7/2 - Útban a szabadság felé

Hayate kérdőn nézett a fentiekre. Na jó....
- Először is üdv mindenkinek itt a fedélzeten - kezdte. - Másodszor... melyikőtök volt az az előbb? Jó, mindegy, annyira most nem érdekes. Az már sokkal inkább az, hogy cél nélkül nem kéne sehová sem mászkálnunk. Ó, és még valami. A hajót műholdakkal figyelik, ezért láthattuk az iskolai radaron is. Tehát mielőtt nekivágnánk a végtelen messzeségnek, jó lenne, ha sikerülne rájönni, hogyan lehet kiiktatni azt a jelet. Minél előbb, különben hiába volt minden, és vesztettünk. Ha nem oldjuk meg ezt a problémát, nem esik majd nehezükre megtalálni bennünket. Tehát, hölgyeim és uraim... ki vállalja eme nagyszerű feladatot, mint a műholdas összeköttetés kiiktatása?

- Ó basszus... - nyögte ki Nobu. - Hát persze mi sem egyszerűbb mint holmi műholdas cucc kilövése. Na, kinek van kedve felmászni érte.
- Nyugi már! - bökte meg Nami - Elfelejted, hogy ez a csapat itt feltörte az egész Program rendszerét. Biztos simán menni fog!
Nobu kíváncsian nézett körbe. Hát... reméli Naminak igaza van. Kenta tanácstalanul rázta a fejét, ahogy Nobu ránézett.
- Én csak egy mezei hacker vagyok, jó? Haruka az ügyeletes "mindent megoldok".

- Ehh... - Haruka idegesen vakargatta a tarkóját, mikor többen felé fordultak. Hűű, bakker... és ezt most egyedül kell megoldanod, Tatsuya most nem tud segíteni. - Megpróbálhatom, de... ilyenhez még nem volt szerencsém...
- Miért, otthon hányszor építettél ki mobilhálózatot? - kérdezte Eizan, miközben közelebb lépett Natsukihoz.
- Ó, azt csak egyszer - felelte a srác meglepetésére Haruka. - De ez... ez már nagyon komoly katonai cucc, nem? Gondolom nem nagyon tudtok ötleteket adni, mi? Na jó... hol lehet ez az izé...? És vannak valakinél szerszámok, csak mert én kivételesen nem hoztam magammal őket. Ha mást nem, a gépházban vagy valahol lennie kell néhánynak.
- Ha tudod segíteni, veled megyek - szólalt meg Shouri. - Csak találd ki, mit akarsz.

- Nálam még mindig van pár cucc - törte meg hosszas hallgatását Benawi, s belekotort a táskájába. - Nézd meg, hátha hasznát tudod venni valamelyiknek...
- Na jó, akkor ezt a rész hagyjuk a zsenikre... - mondta Nobu, aztán Hayatéhez fordult. - Mi addig vitassuk meg a másik felét. Hova megyünk? Értem ezt akár rövid akár hosszútávon. Van bárkinek valami eddig nagyon jól titkolt kapcsolata? Esetleg kapcsolatrendszer... Ide már az kell... Gondolom, az országban maradnunk életveszély...
Natsuki majdhogynem kétségbeesetten pislogott Namira. A lány alig észrevehetően megrázta a fejét.

- Kapcsolataim vannak bőven, de ezek után nem hiszem, hogy nagyon örülnének a felbukkanásomnak - jelent meg szomorú mosoly Hayate arcán.
- Nekem van egy dúsgazdag, kormányellenes nagybácsim, aki mellesleg ezt rendkívül jól titkolja, ezért maradt eddig életben - szólalt meg Daisuke.
- Tényleg...? - kérdezte hitetlenkedve Eizan.
- Nem - vont vállat Daisuke. - De azt el kell ismerned, hogy nem is hangzott olyan rosszul.
- Idióta...

Haruka eközben a szerszámok közt matatott, és amit használhatónak vélt, az övébe tűzte. Inkább legyen több, minthogy aztán ott legyen a szükséges kellékek nélkül.
- Igen, a csípőfogót azt feltétlenül - próbált segíteni a lánynak Tatsuya. - Remélhetőleg hamar rájössz, hogyan lehet hatástalanítani, sőt... ha nagyon ügyes vagy és belefér az idődbe, meg ha persze nem túl bonyolult, akkor megpróbálhatod kicsit összezavarni őket... mondjuk hogy azt lássák, a hajó még mindig itt horgonyzik. Mert ha egyszer csak eltűnik a képernyőkről, azt azért felettébb gyanúsnak fogják vélni.

Benawi megunva a hosszas ácsorgást leereszkedett a földre. Elgondolkodva figyelte a többieket. Snekinek semmi? Nyilván nem az a természetes, hogy egy átlagos diáknak mindenféle nagyhatalmú ismerősei legyenek, de... csak van valaki! Kell lennie... Tudta, hogy Ichiru azonnal rávágta volna, hogy ott vannak Emikoék. Csakhogy ő halott... És Emikoék is könnyedén áldozattá válhatnak, ha ő most bevonja őket ebbe. Nem. Ha nem muszáj nem fogja megtenni. Kell lennie más megoldásnak. Valahogy csak ki jutnak nélkülük is. Az országból amúgy se valószínű, hogy baj nélkül el tudnák repíteni őket. Legjobb esetben pár napig bújtathatnák, szereznének egy kis segítséget, igen sokat nyernének velük, de... Túl nagy árat fizetnének érte. Ilyenre nem kérheti a barátait. Nem veszthet el még több embert a szerettei közül.

Yuuka nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, de amúgy sem sok mondanivalója lett volna. Viszont Benawi... neki ott vannak azok az ismerősei, akikről beszélt... beszéltek, nem? Miért nem szól hát? Vagy már annyira nem bízik abban, hogy sikerülhet? Esetleg nem akar így Ichiru nélkül a szemük elé kerülni? Vagy őket is félti? Fél, hogy nem csak Ichirut vesztheti el? Rendben, ha Benawi így dönt, neki nincs joga szólni, amúgy sem sokat tud arról a csapatról. Ez csakis Benawi döntése.

Miután kilogikázták, merre is kell keresni az adott adóvevőt, Haruka nagy levegőt vett, és elkezdett felfelé mászni. Shouri a lány nyomában maradt, arra az esetre, ha valami nemkívánatos történne. Talán megelőzheti, vagy ha Haruka esetleg leszédül, elkaphatja.
Haruka szinte azon nyomban munkához látott, de alaposan megizzadt eközben. A magasság igenis zavarta, és félt, hogy ha valamit most elront, azzal vége mindnyájuknak. Túl nagy volt a teher...
Mégis kitartott, nem állt le, és jó idő múlva siker koronázta munkáját. Legalábbis remélte... Mert ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg sikerült-e, vissza kéne menniük az iskolába, de arra most egyáltalán nincs idő. Ha ezt most elszúrta, majd csak út közben tudják meg, mikor felettük lebegnek majd a kormány helikopterei. A francba... most hitegesse a többieket, hogy minden rendben van, vagy mondja meg az igazat? Mondja el, hogy maga sem biztos az eredményben, de azért minden tőle telhetőt megtett? ... Igen, így fog tenni. Az utóbbi a helyes döntés.
Lassú ereszkedésbe kezdett Shouri-val.

- Az így nagyon nem jó - rázta a fejét Nobu, miután mindenki csendbe burkolózott. - Ki kell találnunk valamit. Legalább egy ideiglenes búvóhelyet.
- Hé, Midori... - kezdte volna Nami, de aztán rájött, hogy a lány itt sincs. - Hoppá... - nyögte ki, aztán magyarázkodva a többiekhez fordult. - Ők Tesshinnel vadásztak a 'szellemházakra', vagyis az ilyen romos lakatlan izékre. Többek közt. Valamit emlegetett kirándulás előtt, hogy a környéken néztek egyet. Bár fogalmam sincs, mennyire térünk el az osztálykirándulás megadott céljától. Mindenesetre... - visszasétált a műszerekhez. - Ha valaki ki tudna ezen igazodni, hogy tulajdonképpen hol vagyunk, Midori biztos tud valamit a környéken. Legalábbis nagyon remélem. Ott talán egy-két napig megbújhatunk, míg jobbat ki nem találtunk.
Benawi nagyot sóhajtott. Elég szegénys ötlet. Az ilyen helyek általában túlontúl nagy feltűnést keltenek. Ha akkorát nem is, mintha betörnének valakihez, de épp eleget, főleg ha egy csapat sebesült gyerek költözik be.
- Ez nem fog működni - rázta a fejét. - Viszont... - vett egy nagy levegőt. - Ez csak ideiglenes megoldás, és csak akkor működhet, ha abszolút feltűnésmentesen oda tudunk jutni. Maximum két vagy három napot tölthetnénk el ott... Van egy... bázisunk... a... barátaimmal. Arról biztos nem tud a kormány, ha tudna már... - lassan ingatta a fejét - Akkor már nem is létezne. Ha tényleg nincs más lehetőségünk. Oda mehetünk. Remélem nem rúgnak ki bennünket. Azért nagy kockázat befogadni minket, gondolom ezt ti is átérzitek. Nem véletlen, hogy fel se merült senkiben az anyuci vidéki nyaralója című ötlet...

- Két-három nap...? - kérdezte Hayate. Úgy gondolta, egyenlőre nem firtatja a 'barátaim' kifejezést. Majd időben fény derül mindenre. Két-három nap... mennyihez elég? Nem késlekedhetnek, már most el kell kezdeniük a tervezgetést, hogy utána hova tovább. Még ez is több annál, mint amennyit remélhettek. - Merre van ez a ... bázis? Melyik városban? Csak mert akkor úgy kéne tovább gondolkodnunk ezen a vonalon.

Időközben Nobunak sikerült megfejtenie merre is vannak. Nami nem tévedett sokat. Az osztálykirándulás helyszíne nem sokat változott, csak pár szigettel arrébb mentek tulajdonképpen. Milyen ironikus. Benawi belekezdett a magyarázatba. Igyekezett minél tömörebbre fogni. A jó hír az volt, hogy hajóval egész közel juthatnak, szintén pozitívum, hogy a városon kívül van a bázis - érthető okokból, de ezt még nem fedte fel a többiek előtt. Akinek tudnia kell, az már... nos részleteket már hallott. Viszont valemennyit mindenképp kellett szárazföldön haladniuk, amit még éjjel lenne a legjobb megtenni, az út pedig hosszú odáig, leginkább azért, mert igyekezniük kell messze elkerülni a szigeteket, hogy ne keltsenek feltűnést. Abból pedig ebben az országban bőven van.
Kenta hamar otthagyta a beszélgetőket. Van úticéljuk, segíteni nem tud a navigálásban, innentől kezdve nem érdeklik a részletek. Túl megviselt volt ehhez. Bemenni azért még sem ment a kabinokhoz, jobb a frisslevegő. Leült a kajüt oldalához, messzebb a társaságtól, de úgy, hogyazért még rájuk lásson, és hátradőlve szemlélte az előttük sötétlő tengert. Erre-arra látott fényeket, de perpillanat fogalma sem volt, melyik települést rejthetik. Elgondolkodva tekintett Tatsuya felé. Nagyon elfoglalt, mint mindig, mi? És nyilván keresi Haruka társaságát is. Teljesen érthető. Akármilyen csúnya is ezt mondani, jobban élvezte, míg négyesben rótták a sziklás terepet. Vagy akár hármasban. Midori sokkal kellemesebb társaságnak ígérkezett, mint azt bármikor is gondolta volna. És hasznosnak is. Visszahozta a emberekbe vetett bizalmát. És nem csak a szája volt nagy. Tényleg jól ismerte őket. Most viszont... még ebben is elbizonytalanodott. Változhat ennyit az ember, ha meghal valaki, akit szeretett? Midori számára Tesshin tényleg több lehetett egyszerű barátnál.

- Ha nem baj, én visszamegyek, és most már tényleg megpróbálok aludni egy kicsit - mondta halkan Natsuki Eizannak. - Talán kicsit hosszabban is. Jó lenne.
Fél szemmel észrevette, hogy Nami figyeli őt, s helyeslően bólint. Ejj, de azért ő is pihenhetne lassan... Persze Naminak mindig ott kell lennie a nagy megbeszéléseken. Neki mindenesetre úgy se lesz okos ötlete, tehát ha lehet lelép. Egészen halkra fogta a hangját.
- Jössz te is velem? - kérdezte a fiút. Remélte, barátnője nem hallotta meg a kérdést. Miért nézi őt, a fenébe is?!

Hayate némileg megkönnyebbült a Benawi által felvázolt lehetőséget hallva. Az ötlet minden tekintetben bíztató volt, és épp olyan veszélyes is. Mind Benawi ismerősei számára, mind a saját szempontjukból. De mégis csak több esélyük van így, mint vakon belevágni a semmibe. Így nyernek pár nap haladékot a tervezésre és az intézkedésre, különben ennyiüknek semmi esélye nem lenne a város forgatagában. Egyedül még el tudna vegyülni és egy ideig boldogulna is. Talán a többiek is egyesével-kettesével, de ennyien semmiképp.
Külföld... olyan gyakran célozgattak rá, hogy ott lelhetnek csak menedéket. Egy ismeretlen országban, mert nyilván nem az zajlik ott, mint amit az iskolában tanultak. Mi vár majd ott rájuk?
Várjunk csak, ne szaladjunk ennyire előre. Egyenlőre ki is kell jutni. Na, az sem lesz egyszerű húzás. És előbb-utóbb el kell válniuk, mert egy ekkora rakás fiatal azért elég feltűnő jelenség.
Nemsokára el kell indulniuk. Mivel sem az iskola, sem az apja hajdani csapatai nem jelentettek már jó ideje, előbb-utóbb ide fognak küldeni valakit. És ahogy ismeri őket, inkább előbb.

- Lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? - mosolyodott el Eizan. - Megyek, legalább én is pihenek kicsit, miközben vigyázom az álmod.
Így hát Natsukival együtt indult meg a kabinok felé. Észre sem vette, hogy Hiroshiék hármasa már egy ideje az ajtóban állva hallgatta a megbeszélést. Tehát ők sem sokat tudtak beleszólni. Ő is hasonlóképp érzett, és kicsit idegesítette, hogy eddig egy épeszű javaslata sem volt. A fiúk kiléptek és utat engedtek nekik. Jéé... honnan szerezte azt az öltönyt Hiroshi? Kicsit talán nagy rá, de nem is olyan rossz.

Hayate vetett egy futó pillantást Eizanék párosa felé, majd visszafordult a többiekhez. Azaz fordult volna, mert hirtelen visszakapta a fejét. Az az öltöny... Miért van ez rajta...?! Már nyitotta volna a száját, hogy odaszóljon valamit, de végül mégsem tette. Már úgyis mindegy, nem? Csak azért, mert őt nem fűzik kellemes emlékek az adott ruhadarabhoz, azért Hiroshi még viselheti, ha már rátalált. Ő úgysem tartott rá igényt, pedig jelen pillanatban nyugodtan az örökségének nyilváníthatná. Nem, nincs rá szüksége...

- Szóval, akkor hogy kell vezetni ezt a vackot? - toppantott türelmetlenül Nobu. Közben alig észrevehetően közelebb húzta magához Namit. Istenem, nem veszi észre magát? Nem kéne ilyen látványosan bámulnia Eizanék után...


Natsuki örömmel dőlt végig újra az ágyon. Most már végre tényleg aludhat! És fel sem kel míg ki nem kötnek... Bár az se túl sok idő 3-4 óra maxiumum, inkább csak három. Istenem, mikor aludhat végre végig egy normálisabb időintervallumot?!
Látványosan beljebb húzódott és Eizanra mosolygott.
- Köszönöm, hogy mindig vigyázol rám! De azért most már te is pihenj, oké? Biztos rád is rádfér, még ha nem is látszik meg rajtad.

- Bármily meglepő, de még nem vezettem ilyet - Hayate elgondolkodva vizsgálgatta a műszereket. - Legfeljebb elképzelésem van róla, de azért nem kockáztatnék. Shinji már rájött arra, hogyan megy hátrafelé, nem? Talán előre is megy majd neki.
Várakozón tekintett a srácra. Ha nem segít, akkor legfeljebb nekiáll ő próbálgatni. Egy kocsit még úgy ahogy el is vezetne, de egy hajóval inkább nem játszadozna, amíg nem muszáj.


Eizan nem sokat gondolkodott a felkínált lehetőségen. Valóban fáradt volt, érezte, hogy lassan ragadnak le a szemei. Nem is tudja, mikor pihent utoljára... Frissen visszaszerzett hátizsákját a másik ágyra hajította - még jó, hogy a többiek elhozták a parton maradt cuccokat a csónakkal -, és jólesően dőlt végig az ágyon.
- Most az egyszer hajlok az ötletre - mosolygott Natsukira, és magához ölelte a lányt.

Shinji sértődötten húzta fel az orrát.
- Oldjátok meg! Amikor próbálkoztam le lettem állítva, most tiétek a terep... - közölte, azzal faképnél hagyta a csapatot, s Hiroshiékat megkerülve a kabinok felé ment. Bunkóság vagy sem, ő most egymaga kisajátít egy szobát. A többiek meg aludjanak a fedélzeten, kit érdekel...
- Beképzelt fasz... - sziszegte Nobu alig hallhatóan, de Nami még azt is érezte, ahogy megremeg a dühtől. Nyugtatóan tette a kezét a fiú karjára.
- Ne húzd fel magad miatta - suttogta halkan. Érdekes, hogy most ő az akinek figyelmeztetnie kell Nobut, hogy ezzel a sráccal nem kell foglalkozni, és nem fordítva.

Natsuki lehunyta a szemét. Furcsa, nem érezte túlzottan zavarban magát, hogy együtt alszik Eizannal. Talán már túlzottan hozzászokott az ilyesmihez. De nem is... Nem ehhez szokott hozzá... Ez most egészen más... Sokkal megnyugtatóbb érzés volt. Még ha a fiú alszik is, mégis biztonságban érezte magát, mégis úgy tetszett, igenis vigyáz rá. Korábban ilyesmi sosem volt. Csak 'ottragadt' éjszakára. Hát csak nem illik egy lányt hazazavarni... Majd korahajnalban...

- Mily meglepő... - mondta halkan Hayate. - Nos akkor lássuk... Esetleg valaki, aki egy kicsit ért hozzá? Vagy valakinek van esetleg valami elképzelése? Mert akkor átengedem a terepet és nem állok neki bőszen próbálkozni.
Haruka kérdőn nézett Tatsuya felé. Innen közelebbről nézve nem sok ötlete volt a gép működtetéséhez. Amúgy is még kicsit szédült a magaslati levegő miatt, nem sok kedve volt még ezzel is szórakozni.
Tatsuya érdeklődve lépett közelebb a szerkezethez. Hátööö... ott egy kar, meg egy izééé... gomb... Meg még egy kar, meg még néhány apróság. Na most ezzel mi jót lehet kezdeni?
- Lehet, hogy mégiscsak próbálgatnunk kéne. Például mivel indította be Shinji előbb a motort?

Nobu óvatosan - hogy még csak véletlenül se, hozzá se érjen bármihez - elmagyarázta mikhez nyulkált nemrégiben Shinji.
- ... de ha lehet, én inkább csak hátulról asszisztálnék - tette aztán hozzá és gyorsan odébb is húzódott.
- Magyarul belepofázol, ha már nagyon unatkozol? - nevetett fel Nami.
- Pontosan! - vágta rá a fiú.

Kazushige ha tehette volna, legszívesebb karba tett kézzel, mogorván meredt volna Hayatére. Így viszont csak egy rosszalló pillantásra futotta. Ennyit a pihenésről.
Maga sem értette, miért kezdett hirtelen szimpatizálni csapattársával. Hiszen az elején még a hideg is kirázta tőle, a sivatagban meg egyenes frászt kapott, mikor megjelent. Biztos csak a hála teszi. Mert hogy valaha is rendes barátok lennének, azt nem nagyon hitte. Akkor inkább már Hiroshi és Ichiro, velük még beszélgetni is lehet.

- Na jó... - sóhajtott Tatsuya. - Szóval ezeket birizgálta. Mi lenne, ha megpróbálnám mondjuk... ezt...?
Ám semmi sem történt, legalábbis semmi, ami látható.
- Próbáld először talán azt a valamit... - próbált legalább szóban segíteni Haruka.
- Ezt? - mutatott a fogantyúra Tatsu. - Rendben, de ha elszúrom, rád kenem!
Nagyon lassan húzta meg a kart... mire a motor engedelmesen felbúgott.
- Na látod! - mosolygott elégedetten Haruka. - De a többi már a te dolgod.
- Ehh, kösz, nincs is ennél nagyobb vágyam.

Eizan érezte, hogy légzése lassan lelassult, ahogy kezdte elnyomni az álom, szíve mintha mégis gyorsabban dobogott volna. Natsuki mellett alhat... Mikor gondolt ő arra, hogy egyszer itt tart majd? Annyira félreismerte a lányt, sosem gondolta volna, hogy mellette köt majd ki. Ezalatt a két nap alatt egy teljesen új Natsuki képe alakult ki benne. És micsoda irónia, hogy pont őt kereste a játék elején, azért hogy... most mit szépítsük? Hogy megölje. Most pedig itt fekszik mellette. Ez pedig határozottan sokkal kellemesebb.

Tatsuya hosszú percekig csak meredt az előtte lévő kapcsolótáblára és a következő lépést fontolgatta. Közben egész jól kezdett már besötétedni. A fene, sietnie kéne, amíg még lát valamit, mert nem akar próbálgatás közben túl közel kerülni a parthoz. Gyerünk már...
Ezután próbák hosszú sora következett. Tatsuya jó ideig szenvedett még az irányítás elsajátításával, közben az sem segített helyzetén, hogy csak úgy záporoztak rá a "jó tanácsok" Haruka részéről. Vagy negyed órába, húsz percbe biztosan belekerült, míg nagyjából képet kapott a dolgokról. Szóval ez az előre, ez a hátra, ez a sebesség... melyik is a megállás? Á, meglesz. Mi van még... Ehh... lövegtornyok? Arra talán nem lesz szükség, de akkor sem kéne a többiek felé fordítani. Valamiért mintha nekik sem tetszene az ötlet...
Na jó, ennyi talán elég is lesz. A navigálást meg majd valaki más megoldja, ő már így is kitett magáért.

Benawi figyelmesen szemlélte Tatsuya bajlódását, de amikor már minden rendben ment Yuukához fordult.
- Ideje lenne nekünk is lepihenni - mondta neki. - Biztos nagyon fáradt vagy...
Óvatosan megfogta a lány kezét.

Nami figyelve a többiek tevékenykedését egyre jobban kezdte élvezni a dolgot, hű nem is olyan bonyolult... Nobuval ellentétben ő már egyáltalán nem idegenkedett a hajóvezetéstől, így mikor Tatsuya közölt,e hogy neki ebből ennyi elég is lecsapott az alkalomra. Nobu mogorván húzta össze a szemöldökét.
- Egy lány vezesse ezt a bazi nagy hajót?
A megnevezett erre szúrós szemekkel nézett rá, aztán vissza is fordult. Még, hogy lány... Akkor bezzeg ezt nem zavarta, mikor Haruka lett felküldve a műholdas cucc kiiktatása miatt... Hehh...

Yuuka bólintott, és követte Benawit a kabinok felé. Vajon ha most mindketten elalszanak, enyhülést hoz majd számukra az álom? Főleg Benawinak, az ő lelki sebe még friss. Ha az álmokba menekülnek, nyugtot lelhetnek? Legalább csak egy kicsit...

Haruka már fontolgatta, hogy visszavág NObunak egy csípős megjegyzéssel, de úgy gondolta, Nami tekintete épp elég volt a srácnak. Így jártál, Nobu. Legközelebb figyelj, mert utána majd engesztelheted ki. Ekkor egy kéz érintését érezte a karján.
- Nem fázol? - hallotta Shouri hangját. - Talán jobb lenne, ha mi is bemennénk és lepihennél kicsit.
- Jól vagyok, tényleg - felelte Haruka. - Meg a többiek lassan úgyis elfoglalják a kabinok nagy részét. Ha meg nagyon fáradt leszek, úgyis elalszok akár még a konyhában is. Most inkább... csak nézzük egy kicsit a hullámokat, jó?
Shouri nem szólt semmit, csak Haruka társaságában a korláthoz lépett. Hogy háborog a víz. Vajon mikor jönnek rá a kormánytól, hogy átverték őket? Talán már úton is vannak, csak nem tudnak róla. Na az még érdekes lenne, belefutni egy másik hadihajóba, vagy hasonló jó dologba.

Natsuki álmatlanul feküdt. Különös. Annyira fáradt most mégse tud... Holott az előbb olyan könnyen ment. Nem mert megmozdulni, nehogy felébressze Eizant. Alszik egyáltalán? Óvatosan nyitotta ki a szemét. Hát... Úgy tűnik. Vagy legalábbis pihen. Csukva a szeme és egyenletesen lélegzik. Kíváncsian szemlélte a fiút. Az alvó emberek olyan érdekesek... Olyan őszinték. Milyen helyes így! Te jó ég! Ezelőtt sose gondolta Eizant helyes srácnak, de most... így... igenis jól néz ki! Hova tette eddig a szemét?! Méghogy közönséges...

Tatsuya kezdte érezni, hogy most egy ideig nem lesz rá szükség. Mindig volt egy-egy ilyen kis fellángolás, mikor némileg a csapat segítségére volt, utána hosszú ideig megint semmi. Valószínűleg most is így lesz. Körbenézve látta, hogy a többiek egész jól elfoglalják magukat, és nem nagyon tekintgetnek felé. Nobuék a kormánynál, Hiroshiék elvannak, többen már alszanak, Hayate lehunyt szemmel támasztja a falat, Daisuke... na, őt hagyjuk..., Harukáékat meg szintén nem lenne szép zavarni... Várjunk csak... Pillantása az ajtó mellett ücsörgő Kentára esett. Csak így egymagában? Korábban pedig mintha beszélni akart volna vele.
- Boldogíthatlak kicsit? - lépett barátja mellé. - De ha nem, akkor majd csak találok valami elfoglaltságot...

Kenta ijedten kapta fel a fejét.
- Jah... persze, gyere csak... - nyögte ki. - Bocs, kicsit elgondolkodtam... Már meg is oldaottáktok a... mindent...?
Mint aki mély álomból ébredt úgy forgatta a fejét. Jah... Megy a hajó... persze... Micsoda idióta vagyok... Megint...

Tatsuya gyors küzdelmet vívott sérült lábával, mire sikerült Kenta mellé ülnie. Barátja most olyan... furcsa volt.
- Jól vagy? - kérdezte tőle halkan. - Látom téged is lefárasztott ez a nap.
Akaratlanul is a parton Midori és Kenta közt lejátszódó jelenet jutott eszébe és zavartan nézett maga elé. Lehet, hogy ez a baja? Ennyire a szívére vette...

- Jah le... - motyogta. - De jól vagyok... - tette hozzá gyorsan, s végignézett Tatsuyán. - Neked meg nem elég az a recés szar a játék elejéről, még a lábad is... Én egész jól megúsztam. De ezt nem sokan mondhatják el magukról. Szerencsés vagyok. Nagyon...
Valahogy most mégsem tudott ennek örülni.
- Pedig körülbelül mindent elbénáztam, amit lehetett. Hát igen. Marha nagy szerencsém van... - nagyot sóhajtott. - Bár talán egy kis ésszel mégis jobban jártam volna. Nagyon feltűnő volt már, hogy Midori kerül engem, igaz? Csak egyedül... én nem vettem észre... Nem is tudom, annyira... szerettem volna, ha... visszakapjuk a régi Midorit. Képtelen voltam leállítani magam. Megérdemeltem... De most... mégsem tudom mihez kezdjek...

Tatsuya tanácstalanul harapta be a száját. Kenta tényleg nincs jól, de nem fizikailag. Hát mégis Midorinál kötöttek ki, de ez szinte elkerülhetetlen volt.
- Nekem sem tetszik ez az új énje... - szedte össze magát. - Olyan, mintha... nem is tudom... mintha egy teljesen más ember birtokolná a testét. Csak próbáltad előcsalni a régi Midorit, és meg is értem. Titkon reméltem, hogy talán sikerülhet... Tényleg, hol van most? Mióta itt vagyunk a hajón, szinte nem is láttam. Bement volna az egyik kabinba...? - elgondolkodva igazította meg szemüvegét. - Nem tudom, mi lesz így vele...

Kenta megrázta a fejét.
- Nem tudom. Kivételesen most én se - ijedten kapta fel a fejét, de aztán próbált nyugalmat eröltetni magára. - De... - kínosan felnevetett - Nem tűnhetett el a hajóról igaz? Ehh, biztos valahol benn van... Tényleg muszáj lesz abbahagynom. Ahogy te is mondtad, nem tudom mi lesz így vele, de... Nem akarja, hogy beleártsam magam a dolgaiba. Semmit sem akar tőlem. Végig csak hülyét csináltam magamból! - fakadt ki ingerülten. - Féltem őt, és... nem akarom, rohadtul nem akarom, hogy baja essen, de a francba is én mindent megtettem! Már nem tudok többet, már... a fenébe az egésszel, elegem van! Hogy csak állandóan sérteget, hogy... mindennek van határa! És egy dolgoban igaza van. Ez már nem az a Midori, aki nekem tetszett. Ő... talán... talán már "meghalt", és nekem ez a hisztis kis fruska nem kell... És tudod mit...? Ha ezt akarja, hát... csinálja ki magát, de engem ne rántson magával!
Halk nyögés hallatszott, mire felkapta a fejét. Elkerekedett szemmel nézett a lányra. Na ne... Kellett a francba kívánni a szerencséjét, most az is jól otthagyta... Ilyen is csak a filmekben van!
Ő teljesen ledermedve állt, s csak nézett a fiúra. Bizonyára nem akarta elhinni, amit az imént hallott. Kenta tétován szólásra nyitotta a száját, de aztán csak elkapta a fejét. Minek magyarázkodjon? Az igazat mondta... Így gondolja, nem fog mást mondani, ha meghallotta sem... Ideje ráébredned, hogy nem fair, amit művelsz!
Akkor sem nézett oda, mikor hallotta a gyorsan távolodó lépteket. Valahova a kajüt mögé futhatott...
Kenta feszülten mustrálta a padlót. De ha nem érdekli a véleménye... ha sose hallgat rá... ha nem számít neki egy cseppet sem... Mi volt ez a tekintet? Mért volt annyira kétségbeesett? Örülnie kéne, hogy végre lerázta. Ez volt a cél, nem?

Tatsuya kissé talán kezdett kétségbeesni. Ne, ne, ne! Most belepottyant az egész közepébe, az első sorból figyelhette az egészet, de... a francba már, ez így nem jó! Furcsa késztetést érzett rá, hogy a falba verje a fejét. Tessék, már kezd becsavarodni... Még mindig nem tudott semmit sem reagálni, ezért inkább elfordította a tekintetét... hogy a következő pillanatban Harukáék összefonódó alakján akadjon meg a szeme. Gyorsan visszakapta a fejét. Na tessék... És Kentának most mi a jót mondjon ezek után? Hogy menjen utána, vagy hogy ne menjen? Vagy menjen ő maga? Nem tudta eldönteni, hogy Midori a legrosszabbkor, vagy esetleg épp a legjobbkor érkezett-e.
- Öhm... én... - minél előbb igyekezett feltápászkodni - azt hiszem, megkeresem a mosdót...
Rendkívül ügyes... ilyen átlátszó egy kifogást!
- Azért... egy idő után talán rá kéne nézni... - tette még hozzá. - Új Midori, vagy sem, de azt azért nem szeretném, hogy ilyen labilis idegállapotban a vízbe vesse magát, vagy valami...
Lehet, hogy mégis inkább a lány után kellett volna mennie, de... mit mondott volna neki? Vigasztalni eddig sem nagyon tudott, emberek lelkére beszélni pedig még annyira sem. Na, ő is jól össze lett rakva...

Kenta továbbra is konokul bámulta a padlót. Nem nézett sem Tatsuya, sem Midori után. Mit tehetne most?! A francba is.. Még hogy menjen utána... Ha most utánamegy, azt nem köszöni meg a lány... Most ő sincs épp a legjobb idegállapotban. Mégis mit képzel ez a lány?! Velem bármit megtehet?! Aztán mint a hülye rohanok utána, persze... Nem Midori... Edd meg, amit főztél... Ha... ha most... valami hülyeséget csinálsz... Komolyan mondtam, amit az imént hallottál. Már... már úgyis elvesztettelek. Nem történhet rosszabb...

Midori zaklatottan zihálva ült le a földre. A fiú utolsó szavai vadul visszhangzottak a fejében. Holtan akar látni… Még ő is… Még ő is… Engem már mindenki… így már mindenki… gyűlöl… Nami is… Kenta is… Mindenki, aki valaha talán…
Megrázta a fejét, s igyekezett lenyugodni. Nem, nem! Ezt így nem lehet… Szedd össze magad! Ezt gyűlölik benned, ezért gyűlölnek…
Hátra feküdt a hajó padlóján. Semmi baj… Nyugalom… Még nincs vége… Nem lehet vége… Vagy…? Talán úgy jár a legjobban? Mit kéne tennem Tesshin? Te mit tennél? Egyáltalán… te mit akartál? Te is azt akartad, hogy meghaljak, igaz? Te is kimondtad. Te is ugyanúgy, mint Kenta… De miért? Régen olyan jól megvoltunk. Ami most zajlik… Azt legalább értem… De téged… Téged nem. És megbolondulok így… Tudnom kell… Mit tettem ellened Tesshin?!
A csillagokat nézte, mintha azok választ adhatnának a kérdéseire. De… a csillagok ugyanúgy nem beszélnek, ahogy a halottak. Soha, de soha nem fogom megtudni, hogy Tesshin szeretett-e engem. Hogy mért hagyott életben… Megzavarta valaki, bűntudata volt, vagy… sajnálta volna, ha meghalok? És mire gondolt, amikor haldoklott? Tudta, hogy én élek, mert hagyott… örült vajon neki? Hogy akár túlélhetem? Kit akart nyertesnek, ha az nem ő? És… mért veszített? Tesshin jól harcolt, ijesztően jól! Ő sem gyenge mégis ellene… ellene nem csak azért volt nehéz harcolnia, mert szereti… Mért vesztettél akkor? Veszíteni akartál? Feladtad? Meg akartál halni? Miért…? Himeno miatt, vagy… miattam? Bár megbíztál volna bennem, bár kiöntötted volna nekem a lelkedet! Nem hagytam volna, hogy ez legyen a vége… Hogy ennyire szenvedj… Testileg és lelkileg is. Ha elmondtad volna nekem… én… én talán még Himenot is elfogadtam volna egy idő után. Mért vágtál bele úgy a játékba, hogy nem is kerestél engem?! Vagy… kerestél… csak én egész máshol voltam? Én Kentáékkal lógtam… Igen… Én voltam az, aki nem kerestelek. Csak már amikor késő volt… Elárultalak… Én. Nem pedig te engem…
A lány megborzongott. Hiába rágódik ezen, ha beleőrül se kap választ már soha… Soha, mégse tud nem rá gondolni minden percben.
„Van, hogy már megőrjít a sok miért, és semmi másra sem vágysz, csak hogy ne kelljen belegondolnod, mik történtek, az elmúlt napban…”
Igaza volt. Midori beleborzongott a gondolatba, de Shinjinek… igaza volt. Bármit megtett volna, csak hogy felejthessen egy kicsit…
Megfeszítette az izmait, hogy felkeljen, de ekkor valaki lezuttyant mellé. Meglepve fordította oldalra a fejét.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte megszeppenve. Alig egy órája még annyira haragudott rá, de most inkább csak félt. Amit hallott az már túl sok volt. Túl sok… Kenta nem nézett rá. Csak a csillagokat figyelte, mint imént a lány.
- Megpróbálom a te szemeddel látni a világot.
A lány megilletődve pislogott.
- Az én… szememmel?
A fiú először nem válaszolt. Midori kellemetlenül mozgolódott, s visszanézett az égre. Azt hitte, Kenta látni sem akarja többé… Megint megborzongott, s összeszorította az ajkát, hogy ne törjön elő belőle a sírás.
- Mit vársz? – kérdezte a fiú. Midori meglepve nézett rá, de az még mindig nem nézett a szemébe.
- Mit…? Én… nem egészen tudom.
Mire gondol vajon a fiú? Mit várok… tőle? Nem, akkor nem így mondta volna. Nem így jött volna ide. De… az előző után… Most mit akar hirtelen?! Annyira félt, hogy valami csúnya jelenet jön... megint… Igen, mindig ő kezdte… nem Kenta, de mégis… Most már ő is ideges, most már nála is betelt a pohár. Még a nyugodt, higgadt, sokat tűrő Kentánál is… Gratulálok Midori! Na ez teljesítmény!
Szeretett volna felpattanni és elrohanni. Valami csúnya beszólással, valami… De… talán ez az utolsó esélye… Igen, biztos kap a fejére, de… Szüksége van valakire… Szüksége van… rá?
Gyerünk, csak válaszolj őszintén! Talán nem lesz baj, ha… ha… csak azt mondod, amit érzel… amit igazán…
- Talán egy jelet – szólalt meg újra nagyon halkan.
- Jelet? Mire?
Midori megrántotta a vállát.
- Talán egy hullócsillagot? Hogy kívánhass?
Megrázta a fejét. Kenta úgy gyűlöli ha Tesshinről beszél, nem szabadna ezzel újra előhozakodnia… Csakhogy… az ő élete körülötte forog. Még most is… Hazugság lenne ezt letagadnia… Vagy elnyomni… Különben megint kitörik belőle… És szokás szerint rossz emberen vezeti le a kétségbeesését. Gyerünk Midori, ő meghallgat!
- Nekem csak olyan kívánságom lenne, ami nem teljesülhet.
- Csak egy dolog van, amit szeretnél? Más nem is számít az életben? – kérdezte halkan a fiú. A lány megremegett.
- Nem tudom… Van más is, de… azok nélküle mind értelmetlenek. Minden percben rá gondolok.
Kenta nagyot sóhajtott. Minek firtatná újra, hogy mért egy ilyen fiú? Midori szereti… bármit is tesz, őt fogja szeretni, még ha az nem is érdemelte meg. Gyűlölte Tesshint, hogy még holtában is tönkreteszi a lányt. Még így is el tudja intézni a halálát, mi?! Halott, de még így se győzheti le! Még így se mentheti meg tőle Midorit. MIÉRT?!
A lány felült.
- De te azt kívántad, hogy haljak meg, mit keresel most itt?
A másik szinte felpattant.
- Nem, én… Dühös voltam, nem gondoltam komolyan! Valójában én minden percben attól rettegek, hogy meghalsz…
Midori félve pillantott a fiúra, aki most már végre őt nézte.
- Mért gyűlölsz engem ennyire, Midori? – folytatta az. A lány hevesen megrázta a fejét.
- Dehogy gyűlöllek, honnan veszed ezt a hülyeséget?! – csattant fel mérgesen. Kenta lehajtotta a fejét, s a hajópadlót fixírozta.
- Mérges vagy, ha a közeledbe jövök, ha látod, hogy téged figyellek, ha vigyázni akarok rád, ha… hozzád szólok…
- Ez… nem igaz… - mondta ki bátortalanul a lány. – Igen, olykor csúnyán viselkedek veled, de csak mert… nem miattad… Feszült vagyok és… olyanokon vezetem le, akik nem érdemelnék. Te akkor is mellettem vagy, ha én csak bántalak… Hát bántalak… - megremegett. – Miért jó akkor neked mégis az oldalamon lenni?
A fiú megint felsóhajtott. Az oldalán? Ő inkább vele szeretne lenni… Túl nagy kérés, igaz?
- Mert szeretnélek biztonságban tudni. Sőt… Boldognak látni, újra. Élj, Midori!
A lány egyre nehezebben fékezte kitörni készülő könnyeit.
- De hát én sosem adtam neked semmit! Mért szeretsz engem ok nélkül?
Az ingerülten rázta meg a fejét.
- Ok nélkül senki sem szeret. Te… feldobtad a perceimet, még egy ilyen helyen is. Vidám voltál és élénk. Egy kedves, naiv kislány, aki mindenkinek segíteni akar, és… bár azt hittem egy ilyen kicsike lány gyenge ehhez, de te nem voltál az! Te végigcsináltad! Sokkal több erő van benned, mint akár bennem. Szeretem az erődet, a mosolyodat… Mért nem láthatom újra? Csak pár órát voltunk együtt, utána… Mikor újra láttalak, már teljesen megváltoztál, mégis…
- Te is olyan dolog után vágyakozol, mint én – vágott közbe Midori. – Ami már nem létezik!
- Tehát már nem is szándékozol többet viccelődni? Csípőre tett kézzel, házisárkány módjára kiosztani bennünket Tatsuyával?
Midori nagy kerek szemekkel pislogott a fiúra.
- H… házisárkány?
- Egy nagyon szerethető kis házisárkány… - mosolygott rá a fiú. Midori összehúzta a szemét. Kenta tényleg nagyon fura srác…
- És… mit kezdenél te velem, ha a te kis házisárkányod lennék…? – kérdezte alig halhatóan Midori. Kenta paprikavörös lett.
- Mi… mit kezdenék…? – hebegte. Mégis mire gondol? Hogy lehet ilyet kérdezni?! A lány csak némán nézett rá. Ó a fenébe, mért mustrálja így az arcát? Csak még jobban zavarba jön!
- Én… én… rávennélek, hogy mosolyogj… Mint régen… Mert… biztos te sem akarsz örökké, csak búslakodni.
- Nem… Nem akarok… - vallotta be a lány – Szeretnék… élni… Tényleg. De… nem tudok. Valami megszűnt, ami idekötött.
- És már nincs semmi, ami itt tartana?
A lány megrázta a fejét, Kenta legnagyobb ijedelmére.
- Ha nem lenne ilyen, már nem is lennék itt – mondta az, s a fiú kissé megnyugodott -, de… nagyon húz… a hiánya…
Kenta nem bírta tovább türtőztetni magát, hevesen átölelte a lányt.
- Ne hagyj itt engem, Midori! Szeretnék az okod lenni…
A lány elkerekítette a szemét. Ugyanazok a szavak, mint…
- Hé, ez az én szövegem! – nyögte ki a lány – Én szerettem volna, ha Tesshinnek elég vagyok én ahhoz, hogy élni akarjon…
- Nem érezhetem ugyanazt, mint te? – kérdezte a fiú csendesen. Midori belefúrta az arcát a fiú mellkasába.
- Mért érzed ezt? Mért fájna neked a halálom?
- Mert én is minden pillanatban rád gondolok. Az egyetlen lányra, akit még az életem árán is meg akarok védeni…
Midorinak nagyot dobbant a szíve.
- De… miért…?
- Hagyd már ezt abba! – csitította halkan a fiú, s még szorosabban vonta magához – Nem kell, hogy mindennek oka legyen. Mért kell neked mindent értened? Valami csak úgy… megtörténik… Még akkor is, ha… a másik oldalról nem lel viszonzásra…
A lány remegni kezdett.
- Én nem gyűlöllek… Nekem… sokat jelent, hogy itt vagy. Hogy mindig itt vagy… Tényleg. Nem értem, de… hálás vagyok – kínosan felnevetett. – Még ha nem is igazán ezt mutattam feléd… Annyira… egyedül érzem magam. De te… itt vagy és… és ez… jó… Haruka el van foglalva a saját bajaival, ott van neki Shouri is meg persze Tatsuya… Naminak meg… Nobu… és persze Natsuki is. Végre újra kezd rendbejönni a barátságuk, hát nem csuda jó? Rám… senkinek sincs ideje… és… senkinek sincs kedve, már… nincs szüksége rám senkinek sem.
- Elég már ebből a hülyeségből! – csitította a fiú, s nehéz volt, hogy ne pirítson rá csúnyán, helyette finomabb hangon közölje. – Nem csak én vagyok itt, Nami és Haruka is próbált veled beszélni, de… Te tényleg észre sem veszed? Ellöksz mindenkit magadtól a viselkedéseddel, mért csinálod ezt?!
Midori halkan felnyögött, s mocorogni kezdett a fiú karjai között.
- Nem akarom… Csak… Nem tudom… Nem tudom, mért csinálom… - rázta a fejét - Szeretnék… nem rá gondolni… - folytatta nagyon halkan. – De fáj… nagyon… hiányzik… - Érezte, hogy most már menthetetlenül megindulnak a könnyei. – És őt semmivel sem tudom pótolni… Mindig vigyázott rám. Mindig megnevettetett. Benne volt minden hülyeségemben, mindegy mit találtam ki. Annyi kis kalandot éltünk át együtt és… és… egy külön kaland volt az is, hogy a mogorvaságát feloldjam. Sokáig olyan komoly volt… meg időnként vissza is tért ez, én meg… én meg mindig csak hecceltem. Ebben annyira ellentétesek voltunk… én mindent játéknak éltem meg, ő viszont… ő sokkal felnőttebb volt. Érezte, amit én nem, hogy a dolgoknak súlya van. Észrevette a világban azokat a problémákat, amihez én túl gyerek voltam.
Kenta némán hallgatta a lányt.
- Talán… ezért nem tudott hinni benne, hogy van más megoldás itt a Programban. Én naiv voltam, hittem abban, hogy az emberek alapvetően jók, de ő… Ő ismerte az önzést, hogy minden ember végső soron a saját életét félti… ha választania kell, mindigis az lesz az első… Hát, úgy érezte, nincs más választása… ha élni akar. És ezek szerint akart. Ki ne akarna… És… pont ezért kellett meghalnia… Ez volt a nagy bűne…
- Nem fáj, hogy még benned se bízott? – kérdezte a fiú.
- Hogyne fájna! – nyögött fel Midori – De… nem gonoszságból tette ezeket Kenta… Neki… sokkal csúnyább tapasztalatai vannak az életből. Másokat élt meg, mint te vagy én… Neki nem volt olyan gyerekkora, mint nekünk… Meg kellett küzdenie olyan dolgokkal, amivel mi soha nem is szembesültünk.
A fiú nem tudta, miről beszél a lány, de nem faggatózott. Valószínűleg semmi köze hozzá.
- De… végülis tévedett, nem igaz? Kijutottunk.
- Igen… - felelte halkan, és nem túl boldogan a lány – Ki…
Midori elengedte a fiút, s kicsit elhúzódott tőle, csak hogy a szemébe nézhessen.
- És hova megyünk most Kenta? Egy csapat gyerek… Akit üldöz a kormány… A végén úgyis meghalunk… Ha végigjátszuk, legalább egy ember…
- És szerinted ő boldog lehetett volna?! – csattant fel Kenta – Hát én a magam részről úgy vagyok vele, hogy ha mind meg is halunk, legalább nyertünk… napokat… együtt. És barátokat. És… győztünk magunk felett. Azt mondtad, a saját életed a legfontosabb, de… Nem mindannyiunknak volt az… Hát Ichiru? Ő tudta mit csinál, mégis… Meghalt. Hogy Benawi élhessen. És Kaori? Kockára tette az életét, hogy Nami élhessen, szerinted megbánta? És te? Te is végig kockáztattad a sajátod. És a szavaid alapján… meghaltál volna Tesshinért, nem?
Midori lassan és kicsit bizonytalanul, de bólintott.
- És én is érted… - tette hozzá a fiú, s megsimította a lány arcát. Midori lehunyta a szemét, s élvezte az érintést. Milyen finom, olyan jó, hogy Kenta így törődik velem. Tényleg… - ezalkalommal, ő simult hozzá a fiúhoz – élvezem, ha a közelemben van… Sebesen szedte a levegőt.
- Vigyázok rád, ha engeded… - mondta neki halkan a fiú.
- Engedem… - lehelte halkan a lány, aztán félve tette hozzá – Szeretném…
Kenta védőn ölelte át a lányt.
- Nem engedlek el, míg nem fogsz újra mosolyogni… - súgta neki.

Hát jó... Mit is keresünk? Valószínűleg egy kissé félreesőbb ajtót, ami rejt valami fürdőszobaféléhez hasonlatos helyiséget. Eleinte csak ürügynek szánta, de utána egész hamar rádöbbent, hogy tényleg ki kellett mennie. Egyszerűbb lett volna olyanokat kérdezni, akik már körülnéztek a hajón - ehh, például Harukát... - de ők bizonyára most sokkal elfoglaltabbak.
Találomra benyitott egy ajtón. Nem, ez csak egy kabin. Akkor talán... az? Nem, itt csak takarítószerek vannak... Várjunk csak? Itt még van egy ajtó befelé.
Nah, remek. Meg is van. De ezen nincs semmi kallantyú, vagy valami. Csak nem nyitnak rá...

Daisukében egyre erősödött az az érzés, hogy a többiek talán nem kedvelik igazán. Na, vajon miért... Nem mintha szeretné, hogy kedveljék, ő sem kifejezetten rajong értük. Csak azért mégis... Azelőtt legalább Himenoval elvolt, és a maga módján még jól is érezte magát. De most? Most le se szarják. Átsiklik rajta a tekintetük, akárha ott sem lenne. Bakker, Himeno... miért kellett meghalnod és itt hagynod ezek között? Meg ez is, ez a menjünk külföldre vagy mi ötlet. Mégis hogyan akarják kivitelezni? Mindegy, ha bukni látszik a dolog, majd szépen leválik és eltűnik az emberforgatagban. Talán ki lehet vitelezni...

Nami és Nobu hosszú ideig szótlanul ácsorogtak egymás mellett, míg végül a fiú meg nem törte a csendet.
- Nem vagy fáradt? Szívesen át veszem
- Nem - rézta meg a fejét a lány. - Inkább neked kéne aludni menni, a szigeten semmit sem pihentél.
- Ugyan már, ez nem igaz! - mosolygott Nobu. A lány szúrós pillantást vetett rá.
- Hát amíg én ébren voltam biztos nem. És ahogy ismerlek addig sem aludtál, amíg én. Persze, amjd hogy vlaki álmunkban lepjen meg... Te pont az ilyen baromságokra lennél hajlamos.
Nobu csak tovább mosolygott.
- De pihenni pihentem - felelte. A lány nagyot sóhajtott.
- Ne akard, hogy erőszakot alkalmazzak, sipirc aludni!
Nobu hanyagul megrántotta a vállát.
- Úgy sincs már szabad kabin. Ha mégis akkor meg... lányoké az elsőbbség... Ott van még Haruka is meg kijött Midori... Én elalszom a fedélzeten is...
- Akkor hajrá - vágta rá a lány. Nobu halkan felnevetett, s hátát megtámasztva leült a padlóra.
- Nem vagyok álmos - közölte a lánnyal. Az nem válaszolt, csak figyelt előre. Nem mintha ebben a sötétben sok mindent látna. Csak neki nem menjenek valaminek, basszus... A kivilágított partot kerülik, a szigeteket kerülik, szóval mindent ami fény... De ha van itt valami kiemelkedő szikla, vagy... Még csak egy hajótörés hiányozna...

- Esetleg valami... javulás...? - kérdezte már előre félve a választól Hiroshi.
- Én... nem is tudom... - nézegette felkötött karját Kazu. - Néha azt hiszem, hogy van. Azt hiszem, hogy minden rendben lesz, hisz az előbb is megmozdult az ujjam. De utána.. mindig kiderül, hogy csak érzéki csalódás. Hogy pusztán szeretném, hogy megmozduljon, de cseszik rám. Nem tudom, tényleg nem...
- Nem akarsz esetleg lepihenni? - Ichiro közben gyors pillantást váltott Hiroshival.
- Nem. A ligetben pihentem kicsit, most nem akarok aludni.
- De ha kikötünk, lehet, hogy egy ideig megint nem lesz nyugtod - próbálkozott azért Hiroshi.
- Tudom. Tudom, de... most nem hiszem, hogy egykönnyen el tudnék aludni.
Tényleg ennyi? Többé már nem számíthat az egyik kezére? Nem, még mindig nem tudja felfogni.

- Kicsit... Hideg lett, nem... - szólalt meg halkan Midori.
- Ühm, de... - bólintott Kenta. - Bemenjünk?
A lány idegesen harapta be a szája szélét.
- Vagyis... - javította ki magát gyorsan a fiú. - Menj csak be nyugodtan...
- Nem, nem az... - rázta meg a fejét gyorsan Midori.
- Semmi baj. Menj nyugodtan. Pihenj le.
A lány megint megrázta a fejét.
- Igazából már nem vagyok fáradt. Azért én elég sokat aludtam eddig is... Csak egy kicsit fázom, ennyi. De nem számít. Te viszont szinte semmit. Menj inkább te... - mikor látta Kentát, hogy tiltakozni akar folytatta - Menjél már! Ne udvariaskodj állandóan, tényleg... A hátsó kabin szerintem még üres. Onnan jöttem ki, nem hiszem hogy addig bement valaki. Aludj egy kicsit te is...
- Biztos, hogy nem akarsz te menni? - kérdezte a fiú, ahogy lassan felállt. Midori a fejét ingatta. - Hát jól van... Azért vegyél valamit magadra, gyere...
Midori félénken követte a fiút. Mit fognak szólni a többiek, ha Kentával együtt ltják bemenni? Jajj... Haruka felé pislogott mielőtt belépett.

- Mi az? - vonta föl a szemöldökét Shouri Haruka arckifejezését látva. - Olyan... érdekes arcot vágsz.
A lány mintha ettől magához tért volna, arcát lassan visszafordította a fiú felé.
- Huhh... - nyögte Haruka. - Az előbb jól láttam itt Midorit és Kentát elhaladni... egymás mellett, békében...?
- Aha.
- Bakker, már azt hittem, a szemem káprázott. Ezen most... meglepődtem.
Shouri csak vállat vont, és ismét a hullámokat nézte.
- Át kellett volna öltöznöd - szólalt meg. - Lehet, hogy nagyjából megszáradtak a ruháid a szaladgálástól, te talán nem kellett volna kockáztatni egy betegséget. Bár most már mindegy.
- Nyugi, nem lesz semmi bajom - mosolyodott el a lány. - Tényleg nem.
- Ajánlom is - bólintott Shouri. - Különben velem gyűlik meg a bajod.

Midori zavartan kutorászott a szekrényben, míg Kenta az ágyra leülve figyelte őt. Jajj, miért néz?! Ez így olyan zavarbaejtő...
- Hű.. ezek... nagyon nagyok... - motyogta.
- Hát igen - felelte a fiú. - Még Natsukin is furán mutattak.
Midori előhalásott egy zubbonyt, s felvette.
- Hát... - pislogott Kentára. - Végülis a célnak megfelel.
A fiú elnevette magát.
- Tényleg egy kicsit nagy.
Midori kibujtatta a kezeit, és inkább csak hagyta, hogy a vállán legyen a ruha. Tényleg annyival hosszabb, h így haszbnálni se tudja a kezeit... Jó ég, az összes katona ilyen magas volt? Fel se tűnt neki...
- Na jó, én... megyek... - szólalt meg, miközben a füle mögé igazította a haját. - Jó éjt!
- Jó éjt - biccentett a fiú. - Azért pihenj majd te is.
A lány bólintott, aztán kiement. Na jó, ideje, hogy mást is boldogítson a társaságával...

Hayate kinyitotta szemeit. Nami eddig egész jól vezette a hajót, remélhetőleg később se lesz baj. Majd talán csak a kikötésnél. Még többen idefent voltak. Vajon van még üres kabin? Nehezére esett beismerni, de tényleg fáradt volt. Most úgysem tud mit csinálni. Egy kicsit, egészen kicsit lepihenhet. Megindult befelé, és szinte rögtön szembetalálkozott a kifelé igyekvő Tatsuyával. Félre is állt, és hagyta elmenni a fiút, majd csak ezután lépett a folyosóra. Egy hely valószínűleg még nem foglalt.

- Mindjárt jövök - állt fel hirtelen Ichiro és Hiroshit is magával rántotta. - Csak elküldöm aludni ezt a jómadarat. Biztos nem jössz, Kazu?
- Nem... - csóválta fejét a kérdezett.
- Hé, mi az, hogy elküldesz aludni? - fakadt ki Hiroshi. - A francot vagyok álmos, hallod?
- Ja, bár inkább látom. Gyönyörűen le vagy amortizálva. Annyira, hogy látni sem bírom.
- Neee már!
- De, és kuss. Akkor mindjárt jövök - még egyet biccentett Kazunak, majd magával rángatta a tiltakozó Hiroshit. Nem is foglalkozott társa panaszáradatával egészen addig, míg hallótávolságon kívül nem tudhatták Kazut.
- Nagy gáz van - mondta ekkor Hiroshinak. - Az előbb Kazunak hívtam, és le sem cseszett érte, de még csak ki sem javított. Mit gondolsz... tényleg lebénult a karja?
- Nem tudom... - sóhajtott Hiroshi. - Remélem, hogy nem. Te is tudod, hogy imád varrni.
- Tudom, de lehet, hogy már csak imádott. Majd kiderül, mit hoz a holnap. De te most tényleg elmész aludni.
- Ó, a szarba már... És gondolom esélyem sincs az ellenkezésre?
- Eltaláltad. Legfeljebb addig rugdoslak, amíg ott nem maradsz az ágyon. Én a helyedben a békés megoldást választanám és már húznék is aludni.

- Hahó! - rohanta le Midori Harukáékat. - Frissen és fitten éjnek éjvadján? - kérdezte mosolyogva. Höhö... Shourinak mindjárt jön az az "eddig voltunk kettesben" feje. Hát igen, eltaláltad... Úgyse hagylak békén benneteket! ^^ Shourinak még úgyis jövök eggyel a nyilakért... Nem felejtettem ám el...
Gyorsan elkapta a fiúról a tekintetét, s inkább Harukát figyelte.

- Hát a frissen és fitten talán kicsit túlzás, de még elvagyunk - felelte visszamosolyogva Haruka, de gondolatai máris a nemrég látott Midori-Kenta jelenet körül forogtak. Nos, Midori? Felhozod magadtól, vagy majd nekem kell kiszedni belőled valahogy? Lehet, hogy mégiscsak igényt tartasz a trófeára? - És te? Ezek szerint te sem vagy túl álmos.
Jajj, ez a párbeszéd így olyan... semmilyen. Most vagy el kell paterolni kicsit Shourit - megejtett egy pillanatnyi könyörgő tekintetet - vagy... vagy majd kiderül. Ám Shouri egyenlőre a helyén maradt, és csak fél szemmel figyelte Midorit.

- Nem - rázta meg a fejét Midori valóban nagyonis élénken. - Egyáltalán nem vagyok.
Közelebb lépett Harulához.
- Vége kinn vagyunk a szigetről! Szinte el se hiszem! Nem tudom persze, meddig tart ez a viszonylagos nyugalom, de... Most ki kell használni, hogy végre tudunk nyugodtan beszélgetni! - vetett egy megrovó pillantást Shourira. - Hát igen, a viszonylag itt is él...

Shouri arcán sokatmondó kifejezés jelent meg. Nők...
- Most, hogy így mondod... - kezdte a srác - azt hiszem, találtam is magamnak más elfoglaltságot, míg ti kitárgyaljátok azokat a dolgokat, amiket férfifüllel jobb nem is hallani.
Már lökte is el magát a korláttól, aminek eddig támaszkodott. De mielőtt elment, még volt ideje megejteni egy pillanatnyi vigyort Haruka felé. Az csak a fejét rázta.
- Pasik...
Most, hogy Shouri kikerült a képből, Haruka alig bírta megállni, hogy ne bombázza máris kérdésekkel Midorit. Csak türelem... A végén még nem mond el semmit sem, hadd kezdje el magától.