7. - Útban a szabadság felé

Kenta nem sokat ácsorgott, ha már Haruka is figyelmezteti rá, hát siet, és szemmel tartja az a kettőt. Mi a fene történhetett, hogy Midori ennyire...?

- Himeno... szerette Tesshint? - a lány érezte, hogy remegni kezd. Dühösen csattant fel - Ez is a te hibád! Tetszett neked az a lány, vagy nem? Mi a fenéért nem udvaroltál neki?! ROhadtul nem mondhatod, hogy nem volt alkalmad rá! Ha... ha... ha Himeno veled járt volna Tesshinnek biztos soha, eszébe se jutott volna ránézni... Ő... velem foglalkozott volna és nem azzal a semmilyen kis Himenoval! A rohadt életbe... Te tehetsz mindenről! Mindenről! Tesshinnek nem kellett volna ezt csinálnia, nem kellett volna meghalnia... - dühösen rántotta odébb a fejét - Persze, csak úgy mellékesen te is ölted meg őt! Mégis... mégis hogyan... hogy vetted hozzá a bátorságot?! Én... arra nem is gondoltál, hogy ezzel nem csak őt ölöd meg, hanem...? Nem volt hozzá jogod!
Kenta meglepetten állt meg a lépcső alján. Elképedve figyelte a kibontakozó jelenetet. Midori...?

Kaori dühösen mászott ki a szobából. Azért ez már mégiscsak túlzás! Csak ránéz mit csinál ez a lány! Így itthagyni őt! Magában dúlva-fúlva szedte a lépcsőfokokat. Tényleg elindul most már egyedül, ha Midori ennyire húzza az időt!

Haruka talán még életében nem rohant így lépcsőn, de most sürgette az idő. Bevágta magát a gépterembe, onnan a monitor elé, és már hívta is Natsukit.
- Bocsi, siettem, ahogy tudtam - szólt bele a telefonba. Gyorsan felmérte az állást, hogy mi minden változott, amíg távol volt. Szerencsére nem sok - Hayate már nincs a szikláknál. Úgy tűnik, megtalálták egymást Kazushigével, mert most mindketten a sivatag szélén vannak. Északra a szikláktól és még kicsit feljebb, mint az erdőszéli ház. Jut eszembe, oda ne nagyon menjetek be, ott van Yuki. A fiúkkal meg vigyázzatok, mert nem hallgattam bele a felvételükbe, így nem tudom, hogy most éppen harcolnak-e vagy sem. Eizan azt mondta, mindketten a toronyban voltak azelőtt, igaz? Reméljük, hogy nem kaptak most össze.

- Oké vigyázunk, köszi! Majd még beszélünk, legyetek jók! - lerakta, s a fiúkhoz fordult - No, megyünk sivatag nézőbe! Hayate csatlakozott Kazushigéhez. Legalább nem kell őket külön hajkurásznunk!

- Himeno nem semmilyen volt... - Daisuke már nem is figyelte, remeg-e az indulattól a hangja vagy sem - Nem mondtam neki, valóban. Miután elolvastam a naplórészletet, már annyi kedvem sem volt hozzá, mint azelőtt. Tudod, nem feltétlenül kell körülrajongani valakit ahhoz, hogy... ehh, mindegy. Tehát én tehetek mindenről? Nekem úgy tűnik, nem csak én voltam önző. Feltűnőmód sok az "én" a szavaid mögött, nem gondolod? De ha már én, akkor arról is én tehetek, hogy Tesshin megölte Himenot - és ki tudja, még kiket? Meg hogy rád támadt? Mintha ő nem lett volna saját maga is eléggé hibás...
Fel sem tűnt neki a lépcsőn felbukkanó Kenta, indulata kereszttüzébe egyre inkább Midori került. Azt hiszed, hogy ilyen egyszerűen rám oszthatod a bűnbak szerepét? Mert akkor nagyon tévedsz...

- Siessünk, nincs sok időnk... - mondta ezúttal Eizan - Most már tudjuk, hol vannak.
Magában remélte, hogy most talán megtudhatja, mi is történt Nomiyáékkal. Lehet, hogy pont Kazushige, vagy Hayate tette? Ha megtalálják őket, majd feltétlen el kell beszélgetniük a témáról... már ha nem támadnak rájuk. Ám ezúttal ő nem ront majd nekik, mint azelőtt tette Kazushigével. Tisztázni akarta a dolgokat.

Midori dühösen meredt Daisukére. Micsoda?! Ez... ez azt meri mondani, hogy... hogy önző vagyok? Én?! Hogy meri... hogy képzeli... És Tesshinről hogy meri, mintha csak... mintha bármit is tudna...
- Fogalmad sincs róla, mért csinálta! Nem ítélheted el őt csak ilyen egyszerűen!
- Midori...
A lány ijedten pördült meg. Jajj ne! Akaratlanul is hátrált egy lépést Daisuke felé.
- Tesshin rád támadt? - kérdezte Kenta döbbenten. Midori szikrázó szemekkel nézett hátra Daisukére. Nem elég, hogy Haruka előtt, de most már Kenta is tudja! A rohadt életbe!
- Nem - hazudta szemrebbenés nélkül, visszafordulva a fiúhoz. Kenta értetlenül nézett rá.
- Dehát most mondta Daisuke, hogy...
- Nem számít! - kiabált közbe - Tesshin nem... Ő nem tehet semmiről! Ő nem... ő nem olyan, mint gondoljátok! - kétségbeesetten rázta a fejét - Nem ismeritek őt!
- Kérlek, nyugodj meg! Azt se tudod, miket beszélsz. Nem gondolod át - közelebb lépett a lányhoz és kinyújtotta felé a kezét - Le kéne pihenned és...
- Pontosan tudom, mit beszélek! - mondta tovább hátrálva - Ne ... gyere .... a közelembe!
Kenta szomorúan nézett a lányra.
- Ne csináld ezt! - kérte halkan.

Kaori meglepetten látta felérve, hogy csak Haruka van ott.
- A többiek? - kérdezte a gép mellé sétálva. Egy gyors pillantással megállapította, hogy Namiék még mindig ugyanott táboroznak. Még mindig?! Mi van már?!

Közeledve a sivataghoz, Natsuki ugyan még nem látta a két fiút, de valamiért az a rossz érzése volt, hogy figyelik őket. Lehetséges, hogy hamarabb észrevették őket, mint ők Kazushigééket, annak ellenére, hogy ők tudják kiket és hol keresnek? Kizárt! Még ha ők is azok akik mozognak, és többen vannak... Ilyen sötétben... ha ő se látja őket, fordítva mért látnák?

Haruka felnézett Kaorira és már pattant is fel, hogy újra elinduljon lefelé.
- Lent vannak. Van egy olyan érzésem, hogy Midori össze fog kapni Daisukével... talán elég csúnyán. Kentát lent hagytam, de... gyere, szerintem menjünk, nem tudom, mi sülhet ki ebből, de nem venném biztosra, hogy bármi jó.

- Daisukével? - követte sietve a lányt - Dehát miért? Mi baja lenne Midorinak vele?

Hayate izgatottan kapta fel a fejét. Már megint. Ilyenkor persze, mikor életveszélyben volt, tudta díjazni a kiképzése által kínált lehetőségeket, viszont sok álmatlan éjszakát okozott már neki, hogy minden apró neszre és mozdulatra felriadt.
- Héé...! - akart felkiáltani Kazushige, mikor érezte, hogy Hayate hirtelen mellette termett és a földre nyomta - Mi a fenét...?
- Feküdj és maradj csendben - suttogta Hayate, miközben ő is hasra vágta magát - Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, látogatóink lesznek.
- Honnan a francból tudod...? - kezdte szintén suttogva Kazushige, majd elkerekedett a szeme - Várj csak, valami nincs rendben veled. Nemrég csak úgy rám találtál, most meg ez... Ki a fene vagy te, valami szuperember, vagy mi?
- Bár az lennék. De csak egy egyszerű tizenéves vagyok, semmi több. Most viszont tényleg legyen csend, amíg meg nem bizonyosodok róla...

- Úgy tűnik, Daisuke ölte meg Tesshint - felelte halkan Haruka - És ezt Midori is tudja. De a legjobban nem ez aggaszt, hanem amiről Daisuke beszélt. Hogy Tesshin valamit művelt Midorival. Lehet, hogy ő okozta a sebei egy részét...?

Ichiru kelletlenül lépdelt a homokos talajon.
- Kell ezeknek ilyen helyre bemászniuk most komolyan... Mi lenne, ha én ennek a trutyinak a szélén várnálak meg benneteket?
- Ne rinyálj már! - intette le Natsuki - Senki se kérte, hogy gyere velünk...
- Ami azt illeti... - kezdte morogva, de Natsukira nézve elhallgatott.
- Megszólalt a hímsoviniszta, ehh... Talán mi lányok néha tényleg jobban megálljuka helyünk, mint ti...
- Ja, de tényleg csak néha...
- Óh, szeretnéd kipróbálni, hogy melyikünk harcol jobban? Lennének tippjeim, hogy... - veszekedett Natsuki, de még nagyobb sértődésére Ichiru leintette.
- Csend legyen már! Inkább nézelődj. Rohadtul semmit se látok ebben a sötétben... Pedig nem hiszem, hogy ebben a pusztaságban el lehet bújni. Felhívod megint Harukát?
- És mégis szerinted hova szublimáltak tíz perc alatt?!

Daisuke elhűlve nézett Kentára. Vajon mióta van itt, mennyit hallott? És Midori pedig... még hogy nem ítélheti el csak így? Köszöni szépen, de nem akarja jobban megismerni Tesshint, épp elég volt belőle, amit látott és hallott! Különben Midori sem nagyon veszi a fáradtságot, hogy kicsit másként gondoljon Himenora.
Bár lehet, hogy Midori már nem teljesen beszámítható. Hisz látta ott az erdőben, mikor meghallotta, hogy Tesshin halott. Lehet, hogy egyszerűen összeroppant a súly alatt, azért viselkedik így. Nem hallgat senkire, csak azt szajkózza, amit ő vél igaznak, makacs, és... szerelmes... Akkor ott az erdőben csak sejtette, de most már tisztán látta.
Látod, Tesshin, miattad vált ilyenné... Vagy nem tud már reálisan gondolkodni, vagy tényleg biztos benne, hogy igaza van. Vagy csak azt akarja hinni. Nem tudja, de nem is tudhatja, képtelenség lenne belelátni a fejébe. De talán sikerül lehiggadnia, hátha Kentának sikerül visszafognia. Bár eddig nem úgy tűnik...
Mindenesetre ha ennél jobban elfajulnának a dolgok... még nem tudja, mit tenne.

- Micsoda? - pislogott csodálkozva Kaori - Dehát... Ők barátok! Mért tett volna Tesshin ilyesmit? Kizárt dolog! - rázta a fejét.

Kenta aggódva nézte Midorit. Még sose látta ilyennek. Teljesen... kikészült. Szóval Tesshin miatt?! Mégis mit művelt vele az a rohadék?! És ezek után... hogy képes Midori még mindig...? Nem törődve a lány reakciójával gyorsított léptekkel haladt felé.
- Ne! - rázta a fejét Midori, és úgy menekült a fiú elől mintha az bántani akarná - Ne érj hozzám, ne gyere ide!
Kenta elkapta a csuklóját, s magához húzta.
- Elég legyen már ebből! - kiabált rá - Szedd össze magad! Nem vagy normális! Egy olyan fiú után sírni, aki...
- Eressz el! - Midori dühödten tépte ki a karját a fiú kezéből, s közben Daisuke felé fordult - Megölöm!
Erre a szóra Kenta még ijedtebben kapott a lány után, s a derekánál átölelve húzta vissza.
- Ne szórakozz! Teljesen kivetkőztél magadból!
- Nem érdekel, meg akarom ölni! - rázta a fejét sírva - Nem érdekel, ha nincs értelme, nem érdekel, ha nem érdemli meg, nem érdekel, ha őrültnek tartotok, ha gyűlölni fogtok, nem érdekel semmi! Eressz el!
- Dehogy eresztelek, nem fogsz itt nekiállni gyilkolászni! Nyugodj le egy kicsit, mindent másképp fogsz látni!
Kétségbeesetten igyekezett lefogni a dühtől remegő lányt. Mégis mit csinálhatna vele? Egyszerűen meg se hallja, amiket mondd neki! És már rég gyűlölködő tekintettel néz rá, de miért? Mi rosszat tett? Midori, csak segíteni szeretnék rajtad, mért nem hagyod?!
- Mitől látnám másképp?! Tesshin meghalt! Meghalt! Nem tudtam megmenteni... Én kértem... kértem, hogy jöjjön velem... kértem, hogy... hogy... bocsásson meg nekem... én... én...
Bocsásson meg, mi a fenéről beszél ez a lány? Érezte, hogy a lány abbahagyja a kapálózást, s a földre roskana, ha nem tartaná meg. De folytatta a beszédet a könnyei között. Csak úgy ömlöttek belőle a szavak.
- Én tudtam, hogy valami nincs rendben vele, már jóval korábban, mégsem csináltam semmit! Még csak szóvá sem tettem! A játék elején azonnal őt kellett volna keresnem, semmi mással sem kellett volna törődnöm! Tudhattam volna, hogy félni fog... és egyedül lesz... és kétségbe fog esni és ezért... ezért... Ha vele lettem volna, megállíthattam volna! Nem fajult volna idáig az egész! Ha... ha... De én hülye utánatok rohangáltam! Pedig csak púp voltam a hátatokon!
- Ez nem igaz! - vágott közbe Kenta, de Midori, mintha meg se hallotta volna.
- Nem bíztál bennem! Nem is akartad, hogy csatlakozzak hozzátok! Azt mondtátok megvártok a házban, de nem tettétek! Miért szúrtam el ennyi időt?! Hát érdekelt is volna engem, ha meghal Tatsuya?! Rohadtul nem... rohangáltam az ő hülye sebe miatt, miközben...
- Fejezd már be! - kérte Kenta - Nem így gondolod, tudom, hogy nem így.
- Semmit sem tudsz! Nem is ismersz!
- Ezt a lányt nem is - mondta szomorúan -, de amilyen korábban voltál igen és...
- Az a Midori már halott! És most eressz el! Fáj, ahogy hozzám érsz!
Kenta keze idegesen remegett meg a lányon. Hogy-hogy fáj? A sebei miatt? Engedett egy kicsit rajta, de félt, hogy a lány össze fog esni. Nem így történt.
- Ne mondj ilyeneket! - kérte megint halkabban - Teljesen tönkreteszed magadat. Pihenj le egy kicsit! Megértem, hogy... hogy nagyon szeretted őt, de... talán tévedtél. Talán te ismerted félre...
- Nem. Én senkit sem ismerek félre! legfőképpen vele kapcsolatban nem tévedhetek... Ismerem egészen kiskorom óta! Vele éltem le az életem! Tudtam... tudtam mit fog itt csinálni, és én mégis... - elhallgatott. De van amit nem tudott. Mégsem tudott róla mindent - De azt nem tudtam, hogy... neki ennyire fáj... nem tudtam, hogy féltékeny... Nem fogtam fel, hogy nem kellett volna, hogy nem szabadott volna... Mindenkivel olyan közvetlenül viselkednem. Én nem vettem észre, hogy... semmivel sem fejeztem ki felé, hogy őt jobban szeretem, mint bárki mást... Úgyhogy kérlek... ne érj hozzám! Legalább most... had tartsam be a kérését...
Kenta meglepetten engedte el a lányt. Tényleg mindenért önmagát hibáztatja? Ez őrület! Mit mondhatna neki, amivel nem csak mégjobban felidegesítené?
Midori a fal mellé rogyott le. Arcát a kezébe temette.
- Tudta, hogy én teljesen... - nyögte ki halkan - Nem látott bennünket, mégis tudta, hogy mit csináltam a hegyen. Hogy ezúttal téged használtalak ki... Nem tudta, ki volt az, de meg akarta tudni... Nagyon dühös volt... Nem is... csalódott... És az a legrosszabb, hogy igaza volt! Én egy... én egy borzasztó nő vagyok!
- Ez nem igaz! - rázta a fejét Kenta - Az ég világon semmit sem csináltál! Fáradt voltál! Órákat rohangáltál miattunk. Te is megérdemelsz egy kis pihenést és... azzal sincs semmi gond, ha kicsit közvetlenebb vagy. Jól áll neked! Aranyos. És kedves. Nem használsz ki senkit. Ő mondta ezt neked?! Ő akarta elhitetni veled ezeket a baromságokat?!
- Igaza van!
Kenta dühösen rázta meg a fejét.
- Nem lehetsz ennyire vak! Azok alapján, amit a többiektől hallottam, és amit most tőled... Tesshin egy borzasztó alak! Nem hiheted el neki... nem gondolhatod azt, hogy te vagy a hibás! Semmit sem tettél, érted?! Hidd el nekem! Higgy inkább nekem! A fenébe Midori, mit ártottam én neked, hogy nem számít, amit mondok neked? Akkor... Azért viselkedtél így velem az elmúlt pár órában, hogy ő... - beleborzongott ebbe a kifacsart és morbid logikába - ... elégedett legyen?
- Meg kell változnom! - szólalt meg a lány.
- Dehát, mi mindannyian olyannak szerettünk, amilyen voltál! Haruka, Tatsuya, én is! Ha Tesshinnek ez nem volt mefelelő, akkor egy bolond volt!
- Nem! - kiáltott fel Midori - Nem beszélhetsz így róla!
- Mért, mit csinálsz akkor, megölsz?!
- Akár! Én... - meglepetten hallgatott el, ahogy Kenta leguggolt előtte, s a karjára tette a kezét.
- Én nem vagyok hajlandó engedelmeskedni az agyament kitalálásaidnak! Nem vagyok hajlandó végignézni, ahogy tönkreteszed magad! Valaki miatt, aki nem érdemli meg! Egyáltalán nem! Még egyszer megkérdezem, és most ne hazudj a szemembe! Bántott téged?!
Midori a padlót bámulta.
- Mit csinált veled?! - faggatózott tovább Kenta.
- Mit számít az?!
- Mit számít?! Ha valaki szeret téged, az képtelen lenne bántani! Ha valaki megérdemelné, hogy mindent megtegyél érte, az nem kérne arra, hogy ezt csináld! Arra kérne, hogy élj és boldog legyél! Ha Tesshin tényleg olyan volt, amilyennek te gondolod, akkor nem akarná, hogy elutasíts magadtól mindenkit! Azt akarná, hogy mosolyogj! Őszintén. Újra. Én szeretnélek megint olyan szépnek látni... boldognak... vidámnak... kedvesnek... Hova tűnt az a Midori? Add vissza nekem!
Midori könnyes szemekkel pislogott Kentára. Mért csinálja ezt? Mért ilyen kétségbeesett? Mit számít neki, mi lesz vele? Mért figyel rá állandóan? Mért nézi mindig olyan fájdalmas szemekkel? mért nem hagyja magára? Mért próbál rá vigyázni mindig? Csak mert az ölébe mászott a hegyen?! Jézusom, a pasik tényleg ennyire idióták?! Kifejezte már elégszer, hogy nem azért csinálta, mert tetszene neki, nem igaz?!

- Nem tudhatom biztosra - mondta Haruka, miközben egyre közelebb értek Daisukéék szintjéhez - De azok alapján, amit a többiektől is hallottam meg az a korábban hallott hangfelvétel... Az alapján el tudnám képzelni, hogy tényleg Tesshin volt, és Daisuke most csak megerősített ebben. Ezek után nem csodálom, hogy Midori néha úgy viselkedik, ahogy...

Daisuke némán húzódott hátrébb, főleg mikor Midori azt kezdte hajtogatni, hogy megöli. A franc, az alapján, ahogy ránéz, képes és tényleg megteszi! Egy ideig hallgatta Kenta és Midori párbeszédét, majd úgy döntött, hogy ez kezd kissé személyessé válni. Legalábbis nemigen tartozik rá. Lassan hátrálni kezdett a folyosón. Nem a legtiszteletreméltóbb tett, de itt most úgysem veszik hasznát. Sőt, ha Midori megint meglátja, talán megint elveszti a fejét. Valószínűleg most ezzel teszi magát a leghasznosabbá. Mármint, hogy eltűnik. És remélte, hogy Kentának sikerül magához térítenie a lányt.

- Hárman vannak - suttogta Hayate.
- Honnan veszed...? - Kazushige szinte csak formálta a szavakat, alig merte kiejteni őket - Én csak kettejüket hallom.
- Hárman - ismételte Hayate - És tudnak rólunk. Legalábbis úgy tűnik, hogy keresnek valakiket. Kezdj el arrafelé mászni, de csak óvatosan. Ha túl közel jönnek és támadó a szándékuk... majd lefoglalom őket.
Kazushige rémült arckifejezését látva Hayate ösztönzésül bólintott egyet és intett a fejével, hogy induljon már.


- Nem úgy tűnik, mintha harcolnának - jegyezte meg Eizan - Inkább... bujkálnak. Vagy csak ránk lesnek? Azt valószínűleg már hallották, hogy itt vagyunk. A kérdés, hogy mihez akarnak kezdeni ezután? Közöljük velük, hogy nem támadni akarunk?
Közben szüntelenül a sivatagot kémlelte. Valahol itt kell lenniük. Mi az, elásták magukat a homokban...?

- Mért is ne? - kérdezte Ichiru - Zárjuk rövidre a kérdést - azzal mielőtt Natsuki közbeszólhatott volna elkiáltotta magát - Hayate, Kazushige, tudjuk, hogy itt vagytok valahol. Nem akarunk rosszat, nem akarunk harcolni veletek. Gyertek elő! Segítünk!
Natsuki a kezébe temette a fejét. Remek. És ha ők igen? Ha ők viszont harcolni akarnak? Azt feltételezték, hogy nem, de ha mégis? Nyugtalanul forgatta a fejét, hogy ha támadni akarnak azonnal meglássa őket. Itt nem bújhatnak el! Ez csak homok... semmi mögött sem tudnak elrejtőzni!

Kaori megdöbbenten pislogott a fal mellé roskadt, síró lányra. Az szótalnul meredt a padlóra, miközben Kenta némán vigasztalni próbálta.
- Midori... - szólította meg aggódva, ahogy hozzá közeledett. Kaori hangjára az felkapta a fejét, s gyorsan törölgetni kezdte a szeméből a könnyeket.
- Jól... jól vagy? - kérezte bizonytalanul a másik lány rögtön tudva milyen butaság is a kérdés.
- I... igen... - kelt fel lassan, de a hangja még mindig remegett. Kenta meglepetten engedte el a karját, s ő is felegyenesedett. Hátranézett, s csak akkor tűnt fel neki, hogy Daisuke időközben okosan meglépett. Így a legjobb. Kaori odasietett Midorihoz.
- Gyere, menjünk fel, aludnod kéne egy kicsit!
Kenta legnagyobb meglepetésére Midori egy pillanatig se ellenkezett, hagyta, hogy Kaori óvatosan felterelgesse a lépcsőn.
- Ezt hogy csinálja? - kérdezte Harukától, miután elhaltak a lépteik - Én hiába beszélek neki perceket, meg se hallja, Kaorinak csak egy szavába kerül? - értetlenül rázta a fejét - Mit csinálok rosszul? Vagy csak mert... én kérem rá, az a baj? Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha szép csendben elkerülném őt, ahogy most Daisuke tett. Én is felidegesítem őt a jelenlétemmel. Csakhogy... szeretnék a közelében lenni, hogy megvédhessem!

Hayate összevonta a szemöldökét. Szóval tényleg tudnak rólunk. De vajon igazat mondanak-e? Lehet, hogy rájöttek, hogy kicsit hangosak voltak, és így próbálják elhitetni, hogy békés szándékúak. Hogy aztán meglephessék őket, mikor előjönnek. Elmosolyodott, de érezte, hogy már nem sokáig bírja ki. Muszáj lesz rendesen levegőt vennie. Kezét még szorosabban rázárta a tanto nyelére. Hát jó, egy kis meglepetés.

Eizan megvonta a vállát. Végülis ő vetette fel. Ha valami gáz lesz, majd felvállalja. De tényleg, hova a francba tűntek el? Tovább lépkedett befelé a homokban.
- Ti láttok valamit? - kérdezte halkan - Mert én...
Nem sok hiányzott hozzá, hogy a egy pillanattal később rémülten essen hátra. Csak annyit látott szeme sarkából, hogy megmozdul a homok, sőt, egyenes fölé magasodik!
- Mi a...?! - kezdte elfúló hangon, de utána már nem sok kedve lett volna bármit is mondani. A nyakának nyomott tanto nem nagyon hagyott sok lehetőséget neki. Jobb híján nagyot nyelt, de még így is érezte, hogy a penge enyhén belenyomódik.
- Mit akartok? - kérdezte Hayate, majd kissé megrázta a fejét, hogy kimenjen a homok a hajából.

Natsuki ijedten rezzent össze Hayate hirtelen feltűnésére.
- Semmi rosszat, mondtuk már! - felelte gyorsan - Engedd el, Eizant! - rádöbbenve, hogy ez a felszólítás nem a helyzetnek megfelelően sikerült, hozzátette - Kérlek!
- Össze akarjuk szedni az életben maradottakat - folytatta Ichiru - És kijutnk innen. Együtt. Mindannyian. Legalábbis... aki megbízható...
Kétkedve nézte a fiút. Jesszus, ugye nem fogja kicsinálni Eizant?! Nem túl kedves fogadtatás... Mért történik mindig ez?!

Haruka nagyot sóhajtva nézett Kentára.
- Én köszönöm, hogy itt voltál - mondta - Megállítottad őt. Ha egyedül maradtak volna, félek, tényleg nekiesett volna Daisukének. Apropó, ő meg hova lett? Majd megkeressük...
Nem tudom, ez most jó vagy rossz tanács-e, de ne hagyd egyedül Midorit. Mármint érted... Nem tudom, mit művelt vele Tesshin, vagyis sejtem, ahogy elnézem a sebeit. Jó lenne, ha ismét a régi lenne, így viszont csak árt magának. Én pedig... én sem tudom, mit csináljak, mit mondjak neki. És ez kétségkívül szar... Na jó, menjünk fel mi is.

Kenta megrázta a fejét.
- Te menj csak fel, legyél a gépnél, hogy figyelmeztetni tudd Natsukiékat. Én megkeresem Daisukét. Szegény nem részesült túl kellemes fogadtatásban. És nem tudom Natsukiék mennyi tájékoztatták őt a terveinkről. Meg kell róla győződnöm, hogy segít nekünk. Azt nem tudom, hogy Midori, hogyan fogja elviselni a jelenlétét, de... majd csak megoldjuk valahogy.

Kaoriék visszamentek abba a szobába, ahol lepakolták a táskáik. Midori nagyot sóhajtva rogyott le az ágyra. Igyekezett visszanyerni a nyugalmát. Kaori is leült mellé.
- Akkor most... sztornó az egész? - kérdezte lefelé görbülő szájjal. Midori odakapta a fejét.
- Nem, nem dehogyis! - felelte gyorsan - Felőlem azonnal indulhatunk is, Daisuke itt van, Natsukiék most telefonáltak, tehát már közel vannak Hayatéékhoz. Legalábbis innen kellően messze. Nincs miért húznunk az időt.
- Akkor...
- Nem változott semmi. Ennek semmi köze, ahhoz amit Namiékról mondtam, amit gondolok. Segítek!
Kaori megnyugodva bólintott.
- Köszönöm! Azért ugye... jól vagy?
- Már jobban - bólintott mosolyogva.
- Namiék még mindig ugyanott vannak.
- Komolyan? Hát ez viszont... aggasztó... tényleg... És az se jó, hogy mi nem tudunk telefont magunkkal vinni, hogy a menetközbeni változásokat figyeljük. De sebaj. Tudjuk melyik körzetben vannak, és nem kell félnünk senkitől, hogy összefutunk velük. Namiék már épp elég veszélyesek, nem igaz?
Kaori csodálkozva nézett Midorira.
- Veszélyesek? Én azt hittem, te azt gondolod, hogy...
- Azt gondolom, hogy van remény számukra. De lehet, hogy úgy döntenek megölnek bennünket. Én felkészültem erre, és akkor is megpróbálom. Tudom, hogy mit kockáztatok. De kockáztatni akarom. Te is?
- Én biztos vagyok benne, hogy nem fog bántani!
- De ha mégis? Akkor mit csinálsz? - forszírozta tovább Midori.
- Én... nem tudnék harcolni ellene... nem tudnám, bántani...
- Tehát meghalnál? - konkretizálta a kérdést. Kaori lassan bólintott.
- Jól van - felelte Midori - Akkor most már semmi akadálya, hogy elinduljunk!

Hayate kissé oldalt döntötte a fejét, miközben próbálta felmérni, kinél milyen fegyver lehet. Hmm... Eizannal már találkozott. Akkor sem látott nála semmit és most sem. A többiekét így hirtelen nem tudta megállapítani, bár Natsukinál... rapier? Ez már sokkal izgalmasabb. Már ha harcra kerülne a sor...
- Aha... érdekesen hangzik - Eizan döbbent arcára pillantott. Ha fontos nekik az élete, igazat kellett mondaniuk. És úgy tűnik, fontos. Hát jó. Lassan elvette a tantot Eizan torkáról és hátrébb lépett, de még nem rakta el a fegyvert. Ki tudja...
Eizan szinte rögtön a torkához kapott. Ilyen jó célpontnak tűnik, hogy mindenki minden élesnek tűnő tárgyat nekiszegez?
- Kösz... - morogta kelletlenül - Roppant hálás vagyok, amiért nem vágtad át a torkom... de most tényleg. De basszus, te tényleg a homok alól jöttél?!
- Aha - vont vállat Hayate, majd a sivatag egy részét kezdte kémlelni. Vajon szóljon már Kazushigének, vagy előbb menjen biztosra? Mert még mindig elképzelhető, hogy becsapják - Szóval hogy is volt az a nagyszerű terv?
- Perc, innom kell - nyúlt a táskája után Eizan - Amúgy meg nem biztos, hogy jó ötlet, így hogy még rajtad van a...
- Nincs nyakörvetek - állapította meg Hayate.
- ... a nyakörv. Nos igen, jó meglátás.

Natsuki aggódva lépett Eizan mellé.
- Szegénykém, mindenki a te nyakadat pécézi ki magának - a fiú hajába túrt, s összeborzolta - Mostantól inkább maradj mögöttem, oké?
- Kazushige merre van? - forgatta a fejét Ichiru - Egyébként... le tudom szedni mindkettőtök nyakörvét. Utána már kényelmesebben tudnánk beszélgetni. Most ugyanis lehallgatnak...

Shouri ismét választás elé kényszerült. Előtte van az erdő, ahol bárki megbújhat. Viszont kicsit tovább innen nyugatra, onnan pedig északra ott a torony. Ami még szembetűnőbb búvóhely. A kérdés, hogy hányan vannak ott. És ahhoz másznia is kell. Hmm... Egy ideig még mehet az erdő szélén nyugatra, és utána akár fel is mehet. Legalább meglesi, hányan vannak, és hogy érdemes-e kockáztatni.

- Hé - nyögte meglepetten Eizan, miközben lesimította a haját - Hát igen, ez nem az én napom, most már harmadszor. De lehet, hogy amit mondtál, nem olyan jó ötlet. Mi van, ha azzal, hogy előttem mész, átveszed a pechsorozatomat? A te nyakadat jobban félteném, mint a sajátom. Vagyis... - zavartan vakargatta a tarkóját, mikor rájött, mit is mondott. Bár ezt sokféleképpen lehet értelmezni, nem? Nem feltétlenül csak úgy...
Hayate viszont döntés elé kényszerült. Még mindig nem volt biztos a dolgában, pedig ez ritka alkalom ránézve.
- Előbb szedd le rólam - lépett Ichiru elé, majd övébe tűzte a tantot - Sajnálom, de biztosra kell mennem, hogy nem vertek át.


Kazushige nem messze tőlük lapult egy kisebb homokbucka mögött, és elég jól hallott minden szót. Tényleg lenne kiút? Már tápászkodott volna fel, hogy csatlakozzon a többiekhez, mikor hallotta Hayate utolsó mondatát. Miért akar biztosra menni? Hogy ha esetlegesen mégis csapda, legalább ő megússza? Lehet, hogy félreismerte őt... Mert eddig kirázta a hideg is tőle, de mi van, ha valójában Hayate jófiú? Talán kicsit barátságosabbnak kellene lennie hozzá.

- Rendben, jó ötlet - bólintott Haruka - Lehet, hogy tényleg nem a legjobb ötlet hagyni, hogy szabadon kóboroljon. Ki tudja, mi járhat a fejében, elég érdekes srác. Nem hiszem, hogy visszament volna le, felfelé meg nem láttam, szóval valahol itt kell lennie ezen a szinten. Akkor én megnézem, hogy áll a kinti csapat.

Daisukének leginkább az járt a fejében, hogy eltűnjön szem elől. Kijutás vagy sem, ha ez azzal jár, hogy Midori bármikor nekieshet, már nem is csábító annyira az ajánlat. Most vagy elhúz innen, és majd meglátja, mi lesz, vagy egyszerűen kivár. Egyenlőre azt érezte, hogy elég éhes és szomjas.

Natsuki elégedett macskaarcot vágott Eizan reakciójára.
- Naaaa, legalább felváltva érezzük féltve az életünket. Most rajtam a sor!
Ichiru szúrós szemmel nézett Natsukira. Persze, ha annyira féltve akarod érezni, akkor szedegesd te a robbanni vágyó kis ékszereket! Aztán visszafordult Hayatéhez.
- Nem verünk át - mondta, s sokadjára is nekiállt leszedni a nyakörvet. Legalább már nincs sok hátra, ez meg még Kazushige, utána már csak négy, igaz? Ichiro, Hiroshi, Ami és Akihito. A maradék három meg elintézi egymást. Remélhetőleg. Főleg, ha kölcsönösen... Akárhogyis azért neki nem sok kedve lett volna főbe lőni egyik osztálytársát se. Még ha az úgymond "ellenség" is.

Kenta nekiállt végigjárni a szinte szobáit. Furcsa, hogy észre sem vette, hogy Daisuke lelépett. Tényleg ennyire vak, ha Midorira figyel... Ha így van, akkor... valahol az i érthető, amit Midori cisnál most... ő is csak... Tesshinre figyel, igaz? Még ha az már halott is... Szegény Midori. Hogy lehet így szeretni... egy halott embert? Hgy leeht valakit annyira szeretni, hogy még ilyenkor is ő befolyásolja a tetteidet? Mikor jól tudod, hogy már nem várhatsz tőle semmit... Felfogta ez a lány egyáltalán... de tényleg felfogta, hogy Tesshin már nincs többé? Hogy soha nem is lesz?

- Na jól van - kelt fel Kaori - Lecsekkolom a terepet, hogy senki se fog látni minket, amíg lesurranunk. Várj meg itt!
Midori bólintott, s a másik lány kisietett. Haruka, Kenta, Daisuke. Csak három embert kell kicselezniük. Ha felmennek a gépterembe onnantól kezdve nyert ügyük van. Mire észreveszik, hogy hiányoznak... Főleg, ha azt hiszik, hogy Midori alszik. Végülis, ha csúnya dolog is ilyet mondani, mégiscsak jól jött az előbbi jelenet.

- Öhm... hát jó... - egyezett bele végül Eizan, majd abbahagyta a tarkóvakargatást - De szorosan a nyomodban leszek, és ezt veheted fenyegetésnek! - mosolyodott el.
Hayate közben megnyugodva vette tudomásul, hogy még megvan a feje. Sőt, már nyakörv sincs rajta és ezek szerint komolyan beszéltek.
- Hmm, kösz - bólintott Ichirunek - Akkor hát... Gyere nyugodtan, Kazu, tényleg nem akarnak ártani.
Semmi válasz.
- Gyere vagy én megyek érted...!
Megint semmi.
- Na jó, úgyis tudom, hol vagy...
Hayate fejcsóválva közelítette meg a Kazushigének mutatott homokbuckát, mely mögött meg is találta a fiút.
- Mi az, homok ment a füledbe és nem hallasz? - érdeklődött Hayate, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a másikat.
- Nem vagyok Kazu... - morogta az, miközben figyelembe sem véve a kezet feltápászkodott és leporolta magát. Hát ennyit arról, hogy barátságosabb lesz.
- Elnézést, Kazushige - hajtott fejet Hayate - Ha megtisztelne azzal, hogy odajön a többiekhez, mindenki roppant boldog lenne.
- Képzelem...

Haruka ledobta magát a gép elé és lehunyta szemeit. Ehh, mennyivel jobb lenne aludni. Nem kéne gondolkodni, töprengeni azon, hogy mit kéne tenni, mondani...
Kinyitotta a szemét és a monitort figyelte. Hayate pöttye pirossá vált, míg Kazushige még fehéren világított. Most vagy jól megy minden, és Hayate már nyakörv nélkül van, vagy nagyon nem akart csatlakozni... Fel kéne hívni Natsukit, mert ha az utóbbi áll fenn, lehet, hogy meg is sérültek.
Miközben a kívánt számot hívta azért még megnézte a többiek helyzetét is. Az északi részen semmi változás, Shouri viszont... Mit csinál...? Jön nyugatra...? Esetleg pont ide a toronyba? Lehet, hogy azóta átgondolta a dolgokat, és lenne rá lehetőség, hogy...
A telefon kicsöngött.

Daisuke nem vesződött azon, hogy asztalt és széket kerítsen magának. Ledobta magát a legközelebbi sarokba - persze vigyázva a sebeire - majd először is jól meghúzta a vizesüvegét, és elővette a szikkadt kenyeret. A lámpáját lekapcsolta. Egész jó ez a sötét, kezdi megszokni. Hasonlít a jelenlegi hangulatához.

Natsuki épp fordult volna Ichiruék felé, de Eizan utolsó mondatára hátrafordult, s cserfes tekintettel nézte a fiút:
- Ahogy gondolod - mosolyodott el, s ezután már tényleg Ichiruék felé koncentrált. Köszöntötte az újonnan csatlakozott Kazushigét. Ahogy Ichiru is.
- Akkor, ha megengeded téged is megszabadítanálak ettől - tette hozzá az utóbbi Hayate nyakörvét lóbálva.

Közben megcsörrent Natsuki telefonja. Hátrált egy kicsit, hogy ne hallatszódjon bele a beszélgetésük Kazushige nyakörvébe.
- Szia Haruka, na mizujs? Hayate? Aham, most szedi le Kazu... shigéről is. A többiek merre...? Aha... Ejj, akkor csak nem tudunk odamenni Hiroshiékhoz. Most mi a fenét csináljunk? Shouri miatt most a másik irányból sem közelíthetjük meg Amiékat úgyhogy... Most megint ott tartunk, hogy nincs tovább. Visszajöjjünk Hayatéékkel? Bár így belegodnolva... Most még az is necces lehet, mert pont összefuthatunk... Várjunk itt valahol míg megint hívsz, hogy változás van?

Kaori megnyugodva vette tudomásul, hogy nem futott össze Harukával. tehát ő visszament. Kenta pedig épp akkor tűnt el az egyik elsőemeleti szobában, mikor ő a lépcső fordulóhoz ért. Ketteseével szedve a lépcsőfokakat sietett vissza Midorihoz.
- Most tökéletes - mondta neki sürgetően toporogva, s felkapta a földről a táskáját.
- Jól van - bólintott Midori, s nyújtózott egyet - Végre vége az ücsörgésnek!
Felkapta a táskáját, s Kaori nyomában elindult lefelé a toronyból.

Kenta elég hamar rátalált az épp evéssel foglalatoskodó Daisukére.
- Ne haragudj a zűrös fogadtatásért! - mondta neki miközben közelebb sétált - Midori nincs egészen magánál. Nem tudom Ichiruék mennyi mindent mondtak a tervünkről, de kérdezz csak nyugodtan, ha van valami... És nekem is lenne egy kérdésem. Számíthatunk rád? Velünk tartasz? Abból sejtve, hoyg idejöttél, úgy gondolom igen, de... azért jobb, ha megkérdem.

Haruka megkönnyebbülten dőlt hátra. Minden a terv szerint.
- Nem biztos, hogy jó ötlet egy helyben maradnotok - szólt bele ismét a telefonba - Bár már nincs rajtatok a nyakörv, úgyhogy Shouri mégsem tud kiszúni a GPS-sel... max belétek fut. Lehet, hogy valahogy meg kéne próbálni a vár felé kerülni, mert az erdőn keresztül bevágni Shouri mögé kissé sokáig tartana. Namiék még mindig ugyanott. Nem tudom, lehet, hogy bele kéne hallgatni, hogy merre terveznek menni, azzal talán jobban segíthetek... Még meglátom. Ha mégis meghúznátok magatokat valahol, én nem nagyon ajánlom a szentélyt, sem pedig a sivatagi házat. Egyrészt nagyon feltűnő, másrészt már... lakják - felsóhajtott - Lehet, hogy mégis bele kéne hallgatni, de valahogy... Á, mindegy...

Ehh, tehát mégsem sikerült annyira eltűnni... Daisuke lenyelte az épp rágcsált kenyeret, majd töprengő arcot vágott. Most mondja azt, hogy nem sok kedve van az egészhez, de ha már itt van, kezd magával valamit? ... Miért is ne...
- Lehet róla szó - felelte, majd még egy korty vizet küldött le a kenyér után - Ha már eljöttem idáig, akár be is kapcsolódhatok a tervbe. Kivéve ha nagyon szemét akarok lenni, mert akkor keresnék valakit, aki beszállt a játékba, és felvilágosítanám róla, mit szeretnétek. De miért tenném? Szóval igen, maradok. Na már most Ichiruék... hogy is volt ez a számítógépes-nyakörvleszedéses dolog? Mégis mit akartok kezdeni ezután?

- Ha gondolod, hallgass bele! - adta meg a "felhatalmazást" Natsuki - Addig nem megyünk északra, míg nem tűntek el onnan Namiék. Szóval addig... valahol megpihenünk... csak kérés hol... szentély nem, házak nem, erdő messze, sivatag nyitott... talán a sziklák közt. Na... akkor várom a hivásod! Szia!
Visszasétált a fiúkhoz, ahol immár minden nyakörv előkerült. Ichiru ezeket a feleslegessé vált cuccokat is kissé odébb lerakta, jobb híján a homokba.
- Na, mi a folytatás? - kérdezte Ichiru Natsukit. A lány megrántotta a vállát - Várnunk kell. Namiék ugyanott. Shouri pedig... lehet, hogy felmegy a toronyba...
Ichiru ijedten kapta fel a fejét.
- A toronyba... ajjajj... de ugye a többiek...
- Mi jóval többen vagyunk, nem lehet bajuk, csak...
- Csak?
- Nem tudom, Haruka hogy fogja viselni. Aggódom - megrázta a fejét - De most az a legfontosabb, hogy mi hol húzhatnánk meg magunk, míg valami változás történik. Ahol nem vagyunk feltűnőek. És ahol a kedves új csapattársainknak is mesélhetünk - mosolygott Hayatéék felé.

Kenta meglepetten nézett Daisukére. Igyekezett megőrizni a nyugalmát.
- Ha megtennéd is, már sokan vagyunk. Mit ér, ha idejön valaki? Nem akarunk gyilkolni, de... ha rákényszerülünk miattad, vagy akárki miatt, meg tudjuk tenni. Valószínűleg veszteségek nélkül. Már elég biztos a pozíciónk. A nyakörvek és a gép pedig... Most már nincsenek ránk hatással a zónák, s a lépéseink sem tudják követni. Mikor hol vagyunk, mit tervezünk pontosan... semmit sem. Tehát egyszerűen kisétálunk. Ennyi. Amikor mindenkit összeszedtünk. Azonnal. Nem húzzuk az időt. Kivéve persze, ha bizonyos időponton és helyen jobbak a feltételek. Még nem terveztük meg egészen. Egy biztos. Harcolnunk még kell. Akár az iskolát támadjuk, akár közvetlenül hajót próbálunk meg szerezni, ott fegyveresek lesznek. Még ha nem is számítanak ránk... De számítani fognak. Matsue nem hülye. Annyira nem. Tehát mégsem lesz olyan egyszerű. Mert kardokkal idáig jól halattunk, de mostantól... Valahogyan lőfegyvereket kell szereznünk. Minél többet. Ez a következő probléma.
Maga is furcsállotta, hogy ilyen részletesen fejti ki az elképzeléseit, valakinek, aki épp most vetette fel, hogy milyen könnyedén árulná el őket. Valakinek, aki már szemrebbenés nélkül gyilkolt. Miért csinálja? Holott még Midoriban és Harukában sem bízott meg, nem is annyira régen... Ennyire biztos már a győzelmében?

- A torony...? - kérdezte összerezzenve Kazushige - Mit csináltok ti ott...? De hát...
- Szerintem megtalálták őket, felesleges ecsetelned - szólt rá Hayate.
Kazushige lesütötte a szemét és a homokot bámulta. Azóta már Sasame is halott. De még most is látja maga előtt, amint rájuk fogja a pisztolyt. Ha akkor lőtt volna... Megrázta a fejét.
- Tényleg, ti mindketten ott voltatok... - komorult el Eizan arca, amint közelebb lépett két új társukhoz - Mégis mi történt ott fent? Amikor elmentem, még úgy tűnt, minden rendben van.
Kazu továbbra is hallgatott, így végül Hayate szólalt meg helyette is.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Azóta is átgondoltam párszor, ki lehetett, de most már inkább nem is akarom tudni. Vagy talán... - összevont szemöldökkel figyelte Kazushigét, aki ezt megérezve felkapta a fejét.
- Én...? Basszus, nem én voltam! Mikor csináltam volna?!
- Azt nem nekem kell tudni.
- Cseszd meg! Nem én voltam!
- Jól van, elég, hagyjuk a témát - intette le őket Eizan - Lehet, hogy nem is olyan fontos. Vagyis az, de mindegy. Így megint nem jutunk sokra.

Haruka csendben figyelte a monitort, miközben vadult zakatolt az agya. Nem nagyon akaródzott neki egy felvételbe belehallgatnia, de ha más megoldás nincs... Most a kinti csapat élete a tét. Lehet, hogy ez nagyban megsegítené a dolgukat.
Lassan előkereste az adott óra hangfile-ját, ami Nobu nyakörvéhez tartozott. Mivel az volt előrébb, azt találta meg hamarabb. Mégis tétovázott. Ujját az enter fölé vitte, de még nem nyomta meg a gombot.

- Lehet, hogy tényleg Ami volt... - jegyezte meg halkabban Natsuki - Az viszont... felvet egy újabb érdekes problémát... Talán... nem is baj, ha őket Akihitoval nem keressük meg... - lesütötte a szemét. Kegyetlen, de... ha Ami mérgez, akkor... azt semmiképp sem kockázathatják meg, nem? Az egész tervüknek lőttek, ha...
- Jó, ezt majd megbeszéljük máshol! - vágott közbe Ichiru - Keressünk egy kevésbé süppedős helyet, kérlek!

Daisuke a hallottakon rágódott. Furcsamód elégedett volt a válasszal. A lőfegyveres résznél pedig eszébe jutott valami.
- Vannak lőfegyverek - nézett Kentára - Hallottam őket, még a sivatagban. A vár felől jöttek. Nem tudom, kik vannak ott, de elég szép tűzpárbajt vágtak le. Mert nem csak egy volt. Az egyik valószínűleg egy gépfegyver, és volt mellette még minimum egy pisztoly vagy puska, vagy valami egyéb. Azt mondtad, tudjátok, ki merre jár. Akkor ez alapján ki lehet következtetni, kiket kell megkörnyékezni a fegyverekért. Ja igen, amúgy benne vagyok. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből az egészből.