9. fejezet - Melyben már rég kinn vannak, de...

Alig tűnt el Benawi meg is jelentek Midoriék a másik tállal, tányérokkal, meg evőeszközökkel.
- Áh, tudom már! - csapott a fejére a lány, ahogy a zsúfolt asztalt nézegette. - Hozok még valami innivalót is!
Könyörgőn nézett a fiúkra.
- Jól van, jól van... - sóhajtott Kyoichi - Ismerem ezt a nézést.
Kenta meglepetten nézett a fiúra. Lemaradt valamiről? A másik észrevette a pillantást.
- Vigyázz ezzel a nővel, - csóválta a fejét - ismerem a fajtáját...
Midori hangosan hümmögött egyet, s a konyha felé vette az irányt.
- Tisztára, mint Emiko... - morgott a fiú, a lány után eredve. - Az ember azt hinné, ilyenből nincs kettő, aztán tessék... Lehet hatványozni a borzalmakat...
- Kíváncsi vagyok mit csinált... - ráncolta a homlokát Kenta utánuk nézve.

- Ha jól látom, egyszerűen befogta őket a munkára - szólalt meg Hayate. - Bár nem csodálkozom, Midori erős személyiség, tud hatni másokra.
"Szerintem Kenta nagyon is tudja..." - jelent meg végre egy halvány mosoly Tatsuya arcán. De ennek a ramennek túlságosan is jó illata van. Legalább... legalább el kéne rakatni egy tányérral Harukának, nem? Majd mondjuk olyan indokkal, hogy szed magának másodszorra is, de végül nem eszi meg, vagy valami. Mármint csak akkor, ha Shouri nem szól neki és nem gondol rá ilyen téren...

Natsuki megvárta, hogy Eizan feltöltse a kancsót és vadásszon egy poarat is, aztán elindultak. Épp akkor lépett be Benawi is, és Emiko után érdeklődött. A fiút látszólag meglepte, hogy orvosért ment telefonálni.
- Akkor szólok Yuukának is, hogy ebéd - bólintott, s elindult a folyosón a másik irányba. Na mi van, Emiko gondolatolvasó?

Kenta elmosolyodott. Hát igen, az... Büszkeséggel töltötte el, hogy ezt nem cska ő látja így. Egész jól kiheverte mostanra a történteket is, igaz? Legalábbis már tud a továbbiakkal foglalkozni, nem csak a múltba tekintget vissza. Bizonyára időről időre eszébe jut, de... úgy tűnik már felül tudott emelkedni. Tényleg nagyon erős lány vagy Midori, örülök. Pedig volt egy pont, ahol már azt hittem... Inkább nekiállt szedni a közelebbi tálból. Már megint csak agyal... ehh... relax!

Eizan már egy ideje filózott azon, hogy valamilyen szinten felhozza a témát, míg végül végre rászánta magát.
- Akarom tudni, hogy mi a baja Naminak? - kérdezte halkan. - Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy szabad tudnom, vagy inkább ne boncolgassam a kérdést? Vagy legalább azt mondd el, hogy mit ne hozzak szóba előtte, már akkor, ha valami "lelki" baja van.

Hiroshi hagyni akarta, hogy Kazu szedjen először a ramenből, de utána rájött, hogy ez nem jó ötlet... Ezért előzékenyen inkább ő maga mert az ételből egy tányérba, majd hogy ne legyen feltűnő, ugyanígy tett Ichiro esetében is. Kazu persze egyből átlátta a fiú szándékait, és a szemében több hála ült, mint amit egy átlag levesért szokott kapni az ember. Ugyanakkor kezdte kiszolgáltatva érezni magát. Nem mintha zavarta volna Hiroshi segítőkészsége, annak kifejezetten örült. Igazából saját hasznavehetetlensége törte le. Sürgősen találnia kell valami fél kézzel végezhető hobbit! Az sokat segítene az önbecsülésének...

Natsuki halkan felsóhajtott. Nem kéne erről mindenkinek tudnia, nem igaz? Nem szeretném Nami se, ha világgá kürtölné? Na jó, de... Eizan nem "mindenki"... Végülis nem mond neki sekat...
- Csak... Ne hozd szóba előtte Nobut. Semmilyen formában... Ennyi...
Aztán csak hallgatott, ahogy átvonultak a szobán. Még véletlenül sem pillantott a szőke srácra.

Eizan megállta, hogy ne firtassa tovább a témát. Hisz végülis nem rá tartozik.
Tehát akkor Nobu... Vajon mit tett, amivel elérte azt, amit? Mert ő tulajdonképpen azt sem tudja, mi baja a lánynak. Csak annyit lát ebből az egészből, hogy Nami egész nap fel sem bukkant. Nobu... bántotta volna...? Gondolatban már majdnem rávágta, hogy ő sosem tenne ilyet Natsukival, de rá kellett döbbennie, hogy már igenis tett ilyet, csak mással... Egyszer majd elmondja a teljes igazságot, ugye? Igen, egyszer majd biztosan...

Benawi nem is csukta vissza az ajtót, úgy sétált oda Yuuka mellé. Nem nagyon volt szíve felébreszteni, mi van, ha fáradt? De hát.. ennie is kell, és hamarosan jön az orvos is, ezek szerint... Finoman végigsimított az arcán. Jól van vajon? Olyan... furcsa valahogy... Vagy csak túlzottan aggódik, és beképzeli?

- Na itt is vagyunk - köszönt be Natsuki. - Emiko készített rament! Tuti szeretni fogod, csirkés! - milyen vicces Eizan is ezt szereti! Legalább egyszerre tehet a kedvükre... Előnyös!
- Oh... - erőltetett mosolyt az arcára a lány, s felült a matracon. - Klassz! - ez viszont kicsit színtelenre sikeredett. A másik lány aggódva rakta a kezébe a tányért. Csak leült mellé, de nem merte firtatni. Tudja mi baja, próbálta vigasztalni, semmi eredménye. Mit tehetne még?

Yuuka szemei most közel sem pattantak fel olyan gyorsan, mint legutóbb. Helyette álmatagon pislogott a fiúra.
- Szia... - köszönt bágyadtan, majd az arcát simító kéz után nyúlt. Másik kezével kicsit megdörgölte szemeit, így már valamivel élénkebbnek tűnt. Végre úgy érezte, kellőképpen kialudta magát. - Olyan jól jött ez a kis pihenés... - adott szót gondolatainak. - Te is tudtál valamit aludni? Rémlik, hogy mintha felriadtam volna, mikor kimentél a szobából, de olyan, mintha csak álmodtam volna. Álmából felriadva nem sok mindenre emlékszik tisztán az ember.

Eizan kicsit kivárt az ajtóban, hátha Nami éppen öltözik vagy valami, de mikor nem hallott semmi ilyesmire utaló neszt vagy beszélgetésfoszlányt, ő is belépett az ajtón.
- Hali - mosolygott Namira, és közelebb lépett a kancsóval. - Hoztunk egy kis vizet is, gondoltunk, hátha szomjas leszel.

- Csak relaxáltam - mosolyodott el a fiú. - Emiko viszont csinált közben ebédet, nagyon jól néz ki! És hamarosan orvos is jön... - hallgatott egy ideig, s féltőn simogatta a lány kezét a tenyerében. - Jól vagy? Mintha kicsit... meleg lett volna az arcod. Nem vagy lázas?

- Nem tudom... - rágcsálta a szája szélét Yuuka. - Remélem, csak azért van, mert szinte állig magamra húztam a takarót. Lehet... lehet, hogy csak szimplán bemelegedtem. De az ebéd jól hangzik.
Kissé felderült az arca, de rögtön eszébe jutott az orvos. Tehát az orvos megint idejön. Külön miatta hívták ide...? Nem, biztos nem, hisz Benawinak is szüksége van még kontrollra, meg Hayatének, Nobunak, talán Kazushige kezének is... tehát vannak még néhányan. Akkor jó. Nem akarta, hogy kivételezettnek tűnjön, hogy őt helyezzék mindenki más elé.

- Oh, köszi... - pislogott zavartan Eizanra. Szóval ő a többesszám... Persze... Vajon mért jött ő is? Áh, biztos csak Natsuki mellett akart lenni... Milyen jó nekik... talán... mégiscsak tévedett szerencsére. Ők... úgy tűnik jól megvannak...
- Natsuki... Rendben lesz... Morinagával...?
Natsuki felkapta a fejét. Persze, még egy szót se bezséltek róla.
- Azt hiszem... - mondta lassan, s Eizanra lesett. Nami követte a tekintetét.
- Biztos, hogy...? - kezdte a lány gyanakodva. Natsuki határozottan Nami szemébe nézett.
- Elmondtam Eizannak mi a legrosszabb eshetőség...
- Oh... - kerekedtek el a lány szemei. - Értem... - Eizanra pillantott. És... ő mit gondol? Nem aggódik?
- De egyébként egész rendes volt, sokkal jobban, mint vártam! Csak... nem egészen értem a kéréseit... - folytatta sietve Natsuki.

- Lehet... - válaszolta lassan a fiú, de magát nem tudta hitegetni. Valami nincs rendben... Egyszerűen érzi... A fenébe... Meg kellett volna nézetni még Ichiruvel azokat a sebeket... De ő csak saját magára tudott gondolni! Mégis milyen barát ő?! Lehet, hogy emiatt... Nem, nem lehet!

Midori nyomában a két fiúval hamarosan vissza is tért. A lány persze le is telepedett Kenta mellé.
- Nagyon finom lett - jegyezte meg azonnal a fiú. Persze, ha nem lett volna az is, ezt mondaná... Még szeret élni...
- Együtt csináltuk Emikoval. Egész ügyes - mosolygott a lány. - Na kinek szedjek? - pattant fel aztán.

Eizan bárhogy is próbálta rezzenéstelen arccal figyelni az előtte zajló párbeszédet, valahogy nem ment olyan könnyen. Főleg a legrosszabb eshetőség említésénél remegett meg enyhén a keze, de utána eszébe jutott, hogy nem nagyon kéne kilötybölni a vizet. Hogy minél inkább leplezni tudja feltoluló érzelmeit, inkább kitöltött egy adag vizet a pohárba, hogy legalább valamit csináljon. Hogyha csak pár másodpercig is, de tudjon máshova figyelni.
Kíváncsi volt, hogy Nami mit gondol most róla. Olyasvalakinek hiszi, aki könnyen beletörődik az ilyesmibe és nem is foglalkozik azzal, mit is csinál a barátnője...? Hát dühöngő állatnak nem látja, az biztos... Remélhetőleg nem is fogja, legalábbis ő próbál tenni ellene.
Nem, Nami biztos tudja, hogy iszonyat nehéz neki... nekik. Mert még mindig nem ő az, aki a nagyobb áldozatot hozza, ha úgy hozza a sors.

- Menjünk enni - mászott ki a takaró alól Yuuka, majd megfogta Benawi kezét és az ajtó felé mutatott. - Te is biztos éhes vagy. Hacsak nem nassoltál titokban valamit a szendvicsek után - hunyorgott a fiúra.
Visszafelé... igen, visszafelé meg elmegy a fürdőszobába. Muszáj megnéznie, mi is van azzal a hassebbel...

- Magadnak - mosolygott Hayate, majd kissé zavartan végül kibökte - Meg... ha már a többiek kaptak, akkor esetleg nekem is egy kicsit.
Basszus, hogy ezt meddig tartott kimondania... Most tett egy fontos lépést, ugye? Ismét csak elismerte a kiszolgáltatottságát, az emberi oldalát, ráadásul szinte mindenki előtt! Na, a hírneve viszont biztos romlott most emiatt kicsit... A "sebezhetetlen" Hayate, a szinte már gép nem kockáztatja, hogy felálljon a fotelből. Hát eddig is eljutott...

Nami figyelmét nem kerülte el Eizan reakciója. Szóval.. azért annyira nem biztos, hogy minden Natsuki tervei szerint fog menni. Hát igen... ettől félt ő is.
- Mit kért? - kérdezte aggodalmasan.
- Hát... tudom, ennek semmi értelme nem lesz, de... el kell neki mesélnem... mi minden történt a szigeten meg... a többiekről, ki kivel van jóban meg... ilyesmi... Látod te ennek értelmét.
Nami elgondolkodva kezdett bele az ebédjébe. Észre se vette, hogy ennyire megéhezett...
- Nem is tudom... - szólalt meg két falat között. - Talán...
De nem mondott többet. Natsuki értetlenül nézett össze Eizannal.
- A többiek már, nekiálltak összeszedni nekem a dolgokat... - mondta óvatosan. - Neked is kéne egy kicsit... mesélned nekem...
- Hm? - nézett fel Nami.
- Hogy mi történt veled a Programban. Nem sokat láttalak szóval... semmit sem tudok... Nem kérem, hogy... nagyon személyes dolgokat is mondj, csak... cska a lényeget, amit vázlatosan elmondhatok neki. Hogy elégedett legyen, de... nem kell számodra fontos és kényes dolgokat...
Nami lassan bólintott. Egész idáig ezen gondolkozott... De... mégis hogy tudna tényeket mesélni? Az egész... minden Noburól szólt, minden az érzéseikről... Minden tette... És talán... értelme se volt. A sok gyilkolásnak, mindennek... talán... Edig azt hitte, hogy legalább azt az egyetnem bánja, hogy végig a fiú melett volt, de... talán nekik nem kellett volna akkor találkozni. Talán ott kezdődött a baj... Talán konkrétan az volt a baj. Nobu nem rossz ember. De ők ketten együtt...
Natsuki aggódva figyelte a gondolataiba merülő komor lányt. Nem túl jókor jön neki se ez a faggatás...

- Igen, főleg miután megéreztem azokat az illatokat... Emiko tényleg kitett magáért - bólogatott Benawi. - Ichiru sose figyelt rá, de Emiko mindig nagyon igyekezett a kedvünkben járni. Igen, ugráltatott is rendesen és... mindenki inkább ezt jegyezte meg, de ő is nagyon igyekszik, nem csak a kitűzött feladatainkban, hanem ezekben is. Jól esik a törődése...
Miközben beszélt végig figyelte a lányt, jól van-e, nem szédül-e meg megint. Közben viszont érezte, hogy rajta sem sokat segített a fájdalomcsillapító. Egyszerűen szúrt a tüdeje, próbálta elterelni a gondolatait, de mintha... levegőt venni fájt volna... újra.

Midori elmosolyodott.
- Hát persze - mondta, s azonnal el is vette a fiú tányérját. - Csirkéset, vagy sima zöldségeset?

Eizan továbbra is csendben figyelte Namit és Natsukit. Ez most nem igazán az ő dolga, igazából hallania sem kéne. Lehet, hogy majd önként felajánlja a távozását, hogy a lányok el tudjanak beszélgetni. De...
Valami mégis felkeltette a figyelmét. Az a rejtelmes talán. Talán...? Mire célzott ezzel? Mit sejthet Nami, amire ők nem jöttek rá? És ha sejt valamit, miért nem mondja ki? Lehet, hogy csak bizonyosságot akar nyerni előtte, hogy helyesen gondolkodik-e. Azért szívesen meghallgatná azt a felvetést. Lehet, hogy tényleg ki kéne mennie, akkor Nami esetleg felfedi Natsuki előtt a feltételezését. Lehet, hogy csak az ő jelenléte zavarja.
Óvatosan lerakta a kancsót a földre, a poharat pedig Natsuki felé nyújtotta, hogy átadja.
- Azt hiszem, kimegyek és megnézem, mit alkotnak a többiek - indokolta tetteit. - Elég nagy odakint a nyüzsgés.
Remélte, hogy nem értelmezik félre bunkóságnak eme gesztust, mikor épp ellenkezőleg, lovagias akart lenni. Azért hagyja magukra a lányokat, hogy nyíltan beszélhessenek egymással, ne olyan burkoltan, mint ahogy előtte tennék, és nem pedig azért megy ki, mert nem kedveli a társaságukat vagy hasonlók...
Jajj, Eizan, megint túlbonyolítod a gondolkodást...

- Ha már így lehet választani, akkor inkább csirkéset - lesett az edények felé Hayate. - Köszi...
Hmm, lehet, hogy mégis a zöldségesből kellett volna kérnie. Valószínűleg többen szeretik a csirkéset, így lehet, hogy elfogy a végére és valakinek nem jut. De várjunk csak... miért érzi magát hirtelen megint kívülállónak? Miért hiszi azt, hogy mint ember, kevesebbet ér a többieknél...? Hát ezért marad mindig hátulra...? Ez kétségkívül nem a legjobb álláspont, sürgős változtatást igényel!

Yuuka elmosolyodott a szavak hallatán.
- Néha nem tudom hova tenni Emikot... - kezdte. - Hol úgy tűnik fel, mint egy bajtárs, szinte már testvér, hol pedig úgy, mint egy gondoskodó anya, aki igyekszik összefogni a családot. Érdekes lány és nagyon erős személyiségnek tűnik. Meg ez is, hogy képes volt meghozni egy olyan súlyú döntést, hogy velünk jön-e vagy sem, mikor igazából nem volt rákényszerítve... Azt hiszem, egyre inkább nő az elismerésem... És kicsit talán irigy is vagyok. Ő olyan... erős.

- Oké - bólintott Natsuki, s Nami is rámosolygott - most már sokkal őszintébben, mint az imént.
- Jobb, ha most túl vagyok rajta, igaz? - kérdezte aztán amint Eizan kiment. Natsuki letette a poharat, s megrántotta a vállát.
- Ahogy érzed.
- Szeretném letudni - bólintott a lány. És közben legalább nem kell a lány szemébe nézni, még indoka is van rá, miért nem rá néz... hisz eszik... Vett egy nagy levegőt, s belekezdett. - Az elejéről igaz? Huhh, hogy is volt, olyan rég volt... Vagyis... Alig három és fél napja... Hihetetlen... Mikor... jeleztél nekünk... én... azonnal döntöttem - mondta kissé bűntudatosan. - Semmiképp sem bíztam benned. Úgy gyondoltam megölnél bennünket, vagy ha azt nem is, legalábbis nem azonnal, felhasználnál, és én senki bábúja nem akartam lenni. Közben viszont... Valahogy... érdekelt az egész, izgultam... Nem mint, aki fél, hanem, mint... A fenébe, tudom, hogy nem az érzéseimről kéne beszélnem, de egyszerűen nem tudok másról... Velem... nem logikusan történnek a dolgok, ott legalábbis nem, egyszer sem...
Natsuki megrázta a fejét.
- Ahogy tudod... Majd én... valahogy átszűröm neki, oké?
- Köszönöm - nézett rá hálásan. - Szóval... Kíváncsi voltam, hogy tudnék harcolni? Én, ne érts félre nem akartam gylkolni, csak... Tudni, hogy győzhetek... Hülyén hangzik, mi?
- ... hát... - fontolta meg a szavait Natsuki, s lassan mondta ki a szavakat. - Nem feltétlen... - elgondolkodva bólintott. - Értem mire gondolsz, azt hiszem.
- Mivel az eredeti fegyverem elég kevés volt, egy borotvapenge, hát bevártam az utánam jövőt. Sasamét. Igazából... elég könnyű dolgom volt. Nem számított rám. Meg se nézte a fegyverét. Elkaptam, de... majdnem csúnyán ráfáztam. Ott volt Minami is, egy pisztollyal ráadásul... a... azt hiszem az lehetett az, ami később hozzánk került... - esett le neki. - De igazából sakkban tartottam Sasamével, nem tudott rám lőni. Sayurinak lett volna esélye hátbatámadni engem, de ő... - egy halk kétkedő hangot adott ki - egyszerűen elsétált mellettem! Abszolút érdektelen volt az egész iránt. Mostanáig se egészen értem... Elég rideg volt. Akkor is, és a második... vagyis hát az utolsó találkozásunkkor is... Én... sose láttam azt a Sayurit, akiről Shinji beszélt, és tudod... kételkedem létezett-e egyáltalán - megrázta a fejét. - Mindegy, ez most nem ide tartozik...
Natsukit elgondolkodtatták a lány szavai. Létezik-e? Talán... Shinji csak... kitalál vagy... beképzelt valamit? Vagy... feltételezett? És nem úgy volt? Vagy... becsapta őt a lány csak... Dehát... Yuuka is ismerte azt a lányt, és szerette! Nem, nem lehet egészen úgy, ahogy Nami gondolja! Csakhogy... Ő milyennek látta Sayurit? Kegyetlennek, ok nélkül kegyetlennek... rátámadott Yuukára, aki nagyon nem ezt érdemelte! És Benawit is bántotta, súlyos következményei is lehettek volna! Pedig egyikük sem szolgált rá! Azonkívül gőgös is volt... Annak ellenére, hogy ő támadt rájuk Yuuka segített neki, ő meg csak... elment azzal, hogy legközelebb tényleg megöli, te jó ég! Micsoda kis... Talán... talán mégis Naminak van igaza. Yuuka és Shinji is... túl jóindulatúak... Sayuri egy szemét alak volt...

- Tessék - nyújtotta felé a tányért Midori. - Jó étvágyat! Nobu? - kérdezte, mikor beugrott neki, hogy jobb lenne, ha a fiú nem erőlteti meg a lábát, meg amúgy is melósabb lenne neki a tányérral, meg a bottal visszaülnie.
- Aha, köszi - bólintott az. - Inkább zöldségeset, jól érzem, hogy van benne hagyma?
- Bizony, rendesen - mosolygott a lány.
- Remek! - bólintott. - Köszi!

Eizan egy pillanatig még megtorpant az ajtó előtt. Nagyon remélte, hogy Nami és Natsuki együtt kitalálnak valamit, hisz egyedül ők ismerik a krapekot. Próbálhat ő is gondolkodni, de nem nagyon tudja hova tenni a dolgokat. A fenébe, miért is tudná...
Felsóhajtott és a többiek felé vette az irányt.

- Igen, nagyonis az - bólintott komolyan Benawi. - Sok bennetek a közös - mondta aztán egy kis hallgatás után, de nem magyarázta meg a szavait. A nappaliban miután kinéztek maguknak egy jó kisi helyet, vetett egy szigorú pillantást a lányra, jelezve, hogy most nem engedi ugrálni.
- Melyik milyen? - kérdezte a többieket, s Midoritól meg is kapta a választ. Kérdőn nézett Yuuka felé.

Hiroshi némi megkönnyebbüléssel nézte, amint a ramennek, ha csak időlegesen is, de sikerült elfeledtetnie Ichiro gondjait. Hiába, ha kajáról vagy alvásról van szó, a srác verhetetlen! Csak tudná, hogy csinálja... Irdatlan mennyiséget zabál és szinte meg sem látszik rajta! Várjunk csak... mi van, ha pont az alvás a kulcs? Mi van, ha Ichiro emésztése alvás közben az átlagemberekénél jobban felgyorsul? A rohadt, tehát az alvás a titka! Jól van, Ichiro, jól van... tehát ha nem etetünk ennyire, akkor nem alszol be...? Nem, ki van zárva, már túlságosan rögzült ez a 'rítus' az évek alatt, hisz a szigeten is aludt azért rendesen. Tessék, már megint itt van a szigetnél...
Hmm, de finom ez a ramen!

- Hmm... akkor zöldségeset szeretnék - felelte Yuuka, és mélyen beszívta a jóleső illatokat. De mindezek ellenére mégsem tudta kiverni a fejéből Benawi komment nélkül hagyott szavait. Hogy benne és Emikoban sok a közös...? De hát... ég és föld a két személyiség között a különbség! Vagy csak ő képzeli oda a szakadékot...?

Benawi maga is a zöldséges mellett döntött. Igazából örült is neki, hogy a lánnyal hasonló az izlésük. Bár tulajdonképpen a másikat is megette volna... De jó érzés az mondani, hogy még ebben is egyetértenek
Közben Emiko is megjelent, s szabad hely után nézelődött, végül Hayate mellett talált egyet. Benawi nem tudta elrejteni rosszalló pillantását Hayate felé. Gyorsan elfordította inkább a tekintetét. Nem Hayate már más ember, enm számít... De azért... Emikotól csak tartsa távol magát... Akárhogyis, ez azért túlzás...

Az ilyen pillanatokban Hayate igenis bánta, hogy annyi éven át arra tanították, hogy minden apró részletet kiszúrjon, a környezete minden pillanatnyi változását. Mert bármennyire is úgy tett, mintha a ramenjével lenne elfoglalva, Benawi pillantása még így is szúrta a szemét. Gondolta, hogy nem szűnt még meg az ellenszenve, de ez azért... ó, hogy ez nem is csak úgy általánosságban szól... Most tehet ő arról, hogy a lány pont ide ült? Mondja azt neki, hogy "Te Emiko, ne üljél már ide!"? Különben sem olyan rossz társaság, mint ahogy ismeretségük kezdetén tartott tőle. Sőt, igencsak nagyot nőtt a szemében, hogy az élete kockáztatásával befogadott ennyi idegent.
Most meg tessék, itt ül mellette, de ha esetleg hozzászól, akkor Benawi megint küld felé egy halált ígérő pillantást. Ha viszont semmit sem mond, az enyhén szólva a bunkóság jele. Na jó, valamit azért mégis kéne...
- Hallom, a te kezed is benne volt az ebéd elkészítésében - mondta két falat között. Na, ez így még kevés... - Minden elismerésem, igazán remek kis ebédet hoztatok össze.
Igen, ez jó téma: az ebéd. Kellően hétköznapi, Benawi csak nem köthet bele...

- ... szóval miután megszereztem a lándzsát északnak indultam, semmi érdekes nem történt hajnalig, csak... átöltöztem, elhagytam a felesleges cuccaim egy nem túl feltűnő helyen, ilyesmi... Aztán... - elhallgatott, és valami egészen meghatározhatatlan, sóvárgó hanglejtéssel folytatta - találkoztam vele...
Érezte, hogy megborzongatja valami. Az ajkába harapott, s igyekezett nyugodtan folytatni, d emár esélytelen volt. Lerakta a tányért.
- Mikor észrevettem őt... nem tudom miért, de idegesíteni akartam, azt hiszem lenéztem, mert olyan alacsony, és kisfiús, nem is tudom, egyszer csak... már harcoltunk és ő... bámulatos volt. Könnyűszerrel legyőzött és... majdnem meg is ölt, nem sokon múlt... Elhitettem vele, hogy kicsináltam Sasamét, és ő teljesen kiakadt rajta... Csak aztán meghallottuk először Matsuét... Aztán... mégis folytattuk a harcot, azt hittem sose lesz vége... Aztán... valahogy csak kiegyeztünk és... már nem is tudom hogyan... de megegyeztünk. Hogy végig együtt leszünk, a legeslegvégéig. És én már akkor vártam azt az utolsó harcot kettőnk közt. Addigra meg akartam erősödni, és legyőzni őt... A legbámulatosabb ellenfelem... Akkor még... Nem nagyon bíztunk egymásban... Főleg ő nem bennem. Én meg mindenképp el akartam nyerni a bizalmát. Felmentünk a hegyekbe, a házhoz. Próbáltam a kedvében járni, de - halkan felnevetett - eléggé elbénáztam... De talán pont ezért sikerültmégis... Azt hiszem... szerette bennem a bénaságom, vagy talán csak én képzeltem oda, de... vigyázott rám... És... nagyon... megnyugtató volt... Olyan... - a szívéhez emelte a kezét, és lassan megrázta a fejét nem találva a megfelelő szót. - Valahogy így telt az egész időnk együtt. Hol harcoltunk, mindent beleadva, egymással vagy mások ellen, élvezve az izgalmát, az életveszélyt, a győzelmet... Hol csak feküdtünk egymás mellett szótlanul... Annyira más a kettő, mégis... Annyira felpezsdített mindegyik... Mikor először gyilkoltam, ő... ő tartott meg, különben én... - megrázta a fejét. - Nagyon ki voltam, azt hiszem... meg akartam őt ölni, én... nem tudtam leállni, még vért akartam, még és még... Én... - és ahogy mesélt is zaklatottan kapkodta a levegőt. - De ő lenyugtatott. Hihetetlen volt a hidegvére. Pedig... ő is... félt... Láttam... Ahogy... zihálva dőlt a falnak, és csak hitetlenül bámult előre. Mindketten, mint akik hirtelen ébredtünk fel és döbbentünk rá mi történt... De ő meg tudta őrizni az ép eszét... Lenyűgözött, hogy... tudta mi a bajom. Azonnal... Tudta mit kell nekem mondania, mit kell csinálnia... Honnan Natsuki? Hogy érzett rá? Hogy ismerhetett ki? Ott... a szigeten végig ilyen volt. Mindig tudta mire gondolok... Most viszont... Mi történt vele?! Hiába bezsélek vele őszintén, azt se hallja meg! - fakadt ki.

Emiko zavartan a füle mögé igazította a haját.
- Ó, köszönöm... Igazán semmiség... - felelte halkan, aztán amint Midori befejezte a szedést ő is odalépett. Benawi elkerekedett szemmel figyelte a lány reakcióját. Zavarba jött...? Mi a szar?! Hayate! Ez így nem fair... ez így... Idegesen bámult bele a ramenébe. Emiko nem tudja kivel cseverészik olyan vígan! Joga lenne tudni... Benawi alapvetően hideg vérmérsékletéből most mit sem mutatott. Minden erejét be kellett vetnie, hogy ne ríjon le róla, hogy ki van akadva. Mert nagyon ki volt...

Yuuka próbált rájönni, mi okozza Benawi furcsa hangulatváltozását. Mert hogy valami kiváltotta, az biztos. De mi...? Most makacsul a tányérjába bámul, ettől nem fog rájönni, mi a baja.
Gyorsan körbefuttatta szemét a társaságon, hátha rájön a dolog nyitjára. De semmi olyat nem látott, ami felkeltette volna a gyanúját.
Lássuk csak, mi ingerelheti fel Benawit? Vagy ki?
Valami, ami talán a bázislakókat érinti? Talán azt a fiút ott, vagy... épp magát Emikot? De hát, semmit sem csinál, csak levest szed... ó... és utána visszaül Hayate mellé. Akkor lehet, hogy ezért...? Benawi talán veszélyben érzi a lányt? Még nem bízik Hayatéban...
Gyerünk, Yuuka, gondolj valamire, amivel elvonhatod a figyelmét, mert az neki sem jó, hogy ideges, főleg most nem. De mire gondoljak...? Egyszerűen csak... szólalj meg.
- Hmm... ha volt is lázam, szerintem már lement - eresztett meg egy biztató mosolyt a fiú felé. - Azért majd beszélek az orvossal, te is nyugodtabb leszel tőle, meg én is.
"Legalábbis remélem, hogy nem rossz hírt közöl..."

Benawi lassan bólintott.
- Mindenképp beszélj vele! Mindenesetre örülök, hogy jobban vagy. Remélem minden rendben lesz... Talán csak kimerült vagy, mint mindannyian - bíztatta leginkább saját magát.

Nami igyekezett kiverni a fejéből Nobut, és csak a száraz tényekre koncentrálni.
- Szóval megöltük Motokit meg az Aoikawa lányokat, aztán a szentély körül és benn találtunk sok hullát... Vagyis hármat. És Nobu... következtetett pár dologra, mármint, hogy többen tehették a sebekből ítélve és... Akeno már korábban meghalt, fogalmunk sem volt ki tehette...
- Ott halt meg Akeno? - kapta fel a fejét Natsuki. Nami lassan bólintott. Nem is tudott erről semmit?
- Mikor bemondták a nevét, azt hittem te ölted meg.
Natsuki megcsóválta a fejét.
- Nem jött el. Ő sem bízott meg bennem... Nem tudod azóta se, hogy ki...?
- Nem - rázta a fejét Nami.
- Mindegy, nem... nem is számít... Folytasd csak.
- Oh, oké... Ketten voltak még ott. Kinn Fujito, és szintén benn Himeno. Nobu szerint... Fujitot meg Himeno ölte meg...
- Micsoda?! - kapta fel a fejét hitetlenkedve Natsuki. Nem akarta féleszakítani a lányt, de már többedszerre nem tudta megállni. Nami lassan bólintott.
- A sebekből ítélve... hogy milyen fegyverek okozhatták és.. nem tudod, én egy kukkot se értettem... Nobu bámulatos... Utána meg - folytatta hirtelen, felócsudva - odébbmentünk kissé és harcoltunk. Én... megint teljesen... más idegállapotban voltam. Nem lehet körülírni. El tudod képzelni, hogy... mennyi érzelem áramolhat át fegyvereken keresztül? Ahogy felfogsz egy csattanást, és érzed a csontjaidban, ahogy remeg a kezedben a fegyvered? Elkábított az a lendület, ahogy harcoltunk, és én tényleg vártam, kívántam, hogy harcolhassak vele, még és jobban, és még intenzívebben... Még érezni akartam, amit akkor... - hátradőlt, s álmodozva bámulta a plafont. Magához ölelte a párnát. - És ő megint tudta mire gondolok... Minden egyes gondolatom... Tudod Nobu azt mondta, hogy... a harc... őszinte dolog, hogy... elárul mindent rólad. És bizonyára így lehet, ezért ismert ki pillanatok alatt. Szerinted... én is megérteném őt, ha most újra...?
- Ne beszélj már hülyeségeket! - csattant fel Natsuki. - Senki sem fog senkivel harcolni!
- De mi csak erre vagyunk képesek, Natsu! - fakadt ki a lány. - Nem érted?! Mi nem tudunk békében meglenni egymás mellett, a nyugalom és a mi kettőnk természete teljesen egymásnak ellen való fogalmak! Mi... gyűlöljük egymást, vagy meghalunk egymásért... átmenet nincs... Én... szeretnék meghalni érte... vele...
Natsuki egy pillanatra érezte, hogy elakad a lélegzte, és hiába kényszerítette magát, képtelen volt levegőt préselni a tüdejébe. Csak egyetlen ijedt pillanat volt, de... Ezek olyan súlyos szavak, Nami... Nem kéne, nem kéne így gondolnod! Nem szabad! Ki kell verned a fejedből azonnal!
- A szerelem nem csak erről szól - szólalt meg halkan Natsuki. - Ha szeretsz valakit az éltet... Ez nem az, Nami... Ha ti ketten pusztítjátok egymást, akkor... akármennyire is szereted jobb, ha szakítotok. Mindegy mit érzel, mert hosszú távon... vagy talán nem is olyan hosszún, elpusztítod magad, egymást... Ha köztetek ez tényleg csak így működik... Ne hajszold bele magad!
- Képtelen vagyok elfelejteni... Ahogy hozzám ér... Ahogy magához ölel... Ahogy megcsókol... Tudod... akkor éán végiggondoltam... mindent... Belekalkuláltam, hogy átver, hogy csak... azért csinálja ezt velem, hogy a végén képtelen legyek megölni őt, vagy legalább habozzak, az is elég neki, hogy legyőzzön, s ő legyen a nyertes, de... Azt mondtam magamnak jó ez így. Hogy nem számít, igaz-e. Én szeretem... Beleborzongok, ha hozzámér... és ha... ha ő hazudik is, az én szíve nem hazudik nekem... És én akkor... Eldöntöttem. Hogy... hagyom majd nyerni...
Natsuki elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Még mielőtt mi a hegyen...?
Nami bólintott.
- Akkor... ott fenn...
Nami bólintott.
- Én már azzal a tudattal csináltam mindent, hogy meg fogok halni, hogy ő élhessen. És nem bántam, egy cseppet sem. Minden percet ki akartam élvezni vele.
- És ő?
- Mi van vele?
- Ő mit gondolt?
- Nem tudom... - felelt halkan a lány. - Utána mi... sokat veszekedtünk... éreztük, hogy... valami nem jó így. Főleg miután Midorival és veletek találkoztunk. Nobu... Szeretnie kellett. Mert látta, hoyg szenvedek, hogy próbálom kiszorítani magamból az érzéseket, hogy benneteket megölhesselek, de... fáj... Pedig, elég jól tagadtam, nem?
- Eléggé... - szólalt meg fakó hangon Natsuki.
- Ő mégis rájött... erre is! És... és... Akkor elkezdte pedzegetni, hogy talán... mégse kéne... De én ragaszkodtam hozzá... Nem akartam feladni... Kaorinak igaza volt. Gyáva voltam, hogy megoldást keressek. Féltem, hogy... mi nem lehetünk boldogok. Számunkra nincs jövő, nem vagyok azok a fajták. Nyughatatlanok vagyunk és... Natsuki... igazam volt. Meg kellett volna halnunk a szigeten.
- Nem! - kiáltott fel a lány kétségbeesetten. - Tévedsz!
Nami keserűen nevetett.
- Egy indokot mondj...
- Hát... - akadt meg Natsuki, idegesen kereste a szavakat, de...
- Onnantól csak tovább gyilkoltuk magunkat... Már... kezdtünk... vagy legalábbis én kezdtem megőrülni... Nagyon, néha nagyon halvány határ választott el. Megöltünk mindekit, aki az utunkba került... Sasame, Sayuri... És akkor... hallottam... Shinjit... Ahogy megtalálja...
Remegve a füléhez emelte a kezét.
- Még most is hallom... ha rá gondolok...
Felnyögött, s a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa feltörni készülő sírását.
- Aztán mi... Próbált vigasztalni, elfeledtetni.. De már.. nagyon nehezen ment... Folyton csak... összekaptunk... én... bedühödtem, nem is tudom min, de... majdnem megöltük egymást... Nobu vállán az a seb... Én lőttem meg... És... Nem a vállára céloztam eredetileg... Aztán... Megtaláltuk Hiroshit, Ichirot meg Himenot.
- Himeno? Ó, igen... emlékszem, láttuk, ahogy meghal... Mármint a térképen.
- Nem tudtam, hogy megöltük. Élt még, mikor elmentünk. De... ezekszerint belehalt a sérüléseibe... Igaz, ha rajtam múlik folytattuk volna...
Natsuki próbálta felvennia lány gondolatának fonalát, de nem értette mit beszél.
- Én voltam a gyorsabb - magyarázta. - Nobu erősebb volt, és pontosabb, de... én tudtam hárítani a golyókat Ichiro géppityujából is... A legtöbbet legalábbis, de... Egyszer csak... azon kaptam magam, hogy... Nobu tart meg... Én harcolni akartam tovább, de... Ő... nagyon ki volt akadva és... kérte őket, hogy... gyakorlatilag, hogy had mehessünk el... Csak... egy árnyalatnyival kevésbé megalázóan. Felajánlotta a... fegyverszünetet... És elmentünk... Ott az erdőnél, Nobu kiszedte a golyót, és... össze is varrta... pokolian fájt... Aztán, vigyázott rám, amíg aludtam...
- Hosszú ideig voltatok ott - bólintott remegve Natsuki. Azt így hallani... te jó ég... Hogy bírta?
- Aztán... hajnalra felmásztunk a hegyre... Szép volt a napfelkelte. Azt hittem az utolsó... Nagyon... nagyon szép volt... - Nami lehunyta a szemét. - Meghallottam Midorit énekelni, eltartott egy darabig míg rájöttem, mir hallok... Odamentünk... És... akkor már... nem akartam gyilkolni többet... Nem tudom, miért... De Midori... Ahogy a karjaimba borult, és sírt... Tesshin miatt... Nem tudtam, nem akartam többet... És Nobnak egy szava sem volt ellene. Már rég nem volt. Azt hiszem félt. Nagyon. Hogy... talán haldoklom... Én is féltem... Aztán Midori mesélt, hogy kijuthatunk, nem akartam hinni a fülemnek, egyszerre örültem, a jövőm tervezgettem Nobuval másrészt... végleg összeomlottam. Az a sok halál... értelmetlen volt... És akkor... megtaláltuk Kaorit... Alig... lélegzett már... A többit pedig... tudod.
Remegve fúrta az arcát a párnába.

Tatsuya már egy ideje némán szuggerálta az egyik ramenes tálat. Már épp azon volt, hogy feláll és nem érdekli, mit fog szólni hozzá, de akkor is visz a lánynak. Hisz ő sem evett már reggel óta, ez így nem kóser. Mire idáig jutott elhatározásában, rá kellett döbbennie, hogy Shouri megelőzte. Megint... Bár... talán jobb is így. Haruka valószínűleg szándékosan nem jön elő.
- Viszek Harukának is - közölte a fiú.
Tatsuya nagy nehezen elfojtotta a sóhajtását. Talán nemsokára minden kiderül... Ám valószínűleg tényleg nem ilyen egyszerű meghozni egy ekkora horderejű döntést.

Hopsz...
Hayate továbbra sem nézett nyíltan Benawira, de azért látta, hogy a fiúnak nem nagyon tetszik a dolog, hogy ráadásul szóba is elegyedett Emikoval. Akkor most hozzá se szóljon...? Na jó, akkor ő nem kezdeményez beszélgetést, de azt nem ígéri, hogy ha szólnak hozzá, arra nem reagál.
Ó, Yuuka, ez most ügyes húzás volt. Egy pillanatnyi feszültségenyhítés, kösz.
Mostantól jobban figyel majd arra, mit tesz vagy mond.
Akkor vissza a ramenhez...

- Nem tudod, merre van Natsuki? - kérdezte Emiko, ahogy visszaült a ramennel. - Döntöttem, úgyhogy... beszélnem kéne vele - mondta határozottan, nem is félt a fiú szemeibe nézni. Lehet, hogy mindenki hülyeségnek tartja ezt a lépést. De mit tudhatnak... Így kell lennie.

- Na, akkor én megyek, és összekészítem a laptopot - kelt fel Kenta, eztán bizonytalanul a kezében lévő tálra pillantott. Illene...
- Hagyd csak, majd kiviszem - intett neki Midori.
- Oké, köszi - biccentett a fiú, majd lerakta az asztalra, és a szobája felé vette az irányt.

- Nem - felelte némi gondolkodás után Hayate, majd észrevette a közeledő Eizant. - De szerintem épp itt jön az embered. Eizan! Natsuki merre van?
Eizan egy pillanatra megtorpant, majd gyors pillantást vetett a háta mögött a folyosóra.
- Most... éppen interjúvol - válaszolta az előző kérdésre.
- Ó, kösz - biccentett Hayate, majd ismét Emiko felé fordult. - Mivel más nem nagyon hiányzik, valószínűleg Naminál lesz. Szerintem várd ki, amíg végez, és utána támadd le. Persze csak képletesen.

Haruka összerezzent a kopogás hangjára. Kopogás... túl udvarias... Tatsuya lenne...? Nem, nem tudna most beszélni vele.
- Bejövök - meglepetésére Shouri hangja hallatszott a túloldalról, aki hamarosan be is oldalazott egy tál ramen társaságában. - Csak gondoltam, éhes vagy, és a többiek is már nagyban esznek.
- Igen...? Már ennyi az idő...?
- Úgy tűnik - felelte Shouri a lány felé nyújtva a tálat. Haruka el is fogadta, de megcsóválta a fejét.
- Inkább... kimegyek - mondta, bár nem igazán volt biztos benne, hogy jó döntés. - Milyen már, hogy így elkülönülök...
- Biztos?
- ... Igen.

- Jó - bólintott Emiko elmosolyodva. - Köszi.
Meglepetten kapta fel a fejét, mi ez a... Tekintete találkozott Benawiéval. Miért figyeli, mondani akar valamit? Meggondolta magát vagy... valami baj van Yuukával?
A fiú sóhajtva fordult vissza a tényárjához, melyből még szinte semmi sem fogyott. Beszélnie kell Emikoval, hogy kerülje el azt a srácot... De... ha így tesz, nyilván meg fogja kérdezni mért. Ha nem válaszol rá, az pedig gyanús. Nem, ezt nem teheti meg Hayatével. Akkor sem, ha ő... Ilyen... Ez esetben viszont a fiúval kell sürgősen beszélnie.

Kenta meglepetten torpant meg az ajtóban.
- Jajj, bocs, totál kiment a fejemből, hogy itt vagy... - vakargatta a fejét a rament kanalazó Namit nézve. - Még át kell cuccolnom Tatsuyához... Ne haragudj...
- Nem, én bocsánat, hogy ennyi problémát okozok, és így belaktam magam ide... - felelte Nami kínosan. - Natsuki, menj te is enni - mosolygott a másik lányra. - Biztos éhes vagy.
- Biztos vagy benne, hogy... - kérdezte az lassan. Nami bólintott.
- Persze.
Natsuki bizonytalanul állt fel, s hátra-hátra pillantva sétált ki a szobából. Kenta kicsit zavartan kezdte összeszedni a dolgait.
- Jól vagy? - kérdezte csak udvariasságból a lánytól.
- Már jobban... - bólintott az.
- Meg kéne nézetned magad az orvossal, ki tudja, elég csúnya volt az a sebed...
- Tényleg jól vagyok - mosolygott Nami. - Csak pihennem kell, teljesen kicsináltam magam a szigeten, de... gondolom ti se aludtatok túl sokat. Jobban kéne vigyáznotok magatokra!
- Azt tenném - csóválta a fejét -, de tudod Midorinak hajnali hat körül kezdődik a nap... Jobb, ha tudod... Csak figyelmeztetlek.
Nami halkan felnevetett.
- Akkor azt hiszem én már nyolckor aludni fogok! - aztán elkomolyodott. - De tényleg, ha zavar, hogy itt vagyok, én... Nem akarok senkinek sem a terhére lenni! Kitalálok valamit, és...
- Noburól van szó, igaz? - kérdezett közbe a fiú. Elég nyilvánvaló, ha csak fájna valamije, a saját szobájában is tudna pihenni. Nami azonban csak beletemetkezett a ramenbe.
- Értem, semmi közöm hozzá - bólintott Kenta. - Akkor viszont maradj! Amíg valahogy rendbe nem jönnek a dolgok.
- Igazán köszönöm - nézett rá hálás szemekkel a lány. Kenta vállára vette a táskáját és biccentett.
- Ha van más is amiben segíthetek, szólj csak nyugodtan! - tette még hozzá, mielőtt távozott volna a szobából. Akkor most a felesleges dolgait kipakolja Tatsuyánál, aztán visszamegy, hogy kitalálják mi is az a kevésbé feltűnő hely... Most komolyan törjenek be egy lakásba?

Tatsuya igyekezett nem a folyosó felé figyelni, mikor meghallotta a közelgő lépteket. Igen, tisztán hallatszott, hogy Shouri nincs egyedül... Lehet, hogy nem kellett volna így választás elé állítani Harukát...?
Haruka is hasonlóképpen volt, valahogy nem mert Tatsu felé nézni. Bár igazából Shourira sem.
- Jól vagy...? - hallotta Yuuka kissé aggódó hangját. - Valahogy olyan sápadt vagy. Ezért dőltél le?
- Én... igen - bólintott halvány mosollyal Haruka. - Jól, köszi. Csak kicsit fáradt voltam.
Shourinak persze feltűnt, mennyire kerüli egymás tekintetét Haruka és Tatsuya, és feltámadt benne a gyanakvás. Mi is történt, amíg ő eltűnt kicsit a színről...? Nocsak, nocsak... jó lenne elbeszélgetni Shinjivel, miről is volt szó valójában, mert volt egy olyan érzése, hogy valamiként kötődik a témához.

Shinji már épp menni készült mikor Kyoichi megszólalt, s a téma kivételesen felkeltette az érdeklődését.
- Hé Benawi, akkor kaja után segítesz abban a fránya matekban?
A megszólított elhúzta a száját. Valahogy most egy csepp kedve sem vol, ilyne hétköznapi dolgokkal foglalkozni, ráadásul ki tudja mikor sikerül elkapni Hayatét, ha msot lelép. Addig ki tudja, végig ott fog ücsörögni Emiko mellett, nem lenne jó.
- Figyelj, most... - kezdte, és valami udvarias hárításon törte a fejét - egyszerűen nincs hangulatom ilyesmire, tényleg ne haragudj...
A fiú felsóhajtott.
- Megértem... - felelte csalódottan.
- Ránézhetek, ha gondolod... - szólt közbe Shinji - addig se unatkozok.
- Megtennéd? - kapta fel a fejét meglepetten Kyoichi. Shinji bólintott.
- Erősen kétlem, hogy problémát jelentene.
Emiko gúnyos mosolyra húzta a száját. Az önbizalom az nagyon ott van...

Na tessék, erről is lemaradt...
Tatsuya halkan felsóhajtott. Pedig szívesen menekült volna most a matekba, talán még jobban is menne neki, mint Shinjinek. De most nem fogja azt mondani, hogy megy ő is, két ember felesleges egy házihoz. Annyira nehezet csak nem adtak fel. Tényleg, házi feladat... Nem valószínű, hogy ilyesmivel kell majd a közeljövőben vesződniük. Pedig jó lenne, ott legalább szinte minden kérdésre tudta a választ. Most meg nagyrészt csak bizonytalansággal van tele. Jól jönne egy kis önbizalom, ahogy Kenta is mondta. Nem lehet valahol olyat venni...?