6. - Amikor minden veszni látszik

Kenta megrántotta a vállát.
- Azt se tudjuk mit keresünk... Fogalmam sincs mi lehet itt a toronyban, amivel úgy lehet zajt keleteni, hogy... az egyértelmű legyen, és ne feltűnőbb a kelletnél. Őszintén szólva nem tudom. Nagyon nem.

Hát... így semmire se jutnak... Bár Benawi önként jelentkezett, de Ichiru túl jóban van vele ahhoz, hogy rajta babráljon, így inkább Shinjit robbantaná fel, ha véletlenül félrenyúl. Ő meg nem valószínű, hogy tervezi a meghalást. Igazából ő sem, de...
- Jól van... - sóhajtott - Akkor próbáld rajtam, úgyis én mondtam, hogy itt kísérletezzünk... Ha nem jönne össze... az pech, de neked nagyobb, én nem biztos, hogy sokat éreznék utána.
Jesszus, hogy bírta ezt csak így kimondani...? Furcsa volt így hallania saját magát. Tessék, nem is kell neki alkohol, kész van már eléggé...

- Igen, nekem sem nagyon van róla fogalmam. Akkor lesz, ami lesz. Vagy találunk valamit, vagy nem. Te addig... tartsd a frontot. Remélem, nem próbálkoznak semmivel sem...
Az ajtó felé indult, majd Natsukira tekintett.
- Akkor jössz?

Mindhárman meglepetten néztek Tatsuyára.
- Hm, egy szóval sem mondtam, hogy én nem vállalnám be - rántotta meg a vállát Shinji -, de ha már ilyen lelkesen ajánlkozol, nem veszem el előled a lehetőséget.
- Milyen lovagias... - mormogta Ichiru. A másik csak mosolyodva támasztotta a falat.
- Huhh... - vett egy mély levegőt Ichiru - Biztos? Azért... azért nem 100%, hogy... sikerül... Úgy gondolom... elég biztos vagyok magamban, de... azért most mégis életekkel játszunk szóval...

- Aha - bólintott Natsuki, s követte Eizant.

- Naa? - toppantott türelmetlenül Kaori.
- Mit "na"? - kérdezett vissza csodálkozva Midori.
- Harcolunk? - kérdezte kislányosan mosolyogva. Midori meghökkent. Jesszus, kire emlékeztet ez a lány...
- Ah, jó persze, engem is érdekel, bírom-e még most is, de csak röviden, oké? És ne itt, meghallják fenn és... fáraszt kapnak, hogy mit csinálunk. Menjünk a legalsó szintre!
- Oké - vágta rá Kaori, s kezében a karddal már el is indult kifelé. Midori nagyot sóhajtott. Ha más hiperaktív az... fárasztó... Sietve követte katanájával.

Az elején minden rendben volt... - gondolkodott Hiroshi - Nem talált el senki, nem vágott meg semmi, de utána... azok a lövések... Hát azok már fájtak. És ha Nobu nem ajánlotta volna fel az alkut, Ichiro előtt állva még kis nyilacskákat is kapott volna. De vajon... mennyire vészes, amit Nobutól kapott? Maradt benne golyó?
- Milyen súlyosak a sebeid...? - kérdezte halkan Himenot - Én azt hiszem, megmaradok, de egy darabig nem ugrálok.

- Igen, azt hiszem biztos... - szólt bizonytalanul Tatsuya - Na jó, nem az, de azért csináld. Valakin muszáj lesz kipróbálni. A legjobb lenne most kiütni magam, akkor nem mocorognék és nem kellene idegeskednem, hogy na, most meghalok vagy nem... Majd valahogy megoldom, hogy ne mozogjak sokat.
"Vagy üssetek le, vagy adjatok valami erőset..." - tette hozzá gondolatban.

Eizan kilépett a folyosóra, majd jobbra-balra nézett.
- Most nézzünk körül együtt, vagy váljunk külön, mert az gyorsabb? - kérdezte Natsukit - Mert ha már itt vagyunk, kezdjük a felső szinten.

- Ah... Ne... nem tudom - válaszolta kicsit zavartan Himeno - Fáj, de... ez normális nem? - kicsit aggódott. Egyszerre akart nem gyengének tűnni a fiúk előtt, de közben valóban elgondolkozott, hogy vajon... Honnan tudhatja, hogy komoly-e a dolog, vagy csak rosszul tűri a fájdalmat - Én... nem merem ezt kiszedni, pedig kéne... - mondta a nyílra célozva. Összeszorította a száját. Na tessék, jól leégeti magát! Csak nem sikerül olyannak mutatkoznia ez előtt a kettő előtt, amilyennek szeretne. De talán már... Valahogy most vágyik rá, hogy pátyolgássak. Korábban kiakadt volna tőle. Azért zavarta, hogy nem érzik hasznosnak őt, de... közben még arra se volt képes, hogy erősnek látszon, nemhogy tényleg az legyen.
Sóhajtva dőlt hátra, s a plafont nézte. Tényleg durva volt ez a harc. Nem gondolta volna, hogy ilyen lesz. Mindenki ilyen erős már ebben a játékban? A mellkasára szorította a kezét. Nagyon halakan nyögött egyet, aztán ijedten rezdült meg, hogy kiszaladt belőle ez a hang. Nem, nem akarta, hogy aggódjanak miatta!

Hiroshi aggódva figyelte a lányt. Azok a pengék tényleg rendesen megtéphették... Megmozdult, hogy felé forduljon, de abban a pillanatban belé hasított a fájdalom. Ezek szerint mégis maradhatott benne golyó, de jó lesz... kap egy jó kis vérmérgezést, ha nem szedik ki, de ha kiszedik, még akkor is könnyen előfordulhat.
- Esetleg... megpróbáljam kihúzni? Nem mondok olyan hülyeséget, hogy nem fog fájni, mert sejtem, hogy de, fog. Előbb-utóbb ki kéne szednünk és... mindegy, előbb titeket lássunk el, velem ráérünk a végén szórakázni.

Ichiru aggódva nézegette a nyakörvet. Tudta mit kéne, de... egyszerűen... nem akadzott nekikezedni. És ha Benawinak van igaza?
- A francba, Haruka meg fog ölni, ha felrobbantalak...
- Nyugi arra nem lesz szükség! - vigyorgott Shinji.
- Baszott vicces... - szólt vissza most már igazán mérgesen Ichiru - Nem... ez így... egyszerűen nem megy.
Megadóan engedte le a kezét. Csak tehetetlenül csóválta a fejét.
- Akkor cisnáld rajtam - mondta Shinji - Engem nem sajnálsz, ha elcseszed.
Ichiru meglepetten nézett rá.
- Mi van már? - kérdezett az vissza - Tudom, hogy nem robbantod rám direkt, mert azzal a te karod is elszáll. Meg aztán... utánam nem sír senki. A fangirljeim már halottak, legalábbis a legtöbb, akiről tudok, - tette hozzá mosolyogva, mire Ichiru elég hülye fejet vágott. Fő az önbizalom... - nekem meg... - megrántotta a vállát. Sayurira gondolt. Ő számított volna. De most már...

- Úgy is meg kell várnunk a fentieket - rántotta meg a vállát Natsuki - Keresgéljünk együtt!

- Megtennéd? - nézett rá kérlelőn a lány. Hát... Hiroshi se nézett ki túl jól. Tényleg nem kéne nyavalyognia. Neki lőtt sebei vannak, nem csak holmi pengéktől... Azért az korántsem játék. Mégse panaszkodik. Egy szót se. Egy röpke pillantást küldött a vár másik vége felé. Mikor jön vajon vissza Ichiro?

Tatsuya megkönnyebbülten lélegzett fel. Huhh, de meglepődött magán... mikor volt ő valaha is ilyen hősies? Pedig már kezdett beletörődni, de azért mégiscsak jobb, hogy Ichiru végül nem az ő nyakán matat. Legalábbis elvileg... azt még mindig nem tudják, hogy ha elszúrja, mekkorát robban ez a vacak.

Nami elkínzottan dőlt hátra egy fatörzsnek. Most aludni fog. Biztosan. Ha valaki rájuk is talál... akkor is... képtelen ébren maradni. Annyira fáradt volt. Megint Nobu fog feledte őrködni, mi? Sose pihen. Biztos már ő is nehezen bírja, mégse mutatja ki. Most is... őt is meglőtték, segíteni akart bekötözni a sebeit, vagy legalább néhány jó szót szólni hozzá, de... Lehunyta a szemét. Mozdulni is képtelen volt. Kicsit megerőltetnie magát másokért... ez nem olyan dolog, amire képes igaz? Csak egy önző kislány... Szép dolog arra gondolni, hogy mit meg nem tennék érted, de... hahh... tényleg elhitte, hogy ez igaz. De végül... csak ül és hagyja, hogy a fiú ápolgassa, miközben ő is szenvedhet.

Ichiru ezúttal Shinji felé tartott, hogy leszedje a nyakörvet, de rövid matatás után sóhahtva elhúzódott.
- Sajnálom. Már egyáltalán nem vagyok olyan biztos, hogy működne. Hívhattok bénának, vagy gyávának, de... Én ezt... nem csinálom...
- Sssz... Félted a kezed mi? - provokálta tovább Shinji.
- Hát igen képzeld - közölte vele az nagy meghökkenésére - Meg nem kell az agyvelőd a ruhámra...
Shinji nagyót sóhajtott.
- Pedig valahogy meg kell oldanunk ezt a problémát. Valakinek, valakin, valahogyan... muszáj lesz.
- Én nem. Kész. Végeztem. Oldjátok meg!

Hiroshi bólintott, majd a Himenóból kiálló nyilat kezdte vizsgálgatni.
- Kicsit... mélyebbre ment... - állapította meg - Megpróbálom mielőbb kiszedni, remélhetőleg egyszerre kirántani. És... előre is bocsánat a fájdalomért...
Megnézte, hogy lehet a legajánlatosabb megfogni, meg hogy egyáltalán hogyan talál rajta fogást. Nem merte először kipróbálni, mennyire enged, mert nem lett volna túl kellemes, ahogy megrángatja a lányban.
Hát jó... nagy levegőt vett, és jobb keze ujjait a nyíl kiálló részére fonta.
- Háromig számolok... egy... kettő... három!
Erőteljeset rántott a nyílon, és szerencsére érezte, hogy egyből enged. Még jó, hogy nem kampós a vége!

- Már itt is vagyok - érkezett vissza Ichiro a hátára kötött takaróval - Bocs, csak... néha nehezen tájékozódom a sötétben... mindegy, idetaláltam.
Hiroshi a földre dobta a véres nyilacskát és még egy aggodalmas pillantást vetett Himenóra, mielőtt Ichiróhoz fordult.
- Mi az, hősnek képzeled magad? Ha még szél is lenne, diadalmasan loboghatna mögötted a takaró-köpeny... így viszont kicsit illúzióromboló, hogy bolyhos...
- Nem is bolyhos...! - kötötte ki egykedvűen a csomót Ichiro.
- Nekem mindegy, csak add ide és szabdaljuk fel. Remélem, elbúcsúztál tőle, de a sebeinknek nagyobb szüksége van rá. Kezdve Himenóval, mert neki jó pár nyílt sebe van, ha jól látom, legalábbis eléggé úgy tűnik, hogy némelyik vérzik.
Ichiro elsápadt. Tényleg, ezt el is felejtette... Himeno úgymond elébe ment az ellenfélnek, és ahogy a piszkavasat forgatta...! Tényleg van benne tehetség...!

Eizan találomra kiválasztott egy ajtót tőlük nem messze és benyitott. Az ajtó kicsit akadt, de mikor lökött rajta egyet, simán feltárult. A szobában persze sötét volt. Elővette a zseblámpáját és kíváncsian világított körbe. Hát... itt nem sok minden volt... néhány egymásra hányt szék, nem messze tőlük egy asztal, meg talán hátrébb... igen, az egy szekrény. Kérdőn nézett Natsukira, majd belépett a szobába. Akkor lássuk... Egyből a szekrényhez ment és könnyedén kinyitotta az ajtót, hogy bevilágíthasson a polcokra. Semmi használható... néhány tányér és evőeszköz, de szinte semmi lényeges.
- Ez nem nyert - mondta a lánynak - Nézzünk be máshova.

- Bassza meg... nyögte Tatsuya, de hamar észbe is kapott. Bassza meg? Mikor mondott ő ilyet azelőtt? Bár mióta itt a szigeten vannak, ki tudja, hányszor káromkodta el magát... most mégis meglepődött. Nos igen, ez az élet, Tatsu, gyakran elég szar. Szar?! Na már megint... Már gondolkodni sem tud olyan tisztán, mint azelőtt!
- Mondanám, hogy akkor megpróbálom én, de... még soha nem csináltam azelőtt ilyesmit... Ha mást nem, akkor... talán megpróbálom, de ebben az esetben nagyon-nagyon hátra kéne húzódnotok, mert nagy valószínűséggel elszúrom... Valami más ötlet akkor esetleg? Mert nekem jelenleg nincs több.

- Köszönöm - mondta alig halhatóan a lány. Nem is fájt annyira, mint várta.

Himeno sápadtan mosolygott Ichirora. De édes! Még ilyenkor is meg tudja nevettetni. Jó lenne... Lehajtotta a fejét. Megint úgy érezte az acára lehetnek írva a gondolatai. Kellemes lehet nap, mint nap egy ilyen fiú mellett lenni. Tényleg Ichironak... van barátnője? Jajj nem, nem szabad ilyeneken gondolkodnod! Állítsd már le magad! Az is elég szép, hogy itt vagy, vele és... jó ez így... Nagyon jó, hogy minden így történt... A gépuskalopós incidenst kihagyhatták volna, de... Nincs mit tenni, hülye volt.
- Ichiro... - szólalt meg halkan - Ugye most már... törlesztettem valamennyit?
Megborzongott. Nem kellett volna kimondania! Gyorsan, mondania kell valamit, nehogy válaszolni akarjon... Vagy legalább... Jajj, Hiroshi előtt nem kellett volna! Mindannyiuakt kínos helyzetbe hozta! Mert most már hallotta ugye? Csodák nincsenek... Gyorsan Hiroshi felé fordult.
- Ugyan már, nem kell velem! Ti sokkal rosszabbul néztek ki! Azért neked... lőtt sebeid vannak! Az nem játék - megrázta a fejét - Egyáltalán nem.
Fáradtan dőlt hátra. Már ennyi mozgástól kifullad? Basszus! Most reggelig aludni fog... Remélhetőleg addig mások már nem akarnak rájuk törni... Tényleg nagyon álmosnak érezte magát. Ichiro hogy bírja vajon? Ő is biztos aludna már...

- Ne hisztizz már! - nézett Shinji szúrós szemekkel Ichirure - Te már egyszer megcsináltad. Elhiheted, hogy nem azért bízom magam rád, mert olyan marhára szeretném lerobbantani a fejem, és különösebben... nem is nézek ki belőled sokat... de az előbb leszedted Mizukiról szóval... meg tudod csinálni. Úgyhogy nagyon gyorsan szedd ezt le rólam, ne várd, hogy az égig dícsérgesselek, mert nem fogom...
"Már így is túltettem magamon" - tette hozzá gondolatban. Ichiru kérlelőn nézett Benawira. Aztán gyorsan el is kapta a fejét. Nem magát féltette, inkább nem akart valakinek a haláláért felelős lenni. Még Shinjiéért se.
- Jól van... De ha meghalsz... A te hibád!
Shinji megránotta a vállát. Ichiru nekiállt megpiszkálni a szerkezetet a kis fémalkatrésszel.

Natsuki szótlanul követte Eizant. Tényleg mit is kéne keresni? És ha fémfedőket ütnének össze? Az vajon mennyire szól? Mondjuk az... elég feltűnő hang... idecsődítenének mindenkit... De hát nem fognak találni egy dobozt: "ezt keresed" felirattal, benne egy olyan hangősbemondóval, amit csak az ő csapatuk füle képes meghallani... Ejj...

Hiroshi kérdőn fürkészte Himeno, majd Ichiro arcát. Törlesztett...? Miből törlesztett? Ez azzal van kapcsolatban, mikor nem volt itt...? Mi a fene...?
- Ichiro, miről...?
Legnagyobb meglepetésére viszont Ichiro leintette. Csak ilyen egyszerűen! Eddig... eddig sosem intette őt csendre, mi folyik itt?! Valamelyikből majd csak kihúzza, bár... ha ennyire nem akarják elmondani, lehet, hogy nem is kéne beleártania magát. Denevér, mi?
- Már régebben elkezdted a törlesztést, mint gondolod... - felelte halkan, mégis határozottan Ichiro, majd Hiroshinak nyújtotta a takarót. - Nesze, akkor kezdj vele valamit, nekem... nem lenne hozzá szívem...
Végignézett magán, majd leült a másik kettő elé.
- Most pedig premier planban figyelhetitek, amint kiszedem magamból ezeket a csodákat... na jó, ide ne nézzetek... - ujjaival megkereste az egyik nyilat, majd némi tétovázás után hirtelen rántott rajta egyet - Hű, bakker... ennél kellemesebb szórakozást is el tudnék képzelni... Na még hármat...

Ideje továbbállni. Ezek szerint akkor északon nyugat felé, délen már nem kerülheti meg a tavat. Azért furcsa, hogy senki nem volt a keleti részen... Na majd talán arrébb. Shouri becsukta maga mögött az ajtót, majd megkerülve a házat szembesült a mögötte elterülő növénytengeren.
- Remek, ezt a dzsumbujt... még jó, hogy valaki már járt erre, ezek szerint mégis érdemes ezt az ösvényt választani.

A földszintre érve Midori felemelt karddal állt meg Kaori előtt.
- Készen állsz?
Az bólintot, s Midori már meg is indult. Kaorit meglepte, pedig hát ő kérte, hogy harcoljanak, és most mégis, hogy tényleg azt teszik... Nem hitte volna! A lány tétovázás nélkül megvágta. Hátrébb húzódott. Azért ezt nem kellett volna! Illetve... mire is számított, hogy csak csattogtatják a kardokat? Nem, ha komolyra fordul a dolog, nem ilyen lesz! előre lendült, de Midori katanajával visszafogta a nagy kardot. Mindketten meglepődtek. Kaori ellenfelén, Midori pedig kardja tartásán.
- Olvastam valahol, hogy a hajlított pengék strapabíróbbak, nem törnek el olyan könnyedén. Talán mégse olyan szívás az enyém a tieddel szemben.
- Hát... ha hozzáértőbb kézben lenne... - nyögte ki Kaori - Egyszerűen nem is merek...
- Ugyan már! - mosolygott Midori, majd hátrébb lépett, hogy kicsit odébbról kerülve megint Kaori felé suhinthason. Az védeni próbált a karddal, de Midori átlátta a mozdulatot, s ismént talált. Azúttal azonban Kaori válasza is ügyesebb volt, s Midori is egy újabb - ha csak apró is - sebbel gazdagodott. Nem igazán foglalkozott vele, inkább örült, hogy sérülten is tud harcolni. Nagyon úgy tűnt! Megint lecsapott, de ezúttal Kaori keményebben fogta a kardot, s visszaütötte az ő pengéjét.
- Ó! Szép!
Kaori azonban nem hagyott időt a dícséretre ő is támadott. Midori elhallgatott. Mégha csak békés harc is, beszélgetésnek itt nincs helye! Újra vágott, újra sikertelenül. Na, mi a? Most vajon Kaori ügyes, vagy az ő reflexei rosszabbak a fáradtságtól? Nem tudta megállapítani, de újabb sérülést szedett be. Igyekezett jobban koncentrálni, s kitérve a lány csapása elől megvágta a karját. Aztán elhátrált.
- Oké, ennyi elég is. Nem akarom, hogy kárt tegyünk egymásban. Tudod, hogy kell használni. De reméljük nem fog kelleni!

Eizan bizakodva lépett a következő szobába, majd az azutániba is, de végül megadóan sóhajtott.
- Na jó, nézzük meg lejjebb is, itt úgy látszik nincs szerencsénk... Annyi szoba van itt, nem igaz, hogy egyikben sincs semmi használható! Tényleg barkácsoltatni kéne valamelyik zsenivel egy adóvevőt... Vagy...
Elkerekedett szemekkel nézett Natsukira.
- A telefonjaink... még nálunk vannak! Lehet, hogy térerő nincs, de valamelyikük talán tud kezdeni velük valamit! Összehangolni, hogy egymástól azért fogadhassunk üzenetet, sms-t, franc tudja mit! Ha Kenta feltörte ezt a rendszert, csak nem okoz neki gondot pár egyszerű mobiltelefon!

Himeno összeszorította az ajkait. Most miért fojtogatja a sírás? Legszívesebben hozzábújt volna Ichirohoz. Akkor ő már... megbocsátott? Ilyen könnyedén? Túl kedves... És ő egy ilyen embert akart megölni! Ichiro... Túl kell élned, érted?! Az én kedvemért muszáj! Ezek után most már mindenképp! Akarom, hogy túléld! Te nem érdemled... Nem érdemled ezt az egész Programot!
- Jó nektek, hogy ilyen jó barátok vagytok! - mondta őszinte irigységgel a hangjában - Amikor Hiroshi... Hát az igazán megható volt tényleg... Én is szeretnék ilyen barátokat. Még ha mellékhatásként néha... provokatív képeket is készítenek... - nevette el magát. Ichirora nézett - Jól van, jól van, nem említem meg többet, esküszöm! Ne haragudj, nem szekálni akartalak, csak... olyan vicces... Te tényleg édes srác vagy!
Váhh, már megint ez! Csak most ne jöjj zavarba! Hiroshi mért vagy itt?!

Natsuki pislogva nézett a fiúra.
- Ez eszembe se jutott. Milyen okos vagy! Menjünk, kérdezzük meg!

Nem robbant. Ichiru nagyot lélegzett kezében a nyakörvvel. Megcsinálta! Tényleg... Huhh... Basszus... Mindjárt szívrohamot kap...
Shinji megkönnyebbülten vetette a hátát a falnak, s hitetlenkedve tapogatta a nyakát. Hallotta, hogy zihál. Azért akkor félt ő is rendesen... De megcsinálta! Hihetetlen! És most tartozik neki eggyel... Marha jó...

Így Eizanék kétszemélyes kis csapata hamarosan ismét a gépek és Kenta társaságában találták magukat. Ez idő alatt látszólag nem sok változott.
- Kenta - tért rögtön a tárgyra Eizan - Mennyire értesz a mobiltelefonokhoz? Mert lenne egy ötletünk. Mi lenne, ha ezeket buherálnánk meg egy kicsit és alakítanánk át úgy, hogy ezekkel figyelmeztethessetek, ha gáz van? Mert ugye térerő vagy mi híján most így elég nehéz lenne. Hacsak nem ők blokkolták le a mobilokat és akkor esetleg... lehet, hogy ebbe is bele tudsz nyúlni?

- Kettőből kettő - jegyezte meg elismerően Tatsuya, és hirtelen nagyon jó kedve támadt. Shinjinek megmaradt a feje, Ichiru keze is a helyén van, ez remek! Ezek szerint az élők és a holtak nyakörveinek kioldó mechanizmusa nem változott, ez több, mint jó hír! - Szép munka, megérte bízni benned. Akkor most... talán tudassuk a többiekkel is. Vagy előbb le akarod szedni itt mindenkiről?

- Huhh - Kenta összeráncolta a homlokát - Nem hinném, hogy térerő ne lenne, csak blokkolták a hívásokat, szóval, ha vlahogy kijátszanánk... de ez... - sajnálkozva megrázta a fejét - nem az én területem. Fogalmam sincs, én a számítógépekhez értek, mobilokhoz... Csak amennyire mindenki más is. Software-t frissítek rajta, ennyi... Talán kérdezzétek meg Tatsuyát.
Visszafordult a géphez, s kidülledt szemekkel nézte a saját pöttyeiket.
- Mi a...? - mintha eggyel több piros pötty lenne, ijedten húzta fölé a kurzort - Ezt nem hiszem el! Hogyan?!
Felpattant. De hiszen... Nem hallottak robbanást... akkor... nem szúrták el a próbálkozást és nem is Matsuéék szóltak közbe, akkor meg... Egymásnak este volna?! Értetlenül pislogott vissza a monitorra.

Ichiru még egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.
- Nekem mindegy. Szólhatunk is előbb, leszedhetem is előbb... De... Örülnék, ha valaki besegítene... már csak azért is, mert majd rólam is le kéne szedni... - Benawi felé pislogott.
- Ah, jó persze... - bólintott gyorsan - Figyeltelek persze, csak nem annyira részletesen, de... Majd magyarázz a következőnél... Remélem meg tudom csinálni.
- Mért is ne, nem vagy bénább, mint én.
- Na jó, én lementem - közölte Shinji, s valóban indult is, aztán még egy szót hozzátett, de alig hallhatóan - Kösz...

Ichirón sokféle érzelem hullámzott végig elég rövid idő alatt. Először fáradt mosollyal nézett össze Hiroshival, utána dühtől kissé vöröslő fejjel tette ugyanezt, majd hökkenten és zavartan fordult Himeno felé, hogy a következő pillanatban el is kapja a tekintetét. É...édes srác...? Ő...? Huhh... Összeszedte a bátorságát és nagyon igyekezett rá, hogy ne nézzen az elégedetten vigyorgó Hiroshira - elég kevés sikerrel -, viszont Himeno arcát figyelte. Ha nem jönnek ide... beszélt ő azelőtt egyáltalán ezzel a lánnyal? Hát nem nagyon... Bár az is tény, hogy iskolaidőben legtöbbször inaktív üzemmódra váltott.
- Izé... köszi... - felelte elvörösödve. A következő pillanatban viszont igyekezett lerázni magáról a Hiroshi által széttépett, majd később hozzávágott takarószeleteket - Hé...!
- Tessék, szétszedtem neked. De még mindig azt javaslom, előbb inkább lássuk el szíved hölgyének sebeit, mert az enyémek... fogalmazzunk úgy, hogy nem biztos, hogy mindet ajánlatos lenne csak így bekötözni...
- Hiroshi...! - és ez ráadásul élvezi is, le meri fogadni! Apropó... vajon az, hogy megmutatta azt a bizonyos képet Himenónak, azzal letudta a bosszúját...? Hát, nagyon remélte...

Himeno szíve nagyot dobbant. Ez a kifejezés... Zavartan elfordult, most már nem csak a fejével, az egész törzsét is kicsit az ellenkező irányba fordította. Jobb kezével kissé idegesen ölelte át a derekát.
- Tényleg nem kéne nekem... Nem az enyém a legsúlyosabb...
Igyekezett az arcába söpörni a haját. Minek beszél itt hülyeségeket?! Pont ő generálja az ilyen helyzeteket, aztán meg... annyira zavarban van... Most ez jó neki? Óvatosan igyekezett kisebbé összehúzódni, mintha ettől kevesebb figyelem összpontosulna rá.

- Hmmm... rendben, akkor talán fölmegyünk kicsit megsürgetni... őket...
Kezdte Eizan, de a pöttyöket figyelve elcsuklott a hangja.
- Mi a...?! - ismételte Kenta szavait - Valaki itt? Nem... az nem lehet, hogy megint...! Nem ülhet átok ezen a rohadt tornyon! Azt hiszem, most már annál inkább föl akarok menni!
Ahogy kimondta, már nagy léptekkel indult is az ajtó felé.
- Lehet, hogy valami gáz van, bár remélem, hogy nem... Azért... lehet, hogy jobb lenne, ha itt maradnátok.

Midoriék visszamentek a szobába, elrakták fegyvereiket, aztán úgy döntöttek felmennek a többiekhez. Ideje valakinek elindulni összeszedni a többieket, és nem lesz könnyű meggyőzni a csapatot, hogy had menjenek ők is. Pedig anno Kentával beszélték, hogy erre ő a legalkalmasabb. De mióta ilyen sokan lettek... Ő már nem sokat számít itt...

Tatsuya önkéntelenül is arra gondolt, hogy Shinji most majd jól elhúz. Nyakörv nincs már rajta, mehet, amerre akar, ameddig nem fut bele másba. Ehh, ez hülyeség, nem lépne le csak így...
- Menjünk le mi is - szólalt meg - És mondjuk el a többieknek. Mivel néhányan ki akarnak menni, muszáj belehúznunk. És ki tudja, meddig tarthatjuk még meg az uralmat a rendszer felett.

Natsuki tanácstalanul nézett Eizan után. Most szót fogadjon, vagy...? Ő is odasétált a géphez és megnézte a nevet. Shinji. Mért... mért ölte volna meg őt bárki is...? Ichirun kívül... Csak nem estek egymásnak a gyerekes hülyeségeik miatt!
- Hű, Eizan szépen elviharzott - nézett be Midori nyomában Kaorival - Mi van?
Kenta a monitorra mutatott.
- Shinji meghalt, de... Fogalmam sincs, hogyan lehetséges...
Midori meglepetten pislogott a fiú felé. Micsoda?! Kaori is ijedten forgatta a fejét. Hát már egymás közt sincsenek biztonságban?

- Oké - felelte Ichiru, s ők is elindultak lefelé Shinji után. Most már nincs sok hátra, igaz? Pár perc alatt leszedik az összes nyakörvet, kimennek Eizannal felkutatni a maradék embert - na azért az bele fog telni 1-2 órába, de azért még valószínűleg visszaérnek mielőtt kivilágosodna. Nagyon valószínű. Utána? Ha bármit lépni akarnak Matsuéék ellen az már csak világosban fog menni, ha nem lesznek nagyon gyorsak, ami azért hátrány, mert látni fogják, hogy közelednek. Hiába nincs már jelzés... Pedig éjjel a hajókra is könnyebb lenne csakúgy feljutni. Várjanak egy napot? Na, majd ha leszedték azt a cuccot mindenkiről és jó messzire eltették őket, - az itt leszedett kettőt fenn hagyták - akkor megbeszélik a továbbiakat. Végre nem hallgathatják le őket! Matsue hamarosan tényleg nagyon ideges lesz!

Ichiro némán figyelte a lány reakcióját. Most vagy zavarban van, vagy rosszul van, vagy elege van a piszkálásból... Szomorkásan elmosolyodott.
- Hagyd már, Hiroshi... Igaza van, beléd eresztettek egy tárat, vagy mit, téged kéne először megnézni...!
- Nem, nem feltétlenül...
- De, de mindenképp!
- De... - elharapta a megkezdett mondatot, majd megrázta a fejét - Ichiro... mégis hogy akarod belőlem kiszedni?
- Kiszedni...?
- Igen, kiszedni. Tudod, egy pisztolyból apró kis fémlövedékek süvítenek elő, és jó mélyen belemarják magukat az ember húsába. Remélem, nem kell tovább ecsetelnem...
- Baszacs...
- Aha, tudom. Én sem nagyon örülök neki...
A lehetséges vérmérgezésről inkább nem is szólt...

A lány aggódva hallgatta Ichiroék párbeszédét. Tényleg mit is... hogy szedhetnék ki a golyókat, ha valamelyik tényleg benne maradt. Ő nem nyúl hozzá az biztos... Már csak azért sem, mert nem fog egy fiúhoz csakúgy... Megborzongott. Még Ichirohoz se érne hozzá, nem hogy Hiroshihoz! De... majd megoldják a fiúk... Remélhetőleg. Ő inkább csak lehunyta a szemét, s próbált pihenni. Minden erejét kiszívta ez a harc.

Matsue már most nagyon ideges volt. Dehogy ment ő aludni, hogy a francba tudott volna? Egyre inkább a szakadék szélén táncolt, és nagyon úgy nézett ki, hogy mindjárt belefújja a szél...
Most, hogy rájött, hogy min törték eddig a kis fejüket... a nyakörveket akarták, nem elég nekik egy rendszert feltörni? Hogy sikerült nekik még azt is? Ezek nem átlagos tinédzserek, legalábbis nem mind az... Jobban utána kellett volna nézni az előéletüknek, mert most már eléggé megszívták a kis zseni-hajlamúak miatt. Lehet... lehet, hogy hamarosan telefonálnia kell... Ha ezek innen kijutnak... Saját maga már úgyis halálra van ítélve, ennek elég nagy a valószínűsége. Nem engedhette volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok! De nem juthatnak ki innen... élve semmiképp! Tétován lesett a telefon felé... még erőt kell gyűjtenie hozzá... és teljes mértékben beletörődnie az eljövőbe...

Eizan dühösen és értetlenül rohant a lépcső felé. Már megint elhatalmasodtak rajta az érzelmek... De ez most a legkevesebb, már megint lehet, hogy szörnyűség történt itt! Ráadásul... ugyanott... Már lépett volna a lépcsőre, mikor egy sötét alak körvonalazódott, nem sokkal felette. Mi a...? Az alak ismerős volt, túlontúl ismerős... de ez nem lehet...! Hisz az előbb látta!
- Shinji... hogy a francban vagy életben...?! Nem kéne halottnak lenned...? - kérdezte elhűlve.
Na jó, most vagy kezd megőrülni, vagy valami nagy turpisság van a dologban...

Shinji megdöbbenve nézett Eizanra.
- Hát... azt megértem, hogy Ichiro szívesen robbantaná le a fejem, de hogy te is a pokolba kívánsz - zavartan piszkálgatta a nyakát -, azt nem tudtam.
- Na mi van, mért álltunk meg? - kérdezte fentebbről Benawi.
- Eizan elállja az utat - kiabálta fel Shinji - Szűk ez a lépcső ennyi embernek...

Eizan tekintetével követte Shinji kezének útját a nyakához és ha lehet, még jobban elkerekedett a szeme. Ó, így már világos...!
- Ezek szerint... sikerült! - vidult fel az arca - Már azt hittük... hirtelen pirossá vált a pöttyöd, ezért azt hittük... Mindegy, ez több, mint jó hír! Ja, amúgy bocs...
Azzal pár lépést visszahátrált a folyosón, hogy lejöhessenek a lépcsőn álldogálók. Ha ezek lekerülnek róluk és még a mobilokat is sikerülne megbütykölni...! Úgy érezte, nőnek az esélyeik.

- Ja - vigyorodott el Shinji - Sikerült.
Nyomában az egész csapattal bevonult a szobába, így a kis helyiség megint jóval befogadóképessége fölé került. Shinji mosolyogva hallgatta a "jé, te élsz!" mondat variációinak elhangzását még párszor.

Yuuka sokáig forgolódott az ágyon, de... nem jött álom a szemére. Hiába volt fáradt, egyszerűen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy amíg ő itt pihenget, addig... addig...
- Haruka... alszol?
Nem jött semmi válasz... Yuuka felsóhajtott, majd jobb híján a plafonnak kezdett halkan beszélni.
- Mennyi lehet az esélye a túlélésre... ha valakit... tüdőn szúrnak...?
Haruka nem bírt tovább hallgatni. Mégis mit művel? Ő nem egy ilyen nemtörődöm alak...! Lassan kifújta a levegőt, és kissé megnyugodott tőle, hogy kissé visszanyerte elveszettnek hitt lelkiállapotát.
- Benawi? - szólalt meg, mire Yuuka összerezzent. Tehát mégis ébren van. A lány szótlanul bólintott, majd mikor rájött, hogy ezt a sötétben úgysem láthatja a másik, ismét megszólalt.
- Igen...
- Mikor történt?
- Még... reggel, viszonylag korán.
- Őszintén... nem tudom. De úgy tűnik, elég jól bírja, talán nem fúródott olyan mélyre, vagy mégsem olyan súlyos, mint amilyennek tűnik.
- Komolyan gondolod...? - jött a reménykedő kérdés.
Haruka egy pillanatig a választ fontolgatta...
- Igen - mondta végül. Ha mégis téved... akkor is, legalább egy kis reményt adhatott Yuukának. Remélte, hogy hasznára válik és nem tűntek üres szavaknak - De most már próbálj meg aludni, te is fáradt lehetsz.
- Köszönöm... szép álmokat...
- Szép álmokat... - szépeket? Bár szép álmai lennének... de valahogy volt egy olyan érzése, ma már nem tud visszaaludni.

Daisuke némi örömmel vette tudomásul, hogy lassan fogyatkozik a homok a lába alól. Úgysem csípte a sivatagot. Előtte lesznek a hegyek, de ha tovább akar menni keletre, még kicsit délebbre kell mennie, hogy lentről kerülhesse meg őket. Odafönt meg ott a torony... ott biztos vannak páran, jobb lesz elkerülni.
Hirtelen megtorpant és visszanézett, amerre a szentélyt sejtette. Milyen célja lehet még...? Menni, menni, harcolni, meghalni vagy túlélni, és akkor újra csak menni? Nem túl értelmes, de... fontolóra vette, mi lenne, ha tényleg odamenne a toronyba. És akkor lehet, hogy gyorsan eldőlne a kérdés, meg úgy mellesleg búcsút vehetne az életétől is... Ehh, nem szokása a dolgok elébe menés! Lesz, ami lesz, majd eldől...