7. - Útban a szabadság felé

A toronyhoz vezető útra lépve Eizan egyre gyakrabban pillantgatott Ichirure. Egyrészt még mindig nem tartotta feltétlen jó ötletnek a fiú tervezett távozását, másrészt... ott volt Shouri problémája. Még mindig nem tudta, mit is higgyen róla. Lehet, hogy valóban megváltozott és nem szándékozik többet ölni? Most, hogy elhúzták előtte a mézesmadzagot a szabadulás lehetőségével, elképzelhető. Ráadásul újra összeszedheti a csaját. Mindenképpen csábító ajánlat számára. Ha pedig ellenük fordul, elég sokan vannak ahhoz, hogy legyőzzék. Különben is, miért akarná őket szabotálni?

- Jé, Tatsuya! - kapta fel a fejét Benawi - Már azt hittem, szó nélkül felszívódtatok, hova tűnt mindenki? Miről maradtunk le?
Magában hálás volt, hogy a fiú megjelent, és nem kellett az egész épületet átkutatniuk.

- Akik itt maradtunk négyen, eddig a tetőn voltunk - felelte Tatsuya.
- Négyen? - vonta föl a szemöldökét Yuuka - Hogy-hogy négyen? Nem többen maradtatok?
- De, csak... Midori és Kaori megszökött, hogy meggyőzze Nobuékat. Kenta meg utánuk ment. Meg is találták egymást, épp ezt néztük föntről... de Kaori meghalt... összeakadt Akihitoékkal és nagyon nem jól végződött. A csapat egy része jön vissza a toronyba - ó igen, Shourival egyetemben -, míg a másik része a hegyekben tengődik. Hát... röviden ennyi.
- Elég... sokról lemaradtunk... - mondta Yuuka.

- Kaori meghalt? - ismételte sápadtan Benawi. Nem kedvelte meg különösebben a lányt, elég csendes volt, és zavarta, hogy néha olyan furcsán pillantgatott rájuk, de... - Natsuki tudja már? - Elvesztette őt is... Akeno már az elején meghalt, Soranoval ő maga végzett, Nami más utat választott és most végül Kaori is... Komolyan aggódni kezdett a lány miatt. Így teljesen... magára maradt. Natsuki erős lány, de... Ha kifelé nem is fogja mutatni, attól még... Mit érezhet? Már a hegyen is aggasztó dolgokat mondott, aztán összekapta magát, hogy megjelent Kaori, de most.... Yuukára pillantott. Szüksége lesz ránk. Muszáj, hogy valaki tartsa benne a lelket. Natsuki rendes lány.

Tatsuya kissé tétovázott, mielőtt válaszolt volna.
- Tudja... és úgy tűnt, Nobuékat okolta a haláláért, mert Namira támadott. De leállították és Kenta is befutott. Az előbb viszont majdnem összeugrott Midorival, szóval kissé vészes a helyzet. Bár inkább nagyon. Nem tudom, mi lesz... Harukáék fent maradtak figyelni őket.
Yuuka viszonozta Benawi aggódó pillantását. Nem érezte magához túl közelinek Natsukit, de kezdte megkedvelni és neki köszönhették az életüket. Az ötösfogatból... ketten maradtak? Ráadásul az a kettő most egymással szemben áll.
- Amúgy Nami elég súlyosan megsérült, legalábbis úgy láttam - folytatta Tatsuya - Azt viszont nem tudom, hogy Natsuki támadásakor esett-e baja, vagy még korábban szerzett valami sebet.

- Midorival? Hát ez... tényleg nem túl jó... - csóválta a fejét Benawi - Nem tudjuk őket valahogy visszahívni? Könnyebb lenne lenyugtatni a kedélyeket, ha mindannyian együtt lennénk.

- Ja igen, el is felejtettem - csapott kis híján a homlokára Tatsu - Harukával sikerült kicsit belepiszkálnunk néhány telefonba, és kiépítettünk egy három telefonra szóló belső hálózatot. Eddig elég jól bírja. Van egy Eizannal, egy Kentánál, az utolsó pedig Harukánál. Így el lehet őket érni könnyedén. Szóval szerinted Haruka hívja ide mindnyájukat?

- Igen, szerintem ez lenne a legjobb - bólogatott Benawi - Hát, ha már mindenki fenn van. Odamegyünk mi is, Yuuka? Jó lenne látni mégis mit művelnek Natsukiék. Remélem nem elsz ebből még nagyobb baj! Valahogy... - visszanézett Tatsuyára - El sem tudtam képzelni, hogy... valakit a csapatból elveszthetünk. Végig arra gondoltam, hogy... együtt bukunk vagy együtt jutunk ki, de rémálmomban sem gondoltam, hogy megtörténhet ez, ami Kaorival... Ez annyira... - megrázta a fejét, nem talált jó szót. Nyomasztó talán? Kiábrándító? Valami olyasmi, csak nem a szó hétköznapi értelmében.

- Miután lekerültek a nyakörvek, valahogy azt hittem, már sebezhetetlenek vagyunk - sóhajtott Tatsuya - De ezek szerint mégsem.
- Menjünk fel - bólintott lassan Yuuka.
- Még valami - vette ismét magához a szót Tatsu - Benawi, Yuuka nem volt még fent. Azt gondolom tudja, mi várható ott, de... azért mégis...
Yuuka először nem értette, mire céloz a fiú, beletelt pár pillanatba, mire felfogta.
- Mármint... Minami, Nomiya és Mizuki? - kérdezte - Még ott vannak... fent...?
- Eltemetni őket nemigen nyílt alkalmunk - sóhajtott ismét Tatsuya - így... olyan rossz mindig rájuk nézni, és azon gondolkodni, hogy esetleg megmenekülhettek volna. Figyelj, Yuuka... próbálj nem oda nézni vagy valami... de ez gondolom elég nehéz.

- Oh, ez... Ki is ment a fejemből - mondta zavartan Benawi, a lányhoz fordult - Ha gondolod, itt is maradhatunk... Amúgy is jó, ha valaki figyel a gépre is... A többiek úgyis szólnak, ha történik valami fontos.

Yuuka tétován fontolgatta a javaslatot. Jó lenne, ha nem kéne látnia őket, de örökre nem kerülgetheti a holttesteket. Soranot már látta, és ha bejön Benawi számítása, akkor harcolni fognak, és csak még több jön. Föl kell rá készülnie lélekben, meg kell erősödnie. Ki tudja, mi lesz még...
- Ne... - rázta meg a fejét - Menjünk föl. Látni szeretném, mi történik.

- Biztos vagy benne? - kérdezte aggódva, de tudta felesleges, ha a lány kimond valamit, az úgy is lesz. Amíg a lépcsőn ballagtak fel, tűnődve figyelte Yuukát. Sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. Egész idáig... sok dolgon ment át, már a legelején harcolnia kellett, a saját barátja ellen is, aki utána meg is halt, miatta is végig aggódhatott, mégis... Mindig megállta a helyét. Ha valami nehézség jött is, nem hátrált meg, ha félt tőle akkor sem. Nagyon tisztelte őt ezért. De egyszerre félt is, mert semmit sem utasít vissza és így talán egyszer... olyat vállal el, amivel nem fog bírni. Mindig igyekezett, hogy ne látszódjanak rajta a gyengeségei, de ez csak valami hamis biztonságérzetet ad, nem igaz? Hogy tudhatná így, mikor van az a pont, amikor tényleg nagy szüksége van rá, és mikor aggódik feleslegesen, megbántva ezzel a lányt, hogy gyengeként kezeli?

Tatsuya nem gondolta volna, hogy ilyen hamar ismét a tetőn találja magát. De most már legalább itt vannak Benawiék is, akik sokkal érdemesebb társaságnak ígérkeztek, mint a magának való Shinji és Daisuke. Elöl haladt a lépcsőn, így elsőként bukkant fel a torony legfelső szintjén.
- Máris visszajöttél? - vette észre az érkezését Haruka.
- Igen, de nem egyedül. Yuuka és Benawi közben felébredtek.
Yuuka előre próbálta felkészíteni magát arra, amit látni fog, mégis némiképp sokkolta a fenti látvány. Megrendülése valószínűleg az arcára is kiülhetett, ezért igyekezett elfordítani a holttestekről a tekintetét. Mégis látta őket, akár csak a szeme sarkából is, és szörnyű volt a kísértés, hogy odaforduljon és még egyszer rájuk nézzen. Valahogy sikerült ellenállnia, és csak nyelt egyet.
- Sziasztok - köszönt nekik Haruka - Tatsuya elmondta, mi történt?
Yuuka nehézkesen bólintott, majd megakadt a szeme Daisukén.
- Daisuke...? - nézett kérdőn a többiekre - Akkor tényleg sikerült megtalálni a többieket? Kik csatlakoztak még?
Örült, hogy a hangja nem remeg meg. Rendben, nincs semmi baj...
- Neked is szia - vetette oda félvállról az említett fiú, majd visszafordult a lenti kép felé.

- Szia - köszönt Benawi is - Igen, nagyjából - Daisukére pillantott - Üdv köztünk! - Daisuke most sem tűnt kommunikatívabbnak az átlagosnál, így inkább a sziklák felé fordult, sokáig kellett nézelődnie, mire megtalálta Natsukiékat. Aggódva figyelte őket. Perpillanat csak beszélgethettek, vagy vártak valamire, de... Nem estek egymásnak. Mégsem kergette magát abba a hitbe, hogy ez több lenne, mint ideiglenes fegyverszünet.

- Haruka, hívd fel őket - szólalt meg Tatsuya.
- Őket? Mármint Eizant vagy Kentát?
- Kentát. És... mondd meg, hogy jöjjenek ide.
- Tessék...? Hívjam ide Namiékat?!
- Láttad, hogy nem akartak harcolni. Talán rájöttek, hogy van remény.
- Én ezt nem veszem olyan biztosra...
- Shouri is rájött - mutatott rá Tatsuya, és erre már Haruka sem tudott mit mondani.
- Rendben - bólintott lassan, majd a telefonért nyúlt - Igazad van...

Midori felkapta a fejét a telefoncsengésre.
- Hm?
- Haruka hív - tudatta Kenta.
- Remélem semmi rossz hír! - mondta a lány az ajkát harapdálva, s Namiékra pillantott. Mi lesz velük? El fogják fogadni őket a többiek? És... Haruka... Figyelte, ahogy Kenta köszön a lánynak, aztán csendben hallgatja. Ha Shouri is csatlakozott... Mi van most Harukával? Ő is szívesen beszélt volna vele, de... ez nem telefontéma. Haruka, csak legyen minden rendben veletek!

- Szóval... gyertek vissza a toronyba... - fejezte be Haruka, miután pár mondatban összefoglalta a helyzetet - A többiek szerint ha együtt van mindenki, talán könnyebben el tudjuk rendezni a dolgokat. Nem tudom, lehet, hogy igazuk van... Fentről látunk titeket, és látjuk, hogy a többiek újra és újra egymásnak esnek. Ez így tényleg nem jó, előbb-utóbb valaki Kaori sorsára jut. Legyen az Natsuki, Midori, vagy éppen Nami. Mert ha elindulnak az események, utána szinte lehetetlen megfékezni őket... Mit gondolsz?

Kenta felsóhajtott.
- Igazad van, de... nem tudunk felmenni - közölte egyszerűen. Jobb azonnal tisztázni a helyzetet, mint húzni az időt, még ha ettől úgy is tűnik, mintha ő aggódna valaki olyan miatt, mint Nami, ami persze nem igaz, de Midori... - Nami nem bírná. Idehívtam Ichirut, úgyhogy... majd utána meglátjuk, sok idő el fog menni vele, sajnálom, de... - Midorira pillantott - Nem tudom csakúgy figyelmen kívül hagyni, megsérült és...
Nami meglepetten hallgatta Kentát. Elszégyellte magát figyelve a beszélgetést. Mert hát.. ő mégiscsak egy gyilkos, ahogy Natsuki is mondta, Kenta nem is kedveli, és mégis...
- Nem számít, fel tudok menni - szólt közbe. Kenta meglepetten nézett rá.
- Tessék?!
- Fel tudok menni. Ha... ha most van lehetőségünk rá, hogy csatlakozzunk hozzátok, semmiképp sem hagyom elúszni. Nobu miatt és magam miatt se. Ha itt megvárjuk Ichirut azzal hátráltatlak benneteket és... már épp elég okotok van ránk haragudni, Nem kell még ez is. Menjünk!
Kenta tanácstalanul pislogott körbe.
- Öhm... egy pillanat Haruka... - kicsit odébb tartotta a telefont.
- Biztos vagy benne? Nem mintha engem érdekelne mi lesz veled, de nem akarom, hogy Midori még rémesebben érezze magát.
- Tudom - mosolygott Nami.
- Menjünk! - szólalt meg hirtelen Natsuki - Az már aztán igazán túlzás, hogy itt ücsörögjünk miattuk. Ha velünk jönnek... hát velünk jönnek, túlélem. De ha miattuk eközben elszalasztjuk a lehetőségnünk... Ezt te még te sem akarhatod, Midori!
A lány idegesen piszkálta a ruháját. Nem, persze, de ez... Hiszen Nami állni is alig tud, nemhogy...
Nami, mint egy eldöntendő a kérdést a táskájához sétált.
- Én készen állok!
Kenta újra Harukára fordította a figyelmét.
- Úgy tűnik mégiscsak megyünk... Akkor szólok Ichirunek, hogy ne fáradjon, a toronyban találkozunk...

- Biztos? - kérdezte reflexszerűen Haruka - Ti tudjátok, innen nem látszik, mennyire komoly. Ha azt mondja, hogy bírni fogja... Akkor szólsz te a másik csapatnak? Rendben. Szerintem már... várj csak... - átsétált a szemközti peremhez és a felfelé vezető utat kezdte kémlelni - Igen, meg is vannak. Már ide tartanak, nem kell sok nekik, hogy ideérjenek. Akkor... sziasztok.
- Idejönnek - mondta a többieknek - Eredetileg máshogy tervezték, de mégis bevállalják. Szóval akkor... mindenki a toronyba.

Shinji kifejezéstelen arccal hallgatta Harukáékat, de miután letette a telefont odafordult hozzájuk.
- Nem vagytok normálisak... - mondta. Igyekezett mindezt hidegen és nyugodtan közölni, de hiába, belül remegett az indulattól - Imádkozzatok, hogy Nami meghaljon útközben!
Azzal ott hagyta a csapatot, s lesietett a lépcsőn.
Benawi aggóva nézett utána.
- Uhh, ez... csak nekem hangzott úgy, mint aki... valami nagyon rosszra készül?
Igyekezett végiggondolni mért viselkedhet így Shinji. Látszólag gyűlöli Namit, mégpedig... Yuukára pillantott. Sayuri halála miatt, más oka nem valószínű, hogy lenne. Tényleg ennyire fontos volt neki ez a lány? És... Yuuka? Ő hogy fog érezni, ha a barátnője gyilkosai az ő segítségükkel élik túl ezt az egészet? Valóban nem lenne... igazságos...

Natsukiék hallgatagon indultak meg a torony felé. Nobu nem könnyen ugyan, de megszerezte Nami táskáját, hogy legalább azt ne kelljen cipelnie. Akárhogyis igyekezett a lány látszott rajta, hogy még a legrövidebb gyaloglás is megerölteti. Midori mellé szegődött, hogy ha kell tudon segíteni, de... Ez inkább csak lelki támogatás volt. Cipelni úgy se tudná, nem beszélve arról, hogy... Ahogy ismerte Namit, azt még Nobunak se hagyta volna. Kenta aggódva pislogott Midori felé, mint aki minden pillanatban attól fél, hogy Nami egyszercsak ráugrik és felfalja. Natsuki pedig... látszólag nem törődött az egésszel.

Az, hogy nem normális, már Haruka fejében is többször megfordult az elmúlt nap során. De most, hogy ezt így Shinjitől kellett hallania csak még jobban megerősítette ezen hitében.
- Ha ideérnek... figyelnünk kell majd rá is... - sóhajtott Haruka - Különben a fél csapat egymásnak esik és kiirtják egymást. Ájj, nem lesz ez így jó! Lényegében bármit is döntünk ezügyben, valakinek mindenképpen rossz lesz, és ez még csak nem is a megfelelő kifejezés. Pedig azt hittem, most már minden könnyebb lesz.l Összeszedjük a maradék embereket és utána már csak tervezgetünk cselekvés előtt, erre minden sokkal bonyolultabb lett.
Yuuka szótlanul hallgatta Haruka szavait, de közben Shinji fenyegetésén gondolkodott. Namiék nem olyan gyilkosok, mint például Natsuki. Ők nem önvédelemből vagy mások megmentése céljából öltek, hanem a túlélésért. Ők ölték meg Sayurit is... Megértette Shinji érzéseit, őt is elöntötte valamiféle keserűség a telefonbeszélgetés eredményét hallgatva. De ő csak egy ember a sokból, örülnie kell, hogy bevették, nem ágálhat a csapat döntései ellen. Amíg csak lehet, tűrnie kell... Kérdés, hogy meddig képes szótlanul hallgatni.

- Yuuka... - Benawi egy kicsit hátrébb vont a többiektől a lányt. Most tényleg azt érezte, amin az imént gondolkodott felfelé menet. Ezt nem kéne hagynia, hogy a lány magába fojtsa - Rendben leszel, ha ők... idejönnek?

- Igen - vágta rá rögtön Yuuka, de hamarosan rá is cáfolt előző válaszára - Vagyis nem... nem tudom... Nem örülök neki túlságosan, de ha ez a csapat érdeke, akkor elviselem. Majd... legfeljebb igyekszem kerülni őket, hogy minél kevesebbet kelljen rájuk néznem... Nem tudom, hogy fogok reagálni, Benawi... így látatlanban nem. Ha viszont már itt állnak előttem, késő lesz gondolkodni. Tényleg nem tudom... természetemből fakadóan nem hiszem, hogy úgy rájuk rontok majd, ahogy esetleg Shinji tenné, de tárt karokkal sem fogadom őket. Csak egyenlőre... nem tudom belátni, hogy ne lett volna más lehetőségük akkor... És ez rossz... nagyon.

- Hello, itt megint Kenta - köszönt a fiú Eizannak - Történt egy kis változás, mondd meg Ichirunek, hogy nem kell aggódnia! A toronyban találkozunk. Már mi is oda tartunk.

Benawi óvatosan átölelte a lányt.
- Talán igaza lesz Shinjinek... És ide se fognak érni mindannyian. Tényleg az lenne a legjobb. Sajnálom, részben én vagyok az oka, hogy ez így alakult, de... Nem akartam, hogy Natsuki, Midori vagy Kenta szívja meg a történteket. Itt jóval többen vagyunk mi. Ott viszont... Ha bármi történne... és te is hallottad már Natsuki és Midori is egymásnak estek. Aggódom miatta... Nem bántana senkit sem ok nélkül. Nagyon... felzaklathatta Kaori halála. Yuuka... szüksége lesz ránk. Még... nem tudom mit tehetnénk, de... éreztetnünk kell vele, hogy mi itt vagyunk neki. Ő is segített nekünk, most rajtunk a sor!
Nyugtatóan simogatta a lány hátát. Nem, a helyzet tényleg nem egyszerű. Egyre kevésbé az. Natsuki és Nami barátok voltak. Most együtt jönnek vissza. Yuuka, még ha nem is olyan meggondolatlan, mint Shinji, de gyűlöli Namit és... vajon most Natsukira hogy gondol? El tud vonatkoztatni attól, hogy mindkét lány ötösfogattag. Vagy meggondolatlanul azonosítja őket? És még érdekesebb kérdés, hogy vajon... Natsuki el el tud-e. Kaorival olyan hevesen vitázott Namiékról, akkor úgy tűnt, teljesen elásta ezt a barátságot, de... Lehet ezt ilyen egyszerűen? Éveket elfeledni egy nap tettei miatt? Az érzések nem szűnnek meg ilyen gyorsan. Vagy...? Yuukát figyelte. De születni születnek. Mért is ne szűnhetnének meg akkor. Talán... Talán emiatt az egy miatt nem kell aggódnia. Natsuki is ugyanúgy gyűlöli Namit, mint itt... majdnem mindenki.
Elgondolkodva pillantott a sziklák felé. Innen nem látott rájuk, de... talán ha idejönnek már csak egy dolog van hátra Namiékkal. Erőt kell venniük magukon, és bármennyire szörnyen hangzik is, de... Le kell zárniuk ezt a kérdést. Egyedül Midori sírna utánuk. Shinji akkor is össze fog csapni velük, ha mindenki ellenzi és... Elgondolkodva figyelte a karjai közt lévő lányt. Ha ezzel segíthetek rajtad... Ha csak egy kicsit könnyíthetek a terheden...

Eizan kezdett egyre jobban összezavarodni. Először vegyék be Shourit, de kerüljék el Amiékat, utána segítsenek Namiékon, most meg mégsem?
- Kenta volt - nézett Ichirure - Azt mondta, mégsem kell odamenned és hogy a toronyban találkozunk. Ja, meg azt is mondta, hogy ne aggódj... de semmi konkrétat. Most mi van? Nami meghalt? Vagy jobban van?
- Remélem, hogy meghalt... - szisszent fel Ichiro, miközben komoran figyelte a tornyot. Hiroshi aggódva nézett rá. Ő sem szívelte Namiékat a kapott golyókért és Himeno haláláért, de Ichirot sokkal jobban megviselte. Jobban kell rá figyelnie, különben hülyeséget csinál.
Kazushige is a tornyot figyelte. Most sokkal baljóslatúbbnak tűnt a szemében, mint mikor először jött ide. És most... megint itt... sokkal többen. Mennyi az esélye, hogy valami hasonló történik? Hogy hiába a szép remények, hirtelen felbomlik a csapat... és nagy része önhibájukból megsemmisül? Megrázta a fejét.
- Nem fog megismétlődni... - hallotta maga mellől Hayate halk szavát, és kis híján ugrott egyet ijedtében. De utálta ezt! Viszont... ez az egy mondata kivételesen elviselhető... talán még némi reményt is ad. Nem kedvelte Hayatét, mégis elhitte, amit mond. Ő sokkal jobban átlátta a dolgokat, és ha szerinte nem fog megismétlődni, annak úgy is kell lennie... Ajánlotta neki, hogy igaza legyen.

Ichirun jól látszott, hogy mennyire meg könnyebbült.
- Akármi is történt... örülök... - elgondolkodva figyelte a tornyot - Semmi kedvem se volt Namiéknak segíteni, mindazok után amit tettek... De... - megrázta a fejét - Fenébe Midorival mi üthetett belé, hogy ennyire fontos volt neki, hogy odamenjek?! Ő is tudhatná, hogy hülyeséget kért... Ezeket bevenni a csapatba öngyilkosság lett volna! De ezek szerint Kenta meg tudta győzni... vagy a körülmények... - Ichirora pillantott. Vajon Nami tényleg meghalt? Nem szeretett ilyesmit kívánni, akárkiről is volt szó, de most... Most az lenne a legjobb. Mindenkinek - Már megint... vagy inkább még mindig kész őrültek háza, ami itt folyik!

Natsuki, Natsuki, egyre több Natsuki... Tényleg csak a hála beszél belőled, Benawi, vagy már valami egészen más? Mert... bár most is engem ölelsz, nem őt, de a szavaid róla szólnak. Nem, biztos csak bebeszélem magamnak, hülyeségek miatt féltékenykedek. Igazad van, Natsuki nélkül halottak lennénk mindketten. Rendben, ha tudok, segítek neki. Neki, nem Naminak. És nem csak azért, mert kéred. Hanem mert végre én is tenni akarok valamit, valami hasznosat. Natsuki nem érdemli meg, hogy rosszat gondoljak róla...
- Ha tehetek valamit, segítek... - mondta halkan Yuuka.
Ekkor egy másik gondolat is megjelent a fejében, egy furcsa párhuzam. Natsuki és Nami... barátok voltak, de összevesztek. Kaori halála is elég komoly tényező, de lehet, hogy nem csak azon. Összevesztek, egymásra is támadtak... pont mint... Elkerekedett a szeme. Nem, ez teljesen más! Sayuri nem volt gyilkos... Vagyis... nem, ez nem igaz. Nem tudja, hogy ölt-e itt a szigeten... Lehet, hogy veszélybe került, mint mikor Namiék rátámadtak és önvédelemtől tette. De remélte, hogy nem kényszerült rá.

Haruka szíve egyre gyorsabban dobogott, ahogy a közelgő csapatot figyelte. Ott jönnek mind, látszólag épségben... és jön ő is. De... mégis mit mondhatna neki? Ő volt az, aki ott hagyta, aki mást választott. Bár így utólag jó döntésnek tűnik, de mi van, ha Shouri nem így gondolja? Mi van... mi van akkor, ha nem is érdekli a túlélés...?! Ha... ha már csak az élteti, hogy bosszút álljon rajta, csak azért állt be a csapathoz...!
Érezte, hogy megszédül, ezért muszáj volt megkapaszkodnia. Nem lehet, az nem lehet, hogy mindent eldobjon magától azért, hogy őt megölhesse! Most, hogy van lehetőség az újrakezdésre! Nem teheti...

Tatsuya eldöntötte, hogy ha lehet, nem nagyon foglalkozik egy ideig Harukával. Úgyis csak rontana a helyzeten, Shouri is mindjárt ideér, tehát... felesleges. Viszont mikor meglátta, hogy a lány elsápad, és mintha enyhén remegne...
- Haruka, rosszul vagy...? - kérdezte aggódva.
- Nem... - válaszolta nem túl meggyőzően a lány. - Csak... Tatsuya... ugye nem csap be minket...?
Tatsu persze egyből rájött a kérdés jelentésére. Ökölbe szorította a kezét, de remélte, hogy a lány nem vette észre a mozdulatot.
- Nem hinném - felelte - Ha van egy kis esze, nem csinál ilyen hülyeséget... Ajánlom neki, hogy ne tegye...

- Mi a baj? - kérdezte Benawi figyelve Yuuka arckifejezését.

Yuuka először válasz nélkül akarta hagyni a kérdést, de utána rájött, hogy ha magában tartja, talán csak rosszabb lesz.
- Benawi... - kezdte bizonytalanul - Natsuki és Nami ugye... nem olyanok, mint mi...? Mint mi voltunk...?

Benawi először egyáltalán nem értette a kérdést, aztán rájött, hogy Sayuriról lehet szó.
- Olyanok...? - ismételte bizonytalanul - Én... nem tudom - rázta a fejét tanácstalanul. Igazából azt sem tudta pontosan, hogy Yuuka és Sayuri milyenek, Natsukiékről pedig... - Mármint, hogy... Arra gondolsz, hogy barátok voltak és összevesztek? Nem, szerintem ez nem olyan, mert... Natsuki jogosan támadott Namira, nem igaz? Hiszen ő... már több embert is megölt! És ez... biztos nehéz lehet Natsukinak, hiszen barátok voltak, de... dehát nincs mit tennie, ez a helyes...
Maga is megdöbbent a szavain. "Helyes"? Tényleg így gondolja? Megölni a gyilkosokat az... helyes? Hiszen... ő maga is gyilkos már... végülis... részt vett benne. Másrészről pedig...
- Szerinted Natsuki tényleg képes lenne megölni Namit? - kérdezte Yuukára nézve - Mármint valaha... nem is olyan régen fontos volt neki, megváltozhat ez ilyen hirtelen? Még akkor is ha ilyeneket tett?
Nem akart ilyen kérdést feltenni Yuukának, azzal csak felzaklatná, de magában arra gondolt: "Te képes lettél volna Sayuri ellen fordulni, ha ő lesz ilyenné?" Mert talán... az is lett... Elvégre rátámadott Yuukára, azt mondta életben akar maradni, pont azt mondta, hogy ő aztán végigcsinálja ezt. Lehetséges, hogy... de... Olyanok mint Natsuki és Nami... De minek firtatná ezt? Sayuri halott. És... bármit is tett a végén... úgy tűnt megbánta. Már nem számít.

Megölni...? Yuuka próbálta magát Natsuki helyébe képzelni. Ha a barátnője több ember életéért lenne felelős, akik persze másoknak fontosak voltak és fáj a hiányuk, és ő ezt tudná... De nem, ez nem megy. Egyáltalán nem tud úgy gondolkodni, ahogy Natsuki tenné. És Nami... azt tudja legkevésbé, mi lehet az ő fejében. Megbánta-e egyáltalán, amiket tett? Vagy csak lát egy esélyt és ki akarja használni?
- Ha nagyon elfajulnak a dolgok... - kezdte - akkor... akkor lehet. Ha tényleg meg akarná ölni, akkor Nami most nem lenne úton a torony felé. Lehet, hogy még ő sem tudta eldönteni, megtenné-e...

- Igen, ez igaz... Végülis... akármi is győzte meg, hagyja, hogy idejöjjön... Különös...
Benawi a fejét ingatta.
- Én már semmit sem értek - elgondolkodva tekintett ki a toronyból - Mindenesetre... a többiek már ideértek.

- Ők nem kapnak fogadóbizottságot? - kérdezte hirtelen Daisuke. Olyan régen hallatta utoljára a hangját, hogy Tatsuya el is felejtette, hogy ott van.
- Fogadóbizottságot? - kérdezte Tatsu - Mármint miért?
- Ezek szerint az csak nekem járt - bólintott Daisuke. - De jó kiváltságosnak lenni...
- Most, hogy így mondod... tényleg le kéne menni, mert senki nincs például a gépeknél.
- Én... még kicsit maradnék, ha nem baj - mondta Haruka - Addig figyelem Kentáékat a mobillal, hátha lesz valami.
Tatsuya már szólt volna, hogy miért halogatja úgy a dolgot, de végül annyiban hagyta. Végül is Haruka tudja.
- Jó, de én akkor lemegyek a gépekhez. Ott leszek, ha valaki keresne - Tatsuya már sokadszorra indult lépcsőt mászni.

- Amúgy... majdnem idejöttem a sokértelmű üzeneted hatására - címezte szavait Hiroshihoz Ichiro - Még jó, hogy bevált az Ichiro-módszer és kiválóak a megérzéseim.
- Jó, mást nem tudtam hirtelen kitalálni - mentegetőzött a megszólított. - De én legalább próbálkoztam!
- Oké, oké, találkoztunk, ez a lényeg. De most... innen merre?
- Felfelé - indult a lépcső felé Eizan. - Majdnem legfölül van a gépterem, meg gondolom a többiek is.
Shouri érdeklődve nézett körbe. Mi lett volna, ha mégis bejön egyedül? Ha tényleg olyan sokan vannak, lehet, hogy rövidtávon kiiktatták volna. Talán jobb, hogy nem tette. Bár megnézte volna Haruka arcát. Hmm... azt hamarosan úgyis láthatja. Igencsak kíváncsi volt a lány reakciójára. Vajon ki teszi meg az első lépést és mi lesz az? Igen érdekes kérdés. Hát jó, akkor fel pár szintet. Ha Ikeda ez idő közben bármivel is próbálkozott volna, halott ember.

A csapat viszonylag gyorsan szedte a lépcsőfokokat, még Hiroshi is igyekezett összeszedni magát és csak minimálisan maradt le Ichiroval. Hamarosan el is érték céljukat.
- Ez...? - állt meg az ajtó előtt Hayate - Itt volt az a vasalt, lezárt ajtó. Ó, tehát ide rejtették...
- Sziasztok - hallatszott bentről Tatsuya hangja, mikor meghallotta a kinti beszédet és megpillantotta az elsőként belépő Eizant.
- A csapat megérkezett - jelentette a fiú. - De hol vannak a többiek?
- Odafönt, Namiékat figyelik. Ők is úton vannak ide.
- Akkor már csak Akihitok vannak kint?
- Igen, de... ők ölték meg Kaorit. Ezért nem tudjuk még, velük mi legyen.
- Ó, Ikeda, hogy van a sebed? - lépett be Shouri is a terembe. Tekintete találkozott Tatsuyáéval, aki igyekezett megőrizni hidegvérét.
- Kösz, jól... - vetette oda, de Shouri közben már másra figyelt.
- Szép kis bázist fabrikáltatok ide. Hmmm... na jó. Én is kíváncsi vagyok Namiékra. A korábban elcsípett szavakból ítélve eléggé arattak.
- Arattak, mi...? - préselte ki magából Tatsuya. Még hogy Namiékra kíváncsi... azt hiszi, talán nem tudja mit akar? Vagyis hogy kit akar megkeresni. Haruka, remélem tényleg jobb, ha most nem leszek ott. De ha bántana téged... nem, ez nem fog megtörténni.

Nami fáradtan dőlt egy sziklának.
- Pihenjünk egy kicsit? - kérdezte Nobu.
- Nem - vágta rá gyorsan a lány - Jól vagyok!
De ahogy neki akart indulni megrázta a fejét.
- Inkább mégis maradjunk, de csak egy rövid időre! Sajnálom...
- Ugyan! - rázta a fejét Midori - Nincs semmi baj. A lényeg, hogy rendben odaérjünk. Mindannyian.
Nami elmosolyodott.
- Hát ezzel a gondolatoddal nem vagy többségben - lesett Kenta és Natsuki felé.
- Mért, mi mást vártál? - vetette oda Natsuki - Nem fognak szívélyesen fogadni a többiek. Ha lenne egy kis eszed, te is tudnád, hogy jobban járnál, ha itt és most meghalnál. És ezt most kivételesen nem puszta rosszindulatból mondom. Vannak akik csúnyán elbánnának veled.
- És szernted ezt én hagyni fogom?! - csattant fel Nobu.
- Ha harcolni fogsz a csapatunk ellen, azt enyhén árulásnak tekintem - mondta Natsuki - És nem fogom többé vissza magam. Remélem ti sem... - Kentára pillantott.
- Nem, nem fogom - erősítette meg - Nem eshet baja még több embernek.
Nobu dühös szemeket meresztett a fiúra. Nem sok lehetőséget adnak nekik. És ezúttal... Midori sem szólt semmit. Mikor Nobu ránézett elfordította a fejét.
- Hagynom kéne talán, hogy megöljenek minket?! - mondta dühösen Nobu.
- Nyugi... Nem fog történni semmi sem - igyekezett őt lehűteni Nami.
- Ne álltasd magad!
- De nincs más lehetőségünk... - mondta a lány szomorúan. Nobu idegesen bámulta a földet. Egyre kevésbé tetszett neki ez az egész ötlet... Csak rá kell venniük valahogy a társaságot, hogy róluk is szedjék le a nyakörvet, aztán... A többit megoldják maguk! És ha valaki az útjukba áll... Ő még mindig tud harcolni!

- Jól van - vett nagy levegőt Haruka - Akkor lemegyek én is. Ha valami van, szóltok? - nézett a kicsit távolabb álló Yuukáék felé. A lány bólintott, így Haruka is a lépcsőre lépett. Most már biztos ideértek. Vajon minden rendben, senkinek nem történt baja? Nem estek még egymásnak? ... Várjunk... Tatsuya és Shouri találkozása...? Az... nem feltétlenül lesz szép! Meggyorsította lépteit, de hamarosan megtorpant. Valaki már volt a lépcsőn, és az a valaki túlságosan is ismerős volt.
- Shouri... - mondta hitetlenkedve, miközben hátrált pár lépcsőfokot.
- Haruka... rég láttalak.
Haruka nem tudta megállapítani a hangsúlyból, mik a fiú szándékai. Nem, még nem tud vele beszélni... Önkéntelenül még egy lépést hátrált, de Shouri elkapta a csuklóját.
- Hova-hova? - kérdezte a fiú.
- Én... elfelejtettem odaadni nekik a telefont, lehet, hogy szükségük van rá...
- Eddig is jó helyen volt nálad.
Haruka próbálta kihúzni a kezét, de a fiú nem engedte.
- Eressz...
- Miért tenném? - vigyorgott a srác - A csajom vagy, nem?
Haruka csak akkor vette észre, mit tett, mikor Shouri meglepett tekintetével találta szemben magát. Ő most... tényleg felpofozta...? Úristen, azelőtt sosem...
- Ezt... talán megérdemeltem... - emelte még vöröslő arcához szabad kezét a fiú. - De most nem azért vagyok itt, hogy kedvedre ütögess.
- Mit akarsz...?
- Életben maradni. És ha jól hallottam, megvannak hozzá a megfelelő módszereitek.
- Csak ezért jöttél? Hogy kivigyünk innen? - kérdezte hűvösen Haruka. Persze, mi mást akarna...
- Nemrég feltettem neked egy kérdést . Kétszer is. Az egyik válasz tetszett, a másik kevésbé. Rájöttem, hogy nem feltétlenül helyes a kérdés. Vagyis nem biztos, hogy jó embernek lett feltéve. Most úgy néz ki, rajtam a sor, hogy megválaszoljam.
Közelebb vonta magához az enyhén ellenkező Harukát.
- Meg akartál ölni... - nyögte a lány.
- Gondolod? - vonta fel a szemöldökét Shouri - Ismerhetsz már annyira, hogy ha valamit tényleg akarok, akkor meg is teszem. Ha meg akartalak volna ölni, akkor és ott megtettem volna. De most nem erről akarok beszélni. Visszatérve a kérdéshez... veled vagyok, Haruka. Szeretnék veled lenni.
- Tes...tessék....? - kérdezte meglepetten a lány.
Shouri még közelebb húzta Harukát és elégedetten elmosolyodott, mikor már nem tapasztalt ellenállást.
- Hülye voltam, sajnálom - suttogta a lány fülébe - Hiányoztál...
Haruka akkor sem ellenkezett, mikor Shouri megcsókolta. Eddig maga sem tudta, mennyire vágyott már barátja érintésére, hogy hallja a hangját. És ez... egyáltalán nem így képzelte el ezt a találkozást. Megnyugodott, hogy feleslegesen tartott tőle.

Tatsuya dermedten húzódott vissza a fal takarásába. A francba... bár végülis mit várt? Hogy Shouri majd nekitámad, és akkor jön ő, mint a hős lovag és megmenti a bajba jutott lányt? Ehh, Tatsu, az élet nem egy tündérmese, megtanulhatnád már... Inkább... visszamegy a többiekhez, legalább nem zavarja meg őket. Ott talán van is rá szükség.

- Jól van, mehetünk! - kelt fel egy idő után Nami a szikláról, melyen ücsörgött. A toronyra nézett - Már nem olyan vészes, szerintem nem kell miattam még egyszer megállnunk. Tényleg sajnálom!
- Azért ne vidd túlzásba, jó? Nem áll jól neked!
Nami meglepetten kapta oda a fejét. Most csak hallucinált, ugye? Ha ugyanezt a mondatot valaki másnak a hangján hallotta volna, értené is, de...
- Kenta! - szólt rá Midori.
- Most mi van? Beleegyeztem, hogy velünk tartsanak és talán, hangsúlyozom talán, ha úgy viselkednek elviselem azt is, ha kijutnak velünk együtt. Mert a segítségünkre lehetnek és mert nem vagyok olyan, mint ők, nem tudok egyszerűen halálra ítélni másokat, mert az a saját túlélésem megkönnyíteni. De azért nem kell túljátszani a dolgokat. Bocsánatot kérni mindenért miközben... Nekem ez sok, jó? Nem én gyilkoltam, vagy legalábbis nem ennyit és nem szórakozásból. Ne nekem kelljen elszégyellnem magam, azért, amit gondolok, jó?!
Midori az ajkát harapdálta, míg Natsuki elégedett mosollyal indult meg előre. Nami lehajtott fejjel, megtartva az egészséges távolságot követte.

Akihito hátát egy fának támasztva állt, s gondolkodott. Mit kéne most tenniük? Megkeresni a maradék két embert? Vagy várni míg azok találják meg őket? Túlélhetik? Van rá reális esélyük? Igaz, Kaorival gyakorlatilag sérülésmentesen bántak el. Előny, hogy ketten vannak. Remélhetőleg a másik kettő nem sapatban dolgozik és akkor... megúszhatják. És... utána... Elszorult a szíve a félelemtől. Milyen érzés lehet meghalni?

Hayate behatóan tanulmányozta a gépeket. Egész ügyes... erre még ő sem számított volna. Lássuk csak...
- Mit csinálsz? - nézett rá kérdőn Eizan, amíg a másik levágta magát a gép előtti székre.
- Kicsit megnézem itt a dolgokat... hmm... ez meg...? Hangformátumú file-ok... nocsak...
- Igen, felvételek is készültek, ezért mondtuk, hogy amíg rajtatok van a nyakörv, nemigen kéne beszélgetni.
- Tényleg. Bár furcsa, hogy kamerákat még nem telepítettek, lehet, hogy jobban járnának vele. Nekünk mindenesetre csak jót tettek vele, nehezebben vagyunk követhetőek. Ó, ez pedig a térkép. Namiék már elég közel, azok meg Akihitoék? Az meg ott az iskola... mellette meg akkor Kuroshi. Kár, hogy a bentieket nem látjuk, igazán érdekelne, mennyien vannak bent.
- Már megint ezzel az egyedül leverek mindenkit dumával akarsz jönni? - horkant fel halkan Kazushige, de ahhoz elég hangosan, hogy az hallja, akinek nem kéne.
- Jöhetsz velem, ha ennyire féltesz - villantott felé egy mosolyt Hayate. Kezdte sejteni, hogy a srác valójában nem sejt semmit, pusztán szörnyen gyanakvó. Bár mindegy, előbb-utóbb lehet, hogy úgyis megtudják. Nem engednék el különben, ha nem tudnák az igazságot. Vagy szökjön meg ő is, mint Midoriék? Igen, végülis ez is egy megoldás... De fennáll az esélye, hogy elbukik, és az milyen gáz már. Nem, muszáj lesz velük átbeszélni a dolgokat.

- De most komolyan... Mit tervezel? - firtatta Ichiru közelebb sétálva a számítógéphez - Hátha van benne valami realitás is, amit beleépíthetünk a közös nagy haditervbe.

Shinji bosszankodva könyökölt egy ablakban. Mióta talált egy szobát, amiből észak felé nyílik kilátás, itt játszott csendes megfigyelőt. De csak kívülről csendeset. Belül tombolt. Annyira szépen haladt a dolog az elején. És erre életben ide fognak jutni! Mindketten. Miért állt le Natsuki! A francba vele, hát csak ráhagyja a piszkos munkát! Nem mintha nem lenne hajlandó akár meghalni is, hogy bosszút álljon, de... ha ilyen rosszul alakulnak a dolgok még megállítják őt a többiek. Nem, egyedül ez nem fog menni. Ki gyűlöli még őket biztosan? Össze kéne szedni az embereket. Elsőként akaratlanul is Yuuka jutott eszébe. Igen, ő bizonyára dühös Sayuri halála miatt. Ha magától nem is tenne semmit, ha egy kicsit felpiszkálja, hogy mégse élhetik túl ilyen egyszerűen a gyilkosai... Hat halott... De nem tudta kik a többiek. Csak Sayurit és Himenot. Himeno kikkel is volt? Hiroshi és Ichiro. Vajon ők milyen dühösek?
Úgy döntött megnézi ideért-e már a csapat. Ideje velük is megtárgyalni ezt a kérdést, ha a fentiek ilyen idióták. Haruka túl idealista, Daisuke nagy ívben tesz mindenre, tőlük túl sokat nem várhat...

Hayate nagyon hosszú idő óta először habozott. Ha most elmondja, onnan nincs visszaút. Akkor felfedi egész eddigi életét előttük. Vagyis egy részét, azért nem kell mindenről tudniuk. Ó, remek, közben Tatsuya is befutott és elég lehangolt fejet vág. A hallgatóság megvan, már csak el kell kezdenie.
- Nos... mondtam, hogy elég... furcsa hobbijaim voltak. Csakhogy ezeket a 'hobbikat' választották nekem, nem önszántamból űztem. Az a helyzet hogy a harcművészet csak egy része volt egy elég hosszú kiképzési folyamatnak.
- Kiképzés? - kérdezett közbe akaratlanul Hiroshi.
- Igen, kiképzés - bólintott Hayate - A kormány számára képeztek ki. Hogy pontosan mire, az most lényegtelen. A fontos számunkra most az, hogy megtanultam bejutni eléggé védett helyekre is, és... nos igen, mégsem mindegy ez a része. Igen, ölni is megtanultam, már ahogy ezt lehet tanulni. Csak belecsúszott egy icipici hiba a számításukba, amit talán most vettek csak észre. Nem sikerült elérniük, hogy feltétlen hűséggel adózzak a kormánynak, sőt... Ha fogalmazhatunk így, egy idő után már leginkább kígyót melengettek a keblükön. Ha sikerrel jártak volna, nemigen beszélgetnénk most itt, valószínűleg én is a "ne-vegyük-be-mert-veszélyes" személyek listáján szerepelnék. Hát röviden ennyi.
A szeme sarkából látta, amint Kazushige teljesen elsápadva szinte a falig hátrál. Basszus, ő sejtette, hogy valami nincs rendben vele! És vele volt egy csapatban! Sőt, immár másodszor! Megbízhat-e benne? Mi van, ha mégis ő ölte meg Mizukit? Ezek szerint könnyedén képes lett volna rá... de akkor elmondta volna mindezt...?

Ichiru gyűlölködve nézte Hayatét. Legszívesebben ő is elhátrált volna, nem a félelemtől, vagy a döbbenettől, hanem az undortól. Ott állt szinte mellette és most... hirtelen még a levegőt is mérgezőnek érezte. Szóval a kormány gyilkológépe. Az ő osztályukban! Ha ezt tudta volna... Ó a francba!
Csakhogy... elmondta nekik. Nem tette volna, ha hazudna azt illetően, hogy kinek az oldalán áll, mégis...
- Mért árulod el őket? Öngyilkosság. Akármilyen jó harcost is neveltek belőled, van még egy pár hozzád hasonlójuk... Ki fognak csinálni... Milyen okod lehet akkor?

Na jó, ebből elég... Daisukét már kicsit idegesítette, hogy Benawi és Yuuka még mindig úgy összeölelkezve állnak. Legalább ne akkor, amikor ő is itt van.
- Na másztam... - mondta inkább csak úgy magának.
Hamarosan ismét kissé kiakadt. Na ne... ezek meg pont itt, a lépcső közepén? Bocsi, bocsi, de le szeretnék menni...
- A világért sem akarok zavarni... - kezdte fennhangon - de a lépcső valójában közlekedésre való, bármily meglepő is. Szóval, ha megkérhetlek...
- Bár nem szeretem, ha megzavarnak, de úgyis be akartunk nézni a tanácskozásra - vont vállat Shouri, miközben enyhén lefelé húzta Harukát - Gyere, Haruka.

- Hmm... Nagyon úgy tűnik, kettesben maradtunk - súgta halkan Benawi. Ki tudja mikor, vagy lesz-e még egyáltalán ilyen alkalma. A francba is, nem húzhatja élete végéig, igenis szeretne közelebb kerülni a lányhoz, és megtudni, hogy ő is szeretne-e!

- Elegem lett belőlük - állta Ichiru tekintetét Hayate. - Túl későn jöttem rá, hogy elvették az életem. Szinte semmim sem volt, ami nektek. Család, barátok, szabadidő? Jó vicc... Azon csodálkoztam, hogy legalább iskolába járhattam. Már úgyis tudják, hogy ellenük vagyok, gondolom nekik is feltűnt, hogy nem teszem a dolgom, bármily hülyén is hangzik. Ha most elküldötök, akkor is megpróbálom, max elbukok. Van más választásom? Nem hiszem. Mindössze... vissza akarom kapni az életem. Vagy hogy egészen pontos legyek, azt az életet, amit sohasem élhettem. És mindeközben betenni nekik, ahol csak lehet. Ezért örültem meg a csapatotoknak.