7/2 - Útban a szabadság felé

- Megígérem... - felelte Akihito, s odahajolt a lányhoz. Egy gyors csókot lehelt az ajkára. Valahogy most egy cseppet sem zavarta, hogy mennyien látják őket. Na jó, zavarta, de ennek ellenére ki nem hagyta volna - Te meg pihenj! Szeretnélek mosolygósan viszontlátni, oké?

Közben Nami is egész közel húzódott Nobuhoz.
- Gyere vissza! Vissza kell jönnöd hozzám! - kérte kétségbeesett szemekkel nézve rá. Nocsak... szóval mégis előtört az a nagy aggódás?
- Csak nem hiszed, hogy én hibáznék? Egy karcolással se lesz több rajtam. Szétlövöm az összes szemetet!
Nami aggódva nézett rá.
- Csak okosan, jó? Ne kockáztass feleslegesen!
A fiú beletúrt a lány hajába.
- Héj, bízz bennem!
A lány megint az ajkát harapdálta, de aztán kelletlenül bólintott. Nobu végigsimított az arcán, aztán nehézkesen, de ellépett mellőle.
- Aztán ne ess neki Aminek, oké? Te is legyél észnél.
- Ígérem - bólintott komolyan a lány.

Natsuki érdeklődve szemlélte a turbékoló párokat, aztán Eizanhoz fordult.
- De jó, hogy nekünk nem kell búcsúzkodnunk - suttogta.

- Még jó... - suttogta vissza Eizan. - Nem hiszem, hogy könnyen menne. Bár egyikünk sem nagyon olyan, aki képes lenne nyugodtan ülni és várakozni - megeresztett egy halvány mosolyt Natsuki felé.

- Ha bármi bajod is esik, velem gyűlik meg a bajod - húzta össze a szemöldökét Hiroshi. - Körbeküldözgetem azt a bizonyos képet bosszúból. Szóval én a helyedben épségben visszajönnék...
- Most azt várod, hogy én is megölelgesselek és a nyakadba boruljak, mint a többiek? - indult felé Ichiro.
- Elmész te a francba! - csóválta rosszallóan a fejét Hiroshi.
- Jól van, ha csak ennyit tudsz mondani...
- Jajj már, olyan hülye vagy! De tényleg... meg ne halj nekem, hallod? Inkább gyere vissza pár golyóval, hagy szadizzalak meg én is.
- Ó, kösz... Nem éppen ilyen búcsúra számítottam, ezért remélem nem haragszol, ha nem fogadom meg a tanácsod, és golyómentesen jövök vissza...
- Marha...
Egy darabig még komolyan meredtek egymásra, majd végre kezet fogtak.
- Ne bassz ki velem, jó? - kérdezte újra Hiroshi. - Intézzétek el mind, aztán gyere vissza.
- Úgy lesz.

Miután Nobu sietve csatlakozott a várakozó Hayatéhez, Midori is odasétált Namihoz. Mosolyogva megveregette a vállát.
- Én is visszajövök, még boasszantani akarlak pár évig!
- Helyes! - bólogatott Nami, aztán megakadt a szeme a Midori mögött várakozó fiún. Egészen halkra vette hangját - Hátra ne nézz, de... tudod, hogy Kenta ott áll mögötted vigyázban? Mint egy testőr...
Midori kicsit megrezzent.
- Ömmm... hát...
- Lesz valami? - kérdezte Nami cinkos tekintettel.
- Őszintén? Már fogalmam sincs... Fontos... barátom... Azt hiszem... csak ennyi.
Nami elmosolyodott.
- Azért majd tájékoztass, ha van fejlemény, szeretem a friss pletyókat.
- Jól van, jól van... te leszel az első, aki megtudja!
Rákacsintott a lányra, aztán Kentával együtt odasétáltak még Tatsuyához is.
- Hát öhm izé... - nyögte Midori. Hülyén nézett ki ez a nagy búcsúzkodás, de nyomta volna a lelkét, ha valami történik, és nem beszélt vele - Majd még visszajövünk, de biztos, ami biztos...
Kenta elmosolyodott a lány szavain.
- Vigyázz a csapatra - mondta komolyan a fiúnak - Van némi feszültség az itt maradottak között, szóval, szükség lesz egy higgadt emberre. Tartsd a szemed Namin!
Midori rosszallóan pillantott Kentára, de nem szólt végül semmit sem. A szeme sarkából látta, hogy Nami Natsuki után igyekszik. Ehh, a csaj komolyan szó nélkül ott hagyta volna?! Szemét, mint mindig...
- Natsu... - szólalt meg bátortalanul Nami, mire a lány megtorpant.
- Hm?
- Én csak... Szeretném, ha... te is vigyáznál magadra...
- Fogok - felelte tömören.
- Akkor... akkor jó... - válaszolta zavartan Nami, s Eizan felé pislogott. Tényleg sokat vannak együtt... Folyton...

- Igyekszem - sóhajtott Tatsuya. - A higgadtság és hidegvér menni fog, de kérdéses, hogy rendet tudok-e tartani. Nem tudom, mennyire hallgatnának rám. Hát... majd kiderül. De mindent megteszek azért, hogy elkerüljük a bajt, ígérem. És... ti meg rúgjátok szét a seggüket!
- Azta! - fordult hátra Haruka. - Te ilyet is tudsz? Kitől tanultad?!
- Jó mesterem volt - grimaszolt vissza rá Tatsu.


Yuuka csendben Benawira pillantott. Sikerült legyőznie a belső kis rosszalló hangot, és úgy döntött, bebizonyítja a fiúnak, hogy megbízik benne és félreteszi féltékenységét.
- Benawi... - kezdte halkan - ne kívánjunk sok szerencsét Natsukiéknak? Hisz eddig tényleg végig figyelt ránk, és most megint értünk megy küzdeni...


Hayate már a fák előtt ácsorgott, de megvárta, amíg mindenki érzékeny búcsút vesz a másiktól. Legalább ők hagy tegyék meg, ha már neki nincs kitől... Bízott benne, hogy visszajönnek, de talán a búcsú kicsit megnyugtatja őket, vagy... nem is tudja. Még sosem mondott senkinek sem igazán búcsút... Milyen lehet, ha törődnek az emberrel?
Ehh, elég már! Ha valaki fontos számodra, csak rést jelent a védelmeden! Nem... ez nem így van, csak ezt nevelték belé... Mit jelent, ha valaki fontos a számodra?

Aminak így csak még nehezebb volt elengednie Akihitot. Olyan messzinek tűnt, mikor utoljára megcsókolta...
- Oké... - felelte, majd halkabbra vette a hangját. - Akihito... ha esetleg ki tudtok találni valamit... aljas dolog, tudom, de nem akarom, hogy megsérülj, ezért... ha valahogy meg tudnátok mérgezni az iskola ivóvizét vagy valamit... akkor... tedd meg. Nem szeretném, hogy feleslegesen kockáztass, ha van más megoldás. Bocsáss meg, hogy ilyenre kérlek, de tényleg nem tudnálak elveszíteni. És így talán el lehetne kerülni a közvetlen összecsapást... de csak ha látsz rá módot. Feleslegesen ne hozd föl a mérget, nem akarom, hogy félreértsék és téged ítéljenek el Mizuki haláláért...

Akihito komolyan bólintott.
- Meglátom, mit hoz a helyzet.
Még egyszer végigsimított a lány haján, aztán ő is Hayatéék mellé lépett.

Kentáék is csatlakoztak a csapathoz. Shinji senkitől sem búcsúzott el, dehát kinek is hiányozott volna? Natsukiék is menni akartak, mikor még két ember jelent meg mellettük. A lány akaratlanul is finoman elmosolyodott.
- Ó, a kedvenc kis szerelmespárom! - paskolta meg Yuuka vállát - Vigyázzatok magatokra!
- Hé, ezt nekünk kéne mondani! - ráncolta a homlokát Benawi.
- Okés, mi is vigyázunk! - vigyorgott Natsuki. Benawi megcsóválta a fejét.
- De tényleg... Túl kell élned! Megíégrtem, hogy téged is kiviszlek innen, erre meg... hát nem sokat tudtam tenni az ügy érdekében, de azért... a lényeg, hogy ki kell jutnod!
- Ki fogok - mosolygott tovább a lány - És ne aggódj, mindent megtettél. A sebed miatt nem harcolhatsz, de a nyakörvben jócskán volt részed! Sokat köszönhetnk neked, és... nem lennék most itt, ha nem tartod bennem a lelket. Hálás vagyok, tényleg. És neked is Yuuka! Úgy érzem, bennetek új barátokra leltem. Remélem ez kölcsönös!
- Nagyonis - felelte Benawi.
- Helyes - bólogatott Natsuki, és Yuuka füléhez hajolt - Akkor lehetek majd a koszorúslányod?

- Eeh...? - Yuuka arca hirtelen vörössé vált. - Vagyis igen, te leszel az első, akit felkérek majd.
És ebben a pillanatban tényleg így érzett. A féltékenység végleg eltűnt és valami furcsa érzés öntötte el. Barátok...? Igen, könnyen el tudta képzelni, hogy azok legyenek. Hisz Natsuki egyáltalán nem olyan, mint képzelte, nagyon is érző lény. Ha nem is pótolhatja Sayurit, de lehet, hogy egyszer ő is hasonlóan sokat jelent majd neki. Barátok...
- De csak ha majd te is meghívsz - suttogta vissza Natsukinak és lopva Eizanra pillantott. Egész szép pár lehetnének, Eizan és Natsuki. Kicsit különböznek, de... az ellentétek vonzzák egymást, nem? De valami más még motoszkált benne - Amúgy... tényleg olyan rossz volt, amit énekeltem?
- Gyere, Hayate már nagyon csúnyán nézeget felénk - szólalt meg Eizan. Rámosolygott Yuukára, biccentett egyet Benawinak, majd Natsukira lesett és a várakozó többiek felé indult.

- Akkor hát indulás - adta ki a parancsot Hayate. - Az elején még nyugodtan beszélhetünk, de az iskola felé közeledve ezt mellőzzük. Ja igen... az erdőben vannak halottak, és a nyakörvük még veheti, amit mondunk, szóval erre is figyeljünk, ha esetleg a közelükbe kerülünk.

Most Natsukin volt a pirulás sora. Benawi elmondta vajon neki, vag yő is magától vette észre? Ennyire látszik?! A lány másik kérdésére meglepetten egyenesedett fel.
- Ó, nem, nem dehogy! - rázta a fejét. Hallotta Eizan sürgetését, de erre még gyorsan válaszolt - Nagyon szépen énekelsz, csak ez... nem épp a megfelelő helyszín, tudod? Nem akartam, hogy valaki meghalljon bennünket. Csak ennyi volt. Tényleg.
Rámosolygott, majd biccentett Benawi felé is.
- Na, majd jövünk, csáó!
Azzal sietve követte Eizant.

Nami fülét meglepetten csapta meg Yuuka kérdése. Mi? Szóval még őt is kritizálja Natsuki? Pedig ő aztán igazán tud énekelni! Meglepetten érzékelte, hogy mérges. Nahát, ez tényleg valami mániája lehet Natsunak, beszólni az énekeseknek... Na, nem mintha ő az lenne, csak énekelni szerető... Mindegy. elgondolkodva pislogott Yuukára. Most adott volt a helyzet, hogy pár szót váltson vele, és megdícsérje a hangját, de... Nem tehette. Ő ölte meg Sayurit, ezek után... nem pofátlankodhat a közelébe...

- Hát... elmentek... - nézett végig a csapat itt maradt tagjain Tatsuya. Kik is maradtak? Daisuke még mindig a falat támasztja, az ott egy Ichiru, Benawiék, Nami, Kazu és Hiroshi, valamint Ami. És neki kéne itt rendet tartani? Na persze... Bár igazából csak Namit és Amit kell figyelni... /omg, ezt a szójátékot XD/, meg talán Daisukének lehetnek még kompromittáló beszólásai, de vele max nem foglalkoznak. - Nem tudom, számíthatunk-e valamiféle támadásra itt, de azért legyünk készenlétben és senki se mászkáljon el túlságosan. Akik pihenni akarnak, nyugodtan ott a ház, majd esetleg felváltva őrködhetnénk is.
- Nocsak, új főnök a láthatáron? - vonta föl a szemöldökét Daisuke.
Na igen, nem sokat váratott magára a beszólásaival...
- Nem - nézett a szemébe Tatsuya. - Semmi kedvem főnökösködni, főleg nem fölötted. Bármily meglepő, csak azt tartom szem elől, hogy lehetőség szerint ép bőrrel megússzuk ezt az egészet. Ahhoz pedig ébernek kell maradnunk, akár tetszik, akár nem. Attól, hogy nem mentünk az iskola ellen, még mi is szerves részét képezzük a csapatnak, és eszerint is kell viselkednünk. Felőlem elítélheted, amit teszek vagy mondok, de mindezt legyél szíves úgy csinálni, hogy ne váljon a kárunkra. Kérlek.
Daisuke még egy ideig állta Tatsuya pillantását, majd elfordította a fejét.
- Tőlem - vont vállat.

- Ha szükséges, én őrködök - nézett Tatsuyára Nami. Benawi aggódva nézett rá. Aztán Yuukára. Most, hogy kevesebben lettek élesebbnek érezte a konfliktust is. Naminak nincs itt senki akivel elfoglalja magát és... talán így Yuuka is könnyebben gondol Sayurira... Ami nem jó, egyáltalán nem. Mit kéne csinálnia, hogy megkímélje mindezektől a lányt?

Yuuka csak fél füllel figyelt Tatsuya és Daisuke enyhe szóváltására.
Tehát Natsukinak igazából nem volt vele baja, igaz? Csak a helyzettel, és rajta vezette le idegességét. Ám semmi személyes. Halkan felsóhajtott, de figyelő tekintetet érzett magán.
Kérdőn lesett körbe, majd Namival találkozott a tekintete. Nami... Még mindig tartott tőle, és nem tudta, hogyan is viszonyuljon hozzá.
Kezével Benawi kezét kereste bátorításul. Namiban és benne legfeljebb annyi közös van, hogy mindketten a szigeten találtak párt maguknak, de azon kívül...
Nem, még mindig nem bírt volna szólni hozzá.

- Akkor tehát mi a kezdő felállás? - sétált Natsuki Hayate mellé - Merről támadunk? Együtt, vagy több csapat több irányból? Na és a tartalék?
- Hé, talán egyszerre egy kérdés is elég... - szólt rá Shinji - Szerintem szép sorban el fogja mondani, ha hagyod...
Natsuki durcás fintort küldött a fiú felé. Az nem igazán vette fel a gyerekes reakciót, csak várakozón Hayatére nézett.

- Rendben - fogadta el a felajánlást Tatsuya. - De most nem szükséges senkinek sem megerőltetnie magát, akár óránként is válthatjuk egymást. Akkor kevésbé lankad a figyelem és jobban tudunk koncentrálni is a feladatra.
Furcsa volt most ilyen parancsokat osztogatnia, egyáltalán nem szokott még hozzá. Akkor is, ha ezek a parancsok leginkább csak javaslatok voltak. Eddig úgy érezte, csak úgy van, sodródik az árral, néha benyög valami okosat, ami elősegítheti a szökést, de ennyi. Most meg hirtelen egyfajta középpontban találta magát. Meg kell még szoknia, az biztos.

- Igazából nem mindent fejtettem ki részletesen az előbb - kezdte Hayate. - Idefelé már meg is fogalmazódott bennünk egyfajta konkrét elképzelés. Egy valamiről nem beszéltem igazán, a keleti oldalról. Az az egyik kulcs a tervünk sikeréhez. Valójában három csapatra oszlunk majd. Négyen maradnak a déli oldalon, a főbejárat felől. A tartalék az északnyugati fák között várakoznak majd. Ketten pedig... fogalmazzunk úgy, hogy a keleti oldalon kicsit könnyebb lehet a bejutás, viszont odafelé kockázatos az út, ezért többen nem mehetünk. Nobuval ketten átkúszunk a keleti oldalra - majd meglátjátok, ezt inkább most ne ecseteljük -, ott bejutunk a khmm.. vécéablakon át. Ezután, ha bejön, amit terveztünk, szerzünk néhány fegyvert, majd ezekkel visszamegyünk a tartalékhoz. Jut eszembe, Eizan, addig is itt a fúvócső. Na igen, az ilyen módon felfegyverzett tartalék kerül egyet a déli oldalra és csatlakoznak az ottani négy emberhez. Addig mi visszamegyünk és... megpróbáljuk elterelni a figyelmüket. Ha minden jól megy, ezzel megkönnyítjük számotokra a főbejáraton való bejutást.
- És... ha nem megy minden jól...? - kérdezte Haruka. Tetszett is neki a terv, meg nem is, de mindenesetre látott benne fantáziát.
- Akkor ki kell találnunk egy használható B tervet - válaszolta Hayate.

- Tehát mi egy legyengített csapattal csapunk majd csak össze, táp fegyverekkel... - összegezte Midori - A B terv esetén viszont... Ha benneteket elkapnak, mielőtt visszajöhetnétek a fegyverrel? Akkor azonnal betörünk mi is, hogy ne essen bajotok?
- Hülye vagy?! - ripakodott rá Nobu - Ha nem sikerül a tervünk Hayatével úgysem úszhatjuk meg... Ha ész nélkül berontotok, azzal csak azt éritek el, hogy ti se!
Midori az ajkába harapott.
- Akkor... ti... - elnyelte a mondat végét. Vitázni akart, hogy ez nem jó terv, de igazság szerint a terv nagyon is jó volt... - Tehát... mi a B?
- Azt még nemtom - vonta meg a vállát Nobu.
- Ha lövöldözést hallunk, tudni fogjuk, hogy baj van - emlegette fel Kenta csak bevezetésnek - Ekkor szintén hátra fognak koncentrálni az őrök, tehát megintcsak előről lesz érdemes támadnunk. Ha jók vagyunk, még így is szerezhetünk fegyvereket, és még időben hátraérhetünk Nobuékhoz.
- Talán - szólt közbe a fiú - De nem ez az elsődleges cél, hanem, hogy úgy helyezkedjetek, hogy egyszerre minél kevesebb ellenféllel kelljen összecsapnotok. Tehát ne vonjátok magatokra a figyelmet, míg nem muszáj, ne használjatok lőfegyvert. Ha pedig már igen, húzódjatok be valami terembe, és intézzétek úgy, hogy egyszerre csak páran férjenek hozzátok. Mi is ezen leszünk hátul.
- De ha ti ketten magatokra vonjátok a figyelmet, mindenképp bajban lesztek! Még a legjobb esetben is, ha későn érünk oda... - rázta a fejét Natsuki.
- Azért akkor már letisztítottuk magunknak a terepet és ha észreveszika betörésetek, akkor kettéválasztjuk a csapatot. Jó esélyünk lesz.
Natsuki rosszallóan csóválta meg a fejét.
- Nami ebbe sose ment volna bele.
- Ezért nem előtte vitattuk meg - közölte szárazon a fiú.
- Mért kockáztatod az életed? - kérdezte a lány Nobu szemébe fúrva a tekintetét.
- Mind azt tesszük. Én vagyok az egyik legjobb, hát én válalok nagyobb veszélyt is. Na meg még úgy se vettem ki a részem a csaptmunkából, ideje...
Shinji felhorkant.
- Na ne játszd már meg magad! Tudod ki hiszi el, hogy csupa önzetlenség vagy?
- Sosem állítottam ilyet - rántotta meg a vállát a másik fiú.

- Mondd csak, mi volt ez a nagy sugdolózás? - mondta ki mégis a kérdést Benawi, bár egész sokáig sikerült megállnia. Kíváncsian pillantott a lányra. Ő nem szokott ilyen közvetlen lenni Natsukival.

- Amíg ti odabent ellesztek, nekünk is ki kéne dolgozni valami taktikát, hogy hogyan támadunk - szólt közbe Shouri is. - Mikor odahozzátok nekünk a fegyvereket, elmondhatnátok majd, mit láttatok még odabent. Mert eddig össz-vissz a kivezető folyosó az, amint mindenki végigjött, ennyit ismerünk. Na meg amit pluszban elmondtatok.
- Rendben - bólintott Hayate. - De semmikép sem a központjukkal kezdjétek. Odabent sokan vannak és azt nehéz bevenni, a kisebb termekkel kell kezdeni. Ha kijönnek a gépektől, talán szétszóródnak és nem lesznek egy rakáson, ez is könnyítés. De azelőtt biztosítanotok kell az utat, ahol esetleg visszahúzódhattok. Mindannyiunknak nagyon kell figyelnünk. Nekik ez úgymond hazai terep, nekünk kevésbé. Ó, és még valami. Velünk van a meglepetés ereje, és ez sokat számít. Jó, talán gondolnak arra, hogy valamivel készülünk, de erre nem hiszem.
- Mi lesz, ha valaki megsebesül? - szúrta közbe Ichiro.
- Természetesen megpróbáljuk fedezni a visszavonulását, már amennyire lehet - felelte Haruka, mikor Hayate nem mondott semmit.
- Már csak emberségből is - bólintott Eizan, majd Natsukira pillantott. - De bármilyen rossz is kimondanom, a legfontosabb a küldetés. Ha bárki - legyen szó akár rólam, akár másról - kihullik a sorból, a többieknek így is törekedniük kell, hogy befejezzék, amit elkezdtünk. Nem állhatunk le a közepén...

- Ó, hogy az... - kezdte zavartan Yuuka. - Az olyan... női dolog...
Elég suta kibúvó volt, de hirtelen más nem jutott eszébe, és ez még talán hihető is. A fiúk nem szoktak rákérdezni egy ilyen válaszra. Mégsem mondhatja Benawinak, hogy lényegében már az esküvőjüket tervezgették...

Natsuki nyelt egyet. Ha valaki... mit fog érezni, ha valaki meghal? Tudna tovább harcoln, ha ez a valaki... Eizan lenne? Nem, erre nem kerülhet sor! Védeni fogja... Ha odáig romlik a helyzet... Akkor... az nem történhet meg, hogy csak a fiú hal meg... Védeni fogja őt a végsőkig...

- Oh... Értem... - nyögte ki a fiú, és elfordította a fejét. Yuuka jól sejtette, Benawi pont az a típus volt, aki ennek az említésére nem mert tovább kíváncsiskodni. Ez valami olyasmi, amibe tiltott beleütnie az orrát.

- Akkor vissza is mehetünk... - biccentett Kazu Hiroshi felé. - Bent sokkal kényelmesebb.
- Te Kazu... - kezdte Hiroshi.
- Khm... Kazushige, légyszíves.
- Kazushige... Ichiro megkért, hogy vigyázz rám, mi?
- Tessék? - kerekedett el Kazu szeme. - Honnan...?
- Ismerem már ennyire. Figyelj, nem feltétlenül kell mindig a nyomomban járnod, nyugodtan éld közben te is az életed, oké?
- Öhm... oké... De attól bent még mindig kényelmesebb.
- Hehh... - mosolyodott el Hiroshi. - Jól van, akkor menjünk be. És ha bajom lesz, ígérem felvállalom.

És most... - szólalt meg Yuuka, hogy enyhítse saját zavarát is - mit csináljunk? Bemenjünk, vagy maradjunk inkább kint? Nekem mindegy, csak... csak veled legyek.

- Inkább maradjunk itt - mondta Benawi - Itt jobban jár a levegő...
A lányra pillantott. Hm, lehet, hogy túl gyorsan válaszolt, ha bemennének, találhatnának egy nyugis üres szobát, és... Nem, nem dehogy! Yuuka nem örülne, ha rámásznál, úgyhogy, nyugi! Lesütötte a szemét, mintha a lány abból egyébként ki tudná olvasni a gondolatait.

Kenta megtorpant.
- Innentől már minimalizálni kéne a beszélgetést. Akkor... - Hayatéékra pillantott - Mi délre megyünk - Midori és Eizanék felé fordult. A tartalék meg északra a többiekkel...
Nobu bólintott.
- Vártok, amíg vissza nem térünk a fegyverekkel, ha ez nem történik meg, akkor... Figyeljétek a helyzetet, mikor lesz szükség rá, hogy ti is bemenjetek... Ezt már rátok bízzuk...

- Rendben - bólintott Yuuka. Ő is inkább kint maradt volna. Még mindig jobban szerette a természetet, akármilyenek is a körülmények.
- Hát jó - szólalt meg közben Tatsuya. - Nami, ha tényleg nem gond... De egy óra múlva szívesen váltalak.
Tatsu maga is meglepődött rajta, hogy ilyen könnyen rábízza a csapatot Namira. De most nem válogathat, és a lány most egész... másnak tűnt. Ha először látja, nem gondolta volna róla, hogy gyilkos. Egy óra múlva akkor leváltja Namit, addig is jól fog esni az a kis pihenés.

Haruka Shouri kezét érezte a vállán, ezért a fiú felé fordult.
- Hmm? Valami baj van? - kérdezte.
- Nálad van még a mobil? Mert akkor inkább kapcsold ki.
- Ó, igen... igazad van, köszi.
A lány már épp fordult volna vissza, de Shouri még nem engedte.
- És Haruka... ha reménytelennek ítéled meg a helyzetet, akkor... inkább fordulj vissza és menekülj.
- De... de Shouri!
- Muszáj! Kérlek... így legalább időben tudsz szólni a többieknek is, hogy felkészüljenek.
Haruka érezte, hogy Shouri utolsó mondatával csak meg akarta győzni. De vajon komolyan is gondolta? Tényleg aggódott a többiek miatt, vagy csak őt akarta valahogy megmenteni? De... hosszú távon úgysem menekülhet...

- Rendben - bólintott komolyan Nami - Persze, nem baj.

Mindenki csendben elhelyezkedett a saját leshelyén. Nobuék csak egy biccentéssel tudatták, hogy indulnak. A részleteket felesleges volt magyarázni, látni fogják. Shinji unottan ült le egy fa törzséhez. Hanyagul figyelte a távolodókat. Nem sugárzott belőle a nagy féltés... Talán kicsit csalódott is volt, mikor gond nélkül megkerülték az épületet, s eltűntek a szem elől.
Nobu maga is meglepődött, h milyen csendben sikerült végigkúsznia, mégis aránylag gyorsan. A wcablakon is gond nélkül bejutottak... Igaz Hayate valahogy... rutinosabban mászott, neki támadt némi gondja, de hát végül csak megoldotta, és bejutott az ablakon.
Benn azonban máris kellemetlen meglepetésben volt részük. Az ajtó közelében egy fegyveres állt, aki épp távozni készült, de a hangra visszafordulhatott. Azonnal az ajtóhoz ugrott, s a kinn őrködő két társa is belépett.
- Tehát kezdődik... - mormogta alig hallhatóan a fiú, s elővette pengés ostorát. Na lássuk!

- Csend van... - suttogta halkan Midori, ahogy a bokrok közt hasaltak négyesben.
- Volt... - morogta alig hallhatóan Kenta. Tompa puffanás halatszott - Hé, a csapaton belüli erőszak...
- Adok én neked erőszakot, ha nem fogod be! - veszekedett fojtott hangon Midori.
- Cssss... - szólt rájuk Natsuki - Nem tudnátok 5... percet... nyugton... maradni?
- Mérem... - nézett az órájára a másik lány.

Nami lassan leereszedett a földre, hátát a ház falának támasztva. Idegesen pötyögött e telefonjával. Most őrködik, mégse hallgathat zenét! Halkan sóhajtott. Na mindegy, majd ha Tatsuya leváltja... Ejj ne már, most nem ez a legfontosabb, legyél kicsit felelősebb!
Aggódva pislogott az iskola irányába, s felhúzta a térdét. Már biztos ott vannak... Harcolnak már vajon? Nobu... Kérlek legyél rendben! Nem tudta kiszorítani a szívéből a mardosó félelmet. Körmeivel belehasított a combjába, s összeszorította az ajkát. Nem lesz semmi baj... Nem lesz semmi...
Ránézett megint a telefonra. Na de, ha nem fülldugóval hallgatja, és csak nagyon halkan... akkor hallja az egyéb zajokat is... Muszáj! Egyszerűen megőrül így! Elindította a listáját. A szám közepén indult el. Itt hagyta abba... mikor is? Te jó ég... ennek a számnak az elejét... amikor még ezt hallgatta... minden normális volt... Az ajkába harapott, s még jobban összehúzta magát.

"...it close
I watch the moves it makes

But it gets me, but it gets me
I wish I could understand how I
Could make it disappear, make it disappear

Anyone out there hear me now?

Will you hold me now Hold me now My frozen heart
Kiss my lips and maybe you can take me to your world for now
I can't be alone right now
Will you hold me now Hold me now My frozen heart
Please make it all go away
Am I ever gonna feel myself again?
I hope I will

Will you hold me now Hold me now My frozen heart
I'm gazing from the distance and
I feel everything pass through me
I can't be alone right now
Will you hold me now Hold me now My frozen heart
I'm lost in a deep winter sleep
I can't seem to find my way out alone
Can you wake me"

Hayate ért földet először és ő is reagált legkorábban. A tanto már kezében is volt és a legközelebbi őrre vetette magát.
"Furcsa..." - gondolta közben. - "Hol vannak a gépfegyvereik...? Vagy a vécére nem hozzák magukkal?"
Mindegy, inkább nem töprengett rajta sokat, hanem amíg még tartott a katona meglepetése, ismét megsebezte a tantoval. Cserében két hasonló vágással lett gazdagabb ellenfele és annak egyik társa részéről. Szeme sarkából még látta, amint Nobu is bekap egy találatot. Na igen, ettől tartott. Szűk helyen nem olyan könnyű forgatni azt az ostort. Majd figyelnie kell, nehogy őt is elérjék a pengék.
Megkönnyebbülten látta, hogy Nobu mégis rátalált a megoldásra, mert a következő pillanatban ostora pengéi már bele is téptek a Hayatéhoz közeli őr testébe.
"Szép!" - füttyentett gondolatban Hayate, miközben kihasználta a katona hátratántorodását. Ehh, hogy nincs esélye torokra menni! Véres megoldás, az tény, de legalább hamarabb vége lenne és kevesebb sebbel úsznák meg ezt a kalandot - már ha megússzák. Affene, most Nobut találták el, kétszer egymás után! Gyorsan le kéne szedni ezt a hármat, lehetőleg csendben. Bár nem úgy látszik, hogy a srác komolyabban megsérült.
Na jó, akkor most megint ő jön! Ismét villant a tanto és nem tévesztett célt. Ahogy az azt követő újabb gyors csapás. Gyerünk, Nobu, ne hagyjuk őket lélegzethez jutni! Mintha eljutott volna a címzetthez a ki nem mondott üzenet, már szálltak is újra a pengék a katona felé. Az megremegett, mikor Nobu kirántotta belőle az ostort, majd eldőlt és nem mozdult többet. Eggyel kevesebb, még kettő!
Ó, a franc, ez most hirtelen jött... Melyik szemét találta el?! Ráadásul ilyen szemét módon hátba támadni! Azt hiszed, annyiban hagyom? Ismerem a módszeredet, én is hasonló kiképzést kaptam. Csak kicsit jobbat. Basszus, vagy mégsem? Persze ez a másik hülye lett volna nem kihasználni a helyzet adta előnyöket, hogy éppen senki sem foglalkozik vele. Azért mégsem kellett volna megvágni az oldalát.
Kösz, Nobu, ez most jól jött. Kicsit talán túl közel volt, de hát istenem, tantoval nem fogok célba dobni! Majd félreugrok megint a pengék elől, ha csak ezen múlik. De ez most szép volt, látom feltűnt, hogy kicsit közel vagyok. Na egy kis ajándék tőlem is... Az anyádat, azt!
Két újabb csapást - egyet Nobu részéről, egyet pedig Hayate ajándékaként - követően a második katona is a földre hanyatlott, viszont harmadik társuk még kitartott. Vajon miért nem fúj riadót? Vagy azt reméli, meghallják? Esetleg... tudja, hogy nem hallhatják meg, mert messze vannak! Lehet, hogy nincs több őr közvetlen közelben...?
Az utolsó őrt már jóval kevesebb idejükbe került elhallgattatni, bár azért még megjutalmazta két újabb sebbel Hayatét. Ó, már úgyis megszokta a vért.... Utolsó rohamára indult, de NObu megelőzte az ostorral és végzett harmadik ellenfelükkel is.
Hayata nagyokat lélegezve próbálta lenyugtatni magát. Ez még... viszonylag könnyen ment. De később, ha gépfegyverekkel találják szemben maguk, az kicsit húzósabb lesz. Elismerően pillantott Nobura. A fiú tényleg összeszokott a fegyverével, mesterien bánt vele. És nem is kapott semmi előzetes kiképzést, hmm... Vagy csak nem tud róla, ő sem nagyon reklámozta eddig a múltját.
Hangos zihálása lassan elhalt és csend lepte el a helyiséget. Meg vér. A fehér csempéket jócskán átszínezték, de istenem, úgysem volt túl felemelő látvány. A vörös szín sokkal elegánsabb.
Mint mindig, most is csak harc után tört rá a fájdalom. Hát igen, ez van, ha apad az adrenalin szinted... Ó basszus, ez a hátában rohadtul fáj. Na, kapnak még ezért, csak alkalma legyen rá!

Nobu megint, mint aki mély álomból ébred fel, egyenesedett fel, s óvatosan körbe is pislogott. Lélegzett egy mélyet. Megint mennyi vér... Persze, tudta, hogy ez csúnya lesz, a lényeg, hogy ő legalább nem sérült meg. Szinte semennyire sem. Ez könnyű volt. Hayate felé tekintett. Úgy látta, őt többet támadták. És valóban, több seb éktelenkedett rajta. Vajon jól bírja ezt? A múltjára való tekintettel... valószínűleg. De azért ő is csak ember...
Odalépett a katonákhoz. Tényleg semmi fegyver, csak azok a haszontalan pengék... Pech... Gépfegyvert kéne szerezniük, de azért... kemény árat fognak fizetni...
- Lehetségesnek tartod, hogy ezeknek egyáltalán nem volt lőfegyverük? - kérdezte nagyon halkan - Vagy valahol nem messze kinn meg kéne találnunk?

Hayate újra végigfuttatta tekintetét a holttesteken. Na igen, hova raktátok a használható fegyvereket?
- Valahol csak kell lennie itt egy szobának, ahol a fegyvereiket tartják. Meg gondolom ők is alszanak néha, és akkor váltják egymást. Talán valamelyik közeli teremben van berendezve a szállásuk, és úgy gondolták, hogy csak a vécére nem kell hozniuk a fegyvert is. Lehet, hogy csak most ébredtek.
Ahogy mozdult, a hátába megint belehasított a fájdalom, de talán ha egy arcizma rendült. Megtanulta nem kimutatni a fájdalmat, de attól még szar volt. Nagyon is. Viszont ő nem fogja emiatt hátráltatni a küldetést. Ha most miatta leállnak pihenni, azzal fontos időt veszíthetnek. Nem, amíg bírja, addig megy tovább.

- Jól van, akkor... óvakodjunk ki a folyosóra. Hátha ott hagyták a lőfegyvereiket... Végülis ketten a bennlevő hívására jöttek be, lehet, h ők kinn álltak őrt, náluk lehetett fegyver... Bár nem értem mért nem hozták...
Nobu érdekes fejet vágott.
- Biztos azt hitték, h egy nagy guriga wcpapír támadta meg a társukat...
Megrántotta a vállát, s óvatosan kilesett. Senkit sem látott a folyosón így ki is lépett rá.
Csak nagyokat pislogott a mellé lépő Hayatére. Három gépfegyver szemezett velük a falnak támasztva. Hát ezek hülyébbek, mint gondolta. Elrakta az egyiket a másik kettőt a fiúra bízta.
Némán az első teremhez lopakodtak. Négy fegyveres ücsörgött benne... Ők is elég nyugisan elvoltak. Épp... Nobu itt is meglepődött. Kártyáznak? Túl nyugodt itt mindenki... Hátralesett a másik fiúra? Na mi legyen, bemegyünk? Sokan vannak, de ezek is hülyék... Hayate azonban megrázta a fejét, s a másik irányba bökött. No jó... Nézzük meg előbb ott... Átsétáltak, de ott is négyen voltak. Na szép... Akkor ide csak be kéne menni, mi? Vagy C-terv? Megint kérdőn pislogott maga mögé. Ez se jó... Hát valahogy megértem... Oké...
- Bassza meg! - hallotta a terem felől, és ezzel speciel tökéletesen egyet tudott érteni. Megpördült, s visszafordult az ajtó felé. Hát már nincs menekvés a harc elől... Négy ellen, és ezeknél mind van gépfegyver...
- Mi a szart akar itt egy szem diák? Hogy jutottál be?! - rivalt rá az egyik, s ráfogta a fegyvert. Szóval Hayatét nem vették észre? Nem mert hátra pislogni. Ez azért még előny lehet... Kár, hogy nem tudják megbeszélni, hogy használják ki... Előrébb lépett.
- Jó vagyok... - jegyezte meg halkan, s rájuk szegezte a tekintetét - Úgyhogy, ha nem akartok meghalni jobb, ha azokat most szépen leteszitek! Akkor elengedlek benneteket...
Az előbb beszélő széles mosolyra húzta a száját.
- Milyen nagyszájú kölyök...

Hayate visszafojtotta a lélegzetét. Basszus, nem minden mehet olyan könnyen. Ezek szerint Nobut észrevették, róla viszont nem tudnak. Nem akarta itt hagyni a fiút, ahol a biztos halál várja - nos igen, négy gépfegyveres katona nem éppen felemelő társaság -, de... odakint várnak rájuk, és két gépfegyver azért megnövelné az esélyeiket. A rohadt életbe... A legjobb lenne, ha mindketten megúsznák, szépen kimásznának meg minden, de már észrevették őket. Most három dolgot tehet... most rögtön beáll Nobu mögé, ami nem túl tanácsos. Elmenekülhet, hogy legalább ő megússza, ami nem túl lovagias. Vagy... maradhat, és fedezi Nobut, hisz amíg nem veszik észre, addig még egy kis előnyt mégis szerezhetnek. De ha ezek most elkezdenek lövöldözni, idecsődül az összes többi őr.
Ez így kicsit bajos lesz...

- Vajon meddig tarthat nekik? - töprengett halkan Haruka az iskola épületét figyelve. A fiúk nem akármilyen kockázatot vállaltak magukra, mikor össz-vissz ketten vágtak neki ennek a kis kalandnak. De vajon elég lesz-e az önbizalmuk? Mondjuk Nobu jól harcol, ezt tudta, de Hayate... jó, azon kívül, hogy sokat sportol, meg harcművészkedik... ért a fegyverekhez is? Hát... hamarosan kiderül, mindenesetre ő is elég magabiztosnak tűnt.
- Türelem - intette csendre Shouri. - Ez nem öt perces meló, minden lépésüket alaposan meg kell fontolniuk. És még így sem biztos, hogy sikerrel járnak.
- Tudom... de szeretném remélni, hogy nem hiába mentek be és nem áldozzák fel magukat.

- Igazán? - kérdezte hidegen, lassan közelítve a hozzá beszélőhöz - Hát jó, nézzük meg, ki mit tud...
Az kíváncsian várt, s nem húzta meg a ravaszt. Nagy hiba volt. Mire magához tért, Nobu már ki is rúgta a kezéből a fegyvert, s az messzire csúszott a padlón. Erre a másik három is előrelendült, szinte egyszerre. Nobu mosolyogva lendítette feléjük fegyverét. Nagy hiba ennyit pattogni, mikor csak messziről kéne beállni és célozni, így meg... A hosszú ostor pengéi végighasítottak sorba a három emberen, s a fegyverek a földre hullottak, nem kis mennyiségű vér kiséretében. Hm, lehet, hogy jött velük pár ujj is? Kell ezeknek ennyit pattogni... Fordult egyet, s ismént a vele beszélgetőt vette célba. Hát jó, halj meg te először! Az meglepetten meredt előre, ahogy mélyen a húsába hatoltak a pengék. Aztán hátraugrott, s így pont elkerülte másik kettő bosszúját, azonban balról, a negyedik katona megvágta rövid késével. Csak egy fintorral vette tudomásul. Ez semmi a golyókhoz képest... Sietve előrelépett, hogy elrugdossa a fegyvert, amit épp vissza akartak szerezni.
- Inkább ide figyelj! - rivallt rá - Ha a földön matatsz, hamarabb meghalsz, minthogy gondolatban elbúcsúzhatnál a családodtól!

Hayate hátrált pár lépést, majd megtorpant. Mit művel? Pontosan azt csinálja, amire tanították. Hogy is mondták? Sose dolgozz csapatban! De ha mégis, és gond adódik, jegyezd meg, hogy csak a saját érdeked a fontos. A saját érdeked és a kormányé. Tehát ha olyan a gond természete, hogy magad is el tudod intézni, akkor feltétlenül tedd meg. Még ha ez azt is jelenti, hogy neked magadnak kell is végezned a csapattársaddal. Ilyenkor nincs csapat...
Ehh, a kormány és a csodás tanításai. Tényleg fontos a küldetés, az tény, ezt is egész életében hallgathatta. "Hajtsd végre, amire utasítottak." Tény, hogy voltak hasznos részei annak a kiképzésnek, de azért igyekezett eltérni tőle itt a szigeten. Legalábbis ami az előzőekhez hasonló elméleti részeket illetti.
Hallotta Nobu szóváltását az őrökkel és nem sokkal utána a földre hulló fegyverek zaját. Nocsak, a srác tényleg tud. Amíg itt tipródott, lehet, hogy ki is nyírta a fél bandát. Gyerünk, Hayate, ne hagyd, hogy minden dicsőség az övé legyen...!

Kazushige meglepetten látta, hogy minden ellenkezése ellenére Hiroshi szinte rögtön el is aludt, ahogy talált magának egy kényelmesebb széket. Pedig hogy kellett unszolni, hogy üljön le... Unszolni, de persze burkoltan, ha már úgyis lebukott. De... nem is ő bukott le, hanem Ichiro! Akkor meg mit van úgy oda?
Most hogy Hiroshi elaludt, pláne nem volt mit csinálnia. Bár... lenézett kikopott nadrágjára és a térdére rögtönzött kötésre. Lehet, hogy meg kéne néznie... A nadrágot már úgysem lehet megmenteni, legalább a térdét. Bár de... létezik foltvarrás is! Itt az ideje, hogy végre ki is próbálja, valamit csak talál, amivel befoltozhatja majd. És addig legalább ő is pihen. Nem sokat, csak egy kicsit. Már nagyon jól esne így, hogy nem kell annyira félnie...

Remegő kezekkel vette fel a csörgő telefont. Lehet, hogy pont most hallja majd a saját halálos ítéletét.
- Igen...? - próbált határozott hangon megszólalni és kiszorítani a remegést. - Igen, uram. A legutolsó helyszín, ahol... igen, pontosan... Rendben, értettem... És... uram...? Szeretném megkérdezni, hogy...
Ám a másik oldal lerakta a telefont és jobb híján ő is így tett. Legszívesebben mindent földhöz vágott volna, ami csak a kezébe akadt, mégsem tette. Legalább... ennyire őrizze meg a tekintélyét, ha már másként nem lehet. Hát ezt... benézték. Mindannyian.

Daisuke a lába előtti kavicsok rugdosásával foglalta el magát, majd mikor ezek is elfogytak, már nem tudott mit kitalálni. Bemehetne, de minek? Idekint pont ugyanolyan... semmilyen.
- Járok egyet... - mondta halkan, nem is nagyon törődve vele, hogy meghallják-e egyáltalán.

Hamar vissza fordult az első őrhöz, s egy hatalmas csapással jutalmazta. Az megremegett, s vér tört elő a szájából, de azért előre lendült, h a fiú gyomrába döfje kését. Ám az már odébb is perdült, épp csak súrolni tudta. A másik három katona egyszerre indult meg felé, de azok is csak felületes karcolásokat okoztak.
- Négyen egy ellen, és ennyit tudtok? - morogta csalódottan - Tök ciki... azt hittem legalább itt jót szórakozhatok...
Nagyot sóhajtott, s unottan lendítette meg ostorát. A csapat szóvivője hörögve kapott a mellkasához, s pár másodperc múlva saját vérében fulldokolva bukott a földre. Ezzel se kell már foglalkoznia. Visszafordult a másik háromhoz, de nem elég gyorsan, túl sokat gyönyörködött a haldoklóban. Cserébe megint mindtől kapott, ha nem is szép, de találatokat... Megemelte fegyverét, de meglepetésére az egyik katona már előtte termett, s a karjába döfte a kést. Nobu felszisszent. Azért ezt nem kéne... Nem fog tudni akkorákat csapni, ha valamelyik véletlen belehasít egy izmába... Figyelj már oda jobban! Dühösen visszacsapott a katona felé, sokszorosát okozva annak a fájdalomnak, amit tőle kapott. Erre az már érdekes módon nem tudott előretörni késével. Nocsak... Ennyire nem bírják ezek a strapát? Hát hogy vannak kiképezve? Ekkor azonban élesebb fájdalmat érzett az oldalában, hátraugrott így elkerülte a következő csapást. Innentől igyekezett jobban koncentrálni. Ugyan saját magához képest ő sem csapott akkorákat, de nem is kapott be vészes találatokat. Megy ez egyedül is... minek ide Hayate? Vajon mit csinál most ő? Visszament a többiekhez a fegyverekkel? Hát, ha van egy kis esze, azt tette... A második őt is holtan esett össze. Célbavette a harmadikat, aki megdermedt a élelemtől. Ó, kezdik felfogni? Kicsit késő már... Az első rá mért csapás után ő is kétségbeesetten vagdalkozni kezdett, de leginkább csak karcolásokat tudott okozni. Másodpercek alatt a földre került ő is. Nobu szeme az utolsóra villant. Az kétségbeesetten hátrált, de a fiú nem kímélte. Most már elég volt egy felé koncentrálnia... Négy egy ellen mi? És a szomorú az, hogy ti voltatok esélytelenek, már az első pillanattól fogva...
- Ne... - nyögte a férfi - Nekem gyerekeim vannak...
Nobu megtorpant előtte, mielőtt az utolsó csapásra emelte a kezét.
- Nekem meg barátaim voltak... - felelte halkan. Hangja ez egyszer nem volt annyira hideg, szomorúan csengett. Aztán szemei újra érzelemtelenné váltak, s lesújtott.

Eizan nehezen tűrte ezt a tehetetlenséget. Várni, várni... amíg odabent a társaik élete forog kockán! Hogyan lehetne így nyugodtan várni...?
Nagy levegőt vett, utána lassan kifújta. Nyugalom, Eizan, még nem jött el számodra, számotokra az idő. Oldalra pillantott és Natsukit találta a tekintete. Natsuki... ha esetleg bajod esne... ne merészeld, hallod? Akkor... kicsit elveszteném a fejem, és félek, hogy meggondolatlanságot cselekednék.

Nami csak rápillantott Daisukére, de nem mondott semmit. Nem kell engedélyt adnia, vagy ilyesmi... Szemeivel kutatón vizslatta a környéket, de semmi rendelleneset nem látott. Mennyi esély van vajon, hogy bárki is rájuk támadjon? Ehh... Nem sok. Fogalmuk sincs hol lehetnek és... úgyis az összes gyáva kutya az iskolában lapul. Remélte a többiek komolyabb sérülésektől mentesen térnek vissza, miután kicsinálták Matsuéék egész bandáját. Hiába, nem tudott nem aggódni. Rengetegen vannak! Nobu ez még... neked is sok lehet... Kérlek, kérlek, ne légy túl vakerő!

Ichiru félve pislogott Namira, majd csak egy pillanatra Benawiékra is, aztán le a földre. Francba már, Nami is csak lány, akármilyen is! És olyan szomorúnak tűnik! Egy lányt nem szabad hagyni egyedülk szomorkodni! Dehát hozzá nem mehet oda!

Hayate megállt az ajtóban és tekintetével felmérte a szobát. Hmm... hát ezek meghaltak. Ügyes srác, de inkább nem dicséri, mert még a fejébe száll. Hátralesett a másik ajtó és a folyosó többi része felé, de nem nagyon látott mozgást. Csak nem? Ezt sem hallották meg? Mázlijuk van, de nagyon. Ha Nobu reflexei nem lennének olyan jók, vagy a katonákat jobban kiképezték volna... amint feldördült volna az első lövés, már el is tűnt volna a színről... hátrahagyva Nobut. Na igen, ezt a küldetéstudat részt még mindig nem sikerült kiiktatnia, túlságosan belé rögzült.
- PLusz négy. Nem rossz, sőt... - szólalt meg végül mégis, és ez részéről már hatalmas dicsérettel ért föl. Nem igazán értett az elismerő szavakhoz... - Mennyink is van már, hét? És még ott van a tiéd is Ichirotol, az nyolc. Most vagy visszamegyünk, vagy kísértjük még egy sort a szerencsénket és szerzünk mindenkinek. Esetleg... ha nem is az őrökre utaznánk, de egy felderítést talán még megejthetünk, ha a visszavonulás mellett döntünk. Csak hogy mégse legyen olyan ismeretlen a terep.

Natsuki hallva Eizan nagy sóhaját a fiúra pillantott. Komoly arcát látva ő maga is aggodalmaskodni kezdett. Mégis igyekezett nyugalmat eröltetni magára, s megérintette a fiú karját, hogy ezzel őt is megnyugtassa.
- Négy ötvenkilenc - szólalt meg hirtelen Midori.
- Hülye... - nyögte Kenta - Hogy tudsz még ilyenkor is... ilyen idióta poénokat...
- Hát bocs... - vigyorgott a lány.

Eizan hálásan mosolygott Natsukira. Ez az apró gesztus, ez az érintés már nagyon kellett. Legalább kizökkentette aggodalmai közül és kicsit kellemesebbre gondolhatott. A lányra, akit szeretett, vagy legalábbis nagyon kötődik már most hozzá.

Nobu hátrafordult Hayatéhez.
- Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de ha most ennyi fegyverrel elcsesszük és nem tudjuk a többieknek kijuttatni, az nagy hülyeség lenne. Menjünk vissza! A négyes csapatunk álljon készenlétben, a többi öt meg kap két gépfegyver és a puskád. Ők ne menjenek még be elsőnek mikor meghallják az elterelő lövéseket, csak rá pár percre. Addigra Kentáék is szereznek nekik 1-2 gépfegyvert.

Hayate halványan elmosolyodott. És még jó stratéga is, mi? A kormány most rábaszott.
- Helyes, menjünk. Akkor vissza a vécén át, és reméljük, hogy nem most jön rá valakire a hasmenés és nem most támad kedvük sétálgatni. Hmm... ennyi fegyverrel kicsit viccesebb lesz mászni, de ezt már megoldjuk. Akkor hát ideiglenes visszavonulás. Ja, de előbb persze szedjük össze, amit csak lehet.