4. - Különös szövetségek

Nami boldogan elmosolyodott látva a célt. Már csak pár méter és elérnek a házhoz! Elege volt már ebből a rengeteg homokból. Persze még ki is kell mászni innen, jó ég! Inkább nem is öltözik át a házban, csak majd, ha kimásztak innen, mert csak tönkretenné a cuccot... Remélte, hogy talál valami göncöt saccperkábé az ő méretében. A barlanghoz nem akaródzott visszamenni. ha ott lepik meg őket... Az igencsak veszélyes...

Fumi és Chino idegesen hasaltak az aljnövényzetben, nem messze az úttól. Mivel Chino nemrég meg mert esküdni rá, hogy valami mozgást látott a település környékén, inkább fedezékbe verték magukat és úgy várakoztak. Talán elég mély a bozót, hogy ne látszódjanak /igen, a susnya XD/. Kis idő múlva Fumi kissé fel merte emelni a fejét, de szinte rögtön vissza is húzta.
- Te...szerintem ez egy lány lesz... mármint csak a szoknyáját láttam...
- Roppant szemfüles - verte Chino a fejét a földbe. - Esetleg ha nem csak az altestével szemeztél volna, azt is tudnánk, kicsoda.
- Inkább fogd be, még miattad vesz észre minket...!
Összeszűkült szemekkel meredtek egymásra, de végül elmosolyodtak és csöndben maradtak. Ki tudja, talán Saika lesz az.

- Te... végül is... mi a francot akarunk itt?! - Ichiro kipirosodott arccal még mindig az utat törte kettejük előtt.
- Nem tudom, te akartál északról jönni - felelte Hiroshi. - És látod, milyen igazad volt? Itt tényleg kevésbé nyílt a terep!
- Meg azt...! - Ichiro nem bírta tovább és inkább leült a sűrű aljnövényzetbe. - Márpedig én egy ideig nem megyek tovább...!
- Miért is?
- ...
- Ichiro?
- ...
- Bazd, Ichiro, ne szórakozz velem!
Hiroshi indulatosan a földön elnyúlt barátjához lépett, aki épp békésen aludta álmát. Arcán elégedett mosoly ült a megérdemelt pihenést üdvözölve - végül is ő törte eddig az utat.
- Hogyaza...!
Hiroshi fintorogva ült le társa mellé és elhúzott szájjal figyelte a másik álmát. Hát ez így érdekes lesz... Pillantása a közvetlenül Ichiro mögötti sötétzöld levelekre tévedt. Hmmm... csalán... csak egy kicsit kéne löknie rajta, és már belefordulna... Vigyorogva emelte kezét, hogy végrehajtsa a nagyszerű tervet, de azután barátja arcára nézve vigyora mosollyá szelídült. Visszaült a helyére és ujjaival végigszántott haján, mielőtt megigazította fülbevalóit.
- Szép álmokat, Csipkejózsika... valaki csak kell, aki őrzi az álmod... milyen jó neked, hogy itt vagyok, látod?
Nagyot nyújtózkodott, de nem merte lehunyni a szemét. Nem valószínű, hogy más is erre jár, de inkább nem kockáztat. Térdeire rakta puskáját és megkezdte néma őrködését.

- Igen, tessék? - Matsue meglepődött a telefon másik végéről csengő vékonyka hangon. - Ichirou? Ki engedte meg, hogy telefonálj? Megint elcsented, amíg apa nem figyelt, ugye? - a kezdeti harag helyén vonásait finom mosoly enyhítette. - Nem, még nem tudom, mikor megyek haza. De nem, tényleg nem beszélhetek sokat. Hmmm? - tekintetét az előtte lévő monitorra szegezte, és két pontot keresett a szemével. Most mindkettő egy helyben volt. - Igen, pont rád gondoltam, kicsim. - Újra a monitorra nézett és továbbra is szemmel tartotta Ichiru és Ichiro kettősét. - De, komolyan, szinte minden percben eszembe jutsz. Igen, én is nagyon szeretlek, de most tedd le a telefont, apa mérges lesz, és nekem is mennem kell. Jó legyél, szia kicsim!
Enyhe fejcsóválással kinyomta a telefont és sóhajtva hátradőlt. Javíthatatlanok ezek a gyerekek, néha olyan ostoba dolgokat cselekednek. Rápillantott az órájára és ismét elmosolyodott. Remek, nemsokára dél lesz, és ismét feldobhatja új "gyermekei" napját. Hisz reggel is milyen jó hatással volt rájuk, már egész gyönyörűen fogyatkoznak! Ekkor vette észre Nami és Nobu jelét, majd nem messze tőlük a három palacsintázót. Ó, ennek a szakasznak még korán sincs vége....

Ahogy Nami kinyitotta az ajtót megcsapta az orrát a palacsintaillat, hátrapillantott Nobura és elmosolyodott. Nem elég, hogy vannak itt még kajával is várják őket, hát nem édesek?
Valószínűleg a bennlévők meghallhatták az ajtónyitódást, és gondolta nem is illik megváratni a házigazdákat így beljebblépett, s Nobu követte. Három fő. Tökéletes! A testvérpár és Motoki. Kellemes társaság. Vajon mik a fegyverek? Bár nem tűntek túl harcos típusoknak. Palacsintát sütni a sivatag közepén egy ilyen játékban! Eszébe nem jutott volna. Bár jól esne msot egy kis finom étel...

Hanako szájában félúton megállt a palacsinta, mikor a ház ajtaja kinyílt, majd megjelent rajta Nami... és Nobu? Ezek meg mit keresnek itt így ketten...? Agya lázasan dolgozott a megoldáson, de csak nem jutott logikus megoldásra a probléma felett. Egy ötösfogattag és... Nobu? Elkerekedett szemekkel meredt a "vendégekre", de úgy érezte, nem tudna most megmozdulni.
Motoki viszont annál inkább, mikor ösztönei által vezérelve máris felpattant, mikor kattant a zár, és most védekezőn állt a lányok elé. Nem messze tőle a falnak támasztva várta a bo, ha csúnyára fordulnak a dolgok, egész könnyen elérheti. Márpedig végigmérve Nami szakadt és véres ruháit tartott tőle, hogy ez lesz. De legalább Hanako már nem lesz teljesen védtelen, de Mikomi... arról fogalma sem volt, hogy a lánynál van-e valami használható.
- Mi járatban? - kérdezte lopva hátrapillantva a válla fölött a lányokra, miközben igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára.

Nami nem bírta megállni, hogy Motoki pillantására végig ne nézzen magán. Hát... tényleg kicsit érdekes állapotban volt a ruhája. Kicsit kényelmetlenül megigazította a fölsőjét. Aztán Nobura pillantott, s talán egy pillanatra el is pirult egy kicsit. Jó ég, mi a francot csinál, ez annyira égő. A fiú arcán egy apró mosoly futott át. A lány mellé lépett, hogy ő válaszoljon.
- Megéreztük a palacsintaillatot. Idevonzott... - Mikomira nézett - Te tudsz ilyen jól sütni nem? De azért agyrém, hogy egy ilyen helyen is eszedbe jut. Agyrém, de tök jó... Érdekes itt valahogy az egész világ kifordult önmagából. Te hogy kerülsz a lányokhoz Motoki? - kérdezte a fiúra nézve, aztán Namira bökött - Én is jó csajt szedtem fel, mi? - Nami arca erre megrezdült - De, hogy te egyből kettőt is... Bár van benne logika...

Motoki új szokása szerint ismét végigsimított az arcán, majd szinte elkapta a kezét. Remek, ha eddig nem tűnt fel nekik, majd most. Már az elején is nagyon zavarta valami a párosban, de utána Nobu megnyilvánulása.... irritálta és feldühítette. Lassan ökölbe szorította előzőleg arcát simogató kezét és összehúzta a szemöldökét.
- Nem, én nem pecérkedem - vágta oda hűvösen.
Hanako összerezdült a hang mögött megbúvó éltől és félve pillantott fel Motokira. Úristen, mi van, ha a fiú megint elveszti önmagát? Lenyelte az előzőleg bent rekedt palacsintát és visszatartott lélegzettel figyelt. Talán még menthető a helyzet, bár egy ilyen beszólás után...még akkor is, ha Motoki csak őket akarta védeni...

- Hmm... - mondta lassan Nobu és közelebb húzta magához a lányt, az hagyta, sőt egy játékos csókot lehet a fiú nyakára - Az a te bajod... - felelte közben a fiú - Ebben a játékban őrültség nem kihasználni az időt, mert... Később már nem lesz lehetőséged... Dehát... Most már elcseszted...
Nami elemelte a fejét Nobu nyakától, s izgatottan felvillanó szemekkel mérte végig a másik hármat. Érezte, hogy valami perzselni kezdi belülről. Nobu szavai és ez a játék... Furcsa sóhajtás-nyögés szerű hangot adott ki.

Hanako most már végképp nem értett semmit. Főleg ez a reakció... brrr, beleborzongott a látványba. Hát... ezt semmiképp sem gondolta volna... mintha az a kettő csak igazolta volna Motoki előző szavait. Ijedten lesett fel a fiúra, aki még mindig ökölbe szorított kézzel állt, és alig észrevehetően a bo felé lépett pár millimétert.
Motoki fintorogva nézte a páros "enyelgését", és gondolatai arcára is kiültek.
- Még nem feltétlenül... - szeme villant egyet, mielőtt a botért vetődött. A következő pillanatban ujjai a bo ismerős nyelére fonódtak, ahogy megmarkolva a fegyvert ismét a lányok elé állt.
- Csak egyszer kérlek meg... - mondta fenyegetően halkan. - Menjetek el...!

Nami megvetően felkacagott.
- Te se hiszed, hogy ennyi elég lenne... Eszünk ágában sincs elmenni... Szórakozzunk egy kicsit... Látom te is fel vagy már pörögve egy kis harcra...
A Motoki háta mögött álló lányokra lesett.
- Ti csak álltok és várjátok, hogy megvédjen? - szinte már sejtette a választ, s előre kifejezte lenézését - Hahh...
Mikomi hátrált egy lépést, s a hátizsákjába túrt. Nem hagyja, hogy Motoki egyedül harcoljon. Elővette a kapott konyhakést. Közben nővérére lesett.
- Vagy úgy... - mosolygott Nami - Ez már jobban tetszik - ő is elővette a lándzsát, s a hátizsákját ledobta maga mögé a padlóra. Még nem hajtotta szét a fegyvert, csak végigfuttatta a kezét rajta. Kiélvezte az időt, míg ellenfelei gondolkodnak mit tarthat a kezében. Motoki botját elnézve széles mosolyra szaladt a szája. Azzal igazán semmi esélye. És Mikominak sem a kis fogpiszkálóval... Egy gyors pillantást vetett Nobura. Ő csak némán állt, s szemmel tartotta Motokit. Még nem fedte fel az überfegyvere titkát. Ó, hogy az milyen szép pillanat lesz! Látni akarta a kis csapat szemében a félelmet, ahogy először lesújt az ő kicsi Nobuja... Sejtette, hogy kiült az arcára a várakozó öröm. De nem is bánta.

Midori elgondolkodva lépdelt délnyugat felé. Sehol semmi Tatsuya, sehol semmi Kenta... sehol senki... Jobban lassíthatja őket az a sebesülés, mint gondolták, ráadásul... Kenta is megsérült, jól látta... Csak Tatsuyáé súlyosabb, így talán önmaga sem mérte fel jól ennek a jelentőségét... Hmm... azért ez nem játék...
Nem játék... Igaz is... Eddig... Haruka hülyéskedései, sőt még a tegnap esti az ofőnek szánt meglepetés is... Hogy kiakadt rajta! Pedig az csak egy ártatlan tréfa volt. Ő meg arra gondolt, hogy "ejnye Haruka, ez már nem vicces, te is tudhatnád...". Milyen távolinak is tűnt most ez... Haruka... Vajon hogy reagáll a szabályokra? Bizonyára keresi Shourit. Vagy fordítva is. Shouri, te jó ég... Kirázta tőle a hideg. Mégis... újra találkozniuk kell, hogy teljesen tisztában legyen a fiú szándékaival. ... Biztos, hogy ezért akar? Jól tudja, hogy a fiú... Nem, nem lehet biztos benne... Három oka is van, hogy megkeresse Shourit. Hogy megbizonyosodjon a fiú szándékairól. Hogy újra láthassa, olyaaaan helyes - ^.^ - És... valamifelé furcsa késztetés. Hogy befejezzék a meccset. Megrázta a fejét. Ki kell vernie a fejéből ezt a gondolatot, ez nem normális! Mit ért az alatt, hogy befejezni? ez nem játék, Midori, ez már nem játék! Befejezni annyit tesz: megölni. Vagy meghalni... Elég az álmodozásból!
Ahogy menetelt pont a szemébe sütött a nap. Kezével igyekezett elárnyékolni az arcát, hogy jobban lásson és ne is fájjon a fény. Hol lehetnek Tatsuyáék? Tévedett volna... Ha nem ide jönnek, akkor...? Lehet, hogy az a ház csel volt. És még csak nem is abba az irányba mentek. De tényleg arra indultak el. Mielőtt találkoztak is abba az irányba mentek... Igen... Ez utóbbi a fontos. Északkeletre haladtak az erdőben, tehát... Ha nem ide jönnek, akkor északról akarják megkerülni a tavat. Tatsuya sebével azonban még ez esetben sem érhették el az északi partot, tehát... A tó felé meresztgette a szemét. Tényleg senkit sem látott, bár a legnyugatibb részben nem volt biztos. Azt már nagyon homályosan látta. Ám, ha északkeletre mentek... Valószínűbb a hegy környéke... vagy...? Talán nem a környéke? Talán... Kizárt dolog... Tatsuya sebével nem másznának hegyet... Öngyilkosság... Jaj, Haruka olyan egy mázlista vagy! Shouri és Tatsuya... Olyan jó pasi mind a kettő, és te mindkettőt a markodban tartod! Összeszorította az ajkait. Már megint hülyeségeken gondolkodik. Ha Tesshin ezt tudná! Mindig kiakasztotta őt ezekkel a hülyeségeivel. Tatsuya így, Shinji úgy... A buszon is... Mikor elhaladt mellettük Shinji Tesshin fel tudta volna nyársalni a tekintetével. Féltékeny vagy kicsi Tesshin? Elmosolyodott. Tesshin annyira édes... Persze, nem miatta féltékeny a népszerű pasasokra, hanem... A füle mögé igazította kósza tincseit. Nem kellett volna ennyit ugratnia a fiút. Amúgy is önbizalomhiányos, pedig... Tényleg annyira édes gyerek... Nincs mi miatt aggódnia, biztos szuper csajt fog találni magának. Először a játék kezdete óta, vagyis mióta Shinji - Shinji!!! *.* - megnyugtatta még a teremben - hát nem édes, waaaaaah *.* - szóval most először érete magát egy kicsit... szomorúnak? Vagy... ez félelem? Kaoriéknak azt mondta, hogy csak, ha van egy jó terv, de... Kivárni míg leölik egymást az osztálytársai... Megrázta a fejét. El tudná viselni, ha meghallaná Tesshin halálhírét? Összeszorította a száját. Talán már nem is... Nem! Tesshin ügyes gyerek. Az osztály többi tagja nem feltételezte volna róla, de Midori tényleg ismerte őt. Talpraesett srác. Ha kell igenis megvédi magát, ha rátámadnak és nincs más választása, akár harcol is, akár öl is... És Midori ezért egyáltalán nem ítélte el. Ő maga is ezt tenné. Ezt fogja tenni. De Tesshin... De jó lenne összefutni vele! És akkor... igen, ha összefutnának nem merne kockáztatni... Talán ez gyengeség, és talán elszúrná a tervét, de... Nem hagyná egyedül, mert ha ezután mondanák be a fiú nevét... Azt sose bocsátaná meg magának... Tesshin, merre vagy? Jössz még nekem egy fagyival, emlékszel? Tegnap délelőtt azt mondtad ma meghívsz... Tegnap... Mennyi tervük volt még az osztálykirándulásra... Együtt jártuk volna a várost. Hayate is mondta, hogy csatlakozna felfedezni a környéket. Az olyan fun! Neten meg kinéztek maguknak egy régi, elhagyatott házat. A fórumon azt írták, h szellemjárta. Huhúúú, Tesshin hogy be volt lelkesülve! Na meg persze ő maga is... Persze a többiek, ha tudták volna a tervet... Kiakadtak volna, hogy "Jó ég, Midori, ez betörés!" De könyörgöm, nem lakik ott évek óta senki! Legalábbis állítólag... Élő nem... Ezt szerette annyira Tesshinben, ő sose szívbajoskodott. Mindig benne volt Midori hülyeségeiben. Az osztály többi tagja jókisfiúnak tartotta Tesshint, de... ő közel sem ilyen unalmas... És azt a feltételezést meg, hogy ő rángatja bele mindenbe igenis kikérte magának! Na jó... talán... egy kicsit...De hát a fiú hagya magát, vagy nem? És... Ezt a mostani tervet együtt eszelték ki... Sőt, Tesshin mondta, hogy menjenek is be... Hogy éjszaka ráadásul! Igen, igen, ő csak rá akart nézni... Tesshin viszi bele őt a rosszba! Rosszba... nem is rossz... Klassz, kalandos! Haruka is biztos velük jött volna. Talán Shouri is. Csak Haruka miatt... De nagyon fun lett volna... És most... egy csapásra minden megváltozott. Vajon Tesshin? Ő most hogy érez?
Lassan délről elfogytak a hegyek. Akkor irány egyenesen a ház felé! Várj meg Tatsuya, jövök! Ha eddig nem futottak össze, biztos a házban várják őt, ahogy megígérték... Bár felvetették, hogy, ha nem... Na nem baj, ezen majd gondolkodik, ha odaért!

A hegytetőn a hármas már órák óta csak ücsörgött. Alig pár szót váltottak egymással. Benawi egy fának dőlve pihent, Yuuka mellette ücsörgött. Natsukit pedig már idegesítette, hogy egy helyben vannak. Dehát a fiú miatt nincs más választásuk... Körbenézett. A cuccaik még mindig szanaszét hevertek. Ha hirtelen menekülniük kéne... Felállt, hogy összerámolja a dolgokat. Fegyverből felesleges mindet elcipelniük. Úgy döntött a rapiert megtartja, a feszítővasat nem. Berakta Kuroshi fegyverét Sorano táskájába. A lánynál csak a kapott étel és ital volt hasznosítható. Elpakolt egy üveg vizet, meg az összes ételt. Kész élelmiszerraktár volt már a táskája! Valamit ki kéne pakolnia belőle... Gondolt egyet és mindent kirámolt a földre. Rendet kéne rakni. Szép sorban bepakolta a vizesüvegeket, egy másik rekeszbe meg az ételt. Örült neki, hogy a saját zsákját tartotta meg a kapott szar helyett... Ebben kényelmesebben elhelyezhette a tárgyakat. A rapier jobb, ha kéznél van, azt hagyta az övébe tűzve. Felesleges cuccait, melyet még otthonról hozott az osztálykirándulásra átpakolta Sorano cuccaihoz: gázspray... valószínűleg a rapierral többet tud kezdeni. A parfümjeit is minden szívfájdalom nélkül kirakta. Ruhák... Kötszer gyanánt még jók, úgyhogy azokat egy miniszoknya kivételével megtartotta. Ez utóbbiban nem sok anyag volt, felesleges lenne... Bár annak a blúznak is akkor a kivágása, hogy... Kivételesen sajnálta, hogy ilyen ruhákat hord. Már csak egy tárgy pihent a földön. Pontosabban egy pár fülbevaló. Azt is fogta, hogy behajítsa exbarátnője táskájába. Aztán mégis meggondolta magát, s egy fájdalmas sóhajjal a saját táskájába süllyesztette. Végülis nem nagy súly... Legalább ez maradjon meg neki, ha minden mást elvesztett is. Még volt egy felbontatlan üveg, ami Soranoé lehetett eredetileg. Yuukáék párosára nézett.
- Ez elfér még valamelyikőtöknél? - kérdezte felemelve az üveget.
Benawi megrázta a fejét. Megint elég sápadtnak tűnt.
- Nem vagy jól? - kérdezte Natsuki.
- Nem igazán... - nyögte a fiú - De majd elmúlik... Yuuka te el tudod azt rakni?
- Végülis, ha nem, az se nagy gond, sok vizünk van... - mondta lassan Natsuki, de gondolatai inkább a fiún jártak.

Végtelennek tűnő másodpercekig mind némán meredtek egymásra, hogy felmérjék a másikat, és Hanako már kezdte kissé feszélyezve érezni magát. Tudta, hogy még bajba kerülnek és megbizonyosodott róla, hogy nem nagyon bízhat meg osztálytársaiban. Mert hogy pont Nobu... Látta, hogy húga harcra készen elővette a kapott konyhakést, így ő sem hátrálhatott meg. Bár már nem tudhatta kezei között a palacsintasütőt, legalább a Motokitól kapott fegyverrel beszállhatott a küzdelembe. De tényleg, mi is ez? Közelebbről még meg sem nézte. Ó, hogy nem jutott eszébe előbb! Óvatosan lelesett a csuklójára, de úgy tűnt, csak ez az apró mozdulat kellett a harc kirobbanásához. Hirtelen valami hasító fájdalmat érzett a karjában és odanézve az előrelendülő Nami kezében tartott lándzsára esett a tekintete. Szóval ez egy lándzsa! El nem tudta volna képzelni, mi lehet az. Motoki csak akkor kapott észbe, mikor már később volt, így a bo mindössze csak súrolta a visszahúzott lándzsát. Amíg Motoki a visszavonuló Nami felé indult, Nobu úgy érezte, hogy eljött az ő ideje. Hanako már csak az újabb fájdalomra tért magához előbbi döbbenetéből. Mi történt, Nami visszajött volna?! De ez most... sokkal jobban fájt! Nobu fegyverének lemezei több helyen feltépték a bőrét, hogy utat engedjenek az előbukkanó vörös vérnek. Mi... milyen fegyver ez?! Még sosem látott ilyet. Leginkább ostorhoz hasonlított, de több fémlemezben végződött. Ilyen nincs! Ha ilyen messzire elér vele, akkor szinte a kisujját sem kell mozdítania, hogy elérje őket! Most végre tényleg meg tudta nézni a fegyverét. Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjön, mit lát. Egy nyílvető! Hát jó, ha távolharc, akkor legyen távolharc! Elsütötte az első kis nyilat, ami süvítve szelte át a levegőt, hogy végül Nobuban álljon meg. Egy csapás megbosszulva... A következő vessző már repült is Nami felé. Helyes, ez sem hibázott. Már csak egy maradt, majd újra kéne tölteni. Mindegy, ezt még ellövi - újabb találat Nobuba. Miközben hátraugrott a táskához, hogy újratöltsön, csak annyit látott, hogy Mikomi Namira rontott. Úristen, még sosem látta ilyen elszántnak a húgát! Bár végülis... magáról sem nagyon gondolta volna, hogy ilyen könnyelműen lővözgeti majd a nyilakat.
Nami talán kissé megzavarodott attól, hogy hirtelen két ellenféllel találta szembe magát, mert következő csapása mind Motokit, mind Mikomit elkerülte. Motoki túlságosan el volt foglalva a lándzs elleni védekezéssel, így nem látta, amint Hanako az előbb használta a nyílvetőt. Így most kissé meglepődött, mikor három újabb kis nyilacska fúródtt Nami hátába. Kihasználva a lehetőséget sikeresen csapott a lány felé, majd aggódva fordult Hanako irányába. Annyira elmerült a Namival való párharcban, hogy teljesen megfeledkezett róla! Épp időben fordult meg, hogy láthassa, amint Nobu második kimért csapása ismét végigszántott a lány bőrén. Elkerekedett szemekkel meredt előre. Egy ilyen fegyver... ez ellen mennyi esélye lehet Hanakonak?
- Nem! - dühösen indult volna Nobu irányába, de Nami útját állta.
- Nem mész te sehova...
Nami figyelmetlensége nyomán már érezte is magán Mikomi újabb vágását. Ez a ruha kezd egyre jobban eldeformálódni... Mindegy, ezen már úgysem lehet segíteni. Hogy még jobban feldühítse a fiút, mosolyogva szúrt Hanako felé felsértve a lány oldalát. Hiába, egy lándzsának vannak előnyei. Gyorsaságának köszönhetően egy félfordulattal még Motoki boját is félrecsapta, arra kényszerítve a fiút, hogy ismét szemtanúja legyen Hanako szenvedésének Nobu csapása nyomán. Hanako megtándorodott, de a három kis nyílvessző közül még így is kettő talált - felváltva egy Nobuba illetve Namiba. Mikomi viszont hiába csapott a késsel, Nami most könnyen hárította, ám emiatt a feldühödött Motoki ismét eltalálta, és újra megpróbált áttörni a lány védelmén, hogy Hanakohoz jusson. Hanako eközben segítségként két nyilat lőtt Namiba, és egyet tartogatott Nobura. Időközben egyre csak hátrálni próbált, hátha az ostor így nem éri el, de sehogy sem tudta elkrerülni a támadásokat. Lassan már elérte a hátsó falat, innen már nincs tovább. Nobu is meglendítette a fegyvert. A gyilkos fémek utoljára téptek bele Hanako megkínzott testébe. A lány nem bírta tovább a rá törő fájdalmat és a falnak rogyott. Már annyi ereje sem maradt, hogy újratöltse a nyílvetőt, csak hitetlenkedve szemlélte a sebeit és a küzdőket.
- Hanako! - Motoki végre kiszabadult és a lányhoz sietett, majd letérdelt mellette. Nem érdekelte, hogy feltartja-e valaki, vagy az ostor ezúttal őt célozza meg. - Hanako, tarts ki!
- Nem fog menni... - suttogta a lány, miközben még érezte, ahogy Motoki óvatosan átöleli. - Bocsáss meg... én amúgy sosem tartottam mulatságosnak a neved. Szerintem inkább aranyos...
Motoki döbbenten nézte, ahogy a lány szemeiben lassan kihuny a fény. Ennyi lenne egy élet? Mint Akeno, most Hanako is...?
- Hanako...? - semmi válasz. - Hanako...!
Motoki érezte, hogy valami ismét feltámad a lelkében. Az a másik része, amit Hanako segítségével sikerült elfojtania. De most, hogy a lány nem lesz mellette és többé jelenléte sem nyugtatja meg, újra átengedte magát a furcsa érzésnek, a benne lakó sötétségnek. Most már úgysem számít többé. Lassan elengedte Hanako elernyedő testét és ismét a botra markolt. Kezei biztos fogást találtak, nem remegtek, mint kicsivel ezelőtt. Furcsán lassan mozgott, mint egy gép, de mikor felegyenesedett kezében a bottal, lassan felemelte fejét. Szemeibe újfajta fény költözött, amint gyilkos tekintettel meredt Nobura.

[Maradt: 32 fő.]

Yuuka igyekezett nem túl aggódó arcot vágni Benawira nézve, majd végül belesett a táskájába.
- Nálam szerintem még bőven elfér, a víz bármikor jól jöhet...
Átfutotta a holmijait, és észrevette a még mindig a földön heverő kaszáját nem messze tőlük.
- Mindjárt jövök, csak megnézem, hogy...
Hát igen, az volt, amitől tartott. A kasza még mindig véresen hevert ott, ahol hagyta. Valamivel le kéne majd tisztogatnia, mert nem lenne túl bizalomgerjesztő, ha ilyennek mászkálna. Az ötlet jónak tűnt, a megvalósítás viszont már kevésbé vonzotta. A pengén a vér - egy másik ember vére - kissé már megszáradt, és amúgy sem nagyon lett volna gusztusa letisztogatni. De mégis...

Mikomi sikoltva ugrott testvéréhez.
- Hanako! HANAKO! Hanako, ne halj meg! HANAKOOOOOOOOOOOOOOO!!!!
Egész testében remegett, ahogy megérintette a testvérét. Nem sírt, valamiért képtelen volt. Úgy érezte valami marja-égeti belülről.
Nami megindult Mikomi felé.
- Inkább ide figyelj! Felesleges gyászolnod, mindjárt mész utána!
Mikomiban forrt a düh a szavak hallatára. Tudta, hogy védekeznie kellene, harcolnia, de nem akarta elengedni a testvérét.
- Nem... NEM! Hanako nem hal meg... Nem... NEM!!! NEM ENGEDEM!

Natsuki még mindig aggódva nézett Benawira.
- El kéne mennünk innen - közölte a fiúval, s egyszerre ez kérdés is volt, hogy menni fog-e - Innen nem látjuk, ha jön valaki, az emlékműnél rá tudunk készülni... a harcra vagy a menekülésre is... Itt meg is lephetnek. Hülye vagyok, hogy erre eddig nem gondoltam.
Benawi összeszorította a száját. Igaza van a lánynak, de úgy érezte ha most másznia kéne... De nem veszélyeztetheti Yuuka életét. Őmaga előbb-utóbb úgyis meghal... Így inkább igyekezett úgy tenni, mintha az előbb nem megkérni akarta volna őket, hogy maradjanak kicsit, hanem ellenkezőleg.
- Persze, felőlem indulhatunk is - egy mosolyt erőltetett az arcára, de talán ez egy kicsit túlzás volt. Annyira átlátszó.

Yuuka már nyitotta a száját a kérdésre "Biztosan jól vagy?", de végül magában tartotta. Ezzel most úgysem menne semmire, látta a fiú arcán az elfojtott fájdalmat és Benawi úgyis tagadta volna, ha rákérdez.
- Ne vigyem esetleg a táskád? - kérdezte végül. - Már nem azért, mert gyengének nézlek, vagy valami, vagy... szóval érted...
Ááá, ebbe belegabalyodott. Most mondja ki, hogy h ő viszi a táskát, Benawinak több ereje marad és... tovább marad velük? Már megint milyen önző, de ez ellen nem tud mit tenni.

Benawi őszintén elmosolyodott Yuuka felajánlására. Nem bírt neki ellenálni, de már nem is igazán akart, hogy közelebb hajoljon a lányhoz, s megsimítsa az arcát.
- Boldogulok vele, köszönöm - mondta csendesen - Nincs sok cuccom, ennyitől nem lesz semmi bajom...

Motoki tompán hallotta Mikomi kétségbeesett hangját, lélekben már máshol járt, ahol kizárhatta magából a fájdalmat és csak a nyers düh maradt neki. Nem foglalkozott már vele, hogy ki ő és hol van most, csak azt tudta, hogy bosszút kell állnia. És ez a tudat kegyetlenül marcangolva égette. Szokatlan gyorsasággal indult meg előre, hogy Nobura rontson, de Nami lándzsája ismét az útját állta. Kelletlenül taszította félre a boval, de Nobu sem vesztegette az idejét és a neki háttal álló Motokira suhintott. Motoki felkiáltott, de bősz hátrafordulása nem hozott eredményt. Nem tudott már hideg fejjel gondolkodni, régi énje nem siethetett a segítségére.
Mikomi arcát testvére holttestéről a küzdőkre emelte és Nobura szegezte tekintetét - arra a fiúra, aki megölte nővérét. Összeszorított fogakkal kapta előre a kését és úgy rohamozott a fiúra. A hirtelen támadás megtette a hatását, Nobu már nem tudta elkerülni a pengét.
Motoki elvigyorodott a hirtelen jött segítség láttán és újult erővel esett Nobunak. A két távolsági fegyver újra összecsapott, de egyikük sem úszta meg sérülés nélkül. Motoki észre sem vette, hogy egyre több sebből vérzik, hogy a fémlemezek újra meg újra belétépnek, csak azt tudta, hogy harcolni kell mindenáron. Mikomi sem tétlenkedett a késsel, bár mindig újra Nobu közelébe kellett kerülnie, hogy használhassa is azt.
Közben Nami is odaért - nem siette el túlságosan -, hogy lándzsáját ismét összeakassza a boval. Most már Nobu sem volt annyira körülvéve - kettő kettő ellen. És most, hogy Motoki ismét rákényszerült arra, hogy Namival foglalkozzon nála volt az előny az újabb ostorcsapásnál. Motoki még mindig nem törődött a hátába hasító fájdalommal, jelenleg minden figyelmét a Namival vívott párharcnak szentelte. Bár Nobu fegyvere legyőzhetetlennek tűnt, Nami lándzsájával a bo már könnyebben felvette a versenyt, ahogy a fiú újra meg újra megforgatta a kezében. Mikominak időközben sikerült ismét közelebb kerülnie Nobuhoz, de az ostor még ígyis lecsapott Motokira. Miért nem foglalkozik vele senki sem?!
Hamarosan viszont kívánsága teljesülhetett. Nami ezúttal különös szögbe fordította lándzsáját, és a meglepő csapással szinte felnyársalta Motokit, ahogy mélyen a fiú oldalába nyomta a fegyver hegyét. Motoki visszatartotta fájdalomkiáltását, így csak dühtől szikrázó szemekkel meredt a lányra. Nami elégedetten rántotta ki a lándzsát ellenfeléből, mire a fiú a húzás erejétől térdre esett. De a botot nem engedte el, és utolsó rohamra indulva nagy nehezen felállt. Iszonyat gyorsasággal pörgette meg a botot Namihoz közeledve, de a fegyver egyszer csak megállt a kezében. Szemei értetlenül kerekedtek el, mikor Nobu visszarántotta az ostort. Motoki arcán a karmolásoknál sokkal mélyebb sebek jelentek meg, és egy hosszabb vonal futott végig a nyakán is. A vér sem maradt el sokáig, a sebekből szinte azonnal dőlni kezdett.
Motoki még megpróbált tenni pár tétova lépést, de hamarosan a bo is kihullott a kezéből. Pillantása még megtalálta a fal tövébe rogyott Hanakot, és most újra érezte azt a nemrég még elveszettnek hitt Motokit. Igen, valóban ennyi egy élet. A nővére is meghalt, lehet, hogy pont ugyanezen a szigeten, és most ő is... a szülei...remélte, hogy valahogy el tudják majd viselni az újabb veszteséget. Ha talán erősebb lett volna... akkor talán még Hanako is élhetne. De Hanako már nem él, a karjai között halt meg. És most ő is megy utána.

[Maradt: 31 fő.]

Yuuka arca teljesen vörössé vált és most még jobban habogni kezdett, mint az előbb.
- Szívesen... vagyis nem tesz semmit, csak szólj, ha esetleg segítség kell...
Legszívesebben fejbe verte volna magát. Megint sikerült nagyon értelmesen nyilatkoznia.

Mikomi döbbenten meredt a halott Motokira. Aztán Hanakora pillantott. Az előbb gyűlöletet érzett, bosszút akart álni, de... Most már nem érzett semmit... Nem akart semmit... Nincs igazság a világon... A nővére, az ő kicsi nővére úgy szerette Motokit és... végre egymnásrataláltak és most... most... itt fekszenek egymás mellett holtan...
Bután nézett a belőle kiálló lándzsára. Nem hallatott egy hangot sem, amikor a lány kirántotta, és akkor sem, mikor Nobu ostora szántotta végig a bőrét. A belső fájdalom sokkal jobban kínozta, mégis képtelen volt könnyet ejteni, és most már ordítani sem. A földre rogyott. Nami unott képet vágott.
- Nah mi van, nem harcolsz? Ez így nem vicces...
- Vicces?! - nézett fel égő szemmel Mikomi - Vicces... Neked talán az, de... Megöltétek a nővérem... - remegett az ajka. Meghalt... Hanako meghalt. Végleg és visszafordíthatatlanul... Nincs több nevetés, nincs több veszekedés, nincs több... nincs több... nincs... Nami megfető kaccanással leült a földre, s összehajtotta a lándzsát. Nobu ellenben hideg szemekkel indult meg a lány felé, s újra megsebezte a lányt. Az erre feleszmélt, s emelte a kést, hogy támadjon, de Nobu annyira messze volt! Nem fogja tudni megmenteni az életét, ahogy a többiek sem tudták... Ez a kettő... Túl erős... És vérfagyasztóan gonosz... Mi lesz most a többi osztálytárssal? Még figyelmeztetni sem tudja őket. Újra érezte magán a pengéket. Utolsó erejével Naminak rontott. Ha nagy sérülést nem is okozhat, legalább egy kicsit vissza akart adni abból a fájdalomból, ami hármuknak jutott! Namit hirtelen érte a váltás, s nem tudott kitérni a penge a hasába fúródott. Mikomi kirántotta a pengét, s újra szúrni akart, de Nami gyorsan felpattant és hátraugrott. Nobu dühösen lendítette meg az ostort, s a pengék Mikomi nyakába fúródtak. A lány egy pillanatig döbbenten meredt a vele szemben álló Namira. Aztán összecsuklott a teste, magával rántva az ostort. Nobu a rántást érezve engedte, hogy kicsússzon a kezéből a fegyver.

[Maradt 30 fő.]

Benawi kinyújtotta a kezét, hogy átölelje a lányt, de aztán meggondolta magát és visszahúzta. Nem lehet ennyire önző. Csak még több fájdalmat okozna a lánnyak. Ráadásul Yuuka zavarban van - igaz Benawi ezt nagyon vonzónak találta - és nem akarta még kellemetlenebb helyzetbe hozni. Lassan felállt a lány mellől, de nem tudta elrejteni szomorú tekintetét. Annyira jó lett volna megölelni... Lassan a táskájához sétált.

Nobu zihálva dőlt a falnak. Fájtak a sebei, fáradt volt és... valami megfogalmazhatatlan is. Nehéznek érezte a testét. Nami se volt sokkal jobban, lihegve szorította kezét a mellkasára, aztán hirtelen a fiú felé fordult és ráripakodott:
- Hagytad, hogy ez a szemét lekurvázzon! Egy szót se szóltál, hogy megvédj, a rohadt életbe! Szemét vagy Nobu!
A fiú meglepetten meredt a lányra, s előrébb lépett egyet, mire az nekitámadt. Nobu erre egyáltalán nem számított, s a lány lendületétől mindketten a földre zuhantak. A fiú gyorsan elkapta a lány két kezét, mielőtt az megüthette volna, s gyorsan átfordult vele. Így most ő került a lány felé, s a földhöz szorította őt.
- Eressz el, te rohadék! - ordította Nami - Eressz már el! Hogy lehettél ilyen, csapattársak vagyunk, nem gondolod, hogy...?!
Megakadt a szava, mert Nobu egész közel bújt hozzá. Nami érezte, hogy remegni kezd, pedig... Nem akarta, csak... képtelen volt kontrolálni a saját testét.
- Nyugodj meg... - mondta halkan a fiú - Már vége... Vége van... Vége... Hagyd abba...
Nami újra zihálni kezdett, hallotta, érezte, hogy Nobu is gyorsan szedi a levegőt.
Percekig csak így feküdtek, némán, remegve.

Yuuka úgy érezte, hogy a lelkébe fúrnak azok a szemek. És olyan szomorú volt a tekintete... ahogy a lassan távolodó Benawit nézte, nagy volt a kísértés, hogy felpattanjon és utána menjen. Ajkát beharapva küszködött gondolataival, ám végül csak sóhajtott. Miért kínozza magát még jobban? Minél jobban fog kötődni a fiúhoz, annál jobban fog fájni... másrészről... mi van, ha nem lesz több lehetősége? Nem, jelenleg fogalma sem volt, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson. Még nem tudta biztosan...

Benawi a vállára vette a táskáját, s közben Natsuki is szedelőzködni kezdett. Benawi megindult előre az ösvényen, amin több órája látták Soranoékat érkezni, majd később amin Natsuki visszament a táskákért. Megállt, s várakozón nézett a lányokra. Natsuki szó nélkül követte a fiút. Lassan sétált, mintha csak ez lenne neki a kényelmes tempó. A fiúk olyan lények, hogy inkább meghalnának semmint, hogy gyengének látszanak... És ez Benawira is nagyon igaz volt.

Nami mocorogni kezdett. Nobu felemelte a fejét a lány mellkasáról, s ránézett.
- Már... rendben vagyok... - mondta halkan a lány - Jól vagyok...
A fiú vette a lapot, s lekászálódott a lányról. Nami lassan felült.
- Eszünk... palacsintát? - kérdezte bátortalanul.
- Ühühhmmmm... - felelte a fiú.
- Oké... - mondta még mindig pirosas arccal a lány - Akkor én... először is, izé... kimegyek és lemosom magamról a vért.
- Ahm, ja én is... Mármint, majd, ha visszajöttél...
Nami elmosolyodott.
- Nem fogok levetkőzni, jöhetsz velem.
Nobu erre fülig vörösödött. A lány nem figyelt rá, legalábbis úgy csinált, mintha nem vette volna észre, s elindult kifelé a kúthoz. A fiú követte. Kinn sokáig egy szót se szóltak. Végül Nami törte meg a csendet, bár hangja nagyon halvány és bizonytalan volt. Alig hallható.
- Köszönöm...
Nobu kérdőn nézett rá.
- Hogy vigyázol rám... - mondta a lány - Hogy megvédsz... Nem csak fizikailag, hanem... Saját magamtól is...
Nobu elmosolyodott.
- Egy csapat vagyunk, vagy nem?
- Igen, de... Ez nem lenne kötelességed...
Nobu nem tudta mit feleljen. Többet kinn nem is szóltak egymáshoz, aztán benn evés közben sem.

Sayuri és Akihito legnagyobb meglepetésükre senkivel sem futottak össze az erdő déli részén. A lány ezt inkább megkönnyebbülten vette tudomásul, a fiúval ellentétben. Vajon tényleg nincs itt senki, vagy csak túl jól rejtőzködnek? Mindenesetre azon a helyen, ahol korábban Ichiru és ő is meglapultak most nem volt senki. Ellenben... Láttak egy aggasztó dolgot is. Az erdő délnyugati részén egy holttestet. Koheiét. És rengeteg vért. Sayuri megpillantva Koheit akaratlanul is közelebb húzódott Akihitohoz, aztán mikor rájött mit csinált, gyorsan odébbhúzódott, de már késő volt. A fiúnak is feltűnt a reakció. A lány gyorsan félrenézett, így nem láthatta a fiú elnéző mosolyát. Nem tudni emiatt a jelenet miatt, vagy egyébklnt is így történt volna, de nem szóltak egy szót se. Láttak egy halottat, tudomásul vették. Erről nem volt mit beszélni. Nem tudták, nem is tudhatták ki ölte meg, miért, hogyan... Továbbmentek. Az erdő déli részén lévő házban sem találtak senkit, ám nyilvánvaló volt, hogy valaki járt itt. Ki voltak húzogatva a fiókok, felforgatva a konyha... Ám embernek már nyoma sem. Tovább indultak hát északkeletnek.

Midori a megbeszélt ház közelébe érve megtorpant. Rémes állapotban volt. Jó ég... Érezte, hogy egy pillanatra megremeg. Ugye nem... Ugye Tatsuyáék nem... Nem... már nem lángolt, tehát ennek régebben kellett történnie... Vett egy nagy levegőt, s beóvakodott a házba. Persze a fiú már nem voltak ott helyette talált másvalakit. Chiyo megégett hulláját. A szája elé kapta a kezét. Nagyon csúnya látvány volt. Inkább gyorsan kisietett a ház mögött lévő kúthoz, s ott lerogyva igyekezett gondolkozni mit tegyen. Fél 12 volt. Nyilvánvaló, hogy ennyit nem tudtak várni a fiúk... Tatsuya arra kére, hogy hagyja itt a cuccokat, de... Látni akarta őt! Ha msot csakúgy itthagyja, nem is tudhatja, hogy érte jön-e, jobban lesz-e... Megrázta a fejét. Ha eddig nem találkoztak össze, sőt nem is látta... Csak egy irány maradt. Visszanézett azon az úton, amerről jött. Ott egy ösvény a hegyre vezetett fel. Őrület... Mért mennének oda? Tény, hogy onnan mindent belátnak, de Tatsuya számára rövidtávon ez... Mégis más lehetséges magyarázatot nem látott. Ha csak azt nem vette alapul, hogy a fiúk átverték és visszamentek az erdőbe. De valahogy ezt nem tudta elképzelni róluk. Felállt hát, s elindult a hegy felé. Lesz ami lesz...

Eizan már mindenképpen indulni akart, úgy érezte, túl sok időt veszteget el itt a semmire várva. Eközben odakint, a tornyon kívül valószínűleg folytatódik a vérontás. Szerette volna, ha lenne egy konkrét terve, de igyekezett nem kimutatni, hogy fogalma sincs róla, merre induljon. Hisz Kazushige követése eredménytelen volt, ők sem tudták, kit kéne keresnie. Lehet, hogy mégis társulnia kéne valakivel? De a tornyos csapat olyan nagy... túl nagy, túl feltűnő. Akkor egyenlőre egyedül...
- Bocsássatok meg, de tényleg mennem kell... azért köszönöm.. é s vigyázzatok magatokra!
Arcán furcsán szomorú mosollyal hátat fordított a toronybelieknek és elindult kifelé.

- Nem tudtuk maradásta bírni - mondta halkan Minami, szinte csak magának, aztán hátrafordult Nomiyához - Ilyenkor mindig... félek... Hogy valami baja lesz és... akkor arról... mi is tehetünk...
A fiú közelebb lépett hozzá, és óvatosan megölelte.
- Ez nem igaz, ő döntött így. És ne félj, nem lesz baja! - a többiekre nézett - Akkor én megyek fel őrködni, ti addig pihenjétek ki magatokat... Aztán majd valaki ne felejtsen el feljönni leváltani, mondjuk... Most van fél 11... Úgy fél egy körül jó lenne egy csere... Majd beszéljétek meg egymásközt...
- Én is megyek veled! - közölte ismént Minami és együtt indultak el felfelé. Sasame is követte őket, de ő már azzal a feltett szándékkal, hogy egy jó nagyot aludjon. Nagyon hiányzott már egy kis nyugalom...

- Nem kellett volna annyit időzni az erdőnél meg a fánál...
Shouri unottan nézett az órájára. Már közel járnak a következő "eredményhirdetéshez", és ő meg... Mindegy... Haruka inkább nem szólt semmit, a közeledő hegyeket figyelte.
- A hegyek... onnantól van valami terved?
- Felmegyünk és körülnézünk, hátha találunk valami érdekeset... ha nem, akkor én is elszórakoztathatlak...
Régi mosolyával vonta közelebb Harukát és játékos csókot lehelt a nyakára. Haruka beleborzongott a fiú érintésébe és még közelebb húzódott hozzá. Karjait Shouri nyaka köré fonva hagyta, hogy az íj a földre hulljon. Olyan távolinak tűnt, mikor utoljára így ölelkeztek.
- Akkor szórakoztass el...
Shouri kissé lejjebb hajolva lágyan megcsókolta a lányt, de csak pár másodperc erejéig.
- Ez volt az ízelítő. De most... menjünk tovább, túl nyílt terepen vagyunk.
Haruka kissé csalódottan engedte el a fiút és vette fel újra a fegyverét, de belátta, hogy Shourinak igaza van. Gyorsított tempóban mentek tovább az ösvényen.

- Gyere, Ami-chan! - Mizuki ellenkezést nem tűrve húzta felfelé a lépcsőn barátnőjét. - Rád is rád fér a pihenés.
Ami már nyitotta volna a száját, de inkább nem szólt semmit, és hagyta, hogy Mizuki irányítsa.
Kazushige fejcsóválva nézett az eltávozott társaság után.
- Hát kösz, az ajtót meg egyedül csukjam be?
Kelletlenül sóhajtott, miközben becsukta a nehéz ajtót, majd elkeseredve nézett a torlaszként használt szekrényre. Ismét sóhajtott, majd nekivetette a vállát, hogy odébb tologassa.
- Ezzel elleszek egy ideig... - dohogta, miközben ismét nekiveselkedett.

Ichiru hiába pihent már lassan két órája, úgy érezte semmi változás. Bár a sebei nem vérezték át a kötést ugyanúgy fájtak. Csak ezt a fáradtságot kéne legyőzni... Felkapta a fejét. Hangokat hallott balról. Felpattant, hogy elbújhasson, de a hirtelen mozdulattól beléhasított a fájdalom, s összegörnyedt. Már késő volt... Akárki is van itt nem messze tőle, már észrevette... Egy késért nyúlt, hogy megvédhesse magát, s oldalra nézett, hogy tudhassa kivel áll szemben. Sayuri és Akihito léptek ki a fák közül. Ketten?! A francba... Ez így esélytelen... Lemondóan eresztette le a kezét, s visszarogyott a földre. Fájt a mozgás, s ha már úgy sincs esélye elmenekülni, vagy szembeszállni... Így várja meg a halált, bármennyire méltatlan is. Kezdeti magabiztossága teljesen elszállt a Tesshinékkel való csata után.
- Ichiru... - szólalt meg halkan Sayuri. Már megint összefutottak. Mikor nem látta őt délen, azt hitte már elment az erdőből, de ezekszerint csak egy kicsit húzódott odébb. De azóta sok mindenen mehetett keresztül...
- Ki tette ezt veled? - kérdezte Akihito a fiú szánalmas állapotát elnézve. Nyilvánvaló, hogy valaki megpróbálta megölni... Nem sokon múlt a dolog...
Ichiru gyanakodva nézte a párost. Végülis... Ha megölik akkor már úgyis mindegy, ha meg nem...
- Akiya Himeno és Tesshin... - Akihito megütközve nézett rá, Sayuri pedig leginkább olyan arcot vágott, mint aki azt gondolja: "Hihetőbb hazugságot nem tudtál volna kitalálni?" Ichiru nem tudta miért, de rosszul érezte magát a gondolattól, hogy nem hisznek neki. Mintha ezen múlna az élete magyarázkodni kezdett - Tudom, hogy hülyén hangzik, én is meglepődtem, de... Azt hiszem ők ölték meg Fujitot is... Talán Akenot is, de nem tudom... Ő már rég halott... Nem biztos, hogy végig a szentélyben voltak... Mármint a szentélynél van Akeno és Fujito holtteste és rám is ott támadtak... Basszus, sose gondoltam volna erről a kettőről!
Megmozdult, s akaratlanul is felnyögött, ahogy ismételten belehasított a fájdalom.
- Szóval... végül ti fejezitek be, amit elkezdtek? - kérdezte fájó mosollyal.

Nomiya és Minami elfoglalták helyüket a torony tetején. Jobb híján leültek a földre, nem volt kedvük folyamatosan ácsorogni. Úgy jobban láttak volna, viszont őket is észrevehetik. Úgy döntöttek majd rendszeresen kinézegetnek minden irányba. Most csak a távolodó Eizant láttak, ahogy lefelé óvakodik a lejtőn. Minami szeretett volna beszélgetést kezdeményezni, ám hirtelen semmi sem jutott az eszébe. Felhúzott térdét átkarolva figyelte a fiút. Ám az úgy tűnt nagyon el van gondolkozva.

Tik-tak, tik-tak... Matsue türelmetlenül kopogott ujjaival az asztalon a másodperceket lesve. Jajj, miért kell mindig ilyen pontosan betartani a határidőt? Mit számítana már nekik az a pár perc... Na végre, delet ütött az óra. Hát ez érdekes lesz, és a legjobb benne az, hogy ha nem is láthatja, de hallhatja a reakciókat. A következő Programra feltétlenül javasolja majd, hogy rejtett kamerákkal is dokumentálják az eseményeket. De most más dolga van. Közelebb hajolt a mikrofonhoz és bekapcsolta.
- Szép jó napot mindenkinek! Ugye milyen szép időnk van? Hát még milyen szép lesz, ha megtudjátok a fejleményeket! Kezdek büszke lenni rátok, az előző rossz teljesítményeteket remekül javítgatjátok! Biztosan nagyon várjátok már, hogy megtudjátok, hányan maradtatok, ugye? Hát jó, de csak mert ilyen szépen kértétek. Tehát az elmúlt hat óra halottai következnek, dőljetek hátra kényelmesen. Kezdjük a fiúkkal. Az ötös számú, Takeshi Fujito, a tizenhatos számú, Utoki Motoki - ó, pedig milyen aranyos neve volt -, és a tizenhetes, Motomaru Kohei. Akkor most lássuk a lányokat. Hmm... ők megint kicsit többen vannak. Ejnye fiúk, semmi lovagiasság? Nincs már játékban a kettes számú lány, Aoikawa Hanako, a tizenkettes számú lány, Reino Saika, a tizennégyes, Akiya Himeno, a tizenötös, Kuroneko Yuki, a tizennyolcas, Aoikawa Mikomi és a huszonegyes lány, Mai Sorano. Ha jól számolom, ez kilenc fő, háromszor annyi, mint az előbb. Gratulálok, szépen fejlődtök, csak így tovább! Ha így növekszik a teljesítmény, lehet, hogy mégis meglesz az a rekord!
Ja, és persze a tiltott zónák, hogy el ne felejtsem őket - és azt ajánlom, ti sem. 13:00-tól az I10-es zóna, 15:00-tól a C01 és 17:00-tól az E07-es. Nos ennyi egyenlőre, jó étvágyat mindenkinek az ebédhez! Este hatkor találkozunk!

Shinji Matsue hangjára felült, s kinyitotta a szemét. A neveket hallgatva szédülni kezdett. Ennyien...? Kavargott a feje. Máris ennyien halottak? Yuki... Yuki is meghalt... Ha... Ha akkor nem rohan el előre a lány még most is élne... Ő pedig csak lelépett, mert nem volt kedve sírós kislányokkal foglalkozni. És ezért, az ő önzősége miatt a lány már halott. Shinji döbbenten meredt maga elé. Egy osztálytársa miatta halt meg. Mert nem segített rajta, pedig adott volt a lehetőség. Olyan magabiztosan mondta Kentának, hogy ő majd megteszi a maga részét. Gondolta, hogy lesznek halottak, s nem hitt benne, hogy mindenkit megmendhetne, mint barátja, de... Megígérte, hogy mindent megtesz! Kentának és saját magának is. És mit tett eddig?! Semmit! És Himeno... Rajta sem segített... És az ikrek... Már ők is halottak. Értetlenül nézett maga elé. Halottak... Nincs visszaút, nincs bocsánat. Ez... őrület... Ki képes rá, hogy megölje az osztálytársait, és miért?! Ő maga nem tett semmit, hogy megmentse őket, de... ez még nem ugyanaz, mint ölni... Ok nélkül...
Ökölbe szorította a kezét. Valamit tennie kell! Kockáztatás nélkül lehetetlen, de... A francba is, Kenta is kockáztat! Nem tudta, hogy talált-e valakit, aki a segítségére lehet, de szerencsére a fiú még élt, tehát... Biztos halad a terv is... Bármi is legyen az. Shinji felállt a szikláról és körbenézett. Hova kéne mennie? Elsőként a torony jutott eszébe. Itt volt a közelben, pont rálátott. Az volt a környéken a legfeltűnőbb jelenség. Még mindig nem tudta mit csinálhatna pontosan, de... Nem ücsöröghet itt. Gyáván. Elindult dél felé a sziklák közt.

Fumi épp az egyik út menti fa mögé vetődött be, mikor meghallotta a távoli hangszóróból előtörő hangot. Máris dél van? Rég nem nézett rá az órájára, és mivel tényleg fedezékből fedezékbe haladtak, valóban viszonylag sok idő telhetett el. A hang hallatán majdnem lefejelte az előtte lévő fa törzsét, ahogy elvesztette egyensúlyát, de sikeresen visszahuppant a földre. Nem sok kellett hozzá, hogy Chino is mellette teremjen és együtt kuporogva hallgatták a "híreket". Reménykedve, mégis aggódva néztek össze, mikor Matsue elkezdte sorolni a halottak listáját. Az első megrázkódtatás Fumit érte.
- Motoki...kun... - rebegte remegő ajkakkal. - Nem lehet...
Szemeit lassan elhomályosították a könnyek. Az nem lehet, hogy pont Motoki...! Hisz őt nem kellett félteni, mindig megállta a helyét és megvédte magát. Hogyan lehetséges mégis...? Tenyerébe temette arcát és érezte Chino nyugtatgató kezét a vállán.
Hanako is halott... talán épp Motokival volt, mikor... Fumi nem sokat töprenghetett, mert egy újabb nevet hallottak. Saikáét. Döbbenten kapta fel a fejét és tekintete ismét találkozott Chinoéval. A másik arca is hitetlenül meredt vissza rá. Fumi most már kétségbeesetten rázta a fejét, hátha így elfelejtheti és semmissé teheti az előbb hangzottak. De nem sikerült, Matsue hangja még mindig ott csengett a fülében és nem hagyta megnyugodni lelkét.
Chino csak döbbenten nézett a semmibe, és némán gyászolt. A könnyek elkerülték, bár azt kívánta, bár olyan könnyen tudna sírni, mint Fumi. Akkor nem marná belülről ennyire a reménytelenség.

Eizan már ismét elérte az erdőt, mikor újra meghallotta a hangosbemondót. Furcsa, alig hat órája szinte ugyanitt hallgatta végig a beszámolót. Keze egyre jobban remegett, ahogy ökölbe szorítva a neveket figyelte. Még kilencen...! Ennyire tehetetlen, nem tud ellene tenni! Az öldöklés egyre csak folytatódik, ő meg tanácstalanul mászkál ide-oda! Hány gyilkos lehet úgy mégis? És miért, miért tették? Önvédelemből? Vagy... élvezetből? Ha egy trófeagyűjtő van közöttük, sürgősen ki kell iktatnia! Lehet, hogy pont ő felel a gyilkosságok nagy részéért! Miért nem jut ilyenkor semmi sem eszébe? A francba!
Minden különösebb ok nélkül tört előre a fák között dél felé saját tehetetlenségét átkozva. Ha nem jut eszébe semmi, az nagyon nem lesz jó...

Sayuri Akihitora nézett. Na igen. Ha egyedül lenne bizonyára megölné Ichirut. Vajon Akihito? Az sem kizárt, hogy megteszik. Ha Ichiru nem tud semmit Amiról nincs szükségük rá. És Akihito egy szóval sem mondta, hogy Amin kívül bárki mást is életben akarna hagyni. Másik oldalról viszont... Őt sem ölte meg... Úgy döntött a fiúra hagyja a döntést. Ő itt most csak kisérő. Nem fogja magáravonni a fiú haragját. Akihito épp válaszra nyitotta a száját, mikor meghallották Matsue hangját. Csendben figyelték egymást, míg hallgatták a híradást. Ichiru Himeno nevét meghallva elsápadt. Eszébe jutott, ahogy harcolt a lánnyal, elég súlyos sebeket okozva neki. Lehet, hogy a lány belehalt, miután ő elmenekült? Megborzongott a gondolatra. Igaz, hogy ők támadtak rá, de... De...
- Szóval Fujito tényleg halott - mondta lassan Sayuri - De Himeno is... Még mindig tartod magad a mesédhez?
- Nem hazdtam! - csattant fel Ichiru. Sayuri hangosan hümmögött egyet.
- Azt mondtad harcoltál ellenük, megölted Himenot? - kérdezte Akihito. Nem hangzott vádlónak a hangja, de...
- Még élt amikor sikerült elmenekülnöm! - felelte Ichiru kétségbeesetten - A francba is, nem akartam megölni, csak életben akartam maradni!
- Végülis mindegy - mondta Akihito megrántva a vállát - Nekünk így már nem tudsz ártani...
Ichiru még sápadtabb színt öltött mint eddig. Sayuri kíváncsian nézett Akihitora.
- Nem találkoztál véletlenül Amival? - kérdezte Akihito.
- Tessék?! - kérdezett vissza Ichiru - Ez meg... hogy jön most ide...?
- Csak válaszolj!
- Nem, nem láttam. Csak Tesshinékkel találkoztam korábban, meg Sayurival. És Midorival.
- Hát Kazushigét? Vagy valami nagyobb csapatot?
Ichiru a fejét rázta. Nagyobb csapat?
- Értem - felelte csalódottan Akihito - Azért kösz...
Tovább indult, messze elkerülve Ichirut.
- Hé... Itt hagyjuk?! - kérdezte Sayuri egy pár másodperc leblokkolás után, Akihito után sietve.
- Mért, mit csináljunk vele?
- Háát...
Akihito megállt, s visszafordult Sayuri felé.
- Hallgatlak...
Sayuri zavarba jött a szigorú tekintettől. Lehajtotta a fejét.
- Igazad van... Menjünk...
Ichiru döbbenten nézett a távozó páros után. Itt tényleg mindenki megőrült?!

Minami elhülve hallgatta a neveket.
- Ilyen sokan.... hogy... hogy történhetett ez? - elkerekedett szemmel nézett Nomiyára. A fiú komoly arccal nézte a lányt.
- Végül... Vannak páran akikről tudjuk, hogy képesek rá, nem? Sayuri, Nami... Meg ott van egy harmadik is Kuroshi gyilkosa. És vannak tippjeink is, mint az ötösfogat többi tagja... Bár már ketten meg is haltak közülük... Furcsa... Elárultál volna egymást?
Minami megrázta a fejét, jelezve, hogy fogalma sincs. Nomiya tovább folytatta a találgatást, észre sem véve, hogy a lánynak ehhez most nagyon nincs hangulata.
- Aztán Shouri is ott van... Talán Ichiro? Végülis gépfegyvere van... És rászegezte Sasamére... Nem kizárt. És Nobu?
- Nem, őt én nem hiszem - mondta halkan Minami - Ne nézz már így rám! Attól, hogy nem csatlakozott hozzánk, még nem kell gyilkosnak lennie!
- Ez igaz... - mondta a fiú - Sajnálom, igazad van. Nem szabad elhamarkodottan ítélkeznünk...
- Az ikrek is meghalt... - mondta halkan a lány. Gondosan kerülte a gondolatot, hogy Yuki... Nem... biztos csak rosszul hallotta. Már halucinál...
- Igen, és Yuki - mondta a fiú. Csak ekkor kapott észbe, hogy Yuki Minami barátnője volt. A lányra kapta a tekintetét.
- Yu...ki? Hallottad a nevét...? - Minami rá sem ismert a saját hangjára, ahogy ezt kimondta. Nem, ez... csak egy rossz álom... Elbóbiskolt őrség közben... Ez nem jó! Fel kell ébrednie!
- Minami... - mondta halkan a fiú, s megérintette a lány vállát. Minami megrázta a fejét.
- Nem... Ő nem...
- Minami... Yuki meghalt... Sajnálom...
- NEM! Nem hallhatott meg! Valamiért haragudott rám, és meg sem kérdezhettem miért! Nem vette el a papírcetlit, amit a padon hagytam... Nem... Meg kell őt keresnem! - felpattant - Biztos egyedül van, és fél... és... és...
- Minami... - a fiú annyira nem tudta mit mondhatna. Szerette volna megnyugtatni a lányt, de... - Figyelj rám!
A lány a fejét rázta. Nomiya felpattant és megragadta a kezét.
- Nézz rám, Minami!
- Mi... Mi az?
- Sírhatsz, ha... ha úgy jobb... Én nem tartanálak ettől gyengének...
Minami a fejét rázta.
- Ne mondj ilyeneket! Ez biztosan csak valami tévedés!! HAZUGSÁG! - Minami már olyan hangosan kiabált, hogy valószínűleg az egyel lentebbi szinten is hallották.

Hiroshi elgondolkodva figyelte a tájat - már amit látott belőle a sűrű növényzet miatt. Mihez kezdjenek most? Nem nagyon akart gyilkolni, de ha ez kell a túlélésükhöz... és a végén... képes lenne Ichiro ellen fordulni? Sóhajtott. Nem, valószínűleg nem. Lehet, hogy valahogy elérné, hogy Ichiro maradjon életben. De hogy, fejbe lövi magát vagy mi? Nem, nem lenne képes öngyilkos lenni. Már volt az életében egy öngyilkosság, és nem akarta, hogy még egy kapcsolódjon hozzá.
- Hina... - szinte csak lehelte a nevet.
Ekkor szólalt meg Matsue hangja félbeszakítva gondolatait. Komor arccal halgatott, miközben Ichiro lassan ébredezett mellette.
- Ki... - a fiú nagyot ásított, majd ráébredve a hang okára szintén elkomorult.
- Motoki...! - kiáltottak fel szinte egyszerre. Motoki és Hayate is viszonylag jó barátjuk volt, de ők ketten tartottak leginkább össze. Ám most mégis megakasztotta őket barátjuk halálhíre. Ez kész... egyikük sem gondolta volna, hogy Motoki máris...
Rövid hallgatás után Hiroshi tért először magához.
- Menjünk... - azzal felállt és továbbindult a sűrűbe. Ichiro ezúttal szó nélkül követte.

Tesshin elégedeten dőt hátra. Szóval nem csak ő alkot... Hmmm... Ichiru még nem halt meg... Akkor akár még be is fejezheti a játékot... Jó lenne, ha ő ölhetné meg a srácot. Nagyon idegesítette. És Shinji is él még, meg Nobu... Remek. Végignézett a névsoron. A lányok nagyon hullottak a végéről. Szép sorminta lenne... Haruka és Kaoiri... Meg kéne ölni őket, hogy egységesebb legyen a kép... És akkor már a másik Himenot is... Hmmm... Milyen vicces lenne végigölni a megmaradt ötösfogattagokat... Nagyképű picsák... Hmmm... Haruka... Vele jóban volt Midori, biztos szomorú lenne, ha hallaná, hogy meghalt. Tényleg! Midori! Ő is él még... Persze, vagány csaj. Ez a kettő Haruka és Midori... Tudnak vigyázni magukra. Ráadásul Harukával valószínűleg Shouri is ott van... Hmmm... Szórakoztató lenne a kettő ellen...
Túl sok ötlet tolongott a fejében. Merre kéne indulnia? Fogalma sem volt ki hol van... Hiába is tervezgeti kiket akar megölni, valószínűleg nem velük fog összefutni... Mindegy. Aki szembejön azt öli... Nem számít... Csak... Csak Daisukéhez ragaszkodik. Elvigyorodott. Van pár dolog, amit el kell mesélnem neked...

Ami némán figyelte az alvó Mizukit. Ahhoz képest, hogy neki is nagy szüksége lett volna az alvásra, valahogy nem bírta lehunyni a szemét. Főleg azzal a tudattal, hogy mindjárt dél... sőt, már meg is kezdődött Matsue híradója. Feszülten figyelt, és végül megkönnyebbülten fellégzett, mikor nem hallotta Akihito nevét. Viszont annál több másikat igen. Most már tényleg elkezdődött. Vajon meddig képesek húzni itt a toronyban? De most legalább... lehet lehetősége, hogy megtegye azt, amit már régóta akart. Ismét Mizukira pillantott. Vajon mit szólna, ha tudná? Hol lehet Akihito...
Minami kiáltása süvített végig a szinten, bár csodálkozva látta, hogy Mizuki még erre sem kelt fel. Ő viszont ettől csak még éberebb lett. Valóban, Yuki Minami barátnője volt... és bemondták a nevét. Vajon ő hogy reagálna hasonló helyzetben? Ha később egy olyan nevet mondanának be, ami neki okozna fájdalmat. Lehet, hogy pont ugyanígy.

Nami rezzenéstelen arcal hallgatta végig a névsort. Felírta a zónákat, aztán Nobu felé fordult.
- Natsuki folytatja...
Nobu kérdőn nézett rá.
- Honnan veszed, hogy ő...?
- A bandatagok miatt... Bár túl nagy a különbség Akeno és Sorano ideje közt, hacsak nem... Hmm... Nem tudom, nincs rá bizonyítékom, de azt hiszem Natsuki gyilkol bennünket...
Nobu megrántotta vállát.
- Hozzád nem fog eljutni.
Nami elmosolyodott.
- Persze, hogy nem... Hmm... jól esett ez a palacsinta... - felállt - megyek, keresek magamnak valami új ruhát... Ez már elég... vicces... Aztán jó lenne a sebeinkkel is foglalkozni... Oké, hogy Hanako nyilait kiszedegettük, de... - a lány felé nézett, s odasétált.
- Mi az? - kérdezte Nobu.
- Ezt a karkötőt elrakom, meg a töltényeket. Jó kis cucc.
- Én elégedett vagyok a fegyveremmel - közölte a fiú, mire a lány felnevetett.
- Azzal én is elégedett lennék... De ez a lándzsa édeskevés... Szép meg minden, de nem elég hatékony... Akarok valami gyorsabb fegyvert...
Nobu megint megrántotta a vállát.
- Nekem mindegy...
Miután Nami felcsatolta a fegyver a saját karjára, s elrakta a töltényeket neki állt átnézni a három táskát el kéne rakni a hasznos cuccokat. Kaja, pia... A bo meg a konyhakés nem kell...

- Jobb lenne, ha most lemennél aludni - mondta halkan Nomiya - Nemsokára úgyis váltás, addig el leszek egyedül...
Minami megrázta a fejét.
- Jót tenne neked.
A lány az ajkába harapott.
- Nem... Nem én... Nem tudnék... Tényleg... Tényleg... meghalt? Biztos... Azt mondod.
Nomiya bólintott. Szörnyen érezte magát. Kegyetlen a lánnyal. Dehát mit tehetne? A francba, bár csinálhatna valamit, de... annyira szerencsétlen volt, nem értett a lányokhoz, az emberekhez... az élethez... a halálhoz meg végképp nem...
- Nomiya... - nyögte halkan a lány - Kérlek... ölelj meg...
A fiú meglepetten nézett a lányra. Nem bírt mozdulni. Minami lehajtotta a fejét, s elfordult.
- Bocsáss meg... Hülyeségeket beszélek, felejtsd el... Igazad van. Lemegyek alszom egy kicsit... Felküldök valakit maga helyett, oké?
Meg sem várva a fiú válaszát futva igyekezett lefelé. Szóval tényleg... Yuki nincs többé. Mert... mert ő valamit hibázott, és azt sem tudja mit... A legjobb barátnője. Miatta halott. Belépett a lányok szobájába. Látta, hogy Mizuki még alszik, ellenben Ami ébren van. Lezuttyant a földre, nem messze az ajtótót.
- Hallottad? - kérdezte halkan a padlót bámulva.

Na, már megint. Daisuke kezdett rosszul lenni ettől a mézes-mázos hangtól. Ha baszogatni akarják őket, azt ne ezzel csinálják. Ez a nő... ááájjjj, tényleg mindjárt hány tőle. Hmm, hmmm, a fiúk nem igazán rázták meg, ahogy a lányok sem... amíg meg nem hallotta a nevet.
- Csak rosszul hallottam... Yumikát mondott... Yumika Himenot...
Ám hiába próbálta meggyőzni magát az ellenkezőjéről, nagyon jól tudta, hogy Matsue Akiyát mondott. Akiya Himenot.
- Nem... Yumika volt...!
Önmagával vívott párharcát semmiképp sem nyerhette meg. Az a belső hang mindennél erősebben harsogta, hogy Akiya, Akiya. Daisuke dühösen a falhoz vágta a legközelebbi tárgyat - egy ébresztőórát - ami csörömpölve hullott darabjaira. Bassza meg! Ennek nem kellett volna így lennie! Ha nem kuksol itt "jó" szokása szerint, akkor... Mi lenne akkor? Semmi sem garantálja, hogy Himeno még élne. Sőt, lehet, hogy ő is halott lenne. De akkor is, legalább elmondhatná, hogy megpróbálta megkeresni. Így meg... Felkapta a piszkavasat és belevágta a szekrénybe. Egyszer, kétszer, sokszor. Meghallotta valaki? Na és, jöjjön csak! Amilyen idegállapotban van, most bárkit képes lett volna felkoncolni. Tényleg ennyit jelentett számára az a lány? Egy egyszerű szomszéd? Igen... igen, IGEN! Csak túl későn döbbent rá, most már ha akarná sem tudná elmondani. És nem teheti jóvá korábbi cseszegetéseit. Vagy mégis...? Ha kiderítené, hogy ki a gyilkos és végezne vele... lehet, hogy segítene. Talán egy kicsit megnyugodna, ha már mást nem. Annyira jelleme ellen levő lett volna a vadászat, de most... most minden megváltozott. Nem, ő nem fog többet az árnyékban meghúzódni, NEM!
Akár mindjárt indulhat is, de akkor már semmi felesleges tehet. Dühtől remegő kezekkel borította ki táskája tartalmát az ágyra. Ez nem kell, ez sem, ez sem... csak maradjon a víz, az étel... tekintete a piszkavasra esett. Maradjon ez is. És ez...? Elkerekedett szemekkel emelt ki egy gyűrött papírlapot az egyik oldalsó zsebből. Ő gyűrte össze és vágta a táskájába nem sokkal azután, hogy kitépte Himeno naplójából - ezt is ezerszer megbánta már, de nem adhatta azután csak úgy vissza. Most pedig... itt ül és a hajdani lány kézírását bámulja. Az ő keze írását. Ami bármennyire fájt is, mégis megtartotta.

- Sorano meghalt... - mondta talán épp csak egy cseppnyi szomorúsággal a hangjában Kaori - Ezekszerint... Natsuki legyőzte. És...? Megvédte Yuukáékat? Végülis... Yuuka nem halt meg szóval...
Himenora nézett.
- Úgy örülök! Nem tévedtem Natsukival kapcsolatban! Vagyis kicsit kételkedtem, de... de... Ő nem olyan, mint Sorano!
Keresztbefonta maga előtt a karjait, s így összekupprodva beszélt tovább.
- Szerinted lehetséges még, hogy... hogy újra olyan legyen minden, mint réged? Natsuki és Nami... és én... Hogy újra... újra együtt legyünk.
- Nem tudom... - felelte szomorúan Himeno. Sajnálta a lányt. Olyan naív volt. Abszolút naív, jóindulatú kislány. Nem illett az ötösfogatba - Ahhoz le kéne győzni Matsuééket. Gondolod, hogy lehetséges?
- Natsukiék számára? Persze!
- Natsuki borzalmasan nézett ki... Már a játék elején... Mikor először megláttam rögtön az jutott eszembe, hogy ez már nem sokáig húzza... Nem mintha nagyon sajnáltam volna...
Kaori dühösen kapta fel a fejét.
- Mit akarsz ezzel mondani?!
- Én semmit... Talán abban tévedtem, hogy Natsuki egy pszichopata állat lenne, de... Szívesen segítek neked összehozni a régi csapatod, de... Nem hiszek benne, hogy innen kijuthatnánk... Csak azért segítek, mert már megígértem, és mert nekem sincs jobb ötletem és mert... Mert nem bírnék mindenkit megölni, viszont így van egy nagyon halvány reményem, hogy nem kész öngyilkosság amit csinálok... De... csupán ennyi az egész. Nem több. Nem vagyok valami csapatjátékos... És reménytelen álmodozó sem.
Kaori reményvesztetten nézett Himenora. Miért mondd ilyeneket? Ez... Logikusnak hangzik, de... de... Natsuki erős lány. Ha legyőzte Soranot - és mi más történhetett volna, hisz Natsuki és Yuuka él, Sorano pedig halott -, akkor összeszedte magát, már jobban van és... és még Nami is él. Bár róla fogalma sem volt hol van, és mit csinál...
- Mennünk kéne... - mondta halkan Kaori.
- Hova? - kérdezett vissza Himeno.
- Nem tudom. Csak megkeresni Namit és... és... Natsukit. Talán visszamehetnénk a hegyre. Soranotól már nem kell félnünk.
- Látom nem bírsz egyhelyben megmaradni - sóhajtott a lány - Jól van... Menjünk...

Miközben Nami átpakolta az étel és italadagokat Mikomi táskájából Nobu nekiállt kiszabadítani fegyverét a holttestből. Miután sikerült, csak ledobta mellé a földre. Nagyon úgy nézett ki, hogy lesz még egy útja a kúthoz, de előbb fejezzük be a pakolást...
- Waaaaah, süti! *.* - hallatszott Nami felől. A fiú meglepetten kapta oda a fejét a kislányos hangszínre.
- Imádom Mikomi sütijeit!
Nobu megrovóan nézett a lányra. Nami észrevette a tekintetet, s csípőre vágta a fél kezét.
- Most mi van?! Olyan finomakat tud sütni. Mért ne rakhatnánk el, nekik úgyse kell már... Ajh... - felsóhajtott - Figyelj Nobu! Én... - a füle möé igazította egy hosszú tincsét, s valamiért a padlót kezdte bámulni, ahogy beszélt - ... nem az ölést élvezem. Csak a harcot. Lehet, hogy te nem így vagy ezzel, nem tudom, nem is érdekel. Ez nem fog változtatni a hozzáállásomon, végigcsinálom, megígértem. De... Mikomi kedves, aranyos lány volt. Én bírtam. - "a régi Kaorira emlékeztetett" hasított bele a felismerés, de gyorsan elhessegette a gondolatot - Néha még engem is megkínált a finomságaival, pedig én Natsuki bandájához tartozom. Jószívű lány volt. Én nem gyűlöletből ölök. Csak... mert így kell lennie, ennyi. Ettől még sajnálom őket. Nincs lelkiismeretfurdalásom. És nem bánom. Csak sajnálom. Ennyi az egész. - felállt - Most megyek, és átöltözöm. Te addig nézd át a másik két táskát is - rájött, hogy ez kicsit utasítgatóan hangzott, pont úgy, amit gyűlöl Natsukiban - ... kérlek...
Aztán eltűnt az egyik hátsó szobában. Pár másodperc múlva ismét megjelent.
- Ah... konyha...
Azzal bement egy másikba.

Kentáék időközben elérték a hegy legnehezebb részét. Az ösvény dél felé fordult, s meredeken vezetett fel a hegy csúcsára.
- Ne pihenjünk egy kicsit? - nézett Tatsuyára - Hogy bírod?

-----------------

Midori eközben már a hegyen kapaszkodott felfelé, bár még jóval lentebb, mint Tatsuyáék, relatíve lankásabb részen. Még mindig Matsue szavain gondolkozott. Nagyon sokan haltak meg az elmúlt hat órában. Himeno... Vajon most... mit érezhet Tesshin? Tudva, hogy a lány halott... Midori az ajkába harapott. Remélte, hogy nem csinál hülységet a fiú. A baj az volt, hogy egyáltalán nem tudta, hogy Tesshin most hogy áll az egész játékhoz. Tudta a fiúról, hogy tetszik neki Himeno, habár sosem beszéltek róla. Ám Midori elől nem lehetett ilyesmit eltitkolni. Látta azokat a lopott pillantásokat, és más oka amúgy sem lett volna a fiúnak, hogy ennyire utálja Daisukét... Tesshin annyira átlátszóan viselkedett. Legalábbis Midori számára. Ám most... Eddig minden mozdulatát, gondolatát ismerte, mégha a fiú erről nem is tudott, de most... Az volt a legrosszabb, hogy fogalma sem volt. Midori olyan gyengének érezte magát emiatt. Azt hitte ismeri az osztályt, de ma szinte mindenki meglepte. Hogy is számíthatná így ki a lépéseiket? Sorano is halott. Még egy ötösfogattag. Semmi sem megy "normálisan"...