7/2 - Útban a szabadság felé

Natsuki hihetetlenül szenvedő arcot tudott proukálni, ha valami nem tetszett neki. És attól függetlenül, hogy senki se volt, aki gyönyörködhetett volna az előadásában, most mesterfokra fejlesztette ezt a produkciót. Egy halom ruhával halk nyüszörgést halltva vetette le magát a padlóra. Oké... Kell lennie egy viszonylag normális darabnak... Vagy ezek mind 180 centisek voltak?! Csüggedten állapodott meg az egyik ingnél, s ledobálta a felsőjét. Hát jó. Legalább a blúza meg a melltartó megszárad, apropó melltartó... Kétségbeesetten forgott körbe a szobában. Hol egy tükör?! Volt egy nagyon csúnya félelme... Gondolataiban azonban megszakította Eizan hangja.
- Jól van, majd szólok - kiabálta oda morgós hangon - De ez nem megy olyan gyorsan...
Áh, tükör! De pici... Pasik... Komolyan... Jézusom! Tényleg nagyon átlátszó... Pánikszerűen túrta fel a másik fiúkot is. Aztán visszasietett az ágyhoz, s lerángatta róla a lepedőt. Ádáz fejjel tépkedte csíkokra...
Szegény Eizannak egy jó tíz percet kellett várnia, hogy Natsuki végre "befáslizza" magát, és újra felvegye az inget. Kelletlenül visszahajigálta a túlméretezett nadrágokat is, s csak azután kopogott, h kijön. Kezében vizes holmijaival szégyenlősen pillantott a fiúra. Még hogy nem nézek ki hülyén, mi?

Eizan összevont szemöldökkel hallgatta a bentről jövő gyanús hangokat. Mi a fenét csinál? Valamit... tépked? Úristen, Natsuki lehet, hogy tombolni kezdett odabent... Talán jobb is, hogy most nincs bent. A lányok tényleg ennyire ki tudnak akadni, ha nem áll jól nekik egy ruha?
Mikor viszont a lány kilépett az ajtón, Eizan alig tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. Nem, meg kell állnia. Natsuki így sem túl boldog az új ruháitól, ne keserítse el még ő is.
- Nagyon... - kezdte a megfelelő kifejezést keresve - egyedi...

A lány gyilkos tekintetével szinte leszúrta Eizant.
- Fogd... be... - sziszegte tagolva a szavakat, s villámgyorsan elfordult. Karjait keresztbefonva magaelőtt indult dühösen a fedélzetre. Nem érdekel, nem gondolok rá, nem gondolok rá, nyugi-nyugi... A fenébe is! Ez annyira röhejes, hogy még egy fiúnak is feltűnik! A francba már!
Dühösen szorongatta a karját.
Normális. Női. Ruhát. AKAROK!

Eizan zavartan vakargatta a tarkóját. Ez most... ijesztő volt. Tényleg ennyire ki tudja akasztani őt egy ruha? Mostantól jobb, ha vigyáz, mit mond, különben... súlyos következményei lehetnek. Inkább nem is említi többé, de még csak nem is céloz rá. Ellenkező esetben lehet, hogy rövidtávon elhalálozna.
Nagy levegőt vett és követte felfelé Natsukit.

Hayate meglátva a korlátnál ácsorgó Nobut inkább fedezékbe húzódott. A lecseszés hiányzott neki most legkevésbé, ezért inkább nem vonja magára a figyelmet. Bár Nobu talán nem olyan, aki ráripakodna, amiért feljött. Az ő döntése, nem? Nem várhatta el, hogy még túl sokáig ott üljön a holttest mellett. Jobb, ha kicsit átfújja a szél, hátha messze viszi gondolatait.
Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy rövid időre a vízbe ereszkedik. Az biztos alaposan fertőtlenítené a sebét, nem? Hmm... még meggondolja, viszony akkor előtte inkább leveszi a kötést. A ruhái már úgyis vizesek, azoknak mindegy.

Natsuki tanácstalanul pislogott a háttal álló Nobura, aztán Hayatére. Szóval jól van, hál égnek! Erősebb fából faragták, mint gondolta. Sietve megkerülte a kajütöt, s körbenézett. Oké, hova rakhatná fel száradni a ruhákat? Vissza kéne mennie valami kötelet kereni? Ajjaj, de mivel csiptesse fel őket... Sok a baj... Lezuttyant a padlóra. Hű, kellemesen felmelegítette a nap. És ha csak simán ide rakná le őket? Körbenézett, valami nehezék után. Könnyedén talált is valami, ki tudja milyen rendeltetésű - mindegy, neki fémnehezék - dolgot. A cipőit is lekapta, bár erősen kételkedett benne, hogy a halványodó fényben megszárad, de legalább nem lesz csurom vizes az egész...
Óvatosan pislogott vissza abba az irányba, ahol a fiúkat sejtette. Eizan reakciója után valahogy nem akarta tovább égetni magát. Itt maradt hát inkább a padlón, őrizve a ruháit. Hátát a hajó oldalának döntötte, s szemét lehunyva élvezte a fényt. Így nem is fázik annyira. Csak még egy kicsit ne menjen le a nap!

Daisuke lépések zajára kapta fel a fejét és egyből fegyvert rántott. Na vajon kósza katonák érkeznek, vagy csak a csapat többi tagja?
Az egyik fa mögé húzódva várta, hogy kiderüljön, melyik is a megfejtés. A többieknek... valahogy nem volt ideje szólni. Bocs.
Hamarosan Haruka és Shouri gyorsan mozgó alakját szúrta ki a fák között. Tehát csak ők?
A fegyvert mégsem engedte le. Nagyon futnak... lehet, hogy üldözik őket?

Nem sokkal Natsuki után Eizan is felért a fedélzetre. Gyorsan felmérte a terepet, majd a lány mellé lépett. Valóban eltökélte, hogy többé nem hozza fel a ruha dolgot.
- Mennyi idő még vajon, amíg lemegy a nap? - kérdezte, de nem feltétlenül Natsukitól. - Remélem, hogy a parton maradtak épségben ideérnek. Katonával nem találkozhattak, szóval rendben kell lenniük.
"Hacsak nem haltak bele a sérüléseikbe..."

Haruka arcán kissé lejjebb hagyott a mosoly, mikor szinte egyenesen belefutott Daisuke gépfegyverébe.
- Hűű... - lepődött meg a lány. - Ugye nem akarsz lelőni?
- Üldöznek? - kérdezte válasz helyett a srác.
- Ja, Shouri. De amúgy senki.
Daisuke értetlenül engedte le a fegyvert.
- Idióták... A frászt hozzátok az emberre.
- Bocs, nem volt szándékos - vigyorgott a lány.
- Haruka, gyere... - próbálta elrángatni barátnőjét a szintén befutott Shouri.
- Mit szívott a csajod? - ráncolta a homlokát Daisuke. - Mindegy, inkább tudni sem akarok róla.
- Készülj az indulásra - vetette még oda Shouri, majd megindult, hogy összehívja a többieket.

- Nem tudom - rázta a fejét Natsuki - De szeretnék már mindenkit itt tudni. Ha biztonságban nem is, de legalább szem előtt. Nagyon aggódom - mondta és átkarolta a térdét - Már... Már másfél napja is azon törtük a fejünk Yuukával, hogy... Benawinak van-e esélye túlélni... Eddig, nem is tudom... arra gondoltam, ha idáig kibírta nem lehet baj, de... Talán pont fordítva van. Talán már késő. Nem jutott időben orvoshoz, már nem lehet megmenteni. Mi van, ha így van? És Nami? Miattam szakadt fel a sebe. Ha... ha baja lesz, akkor... én öltem meg a legjobb barátom. Megint.
Nem nézett Eizanra. Nem mert, nem akart, nem is volt képes. Csak görcsösen szorongatta keresztbefont karját. Mit tehetne még értük? Nem orvos. Szerezni kell. Valahogy. Mindenáron. Dehát... milyen kapcsolatai vannak neki? Görcsösen gondolkodott, de rá kellett jönnie, hogy nem bízhat senkiben. Mindaz, amije eddig volt... A pénzről szólt. Neki pedig olyan most nincs. Sem semmi más. Az ő társasága nem az ingyen jóindulatáról volt híres. Megtehetnék. Semmibe nem kerülne nekik a kormány szeme elől elrejtve tevékenykedni. De nincs okuk megtenni.

- Jó lenne, ha többet tehetnénk értük - telepedett le Natsuki mellé Eizan. - Ez így... elég frusztráló. Nem csak mi nem tudjuk, mi vár a sebesültekre, hanem ők maguk sem. Bele sem merek gondolni, mi mehet a fejükbe. Az egyetlen valamirevaló társunk, akit még bizonyos fokig akár orvosnak is nevezhettünk volna, halott. Bár szerintem ilyen sérülésekhez ő is kevés lett volna. Remélnünk kell, hogy még nem késtünk el, hogy nincs számukra veszve minden. Lennie kell reménynek...
Eizan közben próbált előre gondolkodni. Odakint... milyen ismerőse van, akire rá merné bízni az életüket? A családjára semmiképp sem, ahhoz túlságosan félti őket. Ha kiderülne, végeznének velük. Gyerünk, Eizan, gondolkozz... Nem akad senki? Senki, aki segíthetne?

- Hű, tényleg ház!
(Nem, doboz!)
- Nahát... - dörmögte Nami - Annak néz ki... Érdekes...
- Csak nem iróniaszagot érzek a levegőben?
- Hát nem tudom... - csóválta a fejét Nami. - Én egész mást érzek, főleg a te közeledben. Hé!
Nami még épp idejében kapta el a lány karját.
- Vigyázz, még lezúgsz! Lassíts már egy kicsit! Szép lassan, óvatosan... MONDOM LASSAN... és óvatosan is... - nagyot sóhajtott. - Életveszély vagy, kis csillagbogaram...
Midorival igencsak nehézkesen, de végül sikerült - kisebb karcolások árán - a leereszkedés. Nami csak remélni tudta, hogy a házban már nem képes újabb gubancot cisnálni, de ösztönei azt súgták, Midori nagyon tehetséges lány. Sóhajtozva vonszolta be őt, és leültette a jól ismert kanapéra.
- Itt várj! Mondom VÁRJ! El ne mozdulj innen! Mi a szarért kellett innod, hm?! Eddig se voltál kezesbárány, de...
- Jól vagyok! - emelte fel a hangját Midori. - Minek ücsörögnék!
- Nem vagy ép eszednél...
- Sose vagyok - közölte dühösen a lány, eliramodott az egyik szobába feltúrni a fiókokat. Nami nagyot sóhajtva nézett utána. Hát jó... Csak nem csinálja ki magát... Azzal bevette magát a másik helyiségbe. Először is valami táska. Mert azt persze okosan a parton hagyták...

- Mindig csak ez mondjuk. Hogy kell. De... Azt akartam, hogy Kaori túlélje. Túl kellett volan élnie. Megérdemelte volna. Inkább mint én. De maghalt. Mit számít, minek kéne lennie? - hátrahajtotta a fejét, s a vöröslő felhőket bámulta. - Érdemes optimistának lennünk, Eizan? Vagy attól csak még rosszabb lesz, ha hitegetjük magunk? Egyszerűen... Örülnöm kéne annak, hogy mi ketten jól vagyunk és... és... ennyi? A barátaim meg fognak halni, de... - keserűen elnevette magát - Mit számít, úgyis magam mögött akarok hagyni mindent... De te tényleg jól vagy, ugye? - kérdezte aztán ijedt hangon, és odakapta a fejét - Ugye-ugye, te nem sérültél meg komolyan?!

Shouri megállt a tisztás közepén, és ott várta, hogy a többiek köré gyűljenek. Ő nem mondja el többször, az fix. Már csak Harukát kéne lehűteni - hehh... eddig épp hogy fel akarták melegíteni... - és rendben is lesznek a dolgok.
- Gyerünk mindenki! - kiáltott azért körbe. - Nem áll szándékomban kiabálni, ezért legyetek szívesek közelebb jönni. És lehetőleg gyorsan, mert nem szeretnék túl sok időt elfecsérelni.

Hiroshinak meglepően hamar sikerült életet vernie Ichiroba.
- Te sem vagy már a régi, hallod - csóválta a fejét meglepetten. - Mi történt veled, hogy nem kell felrugdosni a földről?
- Ehh, maradj már csöndben... - nyújtózott nagyot Ichiro. - Olyan szépet álmodtam.
- Tényleg? És elmondod, miről?
- Hogy rajtad volt a női fehérnemű és nem rajtam.
- Remek... fehérneműs pasikról álmodsz... Hát Ichiro, mindig is sejtettem, hogy vonzódsz hozzám, de ezt kicsit túlzásnak érzem...
- Marha! - Ichiro erre már tényleg magához tért. - Szerencsére ki voltál cenzúrázva.
- Te cenzúrázod az álmaidat? Ez egyre jobb lesz, nem akarom tudni, miről szólt.
- Ó, hogyaza! Inkább... nem, hagyjuk. Kazu merre van?
- Kazushige - hallatszott egy ásítás kíséretében. - Épp most keltem fel.
- Az jó - lépett közelebb Hiroshi. - Ugyanis Shouri össznépi megbeszélést akar tartani.
- Megyek.
Kazu rátámaszkodott bal kezére és úgy próbált talpra állni, de karja kicsúszott alóla.
- Elaludtad a karodat? - kérdezte Ichiro. - Az jó szar, velem is elő szokott fordulni. Biztosan végig azon volt a fejed egész súlya.
- Aha, lehet... - mondta bizonytalanul Kazu, és megpróbálta kicsit kinyújtóztatni karját. - De... ha elaludtam volna, akkor csak zsibbadnia kéne, nem?
Hiroshit kezdte megrémíteni a fiú arcára kiülő kétségbeesés.
- Kazushige... a bal karod... eltalálták a harcban?
- Igen... nem sokkal a könyököm fölött, de eddig egész jól bírta, csak kicsit sajgott. Azt hittem, csak súrolt. Most viszont...
- Tudom, hogy fáj, de be tudod hajlítani? Meg tudod mozdítani?
- Nem... igazából... igazából nem is érzem... Hiroshi, ugye nem...?
- Az idegek... megsérülhettek az idegek... Reméljük, hogy csak részleges, mert különben...
- Különben nem tudom használni többé a bal karom...?! - fakadt ki Kazu. De...de a karja nélkül... hogyan ragad majd tűt ezután? Nem hódolhat majd a hobbijának? Sőt.. nem élhet majd teljes életet? Nem, ez nem lehet, nem történhet ilyen... Biztosan csak álmodik, ugye...? Csak egy nagyon valóságszerű álom az egész...

- Nem, jól vagyok... - felelte a hallottakon töprengve Eizan. Már maga sem tudta, mit mondhatna. Talán jobb lenne, ha semmit. Itt most nincs jó válasz, szinte lehetetlen megnyugtatni bárkit is. Még ő maga sem nyugodt, bárhogy is takarja. Sajnos nem tudta annyira átérezni Natsuki fájdalmát, mint akarta. Elveszteni valaki nagyon fontosat... Itt sorra haltak mások barátai, és persze legtöbbjüket ő is sajnálta, de... de neki itt igazából nem volt egy igazi barátja sem. Inkább csak haverok. Ha nem lenne Natsuki, teljesen egyedül lenne. Itt csak ő az igazán fontos számára. Ha őt elvesztené... nem, ebbe nem tudott belegondolni.
Felsóhajtott. Mondania kéne még valamit, ugye? De mit? Mit tudna még, amivel nem rontja a helyzetet?

Natsuki a fiú vállának döntötte a fejét.
- Igazad van - mondta, pedig az egy szót sem szólt - Muszáj erősnek lennem. És hinni. Ha csak itt sajnáltatom magam, azzal nem sokra megyek. És... Tudod, nem rég még holtan akartam látni Namit. Tényleg. Véresen komolyan gondoltam. De te visszafogtál és... hálás vagyok. Nagyon hálás. Talán... túléli. Jó lenne. És talán még rendbehozhatjuk a barátságunk. Lehet, hogy vajmi kevés esélye van, hogy kijussunk, de nem volt kár az egészért. Lehet, hogy nem tudjuk végigcisnálni, de nyertünk. Nem is az a lényeg, hogy csak órákat, vagy napokat, hanem... Annyi minden történt. Megismerhettelek téged. Annyi évig jártunk egy osztályba és... semmi. Most meg... Ezért megérte, igaz? Kezdem megérteni Namit. Hiába történt annyi szörnyű dolog. Mégis jó ez így. Lehetne persze jobb is... - tette hozzá magyarázkodva - Mind megérdemeltük volna, hogy túléljük, de... Valahogy mégis úgy érzem, hogy jobb, mintha nem bennünket választottak volna ki. Hosszú idő után most érzem magam újra igazán embernek. És ez jó. Nagyon jó érzés.

Kenta észrevéve az érkezetteket idegesen pattant fel. Ketten...?! Mi a...?! Kétségbeesetten nézett Tatsuyára. Nem lehet... ugye nem lehet...?

Shinji csak unottan tette el a mobilját, s lassan feltápászkodott. Zsebre vágott kézzel közeledett a társasághoz.
- No mi van? - kérdezte hanyagul - Megyünk már? Ideje, lassan beesteledik... Van konyha a hajón? Kezdek marhára éhes lenni...
Benawi dühös tekintettel szemlélte Shinjit. Éhes mi?! Szegény... Életében nem állt még ilyen közel ahhoz, hogy nekiessen valakinek. Dühösen pattnat fel a földről, de egyenlőre csak ökölbe szorított kézzel méregette. Még egy szó és...

Eizan átkarolta Natsuki vállát. Legalább kicsit felmelegítheti a lányt. Félt, hogy a vizes ruhák így is túl sokat voltak rajta, félt, hogy esetleg mégis megfázott. Egy megfázás pedig most nagyon nem hiányzott, egyikőjüknek sem. Az immunrendszerük így is legyengült, ki tudja, hogy milyen károkat okozna most egy egyszerű nátha.
- Én is... azt hittem, valamennyire már mindenkit ismerek, de csak most kezdek rájönni, kik is az osztálytársaim. És ez a felismerés nem feltétlenül rossz. Ez a bajtársiasság meglepett. Nem gondoltam volna, hogy egyszer mindannyian egy közös célért fogunk küzdeni, az életben maradásért. De így történt, és összetartó csapattá váltunk. De a legnagyobb ajándék mégiscsak te vagy...
Lágy csókot lehelt a lány homlokára. Mi lenne most vele Natsuki nélkül?

Tatsuya lassan közelebb lépett Harukáékhoz, mintha tartana attól, mit fog hallani. Látta, hogy közben már a csapat nagyjából Shouri köré gyűlt. Kazu arca furcsa falfehér színt öltött, de elutasította, hogy Hiroshiék támogassák. Leesett a vérnyomása, vagy túl sok vért vesztett? Ő is jócskán megsérült.
- Na szóval - kezdte Shouri. - Először is felesleges aggódni, mikor elváltunk a csapat többi tagjától, még mindenki életben volt.
- Még? - vonta föl a szemöldökét Daisuke.
- Igen, még. Majd inkább odafelé. A lényeg az, hogy a hajót sikeresen bevettük, így most szépen odaviszünk titeket. Csónak is van, nem kell aggódni. Szedelőzködjetek össze, és amint lehet, indulunk.
- Jé, Tatsu! Használod a mankót? Tetszik? - kérdezte a vártnál talán kissé vidámabban Haruka, ahogy a fiú felé lépett.
- Ömm... aha... - lesett rá elbizonytalanodva Tatsu. - Mi ez a nagy öröm?
- Jaj, már megint - lépett Shouri a lány mellé. - Bocs, Ikeda, de Haruka jelenleg nem beszámítható.
- Dehogynem! - vágta rá a lány. - Nagyon is jól vagyok, csak kicsit szebb színben látom a világot.
- Meghiszem azt... - csóválta a fejét Shouri. - Ikeda... megtennéd, hogy alaposan fejbe kólintod azzal a bottal?
- De... miért?
- Hidd el, jót fog tenni neki.
- Jól van, inkább leállítom magam - grimaszolt Haruka, majd tüntetően letelepedett az egyik fa tövébe. Tatsuya értetlenül pillantott rá, majd az előtte álló Shourira, aki vállat vonva odébb lépett.

- Ez hihetetlen, komolyan - mondta Natsuki őszinte meglepettséggel a hangjában - Még mindig nem értem... Mi ketten... Biztos, hogy ez nem álom? Szerintem nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy az osztály két legellentétesebb személyiségű tagjai vagyunk. Mégis mit keresünk mi most... egymás mellett? - szorosabban simult a fiúhoz - Nem panaszként mondom. De ez hihetetlen... Ha Nami ezt közli velem a kirándulás előtt, körberöhögtem volna. Eszméletlen vagy... Sosem gondoltam volna, hogy te... igazából ennyire... Mármint, azt tudtam, hogy figyelmes vagy és... és... De nem hittem, hogy ez nekem bejön. Hű... Ne érts félre, de azt hittem nekem unalmas lenne egy ilyen srác, de... épp ellenkezőleg... Mindig meglepsz. Sosem gondoltam volna például, hogy... - elmosolyodott - Egy Eizannak például eszébe jutna lerántani a földre maga mellé egy lány. Végülis nem tetted meg, de... eljátszottál a gondolattal. És ez izgalmas. Olyan bolond tudsz lenni néha, mint én is. Szóval valahol... mégis hasonlítunk. Sose gondoltam volna... És ha úgy vesszük... néha én is szeretek a csapat lelke lenni. Nem rossz szerep. Ha nincs más és úgy adódik magamra vetem. Itt legalábbis. És nem csak mint valami parancsolgató kisfőnök. Vagyis... lehet, hogy erről jobb lenne Yuukát megérdezni - tette hozzá zavartan. - De szerintem... hasznos voltam. Remélem. Azt hittem az ilyesmi a te szereped. De azért nekem is ment. Érdekes, igaz?

Kenta igyekezett visszafogni magát. Még... De ugye nem Midori van bajban? Képtelen volt elhessegetni rossz gondolatait, de legalább annyira kontrollálta magát, hogy nem kérdezett közbe. A fenébe is, mit művel?! Egyáltalán minek aggódik egy ilyen lány miatt?! Mást se csinált egész idő alatt, csak rajta törte a fejét. Elég, elég már! Az a lány folyton csak egy halott emberre gondol... Mást se csinál... Ráadásul egy olyan fiúra, aki képes lett volna megölni őt. Még azt sem mondhatja, hogy nem próbálta észhez téríteni. Mindent meg tett. Most már elég volt, igazán elég. Ha Midori menthetetlen hát... Szomorú, de ők ketten nem függenek össze. Nem kell állandóan a lány miatt aggódnia, ő attól még létezhet normálisan, hogy Midori képtelen erre! A francba is... Miért kellett így belehabarodnia?! Nem is... nem is ezt a lányt szereti... Az a Midori már rég eltűnt. És nem fog visszatérni. Ezt ő maga is eleget hangsúlyozta. Vége. Legyen elég Kenta. Megtetted, amit tudtál. Vesztettél. De nem számít. Az élet megy tovább. Számodra. Hogy vele mi lesz az legyen az ő problémája. Nem tudsz mindenkit megmenteni. Fogadd el!

- Hát én sem nagyon hittem volna annak, aki azt mondja, hogy majd egy ilyen gyönyörű lányt tarthatok a karjaim közt - mosolygott Eizan is. - Érdekes, milyen párosokat szül az élet... és ez a 'játék'. És változtam is, úgy érzem, előnyömre. Az elején... hehh... ne nevess, de az elején még Daisuke is könnyűszerrel lefegyverzett. Utána a toronynál lévő második találkozásunkat te is láthattad - önkéntelenül is megdörzsölte nyakát. - De ha most próbálna hasonlókat, le merem fogadni, már nem sikerülne neki. Erősebb lettem, mind testileg, mind szellemileg. És ezt neked is köszönhetem. Először a toronyban, utána mikor rám pirítottál... Nem tudhatom, mi lett volna, ha mindez másként történik. De úgy érzem, jobb ez így. Végre magamra találtam - elgondolkodva szemlélte felsebzett kézfejét. - Igen, nagyon is. Nem azt mondom, hogy teljesen átalakultam, csak valahogy több lettem. Nem igazán tudom megmagyarázni, de nem is akarom. Akkor elveszne a varázs. Egyszerűen csak... így van jól.

Shouri megvárta, hogy a ligetben maradtak összeszedjék magukat. El ne felejtsék majd ők is megkeresni a táskáikat a parton! Élelem és víz nélkül igencsak húzós lenne.
Daisuke készült el először. Félvállra vetette a táskáját és az egyik fának támaszkodva várakozott az indulásra. Tatsuya is hamar befejezte a pakolást és hű mankójával csatlakozott a várakozókra. Ichiro Kazushige mindennemű ellenkezése ellenére magához vette sérült társa táskáját, és kijelentette, hogy vagy ő cipeli, vagy itt helyben felvágja a fára - mind a táskát, mind a gazdáját. Kazu erre már elhallgatott, de azért hálás szemekkel pislogott a fiúra. Élettelen kezét Hiroshi gyorsan felkötözte, hátha a pihentetés segít rajta.
Yuuka is vállára vette táskáját és várakozón nézett Benawira. Rossz volt így látnia a fiút, de már késő volt helyrehozni a dolgokat. Magából kiindulva még jó ideig eltart majd, hogy Benawi megeméssze a történteket.

Nami elégedetten igazgatta új pulcsiját. Tökéletes. Nem lóg cafatokban, nem véres. Táskát is hamar talált, s találomra zsúfolt bele egy-két ruhát, valamelyik csak jó lesz a többieknek. Dolga végeztével kíváncsian ment át a szomszéd szobába. Kerekre tágult szemekkel figyelte Midorit.
- Te... Mit művelsz? - nyögte ki nagy nehezen. A lány dühösen pislogott rá.
- Öltözködök, szerinted?
Nami felsóhajtott.
- Hadd segítsek, ez nem épp a te méreted...
- Feltűnt, nem vagyok becsípve, oké?
Nami megértőn bólogatott. Persze-persze... Nekiállt kutorászni a szekrényben. Kell lennie olyan picike ruhának is, amit Midori hord. Azonban fél perc múltán is tanácstalanul nézett a lányra.
- Hát, oké... Feladom... Tényleg semmi.
- Mondtam - fonta karba a kezét a lány. - Csak te sose hiszel nekem!
- Semmi baj, megoldjuk! - vágta rá bíztatóan Nami és elmosolyodott. Egy félhosszú ujjú ruhát rángatott elő a kupacból, s hozzá egy övet. Nyilván látszani fog, hogy bő, de azért legalább nem olyan, mint tehénen a gatya... Midori rosszul tűrte az öltöztetést. A másik lány már hozzászokott a heves természetéhez, de ez a fokú agresszió azért meglepte. Vajon meddig tart még ez nála? Jajj Midori, mért nem hallgatsz sohase rám? Nem kellett volna... Rumot így meghúzni... Nme is bírod a piát... Sose bírtad... Ezt persze hangosan inkább meg se említette, csak újabb csúnya vitát provokált volna.
- Oké, menjünk - mondta aztán, de eszébejutott még valami. - Várjunk csak... Kaja! Gondolom a többiek is ki vannak már ettől a már tök száraz kenyértől... Hol is...? Áh, kamra! - elmosolyodott. De jó, hogy most Nobu nincs itt! Megkímélte magát pár csípős megjegyzéstől. Látta, hogy Midori követi őt, és segített is a hátizsákba rámolni ami ehetőt találtak. Ki tudja mi van a hajón. Biztos ami biztos. Milyen finom vacsorájuk lesz! Ideje már! Két napja nem ettek semmi normálisat! No jó... Az a palacsinta ebédre finom volt... meg a süti is... De a többiek ki tudja ettek-e egyáltalán. No jó, valamennyit biztosan. Mérsékelten. De most már nagyon kell az erő. Érezte magát. Fájt mindene, és nem csak a sebek miatt, fáradt volt, álmos, kimerült. Éhesnek tulajdonképpen nem volt az, de talán egy kis étel helyrehozza.
Elindultak kifelé. Még Midori is... Ejj... Nem hiányzik a fáradt csontjainak őt kontrollálni... Még cipelni is könnyebb lenne, mint ez... Már megint fut... A lejtőn... Basszus már...

Benawi csak egy bólintással jelezte, hogy indulhatnak. Shinji nem is várt, hogy Shouri meginduljon, magától is odatalál a partra. Kivételesen nem volt kedve a csoport végén koslatni. Türelmetlenül vágott neki az előttük álló rövid útnak. Hmm, még mindenki él... Most az egyszer lehetne szerencséje... Na, Nami vagy Nobu haldokoljon... Ó, csak ne haljanak meg, míg oda nem ér... Olyan kíváncsi lenne az arcukra... Főleg a másikéra... Szenvedtek vajon annyira, mint én? Ha nem, rásegíthetek kicsit... Nem sajnálom a fáradságot, ha rólatok van szó... Tudhatjátok...

Natsuki lehunyta a szemét. Igen, jól van ez így. Így Eizan mellett minden jól van. Látsz most engem, kicsi Kaori? Gondoltad volna? Örülnél, hogy boldognak látsz, igaz? És Namival is minden rendben lesz. Vigyázok rá. Már... már jobb ember vagyok, ha csak egy kicsit is. És ebből nagyon sokat neked köszönhetek. Ha már téged nem tudtalak megvédeni... őt meg fogom, ígérem. És én se sírok többet. Nem szabad. Csak előre nézni. Ezt kérnéd tőlem. Hogy éljek. És Nami is. Mondd, mit tehetnék értük? Namiért, Yuukáért, Benawiért és... legfőképp Eizanért? Te mit tennél, ha élnél, mit tudnál? Van megoldás? Egyetlen dolog jutott eszébe, de a gondolat valószerűtlen volt. Látott valami halványan pislákoló megoldást, de próbálta kiverni a fejéből. Nem. Ez most már lehetetlen... Képtelen lenne rá. Kell lennie más útnak... Talán Hayate, Nobu vagy Shouri... nekik kell lennie valami ötletnek. Talán neki már nincs különösebb szerepe. Csak bárni és asszisztálni a tervükhöz. Ennyi. Nem kell mindig a középpontban lenni.
Gondolatai rohamosan tompultak. Érezte, hogy erőt vesz rajta az ólmos fáradtság, amit az előbb még legyőzött, de most nem is akart. Már nem kell félnie. Biztonságban van. Eizan mellett. Minden rendben lesz. Lassan egyenletesebbre váltott a légzése, de gyorsabb volt, mint egy átlagos alvásnál szokott. Akármilyen megnyugtató gondolatokkal szenderült álomba, talán mégis meglepték az elmúlt napok képei. Ki tudja, annyira zavaros és gyorsan váltakozó volt minden, hogy nem emlékezhetett rá. A hűlő levegő ellenére a teste egy kicsit melegebb lett, s néha kellemetlenül meg-megmozdult. Mindössze ennyit észlelhetett Eizan a lányban dúló viharokból.

- Akkor hát induljunk! - pattant föl a fa tövéből Haruka, és sietve indult meg Shinji után. Shouri próbálta tartani a lánnyal a lépést, szerencsére nem is esett nehezére. A végén még valami hülyeséget csinál. Bakker, Haruka, többé te nem nyúlsz rumhoz! De legalább nem vagy részeg, csak... jobb kedvű. Igen, enyhén felélénkültél, de most meg úgy vigyorogsz, mint valami idióta. Mostantól kezdődik a szigorú elvonókúrád.
Tatsuya tarkóját vakargatva nézett Haruka felé. Ez... nem a normális állapota, ugye? Mi a franc volt azon a hajón, amitől ilyen lett? Jesszusom... meddig marad még ilyen? Remélte, hogy a lány gyorsan helyrerázódik majd.

Eizan nem nagyon szólalt meg, hagyta, hogy Natsukit elnyomja az álom. Vajon jó neki idekint? Nem lenne jobb odabent az ágyban? De már úgysincs szíve felkelteni, hagy pihenjen egy kicsit. Ha a többiek megjönnek, úgyis fel fog ébredni.
Ekkor valami furcsát látott meg. Hayate épp átmászni készült a korlát fölött, hogy a kötélbe kapaszkodva megkezdje ereszkedését. Eizan hitetlenül meredt a fiúra és már szólásra nyitotta volna a száját, mikor tekintete találkozott a másikéval. Hayate szemei keményen fúródtak az övéibe, míg a fiú enyhén megrázta fejét, és szája elé tette egyik ujját.
Mi az, hogy maradjon csendben...? Miféle őrültségre készül ez az idióta?!
Nem sok ideje maradt reagálni, mert Hayate halvány mosollyal az arcán folytatta az ereszkedést. Te jó ég... meg akarja ölni magát? Mi a fenét akar a vízben?! Már pattant volna föl, de akkor Natsuki biztos felébredt volna. Dühösen harapdálta a száját és Nobut kereste a tekintetével.
- Nobu...! - kiáltott halkan a fiú után. Hangoskodni megint csak nem mert, így nem tudta, eljutott-e társához a hangja. A francba... lehet, hogy mégis utána kéne néznie...

Nobu meglepve kapta fel a fejét. Hm? Csak hallucinált? Kíváncsian körbejáratta a tekintetét. Meg mert volna esküdni rá, hogy valaki szólt hozzá. Eizanon és Natsukin állapodott meg a tekintete. Eh, nem, ők el vannak foglalva. Vagyis nagyon... izé...

Látva, hogy Nobu feléjük fordult, Eizan szabad kezével arra intett, amerre Hayatét eltűnni látta.
Csak el ne fordulj! El ne fordulj, hallod? Nézd meg, mit csinál az ott lent egyedül!
Keze hirtelen megdermedt a levegőben, mikor Natsuki megmoccant mellette. A csudába... nem ébresztheti fel. Miféle ördögi kör ez?! Sóhajtott, és még egy utolsó intés után leengedte karját.

Shinji meglepve pislogott a mellette, majdhogynem pattogó lányra. Hű, egyeseket nagyon feldobta a közeli szabadság érzése. Rosszallón húzta össze a szemét. Nem mintha pont ő lenne az, akinek bárkit is jómodorra kéne intenie, de azért ez idegesítette. Gyorsan elfordította a fejét, s csak előre nézett.

Kenta Tatsuya mellé sietett. Még mindig viaskodott szóbahozza-e a többieket, de aztán... Most még nem. Legalább egy kis ideig nem. Annyira nyilvánvaló lenne az aggódása, ha azzal kezdené a beszélgetést.
- Haruka... - kezdte zavartan - Mindig ilyen? Mintha... kicsit visszafogottabb lett volna eddig...
Bár, ha a lány ilyen pörgős és vidám, nem lehet nagy baj. Ráadásul Midori a barátja. Nem lenne ilyen boldog, ha komoly baja lenne. Vagy egyáltalán baja lenne. Nincs semmi. Nyugi. Nincs semmi. Meg ha lenne is... De a fenébe Kenta, ne áltasd magad! Egy percnyi önuralmat nem tudsz magadra erőltetni, hogy ne gondolj rá, hogy a francba ne érdekelne?!

Nobu bután pislogott Eizanra. Talán mondhatná, ha akar valamit, de ez az activity nem az ő sportja. Sóhajtva elindult arrafelé, ahova a fiú integetett. Legközelebb inkább körbeírást oké... De le is rajzolhatod... De mutogatni basszus?!
Morcosan könyökölt a korlátra.
- Mi a %!ß$%...?! - futott ki belőle (höhö, ejtsd ki ha tudod) , majd kiabálásra váltott - Hayate! MI A FENÉT MŰVELSZ?!
Hát ez nem normális! Mit akar a vízben?! Mért mászik kötelet azzal a sebbel?! Ha ezt túléled bazd meg, esküszöm megöllek!

Haruka vígan sietett előre, de mintha apadni kezdett volna a vidámsága. Már kevésbé nagyokat lépett és a tempója is mintha kissé lassabb lett volna. Arcáról lehervadt a vigyor, szemében a felismerés kezdett csillogni.
- Ó, bakker... - motyogta, ahogy a rum hatása kezdett alább hagyni. Elég jól kiugrálta magából. Ez a rum... lehet, hogy kicsit tényleg erős volt? Pedig ő jól bírja a piát. Bár... most sem volt részeg, csak kicsit... nos igen, becsiccsentett, hisz jócskán meghúzta az üveget. De ahhoz képest egész hamar leülepedett, a gyomra mégis csak a régi. Remek, már csak egy a probléma...
Nem mert hátranézni a többiekre, nehogy meglássa, milyen fejet vágnak. Gyerünk, próbálj szép lassan visszaalakulni. A hirtelen változás túl feltűnő, és itt most úgyis csak Shouri tudja az igazat. Ő pedig nem valószínű, hogy pletykálni fog. Kifújta a levegőt, és továbbindult a part felé.

- Tényleg elég... fura... - hagyta rá Tatsuya a távolodó lány alakját figyelve. - Lehet, hogy valami volt a vízben? Vagy valami gázt szívott be a hajón? Nem tudom, utána merjek-e járni... Egyenlőre úgy néz ki, jól elvan, utána majd kiderül. Remélem... remélem azért nem marad így.

Nami kissé megnyugodva - már amennyire futólépésben nyugodtnak lehet látszani - követte Midorit. A sziklák közül kiértek sík terepen csak nem esik pofá... ... ra... Talán mégis. Ez Midori. Nagyot sóhajtva indult felkaparni a lányt.
- Nem kell, hagyj békén! - kiabálta az, ahogy megfogta a karját. - Mondom hagyj!
- Mennünk kell, várnak a többiek! - mondta csitító hangon a lány - Meg akarod várakoztatni Harukát?
Ezzel csak meggyőzheti... Vagyis azt hitte.
- Nem érdekel! - kiabálta s kitépte a karját a lány kezéből. Mi van már itt akar fetrengeni a földön?!
- Midori...? - kezdte kérdőn nézve rá.
- Menjél! Menjél akkor!
- Nem hagylak itt, ne butáskodj, gyere szépen... Keresünk valami... nem tudom, de jobban leszel... A fiúknak biztos van ötlete...
Midori dühösen fordult el a lánytól.
- Itt maradok! - közölte. Nagyszerű! Most mihez kezdjen egy hisztis, jól beiszogatott Midorival. Mintha ez utóbbi - mármint a Midori - nem jelentene alapjáraton is elég nagy problémát. Főleg ha arról van szó, hogy valami akarata ellen van, vagy nem egészen egyezik vele. Az is elég, ha nem neki jutott először eszébe...
- Kérlek... - mondta halkan.
- Nem akarok! - rázta a fejét a lány - Nem megyek el innen! Itt van Tesshin! Itt van... Én nem megyek el!
Nami kidülledt szemekkel nézett rá. Ó, hogy...
- Jajj, kicsim... - leguggolt mellé, s óvatosan belesimított a hajába. Mit mondhatna most? Mit jó ilyenkor? Érezte, hogy a lány rázkódni kezd. Szelíden simogatta a hátát.

Benawi szótlanul követte a társaságot. Csak egy pillantást vetett Yuukára, hogy jön-e mellette, aztán lehajtotta a fejét.

Hayate egy pillanatra megdermedt, és csak utána emelte fel a fejét.
Hupsz, hát lebukott. Ejnye, Eizan, nem voltam elég nyilvánvaló, hogy khmm... kussolj? Na milyet kapsz majd ezért...
- Halkabban, Natsuki még felébred - szólt a korláton áthajoló Nobuhoz, de közben suttyomban lejjebb ereszkedett. Ez az, már elég közel van a víz. - Különben meg fertőtlenítek. Mivel pillanatnyilag nem láttam rá más módot és ezt tűnt a leghatékonyabbnak, ázok kicsit a vízben. Ha ez megnyugtat, csak egészen rövid ideig. Ennyire mazochista hajlamaim még nekem sincsenek.
A következő pillanatban meglazította szorítását a kötélen és a vízbe csobbant. Amint a sós víz hozzáért egészen friss sebével, legszívesebben felordított volna. Még hogy nem mazochista, mi? Ezek után már ő sem volt ebben olyan biztos. Ujjaival görcsösen markolta a kötelet.
Na jó, még egy kicsit és mehet. Bőven elég lesz ennyi önkínzás. De ha nem használ, kicsit ideges lesz... Ezek után már fertőtlenítsen jól ez a szar és ne itt haljon meg!
Bassza meg, ez tényleg csíp... Jó, talán lassan vissza is mászhat, ennyi elég lesz.
...
Izé... már csak erőt kéne gyűjtenie a mászáshoz.

Yuuka többször szólásra nyitotta a száját, de végül mégis mindig meggondolta magát. Nem akarta így látni Benawit, azt szerette volna, hogy a fiú helyrejöjjön, de tudta, ezt most nem siettetheti, bárhogy is szeretné. Tényleg nem tehet mást, mint hogy mellette marad. És így is lesz. Ő is szinte összeroppant Sayuri halálának hallatán, ő nem lett volna képes így tovább menni, mint Benawi. Mennyivel erősebb nála... Hiába, lelkileg ő mindig is labilis marad, gyenge... Ichiru is megmondta, nem? Hát tessék, igaza volt...

- Idióta - sziszegte Nobu, s továbbra is figyelemmel kísérte őt. Lószart nem mazohista a srác... Ugrásra készen feszítette izmait, hogyha az ott lenn netán meg akarna fulladni ott tudjon teremni. Volt egy olyan érzése, hogy ad 1: a sós víz a nyílt sebnek nem tesz jót; ad 2: a mászás a friss sebnek nem tesz jót; ad 3: a vízbecsobbanás se...

Natsuki álmosan mozgolódott Eizan karjai közt. Résnyire nyitotta a szemét. Még mindig világos... Akkor tehát semmit sem aludt... Furcsa mégis annyira elnehezedtek a tagjai... Újra lehunyta a szemét.

Hayate még mindig csak a kötelet markolta, de eddig még nem sikerült elindulnia. Mennyivel szarabb ez így... Régebben is 'játszott' olyat, hogy például citromlével maratta össze a sebeit. Hát az sem volt kellemes, de ez... Nemrég meglőtték, bakker!
Gyerünk, pár húzás elég is, csak hogy kiérjen a sebe a vízből. A karja csak megtartja addig, kicsit pihen, és már mászik is tovább felfelé. Ott meg jól átkötözi magát és végre átöltözik. Mondjuk tény, hogy kellemesen lehűtötték a vizes ruhák, de nem hitte, hogy hosszútávon túl jól jár velük.
Összeszedte magát, és jó pár centivel feljebb húzódzkodott a kötélen. Újra megismételte a mozdulatot, míg sebe végre kikerült a vízből. Huhh, ollé... Csak egy kis pihenő, és máris folytatja.

Csak akkor mert újra megszólalni, mikor Midori legalább már annyira rendbejött, hogy felüljön. Még mindig csendesen, nyugtatóan simogatta.
- Nem maradhatsz itt... - mondta halkan. - Mit mondanék Kentának, hm?
- Őt nem érdekli... - felelte Midori is csendesen.
- Már hogy ne érdekelné! Mindig olyan...
- Ezt te nem érted! - rivallt rá Midori - Már neki is elege van... és... és... teljesen igaza van... Én... sose leszek már olyan, mint régen. Már ő is rájött. És így... nincs szüksége rám. Nem akarok Nami. Csak teher vagyok mindannyiótoknak. De magamnak legfőképp. Engedj el... - fejezte be lehalkulva.
Nami hitetlenül rázta a fejét.
- Nem, nem akarom...
- Nem mintha számítana mit akarsz... - válaszolt nem kevés iróniával a hangjában Midori. Meglepetésére azonban Nami elkapta a karját, s talpraállította. Midori megpróbált ellenkezni, de Nami jóval magasabb volt nála, és erősebb is.
- Úgy tűnik számít... - mondta dühösen, és maga után húzta a lányt - Ne akard, hogy durvább eszközökhöz kelljen nyúlnom, előre!

- Mondd csak... - vett erőt magán Kenta - Szerinted a többiek...? Mért nem jött mindenki? Shouri mintha célzott volna rá, hogy valaki... Nincs jól... Haruka viszont egészen feldobott - újra a lányra pillantott, no jó, most már legalább nem pattog, mint drága barátnője szokta. - Nem igazán értem mi folyik itt...

- Az igazat megvallva én sem - sóhajtott Tatsuya. - De azt mondták, nem halt meg senki... mondjuk hozzárakták azt az aggasztó kis 'még' szót. Lehet, hogy olyat teszek, amiről nem gondoltam volna, hogy önszántamból megteszem... - a másik kérdő pillantását látva ismét felsóhajtott. - Megyek és beszélek Shourival. És kihúzom belőle, mi folyik itt. Olyasmit mondott, hogy majd később? Nekem most jött el a később. Nem szeretném, ha kellemetlen meglepetéssel fogadnának, inkább most szeretnék felkészülni rá.

Eizan nem vette észre, hogy Natsuki egy pillanatra felriadt. Azt hitte, a lány csak álmában mocorog. Vajon nyugodt az álma? Ha már ébren kínzó gondolatok gyötrik, megérdemelné, hogy legalább álmában elkerüljék őt. Jó lenne, ha legalább ő ki tudná pihenni magát, akkor talán jobban lesz. Aludj hát...

- Én sem... - gondolta magában Kenta, és aggodalmas arccal nézett Tatsuya után. Mihamarabb tudni akarta a részleteket, egyszerre mégse akaródzott utánamennie. Inkább várt. Majd visszajön és tudósít. Így a legjobb. Ki tudja, hogy reagálna, ha olyat hallana, amit nem szeretne.

Tatsuya nagy levegőt vett és felzárkózott Shouri mellé.
- Mondd csak... - kezdte, miután nagyjából összeszedte magát - mi történt...?
- Nem áll módomban információt kiadni Harukáról az engedélye nélkül - jött a hűvös felelet.
Tatsuya zavartan nézett maga elé. Nem pont erre számított. Ennyire beskatulyázta őt Shouri?
- Nem Harukáról van szó, vagyis részben igen. Mi történt a hajón? Most már szeretném tudni.
- Ja, hogy ott - vont vállat a kérdezett. - Elfoglaltuk.
- Tudom, ezt már mondtad! De ha megkérhetlek szolgáltatnál némileg több információt?
- Mármint? - vágott értetlen fejet Shouri, mintha ezzel szándékosan akarná idegelni társát. Sikerült is, de Tatsu igyekezett titkolni.
- Mármint hogy megsérült-e komolyabban valaki.
- Hayate - jött a szűkszavú felelet.
- Hayate? És mennyire...
- Súlyos? Nemtom, elég közelről kapta azt a lövést. De azért ő is szépen viszonozta az apja ajándékát.
- Állj, állj, állj...! Az apja? Mit keres itt Hayate apja?
- Jah, hogy te nem voltál az iskolánál, mi? Hayate apja valamiféle fejes, legalábbis volt. Ő hozta a nyakunkra az erősítést. És búcsúajándékként egy gyönyörű lövést eresztett a fiába. De ha megbocsájtasz, kicsit előremegyek és megnézem, mit művel a jelenleg nem túl komplett barátnőm. Bár mintha kicsit javult volna. Amúgy sem kenyerem a bájcsevegés.
Tatsuya szívesen kérdezett volna még, de sejtette, hogy ennél többet nemigen tudna kiszedni a srácból. Már ez is szinte kész csoda volt. Inkább visszament Kentához, hogy beszámoljon arról, mit is hallott.

- Hayate? - pislogott meglepetten Kenta. Mindenre számított, csak erre nem. Hogy pont ő sérüljön meg! Szóval tényleg itt az apja is. Nem semmi, meglőtte a saját fiát... Bár miután ráküldött, igen többek közt rá is egy halom katonát, hogy megölje... A dolog nem a hajón dőlt el. És Midori jól van. Nem, nem ez most nem a helyes gondolat! Hayate súlyosan megsérült! Nem könnyebbülhet meg, mikor egy társa lehet, hogy haldoklik nem is messze...
A part felé pillantott. Már jól ki lehetett venni a sziklákat, perceken belül odaérnek. Perceken belül végleg elhagyják ezt a szigetet. Lassan kifújta a levegőt. Több mint a fél osztály itt maradt... Hogyan történhetett meg ez? Bár már a kezdetektől képesek lettek volna mind összefogni. Bár elsőre a toronyba mentek volna. Bár több emberben is megbízott volna. Bárcsak Shinji betartotta volna a szavát... De most már mindegy... Már teljesen mindegy.

- Kérlek Midori, légy oly szíves, és haladj már magadtól! - nyögte fáradtan Nami. - Nem tesz jót a sebemnek, oké? Haladjunk, légyszíves!
Midori dühösen fonta karba a kezét. Mintha lenne más választása... Ez nem igaz... Meg fogod még bánni, hogy rámkényszerítetted... Morogva meresztgette a szemét, de a sík terepen lehetetlen megszöknie a lány elől. A fenébe már!

Jól van, ennyi elég is volt. Meg tudja csinálni, ő bizony nem kéri meg Nobut, hogy húzza fel. Már épp elég volt, hogy kiszolgáltatott állapotban látta. Jó, az is tény, hogy a srác ellátta a sebét, ahogy csak tellett tőle, de azért egy határt meg kell húzni. Ő nem fog mindig másokra támaszkodni.
Meglesz ez... Gyerünk, még pár méter, és jól leszel. Kicsit talán majd pihenhetsz is, semmi gond. Csak éld túl... de ugye tudod, hogy most akár ronthattál is a túlélési esélyeiden? Sőt, valószínűleg rontottál ezzel a kis kalanddal. Fertőtlenítés, mi? Hát majd meglátjuk, mire mész vele.
Jó pár perc múlva fáradtan kapaszkodott meg a korlátban. Megcsinálta.

- Úgy látom már egész jól van a kisasszony.
Harukának hátra sem kellett fordulnia, Shouri szinte rögtön ott termett mellette.
- Tudod, hogy bírom a piát.
- Hát persze. Azért ne mondd, hogy semmi hatással nem volt rád az a rum.
- Esetleg egy icipicit megéreztem. De csak ennyi.
- Aha, én hiszek neked. De ne tudd meg, milyen érdekesen néztek össze utánad a többiek.
- Francba...
- Bizony-bizony... Ki tudja, miket gondolnak rólad.
- Jól van, jól van, értettem. Mostantól józan maradok. Azért tényleg jól esett, átmelegített.
- Meghiszem azt. De legközelebb inkább én tartok majd igényt eme nemes feladatra.
- Adj be fényképes önéletrajzot és majd eldöntöm, alkalmazlak-e - mosolyodott el Haruka. - Na de mindjárt itt a part. Még nem mondtuk nekik, hogy talán meg kell várni Namiékat.