6. - Amikor minden veszni látszik

- Szerintem ne nagyon menjünk tovább keletre, el fogjuk hagyni teljesen a hegyet... - javasolta Ami. Szemeivel a sziklákat fürkészte felettük, és néha még mindig hátra-hátra pillantott, követik-e őket - Itt nem olyan meredek, talán errefelé kicsit könnyebb, már amennyire látom a sötétben. Csak... siessünk, mert... félek, hogy esetleg mégis lesnek ránk...
Lesütötte a szemeit. Vajon csak ő tart ennyire ettől? Lehet, hogy túl paranoiás? Ha akarta volna, a pisztolyos akárki már rég megtalálta volna őket. Miért tart tőle mégis még most is?

- Rendben - felelte a fiú, s átkarolta a lányt, ahogy felfelé haladtak - Nem fázol? Nagyon lehült a levegő. Nem fog jót tenni a betegségednek, hogy a szabad ég alatt alszunk...

- Te Tatsuya... - fordult a fiúhoz Eizan - Te mennyire értesz a mobilokhoz?
- A mobilokhoz? - húzta fel a szemöldökét a kérdezett - Mondjuk rá, Harukával kitaláltunk... néhány trükköt. Miért?
Eizan szeme felcsillant. Lehet, hogy Kentának mégis igaza volt!
- Akkor sürgősen szükség van a hozzáértésedre! Ha esetleg tudsz valamit kezdeni a telefonjainkkal, tudnánk kommunikálni, ha kimegyünk!
Tatsuya a megoldást fontolgatta. Hmmm... mit is lehetne vele...
- Esetleg megpróbálhatom összehangolni őket egy külön hálózatra, bár még nem csináltam ilyet... De hátha bejön.
- Remek! Akkor akár kezdheted is, telik az idő!

- Nem lesz bajom - felelte csöppet sem meggyőződve szavai igazáról Ami - Majd... magam alá terítek valamit, mert azért hideg a föld, de szerintem rendben leszek. Különben is, talán már jobban vagyok, egy ideje nem érzem magam annyira rosszul.
Ez igaz is volt. Rosszul nem érezte magát, csak kimerültnek, gyengének. Pedig mennyit pihent délután! Mégis valahogy olyan, mintha leszívták volna az összes erejét...

- Hű - mondta ezúttal Natsuki, és csillogó szemekkel nézett Tatsuyára - Nem semmi osztályba jártam én. És nem is tudtam róla... Törjünk fel egy számítógépes rendszert, csináljunk saját mobilhálózatot, szedjünk szét egy nyakörvet, ami imád felrobbanni, harcoljunk érdekes fegyverekkel... Mindenkinek vannak furcsa... tudományai... Most komolyan, hogy keveredtünk egy osztályba mi mind? Nem is tudtam róla, hogy... - csodálkozva ingatta a fejét - Matsuéék jól beszívták velünk...
Kaori lopva Midorira pillantott, aki halványan elmosolyodott. Hát igen... érdekes kis társaság lettek. Ha összefognak és végigcsinálják... Ha ők nem tudnak innen kijutni, akkor ki tehetné meg? Kár, hogy... Tesshin már nincs itt... Ő is beleillett volna a képbe. Igazán különleges ember volt. Igazán... Szomorúan lehajtotta a fejét. Bárcsak máshogy alakult volna! Ha most itt lennél biztos te is... tudnál valamit segíteni... Biztos rajtad is csodálkoznának és... olyan jó lenne a válladon nyugtatni a fejemet. Ha lenne itt valaki, aki bízik bennem, aki nem aggódik feleslegesen, de... azért mégis vigyáz rám...

- Mennyi... mennyi maradt benned...? - kérdezte bizonytalanul Ichiro.
- Nemtom... - rántotta meg enyhén a vállát Hiroshi.
- Azért csak tudnod kell!
- Lássuk csak... egy szerintem csak súrolta a kezem, egy a combomat, egy valahol a vállam környékén, mert ott eléggé sajog, egy pedig...
- Ne szívass!
- Azt hiszem szintén a vállam környékén. Az a kettő... az lehet, hogy még továbbra is vendégszeretetemet élvezi, és elég közel is vannak egymáshoz. Azt hiszem, nem fog tetszeni, ha ki akarod szedni őket.
- Biztos, hogy nekem kell...?
- Én szerinted hogy csináljam magamnak? Harapjam ki?!
- Jó, jó, megpróbálom... de mégis mivel? Ujjal nem érném el, valami kéne... egy csipesz?
- Nálam nincs...
- Franc, nálam sincs... - reménykedve fordult Himeno felé - Esetleg... van nálad?

Akihitoék végül rövid mászás után megtelepedtek egy helyen, amit kevésbé ítéltek feltűnőnek. Több magasabb sziklarész is fedte, és errefelé pár növény is volt. Akkor itt átvészelik reggelig. Csak enm találnak rájuk!

- A rejtett tehetségek osztálya - bólogatott mosolyogva Eizan is - Tényleg jó csapat. Na, addig akkor szedjük le ezeket az szarokat, amíg Tatsuya gondolkodik. Tényleg, szükséged van valamire?
- Hmm... nem tudom - vakargatta a tarkóját Tatsuya - Egyenlőre elég egy pár telefon... meg egy kis csavarhúzó. Utána majd kiderül, mit tudok alkotni.
Eizan már nyújtotta is a mobilját. Egy pillanatra mintha megtorpant volna a keze a levegőben, de végül Tatsuya kezébe adta a készüléket.
- Ne nézd meg a képeket... - súgta halkan - Semmi különös, de azért mégiscsak magánszféra...
- Öhm.. rendben, nem állt szándékomban...
- Helyes... nagyon helyes...
Jesszus, most miért van olyan érzése, hogy Eizan tekintete kicsit olyan volt, mint valami maffiózóé...? Már megint beleképzel dolgokat...

- Mi...? Csipesz? - nyitotta ki a szemét hirtelen Himeno. Már félálomban volt az előbb? Ilyen hamar? - Ne... nem... nincs... Nem sok dolog van a táskámban... Csak amiket kaptunk meg... - Ichirora nézett, neki megmutatta a táskája tartalmát, neki pedig most valahogy... nem rémlett mik voltak benne - nem tudom - ráncolta a homlokát - Nincs nálam semmi hasznos. Azt hiszem. De nyugodtan nézzetek bele, hátul van, ahol aludtunk.
Próbált rá visszaondolni miről beszélgettek Ichiroék, mert hallotta a hangjukat, de nem tudta felidézni a szavakat. Mindegy. Megint lehunyta a szemét. Kicsit fázott így. Mikor lesz már reggel? Most a fény se zavarná, csak ne lenne már ennyire hűvös!

- Ó, oké, köszi... Akkor megnézem azért, hátha. De remélem, tényleg nem gond...! - kezdte Ichiro, majd sziszegve felszedelőzködött.
- De előtte... Hiroshi, nem akarod cserében kihúzni ezt a három megmaradt nyilat? Ránts meg nyugodtan, csak hogy mégse nekem kelljen... Cserében... meg majd én is megpróbálok veled kezdeni valamit, ha visszajöttem.
- Ehh, jól van, gyere ide, mert én föl nem állok innen egy ideig... - válaszolta Hiroshi, majd ép vállú kezét már emelte is.
- Azért... óvatosan - térdelt mellé Ichiro.
- Azt akarod, hogy kint legyen, vagy mi? Mert akkor törvényszerűen fog fájni, te is tudod.
- Jól van, csak csináld már!

Pár perc múlva kelletlenül indult meg a korábbi szoba felé. Ez neki az óvatos? Basszus, jobb lett volna, ha mégsem Hiroshira bízza a nyilak kiszedését...

Natsuki is előkotorta a zsebéből a telefonját.
- Nem mintha számítana, ha amúgy nem jutunk ki, de... Fog belőle információ elveszni, ha... szóval elronthatod, vagy elvileg megmaradnak a tárolt számok pl? - kérdezte érdeklődve. Kaori kíváncsian nézett rá, mire gondol?
- Az enyém is itt van valahol - mondta a lány, s keresgélni kezdett - Vagy... lehet, hogy a táskámban...
- Ehh, én elhagytam az enyém, még az elején a többi cuccommal - mondta Midori - Ki gondolta volna, hogy még szükség lesz rá? De ennyi már elég lesz, igaz?
Furcsa érzése volt, ezért körbenézett, s tekintete talákozott Kentáéval. A fiú gyorsan elfordította a fejét. Na ne már! Ez meg mért bámulja? Mért nézi folyton őt?! A francba már! Dühösen hátrébb húzódott.

- Elveszni...? - kérdezett vissza Tatsu - Hmmm... elvileg nem, nem piszkálok bele abba a részbe... igyekszem úgy csinálni, hogy megmaradjanak, de ha esetleg elszállnak az adatok, akkor bocsi... Még tényleg nem próbálkoztam hasonlóval.
Jobb híján egyenlőre a táskájába pakolta a kapott mobilokat.
- Huhh, ennyi bőven elég lesz. Akkor kicsit félrehúzódom, és megpróbálok kreálni egy belső hálózatot. Nem ígérem, hogy öt perc alatt meglesz, de sietek!

Himeno kényelmetlenül mozgolódott. Akárhogy helyezkedett fájdalmai voltak. Persze, ez érthető, de... Szeretett volna aludni, de ez állandóan magához térítette. Kinyitotta a szemét. chiro nem volt ott. Mennyi idő telt el? Fogalma sem volt, hogy csak másodperceket vagy órákat aludt. Ránézett Hiroshira. Még nem voltak bekötözve a sbeei, akkor...
- Olyan furcsán érzem magam... - mondta halkan a halántékához emelve a kezét. Igazából a feje nem fájt, de dörzsölni kezdte, mintha csak ettől helyrerázódna a kusza gondolkodása.

Milyen... furcsa illata van... vagy inkább szaga? Érdekes, maradjunk ennyiben...
Hayate a mocsár feltételezett széléről figyelte az ingoványt. Vajon elnyelné, ha bemenne pár lépést? Az nem gond, ha össze kéne dzsuváznia magát, járt már mocskosabb helyen is, de mi a garancia, hogy nem nyeli el? Inkább nem kéne kockáztatni... Maradt annyinál, hogy csak biztos távolból figyelte a különös élőhelyet. A hangja is teljesen más... Jó lenne világosban látni, viszont ostobaság lenne addig itt maradni. Akkor még mászkál egy kicsit, és talán visszajön. feltápászkodott, majd újra megindult.

- Furcsán...? - nézett Himenora Hiroshi - Rosszul vagy? Lehet, hogy sok vért vesztettél? Bár annyira talán nem nyíltak a sebeid... Ugye... ugye nem volt mégis mérgezett az a nyíl...?
Aggódva nézett a még mindig távol lévő Ichiro irányába. Lehet, hogy ő is lerogyott valahova útközben?
- Próbálj meg... pihenni kicsit... hátha csak a kimerültség...

Himeno végignézett magán.
- Nem, alig vérzenek, de... fáj... Nem tudom. Áh, itt rinyálok, közben benned maradtak fémdarabok... ne is figyelj rám... Igazad lehet... aludnom kéne...
Ránézett a fiúra.
- De... Nem tudnék valamit segíteni nektek? Csak itt ülök, és nem csinálok semmit... Hasznossá tehetném magam, ha már... befogadtatok, és vigyáztok rám...
Na szép. Közben jól tudta, hogy felállni is képtelen lenne. Nem véletlen, hogy Ichirot szalasztotta el a táskájáért. Olyan súlyosnak érezte most a végtagjait... A szomszéd "szobáig" nem tudna elsétálni.

- Hát ez... meghalt... - hagyta el az elmés megállapítás Shouri száját, miután szó szerint szinte belebotlott a földön heverő Sasamébe - Sasame... téged csak éjfélkor olvastak be. Lássuk, milyen fegyvered... egy felmosónyél? Istenem, de gyökér... Ezek után csodálkozik, hogy kicsinálták?
Átlépett a holttest felett, majd tovább lépkedett a már kitaposott ösvényen. Ezek szerint a GPS a holtakat is kijelzi... Volt is nagy meglepetés pedig, mikor hirtelen azt hitte, végre talált valakit. De akkor most már figyelnie kell, nem csak az élőket látja. Ez még megtévesztheti, ha nem vigyáz.

- Segíteni...? Hát, azzal még elleszünk egy ideig, mire kiszedjük ezeket belőlem, már ahogy Ichirot ismerem, tehát... Fertőtleníteni most sajnos nem tudunk, de kérlek, legalább a sebeid legyenek bekötve... Amint Ichiro visszajön, hozzá is hozzávágok néhány takarócsíkot, szerette vagy sem, mert azok a nyílsebek is vérezhetnek, nem tanácsos ilyennel játszani. Nyugi, rögtönzött kötszer szerintem van elég, egyedül... egyedül tényleg csak a fertőzésveszély a gáz... például... neki ne mondd, de félek, hogy ha nem szedjük ki ezeket időben belőlem, még akár bekaphatok egy jó kis vérmérgezést is, és akkor megnézhetem magam... Ezért lenne jó, ha esetleg mégis találna nálad egy akármilyen csipesz-szerűséget vagy valamit... De neki egy szót sem, nem akarom, hogy még ezért is sajnálgasson...

Kazushige cipője el-elmerült a rengeteg homokban, és kezdte idegesíteni, hogy állandóan megtelik vele a cipője és még a zoknija is.
- Utálom a homokot... - nyögte, miközben átevickélt egy újabb homokbuckán. Még tényleg szerencse, hogy legalább éjszaka kell rajta átvágnia, nappal kikészülne... Kissé keletre kanyarodott, mert a korábbi tapasztalatok miatt inkább el akarta kerülni a valahol a közelben lévő házat. Inkább nem követ el még egy ilyen őrültséget...

- Nem, nem lesz - mondta Himeno most már tisztább fejjel - Áh, ha visszaalszom megint azt se fogom tudni hol vagyok... Nem akarok arra ébredni, hogy jé Program, de közben meg úgy aludnék... - elmosolyodott - Mennyi bajom van, mi? - felsóhajtott - Csak van itt valami, akármi amivel kiszedhetjük... izé, Ichiro inkább... Én meg akkor addig... Bekötözöm a saját sebeim, legalább elfoglalom magam valamivel...
Elkért pár csíkot a takaróból. Na most kéne kicsit odébbhúzódni, hogy azért mégse a fiúk előtt... Nagyot sóhajtott. Lesz ereje odébbmászni? Hátradőlt, s kicsit odázta a dolgot, hogy erőt gyűjtsön, vagy legalább... Később kelljen...

- Na jó, addig én leszedegetem a többit is - mondta Ichiru - Utána meg, ha befejezte Tatsuya is az ügyködést indulhatunk is - nézett Eizanra. Közben nekiállt leszedni Benawi nyakörvét.
- Hm, ti ketten mentek ki? - nézett fel Midori.
- Időközben beszéltük Eizannal, hogy én is megyek - szólt közbe Natsuki.
- Mi is szívesen mennénk - mondta Kaori és Midori hevesen bólogatott.
- Te csak maradj a fenekeden! - mondta Natsuki Kaorinak teljesen egy időben Kentával, aki Midorihoz intézte szavait:
- Te inkább maradj itt velünk!
A két lány sértődötten nézett rájuk.
- Gyerekes a reakciótok - közölte Midori.
- Inkább a tiétek - felelte Natsuki - Nem kell öten elmennünk. Rátok itt lesz szükség.
- Mit tudnánk csinálni? - kérdezte Kaori - Semmire sem vagyok jó itt, és én... Segíteni akarok Naminak!
- Épp ezért maradsz! Naminak a közelébe se megyünk!
- Megölöd ezzel! - fakadt ki a lány.
- Nem. Csak hagyom meghalni - mondta hidegen - Nem ugyanaz...
- Pontosan ugyanaz - vágta rá dühödten Kaori. Natsuki megrántotta a vállát.
- Ők választották ezt.
Kaori undorodva fordította el a fejét.
- Engem is ilyen könnyen elárulnál?
Natsuki meglepetten nézett rá.
- Elárulni? - kérdezte elhülve - Talán én árultam el őt?! Érdekes, nekem nagyon úgy rémlik, hogy ő támadott rám! Meg akart ölni! Én nem akartam vele harcolni, de... Kaori, az a Nami, akit te magad mellett szeretnél tudni, már nem létezik, nem érted? Már nagyon régen nem!
- És szerinted ki hibájából nem?! - csattant fel. Natsuki meglepetten meredt rá.
- Nem hibáztathatsz engem... - mondta halkan.
Amíg a lányok beszélgettek - nem túl békésen - Midori csak fél füllel figyelt oda. Egy szót sem szólt Kentának, tudta, hogy ez lesz a reakciója, az okát is tudta, azt is, hogy nem győzheti meg. Átbeszélték már eléggé. Akkor most mégis mit tehetne? Ha a többiek leszavazzák Kentát, de... Nem úgy tánt, hogy bárki is ki akarna állni mellette. Főleg, ha... Namiékon senki se akar segíteni. Ha ki is mehetne, hozzájuk nem engednék oda. Natsuki szavai mégis meglepték. Az ötösfogat h vezére mi? Így beszél egy barátjáról! Ez... ez... Kirázta a hideg ettől a lánytól!
Lemondóan sétált Ichiruhöz, aki időközben leszedte Benawiról is a nyakpántot.
- Hm? Leszel te a következő? - Midori kicsit feszengve bólintott.
- Nyugi, eddig még senki fejét se szedtem le...
Midori kínosan elmosolyodott:
- Remélem tartod magad ehhez a jó szokásodhoz...
Kenta aggódva figyelte őket. Benawi most ígérete szerint igyekezett alaposan megfigyelni Ichiru mozdulatait. Midori csendben tűrte azt is, ahogy a fiú magyaráz a másiknak. Ami leginkább zavarta az megint Kenta tekintete volt. Minden mozdulatomat figyeli... Mégis... Mire számít? Mit fogok tenni? Figyel, hogy meg ne szökjek előle? Vagy...? Mit akar? Beszélne inkább vele, de ezek a pillantások... Na nem mintha az imént hagyta volna beszélni... De így... most már a közeléből is el akart tűnni, hogy ne kelljen állandóan magán éreznie a tekintetét. Annyira feszélyezte!
- Kész is - közölte Ichiru, s ezt a pántot is a másik mellé helyezte a szoba sarkába. Shinji odasétált hozzájuk.
- Felviszem őket - mondta - Nem tudom, mekkorát robban, de ne egy tőlünk zsúfolt szobában legyen!
- Oké, köszi - mondta reflexből Ichiru. Megborzongott. Köszönetet mondott Shinjinek?! Ám úgy tűnt, az észre sem vette a kis "bakit", kifejezéstelen arccal ment ki a szobából.
- Kenta? - nézett rá Ichiru kérdőn - Ráérsz?
- Persze - mondta az, s odasétált - Nem vagy semmi, szép munka!
Ichiru álszerényen mosolygott, de valójában örült, hogy végre ő is felmutathat valamit.
- Ugyan, te meg kiktattad a teljes sulis brigádot!
- Csak virtuálisan - mondta Kenta - Sajnos. Lesz még velük problémánk. Ha nem is a gépeken keresztül... Még ezer módon kiszúrhatnak velünk.
Midori átsétált Natsukiék túloldalára, csakhogy takarásban legyen Kenta elől. Ha Kaoriról is lekerült a nyakörv... El kéne tűnniük... Gyorsan átbeszélni a dolgokat és... így már nyomon követni se tudják, ha lelépnek a toronyból. Mire rájönnek, már messze járnak! Most már gond nélkül odamehetnek Namiékhoz!

Hiroshi várakozás közben jobb híján még egyszer számba vette sérüléseit. Igen, a combját meg a karját tényleg csak súrolta - kissé megkönnyebbült, ahogy végigfuttatta ujjait a sebeket. De azért nem túl kellemes... Viszont az a kettő... a bal vállánál. Hát így érdekes lesz a puskával lőni... mert az egy dolog, hogy melyik kezével tartja, de akkor is ki kell támasztani és tartani is érdemes ezzel egy időben. Hát... szarban lesz... Vagy nem használja majd a puskát, vagy felveti Ichironál a cserét, ő legalább meg tudná tartani így is a puskát. Tényleg, már megint hol marad... Ajánlom, hogy találj valami értelmeset!

Pár perc múlva Ichiro végre ismét a csapatot gyarapította jelenlétével, kezében Himeno táskáját cipelte - ezek szerint a sajátját még ott hagyta.
- Akkor... lássuk, hátha - ült le a földre ölében a táskával - Bocsi, hogy a cuccaid között turkálok, mert azért mégis...
Sorra átnézegette a kisebb zsebeket, azt feltételezve, hogy ott esetleg megbújhat valami, de...
- Semmi... - csóválta a fejét - Kár, nálam sincs használható...
Hiroshi tehetetlenül rágta a szája szélét, mikor eszébe jutott valami.
- Ó, én hülye... nézd meg az enyémet, az első kis zsebben. Ha minden igaz, találsz ott egy kullancs-csipeszt. Talán jó lesz, legalább megpróbálhatod kipiszkálni.
Ichiro átevickélt a másik táskához, majd hamarosan elmosolyodott.
- Te tényleg hülye vagy... itt mászkáltatsz a sötétben, mikor egy karnyújtásnyira a megoldás? Na jó... és most mégis mit csináljak veled?
- Szedd valahogy ki ezeket...

- Lányok, ne csináljátok... - motyogta fejcsóválva Eizan. Már hárman is bőven elegen vannak, nem hogy még rájuk is vigyázni kelljen... Közben lassan közelebb araszolt ő is Ichiru-höz, nehogy el legyen felejtve. Most, hogy tudta, bármikor lekerülhet nyakáról a fém, egyre sürgette valami, hogy akkor mielőbb szabaduljon is meg tőle. Már kifejezetten feszélyezte az érintése a bőrén. Bár ha belegondolt... mi van, ha épp az ő feje robban le, mert véletlenül pont akkor rontanak el valamit? Alig hallhatóan nyelt egyet. Nem, bíznia kell benne, hogy sikerül! Eddig bevált, nem...?

Tatsuya benyitott egy üres szobába, ahol örömmel állapította meg, hogy van asztal. Már csak fény kéne, de jobb híján az elemlámpa is megteszi. Kipakolta a telefonokat az asztalra, és elővette a csavarhúzót is, hogy esetleg beléjük piszkálhasson, ha nagyon muszáj. Házi mobilhálózat, mi...? Hát, ez mindenképpen érdekesnek ígérkezik, az biztos. Jó pár éve még azzal szórakoztak Harukával, hogy kettejük mobiljai között ingyenesek legyenek a beszélgetések és az üzenetváltások. Akkor bejött, senki nem jött rá, hogy belepiszkáltak a hálózatba. De akkor nem külön hálózatot kellett létrehozni... Ha nagyon nem sikerül, még mindig megkérheti, hogy most is segítsen. És ráadásul még sietnie is kell...
Felsóhajtott, majd lepattintotta a mobilok hátlapját. Akkor lássuk...

Himeno nagy nehezen elhatározásra jutott, s felkelt a fal mellől. Fél kézzel meg kellett támaszkodnia.
- Umm, én egy kicsit... odébb megyek - motyogta pirosas arccal, valahogy így sápadtabb alapszínnel még jobban látszott a zavara - De azért... ne nagyon nézzetek oda, jó?
Ah, milyen hülye kérés... De ahhoz már nincs ereje, hogy átmásszon a szomszéd szobába, vagy ki a romok közül... Normál estben pedig szó nélkül elmenne. Odébbtámolyogtt hát pár métert, és háttal a fiúknak ült le. Aggódva tekintgetett hátra... De most... akárhogyis le kell kapnia a felsőrészét és... és... mégha csak háttal is látják azért ez... Nyelt egyet és visszafordult. Remélte épp eléggé el vannak foglalva a lövedékek kioperálásával... Óvatosan leszedte a blúzát, s nekilátott közelebbről megvizsgálni a vágásokat. Nem tűntek olyan nagynak. Aggasztóan sok volt belőlük a fegyver jellege miatt, de apróbb sebek voltak. Véreztek, de... ennyi. Kicsit megnyugodott. Nyilván fáj ez is, de akkor nem kell aggódnia miatta. A fáradtság is normális. Rég nem aludt, sok a stressz és párbajozni azért megerőltető, akárhogyis...

Ichiru miután végzett Kentával is - szerencsére nem úgy -, Eizan nyakörvével kezdett babrálni. Már egész rutinszerűen ment a kérdés. Még mindig nem hitte el, hogy sikerült! Benawi figyelmesen követte tekintetével minden mozdulatát, bár az már nem magyarázott. Mindenesetre... Ichiruét is le kell majd szedni valakinek és... nem kéne hálából felrobbantani. Apropó... Yuuka még alszik, igaz? Szólni kéne nekik is, hogy jöjjenek... És vajon, ha lebuknak... Mi lesz a kintiekkel? Matsuéék rajtuk állnak bosszút helyettük, vagy... Vagy nem szólnak bele feleslegesen a játékba, hisz ők nem csaltak? Bár... az amit ők csinálnak csalásnak nevezhető? Bárhogy gyilkolhatnak, bárhogy taktikázhatnak, ha akarnak bújkálnak, ha akarnmak támadnak... létezik itt szabálytalanság? Talán szabálytalan, ha besétálsz egy zónába, vagy 24 óráig nincs halott? Ugyan! Dehogy az! Csak felrobbansz, mert ezt találták ki. De ettől még nem szabálytalan, csak ösztönözni akarnak, hogy ne így cselekedj... Na nem mintha ez a logika most meghatná az iskolában lévőket.

Ichiro akaratlanul is követte tekintetével Himenót, de mikor rájött, hogy a lány most épp a blúzát veszi le... Nagyot nyelt és elvörösödve kapta el a fejét.
- Na mi van, Rómeó? - suttogta halkan Hiroshi, bár igyekezett ő sem arra nézni. Talán... elég volt Namit kilesni... Ha már a fülbevalóra úgy reagált, mi lett volna, ha megtudja...!
- Befogod, vagy azt akarod, hogy fájjon? - kérdezte még mindig vörösen Ichiro.
- Képes lennél szándékosan megkínozni a legjobb barátodat? - meresztett kiskutya szemeket Hiroshi, de úgy tűnt, nem sok sikerrel.
- Szeretnéd megtudni? - vigyorodott el Ichiro, ahogy barátja felé közelítette a csipeszt.
- Hééé! - ugrott arrébb magát is meglepve Hiroshi - Nyugi, oké? Én sem használnám ki a helyzet adta előnyöket!
- Én ebben nem lennék olyan biztos...
- Jó, jó, lehet, hogy kihasználnám... de akkor se bökd csak így belém azt a szart!
- Mintha te úgy ügyeltél volna, mikor csak úgy kirántottad belőlem azt a nyilat...
- Miért, nem te kérted? Jól van, jól van! - ugrott félre ismét egy szúrás előtt - Csak fejezd be, mert elég szar így ugrálni!
- Te hozod ki belőlem...!
- Oké, ígérem, hogy nem piszkállak... egy ideig... Mert ez azért... kicsit rosszabb, mint a te nyílvessződ, nem? Ahhoz nem kellett benned turkálnom. Na jó, ess már neki, és operáld ki valahogy, majd próbálok halkan tűrni... de ha nem sikerül, nem az én hibám!

Na jó, csak szenved itt magában... Akkor meg minek fetrengjen itt tovább, mikor pár szobával arrébb a többiek az életükért küzdenek? Mindenki azon agyal, hogy hogyan tovább, hogy juthatnak ki innen, erre ő... ő csak így... Már azt fontolgatta, hogy elmegy... Így mutatja ki a háláját...?
Haruka hang nélkül feltápászkodott az ágyról és az ajtó felé indult. Remélte, hogy legalább Yuuka álmai nyugodtak. Kilépett a folyosóra és becsukta maga mögött az ajtót. Egy pillantást még vetett a lefelé vezető lépcső felé, de végül megcsóválta a fejét, és visszament a gépterembe.
- Na mit hoztatok össze nélkülem, okoskáim? - kérdezte mosolyt erőltetve az arcára. Körbenézett a többieken, és egyből feltűnt neki valami furcsaság. Legtöbbjükön nem voltak nyakörvek...! - Óó... - szakadt ki belőle egy meglepett sóhaj - Ezek szerint egész sokat ügyködtetek, amíg aludtam...
Mosolya már valamivel őszintébb volt, ahogy elismerően bólogatott.

Himeno magához szorítva a blúzát, óvatosan hátranézett. Csak nem bírta megállni, hogy ne tudja meg, mi ez a zajongás. Elmosolyodott a fiúkat nézve. Hát persze, már megint... Sose változnak meg, mi?
Előre fordulva hamar rájött, hogy hülyeséget csinált, mert ha eddig csak alig ázott át, most rendesen összevérezte a ruhát. Gyorsan lerakta inkább az ölébe, s tényleg nekiállt bekötözni a sebeit. Aztán veheti fel rá vissza a véres blúzt... Vajon csak ő ilyen gyökér, hogy a váltóruháit is ott hagyta, mondván felesleges csomag? Bár Kaori meg Natsuki is egyenruhában mászkált... Ráadásul az ő szoknyáik mintha... rövidebbek is lennének egy csöppet... De így belegondolva Nami meg átöltözött... Lehetett volna neki is egy kis esze...

- Haruka - ugrott Midori boldogan a lány nyakába - Rég láttalak! Illetve én láttalak, de te aludtál... Jól vagy? - kérezte kicsit halkabban. Eközben Eizanról is lekerült a nyakörv, s most Kaori majd Natsuki kerültek sorra. Pár perc és mindenki fellélegezhet. Már ami az ittlévőket illeti.

Haruka meglepetten visszaölelgette Midorit, ügyelve rá, hogy azért ne nagyon érjen a lány sebeihez. Szegényt jól helyben hagyták... Tényleg ilyen jól van, mint mutatja magát, vagy... vagy hozzá hasonlóan ha mást nem, lelkileg azért szenved...?
- Miazhogy! - válaszolta mosolyogva - Úgy aludtam, mint a bunda! És ön, kisasszony, önnel is minden rendben? Az életereje nem hiányzik, amint látom! Na de várjunk csak...
Tekintetét körbefuttatta a szobán, és feltűnt neki, hogy páran hiányoznak.
- Hol van Shinji, meg a zsenike... izé, Tatsuya... Mert Yuuka még alszik, azt tudom.

- Bazd meg...! - Hiroshi próbálta elfojtani kiáltását, de nem teljesen sikerült - Ez... ez... rohadtul fáj!
- Várjál már, még kint sincs...! Ha ugrálsz, kezdhetem elölről.
- Az előző sem volt semmi, de ez már tényleg túlzásba viszi a fájást! Ó, hogyaza...! - kiáltott fel ismét, mikor Ichiro kicsit megmozgatta benne a csipeszt, hogy az jobban a golyóhoz férjen.
- Örülj, hogy nem puszta kézzel kell... bár ez a csipesz sem a legjobb, de még mindig kényelmesebb...
- Kényelmesebb az anyád!
- Ó, csak fogd már be egy kicsit... na jó, úgy tűnik, ez is kint van. Nehéz szülés volt, de csak sikerült, és az örömhír, hogy egyik sem ért csontot.
- Marha jó... talán annak jobban örülnék, ha keresztülmegy rajtam anno, és most nem kellett volna ezzel szórakozni.
Hiroshi szenvedő arccal dőlt hátra a falnak és izzadt homlokát törölgette. Kissé zihálva vette a levegőt.
- Auuu... dobj már meg néhány takarócsíkkal, ha arra jársz! És azért maradjon neked is... Amúgy meg... kösz... te is jó barát vagy, nem mindenki vállalta volna, hogy kitúrjon belőlem néhány golyót. Akár le is fekhetsz aludni, én... én most úgysem tudnék. Csak add majd ide a gépfegyvert, legalább, amíg alszol, mert a puskával én most nem tudok lőni, azt biztosra veszem.

- Umm, én jól vagyok, bár... - szúrós szemeket meresztett Kenta felé - egyesek mindent megtesznek, hogy ez ne így legyen...
A fiú keze alig láthatóan megremegett, aztán nagy érdeklődést mutatva tanulmányozni kezdte, ahogy Ichiru Natsuki nyakörvével babrál. Midori halk hümmögést hallatott, s visszanézett Harukára.
- Olyan unalmas csak így ücsörögni itt... Csinálnom kell valamit... Valami értelmeset... Vagy legalább annak látszót!
Várt egy kicsit, aztán legyintett egyet, és inkábbválaszolt a lány másik kérdésére.
- Tatsu elment mobilokat szerelni, Shinji meg a tetőre hordja a sok felesleges robbanóanyagunkat.
Az említett épp ekkor futott be.
- Ehh, jó megnevezés, mi lenne, ha lesétálnánk a sulihoz, és elkezdenénk csúzlival a fejükre lövöldözni a nyakörveket?
Midori erre elvigyorodott. Elképzelte a drága programvezetők fejét, ahogy bevágadnak az ablakon a nyakörveik... Az lenne a szép jelenet... Aztán Kenta fogná magát és... Lehet, hogy nem is olyan hülye ötlet... Csak... fene tudja mekkorát robban, na meg a távolság, hogy valakiknek a sulinál kell lennie, valakinek a toronyban... bár, ha a telefonos ötlet bejön... Áh nem, ez csak viccnek jó... A saját nyakörveikkel kicsinálni a bandát... túl szép, hogy igaz lehessen...

Haruka megértette Midorit, ő sem szerette a semmittevést, bár amit az elején művelt... jobb nem is belegondolni, egyszerűen csak... félt. Nem, nem akar újra visszagondolni a tegnap történtekre...!
- Eljön a te időd is, már eddig is sokat tettél - suttogta Midorinak, majd gondolatai máris a kapott válasz körül csapongtak - Mobilokat...? - húzta fel kérdőn a szemöldökét - Nem is tudtam, hogy emlékszik még rá...
- Ő sem tudja még - szólt közbe Eizan - Azt mondta, igyekszik megpróbálni.
- Jajj, már megint elektromos kütyükkel próbálkozik - csóválta sokatmondón a fejét Haruka - Rájöhetett volna már, hogy neki inkább a logika a szakterülete. Lehet, hogy jobb lesz, ha ránézek. Merre ment?
- Én... nem tudom, fogta a telefonokat, és elment - felelte Eizan.

Időközben Himeno is végzett a sebeivel, visszavette a blúzát, de nem sétált át a fiúk mellé, csak hátrébbcsúszott a falhoz, és nekidőlt. Aludni bárhol lehet, ezért ő nem mászik át újra a fél romon... Kinyújtóztatta a lábait. Ichiroék felé pislogott, s megállapította, hogy már amennyire ezt a helyzet engedi, ők is egész jól vannak. Megnyugodva, halkan sóhajtott. Megint beléhasított a fájdalom. Odarakta a kezét a hasa felső részére, ahol leginkább érezte. Valahogy jobb érzés volt ott pihentetnie a karját. Szemei álmosan homályosodtak el, de gyorsan megdörzsölgette őket, hogy rendesen lásson. Ichiro mindjárt lelép aludni, és hatig fel se fog ébredni, mi? Megérdemli már a pihenést. Mióta ő itt van, alig aludt valamit, leszámítva azt a pár percet, amit egymás mellett töltöttek pedig hát Ichiro nem az az éber típus. És milyen szépen helytállt a géppuskával. Büszke volt rá. "Már régebben elkezdted a törlesztést, mint gondolod... " Tényleg így gondolod? Igazán? Kár volt... azt a hülyeséget csinálnom... Azért mégiscsak szebb lenne most, ha... ha nem úgy gondolsz rám, hogy Himeno, aki végülis nem egy rossz lány, csak... hát azért mégse teljesen normális... Gondolhatnád helyette azt, hogy Himeno, aki alig ismert bennünket, mégis igyekezett megvédeni, amennyire a saját erejéből telt... De mindezt csak magának köszönheti... Nincs mit tenni.

- Na jó, - szólalt meg Midori, mint aki elhatározásra jutott - felébresztem Yuukát, hogy jöjjön ő is. Biztos szívesebben pihenne még, de... fene tudja mikor lép az ellenség...
Kenta Kaorival egy időben sétált vissza a géphez. A fiú kíváncsian nézett a lányra.
- Öhm, én csak ránézhetek egy kicsit, mi van... Namiékkal?
Kenta megrántotta a vállát.
- Csak tessék...
Kaori kíváncsian hajolt a gép fölé. Még mindig a várrom közelében voltak, nem mozogtak. Vajon mért nem mentek el messzebb? Mind az öt pötty élt és virult, mégis ilyen közel egymáshoz, ha nem is egy légtérben. Talán Namiék egy második csapásra készülnek, ha megpihentek, vagy? Más logikus okot nem tudott kitalálni. Kíváncsian nézett Kentára, de a kérdést nem merte feltenni. A hacker pedig nem volt egy gondolatolvasó típus, így a téma annyiban maradt.
- Várj Haruka! - szólt közben oda Ichiru, mielőtt a lány kiment volna Tatsuyát felkutatni - Előbb leszedem, oké?
Natsuki jólesőn tapogatta meg a nyakát. Végre szabad! Várakozón leült a falhoz. Így belegondolva nem sokat mászkált a játékban. Ideje kicsit bejárni a szigetet.

- Mi a fenét csinálsz...? - sziszegte értetlenül Hiroshi - Hagyd abba, hallod?!
- Miért, szerinted olyan állapotban van a bal karod, hogy át tudod magadat érni és megkötni ezt a szart?
- Hát... nem, nem igazán...
- Akkor inkább örülnél, hogy még ezt is megcsinálom helyetted. És különben is, nézz meg! Tiszta vér lettem miattad!
- Bocsi... nem direkt volt...
- Gondolom... Na jó, így jó is leszel, már ameddig nem találunk jobbat. A kezedet ne kössem fel?
- Nem, annyira nem kell bénának nézni! Csak... pihentetem kicsit, és jól lesz.
- Oké, te tudod. Én akkor... kicsit ledőlök. Tessék, itt a fegyver.
- És a sebeid? Neked is be kéne kötni őket...!
Ichiro széjjelebb nyitotta ingét és végignézett a négy vöröslő seben.
- Nem vészes, csak... némelyik még szivárog. Jó lesz tartaléknak.
- Milyen lovagias lettél...
- Csak... előrelátó. Ki tudja, mi jön még... vagy éppen ki.
- Ha így gondolod... Na jó, sipirc aludni, kis életmentőm! Ha valahogy kijutunk, majd reklamálok, hogy kapj érte valami díjat vagy elismerést.
- Akkor inkább lefekszem.
Himeno irányába nézett, aki már a falnak dőlve pihent. Idekint akar aludni? Akkor hogy nézne már ki, ha ő meg így egyedül elvonul...
- Nyugodtan felrugdoshatsz, ha esetleg történik valami, külön engedélyt kapsz rá... de csak most az egyszer!
- Szerinted nem rugdostalak volna föl amúgy?
- De, csak így legalább olyan, mintha tényleg én engedtem volna meg. Na, jó éjt!
Kissé távolabb ment, és erősen elgondolkodott rajta, hogy Himeno mellett aludjon el. De hát... akkor olyan nyilvánvaló lenne... Valószínűleg ő is azért húzódott félre, mert egyedül akar lenni. És most már takarót sem tud neki adni... Felsóhajtott, majd ő is leheveredett a fal tövébe, és nekivetette a hátát. Kár, hogy nem hozta ki a saját táskáját.

Himeno csendesen figyelte, ahogy Ichiro valamivel messzebb letelepedik. Maga sem tudta eldönteni, hogy inkább vágyakozó vagy szomorú pillantásokat vet-e felé. Egyik része azt kívánta, bár idejönne mellé, s átkarolná, felmelegítené, másik része viszont arra vágyott, hogy minél messzebb menjen el, tűnjön el a szeme elől is... Inkább elfordította a fejét, s azt is álmosan a falnak döntötte. Különös, ha csak egy pillanatra is leteszi a fejét, vagy lehunyja a szemét, olyan álmosság tör rá. Talán már nem kéne próbálni ellenállni neki... Mit baj törtéhet? Jó lesz ez így. Hiroshi ébren van, és ha bármi történik, ő észre fogja venni. Persze, nem szép dolog mindig minden ráhagyni, de... Ilyen téren ő a leghasználhatóbb a csapatban, bármilyen sebesült is most. A lány hagyta, hogy a földre csússzon a keze, s álmosan csukta le a szemeit. Valami kaparta a torkát, de igyekezett nem köhögni, hogy ne rondítson bele a kellemes csendbe. Még négy és fél óra, míg újra felcsendül Matsue hangja... Az nagyon messze van... Most... szerencsére nem kell újabb halottak nevét hallania. Még egy darabig nyugalom lesz. Sose gondolta volna, hogy eljön az a pillanat, hogy ezt ilyen nagyra értékeli.

Haruka jobbra-balra döntötte fejét, hogy kicsit megmozgassa immár szabaddá vált nyakizmait. Jóleső örömmel töltötte el, hogy most már legalább nem robbanthatják le a fejét. De... vajon hogy kell ezt csinálni? Érdeklődve figyelte az Ichiru kezében lévő kis fémet. Ennyi az egész? Egy ilyen kis semmi darabbal ki lehet iktatni ezt a gondosan megtervezett szerkentyűt...? Vajon, ha ő próbálkozna vele, neki is menne...? Túl nagy kockázat...
- Kösz, így sokkal jobb - bólintott Eizan felé - Fene gondolta, hogy ilyen hamar rájöttök erre is. Na megyek, megnézem mit alkot Tatsuya.
Kilépett a folyosóra, majd körbenézett. Most mégis... melyikbe ment be...? Találomra benyitott egy ajtón. Semmi, csak sötét. Valószínűleg nem vaksötétben dolgozik. Becsukta az ajtót, majd a következőhöz lépett. Itt is semmi. Hová ment ez, a világ végére...? Az egy dolog, hogy nem akarja, hogy zavarják, de ez már azért túlzás. Ahogy a harmadik kilincsre tette a kezét, érezte, hogy az magától mozdul, majd az ajtó kitárul.
- Óhh... - nyögte meglepetten - Tehát ide bújtál, zsenikém.
Tatsuya is kissé meghökkenve lépett hátra.
- Ó, hali... izé... pont téged akartalak felverni...
- És te aludtál?
- Én...? Öhm... persze!
Haruka összeszűkült szemekkel meredt rá, amitől Tatsu akaratlanul is nyelt egyet.
- Na jó, nem sokat...
- Ezért még Eizan is kapni fog... - ciccegett Haruka - De miért is kerestél?
- Hátööö... elakadtam.
- Gondoltam - mosolygott a lány - Mikor mondták, hogy mobilokkal játszadozol, már akkor gondoltam. Amúgy mit akarsz elérni?
- Kiépíteni egy belső hálózatot, vagy valami ahhoz hasonlót. Csak... kicsit... na jó, már nem emlékszem pontosan, hogy csináltuk. Segítesz? - nézett nagy szemekkel Harukára.
- Jesszusom, ha még a szempilládat is rezegtetnéd...! Na jó, de te meg menjél szépen!
- Én, hova...?
- Lassan már csak te szaladgálsz itt a toronyban a kis nyakörvedben. Gondolom, te sem ragaszkodsz hozzá.
- Ó, tényleg, el is felejtettem. Már mindenkiről lekerült?
- Majdnem, úgyhogy tessék menni és leszedetni! Én addig megnézem, mit rontottál el...

Hiroshi fáradtan és kedvetlenül nézegette a gépfegyvert. Hát... megint egyedül... de most legalább szemmel tarthatja őket, és nem kell amiatt aggódnia, hogy mit is csinálnak éppen... Ezek ketten... lehet, hogy tényleg összejönnek? Ichiro a szeme láttára becsajozik? Franc gondolta volna... Vajon akkor most azért alszanak egymástól viszonylag távol, hogy ő ne is feltételezhessen semmi hasonlót?
De héé... várjunk csak... ez meg mit művel...?
Ichiro hirtelen felállt, majd elsietett arra, ahol korábban Himenóval eltűntek. Mi ütött belé...? Alvajáró, vagy mi a fene...? Ha csak lenne ereje utána menni...! Így viszont most megint várhatja, hogy mi a jó édes jutott eszébe...

Midori halkan osont be a szobába, s óvatosan csukta be az ajtót, mikor rájött, hogy teljesen felesleges, hiszen úgyis felébreszteni szeretné a lányt. Na persze... azért mégis vacak egy Program közepén ajtócsapkodásra és trappolásra ébredni, szóval... mégse tiszta hülye... Óvatosan megkereste szemével hol pihent le Yuuka és mellé guggolt.
- Ébresztő... - szólalt meg finoman, belesimítva a lány hajába. Vááh, most utálni fog, hogy nem hagyom pihenni...

Himeno a mozgolódásra kinyitotta a szemét.
- Ő meg mi a fenét...? - nyögött fel. Már megint ez a kettős érzés! Egyszerre úgy örült, de annyira fájt is... - Hova megy? - kérdezte sírós hangon, Hiroshira pislogva. Úgy tűnt ő se nagyon tudta, mert csak egy tanácstalan vállrántás volt a felelet. A lány megint kényelmetlenül mozgolódni kezdett. Előtört belőle az elfojtott köhögés, és igazság szerint jól is esett, hogy végre rá merte szánni magát. Ichiro előtt semmit sem mert vagy akart csinálni, ami aggodalomra adhat okot.
- Ichiro rendes srác - mondta halkan, nem is tudta miért - Mondd csak van barátnője? - na tessék, teljesen meg van őrülve! - Valahogy el tudnám képzelni... - folytatta halkan, pedig nem akarta ezeket hangosan kimondani, mi a fenét csinál?! Még a végén visszajön és... és... meghallja és... Ami még érdekesebb volt, hogy most el se pirult. Legalábbis nem érezte azt a szokásos forróságot az arcán - Mondd csak, miért szekáljátok annyit egymást?

- Hmm...? - Yuuka álmosan nyitotta ki a szemeit - Történt valami...?
Magában közben mérlegelte, hogy mi is történhetett. Jöttek valakik? Vagy most indulnak? Esetleg...
- Benawi...? - kérdezte riadtan, miközben felült az ágyban - Ugye nem...?
Kérlelő tekintettel nézett a mellette guggoló lányra. Midori az...? Ugye minden rendben van...?

Ejj, bármennyire is próbált óvatos lenni, csak sikerült megijesztenie a lányt.
- Nem - mondta megnyugtató hangon - Nicsen semmi baj. Benawi is rendben van. Csak gyere, le kéne szedni a nyakörvedet. Utána pihenhetsz tovább.
Kíváncsian figyelte Yuuka arcát. Furcsa volt abba belegondolni, mit érezhet. Minden pillanatban attól rettegni, hogy elveszti, aki fontos számára. Valahogy mire ő... eljutott volna oda, hogy ilyet érezzen már... elvesztette... Különösek voltak azok a szemek. Talán... lehetséges, hogy Kenta is...? Nagyokat pislogott. Ugyan már, hiszen Kenta nem... vagy... de?

Hiroshi elmosolyodott Himenót hallva, de azért még mindig aggódva nézett Ichiro után. Csak nem csinál valami hülyeséget...
- Barátnője...? - elgondolkodva vakargatta az állát, de csak hogy tenyerébe rejthesse egyre szélesebb vigyorát - Nem, nincs neki... hacsak nem rejteget egyet... - a következő kérdés viszont meglepte, és kissé elgondolkodott rajta - Hogy miért...? Hát... talán mi már csak így tudunk kommunikálni. De amúgy... ez egy jó kérdés, igazából fogalmam sincs. Mióta ismerem és emlékszem, azóta ugratjuk egymást, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Így igazából ezen még el sem gondolkodtam. Tényleg, kíváncsi vagyok, ő mit válaszolna erre...

Ichiro sietve ment vissza a szobába. Ha mást nem, ezt legalább odaadhatja! Azért csak kényelmesebb lenne így... Vetett egy pillantást a táskái felé is. Miért is cipel még kettőt? Lassan ezt is ki kell szelektálnia... egyenlőre viszont felkapta mindkettőt és plusz zsákmányaival ismét visszafelé vette az irányt.

Yuuka megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. Nincs semmi baj... Harukának azelőtt kicsit sikerült megnyugtatni, most mégis milyen hirtelen ismét rátört a félelem. Tehát mégsem nyugodott meg...
- A nyakörvet...? - kérdezte még félálomban - Sikerült nekik leszedni...?
Ez viszont jó hír! Eggyel kevesebb dolog, amitől félniük kell, ugye? És most mindjárt róla is lekerül...!

Midori Yuuka felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. Na meg, hogy burkoltan sürgesse. Arról fogalma sem volt, hova rohan megint, de nagyon mehetnéke volt már. Borzasztó! Még be se gyógyultak a sebei, nyilván nem is fog itt a szigeten, de ő semmit se változott... Hát... ez van... Talán most már haláláig ilyen marad. Különös, hogy ahogy múlik az idő... egyre több embert veszt el. Persze, iylen ez a program, de... nem csak azért, mert meghalnak. Kezdte azt érezni, hogy eltávolodik a barátaitól. De talán rendben van ez így. Nem fognak sírni utána, ha valami történik, és talán... neki sem kell még egyszer, más miatt is így éreznie.

Himeno megint hátrahajtotta a fejét, s mélyeket lélegezve szemlélte a plafont. Szóval nincs... Az ajkába harapott. Mégis most mi a fenét akar kezdeni ezzel az információval? Mekkora idióta! Mégis hova ment Ichiro? Ugye nem azért ment el, mert látni se bírja, vagy ilyesmi? Halkan felnyögött. Nyugi már, ne kombinálj! Semmi ilyesmi... te is tudod... Nem kell hülyeségeken aggódni!
Mikor lesz már reggel? Olyan hideg van... És fájtak is a sebei... Jó lenne ezeket nem érezni, csak... Akkor nem tudná figyelni, hogy a fiúk rendben vannak-e... Még mindig viaskodott el merjen-e aludni.

Yuuka elfogadta a felé nyújtott kezet, és hagyta, hogy Midori segítségével gyorsabban felkászálódhasson. Igaz is, mielőbb lekerül róla a nyakörv, annál jobb. És ha sietnek, annál előbb megbizonyosodhat arról, hogy minden rendben és minden a terv szerint alakul.
Még jó, hogy ugyanazon a szinten volt a gépterem, így nem kellett sokat mászkálniuk. Odabent ismét kisebb tömeg gyűlt össze, és már tényleg alig volt valaki, akin nyakörv lett volna. Talán épp csak Ichirun meg a velük szinte egyszerre érkezett Tatsuyán.
- Na, hogy állsz? - kérdezte rögtön Eizan, ahogy észrevette a szemüveges srácot, aki csak zavartan vállat vont.
- Hát... most épp nyakörvet jöttem leszedetni, addig Haruka átvette... - adta a kitérő választ, és remélte, hogy jobban nem kérdeznek bele.

Ichiro most sokkal gyorsabban megjárta, mint korábban. Már nem fogta a sötétre korábbi lassúságát - egyszerűen csak nehéz volt megválnia a takarótól... - és most valami más is hajtotta. Valami furcsaság, amit nem igazán tudott megmagyarázni magának... Csak azt remélte, hogy talán majd jól esik neki, és hogy örülni fog. Már meg is érkezett táborhelyükre, és egyből Himeno felé vette az útját.
- Tessék - nyújtotta neki lassan a párnáját - A takarót sajnos már nem tudom felajánlani, de... csak hogy fel ne fázz...
Meredten a kezét nézte, mert félt a lányra pillantani, és döbbenten látta, hogy enyhén remeg. Na ne...