7. - Útban a szabadság felé

Eizan már arra készült, hogy fájdalmas búcsút mondjon minden további esélyének, de mikor Natsuki visszalépett hozzá... Az az egy puszi talán jobban is esett a lelkének, mint az előző hosszú csók. Nem mintha azt ne ismételte volna meg bármikor, de ez... ez azt jelentette, hogy Natsukinak még számít. Az ezt követő szavak ezt pedig csak beigazolták.
- Megteszek minden tőlem telhetőt a jó ügy érdekében - mosolyodott el halványan Eizan. - De nekem már ez is elég...
Akit érdemlek...? Én... mivel? Már annak örülök, hogy nem hagyott itt, hogy így döntött. Nem akarom, hogy más legyen, azt akarom, hogy ilyen legyen. Mert ettől marad Natsuki. De ezt... most nem nagyon tudom kifejteni...

- Lehet, hogy össze kéne szednünk őket menetközben - mondta Nobu Kenta nagy meglepetésére - Mi van? Nami nem fog örvendeni az ötletnek, de hát ha ki... köhhm... legyőzték Kaorit, akkor azért tudnak harcolni, hasznukat vehetjük.
- Tény, hogy hülye dolog lenne otthagyni őket, ha még benneteket is ideengedtünk... - morogta Benawi. Nobu nem reagálta le a megjegyzést. Ennyivel jobb, hogy Nami alszik. Ő végig hisztizne, ami nem gördítené tovább a beszélgetés menetét...

- Jól van - válaszolt a lány cserfesen mosolyogva - Akkor... Menjünk, keressük meg a többieket! Gondolom, a szokásos helyen vannak.
Kézen fogta a fiút, hogy biztos legyen benne, hogy vele tart, s elindultak kifelé.

- Ahogy ismerlek, úgysem maradnál sokáig azon a listán - csóválta a fejét Haruka. - De igazad van, tényleg mennünk kéne. Könnyen lehet, hogy már elkezdték a kis tanácskozásukat. És nagyrészt mind pasi... ehh, pedig ide most a női logika is elkelhet. Aztán majd kiderül, mire megyünk vele.
Rákacsintott Midorira, mielőtt az ajtó felé indultak.

- Na igen, ha már elkezdtük, szedjünk be minden erkölcstelen szemetet a csoportba, Úgy az igazi! - mondta Shinji belépve, s Nobura szegezte a tekintetét.
- Mintha te szent lennél... - morogta a másik - Csak féltékenykedsz, hogy én becsajoztam, míg a tiéd meghalt... Mért nem vigyáztál rá? Én egy percre se hagytam egyedül Namit.
Shinji ökölbe szorította a kezét.
- Kíváncsi vagyok meddig ilyen nagy a szád... Most még vidám vagy, de majd ha szépen meghal a te nőd is, meglátjuk milyen képet vágsz...

Midori elmosolyodott. Hát igen... a pasik önmagukban... Ehh... Tényleg elkell a segítségük... Kár, hogy... ilyen kevesen maradtak lányok...

- Midori!
A lány kissé ijedten kapta a lépcső felé a fejét. Ez a hang...
- Pont téged kereslek, de jó! A többiek a számítógépeknél?
- Aha, azt hiszem - bólintott Midori, de még mindig aggódott.
- Oh, oké, akkor majd később csatlakozom hozzátok! - mondta Natsuki Eizannak is - Igyekszem, hogy ne maradjak le sok dolgról. Midori, ugye jól emlékszem, hogy nálad még maradt kötszer, kéne, mert... tudod... rajtam élezted a katanádat...
Midori az ajkába harapott.
- Sajnálom - nyögte ki -, elragadott a hév...
- Előferdül... - mondta színtelen hangon Natsuki - Szóval?
- Ó, hát én azt... lenn hagytam Namiéknál... - opp, ezt megint kár volt. Újfent némasági fogadalmat kéne tennie, az múltkor is egész jól sült el.
- Hol lenn? - faggatózott az tovább. Nem tűnt dühösnek, vagy idegesnek, de ez csak még aggasztóbb volt.
- Nem fogom bántani őket, csupán szeretném ellátni a sebeim... Kérlek Midori! Megígérem! Lenyugodtam...
Midori hitetlenül csóválta a fejét. Mintha az olyan gyorsan menne... Nehezen akarta elhinni, hogy Natsuki... még ha igaz és nincsenek is per pillanat rossz szándékai, de... képes lenne megőrizni a nyugalmát? Dehát azt csak nem mondhatja, hogy bocs, vérezz el. Főleg, hogy az ő hibája...
- Eggyel leljebb, a középső szoba - mondta kelletlenül - De tényleg ne csinálj semmi olyat, amit később meg bánnál.
- Biztos nem fogok!
Biccentett Midori és Haruka felé, s csak visszafordulva a lépcsőn ajándékozta meg egy halvány mosollyal Eizant, aztán el is indult lefelé.
Midori aggódva nézett a lány után, de hamar elterelte a gondolatait valami más. Egész jól sült el? De hisz múltkor, ha így belegondol... Pár centire elé térdelt le Kenta, ez... mért gondol erre kellemes élményként? De még így utólag visszagondolva is, jó volt. Nevettek, viccelődtek. Jól érezte magát. Kapott egy őszinte mosolyt a fiútól, végre nem valami szekálást, vagy na jó, persze, hogy az is szekálás volt, de kedves formában... Jó lenne még egy ilyen, csak... csak egyszer megint... Semmi több, csak egy őszinte mosoly, hátsószándékok nélkül.

- Ezt nem most kéne elintézni - szólt közbe Hayate. - Sajnálom, hogy így félbe kell szakítanom ezt az ismét éleződő vitatkozást, de most kicsit fontosabbnak tűnik, hogy összerakjunk egy valamirevaló haditervet.
- Támogatom - bólintott Tatsuya. - Szóval... akkor kétfelé oszlik majd a csapat, ugye? Az egyik az iskolát veszi célba, a másik meg addig meghúzza magát valahol az erdő környékén. Tegyük föl, hogy tényleg sikerül bejutni és akár fegyvereket is szerezni. És onnan? Hova tovább? Tényleg ellopunk egy hajót?
- Úgy tűnik - bólintott Hayate. - Ha csak nem tanulunk meg időközben repülni.
- Hát... az nem nagyon valószínű...
- Akkor marad a hajó.

- Oké, de... - húzta össze a szemöldökét Kenta - hogy szerzünk hajót? Még ha mindenkit ki is nyírunk a suliban, amit... valahogy nem tartok kivitelezhetőnek, valahogy a partra kell csalni a hajót. Hogyan?
- Ez tényleg jó kérdés... - mondta Nobu - Attól függ, hogy kommunikálnak velük. És ki... Mert ha mondjuk rádión tartják a kapcsolatot, a mi hívásunkra nem igen fognak partra jönni. Fogjuk el Matsuét és kényszerítsük rá, hogy mondja azt, hogy meg van a nyertes, és jöjjenek? Még ez esetben is... nagyon gyorsan el kell foglalni a hajót, és leginkább nagyon... ügyesen... mert ha a partfelé jövet gyanúsat észlelnek, már csesztük az egészet...

Eizan viszonozta a mosolyt, de agya közben már forgott. Ugye tényleg komolyan mondta, és nem csinál semmi megbánandót? Hisz mondta, hogy fájt volna számára Nami halála, bárhogy is állnak most a dolgok... Bíznia kell benne. Pont ezért nem fog utána menni, ezért nem fogja "ellenőrizni". Hinnie kell benne, hogy Natsuki nem fogja bántani Namit. Nem fogja...
- Remélem, hogy nem sül ki rossz ebből - csóválta a fejét Haruka. - De... talán beszélniük kell, csak nekik kettejüknek, mikor nincs jelen mindenki. Vagy... á, a másik vagy most lényegtelen. Akkor... menjünk a többiekhez? - javasolta, de közben kérdőn méregette Eizant. Ezek szerint sikerült megtalálnia Natsukit, bármiről is volt szó. De... Eizan és Natsuki? Vajon mi megy itt a háttérben?

- Na igen, ez egy érdekes kérdés... - vakarta a tarkóját Tatsuya. - Gondolom nem lenne tanácsos búvárosdit játszani és úgy felmászni egy hajóra. Nappal valószínűleg feltűnik nekik, hogy valaki arrafelé halad a vízben, de... éjszaka még talán kivitelezhető lenne.
- De nincs éjszaka - rázta a fejét Kazu.
- Nem, nincs - sóhajtott Tatsu. - Úgyhogy valahogy tényleg ki kellene csalnunk egy hajót. De így látatlanban nem tudom, hogyan jeleznek nekik. Igen, a rádiós kapcsolat elég valószínű, de ha esetleg csak számítógépen váltanak üzeneteket, akkor viszonylag könnyebb dolgunk lenne. Csak ugye még be kell jutni, valahogy kiütni az őröket... ja, és persze túlélni. Nem lesz unalmas, annyi biztos...
- A sebesültek közben külön...? - húzta a száját Hiroshi. - Milyen már, hogy egy csomóan harcba mentek, mi meg meghúzzuk magunkat?
- Én logikusnak nevezném - mondta Ichiro.
- Ehh, te is megsérültél ám!
- Meg, de közel sem olyan súlyos, mint például a te lőtt sebeid... - igyekezett megállni, hogy ne nézzen Nobura, de nem igazán sikerült, így megejtett a másik felé egy oldalpillantást.

Natsuki egy pillanatig habozott az ajtó előtt. Most... illene bekopognia? Valahogy túlzott udvariaskodásnak érezte. Végül csak egyszerűen benyitott. Meglepődött, hogy egyedül találja Namit. Mintha Midori azt mondta volna, hogy Nobu is itt van. A lány az oldalán feküdve aludt. Valószínűleg a sok fekete haj miatt, meg a sötét színű pulcsi okán, de az arca nagyon sápadtnak tűnt. Ennek ellenére az álma látszólag békés volt. Natsuki óvatosan becsukta az ajtót, s egy darabig még némán figyelte a lányt. Annyira szelíd az arca. Hat embert ölt meg az elmúlt 24 órában, de most... úgy néz ki, mint egy... mint egy normális diáklány, nem? Na jó, egy diáklány, aki kicsit keveset volt napon...
Elszakította a tekintetét, s nekiállt a kötszert keresni. Hamar meg is találta a szobában lévő kis asztalon. Leült vele az ágyra, s óvatosan kigombolta a blúzát. A seb látványa úgy őszinén... nagyon ijesztő volt. Fájdalmat alig érzett, ki tudja miért, a korábbi harcok miatt, vagy... talán a megélt dolgok után a fizikai fájdalomra már rezignálttá vált? Lehetséges ilyet? Nem tartotta valószínűnek. De a látvány az kifejezetten csúnya volt. Pedig nem vérzett nagyon, nem volt mély, viszont rosszul bírta a szétnyílt bőr látványát. Hát jó, akkor jobban jár, ha nem nézegeti sokáig...

Nobu nem vette fel Ichiro tekintetét.
- Az úszós ötlet amúgy se lenne mindenkinek kivitelezhető - mondta Nobu - Sőt, igazából senkinek se lenne hasznos, amíg van más megoldás. Ne felejtsük el, hogy ez sós víz... Ami a szép, nagy nyílt sebeket baszottul csípi... - na igen, volt szerencséje a karcolásaival kipróbálni, és már az se volt kellemes. Még csak az kéne, hogy Namit beküldje úszni a lőtt sebével, hogy marja szét a víz... Klassz, hogy a sós víz fertőtlenít, de ennyire...
Benawi meglepve pislogott Nobura. Hogy pont ő mondja ki, amire gondolt. Gyorsan elkapta a fejét. Más esetben ráhelyeselt volna a felvetésre, de... csak nem fogja Nobut támogatni... Furán érezte magát attól, hogy ha közvetve is, de az ő érdekét védte a srác. Nyilván elsősorban Namira gondolt, de mégis...

- Hű, tényleg lemaradtunk egy kicsit... - állapította meg magában Midori, s csak csendben leült a többiek közé, az ajtóhoz közel. Gondolta, majd utólag kibogozza, mit rágtak át eddig. Szóval a hajóról van szó, perpillanat. Igen, máshogy... nem juthatnak ki, igaz? El kell foglalniuk egyet. Az is szép kis csata lesz...

- Ha nagyon nincs más megoldás, legvégső esetre még megmaradhat ez - gondolkodott Hayate. - Nem kell mindenkinek menni, csak aki valóban bírná a tempót. Egy jó kis különítmény, aki utána elfoglalja a hajót... már ha nem áznak be a fegyverek... De először is meg kell tudnunk, mi vár odabent. Lényegében semmit sem tudunk. Az osztályteremben nem volt semmi. Kifelé megpróbáltam felmérni a folyosót és környékét, de nem sokat jutottam előre. Tehát jókora meglepetés lesz. Vajon melyik részen rendezhették be a kis központjukat...? Meg kéne nézni az az épületet. Innen a toronyból nézve takarja az erdő, és sajnos induláskor nem igazán arra figyeltem, hogy hogy is néz ki a suli.

- Tehát, akkor leköltözünk az erdőbe, és először csak egy megfigyelőcsapatot küldünk ki? - kérdezte Benawi.

Yuuka már kezdett attól tartani, hogy Benawi is szerves részévé akar válni az eseményeknek és ő is támadásba indulna az iskola ellen. De ilyet csak nem tenne, ugye? Lehet, hogy erősnek tűnik, hogy annak mutatja magát, de mi van, ha a seb mégiscsak egy időzített bomba és ha megerőlteti magát... az nem lesz jó. Akkor már inkább ő megy, ő kevésbé sérült meg, és még viszonylag épnek érezte magát. De az az ígéret... ha Benawival történne valami, neki mennie kell tovább. Megígérte.
- Ajánlatos - bólintott közben Hayate. - Legalább minimálisan felmérhetnénk a helyzetet. Az erdő széléről még egész jól rá is lehet látni, akkor lesz gond, ha meg akarjuk kerülni. Mert utána már nyílt a terep.

- Ha megkerüljük az épületet, szinte biztos, hogy észrevesznek bennünket. Mondjuk, hogy biztosan... - gondolkodott hangosan Shinji - Ha viszont nem, félig vaktában megyünk, oda. Mit gondolsz, Hayate, melyik a jobb? Ha sötétben tapogatózva, de meglepetésszerűen jövünk, vagy felkészülten, de... ők is felkészülhenek?
Nobut nem igazán zavarta, hogy nem ő lett megkérdezve, már válaszolt is.
- Gépfegyvereik vannak. Amiből szeretnénk még párat átvenni az elején. Erre csak akkor van esélyünk, ha meglepjük őket. Ha tudják, hogy jövünk, agyonlőnek bennünket, mielőtt a suliba érhetnénk...

- Jogos, én is a meglepetést díjazom - bólintott Hayate.
- És kik lennének benne ebben a helyzetfelmérő brigádban? - vetette fel a most már szintén bekapcsolódott Eizan. - Mert én például mennék.
- De ugye nem úgy akarod szemrevételezni a fontos részleteket, mint ahogy engem szúrtál ki az erdőben? - szegezte neki a kérdést Daisuke.
- Az... más volt... - szólt kissé zavartan Eizan. - Egy teljesen más szituáció.
- Aha, oké... csak kérdeztem.

- Hmm, gondolom helyzetfelméréshez, még annyian nem kellünk, sőt minél kevesebben, hogy ne legyünk feltűnők... - vélekedett Kenta - Akkor olyanok kellenének, akik jól tudnak együtt dolgozni, és nem állnak le vitázgatni. Jelentőségteljes pillantást vetett Nobura, Shinjire és Ichirure - Vannak párosok, akik kizárják egymást...
- Ja, meg vannak, akik alapjáraton, természetüktől fogva nem alkalmasak a csendben maradásra - tette hozzá Benawi. Ichiru máris vissza akart vágni, de még idejében észbekapott, h ezzel igazolná az állítást. Kenta csak egy gyors pillantást akart vetni Midorira, de találkozott a tekintetük. A fiú elmosolyodott. Na, egy Ichiru lányban... Kész... De ő most inkább meg se szólal. Jól is tette, így Midori is megkímélte őket egy újabb felesleges szóáradattól.
- Azért én mennék - mondta Nobu - Úgy vélem, helyzetfelmérésben jó vagyok.
Shinji megrántotta a vállát.
- Nekem végülis, halál mindegy, mit csinálok. Maradhatok a csapat másik felével is, ha attól féltek, hogy véletlen kicsinálnám őt út közben.
- Attól senki sem fél - legyintett Nobu - Még te se... Annyi agyad még lenn is volt, hogy rájöjj, egyedül ez nem menne...
Shinji csak halkan ciccegett.

- Három ember elég is lesz - mondta Hayate. - Ha megnézitek a térképet, láthatjátok, hogy az iskola majdhogynem beékelődik a fák közé. Tehát ha három embert három különböző pontra állítunk, mondjuk ide, ide és ide - ujjaival közben bőszen mutogatott a térképen -, akkor ők három oldalt szinte teljesen be tudnak látni. Ha minden igaz. Én mindenképpen megyek, mert muszáj látnom az épületet a későbbi tervezés céljából.

Miközben Natsuki a sebével foglalatoskodott, Nami mocorogni kezdett az ágyban. A lány aggódott, hogy fel fog ébredni, de aztán úgy tűnt, megint nyugton van. Nehezen tudta levenni a tekintetét a lányról. Miután végzett a seb ellátásával - nem tartott igazán sokáig - is ott ücsörgött az ágyon. Pedig megígérte Eizannak, hogy siet, de... Tele volt gondolatokkal. Egyszerűen nem akaródzott felállni, itt olyan csend volt, puha ágy és nyugalom... Vagy talán csak várt valamire... Az előbb még nemörült volna neki, ha Nami felébred, de ez talán csak azért volt, mert nem akart kiszolgáltatottnak látszódni előtte. A bandavezér, amint épp a sebeit nyalogatja, mégis mi jutna Nami eszébe, ha így látná meg? Most azonban kíváncsian figyelte, ahogy a lány forgolódik. Halk nyüszögéssel ült fel az ágyban, s vicces volt figyelni, ahogy szinte kilapátolja kezével az arcába hullott hosszú tincseket. Álmos szemekkel pislogott Natsukira. Aztán kicsit megremegett, és mozgása kapkodóvá, idegessé vált. Szóval, leesett neki, hol van. Hát igen... Kellemetlen lehet arra ébredni, hogy többszörös gyilkos vagy. Natsuki felállt, s közelebb sétált a lányhoz. Arcán nem látszódott rossz szándék. Csak kíváncsian figyelte. A másik lány a haját próbálta igazgatni. A sűrű szálak, teljesen összekócolódtak, nagyon gubancosak voltak. Nami rosszkedvűen igyekezett beigazgatni, de a próbálkozás teljesen esélytelennek látszott. Esdeklően pillantott a táskája felé, de aztán lemondóan szólalt meg.
- Még fésű sincs nálam, minden cuccom a barlangban hagytam... - vékony volt a hangja, és fáradt. Nyűgösen fáradt.
- Nálam sincs - rázta a fejét Natsuki, s leült a lány mellé - De nem olyan vészes a hajad...
- Nem egy fenét - nyögte a lány, ahogy beleakadt ujjait próbálta kiszabadítani egy gubanccsomóból. Hisztisen nyüszörgött. Hosszas küzdelem után dühösen ejtette ölébe a kezét. Natsuki ujjaival óvatosan végigszántott pár tincsen. Tényleg nagyon akadt. Másik kezével kicsit feljebb megfogta a lány haját, hogy ne húzza annyira. Íly módon igyekezett "megfésülni" a lány haját. Nami halkan rázkódni kezdett, s nem sokára ráborult Natsuki vállára. A lány keze egy pillanatra meglepedten akadt el. Sír? Dehát, ő sose... Csendben átölelte a lányt. Mondani akart neki valamit, de hirtelen minden gondolat butaságnak tűnt. Csak megnyugtatóan simogatta a hátát. Nem volt számára kérdéses mire gondol Nami, és most valahogy ő is ugyanezt érezte. Ahogy sírni látta őt, tudta, hogy Nami tulajdonképpen... semmit sem változott. Ugyanaz a lány, akit évekkel ezelőtt ismert. Akármi is történt ma, vagy az elmúlt két-három évben, a lényeg nem változott. Szorosabbra fonta a kezeit a lány körül.

- Akkor ketten már vagyunk - bólintott Nobu. Persze egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Hayate jönni akar majd. De kell is. Hisz valamilyen szinten, most ő irányít. Körbepillantott. Ki legyen a harmadik? Pár embert már kizártak, megint vannak akik súlyosabban sérültek, vagy nem túl harcos alkatok - erre gondolva Yuukára pillantott. Ő nem tűnt túlzottan sebesültnek, bár látszott, hogy már harcolt, ha akarna, tudna megint, ellenük is képes lett volna, ha úgy adódik. De talán, amíg van más lehetőség, nem egy alacsony lányt kéne elrángatni... Natsukit mondjuk nem féltené. De ő most itt sincs.
- Majd megyek én harmadiknak - szólalt meg hosszas csend után Kenta. Elvégre valahol az ő kezdeményezése ez az egész. Jobb, ha jelen van az események alakulásánál.

Yuuka enyhén megremegett, mikor Nobu elfordította róla a tekintetét. Hálás volt Kentának, amiért magára vonta a figyelmet. Egyszerre gyűlölte és félte Nobu tekintetét. A tekintetet, amiben Sayuri halálának árnyát vélte felfedezni. És nem tudott, egyszerűen képtelen volt bármit is tenni ellene. Észrevétlenül próbált hátrébb húzódni.
- Kenta? - kérdezte Tatsuya. - Te tényleg...?
- A tekintetéből ítélve komolyan gondolja - bólintott Hayate. - Hát jó, akkor megvagyunk hárman felderítőknek. Lassan akkor a költözés is megkezdődhet. Tény, hogy az erdőben nincs olyan kényelem, de legrosszabb esetben még mindig ott a déli ház. Akkor legyen. Ellenvetés, ötlet, javaslat?

- Inkább csak egy kérdés - szólalt meg újra Nobu - Akik sérültek, lassabban fognak tudni haladni, amivel az egész csapat ideje megy. Nyilván, akinek a gyaloglás is nehézséget okoz, nem fog harcolni. Mi lenne, ha az a csapat, aki sem a felderítésben, sem az iskola megtámadásában nem segít, jönne a saját tempójában, mi viszont sietünk? Gyorsan lerakjuk a házba a felesleges cuccokat, ott hagyjuk a többi embert, és visszamegyünk a sulit felmérni. Aztán mire jövünk jelenteni, valószínűleg mindenki leér a házba.
Benawi elgondolkodva figyelte a fiút. Akármilyen szemét is, de okos. Sehogy se tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a csapat érdekeit figyeli, mint mindenki más. De miért hirtelen? Vagy mért kellett előtte ennyit gyilkolnia? Ha tud ilyen is lenni, akkor ezelőtt miért...?!
- És kik lennének a lassabik csapatunkban? - gondolkodott Kenta - Mert... Ha hátrahagyjuk őket, akkor feltétlen kell olyan is, aki tud harcolni... Illetve nyilván a sérültek is tudnak, ha muszáj, de... Megint a nehéz kérdés. Mert sok ember kell a suli támadásához is, de jobb lenne, ha a másik csapatot se kéne önmagukban félteni...
Eljött az idő, hogy ketté osszák a társaságot. Ez nehéz lesz. Midorira pillantott. Harcolni akar majd, igaz? Pedig ő is sérült. Ez akkor látszott a legjobban, mikor Kaori után siettek. Nem bírja még a komolyabb fizikai megterhelést.

Ahogy Nami lassan megnyugodott, Natsuki felkelt mellőle.
- Felmegyek, mert még azt hiszik, elnyelt a föld... - mondta halkan. Nami bólintott. Natsuki vissz akart kérdezni: "Maradsz?" De valahogy, ezt sem volt képes megtenni. Csak halkan kisétált a szobából. Mikor fog vajon menni? Hogy ők ketten újra beszélgetni tudjanak? Ez így... nagyon békés volt, de... nagyon hazug. Mégis egyszerre nagyon igaz. Hazug, mert egy szót sem ejtettek Kaori haláláról, hazug, mert nem kérdezett Noburól, hazug, mert nem vonta kérdőre a történtek miatt. Hazug, mert nem kért bocsánatot az elmúlt évekért. Hazug, mert egy szót sem szólt Sorano tetteiől, Benawiról és Yuukáról, vagy épp Eizanról. És igaz, mert nem is akartak ezekről tudomást venni. Csak egy bő perc erejéig, elfelejteni mindent, ami haragot éreznek egymás iránt, s csak őszintén, szavak nélkül közölni. Hiányoztál...

- Nehéz kérdés... - sóhajtott Eizan.
- Akkor döntsük el - szólalt fel Hiroshi. - Én mennék harcolni.
- De nem tudsz - vetett rá rosszalló pillantást Ichiro. - Figyelembe kell vennünk, ki az, aki bár azt hiszi, hogy hű de jól van és egészséges, valójában elég rossz bőrben van.
- Hé...! Azért nem feltétlenül kell túlozni.
- Miért, nem? Bicegve, fél vállal mi a franchoz akarsz itt kezdeni majd? De például mindenképpen a lassabb csapatba kéne kerülj, ha engem kérdezel.
- Én az iskola ellen megyek - mondta Haruka.
- Nem mész - rázta a fejét Shouri. - Ha már valaki megy, az én leszek, neked még fegyvered sincs.
- Akkor esetleg ha visszaadod...
- Felejtsd el.
Yuuka végignézett a társaságon. Lassabb csapat... Nem nagyon érezte magát oda valónak, nem volt sebesült. Akkor már inkább a támadókhoz kéne állnia. És a többiek fizikai állapotát nézve... Tatsuyán még mindig ott az a jókora kötés, ő nem valószínű. Daisuke... őt történetesen lehet, hogy hidegen hagyja ez az egész, mint általában bármi. Most is csak támasztja a falat és olyan, mintha lélekben itt sem lenne. Eizan, ő megy támadónak, ez valószínű. Haruka... ő most lett elutasítva Shouri által. Aki viszont tényleg menne? Érdekes... Midori, ő is sérült, de sejti, mit fog mondani. Kenta, Hayate, Ichiro... ők igen. Hiroshi biztos nem. Nobu... igen, Nobu is támadni fog. Akárcsak Ichiru. És Shinji? Őt nem tudja, fogalma sincs. Olyan furcsán viselkedik, de... ez érthető. Kazushige nem pont az a harcos alkat, bár ki tudja... Natsuki, talán ő is megy, de ő most nincs itt. Nami... ahogy hallotta, megsérült, ő is ki van zárva. Szóval bármelyik csapatba is kerül, mindenképpen együtt lesz vagy Nobuval vagy Namival. De vajon hova illik? Benawi annyit emlegette már előtte a nagy harcot. Talán mennie kéne. Ó igen, és Benawi... Neki semmikép sem szabadna harcolnia. De mit fog lépni? Mégsem... mégsem ellenezheti a döntését. Vagy igen...?

- Ez, elég hülye érv... - morgott Midori Shourira - Van egy pár bónuszfegyverünk... Egyszerre senki se fog kettővel többel harcolni... Egy távoli, egy közeli, slusszpassz...
- És amúgy is akarunk géppuskákat szerválni - tette hozzá Nobu.
- Egyébként szerintem - jegyezte meg hangsúlyosan Midori - ez olyan dolog, amit mindenkinek magának kéne felmérni, és egyedül csakis neki, hogy jön-e vagy sem. Számolva a lelkiismeretével, hogy mit akar, és hogy mire képes... De ráerőltetni valaki, hogy menjen vagy maradjon... Ehh...
- Én harcolni fogok - mondta belépve Natsuki.
- Ahogy én is - bólintott Midori.
Kenta sietve tájékoztatta Natsukit, hogy miről maradt le.
- ... tehát logikusan, mi hárman felderítők, jövünk harcolni is. Az már eddig... Öt? Van olyan létszám amivel már rosszabbul járunk, mert úgyse férünk el, túl feltűnők vagyunk - kérdezte Hayatét.
Benawi még vívódott. Szeretett volna menni. De, ahogy Midori mondta... képes rá? Nem elég az, hogy mit akar. Egy pillanatra most Ichiru is elbizonytalanodott. Szeretett volna Benawiék mellett lenni. Ők bárhogy is döntenek, együtt maradnak Yuukával, igaz? Tehát, szinte biztos, hogy nem fognak harcolni. Végülis... ha egy emberen nem múlik... lesz még harc a hajónál is. Majd ott besegít...

- Én is harcolok - mondta Eizan, miközben egy gyors pillantást küldött Natsuki, majd egy kevésbé biztatót Daisuke felé. - Ez még belefér.
- Igen, nem lehetünk túl sokan - bólintott lassan Hayate. - De... ha majd mindenki olyan nagyon akarna jönni "márpedig-most-ő-is-harcol" alapon, akkor a fák között várhat esetleg egy utánpótlás csapat. Ne legyen rá szükség, de ki tudja...
- Akkor... legrosszabb esetben az utánpótlásban leszek - mondta Haruka.
- Ezek szerint én is - nézett barátnőjére Shouri.
- Ichiro szolgálatra jelentkezik.

- Csatlakozom az utánpótláshoz - szólalt meg rövid gondolkodás után Shinji.
- A többiek pedig akkor a házban várnak, igaz? - nézett körbe Midori.
- Jah, maradok megvédeni az agyatlanul kardba rohangálókat - vetett egy pillantást Benawira Ichiru.
- Azért a fegyvereket jobb, ha átrendezzük - vetette fel Nobu - A gépfegyver például a támadó csapatnál legyen.
- De azért az utánpótlásnak, sőt a többieknek is kell jó fegyver... - mondta Kenta - Oké, hogy sokan vannak, de fegyverek híján nem tudják megvédeni magukat...
- Oké, akkor szedjük össze azt is, kinek mije van - bólintott Midori - Na először is nekem... - elgondolkodó fejet vágott - A saim már Naminál van, de neki van még egy lándzsája és egy nyílvető karperece is, az elég neki, nem Nobu?
- Persze, a sait viheti valaki - vágta rá, de sejtette, hogy ehhez Naminak lenne egy-két szava. Dehát konkrétan, szüksége tényleg nincs rá - De lehet, hogy inkább a lándzsát adná, na majd ezt megmondja ő...
- Jó, akkor van még egy katanám, egy bicskám, pár shuriken, meg egy dobókés...
Ichiru meglepve nézett rá.
- Shurikenek és... dobókés? Dehát az...

Daisuke is Midori felé fordította a tekintetét. Nocsak... valaki mégiscsak kifosztotta Tesshint, ha már ő nem tette meg. De hogy pont Midori. Zsebébe süllyesztette a kezét és kitapogatta az ottani shurikent. Ezt végülis nem tőle vette el.
- Kész kis fegyverraktár... - mondta félhalkan, de utána eszébe jutott, hogy azért nála sem csak egy fegyver van. Piszkavas, nuncsaku meg az az egy árva shuriken.
Eközben Ichiro magában morgolódott, mert nem nagyon tetszett neki az ötlet, hogy megváljon a gépfegyvertől. Jó, most Hiroshinál volt, de azért mégis... Nem mintha betegesen ragaszkodott volna hozzá, de ha tényleg belekeveredik a harcba, azzal jóval többnek érezte az esélyeit. Ám a szent cél...
- Hát... én szolgálhatok egy legyezővel - mosolygott kényszeredetten Tatsuya. - Na meg egy kalapáccsal...
- Még mindig jobb, mint az én golyóstollam - mondta Kazu. - De van nálam olló is, ha az jobban tetszik.
- Na jó... van bármilyen eddig nem látott, titkolt fegyver valakinél? - kérdezte Hayate.
- Nálam egy fúvócső - vont vállat Haruka. - De csak rajzszögtöltény van hozzá.
- Honnan? - vonta össze a szemöldökét Shouri.
- Faragtam - felelte Haruka, mintha ez magától értetődő lett volna. - Még az elején.

- Érzékenyen érintett a dolog, de azért hülyének nem kell nézni... - motyogta Midori kipirult arccal bámulva a padlót - Oh, ja és... van még egy rejtett pengém... a cipőmben...
Kenta nem győzött pislogni. Azért ez... nem semmi... Ez a csaj... Komolyan van valaki az osztályban, aki ennyi fegyver összeszedett? Nobu és Nami ketten együtt... De Midori alig harcolt!
- Van még egy bicskám plusszba nekem is - rántotta meg a vállát Shinji - De gondolom az sokunknak van.
- Elsősorban fel kéne szerelni az iskolába tartó hatost távolságikkal. Ezekszerint Midorinak ott vannak a shurikenjei, nekem egy pisztoly, a többieknek viszont...? Azt hiszem tűzerő szempontjából a legjobb, ha én veszem át a gépfegyvert, kinek kell a pisztolyom?
Natsuki elhúzta a száját.
- Kecskére a káposztát?
- Nézd, én azzal pillanatok alatt elintézek két-három embert. Neked meddig tartana?
A lány az ajkát harapdálta.
- Nem tudom, még... sose lőttem...
Nobu Hayatéhoz fordult.
- Szerintem nálad lenne legjobb kézben a pisztoly, te leglább tudsz is mihez kezdeni vele.
Lassan már Ichiru is kezdte unni a végeláthatatlan vitatkozást, ami azért nagy szó, így csendben Midori mellé ült, s odaadta neki a hiányzó shurikeneket.
- Legyen együtt... - mondta halkan, bár kicsit tartott a lány reakciójától.
- Oh, kösz... A... kés...?
- Igen, az enyém.
Midori szótlanul átadta a fiúnak. Szóval ő is harcolt Tesshinnel. Ennyi emberbe belekötött? Igyekezett feltünésmentesen végignézni Ichirun. A ruhája elég szakadt volt, s látszódott is alatta a megviselt kötés. De jól tartotta magát, nem lehetett olyan súlyos a seb.

- Kösz - Hayate gondolatban már azt próbálta felmérni, hogy milyen pisztoly lehet mekkora tűzerővel.- Nálam ugye itt a tanto, de attól nem válok meg. Na meg egy fúvócső. De kicsit más, mint Harukáé.
Hiroshi és Ichiro szokásukhoz híven néma pillantást váltottak.
- Add neki oda... - mondta halkan Ichiro.
- Biztos? - kérdezte összevont szemöldökkel Hiroshi.
- Igen, igaza van. Valószínűleg jobban lő, mint én. Szóval add oda neki.
- Hát jó...
- Bicska nálam is van - jegyezte meg Shouri. - Ó, meg egy tőr is. Az íjat meg már mondtam.
- Akkor... a puskát is érdemes az első körben támadóknak adni? - kérdezte Tatsuya.
- Akár - bólintott Hayate.
- Nálam a karmok vannak - szólt Eizan. - Más nincs.

- Akkor a puska meg Hayate fúvőcsöve mehetne Eizanhoz és Kentához - mondta Natsuki - Viszont akkor kell valami fegyver Ichironak és Hiroshinak is. Meg Kazushige se sokra megy egy golyóstollal...
- Nálam van egy felesleges konyhakés és svájci bicska - mondta Kenta - Nem sok, de a semminél több.
- Én is felajánlom az én bicskám - közölte Shinji.
- Ez a hátsó csapatba még csak-csak jó - vélekedett Nobu -, de Ichironak valami hatékonyabb kell. Saival vagy lándzsával hogy boldogulnál? - nézett a fiúra.

- Sai? - kérdezett vissza Ichiro. - Kösz, inkább kihagyom. Viszont a lándzsa már inkább megfontolandó.
- Nekem csak egy kaszám van - szólalt meg halkan Yuuka.
- Egy... kaszád...? - nézett rá meglepetten Tatsuya. - Ez egyre jobb. Kíváncsi vagyok, milyen elmés fegyvereket raktak még a játékba. Bár a kasza legalább használható, ha harcra kerül a sor. A téglánál még mindig jobb, nem, Kenta?
- Ehh, egye-fene... - csóválta a fejét Daisuke. - Van egy nuncsakum meg egy piszkavasam, csakhogy én is mondjak már valamit.

- Oké, akkor a lándzsa hozzád megy - bólintott Nobu. Elégedetten konstatálta, hogy lassan kezd összeállni a fegyverleosztás.
Shinji kirakta a bicskáját.
- Akkor, akinek kell, ezt rakja el!
Kenta társította mellé a saját két felesleges, rövid szúrófegyverét.
- Meg ezeket is. Ha másnak nem kell, szerintem jobb, ha valami közeli fegyver is van nálad, Haruka - nézett a lányra - Ha be kell jönnötök, vagy hátbatámadnak, és a nyakatokra jönnek, nem lesz időd rajszögeket pakolászni a fúvócsőbe...
- Nálam egy kard van, azzal elleszek, ha kell - mondta végül Benawi is. Végülis ő még nem sokat villogott a fegyverével.
- Jah, és van egy felesleges téglám - rakta ki vigyorogva Kenta - Asszem, ezt most már itt hagyom... Eleget cipeltem... Vagy szerintetek hozhat szerencsét?

Haruka bólintva közelebb lépett a három fegyverhez, és rövid gondolkodás után magához vette a konyhakést.
- Ha már lúd, legyen kövér - sóhajtotta, majd újdonsült szerzeményével visszalépett Shouri mellé.
- Van egy sokkal stílusosabb tőröm is, ha már ilyesmi fegyvert akarsz - jegyezte meg a fiú.
- Nem, köszi, jó lesz ez - rázta a fejét Haruka. - Maradjon nálad is valami.
Valójában inkább az aggasztotta, hogy mikor elváltak, szinte biztos, hogy Shourinál nem volt semmiféle tőr. Akkor hát Chinoé vagy Fumié lehetett. Inkább maradt a késnél...
- Akkor én megtartom a kalapácsot - vont vállat Tatsuya. - Ne kelljen használni, de legalább lesz nálam is valami. De Kaushige, Hiroshi, ott vannak még azok a bicskák legrosszabb esetre. A semminél jobb, nem?
Hiroshi bólintott és már nyúlt is az egyik bicska felé.
- Kösz - mondta, mikor már a kezében tudhatta.
- Ha muszáj - húzta a száját Kazu és elvette a másikat. - De lehet, hogy maradok az ollómnál, azzal legalább tudok is bánni.

- Akkor, van még valami? - kérdezte Benawi - Vagy már indulhatunk is? Gondolom nincs okunk várni. Az idő csak nekik kedvez.
Nobu kivételesen igyekezett nem megszólalni. Naminak még jót tenne a pihenés, de valóban, ezt leszámítva... Csak nem lesz baj. Nami a harcot kerülő csapaban lesz, majd szép lassan leóvakodnak innen, nem lesz baja.

- Szerintem nincs - rázta meg a fejét Eizan. - Bár... most akkor mindenki előbb a házhoz megy, ugye? Utána elindulnak a felderítők, és ha visszajöttek a hírekkel, megtervezzük a támadást... Akkor azt hiszem, mindent értek. Van még valami hasznos a toronyban, amire esetleg szükségünk lehet...?
- Talán gyorsan még körülnézhetnénk, mit tudnánk felhasználni kötszernek - mondta Hiroshi. - Mert úgy tűnt, már nincs túl sok belőle. Nem is feltétlenül kell hivatalos kötszernek lennie, csak ideiglenesen el tudjuk vele látni az esetleges új sérüléseket. Szerintem elkelhet még a támadás után.

- Igen, csak a felderítők nem várják meg, hogy a többiek is beérjenek a házba, hanem rögtön mennek is vissza a sulihoz. Ha jól értelmeztem... - tette hozzá Kenta.
- Okés, - állt fel Midori - akkor én megnézem az itt hagyott táskákat... Itt vannak a szomszéd két szobában, csak eddig... valahogy nem nagyon akaródzott túrkálnom benne.
Nem úgy, mint Kaorinak, aki onnan szerzett fegyvert, dehát... Ilyenkor nincs helye finnyáskodásnak...

Azok a táskák... Kazu egyből tudta, hogy kikhez tartoztak, bár erre a többieknek sem lehetett nehéz rájönni, tekintve, hogy majdnem mind tudtak Nomiyáékról a tetőn. Vajon volt náluk valami használható? Furcsa lehet így a táskákba nézni és látni, miket hoztak magukkal a kirándulásra. Hát... max Midori nem talál bennük semmit, de ő inkább nem néz beléjük.
- Én gyorsan végignézem az alattunk lévő a szintet, hátha - lépett az ajtó felé Eizan. - Bár ha többen vagyunk, biztos gyorsabban megy. Kifelé menet benézhetünk a földszintre is, ott van úgyis a konyha... - egy pillanatra megakadt a hangja, majd mintha mi sem történt volna, folytatta tovább - és ott is lehet felhasználható vékony abrosz vagy valami. Meg otthon mi a konyhában tartottuk a gyógyszereket meg ilyeneket. Ki tudja, lehet, hogy itt is ez a helyzet.

Natsuki a padlót bámulva, zavartan igazgatta a szoknyáját, na igen... a konyha... Igyekezett kiverni a fejéből a gondolatot. Ugyan már, hisz nincs a falra felírva, hogy mit csináltak ott az előbb. Attól, hogy odamegy valaki, és körülnéz, még nem fog rájönni...
- Apropó Hiroshi, elraktátok a maradék kötszert a fürdőszobából? - kérdezte Kenta, miközben a géphez fordult igyekezett végiggondolni szükségük lehet-e innen valamire, de... Már gyakorlatilag használhatatlan a térkép, mióta a nyakörveket leszedték. Rápillantott Akihitoék pöttyére. Még mindig ugyanazon a helyen az erdőben.
- Akkor menet közben őket is összeszedjük, igaz? - kérdezte Ichiru - Mindenesetre... Itt lesz nálam a cucc, amivel le lehet szedni a nyakörveket...
- Igen, úgy néz ki, beszélünk velük - bólintott Kenta - Remélem nem lesz baj. Hmm... No jó, elpakolom a laptopom. Már nincs szükség ezekre.
Lehetséges, hogy felesleges teher volt a gép... dehát a zsákját úgyis az erdei házban fogja hagyni. Ki tudja, még jól jöhet a szökés során.

- Igen - bólintott Hiroshi. - Itt van nálam, bár sajnos nem maradt túl sok, bocsi. De azért ez is hasznunkra lehet.
- Akihito és Ami. Nem valószínű, hogy ennyiünk ellen harcba bocsátkoznának - mondta Hayate. - Szerintem vagy csatlakoznak, vagy elszelelnek, mikor kiszúrják, hogy jövünk. Bár azt hiszik, halottak vagyunk. Ez így érdekes lesz.
- Akkor lementem, sietek - biccentett Eizan, mielőtt kilépett a folyosóra.
- Akkor amíg Kenta szétszedi a gépet, mi is kezdhetünk szedelőzködni - nézett körbe Hayate. - A táskák jöhetnek, élelem és víz az még biztos kell. Indulás előtt lefelé végignézhetjük gyorsan a többi szintet is. Ja, és Nobu. Lassan szólj Naminak. Pihen, ugye? Jó lenne, ha kész lenne az indulásra.

Midori az első táskát kinyitva hamar rájött, hogy az Nomiyáé volt. A kártyapakli, amivel bűvésztrükköket mutatott a buszon. Elmosolyodott. Nomiya mindig gondoskodott róla, hogy ne unatkozzon a társaság. Sayuri mennyire igyekezett rájönni, hogy csinálja! Hát igen, ha Nomiyáról van szó, ő még Sayurit is rá tudta venni, hogy kicsit legyen társaságibb lény. Azt bezzeg nem vette észre, hogy Minami hátrakönyökölve lesi minden mozdulatát... Az a lány fülig szerelmes volt belé! Volt... de már mindhárman halottak. Pedig... kedves emberek voltak... Így belegondolva, kik is tömörültek oda este? Ők meg Himeno, Sasame... Már mindannyian halottak... rajta kívül. Felsóhajtott, s visszarakta a paklit. Előhalászta a fiú vizesüvegeit. Az egyik még bontatlan volt, a másikból se sok víz fogyott. Bezzeg a sajátja... Egyetlen üvege maradt, abban is már csak mutatóban volt némi víz. Gyorsan elrakta a fiúét. És biztos ami biztos, a kajakészletet is. Ki tudja kinn meddig kell bújdosniuk. Talált még egy zacskó chipset és BACARDI rum? Hű, Nomiya... Ki gondolta volna... Elrakta azt is. Kizárólag fertőtlenítési célból, hisz még sokat fognak harcolni, és hát egy ilyen régi toronyban, ahol még az ágyneműk is porosak, valószínűleg nem lesz normális gyógyszer. Fogta saját hátizsákját, s átsétált a másik szobába. Akkor az lesz ott Minami táskája, igaz?

Nobu bólintott.
- Igen, megyek felébresztem - azzal indult is kifelé. Ichiru is felállt, s ledobott hátizsákjához sétált.
- Megyek, én is körülnézek az alsóbb szinteken, hátha találok valami használhatót.
- Oké, jövünk mi is - mondta Benawi, majd kérdőn nézett Yuukára - Jó így? Vagy van valami, amit elfelejtettünk?

Eizan sietve kezdte meg a kutatást az eggyel alattuk lévő szinten. Ez a torony... vajon rendesen laktak itt? Mi célt szolgálhatott, világítorony lett volna, vagy valami hasonló? De az tisztán látszott, hogy egy ideje senki nem járt itt. Túl elhanyagolt...
A második szobában mégiscsak talált valamit az egyik sarokban. Kötél? Tíz méter talán megvan. Jól jöhet, el is viszi. Lássuk csak... más itt nincs.

- Odafönt... volt még egy hátizsák, Mizuki mellett - gondolkodott el Yuuka. - Talán azt is meg lehetne nézni.
- Ti menjetek csak le, majd én megnézem - biccentett Benawinak Hayate. Yuuka láthatólag kicsit terhelt már lelkileg, ne tetézzük, ha nem muszáj. - Akkor mindenki, munkára. Nem, Daisuke, ha már így nézel, neked nem muszáj. De azért megköszönném.

Ichiru, Benawi és Yuuka hármasban indultak meg lefelé.
- Fenn Midori nézelődik, leljebb Eizan, akkor mi lessük meg addig a földszintet - mondta Ichiru.
- Rendben - felelte Benawi - Te Ichiru, hogyhogy... nem mész a sulihoz? Mármint ne érts félre, egyáltalán nem zavar, csak... a fejemet tettem volna rá, hogy legalább az utánpótlásba jelentkezel.
- Mondtam már, hogy kell valaki, aki vigyáz a sebesültekre... - mondta a fiú, a lépcsőfokokat nézve.
- Szóval miattunk?
- Igen. Nem akarom, hogy bajotok legyen, - hű, ez túl erősen hangzott, gyorsan folytatta hát - úgyse tudnátok megvédeni magatokat...
Benawi elmosolyodott.
- Köszi. Örülök, hogy velünk maradsz!
- Nincs mit, legalább szemmel tarthatlak kettőtöket...
- Ehh, mért kéne minket szemmel tartani?
- Nem is tudom... - vigyorgott Ichiru - Ha nekem lenne ilyen csinos barátnőm...
Benawi meglepetten nézett rá.
- He? Eddig nem egészen így vélekedtél...
- Dehogynem, csak... ezt te is tudod. Azt meg úgy tűnt elfelejtetted, hogy attól, hogy meg akarod őt védeni, azért még neked sem árt, ha életben maradsz.
- Nyugi, vigyázok magamra! Most már teljesen jól vagyok.
- Hála nekem, de ha nem jövök időben, talán már elpatkoltál volna...
- Tényleg azt gondolod, hogy azok a gazok számítottak valamit?
- Hát... azóta nem fáj annyira, igaz?
- Hm... Nem, de...
- Na látod! Tudom, mit csinálok...
Benawi megrántotta a vállát.

Yuuka hálásan nézett Ichirure. Lehet, hogy mégis megtört a jég? Már nem tűnik olyan elutasítónak, és ha tényleg megmentette Benawi életét... hogy is mondhatna ezért megfelelően köszönetet? Az már más kérdés, hogy mennyire elvörösödött, mikor a fiú csinosnak nevezte.
- Köszönöm - mosolygott Ichirure bátortalanul, de valóban hálától csillogó szemekkel. - Főleg amit érte tettél.

Minami zsákjában csak az étel és ital volt használható. Midori visszasétált vele a számítógépes szobába. Natsuki épp a szobából kifelé igyekezett. Némán sétáltak el egymás mellett.
- Sok dolgot nem találtam - mondta Midori - Csak a kiosztott kajákat, vizet meg piát. Valaki el tudna rakni két üveg vizet, meg ezt az adag kenyeret? Nekem már tényleg tele van a hátizsákom...
- Elteszem én - mondta Kenta, aki épp az összecsukott laptopot igyekezett óvatosan visszatenni saját táskájába - Na részemről, mehetünk is le. Az itteni gépet hagyom így... Felesleges lenne vele babrálni.