7. - Útban a szabadság felé

Midori kissé zavarban volt, ahogy néha akaratlanul is oda-odapillantot, ahogy Nobu összevarrja Nami sebét. A fiú egyáltalán... nem érzi magát furcsán, hogy csak így... persze vészhelyzet, de akkor is! Ráadásul úgy tűnt Namit se feszélyezi, hogy a fiú így látja. Érezte, hogy a lány megint erősen megszorítja a kezét. Nagy fájdalmai lehettek. Igaz, így ő se azzal foglalkozna, hogy mit lát meg a fiú, amit nem kéne...
Ahogy a fiú végzett, Midori segített a fiúnak átkötni a frissen újravarrt sebet. Utána visszapakolt mindent a táskába, s csak fél szemmel figyelte, ahogy Nobu hagyja, hogy a lány az ölébe hajtsa a fejét, aki rémisztően szótlan volt, csak zaklatott lélegzetvétele hallatszott. A fiú csendben simogatta a haját. Midori miután végzett a cuccok összepakolásával leült a fiú mellé. Úgy tűnt Nami már el is aludt. Ugye... tényleg csak alszik? Hallotta a lélegzetvételét. Tehát valóban...
- Ugye... ugye nem fog meghalni? - kérdezte a fiút. Nobu keze megremegett a lány haján.
- Nagy butaság lenne most, hogy kiderült kijuthatunk, nem igaz? - hallatszott Nami halk hangja.
- Ó... azt hittem alszol... - mondta kicsit megilletődve Midori. Nami kinyitotta a szemét, s halványan elmosolyodott.
- Igyekszem túlélni... - remegve megtámazkodott, és felült.
- Nami, nem kéne... - szólt rá furcsán féltő hangon a fiú. A lány megcsóválta a fejét.
- Mindjárt összeszedem magam, és mehetünk!
Nobu keze idegesen szorult ökölbe. Nem tudta mit kéne mondani, vagy tennie, látta mennyire gyenge a lány, de tudta itt maradniuk is veszélyes. Midorira pislogott segítségért. Gyűlölt ilyen kiszolgáltatottnak lenni, de... Most muszáj volt a lányra támaszkodnia. De Midori csak tehetetlenül rázta a fejét.
- Jajj, ne vágjatok már ilyen gyászos arcot! - kérte Nami - Rossz nézni!

- Harcolt Akihitoékkal? Dehát... Azt hittem... Azt hittem bennük megbízhatunk! A rohadt életbe... Jól van, oda megyek először Natsukiékhoz, de... Ha Midoriék elindultak, vagy... vagy valami történik... - Kenta hangja megremegett - Azonnal hívj!

- Egyedül akarsz odamenni? - csattant fel Ichiru - Te nem vagy normális! Le fogod lövetni magad! Ne szórakozz már!
Ezt csak nem kéne hagyni, akármennyire is jónak hiszi magát ez a srác... Egy kis harcművészet tanulás még nem minden! Ezt nem fogja tudni megcsinálni!

- Ezt majd később megbeszéljük - halványodott el Hayate mosolya - Talán majd jobban kifejtem, akkor jobban megértitek. De még nem. Ó, közben már látom a házat is, de... Shourit még nem. Bár a fáktól úgyis nehezebb észrevenni, ha még ott van.
Eizan összenézett Ichiruvel, mert még mindig nem tudta mire vélni a dolgot. Látva a többiek arckifejezését némi örömöt érzett, hogy nem csak ő van ezzel egyedül. Hát jó, Hayate... Kíváncsi vagyok, mit akarsz kihozni ebből az egészből.

Ichiru nem firtatta tovább a dolgot, tudta most értelmetlen lenne. Biztos fenn lesz egy pár szava Tatsuyáéknak is a témához. A házhoz érve sietve megtöltötte az üvegeit, s míg a többiekre várt aggódva pislogott körbe. Szóval rájuk támad lesből Shouri vagy sem?

- Én is azt hittem - sóhajtott Haruka - Nem tudom, mi történt, az elejéről lemaradtunk. A francba... De várj csak... Midoriék mintha mocorognának... Nem tudom, elindulnak-e, de figyelem őket akkor. Ha pedig Kaorival nagyobb baj van, inkább ne mozdítsátok el, akkor oda kéne menni és helyszínen megpróbálni ellátni, vagy nem tudom. Ajj... így, hogy nincs rajta a nyakörv, nem tudom, mi történik, hogy mennyire súlyos...

Kenta már szinte futva igyekezett a sziklák közt.
- De... látszólag... Nem akarják bántani Midorit? - kérdezte Harukát - Nem tudom mit csinálnék, ha neki is baja esne!

Shouri a kissé távoli hangokat követve nyugatabbra ment az erdőben és elgondolkodva figyelte, ahogy egy csapatnyi ember épp feltölti a vizesüvegét. Jééé, milyen furcsa. Most vagy szellemeket lát, vagy mégiscsak bejött a számítása. Sikerült kijátszaniuk a nyakörvek által jelentett akadályt.
Úgyis erre kell jönniük, nem? Akkor minek menjen oda. Majd ha a toronyhoz vezető ösvényhez érnek, valószínűleg úgyis arra mennek majd. Szóval a toronyban az a sok pötty nagyrészt nyakörvektől származott? Most már érdekli, mik a céljaik.

- Nem tudom... innen úgy tűnik, nem akarnak harcolni - felelte Haruka - Azt meg nem hiszem, hogy túszként tartanák ott. Mi üthetett beléjük? Lehet... hogy mégis sikerült meggyőznie őket?

- Nem tudom... - mondta bizonytalanul Kenta - De remélem, mert különben... Fogalmam sincs, hogy menthetném ki Midorit... Na, lerakom. Majd... hívj és... Remélem minden rendben lesz...

Natsuki csak nehezen bírta rávenni magát, hogy elmozduljon Kaori mellől. Botladozva indult meg délfelé a sziklák között. Miért...? Miért kellett neki meghalnia? Nem ezt érdemelte. Ő nem... Neki túl keleltt volna élnie. Soha nem bántott senkit! Csupa jóindulat volt... nem érdemelte ezt... Ökölbe szorította a kezét. Nami pedig azt nem érdemelte meg, hogy egy ilyen lány miatta meghaljon! Az a kettő Sorano és Nami... pont ugyanolyanok! És végig velük volt elfoglalva, sosem vette észre, hogy Kaori az egyetlen, aki őszintén kedves, és törődik másokkal!
Dühösen nyúlt a rapierjáért. Alig jött pár métert ezek meg... Itt?! Nobu már fel is pattant Nami mellől, s harcra készen állt meg vele szemben.
- Nagy hibát követtetek el, hogy nem léptetek le, mikor megtehettétek volna! - szűrte ki Natsuki a fogai közt, s előrelendült - Most meghaltok!
Nobu azonban már azelőtt elérte az ostorával, hogy a lány hozzáérhetett volna.
- Nekem úgy tűnik te fogsz meghalni, méghozzá elég gyorsan, ha így folytatod...
Natsuki dühödten lendült előre, de csak súrolni tudta a fiút. Nami ijedten szólt rájuk:
- Te jó ég, ne csináljátok! Natsuki, Nobu!
Azok azonban oda se figyeltek. Nobu túlzottan el volt foglalva a harccal, hogy ne tudjon Natsuki közelebb kerülni végső célpontjához, Natsukit pedig nem is érdekelték a lány szavai. Nobu újra lecsapott, s újra talált is, mire válaszul a lány két rapierjával egyszerre sebezte meg őt.
- Nobu, könyörgöm! - kelt fel Nami, de meg kellett támaszkodnia a mellé ugró Midoriban, hogy talpon tudjon maradni - Így megölöd, ne csináld, kérlek, ne bántsd őt!
- Ha nem teszem meg, akkor ő öl meg téged - vetette hátra a fiú, s újra támadott. Natsuki összerezdült a fájdalomtól, de nem állt le, újból a fiúra vetette magát. Ha belehal is... nem fogja elengedni őket!

- Ne...! - nyögte Haruka - Natsuki meg mit csinál? Ő... nem tudja... azt hiszi, Namiék voltak? Úristen, ezek még a végén kinyírják egymást és akkor még egy csapattaggal kevesebb! Valahogy meg kéne fékezni őket, de... ha Kenta odaér, nem tudom, mennyire menne neki... Ebből csak rossz sülhet ki...?
Tatsuya aggódva figyelte a küzdők minden egyes mozdulatát.

Shinji kíváncsian állt fel. A fene, erről majdnem lemaradt!
- Még egy csapattaggal? Jó hallani, hogy így gondolkodtok - szólalt meg szárazon - Nem meghal egy ember, hanem... kevesebb lesz egy csapattaggal... Hát... ahogy elnézem Natsuki nem olyan vállvonogatva vette tudomásul Kaori halálát, mint ti... Kár, hogy esélye sincs Nobu ellen... Örültem volna, ha valaki végre elintézi őket. Mindenesetre... úgy tűnik, ti sem vagytok mindenhatóak... Kaori halott, Natsuki hamarosan szintén, és a jó ég tudja, mi lesz ezután Midorival. Nektek köszönhetően pedig most Kenta is odatart. Gratulálok Haruka, épp most intézted el, hogy egyikük se térjen vissza!

- Mi járatban errefelé? Lehet, hogy én vagyok hülye, de nektek nem kellett volna jobblétre szenderülnötök?
Eizan rögtön tudta, kihez tartozik a hang, mégsem akarta elhinni, hogy Shouri csak úgy eléjük lépjen. Mit akar az a marha?
- Mit akarsz? - mondta ki a kérdést hangosan is.
- Hmmm... szerintem nagyrészt azt, amit ti. Mondjuk hozzátok hasonlóan kikerülni a rendszerből. Például milyen jó is lenne, ha mondjuk rólam is lekerülne a nyakörv. Tényleg, hogy csináltátok? Gondolom Harukának és Yamadáéknak is van hozzá köze, nem?
- Meglehet... de miért kéne itt cseverésznünk pont veled?
- Lefogadom, hogy nem én vagyok a kis csapatotokban az egyetlen gyilkos, ha éppenséggel ez zavar.
- Milyen nyíltan kimondja valaki... csak nem fel akarsz vágni?
- Te meg csapatfőnököt játszol, mégsem szólok bele. Mondd csak, Kagewara, te hagytad volna megöletni magad? Mert nem hinném. Képzeld, én sem hagytam.
Eizan megingott. Tényleg voltak már gyilkosok a csapatukban, például... Natsuki. A lányt mégsem tudta ennyire nem kedvelni, mint Shourit. Rajta legalább látszott némi megbánás.
- Azért akarsz csatlakozni, mert hátrányban érzed magad a kis fémkarikáddal a nyakad körül? - szólt közbe Hayate - Vagy mert tényleg hozzánk hasonlóan mentenéd az irhád, hogy kijuthass innen?
- Ki akarok jutni - bólintott Shouri. Most, hogy a GPS szinte haszontalan, tényleg hátrányban érezte magát. Az osztály egy része még nagyon is életben van. Meg akarta nyerni a játékot, de most... lehet, hogy taktikát kell váltania. Lehet, hogy nem megnyernie kéne a játékot, hanem kijátszania.

- Bazd meg, Shinji! - bukott ki Harukából - Gondolj, amit akarsz, nekem úgy tűnik, hogy még mindig jobban érdekel a sorsuk, mint téged! Legalább próbálok valamit tenni! Még egy csapattaggal, igen! Lehet, hogy nehéz elképzelni, de számomra az a szó, hogy csapattag kezd elég sokat jelenteni, főleg az itteni események után!
- Haruka... - próbálta csitítgatni Tatsuya, de a lány lerázta a válláról a kezét.
- Most ne, Tatsuya! Kérlek, ne, mert a másik része... isten ments, hogy igaz legyen, de kezdem azt hinni, hogy... hogy...
Tatsuya döbbenten figyelte, ahogy Haruka megremeg. Az indulat tette volna?
- Haruka... még közel sem biztos... Midori még él, már harcolt ellenük, most is megölhették volna, de még él. Láttad, hogy Natsuki kezdett. Még talán le tudják állítani!
Haruka még mindig remegve harapdálta az alsó ajkát, de nem tudott a fiú szemébe nézni. Bármily nehezére is esett, de visszafordult a csata felé. Már hiába hívná fel Kentát, tudta, hogy az úgyis odamenne. Lehet, hogy tényleg mindent elrontott, hogy elkésett... Az ő hibája...?

Nobu ismét csapásra emelte a kezét, de Naminak is sikerült már odajutnia addigra, s visszahúzta a fiú karját.
- Elég! Nem veszíthetem el őt is, kérlek! - nyögte. Natsuki meglepetten nézett rá. Számít ez még neki? Számít még neki az ő élete? Elbizonytalanodva torpant meg.
- Dehát... mit tehetnék? - nézett hátra Nobu Namira - Nem fogom hagyni, hogy megöljön!
- Pedig most épp adtál egy lehetőséget! - mondta Natsuki, s előre lendült. Most nem fogja tudni megállítani, mert pont a drágalátós barátnője fogja le a karját! Nobu gondolkodás nélkül Nami elé lendült. Natsuki meglepetten nézett a fiúba szúródó rapierra.
- Ó? Hát meghalsz helyette? Sejtettem, hogy veletek csak együtt lehet végezni, de hogy ennyire... Meg sem érdemled, hogy így szeressenek Nami. Még ha egy ilyen beteg alakról is van szó, mint te magad...
Natsuki kirántotta a rapiert.
- Tudom, hogy nem érdemlem - mondta remegő hangon Nami és megpróbált kitörni a fiú mögül, de az nem hagyta. Ugyanolyan biztosan állt, mint mielőtt Natsuki megsebezte. Akkor... nem ment olyan mélyre? - Ne csináljátok ezt! - könyörgött tovább a lány - Elég volt már! Legyen már vége!
- Vége lesz erről biztosíthatlak! - mosolygott Natsuki újabb szúrásra emelve fegyverét. Most már nem fog tétovázni. Nem fog meglepődni ennek a kettőnek a viselkedésén. Ám a harmadikra nem számított. Midori kivont katanaval állt be a páros elé.
- Meg fogod bánni, ha megölöd őket, Natsuki! Most dühös vagy, de...
- Takarodj onnan te áruló! - rivallt rá.
- Ők is megérdemlik az életet! - rázta a fejét Midori.
- Egy szart! És te sem érdemled meg! Mért hoztad ki Kaorit?! Tudtad milyen veszélyes!
- Nem ők tették! - rázta a fejét Midori - Én... nem tudhattam, nem tudhattam, hogy lesz itt még valaki! Úgy volt, hogy együtt maradunk, csak mikor Kenta megjelent, Kaori elfutott! Én... nem bírtam utolérni... Ezek szerint Kenta se... De... nem a mi hibánk!
- Persze! Senki hibája se, csakúgy magától halt meg! Mégha nem ők tették is... Miattuk jött ide!
Nami hátrált egy kicsit, aztán mielőtt Nobu megakadályozhatta volna Midori mellé sietett.
- Hagyd ezt abba Natsuki! Ne haljon meg még több ember! Tudom, hogy miattam... haltak meg már nagyon sokan, és épp ezért... ne legyen több... ne haljon meg Nobu is, vagy Midori, vagy te... - remegett a hangja - Kaori se szeretné, hogy ezt csináld!
Ez a mondat csak még jobban feldühítette Natsukit.
- Mit tudsz te Kaoriról?!
- A barátom volt! - kiabálta dühösen - Attól, hogy neked is fontos volt, még én is szerettem és...
Összerezzent és a sebéhez kapott. Azt hitte, csak egy pillanatra hasít belé a fájdalom, de az csak még erősebb lett, s azon kapta magát, hogy a földön térdel. Natsuki kitágult szemekkel figyelte, ahogy Nobu odaugrik a lányhoz.
- Nami!
Az összegörnyedt.
- Nem kapok le... - képtelen volt befejezni mondatot. A fájdalomtól megtelt könnyel a szeme, ahogy levegőért kapkodott.
Natsuki döbbenten eresztette le a rapierokat. Nem lesz szüksége rá, hogy... megölje? Meglepve tapasztalta, hogy összeszorul a szíve. Hasonlót érzett, mint mikor meglátta Kaorit, leszámítva az akkori dühöt. Hát mégis... fáj meghalni látnia... őt is?
- Én... tettem...? - kérdezte Midoritól. Az nem tudta mit feleljen. Kétségbeesetten pislogott egyik lányról a másikra. Most mit tehetne? Mit tehetne?! Nem halhat meg ő is! Nem halhat meg a szeme láttára!
- Én téged is... - nyögte fulldokolva Nami - szeretlek... Kaori... azt mondta utoljára... hogy... - mindenképp folytatni akarta, de nem tudta kiejteni a szavakat. Úgy érezte alig jut valami levegő a tüdejébe. Mi történik? Mi történik vele?! Meg fog halni? Érezte, hogy Nobu remegve öleli át, és igykszik kiegyenesíteni őt.
- Ne! Fáj... - zihálta.
- Tudom, de így csak még rosszabb lesz! - hallotta a fiú kétségbeesett hangját. Azt már fel sem fogta, hogy a teste nem bírta tovább megtartani magát, s oldalra dőlt. Az egyetlen, amit érzékelt maga körül, hogy kűzd a levegőért, miközben iszonytatóan szúr a lőtt sebe.

- Szerintem kérdezd meg a fenti nagyfőnökasszonyt - mondta karbafont kézzel Ichiru - Bár... nem igazán vannak kétségeim affelől, hogy mit fog mondani...
Egyáltalán nem bízott Shouriban. De ha Haruka elé tolják a képüket úgy, hogy visszautasították a srácot... Az a nő minimum felkoncolja őket. Hiszen ez a fiú a pasija! Fenébe, hogy mindennek ilyne bonyolultnak kell lennie!

- Sosem állítottam, hogy érdekelne - vonta meg a vállát Shinji, s visszafordult. Leplezetlen gyönyörködéssel nézte, ahogy Nami összeesik - És csodák mégis vannak - mosolyodott el - Ha Nobu bosszúból nem öli meg az összes többit, amit azért el tudok képzelni, akkor... Talán mégis megússzák. De a lényeg... hogy Nami mindjárt meghal...
Gondoljanak, amit akarnak Shinji képtelen volt magábafojtani kárörvendését. És láthatóan szenved! Hát nem csodálatos?

- Nagyfőnökasszonyt? - mosolyodott el Shouri - Csak nem? Gondoltam, hogy nem halt meg.
Nem, ez igazából hazugság volt. Mikor először meghallotta Haruka nevét, nem jutott eszébe az ott hagyott nyakörv. Azt hitte, akkor tényleg azt hitte, hogy nincs többé. És hiába gondolta korábban azt, hogy majd hidegen hagyja a lány halála, hogy már nem érdekli többé, ez nem így volt. Abban az egy pillanatban, mikor még képtelen volt logikusan gondolkodni és csak Haruka neve visszhangzott a fejében, akkor érezte, hogy igenis érdekli. Hogy nem olyan könnyű elszakadnia tőle. És ez egyszerre idegesítette és töltötte el valami furcsa elégedettséggel. Nem, Haruka nem olyan lány, akit csak úgy el tudna engedni, főleg nem így. Ha utána szembekerültek volna, mint ellenfelek... most már fogalma sem volt róla, mit tett volna. Ha más lett volna, akkor bizonyára rátámadott volna, de a lányra... képes lett volna fegyvert emelni? Már akkor és ott tudnia kellett volna, hogy nem, mikor képtelen volt elengedni az íj idegét.
- Tényleg ki akarok jutni - ismételte meg - És úgy tűnik, más ebben nem lehet segítségemre.
- Akkor felhívjam...? - kérdezte tétován Eizan, majd kezébe vette a telefonját.

Ichiru bólintott.
- Hívd! Így tiszta - aztán Shourira nézett - De ha átbaszol minket, a saját kezemmel nyírlak ki, és nem érdekel, ha Haruka hisztizni fog!

Nami lélegzése fokozatosan lassulni kezdett, és Midori már nem tudta eldönteni, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Látta, ahogy Natsuki elrakja a fegyvereit, s várakozón egy sziklának dől. Hogy nézheti ilyen érzelemtelenül?! Barátok voltak! Ha régen is, de egyszer barátok! Tényleg nem érez semmit?!
Meglepetten vette észre, hogy Nobu szemei könnyel teltek meg, ahogy simogatta a lány arcát.
- Ne halj meg, Nami! Te mondtad az előbb... milyen idióta dolog lenne most, hogy kijuthatunk. Együtt! Még... még... annyi dolog vár ránk! Szeretlek!
- Én is... - pihegte Nami - Nem akarok... meghalni... félek...
Erről a szóról Nobunak eszébe jutott, mikor pirkadatkor mondta ugyanezt a lány. Akkor megígérte hogy megvédi és... Azóta alig egy óra telt el! És mégsem tudta... Mégsem tudta megóvni. Miért?! Miért ilyen gyenge?!
Nami barátnője felé fordult. Most, hogy újra tud beszélni, ki kell használnia!
- Kaori... azt mondta, hogy... hálás, hogy... ismerhetett kettőnket... csak... tudnod kell neked is, mert... nem lehettél ott, de... neked is szólt...
Natsuki hiába küzdött ellene, ismét könnybe lábadtak a szemei. De most... legalább ráfoghatja, hogy... csak Kaori említése miatt...
- Bocsáss meg... - könyörgött neki Nami - Nem... nem várom el, hogy... most... de... idővel... kérlek... helyre akartam hozni... mindent...
Natsuki igyekezett kitörölni a könnyeket a szeméből, de helyére újak tódultak. Elfordította a fejét a lánytól.
- Van, amit nem tudsz helyrehozni! - mondta kegyetlenül.
Nami felnyögött.
- Igazad... van... Tudom. De... sajnálom... hülye voltam... És... szerettem volna, ha... Kaori... túléli... én... nem tudtam volna megölni. Téged sem!
Natsuki nem reagált. Nobu még sosem érezte magát ennyire dühösnek.
- Elég! - szólt rá Namira - Ne beszélj! Pihenj! Jobban leszel, csak... pihenned kell!
- Azt mondod? - nézett rá könyörgőn a lány. A fiú bólintott. Nami lehunyta a szemét. Bár tényleg segítene... Nem akarta elhagyni Nobut. Tényleg... nem érdemelte meg ezt a fiút, de... Valami csoda folytán mégis nekiajándékozta a sors, és most szörnyen kevesellte az együtt töltött időt. Akart belőle még egy napot, még egy évet, még egy életet!
A léptek zajára először Midori kapta fel a fejét, ijedten pattant fel, s nagyon sokáig tartott míg felfogta, hogy Kenta siet feléjük. A lányt meglátva már futva.
- Midori! - megállt előtte, s értetlenül nézett körbe. Natsuki most már őt figyelte üres tekintetével. Nem mondott neki semmit, s Kenta sem tudott a lánynak. Alig egy perce látta Kaorit. Már halott volt, de ezt sejtette, tudta, mikor nem látta mellette Natsukit. Az ő hibájából halott... Nem bírta utolérni... Csak Midorival foglalkozott, mikor megtalálta őket, azért tudott lelépni, és utána is vakon szaladt Midorihoz, amint hallotta, hogy bajban lehet. Közben pedig Kaori volt bajban. Tekintete aztán a Namit az ölében tartó Nobura siklott. A lány... haldoklik? Ő is?! Mi történt? Natsuki, csak nem?! - Mi történt? - kérdezte rekedten.
- Natsuki nem akarta elhinni, hogy nem ők ölték meg Kaorit! - mondta sírós hangon Midori - De... de... te elhiszed, ugye? Nem hagyhatjuk meghalni Namit, segíts kérlek!
Kenta lesütötte a szemét.
- Akihitoék tették - mondta - De... nem tudok segíteni. Hogy tudnék?!
Natsuki összerezzent. Akihito? Akkor tehát tényleg nem...? Tekintete újra Namira siklott, s nagyot dobbant a szíve.
- Miattam...? - kérdezte újra Midorit. Tudnia kell, hogy ő-e a gyilkosa!
- Nem... - suttogta halkan Nami - Még... Ichiro talált el a gépfegyverrel és... Nobu kiszedte a golyót és összevarrta, de... az előbb ahogy harcoltunk... felszakadt... de... nem... nem tehetsz róla...
Szóval sajnálja, szóval mégis sajnálja! Ez a gondolat valahogy kicsit könnyebbített Nami lelkén. Akkor mégsem gyűlölheti annyira! Natsuki azonban megremegett. Tehát mégis ő a hibás...
- Hol vannak most Ichiruék? - kérdezte Midori Kentát, de helyette Natsuki válaszolt.
- Elindultak vissza a bázisra. Még nem tudtuk eldönteni megbízhatunk-e Akihitoban és Amiban - ezen a ponton ökölbe szorult a keze -, de a többieket mind összeszedtük.
- Ha ezt túlélem... - nyögte Nami - Esküszöm, segítek neked megölni őket!
Natsuki elszántan nézett Namira.
- Hát ebben együtt tudok működni még veled is, ebben biztos lehetsz!
Midori kétségbeesetten megrázta a fejét.
- Ne! Hagyjátok már ezt abba! Mit segítetek azon, ha megölitek, nem hozhatjátok azzal vissza Kaorit! - magán érezte Kenta szúrós tekintetét, s az ajkába harapott. Vett egy mély levegőt, s halkan folytatta - Én... Tudom, mit éreztek... Meg akartam ölni Daisukét, mert ő elvette tőlem Tesshint, de... Aztán... Belegondoltam, hogy... amit mondott... hogy ő se érzett megkönnyebbülést, miután Himenoért bosszút állt Tesshinen... Csak... csak magamat pusztítanám tovább vele...
Nami összerezzent, ahogy Midori felé fordult. Újabb részlet a történetből... Midori is mennyi mindenen átment már, csakhogy...
- Ez más... Kaori... - Natsukival egyszerre fejezte be a mondatot - nem bántott senkit!
Midori dühösen meredt Namira.
- Igen, Tesshin meg egy gyilkos volt, muszáj ezt állandóan a fejemhez vágni?! De attól szerettem! Attól legalább annyira szerettem őt, mint ti Kaorit! Ő volt az életem, ő volt... ő... - a szája elé kapta a kezét. Érezte, hogy Kenta finoman megérinti a vállát. Lehunyta a szemét, s átadta magát a megnyugtató érzésnek. Most erősnek kell lennie, nem hagyhatja, hogy még valaki meghaljon! Natsukira emelte könyörgő szemeit.
- Hívd fel a többieket, kérlek! Hívjunk ide valakit, hogy segítsen! Ne hagyd Namit meghalni! - kérte alig legyőzve könnyeit.
- Nincs nálam telefon - közölte hidegen Natsuki - Eizannak adtam az enyémet.
Innentől kezdve Kentáé a döntés. Vagy bevallja, hogy nála viszont van, vagy... Akármelyik is lesz nem az övé a felelősség. Nem tehet róla, ha Nami meghal; s nem is kell ellentmondania korábbi szavainak. Nem fogja hagyni, hogy lássák, hogy elbizonytalanodott. Nem érdekli őt Nami!
Kenta idegesen húzta el a kezét Midoriról. Namiék gyilkosok... Nem akarták őket bevenni a csapatba, ő maga még most sem akarta, de Midori... Ha hagyja Namit meghalni, Midori sosem bocsát meg neki! Vajon tudnak, akarhatnak még ártani nekik azok ketten? Nami már nem fog tudni harcolni. De Nobu... ha Nami mégis meghal, dühében talán... A másik fiú elkapta a tekintét, s Kentába döbbenten nyillalt a felismerés, hogy az máris átlátja a helyzetet! Nobu Natsukira pillantot, majd újra Kentára.
- Kérlek! - szólalt meg valóban könyörgő hangon - Segítsetek Namin! Én... akármit megteszek a csapatért, ha segítetek neki élve kijutni innen! Megesküszöm itt és most az életemre!
Midori beleremegett ebbe a tiszta és őszinte tekintetbe. Látta már Nobut dühösnek, kétségbeesettnek, félelmetesnek, gyűlölködőnek, de ez... És Kenta nem bírta állni. Elkapta a fejét, s jobb híján a sziklákat pásztázta.
- Ne hagyd meghalni! - hallotta maga mögül most már egészen kétségbeesettnek Nobut - Minden az én hibám volt! A többségüket én öltem meg, Nami csak... csak egy emberrel végzett.
- Ne vállalj már mindent magadra! - szólalt meg Nami emeltebb hangon, de azonnal meg is bánta, s hangosan felnyögött. Ijedten érzékelte, hogy Nobu remeg. Ennyire... ennyire félti őt? Tényleg ennyire szereti?
- Nem rajtam múlik... - mondta végül Kenta és elővette a telefonját - Megkérdezem a többiek véleményét, de... - újra Nobu szemébe nézett - Hangfelvételek készülnek a játékról. És mi feltörtük a rendszert, Nami saját hangján hallottuk, hogy öt embert öltetek meg, és azóta még Himenot is. Legyek őszinte? Én magam sosem fogok bennetek megbízni ezek után. Szánlak benneteket, de... Nem kockáztatnám a többiek épségét. Midorinak köszönjétek, hogy egyáltalán megadom az esélyt...
Natsuki alig bírta elnyomni a megkönnyebbült sóhaját. Talán... mégis valóra vállik Kaori kívánsága. Annak ellenére, hogy ő pont az ígérete ellenkezőjét váltotta valóra, s mindent megtett, hogy Nami halott legyen.

- Igen, melyikőtök? - szólt bele Haruka a telefonba. A hangja kissé remegő volt, mert még mindig nem tudta levenni a szemét a lenti eseményekről - Eizan? Igen, megvannak... De... figyelj inkább csak akkor fejteném ki, ha már visszajöttetek. Ha meg esetleg találkoztok Akihitoékkal, egyenlőre kerüljétek el őket. Tessék? Hogy érted azt, hogy eggyel többen...? - Haruka hangja ismét megremegett, és erre már Tatsuya is felkapta a fejét. Kérdőn nézett a lányra - Mármint hogy... Shouri...? - Tatsu elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Shouri? - Azt mondta, tudja...? Tényleg, hiszen megtalálta Daisuke nyakörvét... De... tessék? Miért nekem kell...? Kérlek, várj egy percet...
Haruka kissé eltartotta a fülétől a telefont és összezavarva nézett Tatsuyára.
- Azt mondta... hogy Shouri is ki akar jutni, és... a segítségünket kéri. Azt kérdezik, idehozzák-e...
Tatsuyán e szavak hallatán eluralkodott némi csalódás. Shouri idejön? És akkor Haruka... valószínűleg tárt karokkal fogadja majd. Ő meg... marad egy gyerekkori barát...? Ökölbe szorította a kezét, de igyekezett, hogy érzelmei ne üljenek ki az arcára. Hisz ő volt a hülye... Elszúrta, Shouri pedig megragadta az alkalmat. Pont mint mikor összejött Harukával. Hát jó... csak miatta ne szenvedjen tovább... De mégis, Shouri... mennyire bízhatnak benne?
- Ha úgy gondolod, hogy megbízható... akkor jöjjön... - felelte halkan Tatsuya és elfordította a tekintetét.
Haruka megkövülten nézett a fiúra, majd a többiekre pillantott. Nem nagyon tűnt úgy, hogy pont őket érdekelné... Most tényleg neki kell döntenie? De ez... közel sem olyan egyszerű...! Vagy lehet, hogy mivel Shouri felismerte a szabadulás lehetőségét, rájött, hogy van más út? Így kellett történnie, ugye? Különben... nem ment volna oda hozzájuk. Hisz tudta, hogy akár meg is ölhetik, látnia kellett a gépfegyvereket. Hinni akart benne, de közben... Aggódva tekintett Tatsuyára. Sajnálom... Nem tudok... nem tehetek mást... Remélem egyszer megbocsátasz...
- Rendben... jöjjön veletek... - mondta halkan a telefonba.
Tatsuya kifejezéstelen arccal könyökölt a peremre. Ennyi volt...

Eizan lerakta a telefont, majd beletörődőn vállat rántott.
- Azt mondták, jöhet - mondta.
- Mondták vagy mondta? - szólt közbe Kazushige.
- Mondták... azt hiszem. De nem mindegy? A lényeg ugyanaz marad.
Hayate egy gyors pillantással ismét felmérte Shourit. Íj a hátán, a hátizsákból kinyúló nyilak, valahol egy GPS, milyen más fegyvere lehet még? Tényleg segíteni akar, vagy csak az alkalomra vár? Talán kitalált valamit ellenük, azért olyan nyugodt? Hmm... mindenesetre ő figyelni fogja. Most már egy ilyen Shouri-féle nem köphet a levesébe. Ha a kormány ellen van, jöjjön bátran, de ha ellenük... ahhoz neki is lesz egy-két szava, nem csak Ichirunek.
- Akkor azt hiszem... mehetünk... - igazította meg kínjában hátizsákja szíját Eizan.
- Helyes - bólintott Shouri - Igazán köszönöm.
Ichiro és Hiroshi szó nélkül néztek össze a háttérben.

Kenta egy rövid ideig hezitált, hogy kit hívjon, Ha gyorsan el akarta volna inézni a témát, Harukát választja, de... Midorira pillantott. Vett egy nagy levegőt. Jól van, akkor legyen inkább Eizan. Tárcsázott és várt.

Benawi álmosan pislogva nézte a mellette fekvő lány. Micsoda?! Elöntötte az arcát a pír, ilyen közel, Yuukához, mi a...?! Ijedten ült föl. Összerezzent ahogy a sebébe hasított a fájdalom, s hirtelen minden eszébe jutott. Hát persze... Program... Franc az ilyen pár órás alvásokba, ilyenkor azt se tudja az ember, ha felébred, hogy fiú-e vagy lány... Bár... Nem, ez most ide nem jó hasonlat, ez most nagyonis tudatosult benne...

Shinji szinte meg sem hallotta haruka telefonbeszélgetését. Megint a párkányon könyökölt, s tűnődve figyelte, ahogy Kenta is befut. Hát egy rakáson a teljes bagázs. Vajon Nami él még? Nem tudta innen kivenni, nem látta mozdulni.

- Mi a franc... meggondolták magukat...? - motyogta a telefonért nyúlva Eizan - Kenta? Pont most beszéltem Harukával, de szinte semmit sem mondott. Mégis mi van veletek?

- Jó reggelt... - mondta kissé riadtan Yuuka - Valami baj van? Fáj a sebed...?
Ő is felült és aggódva nézett a fiúra.
- Amúgy bemondták a nevünket a hatórásban. Elég furcsa volt így hallani, hogy meghaltunk... De most, mielőtt nagyon elmásznál tudd meg, hogy egy ideig itt maradsz. Most már nem úszod meg a kötéscserét, ha már alvás előtt voltam ilyen hülye, hogy elfelejtettem.

Daisuke csendben figyelte és hallgatta a történteket. Dráma dráma hátán, és csak több várható. Remek. És most mihez kezdjen? Shinji egész jól elvan így magában, csak néz ki a fejéből. Tatsuya úgy tűnik, valamiért némileg dühös. Na vajon miért? Haruka még mindig a mobilt nézegeti a kezében. Csak tudná, mi olyan érdekes rajta... Hát jó... folytatódjon a terepi távolbanézés...

Benawi gyorsan elfordította a fejét.
- Nee... nem nem vészes... - nyögte ki. A francba, verd már ki a fejedből! Ez most nagyon nem az a pillanat!

Yuuka értetlenül figyelte a fiút. Mi lehet vele?
- Nem vészes? - kérdezte - Tényleg jobban vagy?
Gyanakodva méregette Benawit.
- Mert nekem elég vörösnek tűnsz. Nincs lázad? - azzal már nyúlt is a fiú homloka felé.

Kenta kicsit távolabb lépdelt, hogy legalább Nobuék ne hallják a beszélgetést. Midori persze nem hagyta lerázni magát követte Kentát.
- Ehh, nem bízik bennem, mi? - gondolta a fiú.
- Most már együtt a csapat - magyarázta Eizannak, s óvatosan Natsukira pillantott - Mondhatni, de... Nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahol kellett volna. Nem tudunk visszamenni a toronyhoz. Ti merre jártok? Szükségünk lenne egy kis segítségre. De... azt... tudnotok kell, hogy... - vett egy nagy levegőt - Nem nekünk, hanem... Naminak... Igen, jól hallottad ők is itt vannak, de... Én nem tudom, nem tudom, mit gondoljak. Ha azt mondjátok, visszajövünk nélkülük, de... Midori megkért, hogy legalább próbáljam meg, úgyhogy bár nekem nem tetszik az ötlet... döntsétek el ti. Főleg Ichiru, mert ő kéne most ide... A dolgok jó oldala, hogy Nami, ha akarna se tudna bántani senkit. A rossz, hogy ha itt hagyjuk... - felsóhajtott - Nincsenek illúzióim, meg fog halni... Rohadtul nem bírom őket, de... A tudat, hogy valaki megmenthettünk volna és visszautasítottuk... Egyik megoldás se tetszik!

- Nem, nem vagyok lázas - mondta, s igyekezett elhúzódni, de túl lassú volt, a lány hozzáért a homlokához. Lehunyta a szemét. Milyen puha a keze... Ó a fenébe, ez így nagyon-nagyon nem lesz jó... És a lánynak fogalma sincs róla, mit művel!

- Értem... - fontolgatta a hallottakat Eizan - Itt is történt pár furcsaság, például... összeszedtük Shourit. Tudom, de majd inkább később. Nálatok súlyosabb a helyzet. Figyelj, mi most lent vagyunk az erdőnél, tehát eléggé messze tőletek, már nagyban elindultunk vissza. Nagyon messze vagyunk, mire odaérünk... - megcsóválta a fejét - Várj, inkább adom akkor Ichirut.

- Hmm, tényleg nem - vette el a kezét Yuuka - Különös, pedig úgy tűnt... De így persze sokkal jobb, nem mintha azt akarnám, hogy lázas legyél... - mentegetőzött zavartan - Hát jó... hiszek neked, akkor nem cserélem le...
Kíváncsian fordult az ablak felé.
- Mennyit változhatott közben a helyzet? Mert reggel tényleg jó sok nevet bemondtak, szóval szerintem megtalálták, akiket kerestek. Az jó lenne...

Kenta még egyszer felvázolta a helyzetet Ichirunek is.
- Ahogy Eizan mondta, - felelt kitérően a fiú - Túl messze vagyunk. Gyertek vissza, nem tudtok mit tenni!
- Ha az olyan könnyű lenne! - nyögött fel Kenta Midorira pillantva.
- Kenta, csodát ne várj tőlem, nem vagyok orvos!
- Azt tudom, de te vagy itt a legjobb! Benawival is tudtál kezdeni valamit és... nem vagyok hülye, tudom, hogy foglalkoztál ilyenekkel a suliban!
- Nézd, engem inkább a robbantás érdekel, meg valamelyest a gyógynövények, de... az nem ugyanaz, mint egy súlyos sebet ellátni! Ha meg is akarnám menteni, se biztos, hogy tudnám, de őszintén szólva nem akarom!
- Ezt megértem... akkor... - felsóhajtott - Vigyázzatok Shourival, nem biztos, hogy bíznotok kéne benne, és érjetek fel épségben!
Midori kikapta a kezéből a telefont.
- Nem jössz ide?! - kérdezte zaklatottan. Ichiru meglepetten szorongatta a készüléket.
- Nem lehet, Midori - mondta halkan.
- De Shourit bevenni a csapatba lehet?! - csattant fel.
- Midori, ez két teljesen más...
- Könyörgöm Ichiru! - fakadt ki a lány - Nami a barátom! Fájdalmai vannak!
Ichiru némán meredt maga elé. Fenébe, egy lányt engedni a telefonhoz. Hogy mondhatna ellen, ha egy lány kérleli?!
- Ez így nem fair! - fakadt ki - Ne kérj olyasmire, amit nem teljesíthetek! Shinji meg fog ölni, ha segítek!
- Így is gyűlöl téged, rosszabb már nem lehet a helyzet...
- Kösz... - nyögte a srác - De Midori... Komolyra fordítva a szót. Nem hiszem, hogy odaérnék, ha tényleg baj van... Pontosan... Mi a helyzet?
- Lőtt sebe van a... hasánál valahol... Összevarrták, de felszakadt és... nehézkesen kap levegőt... És hát... fáj neki... Most csak... fekszik.
- Ehh, hát ez nem sok információ... Mennyire vérzik?
- Hát... Nobu összevarrta újra, és átkötöttük... most... úgy tűnik nem vészes...
- Hm, talán csak... A fájdalom miatti sokk... De akkor én sem tudok mit tenni.
- Csak gyere ide és nézz rá legalább! Ichiru, kérlek, én bármit megteszek neked, ha most az egyszer segítesz!
A fiú felnyögött, s Hayatére pillantott. Tényleg a sírba fogják vinni...
- Én csak egy kis nyugalmat szeretnék végre, oké?!
- Csak... adj nekik egy esélyt! - kérte a lány sírós hangon - Nami nem is olyan rég megmentette az életem! Már... ők már nem akarnak senkit se bántani! Nem olyan rosszak, mint gondoljátok! Nincs okunk kizárni őket a csapatból!
Ichiru nagyot sóhajtott.
- Odamegyek, de ennyi, érted?! Semmit se ígérek!
- Köszönöm! - sóhajtott nagyot a lány.
- Rohadtul meg fogom még ezt bánni... Ti lányok a sírba visztek! Igyekszem... Ha Shinji meg nem tudja hova megyek, oda is érek... Szia...
- Szia!

Nagyot sóhajtva adta vissza a telefont Eizannak.
- Nem hiszem el, hogy erre is rávettek! - nyögte - Utálom a nőket! Ha most tényleg segítek Naminak, Shinji kitépi a beleimet... Ó, basszus...

- Szerintem most már lassan elmegyünk innen - mondta a fiú, s kihasználva, hogy Yuuka nem oda figyel, megvizsgált a kötést. Azt helyenként vér itatta át, de tényleg nem volt annyira vészes. Majd átköti ő. Sóhajtva dőlt hátra. Annyira vágyott rá, hogy megérinthesse a lányt. De Yuuka meg... Nincs felkészülve ilyesmire, annyira naív... Nincs joga csak így letámadnia őt, rosszul érezné magát tőle.

Nobu várakozón nézett Kenta és Midori párosára.
- Ichiru idejön - mosolygott a lány.
- Hála az égnek! - sóhajtott fel őszinte megkönnyebbüléssel Nobu. Kenta csak mogorván támasztott egy sziklát. Midori mindent elér, amit akar, mi? Eszméletlen, hogy bármit képes kizsarolni! Az ég világon senki nem ért egyet azzal, hogy Nobuékat is bevegyék, de neki mégis sikerült elérnie! Basszus Midori, ha ezért valakinek baja fog esni, azért te vagy a felelős!

- Elmegyünk? Mármint a toronyból? - lepődött meg Yuuka - Szerinted máris készen állunk a szökésre? Bár ha tényleg megvan mindenki, akkor jöhet a tervezés, és talán... talán tényleg nem vagyunk olyan messze tőle. Jó lenne már kint, de tudom, hogy akkor még közel sem lesz vége... Egyszer majd elviszlek karaokezni és...
De ekkor elcsuklott a hangja. Sayuri... ő mondta, hogy milyen jó lett volna négyesben elmenni. Ám ez... ezt már nem lehet... Sayu-chan...

- Odamész...? - kérdezte meglepetten Eizan - Hogy segíts rajta... Namin? Biztos hogy ez jó ötlet?
- Te hagynád meghalni? - szólalt meg Hayate - Jó, hallottam, hogy mi mindent csinált, de ki tudja, talán még hasznunkra lehetnek a szökésnél. Ők is csak élni akarnak, és minél többen kijutunk, annál többet fognak anyázni a drága kormányunk vezetői.
- De akkor is... - csóválta a fejét Eizan - Hogy leggyorsabban odajuss, ahhoz arra kell menned, amerre lehet, hogy Akihitoék is vannak. Mi van, ha összefutsz velük? Szerintem neked adom a telefont, mielőtt elválunk, hogy könnyebben rájuk találhass - felsóhajtott - Lesznek itt még bonyodalmak...

- Yuuka. Matsue fenyegetése nem volt véletlen - csóválta a fejét Benawi - Ha húzzuk az időt azzal talán... Elveszítjük az esélyünk. Meg kéne sürgetni a dolgokat!
Felkelt az ágyról.
- Ránézek a többiekre, van-e már valami konkrét elképzelés. Ha nincs nagyon gyorsna össze kell rakni egyet!

- Igen, igazad van... - szedte össze magát Yuuka - Ilyen tekintetben tényleg jobb minél előbb. De megyek veled. Engem is érdekel, mi történt és hogy mi várható. Remélem kedvezően alakult minden.

- Én inkább úgy gondoltam, hogy felmegyek veletek a toronyig és hátul vágok át - mondta Ichiru - Akihitoék már valószínűleg leértek, nem? Fene, erről semmit se mondott Haruka? Ha még Namiékat is összeszedjük, akkor Akihitoékat is illene...
Hayatéra nézett. Legalább ő támogatja, ezért most nagyon hálás volt!
- És igaza van Hayatének abban, hogy hasznukat vehetjük. Ők... tétovázás nélkül megölnék az iskolában lévőket.
Persze másik oldalról meg őket is. Nem beszélve arról, hogy Nami már nem fog harcolni ilyen sebekkel. Tehát a fele sem igaz annak, amit mondd. Mi a fenéért akar Sayuri gyilkosain segíteni?! Ő is gyűlölte őket, ha nem is annyira, mint Shinji és... Hátrakapta a fejét. Ichiroék? Hallaniuk kellett, mit tervez. Jesszus, ha még ezek is... Nagyot nyelt. Mért kell neki _állandóan_ két tűz közé kerülnie?!

Benawi meglepetten pislogott körbe az üres számítőgépszobában. Oké... Itt hagyni csak nem hagyták itt őket.
A géphez sétált. Már csak Shouri, Nami, Nobu, Aihito illetve Ami pöttye volt fehér. Ez utóbbiak az erdő felé, Shouri a toronyhoz fel (!) tartott, Namiék pedig tőlük északkeletre táboroztak.
- Hol lehetnek? - kérdezte Yuukát - Vajon... minden rendben? Mért nem figyel senki a gépre? Kéne azért!

Ichiro ismét összenézett Hiroshival, de most egészen más okokból. Már Namiék említésére is forrni kezdett a vére, nemhogy mikor meghallotta, hogy Ichiru még oda is akar menni segíteni. Hiroshi viszont megcsóválta a fejét és tekintetével próbálta megnyugtatni a másikat. Ichiro még mindig sűrűn vette a levegőt, de legalább nem szólt semmit. Egyenlőre... de nem biztos, hogy mindvégig vissza tudja magát fogni, főként ha esetleg szembekerülne Nobuék párosával. Akkor már hiába nyugtatgatná Hiroshi.
- Semmit, csak hogy kerüljük őket... - mondta Eizan - Mi oka lehetett rá? Csak a szokásos "kerüljük, aki nem feltétlenül megbízható"? Hát... majd kiderül. Viszont akkor ne vesztegessük az időt, még párral több ok, amiért sietnünk kell.

Yuuka is tanácstalannak tűnt. Nem, itt tényleg nincs senki, de még csak üzenet sem, hogy elmentek volna. Akkor viszont még itt kell lenniük!
- Nem hiszem, hogy itt hagytak minket - csóválta a fejét - Nem tették volna! Legalábbis azt hiszem... nézzük végig a szinteket? Lehet, hogy már el is kezdték a tanácskozást, csak nem akartak felkelteni minket, nem?

Benawi nagyot sóhajtott. Nem sok kedve volt végiggyalogolni a hatalmas épületet.
- Inkább várjunk itt egy kicsit, hátha...

Natsuki türelmetlenül ácsorgott. Most csak itt várnak? Utálta ezt a semmittevést. Ahelyett, hogy már a kijutást tervezgethetnék! Meglepetésére Nami se bírta jól a várakozást. Hiába próbálta Nobu visszatartani, felült.
- Ha ide is jön Ichiru - szólalt meg halkan - Utána még... - Midorira nézett - Hova kell mennünk?
- A to...
- Midori, ne! - szólt rá Kenta.
- ...ronyba... Ugyan mért ne mondjam el? Velünk jönnek!
Kenta dühösen megrázta a fejét
- Ez még koránt sem biztos!
Nami felsóhajtott. Az azért... elég közel van. Ez jó hír!
- Mit művelsz?! - szólt rá Nobu, ahogy látt, hogy a lány óvatosan felkel.
- Megnézem, mennyire bírnám a gyaloglást - mondta tárgyilagosan - Már jobban érzem magam, úgyhogy...
- Megőrültél?! Legalább várd meg míg Ichiru ideér!
Nami oda se figyelt rá. Mindenesetre nem volt túl elégedett, mert csak pár lépést tett meg, de szédülve a közeli sziklának kellett támaszkodnia. Egyszerűen semmi ereje nem volt. De azért... Az életét nem kell félteniük. Még nem. Az előbb maga is megijedt, de... csak ijedtség volt, ennyi. Kicsit pánikolt is, talán az is rásegített, hogy ne kapjon levegőt. Elkapta Natsuki aggódó tekintetét. Csodálkozva nézett rá. Az rögtön szigorúbb arcot vágott.
- Ha úgy döntünk nem jöhettek velünk, mit csináltok? Ez is egy igen jogos lehetőség a részünkről. Csakhogy a ti oldalatokról nézve... ez nem egy könnyen elfogadható döntés?
- Hogy halálra ítélitek őket?! - csattant fel Midori - Hát nem egy...
- Fogd be! - villantotta rá hideg tekintetét Natsuki - Nem kérdeztem a véleményed! Elég nyilvánvaló, hogy elvesztetted a józan ítélőképességedet. Úgy tűnik, te inkább a gyilkosokhoz vonzódsz, Tesshin is...
Midori egy pillanat alatt Natsuki előtt termett, s még a másik is meglepődött, ahogy látta a bicskát a gyomrának szegeződni.
- Te fogd be! - sziszegte - Én legalább a barátaimat nem dobom el magamtól! És legalább nem hazudok nekik, mint te Kaorinak!
Kenta ijedten lépett közelebb:
- Lányok, ne csináljátok, ennek semmi... - elakadt a szava, ahogy Natsuki is előhúzta egyik fegyverét.
- Válogasd meg a szavaidat!
- Natsuki, Midori, ne csináljátok, miattam ne! - kérlelte őket Nami.
- Akkor légy oly szíves most rögtön megdögölni, azzal minden problémánk megoldanád! - csattant fel Natsuki. Nami kitágult szemekkel nézett rá.
- Én... tudom, hogy önzőség, de... élni szeretnék!
Most Kentán volt a meglepődés sora. Ahogy egyre többet hallgatta a lány szavait, egyre kevésbé tudta elhinni, hogy ez a Nami itt gyilkolt. Nem úgy néz ki, nem úgy viselkedik... De... ez talán még veszélyesebb, mert tény hogy megtette, tehát... jó színész... akár lehetséges, hogy... valójában hátba akarja támadni őket, mi több, talán... ez az egész színjáték? A rosszullétesdi, és...?
- Jól van, összegezzük - igyekezett higgadt maradni - Mi történik, ha Namiékat itt hagyjuk? Csak elméletben.
- Megugrik a túlélési esélyünk vagy 20%-kal? - nézett rá ironikusan Natsuki.
- Egyik pont, tovább! - Nobura nézett - Válaszolnál Natsuki korábbi kérdésére?
A fiú Namira nézett.
- Hát ez... ez nehéz... Mit tehetnénk? Valahogy... ketten kéne megpróbálnunk kijutni, de... ha ezt lehetségesnek gondoltuk volna, akkor... Alapból nem így játszottunk volna.
"Játszani?" Kenta elhúzta a száját. Midorira pillantott.
- Mit én? - rezzent össze a lány - Hogy én... mit csinálnék?
Leeresztette a bicskát. Erre Natsuki is elrakta végre a rapiert.
- Megzsarolnál, hogy akkor te is maradsz? - kérdezte a fiú. Midorit meglepte, hogy ezt így kimondta. Sőt igazából... zavarba is hozta. Ennyire átlát már rajta?
- Én... én nem tudom... Nem érzem helyesnek, hogy hátrahagyjuk őket... én... - mennyit tudna segíteni nekik, ha hárman maradnának, külön csapatként? Ha leszednék az ő nyakörveik is... Azért az már sokat számítana... - Ne kerüljön erre sor - rázta a fejét - Ne kényszeríts választásra, mert... Nem akarlak elárulni benneteket, de... Nobuéknak nagyobb szüksége lenne rám!
- Képes lennél meghalni, mert...? - kérdezte elhülve.
- Őszintén? Nem érdekel, túlélem-e - mondta higgadtan, s a fiú szemébe fúrta a tekintetét. Kenta most félt életében először úgy igazán.

- Az előbb telefonált Kenta? - kérdezte hirtelen Tatsuya. Hangja furcsán egykedvűnek tűnt - Gondolom Eizant tájékoztatta a történtekről, vagy nem tudom.
- Telefonált? - fordult oda Haruka. Nem nagyon figyelt oda az utóbbi pár percben - Igen, lehet. De úgy látom, kicsit lenyugodtak, bár... basszus, mégsem! Midori és Natsuki is egymásnak estek...?! ... Ez meleg volt... Így kikészült mindenki odalent? Bár annyira nem csodálom...
- Figyeled még őket? - lépett hátrább a párkánytól Tatsu.
- Igen, szerintem... - bólintott kissé tétován Haruka.
- Akkor kicsit lemegyek - mondta a fiú, miközben lefelé indult. Haruka aggódva nézett utána. Most... tényleg megbántottalak, ugye? Nem akartam, de... így éreztem helyesnek. Sajnálom...

A fák egyre csak közeledtek, szinte már előttük voltak. Látványukból Ami új erőt merített és kissé meggyorsította lépteit. Gondolatai még mindig Kaori körül forogtak, és bűntudatát egyre inkább igyekezett elnyomni túlélőösztönével. Muszáj volt, nem volt más út... Kaori döntött a harc mellett, nem ők...! Ó, csak legyen már vége ennek az egésznek... Hogy lehetne innen megszabadulni?