7/2 - Útban a szabadság felé

Yuuka tétován toporgott a fedélzeten, kezében még mindig a ruhás táskát szorongatta. Most már akár oda is adhatná, nem? Haruka és Natsuki most végre egy helyen vannak, el is dönthetik, ki melyiket szeretné. Csak tényleg kényelmesebb lenne nekik is valami normálisabb, nem férfias vagy megtépázott öltözetben.

Kenta felkapta a fejét.
- Ez az, zseni vagy Haruka! Internetes telefonhívás! Ha rám bízzátok, az életben nem nyomozzák le... Senki sem fogja tudni, hogy felvettük a kapcsolatot az otthoniakkal. Mondjuk... ehhez a túloldalon is kell egy minimális hozzáértés. Hogyha emailben megbeszélünk egy időpontot, be tudják szerezni addig a cuccot. Mondjuk... elvileg egy emailt is le lehet nyomozni. Főleg, ha számítanak rá. Egyszerűbb lenne a dolog, ha amúgy is használnák a programot és nem kéne előtte egyeztetni... - Midorihoz fordult. - Használ a te családod ilyesmiket?
- Hát... - gondolkodott el Midori - legalábbis van felhasználói fiókuk, de... Nem túl gyakran. De ránézhetünk, hátha onlineak... Nem tudom mennyire esélyes... - ráncolta össze a szemöldökét. Hát... Ayame inkább, mint az ő szülei. Mondjuk ő jóval fiatalabb is, naná, hogy modernebb. De most... Erősen kételkedett benne, hogy ilyen körülmények között a világ... nojó országhálón lógnának...

- Na látod, hackerkém! - kiáltott fel diadalmasan Haruka. - Mégiscsak tudsz, akármilyen mezei hackernek vallod magad. Kíváncsian várom, mi sül majd ki ebből. Internetes dolgokban tényleg inkább te vagy jobban otthon.
Ez az! Ha Kenta tényleg meg tudja csinálni, akkor talán Midorinak is könnyebb lesz a búcsú. És... még ő maga sem döntötte el, hogy el akar-e így köszönni. Ennyit megérdemelnének, de nem lesz ettől sokkal rosszabb? Még... nem tudja. Meg az ő szülei és a net? Hehh, jó vicc... Lehet, hogy jobb is így.
Ekkor ért oda Yuuka a táskával.
- Ömm.. tessék... - szólalt meg a lány. - Ez nektek van, Natsuki és Haruka, Midori és Nami hozta. Normális váltásruhák. Én már átöltöztem, gondoltam, odaadom a tiéteket is.

- Hű kösziiii!!! - csillant fel Natsuki szeme, és majd' Yuuka nyakába borult. Gyorsan el is vette a táskát - Úristen, igazi női ruhák... Höhö... Most már Eizan nem röhöghet körbe...
Natsuki úgy vigyorgott, mint aki most kapott egy kupac repülőjegyet Európába.

- Nincs mit, de ne nekem köszönd... - mentegetőzött félszegen mosolyogva Yuuka. - Hanem Midoriéknak. Tényleg... - Mirodi felé fordult - köszi, jól jöttek.
- Ruhák? - lesett a táska felé Haruka, majd végignézett magán. - Miért, mi a baj a mostanival?
- Hmm, nem is tudom... -kezdte Shouri. - Itt-ott véres, néhol kissé cafatokban lóg, tele van koszfoltokkal... nem is tudom, kicsit sem lenne feltűnő odakint. Ha lehet, ne most éld ki a mocsokfétisedet.
- Jó-jó, tudom én, csak hülyültem.
- Ahaaa...
- Tényleg! Mindenesetre kösz, Midori.

Nami elég hamar visszaért, s Nobu elismerő biccentéssel vette tudomásul, hogy a lány elég szépen rendbekapta magát ennyi idő alatt. Nem semmi. Azért erős lány. Akármennyire is kiborult, de... basszus, hát meg akarták ölni, és... amik eddig történtek velük, a saját hibájukból is és azon kívül... azért ezeket nem könnyű elviselni... De most megint úgy tűnik mintha rendben lenne... Mintha... De egyszer tényleg minden rendben lesz. Ígérem neked, Nami. Kinyújtotta a kezét a lány felé, ahogy az közelebb ért.
- Add ide!
- Tessék? - pislogott fel értetlenül a lány.
- A pisztolyt. Jobb szeretném ha nálam lenne.
Nami meglepetten pislogott. Ezt meg honnan a francból?
- Az előbb sem merted használni, én pedig szeretnélek megvédeni...
A lány megremegett a dühtől. Még hogy nem tudta... Basszus Nobu, mit kellett volna, lőjjem gyomron?! Van pofád ez felróni?! Neked aztán van bőr a képeden. Karbafonta a kezét, s igyekezett higgadtnak látszani.
- Az előbb sem tudtál megvédeni - felelte hidegen. Nobu felszisszent. Nehezére esett nem elfordítani a tekintetét. Ez övön aluli volt. Mért is egymást ölik most?
- De meg foglak - mondta magabiztosan. S továbbra is kinyújtva tarotta a kezét - Kérlek. Nem tartom jó ötletnek, hogy nálad legyen.
Nami elgondolkodva nézte a fiút. Hülyeséget cisnálnék, mi? Lehet... Nobu, te talán már jobban ismersz engem, mint én magamat. Mégsem mozdult.
- Bízz már bennem jobban... - csóválta a fejét a fiú. A lány sóhajtott egy rövidet, s előhalászta a fegyvert. Nobu villámgyorsan eltette.
- Jól van. Na menjünk, várnak a többiek. Biztos, rendben vagy?
Nami bólintott.
- Jól van - ismételte a fiú, s elindultak kifelé.

- Áh, nincs mit... - mondta zavartan Midori. Ruha-ruha... valahogy ez nem rémlik. A fenébe... Ja, azért mentek fel a hegyekbe Namival, persze! Ó basszus... tényleg nem kellett volna innia... De rémlik, hogy átöltözött. Na meg látja az eredményt. A francba... Nem kéne ilyet. Ő nem bírja olyna jól a piát, mint Haruka. Össze is veszett miatta Namival. Na szép. Majd bocsánatot kell kérnie, alkalomadtán. Jé, most jön ki? Letámadja máris? Jó lenne, mert még kimegy a lyukas fejéből...

- Akkor, jössz átöltözni? - kérdezte közben Natsuki Harukát. - Úgy nézem most már csak ránk kell várnia, aztán mehetünk...

- Megyek - bólintott Haruka. - Ti meg addig el ne menjetek a csónakokkal, mert nincs kedvem úszni. Ha pedig mégis így tesztek és utolérlek titeket, nem számíthattok semmi jóra.
Kacsintott egyet a fiúk felé, majd követte befelé Natsukit. Nem szöszmötöl sokat. Csak átvedlik és annyi. Már alig várta, hogy a partra érjenek. Egyszerre vonzotta és taszította, de mégiscsak ott akart már lenni. Sőt, azon túl, a határon túl. Szabadon... de vajon milyenek lesznek a körülmények? Mennyire élvezheti majd ki ezt a szabadságot?

Nocsak, Natsuki elhúzott öltözni! Nami szeme felcsillant. Itt az alkalom, na gyorsan... Óvatosan megérintette Nobu karját.
- Váltok pár szót Eizannal - súgta neki, s odasétált a fiúkhoz.
- Hello - mosolygott rájuk. - Nagyon beszélgettek, vagy elrabolhatom Eizant egy fél percre? - kérdezte ártatlanul oldalra biccentve a fejét. Nobu messzebbről gyanakodva figyelte őket. Mi ez a kislányos póz? Nami valami igazán _NAGYON_ rosszban sántikálhat...

- Ömm... izéé... - Eizan lopva Hayatéra pillantott, de a srác csak megvonta a vállát. Jogos, végülis nem az ő ügye. Hát jó... - Igen, pont ráérek...
Na ebből vajon mi sül ki...? Natsukiról lesz szó, ez szinte biztos. De... mégis miről beszélhetne ő Namival? Várjunk, lehet, hogy csak meg akarja köszönni, hogy segített a toronynál. Nem... ezekből a szemekből ítélve nem. Na ez most vagy nagy égés lesz, vagy... vagy nem tudja, mi.

Nami elindult kicsit odébb, s vetett egy sürgető pillantást Eizanra. Na gyerünk már, mindjárt visszajön Natsuki, és nem szeretném, ha tudná, hogy beszéltünk...
- Tehát... - kezdte elhagyva a kertelést, ahogy hallótávolságon kívül kerültek. - Gondolom, sejted, hogy Natsukiról akarok beszélni. Aggódok miatta. Lehet, hogy nem látszik rajta, de azért nagyonis érzékeny lány szóval... Figyelj rá oda, oké? Nagyon beléd van zúgva...

Huhh... ennyi? Minimum egy kérdőre vonásra számított vagy hasonlóra, de ez most meglepte.
- Mindenáron meg akarom védeni - tette félre pillanatnyi meglepődését Eizan, és teret engedett határozott énjének. Hagy lássa Nami, hogy ezt az egészet komolyan gondolja! - Szeretném, ha nem kéne többé szenvednie, vagy legalább megkönnyíteni azt, ami ránk vár, ami előttünk áll. Ez... több, mint pillanatnyi fellángolás.
Remélte, hogy nem túl fellengzősek a szavai vagy hasonlók, hogy nem viszi túlzásba. Valahogy mégis így gondolta. Bár így tizenéves fejjel lehetetlen megmondani, mit hoz a jövő, és alig pár napja tart ez az egész, de szeretett volna Natsuki mellett maradni. Ki fog tartani mellette, ezt már eldöntötte. Többé nem hagyja el, hacsak azzal nem a lánynak tesz jót.

Nami kicsit meglepődött a fiú kijelentésén. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy ez a párosítás működhet, de... Úgy tánik Eizan tényleg komolyan gondolja, Natsuki meg... Jó ég, mi lesz ebből...
Azért igyekezett leplezni csodálkodását. Semmi szükség most az ő kételkedésére. Ne legyen igaza...
- Ennek örülök - mondta nagyon komoly arccal. - Mindenesetre figyelmeztetni akartalak... és kérni is... - vett egy nagy levegőt. Hogy a fenébe kéne mondania? Annyit agyalt rajta, de... Nincs joga kibeszélni Natsukit a háta mögött, mégis... - Figyelj rá! - ismételte. A fenébe, hogy éreztethetné Eizannal, hogy ezt most nem csak általánosságban gondolja? - Lehet, hogy... nincs egészen jól, de... ahogy őt ismerem tagadni próbálja, szóval... Azért figyelj rá oda! És ha nem probléma, szólnál nekem, ha úgy gondolod, baj lehet? Én is segíteni akarok neki. Ha tudok. Szóval, ha bármi van vagy ... nem tudom... hátha én többet tudok vele kezdeni - zavartan csavargatta a haját. Hát ez így elég értelmetlenül hangozhatott. El kéne mondania, hogy szerinte a szigeten se volt egészen jól? Vagy... faggatni, hogy történt-e valami? Ó a fenébe, nem akarta Eizant se túlságosan leterhelni. Ha szívességet kér tőle, cserébe egy magyarázatot minimum megérdemelne....

Natsuki és Haruka nem sokat vitatkoztak a két ruhán. Kivételesen az előbbit már a tény is elámította, hogy egy méretben egészen stimmelő cuccot aggathat magára. Elégedetten igazgatta a szoknyáját. Kicsit hosszú - térd alá ért -, de sebaj. Inkább, mint egy nadrág. Brr...

Nami szavai ismét elültették a kételyt Eizan szívében. Próbálta elhitetni magával, hogy Natsuki tényleg jól van, hogy csak múló elgyengülés volt az egész, de most, hogy Nami is így külön megemlítette neki... lehet, hogy mégis baj van?
Nem tudta, mennyire ült ki az aggodalom az arcára, de próbálta összeszedni magát.
- Én is ettől tartottam... - mondta halkabban. - Hogy csak rámondja, hogy jól van, de valójában ez közel sincs így. Viszont úgy tesz, mintha minden rendben lenne, ezért nehéz megítélni. Azért továbbra is nyitva tartom a szemem. Kösz... kösz, hogy szóltál.

Haruka nem sokat vesződött az öltözéssel. Ledobta a régi cuccait egy sarokba - most már úgysem jók, nem? Akkor minek finomkodni? -, majd gyorsan magára kapkodta a Namiék által hozott és neki osztott cuccokat. Milyen... tiszta. Na, ebben már kicsit nyugodtabban szaladgálhat majd az utcán. Persze csak amíg ki nem szúrják.
Oké, részéről mehetnek is. Azért udvariasságból megvárja, amíg Natsuki végez.

Nami kényszeredetten elmosolyodott.
- Én kösz, hogy figyelsz rá...Tényleg... - sietve az ajtó felé pillantott. - Na jó, én most magadra hagylak, mielőtt még Natsuki visszaér. Nem akarom, hogy azt higgye, összeesküdtünk ellene a háta mögött - nevetett zavartan -, szóval izé... ne szólj neki, hogy beszéltünk, oké? - nézett kérelőn a fiúra.

- Áh, bocsi... - motyogta zavartan Natsuki -, ha ruhákról van szó, mindig csiga vagyok... De... most már... ok... - vetett még egy gyors pillantást a kis tükör felé. - Tényleg... Mehetünk...
Azért még feltánésmentesen nézegette magát, míg Haruka elindult kifelé, s csak akkor szegődött gyorsa a nyomába. Jajj, de tényleg jól kell állnia... ennyit arról, hogy már az boldoggá tezsi, hogy női ruha... három másodpercig tartott...

- Rendben, hallgatok - biccentett Eizan. - Akkor visszaoldalazok Hayate mellé, mielőtt kijön és kérdőre von. Hadd higgye csak azt, hogy egész végig ott voltam. De ez különben sem összeesküvés, mindez csak az ő érdekében van. Remélem, nincs semmi baja...

Nami is visszasunnyogott Nobuhoz, aki gyanakodva szemlélte. Nem szólt egy szót se, de egy pillanatra a lány elkapta rosszalló tekintetét. Elmosolyodott. Csak nem féltékeny valaki? Ejnye Nobu, csakis Eizanra hajtok... Na jól van, főj kicsit a saját levedben... Aztán talán majd elmesélem, hogy csak Natsukiról beszéltünk... Bár elég hülye vagy, ha nem jössz rá magadtól...

- Semmi baj - mosolygott kifelé indulva Haruka. Nem volt egy türelmetlen típus, de valahogy sosem értette, mások mit tudnak annyit vesződni a ruhájuk igazgatásával. Minek kisimítani, úgyis összegyűri, nem? Ő sosem válogatott a ruhák közül, legtöbbször fölkapta az elsőt, ami a kezébe akadt. A sminkelést sem tartotta sokra, sokkal inkább a kényelmet. És jó a szoknya, meg csinos és satöbbi hasonló, de azért egy nadrág mégiscsak jobb. Sokkal nagyobb biztonságérzetet ad. Azt például fújhatja a szél ítéletnapig, akkor sem ér el semmit.

Ahogy Harukáék kiléptek Midori újra nyughatatlan üzemmódba váltott.
- Akkor? Indulunk végre? - kérdezte hangosan. Shinji hangosan felszusszant Daisuke mellett. Mintha rájuk kellett volna várni eddig... Ehh...
- Na, akkor pakoljuk be Midorit első körben a csónakba - vetette fel vigyorogva Kenta. - Ha már úgyis úgy oda van.
- Jól van - közölte a lány, s már ott is termett a szélen. - Semmi kifogásom.

- Páran megint maradjunk, de ezúttal leengedni a csónakot - vetette fel Shouri, majd az elszántan közeledő Hayatére nézett - És lehetőleg olyanok, akik továbbra sem büszkélkedhetnek olyan súlyos sérüléssel.
- Helyes - bólintott Haruka is. - A többiek pedig csónakba. Ó, és mondjatok búcsút a hajónak, mert nem hiszem, hogy később is találkozhattok vele.
- És még valami - szólalt meg Hayate. - A vízen legyetek halkabban. Sokkal jobban terjed rajta a hang. A parton szintén inkább legyünk csöndben, ki tudja, mi vár ránk.

Nobu végigfuttatta tekintetét a csapaton.
- Természetesen én maradok. Bírom még a strapát, és továbbra se szándékozom olyan puhánynka lenni, hogy az apróbb sérüléseimmel is elsőként foglaljak helyet a lányok között... - jegyezte meg jól kivehető éllel. Shinji összehúzta a szemöldökét. Abszolút feltűnésmentes célzás, mi?! Ehh...
- Maradhatok én is... - rántotta meg a vállát. Úgyis mindenki tudja, hoyg neki szólt a baszogatás, mit kerteljen?
- Meglepő fordulat... - ciccegte ironikusan. Érezte, hogy Nami kényelmetlenül fészkelődik az oldalán. Odafordult hozzá, s ezzel lezártnak tekintette a Shinjivel való szóváltást is.
- Mész Midorival? - kérdezte tőle halkan.
- Hát... - húzta az időt, míg kitalálja a választ. Nem szívesen mozdult el Nobu mellől, de Shinjivel egy légtérben sem szívesen tartózkodott, nemhogy egy csónakba. - Igen, jobb, ha vigyázok rá, még a végén felveri az egész partot...
Gyorsan elmosolyodott, hogy leplezze a valódi okát. Nobu is visszamosolygott.

Benawi Yuukát figyelte. Na és mi? Várt, hogy odasétál-e hozzá a lány, vagy neki kéne odamennie.

- Két-két ember per kötél szerintem elég, ereszteni talán kicsivel könnyebb - nézett végig a többieken Eizan. - Akkor én is maradok, és pont megvagyunk.
Natsukira pillantott és halványan elmosolyodott. Igen, a szoknya határozottan jobban áll neki. Nem mintha a nadrág nem lett volna jó, de azért mégis, ez teljesen más. Jó ötlet volt ez a váltásruha.
- Jut eszembe... visszaszaladok még pár váltásruháért, jól jöhet. Meg amint látom, nem mindenki öltözött át - nézett a nem sokkal mellette álló Tatsuyára, és még néhány viseltebb ruhában tengődő osztálytársára. - Tényleg sietek, addig nyugodtan szálljatok be a csónakba.

Yuuka sietve állt félre a befelé igyekvő Eizan útjából, és igyekezett Benawi mellé sodródni. A fiú még semmit sem tud a bent történtekről. Elmondja? Nem, most biztos nem. Egyrészt túl sokan hallják, másrészt... talán annyira nem is akar beszámolni róla. Egyenlőre.

Benawi halványan elmosolyodott, ahogy mellé ért a lány. Elég csak rágondolnia, és tényleg idejön? Nem rossz... A lány kezéért nyúlt, s óvatosan magához húzta.
- Csinos vagy - mondta neki halkan.

Yuuka visszamosolygott és igyekezett nem elpirulni - sikertelenül.
- Köszi - felelte. - Egy kicsit jobb, mint a zubbony, valahogy jobban érzem magam benne. Ugye egy csónakkal megyünk?
A válasz nyilvánvaló volt, mégis kibukott belőle a kérdés. Talán ő lepődött volna meg legjobban, ha Benawi nemmel felel.

Natsuki is csatlakozott a csónakba beszálló két lányhoz. Ha Eizan úgyis marad... majd találkoznak a parton. Nem hal bele addig...
Nem nagyon beszélgettek, talán szoktatták Midorit is a gondolathoz, hogy nem kéne csacsogni a parton.

- Viccelsz? - pislogott rá Benawi. - Magadra nem hagynálak! A második kör megfelel? Úgy látom az elsőt már úgyis kezdik elfoglalni.
Meg ott van Nami is... A másikban viszont Nobu lesz... remek, komolyan... Mért nem tudnak ezek együtt utazni, basszus? Na mindegy, majd túlélik valahogy...

- Reméltem is - mosolygott tovább Yuuka. - Igen, a második teljesen jó. Felesleges sietni, így is, úgy is be kell várni egymást.
Közben Daisuke is bevette magát a csónakba. Nem is nagyon szólt senkihez sem, egyszerűen csak beszállt és onnan figyelte Hiroshiék közelgő hármasát.
- Szeretne még valaki első körben menni, vagy beszállhatunk? - kérdezte Hiroshi.
Tatsuya megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tart igényt erre a körre, Haruka szintén.
- Hayate? - fordult a megszólított felé Ichiro.
- Hmm?
- Te? Nem jössz?
Hayate csak most jött rá, hogy tényleg nem sok hasznát vennék a köteleknél, ezért vállat rántott.
- Akár mehetek is. Már ha más nem akar.

Ahogy el is dőlt végre, hogy ki melyik csónakkal megy, és az első utasai elhelyzekedtek a fiúk nekiálltak leereszteni a csónakot. Lefelé tényleg jóval könnyebben ment, gyakorlatilag a szerkezet meg is tartotta, csak azonos ütemben kellett a két oldalt kiereszteni. Hát igen, mondjuk jól megszívnák, ha kicsit többet engednének az egyik oldalból...

Kenta csendben várakozott hátrébb. Nem nagyon volt szükség a segítségére, útban lenni meg nem akart. Könnyes búcsút sem éppen vett a hajótól, ahogy korábban a szigettől se. Akárhogyis ezzel menekültek el onnan mégis kellemetlen emlékeket hordoz ez is. Gondolatai Benawi ismerősei felé terelődtek. Vajon milyen emberek? Ha kérdés nélkül bújtatják őket... biztos erősen kormányellenesek. És ha eddig rejtve maradhattak a szemük elől nagyon jók lehetnek. Nem igazán tudta mire számítson. A tévéhíradások alapján erőszakos, gátlástalan embereknek gondolta eddig a hasonlókat - bár ezekben a beszámolókban mindig elkapták a "rosszfiúkat", a kormány sose hibázott, soha semmi sem kerülte el a figyelmüket -, most viszont kezdett kételkedni ebben is. Szép kis burokban tartották őket... Fogja még bőven meglepetés érni ebben az országban, és ezen kívül is... ha megéli.

- Rendben, akkor most akasszátok ki a kötelet! - hajolt át Eizan a korlát fölött, miközben a vízen hánykolódó csónakot figyelte. Kicsit mintha nagyobbak lennének a hullámok, mint a szigetnél voltak, de annyira nem vészes. A csónak viszonylag stabilan úszott a vízen, ez a lényeg. És Natsuki is biztonságban lejutott. Most leengedik a másikat is, utána ők is lemásznak és már indulnak is kifelé. Persze mindezt a lehető legcsendesebben. Jajj, csak sikerüljön!

Haruka próbált kényelmesen elhelyezkedni a második csónakban. Az utóbbi napok körülményeihez képest nem is volt olyan rossz. Bár.. igazából nem a kényelem nyugtalanította. Most kiderül, hogy jól iktatta-e ki a műholdas megfigyelőrendszert. Ha a parton fogadóbizottság várja őket, akkor egyértelműen nem. Basszus... és nem is mer szólni a többieknek róla. Nyugi, Haruka, nyugi... A parton innen nézve nincs semmi mozgás vagy fény, ugye? Bár a katonák csak nem olyan hülyék, hogy 'Isten hozott!' feliratokkal és élőzenével várják őket. Ilyen ideges is régen volt. Rendben, nyugalom... és el ne engedd azt a gépfegyvert.

Benawi vigyázva besegítette a csónakba Yuukát. Utánuk Tasuya és Kenta is beültek. Így még elég üresnek tűnt, dehát még kellett hely a többieknek. Huhh, sötétben nehezebb lesz lemászni a kötélen. Kenta örült, hogy neki nem kell a csónakba egyensúlyoznia. Még felborítaná az egészet, ahogy ügyetlenkedik. Kényelmetlenül igazgatta a táskáját. Talán mégis csak az első csónakba kellett volna szállnia. Annyi a laptopjának, ha Shinjiék nem elég óvatosan másznak be...

Ahogy leeresztették a csónakot Nobu biccentett Eizan és Shouri felé.
- Menjetek csak előre.
Shinji zsebretett kézzel sétált hátrébb. Hát jó, ő aztán nem siet sehova...

Eizan lépett először a kötélhez, majd mászni kezdett. Még jó, hogy csak lefelé kell menni, bár így is elég nehézkesen megy. Legutóbb mikor is mászott kötelet...? Ehh, jó régen. Felfelé most meghalna, nincs ő kötélmászáshoz edződve. Na de mindent túl lehet élni, ezt is sikerülhet!
Na ugye? Már lent is van. Ó, közben a másik kötélen megindult Shouri. Ugye nem hánykolódik miattuk még jobban a csónak? Egész tűrhető, remek.

Haruka kissé arrébb húzódott, hogy helyet adjon a mellé érkező Shourinak. Már csak Nobu és Shinji vannak hátra. Yuuka is hasonlón gondolkodott, mert aggódva pislogott felfelé. Ha ezek most egymásnak esnek a nemrég történtek miatt... jajj, ugye nem most fogják megölni egymást? Próbált fülelni, hogy mit hall odaföntről, de a tenger zúgásától nem sok hang szűrődött le. A fenébe...

Shinji unott fejjel támaszkodott a kajüt oldalának.
- Na? Bökd ki, ami akarsz, nem kéne megvárakoztatni a többieket.
Nobu felhúzta a szemöldökét.
- Honnan veszed, hogy mondani akarok valamit? - kérdezte elsétálva a korláttól.
- Nem igazán látom más okát, hogy hátra maradtál velem. Tehát?
A fiút egy ideig elnézte barátját, aztán előhúzta a Namitól kölcsönzött pisztolyt.
- Ó, - húzta el a száját Shinji, de egy cseppet sem volt meglepve -, szóval nincs semmi mondandód nekem...
- Nincs ebben semmi személyes - mondta halkan Nobu -, de meg kell védenem, akit szeretek. Túlzottan kivetkőztél már magadból ahhoz, hogy hihessek benne, hogy békén hagyod őt.
- Gerinctelen egy alak lett belőled - jelentette ki higgadtan Shinji. - Megöltetek több embert, és ezek után még én vagyok az, akinek nincs helye a csapatban. Méghogy én vetkőztem ki magamból...
- Nem hagysz nekem választást... - szűrte ki a fogai közt Nobu. - Nem akartalak megölni, de nem hagysz más utat.
Shinji némán figyelte a fiút. Még pisztolyt is szerzett. Persze. Semmi szüksége gépfegyverre, még ebből a távolságból is egyből végezni tud vele. Tanult a szigeten egysmást... És így a parton lévők figyelmét sem kelti fel. Szépen kitervelte... Akárhogyis, valahogy sejtette, hogy ez lesz a vége. Nem is várt mást Nobutól. És még ki is magyarázza, hogy ő kényszerítette ki... Szép... Vajon ezt ő maga is elhiszi? Hallotta az ismerős kattanást, ahogy kibiztosítanak egy fegyvert. Remek... igazán... Hát legalább gyorsan fog meghalni. Ez az egy előnye megvan annak, hogy Nobu öli meg. Ő fordított esetben nem adná meg ezt a kegyelmet. Még arra tekintettel sem, hogy barátok voltak. Ők sem kegyelmeztek Sayurinak. És bocsánatot sem kért. Soha.
- Hogy tudtál így beleszeretni ilyen rövid idő alatt?
Shinjit meglepte a kérdés. Ez ennyire fontos? Mit húzza még az időt?
- Hülye kérdés - rántotta meg a vállát. - Te is beleszerettél Namiba.
- Ugyan már! Az nem most volt... Már vagy...
- Most tényleg cseverészni akarsz?!
Nobu idegesen szorongatta a pisztolyt.
- Meg se próbáltad megérteni, hogy mi min mehettünk át - mondta, s hallatszott a hangján, hogy már képtelen olyan nyugodt lenni, mint eddig. - Nem tudhattam, hogy ti ketten... ott se voltál! Mégis honnan tudtam volna?!
- És mi lett volna, ha ott vagyok? - kérdezte dühösen Shinji. - Megöltél volna engem is, nem igaz?
- Én...
- Ne hazudj a szemembe! Legalább ennyivel tisztelj meg!
Nobu egy darabig csak figyelte Shinji arcát. A francba már... Ez így rohadtul nem jó...
- Azt hiszem igen... - hajtotta le a fejét. - De nem magam miatt... Ki akartam őt juttatni...
- Hát te se vagy egészen normális... - csóválta a fejét Shinji. - Mindhárman totál bekattantunk itt...
Nobu meglepetten pillantott fel.
- Egy pillanat, te... tudsz valamit arról mi történt Nomiyával? - kérdezte még közelebb lépve.
Shinji megint megrántotta a vállát.
- Kérdezd inkább Hayatét, ő ott volt abban a csapatban... Én csak a legvégén toppantam be... Meg egyébként is sietned kéne, ha ki akarsz csinálni engem, mert lenn már türelmetlenek lehetnek... Mindjárt feljön valaki, és akkor fuccs a mentsük meg Namit akciódnak...
- Mért rajta akarsz bosszút állni? - sziszegte a másik.
- Mondtam már. Neked is szarabb, ha látod őt meghalni...
- Te nem vagy normális...
Nobu gyűlölködő szemekkel nézett a fiúra.
- Sosem állítottam, hogy az lennék, sőt épp az imént... - meglepetten hallgatott el. - Mit csinálsz?
Nobu leljebb eresztette a fegyvert, és Shinji felé nyújtotta.
- Ölj meg engem akkor... De Namit hagyd békén...
Shinji elkerekedett szemekkel nézett maga elé. Aztána következő pillabnatban elmosolyodott, s a pisztolyért nyúlt.
- Azt hiszed, nem tenném meg... Nem tudod mit adsz a kezembe...
Persze, biztos benne, hogy nem ölném meg. Magából indul ki, hogy ő sem bírta... De... Shinji alig bírta leplezni bizonytalanságát. Miért nem...?

- Mi tart ennyi ideig...? - Shouri türelmetlenül kopogott ujjaival a csónak oldalán. - Remélem, nem most jutott eszükbe wc-re menni vagy hasonló. És még csak fel sem kiabálhatunk, mert messzire vinné a hangot a víz. A franc... kapnak még egy kis időt, utána visszamászok. De rühellek kötelet mászni... nem lesz köszönet abban a leteremtésben, amit ezért kapnak...
Yuuka idegesen harapdálta a szája szélét. Még pár perc? Akkor már lehet, hogy késő lesz. Lehet, hogy szólnia kéne, hogy mielőbb felmenjen valaki. De... lehet, hogy épp ezzel sodorná veszélybe azt a valakit? Lehet, hogy ha fölmegy és közbeavatkozik - bármi is folyjon odafönt -, akaratlanul ő is célponttá válna...
- Benawi... - szólította meg mégis a mellette ülő fiút. - Félek, hogy... hogy semmi jó nem történik jelenleg odafönt. Mikor kimentél a kabinoktól és ott hagytál minket, akkor... akkor Shinji úgymond megtámadta Namit. Félek, hogy Nobu most ezt akarja megtorolni...

Benawi ijedten nézett Yuukára. Megtorolni...? Felnézett a hajóra, de innen lentről semmit sem látott, ha ott állnának a szélén, akkor igen, de... Ha elmentek onnan, az már semmi jót nem jelent. Rápillantott Shourira. Fenébe, lehet, hogy tényleg vissza kéne menni értük. Elég volt már az öldöklésből... Egyik srácot sem szívlelte, de... nincs szükség méég több halottra. Dühösen szorította ökölbe a kezét. Már senki sem kényszeríti rá őket, hogy öljék egymást. Egyesek még is megteszik... Ezen a ponton már nincs mentség. Most már lenne választásuk...

Nami kényelmetlenül mocorgott a csónakban. Mi van már? Hol maradnak?! Nem tudott nem rosszra gondolni. Nobu és Shinji egymással szemben... Ebből jó nem sülhet ki. Mért nem volt Nobunak annyi esze, hogy előbb lejön és... Ijedten rázkódott meg, ahogy beléhasított a felismerés. A pisztoly... Halkan felnyögött, s a kezébe temette az arcát. Nobu meg fogja ölni Shinjit... Jajj Istenem...
- Rosszul vagy? - hajolt közelebb aggódva Natsuki a lányhoz. Nami lassan ingatta meg a fejét. Nem volt túl hihető. Leeresztette a kezét, s tett egy tétova mozdulatot, mintha közelebb akarna húzódni a csónak széléhez, aztán visszahúzta a kezét. Egyszerűen nincs joga beleavatkozni...

Shourinak sikerült elkapnia Yuuka halk mondatai végét. Elnyomott egy káromkodást és ismét felfelé nézett. A francba, miért most kell ezt csinálniuk? Intézték volna el a szigeten, ne most.
- Rendben - ragadta meg a kötelet. - Felmegyek és megnézem, mit tehetek. De ha nagyon eldurvult odafent a helyzet és visszajövök, előre lekötöm, hogy az nem gyávaságból lenne.
A marhák... Két kézre fogta a kötelet, elrugaszkodott és mászni kezdett.

Nobu fájdalmas szisszenéssel rogyott a padlóra. A szája szélét harapva szorította kezét a combjára. Komolyan gondolta, hogy inkább ő, mint Nami... vagy akár Shinji, de... azért remélte, hogy ahogy ő se bírná megölni egy barátját, úgy Shinji se. Tévedett. Nagyon nagyot.
- Örök rejtély marad számomra, hogy hogy lehet valaki egyszerre ekkora szemét és ilyen naív... - csóválta a fejét Nobuhoz közeledve Shinji. - Láttad, hogy egy hajszálnyira voltam attól, hogy kicsináljam a csajod... Miből hitted, hogy téged nem ölnélek meg?
A másik nem válaszolt, csak összeszorította a fogát. Basszus, ez rendesen vérzik... Nem mintha aggódnia kéne miatta...
- Arra nem is gondoltál, hogy ki fog akadni, hogy megöltelek? Annyira idióta vagy. Ezzel mégis hogy segítesz rajta? - kérdezte Shinji ahogy megállt előtte. Megint csak néma csend a válasz. A fiú dühösen emelte fel a pisztolyt.
- Nézz rám! - sziszegte Nobunak. Az engedelmeskedett, s elszánt tekintettel nézett Shiji szemébe. Nem adja meg neki azt az örömet, hgy félni lássa!
- Jól van... - mosolyodott el elégedetten Shinji, és Nobu homlokának szegezte a fegyvert - Remélem feltűnt, hogy egy szóval sem ígértem meg, hogy nem fogom bántani a lányt. Csak annyit intéztél el sikeresen, hogy most már megvédeni se tudd... Gratulálok, idióta... Megint beálltál a sorba... Nomiya se tudta megvédeni a nőjét, én se. És te se.

Shouri egy pillanatra megdermedt mászás közben. Ez lövés volt... Biztos, hogy az volt, épp eleget hallotta az elmúlt pár nap alatt!
- A francba már, idióták! - sziszegte, miközben amennyire csak tudott, felgyorsított. Nem, még nem fordul vissza.

Nami megremegett, s a szájára kellett szorítsa a kezét, hogy fel ne sikítson. Ugye nem ölte meg? Ugye nem...? Basszus, észnél kellett volna lennem! Hogy mondhattam neki olyat, hogy nem tud megvédeni?! Nem akart többet gyilkolni, minek kényszerítettem bele?! Basszus...
Érezte, hogy Natsuki a vállára teszi a kezét.
- Nem lesz semmi baj... - suttogta neki halkan.
- Az biztos... - nyögte ki Nami. - Mert már baj van.
Natsuki idegesen szorította össze a száját, s ő is felfelé pislogott, mint a többiek. Mi a fene folyhat ott? Shinji vagy Nobu lőtt? A fenébe is... Mért kell ezeknek...?!

Shouri megmarkolta a korlátot és átlesett fölötte. Nem nagyon tette boldoggá az, amit meglátott. Hmm, nem éppen erre számított. Inozuka szegezi Iwashira a pisztoly? Fordítva hitte. És eldördült egy lövés, mégis mindketten élnek. Még. Mert a látottak nem sok jót ígérnek. És most szóljon közbe, mi? Nincs is nála fegyver, csak a tőre és a bicska. A franc... Hát jó, ő odaszól, és legfeljebb lecsúszik a kötélen, ha Inozuka őt venné célba.
- Bármilyen jól is szórakoztok, talán nem így kéne elütni az időt - nem tudta, milyen hangot merjen megütni, ezért inkább emellett az enyhén gúnyosnál maradt. Vagy bejön, vagy nem. Annyira nem bírja egyiküket sem, magát viszont annál inkább. - Például én a helyedben letenném azt a pisztolyt.

Shinji olyan arccal nézett fel Shourira, mint akinek épp nagyon elrontották a játékát. Ehh... túl sokáig húzták az időt, várható volt, hogy valaki felnéz értük. Elgondolkodva pillantott vissza Nobura. Még mindig semmi félelem az arcán? Cöhh... pedig neki még kéne hogy érjen valamit az élete... neki ott van Nami...
- Nekem aztán mindegy... - lépett hátrébb Shinji -, de most közlöm, hogy nem fogom lecipelni... Oldd me ahogy akarod... Egy hullával jobban jártál volna, azt nem kell hurcolni. Mondjuk még mindig itt hagyhatod elvérezni, ha van eszed...
Egyszerűen fogta és a földre tette a fegyvert. Aztán odasétált Shouri mellé a korláthoz, s unott arccal átmászott rajta.
- Na lássuk Nami arcát... - gondolta, ahogy ereszkedett le a kötélen.

Nobu ökölbe szorított kézzel támaszkodott a padlón. Lassan hátrafordította a fejét Shourira. Remek. Utál kiszolgáltatottnak lenni, és most határozottan az. Viszont határozottan nem terült szét az agyveleje a hajópadlón... Na jó, 1:1...

Shouri kifejezéstelen tekintettel nézett a lefelé ereszkedő srác után. Hehh... nem is akartad annyira megölni, akkor már megtetted volna. Vagy még rá sem éreztél, milyen érzés valójában ölni? Igazán harcolni? Ó, én tudom. Az más kérdés, hogy ki mit tekint igazságosnak vagy kivégzésnek. Ha meg nagyon el akartál volna játszadozni vele, minimum egy figyelmeztető lövést adtál volna felém, hogy húzzak már el. Így meg cipelhetem le. Nos, kösz szépen. Alkalomadtán meghálálom, ne félj. Na de most...
Kimért léptekkel földön fekvő osztálytársa elé lépett.
- Gondolom, nem tudsz felállni, mi? Remek. A pisztoly a tiéd? Ha igen, akkor sürgősen rakd el, mert még kísértésbe esek és zsebre vágom. Na most mit kezdjünk veled...? Még jó, hogy az ereszkedéshez annyira nem kell lábmunka, de azért nem lehet kellemes egy ilyen seb. Ikedának már van tapasztalata hasonló téren, biztosan kisegít majd.

Nobut csak az tartotta vissza attól, hogy Shouri képébe vágja, "fogd be", hogy végtére is az imént mentette meg az életét. Remek. Igazán... Shinji örülhet, most jól megalázta...
- Meg fogom tudni oldani... - morogta Nobu, de hamar rájött, hogy ez könnyelmű kijelentés volt. Addig nem kéne nekiállni lemászni innen, amíg nem állítja el valahogy a vérzést, de hogy így lemásszon a kabinokig, azt elég lehetetlennek tartotta. Cc... Csak nem fogja megkérni Shourit, hogy segítsen... Még csak az kéne...
Továbbra is sérült lábát szorongatva próbált talpra vergődni. Idáig még sikerült is, de a haladás nehézkesebb volt, főleg a pokoli fájdalmat tekintve. A kajut ajtajához érve visszarogyott a földre, s zihálva támasztotta hátát a fának.

A békésen mászó és láthatóan sértetlen Shinjit nézve Nami arca halálsápadt lett.
- Ne... - suttogta maga elé, érezte, ahogy Natsuki megnyugtatón - vagy inkább megelőzendőn? - átöleli. - Ne! - ismételte meg hangosabban. - Nobu... Nobu hol marad már?! Nem lehet... Nem lehet!
Natsukinak szinte le kellett fognia, hogy Nami ne tudja csónakon-vizen át a hajóhoz verekedni magát. Kétségbeesetten pillantott körbe a többiekre a csónakban. Tekintete azonban egy pillanatra megakadt Ichiron, s gyorsan el is kapta a fejét. Nami, már megint rossz helyen vagy... Hogy is várhatnék együttérzést, ha rólad van szó...? Szinte mindenkitől elvettél valakit... Senkit sem fog meghatni, ha te is elveszted Nobut...

Haruka aggódva kapta föl a fejét. Shinji jön lefelé... de miért csak Shinji? A francba... Lehet, hogy kicsinálta Nobut? De nem fordítva kellett volna lennie? Ő is hallotta azt a lövést. És hol van akkor Shouri? Basszus, nem szabadott volna fölengedni!
- Nem hiszem, hogy baja van - szólalt meg mellette Tatsuya. - Csak egy lövés volt, te is hallottad. És Shourit nem olyannak ismerem, hogy puszta kézzel ilyen könnyen el lehessen intézni.
Tatsuya visszatartotta sóhajtását. Most tényleg megdicsérte Shourit csak azért, hogy megnyugtassa Harukát? Szörnyű... Szerencsére csak kevesen hallották.
- Remélem... - hallotta még Haruka hangját, aki meredten figyelte a lefelé ereszkedő Shinjit és a másik még üres kötelet.


Shouri egy ideig várt, hátha Nobu magától is boldogult. Ő sem örült volna, ha pátyolgatják, valahogy meg tudta érteni a srácot. Na jó, most az egyszer...
- Figyelj... - nézett le a srácra. - Hidd el, most úgy itt hagynálak, hogy öröm nézni, ha nem tartanálak valamire. De tartalak. Szóval mondd gyorsan, miben segítsek - már ha igényt tartasz rá, de a sérülésedből ítélve ez valószínű -, mielőtt valaki még feljön. Mivel hasznom nem nagyon származna belőle, nem is nagyon emlegetem majd a többiek előtt. De én a helyedben sietnék a döntéssel, hogy mit is akarok, mert nem hiszem, hogy Shinji nagyon nyugtatgatná Namit, aki most csak őt látja lefelé mászni. Szóval?

Nobu morgott egy sort magában, aztán nagy nehezen, a fogát szívva kinyögte.
- El kéne állítani a vérzést...
Oké, kimondtad. Muszáj, mert perpillanat ahogy kinézel, egyedül megdöglesz... Ccc... A fenébe... Semmi kedve nem volt tartozni Shourinak...

Elállítani? Ehh, remek... Ugye azt azért nem várja el, hogy ő kötözze be? Mert egy dolog, hogy felajánlotta a segítségét, de azért vannak bizonyos határok.
- Mindjárt nézek valami kötözőanyagot odabent - indult el a kabinok felé. - Bár szerintem néhány ruha szétszaggatása senkit nem zavar majd. El ne mozdulj.

Shinji teljesen kifejezéstelen, vagy ha valamihez hasonlítani kell, akkor leginkább unott arccal érkezett le a csónakba. Leült, egy szót sem szólt senkihez, csak nekiállt bámulni a vizet.
Nami remegve figyelte a fiút.
- Engedj el! - kérte remegő hangon Natsukit. - Fel kell... fel kell mennem...
- Lőtt sebbel akarsz köteletmászni? - kérdezte karba font kézzel Midori. Nami hevesen rázta a fejét.
- Most nem számít, hadd menjek! - könyörgött tovább.
Natsuki felsóhajtott, s a többiekre pillantott.
- Evezzünk oda... - mondta, illetve félig-meddig kérdezte is. Elengedni mégsem merte még a lányt. Még csak az kéne, hogy itt a vízbe ugorjon, most tényleg...

Nobu ironikusan felciccent.
- Persze, mindjárt elszaladok... - dohogta. Nagyon vicces... Lehunyta a szemét, s újból összeszorította a fogát. A fenébe, lehet, hogy valami fájdalomcsillapító is kéne... Valami baszott erős... De nincs az az Isten, hogy ő ilyesmiért szóljon... A golyó kiszedéséről most nem is álmodozott, pedig ezer százalék, hogy benne maradt. De erre most aztán tényleg nincs idő. Franc, rendesen lelassítja a csapatot. Már a parton lehetnének.