4. - Különös szövetségek

Tesshin újra útrakész volt. Hátán a táskájával indult ki a házból. Bár még mindig nem tudta merre. El kéne mennie az erdőből, túl sokat volt már errefelé. A sziget másik felén lévőket is illene meglepni egy kicsit. Alig tett meg pár lépést, mozgást hallott így visszahúzódott a ház takarásába. Két embert látott az erdő szélén haladni. Egy lány meg egy fiú. Sayuri és Akihito. Remek... Akkor játszunk egy kicsit... Megvárta míg azok kellően eltávolodnak, s a lehető leghalkabb léptekkel követte őket. Először is meg kéne tudni, milyen fegyverük van, mit akarnak és milyen erősek lehetnek. Akihito elég magas srác, és Sayuri sem tűnik gyenge lánynak. Egyedül is nyilvánvalóan nagyobb problémát jelentene, mint az előző kettő lány. Vagy akár Fujito. Talán Ichirunél is... Bár belőle jobbat nézett volna ki. Akihito pedig határozottan problémás. De nem adja fel ilyen hamar. Ő maga sem olyan gyenge, mint aminek látszik, s a tény, hogy a látszatot kihasználhatja, csak még erősebbé tette. Újra végigfutott rajta a különös izgalom.

Natsukiék ismét az emlékműnél voltak. Illetve ez Yuukáék számára új dolog volt, de Natsukinak már ismerősként köszönt a helyszín. Benawi ledobta maga mellé a táskáját, s egy sziklának dőlt. Fáradtnak tűnt már ettől a kis mászástól is. De legrosszabb esetben is, innen már csak lefelé kell menniük. És mindenképp a túristaút felé, ha már úgydöntenek lemennek. (Hacsak nem arról jön valaki!) Az az út nem annyira vészes... Bár... A fiút elnézve most neki a síkterep is problémás lenne. Lesz vajon még jobban? Mire várnak egyáltalán?
Út közben hallgatták meg a híradást. Himeno és Kaori még éltek, bár ezt Natsuki sejtette. Ahogy Namiról is, hogy él. Akárhol is van, akármit is tervez, vele nem lehet egykönnyen elbánni. Ugye Nana? Megint előhalászta a fülbevalót, s elmosolyodott. Rövid gondolkodás után berakta őket a fülébe. Igaz, hogy hosszú, de csak nem fogja zavarni a harcban... És valahogy... Emlékeztette arra ki is ő valójában. Vagy... valami ilyesmi... Egyszerűen valahogy megkönnyebbült tőle. Nosztalgikus érzés is volt egyszerre. Korábban gondolkodott rajta, hogy mit is vesztett el. Talán... ez az? Namit és Kaorit. Mikor Sorano megjelent. Mai annyira feltűnő volt és lenyűgöző és... Valahogy attól kezdve rá fordította minden figyelmét. Mai mindig behízelgett neki, bandavezérré tette, nem volt olyan unalmas, mint korábban Nami mellett. Persze már Kaori is bevitte őket érdekes helyekre, de Kaori... ő túl jóindulatú ehhez. Egy igazi nő nem lehet ilyen aranyos... Az annyira kiábrándító. Vagyis Mai mellett így gondolkodott, de... most hirtelen úgy vágyott a régi "unalomra".

Ami először nem tudta, hogy Minami a "híradóra" célzott-e, vagy a fentről lehallatszó kiáltásokra - mindkettőt egyforma nehéz lett volna nem hallani. Végül is mindegy, mire gondolt, mindkettőt hallotta, ezért válaszul csak bólintott. Ekkor jött rá, hogy a padlót bámuló lány ezt valószínűleg nem láthatta...
- Igen... - szólt halkan. - Én... nem gondoltam volna, hogy máris... ennyien...
Nem tudta, hogy mivel ártott volna jobban Minaminak: azzal, ha a helyén marad, vagy ha odamegy és támogatja. Tanácstalanul a másikhoz hasonlóan a padlóra ült, ha esetleg szükség lenne rá.

Tatsuya kimerülten törölgette izzadt homlokát. Nem akart gyengének tűnni, és legszívesebben máris indult volna tovább, de a folyamatos mozgás miatt a kötés egyre inkább átázott.
- Ki kéne cserélni... mármint a kötést. Bocsánat, én nem... már megint azt mondtam, hogy bocsánat, igaz? - szórakozottan levette szemüvegét, hogy megtisztíthassa.

Daisuke indulattól remegő kezekkel hajtogatta széjjelebb a gyűrt lapot. Most tisztán felelevenedett benne az a nap... mikor Himeno arcán furcsa mosollyal irkált egész órán a kis könyvébe, és néha-néha rosszallóan felé pillantott, mikor megpróbálta kideríteni, mit csinál. Azután a lány valamiért kiment - WC-re talán? - ő pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek... a napló olyan hívogatóan lesett rá Himeno táskájából... ő pedig... egyszerűen kivette, és a legutolsó bejegyzéshez lapozott. Érezte, hogy a sorokat olvasva egyre jobban vörössé vált a feje. A következő, amire emlékszik már az, amikor egyszerűen kitépte a lapot és összegyűrve a táskájába dobta - oda, ahonnan most elővette. Már el is felejtette, hogy ott van.... És Himeno arca, mikor visszajött a terembe és újra elővette a naplót... azt az arckifejezést sosem fogja elfelejteni! Ahogy a kétségbeesés és félelem keverékével lesett körbe a teremben, míg ő tudatlant játszva alvást imitált és a padra borult. Nem kellett volna megtennie, biztos sok álmatlan éjszakát okozott a lánynak.
Most pedig újraolvasta azokat a mondatokat...
Gyűrt, olvashatatlan változat ^^"[url][/url]Kissé olvashatóbb változat ^^
Mikor befejezte, még egyszer átfutotta a róla szóló részt, majd újra és újra és újra... Most, mikor már mindegy volt, nem tudott betelni a lány szavaival.
"Csak egy szomszéd fiú..." - a gondolatra újra összegyűrte a lapot és visszarakta a táskájába. Himeno nem ezt érdemelte volna! Hogy mekkora idióta volt!
Még egyszer ellenőrizve a táska tartalmát ismét az ablakos megoldást választotta. Szinte feltépte a zárat, majd lendületet vett és ugrott, hogy szinte légiesen könnyeden érkezzen meg a talajra. De ez a könnyedség mind csak külsőség volt. Szemében harag fénylett, ahogy észak felé indult. Délen úgyis teljesen elzárják majd a települést, és gondolta, hogy a lány nem valamelyik házban volt. Nem, nem történhetett hozzá ilyen közel... akkor kikészülne a tudatra, hogy tőle alig pár méterre halt meg az egyetlen, aki kedves volt számára. Aki olyan őszintén mosolygott rá, ahogy ő sohasem tudott.

Minami töretlenül a padlót bámulta.
- Én... otthagytam Nomi... - összerezzent - Higashi-kunt, szóval... Te ébren vagy... szóval... Meg tudnád tenni, hogy felmész helyettem? Nem tudnék most... most...

Ami még egyszer az alvó Mizukira pillantott, majd bólintott.
- Igen, persze...
Halkan felállt és szó nélkül kiment az ajtón, majd felfelé indult. Hadd maradjon egyedül a lány gondolataival...

Kazushige eközben elégedetten dörzsölgette kezeit, miközben a művét szemlélte. Igen, sikeresen eltorlaszolta az ajtót - egyedül! Feltétlen meg kell majd említenie a többieknek alkalomadtán. Bár talán ez most nem a legmegfelelőbb idő, mikor újabb 9 halott lett. Úristen, és még csak fél napnál alig kevesebb telt el... mi lesz velük később...?

Kaoriék kiérve a faluból a hegy felé fordultak, keresve az ösvényt, melyen pár órája lejöttek.
- Felkészültél? - kérdezte Himeno.
- Mire?
- Hát... Nem tudhatjuk biztosan mi történt. Lehet, hogy Natsuki... Megölne téged is...
Kaori összeszorította a száját. Nem... nem történhet meg... Nami és Natsuki, ők ketten sose bántanák őt. Megárzta a fejét.
- Nem félek ettől. Volt bennem egy kis kétely a játék kezdetén, de... Bízok Nanában.
Határozott léptekkel indult meg előre.

- Mi legyen? - kérdezte Akihito a toronnyal szemezve - Még nem néztük át az egész erdőt, de... Nem sok emberrel futottunk össze.
- Hát... Ha én egy nagy csapattal lennék, - elmosolyodott - ami persze sosem fordulhat elő, én valami nagy helyre mennék. Ahol sokan elférünk, jól védhető, és előre látjuk ha veszély jön. Épp szemben állunk vele...
- Logikus... Akkor...
- Előre! - bólintott Sayuri. Akihito elmosolyodott. Akárhogy is próbálta elhitetni a lány, hogy ő senkit sem szeret, senkiben sem bízik, senkivel sem érzi jól magát, de... Most lelkesnek tűnt. Örült neki, hogy nem egyedül keresgél. Örült neki, hogy pont Sayurival. És kicsit sajnálta, hogy eddig elzárkózott az osztálytól. Most már sosem ismerheti meg őket...
Elindultak a sík terepen át a hegyek felé. Ha tényleg a toronyban vannak Kazushigéék, vagy bárki más... Jól láthatja őket... Dehát... ők vannak a többen csak nem menekülnek el. És remélhetőleg nem lövik le őket kérdezés nélkül...

Tesshin elhúzta a száját, ahogy a másik kettő kiment a nyílt terepre. Így igen nehéz hátbatámadni őket... Megállt hát a fák közt, s megvárta míg elérik a sziklákat. Úgyis csak egy irányba tudnak menni, nem veszítheti el őket. Gúnyos mosolyra húzta a száját. Csak időt nyertetek, ennyi az egész.

Yuuka elbűvölve meredt a távolba. Milyen szép kilátás...! Hiába, a környezet még ilyen helyzetben is képes elvarázsolni őt. Körbefordult és végignézett az szigeten. Innen nem is tűnik olyan nagynak... a börtönük... és temetőjük...? Hátán végigfutott a hideg és borzongva kissé elhátrált. Igen, ismét kevesebben lettek... mi lesz, ha az egyik ilyen gyilkos rájuk talál? Benawi most nincs olyan állapotban, hogy kibírjon még egy harcot. Lopva a fiúra pillantott, aki hátát egy sziklának vetve pihent. Vajon mennyi erő maradhatott még benne...?

- És most... - kezdte Chino, mikor kissé összeszedte magát. - ... még mindig menjünk a településre?
Fumi csak a fejét csóválta, miközben átölelte a térdeit.
- Nem tudom... most már tényleg nem tudom! Azt reméltem, hogy megtaláljuk Saikát, és... majd együtt valamit kitalálunk, de így... annyi se jut eszembe, mint eddig.
Chino bólintott, hogy megérti. Valahogy ő is így volt ezzel, csak kevésbé tudta kimutatni az érzelmeit, mint Fumi.
- Mégsem bolyonghatunk itt céltalanul - vette át a szót. - Ha már elindultunk, menjünk tovább. Nem állhatunk meg most, mert mi is... célpontokká válhatunk.
Fumi megrökönyödve nézett barátnőjére, de most ő bólintott, hogy megértette az okfejtést.
- Akkor hát... tovább a településre... - folytatta Chino. - Hátha kiderül valami.

Nami szerencsére talált pár ruhadarabot, ami enyhe túlzással az ő méretében volt. Vagy legalábbis hordható... Nem voltak elég stílusosak, de... ez van... Farmernadrág, és egyszerű fekete felső. Mielőtt átöltözött volna kiment Nobuhoz és elkért pár dolgot az elsősegély ládából. Gyorsan rendbetette a sebeit, átöltözött, s kiment a fiúhoz.
- Csinos vagy - mondta az neki. Nami elhúzta a száját. Persze...
- Én kész vagyok, te? Menjünk tovább?
- Aha, de merre?
- Hát, passz... Tovább délnek? Mászunk ki a sivatagból...
- Támogatom az ötletet. Csak előbb töltsünk fel minden üveget. Meg eszem még egy kicsit... - a táskájához nyúlt - Ez a sok harc iszonyatosan kiszívja az energiáim... Nem gondoltam volna.
- Én addig elintézem akkor a vizet.
- Köszi!

Kenta megállt, s letette a hátizsákját. Megcsóválta a fejét.
- Tényleg csúnyán nézel ki... Nagyon össze kéne már varrni. Meg kellett volna várnunk Midorit. Még fel se értünk és a lefele út... Lehet, hogy jobb lenne, ha csak én szaladnék le érte, addig te fenn megvársz. Ha jók a számításaink nem fogsz addig se unatkozni...

Nomiya felkapta a fejét, ahogy meghallotta, hogy valaki közeledik a lépcsőn. Kicsit csalódott volt, mikor meglátta Amit. Aztán észbekapott, hogy ez bunkóság és gyorsan elmosolyodott.
- Jobban vagy már? - kérdezte - Tudtál aludni?

- Mármint... hogy maradjak fenn a tetőn egyedül? - Tatsuya a homlokát ráncolta. - Hát, csak ha nagyon nincs más választásunk. Azért ne érts félre, értékelem, hogy segíteni szeretnél, csak hát... ha jönne még egy Kohei, nem hiszem, hogy bírnám vele így az iramot. Bár csak nincs még egy olyan, aki önszántából felmegy arra a hegyre, ugye? Legalábbis remélem...

- Az igazat megvallva nem sokat - mosolygott vissza Ami a fiúra. - Valahogy nem jött álom a szememre, biztos azért, mert ideges vagyok. De legalább kicsit pihentem.
Elfoglalta őrhelyét a fiú mellett, és az előttük elterülő tájra pillantott.
- Van valami újdonság?

Kenta elhúzta a száját.
- Ebben a játékban sosem tudni, ráadásul... Amíg felmész szar, de ha már ott vagy... Nyert ügyed van. Jól látod, ha jön valaki.
Ekkor jutott eszébe valami.
- Francba...
Barátja kérdő tekintetére folytatta.
- Mi van ha már most van ott valaki?

- Eddig semmi - rázta a fejét Nomiya, s újra kipillantott, összehúzta a szemét - Mostanáig... Nem tudom pontosan kivenni, de... - felállt, hogy jobban lásson - Jön valaki a hegy felé a nyílt terepen. Nem... ketten is. De innen nem lehet ki venni, kik azok - a lányra nézett, s a két mozgó pont felé bökött, ha még nem vette volna észre - Fel akarnak jönni, azt hiszem... Már nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy megint társaságunk lesz...
Visszaült, s egy kis gondolkodás után feltette a kérdést, amit szeretett volna mióta a lány feljött.
- Minami... hogy van?

Shinji dühös káromkodással fordult ismét egy másik irányba. Már azt se tudta hol van, leszámítva, hogy szikla-szikla-szikla. Már harmadszorra futott olyan szakaszba, ami túl meredek volt, s vissza kellett fordulnia. Jobban járt volna, ha lemászik, megkerüli a hegyet, s délről mászik fel a toronyhoz. Sziklák közt basszus, nagy ötlet! Dühösen forgatta a fejét. Nem tűnt úgy, mintha közelebb került volna a toronyhoz. Most merre?

Tesshin elgondolkodva nézte, ahogy a páros elkezd felkapaszkodni a sziklák közt. A helyzet az, hogy még így is könnyedén észrevehetik őt, ha visszafordulnak. Legalábbis míg ők magasabban vannak, Tesshin meg nyílt terepen megy. Kockázatos. Ráadásul, ha van valaki a toronyban... Egyre kevésbé tetszett neki az ötlet. Talán más zsákmány után kéne néznie...

Ami idegesen meresztgette a szemét, de az illetők még túl messze voltak ahhoz, hogy megtudhassa, kicsodák. Még mindig nem vette le róluk a tekintetét, úgy válaszolt a fiúnak.
- Nem is tudom... szerintem eléggé kikészült, de igyekszik nem kimutatni... inkább hagytam gondolkodni, bár nem tudom, hogy ez most mennyire tesz jót neki. Szerintem még nem realizálta teljesen, hogy a barátnője... meghalt.
Sóhajtott és továbbra is a távolba meredt.

Sasame nagyot nyújtózott az ágyon, aminek következtében jól beverte a falba a kezét. A fájdalomtól teljesen felébredt. Ahogy kinyitotta a szemét szinte felpattant. Rájött hol is van épp most. Az órájára nézett. Pár perc múlva váltás. Végülis ő többé-kevésbé kipihente magát. És szeretne hasznos tagja lenni a csapatnak. Megint nyújtózott egyet, most már óvatosabban, aztán elindult felfelé a lépcsőn.

- Nem, tényleg nem... - mondta halkan Nomiya - Úgy szeretném megvigasztalni, de... Fogalmam sincs, hogy lehetne... Ez... ezen már nem segíthet senki sem. Nem tudom, mit mondhatnék neki. Vagy egyáltalán, hogy jobb lenne-e neki, ha megérti mi történt.
Megrázta a fejét. El se tudta képzelni mi játszódhat le a lány fejében. Még sose érte ekkora veszteség.

Ami érdeklődve figyelte továbbra is a két mozgó alakot. Talán egy fiú meg egy lány? Mire jobban szemügyre vehette volna őket, már eltűntek egy nagyobb szikla mögött, de nemsokára ismét felbukkantak.
- Nem tudom... ha megpróbálsz beszélni vele, lehet, hogy megint kifakadna, mint nemrég. Lehet, hogy most egy kicsit kiszámíthatatlan, de csak a labilis idegállapota miatt. Ha gondolod, azért próbáld meg, hátha meghallaná a hangod.

- Sayuri?
- Hm? - nézett fel kíváncsian a lány. Meglepte az óvatoskodó hang. Ez sose jelentett jót.
- Neked nincs valaki, akivel szeretnél találkozni? Valaki akit meg akarsz védeni, vagy... Jó-jó ez más, mert te lány vagy, de...
- Heee? Attól, hogy lány vagyok, még meg tudnék védeni valakit! - csattant fel - Erős vagyok!
- Persze, persze, ezt tudom, nem is az a lényeg, csak...
- Ha lenne valaki, akit szeretnék, megvédeném.
Csend. Ennyi? Ha lenne? De nincs?
- És akkor? - kérdezte a fiú. A lány csak értetlenül nézett rá - Akkor miért nem keresed meg... Akárki is az. Egy barátnő, vagy... valaki aki tetszik neked... Nem tudom.
- Nekem nincs ilyen - közölte egyszerűen a lány.
- Ugyan már! - legyintett a fiú - Biztos van. Valaki akivel beszélgetni szoktál szünetekben, vagy...
Sayuri összeráncolta a szemöldökét.
- Pont te mondod? Te is mindig csak könyvet olvasol. Van egyáltalán neked barátod az osztályban?
Akihito felszisszent. Ez telibe talált. Nem, nincsen. Most már nem is lesz. Remek, a fejéhez lett vágva, hogy szar alak...
- De ettől még van olyan akit kedvelek... - magyarázkodott.
- Hát nekem meg nincs - felelte Sayuri - Én jól megvagyok egyedül. Nincs szükségem semmire. A barátok csak arra vannak, hogy utána szenvedj mikor elárulnak...
Akihito meglepődött a lány szavain. Ő maga is tartott valahol attól, hogy közel engedjen valakit magához, de... A lány véleménye nagyon szélsőséges volt... Biztos... Nagyon magányos lehet így...
- De... - kötekedett tovább a fiú - Az imént mondtad, hogy biztos, hogy megvédenéd, ha szeretnél valakit. Akkor honnan van ez az érzés, honnan tudod, hogy meg akarnád védeni?
A lány megrántotta a vállát.
- Mert én nem vagyok olyan... Nem vagyok áruló. Ha valaki bízna bennem sose hagynám cserben.
- Érdekes - felelte a fiú - Pedig azt mondtad hátba fogsz szúrni. Vagy ez nem árulás? Az én bizalmam nem számít?
A lány meghökkenten nézett a fiúra.
- Kiforgatod minden szavamat!
- Dehogy, csak keresem a logikát a gondolatmenetedben.
- Nincs benne logika!
- Akkor mégis hogyan...
- Fogd már be! Nem érdekel senki. Kész, ennyi, pont. És kinyírlak, ha tovább zaklatsz...
Akihito nagyot sóhajtott, s némán rótták tovább az emelkedőt.

Hiroshi karba tett kézzel figyelte a tenger hullámzását, miközben Ichiro a földön ülve kinyújtóztatta a lábait.
- Túlságosan eljöttünk keletre... - motyogta a fülbevalós. - Pedig be akartam nézni abba a házba, ott a tó partján.
- Mi tart vissza? Még visszamehetünk.
- Rendben, de akkor megint törheted az utat.
Ichiro most csak megvonta a vállát, miután feltápászkodott. Még nem volt hangulata visszaszólni, bár már kezdte felfogni Motoki halálhírét. Úgy érezte, sokkal jobb lenne a teljes tudatlanság, ha nem közölnék velük állandóan az állást. Valamilyen szinten ez is egy jól irányzott lelki terror volt. Miután tudták, hogy egyre kevesebben vannak, annál jobban féltek az ismeretlentől. Mert ugyebár a gyilkosok neve rejtve maradt előttük. Hogy ki a barát és ki az ellenség? Lehet, hogy már túl késő, mire kiderül.

Hayate némán állt a vasalt ajtó előtt. Furcsa, ő észre sem vette, csak mikor már hallotta a tompa kongást fönt. Vajon mi lehet mögötte? Megpróbált nekiveselkedni, de tudta, hogy hiábavaló, amit cselekszik. Akkor esetleg le is pihenhet, úgysem aludt már régóta. Meg amúgy is, eléggé úgy tűnt, hogy megfeledkeztek róla a többiek. Nem nagyon kérdezték hova megy, mit csinál, jön-e majd őrködni... úgyhogy csak úgy elvolt. Hát, nem sokat változott a helyzet, mióta a többiek a toronyba jöttek. Ugyanúgy egyedül volt.

Nomiya is inkább a tájat nézte. Gyűlölte ezt a tehetetlenséget. Valaki, aki fontos neki szenved. És ő semmit, de semmit nem tehet érte. Miért?! Miért ilyen béna?! Még eg mozgó pontot vett észre. Az előbbi kettő után egy harmadik is a hegy felé vette az irányt.
- Ami... Jön még valaki...
És milyen igaza volt, ekkor megint hallotta, hogy valaki jön fel a lépcsőn.
- Jó reggelt - ásította Sasame, aztán csodálkozó fejet vágott, mikor meglátta Amit.
- Minami?
- Lement pihenni - felelte Nomiya - Te ne hallottad a déli névsorolvasást?
Sasame először nem értette mire gondol a fiú, aztán a fejére csapott.
- Ah, persze, ki is ment a fejemből, hogy az is van... - aztán ráharapott a szájára - Ki... halt meg?
- Elég sokan... - mondta szomorúan Nomiya - Minami barátnője Yuki is.
- Oh...
- Az ikrek. Akiya Himeno. Sorano. Fujito, Kohei és Motoki. És Saika.
Sasame leült a földre a másik fiú mellé.
- Uh... Ez... nagyon durva...
- Hát az... Nah, akkor... Ha már jöttél leváltani, én megyek és pihenek egy kicsit. Ha közelebb ér az a három... Ébresszetek fel... Lehet, hogy ezalkalommal harcolnunk is kell. Ahogy fogynak az emberek... Egyre több lesz a gyilkos...
Lehangoló volt a tudat. Felállt és elindult lefelé. Aztán megtorpant.
- Hm. Egyikőtöknek sincs fegyvere... Jó kis párosítás. Lemegyek, elkérem Minamitól a pisztolyt. Legyen nálatok valami...
Nem örült, hogy most pont a lányt kell ugráltatnia, de... Az volt az egyetlen használható fegyverük.

Tatsuya fejébe szöget ütöttek Kenta nemrég elhangzott szavai. Mi van, ha már valaki vár rájuk odafönt? Végül is meglehet a valószínűsége, mert azért még voltak mások is a szigeten. De hogy pont az a hegy... egyrészt direkt azért mondta ezt annak idején Kentának, mert azt remélte, itt nem futnak össze senkivel - na meg, hogy itt találják meg azt, ami Kentának is kellett.
A csúcs viszont egyre közelebb került és most már el kellett dönteniük, megkockáztassák-e.
- Menjünk... - mondta kis gondolkodás után Tatsuya. - Ha már eddig eljutottunk, kár lenne most visszafordulni. Nincs kedvem harcolni, de ha szükséges... akkor megbirkózok vele.
Kis idő múlva rájöttek, hogy megérte kockáztatni. A csúcson nem várt rájuk senki sem, és valóban remek kilátás nyílt a szigetre.
- Tehát akkor... hogyan tovább? - kérdezte kíváncsian Tatsuya.

Nomiya a lányszoba ajtajánál állva kicsit zavarban volt. Jobb ötlete nem lévén halan bekopogott. Nem akarta felébreszteni a lányokat, de nem nyithat be csakúgy, ki tudja, hátha öltözködnek, vagy nemtom... Érezte, hogy teljesen elvörösödik.
Minami meglepődött a hangra. Az ajtóhoz sétált, kinyitotta.
- Nomiya... - nem tudta hova tenni mitől ilyen vörös a fiú feje - Mi a baj?
- Öhhm... Sasame átvette a helyem, és... hát se neki, se Aminak nincs fegyvere. Kölcsönadnád nekik a pisztolyod?
- Ah... jah értem. Persze - Átnyújtotta a pisztolyt. A fiú elvette, de nem mozdult. A lány kérdőn nézett rá.
- Minami... Én... sajnálom... Yukit...
Minami lehajtotta a fejét. Nem tudta mit mondhatna. Valami kaparta a torkát. Nomiya a lány vállára tette a szabad kezét.
- Bárcsak... tehetnék érted valamit... hogy... ne fájjon annyira... - nyögte ki a fiú.
- Köszönöm... - mondta halkan a lány - Sokat jelent nekem, hogy te... vagy... Most... tényleg megpróbálok kicsit aludni.
- Ahm.. oké... rendben...
A lány becsukta az ajtót, s Nomiya elindult felfelé. Gondolt rá, hogy szóljon a lánynak a közelgő hármasról, de... Így is volt elég baja... Majd felébreszti, ha muszáj. Odaadta a pisztolyt Sasamének, aztán elment aludni. Nem kellett sok idő, szinte azonnal álomba merült.

Natsuki folyamatosan szemmel tartotta mindkét ösvényt, ami felvezetett ide. A túristaösvény kényelmes volt, de volt egy hátránya. Túl gyorsan fel lehetett jutni rajta, és nem lehetett azonnal észrevenni, ha onnan jön valaki. Őmaga is későn vette észre a két közeledő alakot. Idegesen mozdult közelebb, ez Benawi figyelmét is felkeltette.
- Baj van? - kérdezte aggódva.
Natsuki a szemét meresztgette. Felsóhajtott.
- Kaori és Himeno jönnek vissza - a többiekre nézett - Mi legyen?
- Ők a barátaid, nem? - kérdezte Benawi. Natsuki elmosolyodott.
- Kaori talán. Himeno nem. Bár én nem félek tőlük, de... Nem tudni. Sorano majdnem megölte Himenot, nem lehet jó véleménnyel rólam sem, és... Kaori... nem tudom.

Ami szinte nem is vette észre, mikor Nomiya visszajött a fegyverrel majd ismét eltűnt a lépcsőn. Kik jöhetnek erre? Talán... Akihito is köztük van? De ilyen nyíltan közelíteni a toronyhoz... jó, nem mintha máshogy nagyon lehetne, pont az a lényeg, hogy szinte az egész környező részt belátni róla. De mégis... és ha ő az egyik... mit fog vajon reagálni az érkezésére? Hisz a többiek látszólag ellenezték, hogy esetleg a fiút is bevegyék maguk közé. Hát igen, akkor dilemmában lesz....

Kenta idegesen tekintett körbe. Semmi! Üres hegycsúcs. Feldúltan ment előre, bejárta az egész részt, s közben egy szót se szólt barátjához. Aztán percekkel később, dühösen és csalódottan rogyott le egy sziklára.
- Basszameg... Elcsesztük... Itt nincs semmi az ég világon!

Elágazás, remek. Nem elég, hogy nem tudja, ide jöttek-e egyáltalán a fiúk, de még azt is találja ki, hogy ha igen, melyik úton... Mivel nyomkövetői ismeretei nem voltak, Midori találomra indult el az egyik úton. Maximum visszafordul. Ma egész nap mást se cisnált, csak menetelt... Vajon mikor pihenhet már egy kicsit? Most is a meredekebbik ösvényen indult meg. Pont amelyik még logikátlanabb... De ha itt lesznek a fiúk, megveri őket, az biztos. Ha nem még jobban megverné, mert akkor mehet tovább, csak ugye aki épp nincs ott, vagyis máshol van, azt nehéz megverni...

Akihito nagyot húzott a vizesüvegéből... Bár a lány tempójához jobban illet volna valami erős ital. Pedig Sayuri asztmás, hogy tud így rohanni?! Ennyire megharagudott volna? Már közel volt a torony. Akihito most jött csak rá, hogy izgul. Ennyire várja már a találkozást Amival? Lehet, hogy itt se lesz... Még, ha a csapat itt is van, lehet, hogy ő nincs benne... Remegett a keze. Francba, ez nem túl férfias!

Tesshin hamar behozta hátrányát. Az előtte levők gyoran haladtak, ám Midori mellett az ember igencsak megedződik... Elmosolyodott. Jó lenne a lánnyal is talákozni. Biztos érdekes harc lenne.

- Ez... nem túl jó... - Tatsuya nem tudta, mit mondhatna, semmi értelmes nem jutott az eszébe. A fenébe, rosszul logikázott. - Ezt elszúrtam, és még hátráltatlak is.
Jobb ötlete nem lévén leült a földre, hogy legalább kicsit spóroljon az energiájával. Bár végül is... ha más csak egy kicsit is úgy logikázik, mint ő, akkor nagyon valószínű, hogy gondoljon arra, amire ő is, mikor ezt a csúcsot mondta.
- Én már nem merek semmit sem mondani...

Ami szinte felugrott, mikor felismerni vélte az elöl haladó kettőst. Most már világosan látta, hogy egy fiú és egy lány közeledik, és szinte biztosra tudta venni, hogy...
- Akihito-kun! És... Sayuri... - az utóbbi nevet értetlenül fűzte hozzá. De hát azt mondták a többiek, hogy Sayuri... elég érdekesen viselkedett. Miért állt hát össze vele a fiú? Mindegy, ezen ráér később is gondolkodni, most az volt a lényeg, hogy Akihito erre jön! Alig állta meg, hogy lerohanjon a lépcsőn, mert akkor mit szólna mégis Sasame. Meg olyan közel még úgy sem voltak.

- A picsába! - pattant fel Sasame, nem vette észre a lány lelkesedését. Azt viszont igen, hogy mi csúszott ki a száján, s elszégyelte magát. Nem szokott így beszélni - Bocsánat... - nyögte bűnbánóan. Ráadásul pont egy lány előtt! Milyen udvariatlan! Próbált lenyugodni és úgy folytatta.
- Sayuritól jót nem várhatunk. Ha idejönnek... Szólnunk kell Nomiyáéknak... Lehetr, hogy harcolnunk kell. Ráadásul már csapattársat is szerzett. Gondoltam, hogy Akihito nem egy megbízható ember, de... hogy egy ilyen nővel álljon össze...
Sasamében forrt a düh. Már nagyon közel volt a páros, innen tökéletesen ráláttak a történésekre. Arra is, ahogy Tesshin egyre közelebb ért hozzájuk. Sasame csak most jött rá, hogy az a kettő nem tudja, hogy követik őket, dehát... Tesshin? Megőrült?! Mégis mit akar csinálni. Azt hitte Tesshin majd meghúzza magát, hiszen nem sok esélye van egyedül, de... Most... egészen úgy nézett ki, mintha... Meg akarja lepni a másik kettőt? Őrültség! Tesshinhez sem illik, hogy gyilkoljon, ráadásul két ember ellen egyedül. Sehogy sem állt össze a kép. De... Tesshin ruhája. Az ott... nagyon vérnek nézett ki... Nagyon sok vérnek... A fiú azonban magabiztosan mozgott, tehát nem az ő vére... Lehetséges, hogy? Akihitoék megöltek valakit, aki fontos volt Tesshinnek és most mindenáron bosszút akar állni?!

- Először is pihenjünk egy kicsit - szögezte le Kenta, s hátradőlve le is hunyta a szemét. Nem volt annyira fáradt, de tudta, hogy barátjának szüksége van a pihenésre. Ha aludni nem is tudnak, legalább egy kicsit relaxálni. És ha azt látná, hogy Kenta tovább akar menni, nem tudná meggyőzni, hogy pihenjenek.

Namiék úgy döntöttek, kissé keletnek fordulnak, hogy véletlenül se fussanak bele a közeli tiltott zónába. Még nem tudták pontosan hova mennek, csak érjenek ki először is a sivatagból...

Ami elengedte a füle mellett a káromkodást és izgatottan toporgott egy helyben. Most már ő is látta, hogy Tesshin a harmadik alak, bár még nem nagyon realizálta, hogy mi vöröslik a fiú ruháján. Lopva a Sasame kezében lévő pisztolyra lesett. Ha a fiú orvul Akihito ellen akarná használni innen föntről... azt valószínűleg megakadályozná valahogy. Nem hagyhatja, hogy így haljon meg a szemei előtt! És ha szólnak Nomiyáéknak... megvan az esélye, hogy az előítéleteikre alapozva nem engednék be őket, sőt! És most Sayuri is sokat ront a helyzeten.
- Rendben, szólj - igyekezett azon lenni, hogy ne remegjen a hangja. Túl gyanús lenne, ha egyszerűen lerohant volna.

Kazushige mikor kellőképp kifújta magát odalent, megindult felfelé a lépcsőn. Kicsit megéhezett és szomjazott a nagy erőfeszítésben, és most már amúgy is kíváncsi volt a többiek arcára, mikor megtudják, hogy egyedül véghezvitte nagy tettét. Sőt, ha már fölmegy... akár Ami táskáját is megvarrhatná.

Sasame bólintott:
- Addigis ez legyen nálad... - a lány kezébe nyomta a pisztolyt - Sose tudni mi fog történni.
Azzal elindult lefelé. Pont a felfelé tartó Kazushigébe botlott bele. Ekkor jutott csak eszébe, hogy nem látta őt aludni. Merre volt vajon?

Ami remegő kezeibe fogta a pisztolyt. Úristen, még sosem volt ilyen a kezében? Hogy kell ezt használni? Mindegy, a szükség nagy úr, ha kelleni fog, megtalálja a módját. Látott már elég filmet hozzá, hogy elsüssön egy pisztolyt...

Kazushige épp diadalittas mosolyra húzta volna a száját, mikor meglátta a másik komoly tekintetét.
- Mi történt?

- Hárman erre tartanak - felelte Sasame - Sayuri, Akihito és Tesshin. Attól tartok, most nem lesz olyan egyszerű a helyzet... Épp indultam, hogy szóljak Nomiyának... Tényleg, nem láttad Hayatét? - aztán a lányok szobája felé nézett - Őket felébresszük?

Kazushige fejében kavarogtak a gondolatok. Barát vagy ellenség közelít? Azután az ajtóra gondolt, amit nemrég sikerült eltorlaszolnia, és amit valószínűleg hamarosan újból kinyitnak. Keserűen felsóhajtott. Ez az ő formája. Ennyi erővel hagyhatta volna az egészet a francba.
- Hayate... most, hogy így mondod, azóta nem láttam, hogy Eizan elment. Bár az igazat megvallva... azóta senkit sem láttam, mivel... á, mindegy... Viszont a lányok... igen, szerintem jó, ha tudnak róla, hogy felkészülhessenek lélekben, mert a fene tudja, mi lesz itt mindjárt...

Tesshin már elég közel ért a pároshoz, hogy meglephesse őket. De, hogy is kéne kezdeni? Ez alkalommal milyen mesével álljon elő? Úgy érezte most messze elkerüli az ihlet... Na jó... Akkor próbálkozzunk msot mással...
Elővette a Fujitotól zsákmányolt fegyver. Melyikkel kezdjen? Elmosolyodott. Hölgyeké az elsőbbség...
Sayuri megtorpant, olyan érzése volt, mintha... figyelné valaki? Hátrafordult, még épp idejében, hogy el tudja kerülni a felé suhanó kis lövedéket. Te jó ég, mi volt ez?! Akihito követte a lány tekintetét. Döbbenten meredt a nem messze tőlük álló alakra. Tesshin úgy nézett ki, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő... Bár talán az is volt, ami ezen a szigeten folyik... Sayuri gondolkodás nélkül előkapta a zsebébe süllyesztett bicskát. Gyűlölte a hátbatámadást... Legyen az akár egy ilyen kis fiú is, mint Tesshin. Ezt nem nagyja... Megindult felé.
- Várj! - szólt rá Akihito, nem lehetnek ilyen meggondolatlanok, szó nélkül beleszaladni egy harcba... Sayuri megtorpant - Tesshin, nem akarunk harcolni veled, nyugi!
A fiú elmosolyodott.
- Nem? Igazán kár, akkor ez gyors lesz.
Ezúttal Akihitot vette célba, és nem hibázott.

- Akkor megtennéd, hogy szólsz nekik? - kérdezte Sasame, és megindult a fiúk szobája felé. Ekkor vette észre a közelgő Hayatét - Épp téged kerestünk! - mondta neki - Na jó, is... Vendégeink lesznek... Jobb, ha te is felkészülsz egy esetleges harcra...

Ami majdnem elejtette a pisztolyt, mikor végre észrevette a Tesshint borító vért. Te jó ég, vér, véres... És most... most meg mit csinál? Valamit elővett, de nem tudta pontosan kivenni, mi az... és akkor Sayuri félreugrott valami elől, nem sokkal később pedig... Próbált figyelmeztetőleg Akihitora kiáltani, de egyszerűen nem jött ki hang a torkán. Ekkor jutott eszébe a pisztoly. Nem volt túl nagy fegyver, nem hitte volna, hogy ellő addig. Ez a torony átka. Bár jól ráláthat az ember az idevezető útra és a sziget nagy részére, de mégis túl messze vannak ahhoz, hogy valamit is tehessen. Le kéne mennie...! Próbálta mozdítani a lábát, de egyszerűen nem sikerült, teljesen megkövülve figyelte a kibontakozó küzdelmet. Érezte, hogy a láza ismét felszökik. Francba, mégiscsak pihennie kellett volna! Le akart ülni, de kényszerítette magát, hogy állva maradjon. Össze kell szednie magát!

Yuuka próbálta helyesen megítélni a helyzetet. A hallottak alapján Kaori nem ölte meg Himenot, szóval elképzelhető, hogy az ő oldalukon áll. És visszajönnek... vajon itt hagytak valamit, vagy azt remélik, hogy valaki vár rájuk? Talán épp Natsukira számítanak? Próbált észrevétlenül közelebb lépni Benawihoz, hogy ha rosszra fordulnának a dolgok, a segítségére lehessen a kaszával.
- Lehet, hogy... téged keresnek? - tette fel a kérdést Natsukinak.

Hayate nem bírta elrejteni szemének izgatott villanását. Hiába, a vérében volt a harc, nem tehetett a rátörő izgalom ellen. Meghúzta a hátizsákja szíjait, és szó nélkül elindult a tetőre. Kíváncsi volt, kik jönnek. Talán föntről az erejüket is felmérheti, és akkor sokkal könnyebb lesz alkalmazkodni hozzájuk. Ismerd ki ellenfeled. Rendben, pontosan ezt próbálja majd tenni.

Kazushige értetlenül nézett a távolodó Hayate után. Önkéntelenül hátrált egy lépést, mikor előbb a fiú szemeibe nézett. És amivel találkozott a tekintete... talán egy ragadozó szemeire emlékeztették, bár nem látott még sok olyat. Csak érezte, hogy így van. Tudta, hogy Hayate jeleskedik a harcművészetekben, a nála látott tanto meg bizonyára előnyére válik majd. Csak reménykedni mert, hogy egyszer nem ellene fordul a penge.
- Aha... - nyögte végül Sasame kérésére és a lányok ajtaja elé lépett. Kicsit habozott, de végül bekopogott. Nem akart a bent lévőkre törni, ezért türelmesen hallgatózott.

- Elég ebből a hülyeségből - mondta Sayuri és kicsit meglökte Akihitot, ahogy elhaladt mellette - Ha rámtámadnak, én harcolok! Ha te meg akarsz halni, tedd azt...
Akihito halkan szisszent egyet, de aztán lelendítette a válláról a táskát, s kiemelte a szigonyt. Tesshin elmosolyodott látva mi is az a fegyver. Eddig csak szemezett vele, hogy mi lehet az a hosszú valami, ami kilóg a fiú táskájából. Ám tovább nem volt ideje gondolkozni, mert Sayuri már támadott. Odébbugrott, aztán a fiúra fordította a figyelmét, aki szintén támadásba lendült. Egy laza hátralépéssel ezt is kikerülte, majd egy nagyobbat hátraugrott, s újra megcélozta Akihitot. Találat, természetesen.
- Jesszus, ti tényleg nagyon bénák vagytok... - csóválta a fejét Tesshin - Ketten egy ellen, és mégsem tudtok megsebezni? Olyan gáz... Sayuri dühödten esett neki a fiúnak, de az megint kilépett a lány elől.
- Lassú... - mondta Tesshin dallamos hangon. Akihito ellenben nem hagyta, hogy a fiú felidegesítse őt szavaival. Megvárta míg Tesshin Sayurira figyelt, aztán támadott. Tesshin azonban nevetve kikerülte ezt is.
- Korábban kell kelnetek, hogy engem elkapjatok...
Akihito a szokásosnál is szigorúbb arcot vágott. Ez így nem lesz jó. Meg se tudják közelíteni... Hiába vannak ketten, ha így haladnak veszteni fognak... A francba is, hogy csinálja?! Kéne valami terv... Sayurira pillantott, de a lány szokás szerint, meggondolatlanul és hevesen előretört. Pedig sejthette volna, hogy ez nem fog működni. Még el se érte Tesshint, mikor egy mérgező lövedéket kapott az oldalába.