7. - Útban a szabadság felé

- Te is... hallottad...? - találta meg újra a hangját Hiroshi.
Ichiro csak szótlanul meredt maga elé, de nem válaszolt.
- Akkor... maradj itt... én addig megnézem... és Ichiro, sajnálom...
- Nem a te hibád... - hallatszott a megtört hangú felelet - Én sajnálom, hogy vádoltalak... Nem volt helyes.
- Ugyan már... valakin csak ki kellett töltened...
Hiroshi lassan felállt, és némi megnyugvással tapasztalta, hogy a lába elbírja a súlyát.
- Ha nem gond, kicsit még igényt tartok a gépfegyverre... - mondta.
- Vidd, ahova akarod...
- Nos, rendben. Mindjárt jövök...
Azzal elindult az irányba, ahonnan az előző hangot sejtette.

Shinji csak lépcsőzés közben érezte, mennyi elgémberedtek a tagjai az ücsörgésben. Egyáltalán minek volt ott kinn ennyit a hidegben? Ejj... dehát ha nem volt jobb dolga... De tulajdonképpen... mire vár?
Megint csak cél nélkül lépdelt felfelé. Lesz, ami lesz... Talán... Ránéz a gépre, ki merre jár most. Főleg... Aztán majd eldönti, mit tesz.

- Oké... - mondta halkan Haruka, miközben előkereste az adott óra hangfelvételét.
- Nem találtam kötést, de rögtönöztem - toppant be újra Daisuke, mire Haruka hátrafordult. El is feledkezett róla... A fiú inge elég szakadt volt, látszott, hogy abból kanyarított maga köré kötést - Ideiglenesen talán jó lesz.
Körbefuttatta pillantását az elkomorult arcokon.
- Mi ez a síri hangulat?
- Midori és Kaori eltűnt - mondta Haruka - Shouri pedig egyre inkább felér.
- Hát ez nem túl jó... És mit akartok tenni?
- Először is... meghallgatni ezt.
Haruka végre megnyomta a gombot. A felvételen nem sok hang hallatszott. A folyamatos lépések zöreje tisztán kivehető volt rajta, csakúgy, mint a fiú enyhe zihálása, ahogy felfelé kaptat az emelkedőn. Semmi különös. Haruka kicsit beletekert a felvételbe, de ott sem talált semmit. Megismételte még párszor, majd végül leállította.
- Nem találkoztak...

Natsuki bizonytalanul sétált beljebb. Valahogy most, hogy ő ment elöl, már egy cseppet sem tűnt könnyű feladatnak... Hallották egyáltalán? Mi van, ha... mondjuk alszanak? Vagy súlyosan megsérültek ők is, vagy... Megrázta a fejét. Nyugi már. Szólnod kéne előre, hogy semmi támadószándék és...
Megtorpant. Hiroshi jelent meg nem messze tőle kezében egy gépfegyverrel. Oké... legalább ez nem Namiéknál van, de most...
- Ah... jó reggelt... vagy mi van már most... - köszönt zavartan - Bár nem a leg"jobb". Öhm... - mit kéne most mondania? Mért feszélyezi annyira az a fegyver? Na vajon! Ugye nem akarja rá fogni?!

Kenta felsóhajtott.
- Legalább azt megúszták! Akkor... most várunk, míg Shouri eldönteni, mit csinál? A francba, közben meg... Csak ne legyen bajuk! - emelte tekintetét könyörgőn a plafonra. Idegesen járkálni kezdett.
- És hívjuk Natsukiékat. Majd később foglalkoznak Hiroshiékkal, ez most fontosabb! Bajban lehetnek! Nem... ahogy ismerem Midorit, már bajban vannak...

Shouri hirtelen megállt. A GPS végre jelzett. Nocsak... egy pont. Vajon ez az őrség? Na ki lehetsz? Én látlak, de te nem látsz... Itt vagy nem messze...
Amennyire csak merte, megközelítette a jelzett helyet. Elvileg már látnia kéne... Hiába meresztgette a szemét, mégsem látott senkit. Mi van, elástad magad? Ennyire nem lehetsz hülye, hogy így kimenj a sziklák közé... Vagy... várjunk csak... ez meg mi a szar...?!
Hitetlenkedve forgatta ujjai között a nyakörvet. Tehát valaki rájött, hogy veheti le. Érdekes... És persze ezt az üres nyakörvet is jelzi a GPS. Vajon ki jöhetett rá...? Tekintetével a már nem is olyan messzi tornyot pásztázta. Vajon itt bújsz meg, kis zseni?

Hiroshi meglepetten nézett új vendégeikre. Elég... sokan vannak. Ezek szerint mégis jól hallotta.
- Na ne... - csóválta a fejét, miközben feljebb emelte a fegyver csövét - Mi van, ti is harcolni akartok? Nehogy azt higgyétek, hogy csak mert többen vagytok, máris nyertetek...
- Izé... nem támadni akarunk - lépett ki Natsuki mögül Eizan - Különben miért szóltunk volna előre?
Hiroshi láthatóan elgondolkodott a lehetőségen. Tényleg, akkor nem figyelmeztették volna, hogy itt vannak. Hanem csak simán besétáltak volna, mint Nobuék.
- Engedd le a fegyvert... - lépett közelebb Hayate - Csak egy tanto van nálam, az alapból nem sokat ér a golyók ellen.
- Miért jöttetek ide? - vette ismét magához a szót Hiroshi - Pont itt akarjátok meghúzni magatokat? Bocs, de nem vagyok túl jó kedvemben, és vegyük úgy, hogy a vár foglalt.
De furcsa... azelőtt simán hívta volna őket, hogy ugyan, gyertek már, biztos ti is fáradtak vagytok. De a Nobuékkal való találkozás után némileg megingott a bizalma az osztálytársaiban.

- Muszáj várnunk - bólintott Haruka - Keskeny az út, a sötétben nem biztos, hogy el tudnád kerülni. Midoriéknak vagy óriási mázlija volt, vagy előbb leértek, minthogy ő elindult felfelé. Amúgy sem tudjuk, mikor léptek le...
A monitorra lesett, és Hiroshi pöttye mintha kicsit eltávolodott volna Ichiróétól.
- Bár lehet, hogy Natsukiék már a várban vannak, Hiroshi arrébb ment valamiért. Azért felhívjam őket? Bár tényleg jobb, ha mielőbb tudnak róla. Talán Hiroshiékat is bevonhatják a keresésbe.

- Miattatok jöttünk - felelte Natsuki egyszerűen - Megkeresünk mindenkit. Ki akarunk jutni. Együtt - tette hozzá nyomatékosan - Egész jól haladunk. Sokan vagyunk, szinte mindenki az életben maradottak közül, és még Matsue is ideges, ami azért bíztató. "Valakik nagyon okosnak hiszik magukat." Úgy tűnik, nem csak hisszük - hallgatott egy darabig, Himenora gondolt. Még két ember, aki gyűlöli Nobuékat, mi? - Még Akihitot és Amit szeretnénk megkeresni, aztán... Aztán többet nem. Shouri, Nobu és Nami nem megbízhatók bár ezt... ezt ti is tudjátok, sajnálom... Sajnálom, hogy nem tudtunk hamarabb ideérni...
Furcsán érezte magát, hogy ő beszél Namiékról. Vajon... mennyire hihető ez így? Ezen eddig el sem gondolkozott, Kentáék mellett természetes volt, hogy Namit ellenségként kezelik, de... Akik erről az egészről nem tud annak a szemében Nami és Natsuki a nagy barátok, nem igaz?

***

- Azért hívd fel! - bólintott Kenta - Jobb, ha sietnek.

Akihito riadtan pillantott az órájára. A fenébe, elmúlt öt óra! Hogy aludhatott el? Hogy aludhatott el ennyire?! Most nehezebb lesz visszajutniuk nyugatra, hogy nem vághatnak át a ház zónáján... Fenébe! Nem akarta Amit még több hegymászással gyötörni. A lányra nézett. Alszik? Fel kéne keltenie... Még a sötétben kéne átjutniuk, különben a toronyból megláthatják őket. Már ha van ott bárki is. Ennyi holttest mellett az ember akkor sem szívesen tanyázik, ha stratégiailag jó a hely. Bár... Elég nagy hozzá az épület, hogy pár hulla a legtetején ne zavarjon. Attól függ ki mennyire finnyás... Óvatosan megsimította a lány arcát.
- Ami... Ébresztő! - szólt neki halkan.

Nami hátradőlt, s végigfeküdt a földön. Nobu aggódva hajolt fölé.
- Nem vagy jól?
A lány leintette.
- Jól vagyok. Csak nézem a csillagokat.
A fiú erre felnézett az égre.
- Csillagokat mi? Tök felhős az ég...
- Nem. Ott van egy, látod?
- Hol? Nem.
- Feküdj le mellém, megmutatom!
Nobu úgy tett.
- Mit fogunk most csinálni? - kérdezte halkan a lánytól.
- Várunk. Nem ezt kérted?
- Azt hiszem... - mondta bizonytalanul a fiú. Nami közelebb bújt.
- Hűvös van. De most már hamarosan felkel a nap. Várom már. Szeretem a napfelkeltéket... Olyan... vörös az ég, mintha... vérben úszna minden...
Nobu felnyögött.
- Micsoda hasonlat... És ezt te ettől találod szépnek?
Nami megrántotta a vállát.
- Szép az a szín...
- Még ha az alkonyatra mondanád... De a hajnal az inkább valaminek a kezdete, nem a vége...
- Talán... - felelte a lány elgondolkodva - De a számunkra is? Vagy ez... a búcsúnk?
A fiú nem válaszolt. Helyette csak átölelte a lányt. Nami talán kissé remegett, ahogy hozzábújt.
- Félek... én... nagyon-nagyon félek... - mondta halkan a fiúnak.

- Miattunk...? - Hiroshinak nem kellett tettetni meglepetését. Először azon csodálkozott el, hogy hogy voltak képesek rájuk találni. Utána azon, hogy azért kicsit fura volt ezeket pont Natsukitól hallani. Bár a sziget sok mindent megváltoztatott... - Mégis hogyan, mit találtatok ki?
Eizan kissé bátrabban lépett előrébb, mikor látta, hogy a gépfegyver csöve immár a föld felé néz. Ezek után ő többé nem engedi előre Natsukit, az biztos...!
- Kicsit belepiszkáltunk a dolgokba. Vagyis leginkább Kenta. És Ichiru még ennek a problémáját is megoldotta - mutatott közben üres nyaka felé - Jut eszembe, róluk is le kéne szedni, nem?
- Hol van Ichiro...? - kérdezte az eddig hallgató Kazu.
Hiroshi pár pillanatig habozott, majd fejével arrafelé intett, ahonnan jött.
- Odabent. De nem biztos, hogy sietnünk kell, hagy legyen még kicsit egyedül...


Haruka szótlanul bólintott és már hívta is a számot.
- Szerintem megtalálta Daisuke nyakörvét... - nyögte közben a monitorra nézve - Vagy talán elkerülte...

Ichiro immár Himeno előtt ült és a lányt figyelte. Még mindig nem tudta hova tenni a történteket. Mitől lehetett? Attól az ostortól? Jobban beleállt, mint gondolták? De hát olyan precízen párbajozott utána...!
Közelebb araszolt és óvatosan végigsimított Himeno haján.
Nem is Hiroshi volt a hibás, ugye? Nem őt kellett volna vádolni, hanem saját magát. Neki kellett volna észrevennie, ő volt hozzá közelebb. És amikor megölelte... mi van, ha azzal csak gyorsított a folyamaton? Vagy hiába vigyázott, pont megnyomta a sebeit? Lehet, hogy részben ő a felelős a haláláért...?
Visszahúzta a kezét és a homlokát kezdte dörzsölgetni. Ő lenne a felelős...? De Himeno már tudta előre. Biztos azért húzódott úgy félre, akkor viszont nem tévedett sokat, mikor a lány sebeinek tudta be a dolgot. Ám azt ő sem gondolta volna, hogy ilyen komoly a helyzet.
- Ekkora marhát, mint én... - tenyerébe temette arcát és próbált nem gondolni semmire. Nem nagyon ment...

Ami álmos tekintettel nézett Akihitora.
- Még... sötét van... - mondta halkan - Hány óra?
Közben lassan magához tért és óvatosan felült. Körbenézett, mintha hirtelen nem tudná mire vélni a körülöttük lévő sziklákat. Felsóhajtott, mikor eszébe jutott, hol is vannak.
- Hát persze, a hegyen... Indulnunk kell?

- Bizony - helyeselt Natsuki a többiek szavaira - Örömmel vennénk, ha ti is csatlakoznátok, és segítenétek innen együtt kijutni. Hoppáá... Ez megint Haruka lesz... Mi van már, nemrég beszéltünk? - elővette a telefont, s közben Hiroshinak magyarázott - Amúgy ez meg Tatsuya és Haruka trükkje, csináltak saját hálózatot nekünk, hát nem fantasztikus? Ennyi zsenit egy osztályba! - felvette a készüléket - Szia! Mizujs? - hamar elkomorult az arca, s a kelletnél jóval hangosabban kérdezett vissza, úgy hogy még Ichiru is összerezdült kicsivel mögötte - Hogy mit csinált?! Kaori és Midori?! Ezt nem hiszem el, az az idióta! Teljesen biztos vagyok benne, hogy Namiékat akarják megkeresni, a rohadt életbe... Ki fogják csináltatni magukat...
Még ebben a halvány fényben is látszott, hogy Natsuki teljesen elsápadt.

Tatsuya fájdalmasan szisszent fel, mikor álmában akaratlanul is sebesült oldalára fordult.
- Ó, hogy az a... - szitkozódott magában, mikor úgy döntött, inkább felül az ágyban. Na jó, mennyi az idő? Nekiállt előkeresni földön hagyott táskájából a mobilját, de rájött, hogy azt is kicsit megpiszkálták, így már nincs nála. Ezért inkább a zseblámpáját ásta elő és annak fényénél nézte meg az óráját. Öt múlt. Nem is aludt olyan sokat. De most úgysem nagyon engedhet meg magának többet. Keserűen elmosolyodott. Na majd ha kijutnak.
Feltápászkodott az ágyból és az ajtó felé indult. Vajon mennyit változott a világ ez idő alatt?

- Ühümm - bólogatott Akihito - Még napfelkelte előtt szeretnék visszajutni a hegy túloldalára. Sajnos... én kicsit elaludtam, ne haragudj, így már tiltott zóna lett a ház körül... Kicsit többet kell másznunk. Hogy érzed magad? - megsimította a lány homlokát. Nem tudta eldönteni lázas-e.

- Mi is ettől félünk - mondta a telefonba Haruka - Viszont ők még azt hiszik, legalábbis mikor elindultak azt kellett hinniük, hogy Namiék ott a vár előtti erdőben vagy miben vannak. Még nem tudják, hogy már egy ideje elmentek keletre. Lehet, hogy pont elkerültétek őket a vár felé. Ha lehet, nézzetek vissza, hátha a nyomukra bukkantok, mielőtt csak úgy nekivágnának a szigetnek.

- Köszönöm, jól. Remélem már tényleg kezdem kiheverni ezt az egész betegséget. Nekem kéne bocsánatot kérni, nem akarlak hátráltatni... - motyogta szemlesütve Ami - Nem bánom a mászást, bírni fogom. Tényleg. Csak... lehet, hogy egy idő után kicsit belassulok, de menni fog...! - már valamivel elszántabb volt a hangja. Meg akarta mutatni, hogy tényleg bírja a tempót, hogy nem miatta haladnak ilyen lassan. Összeszedi magát, ha kell.

Akihito bánatos szemekkel pislogott Amira. És ő tényleg ezt a lányt próbálta megölni? Mégis... mégis mi ütött belé? Nem lehet ennyire kétségbeesve! Egészen eddig az osztálykirándulásig arra vágyott, hogy legalább csak a közelébe kerülhessen, legalább... Álmodni se mert róla, hogy megcsókolhatja! Ennek ellenére... egy percig sem viselkedett vele úgy, ahogy érdemelte volna! A buszon megbántotta, a ligetben csakúgy... kényszerítette... itt meg... mégis mit művel?! Még ha nem is fognak meghalni... nem, ha meg kell halniuk akkor főleg, csak most van esélye vele lenni, kedvesnek lenni vele, ki tudja talán csak perceik vannak hátra... Mégis mit művel akkor?
Képtelen volt hozzászólni. Csak némán ballagtak egymás mellett, mint két idegen...

Natsuki az ajkát harapdálva szorongatta a telefont. Egy ideig csak némán próbálta leküzdeni nyugtalanságát, aztán felvázolta a többieknek mi történt.
- Én... én kimegyek... most rögtön... meg keresem őket... - mondta idegesen, Eizanra nézett - Ti elboldogultok igaz? Istenem, sejthettem volna, hogy ez lesz... Kaori annyira... naív... Csak ne essen baja, csak nehogy valami történjen én... sosem bocsátanám meg magamnak, ha... - elakadt a szava. Ugye az nem lehet...? Az nem lehet, hogy Nami megölné Kaorit, ugye? Őt nem bántaná, őt csak nem tudná! Hiszen ők tényleg barátok voltak. Kaorira nincs miért haragudnia. Ő mindigis olyan kedves volt, és türelmes és... Kicsit butuska és esetlen, de a végtelenségig jóindulatú... és sajnos épp ennyire hiszékeny is...

Shouri hitetlenkedve nézte a GPS apró monitorát. Itt meg mi a fene van...? A pöttyök enyhén szólva megszaporodtak. Annyira egymáson vannak, hogy már nem is látja át rendesen. Szinte egy nagy pötty az egész! Hányan lehetnek? 10-12? Annyi biztosan, talán több is. Ilyen jó kis osztálytalálkozót csapnak, és őt meg sem hívták? Ejj, nem túl szép dolog... A kérdés már csak annyi, ebből mennyi a halott és mennyi az élő. Mert így látatlanban mégsem kéne berontani.
Vagy várjunk csak... Amit talált gazdátlan nyakörvet, azt is jelezte a GPS. Mi van, ha ilyenekkel van tele a torony? Akkor... szarban van. Ha tényleg ennyi ember nyakörv nélkül mászkál, oda szinte minden előnye! Akkor ő is csak egy lesz a sok közül, aki ráadásul még fel is robbanhat. És akikről lekerült a nyakörv, számára immár láthatatlanok. Mi a jót terveznek?!
- Ó, hogy basznátok meg...! - sziszegte elégedetlenül - Így elrontani a játékomat...
Még pár percig fontolgatta, belépjen-e az ajtón, majd inkább visszafordult. Mielőbb el kell innen tűnnie és kitalálni valami új taktikát. Mert ez nagyon úgy néz ki, befuccsolt. És az is idegesítette, hogy sejtette, kik állnak emögött az egész mögött. Szóval nekik szólt Matsue enyhe figyelmeztetése. Remek, igazán remek...

- Veled menjek? - nézett Natsukira némi aggodalommal Eizan - Ketten gyorsabban átpásztázhatjuk a terepet, és addig Ichiru is le tudja szedni a nyakörveket.
- Jut eszembe, ha már Namiék... - kezdte Hiroshihoz fordulva Hayate - Mi a taktikájuk?
- Tessék? Ez most miért...?
- Muszáj tudnunk, mire számítsunk tőlük, hátha... szükségünk lesz rá.
- Ó... nos... - Hiroshi igyekezett elrendezni gondolatait, bár nem nagyon szerette volna újra átélni így a csatát - Nobunál ott van az a... nem is tudom, fémes-ostorszerű valami, meg az a rohadt pisztoly. Naminál meg az a nyílvető meg a lándzsa. Hát az valami nagyon kész... hiába lősz rá, ki tudja, hogyan csinálja, de csak azzal, hogy forgatja azt a fegyvert, a golyók egy részét képes eltéríteni. Úgy tűnt, Nami mindig igyekezett ilyen módon bevédeni Nobut, és inkább ő kapta a sérüléseket.
- Két távolsági, pisztoly és nyílvető... - fontolgatta a hallottakat Hayate - Meg az ostor... Hmm... És ti?
- Nekem ott van a puskám, ez eredetileg Ichiro fegyvere. Meg... még mindig ott van Himeno piszkavasa...
- Tehát két lőfegyver a mi oldalunkon, ebből az egyik gépfegyver. Egész jó arány az eddigiekhez képest. És az a pisztoly Nobunál... szerintem az az, ami Sasaméhez került a torony után. Pusztán abból következtetek, hogy időközben ő is meghalt.

Kenta idegesen járkált fel s alá, most akkor mi a franc lesz?! Megtalálja vajon őkjet Natsuki időben? A monitorra pillantva észrevette, hogy Shouri visszafordult. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Harukára nézve látta, hogy a lány hasonlóan érez, sőt még inkább... Szegény lány, nem lehet túl bíztató úgy gondolni a barátodra, mint... ellenségre... talán tényleg az.
- Akkor én elindulok - szólalt meg - Hívj, ha van valami! Azért mégis csak jobb, ha nem csak Natsukiék keresnek. És én is nyugodtabb vagyok, ha nem csak tétlenül várok itt!

- Ühüm, jó lenne köszönöm - bólintott Natsuki. Ichiru szúrós pillantást vetett rájuk, de Natsuki észre se vette. Na szép, őt meg egyedül hagyják...
- Akkor itt várjunk meg benneteket? - kérdezte Ichiru.
- Igen, az lenne a legjobb - bólogatott Natsuki - Mert nálam marad a telefon, hogy tudjak értekezni Harukával és... nem lenne jó utána benneteket is keresgélni, hogy merre járhattok.
- Jól van...
Indulás előtt Natsuki még elgondlkodva nézett Hiroshira. Szóval a jobbik két lőfegyver náluk, de...
- Azért nyugtalanító, hogy Nobunál is van lőfegyver... És Nami... - nagyot sóhajtott. Nem tudta hova tenni az imént hallottakat. Védi Nobut, mármint... ezek szerint meglőtték és... és ő inkább vállalta ezt, minthogy Nobu megsérüljön, ez... ez olyan furcsa így... Járnak körbe a szigeten, gyilkolnak, de közben... Mégis mit művelsz, Nami? - Szóval egy lándzsával, egy... egy sima egyszerű lándzsával képes kivédeni a lövéseket? Ez... ez hihetetlen... mégis... hogy lehetséges ez? - tanácstalanul ingatta a fejét.
- A pisztoly tuti Sasamétől van - szólalt meg újra Ichiru is - Merthogy Nobuék ölték meg, láttuk a gépen - magyarázólag fordult Hiroshihoz - Kicsit feltörtük a játék rendszerét, onnan tudtuk azt is, hogy itt vagytok, és hogy harcoltatok Nobuék ellen, és hogy... Himeno nem élte túl.
- Na, akkor mi megyünk, nem húznám az időt! - köszönt el Natsuki. Ichiru biccentett feléjük, aztán visszafordult Hiroshihoz. Szóval megint nyakörvleszedés... Mennyire elege volt már belőle!

- Legyél óvatos - mondta Haruka, majd felsóhajtott, hogy kiadja magából a feszültséget - Ha időközben Natsukiék megtalálják őket, rögtön hívlak. És ahogy leérsz, hívj fel, hogy biztosra tudjuk, ez a telefon is működik-e. Jobb, ha most kiderül. ... Ó, a francba... Kicsit várok, utána felhívom őket is újra, Akihito és Ami is elindultak. Érdekes lesz utánuk mászni, bár... kíváncsi vagyok, hogy ha kicsit világosabb lesz, mennyire lesznek takarásban innen a toronyból nézve. Nem néztem a mögöttünk lévő hegyeket, talán rájuk látunk... majd kiderül. Te meg eleinte haladj lassabban, úgy látom, Shouri sem nagyon siet, bár most mintha gyorsabb lenne, mint idefelé... Lehet, hogy csak kihasználja, hogy lejt a terep.

- Igyekszem nem belé rohanni - bólintott Kenta, bár érezte, hogy ezt nehéz lesz tartania - Talán... - visszasietett a géphez - Megpróbálom nyugatra levágni az utat. Ott elvileg a sziklák közt kell mászni, de... legalább utána nem kell megkerülni a fél hegyet... És Shouri miatt sem kell belassulnom... Francba, ez előbb is eszembe juthatott volna!
Megrázta a fejét, aztán felkapta a táskáját és szinte futva indult meg lefelé.

- Tehát láttátok... - nézett az itt maradtakra Hiroshi - Gondolom nem értetek volna ide időben... bár most már mindegy. Csak Ichiro... kicsit kibukott...
- Ichiro? - lepődött meg Kazushige - Bár kissé én is kikészültem Nomiyáék halála után...
- Nem, ezt most más... - rázta meg a fejét Hiroshi - Kicsit hosszú, és nem ránk tartozik.
- Lassan őt is elő kell kerítenünk - nézett fel Hayate - Hogy róla is leszedjük a nyakörvet.


- Hol kezdjük? - kérdezte a liget felé közeledve Eizan - Mármint ki merre menjen? Mert ha kettéválnánk, gyorsabban haladnánk, viszont nehezebb lenne utána összeszedni a másikat. Vagy egyezzünk meg, hogy ekkor meg ekkor találkozunk a várban? Bár... ne, inkább ne. Te talán jobban szót értesz velük, mint én...

Daisuke kicsit még nézelődött, és igyekezett úgy tűnni, mint aki épp valami nagyon hasznos tevékenység közben van, de mikor rájött, hogy ez nem feltétlen igaz, inkább az ajtó felé indult.
- Hé! - szólt utána Haruka - Te meg?
- Körülnézek - vont vállat Daisuke, majd kilépett a folyosóra - De úgysem maradsz egyedül.
- Tessék?
De mire Haruka választ kaphatott volna, Daisuke már el is tűnt a folyosón, de előtte még valakinek biccentett. Ki az?
- Ó, üdv... - köszönt az álmot dörzsölgetve szeméből Tatsuya - Csak így, egyedül? Meg látom Daisukét is összeszedtétek.
- Gyere és ülj le - sóhajtott Haruka - Közben elmesélem, mi minden történt, amíg szunyáltál.

- Nem kéne szétválnunk - rázta a fejét Natsuki - Semmiképp sem akarom, hogy összefuss Namiékkal, még csak figyelmeztetni se tudna senki és... te semmiképp sem tudnál mit kezdeni a velük. Én legalább egy darabig lefoglalhatom mielőtt... Szóval nem. Először is menjünk a fák közé - mutatott a közelbe - Valahol arra felé táboroztak egy ideig... Elvileg oda tartanak Midoriék. kérdés, hogy odaértek-e már, ott vannak-e még vagy...? Meglátjuk...

- Rendben, jogos - bólintott Eizan - Nagyon remélem, hogy még nem kóboroltak el és nem álltak neki megkeresni, merre mentek tovább. Haruka azt mondta, ők nem tudják, merre tartanak Namiék, ugye? Akkor viszont... merre kezdhetik keresni őket...? Mindegy, előbb nézzük meg, ott vannak-e.

Kenta sietve óvakodott le a sziklákon. Ez a felső szakasz nem tűnt olyna vészesnek, mindig talált magának kapaszkodót, viszonylag gyorsan tudott haladni.
Vajon, ha... kicsit engedékenyebb Midorival, ha hagyta volna, hogy Natsukiékkal tartson... most nem lenne ekkora baj? Vagy tőlük is lelépett volna, hogy megkereshesse Namiékat? Nem, neki ez nem érdeke... mért lenne? Egyszerűen csak hasznossá akart válni, és Kaorit kisérgetni jó lehetőségnek tűnt. Engednie kellett volna a lány kérésének, akkor most nem lenne életveszélyben! Midori... csak ne essen semmi bajod, kérlek!

- Fogalmam sincs - mondta Natsuki belépve a fák közé - Ha nem találjuk ott őket, aminek persze elég nagy a valószínűsége, hisz mért lennének pont ott, pont akkor mint mi... Nem tudom... AZ a rossz, hogy azt se tudjuk, mikor indultak el...
Felkattintotta a zseblámpáját.
- Nézzünk körül, hátha van itt valami jele annak, hogy itt táboroztak...

- Hm... Az ott elöl... fény? - kapta fel a fejét Kaori - Azok lennének Namiék?
Midori bizonytalanul megtorpant.
- Nem hiszem. Nobuék még játszanak, nem lennének olyan bolondok, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ennyire még ők se bátrak...
- De... nem mehetünk el csakúgy mellettük, hogy... Ne nézzük meg.
- Jól van... De óvatosan... Ne vegyenek észre bennünket. Lehet, hogy Natsukiék vannak arra, hiszen keresik Kazushigééket is. Bár ez... elég hülye módszer... Már kíváncsi vagyok ki az az idióta...

- És most...? - kérdezte Ichiru miután leszedte Hiroshiról a nyakörvet - ...várunk? Nem idegeskedik kicsit benn Ichiro, hogy... mégis kik jöttek ide?

- De, igazad van - sóhajtott Hiroshi, miközben az Ichiru kezében tartott nyakörvvel szemezett - Furcsa érzés így nélküle, most adósod vagyok. Akkor menjünk be, de majd megyek én előre. Az kéne, hogy még attól is frászt kapjon, hogy egyszerre ennyien megjelenünk. Hát akkor... erre gyertek, és maradjatok le kissé.
Lemaradni? Kazushige lopva Hayatére pillantott. Nincs az az isten, hogy ő megint lemaradjon! Inkább közelebb araszolt Ichiruhöz, hogy ne szakadhasson le megint a csapattól.
"Cseles..." - mosolyodott el Hayate.

Eizan bárhogy meresztette a szemét, nem sok nyomát fedezte fel korábbi táborhelynek. Unottan arrébb rúgott egy követ, miközben tovább kémlelte a fákat.
- Mégis mekkora lehet ez a liget...? - fontolgatta - Bár Namiék szinte közvetlenül a vár alatt táboroztak, ugye? Csak van valami nyomuk.

- Az adósom? - nézett rá Ichiru csodálkozva, aztán legyintett - Ugyan már, ha mindenki az adósom lenne, akiről leszedtem ezt... Hmm... - elvigyorodott - Ez nem is hangzik rosszul... Hmm... Sokan vagytok... Ideje elkezdenem gondolkodni, kitől mit kérek... Ohohhó, Benawihoz már lenne is tippem... csakhogy... - legörbült a szája - ő meg leszedte az enyémet, francba... De a csaja még jön nekem eggyel - innentől kezdve nehéz lett volna lekaparni a vigyort a képéről.

- Kell lennie valaminek... Sokáig voltak itt - mondta Natsuki körbe forgolódva. Ahogy egy fa törzsére esett a lámpa fénye közelebb lépett. Meglepetten guggolt le. Ez... Hitetlenül nyújtotta ki a kezét, de pont az volt amire gondolt.
- Vér... - mondta csodálkozva - De... Ez... nem is kevés ahhoz képest, hogy csak így a fán... Valaki csúnyán vérezhetett, ha így összefogta csak azzal, hogy nekidőlt...
Eszébe jutott, amit Hiroshi mondott Namiról. Érezte, hogy összeszorul a szíve. Dehát... miért? Elhatározta, hogy ha kell akár ő is küzdeni fog ellenük, nem? Ha... ha igaz is, amit feltételez... örülnie kéne, hogy nem neki kell megölnie, nem? Mért érez akkor ilyen... ...félelmet?

- Volt olyan ismerősöm, akit az adósai vittek a sírba... - nézett komolyan Ichirure Hayate - Szóval vigyázz velük, főleg ha tényleg így elszaporodnak. És ahogy áll a helyzet, valószínűleg még lesznek is. Három minimum.
- Minimum? - kérdezte Hiroshi - Miért? Ichiro, Ami, Akihito, ennyi nem? A többiekről azt mondtátok, nem megbízhatóak.
- Meglehet... - mondta ismét azon a fura sejtelmes hangján Hayate, amit annyira utált benne Kazushige.
- Öhm... jól van, mindjárt ott vagyunk. Várjatok itt egy kicsit, jó? - kérte Hiroshi, mielőtt magára hagyta volna a csapatot.


- Meg fogsz lepődni... - kezdte halvány mosollyal az arcán Hiroshi, de ez egyből lehervadt róla, mikor meglátta a még mindig Himeno mellett ücsörgő Ichirot - Ó...
- Mi az? Kik jöttek? - emelte fel a fejét a másik.
- Jó páran... Natsuki, Hayate, Ichiru, Eizan és Kazushige. Segíteni jöttek.
- Segíteni? Kicsit elkéstek vele, nem...?
- Ne mondj ilyet, kérlek... Mi még... mi még életben vagyunk.
- Aha, valóban... tök jó...
- Ichiro, kérlek, egy kicsit szedd össze magad...! Tudom, hogy ritka rossz, de ez a rohadt játék még tart. Ne most add fel...
Ichiro pár pillanatig még hallgatott, majd lassan felállt.
- Hol vannak? - kérdezte.
- Itt várnak nem messze. Mindjárt idehozom őket. Leszedik a te nyakörvedet is.
- Várj... - szólt az épp visszainduló Hiroshi után - Valamit el kell mondanom... Amikor idejöttünk és elmentél lemosni az arcod...
- Ne folytasd.
- De hát...!
- Mondom ne, csak rátok tartozik. Maradjon meg kettőtöknek.
- Rendben... - bólintott Ichiro - Jöjjenek akkor...

- Hello Ichiro! - szólt Ichiru belépve. /Matsue kedvenc pillanata az egész játékban XD/ Sejtette mi fogja fogadni, de... Mégis képtelen volt nem ránézni Himeno holttestére. Aztán gyorsan lesütötte a szemét. Miért érzi hibásnak magát emiatt? Ők siettek, amennyire csak tudtak! Vagy... vagy talán... meg tudták volna még akadályozni? Valószínűleg, ha jobban sietnek az elején a géppel is, a nyakörvvel a telefonokkal... Talán... Dehát honnan tudhatták volna! Vagy akár azt, hogy ide kéne jönni először? Nem, esélyük se volt... Nem hibáztathatja magát. Csak úgy úszhatták volna meg, ha amint összerakják a gépet rohannak megölni Namiékat, de az... Azt azért mégse... Igaz, ha így tettek volna nem csak Himeno, de Sayuri is élne még...

Midori kíváncsian lesett ki egy fa mögül. Igyekeztek csak annyira megközelíteni a fényforrást, hogy rájöhessenek ki van itt. Natsuki és Eizan. Csak ketten? Hogyhogy?
Hátrafordult, hogy jelezze Kaorinak, jobb ha eltűnnek, mielőtt őket is észreveszik.

- Igen, tényleg az... - lépett közelebb Eizan - Ezek szerint itt jártak, viszonylag frissnek tűnik. Más nem nagyon járhatott erre azóta. Ha esetleg Midoriéknak történt volna baja és ők pihentek volna meg itt, akkor ennél sokkal frissebb lenne - egy pillanatig tétovázott, majd egyik ujját kicsit végighúzta a fa felületén - és melegebb. Igen, ők kellett, hogy legyenek. Rendben, megvan a nyomuk. Már csak Kaoriékat kell előkeríteni.

- Hali... - köszönt vissza nem túl lelkesen Ichiro, majd mikor mindenki megérkezett, összevonta a szemöldökét - Hiroshi, nem azt mondtad, hogy Eizan és Natsuki is itt van?
- De, csak el kellett menniük megkeresni Midorit és Kaorit. Kicsit hosszú, én sem fogtam még fel mindent, egyszer majd csak megvilágosodunk.
Hayate csak a szeme sarkából figyelte Himeno holttestét, nem akart közvetlenül ránézni. Talán meg tudná állapítani, mi az oka a halálának. Bár ez már vajmi kevés vigasz lenne számukra, igaz? Nami és Nobu megölte őt, ennyit tudni bőven elég volt számukra.
- Ha végeztünk, muszáj megvárnunk Natsukiékat - mondta végül. Igen, várni muszáj lesz. Azt döntsék el ők, hogy itt Himeno mellett akarnak majd, vagy esetleg máshol.

Kaori megborzongott. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, hogy csendben el tudjanak osonni. Ő maga minden egyes lépését és lélegzetvételét hangosnak hallotta, de úgy tűnt, Natsukiék nem vették észre őket.
Mikor már kellő távolságba értek mert csak megszólalni.
- Amiről beszéltek... Hallottad?
- Igen - bólintott Midori.
- Nami... megsérült?
- Vagy Nobu, nem tudni. De ez még nem jelent semmit, nyugodj meg!
- Én... nem tudok... félek... Mi van, ha már haldoklik? Te is láttad mennyit voltak egy helyen!
- De már elmentek onnan - rázta a fejét - Ha olyan súlyos lenne, még ott találnánk őket, de... nem...
- De hova? hova mentek?!
- Fogalmam sincs, de... ha a ligeten keresztül tették volna, összefutottunk volna velük, tehát...
Kaori megtorpant.
- Kelet vagy nyugat?
- Hát... Nem is tudom... Könnyebb lenne belelátni a fejükbe, ha ismernénk a céljaik. Részemről én nem szívesen mennék a sivatagba.
- Én meg nem másznék hegyet sérülten, de... NaNa... hát őket az ilyesmi a legkevésbé sem érdekli. Sőt szeretik azt mutatni, hogy ők aztán mindent bírnak, semmi bajuk...
- Akkor hegy?
- Fogalmam sincs... - csóválta a fejét Kaori - Menjünk kicsit délebbre, mert erre még tiltott zóna a sziklás rész, ott tuti nincsenek!
Midori bólintott és újra nekiindultak.

Natsuki felsóhajtott.
- Igen - mondta, s feltápászkodott - Csak azt nem tudom, hogy vajon még... nem értek ide, vagy már elmentek... Várjunk még itt egy kicsit? Mert ha... már elmentek... fogalmam sincs merre keressük őket... pedig itt kéne lenniük valahol egy zónányi sugárban...

Kenta megnyugodva mászott ki a sziklák közül. A nehezén már túl, innen gyorsan fog haladni! Elindult a fák közé közben tárcsázta Natsukit. Jobb, ha egyeztetnek ki merre keresgéljen.

- Ömm, akkor izé... leszedem rólad is a nyakörvet - mondta zavartan Ichiru. Nem igazán tudta mihez kéne kezdenie a fiúval. Látszólag nagyon megviselte Himeno halála. Dehát... mit mondhatna neki? Most már... most már amúgy sem számít... Vajon... ők is egymást próbálták védeni? Bizonyára, hisz barátoknak tűnnek, ők hárman. Talán Himeno is úgy halt, meg azért halt meg, mert védte a többieket... Ahogy kis híján, vagy... csak idő kérdésével Benawi is... Igyekezett elhessegetni a gondolatot. Hiszen elég sokáig bírta nem igaz? Lassan egy egész napja... Most már nem lehet semmi baj... De vajon... mennyire veszti el a realitását az ember, ha a barátaiért harcol? Mennyit kockáztat feleslegesen? Ő is kezd túl közel kerülni ehhez az egész csapathoz... Hayatének igaza van... Ha túl sok adósod van, az nem jó... Nagyon nem jó...

- Nem tudom... - Eizan próbált logikus következtetést levonni, de most nem igazán ment neki - Nagy hiba, hogy nem tudjuk, mikor tűntek el, akkor tényleg ki tudnánk számítani, hogy lett volna idejük ideérni vagy sem. De így... Ha meg esetleg mégis itt vannak a közelben, lehet, hogy elkerülik a zseblámpa fényét. A franc, tényleg nem tudom... Nézzünk körül a közelben, hátha találunk valamit.

- Ó, tehát már Hayatét és Kazut is megtalálták? És elvileg most vannak Hiroshiéknál, értem - foglalta össze röviden Tatsu - Miközben Midori és Kaori eltűnt... Ez viszont cseppet sem bizalomgerjesztő... És elvileg maradt az a három ember a listán, akit nem szeretnének csatlakozás céljából felkeresni. Egész jól haladunk.
- Ja, viszonylag jól... - sóhajtott Haruka - De Shouri talán megtalált egy leszedett nyakörvet, és nem lesz nehéz kitalálnia, kik csinálták. A kérdés már csak az, mihez kezd ezek után. Namiék meg... most már rájuk is jobban kell figyelni, mert hátha észrevesszük, mikor találnak rájuk Midoriék - már ha a többiek nem találják meg őket előbb.
- Ahha, és a telefonok is működnek ezek szerint.
- Ühümm.
Hirtelen elfogyott a beszédtéma, most hogy ilyen jól kitárgyalták a történteket. Tatsut idegesítette a beállt csend, mégsem jutott eszébe semmi épeszű megnyilvánulás. Meglepetésére végül Haruka volt az, aki megszólalt.
- És amúgy... jól aludtál?
- Fogjuk rá, csak... volt egy érdekes álmom, ami jobb, ha csak álom marad.
- Nocsak zsenikém, csak nem rémálma volt valakinek? - mosolyodott el Haruka, de utána eszébe jutott, hogy ő sem aludt túl nyugodtan - Bár itt nem csodálom...