6. - Amikor minden veszni látszik

Shourit valami furcsa elégedettséggel töltötte el, mikor nemrég hallotta így kimondva Chino is Fumi neveit. Igen, ez mind az ő műve. Négyből kettő, pont a fele.
Kényelmesen dől t hátra a fotelben, miközben a talált pisztáciát rágcsálta. Pisztácia, mindig is imádta. Fene gondolta volna, hogy pont itt fog találni. Kicsit talán avas az íze... de kit érdekel? Ő találta, az ő zsákmánya. Máris jobban érezte magát.

Benawi felérve döbbenten nézett végig a holttesteken. Az a rengeteg vér, és ráadásul az a helyzet, ahogy vannak... főleg azok ketten... Hirtelen elment a kedve attól, hogy a közelükbe menjen, nemhogy még... hozzá is érni...

Natsuki igyekezett mihamarabb összeszedni magát. Hellyel-közzel sikerült is pár perc alatt, bár még mindig nyúzott volt az arca, de legalább nem látszott meg rajta, hogy sírt. Visszasietett a számítógéphez, hogy megtudja a legújabb fejleményeket.

Hiroshiba villámcsapásként hasított az emlék. Hoppá... hisz ő... végtére is megleste Namit... még ha nem is szándékos volt, hisz ő volt ott előbb! De akkor is... pont előtte öltözött át... De erről nyilván csak ő tudott, és jó lenne, ha ez így is maradna. Persze egyből értette a célzást, és ha nem szorongatta volna olyan erősen a puskát, valószínűleg a füléhez kapott volna. Azzal meg egyből elárulja magát, hogy tudja, hogy Nami járt a barlangban. Jelen pillanatban ez óriási hiba lenne... Áldott sötétség... ugye nem lett vörös a feje? Bár ilyen furcsa fényviszonyok között úgyis szinte minden szín egyforma.
- Honnan... - ismételte meg - honnan... mit is...?

- Az a fülbevaló! - vágta rá Nami most már remegve. Hajjjajj... Nobu kezdett komolyan aggódni. Mért húzta fel magát ennyire egy ékszeren? Egy buta kis ékszeren? Ugye... nem fognak egy ilyen dolog miatt gyilkolni...?

- Ez...? - nyúlt most már a füléhez Hiroshi is - Ó... nos... ezt még a barlangban találtam. Valaki ott hagyott egy táskát, és reméltem, hogy találok benne valami hasznosat. Ez pedig annak bizonyult, miután Ichiro oly kegyesen elhagyta az enyémet.
Milyen kellemesen cseverészik... talán ez enyhítheti, hogy ami utána jön, közel sem lesz ilyen kellemes?

Nami egy kicsit megnyugodott. Ezek szerint akkor... Nem látta őt... Alig bírta visszafolytani megkönnyebbült sóhaját.
- Te turkáltál a táskámban?! - csattant fel. Nobu kiváncsian nézett rá.
- A tiédben? Barlang? Mit kerestél te egy...?
- Ezt inkább hagyjuk... - legyintette le a lány - Ledobáltam a felesleges cuccaimat...
Megint elvörösödött, ahogy rájött mit mondott. Igaz nem úgy értette, hanem hogy... pedig tényleg... Basszus!
- Ahhaaa... ééértem... - mondta Nobu.
- Hagyjuk már jó?! - rázta meg magát idegesen a lány - Most akkor harcolunk, vagy nem?!
Nobu nagyot sóhajtott. Jellemző. Vajon akkor is így döntött volna a lány, ha nem idegesedik fel ezen a... valamin? Mindegy. Most már úgy se lehet leállítani.
Himeno szemei szikrát szórtak. Hát jó. Ha ezek harcolni akarnak, ő sem fogja vissza magát. Megmutatja mit tanult eddig. Ha Nami csak egy rossz mozdulatot is tesz, hát előbb döfi át a piszkavassal. Csak egy ugrás és már a kezében is van. Merjél csak próbálkozni!

Tatsuya is először látta közelebbről a hajdani tornyos csapat immár halott tagjait, és még így a halvány holdfényben is megütötte a látvány. Még így is ki tudta venni a száradó sötétlő vérfoltot a kövön és nagyjából be tudta azonosítani a holttesteket. Elnézve szerencsétleneket... morbidabbnak érezte az ötletét, mint valaha. És ők rajtuk... rajtuk akarnak kísérletezni?
- Eléggé... hátborzongató... - nyögte ki.

- A szükség nagy úr... - felelte Hiroshi, de már inkább csak magának jegyezte meg halkan. Hát igen, gondolta, hogy nem lesz könnyű lerázni őket, sőt... akkor tényleg harcolniuk kell. Hirtelen... valahogy olyan nehéz lett a kezei között tartott puska. Az egy dolog, hogy már ráfogta pár emberre, de egyikre sem lőtt rá. Eddig.
- Most tényleg... komolyan gondolják...? - húzódott mellé Ichiro.
- Attól tartok... - súgta vissza neki a másik - Figyelj, lőfegyvereink vannak, lehetőleg ne engedjük közel őket magunkhoz, jó...? Bár tudom, kicsit szűkös helyünk van itt a romok között, de azért lehetőség szerint kerüljük a közeli összetűzést, úgy szinte vétlenek vagyunk.
Ichiro kicsit tétován, de végül bólintott. Tekintete ekkor Himenora esett. Himeno a piszkavassal... ő mindenképp közel kell maradjon, ha be akar szállni a harcba. Az eddigieket látva tőle ez pedig nem lenne meglepő, harcolni fog az életéért. Figyelnie kell, hogy véletlenül se őt találja majd el a nagy kavarodásban.

Midori és Natsuki félúton összetalálkoztak a folyosón.
- Te küldted utánam? - kérdezte Midori meg se állva, miközben elsétált a lány mellett. Natsuki meglepetten fordult utána.
- Nincs szükség rá, hogy küldözgessem.
- Állítsátok le magatokat... - közölte hidegen, aztán visszament a lányoknak kijelölt hálószobába. Natsuki az égnek emelte a szemét. Mindenki megőrült? Aztán csak megrántotta a vállát és besétált a gépterembe, ahol megint csak a társaság töredéke tartózkodott.
- Na mizujs? - kérdezte.

- Ó, hali... - lesett hátra Eizan, csak hogy megbizonyosodjon róla, hányan vannak - Hát, történt néhány érdekesség... Páran felmentek a tetőre... körülnézni - azzal fejével a még mindig a monitoron figyelő párbeszéd felé intett - és amíg itt húztuk az időt... Namiék megtalálták Himenóékat.
- Én tényleg megyek ledőlni kicsit... - indult az ajtó felé Yuuka, de megállt Natsuki mellett - A többiek még alszanak, van ott még hely?

Nami egy gyors pillantást vetett Nobura. Akkor a gépfegyverest először. De gondolom ez neked is nyilvánvaló. Na akkor kezdjünk egy kis meglepetéssel. Előrébb sétált pár lépést. Hiányoljátok a fegyverem, mi? Ördögien elmosolyodott, miközben lassan felemelte a karát és három kis nyilat küldött Ichiro felé. Az első kettő belefúródott, a harmadiknál azonban a fiú is rájött mi zajlik, s dühös morgással tért ki előle.
- Ejnye - csóválta a fejét a lány - Elrontod a játékomat.
- Franc! - gondolta Himeno, ki gondolta volna, hogy máris támad, mikor se fegyvert nem látott és... teljesen nyugodtan mozgott, semmi kapkodás, semmi... De nem ért rá sokat elmélkedni, mert Nobu is megindult Ichiro felé egy... elég... érdekes fegyvert előrántva. A hosszú ostoron kis fémpengék sorakoztak, melyek némelyikén megcsillant a holdfény. A fiú már emelte is a fegyvert. Fenébe, mért mindenki Ichirot? Felkapta a piszkavasat, s bepördült a két fiú közé. Nobu meglepetten nézett rá. Hülye ez? Minek sietteti a halált? A lány előrelendült, s a fiú oldalába döfött. Az még jobban meglepődött. Nem tudott... kitérni? Hogy lehetséges ez?
- Ehh... rosszul tolerálom, ha keresztbetesznek nekem... - mondta a lánynak - Takarodj az utamból!
Az utolsó mondattal egy időben meglendítette az ostort, ami suhogva szelte át a levegőt, hogy aztán keresztbe végigszántson a lány mellkasán. Az egyik penge kissé meg is akadt, ezért a fiúnak rántania kellett rajta egyet, hogy visszaszerezhesse fegyverét. A lány halkan felsikkantott, ahogy a fém kitépődött a testéből. Mégis... milyen fegyver ez?!
Hiroshi válaszként két lövést is eresztett Nobuba. Az egyik ismét csak a karját súrolta a másik azonban szintén az oldalát célozta. Fájdalmas szisszenést hallatott. Nem volt ideje ránéznie, de úgy sejtette csak érintette ez is, nem fúródott bele... Legalábbis nagyon remélte. Gyorsan be kell ezt fejezniük. Ichiro is rászegezte a gépfegyvert. Basszus... Biztos, hogy kijutnak innen élve? Semmi kedve sem volt töltényeket szedegetni magából...
Azonban mikor a fiú elsütötte a fegyvert, fekete tincseket látott maga előtt suhanni, majd azt, hogy Nami villámgyorsan szényitotta a lándzsáját, hogy elhárítsa a golyókat... Na ne... ilyen... egyszerűen... nincs... És mégis... Nagyjából a golyózápor felét ki tudta védeni.
- Ejnye, hogy nem tudsz magadra vigyázni - szólt hátra nevetve a lány. Nem hallatszott a hangján, hogy komolyabban megsérült volna.
- Tudok, úgyhogy ne pattogj előttem - válaszolt hidegen a fiú, s visszafordult Himeno felé - Nos kislány, akkor előbb befejezem veled ezt a kérdést... Addig Namira hagyom a barátaid...

Kazushige és az észak felé haladó Daisuke egyből magához tért a lövések nem túl távolról érkező hangjára. Utóbbi megtorpant és elgondolkodva nézett előre, célja felé. Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet... megvonta a vállát, miközben keletre fordult. Kazushige viszont közelebb volt a harcolókhoz. Nem tudta volna pontosan megmondani, de talán a várból jöttek a hangok... ami nincs is olyan messze tőle! Összeszedte hátizsákját és beljebb vette magát a talán kicsit sűrűbbnek ítélt déli részbe.

Hiroshi ámulva figyelte Nami lándzsás mutatványát és harc ide vagy oda, nem tudta elfojtani csodálatát. El kell ismerni... ez azért szép volt, még akkor is, ha néhány betalált. Az viszont kevésbé volt szép, hogy így rájuk rontott. Szeme sarkából látta, hogy mintha Ichiro közelebb lépett volna Nobu és Himeno párosához. Jesszus, még képes egyből kinyíratni magát!
- Ichiro! - figyelmeztette határozottan - Ne veszítsd el a fejed!
Ichiro megtorpant. Igen, igaza van... neki hátulról kell fedezni. Visszafordultában még épp elkapta a pillanatot tekintetével, mikor Nami ismét célzásra emelte a csuklóján található nyílvető valamit. Hát kösz, de nekem ebből kettő untig elég volt! Oldalra vetődött, és talán ő lepődött meg legjobban azon, hogy nem érzett fájdalmat... tényleg elkerülte volna mindet? Most vagy álmodik, vagy kivételesen tényleg sikerült.
Himenót közben lekötötte Nobuval való párharca. Még ha nem is épp a legstílusosabb fegyver, de azért végső soron piszkavassal is lehet vívni... Ezt bizonyítva újra előredöfött és elégedetten látta, hogy ismét nem tévesztett célt. Sőt, időben észrevette a megint felé közeledő ostorszerűséget. De most valahogy olyan furcsa szögben jön, ezt még talán ki lehet használni. Ezúttal hárításra emelte fegyverét, és Nobu meglepetésére a kis piszkavas valami csoda folytán megállította a fémpengék sorát. Mi a...?! Himeno szája mosolyra húzódott.
- Nem minden a nagy fegyver, ugye? - kérdezte döbbent ellenfelétől.
Hiroshi csak a háttérből figyelte a párharc kimenetelét és őt is meglepte Himeno gyorsasága. Hol tanulta ezt?
Közben sikerült újratöltenie a puskát. Két újabb töltény, két újabb célzás és talán találat. Lehet, hogy semmi Ichiro sorozatvetőjéhez képest, de azért talán ez is fáj annyira... Akkor legyen most Nami. Vajon ezt is hárítod majd? Kétszer sütötte el a fegyvert, de csak egy töltény érte el a lányt. Mi...? Megugrott a puska...? Túlságosan elbízta magát, vigyáznia kell! Ez nem játékszer, ez igenis visszaüt. Ha legközelebb kicsit jobban megugrik, vagy a vállát viszi ki, vagy a végén még a saját szövetségesét találja el. Nyugi, nyugi, figyelni fogsz. És már hallotta is a gépfegyver ütemes kattogását. Hát nem volt túl jó hangja, de tény, hogy hatásos...
Ichiro dühösen fordította ismét Nobu felé a fegyvert és húzta meg a ravaszt. Nem védhet meg mindig Nami! Védenem kell Himenot, Hiroshi úgyis jól fedezékbe húzódott, talán még nem is érte találat... őt nem, de minket igen. Gyerünk, srácok, nem akarok itt meghalni! Aludni akarok... de nem örökre!

/Basszus, ezt nagyon elszúrtuk!!! Remélem, még nem olvastad el, kitöröltem a hsz-t, de le van mentve a gépemre... Viszont kb. mindent át kell majd írnom benne, mert egy... csöppet elszámoltuk magunk... Illetve elfelejtettünk egy egészen icipici apróságot... Észre se vettem volna, ha nem írom a harcrendszer 2.0-át.../

Midori akármilyen halkan is próbált beosonni a szobába, mozgolódás támadt az egyik ágyban. Kaori felkelt, s nagyokat pislogott Midorira.
- Visszajöttél?
Midori elmosolyodott. Nem. Hülye kérdés... Kaori körbelesett a szobában. Hamar rájött, hogy Natsuki nincs itt. Kivételesen örült ennek.
- Nami megpróbált megölni téged... akkor te is... gyűlölöd őt?
- Nem - rázta meg a fejét Midori. Kaori hangosan felsóhajtott. Hál' Istennek! Aztán újra elkomorodott.
- Natsuki hagyni akarja őket meghalni... - mondta az ajkát harapdálva.
- Igen, tudom, beszéltem vele.
- És egyetértesz? - kérdezte a másik ijedten.
- Nem.
- Én tudom... tudom, hogy ők már többször is gyilkoltak, és tudom, hogy... talán igaza van a többieknek, de... de... nem akarom hogy... - érezte, hogy könnyek csorognak le az arcán - meghaljon...
Midori odasétált a lány mellé.
- Én se... - mondta neki halkan, és leült mellé. Átölelte - Nincs semmi baj...
Kaori felnyögött. Midori gondolatban szidta magát a butaságáért, hogy tud ilyet beszólni?
- Bocsáss meg, én is utálom, ha ezt mondják nekem... Igenis... baj van... Nagy baj. Tesshin halott, Nami mindent megtesz, hogy az legyen, Haruka pedig... szenved Shouri miatt... Egyáltalán semmi sincs rendben! ... és... nem is lesz... Teljesen már soha... De... már elveszítettem egy barátomat, ez nem történhet meg még egyszer!
- Segítesz... - nézett fel Kaori a könnyeit törölgetve - megmenteni őket?
- Igen - bólintott Midori elengedve a lányt - Esküszöm, nem hagyom őket meghalni! Most már soha többé, senkit se hagyok... - felállt az ágyról - Gyere! Így fel fogjuk ébreszteni Harukát... Menjünk ki beszélgetni...
- De Natsuki...
- A számítógépeknél van - mondta Midori - Lemegyünk egy szinttel, az most már teljesen üres.
Kaori is felkelt, és a táskájáért nyúlt. Midori csodálkozva nézett rá.
- Szeretem, ha mindig mellettem van - magyarázkodott a lány.
- Igazad van - bólintott Midori és ő is felkapta a sajátját - Ha kell valamiért nem lenne jó ki-be járkálni ide. Inkább egy üres szobában kéne raktározni.
Halkan kimentek, s lesétáltak a lépcsőn. A könyvtár melletti szobában telepedtek le.

Nami idegesen vette újból célba Ichirot. Érezte, hogy a karja megremegne, így másik kezével kitámasztotta a karkötő felett. Ekkor azonban a fiú fedezékbe húzódott. És... Újratölt? Fenébe! De legalább... kihasználja a nyert időt. Gyorsan Himeno felé fordult. Na, akkor most te jössz! Most már igazán leszállhatnál Nobumról! Meglepetésére Himeno észrevette a támadási szándékot - hogy tud egyszerre ennyi felé figyelni?! -, s két lövedék elől kitért a harmadik azonban... Mélyen a mellkasába fúródott, ez az! A lány azonban rögvest visszafordult Nobuhoz, s mielőtt az is rátámadhatott volna egy újabb szép szúrással ajándékozta meg. Hogyan? Nami meglepetten tapasztalta, hogy nem csak a lőfegyverek jelentenek gondot, a lány is ügyesen harcol. Az előbb még meg is állította a fiú pengéit. Ha nem a saját szemével látta volna, azt mondja, lehetetlen.
- Ne szórakozz Nobu, ez most nem olyan, mint Motokiék ellen! - kiabált át Nami, s ezzel egy időben oda is dobott valamit. Nobu elkapta s csak egyetlen rövid pillanatig, de kérdőn nézett a lányra. De tudta most nincs helye a tétovázásnak, itt meg is halhatnak, ha nem figyel. Megforgatta kezében a pisztolyt, s Himenora fogta. A lány meglepetten meredt előre. Hogy...? Egy lőfegyver és... ez mért csak most került elő, és... ? Jajj ne... itt és így... fog meghalni?!
Nobu azonban nagy meglepetésére végül Hiroshit célozta meg. Nem mert hátranézni, de Nobu elégedett mosolyából tudhatta, hogy legalább egyszer talált is. De... mért nem őt? Most... végezhetett volna vele, akkor... miért nem? Hiroshi ezek szerint nem kaphatott olyan súlyos sebet - Himeno egy halk, megkönnyebbül sóhajt hallatott -, mert újra Nobura lőtt, azonban Nami előtte termett, hogy újfent megvédje. A lándzsás mutatvány ezúttal tökéletesen működött. Himeno elképedve figyelte ellenfelét. Ez meg... hol tanulta ezt? Most komolyan! Elképesztő volt!

Haruka persze nem tudott visszaaludni. Először jött a híradó, utána Midoriék beszélgetése... és ráadásul őt is megemlítették. Lehet, hogy szólnia kéne a többieknek Midoriék terveiről, nehogy őrültséget csináljanak. De ha szól, azzal meg őket árulja el. Kihez legyen most hűséges? Már megint ez a kérdés...Álmatlanul fordult át a másik felére, miközben hallotta, hogy nyílik az ajtó. Tehát még sincs egyedül. Valamelyikük visszajött?
Yuuka hangtalanul becsukta maga mögött az ajtót és tapogatózva indult meg a sötétben.
- Merre lehet az ágy...? - motyogta halkan maga elé.
- Egy kicsit jobbra... - jött a válasz.
- Haruka? Te... ébren vagy?
- Felébredtem a híradóra, de már alszok is vissza. Jó éjt...
- Öhm... neked is....

Midori hátizsákja mellé Kaori is lerakta a sajátját, aztán maguk is a földre ültek. Egy ideig csak szótlanul nézták egymást, aztán Kaori szólalt meg.
- Nagyot csalódtam Natsukiban... Valahogy... Annyira más lett... Igaz, legelőször azt hittem... ő is be fog szállni a játékba, mint Sorano, meg hogy fontosabb lesz neki a 'pozíciója', mint bármi más, és... örülök, hogy nem így lett, de... - felsóhajtott, nem tudta hogy fogalmazzon - Azt hittem itt is minden úgy lesz, mint eddig. Hogy együtt lesz a banda. Hogy Natsukinak ez mindennél fontosabb lesz, hisz ő a vezérünk. És valóban az elején oda is hívott mindenkit az emlékműhöz, csakhogy... Akeno már... meghalt mielőtt csak egy szót is válthattunk volna! - fakadt ki - Vajon... egyedül volt? Félt? Nekem legalább... azért... csak itt van Natsuki! Ha... olyan távoli is... de... Akeno teljesen magára maradt. Mit érezhetett mikor meghalt? Hogy elhagytuk? Elárultuk?
Midori nem tudott mit mondani erre. Pedig úgy szerette volna megvigasztalni a lányt.
- Natsukinak pedig... mi már semmit sem jelentünk. Pont fordítva gondoltam volna. Jó, hogy megvédi az embereket és... rendes... és... okos dolgokat mondd... türelmes és... ahogy beszélgetett Eizannal is az... megható volt, de én... Rám mért nem figyel?! Namit meg magára hagyja... így egyszerűen... Pedig pontosan tudja, hogy ez mit jelent! Natsuki csak egyszerűen eldobott minket magától! És talált új... "barátocskákat" magának... Gyűlölöm! - mondta ki végül az ajkába harapva.
- Dehogy gyűlölöd! - vágta rá Midori a lány hátára téve a kezét - Csak féltékeny vagy és... értetlen és... félsz is... De... én nem hiszem, hogy...
Kaori szótlanul meredt maga elé. Hosszas gondolkodás után szólalt csak meg végül.
- Nem, persze. Igazából én... azt szeretném, ha csak egy kívánságom lehetne, én azt kérném, hogy... ők ketten Namival legyenek újra barátok... Annyira eltávolodtak egymástól! Nem csak msot, hanem... már jóval korábban, de... Hogy fajulhatott ez odáig, hogy meg akarják ölni egymást?! Ők ketten a legjobb barátok voltak, ami csak létezhet... Én igazán ismertem őket, láttam... Nagyon... kedvesek voltak, mosolygósak és... szeleburdik... főleg Nami... Nami régen hasonlított rád! - nevetve gondolt vissza még jóval a banda előtti időkre - Natsuki látszólag nem viselte túl jól Nami szeleskedéseit, például, hogy "lesből a nyakába ugrált", de... Igazából látszott rajta, hogy nagyon szereto őt. Most viszont...
Midorinak erről önkénytelenül is Tesshin jutott az eszébe. A régi ötösfogatot - vagy hányan voltak akkor... - nem ismerte, de... ahogy Kaori is mondta Namiban és benne sok a közös. A viselkedésükben, a gondolkodásukban. Namit sose gondolta az ötösfogatba illőnek. Leginkább miatta beszélgetett azzal a társasággal. Sose értette, hogy egy olyan lány, mint Nami... hogy kerülhet egy ilyen csoportba? Persze... azért kedvelte Soranoékat is, de... Csakúgy, mint a többieket... Semmi különös... Végülis ő mindenkit szeretett az osztályban. Kivéve talán... Valamiért egy valakivel sose volt kibékülve... Nem is tudta miért... Talán... nem tartotta fairnek a viselkedését, vagy... Nem is tudta megmondani miért... De igyekezett elfojtani magában az érzést. Nem találta az okát, tehát alaptalannak titulálta, és nagyon igyekezett, hogy ne látszódjon meg az ellenszenve a viselkedésén.

Mikor Nami észrevette, hogy Ichiro visszatért a csatatérre és kihúzódott fedezékéből, ismét ő vette célba, de a két nyílból megint nem talált mindhárom. A fiú így is szitkozódva vette tudomásul, hogy újabb két sérüléssel gazdagabb. Tényleg, ő most kimaradt kicsit az eseményekből, hogy is állnak? Még mindenki talpon van, ez jó és rossz is egyszerre. De a csapattársai még legalább élnek, és Himeno... Himeno épp most szúrt ismét Nobu felé, de hirtelen Nami lándzsájával találta szemben magát. Ez a lány... ez mindent blokkol?! Még azt is hallotta, amit rövidebb farkasszemnézés után Nami mondott.
- Szállj le a pasimról...!
Nobu kihasználva pillanatnyi előnyét Hiroshit vette célba a pisztollyal és leeresztett három lövést. Hiroshi próbált időben kapcsolni, de érezte, hogy egy golyó súrolja a combját, egy pedig a karját sértette fel. Ha még rendesen belé is állna... az basszus, pokolian fájna! Rendben Nobu, egy kis viszontajándék.... Ám még mindig remegett a keze az előző találat miatt, így Namit sikerült eltalálnia. Franc... Nem baj, most talán megingott! Most, Ichiro!
Mintha a gondolatát találta volna ki, Ichiro máris a lány felé fordította a gépfegyvert és már lőtt is. De Nami nem ingott meg. Sokadszorra játszotta el a lándzsás trükköt.
Mennyi golyó találhatja el ilyenkor...? - töprengett Hiroshi - Mindent... mindent csak nem tud védeni! Az lehetetlen...! Viszont ők nem nagyon tudnak védekezni, max behúzódnak a romok közé... Lehet, hogy nincs lándzsája, amivel fölfoghatná a lövéseket... de valami mást meg tud tenni... Hirtelen elrugaszkodott...
Ichiro már előre várta, hogy a következő lövések valamelyike ismét eltalálja, legyen az golyó, vagy nyíl. Kezdett rákészülni az elkövetkező fájdalmakra, de valami megzavarta. Pislogva meredt Hiroshi közvetlenül előtte tornyosuló alakjára.
- Hiroshi...? - kérdezte tétován.
- Kuss, és amint kész vagy, lőjj! - nézett hátra a válla fölött a másik - Kettőnk közül te képviselsz nagyobb tűzerőt, több múlik rajtad! - majd halkabban tette hozzá - És Ichiro... ne hagyd, hogy esetleg összeessek, semmiképpen sem...
Nem nagyon tervezte el előre, hogy beáll golyófogónak, de az ilyet nem is igen lehet tervezgetni. Csak tartson ki... és ha esetleg már talpon maradni sem tud... még akkor is megvédheti Ichirot, elérheti, hogy ő legalább életben maradjon... Talán... És akkor nem kell azon töprengeni, mi lesz, ha csak ketten maradnak, mert idő előtt eldőlne a kérdés.

- Mondtam már, hogy ne pattogj előttem! - szólt Namira dühödten Nobu. Már megint itt áll mellette, rá lehet jobban célozni a géppuskával, na ná, hogy így őt találják el! Mi a fenéért védi állandóan, így még a végén… – Majd én foglalkozok inkább Ichiroval, te csak…
Nami hátralépett egyet, ám ez nem tűnt annyira szándékoltnak, inkább, mint aki az egyensúlyát próbálja visszanyerni. A fiú érezte, hogy a lány háta a mellkasához ér, s akaratlanul is átkarolta.
- Nami... - szólalt meg halk, meglepett hangon. Érezte, hogy a lány képtelen megtartani magát. Hogyan...? Nem lehet, hogy... Most már kétségbeesettebb hangon kiáltott fel, ahogy a földre ereszkedett ölében a lánnyal - Nami!
Nem... Nem lehet, hogy... meghalt... ugye? Nem lehet ilyen gyorsan, nem lehet csakúgy... Csakhogy tudta, hogy ezek már lőfegyverek, mi több az egyik gépfegyver, ha ezzel jó helyen találják el az embert, könnyen lehet, hogy azonnal meghal.
Érezte, hogy a lány megmozdul, s hozzáér a kezéhez. Hála az Istennek, akkor legalább...!
- Mi a fenét művelsz? - kérdezte Namitól remegő hangon.
- Én csak... - kezdte a lány erősebb hangon, mint amit a fiú várt volna - Nem akartam, hogy te...
Nobu kétségbeesetten nézett fel ellenfeleire, hogy felmérhesse a helyzetet. Nem, semmiképp sem halhatnak meg itt! Legalábbis Nami nem! Elcseszték igen, elbízták magukat és... most kegyelmet kérni... szánalmas, de... Naminak élnie kell! Mindenáron!
- Mi lenne, ha kötnénk egy üzletet? - váltott határozottabb hangra Nobu - Ha ez folytatjuk, úgy vélem a jelenlegi állás szerint csak egy ember fogja túlélni - nézett jelentőségteljesen Ichirora - De ha más nem is, a két lány mindenképp meg fog halni. Ez nekem nem érné meg, remélem nektek sem!
Érezte, hogy Nami ki akarja tépni magát a kezei közül, s szorosabban magához ölelte.
- Mit beszélsz?! - csattant fel idegesen a lány - Én nem... - rázta meg hosszú tincseit - Én teljesen jól vagyok! Egy lövés és elintézem Ichirot! Vagy ha kell a lándzsámmal szúrom fel egyszerre a kettőt! Neked sincs többre szükséged, hogy végezz Himenoval! Megint mi fogunk...
- De nem fogod túlélni, ha kapsz még egy golyót, nem érted?! - kiabált rá dühösen Nobu. Hogy lehet ilyen makacs?! Hogy lehet, mikor minden bizonnyal ő tudja a legjobban, hogy... A hangja nagyon biztos, de... Nami nem esett volna össze, semmiképpen sem, ha nem kapott volna komoly találatot... Nem, nem fogom hagyni, hogy itt halj meg!
- Csakhogy nem fogok, előbb végzek... - veszekedett kétségbeesetten Nami, dühösen lendült előre, de a fiú visszahúzta - Eressz már!
Nobu nem válaszolt, csak szorosan magához ölelte a lányt. Ne légy őrült! Ez a fenenagy harci szellem fogja őket a sírba vinni, mért nem tud leállni?!
- Persze... talán nem mindannyiunknak érné meg ez az ajánlat - fordult vissza Nobu Ichirohoz. Himeno meglepetten kapta a megnevezett fiúra a fejét. Nobu folytatta.
- Ha mind a négyen meghalunk, tiszta az út előtted... Ráadásul moshatod a kezeidet, te a társaidhoz hozzá se nyúltál, csak éppen... saaajnos nem tudtad őket megmenteni...
- Fogd be! - csattant fel dühösen Himeno - Ichiro nem olyan!
Nobu elmosolyodott.
- És én sem gyűlölök jobban semmit az árulásnál, úgyhogy ha Ichiro visszautasítaná az ajánlatom, Namival mindketten őt vennénk célba, csakhogy... Akkor meg Hiroshi jár jól. Ichiro halott. Mi halottak vagyunk... Ő pedig ott áll két lőfegyverrel, egy lány ellen, aki egy piszkavassal játszadozik. Szerinted hány másodpercet venne neki igénybe eldönteni, hogy...
- Elég! - kiabálta zaklatottan Himeno. Hogy mondhat ilyet pont most, mikor Hiroshi látványosan védi Ichirot?! - Amiket beszélsz az... az... Sosem tennének ilyet! Egyikük sem! Már lett volna lehetőségük rá, Ichironak... - az ajkába harapott és nem fejezte be a mondatot - Nincs jogod ilyeneket mondani!
- Érdekes, pedig a te reakciód pontosan olyan, amire számítottam - mosolygott Nobu - Hiszen te mindenképp vesztese vagy a kérdésnek... Csak úgy élheted túl, ha belementek az alkumba...
Himeno a sírással küszködve nézett az egyik majd a másik fiúra. Nem... ez nem... Ez így színtiszta zsarolás! Pedig ők vannak a rosszabb helyzetben, hogy mernek...?!
- Nem úgy látom, hogy alkupozícióban lennétek - mondta dühösen Himeno - Meg fogtok halni, mielőtt hozzánk érhetnétek!
Nami dühösen mozgolódott.
- Elég ebből, eressz! - sziszegte dühösen Nobunak - Én ezt nem hallgatom tovább, úgy beszélni rólam, mintha haldoklanék, én... Még simán megölöm legalább az egyiküket! Sőt, ha... - végignézett a három pozícióján. Ichiro egy lövés. Nem védheti meg Hiroshi. Ő nem olyan kis ügyes... Himeno szintén egy lövés. Ahogy az előbb mondta. Őket egymaga elintézi. És akkor Hiroshi... talán... Nobu elbírna vele, csak... Kockázatos, hogy el tudja-e kerülni Hiroshi újabb lövéseit. De ha Ichirot azonnal kiiktatják... Csúnyán vérzett már több sebből. Ichiroval biztosan nem lesz gond. Himeno meglepő módon inkább akadály. Mégis hogy csinálja?! Ha nem védi ki Nobu második csapását, már halott lenne! Már halottnak kéne lennie!
- Kérlek Nami... - hallotta a halk hangot maga mögül. Meglepődött, hogy milyen kétségbeesett. Hátrafordult a fiúhoz.
- Ha én meg is halok, te simán befejezheted - mondta neki a lány higgadtan - Azt megértem, hogy nem akarsz megölni, hogy képtelen lennél rá, de... Így... Talán ez... ennek pont így kellett alakulnia, hogy... Így eldőljön, hogy te legyél az, aki ezt túléli... Szeretném... Nagyon... Én kérlek, hogy... - megrázta a fejét, jelezvén, hogy nem akarja befejezni a mondatot. Nobu döbbenten nézett rá.
- Tudod, hogy nem akarom nélküled folytatni... - felelte halkabban - Ez nem azon múlik, hogy én öllek meg vagy más...
Ichiroékra kapta a fejét, figyelve, hogy azok nem akarják-e kihasználni, hogy egymással foglalkoznak. Megmarkolta a pisztolyt. Ha bármivel próbálkoznának...
- Ha úgy döntötök, visszautasítjátok az ajánlatom... - mondta határozottan - Tudom, hogy akkor meg fogok halni. De nem vagyok az a fajta, aki ezt megkönnyítené a gyilkosainak! Főleg tudva, hogy azzal is ti végeztek, akit szeretek!

Ichiro kissé hátrébb ment és valamennyire kilépett Hiroshi mögül. Ez az okfejtés, hogy csak azért csinálják, hogy a végén majd csak az egyikük maradjon talpon... ez... ez egyszerűen abszurd! Hogy a francba gondolják azt, hogy elárulnák egymást?! Eddig kitartottak a másik mellett, ezután is ki fognak, nemhiába barátok, vagy mifene! Ez nem arról szól, hogy csak így elárulják a másikat...! Neki már az sem tetszett, hogy Hiroshi így elé állt, mert hát jó, a logika mellette áll meg minden, de mégis ő kapná a neki szánt lövedékeket! Lyuggattassa ki a barátját, csak hogy ne ő sérüljön meg? Inkább adta volna át a gépfegyvert... És Naminak is ez az elbizakodottsága, hogy de, ők simán nyerhetnek... hát az sem tetszett neki! Nem szerette, hogy csak így lebecsülik...!
Hiroshi látta barátján, hogy már gyűlnek benne az indulatok. Hát igen, amilyen álmatag napközben, annyira fel lehet húzni amúgy szinte bármikor, főleg így. Most neki kell higgadtan végiggondolnia a dolgokat. Komoran nézett hátra Ichirora jelezve, hogy fejezze be, ne most töltse ki a dühét.
Ez a lehetséges alku... Igen, valóban előnyös mindnyájuk számára, mert túlélhetik - már ha nem halnak bele a sebeikbe később, mondjuk egy fertőzés miatt... Vagy... ha nem próbálják meg átverni őket. Mert az még előfordulhat, ugye? De nem, amilyennek tűnik ez a kettő, inkább folytatták volna a harcot, minthogy suttyomban rontsanak rájuk. Különös... nem számított ilyen reakcióra... És ilyen áron, a lehetséges veszteségeket tekintve talán jobb lenne belemenni. Ha folytatnák és ő megpróbálná védeni Ichirot... és esetleg tényleg a fiú maradna utoljára... mi a franchoz kezdene egyedül? Ichiro fölött szinte anyáskodni kell, mert különben még képes logikátlan döntéseket hozni. És mellesleg... így ő is, meg Himeno is túlélheti. Nem feltétlenül kell gyilkolniuk...
- Elfogadjuk - mondta ki végül.
- Mi...? - kapta fel a fejét Ichiro. Jó, lehet, hogy tényleg így a legjobb, de akkor is, utálja, ha provokálják! Azt meg még jobban, ha nem tudja kellőképpen megtorolni. A felszólalása ellenére mégis már előre tudta, mit fog lépni Hiroshi. Ő talán... kicsit mindig is előrelátóbb volt.
- Igen, elfogadjuk - nyomatékosította Hiroshi.

Nobu megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Fel tudsz állni? - kérdezte Namit. Az dühösen fújt egyet.
- Ne égess! - mordult rá, s lerázta magáról a fiú kezét. Felállt, s bár kissé remegett a lába, de mégis a saját lábán állt, s úgy tűnt tényleg tudna még harcolni is akár. Hiroshiékra nézett - Nem vitázom Nobuval - mondta szikrákat szóró szemekkel - Megcsinálom amire kér, de... Ne higgyétek, hogy győzhettetek volna! Én... - sokkal rémisztőbb hangra váltott - nem halok meg olyan könnyedén...
Érezte, hogy a fiú finoman megfogja a karját.
- Menjünk... - mondta neki szelíden. A lány még egy szúrós pillantást vetett a hármas felé, aztán engedte, hogy a fiú kiterelgesse onnan. Ezúttal Nobu fedezte a lányt. Ha mégis megszegik a szavukat... aminak még legyen esélye...
Himeno bizalmatlanul fürkészte a távolodókat. Még midnig szorosan markolta fegyverét, hogyha bármivel is próbálkoznának tudjon időben reagálni.

Natsuki végig aggódva vizslatta a képernyőt, s nem sózlt egy szót sem. Mikor látta Namiékat távolodni sem volt képes fellélegezni.
- Láttunk már egyszer olyat, hogy elmentek és utána mégis... - hagyta befejezetlenül a mondatot - Mikor lesz már vége ennek?! Meg kell állítanunk őket!
Idegesen kapargatta a tenyerét. Nami... hogy válhattál... ilyenné? Lehetséges, hogy majd... végül a saját kezemmel kell megölnelek? Az egykori legkedvesebb barátomat?
Igyekezett máshová terelni gondolatait. Szóval Tatsuyáék a nyakörveken ügyködnek. És utána?
- Ennyi történt csak, míg aludtam? - kérdezte csalódottan, s türelmetlenül is egyben - Nincs valami... értelmes terv?

Ichiru kelletlenül sétált oda Mizukihoz. Ő legalább egyedül volt, bár tény, h a legnagyobb száradt vérfolt körülötte gyülekezett, de igyekezett a másik oldalról megközelíteni. Először úgy gondolta Benawira vagy Tatsuyára hagyja a kérdést, de a mögötte ácsorgó Shinji több mint zavarta... Elővette a legvékonyabb még stabilnak mondható kis fémdrótot. Vajon mennyire merheti megpiszkálni? A francba is, hozzá se mer érni! Benawi bekapcsolta a zseblámpáját, hogy legalább ennyivel segítse barátját. Végülis... bombát hatástalanítani Ichiru szakterülete, nem? Aggasztó gondolat ötlött a fejébe. Nem, az igazság az, hogy ő a robbantásban nagyon nagy...

- Ezt... miért csináltad...?! - kérdezte a távolodó párost figyelve Ichiro. Összevont szemöldökkel, vádlón meredt Hiroshira.
- Miért? - rogyott le az egyik fal tövébe Hiroshi - a franc, azért lehet, hogy maradt benne golyó... - Hogy megmaradjunk mindhárman?
- Miért, talán le tudtuk volna győzni őket!
- Olyan vagy, mint Nami... csak nálad ott van az a talán.
- És téged az sem zavart, amit Motokiról mondtak? Ezek szerint vele is ők végeztek, ezek már kész gyilkosok lehetnek!
Hiroshi fáradtan hunyta le a szemét. De, ő is hallotta, és őt sem töltötte el túlzott örömmel. És nem is állította volna le magukat, de ez így a végén... valahogy így érezte jónak.
- Tudom... de... mindegy, hagyjuk.
- Mi az, hogy hagyjuk?!
- Már megint túlpörögtél... Furcsa, egyik végletből a másikba. Utálom, hogy ilyenkor kijön rajtad, mennyire indulatember vagy alapból.
Ichiro elhallgatott. Indulatember? Most lehet, de ez teljesen más helyzet... Ha tényleg az lenne, akkor Himeno most nem lenne így velük... vagy épp hogy ő lenne halott.
- Nem vagyok indulatember... csak nem látom át pontosan minden döntésedet. Bár gondolom, neked az is elég, ha már te átlátod őket...
- Igazuk volt - nyitotta fel ismét szemeit Hiroshi - Tényleg csak egyikünk maradt volna a végére, hacsak nem lett volna szerencséjük. És szerintem értékesebb ez a mostani helyzet, mint ami akkor lett volna. Én legalábbis többre becsülöm. A hátránya össz-vissz annyi, hogy egy helyett három sérültet kell ellátnunk, de szerintem ezzel boldogulunk.
Ichiro felsóhajtott, majd Himeno felé fordult. Ő vajon mennyire sérült le, hisz azért szépen megtépázta az az ostor. Nehéz szívvel, de már tudta, mire használják majd föl a takaróját, bár most talán ez kellene legyen a legkisebb baja.
- Himeno, te hogy vagy? - kérdezte a lánytól.

- Mindössze annyi, hogy amint ott végeztek, kimegyünk Ichiruvel - felelte Eizan - Bár már így is eleget húzzuk, lehet, hogy mégis egyedül megyek. Látod, milyen tempóban haladnak, nekünk is bele kell húzni, ha még élve akarunk találni valakit. Csak éppen azt nem tudjuk, kinél kezdjük, és hogyan figyeljünk arra, merre járnak... Nobuék. És Shouri. Valamiféle hangjelzésben gondolkodtunk, de olyan kell, amit tényleg hallunk, ha figyelmeztetni akartok.

Himeno odasétált a fiúk mellé, s ő is leült.
- Én azért... - kezdte óvatosan - Azért sajná... vagyis meglepődtem... - javította ki magát gyorsan, nehogy Ichiro dühös legyen - a végén... Nobu hangján... Félt... Ezek ketten... - bátortalanul Ichirora nézett - Összejöttek? Itt? Furcsa. De Nobu nagyon... Olyan magabiztosak voltak az elején, de amikor veszélybe került a barátnője élete, nagyon... megváltozott a viselkedése. Hát nem tudom... Pont ezért... Hogy mit gondoljak róluk... Aki azért szeret valakit az... nem lehet rossz ember, vagy igen?
Lehajtotta a fejét, s a sebeit vizslatta. Csak azért mondja ezt, mert... Nobu végül nem lőtte le? Pedig ráfogta a fegyvert... olyan közelről. Biztos halálos lett volna. Megtehette volna. Miért nem, akkor? Biztos meghökkentette volna a fiókat, talán azzal az egy lépéssel nyerhetett volna. Mért hagyta meg az életét? Azok után amilyen kegyetlenül bánt azzal a pengés fegyverrel. Elég... fájdalmas volt, ahogy... Megrázkódott. Még egy olyan csapást nem bírt volna ki.
Megakadt a szeme a kis nyilacskán a mellkasában. Ki tudja vajon szedni így kézzel? Megfogta, s feszegetni kezdte, de először csak bátortalanul, mert félt, hogy beletöri. Amikor látta, hogy az nem akar szétesni, kicsivel erősebben húzta, de az meg... fájt... Lemondóan engedte el. Ezt egyszerűen nem meri... Ki kéen rántania egy mozdulattal, de... mégis mi ő? Hát biztos nem mazochista...

Tatsuya pár lépés távolságból figyelte Ichiru ténykedését. Most ő... gyáva? Elvileg nem mer közelebb lépni azzal indokolva, hogy taszítja a holttest - mikor pont ő javasolta ezt a megoldást - pedig valójában talán csak attól fél, hogy ha Ichiru elszúrja, ő is felrobban. A fene... De ha belepiszkál, akkor meg biztos, felrobban, amennyire remegne most a keze.
- Szólj, ha esetleg segíthetünk valamiben... - nyögte azért.

- Nem, egyedül nem mész - rázta a fejét Natsuki - Veled tartok. Amúgy is ki akartam menni. Ha harcolni kell tudok, és merek. Akár ölni is. Végiggondoltam. Mindenképp meg akarlak benneteket menteni és én... Ezt tudom tenni. Nem tudok számítógépeket feltörni vagy... - a tetőre mutatott a fiúk jelenlegi tevékenységére célozva - Igazából semmi hasznosat sem. Valahogy ki akarom venni a részem. És ha... Nami ránk támad, én... Már tudom mit kell tennem - mondta határozottan.

Alighogy beértek a fák közé, Nami a földre rogyott. Meg sem próbálta leplezni, hogy képtelen talpon maradni.
- Ezt nagyon csúnyán elbuktuk – nyögte ki – Azt hittem… nyerhetünk… bassza meg!
Nobu leült vele szemben.
- Nem számít. Élünk!
- Basszus Nobu, könyörögtél az életünkért! Nagyon megalázó volt!
A fiú meglepetten meredt rá. Hát tényleg ez a legfontosabb neki?! Haltak volna meg inkább?!
Nami köhögve bukott előre. A fiú érezte, hogy összeszorul a szíve. Nem halhatsz meg! NEM!
- Had… Had nézem, hol talált el, valamit kezdeni kéne vele… - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára, nem sok sikerrel – Ha benned maradt a golyó ki kéne szedni és…
- Rád is lőttek! Előbb foglalkozz magaddal! – hárított a lány.
- Engem csak súrolt, mert valaki állandóan elém ugrált…
Nami durcásan elfordította a fejét. Ha kell én… meghalok érted…
- Ne csinálj többet ilyen őrültséget! – kérlelte a fiú. Annyira más volt most a hangja, és a lányt ez borzasztóan zavarta. Tényleg ennyire szörnyen néz ki? Haldoklik? Nem, nem valószínű. Pocsékul érzi magát, de… csak egy kis pihenés és… nem fogja visszanyerni az eredeti formáját, de még nem hal meg… még nem… Ki kell juttatnia innen Nobut!
A fiú feltérdelt, s a lány ruhái felé nyúlt, de Nami elkapta a kezét.
- Ne! – látta, hogy a fiú rá akar szólni, ezért gyorsan folytatta – Csak egy kis időt adj! Még nem akarom megtudni… Csak egy kicsit had maradjak abban a hitben, hogy nem kell belőlem töltényeket kioperálni, oké?
- Egy fenét! Minél előbb ki kell szedni, most nincs helye a…
- Kérlek! – nézett rá könyörögve a lány. Nobu ezúttal azonban nem akart engedni, még ennek a tekintetnek sem.
- Nem lehet… - mondta finoman, s odébbtolta a lány kezét. Óvatosan segített levenni a lány megtépázott pulcsiját. Túl sötét volt itt a ligetben, még ha csak a szélén is voltak… a holdfénynél egyszerűen… nem lehet kiszedni egy golyót! Akármilyen baromságnak is tűnt, a táskájába túrt, s felkattintotta a zseblámpáját. Kitámasztotta, hogy szabad legyen mindkét keze. Először is lemosta egy kis vízzel, mielőtt hozzáért volna a lányhoz.
- Hát ez... A legtöbb tényleg csak súrolt, de itt ez az egy...
A lány felszisszent ahogy a fiú hozzáért, hogy jobban láthassa.
- Mivel át nem ment rajtad - hálégnek -, benn kell lennie... Csak... basszus, nem vagyok orvos! Ezt ilyenkor... ki kell tágítani, hogy kiszedjem?
A lány felszisszent.
- Tartsd magadban a logikázásod, oké? Nem akarom hallgatni, hogy felvágsz, összevarrsz, meg ilyenek...
A fiú felsóhajtott. Akármennyire is taszította az ötlet, valahogy ki kell azt szednie... Megkereste a fegyverét, s lefeszegetett róla egy pengét. Akkor... kezdjük a fertőtlenítéssel...
Nami összeszorította a száját. Harc közben sebesülést szerezni... Más mint ülni, és mozdulatlanul tűrni... mikor tudod, hogy fájni fog... Nagyon...

- Áh, ez szart se ér... - dobta félre a drótot dühösen Ichiru. Benawi várakozva nézett rá.
- Ideadnád azt az izét, ami... ahhoz hasonlít, amit a... köhhm... Emiko balhéjánál szereltünk bele a... cuccba...
Benawi már nyújtotta is.
- Emiko? - kérdezett vissza. Ejnye Ichiru, szóval még te is gondolsz lányokra. Nem is az ő ötlete vol az a balhé, csak hát ő a csapat leghangosabb tagja... Azt hittem nem jöttök k túl jól, de ezek szerint... Talán mégis csak érdemes faggatóznia. Na meg... itt mégis könnyebb kiszedni az emberekből a dolgokat, nem igaz? Itt mindenkire rátör a nagy őszinteségi roham - Ehh, mit szólt vajon, mikor megtudta, hogy kiválasztották az osztályunk a programra.
- Biztos dühöngött, hogy elveszt pár bandatagot... - mondta oda se figyelve Ichiru.
- Szerintem inkább szomorú... Barátok voltunk... - elmosolyodottt - vagyunk, nem?
- Jajj, hagyjál már! Koncentrálnom kell!
Benawi felsóhajtott. Na majd később...
- Oh... - hallatszott Ichiru hangja.
- Ez... bajt jelent? - kérdezte halkan Benawi. Ichiru kicsit megemelte Mizuki testét, s közben másik kézzel leszedte a nyakörvet.
- Nem - mosolygott.

/Megdobtam, megdobtam! *pattog* Nem kell lerobbantonom Ichirum kezecskéjét! *örömtánci*/

- Igen, én is észrevettem - bólintott Hiroshi - Bár azután nehéz lett volna nem észrevenni, miután Nobu olyan konkrétan kimondta, hogy szereti. Bár furcsa páros, az tény, és mint tapasztaltuk, nagyon is beszálltak a játékba. Motoki... és ezek szerint nem csak ő, többesszámban beszéltek.... Hányat... hányat ölhettek meg így együtt? Én nem ilyennek képzelnék el egy álomrandit... Azért... nem bántam meg, hogy belementem.
Ichiro közben most jutott oda, hogy átnézhesse a sérüléseit. Jó pár kis nyíl állt ki belőle, remek... Kéne valami agytompító, hogy kevésbé érezze, mikor kihúzzák. Már nyúlt volna az egyikért, mikor beteges gondolat fogant meg az agyában.
- Ti... - kezdte - ezek a kis nyilak... mennyi az esélye, hogy mérgezettek? Mert... azon kívül, hogy fájnak, mást nem nagyon érzek, de mi van, ha később hat csak...?
Hiroshi kissé aggódva emelte fel a tekintetét, de igyekezett nyugtató hangszínt magára erőltetni.
- Nem hiszem, hogy az lenne. A méregnek pont az a lényege, hogy megbénítsa az ellenfelet, nem? Akkor már hatnia kellett volna, hogy a csata közben üssön ki téged... - legalábbis remélem...

Eizan komolyan fontolóra vette Natsuki szavait. Jó harcosnak kell lenni, hisz megvédte Benawit és Yuukát és... kétszer... került nyerő helyzetbe, már ha ezt annak lehet nevezni. Hálás volt a lány korábbi szavaiért, de lelkileg... mennyire lehet megterhelt? Ha együtt mennek ki, akkor semmiképpen sem találkozhatnak Namiékkal! Vigyáznia kell a lányra, meg valószínűleg ő is fog rá. Talán... talán jó páros lesznek.
- Rendben - egyezett bele - A kérdés már csak az, merre induljunk. Bár Namiék most kicsit északon vannak, őket el kéne kerülni... talán mégis jobb lenne Hayatével kezdeni délen, meg mintha Daisuke is errefelé tartana.

Tatusya nem tudta tovább bent tartani megkönnyebbült sóhaját, ahogy a lekerült nyakörvre nézett.
- Hál' istennek...
Máris sokkal derűsebbnek látta helyzetüket. Egyikük sem robbant fel, és Ichirunek szinte rögtön sikerült rájönnie a nyakörv titkára... Most már kezdte érdekelni, hol tanulhatott hasonlót, de ez még várhat.
- Ugye meg tudod ismételni? Mert akkor... akkor siessünk, mielőtt... szóval érted, mielőtt nagy bajba kerülnénk.

Himeno csak ült, s nézte a kis nyilat, hátha az mégis úgydönt, hogy magától kijön. Közben hallgatta Hiroshit. De jó, hogy nincs egyedül! Másképp már... rég halott lenne... és... jó érzés volt, hogy azért tudott segíteni a harcban, mert... segített igaz? Nélküle most... nem így állnának. Végülis az elején teljesen lefoglalta Nobut. Végignézett a két fiú sérülésein. Ichiro lassan kezdett hasonlítani egy sünre a belőle kiálló tüskékkel.
- Nem tudom, hogy itt logikusan osztják-e ki a fegyvereket - mondta, csak, hogy ő is hozzászóljon -, de... Azt hiszem... ez őket a legkevésbé se érdekli... Az én fegyverem is milyen faszság volt már. Szerintem külön élvezik, hogy szivathatnak. Végülis ez az egész Program az - gyorsan Ichirora pillantott - Na most jól megnyugtattalak... - nevetett kínosan. Hátradőlt, s vett egy mély levegőt. Meg is halhattak volna... Milyen jól elhülyéskedi... Így csapódik ki benne a feszültség? Tényleg, harc alatt szinte... Nem is érzett semmit... Csak... felpörgött, de most... Most azért fáj és... és... most kezd el remegni az idegességtől, mikor már vége?
Furcsa, nemrég még meg akarta ölni Ichirot, most meg... Mindenáron meg akarta védeni. Csak ő ilyen... bizonytalan? Akaratlanul is elmosolyodott a gondolatain. Aztán eszébe jutottak a saját sebei. Az az egy szem nyíl semmi, de... Nobu pengéi... Szépen végighasították több helyen is. Csak most tűnt fel neki, hogy vérzenek... Van ami erősebben is... Kezdeni kéne vele... valamit...

Natsuki bólintott.
- Igen, így kéne. Hiroshiék... bármi is volt ott már eldőlt. És... ha vissza is akarnak menni hozzájuk... elsősorban az a dolgunk, hogy összeszedjük a biztos embereket, nem az, hogy mindenki mást is kockáztatva megmentőt játszunk... - felsóhajtott - Kezdem magam... túl taktikusnak érezni... Kaorit csak az érzései hajtják, amit nem tartok helyesnek, de... Nekem meg... mintha már nem is lennének olyanok. Azért ez egy kicsit ijesztő. De végülis most erre van szükség. Ez a lényeg. Majd Kaori is rendbejön, ha kijutunk. Ki fog békülni a döntésünkkel.

- Persze - vágta rá Ichiru - Megoldom az összeset.
Benawi megköszörülte a torkát.
- Nem akarom elrontani az örömöd, ügyes vagy meg minden, de...
Ichiru kérdőn nézett rá.
- ... Mizuki halott volt.
- Igen, tudom... és? - nem értette mire akar kimenni a fiú.
- Hát... Ha valaki meghal, és utána az a terület tiltott zóna lesz... Nem robban be, igaz?
Ichiru megrántotta a vállát.
- Gondolom nem.
- Akkor talán... Ez a cucc már deaktivizálva lett a halál beálltával, de a miénk...
Talán nem volt okos ötlet hangosan beszélni erről, főleg ha eddig is titokban tartották de most nem volt kéznél semmi levelezési eszköz.
- Az meg Kenta által az. Szóval elvileg nem is kockáztatunk semmit.
- Szerintem a feszegetés az a gép jelétől független. Azt nem tudod letiltani központilag.
- Ebben az esetben a halottakéi sincsenek. Tárgytalan a problémád - mondta Ichiru higgadtan.
- Biztos vagy benne?
- És ha nem? Nem tudom melyik a veszélyesebb megtartani a kis ajándékunk, vagy bepróbálkozni és... most sem volt baj. Viszont idővel, ha Kenta valamit elszúr... akkor lesz. Előzzük meg őket!
Benawi bizonytalanul nézte barátját. Nem tetszett neki a gondolat, hogy valaki akár...

- Akkor megkérjük a többieket, hogy hadd menjünk mi is ki a többiekért? - kérdezte hirtelen Kaori. Midori bólintott.
- De a sikerében kételkedem - tette hozzá - Egy próbát azért megér.
- És ha csak... lelépnénk? Amíg nem figyelnek? - kérdezte a másik bátortalanul. Midori elmosolyodott.
- Haragudni fognak, és... Aggódni is. Ezt akarod?
Kaori durcásan félrenézett. Kit érdekel? Aggódjanak csak! Ez van, ha leszarják, amit mondd... Az a minimum, hogy stresszeljék maguk egy kicsit!
- És egyébként... - folytatta Midori - Harcoltál már?
- Még nem... - mondta halkan a másik - De menni fog! - tette aztán hozzá - Ha kell... Nem vagyok azért hülye, nem megyek ki fegyvertelenül!
- Mit kaptál?
- Öhm... egy... sokkolót...
Csend.
- Igen tudom... - legyintgetett zavartan Kaori - Ha nem elmenekülni akarok, vagy megkínozni az illetőt nem túl hasznos - és persze eggyiket se akarom -, viszont találtam mást! Amíg a többiek el voltak foglalva egymással, meg a naaagy-naaagy haditervvel én kicsit körülnéztem... Illetve... Ott volt egy hátizsák a szobában, ahova behúzódtam gondolkodni...
Midori kérdőn nézett a hátizsákjára. Mire akart kilyukadni? Valamelyik extoronylakó fegyverét szerezte meg?
- Megnézhetem? - kérdezte a zsákra mutatva. Kaori bólintott. Midori a táskáért nyúlt, s így közelebbről szemügyre véve - hogy nem vette észre eddig! - észrevette, hogy valami hosszan ki is lóg belőle. Érte nyúlt, de nem sikerült olyan laza mozdulattal kihúznia, mint tervezte. Felállt hát ültéből, s két kézzel emelte ki a fegyvert.
- Szép kis kard, ugye? - kérdezte Kaori büszkén. A sokkoló után elképsztően örült egy végre hasznos fegyvernek.
- Kard egy fenéket! Ez minimum egy pallos!
Kaori megrántotta a vállát.
- Na és neked milyen fegyvered van? Mármint... Nami lenyúlta a said, akkor... annyi?
- Dehogy - mosolygott a lány, s gyorsan lerakta a nehéz fegyvert. Ezt el fogja bírni Kaori?! Felemelni még csak egy dolog, de harcolni vele! Ez nonszensz... - Van még pár cuccom... Most a legszimpatikusabb a katanám - a rejtett fegyveréről inkább nem szólt. Nem mintha Kaoriban ellenséget látott volna, de úgy érezte, az egyedül csak rá tartozik. Hisz eddig is csak Shouri tud róla.
- Klassz! Megnézhetem?
Midorit meglepte a reakció, de elővette a táskájából.
- Szép kard ez is - mosolygott Kaori miközben felvette a sajátját, s közelebb lépett, mintegy összemérve a két fegyvert. Hű, hát így... még jó hogy nem fogpiszkálónak nevezte az ő kis katanáját... ehhez képest... És tényleg elbírja! Agyam eldobom!
- Fogsz tudni ezzel harcolni? - kérdezte még mindig szkeptikusan.
- Nem t'om - rántotta meg a vállát lazán Kaori - Még sose csináltam ilyesmit.
Midori még mindig csak pislogni tudott. Oké, hogy magas, meg minden, de... ő is vékony... eléggé. Persze sokat edz, hogy megtartsa az alakját, formásak legyenek a combaji, satöbbi-satöbbi, de azért ez... meglepő... És fel se fogja mit csinál! Nem lehet valaki ilyen szinten... naív... vagy mi ez...
- És te? - nézett rá Kaori - Fogsz tudni újra hacolni sérülten?
- Persze! - vágta rá Midori, aztán elbizonytalanodott - Illetve, ha muszáj fogok, ha Kenta kérdezi vagy a többiek... tudok, de őszintén... fogalmam sincs, mennyire bírnám. Ki kéne próbálni.
- Próbáljuk! - vágta rá Kaori - Legalább rájövök mit csináljak ezzel... Néztem filmeket, szóval tudom, hogy nem csak össze-vissza kell csapkodni, meg mikor megtaláltam próbálgattam, hogy a legjobb megtartani, meg hogy lehet szép ívben emelni... dehát én... nem tanultma ilyesmit.
- Én se - rántotta meg a vállát Midori - De ha az életedért harcolsz az ilyesmi nem számít. Max Hayate ellen... Biztos van némi előnye... De... szerintem az ember sokkal erősebb, ha tudja, hogy mindent kockára tesz.
- Ja... De ez mindkét félre igaz...
- Ah... jah... tényleg...

Ichiro úgy döntött, előbb bölcsebb dolog elmenni a jobb sorsra született takaróért, mert valószínűleg kelleni fog. Még jó, hogy ilyen kis vékony, csak felszabdalják és már jó is.
- Perc és jövök - hagyta abba a nyilai piszkálását - Csak hozom a takarómat.
- A takaródat? - húzta föl a szemöldökét Hiroshi - Nem mondod, hogy most akarsz aludni...
- Őszintén? De. De kivételesen nem amiatt hozom ide, hanem jó lesz sebkötözésre, merthogy nálam nem sok géz vagy hasonló van.
- Hát... nálam sem. Max a váltóruhám.
- Na látod! Na, akkor mindjárt vagyok.
Fontolgatta, hogy a nyakába akasztja a gépfegyvert, de akkor pont az egyik nyílra esett volna a pánt. Most hagyja itt...? Nem, azért simán elfér a kezében, most már kezdte is megszeretni.
- Ja és Hiroshi... - fordult vissza útban a szoba felé, ahol a holmiját hagyta - Kösz... lehet, hogy gyakrabban kéne mondanom, de remek barát vagy... És - tekintetével most Himeno szemeit kereste - Neked is. Jó, hogy itt voltál... Na, a végén még túl nyálasnak tűnök, lépek is...
Útközben azon gondolkodott, hány nyilat is kapott be. Hmm... elvileg négyet. És az biztos, hogy az egyik nagyon fájt és még most is eléggé sajog. Egy élmény lesz ezeket kiszedni.

- Én meg... néha azt hiszem, túlságosan is az érzelmeim vezetnek - gondolkodott el Eizan - A két véglet, mi? De nem hiszem, hogy egyáltalán nem éreznél... Most egyszerűen erre kell összpontosítanunk, taktikázni kell. Máskülönben... hát igen, ellenkező esetben csúnyán benézhetjük. Ha random elindulnánk valamerre és tennénk rá, ki merre van, nem biztos, hogy sokáig húznánk. De ezek szerint akkor délen kezdünk, és hátha útközben belefutunk Daisukéba is, amilyen tempóban halad. Akár be is várhatjuk. Hayate meg... mintha kicsit nyugatabbra fordult volna. Viszont még mindig nem tudjuk pontosan, mivel jelezzünk... hang, hang... mi szól elég nagyot? Egyszerűen... ordítsák el maguk, vagy mi?

Himeno érezte, hogy elönti az arcát a forróság. Csak pislogva nézett Ichiro után.

- Mit is akarunk jelezni pontosan? - kérdezett vissza Natsuki - Mi ez a hangjelzés dolog?

Tatsuya töprengve hallgatta a fiúk párbeszédét. Erre nem is gondolt, mikor eszébe jutott ez az ötlet... hogy a halottak nyakörve másként működjön, pedig annyira logikus. Lehet... hogy benézték? Hát az könnyen kiderülhet, de mégis ki az, aki önként vállalná egy ilyen kockázatos művelethez a kísérleti nyúl szerepét? Mert nemes cél, meg mégiscsak az életük a tét, de... ő nem merné. Bár... nem volt nagy piás, de ha lehúzna pár szíverősítőt, lehet, hogy lenne rá bátorsága. De önként sétálni esetleg a halálba... Beleborzongott.
- És szerintetek... kin kéne kipróbálni? Mert... ez akkor mégiscsak kockázatos.
Rendben. Ha ők kimondanák, hogy kedves Tatsuya, sajnos rajtad, mert mégiscsak te javasoltad a holttesteket, így úgy lenne fair... Jó, jó, akkor talán el is fogadná... és kivételesen rákérdezne náluk a szíverősítőre is.

- Ja, neked még nem is nagyon fejtettem ki - kezdte a magyarázkodást Eizan - Arra gondoltunk, hogy az egy dolog, hogy most látjuk, ki merre jár, de kint már nem. És ha esetleg túl közel kerülnénk valaki nemkívánatoshoz, jó lenne, ha időben tudnánk róla. Erre találta ki Ichiru, hogy legyen valami hangjelzés, mert ha mondjuk nagyban integetnének, vagy valami, azt nem biztos, hogy mindenhonnan látnánk. Meg kéne nézni, mit találunk itt... Vagy nagyot kockáztatunk, egyfajta orosz rulett. Na, van itt gyilkos, vagy nem?

Kazushige ismét azon találta magát, hogy fut. Lassan elmehetne távfutónak, ha így folytatja. Mondjuk a tempója... az hagyott maga mögött némi kifogásolni valót. A térde még nem volt a legjobb, a vastag rögtönzött kötés miatt nem is teljesen úgy hajlott, ahogy kellett volna neki. Hamarosan érezte, hogy eltűnnek mellőle a maradék fák is, nem sokkal rá, pedig valami belement a cipőjébe. Homok...? Ó, hogyaza... elérte a sivatagot. Hát, erre vágyott most a legkevésbé... Még jó, hogy éjszaka van, átvág rajta, és már itt sincs. Akkor most ezek szerint megy tovább délre.

Benawi nagyot sóhajtott. Kin kéne kipróbálni? Kemény kérdés. Mégis milyen alapon bökjenek rá valakire, hogy te kockáztasd az életed? Ichiru már amúgy is kockáztat azzal, hogy ő szórakozik, ha robban a cucc ő is biztos súlyosan megsérül. Ha lerobban a keze... Talán ott vérzik el... Megborzongott. Akinek lerobbantják a fejét legalább azonnal meghal.
- Próbáld ki rajtam - mondta végül Ichirunek - Elvégre én kötöttem beléd - vigyorgott, hogy elnyomja rossz érzését. Ichiru akaratlanul is hátrébb lépett egyet.
- Talán... mégse olyan jó ötlet... Végülis... Nem tudják berobbantani rajtunk is maradhat és...
- Ichiru! Te bizonygattad az előbb, hogy nincs különbség a kettő között, mert a feszegetés más kategória.
- Csak találgatok!
- Le kell szednünk ezeket, te is tudod. Essünk túl rajta! - nézett rá határozottan - Bízom benned!
Ichiru elfordította a fejét.
- Jó neked... De azért én szívesebben próbálkoznék inkább mondjuk Shinjin, mint a legjobb barátomon.
Az említett felciccent.
- Nahát, vajon miért? - kérdezte gúnyosan.

- Hm, nem tényleg jó, ha van jelzés. Főleg, ha az olyan, amivel nem keltjük fel a figyelmet, hogy hahó mindenki, itt van a fél osztály a toronyban. Szóval a kiabálás az... nem túl... - próbált óvatosan fogalmazni, hogy ne tűnjön úgy, hogy lehülyézi a fiút - előnyös. Talán körül kéne néznünk, igen.

Közben Kenta sóhajtva hátradőlt.
- Semmit sem találtam - morogta - De ez nem jelenti azt, hogy nem szerezték vissza az irányítást csak... lehet, hogy ügyesek voltak. Kezek aggódni...
Hátranézett a többiekre. Vajon fenn, hogy haladnak?

Hayate az erdő széléről figyelte a nem messze húzódó sötét tömeget. A mocsár... Kicsit még északabbra kéne menni és onnan megnézni közelebbről, mert ki tudja, honnan kezdődik a tiltott zóna határa. Ismét beljebb húzódott a fák közé és északnyugat felé fordult. Azért örült, hogy senki nem zavarja meg, és kedve szerint fedezheti fel a környéket. A legtöbbeket most az életösztön hajt, esetleg stresszelnek is, hogy mit hoz a következő óra, perc, ő viszont továbbra is szerette volna élvezni a természetet. Imádta minden rezdülését, az erdő minden sóhajtását. Itt sokkal jobban otthon érezte magát, és nem akarta, hogy minden egyes percben csak az élete miatt kelljen aggódnia. Ha valaki jön, és találkozniuk kell, akkor úgyis fognak. Akkor majd eldől, de most... most csak ő van egyedül, és a fák...

Nami igyekezett csendben tűrni, ahogy a fiú "operálja", de ez mindennemű fájdalomcsillapítás nélkül nem ment valami jól. Kezével a combjába markolt, s a fogait is összeszorította. Végtelenül hosszúnak tűnt az idő, míg a fiú a sebében turkált. Vajon ezzel nem csak ront a helyzeten? Ha benne marad a golyó, akkor... Mi lesz? Így is meghal hamarosan, nem? Nem mindegy akkor?
- Meg van - közölte a fiú, s valóban kiszedett valamit belőle. Valami véres... izét... - Nem ment mélyre, szerencsére...
- Hát azért kurvára tud fájni...
- Elhiszem... - mondta együttérzőn. Sietve nekilátott kitisztítani a sebet, amit a lány megint nehezen tűrt. Aztán rakott rá pár gépzlapot, s nekilátott a nemrég szerzett lepedőt széthasogatva körbetekerni. Basszus, még így is megint el fog fogyni minden kötszerük! Ez azért durva... Csoda kéne, hogy ezt túl éljék ennyi sebbel! Még ha a többségük csak felületes is, de... Lassan múmiaként néznek ki...
Nami nehézkesebben lélegzett. Nobu tudta, hogy felesleges megkérdeznie jól van-e. Meg akart róla bizonyosodni, hogy a lány rendben lesz, de... erre Nami se tudott volna válaszolni, ahogyan ő se. Így inkább nem firtatta a dolgot. Csak felidegesíteni a lányt.

- Akkor még egy ok, hogy siessünk - jegyezte meg Eizan - Ha tényleg közel állnak a sikerhez, buktuk... A híradótól eltekintve feltűnően csendesek... Lehet, hogy tényleg rossz jel... Natsuki, akkor kezdjünk bele minél előbb, és reméljük, hogy még nincs késő hozzá. Kenta, valami ötlet, hogy merre nézzünk szét? Vagy találomra kutassuk át a szinteket?