7. - Útban a szabadság felé

Yuuka először kérdőn nézett Ichirure, de utána elvörösödve elkapta a fejét. Hisz végülis tényleg ez történt, igaza van. Még, hogy kettesben maradtak... Akkor nem akart erre gondolni, de így utólag... te jó ég! Olyanokat csinál, amiket álmában nem gondolt volna...
De Ichirunek igaza van, nem jó ezt tovább folytatni. Akkor viszont mit csináljon? Félve Benawira lesett.

- Áhh, végre fák között!
Natsuki majdnem szívrohamot kapott, amikor közvetlenül mögüle hallotta meg Midori hangját. Ijedten pislogott hátra. Nami egy kicsit lemaradva sétált ott, bátortalanul pislogva hármukra, mint aki szeretne csatlakozna a társasához, de nem mer. Hát mindegy... Ő nem könnyíti meg a dolgát...
- Mi az, nagyon unatkolol? - kérdezte morogva Natsuki.
- Én? Viccelsz? Mindig találok valami érdekes témát. Most épp azon tanakodtunk Namival, hogy miért pont Eizannal sétálsz. Mármint, nem pont a te társaságod, szóval...
- Ez csak téged érdekelt annyira... - morogta Nami.
- Micsoda?! - fordult hátra Midori.
- Meghalsz a kíváncsiságtól, és az előbb még sorra gyártottad a teóriáid, jó kis szaftos teóriákat, akkor meg...
- De én nem vagyok olyan pofátlan, hogy rá is kérdezzek! - nézett szúrós szemmel Midorira. Ha tudta volna, hogy tényleg letámadja vele Natsukit, megtartja magának a csodálkozását!
- Na látod, ez nagy hiba! Így rengeteg izgalomról maradsz le...
- Ajjaj... borzasztó... - felelte ironikusan Nami. Natsuki elmosolyodott. Valahogy vicces volt, azt figyelni, ahogy Midori hülyeségeit hárítják. Kellett némi rutin hozzá, mert elsőre a lány mindenkit ledöbbentett, de Nami egész jól csinálta. Ő maga csak igyekezett ártatlan arcot vágni, de elsőre... Nagyonis zavarba hozta a lány. Még most se mert Eizanra pillantani, hogy a fiúthogy érintette a hirtelen "támadás"... Midorit mindenesetre most se hozta zavarba a burkolatlan oltogatás.
- Naaaa? Nem válaszoltok? Mi volt a téma? Hadd kapcsolódjunk be mi is az érdekfeszítő beszélgetésbe!

- Tudom, tudom, a kérdéseim nem túl szívderítőek, mások is mondták már... - mondta Hayate, miközben visszaemlékezett néhány ilyen kérdésre. - Khmm... na mindegy. Csak jobb tudni, mi vár ránk, ezért lesz fontos a felderítés is. Tehát szúrt sebek... Remélem, nem kerülök közvetlen közeli kapcsolatba az okozójukkal. Ők meg hol lehetnek már...?

Benawi elpirult ahogy elkapta a lány tekintetét. Kivételesen ez nem is volt rossz húzás Ichirutől, talán némileg sikerült oldania a hangulatot, de... most mi lenne a helyes reakció? Kezdjenek el az időjárásról beszélgetni? Semmi olyan téma nem jutott eszébe, ami ne lenne nyugtalanító, vagy erőltetett, aggasztó, szomorú, baljós... Ichiru látta, hogy itt továbbra is neki kell megerőltetnie magát, ha nem akar csendben sétálni.
- Na és mit terveztek kintre? Gondolom már beszélgettetek róla, Benawi eléggé tervezgetős típus, nem az az éljünk a pillanatnak ember, szóval... Remélem attól, hogy itt vagy te neki, engem azért nem akar cserben hagyni... - nézett szúrós szemekkel Yuukára.

Akihito ijedten kapta fel a fejét. Mintha...
- Hallottad ezt? - kérdezte alig hallhatóan suttogva a lánytól, s közelebb húzódott hozzá - Mintha léptek...
A földön pihenő szigonyért nyúlt. Jön a befejezés? Vagy csak folytatás?

Eizant kicsit meglepte a lányok hirtelen felbukkanása és szóváltása, de igyekezett úgy tenni, mint aki cseppet sincs zavarban és nagyon is a helyzet magaslatán áll. Hát jó, ha már ők is játszanak...
- Ha már így rákérdeztél... igazából pont téged tárgyaltunk ki - bólogatott nagy komolyan Midorira. Sikerült nem elnevetnie magát, egy arcizma sem rendült. Áájj, de vajon meddig bírja még? A szája máris megrándult egy kicsit és elmosolyodott. - Nem, valójában csak a csincsillatenyésztés rejtélyei volt a téma. Nem is tudod, milyen intelligens kis állatok.
Basszus, Natsuki ki fogja nyírni... Megint rögtön kimondta, ami eszébe jutott. Vajon milyen a lány tűrőképessége?

Ami döbbenten figyelte a fiút és megcsóválta a fejét. Nem, ő most még nem hallott semmit. Kezében ott lapult a kés, és nem emlékezett rá, hogy lerakta-e egyáltalán, vagy azóta is az ujjai közt szorongatja.
Ezek szerint vártak, és valaki tényleg idejött? Pont ide? Ki lehet az, ki akar most rájuk támadni? Megszólalni sem mert, csak próbált beleolvadni a környezetébe.

- Nem is tudom... - próbálta elvonatkoztatni Ichiru tekintetétől és rendszerezni gondolatait Yuuka. Ez a kérdés legalább kicsit elvonta a figyelmét. - Odakint... Én... mindenképpen szeretném folytatni az éneklést, nem szeretném feladni. Csak ezek után elég necces lenne bemenni mondjuk egy karaoke bárba. Sőt... maradhatunk egyáltalán ebben az országban? Hosszú távon nagyon veszélyes és kockázatos lenne. De sosem voltam külföldön, félek, mi lehet ott. Abban már nem nagyon bízok, amit tanítanak.

Natsuki döbbenten nézett a fiúra. Épphogy megtudta állni, hogy ne kérdezzen vissza hangosan: "Csincsilla?!" Kishíján elnevette magát. Nami is az arcizmaival küszködött.
- Azt hittem, te nem szereted az ilyen... kicsi... szőrős... cukiságokat... - húzta el a száját.
- Ó, hát az ember ízlése változhat, nem? - kérdezett vissza mosolyogva Natsuki, mire Nami végigmérte Eizant.
- Úgy tűnik...
Natsuki erre már érezte, hogy nem lesz jó. Az arca egy árnyalattal forróbb lett. Nagyon remélte, hogy színt azért még nem váltott...
- Hm, hát igen, Nami épp azon aggályoskodott az imént, hogy talán te és Eizan egy kicsit... közelebb kerültetek egymáshoz... - vigyorgott Midori.
- Persze! - vágta rá komoly arccal Natsuki - Az igazság az, hogy nem a csincsillákról beszéltünk, hanem arról, hogy hogyan is foghatnánk vissza magunk, hogy ne bukjunk le előttetek...
- Ehh, ne ironizálj már... - mondta Nami - Most tényleg ennyire titkos?
- Hé! Nem ironizáltam, tényleg arról beszélgettünk! - rázta a fejét mosolyogva Natsuki. Na ez jó! Ez az egyetlen módja, hogy ne gyanakodjanak. És miylen vicces, hogy tényleg arról beszélgettek... Most már kezdte ő is élvezni a helyzetet. És perpillanat sutba dobta a "nem beszélünk Namival, mert nagyon haragszunk rá, hogy csúnya, gyilkolászós rosszkislány" hozzáállást is.

- Kimegyünk Amerikába és híres énekesnőt faragunk belőled - mosolyodott el Benawi - Lesz egy rakat testőröd is, meg minden, és itt meg döhönghet a kormány, hogy bár minden héten hall felőled, de esélye sincs elkapni!
- Oh, jó takitika - toldotta Ichiru - Szerzel magadnak egy tehetséges, gazdag csajt és neked már dolgozni se kell akkor!
- Hát ilyen az élet - tárta szét a karját Benawi - De ha már úgyis kiutazunk külföldre, szerintem te meg hozhatnád magaddal Emikot. Biztos minden álma, hogy megszöktesd innen.
- Persze, ő pont az a romantikus alkat... El lenne ragadtatva...
- Ó! Szóval már nem is tagadod!
Ichiru kíváncsian nézett Benawira.
- Szoktam én tagadni?

Eizan kis híján felhorkant, mikor Natsuki így kereken kimondta, mi volt a valódi téma. Látva Nami hitetlenkedését még jobban meg kellett erőltetnie magát, hogy ne nevessen fel hangosan. Most melyik hihetetlenebb, ez vagy a csincsillák? Hát...
Na jó, ő most inkább nem szólal meg, nem rontja el a játékukat. Na majd ha hozzá tud szólni.
Ennyire hihetetlen, hogy ő és Natsuki...? Bár így jobban belegondolva tényleg elég hihetetlen. De azért ennyire látványosan talán nem kell meglepődni... vagy igen?

- Amerikába? - kerekedtek el Yuuka szemei. - Hűűű... az messze van. De pont ezért lehet jó. És te meg... - játékosan oldalba bökte Benawit - hogy is gondoltad azt, hogy majd jól eltartatod magad? Azért ehhez nekem is lesz egy-két szavam. Hmmm... még meggondolom. Ha tényleg híressé teszel, talán. De csak ha te leszel a fő testőröm.
Elmosolyodott. Milyen jó kis ötlet... vajon mennyire kivitelezhető? Amerika... hajóval, repülővel? Ennyi embernek nehéz lesz, külön-külön kell majd menniük. Vagy... elkötnek egy hajót. Lehet, hogy addigra már profik lesznek benne.
Ez az Emiko meg... Ki lehet, ez a lány, aki ilyen jóban van Ichiru-vel? Biztos erős jellem, hisz benne van a bandában, valami vezérféle lehet. Egyre kíváncsibb volt erre az egészre.

- Jól van, jól van - legyintett Nami és nagyot sóhajtott - Szóval, ne üssük bele az orrunk... Akkor csak mesélj! Azért ez... elég hihetetlen... mármint itt vagy egy nagy csapatban, láthatólag mindenki kedvel, pedig... jó ég Natsuki, te még annyit se beszélgettél a többiekkel, mint én!
A lány megrántotta a vállát.
- Tényleg gyorsan változnak a dolgok. Itt... hamar át kellett értékelnem az egész életem. De... - vetett egy pillantást a lányra - ezt te is megtetted, láthatóan...
Nami az ajkába harapott.
- Én csak... én meggondolatlanul cselekedtem, én... nem fogtam fel, hogy ez... nem egy játék... hogy ez végleges, és visszafordíthatatlan...
- Ezzel győzködöd magad? Ha egy hülyegyerek lennél, még el is hinném, de te nem vagy egy buta lány. Ne akard elhitetni velem, hogy nem tudtad mit csinálsz...
Nami hallgatott. Igen, persze mikor... harcolt... tudta, hogy megöli őket, tudta, hogy... azok az emberek eltűnnek a létből, többé már... nem lesznek... ő mégis...
- Élni akartam - válaszolta végül halkabban - Először... Én... Nem bíztam senkiben, nem tartottam senkit olyannak, akit... magam elé tudnék helyezni... - hátrapillantott Midorira - Sjanálom... Talán csak az első ijedtség miatt. És Nobu... az a találkozás túl sok izgalmat ígért... nem akarom rákenni az egészet. egyáltalán nem akarom! Csakhogy... harcolni... ezt... ezt ti nem érthetitek meg... lehet, hogy beteges vagyok, de... - a mellkasához emelte a kezét - valami egész furcsa dolgot éreztem. Izgalmat és félelmet és... valami... jó érzést, nem tudom... Élveztem, amit kihoz belőlem a halálfélelem, az erőt, a... volt valami szép abban, ahogy harcoltunk... főleg Nobuval... imádtam ellene harcolni. Azt szerettem a legjobban...
Natsuki borzongva hallgatta a lány szavait. Ez tényleg beteges. Az zavarta legjobban, hogy tudta most Nami őszinte. Ő sosem tudta volna ezt érezni! Harcolt már többször is, ölt is, de soha egy pillanatra se érezte azt jónak. Hogy lehet szép a félelem, hogy lehet valaki boldog, ha az ellenfele vére a kezére csorog...?
Nami tudta, hoyg szavaival csak még jobban elássa magát. Szerette volna, ha Natsuki megérti, mért tette a dolgokat, nem mentegetni akarta magát, hanem megértetni, még ha ezzel rosszabb helyzetbe is kerül.
- Ti... egymás ellen is harcoltatok? - kérdezte kissé csodálkozva Midori. Ezen Natsuki is meglepődött, de képtelen lett volna rákérdezni.
- Igen. Az elején, mikor összetalálkoztunk, aztán... folyton párbajoztunk, mert... jó volt az első harc és... meg akartuk ismételni és... és a legvégén lett volna a nagy párbajunk. Életre-halálra... - már megint nem bírja abbahagyni a beszédet, pedig ha valamivel, hát ezzel aláírja a halálos ítéletét - de aztán én... én... beleszerettem... nem tudom hogyan, de akkor... meginogtam... És... elhatároztam, hogy a végén hagyni fogom, hogy legyőzzön.
Natsuki sokkolva érezte magát a lány szavaitól. Valaki, akiről azt hitte ismeri... de ez az oldala teljesen új! Egyszerre viaskodott benne a borzalom, a meghökkenés és valami más, amit az utolsó szavak váltottak ki. Nem tudta meghatározni mi az. Meg akart halni? Tényleg annyira... ha képes volt elhatározni, hogy megöl mindenkit, akkor számára az élet tényleg nagyon sokat jelenthetett, akkor viszont Nobu... Fel sem tudta fogni, mennyire szeretheti ezt a fiút, ha eldobná érte azt, amiért azodáig mindent feladott.

- Tatsuya...
Tatsu összerezzent a hangra, főleg amikor megérezte a gazdájához tartozó kezet is a vállán.
- Van egy perced? - nézett rá kérlelőn Haruka.
- Öö... most lehet, hogy nem... Amiék bármikor felbukkanhatnak és...
- Kérlek. Muszáj beszélnünk.
- Rendben - állt meg karba font kézzel Tatsuya. - Hallgatlak.
Haruka megvárta, amíg Hiroshiék hármasa elhalad mellettük, de még azután is szüksége volt egy kis időre, hogy meg tudjon szólalni. Ez egy nehéz beszélgetés lesz...
- Én... sajnálom... - sütötte le szemeit. - Nem így akartam, én...
- Ugyan... most legalább boldog vagy, nem?
- Nem, nem teljesen.
- ... miért?
- Mert... jajj, zsenikém, ez így nagyon nem jó! Hogy is hiheted azt, hogy teljesen boldog vagyok, mikor a legjobb barátom miattam szenved?
- Te nem tehetsz róla. Mindig is mazochista alkat voltam.
- Ó, egy francokat voltál! Te és a mazo, mi? Ha viszont komolyan gondolod, kaphatsz legközelebb bőrrucit szülinapodra.
- Basszus, komolyan ne vedd!
- De ha egyszer olyan szép szemeket meresztve sugallod felém. "Vegyél, vegyél...!"
Tatsunak mindebből csak két szó ragadta meg a figyelmét. Szép szemek? Ááhh, nehogy most támaszd fel magadban a reményt, mikor már kezdtél beletörődni...
- Na jó, de most komolyan - hervadt le a mosoly Haruka arcáról. - Ne csináljuk ezt, ne legyünk olyanok, mint két idegen. Nem lehetne minden a régi? Hiányzik az az éned, akivel mindig hülyülhetek...
- Nem tudom, talán... de... ez így nehéz.
- Sajnálom, hogy vak voltam...
- Az a baj, hogy nem csak te voltál vak. Igazából nem is téged hibáztatlak, hanem magamat. Ehh, hagyjuk...
Haruka aggódva döntötte oldalt a fejét. Gyerünk, Tatsu, legyél a régi... Legyen ugyanúgy...
- Én megpróbálom - szólalt meg ismét a fiú. - Megpróbálok nem mindenre beszólni neki és nem méregetni gonosz szemekkel. Így megfelel?
- Nem - rázta a fejét Haruka. - Persze nem hangzik rosszul, de nem ez a lényeg. Fontosabb, hogy inkább legyél önmagad. Még ha ez azzal is jár, hogy beszólogatsz neki. Miatta... vagyis miattam ne változz meg, jó?
- Jó... - bólintott meglepetten a fiú. Teljesen más kérésre számított.
- Kösz, zsenikém - mosolyodott el Haruka. - Rád lehet számítani. Csak tényleg maradj ilyen nekem. Most megyek vissza, mert még utánam jön. De... nem muszáj ilyen messze jönnöd tőlünk.
Intett egyet, majd visszaindult az előrébb várakozó Shourihoz. Tatsuya nem tudta, mit gondoljon. Próbált küzdeni ellene, de a remény mégis próbált új erőre kapni a lelkében. Nem, nem szabad... pont Haruka mondta, hogy úgy, mint régen. És régen nem ez volt. Úgyhogy fogd vissza magad...

Benawi futólag megérintette a lány derekát.
- A testőröd? Ó, én nagyon szívesen... vigyázok minden porcikádra...
- Uff, ha most ezt tényleg részletesen akarjátok megbeszélni, én itt sem vagyok - közölte Ichiru vörösödő arccal, s már előre is sietett magára hagyva a párost.
- Ejnye, jobban zavarban van, mint mi - mosolygott a lányra, de ekkor rá kellett jönnie, hogy perpillanat csak, ő nem vörös. Uhh, talán ezt most... nem kellett volna beszólnia? Kicsit túlzásba vitte a játékot?

Midorit bár nagyon érdekelték Nami szavai, s figyelemre intette óvatossága a téma élessége miatt, nem tudta nem észrevenni, Haruka és Tatsuya beszélgetését. Remélte jól sült el. Futólag a lányra mosolygott, aztán visszafordult Eizanék felé. Ugye most nem lesz ebből balhé? Nem kéne most...

Hayate hirtelen megállásra intette a csapatot.
- Talán... itt mintha valami... - körbeforgatta a fejét, de egyenlőre még csak a fákat látta. Mégis mintha hallotta volna... - Egyikőtök kerüljön arról, a másik meg erről - magyarázta halkan csapattársainak. - És csak óvatosan. Én megyek innen szemből. Van egy olyan érzésem, hogy itt lesznek.


Most már mintha Ami is hallott volna valamit, ezért önkéntelenül is közelebb bújt Akihitohoz.
- Valaki van itt... - suttogta szinte hang nélkül. - Lehet... lehet, hogy csak valami állat...?

Akihito feszülten húzta maga elé a szigonyt. Meg fogja védeni ezt a lányt. Minden áron. Már nincs sok hátra... Ki kell tartania! Figyelmesen nézelődött körbe, de... egyszerűen senkit sem látott. Lehet, hogy csak hallucinálják a hangokat? Vagy csak a szél? Vagy valóban csak egy állat?

Yuuka kis híján felugrott a fiú hirtelen érintésére. Nem gondolta volna, hogy csak így... Elvörösödve nézte, ahogy Benawi arcáról mintha lassan leolvadna a mosoly.
- Öhm... - nyögte ki végül a lány. - Azt hiszem, most kicsit én is zavarba jöttem... - mosolygott még mindig vörösen. - De ennek ellenére jól esett, csak meglepett. Viszont közben átgondoltam. Inkább ne legyél a testőröm, mert őket nem fűzhetik érzelmek a megbízójukhoz. Hmm... akkor már más szerepet kéne kitalálni neked.

Benawi rámosolygott a lányra. Ezúttal kétszer is meggondolta, s nem lőtt el egy újabb kétértelmű poént. Igazából kettőt is kihagyott. Nem akarta megint zavarbahozni a lányt.
- Na, majd ezen is elgondolkodunk majd, ha... - megakadt a szava. Ő is meglepődött, ahogy nem túl jó ismerősként ráköszöntött a fájdalom. Most hirtelen mitől? Megtorpant, hátha ettől elmúlik.

Eizan elgondolkodva hallgatta Nami álláspontját és érzelmeit. Ez nem pusztán arról szól, mint ahogy eleinte gondolta. Sokkal többről, más dolgok forogtak itt kockán. Némán figyelte Natsuki reakcióit. Ő is megdöbbenhetett, hogy ilyeneket hallott barátnőjétől. Ezek után megváltoznak a dolgok, hogy tudja, mit érez, érzett Nami? Ő legalábbis most nem tudja eldönteni, hogy nézzen rá. És Nobu? Ő is így viszont szereti a lányt? Ő is feláldozna érte mindent? Ha ők maradtak volna a végére, és mindketten ilyen állásponton vannak... lehet, hogy nem lett volna győztese a Programnak, mert mindketten...? Érdekes.
És a harcaik. Ő csak egyszer emelt fegyvert Natsukira, de azt is kényszerből. Nem tudta volna élvezni az ellene való harcot, nem is tudott volna vele küzdeni! Ezek ketten, Nami és Nobu... annyira mások.

Yuuka lelassította lépteit, mikor Benawi lemaradt mellőle. Kérdőn nézett vissza a fiúra.
- Benawi? Valami baj van?
Visszalépett párat és egyre gyanakvóbb lett. Ugye nem kezdődik újra...? És induláskor sem nézte meg a sebet, túl felelőtlen volt! Lehet, hogy kellett volna...?

- Sajnálom, nem kellett volna idejönnöm... - törte meg a már nagyon kínossá váló csöndet Nami.
- Nem, tényleg nem - felelte halkan Natsuki - Jobb, ha most még egy jó ideig nem jössz a közelembe...
Nami szomorúan bólintott.
- Mi ketten tényleg nagyon... mások lettünk... Azt mondtad, itt gyorsan változnak a dolgok, de... én... nem itt lettem ilyen, én... ez már tart egy ideje, csak... annyira eltávolodtunk egymástól - feszengve ölelte át a karját - Talán már sosem fogjuk megérteni egymást. Én tényleg... sajnálom ezt. De... szeretném, ha boldog lennél.
- Értem - felelte visszafogottan Natsuki. Nami talán valami más választ remélhetett, mert várt még pár pillanatig, aztán szótlanul lassított léptein, hogy lemaradjon a többiektől. Midori tanácstalanul nézegetett ide-oda, aztán újra csatlakozott Namihoz.

- Nem vagyok túl jól - nyögte a fiú - Talán egy kicsit... meg kéne állnunk...
Shinji felvonta a szemöldökét, ahogy látta, hogy Benawiék megálltak. Szótlanul elhaladni mellettük azért még neki se lett volna pofája, ezért megtorpant.
- Baj van? - kérdezte, bár nem túl érdeklődőn.

Először szikla-szikla-szikla, most meg fa-fa-fa. Fő a változatosság!
Daisuke szokásos lelkesedésével haladt a többiek nyomában. Már megint az erdőben... Tényleg... ő már a sziget nagy részét bejárta. Azta! És mit ért el vele? ... Na igen, körülbelül ennyit...
Nem, ez így nem igaz... Végülis megtalálta, akit keresett...
Felsóhajtott és megszaporázta lépteit, hogy ne maradjon le annyira.

- Nem tudom... - Yuuka segélykérőn pillantott Shinjire, majd Ichiru után nézett. Jajj, miért is kellett előre mennie? Igaz, hogy többször mondta, hogy nem orvos, de mégiscsak ő tud itt a legtöbbet tenni és Benawi a barátja! Lehet, hogy meg kéne kérnie Shinjit, hogy siessen utána, de... mennyire van segítő kedvében?
- Nem kapsz rendesen levegőt? - kérdezte aggódva Benawit. Túl szép is volt, hogy igaz legyen. - Hívjuk Ichirut?

- Nem kell, csak... Egy kicsit pihenjünk... - kérte, s nekitámasztotta hátát egy fának. Shinji nagyot sóhajtott.
- Előremegyek, szólok a többieknek, hogy álljanak meg. Nem kéne leszakadnunk a csapattól.
Azzal elsietett.
- Fenébe, nem akartam akadályozni a többieket... - mormogta Benawi. Szeme megtalálta a lány aggódó tekintetét - Oh... nyugi, semmi baj, csak fáj egy kicsit, ennyi...

Ami egy idő után mintha távolodni hallotta volna a hangokat. Vagy talán teljesen eltűntek? Mi lehetett az, tényleg elment? Még mindig nem mert hangosan levegőt venni, és legszívesebben hozzálapult volna a mellettük álló fa törzséhez.
További feszült várakozás, de még mindig semmi. Néha egy-egy megszokott erdei nesz, ennyi az egész. Talán... megnyugodhatnak...


Hayate elégedetten elmosolyodott, mikor sejtése beigazolódott. Remek, ismét nem tévedett. Már kezdte azt hinni, hogy romlanak a megérzései. Na most... hogy lehetne úgy megközelíteni őket, hogy ne rontsanak rögtön neki? Innen már tisztán ki tudta venni az Akihito kezében szorongatott szigonyt, Aminál pedig... egy kés? Ó, nem is olyan rossz. Igaza volt Nobunak, tényleg szúró-vágó fegyverek. Először azt fontolgatta, fölmászik egy fára és onnan köszön le, de végül elvetette az ötletet. Inkább egyszerűen kilépett a fa mögül, ahol állt.
- Szép jó napot! - köszönt a párosnak. - Rég találkoztunk. Nyugi, nem akarok bajt.
Feltartotta a kezeit, közben jól láthatóvá vált az övbe tűzött tantoja. Ami összerezzent és elkerekedett szemekkel figyelte Hayatét. Hayate...? Nem, ez nem lehet... abban biztos volt, hogy az ő nevét hallotta bemondva!
- Te... halott vagy... - nyögte ki nehezen. - Hogyan...?
A lány zavartabb volt, mint valaha. Megmaradt hajdani csapattársai nevére mind felfigyelt a legutóbbi híradáson. És Hayate tényleg köztük volt.
- Ó, igen. Igazából nem teljesen - biccentett Hayate. - Bár nem tudok minden részletet, de összefoglalhatom röviden. Már ha meghallgattok.
A többiekről egyenlőre még nem szólt. Ha nem érdekelné Akihitoékat a meséje, és gyilkolásra támadna kedvük, jól jöhet az a két meglepetésember.

Yuuka még nem volt meggyőzve, de azért bólintott.
- A többiek tudnak egy kicsit várni, most fontosabb, hogy pihenj. Egy kicsit tudnak várni.
Nyugtatólag a fiú homlokára rakta a kezét. Vajon lázas is szegény...?

Akihito idegesen pattant fel.
- De... dehát hogyan?!
Össze-vissza kapkodta a szemét csapda után kutatva, de... él. Jól láthatólag él, pedig... Hayate nevét ő is hallotta. Határozottan hallotta!
- Hogyan? - ismételte megint.

Nobu csendben lapult a bokrok mögött. Hayate nem szólt róluk, tehát még nem akarja, hogy felfedjék magukat. Remélte, hogy Kentának is lesz esze, és rejtve marad. Figyelmesen fülelt. Kíváncsi volt, hogy alakulnak az események. Legalább kicsit megismeri ezt a srácot. Az első méltó ellenfél, akivel találkozott. Ha ezzel az emberrel kéne harcolnia... már közel sem lenne olyan biztos a sikerében. Egy az egy ellen sem.

Benawi halványan elmosolyodott. Jól esett neki a lány figyelmessége. Felemelte a kezét, s a lányéra tette. Sokadjára állapította meg, hogy milyen puha, selymes keze van... Lehunyta a szemét.

Yuuka a száját rágcsálta idegességében. Ugye ez tényleg csak egy rövidke pihenő, semmi komoly? Csak lazít...
De jó volt a kezén éreznie Benawi kezét. Akárcsak a homloka, kicsit talán ez is melegebb a kelleténél, de kellemesen meleg. Jajj, Benawi, ha most lesz valami komoly bajod...

- Mi van már, egy percre hagylak itt, és máris meghalsz nekem?! - harsant Ichiru ideges hangja. Benawi ijedten nyitotta ki a szemét.
- Dehogy, semmi baj, csak... meg kellett állnom kicsit.
- Hát az igen szokásos tünete a "semmi bajnak"... Hadd nézzelek!
Közelebb lépett a fiúhoz.
- Micsoda?! - kapkodta a fejét a másik - Nem, dehogy, most már megleszek a házig tényleg!
- Fogadjunk hozzá se nyúltál a kötéshez, mióta én felraktam.
- Mért nyúltam volna hozzá, szedjem szét? Nem fájt és...
- Nem azt mondtam, hogy szedd szét, csak, hogy átázott-e, vagy...
Ichiru elnyelte a mondat végét, s ezzel rövidre is zárta a vitát. Illetve azzal, hogy óvatosan odébbtolva Yuukát, nekiállt megvizsgálni a sebet. Úgy tűnt nem ütött át a vér, de ezek után Ichiru jobbnak látta volna szétszedni, Benawi azonban nem hagyta.
- Majd, ha odaértünk a házba. Lesz időnk bőven. Most viszont lassítjuk a többieket! Már jobban is vagyok, csak... biztos a hosszú gyaloglás miatt hasított bele a fájdalom, de csak ennyi... Menjünk...

- Csak nyugalom, tényleg élek - bólintott Hayate. - Aki kételkedik, az nyugodtan letaperolhat, de annak nem örülnék annyira. Szerintem elég meggyőző már az is, hogy itt állok és beszélek, nem? - megvárta, amíg Ami tétován bólint, és csak utána folytatta. - Helyes. Szóval... fogalmazzunk úgy, hogy akiket beolvastak reggel, abból mindössze egy személy halott valójában, Himeno. Igazából azért lettünk halottnak nyilvánítva, mert lekerültek rólunk a nyakörvek. És ha gondoljátok, fel tudjuk ajánlani ezt az utat nektek is. Ugyanis ki akarunk törni innen. Ha ti sem akartok ezen a szigeten meghalni, azt javaslom, csatlakozzatok hozzánk. Ellenkező esetben... ne hátráltassatok.
Ami döbbenten nézett fel Akihitora. Ez... nem lehet trükk, ugye...? Tényleg nincs rajta nyakörv, és nagyon is komolynak tűnik.

Akihito értetlenül pislogott Hayatére. Ez nem lehet igaz... Óvatosan Amire nézett, de közben igyekezett a fiút sem szem elől téveszteni. A lány tekintete is elég értetlennek tűnt.
- Mindenki... él? - fordult vissza Hayatéhez - Várj, de ez... - megrázta a fejét. Ez valahogy nem volt logikus... - ... de akkor ti együtt vagytok? Mármint akiknek beolvasták a nevét... elég sok név volt... Ti kitaláltatok valamit?
Még mindig bizalmatlanul szorongatta a szigonyt. Ez csak valami rossz vicc lehet... Egyáltalán hogy szedték le ezt? Hiszen... azt mondták, ha feszegetik, azonnal robban... Nem, ez valami trükk lesz.
- Hol vannak a többiek?

Yuuka némi megkönnyebbüléssel látta, hogy a kötés még nem ázott át, különben még jobban okolta volna magát. Így legalább ennyiben nem ő felelős Benawi rosszullétéért. Kérdőn nézett Ichiru-re. Tényleg hagyhatják, hogy tovább menjen? Mi van, ha pont ebből lesz a baj?
- Biztos, hogy jót tesz az, ha még jobban megerőlteted magad? - kérdezte végül Benawit. Nem akarta mindenképpen visszatartani a fiút, de ha nem muszáj, miért kockáztatnak feleslegesen? Van idejük a házhoz érni, ők úgysem harcolnak.

Haruka pár lépést ismét közelebb lépett a mögöttük haladó Tatsuyához.
- Te... biztos nem kell az a hordágy? Nem akarom erőltetni, de lehet, hogy most tényleg szükséges, nem?
Shouri sokatmondón húzta föl a szemöldökét, de nem szólt semmit, inkább Tatsuya felé sem nézett.
- Nem is tudom, Haruka... - vakargatta a tarkóját a Tatsu. - Te hagynád, hogy úgy vigyünk?
- Persze, hogy nem!
- Na látod. És mit gondolsz, pont egy fiú fogja megengedni? Még Hiroshi is elbiceg a sérült lábával. Felőlem megpróbálhatod, de nem látok rá sok esélyt, hogy belemenjen.

- Úton - biccentett hátra a fák közé Hayate. - Nem tudom, pontosan hol, előre jöttem felderíteni. Ha meg akarnálak ölni titeket, szerinted itt cseverésznék? Szerintem elég köztudott, hogy nem kenyerem a bájcsevej. Amúgy igen, már csak ti hiányoztok a csapatból. De... inkább nem fejteném ki részletesen, mert ezeknek a nyakörveknek van egy olyan aranyos tulajdonsága, hogy lehallgatják a viselőjüket. Szóval tényleg rövidre kell fognom. Nyugodtan kérdezhettek, legfeljebb így nem áll módomban válaszolni rá. Egyenlőre.
Ami sem merte elengedni a kés nyelét. Lehallgatták? De... miért? Ezen szórakoztak? És Hayatén miért nincs? Tényleg sikerült neki, vagy... vagy csak alkut kötött az iskolával, és ők szedték le róla...? Ennek is fennáll a lehetősége, de remélte, hogy mégis inkább az első változat él. Akkor... tényleg ki lehet innen jutni, és ez sokkal biztatóbban hangzott, még ha lehetetlennek is tűnt. Megbízhatnak Hayatében...? Mikor a toronyban elvette tőle a pisztolyt, először azt hitte, lelövi. De nem tette, hanem akkor is segített neki.

- Hát... Itt nem maradhatok... - mondta Benawi - Tényleg nem lesz baj. Kicsit még pihenek, aztán mehetünk tovább.
Előre pislogott a többiek felé. Nem szabadna őket hátráltatnia. És szétszakadnia se kéne a csapatnak. Igaz, Yuuka azt mondta, hogy ők nem sietnek sehova, de Natsukiék igen. Ha már most kettéválnak, és valaki megtámadja őket... Persze, majd pont a sérült csapat fogja tudni megvédeni magát...

- Ha igaz, amit mondasz... - kezdte bizalmatlanul Akihito -, akkor szedd le rólunk is a nyakörvet. Akkor már a lehallgatástól sem kell tartanod... És elmondhatsz mindent. Valahogy nekem nem tetszik ez a csapatosdi. A toronyban csak páran voltatok, mégis a csapat fele meghalt. Most meg be akarod mesélni, hogy a fél osztály vígan együtt van, és minden békésen megy? Ne már...

Natsuki idegesen kapta hátra a fejét, mikor Shinji szólt neki, hogy meg kéne állni, mert a csapat hátsó fele kicsit lemaradt. A fiú nem volt nagyon beszédes kedvében, de azt azért kinyögte, hogy Benawinak van valami baja. Hiába nézelődött nem látta őket. Túlzottan előre jöttek már. Ez is butaság volt, ennyire hézagosra venni a csapatot...
- Visszamegyek, megnézem mi van - fordult Eizanhoz - Remélem nincs nagy baj. Eddig olyan szépen bírta. De az csúnya seb és... - megrázta a fejét - Most már csak nem...
Elindult visszafelé, s megkerülve Harukáékat hamar meg is pillantotta a fának támaszkodva pihenő Benawit, az őt aggódva figyelő Yuukával és Ichiruvel.

Ami már szóra nyitotta a száját, de a "fél csapat meghalt" kifejezésre összeszorult a gyomra. Ez így nem igazságos vele szemben, Akihito, hisz erről nem ő tehetett, hanem én... Én zúztam szét a csapatot...
Hayate jelentőségteljes pillantást küldött a lány felé, és csak akkor folytatta.
"Tudja!" - hasított Amiba a felismerés. - "Tudja, és mégis azt akarja, csatlakozzunk? Ezek után biztos nem csapda...?"
- Ha akarnám sem tehetném, de inkább a ti érdeketekben. Én nem tudom - csóválta a fejét Hayate. - De Ichiru igen. És elég jól megy neki, eddig egy sem robbant be. Ha belegondolsz, ez most teljesen más. Most sokkal jobban összefog mindenki, mert reálisabb a cél, és ha csak azt nézzük, hogy már nyakörv nélkül szaladgálunk, akkor enyhén előrébb is vagyunk. Amúgy már nem foglak itt sokáig győzködni, mert dolgom van és fogy az idő.

/neked is elszállt az msn? o_O és most a net is hűde akad -.-/

- Nem vagy szomjas? - kérdezte Benawit Yuuka, de figyelő szemeit közben Natsukira függesztette. Tehát ő is aggódott? Látta, amint kicsit előrébb Eizan tétován várakozik és talán azt fontolgatja, ide jöjjön-e. megnyugtatta, hogy Eizan mellett látta Natsukit. Elült tőle az az idegesítő féltékenykedése. Vajon ők ketten is...?
Elszakította tekintetét a fiútól és visszafordult Benawihoz.
- Öhm, bocsi... - hallatszott nemsokára Haruka hangja. - Én tudom, hogy férfiúi büszkeség meg minden, de addig úgysem nyugodtam volna, amíg fel nem vetem. Ez persze nem azt jelenti, hogy bele kell egyeznetek, de... nincs szükségetek egy hordágyra?

/na jó, megpróbálok újraindulni, hátha -.-"/

Akihito kérdőn nézett Amira. Nincs más választásunk és... Hayate épp most érzékeltette, hogy nem ad sok gondolkodási időt, akkor most... mi legyen... Ha visszautasítják... van egyáltalán más kiút? Amit Hayate mond az... az azt kínálja, amit eddig semmi sem: Amival együtt juthat ki! Ha mást nem, legalább a nyakörvet le kéne szedetni. Ha nagyon furcsa a csapat, akkor... még mindig leléphetnek, igaz? Résen fogja tartani a szemét...
Azért még nem mert semmit sem mondani Ami beleegyezése nélkül.
- Mi legyen? - kérdezte nagyon halkan a lányt.

/Nem, nekem működik az MSN./

Benawit nagyon zavarba hozta Haruka kérdése.
- Nem, kösz - vágta rá gyorsan, aztán igyekezett szépíteni - Illetve... izé, rendes, hogy így aggódik miattam mindenki, de megleszek. Igazából már mehetünk is, csak... nem lassíthatnánk kicsit a tempón?
Rossz érzés volt ilyet kérnie, de aggasztotta a visszatért fájdalom. Most már nem szúrt olyan élesen, mint az előbb, de valami tompa zsibongást érzékelt, ami fenn a toronyban nem volt. Talán majd meint elmúlik... Viszont... ez biztos jele annak, hogy nem harcolhat. Még a sima gyaloglást se bírja... No jó, a sziklás utat azt tuti nem.
- Dehogy is nem, lassítunk - bólintott közlebb érve Natsuki - Ne haragudj, olyan figyelmetlenek voltunk, csak ott rohantunk elöl és... - visszakapta a fejét Eizanék felé. Tényleg Nami is ott jött mögöttük, és nem panaszkodott. Ő jól van? A toronyba nehézkesen mászott fel, meg kellett állniuk út közben. Így lefelé már jobb volt? Mindegy, ő aztán nem kérdez rá. Ott van neki Midori, hogy pátyolgassa...
- Köszönöm - mosolygott Benawi Natsukira, aztán Yuukához fordult - Egy kis víz tényleg jól esne, köszi. Ejj, Ichirut meg eleszi a sárga irígység, hogy mindenki körülöttem sürög.
- Engem? - kérdezett az vissza - Dehogy is! Nekem eszembe se jutnal leszuratnom magam egy kis odafigyelésért... - Yuukára pillantott - Még ha ezzel ilyen jól be is lehet csajozni...
- Jajj Ichiru, ez már kezd fárasztó lenni, hagyd abba!

- Muszáj lesz bíznunk benne - felelte szintén halkan Ami. - Szeretném azt hinni, hogy van esélyünk, és még mindig jobb, mint itt ülni és tovább várakozni - ha igaza van, akkor már senkire. Menjünk bele.
A fiú szemeibe nézve némán bólintott. Ez talán sikerülhet.

Haruka is tudta előre a választ, mégis kicsit jobban érezte magát már csak attól, hogy feltette a kérdést, akármilyen hülyeség volt is. Legalább valamennyire érezhette, hogy megteszi, amit tud. Még ha ezzel kissé bele is tiport Benawi becsületébe. Na jó... lehet, hogy tényleg máshogy kellett volna... Arrébb lépkedett, de azért még a közelben maradt, hátha mégis segíthet valamit.
Yuuka közben már vette is elő a vizesüvegét és Benawinak nyújtotta.
- Tessék - mondta. - Remélem, tényleg jól fog esni.
Hálás volt Natsukinak, amiért egyből beleegyezett a tempó visszafogásába. Most nem szabad féltékenykednie, mikor Benawi épsége a tét. Itt sokkal több forog kockán, és minden kis segítségmorzsába kapaszkodni kell.

- Hát jól van - egyezett bele Akihito, s leengedve a fegyvert kicsit közelebb lépett Hayatéhoz, de még mindig tartva pár lépés távolságot - Tehát hova megyünk? Vagy ez is titkos? Esetleg megvárjuk itt Ichirut?

Benawi kortyolt egy keveset a vízből, aztán visszaadta a lánynak.
- Köszönöm - ismételte újból - Most már tényleg mehetünk.
Most már jóval lassabban indultak el. Natsuki sem sietett előre, inkább maradt még Benawiék mellett.
- Mi történt, fáj megint? - kérdezte a fiútól.
- Az előbb belehasított, most már csak úgy... érzem. Nem tudom mitől, de nem komoly.
- Hát... remélem... - mondta a lány, s aggódva mustrálta a fiú arcát - Végig fájt? A toronyban is? - kicsit búntudata volt, hogy ahogy megjelentek a többiek úgy magárahagyta Yuukáékat.
- Nem, ott teljesen rendben voltam. Jót tett a kis pihenés, meg gondolom Ichiru gyógygazai...
Ichiru a szemét forgatta, de legyelte a szokásos "azok nem gazok" című mondatát.
- Értem - bólintott Natsuki - Az azért jó jel... Ha kijutunk innen, biztos rendben leszel már.
- Azért én megnézetném egy orvossal - mondta Ichiru.
- Persze, én se úgy értettem... - szabadkozott Natsuki - És te, hogy vagy Yuuka? - fordult a lányhoz.

Hayate úgy látta, most már szólhat a többiekről is.
- Na jó. Szeretek őszinte lenni. Az elején csak teszteltelek titeket... Kaori miatt. De ezek szerint ti is a túlélésre hajtotok, nem a gyilkolásra, ez megnyugtató. Nem egyedül vagyok itt, hanem plusz két fő kíséretében. Hárman jöttünk előre. De a többiek tényleg még hátrébb járnak. Csak... van még egy kis gáz. Örülök, hogy csatlakoztatok, de vigyázzatok, hogy lehetőleg ne nagyon maradjatok majd egyedül Natsukival és Namival. A csapaton belüli erőszak tiltott, de szóváltásra azért sor kerülhet. Na, ti meg közben előjöhettek, és beszéljük meg burkoltan, hogyan tovább.

Kenta és Nobu is előmászott a rejtekéből. Kenta hangosan köszönt nekik, Nobu csak biccentett.
Akihito meglepve hallgatta Hayate szavait. Tud Kaoriról? Egy pillanat... mindannyian tudják, hogy Kaorit ők...? Amira pillantott. Nagyon rossz érzése támadt.
- Kaori is veletek... - nyelt egyet - Tagja volt a csapatnak?
Ahogy kimondta rá is jött, hogy butaság. Nem nem lehetett, hisz ő egyedül volt. Ha Hayatéékkel lett volna nem engedték volna el egymagában. Nyugi, semmi baj... Csak azért említette Natsukiékat, mert ők barátok voltak...