6. - Amikor minden veszni látszik

Himeno szemei ijedten pattantak fel a hangra. Ránézett Ichirora és szinte rögtön tudta, hol van, és jól emlékezett az előző álomra is. Nehéz lett volna elfelejtenie, hiszen most is levegőért kapkodott. Összegörnyedt, s a szája elé szorította a kezét. Nem akarta, hogy a fiú így lássa, de ettől csak még zaklatottabb lett.

- Rendben - sóhajtott Eizan - Sajnos egyet kell értenem, nem kockáztathatunk feleslegesen. Rossz belegondolni, hogy Nobuék megelőzhetnek, de nem nagyon van más mód. Még ha teljesen uralnánk kis a rendszert... az túlságosan brutális lenne, hogy egyszerűen... felrobbantsuk a fejüket. Bumm, és a három delikvens máris kizárva... Na jó, komolyan ne vegyél... de mivel mozognak, feltételezhető, hogy újra vadásznak... és Shouri is elindult... Csak ne találkozzon Amiékkal, talán elkerülik egymást. Mire is céloztatok amúgy Shourival kapcsolatban? Mi a fegyvere?

Basszus... lehet, hogy mégsem kellett volna megpróbálni felkelteni... vajon ez a reakció annak szólt, hogy rájött, ki mellett is van...? Vagy ilyen ijesztő a sötétben, vagy más van a dologban. Tétován vakargatta meg a tarkóját.
- Öhm... jól vagy? Vagyis... azt látom, hogy nem... Rosszat álmodtál...?
Istenem, ezt a kérdést... nyilvánvaló, hogy rémálma volt.

Akihito bizonytalanul megtorpant. Épphogycsak elindultak felfelé a sziklák közt... Van ott valaki... a földön biztos. De... Gyorsan visszahúzta Amit, aki nem vehette észre, hogy a fiú megállt, mert sétált volna tovább. Az egy halott lesz. Ha Ami nem vette észre, addig jó. Viszont... tudnia kell ki az.
- Várj itt egy kicsit - mondta a lánynak - Egy fél perc...
Ami szótlanul bólintott. A fiú ahogy közelebb ment már látta, hogy egy lány az, hosszú haja szétterült a földön. Pár lépésre volt tőle, mikor rájött ki az, és bár nem akart, de meg kellett állnia. Sayuri... Meghalt... Eszébe jutott az együtt töltött rövid idő. Külön, de ennyitől is felelősnek érezte magát. Ha együtt maradtak volna... még ha Sayuri olyan visszautasító is volt végig, de... nem volt rossz lány. És most, itt fekszik halottan. Nem volt értelme, mégis közelebb sétált, s letérdelt mellé. Arca sápadt volt, szeme csukva... Sok könyvben írják, hogy "olyan, mintha csak aludna", de Sayuri egyáltalán nem ilyen volt. Csurom vér volt a ruhája, és látszott az arcán, hogy sokat szenvedett a végén. Vajon, valaki olyanba kötöttél bele, aki kevésbé volt türelmes, vagy...? Megrázta a fejét. Csak egy osztálytárs. Mint a többi. A többiek halála sem rázta meg - személyesen legalábbis -, ezen sem szabad gondolkodnia. Visszasietett Amihez, és kérte, hogy még egy kicsit haladjanak keletebbre, mielőtt felmásznak.

A lány igyekezett kiegyenesedni, hogy válaszolni tudjon. Várt egy kicsit, hogy csillapodjon a légzése, de még így sem érezte, hogy elég biztos tudna lenni a hangja. Összeszorította a száját és csak bólintott.

Kenta Eizan felvetésére elgondolkodva nézett a képernyőre. Még, ha azt is mondta, hogy "komolyan ne vegyél...", nem kéne közvetlenül bemocskolni a kezük, mégis... biztonságba helyeznének mindenkit... Ellenkező esetben... valószínűleg meghalnak olyanok, akik nem érdemelnék... Hirtelen, akármilyen undorító is volt, ezt érezte helyesnek. És... tényleg meg tudná tenni, nem igaz? Érdeklődve vizsgálni kezdte a renszert.
- A fegyvere...? - válaszolt közben alig odafigyelve - Lenyúlta Haruka íját, meg... Midori tudna mesélni, ő harcolt vele... Jah és amit kapott az meg egy GPS. Be tud mérni mindenkit a zónán belül... Nem lehet meglepni... És elbújni se előle.

Ami továbbra sem nagyon mert megszólalni, minden egyes pillanatban attól tartott, hogy hiába menekülnek, úgyis rájuk találnak. Azt gondolta, hogy Akihito biztos csak mérlegelte az előbb a terepet és kereste, merre van több esélyük. Ezek szerint itt még nem. De vajon mennyit kell még haladniuk, hogy biztonságos felfelé utat találjanak? Fel lehet itt egyáltalán mászni... főleg így a sötétben?

Ichiro a száját rágcsálva - legalább ez is kicsit ébren tartotta - figyelte Himenot. Egy rémálom... de mi lehetett ennyire szörnyű, hogy ilyen hatással legyen rá? Valahogy meg kéne nyugtatni, elég feldúltnak tűnik szegény...
- Nyugi, csak álmodtad... itt nem árthat neked, bármi is volt az... - lehet, hogy csak szavak, de talán használnak...

Eizan nem sok sikerrel fojtotta el káromkodását.
- Egy GPS... akkor tényleg messzire el kell kerülnünk. Hiába tudjuk, merrefelé csatangol, amíg kint vagyunk, ő is halad és így nála lesz a helyzeti előny. Ráadásul távolról is le tud csapni ránk, remek... Nobuék fegyvere... arról nem kérdeztem Midorit. Az biztos, hogy már náluk van egy pár sai, ha jól vettem ki a szavaitokat... de mi lehet még náluk? Jobb innen felmérni a helyzetet, minthogy esetleg ott helyben kelljen szembesülni vele.
- De láttuk a fegyvereiket... - szólt közbe Yuuka - Még fönt a hegyen. Naminál akkor lándzsa volt, Nobunál meg valami furcsa ostor, vagy nem tudom. De veszélyesnek tűnt, az tény.
- Egy ostor és lándzsa? Hmmm... de legalább közelebb kell kerülniük hozzánk, ha rajtunk akarnak ütni. Lehet, hogy ők a veszélyesebbek, de ez mindenképpen pozitívum.... hacsak nem szereztek azóta új fegyvert, úgy tűnik, ehhez is értenek.

- Szóval Nami...? - kérdezte már kinn Natsuki.
- Aggódsz érte? - kérdezte Midori, miközben leült a földre az ajtó melletti falnak döntve hátát. Natsuki leült mellé.
- Nem, inkább miattad! Nem sokkal utána mi is találkoztunk vele és... teljesen megőrült!
- Ehh... ne állj be a sorba... - fanyalgott Midori az első mondatra - Amúgy... tényleg így gondolsz rá? - Natsuki szemébe nézett, de az elfordította a tekintetét.
- Nami egy gyilkos. Többszörösen. Téged is megölt volna, nem igaz? Valahogy nem tudom elhinni, hogy elengedett. Igazam van?
Midori egy pillanatig elgondolkozott, hazudjon-e.
- Igazad van. De... csak élni akar ő is.
- Ez nem mentség! - csattant fel, mire Midori csitítóan az ajtó felé bökött.
- Nem tudja, hogy kijuttathatnánk innen. Te is máshogy viselkednél, ha nem tudnád, nem igaz?
- Nem - mondta szigorúan Natsuki - Én védtem Kaorit és Yuuka-chant. Benawit is. Annak ellenére, hogy nem lehettem biztos a kiútban. Most se lehetünk azok. Mi mégis... Mások vagyunk, mint ők.
- De mitől? Te nyugodt szívvel halálra ítélnéd a barátod, mert...?
- Már nem a barátom - sziszegte Natsuki.
- Ne mondd, hogy egy pillanatig sem bánod!
- Talán, de... ha döntenem kell, inkább az arra érdemesebbeket védem.
Midori felállt.
- Ha így gondolkodsz, akkor nekünk nincs miről tovább beszélnünk!
Natsuki is felpattant, s a távozni kívánó lány elé állt.
- Láttam a sebeidet, tudnom kell... Nami csinálta ugye... Mit... mit tett pontosan? Nagyon... brutálisan néztek ki, mintha...
Midori idegesen megrázta a haját. Zavarta, hogy csak csapzottan lóg, hiányoztak a copfjai.
- Nem Nami... - kezdte, hogy megvédje, de... rájött, hogy akkor mi lesz a következő kérdés. Csakhogy már késő volt...
- Nem ő tette? - kérdezte kimeredt szemekkel a lány. Midori az ajkába harapott.
- Nem. Nami nem szadista, csak... Élni akar. Ennyi. Nem tudom gyűlölni. Egyáltalán nem.
- Túl kedves vagy - mondta. Igazából csak Namiról akart kérdezni, de... Most elvonta a figyelmét a tény, amire nem számított - De akkor ki...? - A lány az előbb a szadista szót használta, és... már csak a sebeket elnézve is úgy gondolta, az lehetett aki ezt tette - Gondolom őt viszont gyűlölöd...
Midori elfordította a fejét. Ha válaszol azzal... Elárulja magát. Már a hangsúly is, amivel róla beszélne, ha csak annyi is mondana, hogy "nem". Abban már benne lenne minden. Túl finoman ejtené ki, túl...
Meglepetésére Natsuki a vállára tette a kezét.
- Nem lehetett könnyű neked...
- Nem, nem volt az - mondta Midori hidegen - De túléltem, és folytatom. Segíteni akarok a többieken! Kenta nem akar kiengedni, mert... azt hiszi itt ő parancsol, de... engem nem érdekel ennek a hülyének a véleménye!
Natsuki halványan elmosolyodott.
- Kenta nagyon szerethet téged.
Midori meglepetten kapta a lányra a tekintetét. Az folytatta.
- Láttam fenn a hegyen, hogy reagált, mikor azt hitte meghaltál. Simán megölte volna Namit, és aztán Harukának is nekiesett, mert tudta, hogy el akarsz menni, és nem állított meg... Szóval... Szerintem ő...
- Hülye - szögezte le Midori. Natsuki megütközve nézett rá. Ez meg miylen reakció?!
- Te vagy a hülye... - rázta a fejét rosszallóan a lány - Van valaki, akinek fontos vagy, legyél vele kedvesebb! Nem tudod mit vesztesz el...
- Már nem veszthetek el semmit! - csattant fel Midori, s lerázta magáról a lány kezét - Tesshin meghalt! Meghalt... És én... én meg... élek, csak tudnám minek... De legalább már... Nem félek... Semmitől sem. Eddig az akadályozott, nem mertem volna bárkit, bármilyen körülmények között felkeresni, de most... Ezért kell nekem kimennem! - mondta határozottan - Megkeresem Namiékat, és megmondom, hogy van megoldás. Ha nem fogadják el... Hát nem. De meg kell próbálnunk!
Natsuki remegett a dühtől.
- El akarod dobni az életed csak mert Tesshin meghalt?!
- CSAK MERT?! - undorodva hátrált el Natsukitól - Ha képes vagy ilyet mondani, akkor neked tényleg fogalmad sincs arról, mit jelent szeretni valakit!
Hátat fordított, s lesietett a lépcsőn. Natsuki nem ment utána. Reménytelen egy ilyen önfejű lánnyal beszélni... Pont, mint Kaori! Nem... igazából pont, mint... Megrázta a fejét.

- Igen... Most már csak álom volt... - mondta Himeno. Nagyot sóhajtott - Ne haragudj, hogy felébresztettelek! Pihenj csak, én is igyekszem visszaaludni...

- Most már...? - csúszott ki Ichiro száján. Hogy érti azt, hogy most már? Lehet, hogy... újraálmodott valamit, ami történt vele? De mit...? Nem, nincs joga faggatni. Inkább úgy tett, mintha az előző kérdés el sem hangzott volna - Ugyan, én úgy is percek alatt visszaalszom... - nem is váratott sokat magára eddig visszafojtott ásítása - És te? Vissza tudsz aludni?

Kenta felszisszent arra az "ostorra" gondolva.
- Az a szó, amit Yuuka használt, nem igazán kifejező. A legbrutálisabb fegyver, a lőfegyvereket leszámítva. Illetve szerintem a legbrutálisabb, csak legalább nem a leggyilkosabb. Még az én - illetve Kohei - recés kardjánál is rosszabb... Sok kis penge van rajta. És rohadt élesek... Elég hosszú ahhoz, hogy te még egy karddal se tudd elérni, ő viszont röhögve megsebezzen. Szóval faszság... Nem mintha a harcban lenne igazság... De ez a srác még pszichopata is hozzá... Van egy olyan érzésem, hogy ez a kettő rohadtul élvezi, amit csinál.
Hirtelen eszébe jutott a hangfelvétel. Ott viszont... Olyan emberiek voltak... Nami szelessége olyan volt, mint Midorié... Mikor az első itteni találkozásukkor szó szerint a lábuk elé esett... Elmosolyodott. Egyetlen pillanatra. Aztán gyorsan igyekezett komolyságot eröltetni magára. Nem, Nami és Midori nagyon nem egy kategória! Csakhogy Midori mostani mondata... Mi ütött belé? Tényleg... megölné? Nem, nem kizárt dolog! Csak ingerült volt... Nem szép dolog ilyet mondani, vagy írni... főleg ilyen helyzetben, mikor komolyan vehetik. De természetesen csak nyomatékos akart lenni. Ennyi.
Bár tényleg el tudta volna hinni, amit most a fejébe akart erőltetni. Még sem ment. És ha Midori ölte meg Tesshint? Hisz mi más lenne, amit nem akar elmondani... "Tesshin egy szemét alak volt. Többeket is megölt. Talán Midorira is rátámadott és önvédelemből..." Mi van, ha tényleg az történt, amit Ichiru és Haruka mondott? Egy szemét alak volt... Szegény Midori... Találkozott vele, azt mondta. Ichiru pedig azt, hogy Tesshin már gyilkolt is. Ez... jó dolog nem történhetett. Ha nem hallgathat bele a felvételbe, akkor... Megkérdezi Midorit!
- Mindjárt jövök - közölte, s ő is kisietett a szobából.

- Ahamm - bólintott Himeno, s újra lehajtotta a fejét.

- Rendben... - Ichiro rövid ideig még kissé bizonytalanul méregette a lányt, tényleg rendben lesz-e, de végül legyőzte a fáradtság - Akkor... aludj jól.
Ismét hátradőlt és érezte, hogy hamarosan elnyomja az álom.

- Akkor tényleg vigyázni kell velük... végső soron ez a fegyver akkor átmenet a közelharcos és távolsági között. Rájuk is nagyon kell figyelni...
A távozó Kentát figyelve eszébe jutott, hogy már csak ketten maradtak Yuukával.
- Hol lehetnek Benawiék? - mondta ki hangosan a fejébe férkőzött gondolatot - Ichiruvel lassan indulnunk kéne, vagy minimum eldönteni a taktikánk.
Yuuka maga is hasonlón gondolkodott, ezért válaszul csak tanácstalanul megvonta a vállát. Biztos... meg kell beszélniük dolgokat. És most, hogy ő nincs ott, ez talán menni is fog nekik, talán most nem zördülnek össze.

- Ehhez mit szólsz? - emelt fel Ichiru egy kisebb fémkütyüt Benawi készletéből. Az előbb már megtárgyalták milyen beteg, hogy az ilyen kisérletezős cuccait ide is elhozta, de mikor Benawi elkezdte sorolni, hogy vajon mi lehet Ichirunál ami nem egy osztálykirándulásra való, az igen gyorsan abbahagyta a piszkálódást.
- Hmm, látszatra jó lehet... - mondta Benawi - Egy bajom van... Nem akarok tesztelni... Mert, ha tévedünk... - megborzongott - Persze Natsuki készségesen felajánlotta, hogy rajta próbálkozhatok, nem zavarja, ha lerobbantom a fejét. Hülye az a nő...
Ichiru meglepetten nézett fel. Natsuki? Jól hallotta a nevet?
- Dehát ő... mitől ilyen...?
- Azt hiszem bűntudata van. Megölt két embert... De... Én is részt vettem egyben, és... őszintén szólva semmit sem érzek. Nem vagyok túl jó ember, mi?
- Seggfejeket megölni nem nagy bűn... - morogta Ichiru - Jó lenne most itt az iskolán kipróbálni, amit anno...
- Csend - hallgattatta el ijedten Benawi és a nyakörvre mutatott.
- Tudom mire gondolsz - tátogta.
Hű, tényleg majdnem kimondta, pedig... Még ha ők meg is halnak, nem kéne az egész szervezetük beszivatni, ha megtudják azt a kis... kevésbé ártatlan kísérletet, tuti kinyírnák az egész bagázst. A drága kormányunk nem szokott finomkodni.
Most, hogy Yuuka nem volt itt, minden olyan volt, mint régen. Együtt agyalni valami veszélyes dolgon, közben a régi jó kis tervekre gondolni. Na, ha innen kijutnak lesz még egy kis motivációjuk beszopatni ezt a rohadt kormányt! Na mondjuk itt se fognak finomkodni... Ha rajta múlik szíves örömest szétlövi a fejüket. Nem lenne bűntudata. Csak ahhoz előbb fegyver kell... Vicces lenne dobókésekkel indulni a géppuskások ellen... Ccc... Még ezen is el kell gondolkodniuk... Már ha szemtől szembe akarnak menni velük. Vagy ez nem túl okos ötlet? Dehát... mi mást tehetnének? Ki nem úszhatnak... Szerezniük kell egy hajót, de... El tudnak odáig észrevétlenül jutni? Nyakörv nélkül éjjel... Lehetséges.... Akkor viszont nagyon sietniük kell, hisz pár perc és éjfél...

Himeno megvárta míg Ichiro elalszik, aztán óvatosan kimászott a takaró alól. Képtelen lett volna most újra elaludni. Kióvakodott a szobából, s úgy döntött boldogítja Hiroshit a társaságával.

Kenta kérdőn nézett a folyosón ácsorgó Natsukira.
- Midori...?
- Az előbb ment le - mondta az - Kicsit... ideges... Óvatosan beszélj vele!
Kenta bólintott, s elindult lefelé, de Natsuki utánaszólt.
- Kenta!
Visszafordult.
- Hm?
- Szereted őt?
- Tessék?!
- Csak, mert... Nagyon aggódsz érte, és... Szóval ha fontos neked, akkor... Legyél vele türelmesebb! Tudom, hogy nagyon nehéz eset, az előbb tapasztaltam, de... Talán rád jobban hallgat, ha úgy is beszélsz vele...
Kenta lehajtotta a fejét.
- Nem tudom... Mindig elhatározom, hogy nem bántom meg többé, de mikor ott állok vele szemben, csak... veszekedni tudok. Pedig szívem szerint én csak...
- Midori nagyon rosszul van - Kenta ijedten kapta fel a fejét - Erősnek mutatja magát, de... Azt hiszem, ő nem csak egyszerűen a barátja volt Tesshinnek, hanem... szerelmes is volt... És most...
Kenta meglepetten hallgatta a lányt. Szerelmes...? Mért ilyen rossz ezt hallania?
- Talán... mégsem nekem kéne beszélnem vele...
- Én úgy gondolom, neked kéne - mondta Natsuki. Kenta felmordult.
- És mit mondjak neki, hogy áh, nem olyan nagy gáz, hogy meghalt a szerelmed, itt vagyok én helyette?!
Natsuki éppannyira meghökkent a fiú szavain, mint Kenta maga.
- Nem kell ilyesmiről beszélgetnetek - rázta a fejét a lány - Csak legyél ott neki. Tudja, hogy ott vagy...
Kenta felsóhajtott, erőt vett magán, s folytatta az útját lefelé.

Daisuke ijedten pattant talpra. Basszus, hol vagyok?! Beletelt neki néhány percbe, hogy eszébe jusson a sivatagi ház, amely mögött megpihent... Vagyis eredetileg csak megpihent, de gyakorlatilag úgy tűnt, sikerült közben elaludnia... így kifárasztotta volna a harc Tesshinnel és utána ez a kis vándorlás?
Most meg mennyi lehet az idő? Ha lement volna az újabb híradó, arra biztos felébredt volna. Tehát még valahol éjfél előtt... És talán ennie is kéne végre. Legalább a számítása bejött és tényleg nem talált rá itt senki.

Haruka lassan kinyitotta szemeit, de csak a sötétséget találta tekintetével. Tehát még éjjel van... körbenézett a szobában és megpróbálta kivenni, ki van még rajta kívül a szobában. Egy ember... akkor valamelyik lány kiment... és ezek szerint azt is csak álmodta, hogy Shouri itt van... Pedig... szép lenne... ha tényleg megbánná, és idejönne a toronyhoz. Hehh, látszik, hogy álom volt túl... túl irreális. És most mit csináljon? Menjen ki a többiekhez?
Átfordult a másik oldalára és a párnába fúrta arcát. Nem, nem igazán akar most másokat látni, nem akart beszélgetni... Megpróbál újra elaludni, hátha... hátha legalább ott ismét találkozhat vele. Ha nem sikerül... akkor legfeljebb elkezd gondolkodni a kiúton innen.

Na, itt ez a tisztás. Most vágjon át rajta? Túl nyílt... Lesz még ideje kockáztatni, most még nem feltétlenül kell. Hayate felmérte a tőle keletre és nyugatra eső erdőrészt, majd utóbbi mellett döntött. Hogy miért? Maga sem tudta igazán... ott barátságosabbnak tűntek a fák. Meg arra van a mocsár, azt talán tisztes távolból meg is lesi. Úgysem látott még mocsarat.

Midori a falat támasztva gondolkodott, ám nem sokáig lehetett nyugton. Nagyot sóhajtott meglátva a lefelé igyekvő Kentát.
- Egy percre se hagynátok magamra, igaz? - húzta el a száját.
- Korábban nem zavart ennyire, ha társaságod van - mondta a fiú megállva a lépcsőn - Nagyon megváltoztál.
- Nahát...
- Szeretném visszakapni a régi Midorit!
- Kellemetlen...
A fiú tehetetlneül nézte a lányt. Mit mondhatna neki, ha ennyire visszautasító? Ha forszírozza a dolot, akkor mindig csak eszébe juttatja Tesshint. Vagy... egyébként is csak rá gondol? Leült a lépcsőre. Midori kíváncsian nézett rá.
- Most csak itt... őrzöl engem?
- Nem, csak... Attól nem lesz jobb, ha így viselkedsz. Talán, ha hagynád, hogy mások...
- Attól még nem változna meg, ami már megtörtént.
- Nem de ami még előtted van az lehet jobb... Vagy legalább elviselhetőbb.
Midori megrántotta a vállát.
- Komolyan mondtad... írtad - javította ki magát - Azt a dolgot?
- Halálosan.
Kenta felsóhajtott. Sokadjára.
- Mi történt veled, amitől ennyire... hideg lettél... és... amit ennyire nem akarsz, hogy tudjunk?
- Azt nem akarom, hogy turkáljatok az életemben - felelte.
- Azt mondtad, találkoztál Tesshinnel.
A lány nem reagált. Azt mondta.
- Történt... valami? - kérdezte a fiú.
Midori most sem válaszolt.
- Csak mert... Már több embertől is hallottam, hogy Tesshin... - kereste a megfelelő szót, hogy ne bántsa meg a lányt, de igazat mondjon - beszállt a játékba... És nem finomkodott.
Midori megrezzent.
- Tudsz róla? - puhatolózott tovább Kenta. Midori hosszan figyelte a fiút. Mit válaszolhatna?
- Ezerszer jobban ismerem őt, mint ti... - mondta végül. Kenta nem tudta mire vélni ezt a kitérő választ. Most akkor... Tudta vagy nem? Vagy nem hiszi el, amit mondd?
- Ha csinált veled valamit... - kezdte idegesen a fiú, de Midori sietve közbevágott.
- Már halott! Nem számít, történt-e valami.
- De igenis számít! Mert te élsz! - csattant fel a fiú.
- Ó, akkor talán haljak meg?
Kenta meglepetten meredt rá.
- Hogy... hogyan beszélhetsz ilyen hülyeséget?
Midori idegesen játszani kezdett a hajával.
- Mit akarsz tőlem? Mért jó az neked, ha elmesélem, amit... nem szeretnék senki orrára se kötni?
Kenta ezegyszer rögtön tudta a választ.
- Mert szenvedsz tőle. Talán ha megbeszélnéd valakivel...
Midori megrázta a fejét, s halkan válaszolt.
- Nem értenétek meg...
Kentát meglepte ez a válasz.
- Honnan tudod, ha meg se próbálod?
Midori elmosolyodott.
- Én ismerek ki itt mindenkit a legjobban, nem igaz? Egyszerűen csak... Ne beszéljetek Tesshinről. Ennyi. Nem ismeritek. Nem ítélhetitek el csak ilyen egyszerűen! És Namiékra is ugyanez igaz, ha már itt tartunk... Ők még élnek, de... Ti... Ti egyszerűen csak... A francba is, ha Tesshin túlélte volna idáig, róla is ugyanezt mondanátok?! Dögöljön meg, csak mert megölt pár embert?!
Kenta döbbenten nézett Midorira. Csak mert...? Mégis... mégis mi történt vele, hogy ilyeneket ki bír mondani? Nem szeretheti ilyen vakon azt a kis...

Matsue türelmetlenül nézegette az óráját. Nem igaz, hogy még mindig nem szerezték vissza az irányítást! Mi a fenét művel az a kölyök? Ráadásul azóta le sem tudott pihenni, végig itt kellett ülnie, hátha történik valami. Igen, igenis fáradt volt. És ideges. Most már a saját élete volt a tét, nem csak ezeké a kölyköké... és nem nagyon örült a ténynek.
- Jól van, menjenek arrébb! - ripakodott a még mindig tanácstalan technikusokra - Mindjárt éjfél, kénytelen vagyok a szabályok szerint jelentkezni.
Tényleg... ő szokás szerint elmondja a híreket... Akik nincsenek a toronyban, azok számára még élnek a szabályok, hisz legalább ők szorgoskodnak. És ezzel a toronybelieknek is újabb fejtörést okozhat. Hisz hallotta, mennyire össze akarják gyűjteni az embereket. De mi lesz, ha már nem lesz kit összegyűjteniük? A szabályok szerint nem árulhatja el, ki hol rejtőzik, nagy kár. Pedig jó lett volna a toronyra uszítani a gyilkos hajlamúakat. Főleg az a kettő. Már csak az emlékre is elhúzta a száját. Ó, szegények milyen jóóól szórakoztak, még őt sem felejtették el megemlíteni közben... Milyen jól szórakoztak itt mindnyájan azt a felvételt hallgatva. Ha még kamera is lett volna, a technikusok biztos teljesen otthagyták volna a munkát. Kár, hogy utána az a kettő kicsit összekapott, utána nekiállnak egymásra lövöldözni. Itt még történhetnek érdekességek... Na de máris éjfél. Nos, ez érdekes lesz...
- Szép jó estét... - kezdte vészjósló hangon, és alig bírta megállni, hogy ne sóhajtson fel nyugtatásképpen - Vagyis inkább éjszakát. Igen, nincs túl jó kedvem, de most nem állok neki fejtegetni, miért. Maradjunk annyiban, hogy néhányan nagyon okosnak hiszik magukat, de én a helyükben nem bizakodnék ennyire. Na jó, vegyünk inkább egy sokkal kellemesebb témát, már akinek. Örömmel jelenthetem be, hogy ismét alkottatok, még akkor is, ha még a felénél sem vagyunk. De legalább alakul. Akkor kezdjük szokás szerint a fiúkkal. A hetes számú, Asano Sasame és... nem, más nincs is. Nocsak, csak nem megint a lányok vannak többen? A lányok közül a négyes számú, Yamashita Fumi, a hetes számú, Kitada Sayuri - ezek szerint a hetes volt most a szerencsétlen szám - és a kilences számú, Madara Chino. Csak négyen vannak, de több a seminél. Igen, még mindig nem vagyok lelkes, jól halljátok. Na de mindegy, jöjjenek a tiltott zónák. Hajnal egytől az E03-as, háromtól a... - egy pillanatra megakadt a hangja. Emlékeztesse őket az óraátállításra? Nem... nem érdemlik meg. Legalább kicsit talán felpörögnek az események. Hát, lehet, hogy lesz itt még meglepetés... - háromtól a G08-as, és végül öttől a B05-ös. Most pedig... elmegyek és alszom pár órát. Nagy kár, hogy ti ezt nem nagyon tehetitek meg, ugye? Nem is zavarok tovább ilyen késői órán. De elmondhatjátok magatokról, hogy túléltétek az első napot. Gratulálok...
Már nem érdekelte, hogy mennyire cseng hűvösen a hangja. A poénokat nem lőtte le, és ez a lényeg. Már csak várnunk kell, hogy valami hibát kövessetek el, kedves tornyos csapat, és végetek... És ha sikerül visszaszerezni a nyakörvek felett az uralmat... nos, röviden fogalmazva véget érne rövidke pályafutásotok. Nem kell aggódni, nem vagytok ám elfelejtve...

Ichiru és Benawi visszasétáltak a számítógépterembe a hasznosnak ítélt dolgokkal.
- Hű... megint milyen üres a szoba - pislogott Ichiru, és leült a fal mellé. Benawi is helyet foglalt mellette és lerakta a furcsa drótokat, szerszámokat és egyebeket. Oké... csak meg ne kérdezze Yuuka, hogy mit keres nála ilyen sok furcsaság egy... elvileg osztálykiránduláson...

Nobu elgondolkodva húzta össze a szemöldökét. Ez meg milyen célzás volt... lehet, hogy...?
- Mi az? - kérdezte Nami a fiú arckifejezésére, de az csak megrázta a fejét.
- Még nem tudom. Menjünk tovább... Apropó... - nézett fel merre járnak - Nosztalgiakörút?
- Mért is ne - mosolygott a lány. A fiú megrántotta a vállát, de azonnal meg is bánta, ahogy belehasított a fájdalom.

Tatsuya kissé nagyobb örömmel nyugtázta, hogy legalább a vállsebe nem olyan mély. Jeee, remek... A híradót viszont már a folyosón hallotta. És az a valószínűleg nekik szóló üzenet... nem, inkább fenyegetésnek tűnt. Tényleg kitaláltak valamit ellenük, csak időigényes? Mert akkor mielőbb le kell szedni a nyakörveket, mielőtt visszaszerzik az irányítást. Mivel nincs több épeszű ötlete... ez már nem játék, minden lehetőséggel élni kell. Ő felveti a többieknek és utána... utána max lehurrogják és csúnya szemeket meresztenek rá. De legalább látszik, hogy próbált gondolkodni rajta...

- Hát ezúttal nem sok újdonságot tudtunk meg - mosolygott Midori - És a zónák se különösebben érdekelnek...
- Egy valamit mégis. Matsue fél... És ideges... Aludj csak, drága tanárnőnk, utoljára teheted meg úgy, hogy fel is ébredsz...
Midori meglepetten nézett rá. Egy kicsit gondolkodott kimondja-e hangosan, de... Matsuét idegesíteni túl ígéretesnek hangzott.
- Meg akarod ölni?
- Megérdemelné talán, hogy éljen?
- Nem - vágta rá a lány - Nekem is lenne pár szép szavam hozzá... Hmmpff... Nem csodálom, én is rettegnék a helyében... Nem én vagyok az egyetlen, akinek meghalt valakije...
- Na igen... Shinji se fog jótállni magáért... - mondta a korábban meghallgatott hangrészletre gondolva. Midori kérdőn nézett rá.
- Hát nem igazán... - mondta a megnevezett, s erre Midori és Kenta kishíján szívrohamot kaptak.
- Huhh.. hát te honnan... kerültél ... ide? - kérdezte Midori a mellkasára helyezve a kezét.
- A könyvtárban próbáltam pihenni, csak valakik nagyon beleélték magukat az egymással való ordítozásba.
- Bocs... - nyögte ki Kenta zavartan. Shinji megrántotta a vállát.
- Na jó, felmegyek, megnézem mit tehetek... - elindult a lépcsőn, aztán még visszafordult, mielőtt eltűnt volna - Amúgy... ti ketten nagy hülyék vagytok...

Hiroshi a puskával a vállán hallgatta az igencsak furcsa hangvételű jelentést, miközben az egyik falat támasztotta. Nocsak, nocsak... vajon mitől ment el így egyesek jókedve? Valakik okosnak hiszik magukat... valószínűleg közülük. Csak nem próbálkoznak egyesek mégis a szembeszegüléssel? És ezek szerint elég jól haladnak. Meg kéne tudni, kik azok.
Közelgő léptek nesze ütötte meg a fülét, és kezébe kapta a puskát. Most vagy valamelyik álomszuszék támadt fel a híradóra, vagy hívatlan látogatójuk lesz. Kissé hátrébb húzódott, hogy szükség esetén cselekedhessen, de kissé megkönnyebbülten látta, hogy csak Himeno az.
- Ó, jó reggelt - engedte le a puskát és előrébb lépett. - Jól... aludtál?

Natsuki végigkísérte a szemével ahogy Tatsuya visszamegy a többiekhez. Még jó, hogy eddig nem ment be a mosdóba, nem gondolta, hogy van ott valaki. Most viszont tuti szabad, remek. Nagyon jól esne most megmosnia az arcát. A csaphoz nyúlt, de persze abból nem jött semmi... Teljesen kiment a fejéből. Nagyot sóhajtva a tükörbe nézett. Meglepetten kapta az arcán lévő kis heghez a kezét. Eddig még nem is látta, hoyg néz ki... És őszintén szólva ezt is elfelejtette, hogy... létezik... Ezért... ölt meg egy embert? Nem lehetett ennyire hiú!
Ott helyben lerogyott a földre. Valóban jobb, mint Nami? Megölt egy embert, akit... lefogtak... Csupán, mert... dühös volt rá... Hogy hogy mer ránézni, hogy mer rá gondolni, hogy meri fenyegetni... Mért nem tudott volna csatlakozni hozzá?! Az egész amiatt a rohadt banda miatt van... Egy percig se merült fel benne a gondolat, hogy szót fogadjona fiúnak... Pedig... Akkor élhetne... Ő pedig egyből elhatározta, hogy na majd ő megmutatja... Már ott... meghalhatott volna... Lehetett volna ő az első halott... Ám Kuroshi nem tette meg. Meghagyta az életét, hogy hálából... A szája elé kapta a kezét. Hirtelen megint nagyon erős hányingere lett.

- Reggelt? - nyüszögte álmosan Himeno, miközben a fiú mellé sétált - Nem, nem igazán. Nem tudok aludni. Te nem vagy fáradt? Én amúgy se tudok pihenni, úgyhogy, ha gondolod, menj csak aludni, majd én őrködök.
Elgondolkozott, aztán folytatta.
- Sokan meghaltak megint - mondta halkan - De legalább... azok élnek, akikkel én találkoztam korábban. Úgy tűnik Natsuki tényleg meg tudja védeni a kis csapatát. Viszont... Sasame... Kicsit ijesztő ez... Hiszen nemrég láttuk őt és... Lehet, hogy hozzánk is nagyon közel volt a gyilkos.

- Na remek... - nyögte ki Kenta - Ezt ma... tegnap... na mindegy... mostanában mindenki a fejemhez vágja.
- Talán mert van benne valami - morogta Midori - Szállj le rólam, oké? - azzal se szó, se beszéd megint otthagyta a fiút, felsietve a lépcsőn. Kenta fejcsóválva indult el felfelé. Még egy kiválóan sikerült beszélgetés... Jól kezdődik ez a nap... Úgy döntött inkább a nyakörvek levételére koncentrál ő is. Érezte, hogy az még mindig kisebb probléma lesz, mint a lány.

- Igen, nekem is megfordult a fejemben... - bólintott kissé elkomolyodva Hiroshi - Lehet, hogy más is a susnyásban keresett menedéket, és összefutottak. Talán mi sem sokkal kerültük el. De talán nem is arrafelé történt, hanem jóval később és máshol, hisz azért mi is elég sokat haladtunk. Még négy ember... Ha nem lenne a névsor, lassan meg sem bírnám jegyezni mind, akit már megöltek. De még mindig Motoki akasztott ki legjobban...Tudod, ha nem is voltunk legjobb barátok, de azért jóban voltunk, haverok. Gondoltam pedig rá, hogy őt is összeszedjük valahogy.
Na, most megint jól elromlott a kedve. Azt viszont tudja, hogyan tehetné jobbá... de nem lenne ez kicsit nagy kicseszés Ichiróra nézve? Most, hogy végre ilyen jól elvolt Himenóval, most rombolja az image-ét? Jéé... hogy került máris a kezébe a telefon?
- Ígértem neked korábban valamit - nézett titokzatos mosollyal a lányra - És így legalább részben bosszút állhatok a kis festőművészünkön. Már ha érdekel...

- Jó, hogy jöttök - szólalt meg kissé hökkenten Eizan az érdekes tárgyakkal visszatérő fiúk láttán - Van pár ötletünk, Ichiru, ami a kimenéssel kapcsolatos.
Ekkor lépett be Tatsuya is, és még elkapta az utolsó mondatot.
- Az igazat megvallva... - kezdte tétován, és nem mert senkire sem nézni - Nekem meg lenne egy ötletem, ha más nincs... mert eléggé morbid - mutatott közben a nyakörvére, hogy a többiek is értsék, miről beszél.
Yuuka valahogy azt érezte, nem nagyon akarja tudni, mi az. Ha Tatsuya ennyire vonakodik kimondani, az valószínűleg tényleg nem lesz túl vidám vagy vicces ötlet...

Himenon eluralkodott a kíváncsiság. Igen, korábban nagyon fellelkesítette a gondolat, de most... amúgy is tartozik Ichironak, nem lenne szép dolog...
- Persze! - pattant oda Hiroshi mellé. Ennyit az önuralomról...

- Hallgatunk - mondta Benawi Tastuyának mikor Shinji belépett. Nem szólt semmit látva, hogy épp beszélgetnek, csak nekitámasztotta a hátát a falnak. Ichiru szúrós szemekkel nézett rá, de egyenlőre ő se szólalt meg. Hosszú még a nap, hogy elküldhesse őt a picsába...

Hayate igyekezett megjegyezni a tiltott zónákat, most úgysem sokat látna a térképből itt a fák között. Valamint négy újabb áldozat... Sasame is meghalt a hajdani tornyos csapatból.. akkor viszont valaki nem túl jóindulatú szerzett egy pisztolyt. Ez gáz, jobban kell majd figyelnie. Bár azt sem tudja, hány lőfegyver került játékba. Viszont közelharcban legalább több esélye van... elvileg. Nem kéne így elbíznia magát... Bár az jó, hogy viszonylag nyugodt, a paranoia itt nem segít. Ja de, segít... előbb futsz leendő gyilkosod karjaiba, ha nem vagy észnél. Ő pedig szeretett volna észnél lenni, és most úgy érezte, jó úton halad efelé.

- Nos... tudom, hülyeség... - csavarta a szavakat Tatsu - de eddig más logikus nem nagyon jutott eszembe.
A géphez lépett, majd elkezdte leírni az ötletét.
"Az a helyzet, hogy élőkön kísérletezni a nyakörv miatt túl kockázatos... de... vannak itt a toronyban olyanok is, akik már nem élnek... Persze ez is jár némi kockázattal, mert nem tudjuk, milyen erővel robbanhatnak be ezek a nyavalyák, de mégis jobb annál, mint, hogy valaki élő nyaki ütőerét robbantsuk le emiatt. De ez persze csak egy ötlet..."
- Mindegy, inkább kigondolok mást - mondta gépelés közben hangosan, hogy ne legyen annyira feltűnő, amiért ilyen hirtelen elhallgat - Hallottátok a híradót, még nem szerezték vissza az irányítást, ezért még van időnk gondolkodni.

- Figyelmeztetlek... - kezdte halkan Hiroshi, miközben a képek között keresgélt - Ez igen megrázó látvány lesz. Bár igazából az öcsém műve. Tartottunk... fogalmazzunk úgy, hogy egy kis szülinapi görbe estét nálunk, és közben rájöttünk, hogy Ichiro nagyon nem bírja a piát. Igazán remek poén volt, főleg miután reggel magához tért. Hát... ez lett az eredménye...
A mobil kis képernyőjén egy igen érdekes kép villant fel. Aki először nézett rá, igencsak meglepődhetett a feltárulkozó látványtól. A képen Ichiro volt, erre elég hamar rá lehetett jönni. Jó szokásához híven békésen aludt az egyik fotelben, na de az öltözete... Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok minden volt rajta... Csak egy vörös csipkemelltartó és egy hasonló jellegű majdnem-tanga...
- Basszus, ez sokadszorra is elég röhejesen néz ki - vigyorgott szélesen Hiroshi - Az öcsém igazi művészlélek... csak ez esetben anyánk fehérneműi voltak az eszközei. Nos, ezért akart olyannyira bosszút állni Ichiro, csak jobb híján be kellett érnie velem, ha már az öcsém nem tartózkodik itt. Ha ki akarod akasztani kedves álmatag ismerősünket, akár át is küldhetem neked.

Himeno egy furcsa hangot adott ki, aztán előrebukva nevetni kezdett. A szája elé tette a kezét, hogy ne legyen annyira hangos, de az még így is látszódott, hogy rázkódik a kacagástól.
- Hát... ez... nagyon... - nyögte ki, ahogy kissé lenyugodott, de aztán újra nevetni kezdett - Ti tényleg nagyon betegek tudtok lenni! - törölgette a könnyeket a szeméből. Igyekezett összeszedni magát. Jesszus, ilyen jót rég nevetett... Igaz Ichiro mindkettőjüket meg fogja ölni ezért... Főleg, hogy... a híradóra azért már csak ő is felébredt, és ezt a nevetést is hallania kellett... Mondjuk igyekezett halk lenni, dehát nincs túl messze a fiú...
- Félek, rám is fog ragadni a hülyeségetekből... Sőt... már ragadt is... De mondjuk... - megrántotta a vállát - Ha meghalok, úgyis mindegy. Legalább egy kicsit jól éreztem magam előtte - mosolygott - Köszi ezt az élményt!

Benawi elgondolkoda figyelte, amit Tatsuya ír. Akármilyen... morbid is, ahogy a fiú fogalmazott... Nincs választásuk.
"Ez nem az a helyzet, mikor finomkodnunk kéne... Legyen úgy, ahogy írtad!"
- Összeszedtünk pár cuccot Ichiroval - mondta hangosan - Nézzetek rá ti is, hogy tudunk-e valamit kezdeni velük...

Most már Hiroshi sem tudta visszatartani nevetését, kis híján még a mobilt is elejtette.
- Igazán semmiség - mondta két levegővétel között - Nekem is kellett már ez a kis kikapcsolódás, eme csodás élmény. Így utólag bánom, hogy nem sminkeltük ki - sikeresen vizualizálta az ötletet, és ismét rákezdte a nevetést.
- Mi a franc az a nagy vigasság? - hallatszott a közelből egy álmatag hang - Ennyire örültök a híradónak? Én nem nagyon... először is felkeltett, másodszor meg megint meghaltak páran.
- Isten ments, olyan morbid még én sem vagyok, hogy ilyenen képes legyen viccelődni.
- Akkor... - kezdte Ichiro, de egy feltörő ásítás félbeszakította - akkor meg...?
- Csak... erre repült el egy viccesen kinéző bagoly... egy vörös tollú bagoly... Ha láttad volna, te is nevetnél.
- Hát... én ebben nem vagyok biztos - lépett közelebb a fiú, majd a Hiroshi kezében még mindig világító mobilra esett a pillantása és a telefon felé nyúlt - Lefényképezted? Tök jó, hagy nevessek én is...
- Öööö... nem, nem sikerült. Csak megnéztem, mennyi az idő.
- De hát most volt az éjféli híradás... - kezdett gyanakodni Ichiro - Mutasd csak...!
- Nem tetszene...
- Meg akarom nézni, mennyi az idő - végre sikerült kikapnia barátja kezéből a telefont, aki önvédelemből máris hátrált néhány lépést. Ichiro szeméből szinte azon nyomban kiment az álom, ahogy saját képmására esett a pillantása. Ilyen nincs...
- Hiroshi, te szemét! - vágta a másikhoz a kezében szorongatott gépfegyvert - Mi a franc akar ez lenni?!
- Én úgy látom, hogy egy részeg transzfesztita...
- Transzfesztita a szart! Te tényleg a mobilodon hagytad?!
- Én próbáltam kitörölni, de valahogy nem vitt rá a lélek.
- És... te... te... megmutattad neki?! - tekintett elkerekedett szemekkel Himeno felé.
- Nem.
- Tényleg...? - hangzott a reménykedő kérdés.
- Öhm... nem.
Ichiro újra Himenóra pillantott, majd szikrázó szemekkel vissza Hiroshira.
- Bazd meg! - vágta hozzá most már a mobilt is barátjához, de ugyanakkor rájött, hogy hatalmas hibát követett el. Végre kitörölhette volna a képet, erre most elmulasztotta az alkalmat. Jajj, de meg akar valakit verni... - Na jó... - eresztette ki lassan a levegőt - Én most szépen visszamegyek aludni. És mire felkelek, varázsütésre hirtelen mindenki elfelejti, amit látott. Nem fogja senki sem emlegetni, nem tipor eléggé sebzett kis lelkivilágomba, és nem használ a jelenlétemben kompromittáló szavakat, amikről esetleg azt hiszem, hogy célzásnak szánják valamire...

- Ha már itt tartunk... - mondta Nami belépve a várba - Mit szólnál egy nosztalgiafighthoz a tetőn?
Nobu megtorpant, ezért Nami is felnézett.
- Oh... - mosolyodott el - Hát mégse teljesen olyan minden, ahogy tegnap reggel volt. Valahogy ezúttal nem is számítottam rá, hogy lesz itt valaki...
Kíváncsian leste a hármast.

Igaz, nincs túl sok lehetőségük. Tatsuya kissé megkönnyebbült, hogy mégsem utasították el a lehetőséget vagy mutogattak rá ujjal.
- Hát jó... akkor lássuk, mi jót hoztatok - hajolt végül az összegyűjtött tárgyak felé. Te jó ég... ki hoz ilyeneket magával?

Hiroshi jókedve egyből elszállt, ahogy rádöbbent, hogy többen vannak a kelleténél. Bakker, jó kis őr volt... Ösztönszerűen vágta vissza Ichiróhoz a gépfegyvert, jelezve, hogy inkább legyen nála. Lehet, hogy ez húzós lesz... Közben ismét két kézre fogta a puskát, biztos, ami biztos.
- Nos, szép estét... - kezdte, bár hangjában nem sok vidámság volt - Mi járatban erre? Csak nem akartok ti is meghúzódni valahol éjszakára?
Mondjátok, hogy de. Nagyon remélem, hogy nem estek itt helyből nekünk, szóval... bármilyen hihetetlen is, de ugye békések a szándékaitok? Nem nagyon hiszem, de reménykedni még lehet...

Közben Kenta is befutott.
- Hű, ti aztán nem tétlenkedtetek...
Ichiru a monitor felé bökött, hogy lesse meg a fejleményeket. Kenta gyorsan átfutotta.
- Felmegyünk terepszemlét tartani? - kérdezte aztán Kenta.
- Ahhaa... - mondta Ichiru - De azért valaki maradjon itt a gépre is figyelni...
- Oh... ja... Elvégre Matsue igencsak fenyegető volt, nem mintha azt hinném, volt alapja, de... Akkor inkább én maradok, és átnézem ügyködtek-e valamit. Elég nagy szívás lenne, ha míg nem figyeltem...
Nem folytatta, beült a gép elé.
Benawi addig összeszedte a kacatokat, s nyomában a többiekkel megindult felfelé. Csak ne csesszék el... Még egy hullának se szívesen robbantaná le a fejét, nem beszélve a saját karjáról...

Nobu elmosolyodott.
- Áh, mi már jóóóól kipihentük magunkat... - mondta átkarolva Nami derekát - Igaz?
Nami fülig elvörösödött. Már megint ez a stílus... Mért hobbija Nobunak felvágni vele? Nem beszélve arról, hogy... két lőfegyver... szép... Zsákmánynak. De ahhoz előbb harcolni kéne ellenük. Gépfegyver ellen basszus! Hátranézett Nobura.
Az beletúrt a lány hajába.
- Mi a baj?
- Nem, semmi, csak... - lopva Ichirora pillantott. És ráadásul Himeno fegyverét még nem is látták. Mi van, ha az is... Jó kis csapat. Az ösztönei azt súgták, hogy forduljanak vissza, míg Hiroshi ilyen türelmes, csakhogy... sajnos túl kíváncsi volt nyerhet-e ilyen fölénnyel szemben is.
Himeno nyugtalanul fészkelődött, s a földön heverő piszkavasra pillantott. Aztán vissza Namiékra. Sajnos a lány stílusában... Inkább emlékeztette Soranora, mint Natsukira vagy Kaorira.
- Szóval, nem csatlakoztál Natsukiékhoz - mondta végül a lánynak.
- Mért tettem volna? - kérdezte meglepetést színlelve - Őszintén szólva meg akartam ölni, csak... közbeszóltak... Annyira irritál már a csaj...
- Szeretem, mikor az emberek ilyen szépen beszélnek a barátaikról... - morogta.
- Csakhogy nem a barátom - közölte szárazon Nami.
- Ehh... Most már tényleg igazán sajnálom Kaorit... Egy olyan lány miatt, mint te sírt...
Nami meglepődött. Kaori sírt? Mikor?
- Te találkoztál Natsukiékkal és még élsz? Ez a nő normálatlanabb, mint gondoltam... Még is mit képzel, így hogy fog életben maradni?
Himeno ökölbe szorította a kezét. De nem tudott mit válaszolni. Valamiért... túl baljós volt, hogy a lány látja a lőfegyvereket és mégis ilyen angy a szája... Ennek nem lesz jó vége... Nagyon nem...

- Akkor én is megyek, hátha hasznotokra leszek - csatlakozott Tatsuya is.
Eizan és Yuuka viszont maradtak.
- Én... szerintem kicsit én is ledőlök, ha nem baj - szólalt meg az ajtó felé tekintgetve Yuuka - Most úgysem tudok sok mindent csinálni...
- Rendben, pihenj nyugodtan - válaszolta Eizan, de gondolatban kicsit máshol járt. Felszisszent, mikor ismét a térképet kezdte vizsgálgatni - Basszus, mondtam, hogy ha így folytatjuk, minden lekésünk majd... Nami és Nobu épp most futnak bele Hiroshiékba, remek...

"Hát ez nem tűnik túl biztatónak..." gondolta Hiroshi, miközben már azon filózott, hogy harc esetén hogy tölthetné leggyorsabban újra a puskát. Hát nem nagy a valószínűsége, hogy ezt most gond nélkül megússzák. És még azt sem tudják, milyen fegyver van Nobuéknál. Azért egy kétségbeesett próbálkozást talán megér, nem akar harcba keveredni. Nem valószínű, hogy menni fog, de talán.
- És nagyon bánnátok, ha mi most lelépnénk innen? - kérdezte, és örömmel nyugtázta, hogy nem érződött félelem a hangján - Mi is jól... hmm... lepihentünk már, úgyhogy akár indulnánk is tovább.
Ichiro kissé még zavartan nézett a tőlük nem messze álló párosra. Basszus, ehhez még túl fáradt volt... na majd az adrenalin megsegíti. Vagy nem... Hiroshi próbálkozása jó lenne, ha bejönne... de nem valószínű, hogy be fog. Hát Himeno... korábban jött el a pillanat, mint gondoltam... túl korán.

Nobu először a szigeten megfontolta a kérést. Elengedte a lányt, s mellélépett.
- Hm? - kérdezte halkan, hogy csak ő hallja. Nami elgondolkodva hátraigazította a haját. Hogy harcoljanak-e? Akkor... megint gyilkossá fognak vállni, igaz? Vagy ezúttal... halottá? És ha csak... ha csak egyszerűen kipróbálnák nyerhetnek-e, és ha már kiderült... lelépnek? Nem. Ilyen nincs. Nem lehet csakúgy kiszállni a közepén. Egyébként is, mire eldőlne a harc, talán már valaki halálos sebet is kapna, ha belekezdenek... Vállalniuk kell a következményeket. De annyira kíváncsi volt...
Újra végignézett a csapaton. Aztán megakadt a szeme valami túlontúl ismerősön. Na egy pillanat az ott... nem lehet... de... Lehet, hogy neki is pont olyan...? A füléhez kapott, s érezte, hogy ezúttal nincs benne fülbevaló. Akkor a táskájában hagyott, amit meg a barlangban, miután... Fülig vörösödött.
- Az... azt... honnan szerezted? - kérdezte remegő hanggal Hiroshitól. Nobu meglepetten nézett a lányra. Mit? És mitől ilyen... ideges?