7. - Útban a szabadság felé

Eizan még mindig nem mozdult, inkább úgy döntött, bevárja a hátramaradt kis csapatot. Megindultak, ezek szerint annyira nem lehet nagy baj... vagy Benawi csak nem szeretné, ha kitudódna, hogy mondjuk igenis komoly a baj. Hajajj, mi lesz még itt...


- Én...? - nézett meglepetten Natsukira Yuuka. - Ó, köszönöm, én jól. Már igazából nem is fáj annyira... - önkéntelenül is a sebére rakta a kezét. De furcsa... ez végülis egy emlék Sayuritól... nem pont olyan emlék, amit barátnők várnak el egymástól, de... mégiscsak tőle van. Morbid, hogy így ragaszkodik ehhez a sebhelyhez...?

- Ó, ez kicsit bonyolult... - kezdte Hayate. - Nos igen, tagja volt, de utána bizonyos okok miatt megszökött, valahogy elkeveredett és... hát a többit már tudjátok. Mondjuk mi nem igazán. Most senki nem akar bevádolni, de... melyikőtök kezdte? Bár... végtére is nem kell válaszolnotok, most nem ez a lényeg. Nem arról szól már, ki miért felelős. Szóval vegyétek úgy, hogy meg sem kérdeztem. Úgyis mondták már, hogy hülye kérdéseket teszek fel... Na de... - azzal Nobuékhoz fordult - Úgy kéne eljuttatnunk őket a találkahelyre, hogy közben nem ejtjük ki hangosan és egyáltalán ne derüljön ki? Lehet, hogy jobb lenne még az erdőben elcsípni a többieket, mert most pont ott vagyunk, amin tipródtunk nemrég. Megtaláltuk őket, de most hogyan tovább?

- Jól van, várjuk be őket - sóhajtott nagyot Nobu. Ennyit az előresietésről - Úgy se tudnék nyugodt lenni, ha nem látom Nami reakcióját, ahogy megpillantja őket...
Nem bírta visszafojtani rosszallását. Elvégre látta, ahogy Kaori haldoklik és... sose hallotta még olyannak Nami hangját. Nem is tudják ezek ketten, hogy mennyi fájdalmat okoztak... Vajon a többiek rájuk is épp így néznek? Valószínűleg... Épp ezért elhatározta, hogy igyekszik semmit sem szólni nekik. Nincs joga hozzá. De nehezen ment.
Akihito élt a lehetőséggel, és nem válaszolt semmit sem. Ki is kezdte...? Már nem tudta volna megmondani. Kaori elővette a fegyverét, de a hallottak után nem volt biztos benne, hogy támadni akart. Mi oka lett volna, ha ott volt neki ez a csapat? De... elment... Bizonyos okok miatt... Milyen okok? Nem bízott a csapatban?
Kenta csendben hallgatta Hayatét. Vicces, hogy ő mesél, pedig ő sose volt együtt Kaorival, csak hallotta az egész történetet. De nem számít. Amit mond az helytálló.

- Akkor jól van - bólintott Natsuki. Közben odaértek Eizan mellé. Rámosolygott a fiúra. Ez már csak szokás, mi? Nem tudja mit mondhatna, mert amik eszébe jutnak, ha már ép gondolat jut eszébe, azok lebuktatnák kettejüket... Fenébe, miért is kell titkolóziniuk? Az nem valami bűnös dolog, vagy ilyesmi... Bár... Namit viszont jó volt vele szivatni. Hű az a fej, te jó ég! Akkor milyet vágna, ha megtudná, hogy az imént, tényleg nem viccelt? Meg akarta interjúvolni Eizant, hogy hogy tetszett neki az iménti jelenet, de túl sokan voltak. Hogy lehetne feltűnésmentesen odébbslisszanni? Látta, hogy Shinji fokozatosan lemaradozik, s megint hátul kullog. Ehh, hát ő elég könnyen el tudja érni, hogy a kutya se figyeljen rá... Dehát most ha ő elrángatja Eizant az igen feltűnő lenne... Vetett egy szenvedő pillantást a fiúra. "Ments ki innen, bénázom!" Úgy kell nekem, én jöttem hátra... Dehát, tudnom kellett, mi ven velük...

- Eléjük is mehetünk, ha nem akartok várakozni - vont vállat Hayate. - Egy kicsit talán úgyis letértünk onnan, amerre jönnek. Bár nem lesz nehéz észrevenni őket, amennyien vannak.
Ami érezte, hogy egyre jobban remeg kezében a kés. A harcot... azt végülis ő kezdte, nem...? Ő rontott rá először Kaorira a késsel... Ő meg csak védekezett, lehet, hogy akkor is pont azért jött, hogy felkérje őket a csatlakozásra... Lehet ez? És esélyt sem hagytak neki...

Mikor a csapat újra megindult, Daisuke is a nyomukba szegődött. Az imént felesleges lett volna neki is odamennie. Menjen ő is sajnálni? Voltak hozzá épp elegen. Bár ő igazából nem is tudja, hogy mi a baja a srácnak. Hmm, kivel harcolhatott? Bekaphatott valami jó kis sebet, az üthette ki az előbb is. Ő csak néhány bicskaszúrást kapott, már az is szarul érintette. Mit kaphatott Benawi? Most mégis kicsit rokonszenvet érzett, és talán némi megbecsülést is. És ezek után képes tovább folytatni az utat, hmm... Na tényleg, milyen sebe lehet?

- Oké, menjünk - helyeselt Nobu, s már el is indult visszafelé. Akihito követni akarta a fiúkat, de Amira pillantva észrevette, hogy a lány nagyon nincs jól. Óvatosan magához húzta a lányt.
- Nyugi... Nem tudhattuk... Honnan tudtuk volna?! Egy szót se szólt, ha... ha... - elakadt a szava. Azt akarta mondani, hogy ha nem akart volna rosszat, kéri őket, hogy hagyják abba, de... olyan gyorsan történt az egész. Talán ő is megijedt, és az életét féltette. De... azért ez akkoris olyan hihetetlen. Valamit csak kellett volna mondania. Mért nem próbálkozott semmivel sem? Akihito már semmit sem értett.
Nobu visszafordult, s kíváncsian figyelte a párost. Hátha sikerül leszűrnie valamit abból, hogy mi történhetett, de még nem igazán volt tiszta a kép. Kaori azért ment el a toronyból, mert őket kereste, igaz? Midorival ment, aztán Kenta utánuk eredt, s mikor megtalálta őket Kaori meglépett. Aztán... mi is történt? Kenta utánament, és így került hozzájuk Midori? De nem találta meg Kaorit, mert ő... már összefutott Akihitoékkal. Vajon Namit és őt kereste? Vagy... lehet, hogy valójában valami más célja is volt? Tényleg furcsa, hogy meg se próbált beszélni Akihitoékkal.

Eizan agya lázasan próbált dolgozni a megoldáson. Ó jajj, ó jajj... mi a fenét csináljon? Érdekes lenne, ha megint a csincsillákat hozná fel. "Gyere Natsuki csincsillázni!" Á, semmi félreérthető nincs ebben... Basszus, basszus...
Jobb híján egyenlőre a csapat mellé szegődött és velük folytatta az utat. Hát, Natsuki valószínűleg nem erre gondolhatott, mikor azt a pillantást küldte...
- Vigyázz! - szólt rá hirtelen Yuuka. - Kiköt...!
BAMM!
Eizan hirtelen a földön találta magát. Mi a franc történt...? Hát... valószínűleg nem így kéne lenyűgöznie szíve választottját, hogy egyszer csak elterül a földön.
- Kikötődött a cipőd... - fejezte be halkabban Yuuka.
Eizan kínjában felnevetett. Na ez kész... Kicsit sem égés, elnyalni a saját cipőfűzőjében... Bűnbánón lesett fel Natsukira.

Natsuki nagyokat pislogott Eizanra. Azt már eddig is észrevette, hogy a pasik egy pillantására a lába elé borulnak, de hogy Eizan is ilyen... Igyekezett elfojtani a belőle előtörni kívánkozó harsány kacagást. Rosszul esne neki, ha csak úgy kinevetné! Sietve leguggolt a fiú mellé.
- Jól... rendben vagy? - kérdezte aztán gyorsan összeszorította a száját. Dehát... hogy lehet így elesni, most tényleg?

- Már nem fog kiderülni, igaz...? - kérdezte halkan Ami. - Már sosem tudjuk meg, mit is akart valójában. Ez így... olyan rossz...
Hayate intett Kentának és ők is megálltak. Most nem szakadhatnak szét, már meg kell várniuk egymást. De miért torpantak meg? Lehet, hogy bűntudatuk van? Ők sem remélhettek egészen eddig ilyen esélyt, és most, hogy megkapták, elkezdték átgondolni, mit is tettek. Akihitot nem tudta biztosan, de Ami részéről ott volt Mizuki, utána Kaori - bár abban már a társának is lehetett része. Mi zajlik most a lányban, hogy rájött, felesleges volt gyilkolni?

Eizan sóhajtva dörzsölte meg a homlokát.
- Hát... a becsületemen jókora csorba esett... - nyögte halkan, miközben kelletlenül bekötötte azt a fránya cipőt. - Tudom, hogy nevetni akarsz, ne is tagadd - nézett összeszűkült szemekkel Natsukira, majd elvigyorodott. - Látod, milyen pasi mellé sodort a sors?
Yuuka kérdőn nézett vissza a párosra, de Eizan csak biccentett neki.
- Menjetek nyugodtan. Mindjárt feltápászkodom.

- Most már ne rágd magad rajta! - rázta a fejét Akihito - Már... már nem változtathatjuk meg. Csak.... csak ne gondolkozz rajta...
Magát is meglepte, hogy ezt mondja. Szóval ő is ezt csinálja? Ezért ilyen nyugodt? Igyekezett elnyomni mindenféle gondolatát, érzését és kételyét, hogy tudjon tovább menni, de mi felé? Most viszont... most viszont van értelme, nem? Most kijuthatnak, és minden rendbe jön! Csak ne rágódj az eddigieken, mert akkor vége...
- Most már minden rendben lesz - simította meg a lány vállát - Gyere...

Ami bólintott és elhúzódott Akihitotól, de egyik kezével még fogta a kezét.
- Igazad van - mondta halkan. - Már nincs értelme... Akkor... menjünk. Alig várom, hogy lekerüljön rólam ez a nyakörv.

Benawi vetett egy pillantást Eizanra aztán, tovább mentek. Úgyis ő lassít most itt mindenkit nem kéne ácsorogni. Ichiru is követte őket. Szegény srác biztos nem akarja, h mindenki azt lesse, hogy ő épp tápászkodik fel. Mindenkit rendesen lefárasztott ez a nap.
- Nos... - szólalt meg Natsuki, s kicsit rángatózott a szája széle, ahogy még mindig kűzdött a mosollyal - ... nem egészen erre gondoltam, de a célnak megteszi...
Elhallgatott, ahogy Shinji majd Daisuke is elhaladt mellettük. Remek, a legvégén vannak. Most akár feltűnésmenetesen eltűnhetnének egy fa mögött, aztán utána gyorsan... Natsuki! Te jó, ég mire gondolsz...
- Olyan édes vagy... - suttogta halkan, közelebb hajolva a fiúhoz - Azért harcnál, ne kockáztasd miattam még a testi épséged is, oké?

- Azt én is - felelte sóhajtva Akihito, s megtartva egy biztonságosnak mondható távolságot követteék a három fiút. Gyanakvóan figyelte a hátukat. Többen vannak... Ha rosszat akarnának, már most is támadhatnának... Vagy biztosra akarnak menni, ők meg önként sétálnak be a csapdába? De mért akarnák... Egyikükön sincs nyakörv. Tényleg terveznek valamit. Hacsak nem... Mi van, ha bosszút akarnak állni Kaoriért? És a toronyos csapatért. Ha mindenki összeült és bízak egymásban talán ki is találhatták, hogy mindenért Ami a felelős, és akkor... Aggódva pillantott a lányra. Ugye nem akarják bántani őt? Ami semmiről sem tehet! Nem akart rosszat! Hát nem látják, hogy beteg? Gyenge és ártatlan és... hogy tudna egy ilyen lány... És mégis tudott... ha nem is szándékosan, de... Dehát Ami hagyta volna, hogy megölje őt, sőt! Az egyetlen reakciója az volt, hogy "miattam ne tapadjon vér a kezedhez". Ő ilyet sose lett volna képes mondani! A saját életét féltette még akkor is, még az is felmerült benne, hogy megölje a lányt, h ő élhesse túl! Pedig szerette őt, szereti őt!

Eizan számára is túl csábítónak tűnt a tény, hogy most kicsit el lettek felejtve így hátramaradva. És azért a hangsúlyért, amin Natsuki szólt hozzá, már megérte elnyalni. Ha nem látta volna senki, talán megragadta volna a lány csuklóját és lerántotta volna maga mellé. De így nem tudta, mit szólna hozzá.
- Ha azután is így suttognál a fülembe, akkor eléggé meg kell még gondolnom - vigyorgott a lányra, majd elgondolkodó arcot vágott. - Hmm... eltűntek már a többiek...? Na jó, csak vicc volt. Várj, mindjárt felkecmergek... Bár nagy volt a kísértés hogy ne rántsalak le téged is a földre, tehát tekintsd szerencsédnek - kacsintott a lányra.

Natsuki vetett egy gyors pillantást a többiek felé. Nem, tényleg rohadtul nem érdekli őket, mi történik hátul. Lefeküdt a földre Eizan mellé.
- Hopsz... hát nem megcsúsztam...? - mosolygott a fiúra - Ha megígéred nekem, hogy tényleg, rendesen odafigyelsz a harcnál és nem, nem rám, hanem magadra, akkor talán kaphatsz egy kis előleget...

- Hihetetlen vagy - csóválta a fejét mosolyogva Eizan. Kicsit meg is lepődött a lányon, de ezt már kezdte megszokni. Szerette a meglepetéseit, hogy ilyen kiszámíthatatlan volt számára. - Hmm... csábítóan hangzik az ajánlata, hölgyem - simított végig lágyan Natsuki arcán. - Mégis mit tud ajánlani?

- Én? - pislogott ártatlanul, közben mégis úgy érezte, hogy ennél szebb bókot még nem kapott. Mámoros érzés volt a fiú hangját hallgatnia. Valahogy szíve szerint órákat feküdt volna itt, nem izgatta az egész terv, a harc, a kijutás, az élet... csak ez a pillanat... Egek, hát így is lehet érezni? Ez félelmetes! - Te kezdted! Nem foghatod rám... - elgondolkodva figyelte a fiú arcát - Hm... nem is tudom... - ajkával hozzáért a fiú szájához, de csak épp annyira, hogy felizgassa vele az érzékeit, s már odébb is húzódott - Talán...
Annyira hevesen dobogott a szíve, hogy az már szinte fájt. Szerelmes? Most tényleg... az? Mégis mi történt? Mi van ebben a fiúban, hogy sikerült teljességgel rabul ejtenie? Olyan őrültségre veszi rá, amire csak akarja. Az eddigi kapcsolataiban, Natsuki mindig tudta, mit csinál, tudta mit akar a partnere, ő meg eldöntötte megadja-e neki, itt meg... Ha el akarná csábítani Eizant, váratnia kéne, és ilyen őrültséget, lefeküdni a koszos földre, és itt enyelegni... Nem beszélve azon mellékes tényről, hogy épp az életükért kéne, ha nem is futniuk, de sétálni... Ez tényleg csak szerelem lehet, állítólag az hülyíti meg ennyire az embereket. De... mikor...? Mióta érez így? Amikor fenn beszélgettek, csak próbálta megnyugtatni, törődni vele, mint mindenkivel... Aztán... vele akart menni megkeresni a többieket. Miért? Hogy vigyázhasson rá? Vagy talán csak izgalomra vágyott? Mellette akart lenni. Talán kíváncsi volt, hogy milyen is ő. Többet akart tudni, mert amit fenn hallott az felkeltette az érdeklődését. De ami feltűnő fordulópont volt, az a torony előtt történtek. Fájt neki, hogy Eizan fegyver emel rá, Azt hitte sose tenné meg, abban a pillanatban tudatosult benne, hogy valami fura okból kifolyólag azt hitte, azt várta, remélte, hogy számítson a fiúnak. De mitől hitte ezt? Mióta? Mert a várromnál azon vitáztak ki menjen előre, s kölcsönösen fel akarták vállalni a veszélyt, hogy a másikat kíméljék? Az csupán valami bajtársiasság volt, nem? Mikor lett több?
Hangosabban szedte a levegőt, s úgy sejtette ezt Eizan is hallhatja. Hát ez tényleg őrület... És ha valaki visszanéz, hogy hova tűntek? Na, az is tuti elhasalna a látványtól!

Eizan majdnem Natsuki után kapott, mikor a lány elhúzódott, de fékezte magát. Nem, nem vetheti rá így magát. Hisz ez most... egy játék. Egy igencsak incselkedős játék. Tehát tartania kell magát a szabályokhoz. Csak lassan, nem elhamarkodni.
Játékos pillantást küldött Natsuki felé és elgondolkodva kezdett játszani a lány egyik tincsével.
- Hmm... valóban nehéz kérdés... de mire célozhattál azzal a talánnal...?
Keze most már a lány arcán kezdett felfedezőútba. Miután ujjaival végigsimított Natsuki ajkain, most ő fújt visszavonulót és visszahúzta a kezét.

- Kazushige... megtennél nekem valamit?
Kazu kérdőn nézett a mellette álló Ichirora. Épp megpihentek egy percre, hogy Hiroshi ihasson kicsit, ezért Ichiro igencsak suttogósra vette a hangját.
- Ömm... mégis mit? - kérdezte gyanakvóan Kazu.
- Te nem jössz harcolni... figyelnél a házban Hiroshira? Nem tudom, hogy tényleg nincs komolyabb baja vagy csak tetteti, hogy jól van. Szóval csak tartsd rajta a szemed, ha nem nagy kérés.
- Ó, oké, értem. Hát jó, megpróbálok figyelni rá.
- Köszönöm.
- Ti meg mit sugdolóztok ott? - vonta össze a szemöldökét Hiroshi, miután elrakta a vizét.
- Semmi különös - rántott vállat Ichiro. - Épp azt taglaltuk, hogyan tudnánk legkönnyebben szervkereskedők kezére adni téged.
- Hehh...? Egy pillanatra tényleg elhittem, olyan komoly fejjel mondtad. Na jó, inkább nem akarom tudni, hátha mégis erről volt szó, úgyhogy menjünk.

Natsuki beleborzongott Eizan érintésébe. Folytatnia akarta, amit az imént elkezdett, de még mindig nem tudta kicsikarni azt az ígéretet. És ha már azelőtt eljátszadoznak, akkor... utána mégis mit tudna "ajánlani"?
- Hát ez attól is függ, te mit szeretnél - suttogta a fülébe, aztán nem csak egyszerűen elhúzódott, hanem feltápászkodott a földről - Mindenesetre a többiek mindjárt eltűnnek a szem elől. Nem lenne jó, ha észrevennék, hogy eltűntünk. Menjünk!

- Ehh, Natsuki jól leragadt Benawiéknál - jegyezte meg Midori. Nami féltékenyen kapta fel a fejét.
- Benawiéknál? Dehát...
Midori megrántotta a vállát.
- Hát, sok új barátja van... De főleg ők Yuukával...
- Egy fenét. Főleg Eizan... - morogta Nami. Midori elmosolyodott.
- Látom, nem nagyon örülsz neki.
- Hát nem - közölte egyszerűen Nami, és karbafonta a kezét - Nem igazán hiszek az ilyen hirtelen dolgokban. Natsuki az csak Natsuki, nem barátkozik ilyen emberekkel. Yuuka túl aranyos hozzá. Benawi és Eizan meg túl átlagos. Mit érdeklik őt az ilyen emberek? Sosem érdekelték. Még én sem eléggé. Pedig azért én nem vagyok átlagosnak mondható, csak nem annyira szabados, mint Natsuki. Pedig azért én se vagyok az a konzervatív fajta... De Natsukihoz képest...
- Biztos ki akar próbálni valami újat - vetette fel Midori - Vagy... itt csak ez van, beéri ezzel... Nem szeret egyedül lenni, alkalmazkodik a helyzethez...
Nami elhallgatott. Ez logikusnak hangzott. Legalábbis logikusabbnak, mint a csakúgy vigyáz rájuk, mert ő olyan jófej. Persze... Natsuki az önzetlenség szobra...

Eizan beletörődően elmosolyodott. Örült is, hogy ennyiben hagyták, meg nem is. Tényleg nem akart semmit sem így elsietni és esetleg elrontani, de néha olyan nehezen tudta visszafogni magát...
- Igazad van, ha most lemaradunk, benéztük - ő is talpra állt, és gyors mozdulattal megfogta Natsuki kezét. - Hölgyem, hamarosan ismét közömbös állapotba kell süllyednünk. Addig is egy utolsó csókot... - ám ahelyett, hogy közelebb vonta volna magához a lányt, a szájához emelte Natsuki kezét és egy csókot lehelt rá. - Akkor hát induljunk.

A lány elmosolyodott. Még, hogy ő hihetetlen. Inkább Eizan az! Óvatosan húzta vissza bizsergő kezét, s sietve indultak meg a csapat után.
- Remélem tényleg senkinek sem tűnt fel, különben magyarázkodhatunk megint a csincsillákkal... Apropó... remélem nem érintett kellemetlenül, hogy "felfedtem" magunk Namiék előtt. Te jó ég, azt az arcot, amit vágtak! Figyelted?

Midori bizonytalanul lassított a léptein.
- Nahát, vajon mért fordultak vissza? - kérdezte. Nami először nem tudta miről beszél, aztán ő is észrevette nem messze Hayatét, s pár pillaat múlva Nobut és Kentát is.
- Remélem, nincs semmi baj - mondta, s aggódó pillantást vetett Midodrira. Legszívesebben odaszaladt volna Nobuhoz, s kifaggatta volna, mi van már, de csak másodpercek kérdése, ideérnek és megmondják. Már épp lehűtötte volna magát, mikor újabb két embert látott meg mögöttük. Észre sem vette, hogy megáll, és dühösen mered rájuk. Midori nyugtatóan ért a kezéhez, de Nami elhúzta.
- Most inkább hagyj... - szűrte ki a fogai közt. Midori aggódva pillantott hátra a többiekhez. Hát ez nem kezdődik jól...

- Na igen - csóválta a fejét Eizan. - Azt hittem, nem bírom ki nevetés nélkül és elszólom magam. De felettébb szórakoztató volt, főként azt tekintve, hogy még csak füllentened sem kellett. Mi mindenre képes az igazság. Az ember tényleg azt fogadja el legnehezebben, ami a szeme előtt van. Ha meg megint kérdőre vonnak a távollétünk miatt, nyugodtan kend rám, ha már a fél csapat szélesvásznon nézhette végig a magánszámomat... Hmm... bár annyira nem muszáj reklámozni, elég lesz végszükség esetén.

- Nem, nem dehogy - rázta a fejét Natsuki - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni... - elgondolkodó arcot vágott - Bááár... attól függ, hogyan... Hm? Na mi van ott? - pislogott Shinjiék elé - Mért álltak meg?

- Ó, tényleg ők voltak, megvan a csapat - nézett hátra a válla fölött a többiekre Hayate. - Legalábbis egy része. A többiek? Csak mert ki kéne deríteni, vár-e még ránk tisztázatlan kérdés.
Amiba egyből belehasított Hayate figyelmeztetése, mikor meglátta Nami arcát. Összerezzenve húzódott közelebb Akihitohoz. Hayatének igaza volt, Nami tényleg nem várta őket tárt karokkal, sőt. Igazából megijedt tőle. Miért pont beléjük kellett így rögtön futniuk? Ugye nem küldik el mégis őket...?

- Lehet, hogy irigyelték tőlem azt a rövidke reflektorfényt és más is hasonló produkcióra vállalkozott - vakargatta az állát Eizan. - Bár... nem, ez nem túl reális. Nem akarok vészmadárnak vagy valami hasonlónak tűnni, de remélem, hogy nem megint Benawival történt valami. Azért inkább siessünk.

Amit látva Nobunak önkénytelenül is megint Nami jutott eszébe. Hát nem ilyen félve húzódott ő is hozzá, mikor megpillantotta Shinjit? Előresietett Namihoz, biztos ami biztos.
- Csak nem nyugtatgatni akarsz? - kérdezte mogorván a lány, mikor a fiú közelebb ért.
- Nami, ők...
- Tudom, marhára hasonlítanak ránk. Nehogy már megint ezzel a hülye dumával gyere! - kissé elfordult a fiútól, s karba fonta a kezét.
- Én csak azt mondom, hogy bánj úgy velük, ahogy szeretnéd, ha velünk bánnának... - mondta halkan a fiú - Mert, ha tetszik ha nem, nagyon hasonló helyzetben vagyunk... Csupán annyi különbséggel, hogy a mi helyzetünk sokkal rosszabb. Ha te Kaori miatt így viselkedsz velük, akkor mi mit várjunk. Nekünk ott van Mikomi, Hanako, Motoki, Sasame, Sayuri, Himeno...
Nami az ajkába harapott. Hosszú lista... Rémisztően hangzik így együtt.

Natsuki a fiú szavaira idegesen rágcsálta a szája szélét. Ne legyen baja! De tényleg... Közelebb érve azonban látták, hogy Benawi most teljesen jól van. Elöl pedig, ó Kentáék, mért fordultak vissza? A lány remegve karolt bele Eizanba.
- Idehozták őket... - suttogta. Most egy cseppet sem érdekelte, hogy mögöttük Shinjiék láthatják, hogy közelebb húzódik a fiúhoz, vagy bárki ha hátra nézne... - ami persze nem lenne túl valószínű, el voltak foglalva az új jövevényekkel. Ichiru szinte megkönnyebbülve sietett előre.
- Áh, végre letudhatom az utolsó két nyakörvet is! - így köszöntötte a kettőt - Klassz!

Hiába mondta Haruka, hogy nem kell olyan messze mennie tőlük, amint Shouri ismét kézen fogta barátnőjét, Tatsu ösztönszerűen hátrébb húzódott. Most milyen jogon caplasson ott mögöttük? Nem, Haruka, bárhogy is próbálkozok, most még nem tudok olyan lenni, mint régen. Hiába szeretném...
- Öhmm... - lesett hátra az ismét kibővült csapatra, majd előre Harukáékra. - Izé, szerintem oda kéne mennünk, mert itt vannak Hayatéék. Ó, és Ami és Akihito is.
Haruka és Shouri szinte egyszerre fordultak hátra.
- Tényleg... - szólalt meg Haruka. - Akkor kapkodjuk magunkat, mert nem akarom, hogy rossz süljön ki ebből.

Eizant sem nagyon érdekelte, meglátja-e őket valaki. Ha Natsukinak most szüksége van valakire, nem fog elhúzódni, csak hogy fenntartsa a kis látszatuk. Nyugtatóan karolta át a lány vállát. Remélte, hogy Natsuki nem váltja be korábbi szavait, miszerint Namival megbosszulják Kaorit. Most nem lehet. Szükség van mindenkire, és mindenkinek meg kell adni az esélyt. Mégiscsak egy osztály voltak, akárhogy is viselkedtek. Egyedül semmire sem mennek, csapatmunka kellett, hogy ide eljussanak.

- Ez jó ötlet - bólintott Hayate. - Utána ássuk el valahova őket, hogy rendesen tudjunk beszélni. Mert így inkább nem mennék bele a részletekbe.

- Az "ássuk el valahova őket" rész nekem is szimpatikus... - szólalt meg kicsit hangosabban a lány.
- Nami! - szólt rá elhűlve Nobu.
- Jézusom, legalább te ne játszd az ártatlant! - mondta a lány, s ellépett mellőle - Nem fogok úgy csinálni, mint aki örül, hogy ezek idejöttek!
- Legalább vedd figyelembe, amit mondtam... - szűrte ki a fogai közt Nobu. Nagyon aggasztotta, hogy ha Nami így viselkedik, azzal csak felbőszíti az ő haragosaikat. Talán, ha azt látnák, hogy Nami is megbocsát Akihitoéknak, de... úgy tűnt a lány képtelen ilyesmire. Hátat fordított Nobunak, s elindult a csapat másik feléhez.
- Mégis mit csinálsz most? - szólt utána a fiú.
- Próbálom visszafogni magam... - válaszolt a lány a válla felett.

Ichiru aggódva hallgatta Nobuék párbeszédét, aztán visszafordult Akihitoékhoz. Nagyon törte a fejét, hogy mit kezdhetne ezzel a nyomasztó hangulattal, de semmi vicces nem jutott eszébe.
- Nyugi - mondta inkább a lánynak - Nem lesz semmi baj, ha Nami be is próbálkozna valamivel, megvédünk benneteket!
Figyelmesen nekiállt leszedni a nyakörvet Amiről.

Ami meglepett, de hálás szemekkel nézett Ichirure. Tehát... Namiékon kívül a többiek befogadják őket? Még meg is védik, ha kell? Miért? Ők talán nem tudják? Nem tudják, miket művelt...? De, tudniuk kell. Vajon meg is bocsátanak nekik, vagy csak szükségük van több emberre? Hogy is mondta Hayate.... ki akarnak törni. Minél többen vannak, annál nagyobbak az esélyeik. Lehet, hogy csak erről van szó? Gondolatban megrázta a fejét. Nem, muszáj másnak is lennie mögötte. Másnak, amibe kapaszkodhat. Hogy tényleg nem veti meg őket mindenki.

Eizan kissé megkönnyebbült, hogy Nami visszafogta magát. Nem bántotta Amiékat. Igaz, szóban igen, de fizikailag legalább nem. Bár azt úgysem hagyták volna. Töprengve nézett Natsukira. És te? Te is így érzel? Szinte forrongsz belül, mégsem tehetsz semmit? Kérlek, ne veszítsd el a fejed, inkább maradj mellettem. Namit is megbántad volna, tudom...

- Muszáj megkérdeznem őket... - szólalt meg Natsuki, s elengedte Eizan karját. Ezidáig viaskodott, de nagyon úgy tűnt, végül vesztett az ésszerűbb fele. Bocsánatkérőn pislogott Eizanra, aztán megfordult, s megindult Amiék felé. aztán megint megtorpant, ahogy Namival találta szemben magát. Kérdőn nézett a lányra. Szóval ő se csinált semmit? Még ő is... hidegvérűbb tud lenni nála? De... megölték Kaoirt! Minden ok nélkül! Annyira... annyira felesleges volt és ő... halott, halott, pedig nem érdemelte meg! És ezt nem lehet visszacsinálni, bármennyire is szeretnék!
- Nami... - nyögte ki halkan. Még nem tudta eldönteni, hogy mire akarja kérni.

Akihito örült, mikor végre lekerült Amiról a nyakörv, de miközben Ichiru az övével babrált se vette le a szemét Natsukiról és Namiról. Érezte, hogy ez még nem fejeződött be ennyivel. Igazából nem is Natsukiék viselkedése lepte meg, hanem a többieké. Hogy hihetné el, hogy mindenki tárt karokkal fogadja őket? Hayate elismerte, hogy tudnak Kaoriról, és valószínűleg Mizukiról is. És... egyikük sem tett semmit, nem igaz? Nem hangzik túl reálisnak, hogy őket még sem zavarja, hogy ők ölték meg őket. Azon törte a fejét, hogy hogyan léphetnének meg minél hamarabb. Meg, hogy így nyakörv nélkül mihhez kezdhetnének. De sokkal okosabbnak nem érezte magát. Talán mégiscsak maradniuk kéne, amíg nem történik valami... Csakhogy, ha történik... akkor talán már késő menekülni... Aggódón pislogott Ami felé. Mit tegyünk?

Eizan megtett egy tétova lépést Natsuki után, de mikor a lány megtorpant és összetalálkozott Namival, ő is megállt. Ettől egyből magához tért. Ugye nem együttes támadást akartok indítani...? Hanem mondjuk csak lerendezitek magatokban... Mert ha mégsem... akármennyire is szeretlek, Natsuki, de semmiféle esetleges vérontást nem engedhetek. Már amit meg tudok akadályozni.

Natsukiék egy darabig szótlanul nézték egymást, míg végül Nami törte meg a csendet.
- Nem szegem meg a szavam. Tudod, hogy számíthatsz rám.
Natsuki komolyan bólintott. Megindultak Akihitoék felé, akikről menetközben lekerültek a nyakörvek. Hát Matsue... Van egy rossz hírem, ennek a történetnek a végét, magadnak kell kitalálnod...

Ami viszonozta Akihito pillantását, majd Natsukiék kettőse felé lesett. Mit akarnak tenni? Nami már kifejtette... de Natsuki? Kaori az ő barátja is volt, ezek szerint ő is?
Ismét Akihitora pillantott. Nem mert elmenni innen, mert bár nyakörv nincs rajtuk, de mihez kezdjenek? Még mindig a szigeten vannak. Nem valószínű, hogy kettejüknek a többiek nélkül sikerül kijutni. Még a többiekkel sem biztos, de legalább fennáll a lehetősége. Ha ki lehet innen kerülni, akkor az csak a többiekkel lehet. Leginkább önmagát bátorítva bólintott a fiúra. Igen, maradnunk kell, bármilyen kockázatos.
Ám ekkor ismét Namiékra nézett, akik most már közeledtek. Nem... Hát tényleg meg akarják őket támadni? Hogy bosszút álljanak?
Szemében a kétség csillogott. Most megint... harcolniuk kell?

Akihito védőleg állt be Ami elé. Ha rájuk is akarnak támadni, legalább a lányt ne keverjék bele! Ő tehet mindenről... tényleg mindenről... Ami sosem akart harcolni... Ichiru aggodalmasan forgatta a kezében a nyakörveket. Vetett egy pillantást Namiék felé. Most mit kéne csinálnia? Először is meg kéne szabadulni ezektől... Basszus, hogy egy fél percet nem tudtak volna várni! Ő aztán nem fog robbanható izékkel a kezében ácsorogni! Hayatére pillantott, s egyetlen másodperc alatt rájött, hogy a fiú nem fogja hagyni, hogy a csapat megint egymásnak essen. Így hát, ha megnyugodva nem is, de elindult megszabadulni a szerkezetektől.

Aminak jól esett Akihito féltése, de már magában eldöntötte, hogy ha mégis harcra kerül a sor, nem hagyja egyedül a fiút. Eddig is kitartott mellette, most sem hagyja cserben. Namiéknak ugyanúgy vele is baja van. Nem akarja, hogy Akihito szenvedjen helyette is.
Ichiru jól gondolta, Hayate máris a két lány és Amiék közé lépett.
- Mi jót terveztek? - tette fel a kérdést.

- Nocsak, az önjelölt békítő megint... - kezdte dühösen Nami, de Natsuki csitítóan megérintette a kezét.
- Majd én.
Hayatéről tudomást sem véve, Akihitoékhoz lépett.
- Miért öltétek meg Kaorit? - kérdezte rémisztően halk hangon. Akihitot feszélyezte, hogy a lány a szemébe néz. Védekezőn megrázta a fejét.
- Ránk támadott, mi csak védekeztünk, nem tudtunk róla, hogy...
- Hazudsz! - hallgattatta el - Kaori sosem tett volna ilyet! Az igazat akarom hallani! Miért kellett meghalnia?!

Ami a fejét csóválta.
- Miért hazudnánk? - kérdezte. - Ott volt nála az a nagy kard, és... és...
- Azt mondtátok, vannak felvételek, nem? - szólalt meg mindenki meglepetésére Daisuke. - Hát akkor? Amiékon akkor még rajta volt a nyakörv. Csak annyit kell tenni, hogy szépen visszabaktattok a toronyig és belehallgattok. Valamennyit láttunk is belőle a tetőről.

Nami elgondolkozva nézett hátra Daisukére. A toronyhoz? Az... nagyon sok időt vesztenének... Megtudnák az igazat, de... milyen áron? Nobura nézett, aki tüntetőleg a földet mustrálta. Haragszik? Nem kis nehézségére, de megszólalt.
- Natsuki... hagyjuk most... ki kell jutnunk innen, most ez a legfontosabb.
Natsuki úgy nézett hátra, mint akit elárultak. Dühösen szorította ökölbe a kezét.
- Úgy tudtam, hogy neked ennyit ért Kaori...
Nami kétségbeesetten rázta meg a fejét.
- Nem erről van szó, ne mondj ilyet! Vele voltam, mikor meghalt! Te is tudod, hogy szerettem őt!
- Nem hallanátok semmit azokon a felvételeken - szólalt meg halkan Akihito - Nem beszéltünk.
- Mi az, hogy nem...? - kérdezte elsápadtva Natsuki - Akkor mégis honnan tudtátok olyan biztosra, hogy rosszat akar? Kérdezés nélkül elkezdtetek harcolni?!
A lány remegett a dühtől. Meg se adták neki az esélyt!
- Mi nem... - kezdte idegesen Akihito, de már ő is teljesen összezavarodott. Miért is nem... Annyira igaza van Natsukinak, mért nem próbáltak beszélni vele? Már maga se tudta ki kezdte az egészet. De ha megpróbálják megszólítni, ugyan mibe került volna? Ketten voltak ellene! Kaori meghalt, ők pedig alig sérültek meg! Semmi bajuk nem esett volna, ha kérdeznek. Vagy ha leállnak, mikor már látszott, hogy a lány sérült. Mért nem álltak le?! Natsukit dühítette a beállt csend.
- Ne mondjátok, hogy nem tudjátok az okát! - kiabálta - Csak úgy megtörtént, mi?! Az emberek csakúgy meghalnak, nem kell ok, nem kell semmi csak rossz helyen járt ez elég, igaz?! Hát most ti is nagyon-nagyon rossz helyre keveredtetek!
Remegve nyúlt a rapierjáért. Nem, ezt nem hagyhatja annyiban! Elvették tőle Kaorit... Ő nem cisnált semmit, semmit az ég világon... nem szabadott volna ennek történnie!

Nem kéne a tűzzel játszani, kislány...
Hayate kezében már villant is a tanto, de még csak figyelmeztetésként. A pisztolyt az Amiékkal való találkozás után az övébe tűzte, de nem akarta használni. Persze, majd pont most fogja... Egyrészt elárulná a helyzetüket, másrészt nem kíván senkinek sem komolyabb sérüléseket okozni.
- Natsuki... - Eizan időközben szintén előrébb jött. Mást nem mondott, csak hitetlenül rázta a fejét. Ennyi...? Natsuki túl heves vérmérsékletű, nem tesz le olyan könnyen a bosszú ígéretéről. Nem tudja félretenni...? Nem, persze ez nem olyan egyszerű. Meghalt valaki számára nagyon fontos, és nem tehetett ellene semmit. Talán ezt az elfojtott tehetetlenséget akarja most levezetni? Hogy mit tett volna, ha akkor ott van. De ez így nem megoldás.

Natsuki könnyes szemmel nézett hátra Eizanra.
- Megölték őt, és még csak nem is bánják!
- Ez nem igaz! - vágta rá Akihito - Ha tudtuk volna, hogy van kiút, de... - Natsuki arckifejezését látva elhallgatott. Csak ront a helyzetetn, ha bármit is mondd, igaz? Arra amit tettek nincs magyarázat... Nem számít mit mondanak, Kaori nem fog feltámadni. Ugyanúgy fájni fog a barátainak a halála.
- Mért rám néz így mindeki?! - kiabálta dühösen Natsuki - Mintha én lennék itt a szemét, pedig most tényleg nem én vagyok az, aki gyilkolt! Megölték egy fontos barátom, mért nem állhatok bosszút?! Mért a gyilkosokat véditek?!
Nami szomorúan nézett Natsukira. Mikor ők jöttek ide, szinte senki sem akarta megvédeni őket most meg Hayate is rá fog támadni, ha megmozdul... Ez így tényleg nem igazságos! Egyetlen mozdulattal kapta elő, s már ki is nyitotta lándzsáját. Nem, nem hagyja magára Natsukit! Nobu azonban már mellette is termet,t mintha csak tudta volna, mit fog tenni, s lefogta a kezét.
- Ne szórakozz, Nami! Erre most nincs időnk!
- Már megint őket véded! Még te is! Mért véded meg őket állandóan?! Nem érdemlik meg!
Nobu nagyot sóhajtott.
- És akkor most mi lesz, hm? Még jó, hogy odaadtam Hayatének a pisztolyom megint lelőnél, mi?!
Nami megremegett.
- Én nem, téged nem...
- Hát persze, már bizonyítottad, hogy te aztán engem soha...
Nami dühösen próbált kiszabadulni.
- Persze, játszod itt az álszentet, mintha te jobb lennél! Ha jól emlékszem, te szegezted nekem előbb azt a rohadt pisztolyt!
Natsuki meglepetten nézett Namiékra. Ezek ketten egymásnak estek? Már semmit sem értett. Most akkor ők álompáros vagy... vagy valami elmebeteg...? Gyorsan megrázta a fejét. Nem, most nem Namiék a fontosak! Igazságot kell tenni! Dühösen rántotta elő a két rapiert. Állíts meg, ha tudsz Hayate! Na gyerünk! Ha te is az igazság útjában akarsz lenni, csak gyerünk...