6. - Amikor minden veszni látszik

- Nagyon jók vagyunk - mosolyodott el végre Ichiru, és újra megnyomta a lejátszást.
"- Csak ketten...? De akkor... akkor ahhoz tényleg ölnünk kéne... megint... önszántamból nem tenném meg újra, többet nem! De ha ez kell, hogy megvédjük magunkat... nem tudom, pontosan mit tennék veszélyhelyzetben, de igen... az életünkért valószínűleg harcolnék... Viszont ellened? Hogyan is tudnék ezek után ellened fordulni... Akkor... akkor inkább ne jöjjön el az a pillanat, hogy már csak ketten maradtunk..."
"- De mit jelent megvédeni magunkat? Csakis akkor... élheti túl... egyikünk, ha... a többiek meghalnak, de... nem biztos, hogy kivárhatjuk, míg más öli meg őket... És ha... megáll a játék... mindenkit fel fognak robbantani... Én... nem kérnélek rá, hogy harcolj ellenem, de... mindkettőnknek meghalni, hülyeség lenne, nem? Legalább az egyikünk jusson ki! És... ha... van még nálad az eredeti fegyveredből, akkor... akkor talán be tudjuk fejezni ezt az egészet anélkül, hogy egymásnak kéne esnünk..."
Hosszabb csend.
- Van még nálad az eredeti fegyveredből? - húzta el a száját Ichiru - Ez meg milyen fogalmazás. És... Megint, önszántamból...? Ez... - elhallgatott, mert Ami újból megszólalt.
"- Nem... sajnos... nem maradt..."

Natsuki idegesen forgatta a fejét. Eizan tekintetére pedig szinte elsápadt.

Remek, csend van. Talán... mindketten elaludtak. Akkor viszont... most kéne cselekedni, ha már ilyen jól elhatározta magát. Igen, mindjárt bele is vág, és kimászik innen. Mindjárt... Nem, mégsem. Már megint hangok, nem akarnak esetleg aludni? Nem, lassan muszáj lesz megpróbálnia. Most vagy soha! Csak elszámol 10-ig, és belevág. Tízig...

Nobu csendben ölelte a lányt. Remélte, lassan megnyugszik a karjaiban, de... Ő is tudta, hogy ez most már nem ilyen egyszerű. Talán már sosem lesz az.
- Nobu... - mondta csendesen a lány - Azt hiszem... kezdek megőrülni...
A fiú megrezzent a hideg hangtól.
- Dehogy... Jól leszel... Csak fáradt vagy, sötét van... ilyenkor minden sokkal ijesztőbb.
- Megöltünk öt embert, Nobu! - csattant fel a lány - Ez mitől lenne nappal szebb?!
Nobu hallgatott. De tudtuk ezt az elejétől fogva, nem igaz?
- Sajnálom... - szólalt meg ismét a lány visszafogottabb hangon - Gyenge vagyok... Nem tudom... Én nem tudom olyan hidegen végigcisnálni, mint te... Szeretném, de... Nem megy... Annyira sajnálom, hogy csalódást kell okoznom...
- Hogy, te nem vagy olyan lelketlen vadállat, mint én? - nevetett fel a fiú - Komolyan ezért kérsz elnézést?
A lány ijedten felegyenesedett.
- Nem, én nem tartalak annak! Te csak... túl akarod élni... Én is túl akarom... És... tisztellek, hogy ki bírsz tartani a célod mellett...
- De milyen áron?! Téged is el foglak veszteni...
- Nem, én... - próbált magyarázkodni a lány, aztán rájött mire gondolhat a fiú - Vagyis... végül... persze...
A fiú megint keserűen felnevetett. Mit tettem veled, Nami? Én csak... Ki akartalak vinni innen... Azonban... tönkretettelek... Gyilkost csináltam belőled és... most már... kezdesz... összetörni... Én... nem ezt akartam... Nem...

Eizan megütközve bámulta a monitort. Ami... ő is a toronyban volt... túl sok minden egybevág. De hát az nem lehet, hiszen olyan csendes lány...
Pár lépést hátrált a többiektől és hitetlenül a fejét rázta.
- Eizan...? Mi az...? - kérdezte Haruka.
- Ami... - nyögte ki a fiú - Ami is itt volt, itt a toronyban! És ez... ti nem láttátok fönt a holttesteket, én viszont megnéztem. Mizuki... rajta semmi külsérelmi nyom, csak az a rengeteg vér, meg a vizes palack... Mizukit valószínűleg megmérgezték! És ez... ez az előbb...
- A gyilkos vallomása... - fejezte be halkan Haruka - Már ha nem következtetünk félre.
- Ami... tette volna...? - fogta a fejét Tatsuya - De hát akkor...
- Elárulta őket - fejezte be immár szikrázó szemekkel Eizan.

Kazushige óvatosan kimászott a mosogató alatti szekrényből és az ajtó felé araszolt. Csak odáig kell elérnem... és ha kint vagyok, futok, ahogy csak bírok! A sötétben csak nem vesznek észre...
Ez az... egész jól megy... amíg nem jönnek ki, addig nyert ügyem van. Jajj, csak még egy kicsit...
Már bizakodón nyújtotta a kezét a kilincs után, mikor megdermedt a szomszéd szobából felharsanó hangra.
- Megöltünk öt embert, Nobu! Ez mitől lenne nappal szebb?!
Úristen... ezek tényleg... ezek tényleg gyilkosok! Ha megtalálták volna vagy ha elaludt volna a fotelben... megremegett a gondolatra. Valószínűleg már nem élne. Mondjuk a haláltól most sem sok választja el. Pusztán egy ajtó...
Végtelennek tetszett a pillanat, mire végre le merte nyomni a kilincset. Csak lassan, fokozatosan... kint vár az élet. Legalábbis egyenlőre...

- Van még nálad... - ismételte újra Ichiru - méreg...? Ez... pont beleillik... de...
- ... Ami gyilkos lenne? - vágott közbe Kenta - Lehetetlen! Vagyis... Én is hallottam az előbb... de... Miért tette volna? Ők Mizukival barátok voltak! Nem jól tudom? - nézett körbe értetlenül.
- Tudtommal azok voltak - bólintott Kaori - Bár nem sokat beszélgettünk, de... ők ketten szinte mindig együtt voltak. Barátoknak kellett lenniük.
- ... akkor meg? - húzta össze Kenta a szemöldökét.
Natsuki lassan felállt, és Eizan mellé sétált.
- Nyugodj meg, kérlek! - mondta neki óvatosan - Ne felejtsd el, amit fenn beszélgettünk!
Most már Kaori is Eizanra nézett. Jó ég, milyen dühösek a szemei! Rémisztő...
Kenta közben lopva a laptopra pillantott. Midori már az erdőbe ért. Egy pillanatra sem tudta teljesen elszakítani a gondolatait tőle. Csak egyre távolodik és... lehet, hogy valami őrültségre készül... Nem húzhatják tovább az időt, meg kell tudniuk, mit akar csinálni, mielőtt késő lesz! A névsorra nézett. 32... Vissza kéne hallgatnia...? Mikor is váltak el? Onnantól? Három óra lehetett? Négy? Helyes ez? Vagy... Meg kéne bíznom benne? Mi több... rábízni a döntést? Akármire is készül? Hisz... valahol... ez csak az ő dolga... De... ha mellette lenne megakadályozná! Mitől bűn ez, ha máshonnan tudja meg?!

Eizan az indulattól még mindig zihálva fordult Natsuki felé, míg végre találkozott a tekintete a lányéval. Fent... odafönt a holttestek mellett! Nem, nem ez a lényeg! Megint ugyanott tart, le kell állítania magát! Natsukinak igaza van!
Mélyet lélegezve töltötte meg tüdejét levegővel, majd lassan kifújta. Megismételte még egyszer, és lassan sikerült lenyugtatnia magát. Vagyis dehogy neki! Natsukinak...
- Rendben, köszönöm... - nézett a lányra. - Megint... elhamarkodottan ítélkeztem, pont mint Kazushigénél.... Többet remélem nem fordul elő. Igazatok van, ők ketten tényleg jó barátnők voltak. De akkor... akkor mégis mi a fene történt itt...?
Mint egy villámcsapásként hasított belé a felismerés, miközben a gép felé fordult. Hát persze... itt visszahallgathatják, mi történt, miután elment. De... biztos, hogy mindezek után tényleg tudni akarja...?

- Most már... azt hiszem, most már jól leszek... - mondta halkan Yuuka - Látod... már... nem is sírok...
Nem szabad tovább sírnom... azzal nem csak magamnak okozok több fájdalmat... hanem Benawinak is... Nem akarom, hogy ennyire kiszolgáltatva lásson... de mégis... Sayuri...
Egy újabb megkésett könnycsepp indult felfedezőútra az arcán, de gyorsan letörölte, mielőtt Benawi észrevenné.
- Menjünk... most már visszamehetünk...

- Hiroshiék mindjárt elérik a várat - mondta Ichiru - Ha az a kettő ott benn tényleg gyilkos... Hogy tudnánk őket figyelmeztetni ennyi idő alatt? - kétségbeesetten nézett körbe - Ugye nem kell megint élőben végignéznünk, ahogy...? Valamit csak tudunk tenni!
Kenta megrázta a fejét.
- Ennyi idő alatt nem érhetünk oda! És nincs... mikrofonunk... Semmi... Nem tudunk nekik üzenni... Viszont... Az előbb... csak beszélték, hogy mit tegyenek, nem? Nincsenek elszánva semmire... még... Csak nem fognak semmi meggondolatlant tenni. Ráadásul... Hiroshiék hárman vannak. És... Mit tudunk róluk? Sasamét nem bántották... Szóval... akkor ők nem olyanok, akik összeverekednének velük, igaz?
Ichiru közben egy másik pontot is figyelt. A legközelebbit a toronyhoz. Most már nyilvánvaló. Shinji ide tart! Gyere csak... már nagyon várlak!

- Biztos vagy benne? - nézett a lányra, de Yuuka bólintott. Hát jó... Lassan mentek fel a lépcsőn. Igaz a fiú jól volt, de még ezzel se akarta feleslegesen megerőltetni magát. A végén... lesznek még harcok, igaz? Matsuéék ellen. Csak azt kell valahogy kihúznom... A gyaloglás már megy... Yuukára nézett. Mindenképp ölnünk kell... Nekik gépfegyvereik vannak, tehát... Kemény csata lesz. Minden emberre szükség lesz. Mindenkire. Aki sebesült, arra is. Aki nem ölt még, és nem is szeretne... arra is. Hogy fogod bírni Yuuka? Igaz, mi már... de nem, Soranot Natsuki ölte meg! Végülis... de... részt vettünk benne...

- Meg fogom találni egyáltalán ebben a sötétben?! – gondolta kétségbeesetten Midori – Csak tippelem, hogy… annyi idő alatt, nem mehetett messzire… Tesshin… látnalak kell… látnalak…
A szeme már megszokta a sötétet, de… Dühösen előre lendítette a táskáját, s beletúrt. Hamar megtalálta a zseblámpáját. Ha meglátja valaki a fény miatt… na és?!
Fájdalmasat dobbant a szíve, ahogy pár perc múlva ráakadt a fiúra. Közelebb lépve a szája elé kapta a kezét. Borzasztóan… sápadt volt… Tényleg… úgy nézett ki, mint egy halott. Gyorsan lekapcsolta a zseblámpát és lerogyott mellé.
- Tesshin… - félénken felé nyújtotta a kezét, mintha… bárki bármikor megláthatná, és rászólhatna: „Nem érhetsz hozzá egy halotthoz.” Csakhogy… ő Tesshin… Ő… Megremegett a keze a fiú arcához érve. Hideg… annyira… hideg… Mire is számított? Majd, hogy… olyan lesz az egész… mintha csak aludna… Hogy újra a mellkasán nyugtathatja majd a fejét, mintha… Jól tudta, hogy mindez nem történhet meg, mégis óvatosan ráhajtotta a fejét. Ijedten rezzent össze egy furcsa ropogást hallva. Jézusom… jézusom… Ez… Felkelt, s óvatosan a fiú mellkasára rakta a kezét. Össze… összetörték a bordáit…? Ó Istenem! Érezte, hogy remegni kezd. Mennyit szenvedhettél...! Mennyit…! Nem történhetett volna meg ez… Nem szabadott volna…
Arra eszmélt fel, hogy hangosan felordít:
- Mért nem tudtalak megmenteni?! – érezte, hogy előtörnek a könnyei. Bármit is tettél… Én megbocsátottam volna, én… megbocsátottam. Azonnal. Mindent. Megvédtelek volna! Mindenkitől. Mindenki, aki dühös rád, aki bosszút akar állni… Mért nem… mért nem maradtál velem? Mért nem tudtál megbízni bennem?! Mért… akartál engem is… megölni…?
Lefeküdt a fölre a fiú mellé.
- Annyira sajnálom… - súgta neki halkan – Azt hittem tudod… hogy én… nagyon… nagyon… szeretlek… Azt hittem… végig, azt hittem, hogy nyilvánvaló… sosem… sosem gondoltam volna, hogy… - feltörő könnyeitől nem tudta folytatni a beszédet. Hogy ekkora baj lesz belőle, hogy nem mondom ki. Ha tudtam volna, hogy téged ennyire zavar, hogy túl… közvetlen vagyok mindenkivel… Soha… soha senki máshoz nem értem volna hozzá… Ha nem lettem volna ilyen, még most is élnél. Mert... képes lettél volna bízni bennem, és nem hitted volna azt, hogy… ez az egyetlen megoldás. Nem hitted volna azt, hogy mindenki az ellenséged. Mert ezt gondoltad igaz? Mindenkivel végezni akartál… Gyűlöltél a végén, Tesshin? Amiket mondtál… mind… mind igaz, mind komolyan gondoltad? Ugye csak a düh szólt belőled?! … Soha… soha nem fogom megtudni, hogy mit mondtál komolyan és mit nem… Hogy mért csináltad ezt… Csak találgathatok, mert te… már soha többé… Semmit sem értek. Mért nem öltél meg végül?! Mért engedtél el?! VÁLASZOLJ! Tudnom… kell… Mire gondoltál? Megbocsátottál végül? Vagy…? De ha tartani akartad volna magad a tervedhez, meg kellett volna, hogy ölj… Ha pedig nem, ha úgy gondoltad, mégsem gyilkolsz tovább… Akkor én tudtalak volna kivinni innen… Hallottad… Reagáltál is rá… „Nem akarom.” Mit… mit akartál akkor? Ha gyilkolni és kijutni sem…
- Úgy érezted, nincs tovább, ha Himeno sincs? – suttogta lágyan a könnyei közül – Én… miért nem lehettem elég, hogy életben maradj? Szerettem volna… az okod lenni a folytatáshoz… Annyira… sajnálom, hogy nem lehettem az…
Csak most jöttem rá, hogy miattam váltál ilyenné. Rád kényszerítettem valamit, ami nem te voltál. Halk szavú, békés kisgyerek. Mert nekem így tetszettél. Pár apróbb csínnyel, de… anyuci jókisfia… És te… sosem voltál ilyen. Végig… ki akartál törni… Meg akartál szabadulni tőlem, de… Nem tudtál… És idáig fajult… Mért nem jöttem rá időben. Nem… csak nem akartam… Tudtam a dohányzásról, hogy… zsebkést hordasz magadnál, hogy… még arról is, hogy beleszerettél egy másik lányba. És az egyetlen reakcióm az volt, hogy… A francba, nevetséges vagyok… Csak egy féltékeny kis, önző… Mit műveltem veled?! Nem akartam elfogadni, nem akartalak elengedni… A halálba kergettelek… És most… mindenki… téged fog gyűlölni… Nem tudva, hogy az igazi gyilkos én vagyok… Nem érdemled… nem érdemled ezt! Bár… csak néhány szót… csak pár szót válthatnék még veled… Csak pár kérdésemre… kaphatnék még választ… Nekem kellett volna meghalnom! Hagynom kellett volna, hogy megölj… De én csak… könyörögtem… Nem érdemeltem kegyelmet…
Óvatosan megsimította a fiú haját. S közben az emlékektől újra előtörtek a könnyei. Pont olyan… mint… mindig… Egymás mellett fekszünk… a hajaddal játszom… Csakhogy… Szeretnék így… elaludni… És… nem felébredni többé… Hogyan is folytathatnám így? Minek?

- Ez lenne az...? - Ichiro elgondolkodva vakarta a tarkóját, miközben egyre közelebb kerültek a romos falakhoz. - Hát ez tényleg... rom.
- Miért, őszintén... mit vártál egy várromtól?
- Nem is tudom... valahogy olyan más, mint képzeltem.
- Na remek. Azért gondolom azt tudod, hogy nem fog átalakulni a kedvedért, hmm? Nem terem itt mindjárt egy Dracula-kastély vagy fene tudja, mit képzeltél a helyére.
- Jól van na, én is tudom! De... - feljebb emelve a gépfegyvert a bejáratra szegezte - mennyire biztos, hogy csak mi vagyunk itt?
- Azt hiszem, az hamarosan úgyis kiderül...

Himeno félve húzódott be Ichiro háta mögé. Önkénytelen mozdulat volt, maga is meglepődött, s mikor már rájött mit csinált megmozdulni sem mert. Gyáva kislánynak néz ki, ráadásul... Túl közel húzódott a fiúhoz. Hátrébb akart lépni, de egyszerűen gyökeret eresztettek a lábai.

- Reméljük, nem lesz baj... - szólt Haruka - Csúnya dolog, de... ez egyfajta próba lesz mindkét csapat számára. Amiéknak is és Hiroshiéknak is. Figyelmeztetni már tényleg nem tudjuk őket... de most kiderülnek a szándékaik... és remélem, hogy nem látunk egy ideig felvillanó piros pöttyöket.
- Basszus... az ott... Kazushige...? - mutatott Tatsu a sziklák közti házra és az ott jelölt pöttyökre. - És azok meg Nobuék...
- Ez már kicsit húzósabb, mint Amiék, ha engem kérdeztek. Szegény srác, remélem, hogy valahogy megússza...

Natsuki ijedten lépett a gép mellé, oda is kapott aztán a keze megállt a levegőben. Kenta kérdőn nézett rá.
- Jobb, ha hallod mi történik?
- Én... ne... nem tudom - mondta remegő hangon, Kaori mellé lépett, s átfogta a vállát - Nem akarom látni, ahogy... ahogy egy barátom megöl valakit...
- Nem fog... Natsuki, te is tudod, hogy Nami nem olyan. Lehet, hogy harcol... lehet, hogy azt élvezi... de... gyilkolni... Kérlek, higgy nekem!
- Neked hinnék, Kaori, de... Naminak nem tudok. Te is láttad fenn.
Kenta kérdőn nézett Harukáék felé.
- Meghallgassuk? Aztán Hiroshiék terepét is, h mi zajlik?

Ichiro meglepetten lesett hátra a válla fölött. Himeno...? Már épp valami beszóláson törte a fejét, de mégis visszafogta magát. Nem, hiszen... Himeno ugyanúgy csak az ismeretlentől tart, ami rájuk vár, mint ő... csak éppen nála van a gépfegyver. Vajon fordított esetben ő is behúzódott volna a lány mögé...? Áááá, kizárt! ... Elvileg...
- Menjünk be... - törte meg a csendet Hiroshi, majd a biztonság kedvéért felhúzta a puskát. Ha valaki meg akarja lepni őket, jöjjön csak.

- Mi történik? - nézett be Benawi, s beljebb léptek Yuukával. Szinte mindenki a gép körül sereglett. Ugye nem harcolnak megint valakik?
- Lassan a saját terepünkre is figyelnünk kell... - mondta Kentának hűvösen Ichiru - Ugyanis, Shinji perceken belül ideér...
Kenta és Natsukiék a képernyőre kapták a tekintetüket.
- Basszus, tényleg! - futott ki Kenta száján.
- Lemegyek! - közölte Ichiru, s már indult is.
- Várj! - szólt rá Natsuki - Nem kéne, ilyen meggondolatlanul...
- Nem csinálok semmit - torkollta le a fiú - Én nem vagyok olyan idióta. Ti addig ellenőrizzétek a másik két helyet!
Benawi meglepve húzódott odébb, ahogy Ichiru elviharzott mellette. Miért ennyire ideges? Tudta, hogy Ichiru és Shinji sosem voltak jóban, egész pontosan tudta, hogy Ichiru mit tart Shinjiről... Sőt, ő maga se szívlelte a fiút, a stílusát, ahogy lenézi a nőket - mert mi más, lehet, ha így kezeli őket?! -, de...

Haruka megint csak az ajkát harapdálta. Túl sok a bizonytalanság... Persze ő is tudni akarta a fejleményeket, de... lehet, hogy később nagyon megbánja... Akkor is tudniuk kell, max... max leállítják.
- Igen... hallgassuk. Jelenleg nem sok más lehetőségünk van, és ez az egyetlen információforrásunk a többiekről. Meg kell bizonyosodnunk... minden eshetőségről.
Közben Ichiru után nézve tette már csak hozzá.
- Csak ne csinálj semmi meggondolatlanságot...

Kenta idegesen pillantott a monitorra. Midori Tesshin mellett... Mennyi ideje már...? Ilyenkor mért tűnnek végtelennek a másodpercek?! Igyekezett elterelni a gondolatait.
- Nami...? Hanyas is?
- 27 - mondta Kaori.
- 21 óra - mormogta halkan Kenta és megnyitotta a filet - Aki bújt bújt, aki nem...

"- Szóval... megint itt... Rég volt nem?"

Natsuki meglepetten kapta fel a fejét. Ez a hang... Sokkal gyengébb, mint várta volna. Mitől? Vagy csak képzelődik?

"- Ja... Mintha... hetek teltek volna el azóta... Na gyere! Óvakodjunk leljebb! Vigyázz, meg ne csússz!"

- Vigyáz rá... - mondta Kaori, s hangja kicsit mintha meg lett volna hatva. Natsuki bólintott. Akármilyen ember is Nobu és Nami... most... ebben a játékban... Mégis... Összetartanak. Ők ketten. Még ha úgy is tervezik ahogy mondták, végül egymással is megküzdenek... Nem értem... Úgy tánt a hegyen is, és itt is. Hogy... szeretik egymást? Furcsa erre még csak gondolni is.

" Aaaah, újra itt... Hol is van az a foteee...
Tompa puffanás, majd halk mormogás."

Kaori és Natsuki furcsa arcot vágtak.
- Ez ... olyan... Namis... - mondta lassan Kaori. Natsuki elmosolyodott. Igen. Túlzottan. A régi Nami. Nobu, akkor te... Olyan szerencsés vagy... Én már... Rég nem láttam ilyennek.

"- Nami... Nem ott..."

Kaori nem bírta tovább, hangosan felnevetett. Kenta értetlenül ráncolta a szemöldökét. Ez nem lehet ugyanaz a lány, akivel a hegyen találkoztak!

"- Észrevettem, hülyegyerek... auccss...
- Néznél a szemed elé... Ááááúúú...
- Jajj, bocsáss meg, képen vágtalak? Ebben a sötétben tudod...
- Tudod, mi a sötét?! Hallod, hogy itt dumálok melletted!
- Jajj, ne haragudj, a fülem is rossz...
- Jó édes...
- Puhaaaaaaaa. Még itt a pokróc, amit rám terítettél!"

- De ééééédesek - mondta Kaori vékony hangon.

"- Ne visíts már,"
Erre Kenta kaccant fel. Na igen... Légy olyan szíves, Kaori... egyesek figyelnének...
"...késő van ehhez! Fáradt vagyok... "

Csend. Beletekert a felvételbe.

" Aludnék egy kicsit, nem baj? Semmi másra nem vágyom most, csak... egy jó puha párnára és...
- Értem. Én addig őrködöm, hogy senki se törhessen ránk. Pihenj csak nyugodtan!
- Köszönöm! Tényleg... nagyon hálás vagyok, Nobu!"

- Sehol, semmi Kazushige - húzta össze a szemöldökét Kenta - Nem vették észre?
Ez után még hosszabb szünet következett. Nagy sokára szólaltak csak meg ismét, méghozzá... Ez egy... sikoly volt? Kaori a szája elé kapta a kezét. Lehet, hogy... pont Kazushige támadt rájuk?! Natsuki érezte, hogy Kaori megszorítja a vállát.

"- A francba... a francba...
Zaklatott zihálás.
- Nami... Jól vagy?
- Per... persze...
- Aludnod kéne!
- Nem vagyok fáradt, inkább te...
- Nem vagy jól
- Nem, én teljesen... rendben vagyok
- Nincs semmi baj. Pihenj...
- Nem, nem tudok... nem lehet... Ha... ha... ha csak... lehunyom a szemem... Újra hallom... újra és újra..."

Kaori és Natsuki szótlanul néztek össze.

- Most annyira mások... - kommentálta Haruka is - Mármint mások, mint korábban a hegyen.
- Valóban... - kezdte Tatsuya - de akkor miért...?
Ám a felvételen hallott sikoltás belé fojtotta a szót. Ez meg... mi volt?! Nami lett volna? Rémálmai vannak...? De a folytatást egyáltalán nem értette. Újra hallja? Mit, mi lehet az...?
- Várjatok... - szólalt meg Eizan - Kazushige... kicsit mintha távolodna... Lehet, hogy tényleg nem vették észre...?

Kazushige valóban távolodott, legalábbis nagyon szeretett volna. Szíve vadul dobogott, mikor végre kilépett az ajtón. Lehet... lehet ekkora szerencséje? Rohanni akart, ahogy csak bírt. Mindegy merre, csak el innen! Vissza a ligetbe? Akár még az is, csak... csak jusson valahova, ahol nem akarják kicsinálni. Be sem csukta maga mögött az ajtót.

- Előre szólok... - kezdte halkan Hiroshi - nincs éneklés, nincs kiabálás, és a lehető leghalkabb közlekedést várom el, nem azt a tipikus "taroljunk-le-mindent"-félét, amit annyira szeretsz alkalmazni - közben észrevette, hogy Ichiro a válla felett Himenora tekintget - Nem, Ichiro, nem Himenonak szóltam, hanem neked! Ha miattad kell meghalnom, sosem bocsátom meg neked! Azt még elnéztem, hogy elhagytad a fülbevalóm, na de ez már kicsit sok lenne.
Ichiro hirtelen előrefordult, és remélte, hogy a sötétben nem látszik az arcára kiülő zavar. Basszus, túl feltűnően nézegetett hátra, biztos Himeno is észrevette. De ha egyszer annyira...! Annyira mi? Szokatlan a közelsége...?
- Szóval... - folytatta Hiroshi kicsit meglepődve Ichiro szokatlan némaságán - Majd én megyek előre, csak fedezzetek rendesen...

Kenta szemöldökráncolva meredt a monitorra. Próbálta összerakni a képet, de ezúttal sehogy sem ment. Most akkor ők gyilkosok vagy sem? Tanakodva Harukáékra nézett, s szólásra nyitotta a száját, de ekkor újra megszólaltak a felvételen. Visszafordult, s némán figyelte.

„- Nobu... Azt hiszem... kezdek megőrülni...
- Dehogy... Jól leszel... Csak fáradt vagy, sötét van... ilyenkor minden sokkal ijesztőbb.
- Megöltünk öt embert, Nobu! -Ez mitől lenne nappal szebb?! … Sajnálom... Gyenge vagyok... Nem tudom... Én nem tudom olyan hidegen végigcsinálni, mint te... Szeretném, de... Nem megy... Annyira sajnálom, hogy csalódást kell okoznom...
- Hogy, te nem vagy olyan lelketlen vadállat, mint én? Komolyan ezért kérsz elnézést?
- Nem, én nem tartalak annak! Te csak... túl akarod élni... Én is túl akarom... És... tisztellek, hogy ki bírsz tartani a célod mellett...
- De milyen áron?! Téged is el foglak veszteni...
- Nem, én... Vagyis... végül... persze...”

Kenta kinyomta a felvételt. Elég ebből! Ez... valamilyen szinten válasz volt az előbbi fel nem tett kérdésére, de... Ezt nem kellett volna hallaniuk... Semmi közük hozzá... Nem kéne a hangfelvételek közt turkálniuk. Valóban érnek ennyit ezek az információk?

- Segítenünk kell nekik! – fakadt ki Kaori. Natsuki meghökkenten nézett rá.
- Segíteni? Nekik…? Inkább tőlük kéne megvédeni a többieket.
- De… de hát…? – most Kaorin volt a meglepődés sora – De hát, hallottad… ők… szenvednek…
- Kaori! – Natsuki dühösen felpattant – Mintha, két különböző felvételt hallgattunk volna. Te nem figyelsz a lényegre?! Öt… - megremegett a hangja – Öt osztálytársunkat gyilkolták meg… te jó isten… Ez…
- Dehát bánják! Bűntudatuk van!
- Az lehet, de nem fognak leállni! És Nami nem azt sajnálja, hogy gyilkolt, hanem, hogy nem bír a súllyával.
- Nem, ez… - könyörögve nyúlt Natsuki felé, de az hátrébbhúzódott.
- Te teljesen süket vagy?! Amiket Nami mondott az… Ő már nem az a lány, akit régen ismertünk!
- Nem-nem, Natsuki kérlek… - könnyezve rázta a fejét - segítenünk kell nekik…
- Azoknak kell segítenünk, akik nem akarják feláldozni a többieket, hogy életben maradhassanak! – fonta dühösen karba a kezét a másik lány – Mert csak rajtuk lehet… Vagy talán azt akarod, hogy hátbatámadjanak bennünket? Kockáztatnád az ő életüket is?! – mutatott körbe a szobában – Nincs hozzá jogod! A saját életeddel úgy szórakozol, ahogy akarsz, de másokét … ne… veszélyeztesd… csak mert egy naív hülye vagy!
Kaori megremegett:
- Menj a francba! – közölte, azzal kiviharzott a folyosóra.

Benawi meglepetten nézett a lány után, aztán vissza Natsukira. Huhh... ez... kemény volt. Nem lehet könnyű... a saját barátaidat így hallani... De azért ez... Kinek van igaza? Valahol megértette Kaori aggodalmát és talán... Mi van ha ezek ketten most jutottak el arra a pontra, hogy... rájöttek, hogy a gyilkolás... nem megoldás. Vagy, ha eddig is csak azért tették, mert nem láttak kiutat. És ha tudnának a tervükről ők is leállnának? Viszont... ha meg nem... tényleg mindenki életét kockáztatnák és... ő maga se látná ezeket szívesen a csaptban. Akkor viszont... meg van az első két ember, akit halálra ítélnek? Azzal, hogy maguk mögött hagyják őket? A francba is, ez nagyon keményen hangzik...
Felkapta a fejét, ahogy Natsuki elhaladt mellette.
- Kaori... - mondta szelídebb hangon, ahogy kilépett az ajtón - Nem úgy értettem... Csak... féltelek! Nem bízhatsz bennük...
- De benned igen, ugye?! - hallatszott kintről - Benned feltétlenül megbízhatunk mind, igaz? Mért is?! Mert te vagy Natsuki, a tökéletes, mindenkor jót cselekvő, mindenttudó Natsuki... A kis mártír, aki megölte az egyik barátját, hogy megmentsen másokat.
- Ha nem teszem, téged is megölt volna... - mondta elhülve Natsuki.
- Oh, valóban, na és Kuroshi?! Te is ugyanolyan gyilkos vagy, mint Namiék!
Natsuki kicsit hátrébb lépett, így látszott ahogy a szája elé kapja a kezét, s megrázza a fejét.
- Nem... erről te... semmit sem tudsz... ő támadott rám...
- Nyilván... - mondta ironikusan a másik lány - Namiék persze bizonyára nem önvédelemből tették... Ellenben veled...
- Öt ember, az már túl sok!
- De kettő még belefér igaz?! Hol is az a határ, Natsuki?!
- Nem, ez nem ilyen... ez... - Natsuki a falnak támaszkodott - Nem... én nem... Nem vagyok olyan, mint ők...

Himeno a táskájában bújó piszkavasra gondolt. Fedez...ni? Kösz szépen Hiroshi... Úgy gondolta nem sokra menne vele, így hát elő sem vette. Ha Ichiro gépfegyvere nem elég... Ez a kis fémdarab nem oszt, nem szoroz....

Shinji végre elérte a tornyot, ám ezúttal nagyon nem azon az oldalon lyukadt ki, ahol a bejárat van. Hát... csak körbe kell menni... Na és most... mi lesz? Torony, nem torony, így éjjel semmit se fog láni... Várja meg míg nappal lesz? Addigra akár... Yuuka meg is halhat, és semmiképp sem szegheti meg az ígéretét. Remélte lesz valaki itt, akitől egy kis segítséget kaphat. Hogy látott-e errefelé valakit még naplemente előtt. Vagy egyáltalán. Látta-e valamikor a lányt. És Kentáék? Őket... meg kéne keresni? Vagy most már... mindegy? Egyenlőre fogalma sem volt mihez akar kezdeni.
- Szép jó estét - hallatszott egy gúnyos és hideg hang. Ijedten egyenesedett ki és a hang irányába kapta a fejét. Grimaszolt egyet. Remek, a bejárat megvan... A bejutás és az életbenmaradás viszont ezen a ponton körülményessé vált. Sajnálom Ichiru, nem halhatok még meg, szóval, ha most újra akarod kezdeni, akkor ezúttal tényleg kénytelen leszek...
- Te ölted meg Sayurit? - kérdezte a másik fiú kertelés nélkül. Shinji elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Ho... honnan tudod, hogy...?
- Csak válaszolj! - kiabált rá.
Lehetetlen! Nem láthatta a holtestet, hiszen... nem érhetett volna fel előbb a toronyhoz, anélkül, hogy észrevette volna... Mégis, akkor...?
Ichirut láthatólag felidegesítette a némasága, mert elindult felé.
- Rohadék...
Shinji végre észbekapott.
- Nem, várj már! Nem öltem meg!
- Hazudsz... - sziszegte.
- Micsoda...? Nem, talán én vagyok az, aki magyarázat nélkül beszél baromságokat, mégis honnan tudsz róla, hogy halott?!
Ichiru nem is figyelt a szavakra.
- Mért tetted?!
- Mondtam már... Nem én tettem! Hanem Nobu és Nami!
A fiú megtorpant. Nem tudhatja, hogy ők is ott voltak Sayuri közelében, tehát... Nem hazudik?
- Honnan...? - kérdezte most már Shinji is emeltebb hangon.
- Befelé, - intett a fejével - és megtudod... Igazolhatod is az állítsod, de ha mégis te tetted... most nem úszod meg!
Hogy képzeli, hogy csakúgy utasítgat?! A francba már...
- Soha. Nem. Bántanám.
Ichiru felkaccant. Shinji dühösen ökölbeszorította a kezét. Mi van ott bent, hogy...? Ichirut szemmeltartva elindult befelé. Az követte.
- Szerintem, csak tudod, hogy találkozott Namiékkal, és ezért gyanúsítod őket - mondta aztán halkan Ichiru - De te tetted!
- Mért öltem volna meg?! - fordult hátra dühösen Shinji - Te tényleg bekattantál! Leszállhatnál már rólam! Nem vagyok jó kedvemben...
- Igazán?! Milyen sajnálatos... Mit csinálsz akkor, talán velem is végzel?
- Baromságokat beszélsz - próbált Shinji higgadtabb hangra váltani, de ez egy cseppet sem sikerült. Hogyan gyanusíthatja bárki is pont őt Sayuri megölésével?! Ichiru, ha tudnád mit beszélsz...

Haruka nem került sokkal jobb hangulatba. Ez... ez így hirtelen túl sok volt. Ki lehetett az az öt? Vajon... mennyire voltak kíméletesek velük? Hehh, na persze, ha már halottak, valószínűleg nem sokat számít nekik a kímélet...
Viszont... egyre inkább rá kellett döbbennie, hogy Nami és Nobu között tényleg több van, mint rögtönzött szövetség. Ezek ketten... most még nem csak magukért, hanem egymásért is harcolnak, de... mi lesz később? Nobu utolsó szavai visszhangoztak a fejében. Ez így nekik tényleg megfelel? Nem akarnak ellene semmit sem tenni?! Vagy csak... nem tudnak...? Önkéntelenül ismét párhuzamot vont Nobuék közt és... köztük. Közte és Shouri közt. Shouri már valószínűleg szintén gyilkolt... ha mellette maradt volna, akkor mindenben támogatták volna egymást, ugye? Még... ebben is... Ő is gyilkossá válhatott - és valószínűleg vált is volna, ha másként dönt.
Most valahogy... könnyen megértette Kaorit, mégsem tudott megszólalni. Segíteni rajtuk... neki is van valakije, akit meg akar menteni... Csak nem tudja, hogyan, és hogy egyáltalán lehetséges-e még. Vajon ha Kaorihoz hasonló állásponton lenne, akkor az ő javaslatát is ennyire elleneznék? Hogy győzzék meg Shourit? Nem akarta tudni a választ...

Kuroshit...? Eizan hiába győzködte magát, tudta, hogy azt a nevet hallja. Kuroshi... aki miatt elkezdte őrült kóborlását a szigeten - pontosabban akinek a gyilkosa miatt. És akit eleinte olyannyira keresett, az itt állt nem messze tőle.
- Natsuki... te voltál... - nyögte. Natsuki volt az, akit keresett? Lehet... lehet, hogy az első gyilkos közöttük? Talán azért mondta azokat ott fönt, hogy ha eljön a pillanat, mikor ez kiderül... ne ítéljék el? Dehát... komolyan kellett gondolnia! Túl szomorúnak tűntek a szemei, az nem lehetett megjátszás! Túl sok igazság volt a szavaiban akkor.
Két énje elkeseredett harcot vívott a lelkében. Régi gondolkodásmódja, a hajdani vérmérséklet hajtotta, hogy vonja kérdőre a lányt - akár fegyverrel is, ha kell. Új személyisége viszont, aki akkor kezdett kialakulni benne, mikor Nomiyáék haláláról értesült, és amit Natsuki szavai formáltak végleges alakjába ezt a hevességet teljes mértékben ellenezte. Hisz Kaori is mondta, hogy önvédelem volt. Annak kellett lennie... ha kiderül, hogy mégsem, és Natsuki is csak egy kegyetlen gyilkos a sok közül... az alapjaiban rengetné meg hitében. Nem biztos, hogy akkor vissza tudná fogni magát...

Natsuki a neve hallatára Eizan felé kapta a fejét. Megijedt a tekintetétől. Nem pusztán haragos volt hanem... csalódott?
- Én... én... sajnálom... - mondta neki érezve, hogy egészen remegni kezd. Lerogyott a fal tövébe, s a kezébe temette az arcát. Már megint ez... Azt hittem már... többé nem kell gondolnom rá... Hogy túl vagyok rajta... Nem, mit is vártam... ezen... nem lehet, nem szabad túl jutni... Kuroshi halott, holott nem érdemelte ezt! És csak ennyit jelentene, pár óra bűnbánat, aztán... huss... senkit se érdekel?! Talán... talán... számomra sincs már bocsánat... Jól tudta, hogy az előbb hazudott. Nem önvédelem volt... Kegyetlen... kivégzés.
- Szánalmas vagy... - hallotta távolabbról Kaori hangját. Szánalmas...? Nem, nem én... Erősnek kéne lennem, hiszen én vagyok a banda vezére... A banda... Mégis milyen banda már?! Az egész... az egész életem... egy kudarc... Valóban... az vagyok...

Kenta aggódva pislogott az ajtó felé. Dehát... nem az ő dolga. Minek avatkozzon bele? Amíg nem durvul el a helyzet... Úgy marják egymást, ahogy akarják... Visszafordult a képernyő felé.
Midori! Ez nem lehet igaz! Még mindig ott van, hány perce már...? Legalább egy negyed órája, több is... Mégis mit csinál? És... Ez a vacak, csak azt mutatja, ha valaki már meghalt, de... Mi van, ha Midori... valami őrültséget vett a fejébe, és már... haldoklik... ám mindezt csak akkor fogják megtudni, ha késő lesz... Mozdulj már meg Midori, gyere vissza hozzánk! Ne légy bolond!

- Mintha... túl sokan lennénk itt... - gondolta Benawi, s kicsit megszorította Yuuka kezét, mielőtt hozzá szólt:
- Gyere, nézzük meg mit művel Ichiru! Őt ismerve, aggódom, hogy... Szóval, jobb ha ránézünk... - kérte, s azonnal el is indult.

Hiroshi némán haladt a régi falak között, persze végig maga elé szegezve a puskát. Közben néha azon kapta magát, hogy akaratlanul is a romos épületet méregeti. Mennyi ideje állhat vajon itt? Kik építették ide? Ha nem az életét féltené, talán még élvezné is a felfedezés varázsát, de így nem tűnt olyan szórakoztatónak. Végülis ő most az osztálytársaikra vadászik itt a falak között, még ha nem is konkrétan a gyilkolás céljából, de... azért mégis puskát szegezne az első illetőre, aki szembejön vele.
Nyomában Ichiro haladt hangtalanul a gépfegyverrel, de igyekezett nem túlzottan eltávolodni Himenotól. Hisz azért szegődött melléjük, hogy megvédjék, nem? Akkor elég gáz lenne, hogyha miközben ő szépen előremegy, Himenot közben valaki kicsinálja a háttérben. Brrr... szörnyű ez a felelősségtudat...

Ami ijedten kapta fel a fejét. Az előbb... valaki lépésének csikordulását hallotta volna a köveken...? Nem, nem találhatnak rájuk... Ki jönne pont ide éjszakára?

Yuuka magában hálát adott Benawi kéréséért. Nem akart Kaori és Natsuki egyre inkább széthulló barátságának tanúja lenni... Itt vannak egymásnak, mégis marják egymást... Még nem tudják, milyen értékes a barátságuk. Ha viszont rájönnek... már késő lesz. Ő már csak tudja.
Még egy aggódó pillantást vetett Natsuki felé, majd követte kifelé Benawit.

Eizan döbbenten figyelte a földre rogyott Natsukit. Ez nem lehet színészkedés, csak nem az! Nem próbálhatja ennyire becsapni őket, akkor... nem mondta volna azokat. Szeretett volna hinni és bízni benne. Neki köszönheti, hogy nem vesztette el a fejét, hogy nem rohant ismét a vesztébe. Natsuki segített rajta, mikor szüksége volt rá, itt az ideje, hogy valahogy meghálálja és viszonozza. De hogyan lehetne...?
Kaori szavaira összerezzenve - hirtelen azt hitte, az ő vívódásának szól a bántó kifejezés - végül a kezét nyújtotta Natsuki felé.
- Natsuki... - szólt a lányhoz - Kérlek, ne emészd magad... tönkre fog tenni...

Nami hagyta, hogy Nobu melléfeküdjön az ágyra. Máskor talán elküldte volna, vagy épp ellenkezőleg, élvezte volna, hogy finoman átöleli, de most... szinte észre se vette...
- Ne gondolkodj... - súgta neki. A lány felkaccant.
- Ne gondolkodjak?! Hogy tudnék...
- Csak... ne ezen... – sebesen forogtak az agykerekei, hogy mit kéne mondania a lánynak – Figyelj… - igen, ez egy jó időhúzó szó - … gondoljuk át a dolgokat… Beszéljük meg…
- Mit? – kérdezte hidegen a másik.
- Például, hogy… Mérlegeljünk… Úgy értem… - megrázta a fejét – Olyan nehéz ezt kimondani… Talán… jobban járunk, ha… feladjuk…
- Mi? – nézett Nami meglepetten a fiúra.
- Nem szeretem nézni, hogy szenvedsz… Ez… talán… mi is jobban járnánk, ha… veszítenénk… Talán… Nem jó a kifejezés. Mert talán a halállal még kevesebbet vesztünk…
A lány elgondolkodva nézte a fiú aggodalmas arcvonásait. Komolyan… komolyan így gondolod?
- Képes lennél feladni az életet, csakhogy… Ne láss engem… elkeseredetten?
- Viccelsz?! – húzta közelebb magához a lányt – Érted?!
Nami lefejtette magáról a fiú kezeit.
- Ezek csak üres szavak – mondta hidegen – Ha arra kerülne a sor, képtelen lennél megtenni. Abbahagyni a harcot. Ahogy én is. Míg Sasame ellen küzdöttél, én… szörnyülködtem, de… Aztán… Élveztem a Sayuri elleni harcot. Nem kell magyaráznom, talán… Te is pont így voltál vele. Nobu el akarta fordítani a fejét, de… megállta a késztetést. Nem. Most nem. Itt az ideje, őszintének lenni egymáshoz.
- Te mit akarsz? – kérdezte a lányt – Nem mi lenne reális, vagy okos, vagy… Mit szeretnél tenni?
- Természetesen túlélni veled!
Nobu felnevetett.
- Oké… Azért valamennyire mégiscsak maradjuk az ésszerűség keretein belül…
Na jó. Csak majdnem őszintének… Mindent… Nem mondhatok el, Nami. Sajnálom. Azzal elvesztenénk az utolsó reményünk is. Bár… már így is elszúrtam… Túl… sokáig húztam az időt. Talán… Nincs is megoldás. Nincs innen kiút… Ha magamat nem is, legalább téged kiviszlek! De… bírni fogod nélkülem? Most, hogy belekevertelek az egészbe… El fogod bírni a terhét, hogy öltünk?

Tatsuya tanácstalanul próbált háttérbe szorulni. Sosem volt jó a hasonló drámák megoldása terén, túlságosan is racionális. Nem nagyon tudott másokat vigasztalni... Próbált inkább ő is a monitorra figyelni, de újra és újra magán érezte Haruka kérlelő pillantását. De mégis... mit vár tőle? Tudja jól, hogy nem jó az ilyenekben, az inkább a lány meg Eizan kenyere. Akkor mégis... mi ez a tekintet? Vagy... lehet... lehet, hogy nem is Natsukira vonatkozik... hanem Harukára...? De miért... mi zajlik a lelkében? Mit rontott el már megint...?
Látta, hogy Haruka habozott, majd szólásra nyitotta a száját, de utána inkább hallgatott. Haruka... mi van veled...?

Natsuki meglepetten nézett fel, s ahogy pillantása a fiú felé nyújtott kezére esett, csak még jobban megdöbbent. Miért... törődsz velem? Bátortalanul nyújtotta ki a kezét, hogy elfogadja a segítséget, ám ekkor Kaori döhösen felciccent, ettől megijedt, s visszahúzta a kezét. A lány egyszerűen sarkon fordult, és sértődötten bevonult az egyik szobába, magára zárva az ajtót. Natsuki egy darabig, még nézett a lány után, aztán elfordította a fejét. Nem. Most az egyszer nincs igazad! Tudom, nem kellett volna így beszélnem veled, de... őrültség, amit művelsz Kaori! Nem bízhatsz meg vakon akárkiben... Nem... még rosszabb... te mindig csak azokban bízol meg, akiben nem kéne!
Újra Eizanra nézett. Olyan jó lett volna... Csakhogy...
- Nem érdemlem meg a bizalmad - mondta neki halkan.

Ahogy kezdett újra kiürülni a szoba Kenta egyre inkább Midorinak szentelte a figyelmét. Nem bírta tovább, felkelt, s ideges járkálásba kezdett a gép előtt. Tudniuk kéne mi történik most ott, de... Nincs joga hozzá, hogy lehallgassa a lányt... Akkor viszont... mit tehetne?
- Biztosnak kell lennem benne, hogy jól vagy! - gondolta dühösen, aztán Harukáékra nézett - Mit kéne... lépnünk Midorival kapcsolatban? Aggódom miatta. Talán túlzottan is, de... képtelen vagyok... Reálisan gondolkodni. Tudom, hogy most felelős vagyok mindenkiért, aki itt van, de én... ha Midori most bajban lehet...
Furcsa, mindenki előtt nem akarta mindezeket kimondani, de most hogy újra csak hárman vannak benn - Eizanék pedig elég messze ahhoz, hogy ne hallják a halk szavakat -, egyszerűen szüksége volt valami útmutatásra. Magától most képtelen lenne dönteni.

Kazu csak rohant és rohant. Nem érdekelte, hogy egyszer közben elég csúnyán hasra vágódott, ez úgyis semmi ahhoz képest, amit kap, ha valaki gyilkos szándékú rátalál. Mire észbekapott már ismét a ligetben találta magát, de erre is csak akkor ébredt rá teljesen, mikor érezte az arcát súroló ágakat. Hosszú perceknek kellett eltelnie ahhoz, hogy kicsit nagyobb biztonságban érezze magát és megálljon - vagyis a földre rogyjon. Nem... valójában egyáltalán nem érezte biztonságban magát, mindössze kimerült, nagyon is. Zihálva kapkodott levegő után, míg végül kissé sikerült megnyugodnia. Szemei mégis idegesen köröztek és a terepet pásztázták. Vajon tényleg elég messzire futott?

Akihito is meghallotta a lépteket. Igen, ezek határozottan azok. Amilyen halkan csak tudott felkelt, s magához vette a szigonyát. Lassan az ajtóhoz sétált, s hátra pillantva jelezte Aminak, hogy maradjon ott és csendben. Körbepillantott a szobában. Legrosszabb esetben... El tud valahol menekülni a lány, míg ő harcol? Ahhoz épségben ki kell juttatnia a szobából, mert itt... Ez egy zsákutca. Mért nem gondolt erre, mikor kiválasztották ezt piehnőhelynek?!

Benawi a földszintre érve egy cseppet sem lepődött meg. Ichiru és Shinji az ajtónál épp némán farkasszemet néztek egymással és... tulajdonképpen hálát adhat a sorsnak, hogy eddig nem eset egymásnak. Nem lesz könnyű tompítani a helyzetet, pláne hogy... Ichiru most már rá is haragszik. Nyilván ez más, de... Eddig minden egyes szavába belekötött, félt, hogy ezúttal is csak tovább mérgesítené a helyzetet, ha közbelépne.
Shinji vette előbb észre az új érkezőket. Meglepetten pislogott a páros felé.
- Szóval többen is vagytok - mondta csakúgy magának. Ichiru hátrafordult, majd gyorsan vissza, mikor rájött, hogy ő inkább egy pillanatra se akarja szemelőltéveszteni ezt a srácot.
- Szar ügy, keresztbehúztuk a terveidet, mi?
Shinji fáradtan felsóhajtott, s csakúgy elsétált Ichiru mellett.
- Fáraszt a hülye dumád...
Azon egy rövid meglepettség suhant át, de helyetén azonnal átvette a sértődött düh. Hátrébblépett, hogy a fiú elé kerüljön.
- Mégis mit képzelsz mag...
- Nem is reméltem, hogy ilyen hamar megtalállak... Yuuka - hajolt kissé oldalra, hogy rálásson a lányra.
- Mi...?! - Ichiru reflexszerűen ugrott be a lány elé - Na ne szórakozz, te megszállottan koslatsz az össze nőnemű után?!
- Nekem itt más tűnik megszállottnak - közölte Shinji - Ülj le szépen a fenekedre, és maradj csöndben!
- Velem te ne merj így beszélni! - csattant fel - Azért szállsz rá a lányokra, mert könnyedén legyőzöd őket, cseppet sincs bűntudatod, hogy Sayurit is...
- Mondtam már, hogy nem bántottam! - csattant fel most már nagyon idegesen Shinji.
- Majd elhiszem, ha lesz valami, ami igazol téged, menjünk föl és...
- Ichiru! - szólt rá Benawi. Ugye? Nem szólt a gépről? Nem hiszem el, hogy egyből... - Ezt nem kéne... Mért vagy olyan biztos benne, hogy...
- Még te is kérded? Ez egy...
- Ugye nem azzal köszöntötted, hogy... - vágott közbe Benawi, de őt is megszakították.
- Hogy én öltem-e meg Sayurit? - kérdezte Shinji. Benawi felsóhajtott:
- Ichiru... Lehetnél egy kicsit... higgadtabb is...
- Hahh... persze... Mire mennék vele?
- Na jó, nekem erre nincs időm - vágott közbe Shinji - Yuuka, beszélnünk kell!
Erre viszont már Benawi is összehúzta a szemöldökét.
- Mit akarsz tőle?
- Ahhoz neked semmi közöd.
- Nem fogom egy lehetséges gyilkos társaságában hagyni. Még ha csak lehetséges is. És, ne érts félre, nem vádollak semmivel, csak...
- Dehát mivel bizonyíthatnám, hogy nem tettem semmit? - tárta szét a karját Shinji.
- Gyere fel velünk a többiekhez, Kenta némileg hozzáfér a játékhoz vannak...
- Ichiru! - próbálta megakadályozni Benawi.
- ... hangfelvételeink. Hallgassuk vissza mi történt Sayuri halálakor!
Benawi idegesen a hajába túrt. Már megint ez az önfejűség! Ichiru... Ez nem igaz!
Shinji meglepetten nézett Ichirure.
- Kenta is itt van? Akkor... - elmosolyodott - tényleg sikerült neki, nem semmi a srác - aztán rögvest el is komorodott, s félrenézve szinte csak magának mondta - Ezek szerint... olyan közel voltunk hozzá, hogy mindketten megmenekülhessünk... - dühösen ökölbeszorította a kezét. Ha nem hibázok, ha akkor nem engedem el... Sayuri még most is élne. Yuukára nézett.
- Sajnálom. Hidd el, tényleg nem én öltem meg, de... Az én hibám is, hogy halott.
Ichiru felciccent. Micsoda paradoxon! Meg akart szólalni, de Shinji azonnal letorkollta.
- Fogd már be, nem kell az állandó kommentárod!
- Azonnal befogom, ha meghallgattuk a felvételeket - mutatott a lépcső felé. Shinji dühösen rázta meg a fejét.
- Semmi közöd ahhoz... - sziszegte.
- Ó! És ez is csak nekem gyanús? - nézett a másik kettőre. Benawi kérdőn nézett Shinjire.
- Ha igazat mondasz, mért baj, ha meghallgatjuk?
Shinji elfordította a fejét. Ichiru elmosolyodott. Most megvagy!

Eizan pár másodperc múlva kissé tétován húzta visszább a kezét. Nem érdemli a bizalmát...? Tett még valami mást is Natsuki, amiről nem tud, vagy ez minden? Mert ha már így is mindent tud, tud Soranoról és most már Kuroshiról is, akkor mi lehet még? Hisz elfogadta magában mindkettőt, noha még mindig kicsit bizonytalankodva, de már nem akart gyilkost kiáltva a lányra rontani. De lehet, hogy pont ez zavarja Natsukit? Kuroshi és Sorano... Hisz neki fogalma sincs róla, milyen érzés ölni, képtelen átérezni a lány helyzetét. Most mégis azt kívánta, bár beláthatna a fejébe, hogy megértse és könnyíthessen a terhén. Nem bírta nézni, ha valaki szenved, főleg ha így lelkileg.
- De igen - válaszolta valamivel határozottabb hangon Eizan, és újra előrenyújtotta félig már visszahúzott kezét - Mint nemrég te, most én mondom, hogy emlékezz a fönti beszélgetésre. Még mindig hiszek benne, hogy létezik megbocsátás, Natsuki...

Tatsuya ámulva figyelte azt a változást, amin Kenta hangjára Haruka keresztül ment. A lány először mintha kicsit összerezzent volna, majd egy sóhajtást követően szemei újra a régi fényben ragyogtak - ismét a tettvágy hajtotta belülről. Mintha... nyoma sem lett volna az előzőnek. Vagy az egész csak színjáték...?
Haruka a térképre nézett. Midori már valóban jó pár perce Tesshin mellett van. De egy végleges búcsú szempontjából lehet ezt rövid vagy hosszú időnek nevezni? Tatsuya ismételt meglepetésére a következő pillanatban a lány levágta magát a gép elé, majd a file-ok között kezdett kutakodni.
- Én is aggódom érte - mondta a lány - És tudom, hogy túl személyes és ez csak rá tartozik, de nem akarom, hogy valami baromságot csináljon. Aggaszt a mostani viselkedése, nem vall rá. Ha pedig megbizonyosodunk róla, hogy ő jól van, folytathatjuk a tervezést. Addig én sem tudok túl logikusan gondolkodni, túl sok minden jár a fejemben egyszerre... ... hmm, szerintem ez lesz az... akkor... lejátsszam...?
Hátrafordulva nézett két társára, de leginkább Kenta reakcióit leste. Tatsuya egyetértése jeléül némán bólintott és szintén Kenta felé fordult. Sajnáljuk, Midori... de nem sok választást hagysz nekünk.

Natsuki ezúttal végre elfogadta a felé nyújtott kezet. Miután a fiú felsegítette feltett egy kérdést:
- És Namiékről mit gonolsz?
- Mert én már nem tudom, mit higgyek - tette hozzá gondolatban, de nem mondta ki. Semmiképp sem akarta befolyásolni Eizan válaszát, mert őszintén kíváncsi volt a véleményére. Nem akarta elzárni őket az esélytől, s nem akarta, hogy a dühe és a csalódottsága miatt másképp bírálja őket, mintha Namival nem lettek volna egykor barátok. Nyilván az ő tetteit súlyosabbnak érzi, másrészről viszont... most nem csupán erről van szó, igaz?

Kenta a földre szegezte a tekintetét.
- Ha most rábólintok, azzal... véglegesen elárulom a bizalmát, igaz?

Ami megértette Akihito üzenetét, de a biztonság kedvéért csendben közelebb húzta hátizsákját és beletúrva kezébe kereste a kés markolatát. Ha harcra kerülne a sor, össze kell szednie magát. Nem bújhat meg mindig a fiú mögött oltalmat várva.

Hiroshi némi megkönnyebbüléssel konstatálta, hogy egészen eddig senkibe nem botlottak bele, bár még nem nézték át teljesen a romokat. Ha van itt valaki, vagy remekül elbújt, vagy a még fel nem derített részen húzta meg magát. Összeszorított fogakkal nyugtázta, hogy nem tud olyan hangtalanul lépkedni, mint szándékozta, bár... ha ő bújt volna itt el... minden bizonnyal úgy érezné, vadásznak rá, ha fegyveresek szaglásznának a búvóhelye körül. És ha valaki békés szándékú pont ezért lát fenyegetést bennük és mindent vagy semmit alapon rájuk ront? A meglepetéstől valószínűleg elsülnének a fegyverek is, utána már késő a megbánásra. Hiroshi megadóan felsóhajtott és hátraintve megállásra késztette Ichirot is.
- Ez így nem jó - szólalt meg azért még ügyelve a hangerőre - Én biztos magamra támadnék, ha szembetalálkoznék egy puskával, bármilyen kilátástalan is a helyzet. Máshogy kéne megtudni, van-e itt valaki, a nagy részét már úgyis átnéztük.
- De nem te mondtad, hogy...?
- Nagyon jól tudom, mit mondtam. De értsd meg, feleslegesen ne akarjunk gyilkosokká válni. Azért... azért még fedezz.
Kicsit lejjebb engedte a puskát és pár métert ellépett Ichirotól. Nagy levegőt véve próbálta leküzdeni a bizonytalanságát. Vajon nem pont most követi el a hibát? Hisz akár cselnek is vélhetik. Mindegy, meg kell tudnia.
- Na jó... Van itt valaki...? - kérdezte olyan hangosan, ahogy még merte - Ha igen, nyugodtan előjöhet. Lehet, hogy elég elcsépelten hangzik, de ha vadászni akarnék, akkor csendben maradtam volna, nem?
Mekkora egy marha, biztos roppant meggyőzően hangzott. Na, most vagy meghalnak miatta... vagy reménykedjünk, hogy inkább nem.

Yuuka Shinji felé mutatott érdeklődését látva húzódott hátrébb. Mit akarhat tőle...? És miért emlegeti annyira Sayurit? Bár vele volt, mikor... mikor meghalt, de... akkor beszélnie is kellett vele. Különben miért keresné annyira? Az emberek nem igazán tudták, hogy Sayurival barátnők voltak... mit mondhatott neki Sayuri...?
De ami a legjobban aggasztotta... hogyha ahogy állítja, nem ő ölte meg Sayurit... mi lehet azon a felvételen, amit nem szabad hallaniuk? Hisz Sayuri csak nem cseverészett a múltjukról haldoklás közben pont a gyilkosának... vagy Shinji... utána árulta volna el őt? Nem, ez így sehogy sem jó! Hallania kell, most már ő is ezen volt... de újra hallani Sayuri hangját... Sayurit, aki már többé nem szól hozzá... Vajon... mennyire lesz fájdalmas? Mennyi friss sebet fakaszt fel újra? Félt attól a felvételtől, és mégis tudta, hogy meg kell hallgatniuk.

- Hiroshi? - gondolta meglepetten Akihito - Na majd pont előjön egy ilyen kérésre. Kizárt. nem fogja felfedni magát.
Nagyon óvatosan kilesett, hogy megállapíthassa hol van a fiú, és esetleg megtudhassa mi a fegyvere.Ám túl sötét volt. Hiába hallotta nagyjából honnan jön a hang... Dühösen húzódott vissza. Ez így nem jó! És ha idejön mit csináljon? Ha igazat mondott, ő meg rátámad... Némán Ami felé nézett... Ellenben, az előbbi beszélgetésük... Ami, ha meg akarlak védeni... Nem számít ki kezdi a csatát, az ellenfél, vagy én... Mindenképp önvédelem... Csakhogy te... Nem akarod ezt, igaz?

- Lehet... - felelte Haruka - De lehet... lehet, hogy ezzel mented meg az életét.
Tatsuya idegesen ráncolta a homlokát. Haruka, te ugye nem gondolod komolyan, hogy Midori ilyen nagy hülyeséget tenne? Nem, olyan hihetetlen... ugye nem...? De ha mégis... ha elindítják a felvételt, és kiderül, hogy máris késő... vajon az a rosszabb vagy ez a bizonytalanság?

- Nos? - kérdezte Ichiru - Mi legyen? Itt ácsorgunk az örökkévalóságig?
Shinji felsóhajtott.
- Nem nyugszol, míg nem teljesül az akaratod, mi?
Ichiru elmosolyodott.
- Akkor mondok egy rossz hírt, ebben hasonlítunk...
Ichiru felmordult. Semmiben sem hasonlíthatok egy olyan alakra, mint te! Visszavágáson törte a fejét, de Benawi rászólt:
- Ne hagyd, hogy provokáljon!
- Ehh, még jó, hogy tartasz magad mellett valakit, aki gondolkodni is tud.
- Fogd be, Shinji! - mondta nyersen Benawi - Inkább menjünk fel a többiekhez, és kivételesen próbáljuk meg ott normális hangnemben folytatni a beszélgetést!
- Azt támogatom - felelte a fiú, és várt.
- Csak utánad - mutatott a lépcsőre Ichiru - Legfelső szint.
Shinji megrántotta a vállát, aztán elindult előre.

Eizan gondosan megfontolgatta magában a kérdést, mielőtt válaszolt volna.
- Namiék... ők számomra most a nagy kérdőjel. Hisz az ember véletlenül nem öl ötször, kivéve... - egy gyors pillantást engedett meg Natsukira - kivéve ha önvédelemből teszi. De azok alapján, amiket hallottam... ők nem önvédelemből tették, ugye? Hacsak nem tekintjük az életük megvédésének, ami elég találó fogalom. Vadásznak? Lehet... lehet, hogy azt akarják máris vége legyen. Csak azt nem értem, hogy ha így folytatják, a vége csak még nehezebb lesz számukra. Amiket itt a végén hallottunk... talán kezdenek összeomlani, legalábbis Nami. Viszont Kaori felvetése... nem tudom, lehet-e még rajtuk segíteni. Lehet, hogy már túl késő. Elindultak egy úton, és talán már túl messzire jutottak. Nem merném kockáztatni egyikünk életét sem, de így... így az övéket kockáztatjuk. És ha ezek után folytatják, amit elkezdtek, akkor a többiekét, akik még kint vannak. Ez egy... roppant nehéz kérdés...

- Odamegyek hozzá, inkább - közölte Benawi - ha meg is hallgatjuk a felvételt... Innen semmit se tudunk tenni!
A hátizsákjáért nyúlt, s ekkor mintegy végszóra megmozdult a pötty. Kenta némán figyelte. Visszaindult észak felé. Nagyot sóhajtott.
- Hál' égnek!

***

Midori nehezen szakadt el Tesshintől. Nem tudta, mit akar ezek után, nem tudta mi haszna lehetne még, de... Kenta olyan... kétségbeesett volt. Ha most nem menne vissza, nem ugyanazt érezné, mint ő? "Nem voltam elég neked, hogy folytasd..." Nem, ezt az érzést senkinek sem kívánta. Nem tudom, mit fogok tenni Kenta, de... nem érezheted hibásnak magad az én döntéseim miatt. Mindenekelőtt... tudnod kell, hogy te mindent megtettél. Most... csak ezért megyek vissza...

Ami a lehető legkisebbre húzta össze magát Hiroshi hangjára. Tényleg van itt valaki, most már világos. És a szándékait is közölte, de... lehet hinni neki? Bízni benne? Szeretett volna, de... végső soron mennyivel lesz jobb, ha Hiroshi rájuk talál? Mit segít, hogy eggyel többen lesznek? Hogy tovább bírnak életben maradni? Ha meg nem akar beszállni a játékba... akkor mit akar? Úgysem tehetnek semmit a program ellen, ez maga lenne az öngyilkosság!

Hiroshi várakozott még néhány percig, de mikor még mindig nem kapott semmi reakciót, kezdte már kicsit unni.
- Hát jó, ez nem jött be.. - sétált vissza a többiekhez - Vagy nincs itt senki...
- Vagy nem tetszett neki a hangod és nem szeret téged.
- Ó igen, köszönöm a megnyilvánulást. Szeretnél esetleg most már te elöl menni? Ha már itt vagyunk, nem akarok kellemetlen meglepetéseket, és a biztonság kedvéért az itt uralkodó hallgatás ellenére át kéne néznünk a romok maradó részét is.
- Óhh, menj csak előre, hisz te vagy a főnök!
- Gondoltam... akkor mostantól megint csend és mehetünk újra... bár hogy a csend ezek után miért kell, nem tudom, már tud rólunk, aki akar.
- Öhm... nem... valójában csak rólad tud. Úgyhogy Himenoval majd pár méterről követünk.
- Hogy engem csináljanak ki először?
- Áááhhh, nem! Hova gondolsz már?
- Jól van, fogd be, bátrak legbátrabbika. Akkor kövessetek, ahogy akartok.

- Igen, én is így gondolom - bólintott Natsuki - és... akárhogyis nézzük... azok élveznek elsőbbséget, akik... nem tettek semmit, igaz? Ha... ha sorrendet kéne állítanunk... Kentáék vannak az első helyen, mert ők mentettek meg mindannyiunk, aztán ti, akik... nem ártottatok senkinek. Aztán... én, aki már öltem... Namiékkal együtt, csak... a különbség, hogy én már itt vagyok, és... nem bántottam senkit. Már egy jó ideje... szóval... Ha választanunk kell, hogy Namiékat védjük, vagy ezt a csapatot és a többi kinn lévő ártatlant... Darabszámra is az utóbbiak vannak többen, ez... nem szép döntés, de... ésszerű. De... hogy értethetnénk meg ezt Kaorival?

Kíváncsian kapta fel a fejét a közeledő léptekre.
- Oh, Shinji... Üdv erre... Egyre többen vagyunk...
Shinji meglepve nézett körül.
- Eizan, Natsuki? Öh... sziasztok... - hátrafordult Benawiékhoz - Na... oké... Ki nincs itt?
Választ nem kapva, benézett a szobába. Tatsuya, Haruka... Nyilván. Kenta mondta, hogy számít még segítségre. Tehát többek közt ők voltak azok.
- Shinji! - Kenta elésietett - Már azt hittem... - oké, van pár hétköznapi kifejezés, amit mégsem illendő itt használni. Mint például a "... soha többé nem látlak" - Jó sokára jelentél meg! Merre voltál?
- Vegyesen - zárta az rövidre - Voltam már itt is korábban... Akkor valamikor délután jutottatok csak ide, igaz?
- Inkább este - helyesbített Kenta. Ichiru kissé idegesen vágódott be az ajtón. Mi ez a bájcsevegés?!
- Lehet, hogy Shinji ölte meg Sayurit, talán inkább... ellenőrizzük elsőként.
- Mi?! Kizárt! - közölte Kenta - Egyébként is láttuk Namiékat ott... - elhallgatott. Natsuki miatt ezt nem kéne emlegetni.
- Hallgassuk meg a felvételt! - mondta Ichiru.
- Felejtsd el! - mondta újra Shinji szikrázó pillantásokat küldve felé.

Haruka megkönnyebbülten sóhajtott és Tatsuya is kissé könnyebben vette a levegőt. Elindult, északra. Tehát visszajön mégis! Már csak az a kérdés, hogy milyen Midorit kapnak vissza. Haruka örült, hogy nem kellett végül meghallgatniuk a felvételt, így Midorit sem árulták el és... és maguknak sem szereztek valószínűleg nem túl kellemes perceket.
- És most mit...? - kezdte a kérdés, de az ajtóban megjelenő többiek megállították. Nocsak, Shinji, ezek szerint idetalált... vagy segítettek neki idetalálni - nézett a szintén az ajtóban álló Ichirure. Remek, plusz egy fő, viszont... igen, még nem tudják biztosan mi is történt, és ha a srác ennyire ellenzi... Nem lenne jó a felvételről megtudni a történteket, de... Ichiru addig nem nyugszik, hacsak nem állítják le. Kenta megbízik Shinjiben és tulajdonképpen neki sincs vele baja. Legalábbis eddig nem volt. A kiéleződő "nézzük-meg"-"ne-nézzük" vitát hallgatva viszont inkább úgy döntött, sürgősen elhagyja a gép előtti széket. Nem, ő nem fog most dönteni ebben a kérdésben.