7. - Útban a szabadság felé

- Harcolni? - rezzent össze Eizan a kérdésre. - Igen... Vagyis is... De nagyrészt igen. Már akkor jelentkeztem az iskola ellen, mikor még nem voltál odafönt. Harcolni akarok érted, és a többiekért is. Nem tudtam volna tétlenül várni. És amikor felszólaltál, hogy mész harcolni, még annyira sem tudtam volna maradni. Remélem nem hátráltatlak majd.

- Tudod min gondolkodtam, Benawi? - kérdezte hirtelen Ichiru.
- Nem, de nem is nagyon szeretném... - felelte az felkapva a fejét. A diú nem foglalkozott a megjegyzéssel és folytatta.
- ... azon, hogy vajon kibírsz-e pár percet Yuuka nélkül.
Benawi összehúzta a szemét. Most megint bele akar kötni?
- Mire gondolsz? - kérdezte óvatosan, s a lányra pillantott. Azóta rá se nézett, hogy a lány megtudta miben is vettek részt ők. Most nyugodtnak tánt az arca, de... lehet hogy így már... nem is tartja ugyanolyan embernek, mint eddig. Vajon... elrontott mindent? Ichiru látványosan sóhajtott egyet, mire a fiú gyorsan elkapta a fejét a lányról.
- Beszélhetnék vele egy kicsit?
Benawi meghökkenten nézett rá.
- Ehhez engedélyt kell kérned? ... Tőlem?
- Négyszemközt.
- Mégis mit akarszt te kettesben megbeszélni vele? - nézett rá gyanakvón. Ichiru megrántotta a vállát. Benawi kérdőn nézett Yuukára. Biztos a lny se örvendezik az ötlettől. Ichirut ismerve ebből sok jó nem sülhet ki...

- Hátráltatni? - nézett a fiúra - Nem, dehogy. Csak... ott mi... akár meg is halhatunk... Mindketten.
Nem tudta, mért hozza fel ezt. Bizonyára tudta a fiú is. Semmi újat nem mondott. Kimondania azt, hogy félti, vagy hogy fél, vagy hogy van veszteni valója... Semmi értelme. Csak ezen agyalnának mindketten, és akkor tényleg nem a harcra figyelnének. Mégis valahogy nyugtalanította, hogy kimondatlanul kavarognak benne a gondolatok.

Yuuka a torony előtt történtek óta először nézett újra Benawi szemébe. Rájött, hogy nem tudja elítélni a múltja miatt. Ez már nem számít. Megtörtént, ami történt, ez már úgysem változik. Ők legalább... nem hagyták cserben egymást a szükségben.
- Szívesen beszélnék vele - mondta nyugtatóan Benawinak, de hogy ebből mennyi volt igaz... Tartott attól, hogy Ichiru mit mondhatna neki, mégis bele kellett egyeznie. Lehet, hogy Benawival kapcsolatos.

- Tudom - sóhajtott Eizan. - De emiatt csak még inkább mennem kell. Meg kell akadályozni, ez nem történhet meg...! Jó, de... természetesen megtörténhet. De szeretnék hinni benne, hogy ha már eddig eljutottunk, tényleg sikerülhet túlélnünk. Mindent bele fogok adni, hogy így legyen. Szeretnék kijutni veled, Natsuki. És... lehet, hogy majd fel kell vetni a többieknek, hogy ha teljesen reménytelennek tűnik a helyzet, akkor... akkor talán legjobb lenne visszavonulni és új tervet kieszelni. Mi értelme, ha mindenki ott veszik? Akkor hiába volt minden. Valamilyen mód csak lesz. Lennie kell.

Benawi megadóan vonta meg a vállát.
- Jól van, akkor lemaradok kicsit. De Ichiru... ne tömd tele túl sok hülyeséggel a fejét!
- Jó-jó - vigyorgott a másik - Túl sokkal ne fogom.
Barátja erre nagyot sóhajtott, majd kissé lassabbra fogta lépteit. A francba, olyan kíváncsi volt rá, mit akar neki mondani. Meg félt is, hogy... valami olyat mondd amivel megbántja a lányt vagy... elidegeníti tőle. Dehát Yuuka okos lány, csak fogja tudni mire figyeljen oda és mire nem... Remélhetőleg...
Ichiru egy jó darabig csak némán sétált a lány mellett, várt, hogy Benawi lemaradjon. Aztán még mindig nem szólalt meg még mindig... vagyon most... csak Benawit akarja idegesíteni, vagy Yuukát vagy mindkettőjüket, vagy...? Benawi idegesen pillantgatott rájuk. Mi a franc van már?!

Yuuka szótlanul lépkedett Ichiru mellett, de egy idő után megunta a feszült várakozást. Összeszedte bátorságát és megszólította a másikat.
- Hallgatlak - mondta halkan, de nem mert Ichiru-re nézni.

- Igen, de... ha rosszul áll a szénánk hogy tudnánk visszavonulni? - aggodalmaskodott Natsuki - Amíg ők lőnek ránk, nem is tudunk menekülni... Bár... ha valami csoda folytán elég messze jutunk, a suliból úgy gondolom enm jönnének ki. Túlveszélyes lenne nekik a kis vackukból kihúzódni, főleg, ha csapdától tartanak... Ha erre az esetre felkészülve az utánpótláscsapat fedez bennünket... De ne legyen erre szükség... Hm... azt is meg kéne beszélni, hogy az utánpótlás milyen jelre mit csináljon. Mert, ha csak megunják a várakozást és fogják maguk, bejönnek az... nem biztos, hogy jól jön ki...

Ichiru egy darabig fontolgatta még, hogy hogy is kezdjen neki, de aztán ne húzta tovább a lány idegeit.
- Mondd csak, mi tetszik neked Benawiban? Mármint minek kezdtél el vele... kavarni, vagy akármit is...? Mit akarsz tőle?
Hát nem nagyobn válogatta meg a szavait. Na mindegy, minek finomkodjon. Ha meglepi a lányt, talán nem fog össze-vissza hazudozni. Talán. Bár nem nézett ki olyan jó mesegyártónak, mint mondjuk Natsuki, dehát... lányoknál sose tudni.

- Jó meglátás - bólintott Eizan. - Ha visszaérnek a felderítők, ezt is alaposan le kell tisztáznunk. Vagy addig is, amíg a házban várakozunk, ezeket megbeszélhetjük, és akkor már haladtunk a tervvel és nem tétlenkedünk. De a visszavonulással igazad van. Ha arra kerül a sor, nagyon necces lesz... Ezt inkább most hagyjuk.
Gyerünk Eizan, gondolkodj, gondolkodj...! Vess fel valami vidámabb témát, megint túl komor ez az egész.

Natsuki akaratlanul is kicsit közelebb húzódott Eizanhoz. Csak akkor vette észre, mikor véletlenül megint egymáshoz értek. Gyorsan távolabb lépett. Ez tényleg nem lehet igaz... Az előbb taktikáról beszélgettek, túlélési taktikáról, és még ilyenkor is... Natsuki, te agyatlan! Fogd már vissza magad! Nyugtalanul pillantott hátra, hogy figyelheti-e őket valaki. Tekintete találkozott a nem messze mögötte haladó Namival. Gyorsan előrekapta a fejét, de érezte, hogy már vörösödik az arca. Fantasztikus, pont ő! Ha meglátja, hogy ők ketten... Jézusom, azt nem éli túl! Nem adhat okot Naminak, hogy agyalni kezdjen rajtuk!

- Tessék? - kérdezett vissza Yuuka. Hát, nem éppen ilyen témára számított, de legalább az bejött, hogy tényleg Benawiról van szó, meg mellesleg róla is. - Én... ez kissé bonyolult... Igazából még az elején találkoztunk, mert egymás után vagyunk a névsorban és pont arra indult el, amerre én. Utána... jöttek Soranoék, és valahol ekörül kezdett el megváltozni minden. Akkor... még csak sajnáltam, hogy részben miattam is sérült meg, és azért is nem menekültem el, mikor megtehettem volna. De utána, ahogy ott feküdt és... - magában felidézte a képet, amikor Benawi az ölébe hajtotta a fejét és úgy pihent meg - ... és akkor már tényleg aggódtam érte. Nem tudom, olyan... hihetetlen az egész. Utána a hegyen is mellém állt és az is nagyon jól esett. Egy idő után csak peregtek magától az események, de nem zavart. Örülök, hogy akkor utánam jött, hogy megszólított. Hogy azóta sem hagyott el... Hogy mit akarok...? Hogy ne legyen baja, hogy tényleg rendbe jöjjön. Hogy kijusson innen, akár velem, akár nélkülem, csak éljen. Hogy legyen nekem. Hogy... hogy...
Nem tudta tovább folytatni, elakadt a hangja. Ő maga is elcsodálkozott, hogy eddig csak úgy ömlöttek belőle a szavak.

Az ismételt érintés megzavarta Eizan koncentrációját, így enyhén elvörösödött.
- Nehéz nem hozzád érni - mosolygott szomorkásan. Basszus, most tényleg kimondta?! Ne folytasd... hallod, ne...!- De ezután, ha lemegy minden, mindent bepótolhatunk majd. Akkor majd nem figyelnek árgus szemek, és nem kell szétrebbenni minden véletlen érintésnél. Várom már... de türelemmel.
Hát ezt... most tényleg kimondta... ó, a franc, hogy még ennyit sem bír ki... De... ha már nem érhet hozzá, legalább beszélhetnek, nem? Ezért is hálásnak kell lennie. És az is volt.

Ichiru a lány szavaira először elfintorodott. Félbe is akarta szakítani, hogy "na persze, tündérmese" vagy valami ilyesmivel, de... Meglepve nézett a lány arcára. Tényleg így gondolja? Ilyen rövid idő alatt... alakulhatnak így a dolgok? Nagyon igyekezett keresni a hibát a lányban. Rá akart jönni a csúnya titokra, hogy csak kihasználja Benawit, vagy valami gonoszságot tervez, vagy valami csúnya dolgot a múltjában, de... mi van, ha nincs semmi ilyesmi? Mi van, ha ennek a tökkelütött Benawinak tényleg sikerült egy rendes lányt találnia?
- Szóval... Azt mondod, hogy tényleg szereted őt? - kérdezte zavartan a fiú - Semmi... semmi kijátszás vagy valami... - persze, majd pont válaszolna rá, ha lenne... - Tudod, nekem Benawi nagyon fontos barátom és igen rosszul viselném, ha megbántanád...

- Tudom - bólintott Yuuka. - De nem csak ezért nem fogom. Nekem... ő tényleg fontos... Ezért, kérlek válaszolj, ichiru...! Tényleg rendbe fog jönni? Tényleg használd az a kenőcs, vagy micsoda? Ugye igen? Ugye tényleg így van...?
Reménykedve fordította a fiúra a tekintetét. Még nem merte beleélni magát, hogy tényleg nincsen semmi baj. De hinni még hitt benne.

- Hát ezzel én is így vagyok... Leszámítva a türelmet - Natsuki gyorsan megrázta a fejét - Ááá, csak tudnám mért mondok ilyeneket, milyen nőnek fogsz így tartani? Borzalmas vagyok, csak tudnám, hova sietek...
"Megszokás, mi?" tette hozzá gondolatban. "Gyorsan ágyba vitetni magad, és gyorsan lelépni, mint mindig. De Eizan nem ilyen! Én se ezt akarom... Mégis így viselkedek, nem tudom visszafogni magam. De ezt... Csak nehogy megtudja valahogy, ha rájön, milyen vagyok... Ott fog hagyni a francba! Úgyhogy muszáj mérsékelned maga Natsuki! A normális lányok, félénkek, pirulósak, hagyják, hogy a fiúnak kelljen noszogatnia őket, ha nem így viselkedsz az... fel fog tűnni neki!"
- Nami, itt van mögöttünk - mondta halkan - Ha feltűnik eki, hogy mi... Mármint, félre ne érts, nem szégyellek, vagy valami, csak... Elkezdene téged piszkálni, azt meg nem akarom... Te jó ég, nem merek hátranézni, de biztos vagyok benne, hogy minket figyel, és már járnak a fogaskerekei, hogy mit keresünk mi egymás mellett... Íme egy kis ízelítő a drága baráti társaságomból... - az ajkába harapott - Vagyis... Az egy szem megmaradt bandatag... - gyorsan igyekezett kiverni a fejéből Kaorit. Nem, most nem keseredhet el, amíg innen ki nem jutottak, bármilyen gonosz is ez így, de nem gondolhat rá... Akkor képtelen lenne rendesen harcolni, vagy akárcsak reaálisan gondolkodni is...

- Nem vagy borzalmas - csóválta meg a fejét Eizan. - Tényleg nem. Legszívesebben én is... áhh, hagyjuk. Nami meg kíváncsi vagyok, miket gondolhat... Biztos szövi itt a kis összeesküvés elméleteit. És mivel nem adunk neki fő támpontokat, csak tippelgethet, nem? Ne aggódj miatta. Ha esetleg tényleg piszkálna... azért azt nem biztos, hogy annyiban hagynám. Mármint kizárólag csak szóban. De nem hiszem, hogy ilyet tervez.... Hmm... megnézzem neked, milyen arcot vág? - nézett töprengve Natsukira. - Vagy csak szítanám a tüzet?

Ichiru tanácstalanul pillantott hátra Benawira. Az gyanakvóan nézett a fiúra, így gyorsan visszafordult.
- A helyzet az, hogy... - mondta Ichiru az utat figyelve - Nem vagyok orvos, ezt már eleget hajtogattam ma, azt hiszem... De ha innen kijutottunk, most már tuti, hogy annak fogok tanulni... - felsóhajtott - Szerintem hasznos volt. Ártani legalábbis nem árthatott, annyira hülye azért nem vagyok, de... egy ilyen sebre szerintem ez édeskevés. Ráadásul nagyon későn találkoztunk... Egy dolog lenne bíztató. Hogy jól van. Csakhogy... én igazán nem tudom, Yuuka. Lehet, hogy csak megjátsza magát, hogy ne aggódjunk, de közben egyáltalán nincs jól. Nagyon remélem, hogy nem így van, de... te mit tennél a helyében? Mert én, ha tudnám, hogy haldoklom, hát... nem dörgölném a barátnőm orra alá, hogy addig is aggódjon amíg élek... Szóval tényleg nem tudom - rázta a fejét - Nagyon aggódom miatta. Tényleg nagyon. Szóval, tartsd te is szemmel, oké? Örülök, hogy legalább harcolni nem akart menni. De közben ez is nyugtalanít, hogy lehet, hogy azért nem akart, mert már annyira rosszul van, hogy...? - felciccent - Biztos lecsapna, ha tudná, hogy most ezen témázunk... De tény, hogy eddig túlélte. Már nincs sok hátra, úgyhogy... annyit tehetünk érte, hogy nem hagyjuk, hogy hülyeséget cisnáljon és kijutva innen, mégha kockázatos is, azonnal orvost szerzünk hozzá.

- Oh, szóval te még élveznéd s idegesíteni? - kérdezett vissza Natsuki - Hát nem tudom, normális esetben jó heccnek tartanám, de... most... nem is tudom amiatt-e, hogy Nami miket csinált a szigeten, vagy... vagy más miatt, de most nem akarok vele játszani... Hátra ne nézz!

- Én is ettől félek... - hajtotta le a fejét Yuuka. - Hogy csak azért, hogy ne aggódjunk titkolja, hogy van valójában... De akkor tényleg próbálok jobban figyelni rá, és kiszúrni minden esetleges gyanús jelet. Most már nem szabad, hogy feladja... bírnia kell...
Tudta, hogy Benawi itt van nem messze mögöttük, de sikerült megállnia, hogy ne nézzen máris aggódva hátra.
- Azért köszönöm. Jó... hogy legalább veled beszélhetek erről. Vele nem lenne túl jó ötlet. Amint elkezdek aggódni, mindig leint, hogy jól van. Már csak azt kell kitalálnom, milyen kitérő választ adok majd, mikor megkérdezi, hogy miről beszélgettem veled.

- Oké, mit szólnál, ha most odasétálnék és meglepném Natsukit? - kérdezte nagy szenvedve Nami.
- Én? Semmit. De Natsuki szerintem pofonvágna...
- Jah... sanszos... Deeeehheeee.... tudnom kell...
- Ne szenvedj már ilyen látványosan, ennyire unatkozol? - mustrálta Nami arcát Midori.
- Nem erről van szó, de ez itt előttünk az év vicce!
- Nekem komolynak tűnik.
Nami erre köhögni kezdett, mint aki félrenyelt valamit.
- Ko... komolynak? Na jó, nem asszociálok, te sem úgy értetted...
Midori megrántotta a vállát.
- Ki tudja...
- Hé-hé, legyél már kooperatívabb, ha pletykálásról van szó!
- Dehát én nem vagyok pletykás! - csattant fel Midori.
- Nem egy fenét! Csak azért csinálod, mert nem akarod, hogy utána meg Natsukival beszéljelek ki téged meg Kentát!
- Nincs mit rólunk beszélni.
- Ó, azt te csak hiszed!
- Épp most ígérted meg, hogy nem fogsz!
Nami csüggedten görbítette le a száját.
- Francba...
- Apropó, mikor szedjük össze Akihitoékat? Ezt nem beszéltük meg fenn... Ja, te ott se voltál, jótól kérdezem... - Midori felsóhajtott. Mindjárt leérnek a hegyről... Kentáék meg... A szemét meresztgette a síkságra, de nem látta őket. Ezek szerint már beértek az erdőbe. Tényleg szép tempót diktálnak... Nami miért nem Nobuval foglalkozik, mért Natsukit lesi. Összevesztek talán valamin? Ugyan, biztos nem... Jobb is, hogy Nami nem aggodalmaskodik itt. Jobb így, hogy vidám, pletykál, szóval... önmaga. Vagyis a bohócabb verziója. Meg az idegesítóbb. Midori sokadszor jött rá, hogy a barátainak azokat a tulajdonságait, melyek önmagára emlékesztették bosszantónak tartotta. Ezek után csoda, ha őt elviseli bárki is. És elég sokan elviselik. Különös. Végülis Kenta viselkedése a logikus, hogy folyton piszkálja, van rá oka... De várjunk csak... kenta és a logika? Aki piszkálja, de közben mindenki szerint tetszik neki? Jézusom, ilyet csak egy óvodás csinál! Na és ő? Hé-hé, várjunk csak! Nekem nem tetszik Kenta, csak sajnálom, nekem jogomban áll ugratni őt!
Most tűnt csak fel neki, hogy csend lett. Namira pillantot, aki elkomorult arccal nézett előre. Ó-ó... Az nem jó... Mit is mondott neki az imént? Akihitoék... Ajjaj Nami, ugye... nem töröd a fejed valami rossz dolgon?

- Mondd azt, hogy felvetettem, hogy mi lenne, ha inkább velem járnál, én sokkal jobb pasi vagyok - vigyorgott Ichiru - És azt is mondhatnád, hogy beleegyeztél, kíváncsi vagyok milyen fejet vágna! Hmm... Mondjuk tényleg egész jól járnék vele... Akkor Emiko őt csesztetné rám meg csak féltékenykedő pillantásokat vetne és... hű az milyen diadal lenne... Te, Yuuka, nem akarod a kedvemért eljátszani, ha odaértünk a bázisunkra? Kérlek, csak egy kicsit, még úgyis jössz nekem eggyel a nyakörv miatt! Halálra idegesíteném vele Emikot! Nagyon kijár már neki! - álmodozón mosolygott az ötlettől.

- Nyugi, nem terveztem - hajtotta oldalra a fejét Eizan. - Csak éppen...
"Nem tudom, miért tartasz tőle. Mit tehetne ellened Nami csak emiatt? Vagy nem is ez a baj? Mi bánt, Natsuki...?"
- Bocs - sóhajtott fel. - Tényleg nem akartam. ... Amúgy... mikor van a szülinapod?
Ezt a random kérdést... De legalább talán elvonja a figyelmét Namiról. Vagy nem...

- Ööö... az attól függ... - kezdett elvörösödni Yuuka. - Mennyire kéne... megjátszani...? Meg nem tudom, Benawi beleegyezne-e... vagy legyen neki is 'meglepetés'? Süssem el most, amit az elején mondtál, de úgysem hiszi el, erre meg a bázison... Úúú... biztos, hogy így ki akarom készíteni?
Kérdőn nézett Ichirure, hogy vajon komolyan gondolta-e. Csak vicc volt, ugye...?

A fiú kissé meghökkenten nézett Yuukára, aztán összeszedte magát.
- Ehh, arra számítottam, hogy rögtön visszautasítod az ötletem - mondta Ichiru, majd legyintett - Te tényleg túl jóindulatú vagy. Nyugi, nem akarlak kihasználni, és Benawit se felidegesíteni... Még a végén komolyan venné, és akkor hű... szerintem, azt nem köszönnénk meg. Azért ugye nem mindig szoktad hagyni magad belerángatni ilyen hülyeségekbe? - nézett szigorúan a lányra.

- Persze, hogy nem! - vágta rá rögtön Yuuka, de utána rögtön elgondolkodott az állítás valóságtartalmán. Hát... lényegében ez így nem teljesen igaz... Na jó, néhányszor talán belement... De csak volt olyan, amikor nemet mondott? Persze, volt... egyszer... talán kétszer-háromszor... Ó basszus, Ichirunek igaza van! Tényleg mindenbe hagyja magát belerángatni...? - Na jó... igyekszem nem hagyni, de legtöbbször be szoktam dőlni... De akkor tényleg nem gondoltad komolyan? Akkor jó - sóhajtott megkönnyebbülten. - Mert Benawi tényleg kiakadna. De ha mégsem, akkor sem bírnám nézni a szomorú szemeit... Nem lennék jó színész, azt hiszem.

Ichiru nagyot sóhajtott.
- Hát ez nem túl bíztató. Ha arra kértelek volna, hogy csókolj meg, hogy felidegesíthessem Benawit, azt is megtetted volna? Ehh, ha ilyen könnyen megcsalnád nem vagyok biztos benne, hogy rád merem őt bízni... Lehet, hogy ne vagy rossz szándékú lány, de... nem vagy túl erős jellem se, ezek szerint...

- Azért ennyire nem... - felelte zavartan Yuuka. - Nekem is van azért önérzetem, azért nem vagyok olyan nőcske, aki bármibe belemegy. De... igazad van... nem vagyok egy erős jellem, kár tagadni. De kitartok az emberek mellett.
Ahogy kimondta, érezte, hogy ez sem teljesen igaz. Shin... őt mégiscsak cserben hagyta. Hiába mondta a felvételen Sayuri, hogy nem az ő hibája, mégsem tudott máshogy erre gondolni. Shin mellett nem tartott ki, az igaz. De azután megfogadta, hogy megváltozik, és ehhez tartotta is magát. Legalábbis megpróbálta.

Ichiru megrántotta a vállát.
- Azért rajtad fogom tartani a szemem. Tudom, semmi közöm hozzá, Benawi élete, úgy esik pofára, ahogy akar. De én nem tudom, nem beleártani magam a dolgaiba...
Kicsit lelassított, és bevárta barátját.
- Na, jól van hősszerelmes, most már nem rabolom tovább a kis menyasszonykád...
Benawi szúrós szemekkel nézett rá.
- Mivel fárasztottad szegényt?
- Az a mi titkunk - mosolygott sejtelmesen. Benawi aggódó pillantásokat vetett Yuuka felé. De most tényleg... Tudnia kell! Mit titkolóznak előtte? Őt is érinti, biztos róla volt szó. Ichiru pont olyan, kettejükről faggatta Yuukát!
- Remélem most már megnyugodtál... - mormogta dühösen.
- Hát, azt azért nem mondhatnám...
- Remek...
Benawi érezte, hogy ezzel most végképp elrontották eddig sem túl felhős hangulatát. Morcosan rugdosra a köveket a lejtőn.

- Tessék...? A szülinapom...? - hű, ez most, hogy jött ide? Zavarba hozta a kérdés. Egyből az jutott eszébe, hogy Eizan ajándékokért futkos a városban, nagy virágcsokor, meg... Nem igazán volt oda az ilyesmiért. Számtalan drága ajándékot kapott már a pasasaitól, de igazából az csak az elején volt izgalmas. Utána már inkább csak követelte. Meg hát, honnan is lenne pénze olyan drága ruhákat, meg ékszereket vennie magának. Ehh, azt is mind otthon hagyja most... Nem mintha számítana. Mindenesetre jól meg fog lepődnia családja, ha körbenéz a rejtett ki fiókjaiban. De legalább... valahogy gondoskodik a családjáról, ha már így otthagyja őket. Ahhoz képest, hogy csak egy diák szép kis vagyont halmozott fel. A húga meg örülni fog a csini ruháknak. Bár lehet, hogy inkább irígy lesz utólag. Mindig faggatta, hogy hova járkál, meg hogy vigye őt is "bulizni", de Natsuki inkább óvta őt ettől az élettől. Talán, mert... tudatalatt ő is érezte, hogy túl sok hátulütője van a fényűzésnek... Túl nagy ára a befolyásos ismerősöknek...
- Júli 28... - válaszolt, miután észbekapott, hogy kicsit elkalandozott. Aztán csak úgy illemből vissza is kérdezett - Neked?

- Na és, Kazu... - kérdezte egy idő után Hiroshi - Te merre jártál itt a szigeten?
- Maradjunk a Kazushigénél, ha kérhetlek... - javította ki a másik. - Bocs, csak így jobban szeretem. Én... az elején egy ideig a toronyban voltam, utána ott a házban a hegyek között északon, meg a ligetben, végül a sivatagban. De ennyi bőven elég is volt. Viszont... valami már egy ideje motoszkál bennem... ti mihez kezdetek majd, ha kijutunk? Mert én még itt sem találom rendesen a helyem, nemhogy ott.
- Ha kijutunk? - vakargatta a tarkóját Ichiro. - Először is valahogy orvost szerzünk Hiroshinak, meg aki még rászorul.
- Persze, hogy utána miattam kapjanak el, mi? - csóválta a fejét Hiroshi. - Miattam nem kell, majd megoldjuk valahogy.
- Értem... - bólintott lassan Kazushige. Hát... választ még mindig nem kapott. Ezek szerint nem csak ő ilyen bizonytalan, hanem a többiek is. Legalább nincs vele egyedül.

- Hogy nekem...? Nekem... március 18 - felelte félszegen Eizan, majd felsóhajtott. - Hát jó, ezt most elraktároztam, de igazából csak valami kevésbé borús témát kerestem. Na, és még el is mondom, kész vagyok, tényleg...
Zavartan vakargatta a tarkóját. Most mondja, hogy szívesebben látná őt mosolyogni, mint komor arccal?
- Csak azt szeretném, hogy mosolyogj - mosolyodott el halványan. Hű, ezt a kis belső énjét le kéne már ütni, mindent kimond, ami csak eszébe jut!

Yuuka egy ideig hangtalanul figyelte Benawi mozdulatait, majd nem bírt tovább hallgatni.
- Most haragszol...? - kérdezte szomorkásan. - Mert akkor sajnálom...
"De akkor sem mondhatom el..." - tette hozzá gondolatban. Nem szívesen osztotta volna meg Benawival aggodalmait, megint csak felzaklatná. Bár... azt valószínűleg sejtheti, hogy róla volt szó. Az meg nem túl hihető, ha mondjuk azt mondja, hogy csak színházról beszélgettek...

- Nincs miért haragudnom... - mondta a fiú, még mindig a földet pásztázva - Na és te...? Te haragszol? Nem, enm is ez a jó szó... Nem vagy kiábrándulva? Nem gyűlölsz...? Hiszen én végülis... egy terrorista vagyok, vagy mi a fene... Nem gondoltad volna, igaz? - képtelen volt a lányra nézni - És az igazság az, hogy... régóta töröm már ezen a fejem, és az a helyzet, hogy nem bánom. Csak azt, ha emiatt téged elvesztelek, de... az sem változtat a tényen, hogy... nem bánom amiket tettem.
Ichiru meglepetten hallgatta Benawit. Akkor sem, ha választania kell? Yuuka és a banda között? Tényleg őket választaná? Örült, hogy ezt hallja, nagyon. Főleg, hogy még a lány előtt is kimondja!

Natsuki rámosolygott a fiúra. Nem tud ellenállni, ha ilyen szépen kéri. Ráadásul a gondolat, hogy szeretné vidámnak látni. Olyan egyszerű kérés, meg olyan sablonos udvarlás, de... Eizant figyelve ez most... őszintének tűnik. És akárhányan mondták már ezt neki, nem tudta hidegen hagyni, hiszen... ez most... annyira más. ez most igazi. Nem csak egy berögzött szokásként elhadart csajozós duma. Ő csak egyszerűen őszinte. És naív. Imádta benne, hogy ilyen ártatlan.
- Jajj, ez nem jó ötlet - nyögött fel hirtelen, s félrekapta a tekintetét - Ha így nézel rám, én nem tudom visszafogni magam... Nem tudom hogy bírom ki, míg kijutunk innen... Meg még akkor is a többiekkel leszünk jó ideig. Őszintén szólva... szeretnék is velük maradni. Aggódom Benawiék miatt meg... mindenkiért... De közben szeretnék veled kettesben lenni... És... nem tudnék olyan lenni, mint Nami. Ez csak ránk tartozik, nem tudnék mindenki előtt rádmászni, mint ahogy ő csinálja Nobuval... - megborzongott.

- Valahol errefelé lehetnek Akihitoék - szólalt meg a torony elhagyása után először Kenta - Mi legyen, megkeressük őket, hogy nehogy a suli megfigyelése közben lepjenek meg bennünket, ami szívás lenne, vagy hagyjuk ezt a többiekre?
- Na és ha a többiek meg úgy vannak vele, hogy áh, tuti mi elkísértük már őket a házhoz? - vetette fel Nobu - Nem tudom, jobban járunk, ha szerintem megkeressük őket. Bár azzal elmegy egy kis idő, és... ha otthagyjuk őket magukra a házban, nem tudom mit fog csinálni Nami és Natsuki, ha meglátják őket... Ennyit arról, hogy előre sietünk... Nem beszéltük át rendesen a dolgokat.

- Nem is kell - mondta Eizan, és nagy nehezen megállta, hogy bátorítón átölelje a lány vállát. Nem, pont ezt nem szabad. - Ez nem arról szól, hogy mindenki kiteregesse a szívügyi dolgait. Nem arról, hogy ki milyen pasit vagy csajt tud felmutatni. Hanem tényleg csak rólunk. És ez így sokkal jobb. Hehh, legalább próbára tesszük a tűrőképességünket is /ez az, dobjatok 8 fölé XD/. Hmm, közben már milyen közel van az erdő...
Kissé elkomorult az arca, ahogy a közelgő fákat pásztázta. Ha találkoznak Akihitoékkal... Natsuki tényleg megtámadja őket? Hogy bosszút álljon? Ha Natsuki halna meg, ő mit tenne? Ő sem nézné tétlenül. Van joga visszafogni, vagy engednie kéne? Bár a lány nemrég azt mondta, remélte, hogy visszafogja a kezét, de az teljesen más szituáció volt. De... nem ölhetik meg őket csak úgy! Kell nekik is egy esély! Meg kell értened, Natsuki... lehet, hogy nem hagyom annyiban...

- Tényleg nem gondoltam volna... - Yuuka szintén nem tudott még Benawira nézni. Tehát valóban nem bánná... De ők legalább előbb átlátták, hogy itt valami nincs rendben és megpróbáltak tenni is ellene. A maguk sajátos módján, ahogy erejükből tellett, de megpróbáltak. Ő addig csak... tengődött... Nem, tényleg nem jó az, ami ebben az országban folyik. De mennyire elég egy ilyen diákcsapat? - Őszinte leszek. A tudatlan, Program előtti Yuuka lehet, hogy megvetne. Talán messzire elkerülne. De az a Yuuka már nem létezik. Megsemmisült, mikor ideraktak erre a szigetre és kaszát nyomtak a kezembe. Ám szerencsére nem veszett el minden részem... de ez most nem tartozik a kérdésedhez. Még mindig nem tudom teljesen, hogy hova rakjam ezt a banda dolgot, de gyűlölni semmiképpen sem tudlak érte. Nektek... előbb felnyílt a szemetek. Előbb észrevettétek, mi játszódik itt. És büszkék vagytok rá. Talán nekem is azt kéne, de még nem tudok. Ha tisztán látom ezt az egészet, akkor majd talán. Most egyenlőre úgy vagyok vele, hogy elfogadom, veled együtt. Ha akarnék sem tudnék másként tenni... túlságosan szeretlek... Igen, alig egy napja, de... - megcsóválta a fejét. - Örülök, hogy elmondtátok nekem.

Hayate az erdőt fürkészte, hátha kiszúr valami nyomot, de egyenlőre semmi.
- Nem látom őket, de kicsit talán még arrébb vannak. Talán félnek, vagy csak figyelnek minket. Felmérnek. De valamit sürgősen ki kell találni, mert így tényleg problémás lesz. Nekiállhatunk keresni őket, addig mondjuk ideérnek a többiek. Hmmm... Eizanék kissé... hangosak voltak, mikor minket kerestek. Nem tudom, jó ötlet-e a kiabálás, én inkább csak még jobban gyanút fogtam tőle. De megpróbálni meg lehet.

Akihito szótlanul ücsörgött a földön. A gondolatai egy árnyalatnyival sem lettek békésebbek az itt, semmittevéssel töltött idő alatt. Csak gontterhelt arccal nézett előre, s egy szót sem váltott Amival.

Nobu összeráncolta a szemöldökét.
- Ha kiabálunk, csak elfutnak. Nagyjából tudjuk, hogy erre vannak. Megtaláljuk őket. Reméljük még nem vettek észre bennünket.

Natsuki a közelgő fákat pásztázta. Vajon már számítanak rájuk? Az iskolában? Végülis... logikus, hogy előbb-utóbb megtámadják őket. Azért remélte, hogy nem helyeztek ki gépfegyvereseket errefelé... Mindenesetre igyekezett nyitvatartani a szemét, s hegyezte a fülét. Valahogy furcsa szorongás töltötte el, ahogy közeledtek térben és időben is a nagy csatához. Túlélhetik mind? Ha reális akar lenni... még ha nyerhetnek is, hisz eddig is jók voltak... sanszos, hogy páran meghalnak... De kik? Még ha választani is lehetne... van bárki a csapatban akit beáldozna?
"Csak Eizannak ne legyen baja!" - gondolta hirtelen. Maga is meglepődött. Mióta lépett ő elő a legfontosabb helyre?

Ami szerette volna enyhíteni a feszültséget, de egyszerűen nem tudta, mit tehetne. Jó lett volna visszamenni az időben. Például akkorra, mikor a várnál voltak. Mikor egy ideig nem kellett törődniük senki mással. Jobban szerette, amíg még úgy nézett rá a fiú. Mikor még nem volt ilyen gondterhelt, nem volt ilyen teher a vállán. Vissza lehet mindezt kapni? Lehetséges lenne valahogy? Akárhogy? Mert... ez így nem jó. Nagyon nem. Nem tudja felvidítani, ugye? Inkább csatlakozott az Akihito által megkezdett némasághoz.

Benawi nem reagált Yuuka szavaira. Mit is mondhatna? A lány végülis nem vádolta semmivel, végülis azt mondta, csak a régi énje ítélné el, de... Benawi ebből inkább csak azt fogta fel, hogy a régi viszont elitélné. Nagyonis. Kár volt elmondani, kár volt hagyni Ichirunek, hogy elmondja! Mostantól minden más lesz, két lépés vissza, és egy nagy gát... Ezt nem akarta, egyáltalán nem. Inkább el kellett volna titkolni az egészet a lány elől, és akkor most gondtalanul folytathatnának mindent. Valami hazugságot akkorra is ki lehetett volna találni, mikor Emikoékhoz érnek...

- Esetleg megpróbálhatjuk becserkészni őket - javasolta Hayate. - Lehet, hogy attól jobban megijednek, de elfutni nem nagyon fognak. Hmm... tudja valaki, milyen fegyverek lehetnek náluk? Csak a biztonság kedvéért. Van itt valaki, aki már látta őket, vagy azokat mind hátrahagytuk?

Yuukát aggasztotta Benawi hallgatása. A francba... nem lehetett volna, hogy egyszer, kivételesen egyszer ne legyen ilyen őszinte? Most biztos megbántotta. Nem kellett volna így kifejtenie, elég lett volna annyit mondani, hogy nem gyűlöli. Így most... Emiatt ugye nem veszti el Benawit? Ugye nem...?
Sikerült visszafojtania a rátörő könnyeket. Nem, nem sír többé előtte, megfogadta, hogy nem fog. Különben is... most miért sírna? Nincs rá oka, még nem küldte el őt a fiú... még...
Túl fontos neki ez a banda, ezt nem vetheti a szemére. Amiért van egy hely, ahova még így is tartozhat, míg neki nincs... Nem is a 'terrorizmus' érdekli... csak irigy rá. Irigy, hogy van egy hely, ahova visszamehet és tárt karokkal fogadják. Még így is, hogy bujkál. Számára miért nincs ilyen hely...?

- Láttam őket - válaszolta Nobu - De a fegyverek... nem is tudom, sötét volt, és arra nem igazán figyeltem...
Kenta csodálkozva nézett a fiúra. Nobuék? Látták őket és... még élnek? Nem támadták meg őket? Hogy lehet? Miért?
- ... azt hiszem - szólalt meg Nobu újra, de nagyon bizonytalanul - Akihitonál valami olyasmi fegyver volt, mint Namié. Mármint a lándzsa. Valami olyasmi. Hosszú. De Amiéra egyáltalán nem emlékszem. Kicsit... - önkénytelenül hozzáért sebesült vállához - ... necces helyzet volt akkor.

- Lándzsa-szerű valami... Aminál meg a mérgen kívül kell még lenni valaminek, csak nem szaladgál fegyvertelenül itt. De vajon mi? - Hayate elgondolkodva figyelte a környezet, de még mindig semmi. Mennyire lehetnek bent? - Láttad közelebbről Kaorit? Meg tudnád mondani, mi végzett vele? Vagy hallottatok esetleg lőfegyvert? Sosem lehet tudni...

- Jajj, ne már, ne csináljátok ezt! - törte meg a csendet Ichiru - Halljátok, ti ketten?! Látnátok magatokat, csak néztek előre szomorú tekintettel és... ennél még az is jobb volt, mikor a tetőn estetek egymásnak három hulla mellett, pedig az se volt szívderítő látvány...
- Ichiru! - csattant fel Benawi, amolyan kikérem magamnak hangon - Azért ez elég elferdítése annak, ami...
- Dehogy, ez a helyzet pontos körbeírása - vigyorgott a fiú. Benawi csak hápogni tudott. Persze, ha ezt ilyen racionálisan nézik, igen, ez történt, de... de... Dehát ő mit csinált volna a helyében? Hiszen...

- Ezek a kérdéseid! - morgott Nobu - Meglátva Kaorit nem igazán azzal foglalkoztam, hogy "mitől" haldoklik, hanem, hogy Nami... - megrázta a fejét - Mindegy ez nem lényeges A lőfegyver kizárt, közel lehettünk hozzá, mikor harcoltak, mert még élt mikor odaértünk, mégse hallottunk semmifelé zajt - igyekezett maga elé idézni a testet - Hát... sok vér volt. Vágott, szúrt sebek... Nem tudom, ez sokféle fegyverre utalhat. De ha nem lőfegyver, már nem jelenthet hármunknak különösebb problémát.