4. - Különös szövetségek

- Mindenesetre ők tuti nem akarnák egymást megölni - szögezte le Nomiya - Bár... - Sasamére nézett - Ichiro elég... idegesnek tűnt...
Sasame sóhajtott.
- Őket is be akarjuk venni?
- Nem tudom - mondta Nomiya - Ha sikerül kitalálnunk valamit, hogy hogy lázadhatunk fel a játék ellen... Ők biztos segíteni akarnának. Hiszen... Csak nem akarják egymást is kicsinálni, nem? Kizárt dolog! Na és akiket hátrahagytunk... Midori és Eizan...
- Kihagytad Nobut - szólt rá Minami. Nomiya arcán megrándult egy ideg. Minami érdeklődve nézett rá. Ez már nem az első eset volt - Nooobbuuuu - tett egy próbát. A fiú idegesen fordult a lány felé, elfelejtve, hogy milyen közel ülnek egymáshoz. A lány elvörösödött és hátrébbhúzódott.
- Mi van Iwashi-kunnal?! - kérdezte a fiú ügyet sem vetve a lány reakciójára.
- Hát... ő sem csatlakozott... Mit gondolsz...?
- Jobb is így! - vágta rá Nomiya.
- Hmmm... Valaki itt féltékeny a fangirl-bálványokra... - mondta Kazushige. Nomiya hangosan hümmögött.
- Nem érdekel... Nem foglalkozom olyan lányokkal, akik ilyen hülyeségekre fecsérlik az idejüket...
- Engem nem érdekel se Nobu, se Inozuka-kun... Nem jönnek be... - mondta pirulva Minami. Nomiya megint felhúzta a szemöldökét, de nem szólt egy szót se, csak karbafonta a kezét.
- Ha már Shinjinél tartunk - mondta Sasame - Róla mit gondoltok?

Mikomi álmosan nyitotta fel a szemét. Az órájára nézett. Aztán a testvérére.
- El kell mennünk innen? - kérdezte ásítva - De akkor, sütünk palacsintát!

Yuuka nem mert Natsuki szemeibe nézni, de a lány szavai megerősítették a félálomban hallottakat. Furcsa, hogy ilyen nyíltan kimondja előtte. És hogy Benawi szereti... furcsán megborzongott a gondolatra. Mióta is vannak együtt? Pár órája? Akkor hogy lehet máris ilyen erős a kötelék közöttük? Ez is biztosan olyan, amit csak a körülmények képesek kihozni az emberből.
- Én... szólalt meg olyan halkan, hogy az esetleg ébredező Benawi inkább ne hallhassa. - Én.. hallottam... mármint a beszélgetésetek végét... hidd el, nem akartam, de felriadtam és... nem akarom, hogy tudja azt, hogy tudom... legalább addig higgye, hogy gyanútlanul nem sejtek semmit, amíg... szeretném valahogy megkönnyíteni neki, de egyszerűen nem tudom, mit tegyek...
Most nem tudta elrejteni könnyeit. Jajj, ezt gyorsan abba kell hagynia, megfogadta, hogy nem sír, mert azt Benawi sem akarná. Gyorsan ruhaujjába törölte arcát.

Kazushige felöltötte szokásos komoly, töprengő arcát és válasz nélkül hagyta Sasame kérdését.
- Ta Nomiya... azt hiszem, tudom, mi a bajod - a megszólított mintha kicsit felkapta volna a fejét. - Te tényleg féltékeny vagy a bálványokra, de nem ilyen értelemben és pontosítva csak egy bálványra. Teee... - sejtelmesen összevonta a szemöldökét - te Nobut akarod!

- Megkönnyíteni mit? - kérdezett vissza Natsuki - A halált? - halkan felacagott - Ha ti tényleg szeretitek egymást... Akkor mit bánnál jobban, ha Benawi úgy hal meg, hogy nem is tudott róla, vagy...? Szerintem akármit csinálsz... Ez nem tud könnyű lenni. Egyikőtöknek sem.

Nomiya köhögni kezdett mint, aki félrenyelt valamit; Minami pedig felnevetett. Ránézett a fuldokló Nomiyára, s újra nekidőlt, s duruzsolva, de hogy mindenki hallja a fülébe súgta:
- Jajj, már értem... Akkor meg kell verekednünk Nobu-kunért.
Nomiya erre már tényleg fülig vörösödött, s igyekezett elrejteni az arcát a tenyerében.

Kaori már nem sírt, csak csendben bámult kifelé az ablakon. Miért ilyen kedves vele Himeno? Nem érdemli meg. Megint, mint Natsukival és Namival. Ők is felkarolták ők, pedig nem érdemelte meg. Himenoval is valami rossz dolog fog történni emiatt? Nem kéne együtt lenniük... De Kaori rettegett az egyedülléttől. Önző volt. Mint mindig.
Egy alakot látott messze a szikláknál sétálni. Felállt, s az ablakhoz sétált.
- Mi az? - kérdezte Himeno. Kaori mellé sétált - Sayuri - mondta halkan - De úgy tűnik nem erre jön.
Figyelték míg eltűnik. Aztán Himeno a másik lány felé fordult.
- Mit csináljunk? Visszamegyünk Natsukiékhoz?
Kaori a lányra nézett, megrázta a fejét.
- Én fel vagyok készülve rá! - mondta magabiztosan Himeno - Nem félek Soranotól!
Kaori csak tovább rázta a fejét.
- Köszönöm, köszönök mindent, de... Ez az én harcom, nem a tiéd. Nem kockáztathatod az életed miattam. Nem akarom, hogy bajod legyen, mert mellettem vagy.
- Nem lesz! - vágta rá Himeno - És egyébként is... Szerinted, ha egyedül hagysz jobb lesz nekem ezzel a... fegyvernek nem minősülő tárggyal?
Kaori még erre nem is gondolt. Megrázta a fejét. Ez már jól ment neki...
- Mire jó az egyébként? - kérdezte. Himeno megrántotta a vállát. Előkereste a használati utasítást.
- Azt írja, csalizajgép...

- Tudom... Yuuka még mindig inkább a fákat nézte Natsuki helyett. - De mit mondhatnék neki?
Szája szomorkás mosolyra húzódott.
- Hisz csak elig pár órája kezdtem úgy igazán megismereni, és... egyenlőre én sem tudom, hogyan is érzek, de azt tudom, hogy nem szeretném elveszteni...

Natsuki a lányt figyelte. Szeretett volna valami együttérzőt, vagy inkűább megnyugtatót mondani... De benne is csak a tehetetlenség dühe tombolt.
- Ez olyan igazságtalan... Nem halhat meg... Nem érdemli meg, és... Ő élni akar és... és... én meg nem. Bárcsak odaadhatnám neki az életem... Nekem nem kell... ő meg... És te is jobban örülnél neki, ha ő élné túl... - Natsuki is szomorkásan mosolygott - Persze hiába beszélünk erről... Nem tehetem meg, bármennyire is szeretném.

Himeno próbált beolvadni a falba és olyan messze kerülni Akenotól, amennyire csak lehet. Tesshin szavaiba beleremegett. Fujito mint gyilkos? Már akkor meglepődött, mikor Yukit megtámadta. Azelőtt nem tudta volna elhinni róla, hogy bárkit is képes lenne bántani - inkább őt szivatták mindig. De előbb rájuk is ugyanúgy rontott.
- Már csak... azt nem értem, hogy hogy érhetett ide ilyen hamar, hiszen nem sokkal hat előtt támadt rá Yukira... biztos, hogy ő ölte meg?
Nem mert ismét a lányra nézni, ezért inkább Tesshint figyelte.

- Rátámadt Yukira? - kérdezett vissza Tesshin - Ezt nem tudtam... Lehet, hogy akkor nem ő tette... - gondolkodott hangosan. Aztán a hlotestről megint visszanézett a lányra, s látta, hogy az remeg. Közelebb lépett hozzá és átölelte.
- Semmi baj... Ne félj... Ne hagyom, hogy neked bajod essen!

Yuuka most végre Natsuki felé fordult. Persze tényleg örült volna, ha Benawi rendbejönne, de milyen jogon kívánhatná ezért valaki más életét?
- Ne mondj ilyet! Hisz ha nem segítettél volna rajtunk, már egyikünk sem élne! És... őt is megkímélted, ezért valamilyen szinten hálás vagyok, de tudom, hogy így csak tovább szenved... olyan önző vagyok, azt akarom, hogy minél tovább itt legyen, és bele sem gondolok, hogy neki mennyire fájhat...

Himeno elveszett Tesshin ölelésében, de nem ellenkezett a gesztus ellen. Jól esett neki a fiú gondoskodása és hogy végre valaki törődött vele. Tényleg, eddig még meg sem ölelte őt fiú... kissé kipirult az arca a gondolatra.
- Köszönöm... - suttogta hálásan.
Amíg a fiúra karjaiban volt, legalább addig sem kellett Akenora gondolnia.

- Na jó... - adta fel Himeno - Én keresek valami fegyvert magamnak. Fenébe, ezért tanultam én vívni, hogy ilyen szart kapjak?!
- Mit tanultál? - nézett rá csodálkozva Kaori.
- Vívni... - felelte a lány a legtermészetesebben, és elindult, hogy körbenézzen a lakásban. Konyhakést már látott, de nem akart ilyesmivel harcolni. A másik lány is nekiállt nézelődni.
- Akkor végülis... együtt maradunk? - kérdezte közben. Már nem is tudta mit reméljen.
- Hát... egy ideig maradjunk a házban, oké? - kérte Himeno - Legalább amíg kiderül, hogy kik haltak meg azóta... Ne rohanjunk vissza ész nélkül Sorano karjaiba...
Kaori bólintott. Féltette Natsukit, de ha már halott... Az a csata valószínűleg már eldőlt. És most jól esett ez a kis béke. Himeno mellett jól érezte magát. Meg is könnyebbül, hogy beszélhetett arról, ami már évek óta nyomta a lelkét. Nem gondolta volna, hogy valami jó is történhet ebben a játékban. Ha valahogy túlélhetnék... Kár, hogy korábban nem tudta, hogy Himeno ilyen rendes lány... Biztos jó barátok lehettek volna.

Hanako halkan felnevetett.
- És hogy kívánod ezt elkövetni? Mármint a palacsintasütést? Mindegy, én benne vagyok, ha találunk megfelelő alapanyagokat. Talán valamelyik házban lesz, ami kell. Bár tetszik ez a vár, de talán másnak is megtetszhet, így nem szívesen, de szerintem mennünk kéne.

- Persze - mondta ironikusan Natsuki - Ha én nem lettem volna itt, most nem lenne szétverve a vállad. Ha... ha nem tétovázok, ha már az elején mertem volna Sorano ellen fordulni most nem kellene Benawi életét féltenünk. Mióta elindult ez a játék... Én... én csak mások halálát okozom... Mi lesz még ezután? - könyörgő tekintettel nézett Yuukára, bár nem is igazán tudta mit vár a lánytól - Azt hittem, hogy a fizikai fájdalom a legrosszabb. Amikor azt mondtam Benawinak, hogy megölöm őt, egészen addig, de... Nem az a legfájdalmasabb, igaz? Azért is szeretné Benawi minél tovább kihúzni, mert... jobban fáj neki az, hogy meghalhat, mikor végre rádtalált. Azt hiszem, valami ilyesmi járhat a fejében... - Natsuki egy pillanatra megállt. Kuroshi is ezt érezhette vajon? Ökölbe szorította a kezét a mellkasán. Mindig hozzá térnek vissza a gondolatai. Pedig már meghalt. Nem tudja visszacsinálni. Még egy dolog, amire nem képes - Szörnyen tehetetlennek érzem magam! - fakadt ki Natsuki - Én... nem akarok... szeretném, ha számomra minél hamarabb végetérne ez a játék, met én... én... képtelen vagyok már elviselni saját magamat... Megígértem Benawinak, hogy megvédelek... szóval... szóval még egy kicsit muszáj kitartanom, de... - megrázta a fejét. Nem tudott mit mondani - Szeretnék eltűnni...

- Hát ez... érdekes volt... - jegyezte meg Fumi Akihito után nézve. - Bár elképzelni sem tudom, hogy mit akarhatna tőle...
Chino szótlanul gondolkodott pár pillanatig.
- Én sem... de reméljük, hogy semmi rosszat, mert most ráküldtem őt Kazushigéékre... Szerinted hogyan tovább? Vagy várakozzunk tovább, hátha mégvalaki ránk bukkan? Bár jó lenne, ha Saika idetalálna, vagy ha már kimegyünk, akkor őt kéne keresnünk. Talán valaki látta, merre ment.
- Nem is tudom... félek, hogy ha elmegyünk innen, még jobb célpontot fogunk nyújtani. Bár itt a házban nincs menekülési lehetőségünk sem. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én még nem ettem. Mi lenne, ha reggeli közben döntenénk el?

Mikomi egyetértett a testvérével. Meg itt nem is találhatnak alapanyagot.
- Két ötletem van. Nyugatra egy ház, a hegy mögött, meg délen a sivatagos részen. Az utóbbi talán kevésbé népszerű mert... mert hát sivatag. Csak észrevehetnek míg oda tartunk... De ha már ott vagyunk mi is könnyen észreveszük, ha ellenség... vagy... izé... osztálytárs közeledik.
Az ajkábaharapott. Tényleg máris ellenségként gondol minenki másra?

Akihito jöbb ötlete nem lévén visszavonult az erdőbe. Dél felé indult el, hogy átkutassa a települést. Őrület amit csinál... Kinyiratja magát... De... Ha nem találkozhat Amival akkor mi értelme, hogy meghúzza magát valahol? Nem akart egy percben arra eszmélni, hogy az ő nevét hallja a hangosbemondóból...

Sayuri elérte a keleti hegy végét. Vele szemben az út túloldalán egy erdő terült el. Ha oda biztonságban átjut, akkor már gond nélkül el fogja érni a házat. Csodálta, hogy a településről senki se támadta meg. Biztos látták őt, de ezek szerint nem a bátrabb osztálytársai... Addig jó. Vett hát egy nagy levegőt, s futva megintult az erdő felé.

Tesshin lassan elengedte a lányt.
- Mi legyen most? - kérdezte - Átmenjünk máshová?
Őt magát annyira nem zavarta a két hulla, már nem árthatnak nekik. De látta, hogy a lány rosszul van a ténytől. Persze ez jó fedezék lenne, de eszébe se jutott erőltetni, ha a lánynak ez így nem jó.

Ichiru miután lenyúzta késével a mókust - nem a kapott késekkel, hanem a saját masszív késével, amit szinte mindig magával hordott -, egy oldaltáska szerűséget alakított ki, és belerakta hajítókéseit. Saját kését visszasüllyesztette a táskába, s azt vállára vetve tovább indult az erdőben. Még pár növényt be kellett szereznie későbbre, így hát lassan haladt.

Shinji az erdő szélén haladt. Szerencsére Yuki nem jött utána... Huhh... Kinézett balra, ahol a torony magassodott. Gyorsan visszahúzódott a fák közé. Nem lenne jó, ha meglátnák, akik ott vannak. Biztos belakta valaki, elég feltűnő hely... Hova kéne most mennie? Már sajnálta, hogy nem csatlakozott Kentáékhoz.

Nomiya igyekezett visszazökkenteni a csapatot a témába.
- Köhmm... szóval... Shinji... Benne megbízhatunk? - óvatosan lerázta Minamit a válláról. A lány sértődötten húzódott vissza.

Midori újra azon az erdőszakaszon át rohant, ahol Ichiru volt. A fiú épp a földön vizsgált egy érdekes növényt, mikor meglátta. Felsóhajtott.
- Midori! - szól rá a lányra, hogy az jól hallja. A lány megmerevedett, s a hang irányába nézett. Nem gondolta, hogy a fiú megállítja majd.
- Mi az? - kérdezett vissza hanyagul. A szeme viszont harciasan villogott.
- Csak tudatni akartam veled, hogy látlak - közölte a fiú - Tudom, hogy te is észrevettél, mikor először jöttél erre. Akkor az imént, és most is... mért voltál ilyen óvatlan?
- Mert tudtam, hogy tudod, hogy tudom... - felelte a lány mosolyogva vicces kijelentésén.
- Normális vagy te?! - gondolta Ichiru, de végül nem mondta ki a költői kérdést.
- Akarsz is valamit, vagy csak ácsorogsz?! - kérdezte a lány. Ichiru megrántotta a vállát.
- Felőlem rohangálj tovább...
A lány így is tett. Szó nélkül ott hagyta a fiút.
- Őrület... - gondolta Ichiru - Itt már semmi és senki sem normális...

- Akkor meg is egyezhetünk, hogy sivatagi ház. Viszont így minél korábban elindulunk, annál kevésbé lesz meleg a sok homok között. Idefelé ugye már láttam a házat, de akkor még elég sötét volt, így nem talált rám a forróság. Nem tudom, szerinted lehet itt valami használható, vagy inkább csak romok?

Himeno bizonytalanul megrázta a fejét.
- Nem muszáj, csak... csak ne kelljen sokat ránéznem, és rendben leszek.
Ha már idáig eljutottak, nem nagyon akarózott neki ismét elindulni, hisz akkor könnyen belefuthattak volna egy újabb Fujitoba. Most másik javaslatára, a mocsárra sem vágyott túlzottan. Hirtelen hiányolni kezdte nemrég megismert magabiztos énjét.

Mikomi megrázta a fejét.
- Már körbenéztem, semmi. Hosszú évek óta lakatlan. Akkor... felőlem indulhatunk is.
Azzal felkapta a hátizsákját, s mikor testvére is követte a példáját elindultak kifelé.

Tesshin leült a földre, s előhalászott a táskájából egy szelet kenyeret, meg egy kis vizet.
- Akkor egy kicsit itt pihenünk. Aztán majd kiokoskodunk valami jobb helyet, de... Nemsokára már mindenhol hullák lesznek a szigeten...
Ránézett a lányra.
- Bocsánat... ez most nem hangzott túl szépen...

Mizuki szeme kissé felcsillant Shinji nevének hallatán.
- Szerintem biztos! - kezdte. - Mindig segít mindenkinek, mint például Himenonak a buszon. Én örülnék, ha a csapatot erősítené.
Ami halványan elmosolyodott. Hiába, Mizuki a javíthatatlan "mindenki fangirle". Mindig is ilyen volt, és ezen semmi sem fog változtatni. Ha pedig elhatározta, hogy ráakaszkodik valakire, arról nehezen lehetett levakarni. Túl nehezen...
- Lehet, hogy Kuroshi is féltékeny volt a bálványokra... - kezdte ismét Kazushige, de Ami leintette.
- Jajj, hagyd már a témát, kérlek! Inkább nézzünk mást... na, ez érdekes lesz. Mi a helyzet Harukával és Shourival?
Mizuki felszisszent.
- Na, őket egyhamar nem szeretném viszontlátni. Kissé tartok tőlük.
Kazu egyetértően bólogatott.

- Menjünk - mondta nemsokára Shouri. - Ebben a helyzetben jobb, ha inkább mozgunk. Amúgy meg... - elővette és az elkerekedett szemű Haruka elé tartotta a GPS-t - ezzel valamennyivel megnőttek az esélyeink, főleg az íjadnak hála. Eredetileg a keleti hegyek felé akartam indulni, mielőtt megláttalak volna, szóval szerintem tartsuk ezt az irányt.
- Egy GPS... és még én... még én akartam rád találni. Hát jó, akkor legyenek a keleti ormok. És azon belül mihez kezdünk?
Shouri arcán átsuhanó mosollyal megvonta a vállát.
- Túléljük... és ha kell, megvédjük magunkat.

Ebben mindannyian egyetértettek. Haruka és Shouri az utolsó akiket látni szeretnének. Bár Sasaménél még mindig az ötösfogat vitte a pálmát... Vagy most már csak négyes...
- Midori meg Eizan... - ugrott vissza Nomiya a korábban felvetett két névre - Örülök, hogy reggel nem hallottam a nevük. Ezekszerint összeálltak és rendben vannak. Jó lenne megtalálni őket.
- Na akkor nézzük az elsőként kimenőket - vette át a szót Sasame - Saika? Ja őt már beszéltük, hogy Fumiékkal, igaz? Kenta?

Yuuka végre meglátta Natsukiban az embert, és annak minden gyengeségét. És ő azelőtt azt feltételezte, hogy a lány képtelen az átlagos emberi érzelmekre. Mennyire tévedett! Tehetetlenül toporgott egy helyben a lány belső vívódását látva, nem tudva,mit tegyen. Valahogy bátorítania kéne, és megnyugtatni, de hogyan? Egy egyszerű gesztus jutott eszébe... Félve Natsuki elutasításától közelebb lépett és maga sem tudta, miért, megpróbálta átölelni a lányt. Ha már szavakkal nem tud segíteni, talán majd ezzel...

- Kenta... na, ő is egy érdekes jelenség - fűzte a szót Kazushige. - Esküszöm, hogy még egy percre sem láttam a laptopja nélkül - na jó, tornaórát kivéve. Szerintem szerelmes belé és még a WC-re is magával viszi. Kíváncsi lennék az arcára, mikor lemerül itt az aksija... na jó, ez kicsit gonosz volt. De ha már "zsenik", akkor Tatsuya? Elég intelligensnek tűnik.
- Az lehet, de a stréberség közel sem egyenlő a túlélési képességgel - vette át a szót Ami. - Bírom őt, meg minden, de hogy itt meddig marad meg...

Mikor Shinji elérte azt a pontot, ahol az erdő szinte összeért a sziklás résszel átment a hegy felöli oldalra. A torony még mindig közel volt, ezért sietve megindult északra a hegy keleti peremén. Vele szembe, még jóval messzebb magas csúcsok húzódtak, úgy gondolta majd oda mászik fel, s ott keres búvóhelyet.

- Nem, de igazad van... - Himeno szintén leült, de gondosan ügyelt rá, hogy Akeno a háta mögött legyen. Még így is kényelmetlenül érezte magát és zavarta a tudat, hogy ki fekszik mögötte, de így nem kellett néznie. - Én viszont még nem vagyok éhes... nem feltétlenül emiatt a szentély miatt, hanem alapból nem tudok most enni. Egy ideig elég az a kenyér, amit nemrég ettem. Viszont szomjas az vagyok.
Kivette táskájából az egyik üveget, és nagyot kortyolt belőle.

Natsuki hagyta, hogy Yuuka vigasztalni próbálja. Jól esett neki a törődés. Meglepte és jól esett... De... Nem több ennél. Hiába próbálja Benawi és ő is tartani benne a lelket, ő már... valahol ő már meghalt... Valami benne... Hallotta, hogy a fiú mocorog és felé fordította a fejét. Benawi felült, s mosolyogva nézett a lányokra. Kicsit már jobb színe volt.
- Micsoda kellemes ébredés - mondta a fiú - Örülök, hogy ti lányok jól megvagytok egymással. Yuuka, ki tudtad pihenni magad?

Ichiru immár minden szükséges dolog megszerzett, s egykedvűen ballagott az erdőben. Rájött, hogy így egyenesen a mocsárnál fog kikötni, melynek egy része tiltott terület így enyhén északnak fordult. Azért a tisztásba se akart belefutni.

A fák már nem csak jobb kéz felé ritkultak, hanem előttük is egyre jobban eltűntek, mikor Kenta és Tatsuya végül kiértek az erdőből. Valamennyivel előttük már látszottak a hegyek. Tatsuya idegesen nézett körbe, de nem látott senkit a kicsi előrébb lévő úton vagy a környékén.
- Hát, ez lesz kicsit kockázatos, a nyílt terep - mondta. - Akkor vágjunk bele, de előtte hagy igyak egy kortyot.
Közben megvizsgálta az oldalát borító kötést is, ami eddig szerencsére még nem akart átázni. Némán hálát adott ezért az apró, mégis annál fontosabb örömért.

Tesshin kicsit összehúzta a szemöldökét.
- Enned kéne - mondta a lánynak - Ha nem is érzed éhesnek magad, a csata kifársztott. Meg... - saját magára nézett, s aztán a lányra - Ki kéne szedni ezeket... Főleg a zsibbadás miatt. Már így is sokat vártunk vele.
Letette a kenyeret a táskájára, s jobb híjján puszta kézzel húzta ki az egyik lövedéket a karjából. Össze kellett szorítania a fogát. Az lesz majd az igazán szép, mikor azt a mélyre fúródottat akarja... Jó ég! Azt meg se tudja fogni. Alig áll ki belőle valami... Fújtatott egyet. Nem lesz ez így jó... De legalább nem vérzett a seb.

Yuukát meglepte Benawi hangja, mégis rendkívül megörült neki. Óvatosan elhúzódott Natsukitól, hogy ne láttassa túl gyengének magukat a fiú előtt, majd elmosolyodott.
- Igen, ennyi alvás épp elég volt. És te... - kissé tétovázott, de még mindig mosolygott - te hogy vagy?

Kenta elővette a térképét miközben Tatsuya ivott.
- Ugye nem a település felől akarjuk megmászni a hegyet? - kérdezte - Ha jól értelmezem, akkor az F9nél vezet egy út felfelé. Akkor viszont még egy darabon mehetünk az erdő takarásában felfelé. Aztán majd a ház felett megyünk át a sziklákhoz, mit szólsz?

Sayuri megkönnyebbülten lépett be a fák közé. Szerencséje volt egészen eddig. Na jó, Saikát leszámítva... Vagyis, igazából neki ott is. Saikának kevésbé... Elmosolyodott. Ilyen az élet. Folytatta útját a ház felé.

Akihito lassított, mert dél felől valami zajt hallott. Egy fa mögül lesett ki, s meglátta a közeledű Sayurit. Megint tartott tőle kicsit, hogy nem egyszerű dolog, csak úgy szóba elegyedni egy osztálytársával - az iskolában sem szerette, nem hogy itt! -, de muszáj volt. És a lányoknál sem történt semmi gond. Amikor közelebb ért hát a lány kilépett a takarásból, s megszólította a lányt.

Himenoval teljesen elfeledtették a szentélyben történtek a kis lövedékeket. Még jó, hogy nem fúródtak mélyebbre, mikor Tesshin megölelte! Az egyik még mindig az alkarjában volt, a másik pedig a vállában, egészen fent. Most már sokkal higgadtabban látott neki, a kihúzásuknak, mint csata közben, így már könnyebben meg tudta fogni a karjából kiálló lövedék végét. Kicsit húzott rajta, de máris felszisszent fájdalmában. Ez pont olyan, mint a ragtapasz. Ha egyszerre húzod le, kevésbé fáj, mintha szakaszonként. Felsóhajtott, majd újból nekiveselkedve nagyot rántott rajta, de legalább kijött. Szinte könnyek szöktek a szemébe, de igyekezett viszatartani őket. Kevésbé érezte, amíg még belé volt fúródva... talán ez is a zsibbadás miatt volt? Hát jó, még hátravan a válla...

Tatsuya elrakta az üveget és szintén Kenta térképére lesett.
- F09... jó döntésnek tűnik. Nem tudom, milyen tempóban haladnánk és a falu bejárata majd tiltott zóna is lesz. Viszont a háznál jobban kell majd vigyáznunk, elképzelhető, hogy van bent valaki. És arra is vigyáznunk kell, hogy ne kerüljünk túl közel az iskolához és... - sóhajtott - több Kohei-félével sem lenne tanácsos most összefutni.

- Van nálad valami, amivel rendbetehetnénk ezeket? - kérdezte Tesshin, de maga sem tudta mire gondolt. Valahogy semlegesíteni kéne ezt a mérget, ha valóban az. Dehát nem valószínű, hogy a lány ellenszert tart magánál... - Az szokott lenni a filmekben, hogy ki kell szívni a mérget a sebből - mondta, aztán váratlanul elpirult - De.. öhm... azt hiszem, már tök mindegy, sok idő eltelt...

Himeno a fejét csóválta.
- Nincs nálam semmi ilyesmi... szerinted lehet valami azon a használati utasításon?
Átkutatva Fujito táskáját rá is bukkant arra, amit keresett és böngészni kezdte.

- Ott van még a két Himeno - mondta Sasame - Én nem igazán ismerem őket... Átlagos lányoknak tűnnek. Akiya-san azt hiszem jóban van Daisukável, nem?
- Azt nemtom - mondta Minami - De szomszédok.
- Ahaaaa - felelte Sasame - De akkor ők is rendesnek tűnnek... Egyenlőre. És Hayate?
- Vaaaah, neki olyan jó teste van! - csillant fel Minami szeme, mire Nomiya megrándult mellette - Jaj, ez nems zámít fangilrködésnek, csak... csak... tök jó, hogy küzdősportot tanul.
- Jah, tök jó - felelte Nomiya, inkább nem említette meg Minaminak, hogy ő is járt karate edzésre, végülis nem olyan sikeres benne, csak kellett valami mozgás.
- Héééé... - mondta Minami megint közelebb húzódva a fiúhoz - Neked is szép izmos hátad vaaaan. Mondtam Yukinak is tesin... Kár, hogy ő most nincs itt. Félek, mi lehet vele. Otthagytam egy cetlit a padomon, mikor ment ki, de... nem vette el... Tényleg nagyon féltem.
Nomiya vigasztalóan átkarolta a lányt, mire az halványan elmosolyodott. Persze még mindig rossz érzése volt a lány miatt, de ezt a pillanatot akkor sem szabad kiélvezetlenül hagyni.

Tesshin figyelte, ahogy a lány átfutja a papírt.
- Na? - kérdezte. De látta a lány arcán, hogy semmi érdekes - Gondolom ebben a játékban senki sem tér ki olyan apróságokra, hogy hogy lehet gyógyítani... Ccc... Nem az a cél... Mindenesetre... Egy kis segítségre lenne szükségem.
Nem szívesen kérte ilyesmire a lányt, meg zavarban is volt, de azért csak kimondta.
- Kiszednéd ezt? - mutatott a mélyen lévő lövedékre - Én nem férek hozzá rendesen.

Hayate már egy ideje lejjebb ereszkedett pár szinttel és onnan hallgatta társai eszmefuttatását. Alig bírta megállni, hogy néhány résznél el ne nevesse magát, de akkor végre ő került sorra. Minami felkiáltását hallva elvörösödött és önkéntelenül végigpillantott magán. Furcsa volt a gondolat, hogy valamilyen szinten neki is vannak fangirlei, és pont az edzések miatt... lehet, hogy mégis jobban kellett volna emlegetnie a versenyeit?

- Hmm, azt hiszem, már csak Motoki maradt - folytatta a "névsorolvasást" Kazu. - Nem is tudom... annyira nem ismerem, hogy véleményt mondjak róla, de elég átlagos srácnak tűnik.
- Kicsit csendes - tette hozzá Ami -, de több emberrel is jóban van, és elég rendesnek tűnik. Én nem tenném őt a gyilkosok listájára.
- És szép a haja... - Mizuki ábrándozón tekintett maga elé. - De Shinjié még mindig jobb...ó, bocsi, fangirl mód off.

- Sokkal jobban - felelte Benawi - Ha még kicsit itt tudunk maradni, és senki sem támad ránk, még akár... Meglátjuk - mosolygott - Ki kéne találnunk, hogy léphetünk meg innen. Natsuki Yuukára nézett, s azt odament Benawihoz és leült mellé.
- Na akkor kupaktanács jön... Vagy brainstorming... Hát... a tenger felé elszökni... Maximum éjszaka lehetne, különben rögtön meglátnak bennünket és lelőnek, de... Marha sokat kéne úszni. Az még nekem se biztos, hogy menne. Ha nem lenne megsérülve a vállam, akkor sem. Hacsak nem fogunk egy hajót... Mármint az ittlevők közül. De van erre bármi reális esély?
- Hát nem tudom... - felelte Benawi - Nagyobb, mint hogy csakúgy elúszunk. De a hajó tele lehet fegyveresekkel. Ahhoz nem leszünk elegen hárman. És nem kardokkal, meg rapierral, meg... kaszával... Azzal egyébként is hogy úszik az ember?

Himeno elhűlve nézte a Tesshin oldalából kiálló töltényvéget.
- Húú, ez jó mélyen beléd ment... de várj csak! Ha jól emlékszem, beraktam egy csipeszt...
Elrakva a kezében tartott utasítást arrébb tolta Sasame táskáját és maga elé vonta a sajátját. Kis keresgélés után diadalittasan emelte ki belőle a keresett tárgyat.
- Eredetileg kullancsok ellen raktam be... - közelebb ment Tesshinhez és óvatosan a csipeszbe fogta a kiálló kis véget. - Megpróbálom minél előbb kihúzni, hogy kevésbé fájjon. Háromra húzom. Egy... kettő...három...!
Megrántotta a csipeszt és megkönnyebbülten látta, hogy sikerrel járt.

- Akkor mindenkit végigvettünk? - kérdezte Nomiya - Ez gyors volt - rápillantott az órájára - Vagyis nem is annyira. Fél 9 van... Huhh, alig aludtunk valamit... A buszon... Fel kéne mászni a legfelső szintre. Ketten kimehetnének őrködni a többieknek meg jó lenne pihennie.
Körbenézett.
- És el kéne valamivel torlaszolni az ajtót...

Tesshin szó nélkül tűrte, ahogy alány kihúzza belőle azt a valamit. Utána halkan megköszönte a lánynak. Akkor most nem maradt más, mint várni... Meddig? Míg rájuk nem talál valaki? Próbált valami témát keresni, de semmi sem jutott eszébe.

Sayuri ijedten kapta elő Saikától szerzett fegyverét a fiú hangjára.
- Nem akarlak bántani - vágta rá gyorsan Akihito.
- Hahh... ezt már valahol hallottam - felelte Sayuri, s várakozás nélkül a fiúnak rontott.

Yuuka habozás nélkül követte Natsukit, így már hárman ücsörögtek a lombok alatt.
- Szerintem a nyakörv éjszaka is kijelezné, hol vagyunk, így valószínűleg megtudnák a hajókon lévők is. Ha mégis az úszás mellett döntünk, ne aggódj, összehajtható - intett a kasza felé. - De ha nem a víz, akkor hova...? Az iskola közelébe sem mehetünk...Van egyáltalán mód?