de... Nem megy - idegesen harapdálta az ajkát. Ez igaz.... annyira igaz... Minden, amit mondd. Sajnálom, én annyira próbáltam... Egy kis ideig hittem is, hogy sikerül, de... Én már nem bízom senkiben, soha sem fogok. Szeretnék, de ez kevés. Minden pillanatban rettegek, hogy hátbatámadsz... Hogy Ichiru, hogy Yuuka... Azoktól félek a legjobban, akik kedvesek velem, mert az fájna a legjobban... Yuuka már egyszer megtette, pedig benne bíztam a legjobban. Meg fogja tenni újra, ha esélyt adok neki! És... Te is, Shinji... Most még bízol, hogy kijuthatnak többen is, most még nem is mersz másban gondolkodni, még nem fogtad fel hol vagyunk, és mik az esélyeink. De én... Kezdetektől fogva tudom... Homokba dugni a fejed... Ezzel nem érsz el semmit! Egyszer rá fogsz döbbenni, hogy nincs más megoldás, mint ölni és... Nem akarok az áldozatod lenni! Senkié sem! Tudom gyáva vagyok... Borzasztóan gyáva... Rettegek a haláltól, olyannyira, hogy inkább meggyilkollak benneteket, csakhogy... élhessek. Ha muszáj, megteszem, mikor muszáj volt, megtettem.
- Sayuri... Esküszöm, nem foglak... soha... semmiképp sem. Bízz kicsit jobban... nem is bennem, hanem saját magadban!
A lány elmosolyodott.
- Csak abban bízom. És nincs is másra szükségem.
- Már hogy ne lenne! Nem lennél ennyire szomorú, ha...
- Elég! Mostantól elválnak az útjaink. Nem akadályozhatsz!
- Figyelj, én... szeret... szeretnélek megvédeni... Nem tudom az okát, de... Nagyon szeretnélek, hagyd hogy vigyázzak rád! Nem fogok visszaélni a bizalmaddal!
Sayuri csak tovább mosolygott.
- Nyilván.
- Nem hiszel nekem, de...
- De - vágott közbe a lány - Hiszek. Tudom, hogy igazat mondasz. De már túl jól ismerem az embereket. Azt mondod amit most érzel. Most. De ez változni fog. Mert az emberek félnek... önzőek... menekülnek... folyton. Mindenki. Nincs kivétel. Mindenki menekül a félelmei elől. És ha az ember fél... eltapos mindenki mást. Gyűlöli érte magát, ami talán mentség, és... nem hibáztatok senkit, hisz én is pont ezt teszem, de... ez nem változtat a tényen. Megteszi. Talán tudatában van, hogy nem kéne, talán nem akarja, de... Mégis megteszi. Akkor is, ha már abban a másodpercben, hogy véghezviszi gyűlöli érte magát. Ez nem változtat semmin. És nem akarok én lenni ennek a vesztese. Azt sem tudom, mi okom van tovább élni, ha meghalt... ha megöltem mindenkit, de... akarok. Folytatni akarom. Ok és cél nélkül. Mert élnem kell. A puszta semmiért.
Shinji döbbenten hallgatta a lány szavait. Soha senkit sem hallott így gondolkodni, ez... Abszurd... Nem jutott szóhoz. A francba, mondd meg neki, hogy ez hülyeség!
- Nem a semmiért! - rázta dühösen a fejét - Ez... Én a barátaimmal együtt akarom túlélni. Nem veszthetek semmit, ha megpróbálom. Mert innen egyedül kijutni... Jobban fájna, mint meghalni...
- Irigyellek érte, hogy így érzel. De én... Képtelen vagyok.
- Így gondolom, és sosem fog változni. Tehát nincs mitől tartanod, kiviszlek. Mert fontos vagy nekem. Barátok vagyunk.
- Naív vagy - mondta a lány elnéző mosollyal - Nem, nem vagyunk barátok, de ha azok lennénk se számítana. Barátság, meg szeretet, meg egyéb ilyen hülyeségek... Ehh... Szép és jó, míg komolyra nem fordulnak a dolgok. De ha valami baj van... Az ember csak ember, elfelejti ezeket a szép ideákat, és csak magát menti.
- Tévedsz! Nem tudhatom, mikor csalódtál ekkorát, hogy így vélekedsz, de...
A lány megrázta a fejét, s a fiú elhallgatott.
- Nem tudsz megyőzni. Tényleg sajnálom. Szeretnék olyan naív lenni, mint te. Szeretnék inkább meghalni, abban a hitben, hogy a világ jó, akiket szeretek, bármit megtennének értem és... - megint megrázta a fejét - ... de nem megy. Már nem ilyen vagyok. És sosem nyerhetem vissza a régi énem. Én sem tudnék már meghalni másért...
Hátrálni kezdett, s mikor Shinji utána kapott előrántotta Chiyo bicskáját. Shinji épp időben húzta vissza a kezét, hogy ne sebezze fel.
- Ne kényszeríts arra, hogy itt és most megöljelek!
- Kérlek...
- Nem. Keress magadnak más megmentenivalót. Én reménytelen alany vagyok.
Shinji arca elkomorult. Ennyire... látszik, hogy ilyen ember? Csak... magának akarja megmutatni, hogy ő aztán megment valakit, de... nem érte, hanem... önmagáért... Nem csoda, hogy Sayuri nem bízik benne.
- Tévedsz - mondta most már sokkal bizonytalanabb hangon - Én... téged akarlak kijuttatni innen, nem akármelyik osztálytársat, darabra vagy... vagy... Téged, mert... te te vagy és... nem vagy tökéletes vagy... Egyáltalán nem mindegy, hogy téged viszlek ki, vagy például... - kutatott a gondolataiban, kik élnek még, és kimondta az első lánynevét, aki eszébe jutott - Yuukát. Ha helyetted őt kiviszem, azzal... Nem vagyok egálban. Nem hozhatom helyre vele, hogy téged nem mentettelek meg. És ez fordítva is igaz!
- Szép szavak, de nem érdekel - felelte a lány tovább hátrálva, még mindig maga elé szegezve a bicskát. S jól sejtette, Shinji nem kísérelt meg utána menni, félve, hogy akkor harcba fog fulladni a beszélgetés. Csak tehetetlenül nézte, ahogy a lány egyre messzebb lépdel, majd sarkon fordul, s teljes erejéből tovább rohan a tengerparton. Dühösen szemlélte a hegyet, ahova nemrég még ketten tarottak. Mért vitatkoztak így össze? Nem kellett volna megszólalnia, nem kellett volna firtatnia, mért van ilyen csendben, nem kellett volna felhoznia Sasamét... Még mindig együtt lennének, ha... A francba!
Mindenesetre... Sóhajtva nézte a rohanó lányt, aki egyre kisebbnek tűnt, ahogy vészesen el akarta nyelni a messzeség. Ő is a hegy mögé rohant. S én sem változtatok úticélt. Talán... lenyugszik és bevár, vagy... kifárad és utolérem... Nem lehet így vége!

Yuuka aggódva nézett a lépcsőn távolodók után, majd Natsukiékra nézett.
- Szerintem... segítenünk kéne. Ne csak Harukának kelljen bekötözni a sebeket... elvégre, mégsem a fiúknak kéne...
Látta, hogy Benawi nem messze áll tőle, mégsem mert rá nézni. Nem akarta, hogy megint miatta vesszen össze Ichiruval, hisz őt sokkal régebb óta ismeri, nem zúzhat szét egy ilyen hirtelen jött fellángolással egy több éves barátságot. Bárhogy is fáj, de ha csak tőle függ... akkor ő inkább nem akarja, hogy tőle függjön... De mégis hogyan tudna ilyen egyszerűen elszakadni Benawitól? Hogyan, ha a szíve mélyén nem is akar?

- Oké - bólintott egyetértően Natsuki, Kaori pedig már meg is indult felfelé.
Ahogy Yuuka is elindult, Benawi, talán kissé túl hevesen is, elkapta a kezét.
- Várj! - meglepetten nézett maga elé. Ennyire elszállt volna minden türelme? Remélte, nem bántja a lányt az érintése - Kérlek... Beszélnünk kell... Csak egy fél percet adj...
Natsuki arcán egy gyors mosoly futott át, s maga előtt terelve Tatsuyát indult meg felfelé.
- Na, gyerünk-gyerünk...

Kazushige unottan majszolgatta a nagy sokára megtalált ropit. Csak egy kis csomag volt az egész, már kicsit meg is puhult, de még mindig jobban esett a kapott szikkadt kenyérnél. Hol is volt már a toronyban evett chips... Akkor még tudott remélni, tudott viccelődni... de abban a pillanatban, ahogy a tetőn meglátta a holttesteket, majd Sasame kezében a pisztolyt... megborzongott csak a gondolatra is. Jó lenne ismét jóízűen nevetni... vagy akár csak büszkén taszigálni egy nagydarab szekrényt... Kellene valaki, aki felvidítja, aki segít felejteni. Lehet, hogy ki kéne menni ebből a házból, akkor talán összefut valakivel... aki mondjuk nem csinálja ki rögtön. Nem akart egyedül lenni...

Yuuka a szeme sarkából még látta, ahogy Tatsuya kicsit meglepetten indul felfelé a lépcsőn Natsuki előtt - "Jól van, na, megy magamtól is..."
Most vajon mi jön? talán Benawi is épp azon gondolkodott az Ichiruvel lévő beszélgetése után, mint nemrég ő, és most azt akarja mondani, hogy bármit is kezdtek el, ne csinálják tovább. Igen, az könnyen meglehet... A másik véglet most... valahogy olyan távolinak tűnt. Hogy ők ketten, újra mint Ichiru előtt...
- Hallgatlak... - mondta halkan, de még mindig nem nézett a fiú szemeibe. Nem akarta, hogy a fiú is lássa zavarát, ami amiatt kelt, ahogy Benawi ismét megfogta a kezét. Pont, mint még a hegyen, de most... most magától...

Hayate hirtelen úgy érezte, nincs egyedül. Nem pont olyan érzés volt, mikor az ember tudja, hogy figyelik, hanem... egyszerűen csak hirtelen olyan más lett az erdő. Sokkal... csendesebb... Valaminek, vagy valakinek kell lennie a közelben... Hiába forgatgatta a fejét, mégsem látott semmit.
"Pedig tudom, hogy itt van..."
Hirtelen taktikát váltott. Már nem csak úgy átlagosan valamit keresett, hanem kifejezetten egy ember körvonalait. Hogy is tanulta? Ha a körvonalakat keresi, hamarabb megtalálhatja, amit keres. Körvonalakat... egy ember körvonalait a fák között... körvonalakat... Tesshin...?
Hangtalanul közelebb lépett a fák között fekvő alakhoz. Tesshin... akkor viszont halottnak kell lennie, mivel nemrég bemondták a nevét. De hogy ilyen közel járt hozzá... hányadik holttest is ez, amit most lát? Már lassan felesleges is számolnia, úgyis csak újabbak jönnek. Vajon ki intézhette el? Azok alapján, amit a toronyból látott, a srác beszállt a játékba. Talán olyanba kötött bele, akibe nem kellett volna. De vajon... van-e nála valami használható? Jó-jó, nem szép dolog átkutatni egy hullát, de mégiscsak hasznos lehet a túlélése szempontjából, bármennyire sincs hozzá gusztusa. Hát.. bocs, Tesshin, de a szükség az szükség...

- AKihito... úgy fázom... - Ami érezhetően remegett a fiú karjai között, ahogy közelebb bújt hozzá, hogy így védekezzen a hideg ellen. Vagy csak a láza szökött újra fel, azért érzi úgy, hogy fázik? Bárhogy is, de nem volt túl jól. Az otthoni ágyában lett volna a helye, nem egy kissé huzatos várban, ahol csak még jobban kijön a betegsége. Mégis... úgy érezte, jó, hogy itt van. Bármi is történt, bármit is tett, mégiscsak jó, hogy itt lehet Akihito mellett. Akárhogy is gyötri a betegség. Ám a fiú sem volt túl jól, és még őt is pátyolgatni kell... - Sajnálom... - motyogta halkan.

Így Yuuka kezét fogva, Benawi megint képtelen volt mondattá fogalmazni a fejében kavargó szavakat. Nézz rám, kérlek! Ennyire haragszol...? Közelebb lépett a lányhoz. Most... muszáj, egyszerűen... Olyan hosszú idő után végre csak ketten voltak, de... Ettől nem lett könnyebb semmi, mint azt remélte. Képtelen megszólalni. Úgy érezte, fullad. Ugyanolyan, átlagos lélegzeteket vett, mint korábban, ám ez mintha most semmire se lett volna elég... Lehunyta a szemét, s egy mély levegőt vett, hogy csillapítsa szomját. Itt a lehetőség, és megint elszalasztja? Megint képtelen bármit is mondani? Bocsánatot kell kérnie... És... elmondani, hogy nem számít, mit mondd Ichiru, neki akkor is fontos a lány. De hogy is kezdhetné? Mit kéne... Lassan átfogta a lány derekát, s az ajkához hajolt. Most már nem tudsz, nem rám nézni... Annyira vágyott rá, hogy egy puha csókot lehelhessen a szájára, de... hirtelen megint elhagyta a bátorsága. És ha nem akarja? Ha tolakodásnak veszi? Mozdulni sem mert, csak végtelennek tűnő tizedmásodpercekig várta, mi történik, várta, hogy az majd ijedten ellöki magától... Elrontottál mindent Benawi... Mért kell ilyen türelmetlennek lenned? Ezek után, már nem fog meghallgani, el fog menekülni... Joggal...

Shouri bosszankodva ült le egy sziklára a tőr által ejtett sebét nézegetve.
- Hát ez jól belém szaladt... de talán náluk van némi kötés.
Egyenként feltúrta a hátizsákokat, mégis elégedetlenül fejezte be a keresést.
- Semmi... mindenféle vacak, de a kaján és vízen kívül mind használhatatlan... de legalább váltásruhájuk volt, az is megteszi jobb híján.
Miután kissé csalódottan befejezte a kutatást, valami mégis eszébe jutott. Hát persze, a fegyverek! Mivel Fumihoz volt közelebb, vele kezdte, hogy aztán annál kiábrándultabban ejtse vissza a hulla mellé a kapát.
- Egy kapa? Nem csoda, hogy nem akartak senkivel sem találkozni...
A Chinonál talált tőr viszont elnyerte a tetszését. A lány már korábban elejtette 'párbajuk' során, így most csak fel kellett vennie a földről. A pengén még mindig ott vöröslött a saját vére. Stílusos... A kötésként felhasznált ruha maradékával letörölte a tőrt, majd a véres rongydarabot unottan Chino mellé dobta.
- Legalább ennyi hasznotok volt. Egész szép kis tőrt kaptam. És végre én is tettem valamit a jó cél érdekében...

Akihito közelebb húzta magához a lányt. Mintha ezzel megvédhetné bármitől is. Sajnálom? Ez a szó jeges félelemmel töltötte el. Mit...? Mit?! Ugye nem akarsz itt hagyni?! Nem teheted meg! Miért jöttél el ide betegen?! Beleremegett a gondolatba, hogy elveszítheti a lányt. Semmit sem tud tenni érte... Miért?!