9. fejezet - Melyben már rég kinn vannak, de...

Daisuke halkan felprüszkölt, csak ennyi jelezte visszafojtott nevetését. Kenta talán azt hitte, neki szól, a "nagy férfinak", de valójában Midorinak címezte eme megnyilvánulását. Most miért mondja ki így mindenki előtt, hogy ő úgyis jobban főz? Ó, ez a kis számára egészséges ego... Na jó, azért Midori sem olyan rossz, mint tűnik, talán még nem menthetetlen. Végülis az egy hét alatt is szépen fejlődött, de isten ments, hogy megdicsérje!
- Na igen, az érdekes lesz... - töprengett hangosan Haruka. - Lássuk csak, milyen álommunkát tudok elképzelni magunknak...? Heh, igen, ez tényleg érdekes... Szerintetek mennyire szigorúak gyermekmunka terén odakint?

- Szerintem lassan mi is mehetünk - állt talpra Ichiro, és felsegítette Kazut is. - Ennyi előny már bőven elég nekik, az első csapat szerintem már rég tárgyal. Induljunk, ha nem akarjuk lekésni a dolgokat, bár nem hiszem, hogy elmennek nélkülünk.

- Nocsak, neked meg kivágták a nyelved a szigeten? - húzta össze a szemét Morinaga. - Vagy csupán elfelejtettek jómodorra tanítani a szüleid, fiacskám? Úgy emlékszem, kérdeztem valamit...
Natsuki alig halhatóan felszisszent. Pont Hayatébe köt bele...? Ez nem jó... Két ilyen önérzetes ember... Csak ne ezen legyen balhé, csak ne ilyen apróságon...

Midori nem vétette el Daisuke pillantását.
- Bár, ha így belegondolok... - kezdte elmélázva. - Annyira nem is kell féltenelek téged - címezte Kentának, aztán Daisukére pillantott, mintha csak véletlen lenne. - Ha az ember ért valamihez, az egy jó kiindulópont, de ha semmihez sincs tehetsége... akkor valóban nehéz lesz ám kinn boldogulnia... Szerintem ez a világon mindenhol így van. És hiába született valaki hímneműnek, ha képtelen férfinek való munka ellátására...
Olyannyira elmerült Daisuke oltogatásának élvezetében, hogy Haruka kérdését abszolút figyelmen kívül hagyta.

- Én is kétlem - morogta Nobu, s lassan feltápászkodott. Mondhatni már szokásához híven megindult előre, nem mintha sietni akarna, de az ő tempója... amúgy is lassabb. És nem akarta, hogy rá kelljen várni. Shinji maradt Benawiék társaságában. Remélte egy kicsit, hogy a lány előre indul, de persze Benawi és Yuuka egy tapottat se tettek egymás nélkül. Ehh... Esélytelen a lány nélkül beszélnie a sráccal, mi? Hát jó, ha így folytatjátok én újra felvetem a témát, ezúttal Yuuka előtt, de abban nem lesz köszönet... Tudhatnád Benawi, hogy nem vagyok az a türelmes fajta, és azt is, hogy nem sozkásom ok nélkül csevegni valakikkel.

Tényleg nem ismerte fel, vagy csak szórakozik vele? Ha viszont nem ismerte fel, az jó. Lenne. De így, hogy kérdezi, és ráadásul így, nem térhet ki a válasz alól. Ha meg felismerte, miért akarja, hogy hangosan is kimondja? Bizonyosságot akar szerezni, vagy mi? Vagy csak azt akarja, hogy minden úgy történjen, ahogy ő elvárja.
Nos jó. Nehéz szívvel, de kivételesen megadja magát. Akkor viszont már felvállalja a nevét, úgysem nehéz asszociálni.
- A nevem Hayate. Fukotani Hayate.

Igen? Így állunk, kedves Midori? Akkor vajon miért férfiakból lesznek a híres szakácsok, és miért nincs köztük szinte egy nő sem? Ne félj, ezért még kapsz... De olyat, hogy öröm lesz nézni!
Daisuke pár pillanatig dühösen összevonta a szemét, majd mikor rájött, hogy pont ezt várják tőle, elvigyorodott. Hát jó, Midori. Győzzön a jobbik. Vajon ki főz le kit? És ha már a férfiak és nők témánál járunk, már előre látom, hogy ki viseli majd nálatok a nadrágot. Szerencsétlen Kenta, már most sajnálom.
Milyen kár, hogy mindezeket nem mondhatja ki. A francba! Jól esni jól esik, de azért mégsem a legjobb ez a néma elégtétel. De majd...

Ichiro hátralesett Benawiék hármasára, majd értetlenül vállat rántott.
- Na gyere, Kazu, menjünk mi is. Yuukáék még Shinji remek társaságát kell élvezzék, szóval majd később csatlakoznak hozzánk lélekben. Talán nem épülnek le addig teljesen.
Kazu bólintott és egyetértően lépkedett Ichiro mellett. Tényleg... fel sem tűnt már neki, mióta nem zavarja, ha Kazunak hívták... Persze nem akárki, csak ez a két bizonyos illető. Az ő szájukból hallva valahogy sokkal elviselhetőbbnek tűnt a becenév, sőt... Egyáltalán nem volt kedve már rájuk szólni érte.

- Ó! - mérte végig még egyszer, meglepetten a fiút. - Szóval Fukotani... - jegyezte meg érdekes hangon. Natsuki meglepetten kerekítette el a szemét. Ez... gyűlölet? De... miért? Lehet, hogy... lehet, hogy oka van annak, hogy most segít nekik? Lehet, hogy... nem csupán az életükről van szó, az valóban kevés ok lenne egy ilyen embernek, hanem... egy oldalon állnak? Lehet, hogx valóban van oka gyűlölni a kormányt... neki is? Nem bírta megállni, hogy ne vessem egy kérdő pillantást Eizanra.
- Különös... Akkor talán már találkozhattunk is, de... Nem, nem rémlik az arcod. Bár nem szoktam megjegyezni minden kis érdektelen ficsúrt - rántotta meg a vállát. Natsuki megint enyhén elhúzta a száját. Csodálta érte Hayatét, hogy ilyen rezzenéstelenül tűr bármilyen sértegetést. Őmaga nem bírná ezt.
Amiről viszont egyikük sem tudhatott, az a Morinagában lejátszádó gondolatlánc volt. Az arca semmit sem árult el, azonban míg ő rutinszerűen előszedte lenéző modorát, Natsukiban törte a fejét. Megint sikerült túljárnod az eszemen... de nem lesz ez így örökre... Pont három olyan fiú, akik... nem, egyik sem kizárt. Okos lépés... Csakhogy... Talán mégsem vagy annyira okos... Meglátjuk...
A lány eközben újra a férfit szemrevételezte. Vele az esetek nagyrészében igazi gentlemanként viselkedett, igen, inkább az amerikaisabb változatban, mintsem japán férfiként. Natsuki, legalábbis a korábbi énje kedvelte ezt a stílust, de meg volt az az árnyoldala is, amibe hosszabb ismeretség után betekintést nyerhetett. Amilyen nyájas volt a hölgyek, s urak előtt, olyannyira visszataszítóan tudott viselkedni azokkal, akik rangban is alatta voltak, s szüksége sem volt rájuk olyannyira, hogy holmi jómodorral fárassza magát... Miért kezeli így Hayatét? Mért csak őt? Miért jó ez most neki. Igne, játszik. Valamit ki akar provokálni, vagy tesztel, de... Fenébe, nem érti! Egyszerűen nem!

Hayate korábban hiába fogadta meg magának, hogy nem veszi magára, ha becsmérlik, de most mégiscsak összerándult pár izom az arcán, és nem kis önerőre volt szüksége, hogy ne remegjen a keze. Akármennyire is nem szívelte a családját, azért mégis az ő nevüket viseli és azt illik megvédenie. Erre... erre meg ez az alak ilyen nyíltan közli vele, hogy semmibe veszi. Ha valamelyik család nem hasonlóképpen vívott ki magának tekintélyt, arra már így kell tekinteni? Na azt megnézte volna, hogy az apját mikor tudja bekebelezni Morinaga - bár erre már nem valószínű, hogy sor kerül, tekintetbe véve azt a tényt, hogy az apja elég mélyen pihen már a hullámok alatt. Mégis... nem gondolta volna korábban, hogy ilyennel fel lehet húzni, erre kiderül, hogy mégis. A régi büszke, kormány- és családhű Hayatét érezte felszínre törni magában. Amint erre rájött, igyekezett gyorsan el is fojtani. Nem, nincs szüksége rá többé. Az a Hayate szerencsére már nem létezik. Nem, Morinaga. Nem adom meg azt az élményt, hogy lásd újra előtörni belőlem. Csak bírjam megállni, hogy beszóljak...

Hosszas hallgatás után a férfi ismét megszólalt.
- Akkor örültem a találkozásnak - mondta merev arccal. - Sok sikert a továbbiakhoz! Natsuki... - fordult a lányhoz lágyabb hangon. - Nagyon remélem, hogy még találkozunk... - jegyezte meg különös hangon. A lány minden erejével azon volt, hogy ne nézzen rá szúrós tekintettel, mosolyogva biccentett hát.
- Köszönök mindent! - felelte. Nehezére esett, hogy a hangja is ugyanezt sugallja, s a kezével se babráljon valamivel...
Ahogy a férfi elfordult, Nami és Natsuki meglepetten néztek össze. Ennyi? Tényleg elmegy? ... most? Emiko törte meg a csendet.
- ... most pedig húzódjunk valami fedezékfélébe, mielőtt bárminek is nekiesnénk... - utalt a borítékokra. - Le kéne ráznunk őket. - Nem tartom kizártnak, hogy... Azt várják, hogy elvezessük őket a többiekhez...

- Jogos - találta meg a hangját Hayate és igyekezett úgy tenni, mintha az előző kis jelenet meg sem történt volna. - Utálom, amikor nem látom át valakinek a szándékait, és vele nagyon is ez van...
- Mit gondoltok, megpróbáljunk rátelefonálni a többiekre? - vetette fel Hiroshi.
- Hmm, jó lenne... - szólalt meg Eizan is. - Amúgy... mennyi az esélye, hogy le tudnak hallgatni egy ilyen belső hálózatot? Nem tudom, elhihetjük-e, hogy tényleg ennyivel megúsztuk.
- Na látod, Eizan, ez egy jó kérdés... - húzta el a száját Hiroshi. - Valaki tipp?
- Sajnos nem vagyok műszaki zseni - rázta meg a fejét Hayate. - De van egy olyan sejtésem, hogy az talán nem olyan egyszerű, mintha a központi rendszerbe akarnának belelátni. Elvileg nem tudnak a hálózatról. Kenta is emiatt nem tudott utánanézni a fogadásoknak, mert nem tudta, hol keresse az adott rendszert. Talán ilyen tekintetből biztosítva vagyunk.

- Biztos, hogy nem úsztuk meg ennyivel - mondta Natsuki a táskájába markolva. - Na, igaza van Emikonak, lépjünk le innen, aztán majd telefonálunk. Lassan indult meg előre, hogy véletlenül se szakadjanak le egymásról. Talán túlzás, de vagy fél óráig járműről járműre váltva utazgattak, minél véletlenszerűbb, hogy ne tudják velük tartani a lépést, bár... kocsival talán ez nem oylan nagy ügy, ha le nem maradnak az egyik váltásnál...
- Ti látjátok őket? - érdeklődött Emiko. - Én totál semmi gyanúsat nem láttam, mióta elindultunk... De ez nem jelent semmit - Hayatére pillantott. - Lila gőzöm sincs igazából mi a 'gyanús'.
Nami nagyot sóhajtva döntötte egy korlátnak a hátát.
- Abbahagyhatnánk már a cirkálást? Szerintem telefonáljunk, aztán ha megjelenik három alak a sikátor végén, majd továbblibegünk... Addig se kapjanak szegények szívrohamot, hogy hol vagyunk...
Natsuki kérdőn pillantott Eizanra.

- Egyetértek, szerintem mindannyian tudjuk, milyen szar dolog a bizonytalanság - bólintott Hiroshi, majd felsóhajtott. - Ichiro már így is a falat kaparja, hogy mi van, bár valószínűbb, hogy bealudt... De a többieket azért még érdekelheti.
Hayate közben folyamatosan a környéket pásztázta, és hitetlenül tapasztalta, hogy semmi érdemlegeset nem lát.
- Nem látok gyanús elemeket - futtatta végig tekintetét ismét a környezeten. - De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincsenek a közelben. Mivel mind profik, ők is értenek a dolgukhoz.

- Ne álljunk meg végre valahol? Már unom a mászkálást... - fintorgott Ichiro. - Még a végén le fog roha... mindegy, semmi...
Eredetileg úgy akarta befejezni, hogy "le fog rohadni a lábam", de utána eszébe jutott, hogy Nobu sincs túl messze tőle. Lehet, hogy neki nem esne jól jelenleg egy ilyesmi hasonlat.
- Oké, de hol? - tette fel a nagy kérdést Kazu.
- Mondjuk ahol nem kell költeni... - sóhajtott lemondóan Ichiro. - Bár nem tudom, nem akarom most elverni a maradék pénzemet, hátha még kell. Különben sem hoztam olyan sokat magammal az osztálykirándulásra...

- Jól van - bólintott Natsuki, aztán elkérte Eizantól a telefont. Most, hogy így elűntek Morinaga közeléből erős kéztetést érzett rá, hogy hozzábújjon a fiúhoz, így enyhén meg is borzongott, ahogy összeért a kezük. Zavartan elmosolyodott, s igyekezett másra koncentrálni. Úgyhogy különös figyelemmel pötyögött a telefonnal.
- Persze nem tudom melyik kinél van... - csóválta meg a fejét. - Na mindegy...
Találomra hívta hát az egyiket, s megkönnyebbül, hogy szinte azonnal fel is vették.
- Halihó, Natsuki jelen, legalábbis virtuálisan, vagy mi ez... - szólt bele. Közben Nami felkapaszkodott a korlátra, s most a lábát lógázva ült rajta, s szemét barátnőjére szegezte.

- Akkor csak üljünk le csövezni a fűbe - vetette fel Nobu, mivel az tűnt a legközelebbi ötletnek. Még sosem érezte ennyire szinpatikusnak a mellettük elnyúló pázsit látványát. - Abban nincs semmi feltűnő, ha egy csapat diák, itt lopja a napot suli után...
- Hogy neked milyen igazad van - vágott a hátára Shinji, de szemével a nem messzi padoknál viháncoló három miniszoknyás lányt figyelte.

- Vettem! Haruka a túloldalon.
Amikor megcsörrent a telefon, Haruka valamiért egyből azt hitte, hogy baj van. Ám szerencsére próbálta lenyugtatni magát és közben fel is vette a telefont. Natsuki hangjára egy kicsit megnyugodott.
- Na mi a helyzet? Hogy állnak a dolgaink?
"Huhh... legalább annyit tudunk, hogy még éltek..."

- Elfogadható ötlet - nyújtózott egy jóízűt Ichiro és nem restellett már le is telepedni a fűbe.
Kazu vállat vont, majd követte barátja példáját, de aztán észbe kapott.
- Tényleg... Hogy bírjátok az iramot? - fordult Yuukáék felé. Most jutott eszébe, hogy a páros szinte egész héten az ágyat nyomta. Nem mintha Nobu olyan jól lenne, de náluk azért talán egy fokkal jobban.
- Hmm? Ó, köszi, én egész jól megvagyok - bólintott Yuuka és kérdőn nézett Benawira.

- Kaptunk egy rakat... - pillantott le a táskájára a lány, de rájött, hogy ezt Haruka nem láthatja. - Levelet, azt hiszem... - Semmi más. Még nem volt időnk felbontani, mert... ugyan úgy tűnt minden a legnagyobb rendben van, de azért igyekeztünk eltűnni... Veletek minden rendben? - kérdezte aggódva. - Hol találkozhatnánk mindannyian feltűnésmentesen? Valahol, ahol sokan vannak vagy... épp ellenkezőleg?

- Jól vagyok, köszi - felelete az tömören. Ahogy lehuppantak a fűre óvatosan átkarolta Yuukát. - Akkor most jön az idegölő várakozás... - állapította meg, s ha csak egyetlen pillanatra is, de Nobu felé lesett. Bizonyos társaságban tényleg idegölő... Úgy tűnt a fiúnak ez nem tűnt föl, éppen szórakozottan babrált a táskájával.

Midori kíváncsian figyelte Harukát. Kenta szerint abszolút úgy nézett ki, mint egy kis mókus, ahogy mozdulatlanul állt, s hegyezte a fülét, hátha elcsíp egy-két szót a telefon másik oldaláról is. Ő maga inkább tovább kanalazta a fagylaltját, úgyis elmeséli majd, mit beszéltek, és ha baj lenne, azt már látnák az arcán...

- Ennyi...? - nyögte döbbenten Haruka. - Mármint... össz-vissz ennyi, semmi konkrétum? Bár könnyen meglehet, hogy bennük vannak a további utasítások. Kíváncsi vagyok, mi van bennük. Ami pedig a találkozást illeti... hmm... nem is tudom...
- A sok jó, mert könnyű elvegyülni, de rossz, mert másoknak is könnyű elvegyülni - szúrta közbe Hayate. - A kevéssel ugyanez a helyzet, csak pont ellentétesen. Nehéz elvegyülni és feltűnésmenteskedni, de másnak is. Ez megint csak a már ismert kockáztatás.

- Ne hagyd, hogy elaludjak, jó, Kazu? - kérdezte egy ásítás után Ichiro. - Sőt, felhatalmazlak, hogy ha hasonló történik, nyugodt szívvel ébressz fel, szinte bármi áron.
- Oké. Ezt élvezni fogom - mosolyodott el a másik.
- Akkor megismétlem, szinte bármi áron. Tényleg... miről susmorogtál mostanában az én drága Hiroshi barátommal?
- Hmm? Mármint én? Ugyan, csak a szokásosról..
- Ahhhaaa... Miért nem tudok hinni neked? Még mindig nem hazudsz túl jól...
- Inkább aludj - fordult el Kazu, hogy eltakarja vörösre vált arcát.
Ichiro elégedetten elvigyorodott. Helyes, helyes, menni fog ez...

Nami elgondolkodva nézett körbe.
- Itt vagyunk a kedvenc kávézód közelében - jegyezte meg Natsukinak. - Miért nem megyünk be megint abba a romhalmazba? Mármint a házzal szembe - tette hozzá Natsuki szúrós tekintetét látva. - Múltkor bejött, nem jött rá, hogy ott vagyunk és...
- Pillanat, a többiek filóznak... - jegyezte meg közben Natsuki Harukának. Aztán visszafordította a figyelmét Nami felé.
- ... szerintetek? - nézett körbe kérdőn. Emiko megrántotta a vállát. Tagadhatatlanul vonzódott az elhagyatott épületekhez, úgyhogy ezügyben ő nem akart - erősen elfogult - állást foglalni. Inkább Hayatére pillantott, mint a leghozzáértőbb emberhez ilyentéren - is. Nami meg eközben Hiroshitól várt választ.

- Na és tényleg képes vagy ülve elaludni, ráadásul ilyen erős napsütésben? - pislogott Benawi kíváncsian Ichirora. - Hihetetlen ez a te alváskórod vagy mi... Ez tényleg egy betegség? Van rá valami orvosság?

- Elhagyott, romos ház? - húzta fel a szemöldökét Hiroshi. - Nem tűnik túl biztatónak... Menjünk!
Hayate már meg sem lepődött a fiú véleményén. Valahogy várható volt...
- Tényleg jó szolgálatot tett múltkor is az az épület - töprengett hangosan Eizan. - Szerintem érdemes lenne megkockáztatni.
- Mit tudtok még arról a házról? - kérdezte Hayate. - Védhető valamennyire? Van esetleg másik be-, illetve kijárata?
Eizan kissé zavartan nézett Natsukira. Hát... ő ezek közül lényegében semmit nem figyelt meg múltkor... Kellett volna?
- Na jó, akkor legyen ott - egyezett bele Hayate. - Mi úgyis itt vagyunk lényegében helyben, be is mehetünk körülnézni. Ha rossz a helyzet, max szólunk a többieknek, hogy ne jöjjenek.

- El ám, szinte minden körülmény között - bólogatott Ichiro. - Néha enyhén kezd elegem lenni belőle, de az unalmas tanórákon kivételesen jól jött. Hát, ha van is rá orvosság a dokim vagy titkolta, vagy szándékosan vezetett félre. Mindenesetre már eléggé megbarátkoztam vele. Van egy olyan érzésem, hogy még egy jó ideig küszködhetek vele. Hacsak odakint nem gyógyítják ezt hatékonyabban.

- Nem t'om - rántotta meg a vállát Nami is Hayate kérdésére.
- Jól van - szólt bele Natsuki újra a telefonba, aztán bediktálta a címet. Nem volt okosabb ötlete, hogyan jutathatná a többiek tudomására, hova kéne menniük - De ne siessetek nagyon, még körbenézünk tényleg elég bizonságos-e - tette hozzá, aztán elköszönt, hisz még a másik csapatot is tájékoztatnia kell. Alighogy lerakta szinte azonnyomban tárcsázott is.

- Rendben, akkor megyünk. Majd találkozunk - bólintott Haruka és lerakta a telefont.
- Minden a terv szerint? - kérdezte Shouri.
- Úgy tűnik - hagyta rá Haruka. - Ezek szerint nem sokat hallottatok. Na jó, elmondom, mit mondott Natsuki, utána lassan mehetünk is a találkozási pontra.
- Csak nyugodtan - szólt közbe Daisuke. - Nem kell sietni a meséléssel. Addig legalább be tudom fejezni ezt a fagyit.

- Állítólag kinn már sokkal fejletteb a tudomány... Vagy legalábbis vannak oylan eredményeik, amikor hozzánk nem jutottak el. Lehet ez persze fordítva is igaz... - mondta elgondolkozva Benawi. - Lehet, hogy meg kellett volna pakolnunk magunkat tudományos könyvekkel, és máris könnyebben boldogulhatnánk kinn, ki tudja, hogy örülnének a...
Shinji tekintetét látva elhallgatott.
- Hát persze, nyilván egy rakás kölyöktől akarják majd milliárd yenekért...
- ... dollár... - javította ki Nobu, mire a másik megrántotta a vállát és folytatta.
- ... megvenni a mi nagy tudományunk...
- De azért hasznunkra válhat még, hogy tudunk olyanokat, amiket ők nem. Kinn meg megtanuljuk az ő dolgaikat. Azért ez vitathatatlan előny!
Shinji arca elárulta, hogy ő nem egészen úgy gondolkodik, mint Benawi, de nem tett több megjegyzést.

- Ez meg mi...? - kapta fel a fejét Ichiro. - Még el sem aludtam, Kazu, felesleges máris ébreszteni.
- De... ez nem is én vagyok.
- Márpedig a te táskád felől jön.
- He...? - Kazu beletúrt a táskája egyik zsebébe. És tényleg onnan jön, de nem ismerős ez a csengés. - Ó basszus... Ez a közös telefon lesz! - jutott végül felismerésre és gyorsabban kezdett keresgélni. - Meg is van!
- Akkor vedd fel! - szólt rá Ichiro, mire Kazu így is tett.
- Igen...? - szólt bele a telefonba. A fene, remeg a hangja...? Nem, biztos minden rendben van...

Natsuki sietve felvázolta az eseményeket, és a találkozóhelyet is elmondta. Most kezdte csak igazán érezni egyre növekvő kíváncsiságát a borítékok tartalma felett. Nyilván nem fogja megvárni a bontogatással, míg mindenki odaért... Már ha a többiek nincsenek ellenkező véleményen... Talán...

- Borítékok? - hitetlenkedett Ichiro.
- Aha, ezt mondta - bólintott Kazu. - És megadták a találkozási pont címét. Valami elhagyatott ház, de azt mondták, ha veszélyes a terep, akkor ideszólnak és találkozó lefújva, vagyis elhalasztva.
- Na ez érdekes lesz... - mondta még Ichiro.

Natsukiék gond, - és úgy tűnt - feltűnés nélkül eljutottak a házig, bár elsőre ez így fényes nappal kevésbé tűnt egyszerűnek, mint legutóbb estetájt. Nami szemrebbenés nélkül leült a porkupac közepére helyezett szintén érdekes állapotú pokrócra, ami még múltkor kerítettek elő Eizannal. Rövid tétovázás után Natsuki is lecsüccsent mellé.
- Na! Elő azokkal a borítékokkal! - adta ki a parancsot az előbbi lány, s Natsuki izgatottan kotorta elő őket a táskájából, s szétterítette a földön. Szemével kutatva kereste a sajátját, ám először a jelenlévők közül Eizan nevén akadt meg a szeme. Felemelte a borítékot, s sietve átnyújtotta a fiúnak.

Hayate a többiekhez hasonlóan kíváncsi volt, de úgy ítélte meg, előbb akkor már szétnéz itt.
- Mindjárt jövök, csak körbenézek - mondta, miután vetett egy gyors pillantást ki az ablakon. - De addig nyugodtan nézzétek meg őket.
Eizan közben átvette saját borítékját és egy ideig még szemezett vele. Biztos nem átverés? Nem robban a képébe vagy valami? Nem, nem úgy tűnt. Na jó, csak nem ijed meg egy egyszerű borítéktól! Lássuk, mit rejt...

Eizan értetlenül olvasta át újra és újra a papírdarabot. Ennyi? Egyetlen lap, és rajta egy cím? Na jó, nem feledkezhetünk meg arról az idegtépő megjegyzésről sem, hogy további instrukciók majd ott várhatók. Ez viszont így még gyanúsabb. Mindenki külön címet kapott? Ennyire külön kell válniuk...?
Kíváncsian engedte le a papírlapot hogy lássa, a többiek is hasonlóképpen jártak-e.

Nami is hamar lecsapott a saját borítékjára, s izgatottan feltépve olvasni kezdte. Úgy tűnt az ő levele terjengősebbre sikerült, legalábbis hátulról úgy festett az átütő tintáról, hogy a lap tele van írva. A lány szinte azonnal elvörösödött, s a szöveg felénél egy megrovó pillantást vetett Natsukira, s csak azután folytatta az olvasást. A lány meglepetten pillantott vissza, aztán tanácstalanul elkezdte kihámozni a lapot a saját - végre megtalált - küldeményéből is. Emiko bizonytalanul guggolt le a borítékhalmazhoz, s lassan felemelte az övét, amit Natsuki pár pillanattal korábban kikészített számára. Bizonytalan pillantásokat vetett rá, aztán felállt, elhátrált a falig, s ő is bontogatni kezdett.

Natsukin hasonló rossz érzés lett úrrá, mikor meglátta rögtön a lap tetején a címet. Nem valószínű, hogy mindenkinek ugyanaz a cím van felírva csak külön borítékokba, igaz? Alatta ő is kapott még pár megjegyzést, kicsit bőszavúbban, mint Eizan.

"Nem mondhatod, hogy nem foglalkozom veled. Tudom, hogy kedveled az izgalmakat, új embereket megismerni, és most erre bőven fog lehetőséged nyílni. Mellesleg az említett helyen találni fogsz egy ruhát is, amiről úgy vélem nagyon csinosan fog állni rajtad..."

A lány halkan ciccegett az utolsó mondatra, aztán felnézett Eizanra.
- Na? - kérdezte félve. - Mit írt?

Hiroshi tanácstalanul vállat rántott Eizan kérdő pillantására, majd kikereste a saját borítékját is. Hátát nekivetette a hűvös falnak és egy rántással sikerült feltépnie a borítékot. Jé, nem is rossz, ez eddig még nem is sikerült. Ezek szerint fejlődőképes, remek! De lássuk most ezt a valamit...

Eizan ezután Natsuki felé fordult és megvárta, míg a lány végez a neki szánt borítékkal.
- Nekem? Nem sok - felelte. - Lényegében csak egy cím...

Hiroshi épp akkor szembesült saját borítékának tartalmával, mikor Eizan már ki is mondta a lényeget. Csak egy cím. Ám... milyen cím már ez? Hát ez sincs a szomszédban, sőt... még a városban sem! Most másszon el odáig? És ráadásul egyedül? Hát ez jó... Meg ráadásul még ez is, egy álnév. Miért, mi a baj a saját nevével? Na jó, azon kívül, hogy körözik és halottnak kéne lennie... De miért pont ez a név? Mi bújik meg mögötte?

-------

http://brrpg.omgforum.net/viewtopic.forum?t=127