7. - Útban a szabadság felé

Daisuke ismét a torony tetején találta magát, de már feleslegesnek érezte köszönni. Shinjitől nem messze megállt és az északi részt fürkészte.
- Történt valami említésre méltó? - kérdezte.

Ami ijedten ismerte fel támadójukban Kaorit. Kaori? Akkor mégis rosszul emlékezett a nevekre, elrontotta. Viszont így már fogalma sincs, ki lehet a másik kettő. De úgy tűnt, a lány egyedül van. Miért csinálja ezt velük? Máris harcolniuk kell...
- Ha te is, akkor én is harcolni fogok...! - próbált határozottnak tűnni, miközben elővette táskájából a kést. Úgy néz ki, hátrányban van. Egy jókora kard, egy szigony... meg az ő kis kése. De az biztos, hogy legalább gyorsabb náluk! Most nem hagyja majd, hogy a láz legyőzze.

Natsuki sietve kapaszkodott fel a sziklákon.
- De legalább Kaori rendben van! - bíztatta magát - Ha Midori bajba is keverte magát, legalább Kaori biztonságban van, ez a legfontosabb! Nyugi... Neki nem eshet baja!
Akármilyen csúnya is, ez a gondolat kissé megnyugtatta. Ettől ugyanúgy sietett, de már nem érezte azt a jeges félelmet, mint korábban. Midorihoz igazából semmi sem kötötte. Kaori szerette őt, szomorú lesz, ha meghal. Ennyi... De igazából Kaori és Midori közt is csak egy ideiglenes szövetség ez... Midorival igazából inkább Nami volt jóban. Nami... vajon...? Nem. Ez mit sem fog számítani neki. Ha képes volt rátámadni, rá Natsukira, aki egykor a legjobb barátja volt, akkor egy kis Midori, akivel csak összeültek néha kornyikálni meg Nobut fanolni, mit számítana neki? Ugyan!

- Akkor visszamegyek, mármint fel - közölte Tatsuya - Ha nem szólhatunk bele, legalább figyelem, mi történhet. Natsukit akkor már nem tudjuk elérni, ugye? Tehát maradt Kenta... Addig... egyél talán valamit, kissé sápadtnak tűnsz. Majd jövök.

- Semmi - mondta szinte duzzogva Shinji, ahogy a kezén támasztva a fejét - Csak állnak és beszélgetnek... Komolyan, most mit csinálnak? Rohadtul nem értem én Namiékat...
A fiú mást sem csinált, csak a hármast figyelte. Nem vette észre sem a felfelé igyekvő Natsukit sem messzebb a hegy keleti oldalán Kaorit, hogy belefutott Amiékba.
- Amúgy... - kérdezte hátra sem nézve - Te meg mit rohangáltál lefelé? Mégis szóltál nekik? - felsóhajtott. Ő aztán nem fárasztja magát ilyenekkel, de ha Daisuke ilyen kis buzgómócsing, csinálja... Midoriék miatt se szólt. Nem mintha túl sok erőfeszítésbe telt volna, de... Hát kérdezték őt egyáltalán, hogy látta-e őket? Ráadásul Midori olyan szépen kérte... Elmosolyodott. Lehetséges, hogy most már nem fogja tudni betartani az ígéretét. Sebaj. Amúgy se tudta pontosan mit akart kérni tőlük. Az egyetlen ötlet ami eszébe jutott... Nos azt mindenképp visszautasították volna. Csak felidegesíteni sikerült volna vele a két lányt.

Nami megrezzent, ahogy Nobu is megérintette. Két oldalról két barátja nyugtatja a kezét a vállán... Hű... Nobura pillantott.
- Menjünk, keressük meg Kaorit! Megbeszéljük a dolgokat, tiszta fejjel, oké?
Nami bólintott. Igen, ők ketten. Annyira erősek, pedig ők is ugyanazt élték át, ugyanabban a Programban vettek, vesznek részt. Vett egy nagy levegőt és elndult előre.
- Rendben, menjünk!
Midori és Nobu váltott egy gyors pillantást a háta mögött. Midori bíztatóan mosolygott Nobura, ám az hideg tekintetével szinte leszúrta a lányt, mintha azt mondaná: ez a te hibád, ha miattad baja lesz, én megöllek!
Az ajkába harapott, s előresietett Nami mellé. Ha a lány nem lenne itt Nobu tényleg képes lenne és megölné! A francba. Hát Nobu tényleg csak Nami miatt csinálja az egészet? A többiek nem érdeklik? Ez... ijesztő...

Hiába volt Akihito figyelmeztetése, Ami már az elején eldöntötte, hogy most igenis harcolni fog. Nem akart mindig a fiú mögé bújni, itt volt az ideje, hogy végre ő is tegyen valamit az életükért. Még egyszer gyorsan szemrevételezte a Kaori kezében tartott pallost és próbálta felmérni, milyen gyors mozdulatokra képes vele. Elég biztosan tartotta a kezében... viszont egy ekkora fegyverrel kissé mégiscsak nehezebb a manőverezés. Ellenben a kés sokkal gyorsabb.
- Már nem akarok meghalni - motyogta maga elé, majd felnézett Akihitora - Akihito... én kisebb vagyok és talán gyorsabb. Én kezdek...
Meg sem várta a fiú válaszát, már lendült is előre. Rég volt ilyen biztos magában, de nagy mennyiségű adrenalin löketet kapott, mikor meglátta, hogy Kaori előveszi a kardot. Vajon ez a lány hány embert ölt meg eddig, hogy eddig bírta? Azt hitte, majd ők is csak úgy hagyják magukat? Nem, most tévedett... Most volt kiért harcolnia. Nem az a fontos, hogy ki ellen harcolsz, hanem hogy kiért. És ő nem csak magáért harcolt, hanem Akihitoért is.
Talán ez adott tagjainak újult erőt, és még a tenyerén lévő sebet sem érezte meg, ahogy rászorított a késre. Nagyjából felmérte a harcuk színhelyéül szolgáló meredek részt, és úgy látta, van jó pár biztos hely, ahol azért megvetheti a lábát. Az egyiket máris kihasználta. Kaorit talán meglepte Ami ilyen módú kezdeményezése, és maga Ami is megdöbbent magán, hogy mily könnyedén sebzi meg a késsel a másik lányt. Utána rögtön hátra is szökkent, hogy a nagy kard lehetőleg ne érje el. Látta, hogy közben Akihito is támadásba lendült a szigonyával, majd kis idő múlva a fegyver ágain friss vér csillogott. Természetesen Kaori sem akarta feladni az életét és viszonozta a fiú csapását egy szépen bevitt találattal.
Ami felszisszent ijedtében, és Akihito segítségére sietett. A kés pengéje táncra kélt és újra belekapott Kaori testébe. A lány Ami után fordult a pallossal, de addigra ő már pár lépéssel odébb volt. Ellenben Akihito kezében megpördült a szigony.
Ami újabb rést keresett Kaori védelmén, de ezúttal számításai nem voltak helyesek. Kaori már várt rá, és könnyedén félreütötte a kis kés rögtönzött támadását. Ami kénytelen volt visszavonulni, de Akihito helyette is befejezte a megkezdett rohamot. Ami úgy érezte, előnyük egyre nő. Mert míg ő a gyorsaságával igyekezett lefoglalni a másik lányt, addig társa sem kímélte ellenfelüket.
De... tényleg ezt akarták? Kioltani egy másik ember életét...? A gondolat amilyen hirtelen jött, el is tűnt, mikor úgy látta, megint le tud csapni támadójukra. Ám úgy tűnt, most már Kaori is komolyabban figyel rá. Ami a találat erejétől megingott és hátrált pár lépést. Az első.... az első csatabeli sérülése itt a szigeten. Hányra számíthat még? Kaorinak is... ennyire fáj...?
Akihito újabb támadásának látványa neki is új erőt adott, és ezúttal szinte egyszerre támadtak Kaorira, aki még viszonozni tudta Akihito csapását.
Ami fáradtan kapkodott levegőért. Ketten egy ellen! Ez így... ez így... nem szabályos... Eltekinthetnek ettől most, mikor az életük a tét? Helyesen teszik-e...? Élni akart, igen, de így mi lesz az ára...? Elbizonytalanodva tekintett Akihitora. Most sem vagyok rossz ember, Akihito...?

- Nem rohangáltam - vetette oda Daisuke - Csak egyedül olyan kis elveszetteknek tűnnek. Most legalább kicsit felpiszkáltam őket, miért pont nekik legyen nyugtuk...
Unott arccal szemlélte, mi játszódik előttük. Kivételesen vette a fáradtságot és körülnézett.
- Hmmm... még mindig harcot akarsz látni? - kérdezte egyszer csak Shinjit - Akkor nézz egy kicsit keletebbre, ez is érdekes... Nem hittem volna, hogy Kaori elbír egy ilyen kardot, vagy mit.

- Én nem harcot akarok látni - vitatkozott Shinji -, hanem azt, hogy Namiék... - elhallgatott - Hű... Azt nem látom, hogy Ami mivel harcol, és Akihitonál az valami lándzsa? De az a kard az bazinagy! Hogy emelgeti, ne már! - felsóhajtott - Idióta, egyedül harcba keveredni... El kellett volna bújnia...

- Mi olyan érdekes? - kérdezte a most érkezett Tatsuya.
- Nézd meg, ha érdekel - felelte Daisuke - Bár szerintem fog.
Tatsuya vonakodva közelebb lépett és ő is kelet felé nézett.
- De hát Namiék északon... - kezdte volna, de elcsuklott a hangja. Ez nem lehet... Kaori! Ezek szerint... Akihitoék tényleg beszálltak? Csak biztos látták, hogy Hiroshiék lőfegyverei ellen nincs esélyük. Le kellett volna mennie szólni Harukának, de nehéznek érezte tagjait. Megkövülten figyelte, mi fog történni.

Kaori zihálva emelte védekezésre fegyverét, de ismét elkésett. Ami kése belefúródott a hasába. Érezte, hogy nem bírja tovább. Ketten egy ellen túl sok volt. Kicsúszott a kezéből a nehéz pallos. Utánakapott, de ahelyett, hogy fel bírta volna emelni, ő is csak nyögve a földre zuhant. Feltámaszkodott, s másik kezét a sebére szorította. Látta, hogy Akihito felé közelít a szigonnyal. El tudna ugrani? Megfeszítette izmait, de a fiú megállt előtte. Miért? Érezte, hogy remegő karja feladja, s elfeküdt a földön. Vesztett? Máris vesztett? Iylen hamar vesztett?! Köhögni kezdett, s vér tört elő a szájából. Másra nem volt ereje, csak hogy levegőért kapkodjon.
- Menjünk innen! - hallotta Akihito hangját. Minden erejét összeszedve kicsit felemelte a fejét, hogy láthassa, ahogy Akihito elrángatja a lányt - Gyere, Ami! Menjünk...

Ami dermedten figyelte az előttük fekvő lányt és érezte, hogy remeg a kezében a kés. Meg fog halni, tényleg meg fog... A Kaori torkából feltörő vér látványára csak még jobban elkerekedett a szeme. Mizuki is... ő is vért köhögött...
- És csak így... itt hagyjuk...? - kérdezte erőtlen hangon, de tudta, hogy már semmit sem tehetnek. Találkozott a tekintete Kaoriéval. Ő is érzi már, hogy nincs tovább? Tudja, hogy mindjárt, hogy bármikor... meghalhat? Ő is könnyen lehetne a helyében.
Érezte, hogy Akihito keze a karjára fonódik, és érezte az enyhe rántást is. Tétován megindult, de még mindig nem tudta levenni a tekintetét Kaoriról.

- Nincs rajtad a nyakörv - szólalt meg hirtelen Nobu. Midori hátranézett.
- Jó meglátás - felelte szárazon. Nami felkapta a fejét.
- Akkor! Neked nem is számítanak a zónák!
- Nektek sem - mosolygott Midori - Kenta érvénytelenítette, nem tud jeleket küldeni a gép a nyakörvekbe. Egyelőre... De biztos, ami biztos, majd rólatok is leszedjük.
- Tehát azért hiszi a többieket halottnak Matsue... - tanakodott Nobu - Na várj, egy pillanat! Rajtunk, Akihiton, Shourin és Amin kívül mindenki benne van a csapatotokban?! A rohadt... hogy tudtatok ennyien?
Midori büszkén, s egyben játékosan is mosolygott.
- Sokkal ügyesebbek vagyunk, mint gondolnád!
Nobu hitetlenül csóválta meg a fejét.
- Még mindig képtelen vagyok elhinni. A nyakörveket is Kenta szedte le? Mi ez a srác, valami... - kereste a megfelelő szót, de Midori a fejét rázta, így elhallgatott. Nami azonban nem vette észre, s átvette a szót.
- Azért, ha belegondolsz tényleg nem semmi a srác, meg se rezzent, mikor belevágtad a fegyvered!
Midori összerezzent. Kitágult szemekkel nézett hátra. Nobu, mint mindig ott szorongatta a kezében az összetekert láncos ostort, de így is jól feltételezhető volt, hogy milyen sok sérülést tud okozni az a fegyver.
- Te azzal Kentát...? - kezdte Midori fel se fogva milyen dühös a hangja. Nobu megrovó pillantást vetett Namira. Csapattársak, talán ezt nem kellett volna firtatni!
- Harcoltunk Midori, mit tettem volna?! - csattant fel a fiú - Ő támadt Namira, mikor meglátta nálad a fegyverét, említettük már, nem? Meg kellett védenem!
Midori döbbenten meredt maga elé.
- Engem... miattam...? - remegett a hangja.
- Azt hitte, hogy megöltelek - mondta Nami halkan. Nem tudta, miért magyarázza - Azt hiszem... nagyon úgy tűnt, hogy ezért... meg akart ölni engem... Nagyon... nagyon dühös volt... Ah... - zavartan a hajába túrt - Van egy pár halálos ellenségem, mi? Kenta, Shinji... és a feléről szerintem még nem is tudok... - aggódva nézett Midori arcára - Vagy most már... te is?
A lány felkapta a fejét.
- Nem, nem dehogy! Úgy nézek én ki, mint aki...? - Nami bólintott, mire Midori a kelletnél kissé talán hevesebben rázta meg a fejét - Nem, én nem! Csak... meglepődtem, hogy így kiakadt miattam... Nem érem... mi folyik itt...
- Szerintem tetszel neki... - mondta Nami csak hülyéskedésből, de Midori tekintetét látva megváltozott a hangsúlya - Na ne már! Tényleg?
- Hát én meg azt honnan tudjam?! - csattant fel a lány idegesen, s a köveket rugdosta haladás közben.

Haruka idegesen járkált a szobában, mégsem ment ki. Elvégre meghagyták neki, hogy lehetőség szerint maradjon itt, és figyeljen a többiekre. De hogy figyeljen, mikor azok, akikre valójában figyelni kéne, már nem látszanak a monitoron? Ó, a francba...
Levágta magát a székre és ismét a térképet nézegette. Semmi lényeges változás. Bár... Shouri még mindig ugyanott. Legalább emiatt szólnia kéne. Már hívta is a mobilt, ami immár Eizannál volt.
- Eizan? Igen, én. Nem, róluk még semmi, csak vigyázzatok, ha jöttök. Mert... Shouri ott ücsörög, vagy nem tudom, mit csinál az erdő szélén, és nem nagyon akaródzik neki elmenni. Mivel csak az az egy rendes ösvény van felfelé, legfeljebb egy mászást kockáztathattok meg a nyugati oldalon, mint Kenta. De gondolom, felfelé azért nehezebb. Egyenlőre csak ennyi, gondoljátok át. Vagy várjatok kicsit valahol, hátha.

Kaori tekintete elfátyolosodott. Látva Ami szemeit... nem tudta gyűlölni a lányt. Egyiküket sem. Csak az életüket féltették... ők is... Feje visszahanyatlott a kemény földre.
Nami... nem tudlak megtalálni... Most már nem... Mi lesz most veled? Te is meghalsz? Nem akarom... Nem akarom, hogy meghalj!

Akihito sietve rángatta el a lányt. Minél gyorsabban el kell tűnniük innen. Csak el kell... Gyorsan... Érezte, hogy remeg a keze. megöltek egy embert... Te jó ég... tényleg megtették! Érezte, hogy hányingere van, de ez valami fura okból csak még gyorsabb tempóra ösztönözte.

- Basszus, ez nem lehet...! - nyögte Tatsuya - Ők most... ott hagyják?! Ki kezdte, nem láttátok?
Daisuke tanácstalanul megvonta a vállát.
- Ó, a francba! Ki fognak bukni... Most már tényleg szólnom kell, bár már... nem sokat ér. Úgy tűnik, egyik tagunkat elvesztettük, vagy legalábbis hamarosan el fogjuk. Ha nem lenne végzetes a sérülése, nem hagyták volna ott csak úgy... Azért felhívatom Kentát, hátha mégis...
Azzal már ismét robogott lefelé a lépcsőn.
- Föl-le, föl-le... - csóválta a fejét Daisuke, majd ismét kelet felé fordult - Tehát eggyel kevesebb...

A második... ő volt a második... De őt most... őt most késsel...
Ami elhűlve meredt kést tartó kezére, és majdnem elhajította a fegyvert. Szinte égette a tenyerét.
Először Mizuki, most Kaori... hányan jönnek még?
Nem is igen figyelt az ösvényre a lába előtt, csoda, hogy nem esett el. Csak ment, és hagyta, hogy Akihito vezesse.

- Milyen könnyen elszáll egy emberi élet... - mondta halkan Shinji még mindig könyökölve. Aztán hirtelen érdeklődve kiegyenesedett - Nocsak! Namiék mindjárt megtalálják... Micsoda osztálytalálkozó! Ha egy perccel gyorsabbak még Akihitoékat is ott találják... Milyen kár... Midori ki fog akadni... Végülis ő vitte ki Kaorit... Miatta halt meg... Jajj-jajj, de csúnya lesz... - ingatta a fejét a legkevesebb együttérzéssel.

Daisuke némi megütközéssel vegyes érdeklődéssel figyelte a másikat. Nocsak, valaki milyen bunkó lett. Hova lett a fangirl bálvány, ejj? Most már kíváncsi lett volna, mi történt Shinjivel.
De valamiben egyetértett a sráccal. Igen, ez valóban csúnya lesz... Kell Tatsuyának annyit rohangászni, mire leér meg visszajön, megint százszor más a kép. Ezúttal vajon mi sül ki ebből?

Tatsuya már kevésbé határozottan lépett be a gépterembe. Haruka kérdőn nézett rá.
- Máris visszajöttél? - kérdezte - Na mi újság?
- Haruka... - kezdte a fiú, és látszott, hogy keresi a szavakat - Kaori... belefutott Akihitoékba...
- És...? - nyalta meg kiszáradt száját Haruka. Már előre rosszat sejtett.
- Nem láttam az elejét, de... harcoltak... és Kaori... alulmaradt.
- Tessék...? Kaori meghalt...?
- Még nem... nem biztos... Ők csak úgy ott hagyták.
Haruka elsápadva nézett maga elé. Kaori... ha Kaori meghal... akkor Natsuki is, Midori is kiakadnak...
- Fel kell hívnom Kentát, hátha... hátha még időben érkezik...

- Mi az, hogy honnan? - mosolygott Midorira sejtelmesen Nami - A te lovagod, nem is figyelsz rá? Ejnye, a kicsi Midorinak udvarlója van, ez ám a hír! Lehetek én a koszorúslányod?
- Menj már! - legyintett dühösen Midori - Olyan gyerekes vagy, hogy azt el sem akarom hin... Mi az?
Nobu megtorpant, s Midori követte a tekintetét. Egy lány feküdt előttük a sziklák közt, egy nagyon magas, hosszú barnára festett hajú lány, szőke melírcsíkokkal... Midori érezte, hogy földbegyökerezik a lába. Nem úgy, mint Naminak, aki egy pillanat alatt mellette termett.
- Kaori!
Midori beleborzongott a hangba. Átmenet volt a sikoly és az elfúló kiáltás között. Dermedten figyelte, ahogy Nami térdre veti magát, s a lány kezéért nyúl.
- Kaori! - hallatszott még kétségbeesettebben. Még soha... még soha nem hallotta ilyennek Nami hangját. Mintha valami csúnya vírus támadta volna meg a hangszalagjait, s csak alig bírja kierőltetni a halk és reszelős szavakat. Kaori szája szélén vér csordogált. Csupán annyira volt képes, hogy kinyissa a szemét a második megszólításra, de mozdulni... meg se rezdült...
- Nami... - suttogta halkan. Érdekes módon az ő hangja sokkal emberibbnek tetszett, mint barátnőjéé - Álmodom?
- Itt vagyok... - szorította meg a lány kezét - Tényleg itt vagyok. Ki tette ezt veled?
Kaori enyhén megingatta a fejét.
- Nem számít - lehelte - Úgy örülök, hogy látlak... Ki kell jutnod innen! Figyelj nagyon, mert el kell mondanom... - összerezdült, s megint vér tört elő a szájából.
- Semmi baj, ne beszélj! Midori itt van és... már tudjuk a nagyját...
Kaori halványan elmosolyodott.
- Akkor... ... jó... - lehunyta a szemét. Nami ijedten húzta magához.
- Kaori ne! Itt ne hagyj, te idióta! Nehogy meghalj nekem! Kaori, hallasz?! Te bolond kislány, eszedbe ne jusson!
A lány megremegett a kezében.
- Ne haragudj rám... - nyögte ki haloványan.
- Hogy haragudnék, dehogy... Dehogy...
Kaori igyekezett összeszedni minden erejét. Még egy dolgot, csak egyetlen egy dolgot had mondjon el neki!
- Natsuki... - suttogta kérlelően - Békülj ki vele! Ti voltatok a... legeslegjobb barátok míg én... el nem rontottam...
- Ugyan, te semmit nem rontottál el! - rázta a fejét Nami - Nem azért távolodtunk el... ez csak... nem tehetsz róla!
- De... legyetek újra barátok... nektek... annak kell lennetek... ti... ketten... - megint köhögni kezdett, de kierőltette a szavakat - Ígérd meg!
- Megígérem! - vágta rá Nami, bár tudta, ez lehetetlen. Jól tudta, hogy hazudik, hogy ő maga sem tudna sohasem megbocsátani Natsukinak, és az se neki, de... Kaori ezt már nem fogja megtudni. Had haljon meg abban a tudatban, hogy az álma teljesül... Remegve simította meg a lány arcát.
- Örülök, hogy... rátaláltál Nobura... - suttogta az halkan - Te tényleg... sokkal okosabb vagy, mint én... Annyiszor mondtad, hogy ne legyek ilyen naív, nem szerethetek bele akárkibe azonnal, hogy kihasználnak, és én... Mégis mindig belementem... És lám, neked összejött... Nem hiába vártál annyit... - megremegett - Nekem meg... már... sosem fog...
- Ez csak azért van, mert a pasik idióták! - mosolygott rá Nami - Te vagy a legaranyosabb lány a földön, és most nem csak arról beszélek, hogy gyönyörű vagy! Kedves vagy, türelmes, megértő... és... igen, kicsit naív, de... nagyon jóindulatú...
Kaori elmosolyodott, s Nami simogató kezébe hajtotta a fejét.
- Köszönöm... hogy... voltatok... nekem... NaNa...

[Maradt 20 fő.]

- Mit csináljunk? - nézte kérdőn a hegyeket Eizan, hátha választ kap - Elvileg Shouri a torony előtt táborozik az erdőben, de itt meg felmászni...
- Lefelé is érdekes volt - mondta Kazushige - Én is itt jöttem le. Felfelé... nem is tudom. Meg lehet próbálni, de eltarthat egy ideig.
- És Hiroshi vállával nem biztos, hogy túl szerencsés lenne a mászás... - lesett aggódva barátjára Ichiro.
- Ne már... - mondta erre Hiroshi - Csak miattam? Menjünk, nehogy már miattam kelljen belefutni Shouriba.
- Többen vagyunk - állapította meg tárgyilagosan Hayate - Nem túl lovagias, de hat az egy ellen. Neki meg milyen fegyvere is van?
- Íj és GPS - felelte Eizan - Legalábbis erről tudunk.
- Nem hiszem, hogy nagyon sok más lenne nála - gondolkodott tovább Hayate - És csak nem olyan hülye, hogy belénk jön, mikor ennyien vagyunk. Szerintem folytassuk a rendes útvonaltervet, már ha mindenkinek megfelel.

- Hayatéval értek egyet - közölte Ichiru - Nem lesz olyan idióta, hogy ránk támadjon, ha pedig mégis... Nekem is távolsági fegyverem van... Bár korlátozott számban... - vakargatta a fejét.

- És két lőfegyver is van nálunk... - vakargatta az állát Eizan - Jó, rendben. Akkor tartjuk magunkat az eredeti tervhez. Kíváncsi vagyok, a többiek hogy boldogulnak...

Shinji kiegyenesedett. Arcára elégedett vigyor ült ki. Nem tudta, de őszintén szólva nem is akarta elrejteni. Szegény, kicsi Nami, csak nem a karjaid közt hal meg a barátod? Milyen... milyen ismerős... Mondd csak, milyen érzés? Milyen érzés, hogy nem tehetsz semmit? Milyen érzés, érezni, hogy remeg, látni, hogy szenved, és még a kínjain sem tudsz enyhíteni? Milyen érzés, hogy meghalnál helyette, de még ezt sem teheted meg? Micsoda szomorú jelenet! Ejnye...
Hátrébb lépett, s a lépcsőfeljáró külső falának vetette a hátát. Beletúrt a hajába.

Daisuke próbálta magában összerakni a képet, mert az biztos, hogy ő nem kérdez rá Shinjinél. Na tehát... Shinji feltűnőmód örül, ez elég szembetűnő. De vajon minek? Kaori halálának? Meglehet, hogy nem szívlelte a csajt, de... Lássuk tovább... Mielőtt szólt volna neki a harcról, folyamatosan csak Namiékat figyelte. Azt mondta, kíváncsi a taktikájukra, igaz? Vajon miért? Csak nem szeretne velük párbajozni? Tegyük fel, hogy de. Viszont még mindig ott az ok. Miért akar Shinji párbajozni és valószínűleg végezni is velük? Meglehet, hogy azért, amiért ő Tesshinnel, csak... Shinji pontosan tudja, ki a tettes. Tettes, igen... de mit követtek el? Megöltek valakit, mást nem nagyon csinálhattak a szigeten, amivel feldühíthették a srácot. De kit? Magában végigpörgette a halottak neveit, de nem tudott döntésre jutni. Hát... itt elakadt, ezen a ponton kifogott rajta. Egyszer majd csak megtudja.
Közben észrevette, hogy már Natsuki is a hegyekben bóklászik. Ő is ideért? Remek. Ha még ő is rátalál Kaoriékra, talán téves következtetést von le a gyilkosok kilétét illetően és akkor Shinji megkaphatja, amit akar. Talán láthatja harcolni Namiékat.

Natsuki szikrázó szemekkel meredt Midori és Nobu kettősére. Szóval még nem bántották őt. Hogy lehet? Mit terveznek? Midori mit…? Azok nem vették észre, hogy vészesen közeledik. Máshova figyeltek… Maguk elé a földre, ahol Nami térdelt… Érezte, hogy elönti a düh.
- Rohadék! – ordított fel előrántva rapierjait – Mit műveltél vele?!
Nami döbbenten kapta hátra a fejét, Nobuék pedig már csak azt láthatták, ahogy Natsuki elsuhan mellettük, hogy Nami előtt alig pár centire álljon meg. A lány reflexből nyitotta és tartotta maga elé a lándzsáját, s minden bizonnyal ez mentette meg az életét. Döbbenten meredt a maga előtt tartott fegyverre.
- Hogy tehetted ezt?! – kiabálta Natsuki – Kaori! KAORI!
- Már… meghalt… - nyögte ki Nami. Natsuki ezt hallva dühösen csapta odébb a lándzsát. Nami nem volt felkészülve a harcra, míg az egyik penge kisodorta a kezéből fegyverét a másik végigszántott a mellkasán. Natsuki még csak esztelenül csapkodott, de… nyilvánvalóan meg akarta ölni!
- Nem én tettem! – hadarta gyorsan Nami.
- Egy francokat, tudod, ki hisz neked?! – ordította a másik könnyes szemmel.
- Kérlek… Most ígértem meg neki, hogy kibékülünk, legalább ne itt… ne most… - rázta a fejét Nami.
Natsuki hátrahúzódott, hogy egy lendületes döféssel vessen véget a beszélgetésnek, de Nobu előtte termett, elkapta és megcsavarta a bal csuklóját. A lány fájdalmasan felsikoltott. Kihullott a kezéből a rapier, de a másikkal már csapott is. Nobu villámgyorsan felkapta, s hárított.
- Elég, nem ő tette! Ha nekünk nem hiszel, kérdezd Midorit! Ő nem hazudna, nem igaz?!
- Nem érdekel a magyarázkodásotok! Dögöljetek meg!
Midori felocsúdott döbbenetéből, ha most nem tesz valamit, csak újabb tragédiába fog torkollani…
- Igazat mondanak! – kiabált oda – Kérlek Natsuki, nyugodj le, ne csinálj őrültséget! Azzal, ha megölöd még egy barátod, nem…
- Nami nem a barátom! – ordította Natsuki – Ez csak egy gyilkos, egy rohadt gyilkos!
Nami remegve húzódott hátra. Igaza van… Igaza van… én…
Nobu hirtelen előrehajolt, s kiütötte Natsuki kezéből a rapiert. Az utána vetette magát, de a fiú a nyakához szorította a fegyvert. A lány megdermedt. Mindjárt átmetszi a torkát!
- Vidd innen Namit! – kiabálta át a fiú Midorinak. Az sietve odaszaladt, s Nami kezét elkapva próbálta elrángatni a lányt. Nehéz volt, mert ugyan Nami nem próbált maradni, de annyira görcsös volt a teste, szinte tényleg cipelni kellett. Nobu leeresztette a pengét, s hátrálni kezdett a lányokat fedezve. Natsuki lerogyott Kaori mellé, s zokogva magához húzta a lány testét. Nem akarta elhinni, hogy halott… Egyszerűen lehetetlen!
És innentől kezdve Midorinak már esélytelen volt továbbhurcolnia Namit. Az meredten nézte két barátnőjét, s közelebb akart lépni.
- Takarodjatok innen! – kiabálta Natsuki, mire Nami összerezzent – Süket vagy?! Tűnj már el! Szűnj már meg! Bárcsak soha meg se születtél volna! Nézd, mit műveltél vele! Miattad jött ki! Miattad halt meg!!!
Most már Nobu is átkarolta Namit.
- Gyere – suttogta, s magával vonszolta a lányt. Az ernyedten engedelmeskedett. Képtelen volt elszakítani a tekintetét tőlük. Addig nézte a Kaori testére borulva zokogó Natsukit, míg el nem takarták őket a sziklák.

- Ezt egyszerűen nem értem... - ingatta a fejét Shinji - Könnyedén elnyisszanthatta volna a torkát, mért nem tette? Nem értem... Ezek ketten... eszméletlenül harcolnak... Nami még így is kivédte... Pedig nem lehetett felkészülve rá... Nobu pedig... Hát ez... nem csoda, hogy így olyan könnyen öltek! - félelemmel vegyes csodálkozással meredt a távozókra - Hogy a fenébe lehetne kijátszani őket?!

Daisuke őszinte elismeréssel figyelte a sziklák közt zajlottakat. Nem szívlelte a harcot, de ez még az ő figyelmét is felkeltette. Az a kettő valamit tényleg tudhat.
- Kijátszani...? - játszott el közben a gondolattal - Babrálj még kicsit a számítógépes rendszerrel, hátha sikerül felrobbantanod őket. Vagy szemtől szemben szeretnéd? Hát... nem biztos, hogy az túl jó ötlet lenne, bár te tudod.

Kazushige egyre kevésbé tartotta jó ötletnek, hogy a toronyban van a bázis. Mert stratégiailag jó hely, az tény, jól be lehet látni mindent, egész jól védhető, csak... ott van az a pár holttest. Jó, legfeljebb nem megy fel a tetőre, ez megoldható. Ám a másik ok, amiért nem tetszett neki, az pusztán maga a tény volt, hogy az épület elég nagy. Mindenképpen emberek közelében kell majd maradnia, mert ha leszakad... most már biztos volt benne, hogy Hayate rátalál. Nem tudta, mit akar tőle a srác, de egyre jobban tartott tőle, főleg a tantos mutatványa után.
"Mit tudsz rólam?" - visszhangzott fejében a fiú korábbi kérdése. Mit, mit, hogy-hogy mit?! Amit mindenki. Fukotani Hayate, aki szereti a harcművészeteket és jó is benne. Ezen kívül elég fura, bár ez már csak személyes véleménye. Lehet, hogy pont ez a baja Hayatének? Mégis mit tudna róla?! Pusztán gyanakszik, de még ő maga sem tudja megmondani, hogy mire. Valami viszont nincs rendben ezzel a sráccal... Lehet, hogy inkább hagyni kéne az egészet a francba, ha kedves az élete.

Shinji a fejét ingatta.
- Nem vagyok túl jó viszonyban a számítógépekkel... És valahogy kétlem, hogy ha megkérném Kentát, megtenné a kedvemért... ahhoz minimum még... Midorinak is meg kéne halnia... - Daisukére pillantott - Nem mintha azt kívánnám, hogy ez megtörténjen - magyarázkodott. Túl sok ilyen megjegyzést ejt el mostanában. Még a végén azt hiszik, hogy tényleg azt szeretné, ha itt mindenki meghalna. Ami egyrészt igaz se volt, csak egyszerűen nem érdekli, hogy ki éli túl és ki nem. Másrészt, ha ilyen embernek gondolják, még a végén valaki kicsinálja...

Haruka és Tatsuya együtt szedte felfelé a lépcsőfokokat. A lány mihamarabb fel akart érni, hogy most már a saját szemével is lássa a történteket. Nem, ilyen nem történhet meg... hisz minden rendben volt, nem? Ha pedig felér, fel is hívja Kentát, bár lehet, hogy addigra a srác is odaér a helyszínre.

- Figyeljetek - szólalt meg Ichiru - Nem tudom, ti hogy vagytok vele... De nekem már nem sok vizem maradt... És a toronynál nincs kút, úgyhogy mi lenne ha tennénk egy gyors kitérőt az E4-re?
Kérdőn nézett a többiekre. Oké, hogy Shouri is az erdőben van, de... így is, úgy is el kell haladniuk mellette, nem mindegy már akkor, hogy hol és mikor kerülnek a közelébe?

- Basszus, igazad van - bólintott Eizan - Az elején még eszemben volt, de a nagy szaladgálás közben el is felejtettem. E4-et mondtál, ugye? E4... az az erdő melletti? Ott van Yuki is, ha jól láttam fent. De úgysem bemenni akarunk, csak megkeresni kint a kutat.
- Egyetértek - jutott Hayate eszébe is eléggé kiürült vizesüvege - Kockázatos, de ha egy kis esze van, akkor Shouri nyugton marad. Hacsak nem öngyilkos hajlamú a srác...

Amiék egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtek, és bár a lány próbált azért a lába elé figyelni, mindig azon kapta magát, hogy hátrafelé tekinget. Már csak... négyen vannak? Miattuk már csak négyen. Lehet, hogy nem lesz sokáig nyugtuk, és ahogy leérnek, máris belefutnak valaki másba. Remélte, hogy nem így lesz.
- Most... most merre megyünk...? - kérdezte a fiút erőtlen hangon. Ki tudja, talán a sietségtől vagy a történtek hatására.

Még nem is sikerült túl messze hagyni maguk mögött a Kaorit gyászoló Natsukit Nami remegve kapaszkodott bele Nobu őt ölelő karjába.
- Álljunk meg kicsit! - kérte.
- Nem lenne jó ötlet - rázta a fejét a fiú - Ha Natsuki...
- Nem érted - nyögte ki a lány - Nem tudok... tovább menni...
Nobu meglepve pillantott rá, érezte, hogy a lány elengedi magát, s sietve kapott oda másik kezével is, hogy ne csakúgy lezuhanjon a földre. Midori aggódva ült le mellé.
- Nami... Most ne hagyd el magad, Natsuki nincs észnél, ha utolér bennünket...
Nami megrázta a fejét.
- Nem vagyok jól... - mondta sápadtan, s a hasához nyúlt - Azt hiszem...
Nobu ijedten kapta oda a tekintetét.
- Felszakadt?!
- Azt hiszem igen... - mondta a lány az ajkába harapva. Nobu óvatosan felhúzta a lány szakadt pulóverét, hogy megnézhesse a kötést. Azt egyrészt megszaggatta Natsuki rapierja, másrészt ahhoz képest, hogy csak alig pár perce történt jócskán borította vér.
- Megint össze kéne varrni - mondta a fiú, miközben elkezdte leszedni a használhatatlanná vált kötést.
- Nem! Nem akarom - rázta a fejét ijedten a lány.
- Nami, muszáj!
Midori kotorászni kezdett a táskájában.
- Van nálam még kötszer, meg pár dolog... talán fádalomcsillapító is. Idő, míg hat, de... Tatsuya se sokat várt vele mielőtt nekiállt összevarrni a sebét...
- A sajátját? - kérdezte elhülve Nami. Midori bólintott.
- Ó, basszus! Hogy bírta ki?
- Hát... Még él... - mosolygott bátortalanul Midori - Úgyhogy azért...
- Ha viszont nem varrunk össze, meghalsz! - mondta ingerülten Nobu, aztán finomabb hangon folytatta - Csak egy része szakadt fel, nyugi, most nem fog olyan soká tartani.
- Lehet, hogy... így is meghalok - mondta halkan Nami - Nagyon... szédülök... Szerintem már túl sok vért vesztettem... Nem pazaroljátok az időtöket...
- Nami... - rázta a fejét Midori - Ne butáskodj már!
Míg Nobu igyekezett letisztítani a sebet, Midori előkereste Naminak a fájdalomcsillapítót. Aztán igyekezett nyugtatni a lányt, de ez most nem sokat segített. Nami tényleg borzasztóan nézett ki. Vajon ebből mennyi köszönhető Kaori halálának és mennyi ennek? Aggódva simogatta az arcát.

- Át kéne jutnunk az erdőhöz - mondta Akihito, miközben lesegítette a lányt az utolsó sziklás szakaszon. Végre újra sík talajra kerültek - Kicsit megpihenünk ott, aztán... meglátjuk... Remélem többet már nem kell hegyet másznunk. Mindenesetre... Siessünk, mert most elég jól kiszúrhatóak vagyunk. Ha a maradék kettőből errefelé van valaki... Bírni fogod a tempót? - kérdezte aggódva - Most még sápadtabb vagy, mint... azelőtt... Megsérültél?
Igaz, eddig csak jöttek-jöttek megállás nélkül, s egyikük sem foglalkozott a sebeikkel. Igaz a kard méretéhez képest Akihitonak csak karcolásai voltak, de Ami elvégre egy gyenge lány!

Haruka most először látta a tetőn fekvő holttesteket, ezért önkéntelenül megtorpant és még jobban elsápadt. Eddig csak úgy hozzászokott, hogy a többiek néha megemlítették három volt osztálytársukat, de így szemtől szemben találkozni velük mégis más volt... Nyelt egy nagyot, némi erőfeszítéssel sikerült elfordítania a fejét és a már a torony szélén álló Tatsuyához és a többiekhez csatlakozott ő is.
- Merre? - kérdezte, majd Tatsuya már mutatta is neki a keleti irányt - Az ott... Natsuki?
- Úgy néz ki... de hiszen... Várj, ott lejjebb, azok meg, akik ott állnak...
- Nami, Nobu és Midori. Kicsit azt hiszem, lemaradtunk. Basszus... Vajon Kaori... él még...?
- Nem tudom... de nem látom Kentát. Hol lehet?
- Felhívom, és elmondom, merre vannak a többiek.

- Bírni fogom... - mondta Ami, örülve, hogy ismét szilárd a talaj a lába alatt - Kaori pedig... csak egyszer talált el, de azt hiszem, csak súrolt - kezével végigsimított megsebzett hasfalán. Csípett, egy kicsit égetett is, de csak annyira találta el, amíg hátraugrott. Felületes seb volt, talán nem veszélyes. Remélte - És te? Téged is eltalált, nem fáj?

Shinji egy alig hallható hümmögéssel elfordult. Hát ez eddig volt érdekes... Most nem történik semmi... Leült a földre, s csak elgondolkodva nézett maga elé. Talán ő volt az egyetlen itt, akit nem igazán zavartak a holttestek. Pedig Nomiyával anno barátok is voltak, vagy valami hasonló. Dehát... Nobuval is. Itt gyorsan változnak a dolgok...

- Kicsit - felelte Akihito - De nem igazán érdekel. Csak karcolások. Egész jól megúsztuk...

- Igen, egész jól... - ismételte halkan Ami, és tekintete közben a tornyon akadt meg - Szerinted lehet valaki a toronyban? Bár hiába vesz észre, úgyis egy idő, amíg ideérne. Az erdő pedig nem is tűnik olyan messzinek... Akkor... mehetünk...

Haruka vetett egy oldalpillantást Shinjire, majd ismét a sziklákat figyelte. Csak most vette észre, hogy Ami és Akihito közben leértek a hegyről és dél felé tartottak. De ami igazán fontos... az most nem itt zajlik... Natsuki, még időben sikerült odaérned?
Kézbe vette a mobilt és hívta Kenta számát.
- Gyerünk Kenta... - motyogta halkan - Szerintem szükség van rád...

Hayate fejében már egy ideje motoszkált egy gondolat. Pontosabban azóta, hogy találkoztak Eizanékkal és lekerült róluk a nyakörv. Így már minden más, most már lenne esélye. Lehet, hogy hamarosan eljön az ő ideje, hisz csak erre várt. Talán majd most...
- Mi van akkor... - kezdett bele - Ha azt mondom, hogy így, hogy nem robbanhatok fel, esetleg be tudok jutni az iskolába? Hasznunkra válna?
- Az iskolába...? - vonta fel a szemöldökét Eizan - Hogyan?
- Megvannak a módszereim, egyenlőre hagyjuk a hogyanokat. Vegyük úgy, hogy meg tudom csinálni. A kérdés az, hogy szükség van-e rá? Mert a kijutásbeli tervekről még csak sejtéseim vannak.

- Most, hogy ilyen kevesen maradtunk, már nem is tartom olyan valószínűnek, hogy bárki is lenne ott - csóválta a fejét Akihito.

- Legalább tíz fegyveres őrzi, hogy a fenébe akarsz te bejutni? - nézett rá fejcsóválva Ichiru - Persze hasznos lenne, mert onnan akár becserkészhetnénk magunknak az egyik hajót, meg szerezhetnénk fegyvereket, hogy át is vehessük felette az irányítást, ha kikötöttek, de... - megint megrázta a fejét - Ez lehetetlen, nem igaz?

- Egyszerűen nem találom őket! - fakadt ki Kenta köszönés helyett - Mondd, hogy nincs semmi baj! Már elindultam visszafelé a hegy nyugati végéről, mert sehol sem láttam őket...

Látva a többiek értetlenkedő arcát elégedett vigyor jelent meg Hayate arcán. Hát most érdekes lenne, ha elkezdené fejtegetni. De legalább úgy tűnik, mégsem herdálta el feleslegesen az egész életét, valamire mégiscsak jól jön. Hmm, viszont Matsuéék és úgy alapból a kormány tud az előéletéről, de csak nem gondolhatták, hogy ellenük fordul. Nem, biztos nem számítottak rá. Akkor viszont nem is készülhettek fel a módszerei ellen. Pontosabban a saját módszereik ellen. Végtére is ez csak egy mezei iskola kicsit felturbózott változata. Elvileg menni fog.
- Tíz? Hmm... - gondolkodott tovább. Tíz fegyveres. Valószínűleg fedezik egymást, pedig egyszerűbb lett volna a tantoval halkan elintézni a dolgokat. Így viszont a gépfegyverre is szüksége lesz, biztos, ami biztos. Az épület alaprajza sajnos nem adott, csak amit kifelé jövet felmért belőle. Nem túl sok, de a semminél mindenesetre több - Lehetetlen? Annyira talán mégsem. Kicsit izzasztó és jó párszor átgondolandó, de nem feltétlenül lehetetlen. Fogalmazzunk úgy, hogy elég... érdekes hobbijaim voltak.
"Azt valahogy gondoltam..." - húzódott arrébb Kazu - "De már nem nagyon akarom firtatni a dolgokat"

- Keletre vannak, valahol a C5-6 környékén, egymástól nem messze. De Kenta, történt pár dolog, amiről tudnod kell. Kaori... túlságosan elment keletre és találkozott Akihitoékkal... Tatsuyáék látták, amint harcolnak, most pedig... Natsuki ott van vele, de nem tudjuk, hogy van, milyen állapotban. Midori kicsit arrébb van tőlük, Nobuval és Namival úgy tűnik pihennek, vagy nem tudom. Amiék meg közben leértek. Figyelj, először talán nézd meg Natsukit, hogy mégis... szóval, hátha baj van... Jó?