7. - Útban a szabadság felé

Ichiru szótlanul mustrálta Hayatét. Vagy nagyon jó hazudozó, vagy... Túl igaznak hangzik amiket mond.
- Jól van - bólintott végül - De... Azt az életet már egyikünk sem fogja visszakapni. Egész hátralévő életünkben bújkálhatunk majd...

Yuuka enyhén megborzongott Benawi hangjára. Kettesben... Most nem kell semmi másra gondolnia, semmi fájó emlékre vagy lehetséges jövőre. Csak Benawira. Mégis nyelt egyet.
- Én is úgy látom... - súgta vissza. Legszívesebben megkérdezte volna, hogy "és most, mit tervezel?", de valahogy mégsem merte.

Benawi lassan végigfuttatta a kezét a lány haján. Kivételesen nem bánta, hogy egyetlen értelmes mondat sem jutott az eszébe. Vannak pillanatok, amikor teljesen felesleges beszélni.

- Tudom - bólintott Hayate. - Haza úgysem mentem volna, nincs is nagyon olyanom. Úgysem foglalkoztak sokat velem a szüleim, nehogy véletlenül elpuhuljak - grimaszra húzta a száját - De már mindegy. Esélyt kaptam az újrakezdésre. Ilyen tekintetben viszont talán én jártam legjobban, örömmel magam mögött hagynám az eddigi életem, minden megbánás nélkül.
Az eddigi életem... Hiroshiban csak most tudatosult, miről beszél a két fiú. Te jó ég, tényleg... Ha innen kijutnak, semmiképp sem mehetnek vissza. És akkor nem láthatja többé sem az öccsét, sem a szüleit, sem senkit, akihez eddig valamilyen szinten kötődött. Na jó, Ichiro kivételével, de ez most más helyzet. Basszus, erre egyáltalán nem gondolt!

Yuuka némán élvezte Benawi közelségét, és mélyen beszívta a fiú megnyugtató illatát. Miért is csak most találtak egymásra? Furcsa, hogy azelőtt alig beszéltek, most meg szinte elválaszthatatlanok... Tényleg, még nem is nézte meg, milyen színű a szeme, pedig már lett volna rá alkalma... Még egy pótolandó mulasztás. És most...? Mit vár vajon tőle, mit kéne tennie...?

Ichiru elgondolkodva nézett maga elé. És ő? Nyilván hiányolni fogja az eddigi életét. A szüleit, a kishúgát, de... azért Benawi legalább itt van. Ehh... bár ő meg el van foglalva Yuukával. Na és a banda? Ha el kell menekülniük, hát ők biztos segíteni fognak. Bújtatják őket, meg minden, úgyhogy... Azért őket még nem vesztette el. Csakhogy ha ők is beleavatkoznak ebbe... Ez már em olyan, mint az eddigi csínyek! Jó-jó lett volna egy nagyobb dobásuk, de az csak volna, itt meg ha tényleg segítenek... Őket is üldözni fogja a kormány. Akkor ők sem térhetnek haza többé. Ennek azosztálynak, legalábbis ami maradt belőle, nincs választása, de Emikoéknak még van. Lehetséges, hogy visszautasítanák a segítséget? Nem... azt csak nem! Egész életükben a kormány ellen harcoltak, gyűlölték az egész bagázst, mióta csak mászni tudtak... Pont Hayate ellentéte. Nem, Ichiru biztos volt benne, hogy most sem lépnek vissza.

Benawi megállította a kezét a lány arcán. Érezte, hogy felforrósodik az arca attól, amit tenni készül. talán... meg kéne kérdeznie... szabad-e? Az olyan... suta lenne... Úgy érezte magát, mint egy kisdiák az első tanítási napján. Lassan, félénken közelítette az arcát a lányéhoz.

- Na lemaradtunk valami fontosról? - jelent meg Shouri az ajtóban. Kézen fogva vezette Harukát, mögöttük meg egy elég unott képet vágó Daisuke jelent meg. Nagyszerű, gondolta Tatsuya.
- Még nem - mondta Eizan, miután gyors pillantást váltott Hayatével. Nem biztos, hogy jó ötlet, ha Shouri mindenről tud.
- Nem? - kérdezte Kazushige - De hát...
- Igen, de hát épp most akartuk elkezdeni - fejezte be Hayate. Kazu csak a szemét forgatta, de csendben maradt.
- Ó, remek - húzódott mosolyra Shouri szája széle, és csak szeme pillanatnyi villanása jelezte, hogy nem kerülte el figyelmét a félbehagyott mondat - Akkor nem is várjuk meg a többieket?

- Mit csináljunk, Ami? - kérdezte halkan Akihito - Csak várunk? - dühösen megrázta a fejét - Megőrjít ez a várakozás! De... merre kereshetnénk a maradékot? A francba is! Nem halhatunk meg!
Idegesen lendült el a fától, s fel alá kezdett járkálni. Azt se tudják kit kell még megölniük... Kaorira nem számította. Azt hitték, az ő nevét bemondták, de ezek szerint... tévedtek. Akkor most... a fenébe már! De még holnap reggelig biztos biztonságban vannak. Az hosszú idő...

- Oh, hát visszakerült ide a székhely? - lépett be Shinji is a számítógépterembe, s gyorsan konstatálta Haruka pasiváltását. Egy halk hümmögést hallatott, de végül nem tette szóvá. Hátha Shouri mellett használhatóbb lesz - Ki hiányzik még? - nézett körbe - Áh, Benawi és Yuuka. Fenn vannak?
Ichiru felkapta a fejét. Na várjunk csak... azok kettesben?!
- Szólok nekik, hogy ne maradjanak le semmiről! - ajánlotta fel gyorsan, és elviharzott.
- Azt mindjárt gondoltam... - dörmögte Shinji - Addigis felvetnék egy érdekes témát. Ki mennyire tartja jó ötletnek Namiék csatlakozását. Mert jó dolog szentet játszani, de utána koppanni kurvaszar. Én például nem öletném meg magam feleslegesen. Bár... nyilván többen vagyunk, ha nekiállnak öldökölni, egy-két emberünk meghal, de utána legyőzzük őket. Én nem vagyok olyan naív, hogy én legyek az egyik hulla, és úgy őszintén nem is különösebben zavarna egyikőtök halála sem - elmosolyodott a szúrós tekintetekre - Most mit kerteljek? Rohadtul nem érdekel már az egész. Namit és Nobut viszont a föld alatt akarom tudni. Vagy legalábbis hullának. Szerintem épp eleget szórakoztam már veletek ezt a bugyuta csapatosdit. Ha úgy adódik, segítek nektek kijutni, de... ha ti nem akarjátok holtan látni azt a kettőt, itt elválnak az útjaink.
Hátra dőlt az ajtófélfának, s hideg tekintettel nézett végig a társaságon.

- Most már nem lehet sok hátra! - szólalt meg vidámabb hangon Midori - Már nagyon közelinek látszik a torony. Kíváncsi vagyok mi zajlik most ott! Vajon Haruka, Shouri meg Tatsuya...? - aggódó szemekkel nézett Kentára, az csak megrázta a fejét.
- Jobban éreztem volna magam, ha ott vagyok, mikor befut.
Kenta megerőltette magát, és lenyelte a "Mindenki jobban örült volna, ha te ott maradsz." válaszát.
- Nem tudnál mit tenni - mondta helyette - Ez csak rájuk tartozik. Jobb szeretném, ha ezután se ártanád bele magad. Van, ami nem tartozik kívülállókra.
Midori felsóhajtott.
- Igen, tudom - mondta Kenta nagy meglepetésére. Az viszont már nem tűnt fel a fiúnak, hogy vet egy jelentőségteljes pillantást Nami felé - A ilyen jellegű dolgok senki másra nem tartoznak, jobb, ha az ember lenyeli a megjegyzéseit, mert nem lát bele a dolgokba, nem tudhatja mit éreznek az érintettek...
Nami nem bírta elnyomni mosolyát, így inkább elfordította a fejét. Megnézném, hogy te mikor tartod be a saját szavaid, kicsi Midori.
- Azért néha nem árt egy kis rásegítés - mondta végül elmélyülten szemlélve a tájat - Tudod néha "az érintettek" sincsenek tisztában azzal, hogy mit éreznek.
- Oh, és ezesetben kérdezzék meg a barátaikat, hogy mit tegyenek? Ők bizonyára jobban tudják!
- Ilyen esetben, hallgassanak a barátaikra, akik azt tanácsolják, hogy gondolják át higgadtan a dolgokat, mert ha kívülről néznék saját magukat, igencsak jókat nevetnének, hogy szúrják el a legjobb esélyeik.
Natsuki unottan fordult hátra.
- Szerintetek Kenta hülye? Hagyjátok már abba ezt a nevetséges kommunikációt!
Nami dühösen kapta rá a tekintetét. Így elrontani a játékom! Oké, hogy dühös vagy rám, de... de... ez most nem rólam szól, hanem Midoriról! Igen, elsősorban az ő esélyét szúrod el!
Kenta vörösödve fordította el a fejét. Hát igen, tényleg hülye, mert egy szót sem értett abból, amit a lányok beszéltek. Mit kellett volna Natsuki szerint leszűrnie ebből? Rá akart pillantani Midorira, hátha attól okosabb lesz, de félt, hogy akkor a lány észreveszi, hogy elpirult. Mitől is? A beállt kínos csönd pedig csak még jobban zavarta. Mért nem veszekszik Midori Natsukival? Csak úgy szót fogad? Ez... ez nem normális az ő esetében! Hiszen Midoriról van szó! Ő senkinek sem fogad szót!

Ami tehetetlenül figyelte Akihito járkálását. Ő is éppolyan tanácstalan volt és zavart, fogalma sem volt róla, hogyan tovább. Őt is meglepte Kaori felbukkanása. Azóta is újra meg újra a kezében tartott véres késre meredt, még mindig nem hitte el, mit is tett.
- Nem tudom... - csóválta a fejét, még mindig a kezét figyelve. - Az előbb ránk talált, lehet, hogy a többiek is ránk fognak... Vagy menjünk tovább és... menjünk eléjük...?

Akihito a fejét ingatta.
- De hova? Hova menjünk? Hova eléjük? Azt se tudjuk hol vannak! A francba! - dühösen egy fába bokszolt.

- Ezt most... komolyan gondolod? - kérdezte tétován Tatsuya.
- Nekem úgy tűnik... - hagyta rá Eizan. - Bár nem tudom, mi jót csinálna egyedül, de nézd csak meg a szemeit. Szerintem komolyan beszél... Bár kicsit sem tetszik a mondanivalója.
- Lehet, hogy nem kéne így a szemeit fejtegetni, mikor itt áll tőletek pár lépésnyire... - vetette fel Hayate.
Shouri érezte, hogy Haruka egyre erősebben szorongatja a kezét, és látta, hogy a lány szinte remeg az indulattól. Hmm... mindjárt valami nem túl szépet mond Shinjinek. Biztosan szép látvány lenne, de talán most nem erre van szükség.
- Ne csináld... - súgta neki és kicsit közelebb rántotta magához, hogy visszatartsa. Tatsuya is észrevette a mozdulatot, de igyekezett nem figyelni rá.
- Meg kell hagyni, kicsit drasztikus fogalmazás, de van benne valami... - fontolgatta a hallottakat Ichiro.
- Ichiro... - nézett rá Hiroshi. - Ugye nem akarsz ilyen áron gyilkossá válni?
- Nem tudom... - viszonozta a pillantást Ichiro. - Talán... Nem hagyom, hogy még valakit bántsanak. Himeno meghalt, és ha kicsit máshova mennek azok a golyók, te is könnyen halott lehetnél! Szerinted hogy érzem magam ezek után? Egyszer már hagytam, hogy visszafogj, mikor utánuk mentem volna, másodszor lehet, hogy nem fog menni. Shinji nem különösebben érdekel, de maga a tény, hogy idejönnek, nagyon is.
Daisuke szótlanul támasztotta a falat. Jobb, ha ő most ebből kimarad. Nem sokat tudott volna hozzászólni a témához. Még egy pár bosszúszomjas ember. Amíg nem ő áll célkeresztben, amíg nem kényszerítik semmire, addig miért lépjen közbe? Mondja meg nekik, hogy ölni közel sem olyan élvezetes, bosszú ide vagy oda? Úgysem figyelnének rá.
- Nem biztos, hogy a gyilkolás feltétlenül szükséges... - szólalt meg Hayate.
- Ó, ezt pont te mondod, mi? - háborodott fel Kazushige. - Már bocs, de ezt kicsit fura pont a te szádból hallani...!
- Elég... - szólalt meg először halkan Eizan, de a vitázók nem nagyon vettek róla tudomást.
- Mondom elég! - csattant fel valamivel hangosabban. - Mit akartok, hogy ez a csapat is teljesen széthulljon?!

- Nem szükséges?! - csattant fel dühösen Shinji - Nem, valóban nem az ők mégis megtették. Nem egyszer. Tényleg csak... - remegett a dühtől - tényleg csak egy ember van itt rajtam kívül, aki elítéli őket?! A többiek szerint... teljesen normális és megbocsátható, amit tettek?! Hagyjuk csak szépen, hogy boldogan éljék az életük, azt az életet ami miattuk hat embernek már nem adatik meg?! Ez lenne talán az igazságos?! Úgy érzitek, marha okosak vagytok, mi? Ti majd aztán rendbehoztok mindent, Nobuék egy csapásra jó gyerekek lesznek, ha megsimogatjátok a kis buksijukat, és majd mindenki szépen feltámad?! Az élet nem tündérmese, basszátok meg! Nem élehetnek vígan, mindenféle büntetés nélkül, akik ilyet tettek!

Ami összerezzent az ütés láttán. Ne, még kárt tesz magában...
- Vigyázz magadra...! - szólt aggódva a fiúra. - Ne sebezd meg magad hiába... Amúgy nem tudom, lényegében bárhol lehetnek... Jól látható helyre kimenni meg öngyilkosság.

Akihito még mindig dühösen meredt a fára, nem mert Amire nézni.
- Jól van - mondta végül - Akkor itt maradunk. Egy darabig legalábbis. És várunk. Jobb ötletem nincs.

- Igaz, a dolgok nem ilyen egyszerűek - próbált továbbra is nyugodtnak tűnni Hayate. - Csakhogy ugyebár nem ők itt az egyedüli gyilkosok - Tatsuya összerezzent, míg Daisuke és Shouri kifejezéstelenül meredt a fiúra. - Viszont önvédelemből és a játék céljából ölni megint más. Semmi kedvem védeni őket, ne értsetek félre. De azért mégis kicsit furcsán jönne ki, ha most jól idehozzák őket, itt meg kivont fegyverekkel találják szemben magukat. Bár gondolom ez érdekel most a legkevésbé.
- Nehogy azt hidd, hogy mi puszipajtások vagyunk velük - szólalt meg hűvösen Haruka is. - Semmi kedvem őket pátyolgatni vagy egy csapatban tudni magammal. Igazából már azt sem tudom, hogyan álljak ehhez az egészhez. Különben is, az sem biztos, hogy túlélik. Tessék, Naminak elvileg komoly sebe van, mégis megindult ide. Ha eléggé imádkozol, lehet, hogy elvérzik neked út közben.

Yuuka kipirult arccal figyelte Benawit. Nem is látta, inkább csak érezte, hogy a fiú közelít hozzá, és önkéntelenül ő is közelebb hajolt.

- Nem én hívtam őket ide - nézett Shinji szúrós szemmel Harukára - Úgy várom tehát őket, ahogy akarom. Sose ígértem nekik, hogy nem nyírom ki őket, se semmi hasonlót. egyébként meg igen, én is abban reménykedem, hogy ide se jut élve, de... sajnos eddig sem alakultak ilyen szépen a dolgok, mért lenne most szerencsénk? Kezdem azt hinni, hogy a rohadékok mindig megússzák. Na mindegy, ezen kár siránkozni. Az ember vagy tesz ellene valamit, vagy csenden eltűri. Én inkább az előbbire szavaznék. Tényleg senki sem tart velem?

- Itt maradsz...! - húzta vissza Hiroshi az épp indulni készülő Ichirot. Rögtön utána meg is bánta, mert sérült válla még így is belefájdult.
- Nem vagy az anyám! - rántotta ki magát a szorításból a másik. - Mégis mit vársz tőlem, hogy karba tett kézzel nézzem?
- Nehogy azt hidd, hogy engem nem érdekel, nekem is lenne hozzájuk pár keresetlen szavam! - vetette oda Hiroshi.
- Akkor legalább engem hagyj elmenni! Te úgysem tudsz most harcolni. Apropó, kérem a gépfegyvert.
- Nem! Ne csináld ezt a hülyeséget!
- Bazd meg, ők ölték meg Motokit is! Te is hallottad, nem? Ez sem zavar eléggé?!
Hiroshi szótlanul figyelte barátját. Lehet, hogy most oltári hibát fog elkövetni, de így nem tudja visszatartani.
- Ennyire szeretted...? - kérdezte halkan.
Ichiro megremegett a kérdésre, majd zavartan megigazította a vállára vetett puskát.
- Szerettem volna... de nem volt rá túl sok alkalmam. Ha nem adod a gépfegyvert, maradok a puskánál, nekem így is jó. Sajnálom, Hiroshi, de nem bírom már visszatartani magam. És nem is akarom.

Benawi szelíden megcsókolta Yuukát. Most hogy végre megtörtént... alig merte elhinni! Ez csak egy egyszerű csók, miért volt ennyire bonyodalmas...? Nem, nem egyszerű, semmiképp sem az. Valahogy csak még különlegesebb lett a várakozástól és... Yuuka nem egy átlagos lány. Meglepetten húzódott hátrébb a lánytól, mikor valami zajt hallott. Hátranézett, de nem látott senkit. Mi a?
- Köhhm... A világért se akarom elrontani... - kezdte Ichiru zavartan, aztán elődugta a fejét a lépcsőfordulóról, ahova az imént visszavágódott meglátva a párocska akcióját. Újra rájuk nézve, látva zavart arckifejezésüket, aztán visszanyerte a formáját - ... ezt az iszonytatóan romantikus pillanatot, de lent tényleg fontos dolgokat szeretnénk megbeszélni. Ha esetleg méltóztatnátok részt venni... Lesz még ilyesmire alkalmatok...
- Ó igazán semmi probléma! - mondta ironikusan Benawi. Ichiru meglepődött. Még sosem látta ennyire dühösnek a tekintetét - Végülis mindenkinek legfőbb vágya, hogy az "iszonytatóan romantikus pillanataikba" belerondítsanak...
Ichiru megrántotta a vállát.
- Milyen hisztis lettél hirtelen. Már csak az hiányzik, hogy elkezd, hogy "jajj az első csókom, hogy tehetted..."
Benawi alig tudta visszafogni magát, hogy be ne anyázzon Ichirunek, pedig nem volt szokása az ilyesmi.
- Törődj a saját dolgoddal!
- Én is örülök, hogy újra látlak... Nagyon aggódtam, nehogy valami bajod essen itt a toronyban! Elvégre tényleg rohadt veszélyes itt maradni, még a végén befut ide valami osztálytárs, akiről nem is tudhatjátok, bízhattok-e benne, meg minden... Na meg a sok barkácsolás, bármikor felrobbanhattál volna, nem beszélve arról ami Kaorival történt, ugyebár ő is ugyebár itt halt meg, mert bevállalta a veszélyesebbik részét a csapattagságnak... Szóval, igen, kibaszott veszélyes helyzetben voltál, könnyedén megeshetett volna, hogy visszatérek és már meghaltál, bocs, hogy ahelyett, hogy megünnepelhetnéd a túlélésed, rád merek köszönni, hogy hahó visszatértem... Láthatólag nagyon izgat...
Ingerülten leviharzott a lépcsőről. Benawi megkövülten bámult utána. Hirtelen megszólalni sem tudott.

Shinji csendben figyelte a jelenetet. Szóval tőle el is elvették azt, akit szeretett. Mit is mondott az előbb... Himeno? Ehh... milyen ironikus, hogy az a kettő, aki láthatólag él-hal egymásért, a szó szoros értelmében, mindenki mástól elveszi, aki nekik fontos...

Yuuka döbbenten nézett Ichiru után. Már megint elég komolyan összeszólalkoztak és végülis... megint miatta történt. Felsóhajtott. Hát most már mindig így lesz? Pedig már kezdte azt hinni, hogy kezdenek javulni a dolgok, hogy minden helyre jön. De nagyon nem tűnt úgy. Tényleg ő teszi majd tönkre a barátságukat...?
- Akkor... menjünk le...? - kérdezte bátortalanul.

Benawi fájdalmasan nézett Yuukára. Na szép... Most azt sem tudja... élvezte-e, vagy... vagy... olyan izgalommal várta ezt a pillanatot, erre... ideje sem volt, megfigyelni a lány reakcióját.
- Ne... - kérte - Még ne...
Ismét megcsókolta a lányt. Ichiru meg menjen a francba! Ez most az ő pillanatuk Yuukával, csakis az övék! A fiúnak nincs joga állandóan ezt csinálni! Mért élvezi ennyire, hogy nem hagyja őt boldognak lenni? Ez a nagy barátság?!

Yuuka lehunyta a szemét és megpróbálta elűzni zavaró gondolatait. Félretette Namiékat, félretette Ichirut és csak Benawira figyelt, szinte menekült a csókba. Jó volt kicsit nem itt lenni, kicsit tényleg azt hinni, hogy csak ők ketten vannak. Kissé bátortalanul ölelte át Benawit, hogy közelebb tudhassa magához. Ki is ment a fejéből a tanácskozás.

Benawi mosolyogva simogatta a lány hátát.
- Szeretlek... - mondta neki - Igazából én... igaz, rengeteg mindent itt kell hagynom mégis.... valahogy várom, hogy ketten eltűnjünk innen, el ennek az idióta kormánynak a szeme elől!
Felsóhajtott. Nem tölthetik itt az egész időt. Lenézve a torony lábához látta, hogy Namiék is perceken belül itt lesznek.
- Jól van... menjünk... Semmi kedvem, de... Ha kijutunk, minden szebb lesz...

- Most végül is... mit akartok...? - kérdezte fejcsóválva Eizan. Nem tudott napirendre térni az események fölött. Bár... hirtelen úgy érezte, az a helyes, amit Shinji javasolt. Namiék többszörös gyilkosok, nem rettentek vissza az öléstől. Korábban biztos ő is szó nélkül csatlakozott volna Shinjihez, mikor elindult gyilkosokat vadászni. De utána ott volt az a beszélgetés is Natsukival...
- A rohadt életbe! - csattant hirtelen Hayate hangja. - Te meg mi a francot csinálsz?!
Hayate már talpon is volt és Eizan már csak azt látta, hogy kis híján nekiesett Shourinak.
- Velük vagy?! - kiáltotta ismét Hayate, de Shouri csak meglepetten nézett rá. Ez meg most mit akar? Kazu sápadtan húzódott annyira a falhoz, amennyire csak tudott. Még sosem látta ilyennek Hayatét, így teljesen kikelve magából. Hova lett eddig őrzött nyugalma?
- Válaszolj! Miért van még rajtad a nyakörv? Azt akartad, hogy mindent halljanak?!
- A francba... - sápadt el Tatsuya is. - Ichiru nem vette le...?
- Már bocs, de én csak feljöttem - válaszolt hűvösen Shouri. - Többször céloztam rá, hogy le kéne venni, de semmi reakció. Hát jó, gondoltam majd a toronyban.
- Ezt elcsesztük... - túrt fejcsóválva a hajába Hayate.

- Én is szeretlek... - viszonozta mosolyogva Yuuka. - És bízok benne, hogy tényleg minden rendbe jön. Úgysincs sok minden, amit hátrahagyhatnék... Csak sikerüljön és újrakezdhessük... bár még nem tudom, hol... De remélem, addig is nem szedték szét egymást a többiek.

- Na mi ez a nagy felfordulás itt? - kérdezte meglepetten Ichiru - Megjelenik Shinji és máris baj van? Mért nem lep meg...
- Pofa be, meglepő módon ezt már megint te cseszted el - morgott Shinji.
- Mi van?!
- Mért nem szedted le a nyakörvet Shouriról?
Ichiru csak tátogni tudott.
- Én... én... - nyögte. Nem sok kedve volt megint ezzel foglalkozni, ráadásul Shouriban nem is bízott meg túlzottan. De ez most nem sokat javítana a helyzetén...
- Ne nyöszörögj, hanem szedd már le! - rivalt rá Shinji.
- Jól van már! - csattant fel Ichiru és kelletlenül odasétált Shourihoz. Előkereste a zsebéből a fémalkatrészt.

- Én is remélem... - csóválta a fejét Benawi, s kézen fogva Yuukát elindult lefelé - Még a csapatban sem minden egyszerű, pedig azt hinné az ember, hogy összetart minket, hogy mind ki akarunk jutni, de... úgy tűnik ez nem elég. És ez nagyon aggasztó.

- Hát itt lennénk! - pördült körbe Midori, s szinte szökkelve vette az emelkedő utolsó lépéseit - A bejárat a túloldalon van - magyarázta. Nami úgy érezte, már attól is szédül, ahogy nézi.
- Végig ilyen volt? - kérdezte Kentát, aki először fel sem fogra miről beszél a lány.
- Jah, nem... Illetve az elején, de miután elment tőlük csak most újra... - elképedve nézett a lány után, aki előresietett - Oké... Feladom... Mit csináltál vele?
- Én? - pislogott Nami - Semmit az ég világon!
- Nem mintha nem örülnék, hogy megint ilyen lökött... - morfondírozott Kenta - De azért csak meghalt Tesshin, és az előbb még teljesen ki volt borulva... - látva, hogy Midori visszafordul, gyorsan elhallgatott. Csak akkor szólalt meg újra, mikor a lány közelebb ért - Te beszedtél valamit?
- Nem, csak örülök, hogy mindenki együtt!
- Már, akit Namiék ki nem nyírtak, vagy miattuk meg nem halt... - morogta Natsuki. Kenta szúrós szemekkel nézett rá. Legalább Midori kedvét ne rontsd már el! Natsuki elfordult, nem volt kedve vitát kezdeményezni.
- Csak hozzuk ki a lehető legjobbat a jelenlegi helyzetből! - mondta Midori - Igyekszemén is pozitívabban hozzáállni, mert ha csak siránkozok az eddigieken, még többet veszthetünk. Elhatároztam! Nem_siránkozok_többet! Ígérem!
- Nagyszerű... - morogta Natsuki - Talán lehetne egy ugyanilyen fogadalmad az ugrándozásról is...
Kenta gyanakodva méregette Midorit. Oké, ez tényleg semmi jót nem jelent. Ez túl eröltetett! Mit forgat megint a fejében?!

- Ó, kösz, mennyivel jobb így - ropogtatta meg szabaddá vált nyakát Shouri. - Bár szerintem igazából felesleges volt úgy kiakadni, elvégre is nem sokat hallottak, csak hogy ki kit akar megölni, nem? - címezte szavait Hayatének. - De legalább időben feltűnt.
- Mert te nem szóltál volna, mi...? - motyogta Tatsuya, de Shouri-ig már nem jutott el az üzenet.
- Közben itt is vannak - szólalt meg a monitorra pillantva Eizan.

- Na akkor én megyek is köszönteni őket - mondta Shinji, s elindult kifelé - Aki nem akar segíteni, az legyen oly szíves és ne jöjjön utánam akadályozni... Így se lesz könnyű, tudva kikről is beszélünk... Még ha Nami sérült is. És... - Harukára pillantott - Ennyit arról, hogy útközben megdöglik...
Meglepetten nézett a lépcsőről épp leérő párosra.
- Á, Yuuka, Namiék épp most futottak be! Gondoltam, megkérdezem tőle miért is volt olyan fontos megölnie Sayurit, velem tartasz?
Benawi meglepetten nézett a fiúra. Ez meg... ez megőrült?! Mit akar csinálni? Féltőn karolta át a lány derekát.
- Persze, ha már nem izgat a kérdés, akár maradhatsz is - folytatta Shinji - De azért remélem, te nem akarsz lebeszélni, mint a többiek. Megölöm őket, ha egyedül is kell megtennem!

Ichiro még vetett egy pillantást Hiroshi felé. majd ő is az ajtó felé indult.
- Ichiro, ne csináld, kérlek! - hallotta még maga mögül Hiroshi hangját, mégis csak egy pillanatra torpant meg.
- Sajnálom... - mondta hátra sem nézve.
- És gondolod, hogy ettől jobb lesz majd?!
- Ennél bármi jobb lehet...
Azzal kilépett az ajtón.
- Nem állítja meg valaki? - nézett körbe a többieken Hiroshi.
- Nem hiszem, hogy lehetne - csóválta a fejét Hayate. - Túl határozottak.
Hiroshi csüggedten nézett maga elé és ökölbe szorította a kezét. Vajon ha harcképesebb lenne, akkor ő is ment volna...? Idegesítette, hogy nem tudja eldönteni.

- Megölni...? - Yuuka hitetlenül nézett Shinjire. Bosszút akar állni Sayuért? De ő mit tehetne, harcoljon Namiék ellen?
Felvillant előtte a szobában felejtett táskája képe, azon belül is az összehajtott kasza. Már használta korábban, most is menne. De... akar ő harcolni? Meddig menne el Sayuri emlékéért? Lehet, hogy tényleg le kéne menni... de harcolni...?
Nem tudott döntésre jutni, ezért kérdőn tekintett Benawira. Mi a helyes ilyen helyzetben? Szerette Sayurit és megrendítette a halála, de azzal megoldanak bármit is, ha Nobuékat is megölik? Beharapta a száját és fájón hallgatott. Miért kényszerítesz választásra, Shinji...?

- Ebből őt hagyd ki! - mondta határozottan Benawi.
- Oh, értem én, ha nem számít, hát nem számít... Azért én nem hagyom annyiban...
- Ez nem arról szól, hogy nem érdekel bennünket, hogy Sayuri... - kiabált utána, de Shinji már vissza se nézett - Hé!

Ichiro már a lépcsőnél várta Shinjit. Gondolta nem szól bele a Yuukás párbeszédbe, nem rá tartozott.
- Akkor hát... lefelé? - tette fel a kérdést.
Még egyszer visszanézett a folyosón a gépszoba felé. Hiroshi, hidd el, nem bírok csak itt várni. Fáj... nagyon fáj, és valahogy el akarom tüntetni. Tudom, hogy nem ilyen egyszerű, hogy így nem fog menni... Mégsem tudok mást tenni...

- Jah - válaszolta Shinji egyszerűen, s menet közben előhalászta a katarokat a táskájából - Sajna az én fegyverem nem olyan tápos, mint a te puskád. De azért el fogok boldogulni vele...

Midori izgatottan lépdelt Kenta mellett. Szóval tényleg itt vannak... Most már minden rendben lesz! Natsuki jóval hátébb lemaradva karbafont kézzel figyelte Namit, aki még mindig elég nyúzottnak látszott. Azért megviselte ez az út. Hogy fognak így lejutni a hajóhoz? Meglepetten vette észre, hogy a lány megrezzen, s visszalép egyet Nobuhoz. Megint rosszul van?
Nami aggódva szorította meg Nobu kezét. Még meg sem pillantotta Ichirot, sőt Shinji kezében a katarokat sem, de... Shinji tekintetét azt nagyon is jól látta. Újra felrémlett elötte, ahogy Sayuri nevét kiáltja. Nami érezte, hogy remeg. Nem, nem! Képtelen ennek az embernek a szemébe nézni! Képtelen... Olyan iszonyatos félelem töltötte el, ami azelőtt még soha. Talán csak mikor meglátta Kaorit, de ehhez... most valami borzalom is vegyült.

- Most tényleg... nem kéne mégis csak csinálnunk valamit? - vetette fel bátortalanul Eizan. - Ezek... ezek még a végén tényleg kinyíratják magukat is!
Ekkor eszébe jutott valami. Te jó ég... Natsukiék is most jönnek vissza... Ha miattuk valami baja történik...!
- Lemegyek - mondta határozottabban az ajtó felé lépve.
- Várj, megyek én is - csatlakozott hozzá Hayate.

- Ő most tényleg... tényleg meg akarja ölni őket? Egyedül? - rázta a fejét hitetlenül Yuuka. - Sayuri nekem is nagyon fontos volt, de én nem tudnék... nem tudnék csak így...
Érezte, hogy valami kaparja a torkát. Nem, megfogadta, hogy nem sír! Miért érzi most ilyen tehetetlennek magát? Sayuri mit tenne, csatlakozna Shinjihez? De Sayuri más volt... Ő nem akar harcolni, ha nem muszáj... De vajon most muszáj...? Még mindig kétségek közt hányódva tekintett a lépcső felé.

Ahogy Shinji nyomában haladva megpillantotta Namiékat, Ichirot újra elöntötte a harag. És valami más is. Újra érezte azt a keserűséget, azt a csüggedtséget, amit akkor érzett, mikor megtudta, hogy Himeno halott. De most nem hagyta eluralkodni magán a tehetetlen kétségbeesést, most másra volt szüksége. Tudatosan tüzelte fel dühét. Miért nem mentek el akkor a várból, mikor Hiroshi megadta nekik az esélyt? Miért akartak mindenáron harcolni, két lőfegyver és három ember ellen! Mi hajtotta őket ennyire?!
Bár mindegy, már úgyis mindegy. Itt most minden eldől rövid időn belül. Hogy kinek a javára, még kiderül. Ha Hiroshi nem segít, hát nem segít, most nem vetheti a szemére. Így is komolyan megsérült, csoda, hogy nincs durvább baja. Ám ő viszonylag jól van. Kivételesen álmosnak sem érezte magát.

Midori jókedve egy csapásra elmúlt meglátva a kilépő Ichirot és Shinjit. Mért... mért van náluk fegyver? Na, várjunk csak! Namiék felé lépett volna, de Kenta átkarolta a derekát és visszahúzta.
- Mi a...? - kérdezte halkan, hátrakapva a fejét - Mit művelsz, mi...?
- Nocsak, nocsak, nocsak... - hallatta végre Shinji is a hangját - Mi még nem találkoztunk, de van egy olyan érzésem a hallottak alapján, hogy Nami nem szokott remegve Nobuhoz bújni segítségért, mi változott?! Vagy talán így szoktátok csapdába csalni az ellenfeleiteket?!
Nobu elengedte a lány kezét, s elé lépett. Itt valami nagyon rossz készül... Shinji elmosolyodott.
- Ejnye már, Nobu! Csak nem félted tőlem a nődet? Csak nem attól tartasz, hogy ugyanazt csinálnám vele, mint ti Sayurival?
Nami halkan felnyögött. Nem értette miért, de egyszerűen retteget Shinjitől, rettegett tőle, attól a perctől fogva, hogy meghallotta, hogy megtalálja Sayurit... Hallani a kétségbeesést, hogy elvesztettél valaki, aki fontos volt... akaratlanul is magukhoz hasonlította Shinjiéket. És tudta, hogy ha eljön ez a pillanat nem fog tudni védekezni. Mit is mondhatna, mit is tehetne? Amit Sayurival csinált arra nincs bocsánat, nem volt oka és...
- Shinji mit akarsz...? - kérdezte kétségbeesett hangon Midori, amikor a fiú közelebb lépdelt a pároshoz - A franba, Kenta, eressz már el!
A fiú nem mozdult, sőt még szorosabban húzta magához a lányt.
- Ne avatkozz bele!
- Dehát azt mondtad, hogy Haruka... - kezdte sápadtan Midori, de nem tudta befejezni a mondatot. Elhűlve tekintett körbe. Nobu dühös szemeket villantott Kentára.
- Csapdába csaltatok bennünket! - sziszegte - Pedig mi... Mi komolyan hittünk benne, amit mondtatok. Hogy mostantól minden megváltozik, és kijuthatunk. Segítettünk volna!
Nami sokkolva nézett hátra a lányokra. Natsuki... és Midori is! Mindannyian ennyire...? Persze ez a logikus, mért is nem sejtette rögtön, van rá okuk... van rá okuk bőven....
- Hogy tehetted ezt?! - csattant fel Midori, s hirtelen úgy érezte Kenta keze égeti a bőrét a ruhán keresztül.
- Nem, várj Midori, tévedsz, én nem tudtam, hogy ők... Haruka tényleg azt mondta nekem, amit továbbítottam... Visszahívott bennünket, nem... egy szóval sem mondta, hogy Nobuékat... - Kenta hátrapillantott, s Natsukit kereste a tekintetével. Az csak karbafont kézzel állt, és megfejthetetlen tekintettel figyelte az eseményeket. Bár jobban megnézve sem meglepettnek, sem szomorúnak nem tűnt. Nem is élvezte a helyzetet, de... segíteni se akart. Végignézné, hogy ezek megölik Namiékat?! Hiszen... barátok voltak! De aztán Midorit szorongatva még valamire rájött. Ő maga is végignézné. Sőt még Midorit is visszatartja, hogy ne essen baja. Mondhatni segít Shinjiéknek...
- Maradj mögöttem! - hallatszott Nobu parancsoló hangja, mikor Shinji már túl közel ért. Elővette a pengés ostort.
- Ó, tehát ezzel öltétek meg Sayurit is?! - nézte meg hideg tekintettel a fegyvert.
- Nem, az... - kezdte remegő hangon Nami, de Nobu letorkollta.
- Csend! Ne válaszolj neki! Semmire se...
- Ejj-ejj... Szóval nem beszélgettek velem? Hát nekem így is jó... Ne húzzuk az időt!
- Azt hiszed, ha te is elveszed tőlem, akit szeretek, majd jobb lesz neked? - kérdezte Shinji szemébe nézve Nobu. A másik fiú meg se rezzent.
- Nem, nem hiszem. De nem is akarom, hogy jobb legyen, és... nem is tervezem elvenni tőled. Mindkettőtöket a megérdemelt helyetekre küldelek, perceken belül. És nem kell félned, mehettek együtt!
- Ne csináld ezt Shinji! - könyörgött Midori könnyezve - Ne vegyetek el tőlem még egy embert! Nem veszíthetem el még egy barátom! Nekem már... lassan nem marad senkim sem! Ne tegyétek ezt!
És ezt követően végre Natsuki is hallatta a hangját. De nem azt mondta, amit a többség várt volna. Midorit és Namit még mindig meglepetésként érte, Shinji pedig elégedetten mosolyodott el.
- Hahh, nem azt mondtad az imént, hogy nem siránkozol többé?

- Tudom, - Benawi igyekezett megnyugtatóan ölelni a lányt - ne vedd a szívedre, amiket mondott, ez... ez már nem segít semmin sem...
Nem mintha nem érdemelnék meg... Talán így a legjobb. De Yuuka ne keveredjen bele!
Ichiru meglepetten pislogott körbe. Igyekezett felfogni a helyzetet. Shinji meg akarja ölni Nobuékat. Bosszúból. De... ebbe belevonni egy lányt is! Ez az alak pofátlanabb, mint gondolta, hogy jut eszébe ilyenekkel terhelni Yuukát! Idegesen szorította ökölbe a kezét. És ő... ő... kivételesen nem volt biztos benne, hogy ne álljon-e Shinji pártjára, mert... Nobuék tényleg megérdemelnék a halált. Bizonytalanul pislogott Benawira és kilépett a folyosóra.
- Ichiru... mit? - nézett rá meglepetten Benawi.
- Nem tudom - rázta a fejét a padlót bámulva - Tesshintől megmentettem Sayurit, de... de Nobuéktól nem tudtam, én... dühös vagyok... Ő egy rendes lány volt, furcsa dolgokat beszélt, de... rendes lány volt.
Benawi értetlenül nézett előre. Shinji, Yuuka és most Ichiru is. Ki volt ez a Sayuri, akit nem ismerhetett? Ő csak egy lányt látott, aki rátámadott az egykori barátjára, sőt meg is akarta ölni! És most miatta van ez az egész bosszúhadjárat? Mi volt Sayuriban, ami erre készteti őket? Mert ő abból a bizonyos "rendes lányból" semmit sem látott. Csak egy félőrült, beteges fruskát, aki miatt Yuuka sírt...

Ichiro nem lépett előre, nem is szólalt meg, csak figyelte az eseményeket. Nem tudott volna mit mondani, de nem is nagyon akart. Nem pont ilyennek képzelte a találkozást. Ez most annyira más volt. Hova lett az előző Nami? Aki annyira áhította a harcot, mikor találkozott velük? Miért ilyen mások most a szemei? Nobu még csak-csak hasonlít, de Nami...
Pillantásával végigmérte a lányt. A hasán a kötés... az még nem volt hajnalban, már amennyire látta. Nocsak... tehát mégsem véd mindent az a lándzsa... Azok az ő lövései lennének? Tehát mikor azt mondták, hogy Nami rosszul van, az miatta lett volna?
Mindeddig nem is figyelt igazán a többiek közt játszódó párbeszédre, csak Nobu szavaira kapta fel a fejét.
- Azt hiszed, ha te is elveszed tőlem, akit szeretek, majd jobb lesz neked?
Hiroshi is valami hasonlót kérdezett... Ettől jobb lesz? Nem tudja... talán... Nobunak mindenesetre rosszabb lesz, az tény. Bár... neki igazából a fiúval lenne elintéznivalója. De nem... Nobu csak az első csapást adta, Himeno utána Namitól is kapott. Melyikük ölte meg végül? Vagy ketten együtt...?
Kezében megremegett a puska, de Midori hangjára elkerekedtek a szemei. Nami és Midori? Nem tudta, hogy ennyire jóban vannak... hogy sír érte... Ha most megölik Namiékat, utána Midorinak is meglenne rá az oka, hogy rájuk támadjon? Túl könyörgős a hangja, de...
Megcsóválta a fejét. Az ő barátját is megölték. Motoki halott. És most már Himeno is. Hiroshi majdnem, és ha akkor nem áll elé, és a harc megy tovább, akkor ő is könnyen az lehetne. Kicsit sem tetszett neki az ötlet. Már akkor utánuk kellett volna mennie, de mégsem hagyhatta ott a sebesült többieket. Hiroshi most már biztonságban van. Mi tarthatja még vissza...? De orvul lelőni őket? Nem... Nobunál is van pisztoly, és használta is. Miért ne tehetné ő is?

Eizan szinte kirobbant a folyosóra és körbe sem nézve robogott lefelé. Hayate kissé higgadtabban követte, de azért ő is megszaporázta lépteit. Még sikerült kiszúrnia az idefönt ácsorgó többieket. Megvonta a vállát, majd Eizan után eredt.
Tatsuya döbbenten meredt a fiúk üres helyére. Mi a franc lesz itt?!

Shinji mintha meg sem hallotta volna Midorit, előrelendült, s egyből Nobuba akarta mélyeszteni a katart, de a fiú még úgy is, hogy Namit húzta magával, elkerülte a végzetes döfést, s csak az oldalára kapott egy kisebb karcolást. Kivételesen azonban komolyan vette.
- Menj innen! - szólt rá Namira - Ne kelljen még veled is foglalkoznom!
A lány megszeppenten húzódott hátrébb. Mi mást tehetne most? Nem akarta Nobut egyedül hagyni, de most harcolni úgyse tudna, és így... igaza van, tényleg csak akadályozná.
Shinji kihasználva a helyzetet Nami felé akart indulni, azonban Nobu előtte termett, és tartott egy gyors bemutatót furcsa fegyveréről. Shinji akármennyire is számított rá, hogy a másik jól harcol, s veszélyes a fegyvere, nem számított rá, hogy ilyen fájdalmat fog érezni. Dühe ettől azonban csak még nagyobb lett, s azonnal ellentámadásva lendült. Amely elől Nobu nagyrészt megint kitért. Mindig fontos szervekre céloz, és mindig épphogy csak felsebzi a bőrét! Miért?!

Bár már akkor tudta, hogy harcolni fognak, mikor Shinji mellé állt odafönt, Ichiro mégis meglepődött, hogy társa máris Nobura rontott. Ő aztán tényleg nem pazarolja az időt, ugye? És Nami úgy tűnik, most nem fog harcolni. Viszont vigyázniuk kell, nagyon is jól emlékszik rá, hogy Nobunál ott a pisztoly. Az ujja már a ravaszon volt, mégsem sütötte el a puskát. De mégis mire vár...?!
Tessék, Nobu máris elővette azt az ostort... biztos rajta van még Himeno vére is, ahogy sok más hajdani osztálytársáé. Érezte, hogy megint kezdi elveszíteni a fejét, így mikor Shinji kissé távolabb került Nobutól, mégis meghúzta a ravaszt. Az egyik golyó el is találta Nobut, de a második enyhén félrement és az egyik sziklának csapódott. A franc... mennyivel egyszerűbb volt lőni a gépfegyverrel! Tíz lövés sorozatban, és azok elől aztán tényleg nehezebb kitérni. Meg mellesleg könnyebb is. Lehet, hogy vissza kellett volna vennie Hiroshitól.
Furcsa gondolat kezdett benne motoszkálni. Az előbb... célozhatott volna Namira is, nem? Most úgysem nagyon tud ugrálni, valószínűleg eltalálta volna. Bármekkora volt is haragja, mégsem tudta megtenni. Hisz a lány... most valamilyen szinten védtelen. Már a gondolatot is elítélte, hogy így rálőjön. Ha harcolna, akkor igen, de így... így nem ment. Pedig Shinji biztos gondolkodás nélkül lecsapna rá. Beharapta a száját és úgy várta a folytatást.

Nobut látszólag nem túlzottan hátráltatta a kapott lövés, mert máris újabb támadásra emelte ostorát Shinji ellen. És ismét talált. Tényleg értett ahhoz a fegyverhez, látszott, hogy nem először használja. Kihasználva az adódó lehetőséget ismét elsült a puska Ichiro kezében. De semmi! Mindkét lövedék félrement, jó, hogy nem kaptak gellert és találták el mondjuk Kentáékat! Mi a franc van vele? Ez a puska egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte, kevésbé tartja biztosan. Ó, a francba...
Tessék, közben Shinji támadását is simán hárították. Ez nem lehet, ez nem jó így... Mit is akartak? Megfékezni Nobuékat, bosszút állni rajtuk. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint ez könnyen másként sülhet el. Ennyire jó a srác?! Hogy egyedül is elbánik kettejükkel? Bár már a várban is elég komolyan harcolt. Nami meg... tényleg, neki ott van az a nyílvető, amitől négy lövedéket is kapott. Azt használhatná most ellenük, meg se kéne moccannia... Miért nem teszi...?
- Hagyjátok abba! - zökkentette ki gondolataiból a háta mögül érkező hang. Eizan? Mégis utánuk jöttek...
- A végén olyanban is kárt tesztek, akiben nem akartatok! - hallatszott ismét Eizan hangja. - Csak fejezzétek be, ez így nem megoldás!
- Miért, mi a megoldás...? - motyogta maga elé Ichiro. Ha van elfogadható ötleted, szívesen fogadom... de eddig még nem hallottam olyat...
Hayate is kiért a toronyból, de egyenlőre megállt az ajtóban. Nem valószínű, hogy szavakkal meg lehet győzni őket, ha eddig nem sikerült, de azért hagy próbálkozzon Eizan...

Midori ijedten rezzent meg, ahogy Ichiro felemelte a vadászpuskát. Nem akarta elhinni, hogy tényleg elsütötte.
- Ichiro! - kiabálta - Kérlek, ne!
Kenta még mindig erősen fogta a kapálózó lányt, de az ezúttal semmiképp sem hagyta magát. Belemélyesztette a körmeit a fiú kezébe, s ahogy az meglepetten felszisszent kitépte magát a karjai közül. Csak egy pillanatra tétovázott, aztán előhúzta táskájából a katanát. Meg kell védenie őket! Ha senki más nem teszi, neki... Ahogy a fiúk felé indult volna azonban Natsuki termett előtte nekiszegezeve egyik rapierját.
- Felejtsd el! Nem avatkozhatsz bele!
Midori meglepetten meredt rá.
- Te azt akarod, hogy megöljék őket?
- Igen - mondta Natsuki színtelen, de erős hangon. Midori tétovázva nézett végig a társaságon. Leghosszabban Kentán időzött el, aki most csak tehetetlenül ácsorgott. Nem tudta nem ront-e a helyzeten, ha most újra Midorihoz közelít, vagy mondd neki bármit is. A lány megpróbálta megkerülni Natsukit, de az nem hagyta.
- Akkor... Ha nem hagysz akkor... - még kimondania is nehezére esett - Akkor veled is harcolni fogok, addig míg már nem tudsz megállítani...