5. - Lelkek próbája

Ichiro szemei ijedten pattantak fel. Basszus, majdnem... majdnem elaludt! És azzal máris veszített volna! Nem, valamit sürgősen ki kéne találnia, hogy ezt megakadályozza.... de mit...? Beletúrt a hátizsákjába, de semmi, amit használhatott volna. Pillantása ekkor a cipőjére esett, pontosabban a talpára, amin valami megcsillant. Egy rajzszög? Ebbe meg mikor lépett bele? Bár végülis szinte minden második héten talált egyet a cipőtalpában, furcsa... viszont most talán jól jöhet! Egészen közel emelte a szeméhez a kis fémet és úgy szemlélte. Ha ezt a feneke alá rakná, biztos nem bírna elaludni. Wáááá, még mit nem! Nem fogja így megszadizni magát... miért is? Két óra főnökség... két óra... főnökség...
A francba! Nagy levegőt vett és a rajzszöget a földre rakva úgymond föléguggolt. Na, ilyen pózban biztos nem alszik el...! Ha pedig mégis... akkor fájdalmas élményben lesz része. Már csak ez elég motiváció kell legyen...

Natsuki várakozón nézett Kaorira. Nem, most nem hagyja annyiban. Kaori fel kell fognod, hogy most az életed múlik ezen! A lány azonban felpattant, s járkálni kezdett. Nem akarta megérteni Natsukit. Eygszerűen nem akarja elfogadni... Nem akart ilyen kegyetlenül és racionalistán gondolkodni... Ha a lánynak igazai is van, ő nem... Inkább meghal semmint... Nem, ő megbízik Namiban!
Felkapta a fejét, az ott... A túristaösvényen amerre Himeno eltűnt egy új alak bukkant fel. Egy lány. Ó a fenébe, hogy megint neki kell lennie a rossz hír hozójának... Mindjárt idesétál mellé Natsuki, mint nem is olyan rég Sorano... Hátrafordult, először Natsukira pillantott, aztán Benawiékra.
- Jön valaki - mondta jól hallhatóan.

Kenta a fejét vakargatva felsóhajtott.
- Fogalmam sincs mit csináljunk... Még ha nem is támadó szándékúak, akik fenn vannak, bár Haruka szavaiból úgy tűnt... De mégis mit mondunk nekik? És pláne mit csinálunk, ha ott van, amit keresünk?
Szemöldökét összeráncolva törte a fejét. Még azt se tudja kik várnak rájuk, hogy dönthetne, beavathatja-e őket. Lehet, hogy... le kell győzniük őket, hogy egyáltalán odaférhessenek? Nem hangzik jól... Nagyon nem.

Yuuka ijedten kapta fel a fejét a hírre. Talán Himeno jön vissza? Nem valószínű, olyan határozottan jelentette ki az előbb, hogy egyedül folytatja tovább. Akkor meg ki? Óvatosan kibontakozott Benawi karjai közül és újra kézbe vette a kaszáját, miközben felállt. Ugye nem ártó szándékkal közeleg valaki?

A házban Daisuke előző sejtéseinek megfelelően épp nem tartózkodott senki, ám azt a feltört zárból kikövetkeztette, hogy azelőtt nagyon is járt itt valaki. Bent viszont semmi különös... Mielőbb tovább kell indulnia innen. Az biztos, hogy nyugatra megy tovább, azon belül meg... majd út közben eldől. Most nem vesztegeti az időt tervezéssel, megy, és majd kilyukad valahol. Ha pedig összefut valakivel... hát, majd azt is eldönti ott helyben. Pont mint Fumiékkal. De közel sem biztos, hogy mindenki olyan szerencsés lesz, mint ők. Nem fog mindenkit elkerülni...

Natsuki nem mozdult, csak kérdőn nézett Kaorira.
Az visszafordult az út felé. Úgy tűnt Sayuri még nem vette észre, hogy figyelik, talán nem is láthatná még őket onnan. Valószínűleg nem is tudja, hogy itt vannak. Visszasétált Natsuki mellé.
- Sayuri az. De egyedül van, szóval akármit is akar... Nem számít, nem?
Natsuki elgondolkodva nézett Kaorira.
- Hát... Ha nem valami lőfegyver van nála...
Kaori elhúzta a száját. Igaz... Sose jelenthetik ki, hogy biztonságban vannak? Ne már...

Annak ellenére, hogy Himeno alig pár méterrel volt lemaradva Daisuke mögött nem vették észre egymást. Himeno talán még túlzottan el volt foglalva azzal, hogy Sayuri nem vette észre. Nem sokat tétovázott akkor sem, mikor kezében a piszkavassal benyitott a tóparti házba.

- Sayuri... - Yuuka dermedten nézett maga elé. Ez nem jó, nagyon nem jó...! Hisz Sayuri azóta szinte nem is szólt hozzá, és azok a pillantások, amiket néha felé küldött... megborzongott. Ha most sem tudja tisztázni magát... akkor valószínűleg Sayuri sem fogja vissza az indulatait most, hogy kitöltheti rajta a dühét. Csak el tudja magyarázni most, ha már eddig nem hallgatta meg...

Benawi még mindig a földön ült. Lélekben próbált felkészülni egy esetleges harcra... Vicces... Még felkelni sincs ereje...
- Mi a baj, Yuuka? - kérdezte a lány arckifejezését látva. Vajon csak miatta aggódik, vagy...? Nem, amíg nem hallotta ki jön ide, nem volt ennyire ijedt. Dehát Sayuri... Ő egy csendes lány, nem? Olyan semmi különös. Benawi nem gondolt róla se jót, se rosszat.

Akihitoék már a lejtő alján jártak, nem sok szót szóltak eddig egymáshoz, pedig... Annyi mindenről lehetne beszélniük... De a fiú megértette, hogy a lány most némán gyászol. Mit is mondhatna neki? Nem tudta, mással vigasztalni, csak hogy mellette volt.
- Innen merre menjünk? - kérdezte a lányt. Na tessék, ezt a hülyeséget! Ő a férfi neki kéne eldönteni... Végülis az imént még üres volt az erdő, mikor Sayurival kutatták át, de... azóta... valószínűleg a többieknek is az a legkézenfekvőbb a toronyból lejövet. Egy olyan hely kéne, ahol elbújhanak. El akarta kerülni a harcot. Meghúzni magukat valahol, amíg csak lehet, aztán... Aztán majd elválik...

Tesshin elérte az erdő északkeleti részét. Innen már... Nyílt terep jön... Nem akaródzott tehát elhagynia az erdőt, de... Eddig csak a sziget egy kis részét járta be, tehát ha meg akarja találni Daisukét... Nem. Még nem. Most nem. Helyette inkább megbújt a bokrok közt. Hosszú még a játék. Neki pedig vissza kell nyernie az erejét. Ha siet... azzal kinyiratja magát. Nem azért csinálta végig eddig, hogy egy ilyen hülyeségen elbukjon...

Yuuka most tekintetét Benawi felé fordította, aki így még jobban láthatta a lány vívódását. Igen, Yuuka most legszívesebben elfutott volna, bár nemrég még oly nagyon hangoztatta, hogy marad és majd ő védelmez. De ez... ez most más volt. Tovább nem lehetett már halogatni, végre szembe kell néznie hajdani barátnőjével. Vele? Nem, inkább önmagával... Még Benawinak sem bírt válaszolni.

Benawi most már tényleg komolyan aggódott.
- Yuuka?
Normális esetben most felállt volna, hogy megnyugtassa közelségével a lányt... De most csak mégjobban megijesztené. Nem tudna úgy megmozdulni, hogy ne látszódjon rajta a fájdalom. A francba! Ez már ennyire komoly? Ha most... harcolniuk kell... A francba, húzódjon meg gyáván a háttérben, míg a lányok megvédik... Ez annyira nem vallana rá!

Ami teljesen elmerült sötét gondolataiban, amíg lefelé mentek, így először Akihito szavait sem fogta fel, csak mikor a fiú kérdőn ránézett. Hova is...? Nem tudta, de innen minél messzebbre akart kerülni, csak elbújni valahol és meghúzni magát. Hol lehetnek kevesebben? Vagy még inkább, hol lehet jól elbújni? Az erdőben? Azzal csak az volt a baj, hogy fogalma sem volt róla, most hányan tanyáznak ott. Akkor...
- Esetleg... a vár? Nem tudom, ott talán... bár kicsit nyílt a terep...
Minden szót olyan halkan ejtett ki, hogy ő is alig hallotta. Ennyire elment a hangja? Furcsa, biztosan sok volt neki, ami történt. Most, hogy végre Akihitoval van, mégsem tud felhőtlenül örülni neki. Viszont roppant hálás volt, amiért a fiú mellette maradt és támogatta. Amint visszatér a lélekjelenléte, megköszöni neki.

- Jó ötlet - mondta elismerően Akihito - Valami fegyvert is kéne közben szereznünk neked, és... Vizet. Jobb lenne, ha nem innál a sajátodból, ha azt is megmérgezték... Meg van az esélye... Szóval javaslom, hogy... hát nem a legszebb ötlet, de a sivatagon át közelítsük meg a várat. Mit szólsz? Ott ha szerencsénk van találunk kaját, innivalót, esetleg valami fegyverként haszonosítható dolgot is...

Yuuka próbálta összeszedni magát, így már legalább annyit elért, hogy meg tudott szólalni.
- Én... félek, hogy ha Sayuri meglátja, hogy itt vagyok... az nem lesz túl jó... Sokáig barátnők voltunk, de utána... valamit nagyon elszúrtam, és nem hiszem, hogy meg tudott bocsátani...
A hangja remegett, csakúgy mint ujjai, amivel a kaszát szorongatta. Úristen, a kasza! Tudna egyáltalán Sayuri ellen harcolni? Ha a saját élete lenne a tét, nem biztos, de Benawi... - ő most fontosabb.

Ami lassan bólintott, bár kicsit ódzkodott a gondolattól, hogy fegyvert fogjon a kezébe. De így tényleg nem maradhat, nem hagyhatja, hogy egyedül Akihito küzdjön érte, ha úgy adódik. Csak remélte, hogy a betegsége nem támadja meg újra. Nagyon rossz ötlet volt így lábon kihordani a végét, ezt egyre jobban érezte. Sokadszor futott át a fején, hogy jobb lett volna otthon maradni. Ám az azzal járt volna, hogy most nem sétálgatna itt Akihitoval - viszont Mizukit sem kellett volna úgy látnia...

Sayuri az út végére érve már látta, hogy nagyon rosszul döntött. Először két lányt pillantott meg fenn, aztán mögöttük még két alakot... Négyen egy ellen! Először vissza akart fordulni, de... Az a két lány elöl - Natsuki és Kaori?! Te jó ég, az ötösfogat...?! - már meglátták őt, késő lett volna menekülni. Meg amúgyis... Ő nem fut el... Nem alázza meg magát... Némán sétált hát tovább, ugyanolyan közönnyel az arcán, mint ahogy hajnalban Sasame mellett sétált el... Tényleg, Nami akkor nem ölte meg a fiút. Az a lány ott hátul, viszont nem Nami... Ő nincs itt, legalábbis egyenlőre nem látta...

Benawi meglepetten nézett Yuukára. Ő és Sayuri... barátok? Nem is tudta... Nem mintha nagyon figyelemmel követte volna a lányokat, de... Ugyan nem tudta miről van szó, de látta Yuuka arcán, hogy komoly.
- Akkor te menj el innen, amíg mi... - elhallgatott. Sayuri pár lépésre állt Natsukiéktól, de egyenesen rájuk nézett. Büszkén felvetette a fejét, s egyenes haját a válla mögé vetve szólalt meg.
- Mért nem lep meg, hogy ötösfogat-tagok közt látlak, drágám?

Yuuka ha akart, sem tudott volna már elfutni. Nem, miután Sayuri ilyen nyíltan neki címezte szavait, és ráadásul olyan...hideg hangon (főleg ahogy kiejtette azt, hogy 'drágám'). És most mégis mit válaszolhatna erre? Valóban a hajdani ötösfogat két tagjával van, de Sayuri mit is tudhatna arról, hogy Natsukinak köszönhetik az életüket Benawival?
- Nem, félreérted... - kezdett mentegetőzni, de rájött, hogy ezzel valószínűleg nem sokat ér. Nem bírt tovább Sayuri szemeibe nézni, ezért lesütötte a tekintetét. Most végre tisztázniuk kell...

Eizan lassan megelégelte a tétlenkedést, mert nem bírt tovább egy helyben ülni és tanakodni. Találomra rábökött a térképre, hogy így döntse el, merre tartson. Ujjhegye az erdőn állapodott meg, annak is a nem sokkal felette elterülő szakaszán. Újra az erdő? Hát jó... más esetben még hangulatosnak is találná, de most nem igazán volt kirándulós kedvében. Összeszedte a cuccait és kiment a házból.

- Hát ez marhajó, kattanjatok már le a témáról... - mondta Natsuki félig mérgesen, félig mulatva Sayuri előző kijelentésén - Unom már, hogy mindig ez a rinyálás, ötsfogat így ötösfogat úgy, nem mi vagyunk a rosszkislányok, oké? Már meghalt egy rakat osztálytársunk és nem mind én tettem, úgyhogy...
Sayuri megütközve nézett Natsukira. Mi volt ez a kirohanás? Aztán megrántotta a vállát, s elsétált a két lány mellett.
- Mit értek félre? - kérdezte halkan Sayuri. Végigfuttatta a tekintetét Benawin, hosszan elidőzve a véres kötésen - Harcoltatok... Öltél is már? Gondolom nem jelentene neked különösebb problémát.
- Hagyd abba Sayuri! - torkollta le Benawi - Nem tudom, mi bajod van Yuukával, de tévedsz vele kapcsolatban, ő egyáltalán nem...
Sayuri élesen felnevetett.
- Mióta ismered te őt ilyen jól? Az ég világon semmit sem tudsz róla... Kétszínű kis liba... - Benawi közbe akart vágni, de Sayuri beléfojtotta a szót - És te?! Mégis mit vársz tőle? Minek véded? Kell valaki aki ápolgassa a sebedet? Remélem nem úgy szerezted, hogy őt védted... Az lenne a legnagyobb baromság... Már csak azért is, mert úgyis otthagy téged, ha igazán bajban leszel...
- Yuuka már egyszer kockára tette értem az életét! Mondhatsz amit akarsz, nem változtatja meg a véleményem róla...
- Hát ezzel én is pont így vagyok... Azt dumálsz, amit akarsz... Én nem hagyom magam mégegyszer becsapni... - újra Yuukához fordult - Szóval te ezt élvezed? Elhitetni az emberekkel, hogy mindig ott leszel mellettük, aztán lelépni? Jó kis játék...
Natsuki idegesen figyelte a jelenetet. Nem akarta tovább provokálni Sayurit, ezért nem mozdult, nem is mondott semmit, de keze már az egyik rapieron volt, ha szükség lesz rá...

Yuuka teljes testében remegett, de már nem csak a félelemtől. Ha még csak őt becsmérelné Sayuri, azt könnyebben elviselte volna, de hogy rajta keresztül Benawit is bántja... És amiket róla mond! Valahol igaza volt és nagyrészt meg tudta érteni, de azért... ez mégiscsak túlzás! Előzőleg sem kapott lehetőséget, hogy elmagyarázza, miért nem volt ott, mikor szükség lett volna rá, talán most... most már mindegy, milyen fogadtatást kap a kifogása. Már nincs hova megbújni, Sayuri itt áll előtte, és csak rá vár.
- Nem fogom cserben hagyni Benawit... - mondta halkan. - És többé senkit sem. Ha hagynád... ha megpróbálhatnám elmondani...
Akkor mi lenne? Sayuri képes lenne egyáltalán előítéletek nélkül meghallgatni, amit mondani akar? Ha nem is bocsát meg, de legalább tudnia kell, miért... de ahhoz előbb még magának is be kell vallania a teljes igazságot.

Most már Sayuri is remegett. A dühtől, vagy a közelgő bosszú izgalmától, nem tudta élesen elkülöníteni...
- Óh, tehát csak nekünk jár ez a megtiszteltetés?! Mitől fontosabb neked ez a srác?! Még is ki a franc ő?! Sose láttalak benneteket együtt korábban, mitől lett hirtelen ilyen kurva fontos?! Elég érdekes értékítéleted van... - a zsebéhez csúsztatta a kezét - Kíváncsian várom a magyarázkodásod... - Vajon most milyen hazugsággal fog előállni? Jól gondold meg kislány, mert... mert egy rossz szó és én... én... Ökölbe szorította a másik kezét. Ez alkalommal bármi is fog történni, én leszek a nyertes. Ha belahalok is...

Sayuri feltámadó dühét látva Yuukába visszatért a félelem. Igen, ha úgy adódna, most könnyen elveszthet mindent, elvégre ez egy ilyen játék...
- Ő... itt a Programban mindent másként lát az ember, és én... mindegy, most nem ez az érdekes, másra akarsz választ kapni, nem? Bár eddig nem hagytad... nem tudtam elmondani... Kérlek, hallgass meg... és utána... bármi is lesz utána, őket hagyd ki belőle, nem rájuk tartozik. Nem akarom, hogy miattam essen bajuk. Kérlek...

Sayuri érdeklődve vetette félre a fejét.
- Igaz... Mindenki megbolondult itt... Szóval... hagyjam ki őket belőle? - hátrapillantott Natsukiékra - Az igen nehéz lesz, tekintve, hogy ahogy elnézem ők se hagynák, ha rádtámadnék, szóval... Jól van, végighallgatlak, és egy ujjal sem érek egyikükhöz sem, ha... ha ők se tesznek semmit, mikor utána megöllek.
Annyira hidegen és természetesen jelentette ezt ki, hogy abba még Natsuki is beleborzongott. Még ha legalább azt mondta volna, hogy nem szólnak bele a párbajukba, de ez... Mért mennének bele egy ilyen egyességbe?! Ők vannak a többen, nyilván Sayuri veszít, bármit is tesz. Ez nonszensz...
- Nem! - csattant fel hirtelen Benawi - Felejtsd el! Nem hagyom, hogy megöld Yuukát!
- Hahaha... - Sayuri nagyon jól mulatott a fiún - Még ha Natsukiék mondanák, de te... Még is mit tehetnél? - közelebb lépett a fiúhoz - Hmm... Mennyire súlyos ez a seb? Messziről nem néz ki olyan csúnyán, de elég feltűnő, hogy meg sem mersz moccanni... A szád ellenben túl nagy, és ez kibaszottul zavar!
Hirtelen előrelendült, s körmeivel belemart a kötés leginkább átvérzett részébe. A fiú képtelen volt visszafogni fájdalmas ordítását.
- Áú... Hát ez fájhatott... Akkor tényleg nem csak valami karcolás... Milyen kellemetlen...

Yuuka egyre jobban kezdte elveszíteni az önuralmát. Nem, Benawit nem! Eddigi ellazult szorítása most ismét acélos lett a kasza nyelén. Nem fogja tétlenül nézni, hogy Sayuri kénye-kedve szerint játszik velük! Tudta, hogy ismét sokat kockáztat, de nem tehetett mást.
- Sayuri! - kiáltotta, miközben védekezőn próbált Benawi elé állni, de még nem akarta használni a fegyverét. - Legalább addig hagyd abba, amíg végighallgatsz! Nem kérem, hogy változtasd meg a véleményed rólam, vagy hasonlók, csak hagy mondjam el, amit már régen el kellett volna! Lehet, hogy csak rontok a helyzetemen, de legalább végre megtudod...

- Ígértesd meg velük, hogy nem fognak közbeszólni, külöben én sem tudom megígérni, hogy nem csinálom ki a pasidat... - sziszegte Sayuri. A dühtől remegve markolászta a levegőt véres ujjaival. Ki fogja csinálni Yuukát, most már biztos... Vele ne szórakozzon... Még neki áll feljebb... Hahh...
Benawi levegőért kapkodott Yuuka mögött. Kezét a sebére szorította. Nem igazán volt képes felfogni mi történik előtte, a fájdalom eltompította. Tudta, hogy Yuuka bajban van, de most már végképp nem volt ereje semmit sem tenni. Natsuki aggódva nézett hátra Kaorira, ekkor vette észre, hogy ő is remeg. Mit tehetnének? A szemük előtt folyik az egész, de nem tudnak közbeszólni, mert azzal csak elmérgesítenék a helyzetet...

Yuuka határozottsága megint megingott. Magában elcsodálkozott ezen a gyors hangulatváltozáson, amit Sayuri hozott ki belőle. Olyan rég beszéltek, de fene gondolta volna, hogy pont ilyen körülmények között 'társalognak' majd újra. Sokadszorra kívánta vissza a múltat, mikor még szinte legjobb barátnők voltak. Hová tűnt ez mára? Persze, pontosan tudta, hova...
- Rendben - bólintott tétován, majd Natsukiékhoz fordult. - Köszönök minden eddigit, de most... ne avatkozzatok közbe, csak rontanátok rajta. És te... - hátrapillantott Benawira. - Kérlek, te sem... ne próbálj meg semmit sem tenni...
Szemei még rövid ideig a fiú fájdalommal átitatott tekintetébe fúródtak, majd visszafordult Sayurihoz.
Mielőtt szólt volna a többieknek, átfutott az agyán, hogy inkább azt kiáltja "Most, egyszerre", de végül mégsem tette. Nem lesz újra a lány árulója.

Natsuki bizonytalanul nézett hátra Kaorira. Aztán felsóhajtott.
- Jól van, nem teszünk semmit... - leült a földre, s az ölébe fektette a karjait. Na Yuuka ebből most hogy mászol ki? Benawi nem mondott semmit Yuukának. Egy ilyen kérésre... Nem akarta akardályozni a lányt, de beleegyezni, hogy hagyja meghalni, ha úgy adódik. A lány se hagyta őt... Sayurira függesztette hát a tekintetét.
- Kérlek... Ne csinálj semmi hülyeséget... - nyögte ki. Sayuri elvigyorodott. Ennyi épp elég. Natsukiék élvezik az előadást, Benawi pedig képtelen bármit is tenni.
- Hallgatlak - vetette oda hanyagul Yuukának.

Yuuka mély levegőt vett, és erőt gyűjtött, hogy valahogy belevágjon. Látszott, hogy keresi a szavakat. Nem, most már nem szállhat el a bátorsága, ha az előbb olyan nagy hévvel közölte, hogy ő most már elmondja és kész. Már tényleg nincs menekvés.
- Aznap... - kezdte végül, és nagyon igyekezett azon, hogy ne remegjen a hangja, több-kevesebb sikerrel. Szándékosan nem akart neveket vagy konkrét eseményeket mondani, mert nem tudta, hogy Sayuri mennyire akarja megosztani a többi jelenlevővel a múltját. A sajátja már kevésbé érdekelte, hamarosan lehet, hogy úgyis mindegy lesz. - Aznap anyám megint többet ivott... és pár szokásos pofon után ismét a kisszobában találtam magam... és akkor... tudtam, hogy ott kéne lennem, de... én...
A francba, nehogy már most akadjon el a szava!

Sayuri felkacagott.
- Ennyi lenne a kifogásod? Kurvára nem tud meghatni... Máskor is ki tudtál szökni... Vagy a karaokézés fontosabb, mitn a bátyám?! Amiatt megkockáztatod, de ha csak róla van szó, akkor hirtelen rádtör a jókislányság? Undorodom tőled!

A vádló szavak apró tűkként fúródtak Yuuka szívébe. Ismerősek voltak, ő is gyakran szembesült velük magában. Megindultak belőle a szavak, bár nem tudta, mennyi értelmük van. Azt tudta, hogy ő nagyon is érti - túlságosan is....
- Nem, én... nem érdekel, mit gondolsz rólam... azt tudom, hogy akkor... rájöttem, hogy mennyire fájt úgy látnom őt... igen, tudom, hogy neked ezerszer rosszabb volt... de ha akkor odamegyek, akkor el kellett volna köszönnöm, tudtuk jól... de én... nem tudtam elköszönni... - az emlékek súlya alatt már érezte, hogy a sírás kerülgeti, de próbálta visszatartani könnyeit. Sayuri még azt hinné, hogy csak jobban meg akarja hatni... - Nem akartam, hogy elmenjen, és akkor el kellett volna ismernem, hogy de, igenis el fog. Talán a kétségbeesés hatására, de naivan úgy gondoltam, hogy amíg nem lát, addig nem megy el, nem mehet el! Ám nem így történt... anélkül is megtörtént, hogy odamentem volna... azóta is átkozom magam, amiért végül nem tettem meg és csak abba a semmi kis reménybe kapaszkodtam, ami már rég nem volt... De nem kérem, hogy bocsáss meg... nincs rá jogom, hogy ilyet kérjek.
Lassan kifújta a levegőt, és hallgatásba burkolózott, jelezve, hogy nem tud mást mondani.

- Hát ennyi...? Csak ennyi? - Sayuri üres szemekkel nézett arra a lányra, aki egykor a legfontosabb, az egyetlen barátja volt. Az egyetlen akiben megbízott és aki szeretett. Nagyon szeretett, de... Ez azóta pont az ellenkezőjébe váltott át - Tudtam, hogy önző vagy... De hogy ennyire... Titkon reméltem, hogy volt valami okod, valami, ami akadályozott volna, de... - keserűen felnevetett - Semmi... Egyszerűen csak úgy voltál vele, hogy inkább ő szenvedjen, mint te... Hát gratulálok! Itt az ideje, hogy te is szenvedj!
Egy mozdulattal kirántotta zsebéből a bicskát, kipattintotta, s előre lendült. Kár... Igazán kár... Ennyivel nem tudtál lebeszélni róla, hogy megöljelek... Valami abszurd öröm töltötte el a tudatra, hogy hamarosan meg fogja ölni a legjobb barátját.

Yuuka dermedten meredt a felé száguldó bicskára, de még maradt annyi lélekjelenléte, hogy a kaszanyelet maga elé kapva félreüsse a pengét. Jesszus, Sayuri tényleg meg akarja ölni?!
- Sayuri, kérlek! Nagyon rosszul teszed, ha azt hiszed, nekem nem fájt. És ezzel mit oldanál meg? Szerinted segítene valamit? Segítene felejteni?
"Segítenék rajtad azzal, ha... hagyom, hogy megölj?"
Yuuka már nem tudta, mit reméljen. A sorsa lehet, hogy pont itt dől majd el, a hegytetőn. Az már más kérdés, hogy mit tesz ez ellen vagy éppen mellette....

- Tudom, hogy fájt... De ez édeskevés - felelte hidegen Sayuri - Szerinted NEKI mennyire fájt?! És még annyival sem könnyítettél a terhén, hogy elgyere. Folyamatosan mondogattam neki, hogy jössz... Már biztos úton vagy. Csak rád gondolt! Annyira remélte! Annyira bízott benned! - Sayuri beleremegett a visszaemlékezésbe, próbálta kiverni a fejéből, de olyan élesen látta maga előtt, hallotta újra... Nem akarom! Nem akarok emlékezni rá... Nem... Nem... Előrelendült, s egyik kezével ellökte a lány elől a kaszát, s másikkal beledöfte a pengét.

Yuukának most ideje sem volt a védekezésre. A penge mélyen belé szaladt, és testét újra átjárta a fájdalom, mint nemrég a Sorano elleni harcban. De a fizikai fájdalomnál alig volt elviselhetőbb a lelki teher, az emlékek súlya. Ha akkor mégis kiszökik és elmegy... tényleg könnyebb lenne most? Azután, hogy látta meghalni a barátját... vagy csak nehezebb lenne, pont ezért? Mert a haldokló képe örökre rögzült volna az agyába? Most már késő, hogy mindezt kiderítse.
Az előző támadással ellentétben most nem is próbált védekezni. Ha nem tudja végül meggyőzni Sayurit... akkor nem tudja még, mit fog tenni. Szemeibe a félelem helyett viszont a szomorúság árnya költözött.
- Kérlek... - próbálta újra, bár nem várt sok eredményt.

Nami csak szótlanul követte Nobut. Nem kellett kérdeznie, merre tartanak, a vak is láthatta, hogy az erdőbe. Eddig se sokat beszéltek, de... eddig ez nem is zavarta Namit. Most viszont... Dehát még is miről cseverészhetnének? A suliról? A barátokról? Hogy jól néz-e ki a haja? Nami halványan elmosolyodott. Csak fussunk már össze valakivel... Őrjítő ez a csend...

- Azt hiszed meghat, ha meg se próbálszni védekezni? - nevetett fel Sayuri - Tévedsz... Maximum nagyon buta halálod lesz... Újra barátnője hasába döfte a bicskát, ám most jól meg is forgatta benne a pengét mielőtt nagy élvezettel kihúzta volna.
Benawi összeszorította a fogát Yuuka mögött, s gyűjteni kezdte az erejét, hogy felálljon. Ez így... nem mehet ez a szeme előtt... Ő nem ígért semmit, nem szegi meg a szavát, ha közbelép...
- Sayuri, kérlek... - próbálkozott ő is utoljára - Hagyd abba! Én... nem tudom, nem egészen értem mi történt, de... Te is látod Yuukán, hogy... hogy sajnálja bármit is tett, szóval... Számodra nem létezik megbocsátás?
Sayuri erre elmosolyodott.
- Tökéletesen látod a helyzetet Benawi. Nem létezik...

Daisuke némán hallgatózott. Valaki benyitott az ajtón, remek. Meghúzódott a fal mellett és megkockáztatta, hogy kiles, amíg az a másik illető becsukja az ajtót. Főleg csak hátulról látta, de egyből látta, hogy az illető egy lány, méghozzá...
"Himeno...! De... Yumika Himeno..."
Szinte visszatántorgott a fedezéke mögé, amint realizálta, mit is látott. Yumika Himenot, nem Akiya Himenot... ezek szerint... az utolsó kis reményfoszlány, amiben még bízhatott, végképp szertefoszlott. Nem csak figyelmetlen volt a híradónál, ezúttal biztos, hogy Himeno - az ő Himenoja! - halott. És mi más is lehetne élőbb bizonyítéka, mint a másik névrokon lány. Most már tényleg nem lesz veszteni valója.

Yuuka szabad kezét összeszorított fogakkal szorította a hasára. Ez így tényleg nem lesz jó... ha ez így megy tovább, lehet, hogy Benawit sem fogja kímélni. Bűntudat ide vagy oda, ez már sokkal komolyabb annál! Hisz végülis az élete a tét! És ekkor eszébe jutott, mint mondott Benawinak: "Túl akarom élni..." Persze, szinte rögtön utána hozzá is tette, hogy nem tudja, mennyire lenne képes ölni. Végre határozott. Még egy utolsó próbát tett, miközben ujjai a fájdalomtól görcsösen markolták a kaszanyelet.
- Sayu... nem akarok harcolni ellened... kérlek, ne kényszeríts!

Himeno gyanútlanul sétált beljebb a házban. Oké, fegyver... Ha én egy tóparti házban élnék és lenne egy katanagyűjteményem, hol tartanám? Ajjj... ha itt nem lesz megint vissza kell sétálnia a faluba... Az nem lenne jó... Ott van Daisuke is, meg azóta még fene tudja ki... Na jó, szóval... Csak előre... Belépett a következő szobába. Hogy csak peche volt, vagy ennyire figyelmetlen, nem tudni, de annak ellenére, hogy nem messze mögött állt a fiú, nem vette észre, teljes nyugalommal kezdte sasolni a szoba másik felét. Hű, tényleg nagyon szerethetett horgászni, aki itt lakik! Számtalan csodaszép csali, fotók és mindenféle szépség díszítették a falakat. Deeee... fegyver? *.* Sehol? Nemmááárrr....

- Fog be a szád! - rivallt rá dühösen a lány. Hogy meri így szólítani?! Hogy meri, mintha csak barátok lennének, mintha... - Nem kényszerítelek semmire, ha meg akarsz halni, tedd azt, ha meg túl akarod élni... Tegyél érte! Én nem állok le...
Megerősítve szavait újra Yuukára támadt, s végigszántotta az oldalát, hosszú vérző csíkot hagyva. Benawi a táskájához nyúlt, s bár még nem húzta ki készenlétben tartotta annak tartalmát. Hát végül muszáj lesz használnia... Remélte így is bírni fogja a csatát.

Ez... ez tényleg nem látja? Daisuke elkerekedett szemmel meredt a tőle alig pár méterre álló lányra. Mennyire a sors fintora lenne, ha ő ölte volna meg a másik Himenot... Nem, ez már több, mint abszurdum, de... biztosra kell mennie. És jéé, neki is piszkavasa van, micsoda véletlen... a biztonság kedvéért a sajátján tartotta az ujjait.
- Himeno... - szólította meg halkan, ám mégis határozottan a lányt. Milyen furcsa volt kimondania ezt a nevet... talán többször nem is lesz rá alkalma.

Hát ennyi, Sayuri úgy néz ki, menthetetlen. De miért, miért erőlteti ennyire a harcot? Yuukán egyre jobban szaporodtak a vágások. Mégsem halhat ilyen ostoba halált! Legalább meg kell próbálnia megvédeni magát. Most már mindkét kézzel a kaszát fogta, és nem habozott végre megsuhintani. Hát itt kell eldőlnie...
- Sajnálom... - mondta, mielőtt a penge Sayuriba vágott volna.

Himeno majd szívrohamot kapott. Meglepetten kiáltott fel, miközben megperdült, s maga elé szegezte fegyverét, vagy mi a fene ez...
- Daisuke? - nézett maga elé meglepetten - Te nem a faluban vagy? Láttalak Kaorival mikor Midori...
Gyorsan elhallgatott, de már késő volt. Kimondta Kaori nevét. Marha jó! Most aztán, hogy magyarázza ki, mit keresett egy ötösfogattaggal?! Basszus, ennyire nem hülyülhetett el!

- Hát én meg nem! - mosolyodott el Sayuri, ahogy újra vágott a bicskával, de legnagyobb meglepetésére, ahelyett, hogy újra húsba hatolhatott volna, csak egy suhanást látott, csattanás, s érezte a csuklójában a fájdalmat, ahogy hátrazuhant. Rögtön felpattant, s gyorsan konstatálta, hogy meg bírta tartani a kezében a bicskát. Benawi lihegve állt előtte egy szép nagy karddal a kezében.
- Hát mégis beleavatkozol... - Sayuri megvetően felkaccant - Úgy éreztem, hogy ez lesz... Hazug bagázs...
- Sose mondtam, hogy nem védem meg Yuukát! - vágta rá a fiú.
Kaori kérdőn nézett Natsukira, ő viszont nem szólt semmit csak megrázta a fejét. A lány az ajkába harapott. De hisz... Yuuka az ő barátja, nem? Egyszer már megvédte, most hogy bírja csak nézni? Ráadásul Benawi sebesülten harcol, hát nem épp ő mondta az előbb, hogy... Natsuki mi a franc ütött beléd?!

- Benawi! - kiáltott fel meglepetten Yuuka, de ez hamarosan aggodalomba csapott át. A sebe! Nem szabadna! - Ne csináld, mi lesz... mi lesz, ha történik veled még valami?
Félve harapdálta az ajkait. Ha Benawi most miatta még jobban megsérül, azt nem biztos, hogy meg tudná bocsátani magának! Miatta miért? Csak remélte, hogy ez nem lesz végzetes döntés a fiú számára.

- Bizony Benawi, mi lesz?! - utánozta Yuuka kétségbeesett hangját Sayuri. Most valami sokkal jobb jutott eszébe... A fiú felé lendült, de az a karddal megint hárította a lány csapását. Hahh! Persze így könnyű! De... nem baj, így is jó... A fiú borzasztóan lihegett, látszott az arcán, hogy már a mozgás is fájdalom. Látod Yuuka, nem kellek én ahhoz, hogy megöljük a fiúd... Elég vagy csak te... Elmosolyodott. Na most mit lépsz, kislány?

Daisuke meglepve húzta föl a szemöldökét. A faluban? Ennyire figyelmetlen lett volna? Akkor viszont valószínűleg még előtte mentek el onnan, azért nem látta őket - viszont az már jobban aggasztotta, hogy őt nagyon is felfedezték. A francba, a jövőben figyelmesebbnek kell lennie! Mégis hányan láthatták, anélkül, hogy ő ezt észrevette volna? Himeno, Midori és... Kaori...? Hmm... szép kis társaság. Vajon azóta kicsinálták egymást, azért találta most csak Himenot? Nem, az látszana rajta... hacsak nincs lőfegyvere. De akkor mégis mit akarna azzal a piszkavassal? Nem, itt valami más történt. Összevesztek volna, vagy mi? Á, elég a találgatásokból!
- Kaori? - nézett kérdőn a lányra. - És Midori is... ők most... merre vannak?

Himeno csodálkozva nézett a fiúra. Ez most mért érdekli. Nem akart ellenségesnek tűnni, tehát nem volt visszautasító, de igyekezett óvatosan valami okos választ adni.
- Midori... őt nem tudom... Csak bejött abba a házba, ahol voltunk és... mindenféle hülyeséget kérdezett. Furcsa lány... De... nem akart harcolni. Végülis ez jó, nem? - óvatosan lesett Daisukére, vajon most hogy reagál? Végtére is fogalma sincs a fiú szándékairól - Kaorit meg... Találkoztunk másokkal és inkább velük hagytam, ...
Gondlkodott rajta, hogy folytassa, de gyorsan elnyelte a "mert" szót. Hisz nem is tudja mit mondhatna. Ha azt mondaná, hogy mert ötösfogattag hazudna, és feleslegesen tűntetné fel rossz színben, ha meg azt mondja, amit Kaoriéknak... Magát keverheti bajba...