7/2 - Útban a szabadság felé

A fiú Yuukára pillantott. Felébredt?
- Nem tudom... - felelte halkan. Nem sok kedve volt megmozdulni. Biztos még a többiek közül is sokan alszanak. Egy kicsit legalábbis még ráérnek...

- Jobban, mint terveztem - ült fel Eizan, és Natsuki felé nyújtotta kezét, hogy felsegítse. - És te? Tudtál valamit aludni, ha már én ilyen szépen elpilledtem?
Közben gondolatai egy része már a parton járt. Na, innen vajon hogyan tovább? Vagyis sejteni sejti, de azért mégis.

Shinji szótlanul sétált vissza a táskájáért, aztán annak társaságában leült a kajü oldalához. Nem sok élet volt még a hajón. Csak Nobu toporgott türelmetlenül, a többiek meg álmosan vették tudomásul, hogy hamarosan megint csónakáznak. Inkább tüntetőleg a partot figyelte. Ilyen közel még nem jöttek egy település fényeihez. Tényleg senki sem vette őket észre? Hát... végülis nem egy kivilágított hajó. Talán nem. De a parton már nehéz lesz...

Hayate szemei hirtelen felpattantak. Máris itt lennének? Amilyen gyorsan csak tudott, felkászálódott és az ajtó felé indult. Lássuk, hogyan tovább.

A lány elfogadta a segítséget.
- Sajnos én is elég hamar bealudtam - felelte. - Pedig olyan jó volt téged nézni. Annyira édes vagy, amikor alszol! - jelentette ki elragadtatva, s a világért se hagyta volna ki, hogy közben a fiúhoz simuljon.

- Ó... - felelte nem túl bőszavúan Yuuka. Nem nagyon tudta, mit mondjon ezek után. Nem tudta, hogy milyen témát hozzon fel, amivel nem nyugtalanítja Benawit. - Tudtál... pihenni egy kicsit?

Benawi egy ideig szótlanul nézte a lányt. Aztán mégsem vitte rá a lélek, hogy hazudjon.
- Nem, nem igazán - felelte halkan. Lassan felült. - Nemsokára megismered a barátaim... - mondta halkan. Bár még nem igazán tudta, hova akar kilyukadni ezzel. Talán csak nem akarta kurta válaszokkal lehangolni a lányt.

- Édes...? - kerekedett el kissé Eizan szeme. Igyekezett eltakarni pillanatnyi zavarát, és remélte, hogy nem pirult el annyira, mint gondolta. - Ó izé, köszi... Azért benned is jó volt gyönyörködni, mikor nem én aludtam el elsőnek - mosolyodott el, majd egyik kezét a lány homlokára tette. - Még mindig olyan forró vagy?

- Ébresztő...
Midori megint arra ébredt, hogy Nami böködi.
- A fenébe, pár órán bell kétszer is... - motyogta halkan. - Ez már igazán túlzás...
- Ne haragudj... - válaszolta csendesen a lány. - Csak megérkeztünk...
Midori megrázta a fejét, s ő is kikászálódott az ágyból.
- Nem baj, csak szívem szerint aludnék még...
- Ha minden igaz, nemsokára tudsz majd rendesen...
A lány bólintott. Jó lenne.
- Na megyek, összeszedem Nobut, kijössz velem te is?
- Ühümm... - nyögte ki a lány. Nehezen akart visszajönni a rendes beszédhangja. Vállára vette a táskáját, s követte Namit.

- Remélem, nem lesz bajuk - ült fel Yuuka is. Nem, nekik nem eshet bajuk. Benawi nem veszítheti el több barátját! - Kedves tőlük, hogy így segítenek és befogadnak... - ugye tényleg így lesz...? - Mi lenne, ha ők is velünk jönnének? Bár akkor nekik is itt kéne hagyniuk a családjaikat, ezt nem kérhetjük tőlük.

Hiroshi álmos fejjel támolygott ki a fedélzetre. Nagyot ásított, kinyújtóztatta nyújtózás-képes tagjait, és kipislogva szemeiből az álmot körülnézett. Még nem aludta ki magát rendesen, ez látszott rajta. Viszont valaki más nagyon is jól aludt.
Fejcsóválva nézett a Kazu vállának dőlő Ichirora. Kazu segélykérőn nézett felé, mint akinek nincs szíve felkelteni az alvót. Nem messze tőlük Tatsuya is ébredezett.
- Na mi az, kedves Ichiro? - lépett közelebb barátjához. - Még hogy nem vagy álmos, mi?
- Haggyámá... - nyögte a megszólított, és legalább felszabadította Kazu vállát, aki ezt kihasználva már állt is talpra.
- Jó, akkor lakhatsz a hajón, de mi majd leszállunk - felelte Hiroshi.
- He...? Miva'? - pislogott egyet Ichiro.
- Kikötöttünk, álomszuszék, az van.

- Hm? - pislogott meglepve Eizanra. - Az vagyok?
Remélte, hogy nem. Igaz kissé fázott, de biztos csak, mert most ébredt. Na de majd kitalál valamit, hogy megnyugtassa a fiút, na meg... Akár el is vonhatná a figyelmét. Már a gondolattól is elmosolyodott. Megfogta a fiú kezét, s elhúzta a homlokáról.
- Szép vagyok, ha alszom? - kérdezte. Nem mintha, nem lenne egyértelmű a fiú válasza. De hátha valami izgalmasabba torkollik a beszélgetés. Elvégre most még kettesben vannak, de utána ki tudja megint mennyi ideig nem lehetnek újra...

- Igen én is remélem... - felelte a fiú. - Tudod... ettől félek azóta, hogy felajánlottam, hogy menjünk oda. Annyira reméltem, hogy van más lehetőségünk... Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy miattam ők is... - megrázta a fejét. Inkább a lány másik kérdésére tért rá. - Igen, majd felvetem. Szeretném kivinni ebből az országból Emikot. Őt mindenképp. Ez a hely ne neki való. A többieknek se, de... - Ő mégiscsak Ichiru Emikoja. Ennyivel tartozik...

- Megvagy! - vetette rá magát Nami Nobura. A fiú ijedten rázta le magáról.
- Jesszusom, a szívbajt hozod rám... - nyögte.
- Fogadjunk, hogy te kötöttél ki, igaz? - kérdezte a lány.
- Jah...
- Gondoltam. Nem süllyedünk...
Nobu elvigyorodott.
- Na, gyere - kapta el a fiú karját. - Menjünk átöltözni!
- Elkaptad Midori betegségét? - nyögte a fiú, ahogy a másik sietve húzta maga után.

- Miazhogy... - mosolygott Eizan, miközben közelebb lépett a lányhoz. - Csak nem szereti valaki a bókokat? Mert ha igen, ha nem, el kell áruljam, hogy igen. Valóban szép vagy, sőt. De nem csak ha alszol.
Még nem rakta teljesen félre aggodalmát, de úgy tűnt, Natsuki valamennyivel már jobban van. Akkor biztos tényleg így van. Ha meg nem, akkor jól megpirongatja majd, amiért titkolni próbálja. Ez nem játék.
De ez a pillanat... lehet, hogy hosszú ideig az utolsó kettesben töltött másodperceik. Akkor hát élvezzék ki, úgyis mindjárt partra kell szállni.

- Igen szeretem - felelte a lány türelmetlenkedve, s átkarolta a fiú nyakát. - És mást is nagyon szeretek...
Mi lesz már, nem csókolsz meg? Mindent nekem kell csinálni? Ejnye...

- Szerinted hogy csináljuk majd? - kérdezte Yuuka. - Ennyien kijutni... Menni fog egyszerre? Vagy csoportokra kell majd oszolnunk? Ugye nem szakadunk majd el egymástól, Benawi? - nézett könyörgőn a fiúra.
"Legalább mi maradjunk meg egymásnak."

- Milyen türelmetlen valaki... - mosolygott tovább Eizan, miközben kínzó közelségig csökkentette a kettejük közti távolságot. - Csak élvezd ki a pillanatot.
Nem húzta tovább Natsuki idegeit, hanem végre teljesen közel húzta magához a lányt és hosszan megcsókolta.

- Sajnos még fogalmam sincs - mondta a Benawi. Belesimított a lány hajába. - De téged nem veszíthetlek el. Akármi lesz én melletted maradok. Akárhol. Ha egész hátralévő életünkben ebben az országban kell is bújdosnunk.

Natsuki lehunyta a szemét. Erre nem kell figyelmeztetnie, anélkül is élvezte. És lassan már tényleg kezdte elhinni, hogy ez az egész nem álom vagy tévedés. Eizan tényleg itt van, vele van, őt akarja, az övé... Hű... És hogy tud csókolni! Nem is gondolta volna róla, de biztos volt már pár barátnője, ha így megtanult...

Midori kíváncsian pislogott körbe. Kazuék itt vannak mindhárman, Tatsuya ott, meg egy Shinji is, remek... Harukáék? És Kenta? Hű, lehet, hogy a fiú még mindig alszik? Szólnia kéne neki? Várakozón dőlt a korlátnak. Hogy festene már, ha megint együtt jönnének ki... Csak felébred mindjárt...

Yuuka közelebb araszolt Benawihoz és hozzábújt. Most már nem veszíthetik el egymást, ennyi minden után. Együtt nevettek, csakúgy mint szenvedtek. Kérdés, hogy mi vár még rájuk. Ugye már nem kell többet szenvedniük? Ha sikerül kijutniuk, ugye akkor minden jóra fordul? Jó lenne ebben hinni...

- Ne aggódj, most már minden rendben lesz... - mondta, szinte a lány gondolataira válaszolva, s megnyugtatóan simogatta a hátát. - Már amennyire ezek után rendben lehet... Igyekszem a legtöbbet kihozni a helyzetből. Ahogy tőlem telik. Te is végig erős voltál, megpróbálok példát venni rólad - tette hozzá keserű mosollyal.

Shouri lesegítette az immár éber Harukát.
- Nem tűnik olyan messzinek a part - szólalt meg a lány.
- Messzebb van, mint gondolnád - felelte Shouri. - Majd megint a csónakokkal megyünk, ezt a gyönyörű tákolmányt pedig kénytelenek leszünk hátrahagyni.
- Kár, pedig jó kis hajó. Jó lenne körbehajózni vele a földet.
- Kéréses számomra parancs - vigyorgott a srác, és Harukát maga után vonva kezdte megkerülve a kajütöt.
- Tessék?!
- Kirakjuk a többieket, mi meg megyünk tovább. Mit nem lehet ezen érteni?
- Bakker, már majdnem teljesen elhittem.
- Azt ne mondd, hogy nem örülnél neki.
- Nem örülnék neki.
- Tényleg...?
- Nem. De ha beismerem, még tényleg elkötöd ezt a hajót.

- Én? Erős? - csóválta a fejét Yuuka. - Ugyan már, hisz... szinte mindenen elsírom magam, nem sok segítségére voltam a csapatnak sem. Viszont ha te nem lennél, hova tartanánk most? Például nem hiszem, hogy egyhamar találtunk volna más megoldást, ahol ideiglenes meghúzzuk magunkat.

- Hát te tényleg szó szerint értetted az átöltöztetést - mosolyodott el Nobu alighogy bezárult mögöttük a kabin ajtaja. Valahogy ettől egyből minden álom elment a szeméből. Magához húzta a lányt, s megcsókolta.
- Te nem akarsz átöltözni? - kérdezte tőle reménykedve. Nami halkan felnevetett.
- Maradj már...
A fiú megrántotta a vállát, s lerázta a válláról a lány kezét.
- Hát jó... - mondta, s lehuppant az ágyra. - Nekem aztán mindegy. A lány csalódott arccal sétált utána.
- Ne érts félre, csak, nem hiszem, hogy most kéne... - kezdte, de fiú megragadta a karját, s magával rántotta.
- Vagy... - hebegte a lány megbabonázva a fiú ujjainak érintésétől. - Talán egy kicsit...

- Nélküled én se itt tartanék most... - rázta a fejét a fiú. - Köszönöm, hogy mindig kitartasz mellettem. El sem tudod képzelni mennyit számít ez nekem. ... Na jó... Azt hiszem tényleg jobb, ha kimegyünk. Nem fogsz így fázni? - kérdezte aggódva, ahogy végignézett a lányon.

Még mindig semmi. Komolyan már Kenta, hogy lehet így bealudni, mint akit lelőttek... oh... Van némi igazságalapja... Igyekezett feltűnésmentesen eltűnni a kajütbe. Nyugi, nem figyel senki. Mindenki el van foglalva a saját dolgával... Nincs a homlokodra írva, hogy Kentáért megyek...

Eizan kissé elhúzódott Natsukitól és az ajtó felé pillantott.
- Hmm... bármennyire is nem szeretném, de lehet, hogy majd fel kéne mennünk. Vagy... várjunk meg, amíg keresni kezdenek? Felőlem ez is lehet - mosolyodott el cinkosul.

- De, egy kicsit lehet... - Yuuka gyorsan körbelesett a szobában valami melegebb felső után kutatva. - Megnézem a szekrényben, hátha találok valamit...
Bármennyire is nem akaródzott neki, lemászott Benawi mellől és a ruhák között kezdett keresgélni. Persze mind egy-egy férfié volt valaha, de most talán jó lesz.
- Mehetünk - fordult ismét Benawi felé, mikor vállára terített egy jó pár mérettel nagyobb zubbonyt. - Te nem fogsz fázni?

- Ne menjünk! - kérte Natsuki a fiút, s gyorsan közelebbhúzódott. Túlzottan ráakaszkodik vajon? Lehet, hogy Eizannak ez már túlzás? Igyekezett elhessegetni a gondolatot, s a fiú vállának döntötte a fejét. - Olyan jó így!

Benawi végignézett magán.
- Hát... most nem fázom, de... Elég furán festenék így. Azt hiszem jobb, ha átöltözöm...
Ő is nekiállt keresgélni a szekrényben. Szerencsére azért neki messze nem volt olyan problémás valami hordható ruhát találnia, mint Yuukának. Sietve öltözött át, igazából nem is zavartatta magát a lány jelenléte miatt, vagy talán csak túl fáradt volt hozzá, hogy ilyesmivel foglalkozzon.

- Értem én - mosolygott tovább Eizan. Valahogy nem nagyon akart lefagyni az arcáról. - Csak a te szádból akartam hallani.
Újra hozzásimult Natsukihoz és a lány hátát simogatta. De jó lenne így maradni... legalább még egy kicsit. Most olyan nyugodt minden, elfelejthetik az összes bajt. Elég, ha a másikra figyelnek.

Yuuka csak egy pillanatnyi pirulást engedett meg magának, inkább zavartan félrenézett. Lehet, hogy Benawi nem szégyenlős, de ő egy kicsit az. Mikor vissza mert nézni, Benawi már újonnan szerzett ruháit viselte. Akkor indulhatnak.

- Szerinted mi lesz külföldön? - kérdezte halkan a lány. - Hol fogunk lakni? Egy árva vasunk sincs... És gyerekként még dolgozni se lehet. Vagy... ez külföldön másképp működik? Jajj Eizan, semmit sem tudunk azokról a helyekről, ami innen kívül van... Azért ez félelmetes... Pedig pár ismerősöm járt már kinn, de... Igazából nem nagyon tudom hová tenni, amiket meséltek... Azt hiszem nekik úgy is mindegy, ők itthon is flancolnak, meg kinn is. Nekik minden ugyanolyan. De vajon egy átlagos embernek? Lehet, hogy ott nem csak a befolyásos emberek utazhatnak külföldre meg... gondolom ott nincs program meg ilyesmi. Talán... nem is szólnak bele annyira, hogy mit mondhatsz és mit nem... Vagy ilyen sehol sincs? Erről sosem meséltek... Csak nagy partikról, medencékről meg tenger... dehát az itt is van... Nem is értettem mért kell annyira oda lenni. Bár azért titkon reménykedtem, hogy egyszer én is kijutok. Csak hogy lássam mi van ott... De nem egészen így gondoltam...

- Nem igazán tudom - felelte Eizan. - Próbáltam elképzelni, de mivel csak arra hagyatkozhatok, amit tanultunk, így nem nagyon akartam az alapján továbbgondolni. Mi van, ha az egész, amit eddig tanítottak, hazugság? Még talán az ismerőseid beszámolói is többet érnek. Lehet, hogy ott engedélyezett a gyerekmunka, vagy esetleg léteznek különböző segélyszervezetek. Tényleg nem tudom, csak találgatni tudok. Félek, hogy eleinte eléggé nélkülöznünk kell majd és meghúzni magunkat, hogy ne keltsünk feltűnést. Már az is felmerült bennem, hogy... ehh, tudom, hülyén hangzik... de pl. Yuuka, meg aki még vállalja nekiáll énekelni az utcán és kunyerálunk. De kötve hiszem, hogy annyi összegyűlne, ami elég ennyiünk megélhetéséhez, csak már a legőrültebb ötleteket gyártom. Amúgy még valami... te például mennyire tudsz angolul...?

Midori óvatosan osont be a kabinba. Kenta még tényleg aludt. Bár így belegondolva... nem csoda. Semmit sem pihent a szigeten... Odasétált a fiú mellé, s leguggolt. Valahogy nem igazán volt szíve felébreszteni. Nagyon megviseltnek látszott.
- Kenta... - súgta neki még is halkan.
Várakozón figyelte a fiút. Semmi reakció. Tényleg jó mélyen alszik... Bizonytalanul emelte fel a kezét. Jó ötlet hozzáérnie? Az olyan furcsa lenne... Vagy pont olyan, mintha... járnának vagy valami... Nyelt egyet és leengedte a kezét. Most szugerálja míg fel nem ébred.
De tényleg már... Nagyon úgy tűnt, hogy Kenta ágyúdörgés mellett is simán aludna. Szegény. Teljesen lefárasztotta. Nem is gondolt rá, hogy a srác is teljesen ki van, folyton egrecíroztatta, jobban kellett volna törődnie vele.
- Ébresztő... - szólalt meg kicsit hangosabban.
Halkan sóhajtott. Tényleg muszáj lesz valamit kitalálnia. A többiek lassan összeszedelőzködnek és indulni kell. Nem várakoztathatják meg őket.
Félve simította meg az arcát. Érezte, hogy egészen remegni kezd a keze. Te jó ég! Hozzáért... és így... jajj Istenem... Ezt nem fogja túlélni... Ébredj már fel... És nem gondolj semmi... olyasmire. Semmire se gondolj inkább!
- Hahó, álomszuszék - szólt finoman - Sajnálom, de fel kéne kelni...
A fiú halkan nyöszörögve nyitotta ki a szemét. Midori akaratlanul is elmosolyodott. Hehe, Tesshin is ilyen hangokat szokott kiadni, ha korahajnalban keltegeti...
Kenta meglepetten pislogott rá.
- Midori?! - nyögte ki, és szinte felpattant az ágyban. Halk szisszenéssel kapott az oldalához.
- Fáj? - hajolt közelebb aggódva a lány. - Jajj, ne csinálj már ilyen hirtelen mozdulatokat! Butus!
A fiú még mindig nem nagyon hitt a szemének.
- Kialudtad magad? - kérdezte halkan a lányt.
- Ühümm - bólintott az. - Aludtam. - azért nem hagyta, hogy az csak ilyen egyszerűen terelje a témát. - Had nézzelek... Auff... Át kéne kötözni a sebed... Vérzik...
- Igen? - kérdezett vissza a fiú. Igyekezett meglepett szemekkel nézni, de azért őt mégsem lepte meg annyira ez a tény. Ha már arra ébred, hogy ennyire hasogat valami biztos nem stimmel. De nem akarta aggasztani a lányt. Főleg, ha így is törődik vele. Majd, ha kell egy kis rásegítés akkor... Elmosolyodott.

- Hát... - kezdte Natsuki pirulva. - Kicsit jobban, mint ahogy a suliban tanítottak.
Ó a fenébe Eizan, nem tudod mibe nyúltál bele... Kellemetlenül mocorgott, s igyekezett belefúrni az arcát a fiúba hogy még csak véletlenül se láthassa. Nem kellett volna felhoznia a "társasága" témát. Talán akkor nem ez jutna eszébe egyből a nyelvtudásról...
- Szerintem el fogok boldogulni... - nyögte ki aztán gyorsan.

- Nagyon csinos vagy - mosolygott Nami. - Tudtam, hogy ez a ruha jól fog állni neked. És kevésbé vagy feltűnő benne, mint a többiek a terepszínű cuccaikban.
Nobu megrántotta a vállát.
- Jól van. Passzol úgyhogy... a többi annyira nem érdekel...
Nami sértett fejet vágott. Ezért szenvedett annyit a ruhakereséssel. Még hogy nem érdekli... Ccc... Ilyen alapon akármit hozhatott volna...
- Gyere, menjünk... - hívta Nobu már az ajtóból. - Ne ránk várjanak kinn!
Nami sietve igyekezett utolérni a fiút.

Daisuke hátralesett a válla fölött. Mi ez a nagy sürgés-forgás? Na igen, az neki is feltűnt, hogy megálltak, de azt hitte, csak elszúrtak valamit. Ezek szerint nem. Szóval ide indultak? Ó, remek, mindjárt mehetnek majd ki a partra. A többiek már nagyon gyülekeznek, de néhányan még hiányoznak. Persze... a párocskák egy része. Na vajon mit csinálnak lent az üres kabinokban, míg idefönt mindenki készülődik? Na vajon.. biztos jól elszórakoztatják egymást. Na jó, odamegy a többiekhez ő is.

"Jobban?" - kalandozott gondolatai között Eizan. - "Hmm... lehet, hogy valami külön tanfolyamra járt? Vagy a gazdag ismerősei tanították? Az előbb célzott rá, hogy ilyenei is vannak - vagyis voltak. De akkor miért van zavarban? Nem ilyen szégyenlős-hallgatag lánykának ismertem meg... Valami van itt a háttérben, vagy csak én képzelem oda...?"
Félretette gondolatait és végigsimított Natsuki hátán. Mindegy, nem lényeg. Az a fontos, ami most van. ... Úgyhogy végre kimászhatna fejéből a kisördög!
- Valamennyire talán én is - szólalt meg végül. - Bár az angol annyira nem az erősségem. Majd esetenként besegíthetsz - mosolyodott el.

- Szeretnéd, ha nyelvleckéket adnék neked? - hajolt közelebb Natsuki. - Hát... nem is tudom... Még meg kell gondolnom... Alaposan... Tudod, ha tanításról van szó, elég szigorú követelményeket támasztok, és hát, ha valaki nem felel meg... - angyali arccal elmosolyodott.

Nami feszengve figyelte az előttük szintén kifelé tartó párost. Hű, hát igen, Yuuka se talált itt magára való ruhát. Valahogy sejtette, ezért is hozott magával, de... Segélykérőn pillantott Nobura, de az nem tudta hova tegye a nézést. Nagyot sóhajtott, s tovább gyorsította lépteit.
- Yuuka! - szólt utána, de már előre félt a reakciótól. Nem sok joga van megszólítania ezt a lányt... Remélte ezalkalommal semmi baj nem lesz belőle...

- Hmm... tehát előtte vizsgáznom kell? - tettetett meglepődést Eizan. - És előtte időpontot kell kérnem, vagy bármikor számot adhatok a tudásomról?
Kissé meglepte, ahogy a lánnyal játszadozott, de élvezte. Nagyon is. Kíváncsi volt, hogy meddig tudja még húzni, hogy Natsuki meddig bírja még. Nos... játsszunk tovább? Elmosolyodott.

Kenta csak némán hagyta, hogy Midori ápolja. Kiélvezte, hogy ilyen közelről figyelheti a lányt, amit persze ő is megérzett.
- Mi az? - kérdezte zavartan. - Mit nézel?
A fiú gyorsan elfordította a fejét.
- Semmit! - vágta rá. A fenébe... Kár, hogy észrevette... Midori olyan kényes erre, pedig... olyan jó csak nézni őt. Sebaj, most legalább a közelében van. És törődik vele. Ha csak ennyi az egész, még lelöveti magát párszor...

Yuuka azonnal felismerte a hangot, mégis megijedt, hogy az mögüle szólt. Lelassította lépteit, és tétován hátrafordult, bár legszívesebben hátra sem nézve ment volna tovább előre. De az... bunkóság lenne, akárki is szólította meg, nem rá illene. Tanácstalanul pislogott egyet Benawira, majd Nobuékra pillantott. Közben azért szorosan kapaszkodott a mellette álló fiúba.
- Igen...? - kérdezte halkan.

Natsuki is elmosolyodott, s a tarkója felett beletúrt a fiú hajába.
- Hmm... bármikor? Milyen kis telhetetlen valaki... Mikor szeretnéd?
Még hogy én vagyok hihetetlen! Eizan, nálad érdekesebb srácot még nem láttam! És te most... várjunk csak... te most tényleg velem szórakozol?! Eldobom az agyam!

- Na mire várunk? - kérdezte mintegy odavetve Daisuke. Jé, Haruka meg Shouri itt van? Megtörik a sort? - Nem kéne esetleg szétrobbantani az odalent turbékoló párocskákat? Nem igazán szerettem meg ezt a hajót, jó lenne már lelépni innen.

Benawi akaratlanul is védőn közelebb lépett a lányhoz. Mi a fenét akarnak ezek?
- Én... - kezdte zavartan Nami, s még Nobu is érdeklődve figyelte. Érdekes, össze-vissza dadog. Mért nem meri Yuukát megszólítani? Furcsa... Ez nem vall arra a lányra, akikvel együtt voltam végig a Programban...
- ... csak láttam, hogy még nem öltöztél át és... - nem mert a lány szemébe nézni, csak a körmeit bámulta, mintha épp azt ellenőrizné tökéletesen fehérek-e - ... gondolom nem is nagyon találtál itt és... mi Midorival hoztunk pár cuccot, szóval... - nyelt egy nagyot, s óvatosan felpillantott.

- Hmmm... nem is tudom... - gondolkodott el látványosan Eizan. - Sajnos nagyon szoros az időbeosztásom. De... mit szólnál a... hmmm... fél perc múlvához?
Magában elkezdte számolni a másodperceket. Ha már játszunk, akkor játsszunk rendesen!