7. - Útban a szabadság felé

- Ugyan, - legyintett Ichiru, de látszott rajta, hogy zavarba jön a lány mosolyától - csak nem hagyom meghalni a legjobb barátom... - leérve körbenézett - Na, merre kezdjünk? Mi van itt egyáltalán. Konyha, ezt már tudjuk. A bejárati résznél meg egy nagy szekrény, nem tudom van-e abban valami... Meg még, kt szoba, ha jól emlékszem, de már nem rémlik mi volt bennük, csak sietve futottam át, mielőtt megjöttetek...

- Nami... - cirógatta meg halkan a lány haját Nobu - Ébresztő...
- Nem alszom... - nyitotta ki a lány a szemét - Csak pihentem...
- Semmit sem aludtál? - kérdezte a fiú.
- De, egy kicsit igen - felelte a lány - Sok mindenről lemaradtam?
- Megbeszéltük a stratégiát. És most bázist váltunk. Az erdő túlfelén lévő házba megyünk. Bírni fogod?
Nami felült az ágyban, és bólintott.
- Innen már csak lefele a hegyről, utána sík terep. Nem probléma.
- Na és mi a stratégia?
Nobu elmosolyodott.
- Szedelőzködjünk össze és menjünk le, hogy véletlenül se ránk kelljen várni. Ott elmesélem.
- Oké - bólintott Nami.

Hayate közben felment, hogy megnézze Mizuki táskáját, ahogy ígérte. Lássuk csak... itt van rögtön a tetején az olló, azt hallotta is, hogy ez a fegyvere. Nem messze észrevette a földön heverő vizesüveget. Lehet, hogy Mizuki kajáját is fent kéne hagyni, ki tudja, mennyire volt alapos Ami. Majd böjtölnek legfeljebb. Na de vissza a táskához. Nem, semmi, tipikus lánytáska. Nem mintha sok lánytáskát látott volna, de körülbelül ilyen tartalmat képzelt el hozzájuk. Ahogy fölállt a táska mellől, valamin megakadt a szeme. Mizuki szemei élettelenül meredtek előre, a nyakából pedig egy medál lógott a kövön összegyűlt vérbe. Hayate kissé félrefordította a fejét, hogy ki tudja venni a betűket. Nocsak, egy angol szó. Ilyenre meg hol tett szert?
'FAITH' hirdették a medálba vésett betűk. Húú, pedig ezt ismeri... mi is a jelentése...? Kis híján felhorkant, mikor eszébe jutott. Hűség, bizalom. Hát Mizuki, ide vitt téged a bizalom.

- Talán... kezdjük a konyhánál, ha már Eizan azt javasolta - vetette fel Yuuka. - Vagy mehetünk sorban is, hogy ne kelljen össze-vissza mászkálnunk, úgy talán gyorsabb. A szekrény van itt legközelebb? Kezdhetnénk mondjuk azzal.

Eizan elérkezett az utolsó szobához a szinten. Lehet, hogy a végén csak a kötéllel tér vissza, ha ennyire nincs itt semmi más... Hirtelen valamiben megakadt a lába és kis híján hasra vágódott. Ez meg mi a szar...?! Fél lábon ugrálva próbált szabaddá válni, de nem nagyon sikerült. Ehh, ha a többiek ezt látták volna... ekkora égést. Eizan, akit majdnem legyőz egy... háló? De mi ez... halászháló? Sima mezei háló? Na jó, ezt nem cipeli. Majd megmondja, hogy itt van, és ha esetleg valaki hasznosnak találná, majd érte jönnek. Akkor hát vissza a többiekhez.

Benawi kinyitotta a szekrény ajtaját, de semmi érdekeset nem talált benne. Poros papírkötegek, könyvek, kacatok... A felverődött portól tüsszentett egyet.
- Huhh, inkább menjünk a konyhába...

Yuukáék hármasa ezúttal a konyhában próbálkozott. Nem volt túl nagy helyiség, de megvolt benne a legtöbb dolog, ami esetleg egy konyhába kelhetett. Yuuka rögtön közelebb lépett a hozzá legközelebbi szekrényhez és kinyitotta.
- Ez szinte üres... - mondta. - Néhány pohár kivételével csak por van itt. Ja nem... van egy pók is a felső polcon.
Találomra kinyitott egy fiókot is, és kiemelt belőle egy kést.
- Kések - tolmácsolta. - És egyéb evőeszközök. Vigyünk belőlük egy párat?

- Ilyenekból van elég, nem? - rántotta meg a vállát Benawi.
- Fegyverből sose árt - mondta Ichiru, s ő is kivett egyet - Elég könnyű, még ha nem is olyan profi, mint amiket én kaptam, talán ezzel is meg tudnám célozni az ellenfeleink. Szerintem rakjuk el őket...

Nami kiérve leült a sziklára.
- Na, akkor mesélj!
- Oké, igyekszem röviden: három részre osztottuk a csapatot... Na jó, három és fél. Vannak, akik behatolnak az iskolába, lesz egy utánpótlás csapat, akik az erdő szélén várnak és végül a házban a sérültek.
- Ahamm - bólintott Nami - És mi a fél?
- Azok közül akik harcolnak hárman előre megyünk, megfigyelni a terepet, aztán vissza a házhoz, beszámolunk és csak utána indulunk ténylegesen támadni.
- Szóval te is benne vagy a háromban, ki gondolta volna. És még... Hayate gondolom. Mondtad, hogy én is jönnék ugye?
- Nyilván, besoroltalak a sebesültek közé...
- Mit csináltál?! - csattant fel Nami.
- Gondoltam, hogy így reaglász. De hidd el, csak útban lennél. És kell valaki, aki védi a többieket.
- Á, szóval harcképtelen vagyok, ezért a suliba nem mehetek, de azért védjem meg a harmadik csoportot, ha hátba támadnak... Legalább ne lennének ellentétes érveid!
- Ezek nem ellentétesek! Próbállak kímélni a harctól, ha lehet. És a suli az extrán veszélyes. De tudom, hogy ha nincs más választásod harcolni fogsz, ésjól is, csakhogy... Nami, ha erre sor kerül, nem fogod visszafogni magad, jól sejtem?
A lány bólintott.
- De akkor... megint felszakadhat a sebed és... - megrázta a fejét - Nem akarom, hogy meghalj! És a többiek... nem fognak segíteni neked...
- Tudom... - mondta a fejét lehajtva Nami - Kik vannak a három csapatban?
Nobu felsorolta. Nami dühösen rágta a száját.
- Minden barátom bemegy! Ezek után hogy kérhetsz, hogy én maradjak ki?! Várjak csendben a házban, míg lehet, hogy mind meghaltok?! És nem is segíthetek! Ha úgy alakul, hát inkább meghalnék veletek!
Nobu megrázta a fejét.
- Egy hülyeségeket beszélsz. Kettő, ha ott vagy Midori és én is rád fogunk figyelni, hogy ne essen bajod, főleg, hogy sebesült vagy. Rontanád az esélyeink, érted?
Nami értette. De megérteni nem tudta.

- Hát, ezen az asztalon nem nagyon van abrosz - csóválta a fejét Yuuka. - És nem is nagyon akarom tudni, mikor volt utoljára. ... Vajon tényleg van itt valami gyógyszeres fiók vagy polc, esetleg az csak Eizanéknál működik...?
A következő szekrényhez lépett és kinyitotta, de nem járt sok eredménnyel.
- Hát itt nincs...

- Fönt semmi - ment vissza a többiekhez Hayate. - A kaját meg inkább nem kockáztattam, tudva, hogyan halt meg Mizuki. De látom itt már készen is vagytok. Akkor mehetünk le?

Kiérve Natsuki igyekezett nem észrevenni Nobuékat. Mért csak ők vannak itt? A lehető legmesszebb sétált tőlük, s úgy ült le egy sziklára, hogy ne is feléjük nézzen. Csendben várt, hogy mindenki leérjen. Még jó, hogy nincsenek egy csapatban, de... A ház felé menet, sőt még utána Hayatéékre várva is el kell viselnie őt. És ami még rosszabb Nami szemszögéből nézve legalábbis, hogy Shinji is ott lesz. De legalább az utánpótlás csapatban van, így se Nami, se Nobu mellett nem. Nem véletlenül döntött így, igaz? Viszont a házban maradó csapat... Kikre is bízza Benawit és Yuukát? Ichiru, na igen, ő azért tud harcolni. Legalábbis nem sérült. Nami is tud ha kell, de akarna? Daisukét semmi se érdekli. Kazushige meg a harc... Ollóval mi? A fele csapat hasznavehetetlen. Vagy sérült és marhára harcolni akar, ergó kinyiratja magát, vagy semmi baja, csak rohadtul nem érdekli az egész. Szép kis csapat... Tényleg csak imádkozhatnak, hogy ne történjen semmi!

- Aha, mehetünk - bólintott Kenta, vállára vetve zsákját. Midori is megindult utána. Csak most jött rá, hogy mindketten a suliban fognak harcolni. Együtt. Vajon... nem fog túl sok figyelmet fordítani rá a fiú? Nem lenne jó, ha emiatt a fiú megsérülne... Dehát hiába kérné meg, h te Kenta, ne figyelj rám, azzal... csak rontana a helyzeten, mi?

- Szerintem itt nem laktak már vagy egy évtizede... - morogta Benawi - Ennyi port még sose láttam... És semmi használható dolog...
- Hát akkor, ennyi... Fussuk még át a másik két szobát, bár nem hiszem, hogy bármit is találnánk - mondta Ichiru és elindult kifelé.

A többiek is lassan felszedelőzködtek és menetre készen indultak lefelé. Daisuke hanyagul átvetette vállán a hátizsák szíját. Valahogy örült neki, hogy nem kellett átadnia a fegyvereit. Már hasznára váltak, nem szívesen mondott volna le róluk. Főleg nem egy ilyen helyen. Mehetett volna a harcolók sorába, ha akart volna. És azzal jobban járt volna? Ha megsérül, nem valószínű, hogy túl sokan foglalkoznának vele. Őt itt valójában senki sem bírja. Hogy ezért ő a felelős? Meglehet. De nem kívánt túlzottan tenni ellene. Miért kéne, hogy bárkinek is fontos legyen...?
Shouri kézen fogta Harukát és még Daisuke előtt elhagyták a szobát. Visszanézve Haruka tekintete még találkozott Tatsuyáéval. És a lány nem tudott róla semmit sem leolvasni. Most talán először nem látott bele Tatsu fejébe, nem tudta volna megmondani, milyen érzelmek ültek ki az arcára. Az úton legkésőbb már tényleg beszélniük kell, bárhogy is nem akarózott.

Yuukáék átkutatták a következő szobát is, de ott sem nagyon jártak sikerrel. Semmi használható, csak por, és mindenféle kacat.
- Szerintem itt nem nagyon találunk semmit... - nézett körbe Yuuka. - Érdemes még az az egy szoba?

Shinji még várt egy kicsit, miután mindenki kiment, hátha valaki meggondolná magát. No jó, senki sem vonta kérdőre, hogy minek ücsörög még mindig itt. Lassan odasétált a géphez. Akkor nézzük... Pár perc alatt letudja, senki sem fogja észrevenni, hogy babrált vele...

- Szerintem hagyjuk - mondta Benawi, s Ichirura is odapillantott. Az megrántotta a vállát.
- Jól van, menjünk ki...

Eizan már feleslegesnek találta felmenni, mikor úgyis lentről indulnak majd. Mielőtt kiért volna a torony elé, még épp látta a szintén kifelé tartó Ichirut, Benawit és Yuukát. Tehát ők is végeztek. Vajon találtak valamit.
- Mi újság? - várta be őket. - Esetleg valami?
- Csak kések - csóválta a fejét Yuuka. - De amint látom, te találtál valamit.
- Ó, igen... - igazította meg Eizan a vállára vetett kötelet. - De csak ennyit. Ja, meg egy bokatörő hálót is, de össz-vissz ennyi.

Midori és Kenta együtt sétáltak ki a toronyból. A lány meglepve s egyszerre megnyugodva vette tudomásul, hogy bár csak hárman voltak kinn, nem estek egyásnak. De ezek szerint lenn se az imént, pedig kettesben volt az a két lány. Akkor... tényleg nyugi van? Nem vesznek tudomást egymásról? Aggódva pillantott Namira. Az kissé duzzogva ült Nobu mellett. Ők se beszélgettek. Auccs... Ez nagyon leghangoló kép. Nekitámaszkodott a torony falának, s a mellette ácsorgó Kentára nézett. Hm, úgy tűnik ő is csak megállt itt. Itt akar maradni mellette? Na... vajon mondani akar valamit, vagy csak igyekszik mindenk pillanatot kihasználni? Vagy nincs semmi, csak már ő lett túl paranoiás...

Hayate úgymond vezetésével a többiek is lefelé vették útjukat. Ichiro barátja karja felé nyúlt, hogy kicsit megtámogassa lefelé, de Hiroshi eltolta a kezét.
- Menni fog - nézett az előttük lévő lépcsőkre. - Ígérem, nem zúgok le.
- Azt ajánlom is...
Utánuk jöttek Harukáék, mögöttük pedig Kazushige. Tatsuya inkább kicsit hátramaradt, hogy gondolkodni tudjon. Lélekben lassan felkészült rá, hogy lemondjon valami számára nagyon fontosról. Ha nem is teljes mértékben, de... nem lesz olyan, amilyennek szeretné. Ezt kezdte biztosra venni. És rosszul érezte magát, hogy még arra sem volt képes, hogy a hátvéd csapatba menjen. Vajon tényleg csak a sebe miatt volt, vagy nem akart most velük lenni egy csapatban? Hogy legalább egy kicsit ne kelljen néznie. Felsóhajtott.
Daisuke közben az utolsó helye került a sorban. Ehh, nem túl boldog a társaság, de valahogy meg is érti.

- Nem akadályoztad meg, hogy a ti csapatotokba menjek - törte meg végül a csendet Midori. Kenta meglepetten nézett rá.
- Tudtam volna?
- Hát... azért... biztosan...
A fiú elmosolyodott.
- Ha azt várod, hogy most szónoklatot tartsak arról, hogy ez milyen veszélyes, meg a sebeid... Okos lány vagy te, tudsz döntéseket hozni. Nem foghatlak állandóan vissza. Nem is lehet. Eleget próbálkoztam ahhoz, hogy rájöjjek teljesen felesleges.
- Akkor... ez azt jelenti, hogy most már nem vigyázol rám? - pislogott rá Midori.
- Hé, ezt nem mondtam, persze, hogy vigyázok! Mindenkire odafigyelek!
- Ahm, jó, de... . nem találta a szavakat.
- De?
- Nem félsz, hogy... hülyeséget csinálok?
- Nem. Biztos, hogy fogsz. Ez már csak hozzád tartozik.
Midori csípőre vágta a kezét.
- Ez meg milyenféle válasz?!
- Őszinte - vonta meg a vállát Kenta, s elfordította a fejét. Érdeklődve tanulmányozta a magányosan ücsörgő Natsukit. Midori bizonytalanul méregette a fiút. Most... megsértődött? Dehát min?!

Shinji sóhajtva pörgette végig még egyszer a fileokat. Hát... ennyi... Jól van. Akkor irány a többiek után!

- Úgy látom, közben a többiek is szállingóznak - jegyezte meg Yuuka. - Menjünk ki mi is, nem?
- De - bólintott Eizan. - Lassan szerintem mindenki lent lesz, utána már indulunk is. Hát akkor másszunk.
Ők is megindultak kifelé, és közben észrevették a lefelé jövő többieket. Furcsa lesz most elhagyni a tornyot, és maga a tény is, hogy újra harcolniuk kell... de ezúttal felnőttek ellen. És a társaikra is jobban kell figyelni. Egyetlen apró ballépés végzetes lehet. Vajon mind túlélik ezt a napot?

A toronyból kiérve Benawit meglepte, hogy Nobuék bár egymás mellett ücsörögnek, egy szót se váltanak. Elvégre Hayate, Kenta meg a fiú mindjárt előre sietnek, és... ki tudja, ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok, soha több nem látják őket. Ha ő szakadna így el Yuukától, hát... nem tudja pontosan mit csinálna, de... Biztos nem csak nézne ki a fejéből! De szerencsére most mind hárman együtt vannak. Ez a legjobb, ami csak történhetett.
- Mondd csak Ichiru, - szólalt meg hirtelen - ha kinn leszünk felhívjuk Emikoékat? Mármint, hogy első körben mehetünk-e hozzájuk? Ott az egész csapat is meg tudna bújni míg kitaláljuk hogyan tovább.
- Ahahm, szerintem működne. Napokig is tudnának rejtegetni bennünket. Nem utasítanák vissza.
- Semmiképp sem - bólogatott Benawi - Végülis életük legnagyobb dobása, nem? Körözött - vagymi - személyeket rejtegetni a kormány elől. Emiko oda lesz! Órákat fog faggatni téged, hogy mi mindent csináltál!
Ichiru felnyögött.
- ... kell lennie más megoldásnak is... Biztos már is rejtegetne bennünket!
Benawi elnevette magát.
- Na, ennyire nem félhetsz tőle!
- Fél a franc, csak semmi kedvem nincs ahhoz, hogy a nyakamra akaszkodjon.
- Hát az enyémre nem fog, mert nekem itt van Yuuka, és azért ezt ő figyelembe venné. Meg ő amúgy is rád hajt...
- Fogd már be! - morgolódott Ichiru - Arra hajt, hogy az őrületbe kergessen... Mindenbe beleköt, amivelem kapcsolatos.
- Igen? De ez legalább kölcsönös...
- Ez nem igaz, én csak... Tudod mit, csak hagyjuk a témát!
Benawi megrántotta a vállát.
- Jól van, hagyjuk - mondta, de egy rövid hallgatás után újra megszólalt - De azért hiányzik, igaz?
- A csapat? Persze!
- De... úgy értem...
- Tudom, hogy érted. De valahogy... persze, hiányzik, de tudom, hogy fog nyitni, szóról szóra... "Ti, két idióta, hogy tudtatok ebbe belekeveredni! Benawi! Mi ez a bazi nagy kötés?! Mért nem vigyáztál rá Ichiru?! Micsoda?! Hogy láttad ezt te el... És mi ez a szakadt kötés rajtad, te jó ég! Na, gyere azonnal... Semmi, de..." és ezen a ponton rángat el a fülemnél fogva...
Ichiru megdörzsölte a fülcimpáját.
- Valahogy ebből nem kérnék...
- Csak furán fejezi ki a szeretetét... Mondtam, hogy nagyon hasonlítotok...
Ichiru megrázta a fejét.
- Szerintem bénának tart. Sose kezelt igazi csapattagként. Te vagy a zseni...
- Ugyan már... - rézta a fejét Benawi - Te is tudod, hogy ez nem így van. Mit gondolsz, mért ugrat téged állandóan?
Ichiru megrántotta a vállát.

Yuuka növekvő érdeklődéssel hallgatta a fiúk beszélgetését. Már máskor is hallott Benawitól "a csapatról", de még mindig nem értette, mi ez az egész. Mibe keveredtek ők ketten? És ki ez az Emiko? Valami lány, az nyilvánvaló... vagyis gondolta, hogy nem egy pasi hajt Ichirure... De akkor is, ez még így túl rejtélyes. Vajon válaszolnának, ha most rákérdezne, vagy kitérnének előle? Nem, mégsem próbálja most meg. Majd elmondják, ha itt lesz az ideje, amikor már tényleg kifejthetik a tervüket. Amikor már tényleg úton lesznek innen kifelé. Hiába nyugtatgatta magát, kérdő tekintetét mégsem tudta elfojtani. Egyre csak az motoszkált a fejében, hogy hogyan kerültek Benawiék kapcsolatba ezzel a titokzatos csapattal. És hogy mégis mi a célja egy olyan csoportosulásnak, mely ezer örömmel rejtegetne szökevényeket? Csak nem... valami kormányellenes dolog? Benawival és Ichiruvel?

- Na itt is vagyunk - lépett ki Hayate is az épületből, majd egyből felmérte, kik vannak már itt. Ha a többiek is kiértnek, akik utána jöttek, akkor már tényleg mindenki. És akkor máris indulhatnak. Pár lépést tett a lefelé vezető lejtő felé, majd az erdőt méregette. Oda kell eljutni, lehetőleg minél előbb. Próbálta innen körbekémlelni a vidéket, ha már föntről elfelejtette, de nem észlelt semmi gyanúsat. És épp ez volt a gyanús. Valami kell, hogy készülődjön. Tényleg jobb, ha mielőtt mennek.

Kivételesen Ichiru előbb vette észre Yuuka kíváncsi tekintetét, mint Benawi.
- Nocsak, semmit se meséltél neki? - kérdezte Benawit.
- Hm? - kapta fel az a fejét - Oh, hát én... nem nagyon volt rá idő... - szabadkozott. Idő, mi? Olyan elfoglaltak voltak eddig, hogy csak na...
- Ehh, te sose dicsekedsz... - rázta a fejét Ichiru.
- Ilyen dologgal csak egy idióta dicsekszik - mondta szúrós tekintettel Benawi, aztán Yuukához fordult - Én, nem mintha... titkolni akarnám, vagy ilyesmi... csak azt sem tudom, hogy fogjak hozzá... Hát azt... már mondtam, hogy tudok valakiket, akik szívesen segítenének, és... talán már azt is leszűrted, hogy a barátaink... Ichiru meg én is benne voltunk, vagyunk valamifelé... bandában, vagy inkább szervezetben. Nem tudom mi mást mondhatnék még - tárta szét tehetetlenül a kezét. Még sosem kényszerült rá, hogy definiálja mit is csinálnak ők tulajdonképpen. Ichiru pedig élvezte, ahogy Benawi szenved a szavakkal. Most még nem segít be...

Shinji párosával szedte a lépcsőfokokat. Talán nem lesz olyan feltűnő a lemaradása.

- Akkor hát indulunk? - kérdezte türelmetlenül felpattanva Nobu, s Hayate mellé sétált - Ha így haladunk, dél lesz mire tényleg támadásba lendülhetünk...
Midori szorongva nézett Kentra. Akkor most ők előre sietnek, igaz? Nami, Tatsuya, Benawi meg Hiroshi miatt hamar le fognak maradni. Nem kéne... mondania valamit a fiúnak? Persze... találkoznak még... biztosan... együtt fognak harcolni, de mégis... Azért ez most... egy búcsú. És veszélyes. Eddig mindig a fiú aggódott miatta, most rajta a sor, igaz?

Yuuka igyekezett úgy csinálni, mint aki érti, de csak egyre több kérdés vetődött fel benne. És mintha kicsit Benawi is zavarban lenne magyarázkodás közben. Ennyire nehéz összeszedni, hogy mit csináltak? Vagy... te jó ég, tényleg, mit csináltak? Nem túl jó így, hogy különböző feltételezésekbe bocsátkozik.
- És... volt valami célja is ennek a bandának, vagy csak úgy volt...? - tette fel végül az egyik kérdését.

Ichiru akaratlanul is elvigyorodott. Volt-e célja... Milyen naív kislány. Azért nagy nehezen visszafogta magát. Hadd magyarázkodjon Benawi.
- Célja? - kérdezett vissza zavartan - Hát... konkrétan... Volt. Vagyis... - Ichirure pillantott - Amit konkrét célunknak nevezhetnénk, az eléggé megvalósíthatatlan, de... Azért igyekezteünk a saját eszközeinnek közelebb kerülni a... nemes célhoz...
- Na mi van, szégyenled kimondani? - vágott közbe türelmetlenül Ichiru.
- Fenéket szégyenlem! Nem, én büszke vagyok rá, csak... - vett egy nagy levegőt - A kormány ellen szervezkedtünk.

Végre Daisuke is kilépett az ajtón, de még épp hallotta Nobu mondatának végét. Dél... csak nem akarnak akkor támadni, tök meleg lesz meg minden. Bár annyira nem vészes... Ő meg mit aggódik, vagy legalábbis tesz úgy, mintha aggódna? Akkor és azt csinálnak, amit akarnak, ő csak idecsapódott. Ha Eizan akkor nem szól be neki, lehet, hogy már rég elintézte volna, hogy halott legyen. Van egyáltalán keresnivalója a csapatban? Csak mert eddig sem sokat tett hozzá, és csak az kapcsolja ide, hogy ki akar jutni. Ehh, mindegy, ha már eddig eljött, marad a végéig. És kíváncsian figyeli a fejleményeket.

- Ó... - bukott ki Yuukából. Tehát mégiscsak... - És... izé... miket csináltatok a cél érdekében? Mit csinált egy rakás tizenéves? Vagy... nem mind vagytok ilyen fiatalok? Nem mintha számítana a korotok, mert itt láttam, mire vagytok képesek, de... azért...
Azért durva, hogy Benawi és Ichiru egy ilyen banda tagjai voltak... És nap mint nap együtt jártak iskolába és senkinek nem tűnt fel. Mondjuk sok minden elkerülte a figyelmüket, Hayatéről sem tudtak. És még ki tudja, mi mindenről... Milyen titkokat rejt még ez az osztály? Várható még hasonló meglepetés? És ha igen... pozitív vagy negatív?

- De, leginkább a mi korosztályunk... - magyarázta Benawi - És... ezt-azt... apróságokat...
- Aproóságokat, mi? - mosolygott Ichiru, és Yuukához fordult - Még a hírekben is voltunk. Bár a terroristacsoport kifejezést kikérném magamnak... Hogy pattogott Emiko is, hogy, hogy merészelnek így hívni minket - emlékeztette Benawit - Csak azzal lehetett lenyugtatni, hogy nem kaptak el bennünket, sőt rohadtul rossz nyomon járnak. Sose gondolták volna, hogy diákbanda vagyunk. Radásul még egyszer se hibáztunk!
- Hát... ez azért túlzás...
- Most a robbantásos dolog miatt mondod? Nem buktunk le. És nem is lett baj belőle...
- Ichiru, ezt nem kéne... - rázta a fejét Benawi, de az folytatta.
- Yuuka, emlékszel, mikor a suliban is napokig a tartományunkban lévő kormányhivatal elleni merénylet volt a téma? Rendesen beszartak azért... És mi csináltuk az egészet, úgy bizony! - húzta ki magát büszkén. Benawi idegesen torporogva bámulta a földet. Végül nem egészen ott és akkor robbant a bomba, így senki sem halt meg, de ha... minden úgy sikerül ahogy tervezik... már akkor gyilkossá válhatott volna. A fenébe is, azért ők is emberek! És ezek még csak nem a kormány legfőbb fejesei voltak! A többségük csak egyszerű alkalmazott... Persze, nem támadhatják meg egyből a Vezér házát, na de mégis!
Hayate felé pislogott. Akkoriban még ő is a kormány embere lehetett? Tehát bár nem tudtak róla, halálos ellenségek voltak. Osztálytársak és... mi lett volna, ha kiderül? Ichiru ki akarta volna nyírni az biztos. Csoda, hogy most ilyen nyugodt... És Hayate? Ha Ichiru nekiesik, biztos a másik idnult volna jobb esélyekkel. Még most is tartott attól, hogy Hayate megtudja kik is ők. Ő biztos többet tudott a robbantásos akcióról, mint amit diákként a hírekben hallhatott. A szüleinek is biztos meg volt a maga véleménye az esetről... Akkoriban az iskolában Hayate nem nagyon hallatta a vélenényét a témáról. Most már nyilvánvaló miért. Mégis mit gondolna, ha megtudná, hogy ők tették? És... Yuuka most mit gondol?

Shinji leérkezve nem nagyon villogott, hogy most futott be. Csak némán a falnak támaszkodott, mintha már percek óta várna.

Yuuka elkerekedett szemekkel pislogott a fiúkra. Azok... ők voltak? Azzal a bombával? Hogy tudtak olyat összerakni...? Hogy voltak képesek egyáltalán ilyen messzire elmenni? Merénylet... És ennek tényleg mindketten részei voltak és büszkék is rá? Mi lett volna, ha tényleg sikerül, ha nem úgy sül el a dolog végül? Rengeteg halott lehetett volna... Vajon ők gondolták meg magukat a legvégén, vagy csak félresikerült a merénylet és tényleg végre akarták hajtani?
Nem tudta, hogyan álljon az egészhez. Eddig valahogy eszébe nem jutott volna ilyet feltételezni. Ez most... olyan furcsán jön ki. Most mégsem volt képes annyira elítélni őket, mint korábban tette volna. Igen, kissé megrökönyödött, ha akarta sem tudta volna titkolni, de mióta bekerültek a Programba, teljesen más szemmel nézett a kormányra. És eléggé negatívan látta a dolgokat.
- Hű... - nyögte ki végül, de egyenlőre nem tudott több megjegyzést fűzni a dologhoz. Ezen még egy ideig úgyis rágódni fog. De most mindegy a múlt, a jövő számít, a túlélés. - És ők... ők tudnának minket rejtegetni...? Mindannyiunkat?

Hayate csak a szeme sarkából követte Shinji mozdulatait. Nocsak, valaki kicsit később jött. Milyen elfoglaltságot találhatott? Ha pozitív akarna lenni, azt mondaná, hogy biztos csak fent hagyott valamit és visszament érte. Vagy ki kellett mennie a mosdóba. Mindegyik logikusnak hangzott is volt is rá esély. De Shinjit elnézve... mire számíthatnak most tőle? A hangulata valószínűleg még mindig pocsék és néhány dologban nem ért egyet - főleg bizonyos személyeket illetően.
Nem szólt semmit, csak némán elraktározta magában az információt.
- Most már mindenki itt van - szólalt meg. - Akár indulhatunk is.

/igen, ezt is megdobtam XD/

Benawi továbbra is ökölbe szorított kézzel bámulta a földet. Képtelen volt Yuuka szemébe nézni. Nem akarta látni az arcát, még sejteni se akarta, miket gondol most róla... Ichiru válaszot helyette.
- Hát legalábbis... meg fogják próbálni. És mindent meg fognak tenni, ami az erejükből telik. Kettős okuk is van. Kibaszni a kormánnyal, és megmenteni a barátaik életét. Szóval... menni fog. Jó kis csapat az, hidd el!

Shinji hanyagul Hayatére pillantott Szóval mégis észrevette. Picsába, valaki túl figyelmes itt... De legalább nem jártatja feleslegesen a száját. Még mindig a jobbik eset.
Jól van, akkor hát indulunk. Állapította meg magában Kenta, s Hayate felé indult. Meglepetten nézett hátra, ahogy érezte, hogy Midori megfogja a karját, s gyenge rántással visszahúzza. Kíváncsian nézett rá. Midorit zavarba hozta a kérdő tekintet.
- Csak... vigyázz magadra, jó? - motyogta alig hallhatóan. Kenta elkerekedett szemmel nézte a lányt.
- Ne aggódj! - tette rá másik kezét a lányéra. Midori bólintott, s elengedte a fiú karját. Még egy pillanatig csak álltak egymással szemben, aztán Kenta elsétált. Midori hevesen dobogó szívvel nézett utána.

Hayatéék hármasa után lassan megindultak a többiek is. Ha bárki figyelte volna fenntről őket igencsak feltűnést keltettek volna. De nem hallatszott semmifelé helikopterzúgás, semmi rendellenes hang. Natsuki feltűnésmentesen Eizan mellé került. Egyenlőre egy szót sem szólt a fiúhoz, csak rámosolygott. Midori látva, hogy Nami egyedül maradt, ami persze várható volt, gyorsan csapódott mellé. Szemeivel mégis az elöl gyalogló Kentát kereste. Vajon milyen hamar fognak leszakadni a csapattól? Nyugtalanul forgolódott a sebesültebbeket keresve. Vajon mennyire lassítják majd őket? Nem kell majd leállni valaki miatt? Oda kell figyelniük, hogy senki se eröltesse meg magát. Mert elnézve a csapatot, senki sem szólna, ha rosszul bírja a mászást.

- Remélem igazatok lesz... - mondta halkan Yuuka, majd a többiek készülődésére felkapta a fejét. - Ó... közben azt hiszem indulunk.
Búcsúzóul még felnézett a toronyra. Különös egy hely... három osztálytársuk feküdt ott holtan, neki most mégis inkább kellemes emlékek jutottak róla eszébe. Első csókja Benawival, amikor egymás mellett aludtak, utána fönt a tetőn... Ezeket már nem vehetik el tőle, emlékszik rájuk, amíg csak él. Hát... viszlát torony. Mindezek ellenére többé nem akarlak látni.

Eizan visszamosolygott a lányra, és gondolatban azt fontolgatta, milyen hatást váltana ki, ha megfogná a kezét. Mit szólnának a többiek? Na és Natsuki? Zavarná, hogy látják őket így? Már megint egy dilemma... lehetséges, hogy egy egyszerű kézfogással elront mindent?
Amíg így tipródott, kezével mégiscsak sikerült nagy véletlenül hozzáérnie a lány kezéhez. Gyerünk Eizan, fogd vissza magad! Véletlen volt, mi? Na persze...
De... ő tényleg csak a kezét fogná meg... Kinéznék érte vagy mi?

Natsuki megérezve a fiú kezének puha érintését, ijedten húzta odaébb az övét. Észre sem vette, hogy ennyire közel jött hozzá. Gondolatban, már ott ját, hogy a fiú vállának dönti a fejét, és... te jó ég, ha nem figyel oda, tényleg megcsinálja. Nyugi-nyugi, lassíts már! Itt mindenki látná! Nem járkálhatnak úgy, mint egy pár...

Shinji zsebredugott kézzel sétált valahol a csapat végén. Cseppet sem zavarta a sziklás terep, amúgy is a lába elé nézett, nem a többieket figyelte, nem tartott az orrabukástól.

- Shouri... - kezdte halkan Haruka, miközben egymás mellett lépkedtek. - Mondanom kell valamit. Vagyis inkább kérnem. És arra is kérnélek, hogy ne akadj ki miatta, rendben?
- Erre így látatlanban elég nehéz rábólintani - vonta föl a szemöldökét a fiú.
- Csak annyi, hogy... kicsit beszélnem kell Tatsuyával. Majd később, csak hogy...
- Muszáj?
- Ne csináld ezt velem, sok éve a barátom már. Sőt, régebb óta ismerem, mint téged. Nem azt kérem, hogy kedveld, csak hogy hagyd békén és lehetőleg ne féltékenykedj, ha...
- Azt könnyű mondani.
- Ne mondd, hogy túl sok, amit kérek. Ha nem tűnt volna fel, nem küldtelek el a francba, még itt vagyok melletted. De ha túlságosan is ki akarsz sajátítani és elszakítasz a barátaimtól, nem leszünk jóban...
Shouri konokul hallgatott és előre szegezte tekintetét.
- Nos? - kérdezte egy idő után Haruka.
- Mit nos?
- Belemész?
- Van más választásom? - sóhajtott látványosan a fiú, majd elmosolyodott. - Vigyáznom kell veled, lassan túlteszel rajtam ravaszságban. Nehogy azt hidd, hogy mindig hagylak majd győzni.

- Oké... lehet, hogy én vagyok a hülye... - szólalt meg egyszercsak Nami, fojtott hangon - De... mit keres Natsuki Eizan mellett? Konkrétan... ott sétál mellette... Nem csak úgy... a közelében... hanem... mellette van... Mármint...
- ... mármint mellette? Vagy esetleg azt akartad meállapítani, hogy mellette van? Vagy sétál, járkál, ott halad... - sorolta Midori.
- Jajj fogd már be, ne csinálj viccet belőle! - nézett rá komolyan Nami - Mit keres... ott? Natsuki nem szokott... vele beszélgetni.
- Tudtad, hogy Natsuki Benawival is nagy span lett?
- Micsoda?! - csattant fel már kicsivel hangosabban Nami.
- Bizony, meg Yuukával. Hosszú ideig voltak együtt, megmentette őket Soranotól és mivel Benawi megsérült ott maradt mellettük, mi is a hegyen futottunk össze velük.
- Ah, ja.. tudom, mi is... De... azt hittem, nem is tudom, csak kényszerűségből vagy... szóal csak segít nekik.. csak úgy... de... barátok is?
Midori megrántotta a vállát.
- Nem tudom, Natsuki aggódik miattuk. És hát együtt ment ki Eizannal a többieket megkeresni, szóval... vele is jóban van.
Nami értetlenül rázta meg a fejét.
- Dehát, annyira nem egy stílusúak! Miért foglalkozna Natsuki Yuukával, vagy Benawival, vagy... én ezt tényleg nem értem! Ő mindig nagyon megválogatta, még csak azt is, hogy kivel áll szóba... No jó, nem mindig, de Sorano óta...
- Hát... ő meghalt... Talán... akkor... - intett egyet a kezével - eltűnt a dolog.
- Ehh, Midori, ez nem olyan, mint valami átok. Nem tánik el csakúgy. ez egy felvett rossz szokás.
- Hát, itt gyorsan változik minden - mondta Midori.
- Igen, ezt vettem észre... - mondta Natsuki a fejét forgatva - Benawi és Yuuka együtt. Ez is egy külön vicc. Azt hittem Benawi rá se néz a nőkre, most meg... Ismerem annyira a pasikat, hogy legyenek erős sejtéseim, mi jár a fejében, ha ránéz... Ez az arc... Tudod ki a másik, akinél ugyanezt gondolom? Kenta! Fogadni mertem volna, hogy a laptopját akarta eljegyezni!
- Nami!
- Tudom, tudom, ne féltékenykedj, most már biztos, hogy téged szeretne kicsit átprogramozgatni... Vagy inkább megfejteni az algoritmusod?
- Nami!!! Ne légy már ennyire...
Nami nevetve gyömöszködte meg a lány fejét.
- De neked is tetszik, igaz?
- Dehogy is! Halálra idegesít!
- Pontosan...
- Mi?! Mi az hogy...? - nézett rá kiakadva Midori.
- Jól szórakozol vele.
- Ehh... Furcsán gondolkodsz...
- Szerintem jól járnál vele. Kell melléd valaki, és ő nem csak megvédene, hanem meg is tudna nevetettni. Ami nagyon kell most neked is.
- Nézd, arra vágyom legkevésbé, hogy pasizzak - mondta Namira nézve - Őszintén mondom. Értékelem az erőfeszítéseit, és szeretném valahogy... viszonozni a sok mindent, amit értem tett, de nem fogok hálából járni vele, vagy ilyesmi... Erre te se kérhetsz!
- Nem is kérnélek ilyesmire - rázta a fejét Nami - De szerintem te is...
- Aggódom miatta igen. De csak mint csapattársért, és mint... nem is tudom, valakiért, akit sajnálok. Felelősnek érezném magam, ha baja esne, mert tudom, hogy... elvonom a figyelmét. Úgy érzem adnom kéne valamit neki, valahogy segítenem kéne, de ha most hagynám, hogy udvaroljon nekem, az... hazugság lenne! Csak rontanám a helyzetet.
- Komolyan így érzel?
- Igen - bólintott Midori nagyon komolyan.
- Értem - sóhajtott fel Nami - Hát ha tényleg nem csak... valami más dolog fog vissza, akkor... Nem foglak vele piszkálni.
- Igazán hálás vagyok!

Eizan halkan felsóhajtott. Ez nehéz lesz... mármint türtőztetnie magát. De így a legjobb, Natsuki is ezt akarja egyenlőre. Most az is elég, hogy mellette lehet, hogy egymás mellett mennek. Alig egy karnyújtásnyira... De legalább itt van, idejött mellé. Türelmesek lesznek, és előbb utóbb tényleg kézen fogva sétálhatnak. Ő várni fog rá.

Natsuki hosszasan bámulta a földet, mire végül megtörte a csendet.
- Miattam jössz harcolni? - kérdezte úgy, hogy még mindig nem tudott ránézni a fiúra.

Kazushige magában bandukolt a többiek között. Nem igazán tudott mihez kezdeni, nem volt, akivel beszélgethetett volna, így inkább lehajtott fejjel lépkedett és csak az útra figyelt. Mit fog ő csinálni a nagyvilágban? Mert nem sok mindenhez ért, csak... kreatív. Jó, igen, tud varrni. És? Mihez kezd majd vele? Most sem sok hasznát látta... Megvarrta a nadrágját, de hamarosan megint kiszakította. Reménytelen... Most sem volt képes harcolni vagy tartaléknak jelentkezni, tudta, hogy úgysem lenne képes rá. Most meg itt lesz a sebesült csapatban, pedig még csak nem is sebesült. Csak használhatatlan...
Kedvetlenül félrerúgott egy útjába kerülő követ, majd hirtelen érezte, hogy ez kéz nehezedik a vállára.
- Hali, Kazushige - mosolygott rá halványan Hiroshi. - Jöttünk boldogítani, olyan magányosnak tűntél.
Ichiro szótlanul lépett barátja mellé. Hát igen, Hiroshi ötlete volt az egész. Ő találta ki, hogy ne hagyják úgy magára a fiút, mint valami kívülállót.
- Kösz - felelte Kazu. - Már nem mintha rászorulnék... vagyis... kösz, tényleg.
- Nincs mit - bólintott Hiroshi.