4. - Különös szövetségek

- Na jó, akkor haladjunk szép sorjában - gondolta Midori és óvatosan belépett az első házba. Úgy tűnt nincs itt senki, s nem is látott fiókokat felforgatva. Lehetséges, hogy még nem is járt erre osztálytársa. Na, akkor tű, cérna! Megborzongott. Meg jó lenne valami rendes fertőtlenítőszer is, meg valami fájdalomcsillapító... Jobb, ha beszerez egy egész elsősegélyládányi cuccot, úgyis kelleni fog még. Elhúzta a száját a gondolatra. Elbír egyáltalán ennyi cuccot? Hát nem... És még fegyver is kell...
Nekiállt körbenézni, elég hamar talált is egy varróskészletet. Jobb híján most ez is megfelel. Fertőtlenítő szert viszont sehol sem talált. Helyette viszont az egyik fiókból egy csinos kis doboz került elő, na ezt megtölti kötszerekkel, raktapasszal, amit talál. Lázas pakolásásba kezdett. Hamarosan valamiféle fájdalomcsillapítót is talált a gyógyszerek között. Biztos ami biztos, elpakolt még 1-2 doboz általánosabb gyógyszert. Kész patika... Egy öngyújtó is a kezébe akadt, el is rakta. Tűzgyújtásra bármikor szükség lehet, ha fűzni akar, vagy legrosszabb esetben azzal "fertőtlenítik" a tűt.
Ha már itt volt valami kaja után is nézett, de úgy tűnt, minden étel megromlott a hűtőben. Hát, legalább a vízkészletét feltölti. Kiment a kúthoz, aztán miután ezzel is megvolt tovább indult észak, inkább kicsit északkelet felé. Vajon abban a házban már van valaki?

- Huhh, mindjárt 10 óra! - állapította meg magában Midori - Áh, végre, fertőtlenítő! - gyorsan a táskájába rakta. Ehetőnek minősíthető ételt sajnos ebben a házban sem talált. Komolyan már, ő ilyen béna, vagy... Na mindegy, de hogy fegyver sincs! Most mégis fanyalodjon konyhakésre? Persze logikus, hogy az itteniek nem tartanak fegyvert a házban, de... moooo... olyan jó lenne! Csalódottan indult tovább északnak. Sietnie kell, ha be akarja érni Tatsuyáékat, de előbb mindenképp át akarta nézni a falut.

Himeno az ablakon kinézve látta, ahogy Midori feléjük közelít. Lassan felállt, s kezébe vette fegyverét. Aztán mikor a lány nyugatnak fordult a legmagasabb ház felé felsóhajtott. Mindenesetre felébreszti Kaorit, erről tudnia kell, hátha még ide is benéz a lány. Fel kell készülniük...

Mikomi boldogan bólogatott:
- Igen-igen... Aztán a hűtőt nézegetve elkomorodott. A tojások megromlottak...
Szomorúan nézett fel nővérére.

- Na, nézzünk körül a tetőn is! - javasolta Sasame - Aztán beszéljük meg ki kezdi az őrködést.
- Én szívesen kezdem - mondta Nomiya - Végülis én kezdtem el összeszedni a csapatot, felelős vagyok értetek, vagy mi a szösz...
- Én őrködök veled! - vágta rá villámgyorsan és ellentmondást nem tűrő hangon Minami, miközben megindult felfelé a lépcsőn. Sasame követte. Nomiya nagyot sóhajtva figyelte a lányt, és mutatta a többieknek, hogy előreengedi őket.

A hegy legnyugatibb pontjához érve Akihitoék megálltak egy kicsit pihenni.
- Menjünk még kicsit délnek - mondta a fiú- Aztán, ahol a legkeletebbre átnyúlik az erdő ott megyünk be.
- Arról jöttem - felelte a lány.
- Lehet, de át kéne fésülnünk az egész erdőt. Az tűnik a lejobb búvóhelynek,
- Talán - húzta el a száját a lány. Ichirure gondolt. Nem akart még egyszer összefutni vele. De most nincs egyedül. Örökké úgysem bújkálhat osztálytársai elől. Még mindig jobb, ha Akihitoval együtt fut össze valakivel...

- Hmm... az még nem is olyan gond... - gondolkodott Hanako. - Máskor is csináltuk tojás nélkül, nem annyira vészes. De nézd, legalább liszt van...
Azzal leemelt az egyik polcról egy kiló lisztet.
- És egész jó állapotban van, nincs összeragadva, vagy ilyesmi. Cukor esetleg?
Motoki már ki is szúrta a keresett alapanyagot a hozzá közeli szekrényben és a lánynak nyújtotta.
- Ti tényleg... tényleg palacsintázni akartok?
- Miért, te nem vagy éhes? - mosolygott Hanako. - Azon kívül... Mikomi tényleg nagyszerű palacsintát tud sütni.

Kazushige máris a többiek nyomába szegődött, de Mizuki kicsit visszamaradt Amival.
- Még mindig nagyon sápadt vagy... - aggódva nézett barátnőjére. - Lehet, hogy nem kéne lépcsőznöd.
- Ha már eddig feljöttem, ez a kicsi már mindegy.
Ami próbált bátorítóan elmosolyodni. Mindenképpen fel akart menni a tetőre. Nem csak azért, hogy föntről jobban körülnézhessen, hanem hogy a magasból hátha kiszúr valakit... Nem adott rá sok esélyt, de mindenképpen megért egy próbát.
- Gyere, menjünk a többiek után.

Hayate hallotta a közeledő lépéseket. Nos, végre jönnek, már eléggé unta az ücsörgést. Lehunyta a szemét, és alvást színlelt. Hagy lepjék csak meg, úgysem bántanák. Az mind szép és jó, hogy ilyen szépen összeálltak, de mégis mihez akarnak kezdeni? Ezt majd feltétlenül meg kell kérdeznie, ha lesz rá alkalma.

Mikomi kipirult arccal mosolygott.
- Igyekszem... Majd meglátod... De tojás nélkül tényleg nem lesz olyan jó... És... Nem halhatunk meg úgy, hogy nem palacsintáztunk, nem igaz? Ebben a játékban sose tudhatod mi fog történni legközelebb és... - félénken a nővérére nézett, fogalma sem volt, hogy fejezhetné be a mondatot. Félt, és egyszerre nyugodt is volt. Az esélytelenek nyugalma talán? Vagy csak ennyire bízik a többiekben, hogy majd jön valaki okos ember és kiviszi őket is a szigetről? Akármi is legyen, amíg Hanakoval lehet, addig nincs baj... És örülöt, hogy boldognak látja a nővérét. Azzal van, akit szeret és ez... Ez nagyon klassz dolog... Ő is nagyon-nagyon örült volna neki, ha láthatja Shinjit... Csak még egyszer...

Minami a lépcső tetejére érve szinte megkövült. Volt valaki ott fenn! És ráadásul... Megmozdulni sem bírt önkénytelenül az a beszélgetés jutott az eszébe...
- Mi a baj? - kérdezte Sasame mikor kishíján beleütközött a lányba. Felsétált mellé, s csak akkor vette észre az alvó Hayatét - Ajjaj... - nyögte ki, s odébb húzta a lányt, hogy a többiek is fel tudjanak jönni - Kazushige, azt hiszem hallgatnunk kellett volna rád...

Midori óvatosan lenyomta a nagy ház kilincsét. Belépve először nem látott senkit sem. Lehetséges, hogy az egész osztály elkerülte volna a falut? Túl feltűnő? Beljebb sétált valami nappaliszerűségbe. Itt sokkal szebb bútorok voltak, mint a többi házban, a falakat agancsok, festmények, legyezők díszítették. Szép ház!

Kazushige-nek sikerült megállnia, hogy diadalittasan a levegőbe boxoljon, mikor emlékeztette magát a szituációra. Lehet, hogy ez egyszer mégsem akkora örömhír, hogy fején találta a szöget...

Hayate próbált uralkodni magán, hogy továbbra is nyugodtnak tűnjön, mint aki egyszerűen csak alszik. Nem került túl nagy erőfeszítésébe, hogy ne pattanjon fel hirtelen a többiek érkezésére. Nem akarta, hogy megtudják, hallotta a lenti beszélgetést. Akkor már kezdjenek tiszta lappal! Először is, tovább kell játszania a gyanútlan őrségben elszenderültet. Álmatagon felnyitotta a szemét - most érezte, hogy talán tényleg ráférne némi alvás -, mely szinte rögtön elkerekedett, ahogy meglátta a torony tetején csoportosuló kis brigádot. Csak úgy, mintha tényleg meglepnék, így tovább! Most már tényleg felpattant, és hátizsákjához kapva előkapott belőle egy elég élesnek tűnő tantot. Azután, mintha csak hirtelen indulatból tette volna, valamivel lejjebb eresztette kezét, de még mindig nem tette el teljesen a kardot.
- Hát ti.. ti meg...?
Eddig jó. Biztos volt benne, hogy nem fogják bántani, ha nem ad rá okot. Márpedig ő nem akart rá okot adni, mert emlékezett még arra a szép kis felsorolásra, hogy milyen fegyvereket birtokol a csapat.

Daisuke mintha halk ajtónyitódást hallott volna. Igen, biztos az volt, hisz már jó ideje hegyezte a fülét a csendben! De várjunk csak, nem kéne rájönniük, hogy itt volt.. márpedig egy eltorlaszolt ajtó pont elég okot ad erre a feltételezésre. Amilyen halkan csak bírta, elvette a piszkavasat, majd az előzőleg már kinyitott hegyekre néző ablakhoz sétált. Óvatosan kimászott rajta, és szinte hang nélkül huppant a földön. Még kissé visszahajtotta az ablakot, hogy az se legyen túl feltűnő, és várt. Egészen megszerette ezt a házat, elég kényelmes volt. Nem akart még továbbállni, ezért úgy döntött, megpróbálja kivárni, amíg a látogató továbbáll.

Minami a pisztolya felé nyúlt, de aztán meggondolta magát, s keze megállt a szoknyája felett.
- Te... Te... mióta...? - valamiért egy értelmes szót sem tudott kinyögni, pedig ez annyira nem volt jellemző rá! A francba! Nomiya egy megvető szusszanást hallatott, ahogy elnézte Minami vöröslő arcát. Nagy nehezen megállta, hogy közölje a lánnyal: "na mi van, mit akarsz, itt az izmos hátú harcművészed..." Nem akarta felidegesíteni a fiút. Sasame fejét forgatta Minami, Nomiya és Hayate közt. Ez így nem lesz jó... Vett egy nagy levegőt, s magára vállalta azt a szerepet, amit eddig felváltva a többiek:
- Még az iskolánál vártuk be egymást. Együtt akarunk maradni, nem akarunk senkit se bántani. Ha nem támad ránk. Neked is van hely a csapatunkban - mondta, s először a Namival való találkozás óta, kicsit elmosolyodott. Remélte a fiú megbízik bennük.

Kaori Himeno mellett ácsorogva álmosan meresztgette a szemét. Pont jól ráláttak az ablakon kiugró Daisukére.
- Te jó ég, jó, hogy nem oda mentünk! - nyögte halkan Kaori - Kezd túl forgalmassá válni ez a hely...
- Azért még mindig jobban járunk itt, én azt mondom várjunk. Máshol ugyanúgy járkálnak osztálytársak, itt legalább nálunk az előny. Hamarabb észrevesszük őket, mint ők bennünket. Ez egy erdőben már nem ilyen biztos. És ott nincs is ilyen jó fedezék. Itt még ha lőfegyverrel is jönnek... Beugrunk a kanapé mögé, vagy valami...

Midori óvatosan tovább haladt. Egy kisebb szobába érve elmosolyodott. Még, hogy nincs fegyvergyűjtemény! A falon két keresztbetett sai szemezett vele.
- Owww - Midori nem bírta visszafojtani a belőle előtörő kislányos vigyort, miközben leszedte a fegyvert a falról - De szép vagy, kicsim! - szinte ugrált az örömtől, ahogy táskája tetejére tette a fegyvert. Egyenlőre nem kell, hogy kéznél legyen. Viszont... Kezdett túl sok lenni a cipelt cucc... Kelletlenül bár, de egy asztalfiókba rakta az előbb feltöltött üvegét. Majd gyakrabban kell vízutánpótlás után néznie... Nem túl túl jó ötletnek, de Tatsuyának most nagyobb szüksége van a cuccokra! Hát... akkor minden megvan... Azért még gyorsan átnézte az emeletet is, de nyoma sem volt senkinek. Az ablakon kinézve még két házat látott északkelet felé. Gyorsan benéz oda is, aztán megkerüli a hegyet, spuri Kenáékhoz! Már 10 óra is elmúlt... Nem fog odaérni időben... Vajon hova akartak menni? Ha nem őt akarják átvágni akkor... Erdő, ház... Mi van abban az irányban? Ha nem a település felé mennek... Talán a tópart felé veszik az irányt. Akkor viszont útközben össze fog futni velük. Remek!

Hayate most már tényleg leengedte a tantot és zavartan mosolyogva megvakarta a tarkóját. Sikerült megállnia, hogy Minamit látva el ne vörösödjön, ám ez az előzőnél furcsamód sokkal nagyobb erőfeszítésébe került.
- Bocsánat, én csak... kicsit már ideg vagyok... Amúgy mióta is? Hát, már az elején ide jöttem és azóta itt ülök, csak hát, elfáradtam és sikerült bealudnom... amúgy... ez jól hangzik, meg minden, de... mit is terveztek?
Mielőtt bárki válaszolhatott volna, különös kiáltás ütötte meg a fülüket. Hayate összerezzenve hátrafordult és kissé kihajolt a peremen. Ki ez az eszelős állat?!
- Ezt az idiótát... - mondta hitetlenkedve.

Eizan először megpróbálta kinyitni az ajtót, de csodálkozására zárva találta. Furcsa... kulcsuk biztos nem volt hozzá, így valószínűleg eltorlaszolták. Akkor valószínűleg valakinek kell fent lennie.... vagy nem... vagy mégis, és akkor elég nagyot kockáztat... de istenem, ez van... Ha szerencséje van, még Kazushigét is itt találhatja.
- Hééé, van fönt valaki?
Kiáltása enyhén visszhangozva terjedt tovább a hegyek között. Remek, mekkora idióta! Így közel s távol mindenki meghallotta, hogy itt van. Mindegy, már kimondta, ennyi volt. Megigazította a kezén lévő furcsa karkötőket, amiket még mindig nem szokott meg a csuklóján. Mindegy, ha már ezt találta, akkor használja is, ha az élete múlik rajta. Hátrébb lépett és türelmetlenül várakozott.

Yuki kisírt szemekkel kuporgott a faházban. Shinji, Shinjim, mért nem vagy velem? Úgy félek, annyira félek... Már bánta, hogy otthagyta Himenot és Tesshint. Így egyedül annyira félelmetes! Most mi lesz... mi lesz velem? Sikoltva pattant fel, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Először fel se ismerte az alacsony alakot. Remegni kezdett csupa vér... csurom... vér... te jó ég... jó ég... A rosszul lét kerülgette. A horrorfilmeket sem bírta végignézni, de ez így élőben... Istenem... A szája elé kapta a kezét és mozdulni sem bírt.
Tesshin ahogy becsukta maga mögött az ajtót a földre rogyott. Ahogy a lány elnézte rengeteg vért veszíthetett. De nem volt képes odamenni hozzá, hogy a segítségére siessen, még megszólítani sem. Látta, hogy a fiú is egész testében remeg.
- Yuki... hol... hol van Shin...ji? - megremgett és köhögni kezdett.

Idegtépő várakozása után Daisuke úgy ítélte meg, elült a veszély. Nagyszerű, már csak vissza kell másznia, hacsak nem akar majd összetalálkozni azzal az illetővel, aki valószínűleg az előbb kutatta át a házat. Behajlította a térdeit, majd nem túl nagyot ugorva elkapta a párkányt és felhúzódzkodott. Először csak belesni mert, de nem igazán hallott több neszt. Visszaereszkedett, majd felkapta a piszkavasat és újra végrehajtotta az előző mutatványt, ám még nem ugrott be, csak megtámaszkodott a párkányon.

Nomiya felnyögött.
- Csak ez hiányzott... Mi legyen? Lemegyünk, beengedjük? Nem hiszem, hogy támadni akar valaki, aki ennyire hangos... - lenézett a torony lábához.
- Eizan az? - összehúzta a szemöldökét, s aggódva nézett a többiekre - Nem látom vele Midorit... - lehet, hogy ezt elcseszték...

Midori időközben megkerülte a házat, s Kaoriéké felé igyekezett. Erre a két lány óvatosan hátrébbhúzódott az ablakból. Kaori az ajkába harapott. Ha Midori visszanézne láthatná pont mögötte Daisukét, és ha vele lenne elfoglalva nem jönne ide... Nem szép dolog ilyet kívánni, de...

Eközben a hegyen Natsuki előkaparta az ételadagját. Bőven volt még...
- Ennünk kéne - mondta két társának, s kirakta eléjük kapott adagját, s ő maga is enni kezdett. Benawi kérdőn nézett rá, de Natsuki leintette.
- Nálam van Kuroshi adagja is, ne felejtsd el. Meg még itt van Sorano táskája...
A fiú bólintott. Igaza van a lánynak. És most tényleg kell belé az energia. Követte Natsuki példáját.

Mizuki összeszorította az ajkait. Lehet, hogy mégis üzenniük kellett volna.
- De akkor... hol van Midori? Nem úgy ismerem Eizant, hogy ne várta volna be...
- Hogy érted azt, hogy beengedni? - vonta föl a szemöldökét Hayate. - Miért, mit csináltatok odalent?
- Eltorlaszoltuk az ajtót - felelte könnyedén Kazushige. - De lehet, hogy be kéne engedni. Igazad lehet, Nomiya, hacsak nincsenek mögötte 10-en, akik védjék, nem hiszem, hogy csel lenne.

- Szerintem, ha 10en lennének mögötte azt látnánk innen - rántotta meg a vállát Nomiya és elindult lefelé. Sasame követte őt. Minami tétovázva Hayatére nézett, de amikor találkozott tekintete a fiúéval hirtelen nagyon sürgősnek érezte, hogy Nomiya után eredjen. Tényleg... nem hallott semmit sem?

Yuuka bizonytalanul nyúlt a kenyér után. Nem igazán érezte illőnek, hogy hajdani osztálytársa adagját fogyassza, de nagyon éhes volt, és nem akarta, hogy ráripakodjanak. Kelletlenül emelte szájához az ételt, de tudta, hogy muszáj ennie. És valóban, mikor befejezte, sokkal jobban érezte magát - legalábbis fizikailag, a harc sokat kivett belőle.

- Mi is kell még..? - Hanako az emlékei közt kutatott, de Mikomi végül kisegítette. Ennek eredményeképpen Motoki az előző szekrény egyik felső polcáról elővarázsolt némi sót, meg egy kisebb üveg olajat.
- Még nem romlott - állapította meg - de ilyen hülye elrendezést egy konyhában...
Hanako szinte alig hallotta, a gáztűzhely melletti lenti szekrényben kutatva szinte teljesen eltűnt benne, de végül egy doboz tartós tejjel és egy üveg ásványvízzel bukkant újra elő.
- Mindegy, legalább vannak. Nem látsz valahol öngyújtót esetleg?
Motoki kezét ismét végigfuttatta a felső polcon, és leemelt egy poros kis öngyújtót.
- Van, de kifogyott - azzal már rakta is vissza a helyére.
- Hmm... akkor gyufa legalább - Hanako régen szorgoskodott ennyit, de most örült neki, hogy legalább elvonja a figyelmét a valóságról. Szintén a tűzhely mellett a földre leesve talált is egy gyufásdobozt, és még volt is benne néhány szem. Talán még jók.

- Nem tudom... - nyögte ki Yuki - Shinji nincs itt... Nem is láttam. Azt hiszem nem tudta ki vagyok, csak hallotta, hogy jön valaki és... elment...
Tesshin alig bírta visszafojtani gonosz vigyorát. Ha volt egy kis esze a pasasnak, nagyon is jól látta, hogy ki jön... Neki se hiányozna a nyakára egy ilyen hisztis ribanc. És Shinji ezalkalommal jócskán megkönnyítette a dolgát. Bár így nem lesz olyan szórakoztató... Olyan... de azért egy kicsit szórakoztató lesz. Megerőltette magát, s újra elhaló hangján szólalt meg.
- Aúff... - nyögte - Pedig most... nagy... szüksé... - köhögött - ünk... lenne rá...
- Mi történt veled? - kérdezte sápadtan Yuki - Hol van Himeno?
- Me... meghalt... Ichiru... Ránk támadott... Kishíján én is...... Mi lesz.... most.... ve... velünk Yuki?
A lány elfordította a tekintetét a csupa vér fiúról. Képtelen volt nézni. Te jó ég itt fog meghalni mindjárt a szeme előtt!!!
- Nem tudom... - mondta halkan. Tesshin lassan egy shurikenért nyúlt. Micsoda buta liba... Fel sem kellett álnia ültéből hajította el a fegyvert. Yuki ismét felsikoltott, s értetlenül pillantott Tesshinre, majd saját magára. Ez... ez... te jó ég... ez... az én vérem... ez... Most már tényleg holtsápadt volt. Vér... Meg fogok... Remegve a fejéhez kapta a kezét. Meg fogok halni...
Tesshin lassan felállt, s egy lépést tett a lány felé. Yuki értetlenül nézett rá. Dehát.. az előbb... összesett... Hogyan... nem értem... Mi az a sok vér... Hogy lehet? Tesshin támadta meg? Lehetetlen... De senki más sem volt a szobában, s a fiú kezében már egy újabb shuriken várakozott. Lehetetlen!!!

- A gáz se működik - állapította meg csalódottan Mikomi - Akkor tábortüzet kell csapnunk a gáztűzhelyen.
Letette a palacsintasütőt az összekészített hozzávalók mellé és valami éghető dolog után nézett. De valahogy nem lett volna szíve a könyveket felgyújtani, újságpapírt se látott, és persze miért is lenne kupacba rakott fa bárhol is...
- Na jó... Én inkább kimegyek még vízért a kúthoz. Sok fog kelleni, hogy könnyű legyen a tészta... Addig ti keresetek valamit... - kicsit elvette a kedvét, hogy ennyire béna. Remélte a főzést nem fogja elrontani... De ahogy kilépett a házból hamar jobb kedvre derítette a gondolat, hogy most kettesben hagyta nővérét Motokival. Awww.. hajrá Hanako!

Tesshin újabb shurikenje Yuki comjába fúródott. A lány minden erejével próbálta leküzdeni rosszullétét, undorát s táskájához rohant. Előhúzta belőle a katanát. Remegett, már a ténytől is, hogy egy ilyen fegyvert tart a kezében, de... Megindult a fiú felé. Szinte csak simogatva lendítette meg a kardot, nevetséges karcolást okova. A fiú nem bírta, de talán már nem is akarta elfojtani gúnyos nevetését, hátraszökkent, s egy újabb shurikent vágott a lányba. Azonban abban ezúttal erősebbnek bizonyult az életösztön minden másnál, s most már nagyobb erővel csapott a fiú felé. Azonban az gyors volt, s csak alig érte a penge. Negyedik shurikenjét a lány mellkasába állította, mire a lány újra vágott, Tesshin újra hátrált kissé félre fordulva, mert az ajtó már gyakorlatilag a háta mögött volt. Meg kell tartania a távolságot, hogy legyen ereje a dobásainak. Utolsó shurikenjét is a lányba hajította. Yuki ellentétben Tesshin előző ellenfeleivel minden egyes kis sérülésre fájdalmas hanggal reagált. A fiú rosszul volt tőle. Semmi méltóság sincs benne... Milyen szánalmas... Himeno annyira gyönyörű volt, olyan erős, ez a lány pedig... Megvetően a padlóra köpött. Rosszabb, mint az a gyáva Ichiru. Már csak az hiányzik, hogy könyörögjön az életéért... Hahh... na mindjárt jön az a rész is... Yuki pillantása a saját testére esett, s elvesztette önuralmát a rengeteg vér látványától. Istenem! Ez az én vérem... Az enyém... Az életem... vége... Miért?! Shinji?! Mért nem vagy itt, hogy megvédj?! Elakadt a lélegzete, ahogy érezte, hogy egy kés fúródik belé. Egy kés?! Igen az imént szelte át a levegőt, te jó ég, ennek mennyi fegyvere van?! Hány embert ölt már meg?! Lehet, hogy Himenot is ő... Hogy valójában... És akkor Ichirut is? Lehet hogy hazudott?! Te jó ég! Tesshin... hogy lehet ilyen...?! Hiszen ő csak egy senki! Egy unalmas, semmilyen kissrác. És most... Most... egy őrült gyilkos... Sose nézte volna ki belőle... Egyáltalán, hogy hozzá tud érni egy fegyverhez. Az ajkába harapott, s a fiúnak rontott. Nem halhat meg! Tesshin meg sem próbált kitérni a vágás elől. Ellenfele annyira erőtlen volt, hogy nem számított. Yuki kimeredt szemekkel nézett ellenfelére. A fiú ismét hátrébb lépett, s Yuki képtelen volt felfogni, hogy követnie kéne, hogy az ne növelhesse a távolságot. Hisz attól csak a fiúnál van az előny... Tesshin... Ő Midori padtársa volt. Úgy tudta jóban van a lánnyal. Hogyan lehet akkor ez? Az a kettő... Mindig lelkesek és mosolygósak voltak... És most hirtelen... Érezte, hogy megszédül, s a falnak dőlt. Ez volt a szerencséje. Tesshin erre nem számított, s az épp az imént előbányászott köpőcső lövedéke elsuhant a lány mellett. Yuki megint erőt vett magán, s teljes erejéből a fiúba döfte a pengét, de még ez is semmi volt. Talán felsebezte a fiú bőrét, de nem volt elég erő a karjában, hogy mélyre döfje. Ennyire képes csak? Pedig... egész jól legyőzte a vériszonyát... Felnyögött, ahogy egy mérgezett lövedék belefúródott a gyomrába. Olyan mélyre, hogy a vége sem látszott ki. Véglegesen elvesztette teste felett a kontrolt, s a földre hanyatlott. Az... Fujito fegyvere volt... Akkor... őt is megölte? Tesshin mindenkit...? Ahogy most őt is... Shinji... Nem... talán Shinji sem jobb... Nem tudhatja... Szegény-szegény Minami... Vele kellett volna mennie. A lány üzenni akart neki... Ő pedig bolond volt és...
Látta, ahogy Tesshin felé magaslik. Félni sem volt ideje, megrándult, s nyitott szájából vér tört fel, ahogy a fiú a hasába mélyesztette bicskáját. Levegőért akart kapni, hátha az enyhíti ezt az égető fájdalmat, de már nem érzett erőt magában, hogy megtöltse a tüdejét.

[Maradt: 33 fő.]

- Nincs mit tenni, ide jön - állapította meg Himeno, s guggolva mászott át az ablak alatt, az ajtóhoz. Kezében ott tartotta a piszkavasat. Kaori az ablak másik oldalán maradt, de kezét a zsebénél tartotta, hogy ha kell elő tudja venni a fegyverét. Bár még nem igazán tudta, hogyan használhatná.
Midori már nem fecsérelte az időt óvatoskodással. Kicsit idegesítette, hogy senki sem ezen a nyamvadt településen, hát akkor hol van az egész osztály?! Kitárta az ajtót, s abban a pillanatban meglátta a vele szembenálló Himenot, aki neki szegezte fegyverét. Elmosolyodott. Végre valaki ^.^
Himeno felszisszent erre a reakcióra. Túl vidám osztálytárssal összefutni sosem jó jel...
- Takarodj innen! - bökött felé. Midori kicsit hátrébb lépett, hogy ne nyársalja fel őt a másik lány, de épp csak egy kicsit, közben pedig felemelte a két kezét.
- Nem akarlak bántani! Bejöhetnék?
- Felejtsd el, tűnés! Nincs okom bízni benned!
- Pedig együtt több esélye van az embernek, mint egyedül.
- Feltéve, ha nem súrják hátba! - felelte szárazon Himeno. Kaori megrezzent. Nem gondolta volna, hogy Himeno ennyire magabiztos és... azt sem, hogy ilyen elutasító mindenkivel. Akkor benne mért bízik meg? Pont benne?
- Figyelj... - kezdte még mindig nyugodtan Midori - Nincs is nálam fegyver... Nem tudok ártani neked, csak engedj be, hogy beszéljünk egy kicsit. Aztán elmegyek innen, csak pár szót szeretnék váltani.
- Mit akarhat? - gondolkodott Kaori. Kíváncsivá tette a lány. De nem akart beleszólni, hátha Himeno nem akarja felfedni, hogy ő is itt van. Elvégre Midori őt nem vehette észre, nem tudott bejönni.
- Valahogy én ezt nem hiszem el... - felelte Himeno - Mutasd a zsebeid!
Midori kifordította egyenszoknyája zsebeit, de azokban nem volt semmi sem leszámítva egy szem papírzsepit.
- Minek akarsz bejönni? - kérdezte erre Himeno.
- Már mondtam beszélni szeretnék veled.
- Miről?
- Hogy mit tervezel a játékban.
Himeno összehúzta a szemöldökét.
- Mért pont velem, nem vagyunk barátok vagy ilyesmi - felelte morcosan. Midori persze mindenkivel kedves volt, gyakran beszélgettek, de... Mégsem tartotta barátjának. Igazából most, hogy így belegondolt senkit sem tartott annak az osztályban.
- Nem csak veled, de most itt épp te vagy - felelte a lány egyszerűen - Ha bejöhetnék kényelmesebb lenne.
Kaori Himenot figyelte, s intett a fejével, mintha csak azt mondaná, mért is ne? Himeno felsóhajtott. A sírba fog vinni ez a csaj... Azért mégis hátrébblépett, még mindig Midorinak szegezve a fegyvert, de beengedte a lányt. Az élt a lehetőséggel, belépett, s becsukta maga mögött az ajtót. Ekkor vette csak észre a szoba másik felében Kaorit. Meglepetten nézett rá.
- Te, itt? Himenoval? Azt gondoltam volna, hogy ti négyen Natsukival vagyok. Illetve... Akeno már nem - észbekapott - Részvétem...
Kaori nem tudta miért, de ökölbe szorította a kezét. Volt valami ami irritálta a lány hangjában.
- Nem vagyok köteles úgy ugrálni, ahogy Natsuki fütyül - közölte ingerülten Kaori. Himeno meglepődött a hirtelen kitörésen, de nem szólt egy szót sem, még mindig Midorin tartotta a szemét.
- Nem jöhetnék beljebb? - Himeno nem mozdult, mire megrántotta a vállát, s leült hátát az ajtónak döntve - Hát jó. Szóval ti együtt próbáljátok túlélni? Érdekes párosítás...
- Így alakult - felelte egyszerű, színtelen hangon Himeno.
- És hogyan tovább?
- Mégis mi ez kihallgatás?!
- Csak kíváncsiskodom.
- Nem kell válaszolnunk a kérdéseidre!
Midori felsóhajtott.
- Mért kell ilyen gorombának lenned?
- Mert amit csinálsz az eléggé... furcsa... Nem félsz, hogy kinyírunk? Ketten vagyunk.
- Meg akartok ölni? - kérdezte nyugodtan.
- Még nem tudom - felelte Himeno, ami kicsit meglepte Kaorit - Ez tőled függ.
- Nem akarlak bántani benneteket - mondta Midori újra - Mást sem.
- De... - kezdte bizonytalanul Kaori - Mit is csinálsz most tulajdonképpen?
- Tájékozódom - felelte Midori, úgy mintha mi sem lenne ennél egyértelműbb a világon - Próbálom felderíteni ki, hogy reagál erre a... khm... játékra... Furcsa... Van egy nagy baráti köröd, mégse hozzájuk csatlakoztál, hanem egy idegenhez. Mért bízol meg benne jobban?
- Mit akarsz elérni?! - csattant fel Himeno - Egymás ellen akarsz bennnket fordítani?!
- Eszemben sincs - rázta a fejét a lány - Csak kíváncsi vagyok.
- Eleinte Natsukiékkal voltam - mondta Kaori - De eljöttem, nem tetszett a viselkedésük. De Akeno sose volt velünk. Nami se jött el. Ők nem bíztak Natsukiban.
Himeno csúnyán nézett Kaorira. Nem tudhatták mit akar tenni Midori, nem kéne információkat kiadniuk.
- És igazuk volt?
Kaori észrevette Himeno tekintetét, mégis folytatta.
- Nem tudom. Natsukit nem. De... Sorano... Himeno véletlenül odatévedt a találkozóhelyünkre és... megölte volna... Hideg vérrel és... és... Sorano játszani akar. Élvezi ezt... - megrázta a fejét - De én nem vagyok olyan! Én nem vagyok olyan, mint a többiek a bandában! - kétségbeesetten nézett Himenora.
- Nem... - mondta szelídebb hangon Himeno - Tényleg nem.
- És mi a tervetek? - kérdezte Midori.
- Milyen tervre gondolsz? - kérdezett vissza Himeno.
- Hát... ketten vagytok, szóval... A szabály szerint csak egy ember maradhat életben.
A két lány egymásranézett. Midori elmosolyodott.
- Szóval fogalmatok sincs... Ez nem túl okos...
- Mért te mit tervezel?! Kinyírsz mindenkit?!
Midori még szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Ugyan! Nem vagyok én olyan bolond...
- Hát nem tűnsz egészen... - normálisnak, akarta mondani Himeno, de aztán úgy döntött mégse idegesíti fel a lányt. Nem ismerte ezt az oldalát, fogalma sem volt mire számíthat - Csak úgy benyitottál, és ha mi meg akartunk volna ölni, mit csináltál volna?
- Megvédtem volna magam - közölte szárazon. Himeno meghökkent - Te talán nem?
- Hát... Persze, ha megtámadnak, de... Azt mondtad nem akarsz bántani.
- Ha te nem akarsz engem, nekem sincs bajom veled. Ez ilyen egyszerű. De hülyeségig pacifista azért nem vagyok...
- És... - kezdte kissé reménykedve Kaori - Neked van terved?
- Persze - mondta mosolyogva Midori.
- És el is mondod? - kérdezett tovább. Midori megrántotta a vállát.
- Mért is ne... Beszélni akarok minnél több emberrel. Míg mindenkinek a szándékairól tájékozódom.
- Minek? - kérdezte Himeno - Mit akarsz utána csinálni?
- Ez attól fögg, mit tervez a többség.
Himeno megborzongott. Tehát ha a többség játszani akar, őis beszáll, de ha szembe akarnak szállni a szabályokkal...
- Szóval, ha sok embert találsz, akkor szövetkezel velük - kérdezte közben Kaori. Tehát ő is ugyanarra gondolt.
- Nem - mosolygott Midori. Himeno megrezzent. A francba, ez nem hangzik jól... Kaori közelebb ment barátnőjéhez. Pillanat... barátnő? Már így néz Himenora? Gyorsan kiverte a fejéből a gondolatot. Majd később még ráér ezen agyalni. Most meg kell védeniük egymást, ha Midori hirtelen...
- Hát...? - kérdezte nagyot nyelve Kaori.
- Csak, ha valakinek van egy értelmes terve. Mert nekem nincs. De ha találkozom valakivel, akinek van, segítek neki. Ha megvalósíthatónak tűnik, akkor kockázatni is hajlandó vagyok - ezt is nyugodtan mondta, pedig... Kockáztatni? Vajon mit ért alatta? Az életét? A saját életét? Akkor mitől ilyen tárgyilagos? Kaori nem tudta, sőt inkább úgy érezte nem bízhat meg Midoriban, azért mégis megkockáztatta:
- Ha lenne egy ilyen terv mi is szívesen csatlakoznánk - Himenora pillantott. Az bólintásával erősítette meg. Kaori visszafojtott egy sóhajtást.
- De most jobb, ha mész - mondta Himeno Midorinak. A lány bólintott és felállt.
- Köszönöm, hogy beengedtetek.
Kaori tétován Himenora nézett. Nem kéne szólniuk Daisukéről? Midori észrevette a pillantást.
- Van még valami?
- Nem - felelte Himeno - Csak... Vigyázz magadra, oké?
Midori megint elmosolyodott, ezúttal úgy, ahogy az osztályban is szokott.
- Ti is! - azzal kilépett, hogy elnézzen az utolsó házba is. Himeno szúrós szemmel nézett Kaorira, de még nem mert megszólalni, visszanézett az ajtóra, s várt nem történik-e mégis valami. Akármiket is mondott Midori... Valami nagyon nem stimmelt vele. Egy olyan embert meg nem küld egyik osztálytársára se, akiben önmaga sem bízik. Kaori olyan naív. Pedig ő egy ötösfogattag! Jesszus... És neki kell megvédenie... Ezt se gondolta volna...

Daisuke már csak akkor vette észre a távozó Midorit, mikor már szinte késő volt. Mikor meglátta, szinte leszédült a párkányról rádöbbenve ostobaságára, de végül visszanyerte egyensúlyát és az eddigiekhez hasonlóan hang nélkül vetődött be a szobába. Gyorsan becsukta az ablakot, nehogy valaki kövesse a példáját, majd visszarakta a piszkavasat az ajtóhoz. Hiába, ha esetleg véletlenül elaludna, vagy valami, akkor legalább meghallja, ha rá akarnak törni. Ha pedig ébren lesz, csak követi előző taktikáját, ám ezúttal valamivel óvatosabban...

Tesshin rágyújtott, s leült a lány táskákának szomszédságába. Úgy látszik ez már szokássá vált. De jó dolog is. Elszívni egy cigit ölés után. Valahogy muszáj lehűtenie magát. Kutorászni kezdett a lány táskájában sok hasznosat nem talált. Saját vízkészletét feltöltötte a lányéból, s ezzel az egyik üveget teljesen ki is ürítette, de a másikban maradt kicsit úgy döntött nem rakja el. Valamennyit a kenyérből is elrakott, de már így is sok étel volt nála, nem akart többet cipelni. Teljesen felesleges volt. Miután elszívta a cigit, nekiállt enni a lány megmaradt adagjából. Ennyi harc után kell az energia... Aztán még a shurikeneket meg a kést is össze kell szednie. A fúvőcsóvel se volt rossz harcolnia, de mégis... A shurikeneket nagyon megszerette. Francba Ichiru, elkaplak még, nem rohangálsz te sokáig az én shurikenjeimmel... Na jó, az én Himenom shurikenjeivel... A lány gondolatára érezte, hogy muszáj elszívnia még egy szálat. Basszus...

Hanakoban csak akkor tudatosult, hogy egyedül maradt Motokival, mikor Mikomi már elhagyta a konyhát. Hát ez itt hagyott... - állapította meg roppant elmésen. Pár pillanat után már kissé feltűnő lett a beálló nyomasztó csönd. Nem mert a fiúra nézni, így nem tudhatta, hogy Motoki figyelemmel kíséri minden mozdulatát. Hogy enyhítse a kínos hallgatást, szórakozottan a vízcsaphoz ment és megpróbálta kinyitni - persze víz nem folyt belőle.
- Jé, tényleg elzárták a vizet...
Legszívesebben ott helyben a mosogatóba verte volna a fejét. Basszus, ez égő... Itt áll a fiúval, aki tetszik neki, de tőle csak egy olyan hozzászólásra futja, amit már amúgy is rég tudnak. Még jó, hogy nincs víz, hisz megmondta az a Matsue is. Hogy leplezze zavarát, elővett egy viszonylag tiszta poharat az egyik szekrényből és töltött magának egy kis tejet. Most látta, hogy mennyire remeg a keze.
- Kérsz... kérsz te is?
Csak futva mert Motokira pillantani, aki érdeklődve szemlélve a lány zavarát félszeg mosollyal bólintott. Hanako remegő kezeivel egy újabb pohárért nyúlt, de annyira ideges volt, hogy az kihullott a kezéből és csörömpölve hullott szilánkokra a földön. Remek, ismét jó benyomást tett... Elkeseredetten kapott a pohár után, de csak annyit ért el, hogy egy nagyobb szilánkkal megvágta a kezét. Szájába kapta hüvelykujját, hogy tompítsa a vérzést. A francba!
Motoki már pattant is. Kérdőn nézett le a földön guggoló lányra, és felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.
- Jól vagy? - kérdezte hangjában némi aggodalommal.
Hanako elfogadta a felé nyújtott segédkezet, de elfordította a tekintetét.
- Olyan béna vagyok... - harapta be sírásra görbülő alsó ajkát. - Bocsáss meg, csak...
- Nyugi, bárki ideges lenne ilyen helyzetben - Motoki ezzel persze a játékra célzott, nem pedig a saját jelenlétére. Féltve karolta át a lány vállát, majd Hanako vérző ujjára nézett. Ezt jobb lenne bekötni, bár nem tűnik túl mélynek. Akaratlanul saját bekötött kézfejére pillantott, amin már eléggé átvérzett a kötés. Furcsa, el is felejtette - úgy bámulta, mintha most látná először. Hanako is megengedett egy röpke pillantást és ő is észrevette Akeno véres zsebkendőjét Motoki kezén.
- Te jó ég, és erről nem is szóltál? Ez csúnyán elfertőződhet!
Az előbb még szinte ő szorult gondoskodásra, annyira elgyengült, de most ismét feltámadt benne valami, mikor látta, hogy a szeretett fiú megsérült, méghozzá látszólag elég komolyan.
- Várj, mindjárt nézek valami kötszert...

Mikomi épp ekkora ért vissza a vízzel. Legszívesebben láthatatlanná vált volna, de ilyen képességek híján inkább csak szó nélkül elosont a páros mellett, s nekiállt, hogy a hozzávalókból összerakja a tészát. Remélte a másik kettő kimegy és a nappaliban folytatja a... mit is? Ránézett az összetört pohárra. Huhh, összekéne szedni. Szétnézett és talált is egy seprűt, amivel szépen összesöpörte a szilkánkokat, aztán a mosogató felett egy kis vizet öntött a kezére. Megint a párosra nézett. Aztán gyorsan vissza a főzéshez. Nem mintha nem lett volna kiváncsi mi lesz köztük, sőt, de... zavarná őket. Pedig nagyon-nagyon szerette volna, ha a testvére boldog lenne.

A fiúk eltolták a szekrényt az ajtó elől. Aztán Nomiya utasítására, ha kissé kelletlenül is, de mindenki hátrébbhúzódott. Minami elővette a pisztolyát. Sose tudni. Semmiképp se hagyhatja, hogy bántsák Higashi-kunt.
Nomiya alig hallhatóan sóhajtott, miközben kinyitotta az ajtót.
- Eizan - biccentett - Üdv... - semmi értelmes nem jutott eszébe, mit mondhatna neki. A saját hangját hallva ez az előbbi... olyan égőn hangzott. Nem is mert hátranézni Minamira.

Midori hamarosan átfutotta az utlsó házat is. Hát ennyi volt. Jobb, mint a semmi. két emberrel találkozott és megvan minden cucc, ami kell. Oh, kaja... Nem ártana keresni... Ki is ment a fejéből... Sehol semmi... Ne már... Hát, ha mást nem legalább iszik egy kicsit. Nem akart a saját vízkészletéből fogyasztani, így a kútból húzott fel egy kis vizet és abból ivott.

Eizan óvatosan hátrált egy lépést, mikor kinyílt az ajtó. Hallotta, hogy azt megelőzően mintha valami nehéz tárgyat tologattak volna a túloldalon - ezek szerint tényleg el volt torlaszolva. De ha beengedik, valószínűleg nem akarják bántani - vagy elég sokan vannak ahhoz, hogy magabiztosak legyenek.
- Öhm.. üdv neked is - biccentett vissza az őt köszöntő Nomiyának, és elnézve a fiú mellett valóban több alakon akadt meg a szeme - de ő most csak eggyel törődött. Kazushige várakozva szemlélte, mit is cselekszik új vendégjük, így igencsak meglepődött, mikor az felé fordult és szinte rárontott.
- Te voltál? Ha igen, akkor magyarázatot várok, ha nem, akkor pedig ki?!
Kazushige ijedten hátraugrott. Ennek meg mi baja? Még sosem látta Eizant ilyennek... Tanácstalanul kereste a többiek tekintetét, de ők sem tudtak sok magyarázattal szolgálni a hirtelen hangulatváltásra.
- Mit... - nyögte ki végül - mit is csináltam...?

Minami gondolkodás nélkül Kazushige elé húzódott, de még mindig csak maga előtt lógatta a fegyverét.
- Nyugodj már le! - kiabált Eizanra - Csak így ránk rontasz és... Beszélgessünk értelmesen oké, csak semmi heveskedés...
Nomiya érthetetlen módon köhhintett kettőt a lány szavaira, aztán Minami megrovó tekintetére elfordította a fejét.

Midori ahogy kiért a faluból rögtön nyugatnak fordult a hegyek mentén. Vajon erre összefut valakivel? Számítása szerint Kentáéknak szemben kellett valahol jönniük, így folyotn résen volt. A tó felé is meresztgette a szemeit, de egyenlőre nem látott mozgó alakot. 11 óra... Akkor hát délről lezárult a település. Ha akart volna se juthatott volna ki arról... És egy óra múlva... Megtudja az újabb halottakat, már ha vannak. Ja persze... Kohei, hisz látta. És újabb tiltott zónák. Bár ez utóbbi msot kevésbé aggasztotta. Végülis... A zónák neki csak kedveznek. Kevesebb területet kell átnézni, ráadásul kiugrasztja a nyulat a bokorból...

Hanako szorgalmasan keresgélt bármi után, amit kötszernek lehetett felhasználni, de a konyhában semmi hasonlóra nem bukkant.
- Talán majd a nappaliban... - motyogta szinte csak magának, és már vonszolta is maga után a nem nagyon ellenkező Motokit - ha akart, sem ellenállhatott volna szerencsétlen. Kint leültette a fiút, majd ismét bősz keresgélésbe fogott. Hamarosan talált is egy kis üvegcsét, aminek az alján még lötyögött némi fertőtlenítő - jobb híján ez is jó lesz. Viszont kötszer itt sem volt. Hanako kislányos grimasszal túrt bele táskájába és vett elő belőle egy puha sálat. Eredetileg díszövként viselte, de Motokinak most nagyobb szüksége van rá.
- Tényleg nem kell... - szólalt meg végre a fiú, de a lány leintette.
- De igen, nagyon is kell.
Óvatosan lebontogatta az átázott kötést és némi undorral félre rakta, hogy azután fertőtleníthesse a sebet. Mikor ezzel végzett, lassan a seb köré tekerte a sálat - legalábbis egy részét.
- Ezt csúnyán elintézted... - jegyezte meg rosszallóan, mintha a fiú hibája lenne a sérülés. - Meg ezt is...
A sál maradék részével, amire a fertőtlenítőt öntötte, most a Motoki arcát borító karmolásokat kezdte el törölgetni.
Motoki érezte, hogy elvörösödik, de remélte, hogy a lány eléggé elmerül a tevékenységében ahhoz, hogy ne vegye észre. Szerencsére jól tippelt.
- Készen is vagyunk, mármint ezzel a kettővel... - dőlt hátrébb némi elégedettséggel Hanako. - Vagy van más is, amit titkolsz?
Motoki nyelt egyet.

Nami nem bírt magával. Lassan tudtak haladni a sivatagban a hőség és a rossz terep miatt, s ez, na meg a várakozás izgalma feszültté tette. Folyton az óráját nézegette - 11-hez közeledtek.
- Remélem lesz valaki a házban - mondta a lány.
- Szintén - mosolygott Nobu, miközben előbányászta a palackját, hogy igyon egy kicsit.

Eizan nagyot sóhajtott és kifújta a bent rekedt levegőjét. Már megint ostoba volt, mostanában egyre többször követi el ezt a hibát. Ennyire kikészült volna már most? A homlokát dörzsölgetve hátralépett egyet és elég gondterhelt arcot vágott. Nagyon elszaladt vele a ló, túl ingerlékennyé vált.
- Bocsáss meg... - lesett Kazushigére. - Gondoltam, hogy igazán nem te voltál, de az a lepedő...
Kazunak csak most esett le, mi lehet a fiú bajának oka, és normál esetben talán el is nevette volna magát, de most ettől inkább eltekintett.
- Ó, hogy az... - zavartan nézett a többiekre, akik nem tudtak azon tettéről, hogy leterítette Kuroshi holttestét. - Én csak nem bírtam nézni, hogy ott fekszik, így... ráraktam, mielőtt elindultunk.
- Miről van szó? - kérdezett közbe Mizuki.
Látva, hogy Kazushige nem nagyon akar válaszolni, Eizan szólalt meg helyette.
- Ez elég lovagias volt, hogy letakartad a holttestet, de mivel más nem nagyon hurcolászik magával ilyen anyagot, arra nem gondoltál, hogy így rád terelődik a gyanú? Akkor hiába jöttem el eddig... vagy ti... esetleg tudjátok, ki a gyilkos? Vagyis... immár a gyilkosok.

Mikomi nagy robajjal esett át a konyhából a nappaliba vezető ajtó küszöbén. Fájó térdét dörzsölve huppant le, ha már így járt és a párra nézett.
- Umm.. izé... Én... nem leskelődtem vagy ilyesmi... - hát... ez most nem volt nagyon hihető. Ha eddig ez az eshetőség nem is jutott eszükbe, most már biztosan tudták mit keresett Mikomi az ajtóban... - Omm, én azt hiszem... Visszamegyek... megnézem jó-e a tészta - persze 2 perc alatt, észlény! most kevertem csak össze... - Ti addig csak... nyugodtan... izééé... tudjátok - pirulva elmosolyodott - Engem egyáltalán nem zavar, sőt... És hát... ki tudja mi lesz, szóval... használjátok ki az időt... - azzal eltűnt a konyhában. Úristen ennyi hülyeséget összehordani! Hanako meg fogja ölni!

Sasame a fejét rázta.
- Semmi biztosat nem tudunk. Csak azt, hogy köztünk nincs, mi végig együtt voltunk. Illetve... - Hayate felé lesett, elbizonytalanodott. Róla semmit sem tudnak. Lehetséges, hogy ő már...?
Sasame elsuhant Eizan egy mondata felett, Nomiya azonban nem. Összehúzta a szemöldökét.
- Feleslegesen jöttél ide? Mit tervezel? A gyilkosra vadászol?
Minami összerezzent és Kagewara-kunra nézett. Ez... Ha ez igaz... Nem túl okos taktika. Bosszúért akar rohangászni? Nem is tudta, hogy Kagewara-kun ilyen jóban volt Kagekami-kunnal.

Hanako összerezzenve pattant fel, mikor Mikominak sikerült lelepleznie magát, ám ennek eredményeként enyhén orrba vágta Motokit.
- Hogy az a...! - folytott el egy orrhangú káromkodást a fiú, miközben kezét az orrára szorította.
- Jesszus! - Hanako szája elé kapva a kezét próbált a fú segítségére lenni. - Ne haragudj, nem direkt volt!
Látva a lány kétségbeesett arcát Motoki nem bírta megállni, hogy jóízűen elnevesse magát. Hirtelen olyan távolinak tűnt az az idő, amikor ilyen önfeledten nevethetett. Mindenképpen ki akarta használni az alkalmat, hogy újra érezhesse ezt a minden rosszat feledtető érzést.
Hanako először azt hitte, Motoki kínjában sírta el magát, vagy valami, de utána rájött, hogy közel sem ez a helyzet. Döbbenten nézett az előbb orrba vert fiúra, majd azon kapta magát, hogy ő is vele együtt nevet.

Miután Mikomi tűrhetőnek érezte a tésztát, legalábbis az eltelt idő alapján saccolva, nekiállt a kedvenc részének. Csak ekkor esett le neki, hogy palacsintához, valami töltelék is illene. Miközben egy tányérra kezdte rakosgatni a kisütött palacsintatésztákat kikiabált a nővéréhez.
- Hanakoooo, keress nekem valami kakaót, vagy lekváááárt!
Elképzelte Motoki meglepett arcát, mikor épp megcsókolja a nővérét miközben felcsendül Mikomi hangja. Áh nem-nem, verd ki a fejedből Mikomi, semmi ilyesmi... Hanako nem szokott ennyire nyomulni... Vahh, de olyan szép lenne! Én is úúúúgy szeretném, ha... Megint megrázta a fejét, és gyorsan elrántotta a tésztát a tűz fölül mielőtt odaég. Fordított egyet rajta. Fene, ilyen nagy lángon marha nehéz jó palacsintát csinálni, pedig... van gyakorlata bőven...

Akihito döbbenten figyelte a leégett házat, ahogy elhaladtak mellette.
- Ott van Chiyo holtteste - mondta tárgyilagosan Sayuri - Saika ölte meg.
A fiúnak eszébe jutott, amit korábban a lány mondott. Hogy ő végzett Saikával... Ezek szerint... Látta amikor a lány megölte Chiyot és...? Bizonyára önvédelem volt. Így érthető. Sayuri nem nézett ki olyan lánynak. Bár Saikából sem nézte volna ki, hogy megöli egy osztálytársát.
Gyorsítottak a tempón míg átvágtak az erdőbe. Hamarosan találkozni fognak osztálytársakkal és nem valószínű, hogy rögtön azokkal, akikkel kéne. Mi van, ha rákényszerülnek, hogy gyilkoljanak? Akihito igyekezett kiverni kellemetlen gondolatait a fejéből. Sayuri közben figyelte a fiú néma vívódását. Vajon itt van még Ichiru? Fenébe, minek jött a fiúval? Ez úton útfélen mindenkit le akar szólítani, hogy nem látta-e Amit... Ő meg... Senkivel se akar összefutni, pláne nem cseverészni! Tisztára megőrült... Most kéne még kiszállni...

Eizan nem akarta, hogy téves következtetéseket vonjanak le róla. Ha úgy tünteti fel magát, mint vadász, az elég rossz fényt vetne rá.
- Nem... nem teljesen... csak valahogy szeretném visszafogni ezt az egészet, és azokkal, akik ezt tették - "végezni", gondolta egyből, de végül mást mondott - ... megpróbálni elbeszélgetni, hátha... á mindegy, ez kicsit bonyolult!
Ismét sóhajtott és újra végignézve a társaságon, most ő is meglátta Hayatét.
- Hmmm... Fukotani-san...te, elég elöl jöttél ki, nem? Nem láttál esetleg valamit, ami segíthetne?
Hayate nem akarta egyből rávágni, hogy nem, nehogy már ő is gyanússá váljon, ezért csak rövid gondolkodást imitálva mondta ugyanezt.
- Nem... nem hiszem, bocs.
Eizan kissé összevonta szemöldökét a látszólag hideg válaszon, de inkább annyiban hagyta.
- Ez esetben... talán megyek is tovább.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Minami - Elbeszélgetni azokkal, akik már gyilkoltak... Veszélyes lehet, ez... - megrázta a fejét - Ez kész öngyilkosság, főleg egyedül. Inkább maradj velünk!
Aztán eszébe jutott még valami.
- És... Midori! Mikor emnetünk arra gondoltunk, hogy nem akarjuk, hogy Shouri észrevegyen minket, de nem akartuk Midori egyedül hagyni ezért... Ezért gondoltuk, hogy téged se várunk be, hogy te majd úgyis vigyázol rá, de... Tudom, nem volt valami megfontolt terv, és önzőek voltunk... - Minami nagyon zavarban volt, Nomiya ráadásul még közbe is vágott.
- Ez volt a legjobb, amit tehettünk. Minami nem akart beleegyezni, de elsősorban a csapattal kellett törődnünk, de... tudsz valamit Midoriról? Nem mondták be a nevét reggel így... kicsit megnyugodtunk, de most, hogy nincs veled... Nem jó tudni, hogy egy ilyen kicsi lány egyedül kószál valahol...

Hanako nagy nehezen abbahagyta a nevetést, de a mosoly nem fagyott le az arcáról.
- Rendben, máris...! - válaszolta húga szavaira. - Bocsi még egyszer, Utoki-kun!
- Ugyan, nem tesz semmit...
Hanako már épp felállt, hogy visszamenjen a konyhába, mikor a fiú hangja megállította.
- Hanako...! Várj csak...
A lány kérdő tekintettel fordult vissza, de már csak azt vette észre, hogy Motoki valami furcsa karkötőt kapcsol a csuklójára.
- Ez meg mi...?
- Ez... egy kicsit hasznosabb, mint a palacsintasütő. Abban az esetben, ha meg kéne védeni magad. Csak állandóan újra kell tölteni, töltényeket találsz a hátizsákomban.
Hanako érdeklődve szemlélte csuklója új "díszét".
- Miért... adod ezt nekem?
- Már mondtam, hogy megvédd magad. Meg nekem amúgy is ott van... a bo.
Motoki csak most vette észre, hogy még mindig fogja a lány kezét, azért kissé vörösre vált arccal elengedte.
- Ó, a töltelék... megyek, keresek neki valamit.
Hanako még egy hálás mosolyt vetett a fiúra, mielőtt visszament a konyhába.

Eizant hajtotta a tettvágy, hogy összefogja a csapatot és hogy... nos... hogy kiiktassa a hátráltató egyéneket. Mégis csábítónak találta a torony ötletét, mert így talán több esélye volt az életben maradásra, viszont már akkor elhatározásra jutott, mikor meglátta Kuroshi holttestét. Bár magában kissé nevetségesnek találta a gondolatot, hogy majd jön ő, és játssza a köpenyes igazságosztót - ez esetben kivételesen köpeny nélkül - és megmenti a többieket. El is űzte a röhejes gondolatot, bár egyenlőre válasz nélkül hagyta Minami kérését, és helyette inkább a másik felére válaszolt.
- Midori... igen, láttam, de nem jött velem, bár nem is nagyon gondoltam, hogy velem tartana. Úgy tűnt az elejtett szavaiból, hogy van valamiféle szándéka vagy terve, de nem kérdezősködtem. Inkább... akaratlanul is utánatok jöttem.

- Terve? - kérdezett vissza Minami. Nem tudta, hogy ennek örüljön vagy féljen. Hátranézett a többiekre - Talán... Van valami ötlete hogy gyűzzük le Matsuéékat... Kell lennie valaminek... Végülis... Midori kreatív csaj... Vagy legalábbis, nagyon lelkes. Bár az elején kicsit meg volt ijedve... Dehát mindenki. Huhh, de az necces volt, ha Shinji nem nyugtatja le, lehet hogy már... - elhallgatott.

Mikomi nővére segítségével pár percen belül befejezte a sütögetést. Töltelékek terén Motoki segítsége is elkellett, mert Hanako csak narancslekvárt talált. Végül azonban nutellásat áés kakaósat is ehettek. A nappaliba telepedtek le, s egymás mellett ücsörögve a kanapén - Hanako középen -, beszélgetve eszegettek. Mindenféléről volt szó. Mintha csak a suliban lennének. Mikomi vidámsága egy időre mindent feledtetni tudott.