7. - Útban a szabadság felé

Haruka felsóhajtott, majd leült Midori mellé.
- Ó... hát ez egy elég érdekes történet... - kezdett mesélni. - Enyhén szólva meglepődtem, mikor felhívott Eizan, hogy "Te, figyelj, Haruka, itt van Shouri, és azt mondta, szeretne csatlakozni meg kijutni innen, ezért megkérdezünk, jöhet-e..." Szerinted? A többiek nem sok segítséget nyújtottak a döntésben, ezért rábólintottam. Elvégre... mindenkinek kijár egy újabb esély, nem? - mosolygott halványan Midorira. - És... te jó ég, Midori... Először nem akartam vele találkozni, egyszerűen nem mertem, és mikor végre megláttam, akkor... ehh... még föl is pofoztam. Igen, tudom, de csak úgy jött. És elmondta, hogy tényleg ki akar jutni, és csináljuk együtt és persze nem tudtam nemet mondani. De Tatsuya... Egyik árulásból a másikba esek. Mikor veletek tartottam, úgy éreztem, azzal elárulom Shourit. Most ugyanezt érzem Tatsuyával, bár egy kicsit azért másként. És tudom, hogy dühös és csalódott, mégsem tudok a szemébe nézni és beszélni vele, pedig szeretnék. És kellene... Na most mondd meg, mit csináljak...

- Én csak szerettem volna, hogy visszahúzd a kezem, mint ahogy Kenta Midorinak vagy... - fakadt ki akaratlanul, aztán gyorsan a szája elé kapta a kezét, de már késő volt. Te jó ég, mit mondott, ez... És még hozzájuk is hasonlítani magukat, ez most... duplán ciki... És... mindjárt elbőgi magát, mégis mit művel?! Ki akarta javítani magát, hogy vagyis azt hittem, hogy azt fogod csinálni, vagy valami hasonló, de... Képtelen volt megszólalni, nem ezt most nem csak duplán cseszte el, hanem triplán, négyszeresen! Először is most Eizan azt hiszi, vagy... rájön... te jó ég, a lényeg, hogy azt gondolja... hogy ő szeretné, hogy ők ketten,akármit is, de na! Másodszor is, érzékeltette, hogy szerette volna ha valaki megállítja! Hogy lehet ilyen idióta?! Egyáltalán miért hagyta, hogy a fiú tudja, hogy rosszul esett neki, hogy csalódott? Egyáltalán mért hitte azt, hogy ő különleges lehet Eizannak?! Hogy őt nem bántaná, hogy őt soha nem is fenyegetné? Eizan egy rendes srác, figyelmes, kedves, nem... nem olyan, féle mint Natsuki. Túl naív, nem talán annak nem is, csak... júindulatű, jószándékú, annyira nem egy stílusúak! Annyira nem olyan, mint az a sok korábbi pasi! Biztos Eizan még életében nem vitt ágyba nőt, hát mit is kezdene ő Natsuki egy ilyen sráccal?! Na várjunk csak... most meg mi a francért gondol ilyesmire?!

Midori megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs. Valamelyiküknek mindenképp rossz lesz... Akármennyire is jó szándékú vagy és fair, még ha nem is szeretnéd ezt, de... Mindkettő beléd van zúgva! A maga módján... De... az a lényeg, hogy túlélik mindketten, nem? Ezt majd az idő elsimítja, nyugi!
Elgondolkodott Haruka szavain. Kijár egy újabb esély... Akkor Namiékkal is így gondolta! Hál' égnek, Haruka... legalább te!

Eizan szemei elkerekedtek meglepetésében. Natsuki azt várta tőle, hogy...? Ó, anyás, ezt tényleg elcseszte... Ő meg rászegezte a pengéket... Gratulálok, Eizan, remek produkció volt, csak többé meg ne ismételd. Most vajon eljátszottad a bizalmát ezzel az egy hülyeségeddel? Jó nagy hülyeségeddel, úgy mellékesen... Nem ezt érdemelte volna tőled, ezután pláne nem...
Az előbb még azt gondolta, kilép az ajtón, hogy a lány úgyis elküldi, de most mégis előrébb lépett párat.
- Én... nem ezt akartam. Nem akartam csalódni benned, ezért elértem, hogy inkább te csalódj bennem. Önző vagyok...? Lehet...
A lány elé lépett és érezte, hogy a torkában dobog a szíve. Jesszus, Eizan, te tényleg nem vagy normális... Mindjárt kapsz egy rapiert a gyomrodba vagy valami hasonló jót, ha így folytatod. Mégsem tudta visszafogni magát és ő is meglepődött saját hangját hallva.
- Még visszahúzhatom a kezed... - nyúlt lassan Natsuki szája elé kapott keze után - Ha nem késő...

- Nálam csak gyógynövények vannak, kötszerféle, már semmi - mondta Ichiru - Itt a toronyban semmi nincs? Elsősegélyláda valahol vagy... Hé, azért huzatok vannak a szekrényekben! Ehh... mondjuk... jó porosak, az nem igazán jó...
Közben befutott Kenta is.
- Hm? Elsősegélyláda? A mosdóban még van kötszer, legalábbis hajnalban láttam.

Natsuki érezte, hogy a fiú szavaira forróság önti el a testét, s valami furcsa köd az agyát, egyszerűen képtelen volt gondolkodni, csak hagyta, hogy a fiú megfogja a kezét, sőt... Nem gondolkodva hozzásimult, s megcsókolta. Te jó ég! Mi a francot művel?! Csak így letámadni... Mégis miért? De... annyira... jó volt... Annyira bolond és értelmetlen, de...

- Ó, basszus! - csapott a homlokára Tatsuya. - Hát persze! Azt azt hiszem én hagytam ott. Bocsi - nézett kérlelően Hiroshira.
- Nem tesz semmit - felelte Hiroshi. - A lényeg, hogy van. Akkor viszont lehet, hogy igénybe venném. Bár várjunk csak... Ichiro... Én látom rosszul, vagy tényleg kissé megszaporodtak a sebeid? Te, ezek nem véreztek ennyire!
- Nem, csak te látod rosszul... - húzta összébb magán kissé szakadtabb ingét Ichiro.
- Ichiro, a fenét beléd! Ez már nem tréfa! Eddig lehet, hogy megvoltál kötszer nélkül, de most nem hagyom annyiban! Különben is, valakinek úgy is ki kell támogatnia, a sérült lábam eléggé kikészült a sok mászástól, szóval legyél olyan szíves...!
Ichiro kelletlenül talpra küzdötte magát, majd Hiroshi felé indult.
- Ha egyszer lenne az, amit nem te akarsz... - morogta magában.

- Remélem, igazad lesz... - sóhajtott Haruka. - De... olyan vak voltam eddig. Azt sem vettem észre, hogy Tatsuya... ehh, hülye vagyok Midori, ez már tény. Na jó, ezen már úgysem nagyon segíthetünk, valahogy majd csak lesz. Már attól is félek, hogy amíg távol vagyunk, ez a kettő szétszedi egymást. Bár Tatsura ez szerencsére nem vall, de Shouri... ő korábban is rátámadott. De ez most más. És sokan vannak fent. Ennyire hülyék még ők sem lehetnek, bármennyire is pasiból vannak...

- Csak nem kűzdenek meg érted - viccelődött Midori, aztán elkomorodott - Öhm, na jó... van némi esélye... figyeljünk rá, hogy sose maradjanak kettesben...
Felsóhajtott. S hátrahúzódott a falhoz.
- Haruka... - kérdezte elgondolkodva maga elé nézve - Kenta... szerelmes belém?

Eizant meglepte a spontán reakció, mégsem akart tenni ellene. Sőt, élvezte. Nagyon is. Vicces volt belegondolni, hogy egy lány közelségére így elveszítse a fejét. De különben is... mit lány? Natsuki már kész nő! Ezt most, ahogy hozzásimult, nagyon is érezte. Talán túlságosan is, de ez csak még jobban megőrjítette. Sosem érezte ezt azelőtt, hogy ennyire ne érdekelje más, csak egyetlen személy. Hogy hallja a hangját, hogy hozzáérhessen, hogy megcsókolja. Hogy itt legyen neki. Még szorosabban magához húzta Natsukit és arra gondolt, nem akarja többé elengedni.

Natsuki beleborzongott, ahogy Eizan magához szorította. Arra a számított, hogy a fiú majd megbotránkozik, de... ellenkezőleg, hű... ez... ez... tényleg hihetetlen... Ez most annyira más, mint az előzőek, Eizan annyira... vonzza? Nem, nem erről van szó, ilyet már milliószor érzett. Nem az a különleges, ami most történik, hanem, hogy Natsuki életében először nem csak erre vágyott a fiútól, hanem... Hirtelen megijedt, hogy most mindent elrpnt, hogy most Eizan ráébred, hogy ez a lány itt előtte, csak egy könnyűvérű nőcske, akit bárki, bármikor felszedhet. Túl könnyen megadta magát, nem igaz? Eizan is csak túl lesz rajta, aztán legyint, és keres valaki... érdekesebbet... Nem akarta ezt! Nem akarta, hogy ez csak egy futó kaland legyen! Ez a fiú megértette, mit érzett itt, tényleg elhitte neki, amiket mondott, olyan dolgokat, amit... még Nami se hitt el neki. Elhitte, hogy ő többre vágyik, mint ahogy eddig élt, ugye... ugye most is elhiszi még? Vajon... segíthetne neki?
Meg akart szólalni, hogy megbizonyosodhasson mindezekről, de fogalma sem volt, mit kérdezzen, hogy ne tűnjön butaságnak, vagy ne ássa el magát még jobban előtte. Nem akartál csalódni bennem? Most mégis... most csalódtál igaz?
Halkan felnyögött, ahogy vette a levegőt, s szemét lehunyva bújt a fiúhoz. Túlzottan élvezte ezt az egészet, komoly gondolatai ellenére, hogy most megszakítsa, mégha talán hosszú távon az... jobb is lenne. De nem tudta. Nem tudta legyőzni önmagát. El fogja veszíteni emiatt az első embert, akit igazán magának kívánt?

Nami nagyon hamar álomba merült. Nobu aggódva figyelte a szomszéd ágyról. Tényleg nagyon csúnyán elbántak vele. És ő most nem tud segíteni. Csakis a pihenés... Halkan felkelt az ágyról, s kiosont a szobából. Namit nem akarta ilyenbe belelényszeríteni, de nekik is hallani kellett a tervről, részt venni a csapat munkájában, a gyűlülködő tekintetek ellenére. Elindult hát egy szinttel feljebb. Ott lehetnek, ahol Ichiruék ácsorogtak.

Haruka is gondolkodott már egy ideje a feltett kérdésen, de azért mégis meglepte, hogy Midori ebben kéri ki a véleményét.
- Először azt hittem, csak simán tetszel neki, ha lehet így fogalmazni... - kezdett bele a válaszba. - És lehet, hogy korábban tényleg így is volt, de most... Mikor hirtelen eltűntetek, nem lehetett leállítani, mindenképpen utánatok akart menni. Elsősorban gondolom utánad. És látszott, hogy aggódik, nagyon is. Igen, azt hiszem szeret téged, vagy legalábbis elég jó úton halad afelé. Úgy tűnik, tényleg törődni akar veled.

Eizan egyre inkább elvesztette a fejét, és ez aggodalommal töltötte el. Te jó ég, ennyire nem tudja visszafogni magát...? Eddig sosem tett ilyet, nagy ritkán volt ilyen... heves? Igen, talán ez a jó szó rá. Magának akarta Natsukit, csak magának.
Végigsimított a lány hátán, de nem engedte lejjebb a kezét, nagy nehezen sikerült visszafognia magát. Ne... ne itt és ne így... De miért is ne? Mindenki odafönt van, itt senki nem keresi őket még egy ideig. Hát nem csábító lehetőség?
Igyekezett félresöpörni tudatából ezt az eddig idegen hangot. Nem hagyhatja, hogy átvegye fölötte az irányítást, nem akarja így leteperni Natsukit! Bármennyire is élvezi, mégsem lehet! De ha most leáll... ugye nem hiszi majd azt, hogy nem fontos neki...?
Hosszú belső küzdelem után mégis sikerült nagyjából visszaszereznie józan gondolkodását. Lassan elszakította a lányétól ajkait, és homlokát Natsuki homlokához érintette. Kissé zihálva vette a levegőt, hogy mielőbb sikerüljön lenyugtatnia magát.
- Ne itt folytassuk... - nyögte ki halkan. - Olyan szépen indult, csak félek, hogy tönkreteszem és ahhoz... ahhoz már túl sokat jelentesz számomra... Jussunk ki innen, együtt...

- Én is ettől féltem... - mondta halkan Midori - Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele... Nem érdemli meg, hogy folyton undokoskodjam vele, de... Nekem ott van Tesshin... Volt... De... Ez a lényegen nem változtat. Nem tehetem meg, hogy leálljak mással... játszadozni...
Képtelen volt Haruka szemébe nézni csak a plafont bámulta.
- Mit kéne tennem? Mit mondjak neki, hogy... békén hagyjon? Ha csak... ha csak beszélek vele, attól... aggódni fog értem és... félek valai hülyeséget is fog csinálni, hogy megvédjen, de... én nem akarom, hogy megvédjen!

- A pasikkal mindig csak gond van... - sóhajtott Haruka. - Talán ha megmondanád neki, hogy időre van szükséged, hogy most nem tudsz rá úgy nézni, mint... hmmm... potenciális udvarlóra...? Akkor talán visszafogná magát. Vagy igazad van és tényleg csak még jobban aggódna. A szeme most is folyton téged keres, nem? Nem hiszem, hogy könnyen le tudna szokni róla... Talán meg kéne mondanod, hogy egyedül akarsz lenni. Már ha tényleg ezt akarod.

Natsuki érezte, hogy még jobban lángolni kezd. "Ne itt folytassuk..."? Te jó ég Eizan... meddig akarja ezt folytatni? Az normális, hogy ő folytatná, de... Nem, Eizan is férfiből van, ezen nincs mit csodálkozni. Viszont... túl sokat jelent? Jó ég... ezt komolyan... tényleg komolyan gondolja? Mindenfélével szokták szédíteni a pasik, de ilyet még nem mondtak neki. Ez is csak egy újabb féle trükk? Talán most nem. Talán msot hihet benne, hogy nem. Eizan nem olyan fajta, igaz?
Kicsit eltávolodott az arcával, nehogy újra a fiú ajkaira vesse magát. De valahogy a kisértés ettől nem lett gyengébb. Gyorsan meg kéne szólalnia, mondani valamit, hogy... lenyugodjon...
- Hű... hát... ez... - jajj ne, egy értelmes szót nem tud kinyögni! Gyorsan szedte a levegőt - Ezen most... még én is meglepődtem... Hú... Nem vagyunk teljesen épeszűek...
A fiú vállára hajtotta a fejét. Túlzottan élvezte a közelségét, az érintését, ahogy a hátán érezte a kezét, még nem akarta, hogy végetérjen. Elmosolyodott a gondolatra, ami a fejébe férkőzött. Az imént még... dühös volt rá a kinn történtek miatt, aztán hirtelen... Egek, hát őt így kell meghódítani? Hát végülis... annyira nem is nehéz... pár karmot szegeznek rá és sitty-sutty... Na jó, azért remélte Eizan nem von le rossz következtetéseket. Most leginkább nyugalomra vágyna... De az még... nagyon-nagyon messze van!

Hayate pillantásával még épp elkapta a folyosón eltűnő Ichirot és Hiroshit, mielőtt belépett volna a szobába. Rögtön fel is mérte a terepet és rá kellett jönnie, hogy páran még nincsenek itt. Remek, szétszéledtek a toronyban. Hmmm, valaki mégis jön, legalábbis a lépések alapján. Nobu? Ó, ez érdekes lesz, talán mégis jobb, hogy feljött. Még mindig elfajulhatnak a dolgok, és az most nem lenne túl szerencsés.
- Haruka? - kérdezte rögtön Shouri, és Tatsuya szerencsére időben elhallgatott és nem tette fel ugyanazt a kérdést.
- Nem tudom - vont vállat Hayate. - Gondolom majd jön.

- Csak... nem akarok vele lenni! - nyögött fel Midori - Folyton korlátoz és... zavar az aggodalma. Tudom, hogy az én érdekemben teszi, és ez nagyon... szép, de... nincs szükségem rá! Feszélyez és zavar és nem értem... Nem jó... De... nem tudnék vele erről beszélni, mi van, ha... ő nem is úgy érez irántam, csak... jézusom, ne akarom beégetni magam! Végülis már az elején is folyton veszekedett velem, hogy ne menjek el, meg ne viselkedjek felelőtlenül meg... lehet, hogy egyszerűen csak ilyen típus, nem? És én meg... folyton érthetetlen dolgokat csinálok, szóval mint a legszeszélyesebb, és egyben az egyik legrégebbi csapattagra... kiemelten figyel... lehet, hogy csak erről van szó...

Nobu egészen nyugodtan lépett be a zsúfolt szobába, látszólag nem törődve azzal, hogy nem látják szívesen. Némán mérte végig a helyiséget, kíváncsian közelebb lépve a számítógéphez is. Azt sok mozdulatlan piros pötty díszítette, illetve kettő szintén mozdulatlan fehér. Ez így elsőre sok információt nem közölt vele, de látva, hogy a torony tele van pirosakkal, sejtette, hogy azok lehetnek ők. Bár voltak másfelé is elszórva pirosak, például... három a sivatagban. Azok tehát Motokiék lesznek, akik halottak. Ó, tehát most már őket is halottnak jelzi a gép!
- Matsuéék mennyit tudhatnak? - kérdezte még a gépet figyelve. Gondolta könnyebben kaphat válaszokat, ha senkinek sem kell a szemébe néznie.

- Nem is baj - mosolyodott el Eizan. - De nem bántam meg és nem is fogom.
Hagyta, hogy Natsuki a vállára hajtsa a fejét. Egyik keze a lány hajával játszott, míg a másikkal még mindig magához ölelte.
- Milyen jó, hogy viszonylag magas vagyok - nevetett halkan a fiú. - Különben nem lenne ilyen kényelmes a vállam.
Neki sem nagyon akaródzott felmenni a többiekhez, inkább a végtelenségig nyújtotta volna a pillanatot. Natsukinak olyan jó illata volt... Kicsit mégis bánta, hogy leállította magát az előbb, de félt, hogy elsietik. Itt a szigeten kicsit másnak tűnik az idő, de azért egy nap az mégiscsak egy nap. Talán még annyi sem. Egy nap alatt mennyi minden megváltozhat. Mikor gondolta volna azt, hogy ő meg Natsuki... egy pár? Hát nem sűrűn. Viszont most kifejezetten kellemes gondolat volt, és semmi pénzért nem adta volna föl.

A fiú szavaira Natsuki is nevetett.
- Igen, nagyon kényelmes... Nami és Nobu... elég viccesen néznek ki együtt. Sose gondoltam volna, hogy Nami egy alacsonyabb sráccal kezd... na... nem mintha ezen múlnának a dologok, dehát azért mégis... Nami az Nami és... Ez így... fura. Mi is kicsit... furcsák vagyunk együtt. Nem azt mondom, hogy ez rossz... - szabadkozott - Nem, nekem... nagyon jó... Csak különös. Sose gondoltam volna...
Felsóhajtott. Akárhogyis igyekezett csak Eizanra figyelni, nem tudta teljes egészével a pillanatot élvezni. Túl sok gondolat nyomasztotta, túl sok minden volt, amit maga sem értett, és úgy érezte szétfeszíti belülről. Felemelte a fejét, s kissé hátrébb húzódott. Még nem szakította ki magát a fiú karjai közül, hogy ne legyen túl hirtelen, de...
- Minden... a feje tetejére állt. Valamit nem bánok. Sőt, örülök, hogy... ez az egész, felnyitotta a szemem, de... Kaori halott. Akeno is. Azt sem tudom mi lett vele, ki ölte meg, hogyan, miért? Soranot... őt... jézusom... én öltem meg... Sosem gondoltam volna... Nem tudtam, hogy ő ilyen is tud lenni. Én őt az utóbbi években, nagyobbra értékeltem, mint Namit, vagy... még Kaorinál is nagyobbra pedig... Az úgy nevezett barátaim többségében csalódnom kellett. És én... én... tudom, hogy gyűlölnöm kéne Namit, és nagyon igyekeztem is, de... Mikor... láttam őt... összeroskadni a fájdalomtől... én féltem... és... fájt nekem is... valahol... - a mellkasára helyzete a kezét - belül... és... - megrázta a fejét - Nem tudom mit kéne tennem. Ha... ha én kiállok mellette, nem tudom mit fognak szólni a többiek, talán elvesztem őket is, téged is, mert... megint csak egy banda vezére leszek, semmi több, megint csak a régi barátaimhoz ragaszkodom, Namihoz, aki... gyilkos lett... Nem kéne, mert tudom, miket tett és... elítélem, de mégis... fájna meghalni látni...
Lehajtotta a fejét. Nem erről kéne most beszélniük, nem ezzel kéne terhelnie a fiút. Ő csak... szeretne vele lenni, nyugiban, megölelni, megcsókolni, biztos nem arra vágyik, hogy a rinyáit hallgathassa, egyik fiú sem arra vágyik, nem kíváncsiak arra, hogy mi bajod van...

- Igen, lehet... - hagyta rá Haruka, de egyenlőre nem tudta eldönteni, mennyire reális a feltevés. - Te meg hiába, mindig is szabad lélek maradsz. Megértem, hogy nem tetszik a korlátozás. Hmm... hogy lehetne ráébreszteni Kentát, hogy kicsit fogja vissza magát...? - gondolkodott hangosan. Ám mi van, ha... nem is túl jó ötlet visszafogni Kentát? Hogy talán jobb ez így, mert Midori hamarabb lesz régi önmaga? Lehet, hogy jó irányba folynak a dolgok? Mert Midori már most kicsit jobb állapotban van lelkileg is... vagy csak Namiék miatt? Mert ők is esélyt kaptak? Ó, fogós kérdés...

- Azt tudják, hogy leszedtük a nyakörveket, mert így a vége felé egész nyíltan beszéltünk róla - válaszolt elsőként a kérdésre talán saját meglepetésére is Tatsuya. - És tudják, hogy kik kezdték ezt az egészet.
- És azt is, hogy kik vannak még a csapatban - vette át a szót Hayate. - Körülbelül ennyit, ez még nem vészes. Az a lényeg, hogy arról ne tudjanak, ami most következik.
- Ó, tehát elérkezett a naaagy megbeszélés pillanata... - szólt közbe halkan Kazu.
- El - bólintott Hayate. - A többiek majd bepótolják, vagy ideérnek, mikor ideérnek. Felesleges tovább húznunk az időt.

- Szabad lélek? - suttogta csakúgy magának. Igen, tényleg nem bírja a korlátozást. Vajon... tartozni valakihez... ez olyan dolog, amit el tudna viselni? Tesshinnek sem hagyta. Lehetséges, hogy azért húzott mindig mindenkihez, hogy Tesshin ne kezelhesse úgy, mintha az... ő párja lenne? Lehetséges, hogy senkihez se akart tartozni? De... az emberek többsége nem ilyen. Vágynak valakire, valaki biztos pontra, és... nem elítélhető, ha Tesshin is ezt akarta. Midori pedig ezt sosem adta meg neki. Túl önző volt... de... meg tudna változni? Nem számít... most már minek?

- Mennyire súlyos? - vetett aggódó pillantást barátjára Hiroshi.
- Elviselhető... - vizsgálgatta a tépett sebeket Ichiro. - Lehetett volna rosszabb is. Másodszorra... másodszorra nem kaptam meg tőle, leállította magát... Akkor sokkal durvább lenne.
- Leállította...?
- Kérlek, tényleg ne. Kicsit túl sok minden kavarog most bennem és fele sem tetszik.
- Oké, megértem... De attól még nem úszod meg a kötözést, úgyhogy most lásd el te is magad.

- Na, halljuk mi a nagy terv! - fordult meg Nobu, hogy lássa a csapatot.
- Azért lassíts már... Semmivel sem bizonyítottad, hogy velünk vagy! - mondta Ichiru karba font kézzel.
- Hé! - hajolt előre Nobu - A gyilkolásban jó vagyok, ezt egyikőtök sem tagadhatja. Ahogy elnézem az arckifejezéseket nem is akarjátok. Szóval, ha arról van szó, hogy öljek meg pár katonát a "suliban", tudjátok, hogy rám számíthattok. Mindenki azt csinálja ebben a csapatban, amiben jó, nem? Kenta feltöri a rendszert, Ichiru robbanós ékszereket hatástalanít, valaki meg még mobilhálózatot is kiépített, de én... nem vagyok egy lángelme... Dehát... azon a szakaszon már túl is vagytok, nem igaz?
Ichirut kirázta a hideg a fiú tekintetétől, de azért folytatta.
- Szóval... téged aztán nem érdekel, hogy kit ösz meg, csak gyilkolhass... Meggyőző, tényleg nagyon meggyőző... Mit is tudunk Matsuéékről... Nem sokat. De azt igen, hogy kezdenek félni. Már éjfélkor is elejtett egy megjegyzést, reggel meg tényleg tisztára ki volt. Ő is biztos keresi a megoldást, na ná, hiszen ez már nem arról szól, hogy rendben lemenjen a játék, hanem, hogy élve kijusson. Az a nő nem hülye, tudja, hogy itt mindenki ki akarja csinálni... Tehát, mi van, ha... üzletet kötött valaki olyannal, aki kissé... máshogy gondolkodik, mint mi... Hogy belülről csapja szét ezt a kis lázadást...

Shinji kelletlenül halászta elő a táskájából a még korábban hasznosnak ítélt dolgokat. Semmi kedve nem volt ilyesmivel foglalkozni, először ne is akarta, de... ezek a sebek jobban fájtak, mint gondolta, és feltűnően véreztek is... Katarjával csíkokra hasította hát törölközőjét, s ebből az egyiket alkohollal itatta át. Fenn biztos lenne normális kötszer meg mindenféle is, de nem volt rászorulva a többiek segítségére. Megoldja maga. Sosem gondolta volna, hogy ilyen sorsra jut a kedvenc piája. Eredetileg valamelyik lányt akarta megkínálni vele, hogy utána könnyebben befűzze, de... még azt se döntötte el kit... és közbejött ez a játék is... A francba... Pedig milyen szép osztálykirándulás lehetett volna! Most meg itt ül a semmi közepén és a sebeit ápolgathatja... Még ha lenne egy nő, aki ápolgatja, de az sem... Micsoda kegyetlenül szar játék...

Eizan pont ettől félt. Akaratlanul is felidézte Natsukiban Namiékat... Mégis meglepődött, mikor a lány nem úgy reagált, ahogy várta volna. Ez teljesen más volt, mint nemrég odalent, Natsuki valódi érzései. Amiket úgy döntött, hogy vele oszt meg. És ezért hálás volt. De neki is fájt a lány fájdalma. Persze másként, de mégis csak érezte. Enyhítenie kéne a belső szenvedésén, de hogyan is tehetné? Nem mondhatja, hogy nyugodj meg, nincsen semmi baj, mert nincs mögötte garancia. Hogy lehet semmi baj, mikor a baj már rég itt van? Eltüntetni nem lehet már, csak enyhíteni legfeljebb.
- Bármi is történt itt, több év nem tűnhet el nyomtalanul, bár nem tudom, mi történhetett a múltban - mondta halkan. - Természetes, hogy aggódsz érte, mert sok közös emlék fűz össze. Sokkal több vagy, mint egy banda vezére. A barátja, bárhogy is állnak most a dolgok. És ezt ne add fel. Szüksége van rád, itt most főként... Bár ez milyen furán hangzik tőlem... Tudod, mit csináltam a játék elején? Elhatároztam, hogy én leszek a nagy hős Eizan, aki mindent helyre hoz, és majd "levadász" minden gyilkost. Még Kazura is rátámadtam volna és elég komolyan meggyanúsítottam. De szerencsére leálltam, és ezt neked is köszönhetem. Azóta újra lenyugodtam és kevesebbszer uralkodik el rajtam az indulat. Tényleg hálás vagyok.

- Szüksége van rám? - ismételte Natsuki - De... te nem gyűlölöd őt? Őket? Mindenki... én azt hittem, tőlük mindenki fél és... én magam sem tudom mit csináljak... megpróbált megölni... korábban a hegyen. Próbáltam beszélni vele, lenyugtatni, de... Most meg hirtelen... Ő akart engem csitítani, én már nem tudom mit gondoljak! Honnan tudhatnám mikor mondd igazat?!
Eizan másik mondandóján annyira nem lepődött meg. Mikor találkoztak sejtette. Ahogy a tetőn viselkedett... az komolyan megijesztette... Eizan az igazságosztó... De... téynleg leállt. Nem lehetett könnyű. Hisz... nagyon... dühös volt... Vajon... Mi indíthatta ezt el? Elgondolkozva nézte a fiút.
- Az iskolánál, te... láttad Kuroshit, igaz? Miatta... kezdted el...?

- Mire célzol? - szűkültek kissé össze Hayate szemei. - Mármint a másként gondolkodással? Ha nem tárgyaltuk volna már le, könnyen magamra vehetném. De inkább nem teszem.
- Azt hiszed... hogy valaki tényleg velük van? - rázta a fejét Tatsuya. - Hogy valaki áruló? De miért tenné?
- Gondolom nem maradna jutalom nélkül - szólt közbe Daisuke. - Gondolj csak bele... Szétszedi ezt a csapatot, kihasználja a zűrzavart és hogy kicsit nem úgy sül el a terv, ahogy eredetileg akartuk, és miután mindenki más meghalt, szépen odamegy, ki lesz kiáltva a Program győztesének és mivel ilyen jó gyerek volt, lehet, hogy még egy kis kitüntetést is kap az együttműködéséért. Ja, és persze nem kell utána bujkálnia, meg hasonlók. Szerinted nem csábító?

Eizan remélte, hogy ez a beszélgetés nem megy majd el túl rossz irányba. Nem akarta ismét feldúlni Natsukit!
- Gyűlölni? Nem... talán kicsit tartok tőlük még most is, de bízok benne, hogy a közös cél összetart minket. Hű, ez kicsit szentimentálisan hangzott, bocsi... De... akkor is szerettem ezt az osztályt, jól éreztem magam benne. És szeretném, hogy minél többen megmaradjanak. Ezért... tudom, hogy valószínűleg nem fog tetszeni, de fel akarom keresni Amiékat. Ha másért nem, hát azért, hogy végre kérdőre vonjam őket. Tudnom kell a választ pár kérdésre. Csak mert... úgy tűnik, ők ketten is együtt vannak. És félek, hogyha azt hiszik most, hogy már csak ketten maradtak, egymás ellen fordulnak és valami végzetes hibát követnek el. Ezt nem akarom... elég volt már. Lehet, hogy még így is meghalunk páran a végső harcban itt a szigeten, de jó lenne, ha ez mégsem következne be. Így is túl sokan haltak meg. És... igen, láttam őt az elején... - mondta valamivel halkabban. Veszélyes vizek, Eizan, vigyázz... - Nem hazugságot érdemelsz tőlem... Igen, miatta kezdtem.

- Kivételesen nem rád gondoltam... - villantotta Hayatére a tekintetét Ichiru - De most, hogy így mondod... Akár...
Nobu mosolyogva rázta meg a fejét
- Valamit elfelejtetek. Nekem ott van Nami. Nélküle nem megyek sehova.
- Talán nem is kell - folytatta Ichiru - A jelenlegi helyzetben az a legkisebb problémája a kormánynak, hogy rendben lemenjen a program... Van egy csapat fiatal, tehetséges lázadó diákjuk... Ha most mi kijutunk, az már nem csak a program csődje... Mit gondoltok, mennyi kell belőlünk, hogy megdöntsük a kormányt? Talán Matsue is létrehozta a saját kis csapatát és...
Nobu felnevetett.
- Mennyi? Ezer, százezer? Túl nagy a pofád Ichiru... Hányan is vagyunk mi huszan? A lányokkal együtt? És ők mennyien, a legmodernebb fegyvereikkel? Beláthatod, amiket beszélsz, az hülyeség. Szart sem érünk...
- Ó, tehát kijutni sincs esélyünk?
- Nem ezt mondtam - felelte hidegen Nobu - Az más tészta. Kiforgatod a szavaimat, de legalább következetesen tennéd... Találgatsz. Ki akarom vinni Namit, de egyedül nem fog menni. Ti segíthettek nekem, akkor én is segítek nektek. És nyilván nem vesztek be a csapatba, ha megölök valakit. Tehát nem fogom megtenni. Amúgy sem célom. Már elveszett az izgalma, mert értelme sincs. Ez a kis lázadés viszont azontúl, hogy az életemet mentheti meg, még jó heccnek is ígérkezik. Szeretnél belelátni a fejembe, Ichiru? Hát tessék! Így gondolkodok én... Tetszik, nem tetszik magánügyed. De egy oldalon állunk. Fogadd el, és ne hátráltass!

- Jó, hogy újra így beszélhetünk - mosolyodott el Haruka. - Már hiányzott, és jól esett. Próbálnék meg a fiúknak előhozakodni hasonlókkal, főleg az ő témájukkal... hát akkor megnézhetném magam. Na, már csak jól ki kell jutnunk innen. De utána... fogalmam sincs, mi lesz utána. Addig képtelen vagyok ellátni. Már azt is nehéz felfogni, hogy innen elkerüljünk, de hogy utána mihez kezdünk... Mihez kezdhet a nagyvilágban egy rakás diák?

Natsuki Akihitoék említésére megremegett. Aztán beigazolódott a sejtése is...
- Ez... olyan... ironikus... Kicsit még morbid is... Végig... engem kerestél és... ehh... a végén meg a karjaid közt tartod Kuroshi gyilkosát. Hát igen, ez inkább morbid... Ha korábban találkozunk, megöltél volna...
Megborzongott, s újra hozzábújt a fiúhoz. Már megint milyen eszetlen reakció. Egyszerre tőle fél és hozzá menekül... Szaggatottan sóhajtott egyet.
- Nem mondhatom, hogy... ne keresd meg Amiéket... Namiék is megkapták az esélyt, ők is megérdemlik, de... Egy valamit tudnod kell. Namival mi... csak egyetlen dologban értünk már egyet, csak egy dolog köt minket össze... Megígértük egymásnak, hogyha megtaláljuk Akihitoékat, bosszút állunk Kaoriért... - elhallgatott egy kicsit - ... és én még mindig nem vagyok benne biztos, hogy megszegném a szavam.
Elhúzódott a fiútól.
- Mi... túl sok mindenben különbözünk... Te le tudod győzni önmagadat, a dühöd, de én... Én nem vagyok ilyen erős... Én nem tudok... megbocsátani... Sajnálom, én... - megrázta a fejét - nem vagyok olyan jó ember, mint te...
Karba fonta a kezét, s elhátrált a fiútól.
- Sajnálom, hogy ide jutott a beszélgetésünk... Talán bele se kellett volna kezdeni... de én... nem tudok úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Az ajkát harapdálva nézett fel a fiúra.
- Mi ketten... ez túl szép, hogy igaz legyen...

- Remélem nem fog szétszakadni a csapat! - mondta őszintén Midori - Meg kell találnunk a módját, hogy együtt maradhassunk! Annyi zseni van itt, biztosan... Kitalálnak valami nagyszerű búvóhelyet, álcát... Új személyazonosság vagy valami... Nem t'om... Shourival... tudnál beszélni ilyesmikről? Mint, hogy mi lesz kinn meg... Tatsuyát főleg... Egyáltalán... te tudod már, hogy... mit akarsz velük kezdeni? Mert... nem ingadozhatsz örökké két fiú közt. Talán... Shouri is lenyugszik, ha... döntesz.

Hayate eljátszadozott Ichiru kérdésével. Megdönteni a kormányt? Csábító, az már biztos, de ismerve a módszereiket semmiképp sem lenne egyszerű. És utána? Mi lenne utána? Gyerekuralom? Na persze, nem valószínű, hogy hagynák. Biztos nem csak tinédzserek vannak, akiknek nem tetszik a rendszer. Hát persze, hogy nem. Sokat hallott már lázadó csoportokról, de rájuk találni még a kormánynak is hatalmas erőfeszítésébe került.
Másik részről... egyre inkább érdekelte, hogyan küzd Nobu. Hallani sokat hallott róla, látta is az eredményt, mert azok az osztálytársak nem maguktól haltak meg. Mire képes a srác? Ha tényleg célba veszik az iskolát, akkor úgyis meglátja. Feltéve, ha nem várják bent és nem iktatják ki már a legelején. Most kicsit változtatni kell majd a stratégián. Most egy kisebb kormányközpontba hatol be, eddig ilyet sosem csinált. De az elvnek ugyanannak kell lennie. Tegyük fel, hogy Matsuéék tényleg számítanak rájuk... akkor sokkal jobban át kell gondolni mindent, lépésről lépésre. Nem elég a jól bevált alapszituáció.
- Ha már itt tartunk... ki jön majd az iskola ellen? - tette fel a kérdést. - Ja és még valami, a sebesültek tízszer gondolják át, mert nem lesz idő rájuk figyelni. Én mindenképpen megyek.

Nobu felkapta a fejét. Szóval tényleg az iskolát veszik be! Szép...
- Jövök - vágta rá elsőként Ichiru.
- Én is - bólintott Nobu - Természetesen.
Benawi elgondolkozva nézte a csapatot.
- Hány ember kell? És a többiek, hol várnak? Vagy mit csináljanak addig?
- Mért nem megyünk mindannyian? - kérdezte Kenta.

Shinji kelletlenül állt fel kis pihenőhelyéről. Ha itt ücsörög, mindenről lemarad. Jobb, ha megnézi mi a helyzet a számítógépeknél, vajon megint az lett a bázis? Fenn már nincs mit nézniük... Valószínű... Mért nem jutott előbb eszébe, míg üres volt az egész terem!

- Ne mondj ilyet... - hallatszott Eizan kissé kétségbeesett hangja. Máris megérezte Natsuki hiányát, amint a lány elhátrált tőle. Így... olyan üresek a karjai...
Nem kellett volna felhoznia Akihitoékat. Sejthette volna, hogy mi sül ki belőle, hogy csak rossz lehet, ami következik.
- Egyedül nekem sem ment volna, hát nem érted? Szükségem van rád, és nem csak ezért... Én...
Ujjaival tanácstalanul a hajába túrt. Az előbb még olyan szép volt minden, most meg miatta ez semmivé lett. Nem akarta, hogy csak ennyi legyen, hogy máris véget érjen.
- Mégiscsak elszúrtam...? - kérdezte halkan a padlót.

- Shouri azt hiszi, mindenképpen szét kell majd válnunk odakint - sóhajtott Haruka. - Tatsuyával erről még nemigen beszéltem. De ez a döntés... Igazad van, egyiküknek mindenképpen rossz lesz, mindenképpen szenvedni fog. A legigazságosabb még az lenne, ha... hirtelen meghalnék, vagy nem is tudom... Akkor mindkettejüknek rossz lenne, de legalább nem kapnának össze. Bár... képesek, és akkor meg azért esnének egymásnak, hogy melyikük felelős a halálomért. Már azt hiszem, részben döntöttem, de... olyan nehéz ezt így végleg kimondani. Nem akarok fájdalmat okozni.

- Nem, nem te! - mondta gyorsan Natsuki, és a fiú felé lépett. Rossz volt, így látnia, szomorúan, hogy magát okolja, pedig... Eizan arca felé nyújtotta a kezét, aztán hirtelen ijedten visszahúzta és halkan felnyögött. Csodálkozva nézte a ruhaujját. Ez vér? Érezte, hogy fáj, de... ennyire? Egész idáig mindennel foglalkozott, csak Midori kis ajándékával nem.

- Jézusom, ilyet ne is mondj! - rezdült össze Midori, és hevesen átölelte Harukát - Ne mondj ilyet, ne mondj ilyet, mert én... én nagyon szomorú lennék, ha te is...

- Mindannyian hová? - kérdezte a most belépő Hiroshi. Ichiro tekintetét konokul a padlóra szegezte.
- Az iskolába... - mondta Hayate. - De mindannyian? Nem lenne túl bölcs döntés. Első rohamként semmiképp. Ehh, mennyivel könnyebb lenne éjszaka... Nem tudjuk, pontosan hányan vannak, és ez baj. De azt tudjuk, hogy fel vannak fegyverkezve. Ez is elég nagy baj. De még mindig áll az ajánlatom, hogy megpróbálok bejutni.
- És utána? - kérdezte Tatsuya. - Csak simán kinyitod nekünk az ajtót? Az őrök akkor is ott lesznek.
- Ott - bólintott Hayate. - De bent talán könnyebb, mint nyílt terepen. Bár... szűkebbek a folyosók, kevesebb a hely... Ha még mindenkinek lenne lőfegyvere, de így... Necces, nagyon necces...

- Nyugi, nyugi, nem gondoltam komolyan! - próbálta nyugtatgatni Haruka. - Sajnálom, nem kellett volna. Csak már lassan minden eshetőséget végigveszek. De nem, nem akarok meghalni, most már pláne nem. A világért itt nem hagynálak.

Eizan továbbra is a padlót szemlélte, mikor valami furcsaságon akadt meg a szeme. A ruháján ez meg... vér...? De... hogyan? Mikor sérült meg? Nem is érezte...! Az ember az ilyen sebet csak észreveszi...! Vagy... nem, az nem lehet...
- Natsuki... - emelte fel rosszat sejtve a fejét. - Ez... te vérzel...? Te jó ég, az előbb lent... Be kell kötözni, vagy valami, ez így nem lesz jó!
Egy ideig félrerakta előző gondolatait. Ez most sokkal fontosabb, mint a kicsinyes önhibáztatása. Hát így ígérte meg magában, hogy megvédi, hogy nem engedi bajba kerülni, aztán pont előtte történt...! Natsuki most fontosabb, mint az ő lelki bajai.

- Igen, én is pont erre gondoltam - bólogatott Nobu - A lőfegyverek. Ők mind gépfegyverrel vannak, míg nálunk csak egy van... Plussz egy pisztoly és egy vadászpuska. Nami is elég hatékony azzal a karpereccel, de... Ő most nem tudna harcolni. Ha nekiáll pattogni, megint felszakítja a sebét, és akkor csak ott vérzik el, annak ti se sok hasznát veszitek... Nincs rá... bármilyen mód, hogy először, még mielőtt komolyabb tömeggel összecsapnánk, lőfegyvereket szerezzünk? Mondjuk egy hátsó bejáratnál egy-két őrt elintézni, és felfegyverkezni?
Ez tényleg jól hangzik. Ichiru ezt csak magában állapította meg, de tetszett neki az ötlet. Ha utálja is a gondolatot, de ez a srác tényleg tud. Csak remélte, hogy nem ellenük fogja felhasználni... Ahogy Hayate is...
Benawi elgondolkodva figyelte Yuukát. A lány biztos aggódna, ha ő is menne. De most már igazán jól van. És szükség lehet rá. De kell pár ember, aki az ittmaradottakat is védi, nem? ha elbukik a terv, vagy közben hátbatámadják őket. Semmiképp sem egyszerű a helyzet... És közben jöhet erősítés is, főleg ha azok értesíteni tudják a kintieket, hogy harc dúl az iskolában...
- A toronyban mindenesetre senkinek sem lenne bölcs maradnia - szólalt meg Benawi - Túl hosszú idő, innen lejutni. A többiek addig az erdőbe telepedhetnének át, esetleg abba a házba... Onnan a suli megtámadása után is gyorsabban kijutunk a tengerpartra. Meg... a toronyról már biztos tudnak... Ha... erősítést kapnak... Ez a hely halál... Bár tény, hogy nagyon jól védhető...

- Eh... nyugi-nyugi, jól vagyok - legyintett a lány mosolyogva - Felmegyek, megkeresem Midorit. Nála még szerintem kell lennie kötszernek. Annyival minimum jön nekem, hogy segít...
Megfordult, hogy elinduljon kifelé, de aztán megtorpant. Visszasétált a fiúhoz, és megpuszilta az arcát.
- Nem adom fel - mondta - Csak... segíts nekem önmagam lenni... Nem is... olyan embernek lenni, akit te érdemelsz... Szeretnék... melletted lenni.

Midori megnyugodva engedte el a lányt.
- Jó... Én... csak megijedtem... Itt sose tudni... Én is annyira ingadozom, egyik pillanatban még így érzek, a másikban meg egész másként...
Felkelt az ágyról.
- Menjünk a többiekhez. Még lemaradunk valamiről, és Kentát ismerve... Gyorsan le is adja a nevem a "seggén ül és csöndben marad" listára...

- Van egy íjunk is... - jegyezte meg mellékesen Shouri. Tatsuya inkább nem kommentálta a megjegyzést, pedig lett volna hozzá kapcsolódóan pár keresetlen szava. Ó, vették észre, hogy van, biztos Chinoék is nagyon boldogok voltak, mikor rájöttek.
- Hátsó ajtó... - gondolkodott közben tovább Hayate. - Ha van, akkor nem rossz ötlet. De valószínűleg minden ki- és bejáratot rendesen őriznek. Sok más szóba jöhetne még, de így nappal - megcsóválta a fejét - még ez is rendkívül kockázatos lesz. Viszont az áttelepítés jó ötlet. Előbb-utóbb úgyis ki kellett volna innen mozdulnunk, így ha esetleges új vendégeink érkeznek, nem itt találnak bennünket.
- Új vendégek...? - vonta fel a szemöldökét Kazu. - Mármint...?
- Mármint nem fogják annyiban hagyni, hogy csak így elmenjünk innen - folytatta Hayate. - Sőt, könnyen meglehet, hogy már jönnek. Elvileg már jelenteniük kellett, hogy nincs minden rendben.
- Mellékesen Akihito és Ami is az erdőben vannak... - vetette oda félvállról Daisuke. - Ez érdekes lesz.