11. fejezet - Minden végzet nehéz

- Megint megbeszélhetünk egy időpontot, hogy mikorra jöjjünk le esetleg - ajánlotta Hayate. - Vagy megint felszóltok a szobánkba, akár te, akár Hiroshi. Akkor viszont nem mászkálunk el, vagy legalábbis nem mindenki. Hogy mikor...? Ezt igazából rád bízom, mert vegyük úgy, hogy jól alakulnak a dolgok. De ha mégsem... akkor sajnos még köt a határidő kérdése. És tényleg... köszönjük...

- Végülis délután dolgoznom kell, úgyhogy jobb, ha... ha letudom minél hamarabb, amúgy sincs sok időm. Viszont necces ilyenkor idefenn mászkálnom, szóval... találkozhatnánk ugyanitt egy óra múlva? Mert, ha itt találnak azt csak kimagyarázom még valahogy...
De ha elkapják míg Morinaga-sanhoz tart. Hát igen... akkor lőttek az állásának. De ezt inkább nem mondta ki hangosan, ha panaszkodik, azt fogják hinni, hogy még mindig visszakozik.
- És akkor... - fordult Hiroshihoz. - Akkor megyek egyből hozzá, ha nem bánod...

Hiroshi összeszorította a fogait, és nagy nehezen kikényszerített magából egy bólintást. Egy óra! Egy óra teljes bizonytalanság! Hát biztos nem fog tudni így olvasni, szóval valami mást kell kitalálnia, amivel lehetőleg minél kevésbé kergeti őrületbe magát....
- Kérlek... - nyúlt a lány keze után, és féltőn megszorította. Jelenleg nem nagyon érdekelte, ki milyen következtetést von le belőle. - Vigyázz magadra... - Aztán rájött, hogy Ayumu ettől talán csak még jobban aggódni kezd azért, hogy mi várhat rá, ezért halványan elmosolyodott, hogy valamennyire enyhítsen a feszültségen. - Aztán meg is ebédelhetnénk együtt. A holnap reggel még messze van, addig még éhesek leszünk.
Hayate közben lopva az órájára lesett, hogy ne neki kelljen megtörnie a pillanatot. Innentől számítva egy óra.
Tehát ezért aggódott annyira - jegyezte meg közben magának. - Így már érthető...

- Igyekszem, hogy minden rendben legyen - mosolygott rá a lány Hiroshira. - Megígértem, hogy nem hagyom, hogy több bajotok essen, nem? Nem szokásom megszegni a szavam, szóval akárhogyis, de... most én leszek erős - felszegte a fejét, de valahogy neki annyira nem állt jól a büszke tartás. - Akkor majd jelentkezem. Az ebéd pedig kitűnő ötlet!
Óvatosan kihúzta a kezét Hiroshi szorításából, és hátra se nézve nekivágott a folyosóknak. Először fognak őszintén beszélgetni, igaz? Bármi is lesz... Ez az első, hogy azt mondja, amit tényleg gondol is...
A szíve majd kiugrott a helyéről az izgalomtól. Igyekezett feltűnésmentesen közlekedni, de a gondolatai annyira el-elkalandoztak, hogy azon kapta magát, hogy az ajtó előtt áll, és egyáltalán nem emlékezett rá, hogy hogyan jutott oda. Mély lélegzetet vett, és kopoktatott. Remélte, hogy legalább nem ő ébreszti a férfit.

Hiroshi egy ideig még nézett a lány után, majd mélyet sóhajtott. Elég szerencsétlennek érezte magát abban a pillanatban, és gyanította, hogy ez mostantól minimum egy órán át így is marad. Közben ráébredt, hogy Hiroshiék hármasa még mindig itt van, és valószínűleg pont őt nézik. Inkább nem bizonyosodott meg róla...
- Nos... akkor én megyek is - szólalt meg nagy nehezen. - Kösz, hogy eljöttetek...
- Kitartást... - nézett rá komoly tekintettel Hayate, majd biccentett egyet köszönésképpen. - Akkor egy óra múlva...
Hiroshi közben azon gondolkodott, mi a jót csináljon most. Legszívesebben a lány után rohant volna, de ha véletlenül lebukik... akkor pont ő lesz az, aki ront a dolgokon. A francba! Ilyen állapotban Ichirot sem szívesen kereste volna föl, magában sem szívesen maradt volna. Patthelyzet, kész patthelyzet!

- Csak nekem tűnt úgy, mintha... tényleg nagyon aggódna érte? - nézett Emiko szemöldökráncolva Hiroshi után. - Ha tényleg szereti ezt a lányt, csak nem fogja bántani, nem? Ha miatta van ez az egész balhé, akkor esze ágában sem lesz az utolsó esélyét is elrontani...

- Shouri... - Haruka igyekezett minél szelídebben szólni, hogy véletlenül se borzolja tovább a fiú idegeit. - Valami nincs rendben, ezt nem nehéz észrevenni. Biztos nem akarsz egy szót sem szólni róla?
- Csak fáradt vagyok... - sóhajtott Shouri, és igyekezett ellazítani görcsös izmait. - A jelenlegi munkám is kikészített lelkileg, meg alapból tőled is távol vagyok. Szóval nem a legjobb. Azt hiszem, így jön ki rajtam a feszültség.
- De eddig nem tűnt föl, hogy mikor feszült vagy, akkor ilyen...
- De, nekem elhiheted, akkor is éppen ilyen voltam. Csak ebben a környezetben jobban szemet szúr.
- Nem... szerintem valami másról van szó... - erőlködött tovább Haruka. Valami nagyon nem volt jól, és rá akart jönni, mi az! - Nemrég Daisuke, sőt, most még valamennyire Tatsuya is...
- Az égegyadta világon semmi bajon sincs! - csattant fel Shouri, megelégelve a kérdezősködést. Tessék, már megint kezdi elveszíteni a fejét. Gyerünk, próbálj nyugodt maradni, nyugodt...! Úgyis szabadnapod van, ráérsz, Ikedát is biztos sikerül majd elkapnod úgy, hogy Harukának ne tűnjön föl, minden rendben lesz! Aztán jöhet Niokinuma is...
- Bocs... - mondta újra, mikor ismét sikerült lenyugtatnia a hangját. - Nem volt szándékos, de ha egyszerűen nincs semmi bajom...! Felesleges ezen agyalni. Szeretném veled tölteni a szabadnapomat, vagy legalábbis nagy részét, és elfeledkezni minderről. Ilyen nagy kérés ez...?
Haruka szinte automatikusan rázta meg a fejét. Nem, az ilyen miért lenne baj? Még örül is neki. Vagyis örülne, ha elmúlna végre ez az idegesítő érzés, hogy valami gáz akkor is van...


Tatsuya a szobája ajtajának támasztotta a hátát, és a kintről beszűrődő beszélgetést hallgatta. Nem szép dolog a hallgatózás, de hát ez van. És az a szemét meg tovább hitegeti...! Miért nem akar végre elmenni? Igazán megtehetné, hogy fogja magát, és lelép! Miért pont most van szabadnapja? A francba, a francba, a francba... Ehh, komolyan, mint valami mantra. Jól van, nézze csak a dolog jó oldalát. Így legalább megpróbálhatja rendesen átgondolni a dolgokat. Ráférne... Az ilyen helyzetek megoldását miért nem tanítják sehol? Ez nem ér...

- Én is hasonlón gondolkodtam... - ismerte be Yuuka még Hiroshira célozva. De hát ez a lány... ő is ott akar maradni majd velük? Nem mintha lenne kifogása ellene, de ez valószínűleg nem volt bekalkulálva a dologba. Vagy ezután visszamegy majd Japánba? Holnap úgyis kiderül. Legalábbis reméli...
- Nagyon remélem, hogy így lesz - felelte Hayate. - Én is erre próbálok alapozni. Morinaga talán pont egy hasonló esélyre várt, de... lehet, hogy rosszul taktikázunk. Csak nehogy a végén még durvuljon is a "játék".

Morinaga mogorván csörtetett az ajtóhoz. Mért érzi esélytelennek, hogy Yuuka máris kész lenne? És miért van az az érzése is, hogy csúnyán ki fog kapni, aki zavarja, mielőtt még reggelizhetett volna. Alig öltözött fel, máris látogató... Az se valószínű, hogy Shinji magától idetolta a képét, mi? Végetvetve a tanakodásnak, nyitotta az ajtót, de még ki se tárta teljesen, mikor elakadt. Szeretett volna kinyögni egy csodálkozó kérdést, aztán rájött, hogy illene köszönnie, de... Hogy veszíti el minden határozottságát, ha egyszer őt látja?
- Jó reggelt, bo... bocsánat, hogy ilyenkor... pont a gálanap után... - nyögte zavartan Ayumu. - Ha... ha nem alkalmas...
Morinaga sietve megrázta a fejét.
- Nem, semmi baj, gyere csak beljebb... Szia - tette hozzá gyorsan, miközben intett a lánynak, hogy jöjjön nyugodtan. - Te bármikor jöhetsz...
Ayumu arca pirosabb árnyalatot vett fel.
- Köszönöm.
Mintha semmi sem változott volna. Morinaga hellyel és üdítővel kínálta, s ő egyre vörösödve leült, az üdítőt azonban nem merte elfogadni, csak bátortalanul rázta a fejét, és igyekezett minden tekintetben jól nevelten viselkedni.
- Ayumu, én... - kezdte volna a férfi, de aztán elhallgatott. Végülis a lány jött ide, mondani akar valamit, nem? A lány azonban csak csendben várta, hogy mit akar mondani. - Jobban vagy már? - kérdezte a férfi aztán hirtelen. Ayumut meglepte a kérdés, de azért lassan bólintott.
- Most már jobban hasonlítasz saját magadra - mosolyodott el a férfi.
- Igyekszem rájönni, hogy mit akarok a jövőmre nézve - felelte a lány. - És van pár dolog ugyan, amit biztosra tudok, de... Minden, ami a múltam, ami... még pár napja biztos volt. Most nem értem.
Morinaga kíváncsian nézett fel rá.
- Ha szükséged van segítségre, én mindig itt leszek. Ahogy megígértem.
- Szükségem van... valamire... - vallotta be Ayumu.
- Mondd csak!
- Megígérted, hogy nem bántod őket. Hogy vége. Megint hazudtál? - kérdezte minden bátorságát összeszedve. Morinaga meghökkenten nézett a lánya.
- Nem is lesz semmi bajuk - rázta a fejét. - Nem értem, most...
Ayumut meglepte, hogy azonnal - és nem is kicsit - felidegesedett, hogy a férfi hülyének nézi.
- Nem értem, hogy fér bele neked a békénhagyásba ez a... kicsinálod Shinjit, vagy lebuktatsz mindenkit dolog.
Morinaga elkerekítette a szemeit. Mindent tud... Hogyan?!
- Ki...?
Ayumu kihúzta magát. Nem, nem fog úgy viselkedni, ahogy a férfi akarja, nem fog megalázkodni! Ő hozza ki belőle ezt az új énjét, az ő hibája, fogja vissza valahogy ő, ha... ha lehet még egyáltalán...
- Én már hozzájuk tartozom. Tudom mi történik velük, mert érdekel, mert segíteni akarok rajtuk, és... szóval hazugság volt? Hazudtál nekem?
Morinaga a fejét rázta.
- Nem, nem hazudok neked! Rendben lesznek!
- Akkor mégis mi volt ez?!
- Hé, ráfér egy kis frász Shinjire, nem tudja hol a helye, nem értékeli, hogy élhet, hidd el, van értelme annak, amit...
- Ne ideologizáld meg a szadista lépéseidet! - pattant fel dühösen Ayumu. Morinaga elrettenve nézett a lányra. Hát mégse teljesen olyan. Valami tényleg véglegesen megváltozott benne. Harag... Eddig... eddig nem volt benne ilyesmi. És most olyan sok van...
Felsóhajtott.
- Rendben. Nem teszem.
- Akkor megígéred, hogy nem bántod őket?
Morinaga bólintott.
- Megígérem, hogy nem bántom őket.
- Köszönöm - felelte a lány. - Akkor nem is zavarlak tovább!
- Nem zavarsz - rázta a fejét a férfi, és sietve követte a máris kifelé induló lányt. - Maradj még!
- Nincs több, amiről beszélnünk kéne, hacsaknem, elvársz valamit, a kérésemért cserébe - mondta hidegen a lány. Morinaga ténylegesen meg is borzongott.
- Nem várok cserébe semmit... - felelte a padlót bámulva. - Ayumu, mért hiszed, hogy én...?
- Mert embereket gyilkoltatsz, semmit sem adsz ingyen, és folyton hazudsz. Semmi sem az körülötted, aminek hittem... amit akartál, hogy higgyek! Hát most... most azt hiszem, kezdelek ismerni. Jól vagyok. Látok rá módot, hogy boldog legyek, de... Őszintén szólva pokolian félek, hogy meg fogod próbálni elvenni tőlem. Bár tudnék még bízni benne, hogy nem fogod ezt tenni, de... Kezdem belátni, hogy igazuk van. Te nem az vagy, akit ismertem. "Morinaga-san" csak az én álmom volt.
A férfi a padlót bámulta. Képtelen volt bármit tenni ellene, hogy a lány kisétáljon az ajtón. Aztán, ahogy felpillantott, és már nem látta őt, az ajtóhoz sietett.
- Ayumu! - szólt utána. A lány megtorpant, és kérdőn nézett vissza.
- Tévedsz! - rázta a fejét Morinaga. - Ebben tényleg tévedsz!
A lány üres szemekkel pillantott fel rá. Nem sok reményt fűzött hozzá. És ezt a férfi is látta. Szomorú hangon szólalt meg.
- A kettőnk álma volt...
- És a te döntésed volt, hogy csak álom legyen - bólintott hidegen a lány, azzal magára hagyta a férfit.

Daisuke összeszedte egy pár cuccát, hogy ne kelljen folyton visszamászkálnia a szobájába most, hogy az a célja, minél jobban eltűnjön innen és minél kevésbé legyen szem előtt. Főleg egy bizonyos Shourit kéne minél jobban elkerülnie. És mégis hova menjen, hmm? Hát valahova a személyzetire, ahova ez az állat nem jön utána. És ahol lehetőleg a kollégái sem találnak rá. Bújjon be egy lépcső alá, vagy mi? Hehe, nagyon vicces. ... Aztán lehet, hogy végül tényleg valami hasonló lesz belőle. De ez milyen gáz már, hogy itt fog bujkálni. Nem túl méltóságteljes... Na mindegy, előbb élje túl ezt a kis kalandot, és majd ha kimászik a slamasztikából, akkor töprenghet tovább, hogyan küszöbölje ki a csodás önbecsülésén esett csorbát. Na, most viszont akkor húzás!

Hiroshi nem igazán kóválygott messzire, de nem is nagyon akart túl távol kerülni. Hogy azért ne legyen túlságosan szem előtt, behúzódott az egyik mellékhelyiségbe, és a tükörben bámulta képmását, amely nem festett túl biztatóan. Közben folyamatosan magát szidta, amiért nem beszélte le erről a tervről Ayumut. Már így is teljesen összeomlott az a világ, amiben eddig élt, erre most még szembe kell néznie Morinagával is. Alig bírta kivárni, hogy leteljen a megadott idő, így is folyamatosan az óráját nézte. Lehet, hogy ezzel a lépéssel most még jobban benne lesznek a szarban. De van rá egy halvány esély, hogy talán mégsem. De hirtelen túl halványnak érezte azt az esélyt. Morinagát nem olyannak ismerte meg eddig, aki szeret veszíteni, és tartott tőle, hogy ehhez most is tartja majd magát.

Ayumu gyorsabban végzett, mint gondolta, hát nem ment vissza rögtön a bárba, hanem a szobája felé igyekezett. Aztán Hiroshié előtt megtorpant, bekopogott, de választ nem kapott, hát tovább ment a sajátjába. Remélte a fiú nem aggódik túlzottan. Most viszont jól esett kicsit ledőlnie az ágyára, és lehiggadnia. Célszerű is volt így tennie, eléggé feltűnő jelenség lenne az utastérben így. Már a fennlétével - munkaidőn kívül - is az állását kockáztatja, de ha feszülten látják... Beleborzongott. Nyugi... Nyugi...Talán most az egyszer tényleg minden rendben lesz. Talán rossz a megérzésed, és ezúttal Morinaga nem hazudott. Na persze...

Tatsuya kezdett beletörődni, hogy a nap további részét a szobájában tölti, mert ő addig ki nem megy, amíg Shouri itt van. Vagy pontosabban amíg a nappalijukban tanyázik. Márpedig nem úgy tűnt, mintha Shouri egyhamar el akart volna onnan mozdulni. Lehet, hogy csak bebeszéli magának, de mégis olyan érzése támadt, mintha őrt állna felette, hogy biztos ne hagyhassa el a szobát. És Haruka ott van vele... De ez így nem jó, nagyon nem! Ez így nem fair kapcsolat, Harukanak muszáj megtudnia az igazat! Csakhogy... sejtette, hogy közel sem lesz olyan egyszerű mindezt közölni vele. Ráadásul Shourival mindenkor számolni kell, most már tényleg nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hisz hogy kikelt magából az imént!
Hát jó, akkor legjobb lesz, ha azt teszi, amihez ért. Eltávolodott az ajtajától, majd papírt és tollat vett elő. Jól van, ideje tervezni. Úgy hátha hamarabb jut előre.

Hayate fejében csak most kezdett mocorogni az a gondolat, aminek nem fontolt kellő figyelmet tegnap éjjel. Újra és újra átvette magában Shinji szavait, hátha mégis talál bennük valami utalást, de nem jutott előbbre. Viszont egyre jobban gondolkodott azon, mi lehetett az az ígéret, amit Shinji állítása szerint Morinaga megszegett, és ami elindította a lavinát. Vagy legalábbis az is. Miért ígérgetne bármit is Morinaga? Shinji felhozta volna előtte, hogy tud Ayumuról, és ezzel próbálta sakkban tartani? Áá, a fene belé, hogy nem hajlandó rendesen beszélni velük!
És lassan letelik az egy óra is. Feszült kíváncsisággal várta, mire jutott Ayumu korábbi jótevőjénél.

Nami egy fél pillanatig volt csak nyugodt, aztán azonnal beugrott neki, hogy nézett ki előző éjjel Shinji. Szinte felpattant, és a fiú szobájához sietett. Valahogy nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy az talán már ki is csinálta magát. Ezúttal az nem volt zárva. A fiú sápadt volt, de már egy árnyalattal emberibben festett. Nami belépett a szobába, de a falat bámulta.
- Reggelt. Jobban vagy? - kérdezte halkan. - Nem vagy éhes? Nem ettél semmit sem az este.
- Meg tudom oldani, nem kell dadus - vetette oda a fiú. Felpillantott a lányra, és rosszat sejtető mosolyra húzta a száját.
- M... mi van? - pillantott rá az, utána gyorsan megint elkapta a szemét.
- Zavartnak tűnsz.
Nami dühösen ciccent egyet.
- Nos, lehetne rajtad egy kicsit több ruha is. Legalább egy takarót húzz magadra, míg beszélgetünk.
- Minek tenném? Így legalább hamarabb kimész innen. Mellesleg rajtad meg lehetne egy kicsit kevesebb. Hogy aludhat egy lány ruhástól? Innen érzem, milyen büdös vagy.
- Ó, nocsak! Valaki megszólalt a tegnap este után! Csak nem Mr. Mindig Gentleman?
- Az hogy én tegnap részeg voltam, nem változtat azon, hogy te meg ma... nos... nem, ezt inkább nem nevezem sehogy. Szedd rendbe magad, mert tuti lassan befut a kedvenc csapatunk a szavazatok miatt. Remélem, tudod már mire szavazol.
- Sose volt kérdés - húzta össze a szemét a lány. Shinji rosszallóan pillantott fel rá.
- Miért van az az érzésem, hogy nem igazán gondoltad át? Tisztában vagy vele, hogy ha arra szavazol, hogy ne adjatok ki engem, akkor kicsináltatod magad? Nem kéne, hogy folyton a bűntudatod motiváljon. Nem mindig vezet okos döntésekhez.
- Te tényleg ennyire meg akarsz halni?! - csattant fel Nami.
- Hülyének nézel? Nem akarok, és nem is fogok, ha nem cseszitek el nekem. Csak tegyél úgy, ahogy Morinaga akarja. Ha kiadtok neki, tudom, mit kell tennem. Ellenkező esetben még én se tudok segíteni rajtatok. Legyen eszed nami. És... - halkabbra vette a hangját, ezúttal még az arogancia is eltűnt belőle egy kis időre - most bízz meg bennem!
A lány meglepetten pillantott fel. Először nem tudta mit mondjon, csak értetlenül nézte a fiút, aztán némi tátogás után kinyögött egy kérdés.
- De ugye tényleg nem öleted meg magad?
A fiú megrázta a fejét.
Nami nem tudta, higgyen-e neki. Bízzon meg benne? Tényleg? A francba, de ha hazudik, meg fog halni, és... Shinji mostanában nagyon úgy fest, mint aki pont ezt akarja. Nem. Ő ebben nem akar cinkosa lenni!
- Gyere ki, és egyél valamit! A fürdőben leszek... - mondta a lány kifordulva a szobából.
- Hála az egeknek! - függesztette a plafonra a tekintetét a fiú.

Yuuka idegesen járkált fel-alá. Könnyen meglehet, hogy Ayumu nem járt sikerrel, és akkor viszont a három óra már nagyon közel van. Addig muszáj lesz mindenkihez eljutnia, akihez csak lehet, utána pedig közölni a döntésüket Morinagával. Újra elfogta a remegés, ezért igyekezett mielőbb összeszedni magát.
- Talán... talán jobb, ha én most mégis felmegyek Midorihoz... - szólt hirtelen Hayatéhez és Emikohoz. - Mert ha Ayumu nem jár sikerrel, akkor... akkor muszáj lesz teljesíteni azt, amit Morinaga akar. Midori talán ki tudja deríteni azt is, hol vannak azok, akikkel még nem találkoztunk itt. Mert ebben a döntésben tényleg mindannyiunknak ki kell vennie a részét... Addig ti visszamehetnétek találkozni Hiroshiékkal, hátha...

- Veled jöjjek? - kérdezte Emiko. Nem akarta, hogy Yuuka rosszul érezze magát a kérdéstől, hát kerülte az udvariaskodást, amitől csak gyanús lenne az egész, és még zavarba is hozná vele. Nem is indokolt, nem is magyarázkodott, nem jutott eszébe, hogy lehetne ezt úgy megfogalmazni, hogy Yuuka ne azt érezze belőle, hogy azért mondja, mert fél, hogy nem tudja egyedül elvégezni, vagy sajnálja, csak... csak úgy kérdi. Úgyhogy nyelvtanilag is csak úgy kérdezte.

Yuuka hálás szemekkel pillantott Emikora. Neki inkább még mindig az járt a fejében, hogy egyedül kell majd Morinaga elé állnia, ezért ha lehet, most még nem akart egyedül maradni. De ha még az osztálytársait sem tudná rendesen egyedül megkérdezni a kérdésről, mi lesz majd, mikor már a döntést kell közölnie? Jó, igaz, de akkor sem akart most egyedül maradni!
- Igen... - bólintott. - Köszönöm, az jó lenne...
- Akkor én meg lemegyek majd megkérdezni, mi lett a vége a dolognak - szólalt meg Hayate. - És ha látom, elmondom Nobunak is, hogy mi történt, ha még nem tud róla. Meg talán visszanézek Shinjiékhez is. Találkozzunk majd valamikor valahol, akár itt, hogy hogy állunk?
- Esetleg olyan fél kettő körül itt? - kérdezte Yuuka. - Vagy legrosszabb esetben kettőkor, ha addig nem érnénk vissza?
- Rendben. Hiroshit is megkérdezem majd, hogy kiről tud még, azért nekik könnyebb lejutniuk a személyzetire, mint nekünk. Aztán... majd kiderül, mire jutunk.

Daisuke elég hamar rájött, hogy nem nagyon van kedve csövezni, ezért valahogy mégis Namiék ajtaja előtt kötött ki. Legfeljebb majd bevágja magát egy fotelbe, ott talán nem zavar majd annyira. Vagy be sem engedik, mert el lesz küldve, hogy ne lógjon már itt. Na majd kiderül, mindenesetre ő most bekopog.

- Oké, akkor fél kettő-kettő körül találkozunk - mosolygott Emiko Hayatére. - Reméljük Hiroshi barátnője sikerrel járt. Oh, és vigyázz addig a cicára! - tette hozzá enyhén gonoszkás mosollyal.

Nami felnyögött a kopogás hangjára. Épphogy levetkőzött, még be se lépett a zuhany alá, most öltözzön vissza? Gyorsan leellenőrizte, hogy bezárta-e maga után az ajtót, aztán a hátát nekidöntve tüntetően várt. Shinji is itt van, intézkedjen végre ő. Hallotta is, hogy nyílik az ajtó.
- Ne te meg mit akarsz? - hallotta a fiú meglepett hangját. Már meg sem lepte, hogy a köszönés elmarad. De ki a szerencsétlen áldozat? Az, hogy Shinji nem örül neki, nem nagyon szűkíti a kört... Lényegében az egész világ behelyettesíthető.

- Ó, tényleg, a dög... - jutott eszébe a macska így már Hayatének is. Jelenleg nem igazán volt hangulata vele foglalkozni, de azért meg kéne lesni, mit művelt eddig. Nos... és a rögtönzött macskavécét is meg kéne már nézni, amely nemes feladat ezek szerint neki jut majd...
- Hát jó - bólintott kényszeredetten, de igyekezett jó képet vágni a dologhoz. - Akkor majd találkozunk. Remélem, minden rendben megy majd.
- Azt én is... - sóhajtott Yuuka, majd Emikora pillantott. - Akkor megyünk?

- Semmi különöset - felelte Daisuke. Már meg sem lepődött a fogadtatáson, amivel Shinji köszöntötte. - Csak gondoltam, ellátogatok hozzátok, rég jártam már itt. Még beszélgetéssel sem kell fáradnunk, szépen leülök valahova, és lefoglalom magam. Na, beengedsz? Nagyon impozáns látványt nyújtasz így szemtől szemben, bár mintha kissé lestrapált lennél. Eszel te rendesen?
Eszébe jutott, hogy talán nem kéne így beszélnie Shinjivel, mert még az orrára csapja az ajtót, de nem igazán volt kedve ennél is visszább venni.