7/2 - Útban a szabadság felé

Kazushige arrébb húzódott az evezőktől, hogy ne is foglalja a helyet. Fél karral nem sok mindent tud csinálni, nem igaz? Ichiro és Hiroshi némán összenéztek. Ichiro mintha kicsit jobban összeszorította volna a fogát - de lehet, hogy csak a sötétség láttatta így -, majd bólintott. A két fiú megragadta az evezőket és a hajó felé indultak.

Shouri bevette magát az első kabinba, beletúrt a szekrénybe és találomra felkapott néhány ruhát. Jó lesz az, úgyis véres lesz. Meg nincs idő finnyáskodásra, nem valószínű, hogy itt van rendes kötszer. Akkor irány vissza Nobuhoz.
Hamarosan fel is bukkant a kijáratnál.
- Na, már itt is vagyok.

- Huhh, azt hiszem helyet kéne csinálnunk... - állapította meg Kenta, s már nyúlt is az evezőért, hogy odaébb tudjanak siklani a vizen. Shinji csak egy rövid pillantást vetett Namira, s mintha valami elégedett mosolyféle futott volna át az arcán, de aztán megint elfodult. Nyilván eszében sem volt segíteni az evezésben. Benawi magában vívódva nézett előre. Igazán ráfoghatná, hogy a sérülése miatt nem segít... A következő pillanatban mégis mozdult, hogy segítsen Kenának a csónak másik oldalán. Ennyit végülis ő is megtehet... Semmi sem ezen fog múlni...
Ahogy Natsuki elengedte, Nami gondolkodás nélkül a felállt s a kötélért nyúlt. Látszott, hogy egész testében remeg, és Midoriék jól tudtak a sebéről is, a lány mégis pillanatok alatt felmászott. Az adrenalin tényleg érdekes dolgokat csinál...
- Biztos, hogy jó ötlet volt elengedni? - kérdezte halkan Midori.
- Mért, te mit tennél a helyében? - kérdezett vissza idegesen Natsuki. Midori megremegett.
- De ha... halott... - remegő ujjakkal markolt bele a ruhájába. Persze, tudom... én is látni akartam Tesshint. Még... holtan is... Tudnom kellett, látnom kellett, hogy igaz... Másképp... nem tudtam volna elfogadni. Vagy... még így se?
Szinte ösztönösen fordult segélykérő tekintettel Kenta felé. Csak akkor döbbent rá, hogy őt keresi a szemeivel, mikor meglepetésére, valóban találkozott a tekintetük. Ő is... arra gondolt amire én? Hogy ez olyan, mint... Összehúzta magán a zubbonyt. Mintha az megvédhetné a hidegen kívül bármi mástól is...

- Kösz - biccentett Nobu, s a ruhákért nyúlt. Persze a hátizsákja a túloldalon... Jobb híjján kézzel-foggal kezdte szaggatni őket. Felső combjánál a nadrágot tenyérnyi foltban átáztatta a vér. Jobb lesz sietni vele... Valahogy most nem agyalt fertőtlenítésen és egyebeken. Csak el tudja állítani valahogy ezt a vérzést, aztán majd ha már biztonságban lesznek, meglátják a többit. De addig még túl kéne élni valahogy...

- Ugye benned maradt a golyó? - csóválta a fejét Shouri. - Szerintem valahogy műtsd ki, amint partot érünk. Jobb a biztonság - közelebb lépett Nobuhoz és a karját nyújtotta felé. - Kivételesen ne érezd magad zavartatva, nyugodtan kapaszkodj belém. Ha attól jobban éreznéd magad - mármint lelkileg, akkor amikor elég közel érünk a korláthoz, elengedlek és majd úgy tűnik, nincs komoly bajod és önerővel jutottál oda.

Haruka némán méregette Shinjit, de igyekezett nem túl feltűnően felé bámulni. Most miért kellett még ez a balhé a végére? És persze egy szót sem szólna, hogy mi van odafent, éle-e Shouri, na meg persze Nobu, vagy sem. Kezdte fontolgatni, hogy Nami példáját követve ő is felmászik és egyre közelebb került ehhez az elhatározáshoz. Basszus, ezt nem bírja idegekkel! Eddig... eddig nem gondolta volna, hogy így aggódik majd... És most érezte a különbséget. Persze Tatsuyát is féltette a játék elején, de ez most már volt. Másfajta, szűnni nem akaró rettegés töltötte el.

- Ez jó ötlet - pillantott a fiú hálásan Shourira, miközben még a biztonság kedvéért egy újabbanyagdarabot tekert szorosan a többire. A maradék ruhacsíkokat ideiglenesen a karjára tekerte, hogy útban ne legyen, de... hát valósznűleg még szükség lesz rá. Azért örült volna, ha nem ázik át a kötés, de félt, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Mitől lenne? Orvosi ellátás nélkül? Bár Nami is elég szerencsés volt... Talán jutnak még csodák neki is. Shouri segítségével sikeresen eljutott a hátizsákjáért, s beletömte a maradék "kötszert". Igyekezett elfeledtetni magával a gondolatot, hogy még egy lépést se tud megtenni egyedül, de ez nem igazán ment. Mihez fog kezdeni a parton? Mindenki szeme láttára?! Ahogy épp a zsákot vette a hátára Nami feje jelent meg a korlátnál, s egy szemvillanás alatt már fenn is volt, átszökkent rajta.
- Nobu! - kiáltott fel megkönnyebbülve, s átölelte a fiút. Szegény srác fájdalmasan nyögött fel.
- Jól vagyok... nyugi már... - szólalt meg. Legalábbis még... de ha sokáig könyökölsz a nyakamba...
Nami elengedte őt, s sietve törölgette a szeméből a könnyeket.
- Én azt hittem... már azt hittem...
- Tényleg semmi... - rázta a fejét a fiú, de Nami tekintete ekkor a fiú lábára tévedt. Az imént visszatért kevés színt is újra elveztette az arcából.
- Jajj - nyögött fel. - A fenébe... Komolyan meglőtt téged?! Az a rohadék... - Nami dühtől és egyszerre félelemtől izzó szemekkel nézett a fiúra. Mondtam, hogy nem lesz vége... annyira éreztem... mi kell még ahhoz, hogy elégedett legyen?!
- Csss - csitította Nobu. - Majd később megbeszéljük, de most... várnak a többiek...
- De így, hogy jössz le? - kérdezte aggódva Nami, s a hátizsákot azonnal el is kobozta a fiútól - Ilyen lábbal nem tudsz mászni!
- Megoldom... - mosolygott kínosan Nobu, de valahogy a rosszullét keringette már a gondolattól is, hogy bármilyen mozgásra is akarja bírni az amúgyis pokolian hasogató testrészét.

Shouri enyhén feltűnően húzódott hátra a Nobut átölelő Nami 'támadását' látva. Nos... most viszonylag megáll a srác a lábán, meg valamilyen szinten Nami is tartja. Legfeljebb ha megint el akar nyalni, majd felkanalazza, vagy még időben elkapja. Szerencsére a reflexei még jók... elvileg.
- A karod mennyire sérült meg? - kérdezte a srácot. - Bár látom, ott is van valami kötés. Hát így tényleg érdekes lesz... Ha ép lenne mindkét karod, megpróbálhatnál csak a karjaidra hagyatkozva leereszkedni. Még jó, hogy lefelé kissé könnyebb, bár így nem lesz majd túl boldog utazás. De lassan menjünk, mert Harukát ismerve mindjárt ő is utánunk jön.

- A karom semennyire - válaszolt Nobu, s kissé dacosan szegte fel a fejét. - Le tudok ereszkedni.
Nami aggódó pillantásaitól csak még kényelmetlenebbül érezte magát. Hát olyan fából faragták őt, hogy ne mászna kötelet szétlőtt lábbal? Azért biztos ami biztos, "nem vette észre", hogy a lány elbitorolta a táskát, s óvatosan nekiállt átmászni a korláton. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy Nami jelenlétében még egy fájdalmas szisszenést sem engedhetett meg magának. A lány igyekezett segíteni őt, ami tulajdonképpen életmentő volt, így Nobu csak halkan jegyezte meg, hogy:
- ... tényleg semmi szükség rá, kösz, de semmi bajom...
Közben pedig hálát adott az égnek, hogy nem szédül le a vízbe. Shinji, ha ezt előre tudom, lehet, hogy mégis kicsinállak, basszus... És még nem vagyok túl a nehezén. A fogát csikorgatva kezdett leereszkedni a kötélen. Szíve szerint lassan jött volna, hogy óvatos lehessen, véletlenül se mozduljon a lába, de a karja se bírta sokáig megtartani a testsúlyát.

Shouri elismerően figyelte Nobu szótlan ereszkedését. Van benne spiritusz, az már biztos. Talán csak az arca rezdül a fájdalomtól, meglepően jól bírja. Ennyit tesz egy image - aminek fenntartásához rengeteg önuralom kell. Ó, remek, és így nem is kell majd a párosnak Shinjivel egy csónakban utazniuk. Nami még kihajítaná a srácot a tengerbe, aztán ússzon utánuk, ha tud. Így viszont ő is elszakad Harukától, aki... ehh... Tatsuya mellett utazik majd. Francba...
Átnézve a korlát fölött tekintete találkozott Haruka megkönnyebbült tekintetével. Nocsak, hát aggódott érte... Bár miért is ne aggódott volna, elvégre a barátnője.
Oké, akkor már csak le kell ereszkedni. Megragadta a másik kötelet és megindult lefelé.

Natsuki sietve húzódott félre az útból, hogy Nobu sikeresen be tudjon ülni a csónakba. Érdekes játék volt folyton helyezkedni, úgy, hogy ne boruljanak fel. Még egy ember, és végül még egy... Pár pillanatig azért aggódott, hogy borulnak. Még Shourinál a legkevésbé, ő macskaügyességgel érzett rá azonnal, mennyire mozdulhat meg, hogyan helyezkedjen. Kész ez a srác...
Nami persze közvetlenül Nobu mellé ült, aggódva figyelve minden mozdulatát. Natsuki rosszalló hangja törte meg végült a beállt kínos csendet.
- Eltalált? Mi a szart csináltatok ti ott fenn?! Legalább neked lehetett volna annyi eszed, hogy nem maradsz a végére Shinjivel!
- Megesik az ilyen... - dohogta Nobu. - Nem kell belőle ügyet csinálni...
Nami erre a válaszra elkerekítette a szemét, s a száját is szólásra nyitotta, de csak méltatlankodó hápogásra futotta. Mi a szar az, hogy megesik?! Adok én neked mindjárt, ha ontod tovább a hülyeségeid...
- Haladhatnánk már? - hangzott fel a szomszéd csónaktól Shinji hangja.

Hayate szótlanul figyelte az immár vele egy csónakban ülő Nobut. Rövid távon mindkettőjüket meglőtték, érdekes... csak mindkettőjüket máshol. Gondolom, te nem akarsz a sós vízben fertőtleníteni, úgyhogy inkább fel sem ajánlom - semmi kedvem hozzá, hogy még egyszer idiótának nevezzenek.
Lassan elfordította tekintetét társáról és a másik csónak felé nézett.
- Igen, haladhatunk - felelte Shinjinek. - Úgyhogy akkor irány a part.
Már épp nyúlt volna az egyik evezőért, hogy most majd ő is besegít, ha már eddig nem sok mindent csinált, de Ichiro tekintete megállította.
- Hagyd csak, ha már elkezdtem, folytatom - szólt a srác, miközben megragadta az evezőt.
Hiroshi már nyúlt volna a másikért, de őt Shouri küldte egy kicsit arrébb, miközben az evezőhöz egyensúlyozott.
- Majd én evezek. Kettőnk közül én vagyok az épebb, így gyorsabb lesz. Csak legyünk már a parton.

Kenta dühösen nézett hátra Shinjire.
- Akkor talán csinálj végre te is valamit! - vágta hozzá az evezőt. Az meglepetten pislogott rá, aztán pillanatnyi zavarát leplezendő gonoszan elmosolyodott.
- Semmi akadálya. Bár megjegyezném, épp most csináltam...
Kenta dühösen szorította ökölbe a kezét. Hogy lehet valaki ilyen szinten pofátlan?! Nem kis erőfeszítésébe került, hogy úgy döntsön, annyiban hagyja a dolgot. Inkább Benawihoz fordult.
- Engedj át ide, evezek inkább én, mint te!
- Ugyan már! - csóválta a fejét az. - Nem gond...
- Ne kezd ezt, nem felejtettem ám el, hogy te is megsérültél...
Benawi nem akart tovább vitatkozni, inkább visszahúzódott Yuuka mellé. Jobban díjazta volna, ha mindenféle izgalmak néllkül sikerül partra jutniuk... De úgy tűnik ők már egy métert se tudnak megtenni úgy, mint egy normális ember...

Yuukát kissé feszélyezte Shinji jelenléte, de ezt igyekezett titkolni. Azt hitte, hogy a kabinoknál történtek után talán lenyugszanak a kedélyek, egyáltalán nem számított arra, hogy Nobu és Shinji egyedül maradnak a fedélzeten. Egészen addig, amíg rá nem jött, hogy ők hiányoznak. Mindegy, ennek már vége - egy időre. Mert mi van, ha a parton újrakezdik majd?
Felsóhajtott, és ezen gondolatait száműzve inkább hálásan rámosolygott Kentára, amiért felmentette Benawit az evezés terhe alól. Meg amiért mellesleg Shinjit is befogta. Jóval kevesebben lettek így a csónakban, hogy két ember kiesett tőlük, ezért egész kényelmesen elfértek. Szemei egyre inkább megszokták a fakuló sötétséget és lassan a part közelgő vonalát is ki tudta venni. Hamarosan...

Eizan vágyakozva tekintett a másik csónak és Natsuki felé. Ahhoz képest, hogy azt ígérte, nem hagyja el... bár ez most annak számít vagy sem? Mindössze annyi, hogy külön csónakban utaznak, nem? Shouri is külön van most már Harukától. Ők kibírják, ő is ki fogja. Wááá, mindjárt átveszi valamelyiktől az evezőt, csak hogy ő is csináljon valamit. Bár... már nincsenek olyan messze, sőt. Akkor hát már még élénkebben él a megegyezés a hallgatásról... Ugye az evezőcsapások nem árulják el őket? Basszus, kezd rémeket látni... Furcsa lesz újra a 'civilizációban', főként így számkivetettként.

Ahogy lassan megindult a csónak, Nobu feltűnésmentesen hajtotta a fejét Nami ölébe. A lány halványan elmosolyodott. Most én vigyázok egy kicsit rád. Nem lesz semmi baj. Nem engedem! Azért aggódva figyelte a fiú arcát. Az lehunyta a szemét, s bár nyugodtnak tűnt, Nami gyanította, hogy fájdalmai vannak. Másképpen nem hagyná, hogy akárki is gyengének lássa. Így pedig sebezhetőnek tűnt és... újra olyan kisfiúsnak, mint az elmúlt években. Óvatosan simított bele a hajába. Ha mást nem is tehet, legalább megpróbálja éreztetni vele, hogy itt van, és vigyáz rá...

Shouri és Ichiro elég hamar összehangolták az evezést, és igencsak simán siklottak a vízen. Shouri a vészesen közeledő partot figyelte. Egyre tisztábban ki tudta venni... mennyi lehet az idő? Mindegy, majd ha odaérnek, ráér megnézni. Különben is, számít valamit? Hopp, itt már valamivel sekélyebb a víz. Még jó, hogy a csónakokkal a partig lehet menni és nem kell úszni. Egy időre elment a kedve a tengertől és úgy magától a sós víztől.
Na, már csak néhány evezőcsapás. Jó lenne, ha zökkenőmentesen tudnák partra vinni a csónakot.
Pár méter még...
Nos... annyira nem is volt szörnyű... Egy kicsit megdobta a lélekvesztőt, de ettől függetlenül nem koccantak nagyot. Tehát, hölgyeim és uraim, a part, a szárazföld, drága országunk itt áll előttünk. Mihez kezdjünk rajta?

A másik csónak is annak rendje és módja szerint kikötött, de még mindig nem hangzott el egy hangos szó sem. Érdeklődve meresztgették a szemüket, hogy hova is jutottak. A hajóról látott fényeknek közel és távol nyoma sem volt, valószínűleg a partot szegélyező alacsonyabb sziklafalnak köszönhetően. Szerencsére már innen kiszúrható volt, hogy minimum egy járható ösvény vezet rajta. Katonáknak vagy egyéb fogadóbizottságnak úgy tűnt, semmi nyoma.
- Sikerült...? - suttogta hitetlenül Haruka. - A műhold... sikerült kiiktatni?
Tatsuya is a partot fürkészte, de ő sem látott semmi gyanúsat.
- Látod, tudtam, hogy sikerül majd - mosolygott a lányra, hogy megnyugtassa. Viszont mégiscsak aggódott. A fenti sziklagerinc remek búvóhelyet biztosíthatott a kormány embereinek. Mi van, ha csak arra várnak, hogy elinduljanak felfelé? Hát... akkor már felesleges emiatt aggódniuk. Ha várják őket, eldőlt a sorsuk. Vegyük úgy, hogy nem és minden rendben van. Hátha bejön.
- Akkor esetleg szálljunk ki... - tanácsolta Eizan és már partra is lépett, de azért készenlétben tartotta a gépfegyverét. Még ő sem akarta elhinni, hogy idáig eljutottak.

Nami óvatosan simított végig Nobu arcán. Valahogy nem sejtett jót abból, hogy Nobu a rövid út alatt is ilyen könnyen álomba merült, sem az, hogy forró volt az arca és verejtékezett. Kisimított egy csapzott tincset a fiú szeméből.
- Ébresztő... - suttogta neki halkan. Nobu lassan kinyitotta a szemét.
- Nem aludtam... - mondta halkan, s a lány kezéért nyúlt. Szelíden végigsimított rajta és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára. Aztán megpróbált felülni, és kiszállni a csónakból. Nami, ahogy látta, hogy ez nem fog menni, vigyázva támogatta őt.
- A fenébe... - szisszent fel a fiú. Nami segítségével kievickélt a csónakból, de a parton már pár méter megtétele után feladta, s leült a földre. Mi a szarnak színészkedjen? A városig úgy se fog tudni elmenni... A lány aggódva guggolt le mellé...
- Nobu...? - tanácstalanul nézett rá. Most... mi lesz? Jajj Istenem, de sápadt az arca...

Hayate a földön pihenő Nobut figyelte. Valahogy átérezte a fiú fájdalmát, őt is iszonyatosan kínozta még a lőtt sebe. És Nobu legalább okos, ilyen sebbel tényleg nem lehet úgy ugrálni, ahogy például ő csinálta. Na jó, akkor most... végülis van egy logikus javaslata, ami indokot adhatna Nobunak egy rövidke pihenőre és sebellátásra.
- Vállalják páran, hogy gépfegyverrel elmennek körülnézni? Hogy mégis tudjuk, hova jutottunk, mire számítsunk... vagy kire - vetette fel. - Mennék szívesen, de... talán jobb most nem mászkálnom és egy kicsit nyugton ülnöm.
Na igen, akkor már sorstársságot vállal. Nem gondolta volna, hogy valaha is azt mondja, pihenésre van szüksége. Most pedig rövid időn belül többször be kellett ismernie - mind magának, mind a többieknek. Mi történik veled, Hayate? Ennyire megviseltek a történtek, így legyengültél? Vagy... lehet, hogy mindez már tényleg sok volt...

- Persze - vágta rá rögtön Natsuki. - Ez jó ötlet.
- Jövök én is - mondta kivételesen Benawi. - Én ismerem legjobban a környéket, szóval... Azt hiszem kellene.
Nami tétován nézett Nobura. Szíve szerint ő is hasznossá tette volna magát, és nem tudta, hogy a fiúnak mi lenne most a jobb. Vajon még cefettebbül érzi magát, ha itt ül mellette, és aggódó pillantásokkal pásztázza? Mert nem tud nem aggódni, de egyszerre ismerte is már annyira Nobut, hogy tudja mennyire rosszat tesz az ilyen az egójának...
Shinji unott arrcal, zsebredugott kézzel támaszkodott a sziklafalnak. Szokás szerint nem motatott túl nagy aktivitást. Csak csendben bámulta a tengert. Nobuék felé még csak véletlenül sem pillantott. Bár úgy sem tűnt, hogy kerülné a tekintetük, egyszerűen csak... mintha semmi sem történt volna.

- Megyek - bólintott Eizan. - De szerintem az sem jó, ha túl sokan megyünk. Most még kerüljük a feltűnést, épp elég lesz utána bajlódni vele.
- Akkor mi most maradjunk? - kérdezte Haruka.
- Szerintem igen - felelte Eizan. - És ha valami baj van, úgyis halljátok majd a figyelmeztető lövéseket, vagy valahogy mindenképpen próbálunk majd jelezni. Ha így lesz, rögtön szálljatok vissza és menjetek tovább. Reméljük, erre nem kerül majd sor.
Yuuka fáradtan kászálódott ki a csónakból. Féltette a többieket. Most megint az ismeretlenbe rohannak, bár legalább Benawi tudja, merre járnak.
- Ezek szerint... én is maradjak...? - nézett fel a fiúra. Ugye... ugye nem akarsz itt hagyni? Mi van, ha ne adjisten történik veled valami...?

- Maradj! - mondta halkan a fiú, s lágyan végigsimított Yuuka arcán. - Csak gyorsan körbenézünk, és jövünk is vissza. Nem kell aggódnod!
- Akkor hárman elegen lesztek? - kérdezte Nami. Hát végülis... lehet, hogy Eizan el is döntötte a kérdést. De mégis, három az elég kevés, ha vár rájuk valaki... Aggódva pillantott Natsukira. Az esélyük a túlélésre nulla... Főleg, hogy... Nem... Mégis hogy tudnának lelépni és hármójukat maguk mögött hagyni, ha rosszul sülne el a dolog?!

Midori megunta a tétova ácsorgást, s csak úgy ahol volt, lecsüccsent a földre. Hát jó, akkor várunk.Próbálta fékezni szokásos hiperaktivitását, hisz többeknek nagy szükségse van erre a kis pihenőre. Kenta felé sandított. Vajon hogy van a sebe? Nem szólna, ha baj lenne, mi? Pasik... Olyan egyformák... Bizonyos szempontokból legalábbis...

Yuuka bólintott és próbált biztatóan elmosolyodni.
- Vigyázz magadra... - mondta halkan. - Tudom, hogy visszajössz hozzám.
Eizan lopva Yuukáék felé lesett. Már megint búcsúzkodás, valakiknek megint el kell szakadniuk... Vissza kell térniük épségben, muszáj. Ő is nagyon jól tudta, hogy kevesen lesznek, ha rájuk rontanak, épp ezért nem akarta, hogy más is jöjjön. Ha még egy-két ember jön, az semmit sem számít egy felkészült szárazföldi csapat ellen, akkor hagy éljenek.
De mégis milyen hozzáállás ez? Igenis túl fogják élni, megcsinálják! Eddig ment, most is menni fog - csak pozitívan! Közelebb lépett Natsukihoz és halványan elmosolyodott. Jó volt újra a közelében lenni.
Ó, tényleg! Ha elindulnak, azért megkérdezi Benawit, hogy most csak felderíteni akarnak, vagy egyből elmenni a főhadiszállásukra vagy mire, hogy egyáltalán fogadják-e őket és ha igen, fel tudjanak készülni.

Benawi nem akart túlzottan búcsúzkodni. Miért kéne minden alkalommal, ezt tenniük, mikor egy kicsi időre elvállnak? Mindig tudatosítani egymásban, hogy hát... lehet, hogy most meghalsz... Nem lesz semmi. Felesleges búcsúzkodniuk.
- Pihenj addig egy kicsit - csak ennyit mondott a lánynak, aztán egy gyors csókot lehellt a homlokára. Sietve csatlakozott a mnásik kettőhöz.
Natsuki észrevette Eizan mozdulatát, de most nem érezte illendőnek, még azt sem, hogy egy apró mosolyt megengedhessen magának.
- Jó lesz ez így - válaszolt Naminak. - Oh... jut eszembe... Hol is vannak most a telefonok? Egyiket elvihetnénk, meg egy nálatok, és akkor bármi van tudunk rögtön szólni.

- Ó, ez jó ötlet! - bólintott Tatsuya, és már le is vette táskáját. Kis ideig keresgélt benne, majd előhúzott két telefont. - Ez a kettő volt odafönt a toronyban, de egy hiányzik. Az nálad maradt, Kenta?
- Tényleg, én ott hagytam az asztalon... - mondta Eizan. - Pedig már azt hittem, végleg elhagytam, de ezek szerint nálad volt.
- Tessék, most vissza is kapod - Tatsu közelebb bicegett Eizanhoz és átnyújtotta neki a telefont. - Akkor ez meg itt marad.
- Most így belegondolva... - kezdte Haruka. - Akár van egy keskeny ösvény, akár nem, mégis felesleges terhelés lenne többször megmászni azokat a sziklákat. Egyszerűbb, hogy ideszóltok telefonon, ha tiszta az út és mehetünk.

- Ó, hát... - motyogta zavartan Kenta, és a zsebéhez nyúlt. Nem, eltette már, de... hova is? Nem rémlett neki. Sietve beletúrt a táskájába. - Valahol itt lesz... Elvileg... na várjatok...
Igaz most elég kettő is, de azért igencsak kellemetlen lenne, ha elhagyta volna.
Közben Natsuki neki mindegy alapon megvonta a vállát.
- Akár fenn is megvárhatunk benneteket. Majd eldöntjük, ha már látjuk mi a helyzet.
Benawira pillantott. Igaz, neki azért annyira nem lényegtelen hányszor teszi meg az utat. Főleg emelkedőn.

Nami hamar rájött, hogy Nobu egyáltalán nem bánja, hogy marad. Hátradőlt a lánynak, s hagyta, hogy az átölelje. A fáradtság és a vérveszteség kombója határozottan rossz párosításnak tűnt. Legalábbis nyugtalanító volt Nobut ilyen kezesbárányként látni.

Hayate alig észrevehetően lépett közelebb Nobuék párosával. Nem akarta megzavarni őket, mégis meg kellett tennie.
- Hol ért a lövés? - tette fel első kérdésén. - A combodon? Az húzós, lehet, hogy artériát ért... - most mit hazudjon? Jobb, ha tudja a tényeket. - Meg kéne nézni, tudunk-e valamit kezdeni vele, mert a rögtönzött kötésed azért már kezd átázni. A golyó benned maradt?
Látta, hogy a fiú legszívesebben csendben pihent volna, de muszáj volt ilyen módon kérdésekkel is kínoznia. Ha ezt most nem rendezik le, akkor szinte biztos, hogy a srác nemsokára már nem lesz velük.

Nobu érezte, hogy Nami enyhén megremeg. Halk morranással rázta le magáról a lány kezét.
- Nem hiszem, hogy azt ért volna, egyébként már elvéreztem volna, nem? - kérdezett vissza hanyagul.
- Nobu! - szólt rá ijedten Nami. - Ez egyáltalán nem vicces... Mért nem hagyod hogy...?
- Hagyom - felelte, s erőt vett magán. Odébbhúzódott Namitól. Nem túl nagy örömmel, de csak rávette magát, hogy kicsit megmozdítsa a lábát, hogy ránézhesen a sietve megcsinált kötésre. Basszus, tényleg nagyon át akar ázni... A picsába... Nehéz lesz így nem aggasztani Namit. Bár lenne valami jó ürügye, hogy legalább odébbküldje...

- Nem akarlak elkeseríteni, de attól is függhet, hogy mennyire akarsz elvérezni, hogy mennyire ért artériát - Hayate még közelebb lépett. Na jó, lehajolni nem tud... akkor legfeljebb majd leül és onnan vizsgálja meg a sebet. - Ettől függetlenül tényleg nem hiszem, hogy artériát ért. Viszont amúgy is tartozom neked eggyel, itt az ideje, hogy én segítsek rajtad, vagy legalábbis megpróbáljak. Valószínűleg így nem tanácsos sziklát másznod, bármennyire is nem magas, úgyhogy majd valahogy segítünk. Igen, tudom, hogy nem tetszik az ötlet, nekem sem tetszene. De ahhoz is nagy önuralom kell, hogy az ember eltűrjön hasonlókat, szóval így is kimutathatod az erődet.

- Nem tartozol semmivel - felelte Nobu. A fiú összes többi mondatát pedig igyekezett ignorálni. A kötést szemlélte, miközben ezt az egy mondatot eldörmögte, aztán mégiscsak bizonytalanul felpillantott Hayatéra. Ezt most le akarja szedni, hogy lássa ért-e valamit, amit nem kéne? De basszus... Nem jó ötlet leszedni a régi kötést... Lehet, h megint rohadtul vérezni fog...
- Egyébként... Shinji azt mondta, hogy te tudsz valamit arról, hogy mi történt Nomiyával...
Nami idegesen rezzent össze. Mindeddig Nobu egy szót sem mondott arról mi zajlott fenn. Most akkor... cseverésztek egyet? Na persze... akkor miért fulladt ebbe?

- Ezt mondta volna? - kérdezte Hayate, de nem nézett Nobu szemébe, hanem nagy bőszen vizsgálgatta a kötést. - Remélem, nem tapadt bele teljesen a sebedbe, mert akkor kissé kellemetlen lesz, ha leszedjük. Amúgy nem csak én voltam ott, hanem még jó páran. Bár Shinji csak a végére ért oda, de Kazushige is szinte elejétől ott volt. Hogy mi történt Nomiyával...? Fogalmazzunk úgy, hogy a bizalmatlanság feneketlen csapdájába esett, de megnyugtathatlak, nem az ő bizalma ingott meg. Ő végig bízott a csapatban, legalábbis úgy tűnt. A pontos történtekről senki sem mesélhet neked, legfeljebb a hangfelvételek, amiket szépen hátrahagytunk. A lényeg az, hogy mikor Mizukit megmérgezte Ami, ezt meglátva Minami kicsit kiborult - és ennek látta kárát Nomiya és ő is. Na, most szorítsd össze a fogad, hátha mégis rátapadt...

Nobu némán emésztette Hayate szavait. Közben maga sem tudta, hogy a hallottak miatt vág ilyen eltorzult arcot, vagy mert ha csak egy kicsit is hozzáért a lábához, már ordítani tudott volna.
Valahogy most mégis jobban felzaklatta, amit a fiú mondott. Nomiya és Minami is... szóval... együtt haltak meg? Miatta halt meg? Fenébe az a hülye... Biztos valahogy próbált Minami segítségére sietni. A tipikus hős lovag... és beszívta... mert nem jött össze... Basszus... Ez... durva. Halkan felnyögött. Lenézet a sebére, és nem túl szép látvány fogadta. Hát igen, vér-vér-vér... meg roncsolódott bőrdarabkák. Gyönyörű...
Valahogy azért azt is nehezen képzelte el, hogy Minami kiboruljon. Mindig olyan életvidám lány volt. Sokat ugratta Nomiyát, de valahogy jól néztek ki együtt. Shinjivel teljesen biztosak voltak benne, hogy egy nap az a kettő összejön. Meg hát... lerítt a lányról, hogy teljesen odavan. Szóval ez a Minami miért ne bízott volna Nomiyában? Nem tűnt ésszerűnek. De semmi se volt az ebben a Programban. A fenébe... nem kellett volna meghalniuk... Shinji sem ezt érdemelte. Nem lesz már olyan, mint régen, igaz? És... ő se... Pedig most hiányzott. Hirtelen rémesen hiányzott. Nami mellett úgy gondolta, jó ez így, minden rendben, de... Nem, nincs rendben. Túlzás őt jókisfiúnak beállítani, de épp olyan túlzás a hideg gyilkos is. Ő egyik sem. Voltak barátai, és továbbra is igényt tartana rájuk. Vagyis arra az egyre, aki még életben maradt. Vagy legalább ne kéne így látnia... Sayuri... Nem is ismerte őt. Leszámítva, hogy azért megjegyezte magában, hogy jó nő. De soha nem beszélgettek róla többet, mint mondjuk Kaoriról. Ugyanaz a séma. Mi lehetett benne, amit Shinji a végén észrevett? Jesszus, ezt a srácot még nem sikerült nőnek levennie a lábáról, Sayuri meg... Hihetetlen...

Nami csendben figyelte a két fiút. Nem úgy tűnt, mintha tudna segteni bármiben is. És kicsit le is volt sokkolva. Jó ég, de ugye tényleg nem fog elvérezni?! És mik ezek a fura kérdések hirtelen. Hogy mi történt a többiekkel, hát mért érdekli? És Nobu... hogy a jó életbe vesztett Shinji ellen?! A lány értetlenül nézte a fiút. Mért nem ölte meg? Az a pisztoly az övé volt. Hogy került Shinji kezébe? Lehetetlen, hogy Nobu hibázott volna...

Eizan ide-oda forgatta fejét és próbált rájönni, merre is vannak. Eddig semmi nyoma ellenségnek. Ugye nem ringatja hamis hitbe magát és ez tényleg így is marad? Közelebb osont Benawihoz és csak halkan merte megkérdezni, hogy most mégis merre. Meg hogy mit saccol, mennyire tudnak észrevétlenül eljutni a célállomáshoz. Ezután már csak némán reménykedett, hogy pozitív válaszokat kap.

- Tényleg benned van a golyó - jelentette ki Hayate, majd káromkodott egy rövidet. - Remélem egyet értesz azzal, hogy ezt most kiszedjük innen. Azon gondolkodom, hogy van egy módszer, ami egyben össze is húzza a sebet, de... pokolian fájna. És fel kéne hozzá hevíteni a tanto pengéjét... Amúgy honnan szereztétek a pisztolyt? Alapból azt kapta valamelyikőtök, vagy... hmm... találtátok...?

- Mert meddig is akarunk most elmenni? - kérdezett vissza tanácstalanul a fiú. Úgy tűnik nem vártak ránk itt a parton, szóval... Mondanám, hogy szóljunk a többieknek, csak kell nekik a pihenés. Tehát... mit csináljunk?
Natsuki csak csendben osont közelebb a két fiúhoz, s hallgatta a tanakodást. Örült, hogy Benawi se akarja rögtön elrángatni a többieket. Nobunak most az életét mentheti meg egy kis pihenés.

- Lehet, hogy mégiscsak oda kéne mennünk először... - töprengett Eizan. - Már ha nincs túl messze, mert nem kéne túl messzire elcsatangolnunk. De azért mégis hagy készüljenek fel a gondolatra, hogy hamarosan elárasztjuk őket. Nem ismerem a helyet, de hátha valamiféle óvintézkedéseket kell tenni, vagy nem tudom. Szeretnék bízni a barátaidban, de valószínűleg kerestetnek majd minket. Senkitől sem kívánnám, hogy az életét kockáztassa értünk, szóval nem haragudnék, ha esetleg nem vállalnák. De azért jobb mégis tudni, mint hogy beállítunk sokan, azután közlik, hogy bocs, inkább ne. Szerinted? Bár lehet, hogy megint csak én variálom túl a dolgokat.

- Tudom én - rántotta meg a vállát Nobu. Egy percig se volt számára kétséges, hogy hol van az a töltény. - Szedjük - mondta, továbbra is biztos hangon. - Csinál ahogy akarod, kibírom.
Nami aggódva nézett a fiúra. Biztos, hogy... ez jó ötlet? Túl erősnek akarja mutatni magát. De meddig mehet még el ezzel? Lehet, hogy most már többet árt azzal, ha nem szól közbe... Hayate kérdésére odakapta a fejét.
- Oh, hát... A mi pisztolyunk már lepasszoltuk. Nem is emlékszem... nem pont neked? Bár túlzás, hogy a miénk. Sasaméé volt eredetileg... - gyorsan megrázta a fejét. - Ezt meg... Midoritól kaptam, Nobu meg kölcsönkérte... - megint aggódva nézett vissza a fiúra. De... minek kellett az neked? És mit műveltél fenn?

Benawi elgondolkodva nézett maga elé.
- Igen... - szólalt meg lassan. - Igazad van. Én is gondoltam már rá, hogy talán nem fair... ezt is a nyakukba akasztani... De nem nagyon van más választásunk. De talán, ha csak hárman megyünk oda először... Az olyan aranyközépút... De azért hívjuk fel a többieket, hogy itt fenn minden rendben, megyünk tovább, majd visszajövünk értük...

- Midori? - vonta föl a szemöldökét Hayate. - Ügyes... A másikhoz meg Sasamét mondtál? Akkor ez meg érdekes... A sors furcsa játéka. Az a fegyver nálam is volt még korábban, azelőtt meg épp Nomiyáéknál. Tulajdonképpen a válasz Nomiya halálára szinte végig ott volt előttetek - épp csak nem tudhattátok. Hát jó... - elővett nadrágja zsebéből egy öngyújtót, amit még a kabinban talált, ahol lepihent. Nem gondolta, hogy máris hasznát veszi. - Inkább előre elmondom, mit fogok tenni. Először valahogy kihalászom belőled a golyót, és igyekszem minimális fájdalmat okozni. Bár így még a legkisebb karcolás is őrjítőnek tűnhet a nyílt seb számára. Ezután melegítem csak fel a pengét, mert nem lenne szerencsés forró pengével turkálni benned és köré égetni a húst. Na de vissza. Miután kint van a golyó, a forró pengével megpróbálom összehúzni a sebed. Ez a legkritikusabb része. Teljesen nem tudja majd összeforrasztani, de jelentősen csökkenti majd a vérzést, ha jól csinálom. És bízom benne, hogy így lesz. Csak szólj, ha felkészültél. Nami... - fordult most a lányhoz. - Megkérhetlek, hogy addig készítsd elő a leendő kötést? Ha végzek, amint lehet, szükségünk lesz rá.

- Rendben, akkor oda is szólok.
Eizan már vette is elő a megbuherált mobilt és kikereste a híváslistából az előzőleg tárcsázott számokat. Na, ez lesz az. A vonal kicsöngött, majd rövidesen Tatsuya hangja szólalt meg a túloldalon.
- Igen? - kérdezte a fiú. - Minden rendben?
- Egyenlőre úgy tűnik, igen - bólintott Eizan, nem is realizálva, hogy a mozdulat a másik előtt láthatatlan. - Nem találtunk senkit, és nem is talált ránk senki. Úgy döntöttünk, tovább megyünk és értesítjük érkezésünkről jövőbeli - remélhetőleg - szövetségeseinket. Amint végzünk, visszajövünk értetek.
- Vettem. Várni fogunk, de a csapat egy része folyamatos készenlétben van, ha bármi gáz lenne. Ha valami történik, szólj!
- Úgy lesz.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezte félős hangon Nami. - Biztos, hogy ettől jobb lesz? Lehet hogy talán nem kéne...
Azért nekiállt turkálni a táskájában a kötések után. Kell még valahol lennie rendes kötszernek.
- Szóval... azt mondod, hogy Minami... ő lőtte le Nomiyát, igaz? Azzal a fegyverrel?
Nami meglepetten kapta fel a fejét.Még inkább elcsodálkozott azon, ahogy Nobu meglehetősen gondterhelt arccal nézett maga elé. Dehát... Kezdett semmit sem érteni. Mért olyan fontos ez?

- Akkor hát... - szólalt meg Benawi, ahogy a fiú letette a telefont - erre. Gyertek! Igazából egy nem is olyan hosszú sétával odaérünk. Csak... majd Nobunak lesz necces... - tette hozzá. Nem mintha sajnálná... Na jó, egy kicsit talán mégis. És a csapat tagja. Nem hagyhatják magára. De ezt a távot ő nem fogja megtenni...

- Igen... - bólintott komoran Hayate. - És úgy tűnik, hogy mikor rádöbbent, mit tett, magával is végzett. Furcsa dolgokat hoz ki az emberből egy ilyen Program...
Közben Nobu combja felé közelített a tantóval.
- Ha nem akarod a kiégetős részt, még van időd átgondolni. Akkor csak simán bekötözzük majd. Tény, hogy csökkentené a vérzést, de nem garantálom, hogy esetleg ne fertőződne el, vagy ne szakadna fel az összeforrasztott rész. Ennek ellenére vállalod?

- Ha ez növeli az esélyeim, akkor igen - bólintott komolyan Nobu. - Ha nem, akkor nyilván nem. De nem hoztad volna fel az ötletet, ha szerinted nem jobb így.
Szóval tényleg. Szóval Minami megölte Nomiyát. És... öngyilkos lett utána... Te jó ég...
- ... azért ez ironikus... - mondta halkan, a földet bámulva. Nami kíváncsian nézett rá, Nobu csak egy pillantást vetett rá, aztán megint elfordította a fejét - Ugyanazzal a fegyverrel mi is majdnem kicsináltuk egymást...
A lány nem tudott mit felelni, csak idegesen pislogott Hayatére. Lázas, hogy ilyeneket beszél...?

Hayate nem akart rákérdezni az utolsó megállapításra. Tehát Nobu és Nami között sem mentek zökkenésmentesen a dolgok. Hiába, a játék valamilyen szinten mindenki idegeit kikezdte. Ezek szerint nekik sem kellett sok ahhoz, hogy megtörjenek. De tényleg, miért érdekli mindez annyira Nobut? Annyira bírta Nomiyát? Mindegy, nem feltétlenül rá tartozik.
- Kezdem - közölte Nobuval, majd szinte rögtön bele is mártotta az otthonról hozott bicskáját a sebbe. Amíg ő kiszedi a golyót, addig lehet melegíteni a tanto pengéjét. Oda is adta Naminak a tőrt az öngyújtóval együtt és megkérte, hogy segítsen. Egyedül mégiscsak rosszabb lenne egy ilyen procedúra.

Nobut kicsit váratlanul érte a dolog, még nagyon Nomiyáékon agyalt. Felnyögött, aztán sietve összeszorította a fogát. Na... ennyit az image-ról... Közben a lány kelletlenül vette el a tantot és az öngyújtót. Nem sok kedve volt olyanban segíteni, amivel ilyen nagy fájdalmat fog okozni neki. De ha ezzel tényleg elállhat a vérzés... Ó basszus, de ez olyan kegyetlen módszer...

Yuuka a csónaknak támaszkodva várakozott. Mikor befutott a telefonhívás Eizantól, akaratlanul is közelebb lépve fülelt. Tehát még nem jönnek vissza... De legalább jól vannak! És ez a lényeg. Jól vannak...
Észrevette, hogy kicsivel arrébb Hayate és Nami igyekezett azon, hogy helyre pofozzák Nobut. De... úristen, Hayate épp Nobu combjában forgat egy zsebkést?! Biztos... biztos benne maradt a golyó, csak azt akarja kiszedni. Uhh... nem lehet túl kellemes... Próbálta mielőtt elfordítani a fejét és már épp sikerült volna, mikor Hayate kése előtűnt a földön fekvő srác húsából és úgy tűnt, elérte célját. Egy véres kis valami lapult Hayate tenyerében. Yuuka sietve félrenézett.


Hayate némiképp megszenvedett vele, mire kioperálta a golyót, mert elsőre a kis fémdarab nem nagyon akart megválni újdonsült lakhelyétől. Gyerünk, Nobu, így tovább. Rendben, már kint is van.
- Szívesen hagynék neked pár perc pihenőt, de már így is épp elég vért vesztettél. Nami, ha kérhetlek... köszönöm. Már csak egy kicsi van hátra, most acélozd meg az izmaidat. Három... kettő... egy... na most!
Hayate rászorította a forró pengét a sebre.

Nobu már eddig is véresre karmolászta a tenyerét, most viszont már sehogy sem tudta megállni, hogy fel ne ordítson. Meg sem érezte, ahogy Nami a karjához ért, s igyekezett együttérzőn támogatni. A fiú remegve kapkodott levegőért. Az eddigi össze harc, az összes seb... rohadtul semmi sem volt ehhez képest... a rohadt életbe...

Amint megfelelőnek ítélte a seb állapotát, Hayate sietve arrébb lépett és helyet engedett Naminak.
- Megtennéd, hogy bekötözöd? - kérte a lányt. - Megeshet, hogy még szivárogni fog. És egy ideig ne álljon talpra, nehogy a hirtelen mozdulattól máris felszakadjon, mert az is rendesen tud fájni. Amúgy köszönöm az asszisztálást. Neked meg minden elismerésem, Nobu.
Körbefuttatta szemét a rájuk meredő hökkent és talán kissé rémült tekinteteken. Hát istenem, nem láttak még sebellátást? Bár lehet, hogy ilyet még tényleg nem láttak és Nobu kiáltása... szinte ő is érezte a fájdalmát. Tényleg...
Kicsit arrébb leült és vizsgálgatni kezdte hassebét. Amennyit mostanában ugrált, biztos nem viseli túl jól a sebe. Jobb lenne, ha a sós víz után még ezt is kiégetné? ... Ezt még át kell gondolnia... Meglesi, mi a helyzet a kötés alatt, és az alapján már meg is lesz a válasza.