7. - Útban a szabadság felé

Kenta elkerekedett szemekkel nézett Daisukére.
- Ez jelenthet nagyon jót vagy... nagyon rosszat is... - érezte, hogy elsápad - A várban Hiroshi, Ichiro és Himeno volt. Aztán összecsaptak Nobuval és Namival akik... Ők ketten beszálltak a játékba... Nagyonis... Kishíjján megölték Midorit, de Kaorira és Natsukira is rátámadtak. Bárkivel végeznének... - megrázta a fejét - Még mindig nem hiszem el... Az a nő a saját barátai ellen fordult. A saját bandája ellen... Tesshin is Midorira támadt. Mi a fene történik itt?! Mindenki elvesztette a józan eszét?! Ha Nobuék gépfegyvert szereztek... a jó isten se állítja meg őket... Figyelmeztetnünk kell Natsukiékat!

Hayate magában fontolóra vette Natsuki szavait. Ami? Igen, könnyen meglehet. Amikor kihallgatta, milyen fegyvereik vannak, a lány azt mondta, lyukas a táskája, biztos elhagyta. Vagy lehet, hogy ez nem is olyan biztos. Viszont amíg nem tudja biztosan, inkább a jelenlegi problémára kell koncentrálnia.
- Már egész jól bejártam a sziget egy részét - mondta - Ha valahol félre akarunk kicsit húzódni, akkor vagy elássuk magunk a homokba - nem is tudjátok amúgy, milyen jó meleg - vagy... a házba nem mennék, nem túl bizalomgerjesztő. A szentélyben jártam, az nem szép látvány. Akkor talán a sziklák, vagy elmehetünk a nyugati partra. Esetleg ha nem finnyás a társaság, kicsit lejjebb a mocsár, oda nem valószínű, hogy más is megy. Viszont akkor talán túl messzire kerülnénk... kár, pedig még egyszer vissza szerettem volna nézni oda...

Midori jólesően szívta be a friss levegőt. Meg se állt, sietett tovább nyomában Kaorival.
- Hova-hova? - kérdezte Shinji. Midori dühösen pördült hátra. Ez meg?! Ó, a francba, túl sokan vannak, teljesen elfelejtette Shinjit.
- El, mint látod - közölte szárazon.
- Ez igen tág fogalom - válaszolta az még mindig a földön ücsörögve.
- Mondhatom másképpen is: semmi közöd hozzá!
Shinji elmosolyodott. Kaori aggódva nézett rá. Ha most ezen bukik el az egész... nem hagyhatja! Shinji sosem értené meg, mit akarnak...
- Mért kellett neked itt ücsörögnöd? - morogta csakúgy magának - Ha nem lennél itt, gond nélkül leléphettünk volna!
- Ejnye, nem vagytok túl kedvesek velem. Talán felejtsük el ezt a beszélgetést és kezdjük előről. Mi lenne, ha szépen megkérnétek, hogy ne vegyek róla tudomást, hogy láttalak benneteket?
Midori meglepve nézett rá.
- Megtennéd?
- Talán. De akkor az adósaim vagytok.
- Nem fogom elfelejteni! - vágta rá Midori, s Kaori is bólogatott.
- Jól van - bólintott komolyan Shinji - De számon kérem mindkettőtökön!
- Köszönöm! - sóhajtott fel hitetlenkedve Kaori, s már siettek is tovább.
- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerűen belement! - mondta kicsivel leljebb.
- Én meg nem hiszem el, hogy belement - mondta Midori. Szólni fog a többieknek. Úgyhogy, nagyon siessünk!
- Mért tenné? Ha azt akarta volna, megállít bennünket.
- Ez akkor is túl egyszerű volt - rázta a fejét Midori - Ha... ha valóban betartja a szavát az még aggasztóbb. Csúnya ára lesz.
Kaori megrántotta a vállát.
- Nem számít. Nem tud olyat kérni, amit ne teljesítenék.
Midori szúrós szemekkel nézett rá.
- Biztos vagy te ebben? Van róla fogalmad mit akarhat kérni tőled? Shinji?!
Kaori ijedt szemekkel pislogott. Most meg vajon... mire céloz? Nem, fogalma sem volt, mit akarhat. De most számít ez? Meg kell menteniük Namiékat! Azután még ráér elgondolkodni.

- A part is túl nyílt - rázta a fejét Natsuki - A mocsár pedig tényleg messze van. Maradjunk a szikláknál. Nem kell messzre felmásznunk, csak hogy takarásban legyünk, ha netán Shouri meg akarja kerülni a hegyet. Benne nem bízhatunk meg - tette hozzá - És Namiékban sem. Mármint Nami és Nobu. Nem tudom találkoztatok-e már velük. Bár abból, hogy éltek, úgy sejtem, még nem. Nem igazán hibáztak eddig - undorodva húzta el a száját.

- Már négy is elmúlt - vizslatta átállított óráját Nobu, miután visszapakoltak a táskáikba - Menjünk, hamarosan hajnalodik!
Nami bólintott, s óvatosan felkelt. Fájt megmozdulni. Ez nem tűnt túl jó kezdetnek. Azért egy kis gyaloglást csak kibír!
- A B5 hamarosan tiltott zóna lesz. Kár érte, szerettem. Így hát javaslom tőle délre rejtőzzünk el. De csak minimálisan délebbre, különben napfelkelte után ránk láthatak a toronyból! Egyre szerencsétlenebb a helyzet! A vár foglalt, a sivatag fele tiltott zóna, keletre már nem mehetünk vissza... Egyedül a nagy erdőben bújhatnánk meg, esetleg még a barlangban. De azok messze vannak! A barlang ideális lenne, ha meg akarunk húzódni, mert ha valaki mégis ránk talál... Előbb lövöm le, minthogy rájöhetne mi történik... Csakhogy... - megrázta a fejét.
- Ha rajtam múlik, valahogy csak kibírom az utat. Meg tudom kerülni a hegyet!
- Nem - rázta meg a fejét Nobu - Csak ide jövünk.
- Végleges a döntésed? - kérdezte Nami a fiú mellett sétálva - Mert ha most behúzódunk a sziklák közé, vagy ott maradunk estig, vagy számolnunk kell vele, hogy a helyváltoztatásunkról a toronyban esetlegesen tartózkodók is tudni fognak.
Nobu bólintott.
- Tudom. De végleges. Nem lesz semmi baj. Most egy darabig ott leszünk. Megvédelek!
Nami hallgatott. Nem értett egyet a fiúval. De nem volt ereje vitázni.

- Nami és Nobu... - ismételte Kazushige és újra összerezzent - Én... találkoztam velük. De szerencsémre bementek egy másik szobába, és így el tudtam slisszolni. Mikor hallottam, hogy megöltek öt embert... valahogy nem volt kedvem tovább maradni.
- Ötöt? - döntötte oldalt a fejét Hayate - Hmm...
- Nem - vette át a szót most Eizan - Már hatot, legalábbis valószínű, hogy Himeno miattuk halt meg. Mármint Yumika Himeno.
- Akkor... lehet, hogy azok voltak azok a lövések... - sápadt el Kazu, bár ez nem nagyon látszott a sötétben - Fent, északon. Amiatt indultam el délre.
- Lövések... - ismételte gondterhelten Eizan - Lehet, hogy emiatt haladnak olyan gyorsan...? Bár Nobunál még ott van az a brutális ostor is, amivel eltalálta Kentát. Ezek aztán jól felfegyverkeztek. Menjünk mielőbb a sziklákhoz, utána hívjuk fel Harukát, mi a helyzet.

- Himeno... - mondta ki halkan a nevet Daisuke - Vele... találkoztam. Még a tónál. De nem láttam nála lőfegyvert és nem is támadt rám. Viszont ha a másik kettő tényleg így beindult... hmm, örülök, hogy velük nem futottam össze. Hát jó, akkor menjünk és szóljunk, ahogy mondtad, úgyis kíváncsi vagyok, mit ütöttetek össze.
Elrakta a maradék kenyeret és az üvegét a hátizsákba és talpra állt.
- Amúgy igen, a legtöbben elvesztették a józan eszüket. Kezdem azt hinni, hogy én is... Na de akkor most lépcsőre fel!

- Ó, tényleg, aggódtunk is miattad, kiment a fejemből - gondolt vissza Natsuki - Akkor tényleg egyszerűen csak nem vettek téged észre. El sem hiszed mekkora szerencséd volt!
Natsuki nagyot sóhajtott.
- Naminál még ott van a Midoritól szerzett fegyver is, és még azt nem is tudjuk mit kapott eredetileg. Ha lőfegyver lett volna, kétlem, hogy eddig titkolta volna. Nem akarok velük összefutni. Múltkor még... nagyjából vissza tudtam tartani Namit, de ha Nobu is beszállna a harcba. Vajon hányan kellenénk, hogy legyőzzük őket? Főleg, ha már lőfegyverük is van? Akármennyire optimista vagyok, nem hiszem, hogy mindannyian élve megúsznánk...

Haruka elégedetten, viszont ugyanakkor elkomorulva figyelte, hogy Nobuék végre elmozdulnak táborhelyükről. tehát kipihenték magukat, remek. Úgy tűnik... kelet felé mennek, enyhén délkelet. Jó lenne tudatni a többiekkel, mert így viszont megnyílik az út észak felé.
Még vár egy kicsit, hogy biztosan meghatározhassa az irányt, utána hívja is Natsukit.

- Menjünk! - mondta Kenta, s már indult is - Valami azért még mindig furdalja a kíváncsiságom. Midori egyes egyedül harcolt Namiék kettőse ellen. És túlélte. A fegyverét elvesztette, de sikerült meglépnie, és... ezek szerint nem tőlük szerezte a sérülései durvábbik részét - dühösen felciccent Tesshinre gondolva - Hogy csinálta vajon? Hogyan játszotta ki Namiékat? Szívesen meginterjúvolnám erről, ha hajlandó lenne szóbaállni velem.

- Aggódtatok...? - kérdezte értetlenül Kazushige, mire eszébe jutott - Ja persze, a számítógép, vagy mi. Hát igen, én is alig hittem, hogy sikerül...
Gondolataiba merülten nézett maga elé. Ha akkor nem jön elő és nem menekül el, megtalálták volna? Lehet, hogy akkor már nem is élne. Nem, ez több volt, mint szerencse... Irdatlan nagy mázli!
- Viszont a fegyverek kérdése valóban problémát jelenthet... - nézegette a tantóját Hayate - Mert az egy dolog, hogy például tudok ezzel bánni, de nem valószínű, hogy eltérítek vele egy pisztolygolyót. Szép kis fegyverarzenáljuk lehet, ha mindenkitől zsákmányoltak valamit.
- Ha összefutunk velük, ide külön taktika kell - fejtegette Eizan - De ahhoz tudni kéne, pontosan hogy állunk. Vagyis ők hogy állnak. Arra is kíváncsi vagyok, hogy Hiroshiék hogy úszhatták meg...

- Veled még mindig jobban elbeszélgetne, mint mondjuk velem - húzta a száját Daisuke - Ezek után nem szívesen maradnék vele kettesben. Mikor én harcoltam Tesshinnel, megkóstoltam párszor a bicskája pengéjét és nemigen volt kellemes. Tényleg, azokkal a sebekkel is kellene kezdenem valamit... Meg shurikenek voltak nála. De Namiékról semmi konkrétabbat nem tudok, csak a hallott lövésekről számolhattam be.
Maga is meglepődött, hogy milyen közlékennyé vált így hirtelen. Miután Eizan olyan nyíltan provokálta, meg Shinji köszöntése... most meg hipp-hopp, hirtelen megoldódott a nyelve. Különös... Mégsem fogta vissza magát mert kíváncsi volt erre az énjére.

- Nem úszták meg teljesen - csóválta a fejét Natsuki - Himeno meghalt. De... azért szép, hogy ketten életben tudtak maradni.
Kíváncsian meresztgette a szemét, de csak a sötétséget látta. Milyen messze lehetnek a hegytől? Borzasztó ez a sötétség. Persze... jótékony is valahol... De mire a sötétre lenne szükségük, Matsuéék ellen, már pont fel fog kelni a nap. Ekkora szívást!
- Külön taktika... - töprengett Ichiru - Elsősorban szét kéne választanunk őket. Ha nem tudják egymást védeni az már sokat segítene. És... sokan kellünk, tébnyleg sokan. Így öten, kettő ellen... - megrázta a fejét - Na ez most nem hangzott túl bátran... De ha nekik lőfegyvereik vannak, akkor tényleg, még így is kevesen vagyunk!

- Bicska, shurikenek... - gondolkodott Kenta fennhangon, míg a lépcsőket rótták - Nem hangzanak túl hatékony fegyvereknek, legalábbis... - a Koheitől zsákmányolt fegyverére gondolt - a többihez képest... Mégis több embert megölt. Ráadásul milyen alacsony srác volt... Franc gondolta volna róla...
Közben felértek a legfelső még zárt szintre.
- Nos, íme a mi kis bázisunk - szólt belépve Kenta, aztán Harukához fordult - Van valami, amiről tájékoztatni kéne Natsukiékat. Lehet, hogy Namiék lőfegyvert szereztek - septében tájékoztatta őt a Daisukétől hallottakról - Fokozottan figyelni kéne rájuk. Semmiképp sem futhatnak össze! Ha igaz a feltételezésünk, esélyük sincs...

- Még egy okkal több, hogy megtaláljuk Hiroshiékat - bólogatott Eizan.
- Igaza van - erősítette meg Hayate is - Ők már ezek szerint harcoltak ellenük, és háromból ketten túlélték. Mondjuk tegyük hozzá, hogy eddig, a lőtt sebek azért utólag is tudnak ölni... De ha ők már nagyjából kiismerték a taktikájukat, az azért sokat segíthet.
- Akkor... valamikor mindenképpen vissza kell menni északra...? - kérdezte Kazushige - És lehetőleg úgy, hogy Nobuék ne legyenek ott, vagy legalábbis egyenlőre nagy ívben kerüljük el őket.
- Igen, valahogy így - mondta Eizan - Na de hol is vannak azok a sziklák?
- Valamivel előtted, már nincs sok hátra - felelte Hayate - És némelyik egész kényelmes.

- Hogy bírod? - kérdezte Nobu a lányt. Egy teljesen sík részen vágtak át. Nagy szerencséjük volt, hogy az éjszaka jótékonyan eltakarta őket, máskülönben nem vághatták volna le így az utat. De a hegymászás még így is problémás lesz. Aggódva szemlélte Namit.
- Meg vagyok - mosolygott az sápadtan - Amíg össze nem futunk valakivel, túlélem...
- Meg foglak védeni! - ismételte sokadszorra is a fiú.
- De minek? - kérdezett vissza keserűen a lány. A fiú nem tudott rá választ adni. Csak idő kérdése, és legalább az egyikük meghal. Mit vár még az élettől? Miért húzza az időt? Maga sem tudta.

- Épp most akarom hívni őket - mondta Haruka - Nobu és Nami megindult, pedig már azt hittem, reggelig ott maradnak. De mégsem. Ha így folytatják, pont átjárót nyitnak Hiroshiék felé. Ami mindenképpen jó. Viszont... Shouri is halad időközben. És nagyon úgy tűnik, erre tart. Már szinte a lejtő alján van. Most vagy tényleg elindul felfelé, vagy továbbmegy nyugatra, Natsukiék felé, vagy bemegy az erdőbe. Jelenleg jobb lenne, ha az utóbbit választaná... de van egy olyan érzésem, hogy nem fogja. Na de Namiéknál lőfegyverek? Most már tényleg el kell kerülni őket. Amúgy hali, Daisuke.
- Hali - vetette oda félvállról a fiú, miközben már nagyban nézegette a feltört rendszert - Ez tényleg a ti művetek? Ügyes...
Közelebb lépett és pár lépésről a térképet kezdte vizsgálgatni.
- Ohh... tehát akiről lekerül a nyakörv, az is halottnak lesz nyilvánítva? - kérdezte a feltűnően sok piros pöttyel szemezve - Érdekes... Vicces lesz reggel a saját nevemet hallani. És még viccesebb lesz a többiek arca, akik erről nem tudnak, de esetleg mégis összefutnak velünk.

- És ha Haruka hív, Midorival is szívesen beszélnék - tette hozzá Natsuki - Ő is harcolt már Namiék ellen, hátha tud mondani valami hasznosat. Eddig... hát nem igazán lehetett vele beszélni, ilyen dolgokat kihúzni meg pláne nem, de... talán most már... - megcsóválta a fejét - Én semmi konkrétat nem tudnék mondani. Velem Nami csak játszadozott. Nobunak az egyetlen szerepe az volt, hogy ha Benawi és Yuuka közbe akarnának lépni, megakadályozza őket - magyarázólag Hayatéék felé fordult - Eredetileg én velük voltam. No jó, a legelején Kaorival és Soranoval, de az a szövetség... Nem tartott sokáig. Inkább nem részletezném... A lényeg, hogy Sorano szerencsére halott, Kaorira pedig vigyáznak a toronyban. Féltem őt. Hajlamos olyan emberekben is megbízni, akiben nem kéne.

- Hat órára már csak Namiék és Shouri nem fogják tudni - mondta Kenta - Remélhetőleg. És azért ez előnyt is jelenthet nekünk. Namiék már csak Shourit fogják keresni, s ha valamit nagyon elszúrunk és mégis összefutunk velük, legalább a meglepetés erejét ki tudjuk használni.

- Na, hamarosan lenn - szólalt meg Midori az órájára pillantva. Fél öt. Eddig nem sok szót váltottak - Szép tempó. Kíváncsi vagyok Natsukiék merre járhatnak. Nem kéne beléjük futni. Bár az pozitívum, hogy ők azokat akarják elkerülni, akiket mi keresünk.

- Ismerős... - motyogta maga elé Kazushige. Ő is megbízott a tornyos csapat minden tagjában. Na jó, majdnem minden tagjában, Hayate még mindig olyan furán néz... de a többségben tényleg. De most már tényleg megtalálta azokat, akik megbízhatóak. Ennyire nem lehet szerencsétlen, hogy kétszer essen ugyanabba a verembe. Itt most van konkrét terv, egész jól körvonalazódó elképzelések, tehát már nagyobb jövőt jósolt az egésznek. Csak jussanak oda, hogy kint legyenek innen...
- Tehát Midori is túlélő. Egyre kíváncsibb vagyok erre a párosra... - hümmögött Hayate - Eléggé össze lehetnek szokva, és érdekes, hogy még nem fordultak egymás ellen. Nem néztem volna őket nagy harcosnak, de a látszat néha csal...
Észrevette, hogy Kazushige gyanakvón méregeti. "A látszat néha csal, mi?" - gondolta magában a fiú, de ahogy feltűnt neki, hogy a másik észrevette, ahogy figyeli, zavartan elkapta a fejét. Hayatében pedig egyre inkább érlelődött az elhatározás, hogy most már lassan rákérdez, mi baja is van vele.

Haruka dermedten meredt maga elé. Ha reggel beolvassák a nevüket... Shouri vajon hogy fog reagálni? Elégedett lesz? Vagy azért... sajnálja majd? Esetleg megbánja, hogy nem jött velük? Lehet, hogy abba a felvételbe mégis belehallgat majd... már ha Shouri nem csak magában fog dühöngeni, vagy bármit is csinálni.
- Jól van... hívom őket... - fogta kezébe ismét a mobilt, majd rögtön utána is kellett kapnia, mikor majdnem elejtette - Basszus... Shouri elindult felfelé...!

- Inkább ne legyél kíváncsi - mondta Natsuki - Én jól ismerem Namit, na jó, azért engem is meglepett, de... Korábban is érdekeltél a fegyverek. Azt sosem gondoltam, hogy használná is, inkább csak... azért hiszem szépnek találta őket. Tetszett neki a párbajozók mozgása, a... nem is tudom, valami ebben az egész harci szellemben, de én... azt hittem ez csak a... képzeletvilágra korlátozódik. De tévedtem. És azt sosem hittem volna, hogy Nobu is ilyen, de ők ketten. Nagyonis egymásra találtak. Amikor láttam őket, úgy tűnt, minden szempontból - felsóhajtott - Bár csak annyiról lenne szó, hogy megvédik egymást, mint Yuuka és Benawi, de... Ők sajnos egészen más jellemek... Bár jobban odafigyeltem volna Namira! Fogalmam sincs, mikor vált ilyenné...

- Hát ez nem normális! - fakadt ki Kenta, ahogy merőn a monitort bámulta - De vissza fog fordulni, ha meglátja a rengeteg pöttyöt a GPSén... Vissza fog... - győzködte magát és Harukát is.

Shouri elégedett volt döntésével. Előbb-utóbb mindenképp meg akarta nézni a tornyot, és ez most remek alkalomnak ígérkezett. Na vajon kik tanyáznak itt? Hányan vagytok? De most már figyelnie kell... miután Sasame után rájött, hogy a hullákat is jelzi a GPS, kissé elkedvetlenedett. Még egy dologgal több, amire figyelnie kell. Mert két dolog történhet. Lát egy rakás pöttyöt és odamegy, merthogy á, ezek úgyis halottak, ennyien nem lehetnek. Tehát elbízza magát, utólag viszont már nézheti... Vagy pont azt hiszi, mind élnek, és akkor gyáván megfutamodik, pedig lehet, hogy csak egyedül van ott valaki. Túl előre örült annak, hogy korlátlan az előnye. Nem lehet átprogramozni ezt a vacakot, hogy csak az élőket jelezze? Haruka talán meg tudná csinálni. Haruka...? Ha nem ment volna el... Dühében majdnem földhöz vágta a GPS-t.

- Érdekes... - ismételte Hayate csak részben Natsukinak címezve szavait. A szeme sarkából még mindig Kazushigét figyelte. Ennek meg mi baja van? Hisz ő beillett a többiek közé, nem viselkedett furán... legalábbis nem szándékozott. Lehet, hogy az előző sivatagi eset keltette fel a gyanúját, mikor észrevette, hogy jönnek, és a homokba nyomta? Vagy még a toronyban szúrt el valamit? Tényleg érdekes...

Midori elkapta Kaori karját, s ezzel egyszerre a szájára tapasztotta a kezét. Berántotta a sziklák közé. Az csodálkozva meredt a lányra, mégis mit művel? Miori csitítóan rázta a fejét, h meg ne szólaljon, még csak suttogva se kérdezzen, aztán elvette a kezét. Ki a fene jöhet erre?! Máris visszajönnének Natsukiék?
Kaori némán tekingetett a sötétségbe. Nem is kellett olyan sokat várniuk. Shouri alakja haladt el mellettük. Basszus! Rá nem is figyelt, csak Namiékat nézte! Ezt most majdnem... nagyon... megszívták... Viszont! Valahogy figyelmeztetniük kéne Kentáékat! És még telefonjuk sincs! Nem... nyugi... ők látják a gépen. el tudnak készülni. És többe is vannak. Csak az a hülye Shinji ücsörög kinn egyedül. De annyira csak nem lesz idióta, hogy egyedül kezd el harcolni vele!

- Úgy látom, nem siet... - jegyezte meg Daisuke.
- Ha valaki sietett, az te voltál - nézett rá Haruka - Tényleg, mi volt olyan fontos?
- Hmmm? Semmi... csak így volt kényelmes.
- Aha... most már tényleg fel kéne hívni Natsukiékat. Nem tudom, merre járnak, de lassan indulhatnak észak felé. Nem hiszem, hogy elindultak visszafelé, de mindenesetre szólok nekik Shouriról is...
Ilyen közel... sejti talán, hogy ő is itt van, vagy csak hirtelen jött az ötlet, hogy feljöjjön? Ha látna rá reményt, hogy megváltoztathatja a fiú véleményét, egyből megindulna lefelé. De nem nagyon bízott benne.

Shouri megtorpant és bizonytalanul nézett hátra. Az előbb azt tényleg hallotta, vagy csak képzelte...? Nem a GPS-en nincs semmi... Valószínűleg csak felrúgott egy követ a sötétben... Pár pillanatig még a hátrahagyott utat figyelte, majd vállrántva továbbindult.

- Áh megint kapásom van - vidult fel Natsuki - Szia! Mizujs? Mehetünk? Áh, nagyon jó - a többiekhez fordult - Szabad az út Hiroshiék felé. Mi...? Oh... mi is ezen gondolkoztunk... de még... nem teljesen biztos, hogy övék a lőfegyverek, nem? Lehet, hogy Hiroshiéké... elvégre is... ketten megúszták, úgyhogy... Persze, azért óvatosak leszünk!
Beszéd közben Natsuki, Ichiru megnagyobb örömére visszaterelte a csapatot a sivatagba, hogy a háztól kissé keletre átvágjanak rajta. A leggyorsabb úton, a legmesszebb Natsukiéktól. Mégha ők a liget másik felén is voltak, és elvileg nem láthattak rájuk. Elvileg. De hamarosan világosodik, azok pedig a sziklák közé tartanak. Ahonnan viszont jól beláthatják majd a környéket. Túl okosak! Már megint! A visszaút mindenképp necces lesz, ha nem sietnek! De hát akárhogyis sietnek, mire Amiékat is elérik...
- Apropó, Amiék ugyanott? Értem... Ha nem változik a helyzet, akkor lehet, hogy egyből odamegyünk Hiroshiék után. De még nem tudjuk biztosan. Mert ott van az a hangfelvétel, amit hallgattunk Akihito és Ami között és... nem tudom... nem tudom, mit gondoljunk... - aggódva nézett Eizanra. Korábban ő mondta neki, hogy ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket, azonban... Valakinek tennie kellett és... Ami szinte bevallotta... - ...figyelj Haruka, Midori ott van? Szeretnék váltani vele pár szót!

Midoriék megvárták, míg Shouri biztonságosnak mondható távolba ér, s amilyne halkan csak tudtak folytatták útjukat lefelé. Még mindig egy pisszenést sem mertek hallatni. Csak épségben érjenek le innen! Utána már a terep is könnyebb, gyorsan fognak haladni!

- Midori...? - kérdezett vissza Haruka. Inkább... most nem kéne kifejteni, ami nemrég történt - Azt hiszem, alszik. De ha nagyon fontos, akkor talán felkelthetjük.

Akihito egy kisebb sziklának dőlve mélyen aludt. Nem akart elaludni, de egyszerűen elnyomta a fáradtság. Végülis nem csoda, már egy napja pihenés nélkül rótta a szigetet. Aztán a különös rosszullét is...

- Nos... - Natsuki elgondolkozott. Keltsék fel szegényt? - Jó lenne... Megtennéd?
Talán mégis összefutnak Namiékkal, és akkor... fontos lenne, amit Midori tud! Majd visszaalszik utána....

Kenta kíváncsian pislogott Harukára.

- Rendben. Akkor majd visszahívlak.
Haruka közben viszonozta Kenta pillantását.
- Natsuki Midorival szeretne beszélni, úgy tűnik, fontos. Menjek én...? Bár nem tudom, merre mentek Kaorival?

- Fogalmam sincs - rázta a fejét Kenta -, de... megkeresem én. Csak nem harapja le a fejem, ha megmondom, hogy... kivételesen Natsuki keresi...
Maga se volt biztos abban, amit mondd. De úgyis vele lesz Kaori, legalább nem neki kell felébresztenie a lányt. Az lenne csak a szép jelenet!
Azért még vetett egy pillantást Haruka felé, mielőtt kiment. "Ugye?"

"Na, mindjárt jön a mászós... vagyis inkább rázós rész..." gondolta Nami a közeledő hegy árnyait figyelve. Szép lesz... Azért mosolyogva karolt a fiúba, hogy elűzze az aggodalmát.
- Jó melletted lenni - mondta neki - Akármi történt, és akármi is fog még. Én nem bánom ezt az elmúlt napot. Voltak... dolgok amiket... a legszívesebben elfelejtenék, de a többi... Azok miatt megérte. Ha most mindent újrakezdhetnénk, én mindent újra így csinálnék - komolyan nézett Nobura - Szerettem veled lenni.
A fiú az ajkát harapdálta. Képtelen volt bármit is válaszolni a lánynak.

Haruka bólintott a távozó Kenta felé. Mostanra talán Midori is megnyugodott kicsit, és így esetleg el tud majd beszélgetni vele Kenta. Már ha akar.
- Gond, ha elmegyek körülnézni? - kérdezte hirtelen Daisuke - Mert izgalmas így figyelni a monitort, de... akadt némi gondom.
- Gondod? - ráncolta a homlokát Haruka.
- Igen... gondom. Tényleg, egészen véletlenül nincs nálad kötszer?
- Kötszer...? Minek az...?
- Ha nem tudnád, harcoltam...
- Ó... nem, nincs nálam. Nézd meg, talán Tatsuya hagyott a mosdóban.
- És az hol van?
- Valahol itt a folyosón.
- Hát jó, kösz. Majd jövök.
Haruka pár pillanatig még figyelte a távolodó fiút, majd visszafordult a monitorhoz.
- Minek jössz ide...? - mondta halkan.

Kenta egyre idegesebben járta a szobákat. Mi az, hogy... itt se? Itt se?! Miért ilyen hatalmas ez a torony? Már a földszinten baktatott, ahol szobák ugyan nem voltak, de... hátha a konyhában tevékenykednek. Ha itt sincsenek, akkor már... csak az a szint maradt ahonnan jött. De ott Tatsuya alszik, nem? És Benawiék is eltűntek valahova...

Hiroshi immár kicsit távolabb Himeno testétől támasztotta ültében hátával a falat. Még mindig nem érzett elég erőt magában ahhoz, aminek rövidesen be kell következnie. Fájt Himenora pillantania, csakúgy, mint a békésen alvó Ichirora. Pedig hamarosan öt óra… jó ötlet, hogy így elnyújtja? Csak azért csinálja vajon, hogy amíg lehet, kímélje Ichirot, vagy pedig… csak magát félti? Megcsóválta a fejét és ismét az órájára nézett. Előbb kéne elmondania neki, mielőtt Matsue bemondja. Akkor viszont… fel kell keltenie.
Nehézkesen feltápászkodott, és Ichiro felé vette az irányt. Mikor mellé élt, magában rágódva még hosszan nézte barátja egyenlőre még nyugodt arcát. Áldott tudatlanság… De nem, nem várhat tovább…
- Ichiro… - szólította meg először csak nagyon halkan. Meg is lepődött rajta, hogy mennyire nincs erő a hangjában, ezért próbálta összeszedni magát – Ichiro…!
- Hmmm? – jött az álmos felelet.
- Ichiro, kelj fel…!
- De miért? Még hat óra sincs…
- Tudom, de… talán jobban jársz, ha most kicsit előbb felkelsz.
- Miért, Himeno felkelt már?
Hiroshi hirtelen nem tudott mit válaszolni, érezte, hogy elszorul a torka. Szomorúan megrázta a fejét.
- Nem… - nyögte ki végül – Ichiro, valamit el kell…
Jobb lett volna, ha ebben a pillanatban megszólal Matsue híradója. És hirtelen… mennyivel könnyebbnek tűnt, hogy ne ő mondja el. Hogy csak hallgassa, amint lassan beolvassák a lány nevét, és nem kell neki tudatnia a barátjával. Nem, ez olyan gerinctelen lenne…! Muszáj megtennie.
- Ichiro – kezdte újra sürgetően – Kérlek, figyelj rám egy kicsit!
- Himeno hogy-hogy nem kelt még föl…? – töprengett Ichiro, miközben még mindig nem nagyon fogta fel a körülötte történteket. Nem vette észre, hogy Hiroshi arca mennyire komoly, sőt, lassan már kétségbeesett. Lassan talpra állt és kábán nézett Himeno felé – Őt miért nem ébresztetted fel? Biztos nagyon elfáradt…
- Ichiro, Himeno nem fog felébredni! - bukott ki végül Hiroshiból.
Ichiro gyorsan kipislogta a szeméből az álmot és zavarodottan nézett maga elé. Micsoda? Biztos nem ébredt még fel, és még mindig abban a szörnyű álomban van. Ehh, hogy még álmában is ezen a nyomorult szigeten kell kódorognia. Kérdőn nézett Hiroshira, aki viszont kerülte a tekintetét.
- Tessék…? – kérdezte végül ijesztő halkan Ichiro – Mit mondtál az előbb…?
- Ichiro… - Hiroshi végre Ichiro szemébe nézett - én el akartam előbb…
Ichiro viszont, mint aki nem is hallotta indult meg Himeno felé. Á, biztos csak be akarják csapni! Hiroshi összebeszélt Himenóval, hogy ráijesszenek. Hisz Himeno végig ott aludt, nem messze tőlük! És Hiroshi sem valószínű, hogy elaludt őrség közben.
- Ha-ha, jó vicc volt… - állt meg a lány előtt – Nem tudom, mit gondoltatok, de igazából nem derültem rajta túl jót. Na, most már nem kell tovább tettetned, szóval nyugodtan felkelhetsz… - kezét Himeno vállára tette és kicsit megrázta – Na már…
Elkerekedett szemekkel figyelte, amint Himeno egyik keze ernyedten a földre hanyatlik. Mi a…? Hitetlenül hátrált el néhány lépést, de még mindig nem igazán akarta elhinni a látottakat és hallottakat.
- Jól van, elismerem, győztél…! Csak kelj már föl, hallod? – érezte, hogy remeg a hangja, de nem nagyon érdekelte. Már ő maga sem tudta, remélhet-e választ, de azért újra megpróbálta – Himeno!
Közben Hiroshi is kényszerítette magát, hogy közelebb jöjjön és onnan figyelte barátját. Nem mert, de nem is tudott mit mondani eddig, annyira megdöbbentette Ichiro próbálkozása, hogy felébressze a lányt.
- Ichiro, kérlek… - próbálta elhívni barátját Himeno mellől – Nem hülyéskedik, ő már…
- Hallgass! – Ichiro olyan erővel fordult hátra és lépett közelebb, ami még jobban megdöbbentette Hiroshit – Inkább azt mondd meg… azt mondd meg, hogyan… hogy a francba…?!
- Én… - te jó ég, azok a szemek… – Nem tudom… Mikor észrevettem, már… késő volt. Szerintem a sebei súlyosabbak voltak, mint mutatta. Csak erősnek akart látszani, vagy nem akarta, hogy aggódjunk…
- Te végig ébren voltál, nem…?
Hiroshi bólintott, majd hitetlenül pislogott, mikor Ichiro hirtelen elé lépett és megragadta az inge nyakát.
- Ébren voltál, és nem tettél ellene semmit?!
- Nem tudtam, azt hittem, ő is csak alszik…!
- Segíthettél volna rajta! – rántott egyet a galléron és azzal együtt Hiroshin.
Hiroshi vállába belehasított a fájdalom, de ez semmi volt ahhoz képest, hogy Ichirót így kell látnia. És semmi volt a fiú vádló szavaihoz képest… hisz ő is ezen gondolkodott már órák óta. Segíthetett volna? Tehetett volna valamit ellene? Lesütötte szemeit, mivel maga sem tudta a választ. Ichirót viszont csak jobban feldühítette a hallgatása.
- Miért nem tettél semmit?! – szegezte neki a kérdést, miközben ismét rántott egyet Hiroshin – Miért?!
Hiroshi érezte, hogy lassan megroggyan a térde. A válla lüktetett és a golyó által súrolt combja is egyre inkább kezdte megadni magát. Már épp azon volt, hogy nem bírja tovább, mikor érezte, hogy Ichiro vele együtt süllyed és rogy a földre.
- Miért…? – hallatszott ismét az elkeseredett kérdés – Miért…?
Ichiro már nem nézett vádlón vagy dühösen Hiroshira. Fejét lehajtva egyre csak a földet nézte, miközben szorítása lassan elernyedt barátja gallérján. Hiroshi még akkor sem tudott szólni, mikor látta, hogy esőcseppek nedvesítik meg a talajt… vagy csak könnycseppek? Ichirót nem érdekelte, látja vagy hallja-e valaki. Szabad utat engedett gyászának.

Kenta dühösen sietett vissza Harukáékhoz.
- Sehol sem találom őket! - fakadt ki - Ezen a szinten még... nem néztem meg a két szobát, de ott Tatsuya meg Benawiék vannak, nem? Hova a fenébe tűnhettek?!
Aggódva nézett a monitorra, s átkozta, hogy azon már nem követheti Midorit. A szeme Nami és Nobu kettősén akadt meg. Eszébe jutottak Kaori szavai.
- Ugye az nem lehet... az kizárt, hogy...? - kérdezte remegő hangon.

Shinji hallotta, ahogy Kenta dühösen rohangál végig az alsó szinten. Hát, úgy tűnik lányok, ennyi időt kaptatok... De ha ügyesek, azóta már lenn vannak a hegyről. Vajon hova siettek? Kinyiratják magukat vagy... más bajt hoznak a fejükre? Megrántotta a vállát, s feltápászkodott. Neki mindegy. Ő aztán enm fog ezekbe belekeveredni. A legkevésbé se érdekelte, hányan halnak még meg. Ő aztán nem hibás érte. És a többiek se fogják hibáztatni, mert nem tudják, hogy látta, hogy elmennek. Ha valami bajuk lesz, az egyeüdl a két lány hibája. A saját életük, a saját felelősségük. Ennyi.

Nobuék nem másztak túl magasra, csak épp annyira, hogy ne lehessen őket észrevenni, és hogy jobban belássák a terepet. Ideálisabb lenne, magasabbra, de... Nem fáraszthatják magukat a kelletnél tovább. Főleg Nami miatt nem. Nobu idegesen pislogott arra, amerre a tornyot sejtette. Majd csak ha világosodik, fog kiderülni, túl közel jöttek-e vagy... de ilyen sötétben a tiltott zóna miatt nem kockáztathatták meg.
Nami fáradtan rogyott le a földre. Nobu is leült mellé, s megnyugtatóan simogatta a vállát. Nem lesz semmi baj. Megvédelek... Nem fogom hagyni, hogy szenvedj! Többé nem!

- Nézd, azok ott elöl fák? - kérdezte Kaori.
- Annak tűnnek - bólintott Midori - Ha minden igaz ennek a túlvégén vannak Namiék. Mindjárt...
Kaorin látszott, hogy még izgatottabb lesz.

- Hogy-hogy sehol...? - kérdezte meglepetten Haruka - Csak úgy... eltűntek...? - követte Kenta tekintetét a térképre és próbált rájönni, mit lát a fiú. Hamarosan ő is kiszúrta Namiék pöttyeit - Az jutott eszedbe... hogy hozzájuk mentek?! Ezeknek tényleg elment az eszük! Mikor tűnhettek el? Ha időközben találkoztak Shourival... Mindenek előtt fel kell hívnom Natsukit, hogy ne várjanak tovább, induljanak, ha még nem tették meg.

- Hát itt volnánk - intett Natsuki fejével a vár felé.
- Végre megtudjuk mi is történt... - szólalt meg Ichiru is - Remélem, nagyon-nagyon remélem, hogy nem Nobuéknál van a lőfegyver.
- Talán is-is - mondta Natsuki - Mindenesetre. Hosszú távon nyilván az a legjobb, ha mind itt van, de rövid távon... - felsóhajtott - Reméljük Hiroshiéknak sincsenek támadó szándékaik. Mindenesetre - itt nyomatékosan Eizanra nézett - Most én megyek előre! - azzal el is indult befelé. Lesz ami lesz. Csak nem lövik le kérdés nélkül! Legrosszabb esetben rászegeznek egy pisztolyt. Na és? Túléli... Elvileg... Ha nem lesz nagyon ideges az illető... Igyekezett magába fojtani aggodalmas nyögését.

- Basszus! - nyögött fel Kenta - Ha ezek ketten összefutottak Shourival... - ijedten nézett Harukára - Nem az első eset lenne, hogy Shouri és Midori összecsapnak... - körbenézett a szobában - Hol van a harmadik telefon? Utánuk megyek! Azonnal értesíts, ha valami van, és igyekszem én is gyakran hívni, hogy merre járok. Apropó, ha megadnád Natsuki számát, az is jó lenne, vagy ez ilyenkor... bele van programozva, vagy mi? - nekidőlt a falnak és próbált lehiggadni, hogy tiszta fejjel gondolja végig a dolgokat - Mikor voltak utoljára a gépnél? Tudhatnak Namiék új pozíciójáról vagy még az erdőben keresik őket? Ha az előbbi... Az jó, az nagyon jó, mert talán még utolérhetem őket mielőtt ők érik utol Namiékat... Francba, a francba velük!

Miután Eizan belépett Natsuki után, Hayate szándékosan igyekezett utolsónak maradni Kazushigével. Talán most alkalmuk nyílik egy kicsit elbeszélgetni.
- Mondd csak... valami bajod van velem? - tette a kezét Kazushige vállára, hogy az ne oldhasson olyan egyszerűen kereket.
- Bajom...? - kérdezte idegesen Kazu, főleg miután rájött, hogy nem tud szabadulni - Nincs nekem semmi bajom veled...
- Valóban? Akkor mire véljem azokat az átható pillantásokat, amiket felém küldesz?
- ...
- Tényleg azt hitted, nem veszem észre?
- Na jó, eressz el...!
- Én csak válaszokat akarok.
- Eressz, vagy ordítok!
- Mit tudsz rólam?
- Én szóltam!
Kazu már épp kiáltásra nyitotta volna a száját, mikor Hayate kelletlenül elengedte.
- Még beszélünk... - mondta, majd ő is belépett a várba. Kazu kezdte úgy érezni, jobb, ha távol tartja magát tőle. Mégis mit akar...?!

- Tényleg utánuk akarsz menni? - harapta be alsó ajkát Haruka - Lehet, hogy legalább azt meg kéne várni, amíg elmegy Shouri... Belehallgassunk a felvételébe, hogy megtalálta-e őket...? Ha viszont túljutottak rajta, akkor még azt kellett látniuk, mikor Namiék a fák között voltak, csak akkor indultak el, mikor én feljöttem. Hogy merre mentek, azt csak te, Daisuke, Natsukiék meg én tudjuk - közben körbenézett a szobában és előásta a harmadik mobilt - Benne van mindkét szám, de... nem tudom, jól jársz-e, ha most így kirontasz. Lehet, hogy Natsukiék az erdőnél vannak, hamarabb megtalálhatják őket, ne szóljunk nekik?

Natsuki kíváncsian forgatta a fejét, de hirtelen eszébe jutott, hogy itt... Nem csak élőket, hanem egy holttestet is fog találni. Egy pillanatra megtorpant. Hogy lenne helyes most... beljebb kerülniük? Tovább indult, közben megköszörülte a torkát.
- Öhm... Hahó...
Na! Nagyon okos... Többre nem futja?

- De, szóljunk! - bólintott - Azonban... elindulok én is... - Shouri pöttyére nézett - Amint kiderül, hogy ő mit tervez, de... először is hallgassunk bele, hogy nem bántotta-e őket!