7/2 - Útban a szabadság felé

Hayate az adandó választ fontolgatta. Lássuk csak, mennyire ismeri az apját? Ha újabb erősítést hívna, az újabb tetemes pénzmennyiségbe kerülne, és ennek a programnak az ára valószínűleg már így is felszökött. Nem, amíg nem tudja biztosra, hogy az emberei halottak, addig nem fog erősítést hívni. Csakhogy van egy kis bökkenő... Már sem az iskolát nem tudja elérni - már ha akarja -, sem a katonáit. Szerette volna azt mondani, hogy nem, nem hívott újakat, de...
- Fogalmam sincs, hívtak-e új erősítést - bökte ki végül. - De az biztos, hogy még nem érhettek ide az újabb csapatok. Nem gondolhatják, hogy rövid időn belül ennyi katonára van szükség pár diákhoz. Itt a becsületük forog kockán, és ha kiderül, hogy feleslegesen hívtak ide újabb katonákat... Ha tippelni kéne, a nemre szavaznék. Nem, még nem hívtak másokat. Viszont... előbb-utóbb páran tényleg ki fognak jönni a partra, hogy kiderítsék, szükséges-e. Az iskola nem felel már a hívásaikra, a saját embereik sem. Tehát már igencsak gyanakodhatnak. Menjünk északra, és nézzük meg, áll-e őr a parton. Ha nem, jókora mázlink van, viszont ha igen... akkor még útközben is tudunk rajta gondolkodni. Kivéve, ha van még egyéb ötlet. Én... egyenlőre nem tudok jobbat, de bárkit szívesen meghallgatok, tényleg.
Na igen... ha már így vezetőnek lett kikiáltva, a jó vezető egyik ismérve, hogy ha kell, elismeri hibáit. Most ő is ezt tette. Bár lehet, hogy lehetetlent próbál. Hogyan is lehetne képes arra, hogy megjósolja, mi vár rájuk?

- Akkor... - nézett körbe Nami - Itt el is válnak az útjaink, igaz? Semmi értelme a liget szélére kikísérni bennünket...
- Mintha bárki is könnyes búcsút akart volna venni tőled... - ciccegett Shinji. Nami megszeppenten pislogott rá. Nobut már kezdte idegesíteni, hogy a lány mindig így reagál, ha Shinji megszólal, a francba is, ez nem vall rá! Mikor szedi már össze magát? Átkarolta a lányt.
- Senki sem kérdezte a véleményed - sziszegte a fiúnak, aki erre elégedetten elmosolyodott.
- Ha vészes lesz a helyzet, remélem megint eszetekbe jut, hogy tartoztok még... Dupla öröm lenne, ha otthagyjátok a fogatokat - mondta válasz gyanánát Nobunak.
- Majd meggondolom... - felelte gúnyosan a fiú, s Namit magával húzva elindult előre. Francba Shinjivel... Mért nem tudja legalább egyszer kihagyni a csípős megjegyzéseit?
Midori vetett még egy szúrós pillantást a fiúra, aztán - szó nélkül - ő is elindult Nobuék után. Kenta magában vívódva nézett Midori után. Tett is egy bizonytalan lépést, de aztán visszahúzódott, s dühösen egy fának vetette a hátát. Tüntetően elnézett a másik irányba. Őt aztán nem érdekli, nem érdekli... Ha ekkora idióta, hogy ki akarja maratni a sós vízzel a sebét, tegye! Neki is tudnia kéne, hogy ez nem fog jót tenni neki... Ha nincs ennyi esze, hát... viselje a következményeit. Ő nem fog állandóan a nyomában járni. A korábbi "beszélgetésük" után pláne nem.
Natsuki Eizanra lesett. Most akkor... ejj, jól kezdődik az búcsúzás... már megint veszekedés... De legalább most ők rendben vannak...

Eizan viszonozta a lány pillantását, de agya már jóval előbbre járt. Úszni... erre nem is gondolt. Bakker... Ő még hagyján, annyi sebe nincs, a kezén lévőtől meg csak nem fog kikészülni, de Natsuki... biztos, hogy ez jó ötlet? De ha most felveti, megint kitörhet a vihar. De hát a francba is, nem tud nem aggódni! Jól van, Eizan, gondolatban vegyél nagy levegőt. Még nem vagytok a vízben, ugye? És ha majd bementek, és látod rajta, hogy rosszul viseli... akkor legyél férfi, állj a sarkadra és küldd vissza! Akár akar jönni, akár nem, ez nem játék, mégiscsak az élete a tét. Ó, és persze figyelned kell, nehogy megjátssza, hogy jól van, közben meg kiderül, hogy szenved. Figyelned kell, figyelned...

Tatsuya megpróbált bátorító arckifejezést ölteni, de nem nagyon hitte, hogy összejött. Kezdte úgy érezni, hogy ez a hajós kaland sokkal veszélyesebbnek ígérkezik az erdeinél.
- Vigyázzatok magatokra, jó? - szólt a szintén induló Harukáék felé.
- Igyekszünk - bólintott a lány. - Ne félj, visszajövünk.
Csak ennyit mondhatott, Shouri már terelgette is tovább. Tatsuya halkan felsóhajtott. Tényleg gyere vissza...

Mire Yuuka észbe kapott, a csapat szinte már ketté is vált. Még épp elkapta, amint Hayate biccentett egyet az itt maradottak felé, majd ő is előre sietett. Nem, ő nem megy harcolni. Itt a helye, itt, Benawi mellett. Eddig még nem bizonyult túl jó támasznak, pedig ő szeretne az lenni...
Natsuki és Eizan pedig mennek. Úgy tűnik, most már annyira nem igyekeznek titkolni, hogy van köztük valami. Legalább most... boldognak tűnnek. Nem amiatt, amire készülnek, hanem mert együtt vannak. Benawi... hogyan tudnék segíteni neked...?

A sziklák között megbújva Nami elhúzta a száját. Két őr... Hát ezt megszívták. Négy szem többet lát... Most mi a fenét csináljanak... Tényleg nem tudják szótlanul kiiktatni őket? Két csendes lövés... A karperecére nézett, aztán Nobura. Talán meg tudná csinálni... Hayate felé nézett, aki a szomszéd szikla mögött bújt. Vajon belemenne? Suttogva vázolta fel az ötletét Nobunak, aki bólintott. Vigyázva átsettenkedett Hayatéhez, hogy egyeztessen.
Nami addig aggódva pislogott hol Midorira, hol a tengerre, hol a sebére. Igen, az imént még nagyon lelkes volt, de most... Ha bemegy a vízbe már nincs visszaút, és ha... rosszul bírja... le is buktathatja a többieket. És abba nem csak ő hal bele. De ez Midorira is igaz, neki is csúnya sebe van. Vagy legalábbis elég sok vér van a ruháján, és... Mit csinálhatott vele Tesshin? Ó a fenébe is... Ha őt Nobu bántotta volna, hát... Fogalma sincs mit érezne. Oké, ők párbajoztak, de az egész más. Midori más kapcsolatban volt Tesshinnel. Ők nagyon régi barátok.

Hayate komolyan fontolóra vette Namiék ötletét. Nem is hangzik rosszul, csak egy valami hibázik. Mennyi az esélye, hogy a hajóról figyelik az parton álló őröket? Bár elég messze bent van még a vízben, biztos túl sekély volt már a part felé. De távcsövük még mindig lehet. Meglehetősen... kockázatos. Ráadásul ha valaki pont akkor lesne ide, mikor mondjuk az őrök összeesnek... De nincs más választásuk. Ha az őrök maradnak a helyükön, úgysem tudnak beúszni. Kivéve, ha jó nagy kerülővel mennek, de annyi idejük nincs, és akkor sincs garancia, hogy nem szúrják ki őket. Hayate Nobunak is felvetette aggodalmát, miszerint könnyen lehet, hogy a hajóról szemmel tartják a partot. Esetleg... mondjuk Nami tényleg kiiktatja az őröket. Mondjuk lehet, hogy odafönt a fedélzeten ezt tényleg észreveszik. Tegyük fel azt is, hogy megindulnak kifelé - valószínűleg van még csónakjuk -, hogy megnézzék, mi a gond. Akár lehet akkora mázlijuk, hogyha kicsit arrébb mennek a vízbe, és próbálnak lebukni, ha kritikus közelségbe kerül az ellen, akkor kikerülve őket fel is juthatnak a hajóra. Már ha a kiküldöttek a part felé figyelnek. Akkor viszont pár embert hátra kéne hagyni kiiktatni őket. Nem, még mindig nem jó. De nem teketóriázhatnak sokáig. Rendben, Nami... Csináld.

- Hayate beleegyezet - vitte a hírt Nobu. Nami boldogan bólintott. A fiú megfogta a kezét. - De én nem.
- Micso...?!
- Csss... Add ide! Én pontosabban célzok.
Nami sértődötten húzta el a száját.
- Most nincs idő hisztire, ez csapatmunka - sziszegte a fiú - Majd az önérzetedet ápolgatjuk később...
Nami némán sóhajtott, s elkezdte lecsatolni a karpereceket. Nem elég az imént hozott döntése, még ez is... Tényleg semmi haszna itt... Fenébe, ez így egyre égőbb, Hayate csúnyán fog nézni rá. Bár azért még lehet enyhíteni a helyzeten, ha Midorit is bevonja. És na ná, hogy be fogja! Nem hülye... és főleg nem mazo...
A fiú kezébe nyomta a karkötőt, aki sietve felcsatolta - Nami alig bírta elfojtani kuncogását, nocsak Nobu, most már Hiroshi és Eizan után te is csatlakoztál az ékszeres pasik közé, gratulálok...

Nami feszengve figyelte, ahogy a fiú céloz és lő. Az első katona azonnal holtan rogyott össze. A második meglepetten forgatta a fejét, de Nobu nem késlekedett, a katona már nem élte meg, hogy megtudja ki volt a támadója. Nami megkönnyebbülten sóhajtott. Nobu tényleg tud! Vetett egy büszke pillantást Hayatére. Az én pasim, az én fegyverem.

Hayate elismerően biccentett egyet. Ügyes. Na igen, célozni is tudni kell, biztos fájhatott annak, amelyik a nyakába kapta. Na de most munkára. Most jön az úszás része. Hmm... vajon a sós víz mennyire jó fertőtlenítő? Talán nem a legjobb...
Mielőbb el kell indulniuk a hajó felé, mielőtt észreveszik, hogy gáz van az őrökkel. A táskát viszont nem viszi, felesleges lenne mindent eláztatni. A fúvócső... az sem kell. Még az a méreg vagy mi jól kiázik belőle, és megdermednek a vízben. Fenét kell még többet kockáztatni. Akkor hát a tanto jön? Hmm... igen, a jó öreg tanto. Elég lesz.
Intett a többieknek, hogy jöjjenek ők is. Bár még visszafordulhatnak, még megtehetik. Vagy senki sem akar? Gondolta.
Na akkor indulás! Lehet, hogy mégiscsak kezdeni kellett volna a hátsebével... de most már mindegy, nem?

Nobu a lány kezébe nyomta a lecsatolt karkötőket a táskájából csak a láncos ostort vette magához, másra nem lesz szüksége. Aztán nagy lendülettel indult meg Hayate után, észre sem vette, hogy Nami nem követi. Ellenben a hátrébb várakozó Natsuki igen. Kérdőn Eizanra pillantott, aztán biccentett egyet, s sietve Nami mellé térdelt a szikla mögé.
- Mi a baj, nem vagy jól?
Nami megrázta a fejét. Nem gondolta volna, hogy pont Natsuki lesz az, aki észreveszi őt, meghatotta, hogy mégis törődik vele a lány. De most igyekezett nem foglalkozni ezzel, s a lényegre tért.
- Még igen, de... Nem merek bemenni a vízbe. Szét fogja marni a sebem. Túl mély ez ahhoz. Majd szépen kijöttök értem csónakkal - mosolyodott el. Natsuki tétovázott egy pár másodpercet, aztán a lány vállára tette a kezét.
- Semmi baj.
- Tudom...
- Nem tartunk gyengének...
- Tudom!
- Haszontalannak se...
- Tudom, hagyd már abba!
Egy rövid ideig néztek egymásra, aztán Nami a lány kezébe nyomta a karperecet és sietve előkotorta a kis nyilacskákat gyűjtő dobozt is.
- Vidd ezt! Azért ezek elég masszívak, nem áznak szét... És... vigyázz magadra!
Natsuki bólintott.
- Te is! Még kijöhetnek a partra...
- Azért van nálam lándzsa - mosolygott a lány - Viszont... - fejével Midorira bökött, aki pár méterre aggódva lesett rájuk - neki is maradnia kéne. Remélem rá tudom venni...
- Mondd azt, hogy nem vagy jól, és vigyázzon rád! - kacsintott Natsuki, azzal magára hagyta a lányt. Nami nagyot sóhajtott. Csak sós vízzel kell megfenyegetni és máris helyrejön a barátságuk? Egész egyszerű Natsukival jóban lenni. Egy kétszer összevarrt lőtt seb bőven elég! Semmi extra...

Shouri sokáig filózott, majd nagy nehezen végül mégis megvált az íjtól. Nem sok hasznát vennék a hajón. A tőrt azért magánál tartotta és a bicska is megfért a zsebében. Haruka a konyhakést hozta magával, valamint a rajzszöges faragott fúvócsövet. Rajzszöggel gépfegyverek ellen...? Roppant... nevetséges. De valahogy majd csak lesz. Ők is megindultak Hayatéék után.
Eizan pár pillanatig tétovázott, de végül nem ment Natsuki után. Hisz azért nézett rá, hogy ne tegye. Ő is lerakta hátizsákját, majd karkötőit kezdte vizsgálgatni. Remélte, hogy nem rozsdásodnak majd be. Nem is most, mert ennyi idő kevés hozzá, de mondjuk később. Egész jól szívéhez nőtt a fegyver, ha lehet így fogalmazni, így odakint is nagyobb biztonságban érezte volna magát a rejtett pengékkel. Hát majd kiderül. Ő is a part felé lépett, de csak lassan haladt, hogy bevárja Natsukit. Közben látta, hogy Hayate már belegázolt a vízbe, majd mintha megborzongott volna. Vajon csak hideg volt, vagy... máris elkezdte marni? Érdekes úszótúra lesz, annyi szent...

Midori aggódó pillantásokat vetett Namira, s ahogy az - miután Natsuki magára hagyta - biccentett felé, gondolkodás nélkül odament. A másik lány látta, hogy csak úgy ömlenének belőle a szavak, így csendre intette.
- Itt maradok - mondta halkan. - Félek ezekkel a sebekkel a sós víztől... Nem a legjobb a parton sem maradni, egyedül...
- Persze! - vágta rá Midori - Ha a vízben rosszul lennél, nem tdunk mit kezdeni veled. Maradj csak!
- Ez rád is igaz, Midori-chan - mondta komolyan Nami. A lány erre a földre szegezte a tekintetét.
- Nem tudom... Harcolni akarok...
- Hát még én! De... Meghalni azt azért nem! Kérlek, maradj te is Midori!
- De a többieknek szüksége lehet rám! Ha csak hatan mennek fel az talán kevés, és ha... ha meghalnak, mert nem tartottam velük?
- És ha lebuknak, mert neked olyan fájdalmaid lesznek, hogy nem tudsz elúszni a hajóig?
Midori az ajkába harapott.
- Nekem is szükségem van rád - folytatta Nami - Ha kijönnek a partra, mert észreveszik őket - intette fejével a két halott felé - Egyedül enm tudom megvédeni magamat...
Midori felsóhajtott.
- Hát rendben... Ha a többiek nem gondolják máshogy...
Előre pislogott a gyorsan távolodó Nobu-Hayate páros felé. Ejnye már, Nobut ennyire érdekli Nami? Nem is pislog aggódva hátra? Áh, biztonyára ő vette rá, hogy ne jöjjön...

Hayate próbált nem törődni a fájdalommal, miközben belegázolt a vízbe, de érezte, hogy azért enyhén összerezzent. A franc... nem, nem fogják miatta elbukni. Annyi mindent kibírt már életében, nem fogja a sós tengervíznek megadni magát. Gyorsan még hátranézett, hogy mindenki követi-e példáját. Midori és Nami a partok maradtak. Tehát nem kockáztatnak? Helyes. Két emberrel kevesebb, az igaz, de legalább a part is be van védve, és kettővel kevesebben vesznek oda, ha lebuknak. Akkor most egy kis úszás következik. Lehet, hogy telhetetlen, de jó lenne gyorsan végezni a hajón, utáni keresni valami száraz ruhát, nehogy még tüdőgyulladást vagy mit is kapjanak ráadásul. Na jó, a feladat adott, akkor hajrá. Már csak észrevétlenül közel kell kerülni a hajóhoz, fel kell rá jutni, ó és persze el kell foglalni úgy, hogy lehetőleg túl is éljék. Na meg persze most nem nagyon van lőfegyverük sem, ellentétben a gépfegyós őrökkel. Príma. Nem is érti, mit aggódik...

Nobu Hayate nyomában begázolt a vízbe. Nem igazán lepődött meg, hogy a sebeit csípi a víz, ha csak karcolások is, azért ez sós. Dehát állítólag fertőtlenít... Kibírja... Csak a válla miatt aggódott, dehát... majd ha odajut ráér ezen szenvedni... Kis fáziskéséssel nézett körül.
- Nami...? - kérdezte összeráncolva a szemöldökét - Oh... Maradnak Midorival? Hát... Igazából érthető, nekem kellett volna rászólnom, hogy lőtt sebbel nem kéne... Jó, hogy magától is rájött... De azért, jól esett volna, ha legalább egy szót szól róla nekem is...
Gyorsan elhallgatott, mikor rájött, hogy itt drámázik Hayatének. Talán nem kéne előadni a sértett srácot, nem áll jól neki.

Natsuki bevárta Eizant, s addigis felcsatolta a karkötőt, s zsebre rakta a nyilakat.
- Nézd mit kaptam? - mondta a srácnak, miközben ők is begázoltak - Csak, hogy látszódjon egy pár vagyunk - vigyorgott. Nagyon styleos... Remélem Nami nem kéri vissza... Azért ez még kinn is jól jöhet. Fene gondolná, hogy fegyver...

- Hát... elmentek... - szólalt meg egy idő után Ichiro.
- Micsoda észrevétel... - sóhajtott sérült karját próbálgatva Hiroshi. - Kicsit rosszabbodott a reakcióidőd, vagy csak én érzem úgy? És mindjárt leragadnak a szemeid.
- Nem is ragadnak... - pislogott egyre laposabbakat Ichiro.
- Á, dehogy... Menj és aludjál szépen! Vegyél példát Kazuról. Ő is milyen jól alszik ott a fa tövében. Tehát sipirc. Nem, felesleges, majd én figyelek! És különben is, vagyunk még egy páran, elég ennyi őrszem. ... Na húzzál már!
Ichiro kelletlenül vetette le magát a földre, de magában mégis örült az ötletnek. Iszonyat fáradt volt, a szervezete már nagyon igényelte az alvást. Te jó ég, tényleg mindjárt bealszik. Mindjárt...

Kenta hosszú percek múlva is még mindig ugyanott állt a fának dőlve. Hirtelen aztán, ki tudja minek köszönhetően, nagyot sóhajtott, s leült a földre. Mégis ettől csak még nyugtalabbank látszott. Meredten bámult maga elé, s egy szót sem szólt, vagy egy pillantást se vetett a többiekre.

Hayate jól hallotta Nobu szavait, mégis valahogy elengedte őket a füle mellett. Most minden figyelmét a távolban úszó hajóra összpontosította. Hmm... milyen messze lehet vajon? Jó pár percbe beletelik majd, sőt... Affene... de itt még legalább sekélyebb a víz. Közelebb érve viszont vigyázniuk kell, mert ahogy észreveszik őket, végük van. Nem szabad lebukniuk. Arról kell közelíteni, ahol nincs nagyon ablak. Vagy mikor a fedélzeten nincs senki. Nehéz lesz, bakker. És még fel is kell jutni.

Eizan gyorsan végigmérte a karkötőt. A nyílvető, ugye? Csak remélte, hogy nem árt neki nagyon a víz, bár ha az ő karkötői bírják, ennek is kell.
- Nem rossz, sőt... - vizsgálgatta a nyílvetőt - mintha illene is hozzád. Bár az én karkötőim nem igazán mennek a szemem színéhez... Na jó, abbahagytam. De figyelj, most komolyan... ha nem bírod, inkább gyere ki. Én is így fogok tenni, rendben? Csak ez a víz marni fog, az biztos, mivel te sem úsztad meg sérülések nélkül.

- Persze, aztán majd Harukáék mennek négyesben... - vetett csúnya pillantást a fiúra - Felejtsd el. Valakinek harcolnia kell, és nem elég rá négy ember. Most már nem hátrálok meg!
Nem a legszebb válasz. Eizan biztos azt várta volna, hogy hát persze, de nem lesz semmi bajom, jól vagyok. Csakhogy ezt nem mondhatja. Mert ha lenne se fordul vissza, most hazudjon? Ha rosszul viseli... tegye úgy mintha nem fájna? Nem hazudhat állandóan... nem áll jól neki.

Tatsuya fontolóra vette, hogy meginduljon-e Kenta felé. Végül csak felsóhajtott, és maradt a helyén. Körbenézett a többieken. Hiroshiék elvoltak, Yuukáéknak sincs most szükségük senkire, Shinjit és Daisukét hagyjuk... Akkor ennyi? Na jó, akkor jobb híján majd őrködik. Hátha így hasznossá teszi magát.

Eizan halvány mosolyt erőltetett az arcára. Na igen, ő is így gondolta. Nem is Natsuki lenne, ha ezek után visszafordulna. De azt is nagyon jól tudta, hogy ő sem fog. Hatan egy hajó ellen? Hányan lehetnek? Rövid távon úgyis kiderül, nem? Már ha nem lövik szitává őket még a vízben...
Enyhén megrázta a fejét. Nem, most már menni fog. A győzelem itt van egy karnyújtásnyira, itt már csak nem veszíthetnek! Csak nem...!
- Menjünk akkor - szólalt meg. - Már Shouriék is bent vannak a vízben.

Natsuki határozottan bólintott és megindult. A víz hideg volt, igen, elsőre ez volt a legnagyobb problémája, s szeretett volna a legrosszabb részén hamar túl lenni, így sietve gázolt bele. Hamarosan csípni is kezdett és a lánynak rá kellett jönnie, hogy a fázással ellentétben, ez nem múlik, ahogy szokja...

A talaj hamarabb fogyott el a lábuk alól, mint azt Haruka gondolta volna. De ez végülis nyilvánvaló, nekik mégiscsak mélyebb a víz, ha egy ilyen hajóhoz viszonyítja az ember. Nem mintha nem tudott volna rendesen úszni, de frusztrálta, hogy a lába alatt már csak a víztömeg van, és nem tud megpihenni, ha esetleg szeretne. Pedig egyre jobban érezte, hogy fárad. Ha már vele így van, hogy vannak a többiek? Akik tényleg meg is sérültek, még ha azt is mondják, hogy nem súlyos. Hogy bírják a tempót...?
Megkönnyebbülve látta, hogy a hajó alakja lassan föléjük magasodik. Csak meg ne lássák őket, most már ne! Ha már ilyen közel jutottak, ne most kelljen meghalniuk!
...
Eddig semmi életjel... de csak nem hagytak egyedül egy ekkora hajót? Hát... már csak meg kell keresni, hol juthatnak föl. Hayate már mintha el is indult volna felfedezni. Menjenek ők is körbe? Mást nem igazán tudnak tenni.

Nobu nem akart feltűnést kelteni így maradtegy helyben várva Hayate utasításaira. Kis késéssel Natsukiék is befutottak. A lány Nobu mellé úszott, viszonlag közel a hajóhoz, s inkább azért nem szaglászott körbe, hogy egy kicsit kifújhassa magát.

Hayate hátranézve látta, hogy mind épségben megérkeztek. Fáradtan, de épségben. Látta, amint Haruka kimerülten támasztja a hajó oldalát és ott keres kapaszkodót, és látta, amint Shouri féltőn magához húzza a lányt és hagyja, hogy az belé kapaszkodjon. Nocsak, ilyen is van...?
Intett, hogy várjanak, mindjárt jön, majd tovább úszott, hogy felfedezze a hajó többi részét, találjon valami bejáratot. Azt már most látta, hogy az ablakoknál semmi esélyük, túl magasan vannak. A horgonyt sem a fedélzetről dobták le, ennél a hajónál legalábbis nem szokás. Egyetlen reményük volt még: a két partra küldött csónak. Ha leengedték a csónakokat, de utána nem húzták vissza a kötelet, hogy könnyebben visszatérhessenek majd, akkor nyert ügyük van. Kérdés, hogy tényleg így van-e.
Átúszott a hajó másik oldalára. Ha itt nincs, akkor sehol. Akkor hiába volt minden. Gyorsan végigpásztázta a hajó oldalát, majd elégedetten elmosolyodott, mikor meglátta, amit keresett. Tökéletes. A köteleket tényleg nem húzták vissza, magányosan várakoztak a visszatérő katonákra. Akkor hát megvan a belépőjük. Már csak szólni kell a többieknek.

Nobu türelmetlenül szemlélte a feléjük tartó Hayatét. Igyekezett nem túl sürgetően nézni, de belül majd megőrült. Ugye van valami...? Ugye nem kell innen visszafordulniuk, hogy hát bocs, ezt buktuk?

Hayate még egy gyors pillantással felmérte a feléjük tornyosuló ablakokat. Helyes, mindegyik zárva. A fedélzetről csak nem hallják meg őket.
- Találtam valamit, ahol talán feljuthatunk - úszott vissza a többiekhez. - A csónakok kötelei. Hogy odafent mi lesz, az kérdéses. Hamarosan úgyis kiderül...

Hayatét követve a kis csapat megkerülte a hajót. Rövid összenézést követően itt is Hayate ment előre. Nobu úgy döntött zárja a sort, ne olyat hagyjanak a végére, aki kétes, fel tud-e jutni segítség nélkül. De szerencsére senkinek nem okozott különösebb gondot a feljutás. Natsuki először nehezen talált fogást, nem is volt gyakorlott a kötélmászásban, de megoldotta. Felérve, miközben kifújta magát átsuhant az agyán a gondolat, hogy milyen jót nevetett volna, még pár napja, ha valaki elmeséli neki, hogy egy hajókötélen fog felmászni... persze... meg majd beleszeret Eizanba... még mit nem... Kettőt és hihetőbbet...

Hayate ahogy átlendült a perem fölött, máris fedezéket keresett és onnan kémlelt körbe, várja-e őket veszély. Nem, úgy tűnt, egyedül vannak a fedélzeten. Mi ez, valami szellemhajó...?
Összevont szemöldökkel fordult vissza a többiekhez és segített feljutni annak, aki kérte - vagy aki saját megítélése szerint rászorult. Mikor Nobu is feljutott, csendre intette a csapatot, és ismét megfordult, hogy újra felmérje a terepet. Ekkor megdermedt ereiben a vér. Egy katona... nem lehet, hogy nem vette észre... Mit... hogyan...? Lehet, hogy pont most jött ki, amíg a többieknek segített? Ám szerencséjükre még nem vette észre őket. Még. Viszont csak idő kérdése.
Tehát mégsem szellemhajó. Hányan lehetnek még? Sikerülhet némán kiiktatni ezt itt? Lássuk csak, kinek van távolsági fegyvere? A tanto nem igazán, akkor ott volt Nobuéknál a karkötő - ó, hogy az most Natsukinál van? -, akkor esetleg az ostor, Haruka rajzszögei... ennyi... Akkor legyen úgy, mint a parton? Próbált olyan csendben mozogni, ahogyan csak tudott, mikor igyekezett némán felvázolni a tervet. 'Kiiktatni a katonát. Ki szeretné?'

Kivételesen Natsuki is hamar felmérte a helyzetet. Feltöltötte a karpercet és biccentett Hayate felé. Na jó, legyen. Essünk túl rajta. Gyilkolni jöttél ide, Natsuki. Most már... csak ez a pár.. és utána vége... egy életre vége... De most... Most muszáj... Gyors egymásutánban mind a három nyilat kilőtte. Talán túl gyors... Csak az egyik talált?! Mikor... ó a fenébe! Mellette már Haruka is akcióba lendült, és ahhoz képest, hogy csak egy saját maga eszkábált fegyver... nem is rossz... De messze sem volt elég amit a lányok produkáltak. Natsuki látta Nobu bosszús arckifejezését, de az nem tétovázott. Másodpercek alatt zajlódott le az egész - nem is volt több idejük. Nobu előrelendült, s kedvenc fegyverével megadta a kegyelemdőfést. Nos... mind a tizenx pengével... A fiú halványan elmosolyodott. Ez már hányzott. A régi jó fegyver. Nincs is ennél szebb. Naminak igaza van. A gépfegyver olyn stílustalan... Dehát... sajnos akkor is az a hatásosabb... Mégis ezt valahogy ezerszer jobban élvezte. Talán túlzottan is. Igyekezett lenyugtatni magát mielőtt hátranézett a többiekre, de akaratlanul is, szemében még mindig ott lángolt a tűz.
- Na? Most? Hogyan tovább? - kérdezte halkan.

- Úgy látom, nincs itt másik őr... - nézett körbe Hayate. - Bár ez az előző is egyszercsak megjelent, gondolom, bentről jött. A kérdés, hogy mennyien vannak még... de ezek szerint bent vannak. A gépfegyvert mindenesetre tanácsos magunkhoz venni. De most mindnyájan menjünk be? És ha csapdába esünk? Nem lehetnek már túl sokan, a legtöbbjüket le kellett küldeniük a partra. Annyira nem nagy ez a hajó, hogy ötven katonát elszállítson. Meg ha többen lennének, rendesen állítottak volna őröket a fedélzetre is. Én mindenesetre bemegyek, én rángattalak fel ide titeket. Úgy látom, a fedélzeten nem nagyon van már mit tenni. Nos akkor? Van, aki inkább kint marad és onnan fedez? Bár lehet, hogy többre megyünk együtt.
Haruka és Shouri összenéztek, majd bólintottak.
- Menjünk - szólalt meg Shouri. - Ha már idáig eljöttünk, ne most kezdjünk el ilyeneken töprengeni, hogy ki akar kiszállni. Ha csak burkoltan is fogalmaztál, de ez volt a lényeg.
Hayate bólintott a döntés hallatán. Hasonló reakciót remélt. Már csak túl kell élni és elfoglalni ezt a hajóót.

- Menjünk be mind - felelte Nobu szinte gondolkodás nélkül - ... és azt - bökött a gépfegyverre - vidd te!
Nem indokolta meg egyik közlendőjét se, de elég határozottan mondta őket, majdhogynem parancsolóan. Natsuki hátranézett Eizanra. Hát... neki szinte mindegy. De valóban nem szívesen maradna hátra, tényleg jobb, ha együtt vannak mind hatan. Röpke pillantást vetett a part felé. Ott nyugalmasnak tűnt minden. Akkor... Namiék biztonságban vannak. ... Ugye?

A fedélközbe vezető lépcsőn leereszkedve viszonylag keskeny folyosóra jutottak. Talán ha két méter széles volt, tehát egymás mellett el sem tudtak volna férni. A folyosóról jobbra is, balra is ajtók nyíltak. Első ránézésre körülbelül 5-5 darab lehetett mindkét oldalon, maga a folyosó pedig szintén egy ajtóban végződött.
"Jó kis bújócska..." - gondolta Hayate. - "Na, most melyik mögött vagytok? Nem szeretném, ha kinyitnám mondjuk ezt az ajtót, és akkor húszatokkal találnám magam szemben. Na... na? Hmmm... itt nincs senki. Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna csak úgy benyitni, éppenséggel lehettek volna. Majd a következőnél először kopogok..."

Senki... senki... itt sincs senki... Mi a franc folyik itt...? Egyetlen katona az egész hajón? Ennyire bíztak volna magukban? Ennyire nem lehetnek felelőtlenek... vagy igen? Ekkora fejetlenséget okozott volna pár diák? Szép... és ez mind a kormány. Bár tényleg meglepődhettek, az tény. Na jó, már csak egy ajtó maradt.
Kip-kop, kopognék, de nem vagyok olyan hülye. Nos, ki lakik itt? A kapitány? Vetett még egy pillantást hátra, majd óvatosan kinyitotta az ajtót. Először csak résnyire engedte meg magának, de így nem sok mindent látott, ezért szélesebbre tárta. Az első, amire a pillantása esett, az a szemben lévő szék és asztal voltak. De mindkettő üresen állt. Hmm, pedig ez közel sem olyan, mint az előző hálófülkék, konyha meg hasonlók. Csak nem...?
Még egy ajtó nyílt a szobából, talán az irodához, vagy mihez tartozó hálófülkére. Már csak ez maradt. Bár a gépházat elfelejtették, de az ráér a végén is. A lényeg itt van, a lakótérben - már ha van.
Hayate az utolsó ajtóhoz lépett, majd lassan a kilincsre tette a kezét. Most majd eldől. Ezúttal nem habozott egyből szinte feltépte az ajtót, és ugyanazzal a mozdulattal előreszegezte a gépfegyvert. Nem túlzott meglepetésére egy pisztoly csövével találta szemben magát, legalábbis az vonta magára a figyelmét. Belekerült pár másodpercbe, mire feljebb emelte a tekintetét, és azon gondolkodott, miért is nem húzta meg eddig a ravaszt. A pisztolyt tartó illető túlontúl ismerős volt. Remek...
- Nocsak, még élsz? - húzta föl szemöldökét a férfi. - Bár gondoltam, hogy nem intéztek el olyan könnyen. Na halljam, mennyit öltél meg?
Ó, milyen csodás köszöntés, másfélét ember nem is kívánhatna magának. Ilyen 'mázlija' is csak neki lehet.
- Hát, a tieitek közül jó párat, de nem számoltam. Túl sok kiskaput hagytatok. Amúgy üdv, én is szerfölött örülök, hogy láthatlak. De ha nem haragszol, igényt tartunk a hajóra. Annyira megtetszett a partról. Viszont rád nemigen tartunk igényt, remélem, nem gond.
A férfi ismét felvonta a szemöldökét. Úgy beszélgettek egymással, mintha nem is egy-egy fegyvert szegeznének a másikra. Viszont a mondanivalójuk közel sem volt ilyen baráti. Hayate ujja a ravaszon játszott. Vajon más is így beszél az apjával? Nem valószínű... milyen lehet egy rendes beszélgetés? És... ha most meghúzza a ravaszt... Nem... ha az apjánál előbb húzza meg a ravaszt, akkor megkönnyebbül majd? Lekerül róla a nagy teher? És az is jó lenne, ha lenne ideje félreugrani...

Nobu feszülten várt, kezében csurom vér fegyverével. Nem, még nem avatkozik be, mit is tudna tenni? De ha képes is lenne... De nem, túl rideg ez abeszélgetés ahhoz, hogy ő legyen Hayate apja. Említette, hogy itt lehet és úgy tánik ez valami fejs szobája, de... - felvonta a szemöldökét. Csak nem...
Nem merte levenni a szemét a párosról, de hallotta, hogy valamelyik lány - a mozgása alapján biztos az - idegesen fészkelődik. Ehh... Nem bírnak magukkal, csak közbe ne szóljanak...Még jó, hogy Midori nem jött! Már itt pattongna, hogy "Hayate, Hayate... de.... de... ő... de most... de Hayate...?!" Vagy valami hasonló...
Vagy...? Most kivételesen a saját türelmetlenségét vetíti ki más jellemére? És próbálja túlparodizálni, hogy ne legyen kínos a felismerés: aggódik? Ugyan! Ő és az aggódás! Csakhogy... Ez már a második alkalom... Valami... ahogy egyre közelebb a kijutás a szigetről valami kezd visszatérni belé, amit már elveszettnek hitt, és olyan távoli ismerős, pedig alig két napja... két napja még hozzá tartozott. A barátsága Shinjivel... - teljesen természetes, hogy aggódik érte, hogy fél, hogy meghal - ... és most ez. Tudja, hogy Hayate nehéz helyzetben lehet és... érdekli őt mi zajlik.
Nem, ez ennél több. Nem tudja, hogy segíthetne. Pedig akar. Itt most túl sok forog kockán. A múltja, a jövője, amiben régen hitt és amiben most... És ezeknek az összecsapása az életébe is kerülhet, ha hibázik... Csakhogy... Ez msot csakis az ő harca. Egyedül az övé. Senki sem segíthet. Még egy barát se.

Eizan idegesen nézte, ahogy a férfi és Hayate farkasszemet néznek. Hogy lehet, hogy a srác kezében még csak nem is remeg a fegyver? Ennyire hidegen hagyja, hogy épp egy pisztolyt szegeznek neki? És ez a beszélgetés... De most mi lesz? Meddig várnak még? Amíg valamelyik meghúzza a ravaszt...? És ha így is lesz, melyikük? Egy gépfegyvernek nagyobb esélye lehet, de az a pisztoly sem túl bizalomgerjesztő.
- Tényleg meg akarsz ölni? - szólalt meg hirtelen a férfi.
- Szerinted? Azt hittem, ez elég nyilvánvaló - felelte Hayate.
- Érdekes... Ennyire becsülsz engem?
- Becsülni? - ciccentett Hayate. - Jó vicc. Ezek után nem nagyon tudnálak becsülni. Sosem tudtalak.
- Valóban? Pedig az ember azt hinné, hogy ha ennyit megtesz a fiáért, legalább egy kis tiszteletet kivív magának.
- Ó, tényleg. Igazán köszönöm, amit velem tettél! Így legalább már egész jól átlátom ezt az egészet. Végülis... ha nem képeztek ki, talán nem éltük volna ennyien túl. Tényleg köszönöm.
- Szavak, szavak, szavak.... De vajon meg is mered húzni azt a ravaszt?
- Eddig sem esett nehezemre. Erre tanítottatok, nem?
- Akkor mire vársz? Gondolom nem sok mindent akarsz még mondani, és amúgy sem nagyon vagyok kíváncsi rá.
Apa és fia még egy ideig farkasszemet nézett. Pár végtelennek tűnő pillanat után mindkét fegyver elsült. Hayate és az imént még vele szemben álló férfi egyszerre hanyatlottak a földre.

Natsuki ijedten kapta a szája elé a kezét. Jajj ne, ugye nem... Mozdulni sem mert. Ellentétben Nobuval, aki elsőként lépett oda, hogy megtudja él-e még valamelyik.

Haruka is rögtön közelebb lépett. Aggódott Hayatéért, mert sokat köszönhettek neki, de hirtelen belé hasított egy gondolat. Várjunk csak... Hayate még talán elvezet egy ilyen hajót, de nekik menne? Egy idő után csak rájönnének, nem? Nem, nem! Hayate nem halt meg, csak pozitívan! Nyugalom, nyugalom...
Látta, hogy Nobu letérdel és megvizsgálja a földön fekvő Hayatét. Elsőre azt hitte, hogy a fiú halott, de utána látta, mintha lassan föl-le emelkedne a mellkasa. Elég lassan... de még élt!
Hayate talán megérezte, hogy figyelik, vagy csak megelégelte a földön fekvést, mert kinyitotta szemeit, és megpróbált föltápászkodni. Eltalálták, ezt tisztán érezte. Ráadásul ilyen közelről... hogy bassza meg! Remek, már nem csak a háta fáj. Még jó, hogy nem fejre célzott, de ez a mellkaslövés sem kellemes. Jelenleg elég kevés esélyt adott magának a túlélésre, de ennek inkább nem akart hangot adni.
Egyenlőre még csak egy felülést kockáztatott meg, de már az sem nagyon tetszett a szervezetének.
- Meghalt...? - nézett a másik földön fekvő test felé, ami úgy tűnt, nem mozdul. Végülis elég sokat beleeresztett közelről, nem valószínű, hogy túlélte. De... most tényleg megölte a saját apját...?

- Basszus, maradj már nyugton! - szólt rá Nobu dühösen a fiúra. A férfire pillantott. - Meg - válaszolta hanyagul. Shouriékra pillantott.
- Körbe kéne még nézni, hátha maradtak a hajón. Nehogy valaki meglepjen bennünket. Aztán visszamenni a többiekért. Még mindig nem érünk rá teázgatni...

- Rendben, körbenézünk - biccentett Shouri. - De megkaphatjuk mondjuk a gépfegyvert? Azért jobb lenne azzal, mint ezekkel. Ha valaki van itt, valószínűleg meghallotta a lövéseket, tehát kéne.
- Vigyétek - intett az elejtett fegyver felé Hayate. - És nézzétek meg a gépházat, ott nem voltunk.
Shouri már nyúlt is a fegyverért, majd bólintott Haruka felé, és együtt indultak kifelé. Még ránézett Eizanra és a fiú mellett álló Natsukira.
- Jöttök ti is, vagy maradtok? - kérdezte tőlük.
Eizan kérdőn nézett Natsukira.
- Menjünk?

Hayate eközben még mindig apja testét figyelte. Megölte, tényleg végzett vele. Bár lehet, hogy apja is sikerrel járt, csak kicsit késleltetettel. Bárhogy is gyűlölte az utóbbi időben, mégis... mégiscsak az apja volt. Szó szerint miatta lett az, aki, ha nem kapta volna meg a kiképzését, már rég ő is a sziget halottai közé tartozna. Tényleg köszönettel tartozik...?

Natsuki bizonytalanul pillantott Hayate felé. Biztos... nem tud semmit segíteni?
- ... jövök - nyögte ki hirtelen, s elindult Shouriékat követve. Nem lesz semmi baj. Gyorsan körbefutnak, aztán visszajönnek ellátni Hayate sebét. Nem lesz semmi baj... Nem olyan komoly... Hisz... Magától felült, és beszél is, szóval...

Shouriék négyese megindult vissza az előző folyosón, ám immár igyekeztek éberebbek lenni. A lövések mégiscsak zajt csaptak, és... elképzelhető, hogy csak ez a két ember volt a hajón?
- Érdekes apa-fia kapcsolat, annyi szent... - szólalt meg halkan Shouri. - Kellemesnek nem nevezhető bájcsevej, aztán szépen kinyírják egymást.
- Hayate nem halt meg! - szólt rá Haruka.
- Még. És mi van, ha meg fog? Közelről kapta a lövést, ráadásul nem is a legjobb helyre. Nem hiszem, hogy...
- Fejezd be, kérlek - szólt közbe Eizan is. - Ne fesd az ördögöt a falra.
Shouri vállat vont, és szótlanul ment tovább. Pedig talán jobb lenne, ha felkészülnétek rá...

Hayate megvárta, míg a többiek kivonulnak a szobából, és még azután sem szólalt meg egy ideig.
- Te, Nobu... - mondta végül. - Lehet, hogy ez már sok volt nekem, de... azért igyekszem megmaradni. Én előbb találtam el, így kénytelen volt elrántani a fegyvert és máshova célozni, mint eredetileg akarta. Legalább így nem a szívembe kaptam. Ha viszont egyszer csak mégis méltóztatnék elhalálozni, vidd ki őket, rendben? Te képes vagy rá.

- Nem fog meghalni! - mondta inkább könyörgőn, mint magabiztosan Natsuki. Shourira nézett, de közben félve szorongatta Eizan kezét. Aztán elkapta a tekintetét, mintha csak figyelmesen szemlélné van-e valaki a hajón, de semmi mozgást nem látott, és nem is hallott. Hogy lehet? Csak ennyien voltak? Elő kellene jönnie, ha lenne itt valaki... de... két ember az nagyon kevés!

Nobu megvetően felciccent.
- Nem tudom, képes vagyok-e - megrántotta a vállát. - Mások életére ügyelni nem az erősségem, ezt te is tudod. Úgyhogy ha akarsz valamit, inkább maradj életben, és intézd el magad...
Alaposabban szemügyre vette a fiú sebét, aztán az ajtó felé nézett.
- Keresek valami kötszert - felállt, s átlépett a holttesten.

Eizan biztatóan szorította meg Natsuki kezét. Minden rendben lesz, legalábbis remélem. Feltéve ha nem terem elő húsz katona a semmiből és esik nekünk. Bár... idefent nincs senki, csak a halott. A fene... lehet, hogy Hayate apjának a fegyverét is el kellett volna hozniuk a biztonság kedvéért. Bár most már mindegy.
Meglepetten látta, hogy a viszonylag kicsi gépházban sem volt senki. Ennyi...? Tényleg ennyi? Már csak ide kell hozni a többieket és mehetnek is?
Reménykedve tekintett a part felé. Már nyugodtan jöhetnek a csónakokkal, pont el is férnek bennük. Utána már csak a hajót kell mozgásra bírniuk.

- Kösz - biccentett Hayate, majd óvatosan kigombolta megviselt ingét, hogy megleshesse sebét. Ejj... elég csúnya... Megmarad vajon? Most már jó lenne, elég gáz lenne így a végén meghalni. Gyerünk Hayate, menni fog! Vajon Nobu nagyon lecseszné, ha most felállna? Hát... meglehet, és talán nem is tenne jót. Akkor még marad, csak... jobb lenne egy kicsit arrébb húzódni. Arrébb tőle... Valahogy nem akart a közelében lenni, főleg így, hogy ő tette. Máskor nem érzett ilyet gyilkolás után, talán csak mikor végzett azzal a fiúval. De ez most teljesen más volt. Bármilyen szemetül is hangzott, de random srácokat bármikor megölhet az ember, a saját apját viszont csak egyszer. De nyomasztó gondolat, félre vele! Ő nem szokott ilyeneken filózni, ne most kezdje már el!

Nobu hamar visszatért egy elsősegélyládával. Leült vele Hayate mellé, s egy pillanatig tétovázott mielőtt megszólalt.
- Jól van, segítek összerakni téged, ha már olyan jól beleárzódtam az ilyesmibe. De cserébe kérlek, maradj meg, mert rohadtul nem fogok bírni egyedül Shinjivel... Meg ki lesz, aki leállítja a többi hülyét? Ha valamelyik lány megint hisztizni kezd, én szétcsapok köztük, nem lesz itt vigasztalósdi, rohadtul nem stílusom...

- A... akkor most? - kérdezte bizonytalanul Natsuki, s visszafelé nézegetett a kabinokhoz - Segítünk Hayatének, aztán part?
A hajó széléhez sétált, s megkapaszkodva az oldalába, mélyen kihajolt.
- Huhh... - nyögte ki - Visszafelé is úsznunk kell majd - húzta el fájdalmasan a száját. Mintha ez lenne most a legnagyobb probléma... A fenébe is!

- Igyekszem - mosolyodott el halványan Hayate. - Nem áll szándékomban így befejezni a pályafutásomat, de azért nem is akarom áltatni magam. Amúgy meg ne kímélj, bennem maradt a golyó. Nem érdekel, hogyan csinálod, csak szedd ki valahogy. És előre is bocsi, hogy bennem kell turkálnod.
Talán csak a vérzés miatt tűnik olyan csúnyának. Talán nem ért létfontosságú szervet, csak egyszerűen fáj a helye. Ehh, a talánokból nem lehet megélni, nem tartanak életben. Felesleges beléjük kapaszkodni, majd eldől, mi lesz. Nem fél a haláltól, hisz belé nevelték, hogy ne féljen. Egyszerűen csak nincs kedve kipróbálni.

- Hayate szerintem nem tud majd úszni - lépett Eizan is a korlát mellé. - Ha akarna, akkor sem hagynám neki ilyen állapotban. Láttátok a hátát? Oda is kapott valamit, még az iskolában, mégis úgy csinál, mint a kőszikla, meg sem rezdül. Pedig szerintem igenis fáj neki.
Haruka aggódva nézett Shourira. Ugye nem kell majd még egy csapattagot elveszíteniük? Lehet, hogy még többen belehalnak majd a sérüléseikbe, csak még nincs annyira nyoma? Bár... többen elég rosszul festettek a parton hagyottak közül. Hányan maradnak majd a végére?

Nobu kiolvashatatlan arckifejezéssel látott neki - ismételten egy golyó kiszedésének. Ez azonban sokkal bajosabb volt mint az előző. Mélyebbre is ment és... bár most nappal volt mégis... nehezebb volt megtalálnia, hozzáférnie. És a fenébe is... Ő nem orvos! Nagyon félt, hogy csak még több bajt okoz. De nincs más választásuk, mi? És az időz sem húzhatja, csúnyán vérzik...
Nem mondott semmit Hayatének. Minek figyelmeztesse rá, hogy fájni fog, vagy kérjen bocsánatot, vagy egyéb sablonok? Tudja. Azt is, hogy ő a gyilkoláshoz ért, nem az életmentéshez. Bár egyszer már... Vagy mégsem? Vajon Nami megmarad...? Igyekezett gondolatait visszaterelni a sebhez. Nem, ha Namira gondol, az fel fogja zaklatni. És most ide minden figyelme kell.

- Akkor őket itt hagyjuk? - kérdezte Natsuki - Visszamegyünk a többiekért, amíg... ők... itt várnak?
Natsuki összeszorította a száját. Mi lesz, ha Hayate meghal mire visszaérnek? Tudta jól, hogy nem tehet semmit, nem többet mint bármelyikük, de... de... Annyival tartozik neki is!

Hayate hosszú idő óta először majdnem elvesztette a fejét. Nem, ő nem fog felkiáltani. Ökölbe zárt kezeit, összeszorította fogait, de tudta, hogy arca nem őrizhette meg rezzenéstelen álcáját. Egy grimasz kíséretében tükröződött rajta a fájdalom. Gyerünk, ezt kibírja, és jobb lesz. Vagy nem... De bárhogy is lesz, most teljesen rá kellett bíznia magát Nobura. És egy cseppet sem ellenkezett a gondolat ellen - nem mintha lett volna rá ideje.

- Vagy ketten még maradjunk itt és csak ketten menjünk ki a partra? - javasolta Haruka. - Ez egész jó ötletnek tűnik, Midoriék úgyis kint várnak a parton. Vigyázhatnak tovább a csónakokra, két ember bőven elég a többiek összeszedésére, nem?
- Akár elég is lehet - bólintott Shouri. - Nem hiszem, hogy több katona lenne a szigeten. Nos akkor? Melyik páros menjen?
- Menjünk mi - mondta ismét Haruka. - Nekünk kevesebb a nyílt sebünk, gyorsabban kiúszunk. Hmmm?
Eizan hálásan nézett a lányra. Örült, hogy Natsukival nem kellett újra nekivágnia a tengernek, és látta rajta, hogy mennyire aggódott. Ő sem szívesen hagyta volna itt Hayatét és Nobut.

- Rendben - bólintott egy kicsit megkönnyebbülve Natsuki - Remélem Namiék rendben vannak. Nem hallottam lövést a part delől, bár amíg lenn voltunk, ki tudja... De nem... Nem lehet bajuk.
Tessék, még ezen is aggódik! Dehát... amennyi sebük van, lassan már ellenségre sincs szükség, hogy megtörténjen a baj...

Nobu hosszas szenvedés után kiszedte a golyót. Csakhogy közel sem volt biztos benne, hogy a sok 'turkálással' nem okozott-e még nagyobb bajt. Vajon mikor tudnak egy rendes orvost szerezni? Mihamarabb össze kéne szedni a többieket. Merre járnak Eizanék? Sietni kéne...
A földre ejtette a golyót, és az elsősegély láda felé nyúlt. Oké... Összevarrás... megint... Bocsánatkérőn pillantott Hayatére. Ez most még rosszabb lesz, mint az előző. És ha Hayate Namival ellentétben egyáltalán nem is mutatja, hogy fáj... Attól még ez nem lesz kellemes élmény. Csak tarts ki, basszus, maradj meg!

- Akkor mi megyünk is - indult meg a kötelek felé Shouri. - Innen csak nem ugrunk fejest.
- Ti meg addig próbáljatok szerezni magatoknak valami száraz ruhát, legalább ti ne fázzatok meg - mondta Haruka, mielőtt követte volna barátját. - Sietünk vissza a többiekkel.
A páros nemsokára el is tűnt a fedélzetről, majd nem sokkal később láthatták a vízben küszködő alakjukat is. Rossz lehet így félszárazon megint visszamászni.
- Gyere, menjünk vissza a kabinokhoz - fogta kézen Eizan Natsukit. - Nem hiszem, hogy megtámadnának, és tényleg jobb lenne átöltözni.
Nem is sejtették, hogy odabent Hayate már véresre harapta a száját.