4. - Különös szövetségek

Natsuki leült a táskája mellé, hogy valamivel elfoglalja magát, ha már mindenki alszik körülötte, és nem tud beszélgetni. Előhalászta a tárgyat amin az előbb megakadt a szeme. Furcsamód megfájdult a szíve, ahogy ránézett. Mit vesztett el...? A szeme vonalába emelte a pár fülbevalót, mintha csak attól várná a választ. Sírhatnékja támadt, de nem tudta miért. A szájába harapott, hogy uralkodjon magán. Mi hiányzik ennyire? Úgy érezte, mindjárt megőrül. Mi volt más mostanában, mint régen? Együtt járkáltak mindenhová, sokat nevettek, közös volt az érdeklődésük, akkor mi...? Szörnyen butának érezte magát. Tudta, hogy valami nincs rendben, már nagyon rég, a játék előtt, de nem tudta megmondani mi. Így hogy hozhatná rendbe? Miben reménykedjen? Azt sem tudta mi az amit elveszített, hogy szerezhetné vissza? Furcsamód eluralkodott rajta a kétségbesés. Hagyta, hogy az ékszer a földre essen, és a kezébe temette az arcát.

Daisuke viszonylagos nyugalomban ült az ágy szélén. Remek, most komolyan itt akar várakozni? Ekkor szeme megakadt valami hosszún az egyik sarokban. Hát ez meg...? Közelebb ment, hogy megvizsgálja, és érdeklődve fogta a kezébe a piszkavas-szerű tárgyat. Hirtelen támadt ötlettől vezérelve a csukott ajtóhoz lépett és kitámasztotta a kilincset a vasdarabbal. Még jó, hogy befelé nyílik, így legalább több esélye lesz az esetleges menekülésre, ha rá találnak.

Szerencsére üres volt a ház, melyet a két lány kinézett magának. Kaori fáradtan rogyott le egy fotelbe, s ledobta maga mellé a hátizsákját. Himeno még az ajtó közelében állt. Valami papírcetli esett ki a másik lány zsebéből, ahogy megnyugodva beviharzott a nappaliba, s Himeno bár vonakodva, de felvette, s kíváncsiságát sem bírta legyőzni, megnézte a képet. Egy fotó volt, egész pontosan. Réginek tűnt.
- De aranyos! - mondta, s közelebb lépett Kaorihoz - Ez te vagy?
A lány felnézett Himenora, hátha attól rájön, miről beszél. Egy pillanatra megfagyott, ahogy meglátta a kezében a képet.
- Sajnálom! - mondta gyorsan Himeno. Összerezdült a hideg tekintetre - Semmi közöm hozzá, sajnálom! Csak leejtetted, és...
Félelem töltötte el. Talán most hibázta el... az életét? Sose tudni...
Kaori azonban félrenézett.
- Nem számít. Nézd csak meg nyugodtan... Ammm... igen, az én vagyok... voltam. Tizenegy évesen.
Himeno megfordította a lapot: "Sok szeretettel Nana-chantől!" Kaori fél szemmel Himeno felé lesett, s látva, hogy a hátoldalát nézi a képnek, folytatta.
- Egy fesztiválon voltunk Nanával - szomorúnak tűnt. Himeno nem merte faggatni. Fogalma sem volt ki az a Nana. Biztos ő készítette a képet. Inkább visszaadta a fotót a lánynak.
- Köszönöm - mondta miközben elrakta - Nagyon szomorú lettem volna, ha elveszítem. Ez... nagyon fontos nekem. Akkor voltam a legboldogabb az életemben... Bár... onnantól mindent elrontottam. Én tehetek mindenről... De... ennek ellenére... Akkoris boldog voltam. Még ha e miatt másokat is tettem tönkre...
Ábrándosan nézett maga elé.

Himeno érdeklődve figyelte Tesshin shurikentartó alkotó tevékenységét.
- Hűű.. - küldött végül egy elismerő pillantást a fiú felé. - Nekem ez sosem jutott volna eszembe. Látod, tényleg jobb helyen lesznek nálad.
Nem vesztegetve tovább az időt el is indultak úticéljuk felé. Délre látták felsejleni a mocsár körvonalait, északra viszonylag közel pedig egy nagyobb sziklára esett a pillantásuk. Előttük pedig még kicsit messzebb kivehető volt a szentély is. Bizakodva szaporázták meg lépteiket, hogy minél előbb fedezékbe húzódhassanak.

Fujito undorodva hátrált ki a szentély falai közül.
- Tehát itt ölték meg Akenot... - szemlélte a hajdani lányt. - A kérdés már csak az, hogy ki...
Egy biztos, itt már nem fog maradni. Túlságosan abszurdnak találta a gondolatot, hogy egy hulla mellett verjen tanyát, és amúgy is elhatározta, hogy mozgásban marad. Kissé meglepődött saját reakcióján Akeno felett, mikor eszébe jutott, hogyan is reagált pár órája Kuroshi holttestének látványára. De az a Fujito már a múlté. Több év keserűsége és elfojtott dühe adott neki erőt a játékhoz. Megpróbál életben maradni, amíg lehet, nyernie kell! Ha pedig erre mégsem kerülne sor... nem hitte, hogy szülei sokat bánkódnának majd hiánya felett. Magát a tényt is kizárta, hogy egyáltalán érdekelné őket a hogyléte. Biztos csak egy vállrándítással feleltek arra is, mikor megtudták, hogy Fujito részt vesz a Programban - eggyel kevesebb gond.
Ökölbe szorította kezét a rárohanó emlékek és sötét gondolatai súlya alatt. Nem, most be kell bizonyítania, hogy igenis ér valamit! Mind a szüleinek, mind az osztálytársainak!
Ekkor látta meg a felé közeledő két alakot. Még viszonylag messze voltak, nem hitte, hogy észrevették volna őt. Futásnak eredt és bevetődött a szentély mögé, majd elővette a fúvócsövet. Hát jó, a meglepetés előnye ismét az övé lesz. És ezúttal nem akart hibázni.

Mizuki mosolyogva hallgatta Nomiya szavait. Most végre kissé feloldódott a több órai merev idegességből, és magában ezért nagyon hálás volt a fiúnak. Hiába, Nomiya mindig is tudta, hogy vidítsa fel az osztályt. Kazushige gondolataiba mélyedve menetelt a többiekkel, néha meg-megejtve egy-egy hozzászólást, de agya folyamatosan járt. Próbált kreatív tervvel előállni, ahogy eddig is tette alkotásai során, de most más volt. Az ihlet nem jött olyan könnyen,mint egy-egy újabb plüss vagy esetleg ruha esetén, de mindenképpen ki akart találni valamit.
Ami sápadt arca szinte világított a kora reggeli fényben, és mintha kissé nehezebben vette volna a levegőt a hegyoldalon felfelé, mint a többiek. Hiába, még mindig nem érezte magát teljesen épnek. Igyekezett nem kimutatni gyengeségét és mosoly álarca mögé rejtette fáradtságát.

- C06, jelenleg itt vagyunk.
Hiroshi ujja lassan siklott a térkép felett. Reggeli után egyből lázas tervezésbe kezdtek, és igyekezett nem figyelni arra, hogy már jó ideje nem aludt, Ichiroval ellentétben - mondjuk neki sosem elég az alvásból, szóval az sem számít igazán.
- És innen hova tovább? - tette fel a frappáns kérdést Ichiro.
- Na látod, ez egy nagyon jó kérdés,és örülnék, ha csak minimálisan, de te is törnéd a fejed a válaszon. Csak úgy emlékeztetőül, nem vidám kis kiruccanáson vagyunk.
- Nem kell hülyébbnek nézni, mint amilyen alapból vagyok - húzta fel a szemöldökét a másik. - Tudom, hol vagyunk, hogy mit kell emiatt tennünk és hogy... mit fogunk tenni.
- Nekem sem nagyon fűlik hozzá a fogam, de... meghalni sem akarok - sóhajtott nagyot Hiroshi új fülbevalóját igazgatva. - Apropó, a fülkarikám magaddal hoztad?
Ichiro arca halvány vörös színt öltött, miközben észrevehetetlenül kissé hátrébb húzódott.
- Hátöööö....
- Ichiro!
- Az úgy volt... hogy mikor kiléptem, a fülbevaló a kezemben volt, és akkor jött Sasame, én meg... nossss, azt hiszem, elejtettem az iskola előtt.
- Mit csináltál?! Képes voltál elhagyni az ÉN fülbevalómat?! Itt igyekszem jelezni neked, erre te egyszerűen elejted? Minden egyes darab egy érték!
- Hidd el, nem szándékos volt! De amúgy is, látom máris szereztél újat... és az a másik táska meg honnan van?
Most Hiroshi arca vált vörössé.
- Legyen elég annyi, hogy valaki itthagyta - hirtelen úgy találta, hogy a barlang plafonja nagyon is érdekes, így nem láthatta Ichiro önelégült vigyorát.
- Lefogadom, hogy egy lány volt...
- Na jó, téma lezárva. Én sem cseszegetlek többet a fülbevaló miatt, és te se szólj egy szót sem!
- Akkor végülis hova...? - kérdezte újra Ichiro, alig palástolva vigyorát.
- Jajj, a franc tudja már! A torony felé nem megyek, mert meglátnak, legyen a tó, mert közel van, azt kész.
- Felőlem, te tudod jobban.

A szentélyhez közelítve Tesshin összehúzta a szemét. Valami nem stimmelt. Himeno valamit csacsogott neki, de nem igazán figyelt rá. Mikor odaértek az épülethez a fiú hirtelen elkapta a lányt és berántotta a fal mögé. Épp idejében. Ahol az imént álltak ott elsuhant valami apró nyílszerűség, csak vékonyabb. Himenonak ismerősnek tűnt a tárgy.
- Fujito... - mondta halkan a fiúnak. Tesshin ökölbe szorította a kezét.
- Rád lőtt... - szólalt meg furcsa hangon, s az "oldaltáskájához" nyúlt. Kiemelt egy shurikent, s a szentély mellől kilesve megállapította, h a túloldalon tényleg Fujito áll. Gondolkodás nélkül felé hajította a fegyvert. Fujitonak nem volt ideje feleszmélni, hogy mi történik, a kezébe fúródott a csillag. Dühödten küldött egy újabb mérgezett lövedéket a fiú felé. Az Tesshin védtelen bal oldalába fúródott. A fiú visszább húzódott, s megnézte a belőle kiálló nyilat. Illetve... alig állt ki valami. Nagyon mélyen belefúródott. És ami még rosszabb volt, valami furcsa zsibbadást érzett szétterjedni a testében.
- Vigyázz vele - nyögte a lánynak - Valami nincs rendben ezzel a cuccal...
Himeno óvatosan kilesett. Aztán, ahogy látta, hogy Fujito a szája elé emeli a köpőcsövet, gyorsan visszahúzódott. Tesshin a falnak dőlve próbálta visszanyerni az erejét. Furcsán elgyötört volt az arckifejezése. Biztos fájhat... Ha fel akarják venni a harcot Fujitoval, márpedig muszáj lesz, akkor közelebb kell kerülnie hozzá. Tesshin rájöhetett mit tervez a lány, mert megfogta a karját.
- Ezt majd én elintézem, mindjárt rendben leszek, maradj!
Himeno megrázta a fejét, s kihúzta a kezét Tesshin szorításából. Megrohamozta Fujitot a véres bárddal. A fiú leblokkolt a vért látva. Ez nem viccel! Ez már gyilkolt vele! Himenora célzott a fegyverével, s szinte egyszerre találtak. Bár Himenonak nem sikerült komolyabb sérüléseket okoznia. Alig bírta el a hatalmas bárdot. A fiú azért hátrált, hogy visszanyerje azt az előnyét, hogy ő úgy is támadhat, hogy az ellenfele nem tud. Himeno követni akarta, de a bárd súlya visszahúzta. Tehetetlenségében idegesen felnyögött és újra nekiveselkedett.
Tesshin kinézett a szentély mögül. A lány tényleg nem bírt azzal a fegyverrel. Egy pillanatig tétovázott. Végigmérte Fujitot, aztána lányra emelte a tekintetét. Ha most taktikát váltana... Vett egy nagy levegőt. Életében először nem tudta, hogy miért jutott erre a döntésre, de... Teljes testtel kilépett az épület takarásából, s közben már vette is elő a shurikent. A lány bal oldalára sietett, s mellőle hajította fegyverét a fiúra. Talált. Fujito dühödten fújt egy újabb lövedéket a páros felé, de az nagyon sokkal célt tévesztett. Tesshin elmosolyodott. Nocsak. Összezavar, hogy ketten vagyunk ellened? Nem mondta ki, amit gondolt. Az nem lenne Tesshines. De élvezte nézni a kétségbeesést ellenfele arcán.
Újabb shurikent kapott elő, s ezzel egyszerre Himeno is megindult a fiú felé. Azért ez így nem lesz jó, ha Himeno közelharcolni akar Fujitoval. Még véletlenül egyszer a lányt fogja eltalálni a shurikennel...

Akihito visszaért a házhoz. Tétovázva állt meg az ajtó előtt. Aztán vett egy nagy levegőt és... bekopogott.

Kaori megrázta a fejét és a táskájához lépett.
- Feltöltöm a vízkészletem - mondta Himenonak - Vigyem a tiéd is? Ó, te jó ég! Te nem is tudtál még eddig enni, nem? - igaz Kaori sem evett még semmit, de az más volt. Himenonak meg se adták a lehetőséget - Keresek valami normális kaját. Használjuk ki, hogy a településen vagyunk! - mondta, s próbált mosolyt erőltetni magára. Aztán sarkon fordult, s nekiállt keresgélni a konyhában. Himeno elgondolkodva nézett utána. Nem tudta eldönteni, hogy bízzon-e a lányban. De sajnálta őt, akárhogyis... Utánament. Hogy azért, hogy ellenőrizze, nem mérgezi-e meg, vagy azért, hogy segítsen, azt még nem tudta eldönteni.

Nastuki azon vette észre magát, hogy elbóbiskolt. Idegesen felpattant. Gyorsan körbenézett a erdőben, de nem látott senki mást rajtuk kívül. Nem is hallott senkit sem közeledni. Te jó ég, kishíján elaludni az őrségben! Aztán hirtelen nagyot dobbant a szíve. Benawi! Pánikszerűen a fiú felé fordította a fejét. Most nem mocorgott. Natsuki a mellkasához kapta a kezét. Ugye... nem...?

Himeno újabb rohamra indult nehéz fegyverével, de a bárd ismét kifogott rajta.
"Ez így nem lesz jó... Alig tudok a közelébe férkőzni!"
A bárddal elfoglalva nem is vette észre a felé süvítő újabb lövedéket. Meglepetten felszisszent, mikor az apró nyíl a bőre alá fúródott. Most nem is fájt annyira, de az előző találat helyén már érzett valami nem odaillő bizsergést. Mi lehet ezen a lövedéken?
Tesshin hiába kiáltott a lányra, már nem tudta megakadályozni a Himenot ért találatot. Válaszul egy újabb shurikent hajított Fujito felé és ismét nem hibázta el. Ez a kis pihenő viszont épp elég volt Himenónak, aki most teljes erejét beleadva markolta a bárd nyelét és vágta meg vele ellenfelük lábát. Fujito újból csak hátrált, miközben újratöltötte a csövet.
Nem lehet, hogy máris elbukik! Akkor tényleg... tényleg semmit sem ér, pont mint ahogy egész életében mondták neki! Dühösen fújt bele a köpőcsőbe, hogy hátráltassa Himenot, de a lövedék végül Tesshinbe fúródott.
Himeno mintha kissé lelassult volna. Leengedve a bárdot kezével oda kapott, ahol a másodjára kapott lövedék érte. Már az is bizsergett, és az első kissé mintha zsibbadt volna.
- Mi ez? - kérdezte kétségbeesetten, megpróbálva kiráncigálni az egyik nyilat, de kezei túlságosan remegtek ahhoz, hogy rendesen ráfoghatott volna a töltényre.
Himeno kínjait látva Tesshin határozottan egy újabb csillagért nyúlt, és az már a kezében is volt. Most nem hibázza el- nagy erőt adott ebbe a dobásba. A shuriken rettenetes sebességgel szelte át a levegőt, majd hirtelen megállt... mélyen Fujito bal szemében. A fiúnak már egy utolsó ordításra sem tellett erejéből. Még érezte, ahogy vér önti el az arcát, de szólni már nem tudott. Térdre rogyott és egyik remegő kezét felemelte, hogy kitapogassa a halálos fegyvert, de ujjai már nem érték el a kivánt célt. Fujito keze lehanyatlott, majd a fiú arccal előre a földre dőlt. Hát mégis kudarcot vallott...

[Maradt: 35 fő.]

Nami szinte duzzogva jött vissza a konyhában. Leült egy fotelba, Nobutól jobbra. S a körmeit nézegette. A fiú csak rápillantott a lányra. Időközben befejezte a sebek ellátását. Hallotta, hogy a lány sokat kutorászott a konyhában. Mit csinált vajon? Nem tűnik túl boldognak. Mi baja lehet? Na mindegy... Szó nélkül felállt, hogy ő is körbenézzen a házban. Pár perc múlva Egy zacskó kétszersültet lobogtatva jelent meg.
- Nem vagy éhes? - kérdezte a lányt. Nami a feje búbjáig elvörösödött. Nem mint, aki zavarban van, hanem, mint aki nagyon mérges. Felpattant Nobu meghökkenten nézett rá.
- Mi van? - kérdezte csodálkozva.
- Fél órát kutattam kaja után, hol a francban találtad?
Nobu a szája elé kapta szabad kezét, de így se sikerült elfojtania feltörő kacaját. Az asztalra dobta a zacskót, s lezuttyant a kanapéra, s a hasát fogta a nevetéstől. Nami mérgesen toppantott, de Nobu észre sem vette, nem bírta abbahagyni a nevetést.
- Ne csináld már! - mondta idegesen a lányt, s a fiú mellett termett. Nobu még mindig nevetve elkapta a lány karját, s maga mellé rántotta. Nami erre felemelte a másik kezét, h ellökje magától a fiút, de az gyorsabb volt, s elkapta azt is.
- Olyan vicces vagy... - mondta neki vidáman Nobu - Tényleg... annyira édes... Kamra... Mondd neked valamit ez a szó? - vigyorgott. Ez tényleg nagyon idegesítette a lányt.
- Nem csúfolhatsz ki! - csattant fel.
- Tényleg? - vigyorgott Nobu - Nekem nagyon úgy tűnik, hogy épp azt csinálom. Sose láttam még ilyen lányt. Abszolút rutintalan a háztartási dolgokban... Jajj... fáj az oldalam a röhögéstől...
Nami megpróbálta kirántani a kezeit a srác szorításából. Most már tényleg paprikavörös volt.
- Most ez jó neked?!
- Ha nem lenne, szerinted csinálnám?
Nami remegni kezdett.
- Ha nem engedsz el, én... én... esküszöm...
- Esküszöm, mi?
Nami elhallgatott.
- Kíváncsian várom... Hátha mégiscsak megéri megkockáztatni, hogy ne engedjelek el... Izgalmasnak ígérkezik.

Tesshin odasétált a lány mellé, a hullára egyenlőre rá se nézve.
- Jól vagy? - a lányból kiálló lövedékekre nézett - Azt hiszem... meg lehetnek mérgezve... Majd megnézzük a használati utasítást - bökött a fiú táskájára. Közben nekiállt összeszedni és elrakni a shurikeneket, még véresen, nem foglalkozott a letisztításukkal. Kivéve az utolsót. Undorodva nézett rá. De hátrányba kerül vele, ha azt nem szerzi vissza. A lányra nézett.
- Az hiszem jobb, ha te rakod el Fujito fegyverét. Nálad is legyen valami ami távolról is hatásos. Vagy adjam vissza a shurikenjeid? Ha kell itt van a tartója is. És... - elgondlkozott egy pillanatra aztán folytatta - Jobb, ha most előremész a szentélybe Fujito cuccaival. Ez most... nem lesz szép látvány...

Végtelennek tűnő gyaloglás után Nomiyáék felértek a toronyhoz. Némileg aggódva nyitott be a csapatvezető fiú, de úgy tűnt senki se vár rá benn puskát szegezve rá. Szólt a mögötte lévő Minaminak, h várjanak, míg ő körbenéz. A lánynak nem tetszett az ötlet, hogy a fiú kockáztat, ezért az ajtóban maradt, s a pisztolyt készenlétbe helyezve várt. Mondhatni fedezte a fiút. Aztán Nomiya szólt, h nincs itt lenn senki. Megnyugodva bementek. Minami fáradtan lecsüccent a padlóra, s az ölébe vette a fegyverét. Nomiya követte a példáját, s leült mellé (Nem, a pallost nem volt kedve az ölébe venni... - Ne képzeld el, légyszi!). Elővette a térképét, s a névsort. Csak most volt ideje behúzogatni a majd két órája hallott információkat. És csak most volt ideje elgondolkodni rajta, hogy már hármójuk halott. Egy hullát láttak is. Vajon ki ölte meg őt?
- Min gondolkodsz? - kérdezte Minami, a fiú cska most vette észre, hogy a lány végig őt nézte.
- A többieken. Hogy ki ölte meg Kuroshit. És hogy ki képes egyáltalán ilyesmire. Nem hiszem, hogy egy gyilkosunk van a három... osztálytársunkhoz... Kiben bízhatnánk meg? Egymáson kívül?
- Ez jó kérdés - mondta Sasame, aki valami chipsfélét húzott ki a táskájából - Kértek? ... Jaj, ne nézzetek már ilyen csúnyán! Ez nem olyan mintha... én is... sajnálom őket, meg minden... szóval értitek, de... enni kell.
Minami megcsóválta a fejét. Valahogy nem volt kedve nassolni.

Ichiru némán figyelte a fák közt rohanó Midorit míg el nem tűnt a szeme elől. Mekkora hülye! Ilyen zajt csapni... Ideje elmenni innen. Túl sokan vannak az erdőben. Még ha ez a legkényelmesebb hely is, hisz itt kinn minden megvan, amire szüksége lehet, de... Nem akarta, hogy valaki rátaláljon. Na jó! Összeszedi a szükséges dolgokat aztán... Aztán hova? Ránézett a térképre. Nem akart túl messzire menni. Szinte találomra döntött el egy helyet. Aztán majd meglátja, jó ötlet volt-e...
Most először is kéne valami, hogy kényelmesebben, gyorsabban tudja használni a fegyverét, ha szükség lesz rá. A szemközti fára nézett. Szemeivel az előbb figyelt teremtményt kereste - mielőtt Midori zajongása kizökkentette volna - , de az most már nem volt ott. A fa törzsét követve futatta egyre leljebb a tekintetét, s aztán meglátta, hogy az állat lemászott a földre. Milyen furcsa, hogy nem is zavarja a fiú közelsége. Talán ő az egyetlen ezen a szigeten, ak nem fél.
- Bocs, kispajtás... - mondta halkan - Ez egy szar játék...
A mókus a hangra félrebillentette a fülét, de többre már nem volt ideje. Egy kés állt ki a bundájából.

Kaori és Himeno immár teli vizespalackokkal a konyhában keresgéltek valami ehetőt. Közben Himeno igyekezett valami témát találni, hogy ne csak némán bírják ki egymást, ha már így hozta a sors. Semmi vidám dolog nem jutott eszébe. Meg kicsit félt is, hogy hogy reagál majd a másik lány. Még mindig tartott tőle. Mégis csak az ötösfogatból van. De lehet, hogy csak előitélete van a bandázós lányok felé. Ki tudja... lehet, hogy nem is olyanok... Leszámítva Soranot.
- Ti öten barátok voltatok? - kérdezte végül. Kaori meglepetten nézett a lányra.
- Úgy értem... Tudom, hogy állandóan együtt lógtatok, meg minden, de ez... Szóval csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez csak haverság volt, vagy szerettétek is egymást?
Kaori újra a fiók felé fordította a tekintetét. Abban jól láthatóan csak étkészet volt, ő még is kitartóan szemlélte, hátha kajává változik.
- Nem is tudom... - mondta lassan - Azt hittem... Én... Kedveltem őket, és bíztam bennük. Azt hittem... Azt hittem, hogy ebben a játékban majd megvédjük egymást, de... Nem így történt. A többiekben, például benned egyáltalán nem bíztam. Amikor megjelentek Soranoék, és megtudtam, hogy te hosszú percekig ott voltál a közelemben, és észre sem vettelek nagyon féltem. És hülyének éreztem magam. És dühös is voltam. Hogy beégettél Sorano előtt.
Kaori az ajkába harapott.
- Azt hiszem Sorano... szóval az ő szavait csak úgy követtem. Mint ma. Minden ok nélkül. Akenoval is valahogy így voltam. Meg visszafelé is. Mi hárman... Ha az egyikünk felvetette, hogy menjünk vásárolni, hát mentünk és klassz volt együtt ruhákat próbálni, meg a legújabb sminkeket kikeresni, meg... Ők eljöttek a divatbemutatólra, amiken szerepeltem, szóval... Úgy éreztem magam, hogy felnéznek rám, mert én vagyok a legszebb, meg hát magas is... - megrázta a fejét - Hülyeségeket beszélek... Nem tudom kifejezni magam. Én... nem tudom, hogy ez mi volt. Nem hiszem, hogy barátság. Meg aztán... Nem is sejtettem, hogy Sorano ilyen. Persze ő is hangos volt, meg fenn hordta az orrát, mint mind az öten, de... ha valakiből kinéztem, hogy ilyen kegyetlen, az Natsuki... Igazából még most is... Félek tőle. Amikor elmentek Soranoval. Natsuki visszanézett rám. Akkor valamiért én reménykedtem. Talán, mert megkönnyebültem, hogy Sorano elmegy. Na meg... Natsuki megmentett téged, szóval... talán ő egy fokkal jobb, mint Sorano. De ő is gyilkolt, elmesélte Sorano, hallottad te is, nem? De... Natsuki intett a fejével. Lehet, hogy csak azért értelmeztem úgy, mert én is azt akartam csinálni, de... Akkor úgy éreztem, hogy arra kér, hogy tűnjek el gyorsan. És... és hogy vigyelek téged is. Végülis... mért mentett volna meg téged, ah nem ezt akarja, nem? Te... mit gondolsz?
Himeno végig Kaori arcát figyelte, ahogy a lány figyelt. Most, hogy Kaori végre rá mert nézni a másik lányra, megint megijedt attól, hogy a másik lány a szemébe néz. Ettől annyira védtelennek érezte magát.
- Nem tudom... - felelte Himeno - Jó lenne, ha igazad lenne. De én nem ismerem őket...
- Hát én se! - fakadt ki Kaori - Fogalmam sincs milyen emberek! Az egész életem... arra pazaroltam, hogy velük legyek és... senki mást nem ismerek az osztályból, meg egyébként se. Senkit se szeretek, és engem sem szeret senki... Mi a francot csináltam eddig?! Szeretném hinnhi, hogy Natsuki megmentette az életem, azt hogy hajlandó volt kockáztatni a sajátját értem... hogy ő... hogy ő tényleg szeretett engem, de... De... Igazából tudom, hogy ezt csak bemesélem magamnak... Mert nem akarom elfogadni a tényt, hogy elcsesztem az életem. És már nem hozhatom helyre.
- Nem mondj ilyet!
- Mért szerinted nem így van?
Himeno erre nem tudott mit felelni. Mindenképp mondani akart valami megnyugtatót a lánynak. Annyira sajnálta most őt.
- Szerintem te nem vagy rossz ember... - mondta neki. Kaori szomorúan elmosolyodott.
- De az vagyok... És másokból is azt csináltam...
Himeno merázta a fejét.
- Megint ezt mondod, de nem értem miért. Mit csináltál...?
- Nem tudom pontosan... - mondta Kaori halkan - De biztosan én tehetek róla...
- Miről?
- Hogy Nana az lett ami.
- Nem tudom ki az a Nana - mondta Himeno. Most már tényleg kíváncsi volt. De még mindig nem tudta eldöntnei faggassa-e a lányt. Inkább újra nekiállt keresgélni. Kaori hallgatott. Ezekszerint nem szeretne beszélni róla.
- Akeno meghalt... - váltott témát Kaori - De nem hiszem, hogy közülünk lett volna valaki... Sorano mondta volna. Nami meg... Nem bízott meg bennünk és nem jött el. Akenot sem támadta volna meg akkor már. De ezek csak találgatások - felsóhajtott - Tudod mi a szörnyű? Nem is érzek semmit... Akeno meghalt és én... az ég világon semmit sem érzek. Vajon, ha Nami halna meg, vagy Natsuki...? - felnevetett. Nem vidáman, de... valamiért nevethetnékje támadt - És ha én halnék meg? Fájna az bárkinek is?
Himeni valahogy meg tudta érteni Kaori érzéseit.
- Én sajnálnám - mondta óvatosan a lány. Kaori meglepetten nézett rá. Ez nem volt valami erős kifejezés, de... Mégis sokat jelentett neki.
- Pedig, ha rajtam múlt volna, te már halott lennél.
Himeno megrántotta a vállát.
- De aztán máshogy alakult, ... nem?
- Olyan naív vagy - mondta Kaori.
- Nem, naív az nem vagyok - mondta Himeno - Benned sem bízom még meg, de... Nincs túl sok esélye, hogy túléljem. Szóval nem akarom mentálisan kicsinálni magam... Legalább azt nem...
- Erre nem is gondoltam... - felelte Kaori - Hát... én nem vagyok olyan erős, mint te... Talán mert... neked nincs mit megbánnod. Voltak barátaid és... büszke lehetsz arra, aki vagy. De én... csalódott vagyok.
- De ha már nem tudod helyrehozni... minek emészteni rajta magad? - kérdezte Himeno - Mellesleg... Én nem hiszek neked.
Kaori felhúzta a szemöldökét.
- Nem hiszek neked! - ismételte meg Himeno - Biztos vagyok benne, hogy neked is vannak olyan dolgaid, amikre zeretsz visszaemlékezni. És... ott van az a fotó is, nem? Azt mondtad akkor boldog voltál. Nem?
Kaori bólintott.
- Nagyon szerettem Nanát. Azon a fesztiválon találkoztunk. Én egyedül voltam. És Nana odajött hozzám. Együtt mentünk aranyhalat fogni meg... mindent. Igazságszerint Nanának is nagy szerepe van abban, hogy modell lettem. Nana szépnek tartott és... nekem akkor még csak kis szerepeim voltak gyerekruha reklám, meg ilyesmi... De Nana bíztatott. És akkor nagyon boldog voltam. De aztán valahogy elromlott a dolog. Miattam.
- Honnan veszed, hogy miattad?
Kaori megrántotta a vállát.
- Áh... Nincs itt semmi kaja... Muszáj azt a hülye kenyeret ennünk.
Visszasétált a bejárat felé, ahol a táskájukat hagyták. Himeno nagyot sóhajtva követte.

Sayuri a keleti hegy szikláinkat árnyékában vágott át a településen. Az imént még úgy gondolta, hogy bemegy egy házba kaját keresni, de aztán rájött, hogy már szerzett Saikától. Nem is keveset. És nem akart ilyen hamar még egy diákkal összefutni. Igyekezett hát minél gyorsabban átvágni ezen a részen. Ott van még északon az a tópari ház is. Majd behúzódik oda. Ott kisebb az esélye, hogy van valaki.

Midori hátát a ház falának támasztva, levegőért kapkodva próbálta visszaszerezni az energiáját. Elvileg nincs senki ebben a házban. Ha jól értelmezte innen jöttek Kentáék. Csak nem lakta be azóta senki... De azért óvatosanak kell lennie. Nem mehet be így kifulladva, hátha harcolnia kell. Mikor kicsit összeszedte magát, óvatosan megközelítette az ajtót, s lassan belépett. Első pillantásra senkit sem látott. De azért továbbra is halk léptekkel - persze, ebben a csizmában, halkan! - haladt beljebb, óvatosan bepillantva minden szobába mielőtt belép. Miután meggyőződött róla, hogy senki sincs benn, csak akkor állt neki keresgélni. Most viszont gyorsan. Még vissza is kell érnem. Csak legyek időben! Kéne valami jobb fegyver is... A mostani csak meglepni jó az ellenfelet, tényhogy arra kiváló, de... folyamatos harca nem. Csak a klasszikus konyhai cuccok jutottak eszébe. Feltépte hát a fiókokat, de úgy tűnt az éles késeket már Kenáék lenyúlták. Szívás. Na nézzük a lényeget, amiért itt vagyunk! Megvan! Lekapott a kamrapolcról egy szép nagy whiskey-s üveget, s táskájába süllyesztette. Kifelé menet még benézett az egyik hálószobába. Feltúrt pár fiókot, de nem talált semmi érdekeset. Muszáj valamit találnia. Nem igaz, hogy ebben az egész házban nincs valami érdekes fegyver! Nem fog villával harcolni, vagy valami ilyesmi. Igazság szerint remélte, hogy valami klasszikusat húz, íj vagy az a karmos szépség... rapier, katar... Megrázta a fejét. Nyugi-nyugi! Olyan karmot még össze is eszkábálhatna magának, ha találna különböző pengéket. De most nincs ideje ilyesmire... Azért gyorsan benézett még egy másik szobába is. Hátha valami fegyvermániás srác lakott itt eredetileg. Persze csodák nincsenek. Nem vesztegetheti tovább az idejét! Már a házból kifelé menet újra futni kezdett.

- Nem... nem kellenek... te sokkal jobban bánsz velük, majd rájövök valahogy a bárd nyitjára.
Himenot még mindig idegesítette az ismeretlen zsibbadt lüktetés a tagjaiban, de már legalább nem próbálta meg kitépni magából a kis nyilakat. Nem tudta megállni, hogy ne nézzen a földön fekvő kihűlőfélben kévő holttestre. Fujito egész épnek látszott, eltekintve attól a ténytől, hogy feje alatt jókora vértócsa gyűlt már össze, ami egyre csak növekedett. A fiú egyik kezében még mindig ott szorongatta a fúvócsövet. Himeno megborzongott, és rákényszerítette magát, hogy elfordítsa a fejét.
- Bár ha el akarom rakni a fúvócsövet, mégsem hiszem, hogy tovább szenvednék ezzel a véres fegyverrel, meg talán hosszútávon el sem bírnám. Csak... valahogy nincs kedvem kifeszegetni az ujjai közül... ne érts félre, nem várom el tőled, csak... mindegy, inkább tényleg előremegyek, azután majd megoldom, ha... ha kicsit összeszedtem magam...
Hátat fordítva Tesshinnek és a hajdani Fujitonak elindult a szentély bejárata felé. Mielőtt belépett volna, valami még eszébe jutott és visszafordult.
- Amúgy... köszönöm, hogy segítettél - mosoly suhant át az arcán, majd eltűnt a bejáratban.
Mikor Tesshin már nem láthatta, Himeno az egyik belső sarokba húzódva összekuporodott. Ő most... épp most vett részt egyik társa megölésében... és emiatt nem érezte túl jól magát.
Átölelte a térdeit, és érezte, hogy néhány könnycsepp mossa az arcát. Siratta Fujito halálát... más úgysem fog sírni érte.

- Ez... - Nami kényelmetlenül mozgolódott - ... zavarbaejtő, abbahagynád?
Nem nézett Nobura, a földet fixírozta. Érezte, hogy a fiú elengedi a kezét. Ez meglepte. De gyorsan hátrébbhúzódott, nehogy valami még rosszabb történjen. A fiú az asztalon lévő zacskóért nyúlt, kinyitotta, s megkínálta vele a lányt. Szótlanul eszegetni kezdtek. Nami csak most jött rá, milyen fáradt is valójában. Jó lenne még kicsit itt maradni. Aludni is akár. De bízhat a fiúban? Megígérték egymásnak, de... Azért félt egy kicsit. Miután elfogyasztották az ételt Nami kicsit kinyújtozott a kanapén. Érezte, hogy véletlenül hozzáér a fiúhoz, s gyorsan visszarántotta a karját. Te jó ég! Mióta ilyen szégyenlős? Nem mert ránézni Nobu arcára, hogy reagál erre a fiú. Pár perc csend után aztán rászánta magát, hogy szóba álljon vele. Ránézett. A fiú elgondolkozva bambult maga elé. Milyen aranyos így... Aztán megérezhette, hogy Nami figyeli, mert felé fordította a fejét.
- Hm?
- Öhm... Én aludnék egy kicsit, oké? Addig... vigyázol... - "rám", akarta mondani, de még időben félbehagyta a mondatot. Nem mintha, így nem lett volna egyértelmű.
- Persze - mondta Nobu mosolyogva, s felállt. Odasétált a szekrényhez, kinyitotta, s egy pokrócot vett elő belőle. Odaadta a lánynak.
- Az előbb találtam, mikor kimentél vízért - magyarázta a lány kérdő tekintetére. Nami lassan bólintott. Végigdőlt a kanapén, s szemét lehunyva gondolkodott. Milyen furcsa... Nobu egyszerre olyan kedves és olyan... elszánt... Nem tudta, hogy imádja vagy féljen tőle... De vele nem ugyanez volt a helyzet? Nobu nem ugyanezt érezheti? Hát... ha a fiú is így van vele az baj... Mert... ez így annyira borzongató érzés, és ha mindketten ezt érzik akkor az... furcsa... Érezte, hogy kicsit remeg a takaró alatt, pedig nem fázott. Inkább valami furcsa forróság öntötte el. Mi lehetett abban a kétszersültben? Lehet, hogy a fiú megmérgezte, míg nem figyelt oda? Hát igen... ez biztos... Valamit csinált vele... Még soha sem érezezte így magát korábban.

Kazushige még mindig úgy érezte, hogy valami nincs rendben a toronnyal. Nem értette, hogyan juthattak el ide ilyen könnyen, hisz az épület eléggé szemet szúrhatott bárkinek. Egészen eddig nem merte felvetni gyanakvását, hisz hobbija miatt eddig is elégszer hallhatta, hogy gyáva és hogy csak nyafogni tud. Végül mégis rászánta magát, hogy halkan, de mégis közbeszóljon.
- Figyyeljetek, nem lehet, hogy...?
Ám az eddig tétovázó Mizuki a mostani pillanatot választotta arra, hogy elfogadja a Sasame által felkínált chipset.
- Én.. kérnék, ha nem baj. Nem tudom, mikor ettem utoljára.
- Kazushige... nem akartál mondani valamit az előbb? - vetette fel Ami, akinek feltűnt a fiú hezitálása.
- Nem, semmi... csak én most nem kérek...

Hayate a fal fedezékéből figyelte, ahogy a hatos csoport bevonult a toronyba. Most már mindegy, nem menekült, amikor lett volna rá lehetősége, meg amúgy sem volt jobb ötlete, hová mehetne. Akkor már meghúzza magát és csendben figyel.

Tesshin undorodva rántotta ki a shurikent. Nagy cuppanás és undorító folyadék jelezte, h a szem is megindul vele, de szerencsére aztán a helyén maradt... Többé-kevésbé. Tesshin a halott fiú ruhájába törölte a dzsuvát a fegyveréről. Aztán elrakta azt is. Kicsavarta a kezéből a másik fegyvert is. Meg a maradék töltényt. A többség a táskában lehet. Elindult befelé a lány után.

- Azt hiszem, így már jó lesz... legalábbis kevésbé fáj és úgy tűnik, nem vérzik annyira.
Tatsuya megigazgatta frissen elkészült kötését, és szokásos mozdulatával feljebb tolta orrán a szemüvegét. Csak most látta, hogy a keze még mindig csurom vér, de nem akart vizet pazarolni még erre is. Fintorogva engedte le a karját. Miért van az, hogy annyira bele tudta élni magát a csatába, mikor nem szabadott volna? Ez olyan... természetellenes volt - főleg az ő természete ellen. Mégsem tudta megállni, hogy újra és újra meg ne lendítse a kalapácsot, végül ezzel okozva Kohei vesztét. Tényleg, az meg hová lehetett? Biztosan arrébb van, valahol a fák között, hisz elhajította. Sóhajtva nézett fel Kentára.
- Köszönöm, már tényleg jobban vagyok. Részemről mehetünk tovább, csak.. kicsit lassítsunk a tempón, kérlek. Bocsánat érte, de... vesztettem némi vért, és inkább nem erőltetetem túl magam, amíg nem muszáj.

Chino és Fumi egyszerre ugrottak fel és kaptak fegyverükhöz. Épp azon voltak, hogy felderítsék a földszintet, mikor kopogást hallottak az ajtó felől. Zavartan nézték a másik arcát.
- Mi a franc volt ez? - suttogta Fumi.
- Kopogás - felelte társa.
- Francba veled, azt én is hallottam! De ki kopog?!
- Nem tudom, de ezek szerint tudja, hogy itt vagyunk. Akár meg is nézhetnéd.
- Nézd meg te!
Chino Fumi szemébe fúrta a tekintetét.
- De ha egy őrült pisztolyos egy tárat ereszt a hasfalamba, te leszel a felelős... legalább próbálj valahogy fedezni.
Osonó léptekkel indult az ajtó felé, de egy méter után rájött, hogy ez felesleges. Már úgyis tudnak róluk.. vagy csak valaki nagyon udvarias akart lenni, és bekopogott, hogy laknak-e itt, mert ha nem, akkor ő bejönne. Keze máris a kilincsen volt, míg másik kezének ujjai a tőr markolatára fonódtak, mielőtt résnyire nyitotta volna az ajtót. Óvatosan kilesett a házból.

- Vegyük végig ki tehette - mondta vetette fel Minami - Mármint ki ölhette meg Kagekami-kunt. Meg úgy egyáltalán, ki lenne képes ilyesmire.
- Kik jöttek ki elűttünk? - tette fel a költői kérdést Nomiya a névsort böngészve - Fujito...
Minami megrázta a fejét.
- Kétlem, hogy ő bántana akárkit is. Inkább őt féltem.
- Biztos elbújt valahová - mondta Kazushige - Ne aggódj miatta! És ha látjuk még be tudjuk venni a csapatba.
Minami bólintott.
- Jó lenne.
Nomiya is egyetértett. Minnél több embert akart megvédeni. És Fujito pont olyan, aki erre rá is szorul.
- Előtte meg Fumi - folytatta a fiú - Ő utána ment Chino, ugye? Hát... Azt azért nem hiszem, hogy már most gyilkolnának, de... ők nem olyan lányos lányok, szóval... Na mindegy, Kuroshit nem ők ölték meg. Mármint Chino biztos nem.
- Nem hiszem, hogy ők bántani akarnának bárkit is - mondta halkan Ami - Biztos megkeresik Saikát is, és együtt mennek majd.
Minami közelebb csúszott Nomiyához, s fejét a fiú vállának támasztva belelesett a listába.
- Mizuno-kun... - mondta.
- Uhh... Ő nehéz eset. Annyira... antiszociális - mondta Nomiya fanyalogva - Bár ettől persze még nem gyilkos, de... Nem tudom. Nehezen bízom meg az ilyen emberekben. Kiszámíthatatlanok. Megismerhetetlenek... Mint Akihito is...

Kenta Kohei táskájához ment, hogy elpakolja a nekik kellő dolgokat. Mielőtt azonban nekikezdett volna ránézett a véres kardra. Majd Tatsuyára. Nem lenne túl izléses dolog, de... Inkább gyorsan visszafordult a táskához, hogy elrakja az étel és italadagokat. Bőven elbírta őket. Aztán további használható tárgyak után kutatott. Kicsit meglepődött a találtakon, de végül szinte válogatás nélkül elpakolta. Még kidobálhatja, ha mégse kell. Újra Tatsuyára nézett.

Akihito fél lépéssel az ajtó előtt állt. Remélte, hogy így nem ijeszti meg a lányokat. Persze így a saját életét kockáztatta, de... itt nem lehet kockázat nélkül szóbaelegyedni valakivel.

Ami nem túl hirtelen, de kissé felkapta a fejét Akihito említésére. Hol járhat most a fiú? Csak remélte, hogy él még, hisz... még annyi mindent nem mondott el, és most talán meglesz arra a lehetősége, amit út közben lassan tervezgetett magában. Ha újra találkozna a fiúval ilyen körülmények között, vajon az gondolkodás nélkül megölné?
- Akihito, igen, olyan magának való - jegyezte meg Mizuki, majd Amira nézett. - Veled is milyen volt már a buszon...
Ami azon igyekezett, hogy ne legyen túl feltűnő vörösre váló arca.
- Ez még nem ok, ne vonjunk le hamis következtetéseket! Később akár meg is bánhatjuk.
Kazushige aggódva nézett a lányra. Tényleg, hisz Ami beteg, múlt héten végig hiányzott, csodálkozott is, hogy eljött végül. Most is hogy kipirult, biztos megint szökik fel a láza... vigyázniuk kell, nehogy szegény teljesen legyengüljön.
- Hát jó, majd kiderül... - Minami tovább olvasta a listát. - Előtte Yuuka jött és őelőtte Tesshin.
- Ó, Tesshin olyan aranyos fiú, biztos nem tenne semmi ilyet! - kelt a fiú védelmére Mizuki. - És Yuuka.... aki így énekel, csak nem lehet rossz!
- Igen, én is szeretem a hangját - jegyzte meg Sasame.
- Szerintem Tesshint is inkább féltenünk kéne - folytatta Minami. - Fujitohoz hasonlóan rá is rá kéne találni valahogy, hogy gyarapodhasson a csapat.
- Akkor Hanako jön... - állapította meg Kazushige. - Meg akkor már Mikomi is. Hát nem tudom, én nem látom magam előtt, hogy például jól megforgatnak egy kést valakiben. Ez a játék csalóka, de ennyire csak nem!

- Én nem látok semmit, vagyis senkit... - szólt a kikémlelő Chino.
- Basszus, akkora résen át én sem látnék!
- Mert te annyira bátor vagy, hogy egyből kitártad az ajtót, mi? Különben is befelé nyílik, így még orbavágni sem lehet az illetőt, aki nincs is... - indulatosan kinyitotta az ajtót, majd kimutatott rajta - itt!
Ekkor látta meg a Fumi arcára kiülő döbbenetet. Követve a lány tekintetét ő is kilesett. Kint nagyon is állt valaki.
- Shiroi...san...? - nyögte ki Chino.

- Nem akarod elmondani? - kérdezte Himeno a kenyeret rágcsálva. Kaori elmosolyodott.
- Akarsz róla beszélni?
Himeno halkan nevetett.
- Nem játszhatok pszichológust?
- Lehetsz a pszichomókusom, ha szeretnél - mondta erre Kaori. Himeno megint nevetett.
- Nem csodálom, ha Nana aranyosnak tartott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy. A banda miatt.
- Hát... bár ne lett volna a banda... Vagyis...
Himeno kérdőn nézett rá.
- Öten már túl sokan voltunk. Olyan nincs, hogy öten sülve-főve jóbarátok. Akeno meg Sorano... Ők már csak azért csapódtak, mert látták, hogy mi is szeretünk öltözködni, meg sminkelni meg minden. Csak divatból.
- Natsuki meg Nami voltak az "alapító tagok"? - kérdezte kíváncsian Himeno.
- Ahammm - felelte Kaori. Ezt Himeno nem is tudta. Az öt lány olyan rég volt már együtt, hogy eszébe se jutott, hogy ez valahol el is kezdődött. Kíváncsian várta a banda történetét - Ők ketten angyon jó barátok voltak - folytatta Kaori - Tényleg barátok. Nem csak, mint mi öten. Együtt voltak, mióta csak beszélni tudnak. Korábban egy utcában is laktak. De aztán Natsuki elköltözött. Ez akkortájt volt, mikor Sorano csatlakozott hozzánk. Utána már nem is tudom... Már nem úgy viselkedtek egymással, mint azelőtt. Nem tudom, hogy a költözés miatt, vagy más oka volt. Nem az, hogy összevesztek volna, négyesben jártunk vásárolni, bulikra, vittem őket VIP helyekre, meg minden amire csak vágyhat az ember - itt irónikusan felkacagott.
- De élvezték, nem? Mármint, most úgy gondolod, hogy te tehetsz róla, hogy összevesztek? Mert elvitted őket pár divatbemutatóra? Ez baromság!
- Nem tudom... - mondta lassan Kaori - Ha belegondolsz. Nanát is én tanítottam meg sminkelni. Akkor kezdtek el csinosabban öltözködni. Elhitettem velük, hogy ez fontos. Hogy ez A fontos.
Himeno hallgatott. Értette a lány gondolatmenetét, de... ezért nem hibáztathatja magát. Ez nem olyan, ami rossz dolog lenne.

Bárhogy is nem akarózott neki, Tatsuya óvatosan a kalapács keresésére indult, amíg Kenta Kohei hátizsákját nézte át. Igyekezett nem hajolgatni, nehogy még jobban vérezzen az oldala - hát igen, egy ideig mellőzheti majd ezt a tevékenységet, hacsak nem akarja, hogy felszakadjon a sebe.
- Merre lehet?
Hamarosan meg is látta fegyverét az egyik bokor alatt. Idegesítette, hogy ennyire ki van szolgáltatva és ugráltatni kell Kentát, de inkább nem kockáztatott.
- Megint bocsi, de... nem segítenél felvenni a kalapácsot?

Akihito arcára fura kifejezés ült ki, ahogy feltörő nevetését próbálta leküzdeni.
- Öhmm.. khhhmmm... zavarhatok? - abszurd volt a helyzet. A jelent olyan volt, mintha Chinohoz jött volna látogatóba, de a valóság ettől nagyon távoli volt - Az ajtót amúgy - bökött felé - Én törtem fel. Itt voltam korábban. Bocs, hogy nem szóltam korábban, mikor előtte ücsörögtél... - mondta Fumihoz fordulva - Beszélgethetnénk benn? Így könnyedén észrevehetnek minket, ha van errefelé valaki. Bár nem láttam mozgást, de... Sose tudni.

Kenta odaadta barátjának a kalapácsot.
- Ne kérj állandóan bocsánatot! Szükségem van rád! Természetes, hogy ha megsérültél nem kockáztatunk. Ha neked valami bajod lesz, az én tervemnek is annyi. Szóval ha valami van azonnal szólj, oké? Meg egyébként se szeretném, hogy meghalj... - komolyan nézett barátjára - Szóval legyél jobban, oké? Nem halhatsz meg itt!
Megint a kard felé nézett. Oké, muszáj lesz kimondania. A fegyver felé bökött.
- Ha nem zavar, én azt elviszem... Ha megint muszáj lesz harcolnunk... Azzal jobban járunk... Meg... Inkább nálunk legyen mint másnál. Nagyon rossz érzésed lenne miatta, ha elvisszük? - elhúzta a száját - Tudom, hogy ijesztő ez az egész. Vagyis nekem az. Hogy... megöltünk valakit és... nem is tudom, valahogy bele is lendültem. Kohei felidegesített. Francba, remélem nem fogom többször azt érezni... Valahogy... örültem, mikor meghalt...

Nobu csendben figyelte az alvó Namit. Olyan békés volt. Olyan... gyönyörű. Örült, hogy összefutottak. És társultak. Többet nem is kívánhatott volna. Ráadásul... Eddig csak tetszett neki a lány. A hosszú selymes haja, a szép arca, a kecses mozgása, a formás teste... de... Most ahogy látta harcolni is. Harc közben is gyönyörű volt. És az a tűz, ami benne van... Ugyanaz az élvezet, hogy harcolhatnak, amit ő maga is érzett. Meglepte, hogy ennyire hasonlítanak. Szomorkás mosollyal sóhajtott fel. Ha a lány tudná... Megrázta a fejét. De Nami nem olyan, akinek egy Nobu-féle srác tetszene. Persze, tudta, hogy a banda "fanolja" őt, de csak poénból, mert olyan aranyos. Holott ő egyáltalán nem is ilyen volt. Néha rájátszott persze, de... Közelebb áltak hozzá az apró kis gonoszságok, mint az aranyosság. Meg egyébként is... Hogy lehetne valakit aranyosnak nevezni, aki szereti nézni ahogy az ellenfele húsába hasít a penge? Gonosznak érezte magát. Azért, mert valahol tényleg szerette ezt nézni. Milyen perverz. Namihoz pedig... inkább egy olyan fiú való, aki magas, erős testalkatú... Valaki, aki meg tudja védeni őt. Persze Nobu is meg akarta... dehát egy fejjel alacsonyabb nála... Hogy néznének ki egymás mellett? Persze itt a játékban meg fogja védeni. De az imént nem olyan megvédésre gondolt. Hanem a látszatra. Nami egy erős lány, mellé egy kinézetre még erősebb fiú passzolna. Nobu egy anyáskodó lány mellett nézne ki jól, mint mondjuk Minami. Elfintorodott. Hát igen... Neki nem igazán jöttek be az ilyen lányok. Szerencsére az osztályban az ilyenféle lányok Shinjit fanolták. Shinji... Na igen. Ő olyan volt, ahogy Nobu is szeretett volna kinézni. Magas, sötét hajú. Persze jó kérdés, hogy akkor minek festette szőkére a haját? Valószínűleg azért, mert hallotta, hogy egyszer Nami meg Natsuki arról beszélgettek, hogy milyen aranyosak az alacsony szőke fiúk. Valami anime kapcsán... Elmosolyodott. Hát... amit akart el is érte... Aranyosnak tartorrák őt, de... Ezzel csak becsapta önmagát meg Namit is. Megérte? Megint felsóhajtott. Ha nem lenne ez a játék, talán sose kerülhetett volna ennyire közel a lányhoz. Valahogy vadászott azokra a helyzetekre mikor megérintheti, zavarba hozhatja, felidegesítheti. Jó érzés volt. Legszívesebben most is felállt volna, hogy kisimítsa az arcába hullott hajszálakat. Olyan szép volt így, ahogy aludt... Nobu szerencsésnek érezte magát, hogy nézheti. Akárhogyis... örült ennek a játéknak.

Yuuka lassan kipislogta az álmosságot a szeméből. Csodálta, hogy ezek után tudott, ha csak egy kicsit is, de aludni. Kicsit nyújtózva körbelesett. Pillantása a furcsán nyugodt Benawin állapodott meg néhány pillanatig, majd tekintete Natsukira siklott. A lány arcán mintha kétségbeesés ült volna... á , biztos csak az álmosságtól lát még ilyeneket. Megtörölte a szemét, de a kép nem változott. Érezte, hogy kiszökik az arcából a vér.
- Mi... történt? - kérdezte.

Tatsuya elhúzta a száját a kard láttára. A pengén még mindig ott vöröslött saját és Kenta vére, bár kissé talán kezdett már rászáradni.
- Amíg nem áll újból belém, addig nem fogok panaszkodni a társaságára... de tudod... furcsamód én is hasonlót éreztem a harc alatt. Most sem tudom hova rakni az akkor bennem tomboló rengeteg indulatot... így ilyen tekintetben osztom nézeted.
Tatsuya valóban hálás volt társa szavaiért. Kissé megnyugtatta a tudat, hogy nem csak őt gyötörték hasonló gondolatok, és hogy Kenta nem hagyná cserben. Ezért neki is ki kell tartania, és ő sem hagyhatja cserben a másikat. Nem okozhat csalódást.

Kaori valahogy megkönnyebült tőle, hogy beszélhetett. Soha senkinek, még Nanának se mondta el mit érez. Igazából csak most döbbent rá, ahogy Himenonak elmesélte, hogy mennyit jelentett számára Nana. És hogy mennyire szereti még most is őket. Akármi is történt, vagy fog történni. Himeno észrevette, hogy Kaori sír. Megdöbbent. Az ötösfogat egyik tagja... sose gondolta volna, hogy könnyeket fog látni az arcán. Most valahogy mégis... neki is belefájdult a szíve, hogy szomorúnak látja a lányt. Ha ő sír, akkor... biztos valami nagy baj van... Óvatosan a lány vállára tette a kezét.
- Felnéztem Nanára. Azt hittem ez a barátság örökre fog tartani. Amikor találkoztam velük, azt hittem, soha többé nem leszek egyedül... de... de...
Valami nem stimmelt. Himeno már az előbb is felfigyelt rá, hogy Kaori rosszul ragozza az igéket, de akkor nem arra koncentrált, hanem a lány mondanivalójára....
- Nem az a baj, hogy én egydül vagyok - rázta a fejét Kaori - Megérdemlem. De... Nana nem. Ha visszacsinálhatnám... Ha... ha... Bárcsak meg sem születtem volna! Nanának nem kellett volna...
Himeno már abszolút nem tudta követni Kaorit. A lányból csak úgy ömlöttek a szavak.
- Nami nem jött el hajnalban, mert... Nem bízik Natsukiban.... És... én félek... úgy félek... Ha ők ketten találkozni fognak... - remegett - Nami azt gonolta, hogy Natsuki megölné őt. Mi másért ne jött volna el? Szóval...
- Attól félsz, hogy ártanának egymásnak? - kérdezte Himeno. Kaori bólintott.
- Nem szabadna így lennie.
Kaori megpróbálta letörölni a könnyeket az arcáról, de újak szöktek a helyére.
- Nem tudom, hogy a többieknek mi a célja ebben a játékban, de én... Én... Azt hiszem már tudom, én mit akarok. Azt... nem tudom, hogy Nana hogy élhetné túl, de... Az nem lehet, hogy ők megöljék egymást... Én tehetek róla, hogy már nem barátok. És.... Annyival tartozom nekik!
Himenonak csak most esett le miről beszél Kaori. Szóval Nana... Nana nem valaki, hanem... Átölelte a lányt.
- Segítek neked!

- Én... egy párc percre... azt hiszem csak pár percre elbóbiskoltam - mondta lassan, bocsánatkérően Natsuki - Nee... nem tudom - érezte, hogy remeg a hangja - Azelőtt Benawi még mocorgott, meg... olyan nyugtalanul aludt. Rossz érzésem van...
Nem akart félelmet kelteni a másik lányban, de... Nem mert odamenni a fiúhoz, hogy megnézze él-e még. Mit mondana Yuukának, ha... ha... azt tapasztalná, hogy... hogy... Még csak ránézni se mert a lányra, ahogy beszélt. A saját karját fixírozta és csak akkor jött rá, hogy ő is megsérült, amikor harcoltak, pedig az már két órája volt! Mi a fenét cisnált eddig, hogy nem is érzett semmi fájdalmat?

Kenta és Tatsuya újból megindultak az erdőn át a hegy felé. A fiú remélte, hogy barátja így is rendben lesz. De akárhogy is a hegy kemény menet lesz...

Chino továbbra is tátott szájjal bámulta az ajtó előtt álló fiút. Még hogy senki, hogy lehetett ilyen óvatlanul hülye?!
Fumi kissé elpirult a kuporgós jelenetre visszaemlékezve. Tehát Akihito az egészet látta? Jesszus, biztos halálra röhögte magát csodás betöréses akciójukon is! Próbálta leplezni zavarát és enyhén hátrébb húzta maga mellé a még mindig lefagyott Chinot. Rövidebb töprengést követően úgy döntött, beengedi a fiút, de közben, mintha csak azért tenné, hogy az kényelmesen beléphessen, Chinoval egyetemben hátrált pár lépést.
- Öhm... oké, persze...
Semmi értelmes váalszt nem tudott kigondolni ezen kívül, de gondolatban ezért megveregette a saját vállát, hogy egyáltalán meg tudott szólalni.

Akihito belépett, s becskta maga után az ajtót.
- Nem akarlak benneteket bántani - mondta a lányoknak - Azért nem is jöttem ide, mikor megláttalak itt, Fumi. Nem akartalak megijeszteni. De... egy dolgot muszáj megkérdeznem. Aztán már itt sem vagyok. Tudom, hogy mindkettőtök előbb jött ki a suliból, de... Nem láttátok Ami-chant? Nem tudjátok mi van vele?
Akihito kifürkészhetetlen tekintettel beszélt, a hangja is csak a szokásos, hideg, mély, férfias hang volt.

Yuuka elhűlve fordult ismét Benawi felé. Nem, az nem lehet, hogy máris...! Biztos csak valami vicc... ám visszafordulva Natsukit még mindig ugyanolyan zavartnak látta, mint ahogy ő érezte most magát.
Tétován lépett párat a fiú felé, de lábai nem akarták tovább vinni. Pedig meg kell győződnie róla! Óráknak tűnt, mire sikerült elérnie a fiúhoz, és kezét remegve felé közelítette.
- Benawi? - kérdezte reménykedve.

- Ami? - kérdezte Fumi csodálkozva. Vajon mit akarhat tőle Akihito? - Nem, nem láttuk.
- Várj... - szólalt meg elgondolkodva végül Chino. - Én azt hiszem... Mikor kijöttem, Kazushige jött oda hozzám, hogy valami csapatot szerveznek, de találkoznom kellett Fumival, így nem tartottam velük. Talán megvárták őt, és velük ment tovább, de hogy hova, arról fogalmam sincs. Azt már nem említették meg. Hát, remélem, azért valamennyit segíthettem.

- Hanako és Mikomi biztos már együtt vannak - mondta Nomiya, elmosolyodott - Legalább egyvalami a helyén van ebben a játékban is. Szóval... eddig szinte mindenkit kizártunk? Valaki csak megölte Kuroshit... Lehet, hogy fordítva történt, mitn gondoltuk, és nem Kuroshi várt valakire, hanem valaki megvárta, hogy kijöjjön és lecsapott rá. Ki volt előtte?
- Mai Sorano! - olvasta fel Minami. Az ajkába harapott. Sasame összehúzta a szemét.
- Utána meg Natsuki... Szerintem már nincs miről beszélnünk... Az ötösbanda két tagja... Nyilvánvaló, hogy ők ölték meg Kuroshit.
Minami megrázta a fejét.
- Értem a gondolatmeneted, bennem is ezt váltotta ki, de... Nem kéne, hogy előitéletesek legyünk... nem biztos...
- Csak elég valószínű. Vagy neked Nami békés lánynak tűnt?! - csattant fel mérgesen Sasame.
- Nyugi! - csitította Nomiya - Ne Minamival kiabálj, miatta élsz még!
Sasame ettől csak még mérgesebb lett.
- Remek, szóval úgy gondoljátok, hogy engem csak megmenteni kell, használható meg semmire sem vagyok.
- Én nem mondtam semmi ilyesmit! - veszekedett Minami.
- De gondoltad!
- Nem... - rázta a fejét.

Akihito komolyan bólintott.
- Köszönöm - mondta, s elindlt kifelé.

Natsuki várakozva nézett Yuuka felé.
- Minden... minden rendben van? Vele?
Benawi egyenletesen lélegzett. Tényleg csak aludt. Nyugodtan.

- Állj, állj! - harsant Kazushige hangja. - Már megint ott tartunk, mint induláskor, csak egymást öljük. Tudom, hogy nehéz, meg ti is feszültek vagytok, de ne egymáson töltsétek le! Kérlek... Ha meg már az ötösfogat-elméletnél vagytok, csak úgy megjegyzem, hogy a Mai előtti lány Akeno volt, aki után Hiroshi jött. Ő pedig ugyebár még életben van, legalábbis hatkor még volt. Ha pedig ő ölte volna meg Akenot, akkor neki is az iskola környékén kellett volna lennie, tehát nem ő volt, és Akeno - persze csak feltételezhetően - még élt, mikor Namiék kijöttek. Nem zárom ki a lehetőséget, hogy ők voltak, de akkor miért nem kapták el Hiroshit is? Meg közvetlenül Kuroshi után Ichirut? Á, teljesen belezavarodok, inkább hagyjuk...

Yuuka megkönnyebbülten sóhajtott.
- Igen, csak alszik. Már féltem... azt hittem, hogy...
Nem kellett folytatnia, mindketten ugyanarra gondoltak.

Hallva Tesshin közeledő lépteit, Himeno kitörölte szeméből a könnyeket és felállt. Csak most jutott oda, hogy közelebbről is megnézze a szentélyt, ahol.... a szemben lévő sarokban egy holttest hevert - a hajdani Tennouji Akeno. Himeno kimeresztette szemeit, mikor eszébe jutott a reggeli bejelentés. Igen, a lány kétségkívül halott volt, és elég bizarr látványt nyújtott a szentélyben, végső nyughelyében. Himeno felsikított.

- Hmm... Ha tényleg Natsukiék voltak gyorsnak kellett lenniük, ha Ichiru nem vette észre őket. Vagy... De jó lenne találkozni Ichiruvel, és megkérdezni látott-e valamit! - gondolkodott hangosan Nomiya.
Sasame még mindig nem adta fel az elméletét.
- Akeno halott. Lehet, hogy nem tetszett neki, hogy megölték Kuroshit és a másik két lány őt is... Csak nem rögtön az iskolánál.
Minami elgondolkodott.
- Nem áll össze a kép, de... el tudom képzelni róluk.
Sasame elégedetten bólintott.
- Namiban pedig már tudjuk, hogy nem bízhatunk meg. Már csak Kaori hiányzik az ötösből. De nem tudom miért lenne jobb ő, mint a többiek.
- És azok, akik nem csatlakoztak hozzánk? - kérdezte Nomiya. Minami felolvasta a neveket.
- Kitada-san... Ő.... nagyon rémisztő volt. Jó ég! - az újabban jöttek felé fordult - Na őt semmiképp se vehetjük be! Félek tőle... Nagyon... Olyan... Hideg volt a tekintete.
Elmesélte az egész történetet, ahogy Nami elkapta Sasamét, azt az érzést, amilyen tehetetlen volt a lánnyla szemben, aztán amikor Sayuri rezzenéstelen arccal elment Namiék, majd Minamiék mellett is.

Natsuki megkönnyebülten felsóhajtott.
- Tudod... - kezdte halkan - Benawi nagyon szeret téged. Fél, hogy... ha ő meghal... Akkor mi lesz veled...
Nem tudta, hogy folytassa, vagy kell-e folytatnia. Ő is aggódott a lány reakciója miatt. Vajon miért került hozzá ennyire közel ez a páros? Azért mert annyira irigyli őket? Furcsa... Ebben a játékban... Olyan szövetségek alakultak ki, aminek azelőtt semmiféle jele sem volt. Benawi és Yuuka. Himeno és Kaori... Ő meg Yuukáék... Nonszensz... És vajon Nami? Ő most hol lehet? Bizonyára egyedül van, ha hozzájuk nem csatlakozott.

- Bizarr egy csaj... - fintorgott Kazushige. - Akkor ő is kizárva a szövetségből. Hmm, de ott van még például Ichiro és Hiroshi. Láttátok, hogy Hiroshi jelzett Ichironak? Ha az álomszuszék fel is fogta, akkor valószínűleg már együtt kóborolnak valahol.
- És akkor össze is tartanak - folytatta Ami. - Amióta csak ismerem őket, barátok, és szerintem ezt nem is adják fel könnyen.
- De Ichiro... - kötött bele Mizuki. - Ti is tudjátok, hogy bármikor hajlamos bealudni, és nem csak tanórák alatt! Hűűű, ez most biztos nem válik előnyükre, Hiroshi majd állandóan keltegetheti, ha nem akarja hátrahagyni.


Hanako az órájára nézett. 8 múlt kicsivel. Tudta, hogy kevés alvás jutott húgának, de muszáj volt eldönteniük végre, hogyan tovább. Óvatosan keltegetni kezdte testvérét.

Tesshinen átfutott a félelem a lány sikolyának hallatára. Gondolkodás nélkül berohant, s már kapta is elő a shurikenjét. Csak akkor nyugodott meg, mikor a lány mellé ért, s látta, hogy rendben van. Aztán az újabb holtestre nézett.
- Áú... - mondta, bár inkább tárgyilagos volt, mint sajnálkozó - Legalább már nincs bűntudatom Fujito miatt. Gyilkost ölni nem olyan...
A lányra nézett. Felidézte az iménti érzést. Megborzongott. Mi a franc ütött belé?! Úgy rohant ide, mint egy idióta!