4. - Különös szövetségek

Sasame közben kopogás nélkül betört a fiúk szobájába. Nomiya a zajra rögvest felébred.
- Itt vannak? - kérdezte, s már pattant is fel. Sasame bólintott.
- Kik azok?
- Sayuri...
Nomiya felszisszent. Hát őt biztos nem engedik be...
- ... Akihito és Tesshin követi őket.
- Tesshin? - kérdezte értetlenül Nomiya. Sasame megrántotta a vállát - Menjünk! Nézzünk utána a dolognak...
Azzal Nomiya nyomában Sasamével elindult a lépcső felé.

- Az életemet tenném rá - felelte Natsuki - Csak az a kérdés, miylen szándékkal.
A párosra nézett. Ha miatt megtámadják őket is... A francba, nem hagyhatja!
- Eléjük megyek - mondta az ajkába harapva - Ha megtámadnak engem tűnjetek el innen! Értitek?!
Benawi nem tudta mit reagáljon. Elsősorban Yuukát akarta megvédeni, de... Elmenekülni abban a tudatban, hogy ezek közben megölik Natsukit... Te jó ég, milyen ember lenne, ha ezt hagyná?!

Ez... hogy lehet? Ha így folytatják, nem tudják legyőzni Tesshint! Szedd össze magad, Ami, te nem ilyen vagy! Nagy levegőt vett és végre elszakította tekintetét a küzdelemről. Segítenie kell! Futni kezdett a lépcső felé, de mielőtt elérte volna az első fokot, valaki megtorpanásra kényszerítette.
- Hova ilyen sietősen? - kérdezte furcsa mosollyal Hayate.
Ami dühösen meredt a fiúra. Hogyan is érthetné meg? Próbálta ellökni az útból, de az persze nem hagyta magát.
- Nem kéne betegen így megerőltetned magad.
- Eressz! Le kell jutnom, segítségre szorulnak!
Hayate megragadta a lány karját és izgatottan csillogó szemekkel visszavonszolta őt a torony széléhez, hogy a küzdőkre tekinthessen. Hmm... kettő egy ellen... és mégis, mintha Tesshinnél lenne az előny. Ügyes. Nem tudta elfojtani mosolyát.
- Engedj el! - kapálózott a lány.
- Azt hiszed, odalent olyan sokra mennél? - ekkor vette észre Ami kezében a pisztolyt. - Nem is tudnád kezelni.
Óvatosan kicsavarta a lány ujjai közül a fegyver markolatát, és magához vette a pisztolyt.
- Hidd el, csak neked akarok jót. Nem érné meg meghalni értük.
Ami villogó szemekkel meredt a fiúra, majd végre sikerült kitépnie magát a karjai közül. Hayate... máris elárulta volna a csapatot...?
- Add vissza, segítenem kell!
- Reménytelen vagy... - sóhajtott a fiú. - Rendben, lemegyünk, de nem mész egyedül. Szedjük össze a többieket.
Ami megint elvesztette a fonalat. Egyszerűen nem tudott kiigazodni a fiún.
- Na, gyere már! - szólt vissza Hayate immár újra a lépcsőről. - Ne várakoztasd meg a lovagod!
Ami arcából kiszökött a vér. Jézusom, honnan...? Bár Hayate nem tudhatja, hogy melyik fiú tetszik neki... biztos csak azt látta, hogy valamiért - vagy valakiért - nagyon le akar menni, és magában ezt a következtetést vonta le. Mindegy, ez most a legkevésbé fontos. Futva indult a lépcső felé.

Yuuka Benawihoz hasonlóan kétségek közt hányódott. Hisz Natsuki nagy segítségükre volt, nélküle valószínűleg egyikük sem élne. És ott van Benawi is, aki biztosan nem bírná az iramot. Határozottan nézett a fiúra.
- Meg akarlak védeni, mindkettőtöket...! - bukott ki Yuukából. - Nem tudnék így elmenni, viszont... őszintén, Benawi... ha menekülésre kerülne a sor... mennyire tudnád tartani a lépést? Nem akarlak hátrahagyni...

Nomiya majdnem hasraesett, ahogy üsszeütközött a lefelé igyekvő Hayatével.
- Jó ég, mi van már?! - kérdezte a lefelé igyekvő kettőt - Hova rohantok?
- Mit akartok csinálni?! - vágott közbe Sasame. Amira nézett, aki láthatólag borzasztóan feszült volt - Mi történik lenn? Megölik Tesshint?

Benawi szenvedő fejet vágott, hogy erre a kérdésre válaszolnia kell, de azért erőt vett magán.
- Utolérnének engem... Nem tudnék most rohanni. Sem ilyen terepen, sem máson. De nem maradhatsz velem Yuuka! Nekem már mindenképp mindegy, te nem sérülhetsz meg, hallod?
Natsuki dühösen igazgatta a haját. Csak vesztegetik itt a drága időt Kaoriék meg egyre közelebb kerülnek.

Látva, hogy Ami nem fog válaszolni, végül Hayate szólalt meg.
- Tesshint? - Hayate arcára ismét kiült elégedett mosolya. - Én inkább úgy láttam, neki áll jobban a szénája. Amúgy... lemegyünk és segítünk nekik - hogy kinek, az még eldől útközben. Hogy döntötök, jöttök, vagy inkább csak föntről szemlélitek az előadást?

Kazushige még mindig nem hallott semmit, ezért óvatosan benyitott a szobába.
- Lányok...? - suttogta halkan. Kissé jobban kinyitotta az ajtót, és az egyik ágyon ébredező Mizukit vette észre. - Van egy kis gondunk... vendégeink lesznek, gondoltam szólok.

- Akkor maradunk... mindketten - Yuuka saját részéről lezártnak tekintette a vitát. - Kérlek, ne próbálj meg elküldeni, mert úgyis maradok.
Tüntetőleg szétnyitotta a kaszát és a nyelére támaszkodott.
- Én majd... - fordult Natsuki felé. - Megpróbállak fedezni, ha tudlak...

- Micsoda?! - csattant fel Sasame - Nem védhetitek Sayurit?! Te... te nem láttad - remegett a dühtől - Te nem láttad milyen ember az a nő... Rezzenéstelen tekintettel sétált el mellettem, mikor Nami megpróbált megölni. Rohadtul nem érdekli őt, hogy ki hal meg itt... Nem állhattok ki egy ilyen ember mellett!
Nomiya nem tudta mit mondjon. Ő sem szívlelete azt a kettőt. ÉS hogy lehet, hogy Tesshinnél van az előny? Beléhasított a gondolat, hogy ebbe talán nem kéne beleavatkozniuk. Meghal aki meghal, legalább kevesebb ember ellen kell megvédeniük magukat... Ez a hármas... Ezekszerint egyikükben sem bízhatnának meg. Még mindig jobb így, mintha nekik kéne megölni őket.

- Fenébe, még két ilyen hülyét... - dohogott Natsuki - Nem kéne engem féltenetek. Ha meghalok, na akkor mi van? Semmi közöm hozzátok... - tudta, hogy ezzel nem változtathatja meg a véleményük. Túl kedvesek. Mindenkiben csak a jót látják... Még benne is... Miért kell mindig téves következtetéseket levonni? Nme azért védte meg őket, hogy... - Akkor itt várjuk meg őket... - közölte végül.

Akihito támadásba lendült, hogy megtorolja az előbbi lövést, s ezalkalommal Tesshin nem tudta teljesen elkerülni, a szigony felsértette az oldalát. Újból Akihitot célozta meg, s talált is, de most már nem bírta tartani a távolságot, és Sayurinak végre lehetősége nyílt a támadásra. Tesshin döbbenten meredt a késre, ahogy belefúródott a mellkasába. Ahogy a lány elkezdte kihúzni egyszerre ő is mozdult hátrébb, de Akihito szigonya ismét elérte, s alig bírta elfojtani fájdalmas kiáltását. Összeszorított fogakkal hátrált, de nem volt ideje újra támadni, mert Sayuri felé lendült, s ha most nem is olyan súlyos, mint az előző, de újabb sebet okozott. Akihito is támadott, Tesshin, pedig nem törődve a fájó sebekkel, oldalra ugrott, s ezzel elkerülte az újabb szúrást. Újabb lövedéket küldött Sayuri felé, de a lányt csak még jobban feldühítette a találat, s közelebb ugorva kíméletlenül beledöfte a bicskát a fiúba. Tesshin hátratántorodott, s nem sokon múlt, hogy a földre zuhanjon, talán csak azért bírt állva maradni, mert észrevett a közelében egy nagyobb sziklát, s neki tudott dőlni. Így azonban sarokba is szorította saját magát... A rohadt életbe! Nem veszíthet! Nem halhat meg! Égő szemekkel figyelte ellenfeleit.

Midori lihegve rogyott le az ösvényen. Lehetetlen, hogy ilyen hamar elfogyjon minden energiája. Pedig ez történt. Úgy érezte mozdulni sem bír. Nem kellett volna ennyit szaladgálnia. Aludni sem tud, lehet, hogy az életéért kell majd harcolni, nem szabadott volna túlerőltetnie magát. Ha most Tesshin itt lenne és vigyázhatna rá! Ivott egy kis vizet, aztán végigfeküdt a földön. Olyan közel volt már a hegy csúcsához. És képtelen továbbmenni. Csak egy kis pihenés... Utána biztos jobban lesz...

Minami riadtan pislogott Kazushigére. Elaludt volna az előbb? Nem emlékezett rá mikor jött be a fiú a szobába, de azért az eljutott a tudatiáig, hogy történik kinn valami. Lassan felállt, nehéznek érezte a tagjait. Hátradőlt a falnak, és próbált rájönni mi folyik itt.
- An'tayoko-kun... Mi... Ki jött ide? Megbízhatunk benne?
Álmosan dörzsölgette a szemeit. Most jött csak rá mennyire kimerült. Vajon mitől?

- Én nem Sayurit...! - kezdte Ami, de elharapta a szót. Ha ezzel most nem árulta el magát, akkor semmivel. Beharapta az alsó ajkát és inkább tovább rohant a lépcsőn. Hayate felhúzott szemöldökkel meredt utána, majd megrántotta a vállát.
- Bocs, nem akarom, hogy csak így kinyírassa magát. Nem vallana rám, ha hagynám.
Azzal mintha mi sem történt volna, megindult tovább lefelé.

- Hát ez nem igaz... - csóválta a fejét Nomiya - Őrület. De tényleg nem hagyhatjuk, hogy baja essen. Utánuk megyek, te vigyázz a maradék két lányra!
Azzal ő is elviharzott. Sasame meg csak magában dohogott.
- Vigyázzak... fegyver nélkül... remek...

Kazushige kissé összerezzent Minami hangjára.
- Sayuri, Akihito és Tesshin. Mondjuk én ebből semmit sem láttam, csak Sasamétől hallottam, aki elég feldúltnak nézett ki. Ezek szerint minden kétséget kizáróan ide tartanak.
Mizuki is kipislogta az álmot a szeméből és körbenézett a szobában.
- Ami... hol van Ami-chan? - szinte felpattant, mikor látta, hogy barátnőjének nyoma veszett.
- Azt hiszem ő ment fel őrségbe, de nem láttam.
Mizuki felkapta a táskáját és a maradék fáradtságot is lerázva magáról kiviharzott az ajtón. Kazu még épp időben húzódott félre, hogy őt ne sodorja el.

- Cccc... Mi a francnal pattogsz ennyit?! - kérdezte a ziháló fiút Sayuri, miközben lassan közelített felé - Meg akarsz halni?
Akihito távolabbról nézte a jelenetet, nem tudta mit csinálhatna. Tesshin rájuk támadott, és ki tudja mit csinálna, ha elszalasztanák a lehetőséget. Nem tudta hát gyűlölni érte Sayurit, ha most megöli... Ő maga viszont nem akart részt venni ebben.
- A legkevésbé sem - felelte Tesshin dacosan - Mindent meg tettem, hogy túléljem... És ha most meg akarsz ölni... még ha sikerült is, mindent megteszek, hogy abba te is beledögölj!
- Hahh... Milyen nagy szavak...
Akihito megborzongott Sayuri hangjától. Lehet, hogy... komolyan gondolta azt a hátbatámadásos dolgot is? Valamit csinálnia kéne, rossz volt nézni ezt az egészet. Nem, mert sajnálta volna Tesshin, hanem mert megrémítette a lány. Sayuri csak pár lépésnyire állt meg Tesshin előtt. A fiúnak csak a szemében látszott a félelem, egyébként egyáltalán. Inkább gyűlölet sugárzott az egész testéből.
- Takarodj innen! - közölte a lány, Tesshin meglepett arcot vágott. Sayuri hideg tekintetével folyamatosan szemmeltartotta a fiút, miközben egy kicsit kilépett oldalra, hogy utat engedjen a fiúnak - Tűnés... Mielőtt még meggondolom magam...
Tesshin lassan, végig a lányt figyelve megkerülte a sziklát, aztán hátrálni kezdett. Akihito megkönnyebbülten sóhajtott. Talán túl hangosan is. Sayuri elhúzta a száját erre a hangra. Jellemző... De legalább most rájött a fiú is, hogy milyen ember a "csapattársa".

Minami a fegyveréért nyúlt, s meglepődött, hogy nem találja a zsebében. Aztán rájött, hogy már továbbadta.
- Fene, Asano-kunnál van a pisztolyom... Ideje visszakérnem, nálam van a legjobb helyen... - megelőzve Kazushige kérdéseit gyorsan hozzátette - Tanultam lőni. Ha kell... - megrázta a fejét, érti a fiú enélkül is. Elindult kifelé, s megállt a fiú mellett, az ajtóhoz érve:
- Jössz velem? Aggódom Sayuri miatt... De gondolom a többiek is mondták, hogy ő... Elég veszélyes... És... Akihitot sem tudom... Hogy mit várhatunk tőle. Tesshin meg szegény... Biztos nagy bajban van most... Siessünk!

Mire Hayate leért, már ott találta a szekrénynek nekifeszülő Amit. Egy biztos, Kazushige most nem remélhetett volna dicséretet a lánytól.
- Menj arrébb! - szólt rá Hayate, és inkább próbálta félretaszítani a bútort. Kissé hátrébb lépett és nekifutásból lökte meg a szekrényt, ami megingott, de még a helyén maradt. Rendben, most legalább tudja, körülbelül mennyi erőt kell befektetnie. Ekkor érkezett le Nomiya, aki látva a szituációt szó nélkül Hayate segítségére sietett. Ketten valahogy gyorsabban ment, és rövid időn belül az ajtó szabaddá vált. Ami remegő keze már nyitotta is a zárat.

Mizuki felrohant a tetőre, de nem találta ott barátnőjét. Lehetséges, hogy lement? Lenézett az alattuk elterülő sziklás terepre, és meglátta a hátráló Tesshint. Ezek... párbajoztak volna?

Kazushige szinte elmosolyodott. Legalább Minami nem nézi levegőnek.
- Megyek hát! Inkább, mint hogy itt várakozzak a semmire.

Sasame elképedve meredt a mellette elrohanó Mizukira. Még is, hogy vigyázzon rá, ha szemmel nem képes követni? Ezek a lányok ma teljesen bekattantak... Lassan elindult lefelé, végül úgyis mindenki ott fog kikötni, hogy nézzék mi történik. Csak ne essen bajuk... Hogy lehetnek ilyen meggondolatlanok?! Teljesen szltesett a csapat, ha most Sayuriék fogják magukat és... Bár legalább fegyvere lenne! Nem kellett volna Aminak adni a pisztolyt...

Tesshin mikor kellő távolságba ért hátatfordított, hogy eltűnjön a fákkal borított részen. Sayuri visszanézett Akihitora. Amolyan remélem most elégedett vagy arccal. Látta, hogy a fiú szemei tágra nyílnak, de nem értette az okát, s következő, amit érzett az volt, hogy valaki elkapja és hátrarántja. Így alig egy centire száguldott el egy shuriken a nyaka előtt. A megmentője lendületét egy közeli fa törzse állította meg, s ahogy az a másik valaki felfogta az ütközést úgy érezte még erősebben fonja át a derekát. Remegni kezdett. Valaki megmentette az életét! De ki? És... miért...? És... érezte hogy egészen felforrosodik a teste az erős kezek érintésétől. Aztán észbe kapott, s Tesshin felé kapta a fejét, de az már végleg eltűnt a fák közt. A kis rohadék! Hálából, hogy elengedte őt, megpróbálta kinyírni! A picsába... Tényleg nem szabad bízni az emberekben... De ez a valaki itt mögötte... Nem lehet Akihito ő... őt nézte az előbb...
Bátortalanul hátrafordította a fejét.
- Jól vagy? - kérdezte a fiú.
- Shin...ji? Én... én... azt hiszem... Köszönöm... - te jó ég, most mért dadog úgy, mint egy kislány?!

Tatsuya bágyadtan kinyitotta szemeit. Meglepve nézett körül, mikor először nem ismerte fel, hol van. Hát persze, a hegytető! De... elaludt volna? A francba! Még akkor is, ha csak elbóbiskolt, hisz szorít az idő!
Feltápászkodott a földről és magához vette hátizsákját, miközben szemeivel Kentát kereste.
- Mehetünk - mondta. - Azt hiszem, eleget pihentem.

Kaori nagyot sóhajtott meglátva az emlékművet. Mindjárt ott vannak! Jajj Natsuki, vajon mi van most veled? Ugye... igye nem fogsz elküldeni? Vagy... megtámadni? Himeno szótlanul sétált mellette. Furcsa, hogy vele tart a lány. Vajon miért... miért megy bele minden hülyeségébe?
Nyakát nyújtoztatva pislogott előre, már csak pár lépés... Natsuki az emlékmű mögött állt, nagyjából ott, ahova ma hajnalban rogyott le, mikor Himeno ellen harcoltak... Vagyis Sorano harcolt... Őket várja? Mögötte észrevette Yuukát egy kaszával?! Úristen... Mellette pedig Benawi ücsörgött egy eléggé szétszakadt pólóban mely alól kilátszott egy véres kötés színes anyagokból. Hé... az nem Sorano kendője?
Kaori megállt Natsuki előtt. Most... mit is kéne mondania?
Az ajkát harapdálva nézte a bandavezért. Vagy csak ex-bandavezér? Végülis... a banda nagy része halott... Akeno, Sorano... visszafelé mennek az időben, most ő következik... Beleborzongott a gondolatba.

Ami szinte ész nélkül rontott ki az ajtón, azután lassított. Óvatosabbnak kell lennie, hisz nem tudhatja, mi vár rá. Hisz még fegyver sincs nála, Hayate elvette tőle a pisztolyt! Muszáj bevárnia a fiúkat, mert egyedül nem sokra megy a nagy segítési hajlamával.... ez meg ki volt? Csak csak suhanást látott, ami félrerántotta a még lejjebb álló Sayurit - hogy mi elől, azt nem tudta teljesen kivenni. Először azt hitte, hogy Akihito, de ő kicsit arrébb állt. Nem, innen nem látta, ki az, pont takarásban volt.
Hayate mellé lépett és a szemét meresztgette.
- Úgy látszik, még egy vendégünk lesz....

Yuuka rámarkolt a kaszára és el nem mozdult volna Benawi mellől. Remélte, hogy nem sejtenek mögötte feleslegesen támadó szándékot, hisz direkt úgy állt, hogy azért rendesen láthatták. Visszafojtott lélegzettel figyelte, amint Kaori Natsuki elé lép és csak néznek egymásra. Te jó ég, mi zajlik most a fejükben?

- Ne siess már annyira! - mondta Kenta - Nincs a tiltott zónák közt a másik két tippünk se... Van időnk hatig... Még kicsit maradhatunk. Alig aludtál valamit... Én meg rohadt éhes vagyok... Jó ég a buszon ettem utoljára és már dél is elmúlt! Előkotorta a táskájából a kenyeret, meg a vizet is. Te nem vagy éhes?

Midori eközben erőt vett magán és folytatta az útját felfelé. Semmivel sem érezte magát erősebbnek. Mit csinál, ha nem lesznek ott a fiúk? Eddig azt hitte, mindenre képes egyedül is, de... most hirtelen olyan magányos volt és erőtlen... Pár perc gyaloglás után felért a céljához, s hangosan sóhajotott, mikor meglátta a két fiút.
- Meg vagytok ti őrülve?! - kiabált rájuk Midori, mire Kenta ijedtében félrenyelte a vizet, s köhögve próbált levegőhöz jutni.
- Mi... Midori... Jó Isten, a szívbajt hozod rám... - aztán, hogy csak Tatsuya hallja hozzátette - Mint egy ügyeletes házisárkány... Ha lenne húgom, tuti ilyen lenne... A hideg is kiráz...

Akihito a nagy izgalom közepette észre sem vette az érkezőket. Még mindig kezében a szigonnyal megindult lefelé Sayuri felé. Túlzottan be volt pörögve a harctól. Mi jöhet még most?!
- Jól vagy? - kérdezte ő is a lánytól - Te jó ég, ez nagyon közel volt!
Sayuri csak egy halk nyögéssel válaszolt, s igyekezett kibontakozni Shinji öleléséből. Lassan a másik fiúnak is leesett mit próbálkozik a lány, s lassan elengedte. Sayuri beleborzongott, ahogy érezte, hogy Shinji kezei végigfutanak a derekán. Biztos, csak véletlen volt, de... Zavartan odébb lépett Shinjitől, nem Akihito irányába, lefelé oldalazott, amerre Tesshin is eltűnt. Miért...? Miért mentette meg? Miért segített neki? Ez... ez... Akihito... aztán Shinji is... Mégis... mit akarnak?!
Ekkor látta meg a közeledő Amit és Hayatét mögöttük pedig Nomiyát. Elsápadt. Tehát Akihito, elérte a célját, de... Ő aztán nagyon nem akart ezzel a csapattal összefutni... Le akart lépni, még mielőtt... A francba... Nomiya nem lehet túl jó véleménnyel róla... Tovább hátrált.
Akihito meglepetten nézte a lányt.
- Sayuri... Mi a baj?

Tatsuyának sem sok kellett hozzá, hogy kiköpje a szájában lévő kenyeret, amit épp rágcsált. Azután igyekezett nem elnevetni magát Kenta kommentjén és végre a lányra nézett.
- Öhm... Midori... szia! Ugye... milyen szép innen a kilátás?
Nem mert Kentára pillantani, pedig sejtette, hogy a fiú érdekes fejet vághat ezt hallva. Hát még Midori...

Shouri elgondolkodva figyelte a GPS-t, de még mindig nem látott rajta semmit. Egy elágazást viszont annál inkább.
- Mit gondolsz? - fordult Harukához. Hagy hozza meg kivételesen a lány a döntést.
Haruka próbálta felmérni a két ösvény közötti különbséget, majd megnézte a térképen, melyik merre vezet.
- Szerintem... erre...
Azzal már el is indult az egyik úton, Shouri pedig szó nélkül követte.

Mikor Sayuri észrevette őket, Ami megtorpant. Most kezdett csak gondolkodni róla, hogy mihez is akart kezdeni. Lejött idáig, na és? Mit akar mondani Akihitonak? Magában próbálta megfogalmazni, de nem minden mondat tűnt értelmesnek. Főleg az utolsó kérés, ami megfordult a fejében... mit fog gondolni róla a fiú, ha meghallja? Lehet, hogy szó nélkül elsétál... és a többiek, ők nem tudhatják meg. Egyenlőre ez csak rá tartozott, meg talán Akihitora. Már korábban megszületett az elhatározás a fejében, és elég erőt érzett magában, hogy végrehajtsa. Az első lépést már megtette, de ez legyen csak meglepetés. Hamarosan úgyis eldől, hogyan tovább.

- Hülye vagy?! KILÁTÁS?! - kezét csípőre vágva visszatarthatatlanul közeledett a két fiú felé - Ugye nem akarod azt mondani, hogy a kilátás miatt másztatok fel ide, ezzel a sebbel?! - bökött Tatsuya felsőtestére, s immár a kér fiú fölé magasodott - Mi a fenét csináltok itt?!
Kenta már komolyan félni kezdett a lánytól...
- Nyugi már... Lazíts Midori...
- NEKEM CSAK ITT NE MIDORIZZÁL! Nem nyugszom meg... Magyarázatot várok - közben levette a hátizsákját és túrkálni kezdett benne. Csak nem találta, amit akart ezért lehuppant a földre a két fiúval szemben, kiszórta a földre a pár sait, míg végre megtalálta rögtönzött elsősegély dobozát és a varrós készletet.
- Tessék - rakta ki a fiúk elé - Kiszaladgáltam miattatok a tüdőmet... És most már marha fáradt vagyok, úgyhogy valamelyikőtöknek muszáj lesz felajánlania, hogy a kispárnám lesz...
Kenta erre fülig vörösödött, de Midori meg se rezzent.

Tatsuya próbálta minél kisebbre összehúzni magát a lány kitörését figyelve. Hát igen, valóban nem tűnt túl logikusnak, amit előbb mondott. Viszont itt volt az elsősegélyláda és a tű! Reménykedve húzta maga elé mindkettőt.
- Húúú... én tényleg... köszönöm. Arra viszont nem kérlek meg titeket, hogy... szóval... hogy varrjatok össze. Valahogy megoldom, csak ne nézzétek, mert az zavarna...
Igyekezett magabiztosnak tűnni, de közel sem érezte annak magát. Valóban meg tudja csinálni? Magába szúrni egy tűt, többször egymás után? Már most tudta, hogy pokolian fájni fog, de ha csak ez az egyetlen esélye a fertőzés és elvérzés ellen... mindenképpen meg kell próbálnia.

Időközben Minami és Kazushige is leértek a toronyból. Minami csak megállt, s próbálta felmérni a helyzetet, de annyira zavaros volt. Tesshint sehol sem látta ellenben itt volt Shinji is... Mi a fene folyik itt?!

- Nem vagyok egy cspatjátékos mondtam már - kiabálta oda Sayuri Akihitonak - Ennyi most már bőven elég volt belőle... És egyébként meg elérted a célod - bökött a fejével. Akihito elsápadt és hátrafordult. Akkor vette észre a nem messze mögötte ácsorgó Amit. Sayuri felkacagott a fiú meglepettségére.
- Na akkor én megyek is... Amit megígértem, azt teljesítettem! - közölte a lány, s elindult lefelé.
- Hé Sayuri, várj! - kiabált utána Akihito, felé akart indulni, de megtorpant, s visszanézett a mögötte állókra. A francba, mért vannak itt ennyien?! - Ne menj már el, hogy akarod egyedül túlélni?!
Sayuri hátra sem nézve válaszolt:
- Megoldom... - azzal válla felett integetett kettőt.
Közben Sasame is kiért, s értetlenül szemlélte a jelenetet. Akihito tehetetlenül nézte, ahogy a lány eltűnik a fák közt. Hát ez őrület... Szenvedő arccal visszafordult a csapat felé. Remek, most magyarázkodhat, hogy mit keres itt, mi volt ez.. és... és...
- Hű micsoda dráma... - törte meg a csendet Shinji - Amúgy mi ez az osztálytalálkozó itt?
Felkelt a fától, s Hayatéék felé sétált.

Fumi és Chino a település szélén álló egyik ház előtt állt. Maguk sem tudták, mit keresnek, csak hogy valami hajtja őket előre. Talán az, hogy meg akarták tudni, mi történhetett Saikával. Most már mindketten még jobban készenlétben tartották fegyvereiket, és úgy haladtak házról házra, hátha valaki olyanra bukkannak, aki esetleg tud valamit. Ám a házak üresnek bizonyultak, vagy pedig az ott lévők túl jól elbújtak. Délre nem akartak tovább menni, mert a tiltott zónák miatt a település arról szinte teljesen el lesz zárva. Közös megegyezés alapján behúzódtak az egyik házba, amíg eldöntik, hogyan tovább.

- Örülök, hogy elmenekültetek - törte meg a csendet Natsuki - Végül nem volt szükség rá, mert megöltem Soranot, de máshogy is történhetett volna. Bevallom Kaori, kicsit féltem, hogy megölöd Himenot. Nem tudtam mire számíthatok tőled...
- Te... te ölted meg Soranot? - kérdezte megremegve Kaori. Számított erre, de hogy ilyen könnyedén kimondja... Átjárta a félelem. Őt is ilyen könnyedén megölné?
- Igen, de nem bánom. Sorano gondolkodás nélkül megölt volna minket is, ő maga mondta, emlékszel? Csak azt sajnálom, hogy későn ismertem fel a lehetőséget és... - nem folytatta, nem tudta mi a két lány szándéka, tehát inkább nem fedte fel Benawi súlyos sebét - Miért jöttetek vissza?
- Hallottuk, hogy meghalt Sorano - mondta Kaori - És... Tudni akartam mi van veled...
Natsuki elmosolyodott.
- Csak nem aggódtál miattam?
- Nem! - vágta rá Kaori, aztán megint ráharapott a szájára - Vagyis... de... vagy izééé - Mi lenne most a helyes válasz?
- Én féltem miattad... - mondta Natsuki - Hogy valami bajod lesz...
Kaori érezte, hogy remeg a keze.
- Té... tényleg?
Natsuki bólintott.
- Hisz barátok vagyunk, nem?
Kaori a fejét rázta:
- Én nem... nem tudom, igazán nem tudom Natsuki... Sorano is a barátod volt vagy nem?! Megölted... És Nami? Ő el sem jött. Ez hol barátság?
Natsuki szomorúan elmosolyodott.
- Igazad van... Én abszolút alkalmatlan vagyok az emberi kapcsolatok kialakítására...
- Én nem ezt mondtam... - szólt félős hangon Kaori.
- Elcsesztem mindent... - mondta Natsuki - És erre csak most jöttem rá, hogy ilyen rémisztően közel van a halál...
Kaori közelebb lépett Natsukihoz és átölelte.
- Kérlek maradj velem! Kérlek, ne küldj el! Annyira félek... Annyira hiányztál... Te és Nami... Bár... bárcsak újra kezdhetnénk mindent onnan mikor még... Mikor még olyan jó barátok voltatok. Mért kellett... mért kellett ennek végetérnie?! - Kaori érezte, hogy forró könnyek öntik el az arcát. És most egyáltalán nem érdekelte a büszkesége. Nem volt többé bandatag, csak egy kislány, aki barátokra és megértésre vágyott.

Mizuki még mindig föntről figyelte a lent zajló eseményeket. Miért kellett elaludnia?! Nem akart elindulni lefelé, mert félt, hogy akkor elszalaszt valami fontos történést. Érezve, hogy milyen szomjas - talán attól, hogy olyan hirtelen és gyorsan futott fel a lépcsőn -, jól meghúzta az egyik vizesüvegét. Még jó, hogy a táskáját is hozta magával, addig sem kellett elvonnia a figyelmét. Vajon az újonnan érkezettek mind a toronyba jönnek? Vagyis most már csak Shinji meg Akihito, merthogy Sayuri elfutott. Ténlyeg, Shinji! Shinji lehet, hogy idejön! Melegség öntötte el a gondolatra, de utána furcsamód émelyegni kezdett. Hmm... lehet, hogy ennie kellett volna valamit, biztos csak attól.

Hayate ösztönei nem súgtak veszélyt, de azért kezében még mindig ott volt a pisztoly. Kezdte megszokni a kezében, és nem nagy kedve volt, hogy visszaadja majd Minaminak. Persze, ha kényszerítik rá, az más, de addig is biztosabban érzi magát. Övébe fűzve pedig még a tanto is ott várta.
- Egyenlőre bevettük magunkat páran a toronyba - felelte Shinji kérdésére. - Csakhogy megláttuk a lenti eseményeket, és... - lopva Amira lesett - valamiért úgy döntöttünk, megnézzük, kell-e segítség.

Midori visszarakta fegyvereit a táskájába, s megértően bólogatott, egyik kézben a hátizsákját tartotta, másikkal megragadta Kenta kezét, s húzta maga után.
- Addig te vigyázol az álmomra, míg Tatsuya el van...
- De... - próbált tiltakozni Kenta.
- Fogd be, semmi de! - ripakodott rá a lány, s még erőszakosabban húzta magáva a fiút. Kicsit odébb ültek le, hogy ne zavarják a másik fiút kínlódásában. Midori sajnálta, de tudta, hogy most sehogy se segíthetnek neki. Zavartalanul Kenta ölébe hajtotta a fejét, mire a fiú kényelmetlenül mozgolódott, de Midori rászólt, h ne csinálja. Kenta fejcsóválva figyelte a lányt. Milyen fura csaj... Rémisztő... Komolyan... Tatsuyára nézett. Remélte, hogy a fiú valahogy kimenti a helyzetből, de persze neki kisebb baja is nagyobb volt annál. Felsóhajtott, s újra a lányra nézett. Meglepetten vette észre, hogy az már békésen alszik.

Tatsuya vidáman nézett társai után, de el is komorodott, mikor megmozdulva ismét megérezte a sebét. Nincs mit tenni, most már nem halogatja. Rendben, kezdjük a könnyebbik végével, sterilizálni kell a tűt. Az alkohol jó, de lehet, hogy kicsit fel kéne forrósítani (mármint a tűt XD). Persze öngyújtó nincs nála, miért is lenne? Kentáékat pedig már nem kéne ugráltatni. Akkor egyenlőre meg kell elégednie az alkohollal. Az elsősegélydobozban lévő gézből vágott egy kis darabot, majd átitatta az alkohollal és gondosan átmosta vele a legalkalmasabbnak tűnő tűt. Ez talán elég masszív lesz ahhoz, hogy átszúrja a bőrét... Akkor most jöhet a rosszabbik része a dolognak. Lefejtegette magáról a már jócskán átázott kötést, és először nagy levegőt véve kimosta egy újabb alkoholos gézzel a sebet, amennyire csak tudta és merte. Már most remegett, mi lesz később?! Az alkohol csípte és égette a húsát. Bizonytalanul kezébe vette az már befűzött tűt és a seb széléhez közelítette, amiből lassan újra megindult a vér. Sietnie kell, különben semmit sem lát majd a vörös folyadéktól. Összeszorította fogait, majd elkezdte összevarrni magát.

Akihito szótlanul nézte Amit. A lány lázasnak tűnt, kipirult arcával, és csillogó szemeivel, de még így is gyönyörű volt. És él, épségben van... Biztonságban egy nagy csapattal... egy nagyon furcsa csapattal... Vajon mennyire megbízhatóak? Ő maga soha sem csatlakozott volna ennyi emberben, ilyen helyeken mindig van egy áruló... Aggódva nézett a lányra. Most mit csináljon? Hogy végre megtalálta, minden értelmes gondolat kisöprődött a fejéből. Mit akar egyáltalán mondani neki? És mért nézi mindenki őt, te jó ég!
- Ahhhaaa... - felelte Shinji Hayatének, s közben hol Amira, hol Akihitora pillantott. Elvigyorodott. Nem bírta visszafojtani, de nem is nagyon akarta - Zavarunk? - kérdezte a párostól - Szerintem simán felmehetünk a toronyba teázni, míg ti... köhhm... megbeszélitek milyen jó, hogy összefutottatok. Van valami kifogásod Hayate?
Nomiya sértődött arcot vágott. Mióta lett itt Hayate a csoportvezető?!
- Szerintem jobb lenne, ha mindannyian bemennénk, és mindenki elmesélné mit csinált eddig - mondta a fiú. Sasame elhúzta a száját. Igaz Sayuri már nincs itt, de... Az biztos, hogy Amit nem hagyja kettesben ezzel az alakkal...
- Jó ötlet - helyeselt közben Minami, s türelmetlenül Hayate mellé sétált - Látom időközben nálad jár a pisztolyom - felé nyújtotta a kezét, s ellentmondást nem tűrő hangon kifejelentette - Kérem!

Himeno fintorogva Yuuka mellé sétált.
- Jó Isten és ez az ötösfogat... Illetve a megmaradt háromból kettő... Behalok...
Lehuppant a földre.
- Amúgy mizujs? Szóval benneteket is megpróbált kicsinálni Sorano? - bökött Benawi felé - Hogy az milyen egy szemét kis kurva volt... Cseppet sem tudom sajnálni... De ti, hogyhogy nem kaptok szívrohamot Natsuki mellett? - a két lány felé pillantott - Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy megbízhatok benne... Nem mintha lenne jobb lehetőségem, de egy többszörös gyilkos mellett tanyázni... Kellemesebb időtöltést is el tudnék képzelni...

Mizuki már felettébb rosszul érezte magát. Ez már nem csak egyszerű gyomorégés! Émelyegve a falhoz támolygott, hogy megtámaszkodhasson. Valahogy már nem érdekelte többé, hogy mi történik odalent. Egész testében reszketett, sőt már szinte rángatózott. Mi történik vele?! Szinte önkívületben rogyott a földre, elviselhetetlenné vált már a fájdalom. Az pedig... az ő vére?! Érezte, ahogy elönti a száját és a torkát kapargatja. Nem lehet, nem halhat meg csak így...! Öklendezve próbálta kitisztítani a torkát, de nem sokat segített, sőt, csak rontott a dolgon. Hamarosan már hiába próbálkozott, nem is kapott levegőt. A vér, a saját vére a kövön... ez volt az utolsó kép, ami eljutott az agyába.

[Maradt 29 fő.]

Yuuka lejjebb engedte a kaszáját és igyekezett álcázni meglepődését.
- Hát... igen, harcoltunk, de végül Natsuki megállította Soranot és végül is megmentett minket. Eleinte engem is zavart, de most már... kezdek megbízni benne.
Himenohoz hasonlóan leült a földre és Benawira pillantott. Remélte, hogy ez a kis pihenő jó hatással lesz rá. Talán mégis jobb, hogy maradtak és nem menekültek.

Hayate arcán pillanatnyi csalódás és dac suhant át, de végül átadta a fegyvert.
- Felőlem mehetünk - erősítette meg a többiek kijelentését, majd elfordult Minamitól és a torony felé indult, de azért hátraszólt. - Nyugodtan kiáltsatok, ha valami gáz van.
Kazushige egy ideig tétovázni látszott, majd mintha mondani is akart volna valamit, de inkább becsukta a száját.
Ami szemeit közben le nem emelte volna Akihitoról, de mikor észrevette, milyen feltűnően bámulja a fiút, még vörösebbnek érezte az arcát, mint amilyen volt és félrekapta a felét, hogy a többiekre nézzen.

Minami boldog volt, még ha ez a szó túl erősnek is hallatszott ide, valóban az volt, hogy újra kezében foghatta fegyverét. Kazushige mellé szegődött.
- Mi a baj? Az előbb... mintha mondani szerettél volna valamit...
Sasame várakozón nézett Akihitora és Amira:
- Csak utánatok - mutatott az ajtó felé, jelezve, hogy nem, nem maradhatnak kinn kettesben. Nomiya is csendben várt.

Natsuki és Kaori egy rövid beszélgetés után visszatértek a többiekhez, s leültek velük szemben.
- Oké, akkor hogyan tovább? - nézett Natsuki Himenora. Az megrántotta a vállát.
- Én csak kísérgettem Kaorit... Lehet, hogy most le is lépek...
- Ne! - nézett rá könyörgőn Kaori.
- Nem vagyok egy nagy csapatjátékos - mondta Himeno - Nem akartalak egyedül hagyni, mert... - a szájba harapott - Olyan kis esetlen voltál, de...
Megrázta a fejét, s határozottan felállt.
- Ez nekem nem megy tovább. Értsd meg kérlek... Elmegyek...
- Himeno... Kérlek... Ha valami rosszat cisnáltam, mondd el... Nem akarom, hogy valami bajod essen!
- Nem fog! Rád meg vigyáz Natsuki. És amiről korábban beszélgettünk... Nem te tehetsz róla... Ezt vésd az eszedbe!

Namiék végre kiértek a sivatagból. Hosszú, fárasztó, poros, szomjazós út volt... Nami megborzongott. Ide több nem jön, az biztos... Aki a sivatagban akar még egyszer elbújni az inkább haljon szomjan...
- Most hova? - kérdezte Nami, s meglepetten vette észre, hogy ugyanebben a pillanatban Nobu is pont ugyanezt kérdezi. elmosolyodott.
- Szentély? Nézzünk be, hátha van ott ben valaki, aki imádkozhat, ha meglát bennünket.
Nobu mosolyogva bólintott. Alig fejezték be az előző harcot, alig heverték ki, már megint érezte, hogy izzik a vére.

Kazushige szokás szerint tétovázott, de kissé felbátorította Minami.
- Csak... szerintem sem biztos, hogy ez jó ötlet... de ha ezt szeretnék...
Megrántotta a vállát és lassan Hayate után indult
Ami közben láthatóan tétovázott és zavartan egyik lábáról a másikra állt. Nem nagyon akaródzott neki most visszamenni a toronyba, hogy mindenki hallja, amit mondani akart. Reménykedve nézett Sasame és Nomiya kettősére. Miért nem értik meg? Sejtette, hogy ez lesz, de akkor is.
- Nem lehetne... - kezdte tétován. - hogy bent megvártok...?

- Nem. Nem lehetne - jelentette ki szigorúan Sasame. Akihito a két fiúra nézett
- Csak pár szót váltanánk... Ha nem bíztok bennem, akkor... Csak kicsit menjetek legalább odébb, hogy nyugodtan beszélgethessünk.
Mivel Nomiyáék nem mozdultak a szigonyt Sasame kezébe nyomta a táskát pedig Nomiyáéba.
- Így már nem tudom őt bántani. Kérlek...
Nomiya elhúzta a száját, de bólintott.
- Csak az ajtóig megyünk el, és figyelünk téged. Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, én...
- Nem fogom bántani. Sosem tenném.
- Ajánlom is! - felelte Nomiya azzal elindult a torony felé. Sasame követte. Aztán a bejárat előtt megálltak, s a falat támasztva figyelték őket.
Akihito felsóhajtott.
- Hát... nem a leg... feszélyezetlenebb így beszélgetni... - elhúzta a száját - De jobb, mint a semmi. Úgy örülök, hogy megtaláltalak, és épségben! De úgy látom, még mindig nem ment le a lázad... Hogy bírod?

Eizan végre kiért az erdőből, de most a mocsárral találta szemben magát. Hát, ide sem nagyon akart jönni, de ha már itt van... bár várjunk csak, az egyik része már tiltott zóna. Az biztos, hogy ő nem áll neki kimatekozni, hogy meddig mehet. Úgy döntött, továbbra is az erdő szélén halad. Valahol itt délen kellett lennie egy háznak, hátha ott van az egyik illető, akit keres.