7/2 - Útban a szabadság felé

Shinji kíváncsian körbenézett. Hm... persze Nobu és Nami sincsenek itt...
- Egyetértek - mondta mogorva hangon. - Nem itt kéne csesznünk az időt...
Az ajtó felé pillantott. Kellemes szórakozás lenne "szétrobbantani" Nobuékat. Igazából a legkisebb apróság is hívogató ötletnek tűnt, amivel kiszúrhat a sráccal. Főleg ha épp a csajával enyelegne...

Yuuka igyekezett leplezni döbbenetét. Ezt most... miért? Így akarna bocsánatot kérni, vagy talán ők sem egészen olyanok, mint gondolta őket? Végülis a csapatból más is gyilkolt már, és Namiéknak köszönhetik az életüket. Nem sokon múlott, hogy Ichiru-höz hasonlóan ők is hátramaradjanak. És ez a zavar Namin...
- Ó... - nyögte végül, és ő is zavartan nézett a másik lányra. - Ömm... köszönöm, tényleg jól jönne...

Natsuki alig bírta elfojtani mosolyát.
- Nem is tudom - leengedte a kezét, s elhátrált. - Meg kell néznem a határidőnaplóm... - szemével a táskáját kereste a szobában, s lassan hátat is fordította a fiúnak. Na oké, kutorásszunk kicsit abban a táskában. Ha Eizan játszani akar, játsszunk...

- És ki vállalja a nemes feladatot? - kérdezte újra Daisuke, majd újra semlegességbe burkolózott. Ennyi megnyilvánulás elég is volt egy időre.
Tatsuya zavartan nézett Harukáék felé, és Ichiroék is inkább a vizet kémlelték. Hayate felsóhajtott, de ő sem indult el. Már egy ideje csak a mentőcsónakokat vizslatta, és a part távolságát kémlelte. Most minek szórakozzon ő ilyenekkel?

3...2...1...
- Ó, sajnos lejárt az idő - csóválta a fejét sajnálkozást színlelve Eizan, és Natsuki után lépett, hogy hátulról átölelhesse a lányt. - Ki tudja, mikor tudok legközelebb új vizsgaidőpontra feliratkozni, ezért remélem, nem perel majd be a kedves tanárnő, amiért lényegében nem jelentkeztem be hitelesen előre.
Maga felé fordította Natsukit és a szemébe nézett.
- És remélem, megfelelek az elvárásainak, hölgyem - suttogta még, mielőtt megcsókolta volna.

Nami a lány elé sétált, s a kezébe nyomta a hátizsákot.
- Tessék... Választék nagyon nincs mert... nehéz lett volna, de... azért remélem az egyik jó rád a három közül... Az egyiket Harukának szántam, meg Natsukinak... - zavartan igazította meg a haját. - Hát igen, inkább a lányokra gondoltam, a fiúk annyira nem kényesek erre...
Nobu vetett egy furcsa pillantást Namira. És én mi vagyok?! Ehhh... arra meg te vagy kényes, hogy jól nézzek ki, mi?

Yuuka a kapott hátizsákra meredt, csak hogy ne kelljen Nami szemébe néznie. Arra még nem lett volna képes. Félt, hogy rögtön barátnője gyilkosát látná benne, pedig most együtt kell működniük, nem engedheti meg magának, hogy kiakadjon.
- Kösz... - motyogta halkan, és megleste a táska tartalmát. Tényleg ruhák voltak benne. Benawira pillantott - Akkor... visszamegyek és át is öltözök.

Natsukinak nagyon-nagyon nehezére esett elszakítania ajkait a fiúétól. Halkan zihálva húzódott el.
- Nagyon sajnálom, Kagewara-kun - próbált hideg nyugalmat erőltetni a hangjára -, de Önnek nincs bejegyzett vizsgaidőpontja, így nem tudom elfogadni ezt a... mai teljesítményét. Kénytelen lesz a későbbiekben egy utóvizsgát tenni. Milyen kár, hogy most a zsúfolt időbeosztása miatt nem ér rá...
A táskájához sietett, s ha már úgyis felkapta előkereste a mobilját is. Jól sejtette, még nem múlt el éjfél...
- Talán majd holnap... - tette hozzá gyorsan, s igyekezett kisietni a szobából.

"Cseles!" - gondolta Eizan, és mosolyogva követte Natsukit.
- Igen, talán holnap adódik megfelelő alkalom - mondta a lánynak, miközben lázasan azon töprengett, hogy vajon mennyi is lehet az idő. - Furcsa, sosem gondoltam volna, hogy pótvizsgán kötök ki. Kérem, el ne mondja a többieknek, mert oda lenne a jó hírem!

- Jól van... - bólintott a fiú, s szemével végigkísérte, amíg a lány eltűnik. Aztán szúrós tekintettel vizsgálta Namit.
- Mi... mi az? - kérdezte a lány ijedten.
- Nem mondom még egyszer - közölte higgadtan a fiú. - Hagyd őt békén!
- De én csak... - rázta a fejét Nami, de Benawi félbeszakította.
- Megölted a legfontosabb barátját. Ezt soha, semmivel sem fogod tudni jóvá tenni. Ne erőlködj! - szólt hideg hangon, azzal hátatfordított, s elindult kifelé.
- Azért gyűlölsz ennyire, mert nem értünk oda időben, és Ichiru meghalt?! - kiabált utána kétségbeesetten a lány. Benawi egy pillanatra megdermedt. Szabályosan látszott rajta, ahogy nyugalmat erőltet a testére. Aztán lassan, csak a fejét fordította hátra.
- Ehhez semmi köze. Igen, gyűlöllek, mert gyilkos vagy. És akárhány ember életét mented meg, akkor is az maradsz...
Nami csak kitágult szemmel figyelte, ahogy Benawi kisétál a fedélzetre. Érezte, hogy Nobu megnyugtatóan öleli át hátulról. De ennél többre a fiú sem volt képes. Nem tudott mit mondani. Tisztában volt vele, hogy igaza van.

Natsuki erre nevetve ingatta meg a fejét. Visszafordult a fiú felé, s hátát az ajtónak vetette.
- Többieknek? - kérdezett vissza.

Yuuka megdermedt a folyosóról beszűrődő kiabálás hangjától. Ahogy eljött, máris összekaptak. Nem szabadott volna egyedül hagyni velük Benawit.
Hátát az ajtónak támasztva nagyot sóhajtott. Képesek lesznek valaha is felejteni...? Nem valószínű... Ez a két nap végleges törés mindnyájuk életében, bárhogy is folytatódik ezután.
Azért jó lenne... ha csak néha-néha is, de... jó lenne ismét gondtalan gyereknek lenni. Gondtalan? Felvillant előtte anyja képe, és ismét felsóhajtott. Inkább lássuk azokat a ruhákat.

- Hát tudja, az osztálytársaimnak - vakargatta a tarkóját Eizan. - Nem akarok nekik további lelki sérelmeket okozni azzal, hogy esetleg megtudják, Eizan, aki mindig mindenből ötös volt, ezúttal... nos, igen, pótvizsgára szorul. Nem lehetne esetleg valahogy... tudja... eltussolni az ügyet?

Shinji csak alig láthatóan húzta fel a szemöldökét. Hát mindent neki kell csinálnia? Láthatóan senki sem akarja magáravállalni a hálátlan szerepet... Hát jól van... Válaszra sem méltatta Daisukét, elindult befelé. Félreállt az épp kifelé tartó Benawi útjából. Nahát, ez meg hol hagyta a barátnőjét? Fura... Következő látvány: Nami és Nobu édes kettőse... Milyen romantikus... Milyen kár, hogy ezt most ő szétzúzza...
- Nagyon örülök neki, hogy egyesek ilyen jól vannak, de a fél csapat rátok vár... Mi lenne, ha kfáradnátok?! - kérdezte. Nami ijedten rezzent meg, és már igyekezett is kibújni Nobu karjai közül, de a fiú - talán csakazértsem elven - nem hagyta.
- Törődj a magad dolgával! - sziszegte.
- Azt tenném... De látom, rossz a memóriátok, hadd frissítsem fel: véletlenül pont ti öltétek meg, akivel most a felesleges időm tölteném...
- Nem szorulok memóriafrissítésre, köszönöm - nyögött fel Nami, s kitépte magát Nobu kezéből. Nem, ezt ő tényleg nem hallgatja tovább, most mindenkinek muszáj ezzel előhozakodnia?! Sietve indult ő is kifelé. Talán a többiek előtt se Benawi, se Shinji nem rendez jelenetet. De addig nem jutott el, hogy ez kiderüljön, mert ahogy Shinji mellé ért, az elkapta a karját, s dühödten a falhoz szorította a lányt. Az fájdalmasan felnyögött. Látta, hogy Nobu szinte örjöngve indul meg feléjük, már azelőtt, hogy Shinji megszólalhatott volna.
- Nem nyugszom meg, míg nem fogsz legalább úgy szenvedni, mint ő szenvedett!
A lány ijedten látta, hogy Nobu kezében már ott várakozott a fémlemezes ostor.
- Vedd le róla a kezedet, vagy nem érdekel többé barátok voltunk-e vagy sem, kibelezlek, mint egy kutyát!
Shinji erre felnevetett.
- Téged ez soha sem érdekelt! - felelte higgadt hangon, s egy lépést se mozdult a lány mellől, sőt. A másodperc töredéke alatt szegezte Nami torkának a katarját.
- Nos? Lássuk csak a szád, nagy-e?!
Nobu megdermedve nézte a fiút. Hogy... hogy képes ilyen aljas... szemét...?! És jól láthatóan élvezi a helyzetet! A rohadt... De ha most akárcsak meg is mozdul... Kétségbeesve pillantott Namira, aki ugyanazzal a tekintettel nézett vissza rá.

Osztálytársak, mi? Natsuki igyekezett abbahagyni az asszociációt... Na jó, ez nem jó játék...
- Hülye... - csóválta meg a fejét. Ez így már nem vicces. Persze ő nem úgy értette... De akkor sem... Inkább szó nélkül az ajtó felé fordult, s kilépett rajta. Ha most eloson, mielőtt Eizan faggatózna, lezártnak tekinti a témát... Legalábbis ebben a formájában.
Kint viszont egy kicsit más látvány fogadta, mint amire számított. Halkan felnyögött, s ő is földbegyökerezett lábbal meredt Shinjiékre. Jézusom, ezek meg... Akkor az előbb az a kiabálás...

Hayate hátralesett a válla fölött, mikor valaki kilépett a kajütből. Csak Benawi, egyedül? Furcsa... Ha a többiek nem is jöttek, de hol marad mellőle Yuuka? Még kicsit vár, hogy felbukkanjak, Shinji úgyis utánuk ment. Legfeljebb megy majd ő is, ha nagyon muszáj.

Eizan arcáról lassan leolvadt a mosoly. Most... mit csinált? Valami rosszat mondott? Gyorsan végigpörgette magában az előző párbeszédet, hogy miket mondott. Lehet, hogy eltúlozta a játékot? Ó, a francba...
Még mindig a hibáját fontolgatva lépett ki Natsuki után. Először nem is értette, mi a lány baja, de utána végre felemelte a tekintetét.
Bakker... Shinji - ő meg mi a jót csinál itt?! Na, ezt most hogy oldja meg? Az a katar túl közel van Nami nyakához... Ha megszólal, azzal ront a helyzeten, vagy esetleg elterelheti Shinji figyelmét, amíg Nobu mondjuk kiszabadítja Namit? Kockázatos, túl kockázatos...

- Na jó, ez nem vicces, úgyhogy... - szólalt meg óvatosan Nobu, de valahogy érezte, hogy ez most nem fog segíteni.
- Örülök, mert egyáltalán nem is annak szántam. Igazából sehogy sem szántam, de ha már így alakult... Nem is rossz... Tudod... - végig Namit figyelte, ahogy beszélt, de minden egyes szava Nobunak szólt. Kimondhatatlanul élvezte a rettegést a lány szemében, s tudta, hogy Nobut is ugyanaz a tehetetlen félelem tölti el... Végre... - Ugyanazt átélned, amit nekem is... Ez talán méltó büntetés lenne. Nami ugyanúgy szenvedjen, mint Sayuri, te pedig ugyanúgy nézd végig, ahogy meghal, aztán élj tovább a tudattal, hogy nem menthetted meg... Merd azt mondani, hogy nem lenne igazságos!
Nobu a dühtől remegve nézte egykori barátját.
- Tudod, hogy ha hozzá mersz érni utána én is megöllek! Nagyon jól tudod, hogy képes vagyok megtenni.
- Hát persze - mosolygott Shinji. Kivételesen teljesen őszintén. - Remélem te is tudod, hogy nem beszélek félre.
Nobu sziszegve fojtott el egy káromkodást. Hogy a francba téríthetné el a szándékától?! A rohadt életbe Shinji ehhez már... túl... őrült...
- Igen, utána meg fogok halni... - mondta a fiú, ahogy lassan előhúzta a másik katart is, s élvezettel figyelte, ahogy a lánynak még jobban elkerekedik a szeme. - De megéri...
Nobu már olyan görcsösen szorongatta fegyverét, hogy elfehéredtek az ujjai, mozdulni mégsem tudott. A fenébe, így csak teret ad Shinjinek, hogy tényleg megkínozza Namit, de ha bármit tenne... egyből megöli... Most mit kéne... mi a francot?!
- Könyörgöm, Shinji... - hallotta maga mögül Natsuki remegő hangját. Az viszont mintha meg se hallotta volna.
- Hogy is volt? - kérdezte a fiú Namit a másik rapierral a lány pólóján játszva. - Ichiro lőtt meg, aztán Natsuki bontotta fel? Igazán jár nekem is egy próbálkozás... Ígérem nem lesz rá szükség, hogy megint összevarrják...
A lány alig hallhatóan felnyögött.
- Ne... - suttogta. - Kérlek... Hagyd abba...
Shinji felnevetett.
- Kérsz? - kérdezett vissza. - Ejnye-ejnye... Nem hittem volna, hogy pont te könyörögsz majd az életedért... Mi hiányzik? Hogy nem harcban győzlek le? Pedig neked se kéne hosszan magyaráznom, hogy elhidd: igen, most az a rész jön, hogy meghalsz...
Nami meglepetten meredt a fiúra. Lehetetlen! Ezt... Shinji felkacagott.
- Ó jaj, valaki nem szereti a saját szavait visszahallani... Bocs a plágiumért... Csúnya szokás...

Eizan ökölbe szorított kézzel, tehetetlenül figyelte a jelenetet. Shinji teljesen megőrült? Hogy hajthat valakit ennyire a bosszú?!
Nem... nagyon is érti, hogy hajthat... Hisz ő is azért vágott bele olyan nagy bőszen az elején a játékba, hogy végezzen Kuroshi gyilkosával, pedig annyira nem is volt vele jóban. Shinji viszont valaki fontosat vesztett el, mintha számára Natsuki halna meg. De... de ez akkor is túlzás! És most mit lehet tenni, hogy ne kerüljön zsákutcába? Shinjinél van a helyzet adta előny, de azt mégsem hagyhatja, hogy itt a szemük láttára végezzen Namival! Ha viszont közelebb megy, Shinji esetleg nem játszadozna tovább és Nami már halott lenne, mire odaér. A rohadt életbe!
Szavakkal itt nem sokat érne, ugye? Azért egy próbát megér. De hogy próbálja?
- Ennyire már csak a bosszú éltet...? - csóválta végül a fejét.
Inkább elharapta további mondanivalóját, de legszívesebben a következőképpen folytatta volna:
"Könnyű a bosszúba menekülni. Tudod, mi a nehéz, Shinji? Együtt élni a tudattal. Nem csak te vesztettél el itt valakit, de a többiek tudják, hogy össze kell tartani. Ennek ellenére te a könnyebbik utat választod... Hát most csalódtam."

A kiabálásra Midori csak megcsóválta a fejét.
- Nami túl sok ellenséget szedett össze... - mondta halkan. - Dehát... majd csak csillapodik ez is...
- Azért az idő sok mindent megold. Vagy legalábbis tompít - felelte neki a fiú. A lány lassan bólintott. Halkabban hallottak beszűrődő hangokat, de nem értették miről lehet szó. Midorit igazából nem is érdekelte. Jobb ezekből kimaradni. Elég neki a saját gondja.
- Azt hiszem így jó lesz - mondta a fiúnak. - De maradjunk még kicsit itt, oké? Nem akarok...
- Persze - bólintott egyből megértően Kenta.

- Hát... - szólt hátra Shinji, s csak egy pillanatnyi gondolkodást tettetett. - Igen, nagyon úgy tűnik. De kivételesen én még jót is teszek. Sokan hálásak lesznek nekem. Yuuka, ahogy az előbb elnéztem Benawival is összeszólalkoztál, mi? - mosolygott a halálra rémült lányra. - Hát igen... és ott van Ichiro is... Aki gondolkodás nékül velem tartott, hogy megölhessen benneteket. Sőt, kinn még Natsuki is segített. Hátrapillantott a másik lányra.
- Mi változott? Most mért kéred, hogy ne öljem meg?
Natsuki félve pillantott a fiúra. Mit mondhatna? A fenébe most rajta is múlik... Talán rajta múlik az egész.
- Ő... a gyerekkori barátom... - nyögte ki. - És... itt mind kivetkőztünk magunkból, nincs jogom hibáztatni őt... Az életét féltette, mint mindannyian.
Shinji felkaccant. Visszatűzte az övébe a lány hasfalának szegezett katart, s előhalászott valamit a zsebéből.
- Gyere ide!
Natsuki az ajkába harapott, s bizonytalanul hátrapillantott Eizanra. A fenébe, ez úgy játszik, mindannyiunkkal, ahogy akar! Vett egy mély levegőt, s közelebb sétált. Oké. Legalább itt van. Talán... majd... tehet valamit... De még mindig ott van az a veszélyesebbik penge...
Meglepetten kapta el a felé hajított telefont.
- Szerinted mért beszél valaki ilyen élvezettel, ha csak a túlélés hajtja? - kérdezte hidegen. Natsuki bután meredt a készülékre.
- Hallgasd meg a hangfilet!
Natsuki félve tette fél fülére a füllhallgatót. Mi a franc ez? Meglepetten pislogott Shinjire. A francba, ez Sayuri hangja! Ez az amikor...? Basszus! Ezt idézte az előbb Namitól... Megborzongott. Akaratlul is. Hiba volt. Tudta, ahogy látta az elégedettséget végigfutni a fiú arcán.
- Hát... Ezek szerint Sayuri sem volt egy szent... - mondta Natsuki, s leállította a felvételt. Shinji dühösen meresztette ki a szemét.
- Hogy mered...?!
- Érdekes, azt rovod fel Naminak, hogy gyilkolt, és Sayuri épp az előbb vallotta be ezen a felvételen, hogy ő is... - hátrafordult, s odadobta a telefont Eizannak. - Meghallgatod te is?
Nobu ökölbe szorított kézzel figyelte a párbeszédet. Óbasszus, most vagy kinyiratja Namit vagy... nem mert közbeszólni. Mit vett a fejébe Natsuki? Könyörgöm, tudd, hogy mit csinálsz!
- Nekem úgy tűnik... - folytatta Natsuki -, hogy Nami jogosan hihette azt, hogy most nem egy ártatlan osztálytársával áll szemben. Hanem valakivel, aki meg is ölheti. Elég ellenségesen viselkedett ő is.
Shinji dühösen szorította össze a fogát.
- Hülye ribanc... - sziszegte.
- Nincs abban semmi jogos, amit most csinálsz - jelentette ki felbátorodva Natsuki.

Eizan elkapta a felé dobott telefont, de tétovázott. Shinji lementette volna a gépről a hangfile-okat? Vajon mindet, vagy csak párat? Nem, valószínűleg csak a Sayurihoz kapcsolódókat, esetleg még néhány másikat, ami érdekelhette. Vajon csak hallani akarta a hangját? Vagy ilyen módon akarta kínozni magát? Hát elég mazochista módszer...
Mégis meghallgatta a felvételt.
Hmm... Natsukinak most vajon azt várja tőle, hogy segítse őt Shinji ellen? Valószínűleg ezért dobta ide a telefont is.
- Natsukinak valamilyen szinten igaza van... - vette ki lassan a fülhallgatót. - Sayuri is bármit megtett volna a túlélésért. Ahogy hallottam, még Yuukára is rátámadt.

Shinji meglepetten kapta oda a fejét.
- Yuukára? - kérdezett vissza. Nem, a francba, ne figyelj már oda! Bármit megtennének, hogy leállítsanak... Ne hagyd már, hogy elbizonytalanítsanak! Főleg Sayuriban nem!
- Hazudsz... - mondta halkan. - És nagyon rosszul. Sayuri és Yuuka barátok voltak. Nagyon jó barátok. Soha sem bántotta volna őt. Miért akarjátok bemocskolni a nevét?! - csattant fel a végén dühösen.

- Igaza van...
Eizan a halk hang forrása felé fordult. Yuuka az egyik ajtóban állt, nemrég léphetett ki rajta. Tanúja volt az eddigi párbeszédnek, de eddig úgysem nagyon tudott volna mit tenni. Még azt sem tudta, akar-e egyáltalán valamit tenni, ám most mégis úgy érezte, lépnie kell.
- Még a hegyen... - szólalt meg ismét a lány. - De nem ölt meg. Teljes szívemből reméltem, hogy így fog dönteni, és hogy később még egyszer bocsánatot kérhetek mindenért, de... de már... - felsóhajtott és a padlóra szegezte tekintetét. - Miután megmutattad a felvételt, azóta tudom, hogyan érzett valójában... Túl későn döbbentem rá, de egyszerűen nem tudtam nem okolni magam a történtekért.

Shinji összezavarodottan nézte Yuukát. Fel sem tűnt neki, hogy kicsit eltávolodott a keze Nami nyakától. De a lány sem mert még mozdulni.
- Akkor tényleg...? - kérdezte halkan a Yuukát. - Nem értem. De ha ő támadott rád, mért te akartál bocsánatot kérni? Miről van szó? Nem értettem azokat sem, amiket Sayuri mondott. Az ő bocsánatkérése, meg Shin, és... - lassan ingatta a fejét. Nobu készenlétben állt. Most nem figyel annyira... Vagy...? Már magától is el fogja engedni? Ki kéne várnia? De a fenébe, mért kockáztat...? Ez a barátság már úgyis halott. Mért bízna Shinjiben?

Yuuka ha lehet, még jobban lesütötte szemeit. Sayuri... vajon nagyon haragudna azért, amit most készül elmondani? Végülis senki sem tudott a családi hátteréről az osztályban rajta kívül.
- Shin... - kezdte halkan. - Shin Sayuri bátyja volt. Nem nagyon mozdulhatott ki otthonról, ezért legtöbbször inkább én mentem át és együtt lógtunk hárman. De Shin nagyon beteg volt, és végül kórházban kötött ki. Akkor már ő is tudta, hogy nem mehet haza többé, és tőlem is el akart búcsúzni, de... de én... képtelen voltam rá. Nem mentem el a kórházba, mert nem akartam olyan állapotban látni, és mert azt reméltem, ha nem mondom ki a végső búcsút, akkor nem kell elválnunk. Tévedtem. Ezért romlott meg a barátságunk Shin halála után. Sayuri nem állt szóba velem, esélyt sem kaptam, hogy elmagyarázzam. És hiába mondta a felvételen, hogy nem az én hibám, hogy nem tudtam volna rajta változtatni, de akkor is... akkor is...
Nem tudta tovább folytatni. Jaj ne, már megint a sírás kerülgeti, pedig nem akar előttük sírni...

Shinji szomorú szemekkel nézte a lányt. Szóval ez az a történet... Szerencsétlen Sayuri. Nem volt egy könnyű élete. Bizonytalanul nézett Yuukára. És neki sem. És... megígérte Sayurinak, hogy megvédi ezt a lányt. Tett bármit ezért? Vagy ezt az ígéretét is megszegi? Mint mindent? Leeresztette a fegyvert, s Yuuka felé lépett. Aztán Nami halk sóhaja visszazökkentette. Odakapta a fejét, s újra megszorította a fegyvert. A lány ijedt tekintettel nézett rá. Mégsincs vége?! Ne... ne... Shinji, kérlek... Nem akarok meghalni!
Shinji egy ideig dühös pillantással méregette a lányt. De... ez az érzés most már nem ugyanaz. Ha Sayurira gondol, ha arra, hogy kérte, hogy ne álljon bosszút... egyszerűen tényleg nem megy... Dühösen dobta a füldre a fegyvert. A szarba már, ezt se fejezte be! Nem érdemelte meg, hogy elengedje!
Igyekezett lenyugtatni magát, s Yuuka elé sétált.
- Nézd... - kezdte halkan. - Én közel sem ismerem annyira Sayurit, mint szerettem volna, de... Azt kérte, hogy vigyázzak rád, és... fogalmam sincs hogy csinálhatnám, vagy mit kéne mondanom, de nem akarom megszegni a neki adott szavam. Szóval... csak ne hibáztasd magad, rendben?
Nobu szinte azonnal odaugrott a remegő Namihoz, aki még a fiú karjai közt sem bírta megtartani magát. Nobu azon kapta magát, hogy a földön ülve szorítja magához a zokogó lányt. Megnyugtatóan simogatta a haját, miközben Shinjit hallgatta. Ez nem lehet igaz... Ő tényleg... beleszeretett abba a nőbe... Hogy az Istenbe'?!
Natsuki is Nami mellé sietett, csak egy gyors, hálás pillantást vetett Eizanra, aztán már ott ült a barátnője mellett a földön. Óvatosan megfogta a kezét. Ez nagyon közel volt... rohadtul közel, a francba...

Eizan kiengedte a bent felejtett levegőt és a falnak dőlt. Már azt hitte, hogy vége, de mégiscsak sikerült. Persze rengeteg apró véletlen kellett hozzá, de Shinji végül mégiscsak leállította magát. Helyes.
- Rendben... - felelte halkan egy bólintással egybekötve Yuuka. - Én is megígértem már neki magamban, csak olyan nehéz betartani... De köszönöm. Tényleg, tényleg köszönöm.
Ahogy kimondta, máris furcsa érzés öntötte el. Tudta, hogy nem csak a vigasztaló szavakat köszönte meg az imént, hanem hogy Shinji leállt és megkímélte Namit. Miért? Azért, mert ennyire megundorodott már a vérontástól? Vagy csak mert belátta, hogy nincs értelme? Hogy a lány ugyanúgy... ember? Ahogy most is ott zokog a földön... Nem ilyennek képzelte Namit... De hát nem is ismeri, így nehéz hiteles képet kialakítani róla. Az imént mégis átérezte a lány halálfélelmét, azért sietett a maga módján a segítségére. Felsóhajtott. Furcsák az emberek...

Shinji halványan, tényleg alig láthatóan elmosolyodott. Különös, de... megkönnyebbült. Követte Yuuka tekintetét, s szánakozva figyelte Namit. Igen, valamiért nagyon jó érzés, hogy nem tette meg. Furcsa...Újra Yuukára nézett. Tud valamit, amit ő nem. Érdekes lány.
- Én is... - mondta nagyon halkan, hogy csak Yuuka hallhassa. Összeszedte a fegyverét, aztán Eizanhoz fordult. - Visszakérhetném?

Eizan először értetlenül nézett Shinjire, majd hirtelen észbe kapott és a fiú felé nyújtotta a telefont.
- Ó... izé persze.
Vajon Shinji az összes Sayuri-hoz kapcsoló hangfelvételt lementette a telefonjára? Furcsa módja az önkínzásnak.
- Felmegyek, és szólok, hogy mindjárt jövünk.
Már indult is felfelé. Jobb, ha idelent lenyugszanak a kedélyek és nem lenne jó, ha mindenki a kabinoknál tolongana, hogy mi folyik itt.

- Kösz - vetette oda hanyagul, és zsebre is tette a készüléket. Vetett még egy pillantást a Nami-Nobu párosra, és elindult kifelé. Mintha mi sem történt volna visszadőlt a korlátnak. Daisukére pillantva átfutott rajta, hogy csendben megjegyzi, hogy szólt nekik, de... Ehh... Inkább oldalra fordította a fejét, s a felettéb érdekes messzi sötétséget szemlélte.

Daisuke csak fél szemmel figyelte az ajtót. Na, jönnek ezek, csak össze-vissza. Ez viszont még nem zárja ki a feltételezései helyességét, sőt. Shinji szépen szétrobbantgatta a párokat, már lassan tényleg indulhatnak. Hmm, Eizan is felbukkant. Miért van az, hogy csak a fiúk...?
Mindegy, azt mondta, a többiek is mindjárt jönnek. Mindjárt, na persze! Kíváncsi lesz, mikor lesz az a bizonyos mindjárt.

Yuuka tanácstalanul toporgott az ajtónál. Most úgy tűnt, senki sem foglalkozik vele, de nem tudta, felmenjen-e, vagy maradjon. Nem, Natsukinak még oda kell adni a többi ruha egy részét, de a lány most épp Namit vigasztalja. Kicsit hülyén nézne ki, ha most odamenne. Inkább vár. Vár egy kicsit, és ha megnyugodtak, majd ő is lép. Addig is gondolkodik...

Nami a fiú mellkasába fúrta az arcát. A francba... a franbca... ez rohadt közel volt... Ez... Képtelen volt lenyugodni. Vajon az ő áldozataik is így féltek? Ők is érezték ezt a rettegést? Tudták, hogy úgysem számíthatnak kegyelemre tőlük? Elég vacak érzés biztosnak lenni abban, hogy téged most kicsinálnak... Mindenáron... És még csak joga se lenne kérni, hogy ne tegye. Sírni sincs joga. Félni sem. Ő sem gondolt egy pillanatig se arra, hogy Sayuri vajon fél-e, vagy akar-e élni. Vagy az ikrek és Motoki. Vagy Sasame... Nem. Még rosszabb. Tudta, hogy félnek és hogy élni akarnak. Egyébként is ki az, aki nem...? Akkor mégis, milyen jogon... miért tette? Jelent vajon bármi különbséget is az, hogy ők úgy öltek, hogy vagy te vagy én, Shinji pedig csak... a puszta bosszúvágyból? A végeredmény szempontjából az ég világon semmit... Azoknak az embereknek a szempontjából, akik most nincsenek itt, pedig itt lehetnének... semmit.
- Ennek soha nem lesz vége... - szólalt meg a lány Nobura felnézve. A fiú szomorúan nézett rá. Most erre mit mondhatna? Lehet... - Shinji nem fog leállni, amíg végül tényleg meg nem halunk.
Nobu lassan a fejét ingatta.
- Nem. Meg foglak védeni.
A lány hitetlenül rázta meg a fejét. Nobu megsemmisülten nézett rá. "Hisz most sem tettél semmit." Ha nem is szavakkal kifejezve, de ezt valami módon mégis a lánytól hallani... basszus... Mi az, hogy nem tudlak megvédeni?! Én ne tudnálak?! Lehetetlen! Közelebb húzta magához a lány.
- Bízz bennem. Esküszöm, ilyen soha többé nem fordulhat elő.
Nami nem nézett rá. Nobu tudta, hogy nem hisz neki. Csak üres tekintettel nézett maga elé. Valahol nagyon régen elrontották... Tényleg nincsen visszaút?

Natsuki csak tehetetlenül hallgatta a beszélgetést. Nem akaródzott elmennie a lány mellől, hogy legalább a jelenlétével tudassa, mellette áll, de... mit tehetne érte? Teljesen tanácstalan volt. Még mellette sem úgy érvelt, hogy nem érdemli meg a halált, hanem... hogy Sayuri sem jobb... Éljen a barátság! Most mit gondolhat Nami?! Hidd el, én nem úgy gondoltam... Nem tudnám megmondani, miért fontos nekem, hogy élj, de... fájna a halálod. Nem tudom miért. Csak... így van.

Midori tanácstalanul nézett Kentára.
- Most... Csend van. Azt hiszem. Kimerészkedjünk?
- Hát... - rántotta meg a vállát. - Nem gubbaszthatunk itt, csak mert valakik beszélgetnek a folyosón... De ha tényleg ennyire zavar, hogy együtt látnak bennünket, akkor...
- Nem erről van szó! - vágta rá Midori. Szerencsére időben észbekapott és ezt mondta a "Hogy vetted észre, hogy ezt akarom elkerülni" helyett. Ó a fenébe, de... Úgyis mindenki tudja... Mit akar bizonyítani? Hogy tévednek... Mégis miben? - Menjünk! - mondta gyorsan. Kenta felkelt az ágyról, s udvariasan kinyitotta a lány előtt az ajtót.
- Csak utánad...
Halvány mosoly futott át Midori arcán. Kilépve elbizonytalanodva pislogott Yuukára, majd a földön ücsörgő hármasra. A fenébe... Talán mégiscsak előbb kellett volna kimerészkedni. Hallotta, hogy beszélgetnek, de... azt hitte, csak egy átlagos társalgás, egy kis veszekedés, egy kis "na te is itt vagy"... Mi történhetett? Legszívesebben szó nélkül kisétált volna, mint aki észre se vette az egészet. De ezt csak nem teheti meg, főleg, hogy Nami... sír? Ó, basszus... Akkor tényleg nagy baj van! Bizonytalanul lépdelt mellé, s óvatosan leguggolt.
- Nami...
A lány igyekezett kitörölgetni a szeméből a könnyeket.
- Igen, tudom... Menni kéne... Igyekszem, összeszedem magam.
- Mi...? - kérdezte volna óvatosan Midori, de azonnal abba is hagyta, ahogy Nami megrázta a fejét.
- Ne most... - kérte. Jajj, annyival esetlenebb most a hangja...
- Na jó, akkor én... - állt fel bizonytalanul Natsuki. - Azt hiszem... kinn megvárlak benneteket...
Midorira pillantott. Hagyni kéne, hogy összeszedhesse magát. A lány vette a lapot, s felállt ő is.

Látta, hogy a többiek kifelé készülnek, ezért Yuuka is ismét felvette földre rakott hátizsákját. Akkor legalább odaadhatja a ruhákat is, utána vissza Naminak a táskát. Annak a Naminak, akirúé sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen állapotban látja majd.

- Most esni fog, vagy csak leköptél? - szegezte Ichironak a kérdést Hiroshi.
- Leköptelek? - kérdezett vissza a megvádolt illető. - Ki kell ábrándítsalak, nem én voltam, és szerintem Kazushige sem. Más meg nem nagyon van köpéstávolságon belül. Na jó, lehet hogy van, de kötve hiszem, hogy bárki is leköpött volna, bármily csábító is az ajánlat. Viszont nem is esik. Lehet, hogy csak lecsinált egy madár.
- Mi van?! - kerekedtek el Hiroshi szemei. - Hol? Merre?! Szedd le!
- Én hozzá nem nyúlok!
- Nem hiszem, hogy madár lett volna... - szólalt meg Kazu. - Ugyanis legfeljebb sirály lehetett, vagy valami hasonló vízimadár, az viszont nem repked ilyen sötétben.
Hiroshi abbahagyta a kapálózást és a fiúra meredt.
- Legalább valaki gondolkodik. De ha nem köpés és nem madár?
- Lehet, hogy mégis esni fog - jegyezte meg ismét Kazu. - Bár én nem érzek esőcseppeket, de nincs kizárva. Elég felhősnek tűnik az ég.

Kenta nem eröltette meg magát annyira az udvariaskodással, mint Midori. Sietve követte a fiúkat, magárahagyva Nobut a három lánnyal. Egyáltalán nem vonzotta, hogy megtudja, mi történt itt. Szemével gyorsan Tatsuyát kereste, hogy csapódhasson mellé, míg a többiekre várnak. Nagy sóhajjal lépett mellé.
- Van egy olyan érzésem, hogy a dolgok innentől se lesznek egyszerűbbek - dörmögte neki nagyon halkan. S végigfuttatta tekintetét a kinn várkozókon. Komolyan a lányok közül, csak Haruka maradt normális...

- Ismerős - felelte halkan Tatsuya. - Sőt, talán csak most bonyolódnak majd igazán... Nem akarok belegondolni, hogy mi jöhet még, mert amikor valaki ezt mondja, onnantól biztos csapás csapást követ. Természetesen én nem olyan értelemben használtam az előbb a kifejezést, nehogy az ádáz sors kísértésbe essen és még jobban megszívasson minket.
Ekkor vette észre, hogy Haruka - hátrahagyva Shourit - feléjük tart.
- Üdv - köszöntötte őket. - Szükségem van mindkettőtök eszére. Talán kicsit még babrálhatnánk azzal a telefonhálózattal.

- Te és a nagy szád... - vigyorgott Kenta Tatsuyára. Ha már a sorscsapást emlegetted... Aztán sietve visszafordult Harukához. - Bocs, - tárta szét a kezét és hadarta a szokásos kibúvóját. - Én csak egy mezei hacker vagyok...
De lassan kezdte azt érezni, hogy ez olyan, mint a csajozás. Ezeket a szövegeket csak egyszer lehet elsütni...

A két lány is elindult kifelé. Midori egyből Harukáék felé vette az irányt, mert izgalmasnak látszott, ahogy betámadta a két szerencsétlen srácot. Más ötlet híján Natsuki is követte őt. Hátha hasznossá teheti magát.

- Egy roppantul ötletgazda mezei hacker - mosolygott hízelgően Haruka. - Amúgy meg nem feltétlenül nekem kell, Midori kért meg rá - na most kijátszotta az aduját! Vajon nemet mondasz-e így, Kenta? - Arra gondoltunk, hogy esetleg megkockáztatnánk a hálózat további megpiszkálását, és aki úgy gondolja, hazatelefonálhat elköszönni. Néhányan biztos szeretnék tudatni az otthoniakkal, hogy jól vannak...
- Ez közel sem lesz olyan könnyű - vonta föl a szemöldökét Tatsuya. - Mit gondolsz, hogyan csináljuk?
- Fogalmam sincs - mosolygott kényszeredetten Haruka.

- Nahát-nahát, együtt a zseni csapat! - toppant Haruka mellé Midori. - Akkor itt valami készülőben van! És én majdnem lemaradtam róla!
Natsuki kíváncsian pislogott a csapatra. Velük se sokat volt azelőtt. Midorit is csak azért ismerte valamelyest, mert ő jött oda hozzájuk, de fordítva... Hát igen, kimaradt pr dologból. A nagyrészét már nem is fogja tdni pótolni. De ez most érdekesnek hangzik. Bár... ő nem az a nagy koponya, akinek hasznát vennék. És Midori? Ő inkább a csibészségekben van otthon, nem? Bár ki tudja, Harukáról is azt hitte...

- Nos jó, akkor rövid összefoglaló - nézett körbe a csapaton Haruka. A szeme sarkából látta, hogy Shouri is közelít. Ha már ennyi ember gyűlt ide, biztos ő sem akar kimaradni a jóból. - Várok minden ahhoz kapcsolódó javaslatot, hogy hogyan játszhassuk ki kedves kis országunk telefonos hálózatát legalább annyi időre, amíg lebonyolítunk néhány névtelen hívást otthonra. Ez most kicsit bonyolultabb, mint amit a szigeten műveltünk. Kicsit nagyon. Mert most a központi hálózatra kell észrevétlenül rákapcsolódnunk. Tehát?

- Hát elvileg ezek is hálózaton futnak, azokat pedig mind fel lehet valahogy törni... Azt a részét viszont meg nem mondanám, hogy onnantól ugyanaz-e a technika, mint kicsiben. A probléma csak annyi, hogy egy elbaszott rendszert egy kis szigeten feltörni az egy dolog. Egy ország telefonos hálózatát... ha-ha-ha... Kettőt és könnyebbet, légyszi...
Midori érdeklődve pislogott Tatsuyáról Harukára, és vissza.
- Na és az, amit a suliban csináltatok? - kérdezte. - A pénztárcakimélő abszolút illegális csomag, csak most, csak önnek, két telefonra? Az nem ugyanez volt?
- De most egy olyan számot akarunk hívni, amihez viszont nincs hozzáférésünk, ez így más, nem? - ráncolta a szemöldökét Natsuki, aztán gyorsan megráztra a fejét. - Nem mintha értenék hozzá, bocs, hogy beledumálok!

- De, más - bólintott Haruka. - Kicsiben sem volt egyszerű, de ez mégiscsak más. Sokkal nehezebb. Meg ha be is jutunk, előbb-utóbb észre fogják venni. Mivel megszöktünk, valószínűleg lehallgatják majd a családjainkat vagy legalábbis fokozottan ellenőrzik majd a befutott hívásokat. Most még jobban körültekintőnek kell lennünk, figyelembe kell vennünk az ő helyzetüket is. Mert ha ezzel még jobban belepiszkálunk a dolgokba és rájuk küldjük a kormányt, akár ki is vallathatják őket. Beszéltek velünk, akkor biztos azt is tudják, mire vagy hova készülünk. Lehet, hogy ezt nem kéne kockáztatni, bármilyen jó is lenne beszélni velük. Esetleg utcai fülke? Bár azt ugyanúgy észreveszik és még könnyebben ránk találhatnak, ha rájönnek, melyik fülkéből jött a hívás. Nehéz ügy...
Shouri némán meredt maga elé. Pénztárcakímélő abszolút illegális csomag? Két telefonra? Miről beszél Midori? Gyanakodva nézett hol Harukára, hol Tatsuyára. Ezek ketten ingyen beszélhettek egymás között? De ha Haruka fel tudta törni a hálózatot, miért nem vette be őt is? Nem mintha olyan sokat telefonálgatott volna, de azért mégis... A gesztust azért értékelte volna, de így...

Eizan a csónakoknál ácsorgó Hayatéhez lépett és csatlakozott a kitartó part-bámuláshoz.
- Mondd csak... - szólt halkan társához. - Ha valakinek, akkor neked hinnék ilyen téren talán legjobban. Mennyi esélyt adsz nekünk odakint?
- Pontos százalékos értéket vársz? Azzal sajnos nem szolgálhatok.
- Hát... nem, nem éppen.
- Nem is tudom... Már azt sem hittem volna, hogy idáig eljutunk. Ebből kiindulva viszonylag sokat. Ha viszont minden egyéb külső tényezőt is figyelembe kéne vennem, például azt, hogy köröznek minket, és nem nagyon lenne tanácsos egyszerre egy helyen mutatkoznunk, ezen esélyeink eléggé lecsökkennek. De nem szűnnek meg, és ez a lényeg. A kérdés az, hogy meddig bírjuk szétválás nélkül csinálni. Mert egyenlőre el sem tudom képzelni, hogy juttathatnánk át a határon egyszerre ennyi embert.
- Igen, én is ettől féltem... Talán majd Benawi barátai segíthetnek.
- Ki tudja...

Midori elgondolkodva lépett hátrébb. Igaza van. Ha beszélnek velük... bajba kerülnek. Életveszélybe akarja sodorni a családját, csupán azért, hogy két szót válthasson velük? Ráadásul, bejelentkezni, hogy hello anyu, csak azért hívlak, hogy elbúcsúzhassak, az életbe' többet nem beszélünk... Lehet, hogy jobb nekik így. Nagyon-nagyon szerette volna még egyszer hallani a hangjuk és... leginkább megbizonyosodni arról, hogy Ayame jól van, jól lesz... És talán... azért mégiscsak ők is nyugodtabbak lennének, hogy él, és élni is fog, ha jól megy minden. Viszont neki közölni elsőkézből, hogy Tesshin meghalt... na nem, ezt nagyon nem akaródzott. Főleg, ha Ayame is ott van... hogy lenne képes neki elmondani?!
- Igazatok van... - szólalt meg halkan. - Ez tényleg nem olyan jó ötlet. Ha... ha miattam van ez az egész hercehurca... ne törjétek magatokat. Nem kell. Tényleg nem kéne még ennél jobban is veszélyeztetni a családunk.

Nami óvatosan lerázta magáról Nobu kezét.
- Már jól vagyok. Tényleg - bizonygatta. Nobu aggódva méregette. Igen. Egy ideig jól... - Éátszik még rajtam, hogy sírtam? - kérdezte a lány zavartan.
- Hát...
Nami elhúzta a száját.
- Akkor elszaladok még a mosdóba, pillanat. Addig menj csak ki - mondta, és vissza is sietett befelé.
- Inkább megvárlak itt... - válaszolta a lány után nézve. Elgondolkodva figyelte, ahogy a lány eltűnik az ajtó mögött. Nagy sóhajjal dőlt hátra. Nem lesz ez így jó...

Haruka szomorúan nézte barátnőjét. Annyira szeretett volna még beszélni velük. Nincs más megoldás? De... akár lehet...
- Mi lenne... - kezdte tétován -, ha nem közvetlen telefonhívást intéznénk? Hanem valahogy sms-t vagy emailt küldenénk. Kevésbé személyes, de talán ezzel arányosan kevésbé veszélyes, mind rájuk, mind ránk. Talán kivitelezhető lenne... De persze ehhez is időre van szükség. Odakintről már biztos tudnánk küldeni emailt, nem hiszem, hogy utánunk jönnének a kormány tagjai. Fennáll a lehetősége, de valahogy mégsem hiszem. Épp elég gondjuk lesz az itteni dolgok elsimításával. Ha minden jól megy, mire észbe kapnak, már messze járunk. Elvileg...