6. - Amikor minden veszni látszik

Ichiru lassan megunta a hosszas némaságot. Natsuki csak ül, les előre Midorira, és egy szót sem szól... Semmi... kommunikációs hajlandóság? A francba is... Hát jó...
- Na jó, én is felmegyek megnézni azt a cuccot... Ha nem gond...
Natsuki felnézett a fiúra.
- Nem, persze... Megvagyok egyedül is...
- Azt látom... - gondolta a fiú.
- ... menj csak...
Nem kellett sokáig noszogtani. A folyósóra kilépve azt vette észre, hogy Benawi épp Yuukát támolygatja le a lépcsőn.
- Mi történt? - kérdezte ledermedve. A lány elég... rosszul nézett ki. Vörös, kisírt szemekkel, és... elég sápadt is volt...
- Kérlek, inkább fent kérdezd - hárított halk hangon Benawi, s óvatosan tovább húzta magával a lányt, egy szobával Midorié mellé. Ichiru aggódva nézett utánuk. Aztán, ahogy azok eltűntek az ajtó mögött, nekiállt megmászni a lépcsősort.

Ez meg mi? Mi ez a ... szag? Bármi is az, valószínűleg nem tett jót neki a sivatagban tomboló nappali forróság. De mégis... ez mintha vér lenne? És a ház környékén felerősödik, valószínűleg bentről jön. Márpedig fényt nem gyújthat, hogy megnézze, ezen a nyílt terepen mindenkit csak idevonzana. Valószínűleg még több szerencsétlen holtteste. Szerencsétlen...? Tényleg kezd megváltozni... Vajon csak azért gondol így rájuk, mert látta Himenot olyan állapotban? Mert furcsamód átérezte, mit szenvedhetett? Talán jobb nem háborgatni a holtakat...
Megkerülte a házat és a tenger felé nézve megtámasztotta hátát a falnak, majd óvatosan leült a sötétben. Itt talán nem találnak rá a vadászok... - így nevezte magában azon osztálytársait, akik valószínűleg beszálltak a játékba. Ha meg igen... akkor így járt.

Kenta a laptop órájára nézett... 9 óra is elmúlt... Kissé megnyugodva dőlt hátra.
- Úgy tűnik, biztonságban vagyunk... egyenlőre... én ennyit tudok tenni. Felrobbantani már nem tudnak bennünket... Se a zónákkal, se máshogy... A nyakörveknek már gyakorlatilag semmi funkciója nincs. Nem tudnak bele jelet küldeni. Most viszont... a következő lépés, összeszedni a többieket is... Már akit... akarunk...
Hátrapillantott Harukáékra.
- Most jön a nehéz döntés... Elég sokan vagyunk már itt. Azt hiszem... Ez a csapat okés... Megbízhatósági szempontból legalábbis, de ami most jön... Azt én sem tudom, hogy fogom bírni... Kérdés... A többiek. Kit hozzunk még ide, és hogyan? Daisue, Hayate, Ichiro, Hiroshi, Himeno, Akihito, Ami, Shouri és Shinji... Na és Nobu meg Nami... Kihagytam még valakit? Azt hiszem... Érthető okokból Nobuékat nem akarom itt látni... De gondolom ti se. A többiekkel mi legyen? Kiben bízhatunk meg?
Shoruira direkt nem mondott semmit sem... ez... Harukáék döntése és... rajtuk is múlik. Elvégre a fiú csak Haruka miatt viselkedett úgy ahogy... vagy... nem?

- Kazushige maradt még ki - pillantott a monitorra Tatsuya. - Ő hol is van? Á, tudom már, ott is jelöl egy házat a térkép...
- Az a baj... - gondolkodott Haruka - hogy az eddigiek alapján nem lehetünk biztosak semmiben, bárkit félreismerhettünk... Beszélnünk kéne Midorival, hisz végülis pont azért ment el, hogy ezt kiderítse számunkra. Ő talán többet tudna mondani, csak... ugye fölébreszteni nem lenne tanácsos, és abban sem lehetünk biztosak, milyen lelkiállapotban lesz utána. Meg Eizant is megkérdezhetjük, meg úgy alapból bárkit, aki összefutott a többiekkel. Lehet, hogy kéne egy kupaktanács, vagy mi...

- Ah, francba az egésszel... - dohogta Kaori - Ebben a sötétben semmit sem lehet látni... Nincs értelme őrködni...
Eizanra nézett.
- Mit... beszélgettetek fenn Natsukival?
Milyen könnyű volt kiejteni ezt a kérdést... Ennyi ideig csak némán ücsörögtek egy szobában... Most meg csak úgy kicsúszott a száján.

- Igen, lehet, hogy kéne... - mondta a halántékát dörzsölve Kenta - De azt hiszem, előtte nem ártana nekem egy kis friss levegő... Hm?
Felnézett, ahogy meghallotta, hogy Ichiru belép az ajtón.
- Mi... mi történt Yuukával? - kérdezte rögtön. Kenta felsóhajtott.
- Sayuri... meghalt, az előbb...
Ichiru értetlen tekintetére a monitor felé bökött. Az közelebb lépett, s tüzetesen megszemlélte a pontokat.
- Oh... Szép munka... Mármint... - magyarázkodott zavartan - A gép... hogy ezt... összeraktad... És láthatjuk, hogy... izé... - na ebbe, szépen belesült. Kenta megértően bólogatott.
- De, ami még szebb, hogy most már nem tudják berobbantani a nyakörveink. Tehát zónák sincsenek, szabályok se. Az idő se járhat le. Ami viszont baj, hogy... ezt rajtunk kívül senki sem tudja... Tehát... ugyanott tartunk. Még - Kenta felállt, és kinyújtóztatta tagjait - Kicsit magatokra hagyhatlak benneteket? Addig... gondolkodjatok, hogyan figyelmeztethetnénk a többieket és... kiket egyáltalán... És azon, hogy utána... hogy jussunk ki, úgy hogy minnél kevesebb vér follyon, mert... az én tudományom eddig tartott, innentől nekem is... csak olyan ötleteim vannak, amit már előre gyűlölök... Még akkoris, ha ezek...
Megcsóválta a fejét, s elindult kifelé. Most tényleg nagyon elkél a levegő...

Már Eizant is kezdte kissé zavarni a beállt csend, ezért hálás volt Kaori kérdéséért, bármilyen furcsa kérdés is volt. De végülis... elmondhatja, nem? Nem mondott semmi titkolnivalót.
- A kétségeimről... - mondta lassan - Hogy számíthat-e itt valami helyesnek és helytelennek... és az emberi hibákról, a megbocsátásról... - halványan elmosolyodott, ahogy felidézte a beszélgetést - És ha csak részben is, de kezdem visszakapni önmagamat. Nem mondtam neki ilyen nyíltan, de hálás vagyok azért a beszélgetésért. Kicsit helyretette a dolgokat a fejemben, most már nem futkorászok cél nélkül. Huhh, bocsi, ha kicsit furcsára sikerült a megfogalmazás... - vakargatta zavartan a tarkóját.

Kaori elmosolyodott, de nem lehetett tudni, ez őszinte-e.
- Ehh, Natsuki mindenkit helyre rak... Ebben nagyon jó... - mintha kicsit ironikus lett volna a hangja - Szóval... Téged nem is zavar, hogy mi... itt vagyunk? Csak mert... Mindenki azon siránkozik, ha összeakadunk. Kenta se vett volna be a csapatba önszántából...

- Figyelmeztetni... - gondolkodott hangosan Haruka - Gondolom az elég hülyén jönne ki, ha csak úgy egyszerűen bemondanánk a hangosbemondón, hogy felesleges ölni egymást.
- Hát... talán. Lehet, hogy nem mindenki hinné el, hanem akár furfangos csapdának is gondolhatják. Meg akkor megint ott lennénk, hogy az is tud a terveinkről, akinek nem kéne. Most, hogy tudjuk, hol vannak, max egyenként felkereshetnénk őket, de könnyen meglehet, hogy mire odaérünk, már helyet változtatnak.
- És a kijutásnál még nem is tartunk, leragadtunk a figyelmeztetés részénél. Kijutás... kiúszni vicces lenne... kössünk el egy hajót? Viszont a fegyveres embereket rajta nem hatástalanítja Kenta tudománya, bármily ötletes is. Hacsak nem ír egy vírust, ami kizárólag lőfegyvereket támad meg.
- Te már úgyis feltörted a zárat, most ideje lenne nekem is felmutatni valamit... Már csak eszembe kéne jutnia, hogyan szálljunk meg egy hajót... vagy hogyan építsünk egy sajátot...
- Egy saját hajót? Max tutajt, nem?
- Akár... a lényeg, hogy ússzon... és ne kapjanak el túl könnyen.
- Hmm... ha mást nem, ezt is lehet. Ichiru, esetleg valami ötlet?

- Szóval... megint itt... Rég volt nem? - kérdezte gyenge hangon Nami.
- Ja... Mintha... hetek teltek volna el azóta... - a házat fürkészék a sziklák tetejéről - Na gyere! Óvakodjunk leljebb! Vigyázz, meg ne csússz!
Segített a lánynak lefelé a sziklák közt. Ideje már megpihenniük egy kicsit... Nem kellett volna kimozdulniuk a tóparti házból. Nekik is elkél egy kis alvás... És Nami... Aggódva nézett a lányra. Még sose látta ennyire összetörtnek.
- Az én hibám - gondolta - Tudhattam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Már, akkor láttam, mikor Natsuki ellen harcolt, de... Nem... Igazából már Motokiék után sejtettem... Miért...? Miért nem álltunk le? Le lehet mostmár állni egyáltalán? És... akkor mi lesz? Csak... szép csendben meghalnak mindketten? Ennyi? Segít az most már valamit? Ha nem öltek volna, akkor talán, de... Most már mitől kímélik meg magukat, ha feladják? Sajnálom Nami, de... folytatnunk kell... Majd idővel kihevered... Hálás leszel még nekem azért, hogy nem engedem, hogy elhagyd magad...

Ichiru némán szemlélte a képernyőt. Harukáék beszélgetésére nem is igazán figyelt oda. Megszemlélte a két különböző színű pontot. A piros Sayuri, ezt már tudta... A másik pedig... Még ebben a gyér fényben is jól látszódott, hogy elsápadt. Shinji... Az a rohadék! Úgy tudtam, tudtam, hogy nem hagyhatom Sayurit vele... Dühösen szorította ökölbe a kezét. Azt sem hallotta meg, hogy Haruka a nevén szólítja. Szóval Yuuka... a barátja volt? És érte sír? És ő... meg tudta volna menteni, de... Inkább sértődött kisfiúként elszaladt... A francba! Hát most tényleg helyrehozhatatlant hibázott. Mi értelme volt így megmentenie Tesshintől?! Na most legyél büszke a nagy hőstettedre!
A fehér pont még mindig nem mozdult. Mit csinálhat még vajon? Nem elég neki, hogy végzett a lánnyal, most mit...?! Végre harukáék felé fordította a tekintetét.
- Mennyi ideje történt? Mikor ölte meg Shinji Sayurit?

- De... eleinte zavart... - válaszolta Eizan - de... rájöttem, hogy nem feltétlenül jók az előítéletek. Sőt, inkább úgy fogalmazok, hogy itt már nem sokat érnek. Itt olyanok támadhatnak rád, akikről nem is gondolnád, míg olyanok segíthetnek rajtad, akikről talán még annyira sem. Nem tudom, hogy rosszul vagy jól teszem-e, de... most nem érzem úgy, hogy ne lennétek a csapatba valók. Ti is ugyanúgy élve akartok kijutni, mint bárki más, és ezt milyen jogon tagadhatná meg bárki is tőletek?

Kaori kitágult pupillákkal pislogott Eizanra. Ez az első alkalom, hogy... ezt hallja valakitől.. Szipogva túrt a zsebébe... na, hol van már?! Ez nem igaz, el ne bőgd magad, az annyira ciki lenne...

Haruka várta Ichiru válaszát, de a fiú most mégis meglepte. De hiszen már úgysem tud rajta változtatni.
- Várj, még egyáltalán nem biztos, hogy Shinji volt, nem ő az egyetlen gyanúsított. Azelőtt nem sokkal Sayuri összefutott Nobuékkal is. Amúgy... nem sokkal azelőtt, hogy Benawi eltámogatta Yuukát.

Kenta fürkészőn bámult a sötétségbe. Már csak huszonketten maradtak. Alig fele az osztálynak... Hogy történhetett ez meg? És mindannyiukat... Egy másik osztálytársuk ölte meg... Nem kellettek ide a szigeten tartózkodó fegyveresek, vagy a nyakörv... Ennyi kell, hogy elveszítsd az önkontrollod? Egy fenyegetés? És nem a valódi ellenségre támadsz, hanem vakon szót fogadsz ennek az őrületnek... De miért?! És még közülük is oly sokan azt tették... Ő maga és Tatsuya is... És most újabb gyilkosságok elé néznek, mert... akárhogyis az életnek élet az ára... Helyes ez így?

- Nobu...ék? - Ichiru végigfuttatta az egeret a közeli pöttyökön - Nobu és Nami... Ez... valami vicc? Jesszusom... Dehát... A velük való találkozást túlélte, igaz? Meg hát... honnan veszitek, hogy harcoltak? Shinji viszont... az egy szemét, sunyi alak... És... tudom, hogy együtt voltak egy darabon Sayurival, tudom, mert... Otthagytam őket...

- Otthagytad? - kérdezett vissza Haruka, de utána inkább nem firtatta. - Szóval... tegyük föl, hogy Shinji egy szemét, ahogy állítod. Tegyük föl, hogy ez Sayurinak is feltűnt, ezért elment tőle. Lehetséges, hogy Shinji utána ment, hogy... hmmm... ne hagyja csak úgy annyiban? Persze ez mind feltételezés, de nem kérdőjelezem meg a szavad, te találkoztál velük. Ám mi van... ha esetleg mégsem? Az a baj, hogy pusztán a pöttyökből nem tudjuk megítélni, mi is történt, csak annyit látunk, hogy ki, merre és él-e még. De ha legalább látnánk, vagy hallanánk, az már megkönnyítené a dolgunk ilyen tekintetben.
- Látnánk vagy hallanánk...? - meredt maga elé Tatsuya.
- Valami rosszat mondtam?
- Még nem tudom, de... mi van, ha nem csak a nyakörvvel követnek nyomon minket? Lehetnek esetleg... kameráik? Vagy valami hasonló...

Sötétség. Ez volt az első, amit észlelt a lány kinyitva a szemeit. Szinte felpattant az ágyban, amitől jócskán megszédült, s meg kellett támaszkodnia. Hol? Egyszerre nyilalt bele a fájdalom és a felismerés. Összegörnyedt, azokat a sebeket szorongatva, amit Tesshin okozott neki. Tesshin... Aki már... Halott... Összerezzent. Halott, mert... ő képtelen volt bármit tenni... Nem tudta meggyőzni, nem tudta megállítani... Tesshin... Ennyire semmit sem értem neked? Nem... mért nem tudtál bízni bennem? Mért nem számított neked a szavam... a kérésem, a könyörgésem... Ha másképp viselkedtem volna, ha kifejeztem volna a szeretetem irántad... még most is élnél igaz? Én... tehetek mindenről... Drága Tesshin... Érezte, hogy apró könnyek gördülnek le az arcán.
Most vette csak észre, hogy a szobában rajta kívül még van egy ember. Natsuki támasztotta a falat, de... úgy tűnik elaludt. Későre járhat már... De most... egyedül akart lenni a gondolataival. Meg akarta fejteni, hogy Tesshin miért viselkedett így, miért mártotta bele oly' nagy élvezettel azt a bicskát...
A szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa az előtörni készülő zokogást. Kitámolygott a szobából, s a folyosón rogyott a falnak. Túl hangos lenne, még felébresztené a lányt... Mit is keres itt? Mintha... látta volna korábban, de... Nem volt egészen tiszta. Torony... igen... ez megvan... Kenta hívta ide... Ő meg... csak... követte az egyetlen dolgot, ami rémlett... De... most válaszokra van szüksége, és... Annyira szeretted Himenot, hogy már... Nem létezett más út? Már... nem számított az én életem se igaz?! A sajátod se, de az enyém se... Ha ő, halott az én halálom, már... nem jelent újabb terhet, már nem... nem oszt, nem szoroz. Ennyivel több volt ő?! Én mögötte csupán... Nem képviselek semmilyen értéket. Nem, hisz én csak egy... kis... Eszébe jutottak a fiú szavai. Nem, nem lehetek gyenge, nem sírhatok megint! Kezével letörölgette a könnyeit. Egy valami... egy valamit nem értek. Mért... mért hagytál végül életben? Ez az egy dolog maradt, amibe kapaszkodhatok még... Hogy nem tetted meg. De... miért?! Tudnom kell a választ... Mégis jelentettem számodra valamit? Valahol mélyen... messze az emlékek közt...
Mint megszállott indult meg a lépcsőkön lefelé. Tudnom kell... Tudnom kell...

A könnyek lassan elhagyták Yuukát, már csak némán szipogott, és sehogy sem akarta elengedni Benawit. Benawi... igen, ő még itt van, rá még támaszkodhat. De... ez olyan, mintha kihasználná? Nem, nem csak támasznak van rá szüksége, Benawi sokkal több annál. Benawi az, akiért még érdemes élni, ha már Sayuri... ha már Sayuri nincs többé. Gondolatait betöltötték a hajdani közös emlékek, mikor még mindketten boldogok voltak. Vagyis mindhárman, Shinnel együtt. De ez már mind csak emlék marad, többé nem nevethetnek együtt...
Megfogadta, hogy nem hagyja el így magát, de mikor meglátta azt a pöttyöt, egyszerűen kicsúszott a kezéből az irányítás. Milyen gyenge... pedig nem akart az lenni, már csak Benawi miatt sem. És még... még mindig fennáll a lehetősége, hogy a fiú is itt hagyja...

Ichiru erre felkapta a fejét.
- Ha... bármit is rögzítenek... Akkor annak itt kell lennie, ezen a gépen, igaz?
Vadul kutakodni kezdett a fileok sokaságában. Furcsa volt neki az egész felépítése, nem a szokásos operációs rendszer volt... Nehezen boldogult vele.
- Franc, ti tudjátok, hogy kell ezt a vackot kezelni?! - csattant fel idegesen, de közben tovább próbálkozott. Rövidesen megállt, s hátréb dőlt.
- Hang... fileok? Ez vajon...?
Találomra rákattintott az egyikre.
"- Tartozom neked valamivel még múltkorról"
Összerezzent a saját hangját visszahallva. Ráadásul... Olyan ijesztően csengett.
"- Ó! Már hiányoztak... Kurvára ki voltam akadva, hogy gyáva módon elszaladtál magadban a fél fegyverkészletemmel... Hát nem kinyírtam helyetted Himenot?
- Te... te... megölted a saját csapattársad?! Ráadásul egy lányt? Miután legyengült az ellenem folytatott harcban, amit te gyáván csak hátulról asszisztáltál?!
- Ne merj gyávának nevezni! Ideje ezt befejeznünk..."
Ichiru megkövülten bámult maga elé.
- Ezek... ezek... rögzítik minden... Beszélgetlésünket... Minden... Lélegzetvételünk...

- Nem hagyom, hogy egyedül maradj! - mondta Benawi megsejtve a lány gondolatait - Soha...
Magához húzta, s szorosan átölelte.
- Vigyázni fogok rád, ezt... ezt veheted ígéretnek... Semmiképp sem... hagylak cserben. Érted?

- Ez... nem lehet... - Haruka értetlenül rázta a fejét. - Akkor... ha tudták, mire készülünk, miért nem tettek semmit? Ez így nem logikus... de a hangfile-ok tényleg ott vannak. Ezek szerint most is hallanak?
- Valószínűleg... - ráncolta a homlokát Tatsuya is - Lehet, hogy már késő, de vigyáznunk kell mostantól, mit mondunk.
Ichiru válla fölül mered a fileok sokaságára. Tényleg minden ott van? Az is, mikor Kohei-jel harcoltak, minden? Mindent vissza tudnak hallgatni, és kideríthetik, ki miben töri a fejét. Viszont... így ugyanúgy tanúi lehetnek az osztálytársaik halálának is. Még ha kép nincs is hozzá, azért ez... még így is eléggé megrázó lehet. És az előbbi felvételen az Ichiru volt és Tesshin? Tesshin? Ez lett volna az igazi Tesshin? Meg sem ismerte hirtelen a hangját...
Megcsóválta a fejét és közben fél szemmel a térképre pillantott.
- Ti... Midori... hova megy egyedül...?

Midori sietve lépett ki az ajtón. Még mindig furcsa volt a sötétség, így botladozva indult meg előrefelé, szemeivel kutatva a lefelé vezető lankás ösvényt.
- Hova ilyen sietve?
Összerezzent a hirtelen hangtól és megpördült. Kenta a falat támasztotta. Hogy nem vette észre az előbb?
- Én… én csak… Kijöttem levegőzni…
- Értem. Jobban vagy már?
- Igen, sokkal! – vágta rá talán túl gyorsan is a lány.
- Ennek örülök – felelte halkan Kenta.
- Kenta… Nem hagynál magamra egy kicsit? Szeretnék… Gondolkodni…
A fiú karba fonta a kezét.
- Gondolkodni bent is lehet, biztonságban… Nem kell ahhoz kint sétálni, ahol gyilkosok tömege rohangászik. Nem érzed úgy, hogy már rég nem lehet egyedül mászkálni? Talán még nem tapasztaltad meg eléggé, hogy azokban, akik megmaradtak már nem lehet bízni? Hogy egyedül halvány esélyed sincs?!
Midori megszeppenve nézett a fiúra. Megrázta a fejét és igyekezett gyorsan összeszednie magát. Erősnek kell látszania!
- Nem megyek sehová! Itt a toronynál csak mi vagyunk…
- Ha ez igaz, mért zavar a jelenlétem?
- Mert… - elakadt, ahogy Kenta megindult felé – mert… - hátrált egy lépést – Kérlek, ne… ne közelíts…
Ijedten igyekezett megtartani a távolságot a fiú és közte, az azonban begyorsított. Midori sarkon fordult, hogy elfusson, de a fiú elkapta a kezét és visszarántotta.
- Ne! – sikított fel a lány, s szabadulni próbált.
- Hova akarsz menni?! – kérdezte szigorú hangon, már-már kiabálva a fiú.
- Én… sehova, nem… eressz! Nincs jogod így hozzám érni, nincs jogod fogva tartani! Eressz már…!
- Ha nem akarsz sehova menni, minek eresztenélek el?! Gyere szépen be velem! Súlyosan megsérültél, meg is halhattál volna, eszem ágában sincs még egyszer elereszteni téged! Nem hagyom, hogy tovább műveld a baromságaid! Már réges-rég ezt kellett volna tennem. Megfogni, és leültetni a fenekedre! Maradj… végre… nyugton!
- Kenta, könyörgöm! – törtek ki a szavak, újra könnyek kíséretében – Látnom kell őt… könyörgöm…
A fiú megrökönyödve nézett a lányra, s kicsit lazult a szorítása.
- Kit?
- Tesshint!
Döbbenetében a fiú, hagyta, hogy a lány karja kicsússzon a kezéből. Csak meredten nézett rá. A lány sem mozdult, csak szomorú szemekkel nézett fel rá.
- Dehát… ő már…
- Halott, tudom! – kiáltott fel a lány, aztán lehalkult – De én… könyörgöm Kenta, el kell… búcsúznom tőle. Ne akadályozz, nagyon-nagyon szépen kérlek…
Kenta megrázta a fejét.
- Iszonyúan veszélyes egyedül kószálnod. És a sebeid még… Felszakadhatnak… Most én kérlek Midori… Ne menj el!
A lány csak a fejét rázta.
- Ha itt maradok… Ugyanúgy meghalok… Én… nem bírom ezt… ezt a tehetetlenséget… ezt a csendet… ezt… én… nem… én…
Hátrált egy lépést. A fiú riadtan kapott utána, s magához szorította a törékeny, kicsi testet. Midori meglepetten kapott levegőért. Kenta… mi… mi ez? Mit művelsz…?
- Ne menj… nem akarok még egyszer… nem akarom, hogy bajod essen… Maradj kérlek, a halottak már… Nem beszélnek…
Midori remegni kezdett.
- Tudom, jól tudom, de… Ne tarts vissza! Én… visszajövök… utána visszajövök! Ígérem! Könyörgöm, ne tilts el tőle… szükségem van rá! Csak még egyszer… utoljára… Látnom kell az arcát… Meg kell neki mondanom, hogy… saj… sajnálom…
- De hát mit… te… te… nem tettél semmit…
Midori remegve bontakozott ki a fiú karja közül…
- Sok mindent tettem… De… még rosszabb pont az, amit… nem tettem meg… Most… most mennem kell, nem hibázhatok megint… Már lassan mindegy, mégis… Most… muszáj, értsd meg… Nem… Nem is várom el, hogy értsd meg, csak… Ne tegyél az akaratom ellen…
Kenta szomorúan húzta hátra a kezét.
- Köszönöm… - suttogta a lány.
- Ígérd meg, hogy visszajössz!
- Megígérem! – bizonygatta a lány. Még egy ideig méregették egymást a fiúval, aztán hátátfordított, s sietős, szinte futó léptekkel indult meg lefelé.
- Nem fogsz többé visszajönni… - szólalt meg halkan a fiú. Midori megdermedt, s nagyon lassan visszafordult.
- De… - mondta még halkabban a fiúnál, ki tudja, hogy a szavak elértek-e odáig.
- Gyere vissza hozzánk… Annyi ember szeret itt téged… Ne okozz nekünk is újabb fájdalmat!
- Én… nem tudom… már… - az ajkába harapott – Nem akarok…
- Midori! Nem akadályozhatlak… Nem akarlak, nem tudlak itt tartani, már megint nem tudok ellenállni a kérésednek, de… Légy hozzám őszinte! Visszajössz?
- Talán… - felelte halkan a lány, s azzal ismét sarkon fordult, s elnyelte a sötétség.
- Talán… - visszhangzotta szomorúan a fiú. Visszahátrált a toronyhoz, s dühösen a kőfalba bokszolt – A rohadt életbe! – ordított fel.

Yuuka még nedves arcát Benawiba fúrva mélyet sóhajtott.
- Tudom... és sajnálom, hogy így kell látnod... - mondta erőtlen hangon - de... köszönöm...

- Midori? Dehát ő al... - a pont megmozdult, s rohamosan távolodni kezdett lefelé a hegyről - ... szik... A picsába! Dehát Kenta is ott van! Miért nem állítja meg?! Hát normális ez?! Ilyen sebekkel rohangálni, megvan a kettes számú agyament Benawi után... Már délelőtt sejtettem, hogy a csaj nem teljesen százas, de...
Az ablakra nézett és kilesett, de az pont nem a kellő irányba nézett. Remek! Visszapillantott Tatsuyáék felé.
- Mi a fene történik...?

- Ugyan már! - súgta a fiú, a lány hátát megnyugtatóan simogatva - Érthető... Sírd csak ki magad... Jobb... jobban leszel utána...
Szegény Yuukám... Bár megakadályozhattuk volna... Szörnyű ez a játék, de... Most már lassan nem lesz több áldozat... Lassan vége... Légy erős, kérlek! Most már... Minden rende fog jönni! Van, amit nem fordíthatunk vissza, de... erősnek kell lennünk és... új életet kezdeni. És... együtt vagyunk... együtt is maradunk... És ez... Hálásak lehetünk, nem igaz?

Midori megtorpant Kenta kétségbeesett kiáltását hallva. Lassan visszafordult.
- Kenta... - suttogta kezét a szívéhez szorítva. Ennyi... keserűséget okozok én neked? Az ajkába harapott, s újra rohanni kezdett lefelé. Minél gyorsabban maga mögött kell hagynia... Mindent... Sajnálom... Kenta, annyira sajnálom! Bocsáss meg nekem!

- Most már tényleg... mi a francot csinál? - rázta a fejét értetlenül Haruka. - Nem hinném, hogy Kenta küldte el így felderíteni... lehet, hogy elslisszolt mellette?
- Lemenjek? - ajánlotta fel Tatsuya. - Ha Midori meg van zavarodva vagy nem tudom, és észrevétlenül elment Kenta mellett, ha sietünk, még megállíthatjuk, nem?
- Nem tudom, lehet... de ez így... túl furcsa.
- Mindegy, lemegyek. Addig hátha találtok valami hasznos hangfelvételt, vagy nemtom.
Gyors léptekkel már indult is kifelé, és már szinte teljesen eltűnt a lépcsőn, mire Haruka felfogta, hogy kiment.
- Basszus, Tatsuya, ne rohangálj ennyire azzal a sebbel! - kiáltott az ajtóból a fiú után.
- Semmi gáz, jól vagyok - jött még a válasz, mielőtt a fiú léptei egyre inkább elhalkultak.
- Itt a következő agyament, vagy hogy is nevezted... - nézett a lány méltatlankodva Ichirure.

Eizan számára a lehető legtermészetesebbnek tűntek szavai, ezért hirtelen Kaori szipogását sem tudta mire vélni.
- Szegény, megfáztál? - hátizsákja első zsebébe nyúlva előhúzott egy zsepit, majd a lány felé nyújtotta. - Lehet hogy elkaptad Amitól a buszon? Megnézem, van-e nálam rá valami...

Kazushige tudta, hogy nem jó éjszakára a fedett helyen maradni, de mindig is rühellte a sötétséget, nem szívesen merészkedett volna ki egyedül. Bár már sokszor megállapította magában, hogy tulajdonképpen nem is a sötét az, ami zavarja, hisz imádott kifeküdni csillagokat nézni - ha biztonságban érezhette magát. Amitől ő tartott, az az volt, ami a sötétben lapult. Az állandó bizonytalanság, hogy nem tudja, mi készül lecsapni rá a következő pillanatban. Erdei táborozásokkor érezte nem egyszer ezt, de most, hogy valóban az élete a tét, ez az érzés csak felerősödött. És most nem akármilyen vadállat fenyegeti az életét, hanem bármelyik osztálytársa. Mennyivel jobb lett volna a torony... Csak eltorlaszolták volna a bejáratot, és a falak megvédték volna őket. Miért lett valaki mégis árulójukká, miért...? Nem, nem lehettek a többiek... Bár Hayate az elejétől fogva gyanús volt és zavarta, de... mi van, ha a kormány mérgezte meg Mizuki vizét? Csak úgy találomra valakiét, és pont ő kapta azt a táskát. Ha így történt, biztos jól szórakoznak rajtuk most az iskolában. A szemetek!
Nem mehet már innen ki, tehát bent kell meghúznia magát. De még így sincs rá garancia, hogy nem találnak rá a házra. El kell rejtőznie a biztonság kedvéért, de merre...?

- Erdő, erdő, erdőőő...
- Nem maradnál végre csendben? A végén még a kornyikálásod miatt fognak kicsinálni! És különben is, ez nem elég sűrű erdőnek, inkább csak liget.
- Ugyan már, Hiroshi, csak oldani akartam a feszültséget. Meg így legalább biztos nem alszok el.
- Csoda is lenne, ha emellett bárki el tud aludni...
- Mintha neked annyival jobb hangod lenne!
- Van is!
- Persze, két sör után.
- Sör, mi? Ezt akár nyugodtan mondhattam volna neked is, mert ugyebár múltkor, mikor...
- Jól van, van hangod! Csak fejezd be, és be ne bizonyítsd...

- Nem, nem semmi, jól vagyok - mondta Kaori, de azért elfogadta a zsebkendőt - Köszönöm...
Amitól? Persze... Annyit sürög Ami körül... Pont az a társaság... Eizan milyen naív... megfázás, persze... Eddig nem is vette észre, hogy ilyen édes osztálytársai vannak... Bár... így már, hogy... a fele halott... elég késő ismerkedni...

- Aaaakkkor majd éneklek én - furakodott a két fiú közé Himeno - Nem vitás, hogy csakis nekem lehet itt a leggyönyörűbb hangom! Csssakk... mit énekeljek..? - kezdte elmélázva.

Kenta meredten figyelte a sziklákat amik mögött Midori eltűnt. Utána kéne mennem... Egyedül tényleg bajba kerülhet és... Tett egy lépést, de megtorpant. Nem, Midori egyedül akar lenni... Nincs rá szüksége, hogy valaki a háta mögül figyelje, amikor... búcsúzik... A francba! Mért nem tudtalak megállítani?! Megint... Sosem tudlak! Talán... egy harmatgyenge talán... Ezzel érjem be?! Soha többet nem foglak látni és ez... Most csakis az én hibám... Tudom, hogy mi jár a fejedben... És nem mondtam rá semmit... Kérlek, légy észnél!

Ichiru felsóhajtott.
- Ez már csak egy ilyen csapat... Jobban kéne vigyáznotok egymásra... Ebből egyszer sírás lesz... Csak szerencse, hogy ezzel a mentalitással nem nyirattátok még ki magatokat...
Nem beszélt vádlón, inkább csak aggódva.
- Mikor akadtatok össze, és hogy nem talált rátok senki, ha ilyen sokan...? - kezdte, de elakadt, ahogy a képernyőn egy másik, eddig álló pötty is megmozdult. Úgy tűnt Shinji végre otthagyja Sayuri holttestét. Ichiru csak nem bírta kitalálni mit csinálhatott mellette ilyen hosszú ideig...

- Jesszusom... - fogta a homlokát Hiroshi. Na már ő is kezdi...
- Most miért? - vidult fel Ichiro arca - Magunkból kiindulva szerintem igaza van, még úgy sem hallottuk énekelni. És ki tudja... - hajolt közelebb, hogy csak Hiroshi hallhassa - ha még nálunk is hamisabb, végre lesz mivel visszavágnunk.

- Szívesen - bólintott Eizan. - Azért ha mégis van valami, szólj nyugodtan. De ne vedd tolakodásnak, én csak...!
Én csak mi? Mégsem mondhatja, hogy nem akarom, hogy bajod essen, mert az eléggé félreérthető lenne... Még akkor is, ha nem csak Kaorira érti, hanem mindenkire. Ha most elkezdene magyarázkodni, csak még jobban belesülne...

Himeno nem pont erre a reakcióra számított. Most... mi a fenét feleljek? Hiroshira nézett.
- Áh... nem, nem akarom tovább borzolni az idegeket, ha... ha Hiroshit ez... mármint ha feszélyezné, hogy szebben éneklek, mint ő... és hát ugye nyilván... - felbátorodva folytatta - Hagyjuk inkább, nem akarom elrontani a felhőtlen jókedvetek!

- Kenta...? - Tatsuya a futástól még kissé zihálva lesett ki az ajtón túli sötétbe. - Odakint vagy...?
Pár tétova lépést tett kifelé, mikoris eszébe jutott, hogy lényegében még a kalapácsot is fent hagyta. Affene, ha most valaki rátámadna, igencsak megszívná. Basszus...
- Kenta? - kérdezte most már kissé sürgetőbben.

- Kö... köszönöm - mondta ki nagy nehezen Kaori. Ez meg...? Ez valami vicc? Biztos nem gondolja komolyan... Ilyen nincs! Ő egy ötösfogattag, nem lehet vele kedves! Mért akarna neki bárki is jót?! Biztos van valami... mögöttes szándéka... Hirtelen nagyon mehetnéke támadt. Hol is van Natsuki? Forgolódni kezdett... Ja igen, Tatsuyáék után ment... A folyosó végén.
- Azt hiszem... Őrködni úgyis lehetetlen így, szóval... Baj, ha átmegyek megnézni, mit csinálnak Tatsuyáék? -
állt fel óvatosan, s közben Eizanra pislogott. Őszintének tűnik, de... Ugyan már Kaori, a világon mindenki okból csinál akármit is! Csak még nem tudod, hogy Eizannak mi az oka!

Kenta a hang irányába pislogott.
- Igen, itt vagyok - mondta, s visszasétált az ajtó felé. Ijedt a hangja - Valami... történt? Baj van?

- Mikor... én... én csak a hegyen csatlakoztam be, mikor Midori elment. Utána találkoztunk Benawiékkal, akik így egy rakáson voltak az emlékműnél. Utána történt még pár apróság, végül sikeresen összefutottunk Namival és Nobuval is, de szerencsére nem lett gond belőle, azt hiszem... Na mindegy. És te, te merre járkáltál, találtál valami érdekeset?
Huhh, ez az utolsó már kicsit erőltetettnek tűnik... Ájj, végtére is nem bájcsevegni akar, hanem gondolkodni, vagy legalábbis úgy tenni!

- Persze, menj csak - fordult vissza a kinti sötétség felé Eizan, mintha olyan sok érdekességet látna odakint. - Én még maradok egy kicsit, de nemsokára megyek én is.
'Csak szükségem van egy kis egyedüllétre' - tette hozzá gondolatban - 'Pontosabban... nem leszek egyedül. Mennyire más, hogy innen látszanak a csillagok... Otthon túl sok a fény éjszakánként...'

- Huhh... sokfelé... - Ichiru próbálta összeszedni a gondolatait. Mintha évek teltek volna el - Eleinte... elég sokáig az iskola melletti erdőben voltam. Láttam Midorit... - elmosolyodott - többször is elviharzani... Ennyi energiát egy ilyen kicsi lányban... - mondta úgy, hogy ő se volt a legmagasabb a fiúk közt, de hát... azért Midori mégiscsak lány... - Meg... Sayurit. Eléggé... megijedt tőlem... zavartan tűnt, és nagyon-nagyon bizalmatlannak. Aztán... amint a hangfelvételen is hallatszott... Mármint a visszautalás rá... Voltam a szentélynél és... Ott... már volt egy pár hulla... És... Tesshin meg Himeno. Rám támadtak... Egyrém mi? De Tesshin egy rohadt szemét... utána megölte Himenot is... Aztán... hát, itt egy darabig... izééé... használhatatlan voltam, csak délutánra szedtem össze magam. Akkor átmentem a tó felé. És megint Sayuriba botlottam. És megint Tesshinbe... Kishíján... - nyelt egyet - Vízbe fojtotta a lányt... nagyon... durva volt... - vett egy mély lélegzetet - De... épp időben érkeztem. Tesshin pedig meglépett. Akkor jött a képbe Shinji... Ha Sayuri nem akadályozza meg... ccc... Már akkor nem tetszett a pofája ennek a srácnak... Mármint... nem vagyok egy öldöklős típus, nehogy azt hidd, de Shinji... Éreztem, hogy ki fogja hazsnálni Sayurit! A francba... meg kellett volna állítanom... De nem tettem... Az én hibám, hogy most Sayuri...
Dühösen elfordította a tekintetét. Kinyírlak, ha találkozunk, most már... esküszöm...

- Kenta... - fújta ki a levegőt kissé megnyugodva Tatsuya - Azt hittem, már szívbajt kapok itt...
Hirtelen elgondolkodott, miért is jött le, majd mikor eszébe jutott az oka, idegesen kapott a fejéhez, majd szinte ömleni kezdtek belőle a szavak.
- Baj... igen, azt hiszem baj van. Ichiru segítségével épp rájöttünk, hogy lehallgatnak minket - ja igen, mindent rögzítenek- de ugye még ott volt bekapcsolva a térkép, és akkor láttam, hogy Midori mozog, és szóltam a többieknek is, de addigra már eléggé távolodott, és láttuk, hogy te is itt vagy... - mikor idáig jutott, rájött, hogy kicsit talán gyorsan hadarta le az egészet, de hiába, mielőbb be akart menni innen - te... nem láttál semmit?

Kenta idegesen pislogott a sötétbe. Mit mondhatna... mit kéne? Igen, végig itt volt, figyelte minden lépését, jól tudta, jól látta, beszélt is vele... Tagadja le? Hárítsa el magáról a felelősséget? Nem... nem az a fontos, hogy a többiek őt hibáztatják-e majd...
- Nem tudtam megállítani... - mondta halkan - Megint nem...

Shinji semmit sem vett el Sayuri táskájából. Bele sem nézett. Amit ő a lánytól szeretett volna megőrizni... Már késő volt... Nem változtatott a célján... Cél... Azon a helyen, ahova tartott. Egyenlőre felmegy és kivárja a nappalt. Aztán, ha újra lesz hozzá fény körbenéz és... megkeresi Kenáékat. Bár... nappalig még sok minden történhet. Hogyan találhatná meg Yuukát? Első gondolata az volt, hogy Namiék után ered, de... Sayuri erős lány, és ha azt mondta nem bírna el velük... Akkor az lesz az utolsó dolog az életében, amit csinál... Előtte viszont meg kell tartania az ígéretét.

- Huhh... - pislogott nagyokat Haruka. - Látom te sem unatkoztál... bocs, nem úgy értettem, gondolom nem élvezted túlságosan...
Inkább újra a térképre meredt, ahol Midori pöttye egyre inkább távolodott dél felé, míg Tatsuya és Kenta a torony lábánál várakozott. Ichiru... vajon most bosszút akar állni Shinjin? Akkor viszont lehet, hogy nem a legjobb ötlet, hogy most látják, merre jár a srác. Ha túl közel kerül, Ichiru a végén még ráront. Bár lehet, hogy megérdemli... ki tudja, tényleg gyilkos-e?
- Várj... - kapta fel a fejét a lány - Könnyen megtudhatjuk, hogy tényleg Shinji volt-e, most, hogy megtaláltad a felvételeket. Lehet, hogy kicsit megrázó lesz visszahallgatni, de csak így mehetsz biztosra.

- Nem...? - ráncolta a homlokát Tatsuya - Ó... értem...
Ezek szerint Midori Kenta tudtával ment el, és ezek szerint nem felderíteni. Tényleg megszökött volna? De mégis hová tart? Elhagyott valamit, amit vissza kell szereznie? Vagy... nem szeretne többé a társaságukban lenni? Mit forgat a fejében...?
Némán meredt arra, amerre a lány valószínűleg eltűnt, de csak nem bírt logikus döntésre jutni. Mi történhetett? Talán ha figyelik odaföntről, erre is fény derülhet.

Ichiru a padlót bámulta.
- Nem akarom hallani, hogy mit művelt vele... - mondta végül. Ahogy azt se lenne szép visszahallgatni, amit Tesshin művelt. Ő csak messziről látta egy hangfelvételen azonban... - Tényleg, hol lehetnek a mikrofonok? Annyira tisztán lehetett hallani Tesshin és az én beszélgetésem... Különös... Ha a többi felvétel is ennyire jó... Nem, nem akarok belekutakodni ezekbe a felvételekbe. Nem akarom véletlenül meghallani, ahogy valaki... haldoklik...
Beleborzongott a gondolatba.