5. - Lelkek próbája

Ahogy egyre közeledtek az emlékműhöz Midori érezte, hoyg képtelen ilyen hosszú ideig befogni a száját. Jajj nem igaz már, csak egy kicsit bírd ki! Nehogymár Kentának legyen igaza... Egész közel egy nagyobb facsoportot, nevezhetjük akár ligetnek, vagy ilyesminek... szóval azt látott maga előtt. Felette pedig már az emlékmű tetejét is látták, bár ez csalóka volt valójában még idő elérni az erdőn, átvágni rajta, aztán még valószínűleg mindig kell msázni valamennyit. A fiúkra nézett. Úgy tűnt Tatsuya egész jól bírja... Akkor jó... De vajon? Harcolniuk kell fenn? Biztos otthagyta volna a fiúkat sértődöttségében, ha Haruka nem figyelmezteti őket, de így... Féltette őket. Majd lelép, ha kiderül, hogy fenn minden rendben. És akkor már azt is tudni fogja, hogy hova kell visszajönnie értük később.

Sayuri... hogyan képes még ezután is harcolni, most, hogy már ketten vannak ellene? Bármennyire is féltette a fiút, Yuuka mégis örült neki, hogy a segítségére sietett. Már maga a tudat, hogy fontos neki, valami halvány örömmel töltötte el. Mégsem élvezhette túl sokáig, mivel mégiscsak hajdani barátnője ellen harcolt, ráadásul Benawi sérülése is súlyos volt.
Csak akkor tért újra magához, mikor testét ismét átjárta a bicska pengéje. Felszisszent fájdalmában. Nem, Sayuri nem fogja ilyen könnyen feladni. "Ketten egy ellen? Na és?" Tétován megsuhintotta a kaszát, de addigra Sayuri már odébb táncolt, és ezúttal Benawi sem járt sikerrel.
Sayuri az újonnan érzett diadalérzettel indult újra Yuuka felé, de a bicska ismét elsiklott a kasza nyelén. Benawi viszont ezúttal nem hibázott, és sérülése ellenére viszonylag jól forgatta a kardot - sőt, ez a csapás sokkal erőteljesebbnek tűnt az eddigieknél. Jajj, már talpon maradni is mekkora erőfeszítés lehet, nem hogy ez! Legalább most örült, hogy Sayuri leginkább őt célozta meg. Inkább elviseli a fájdalmas csapásokat, mintsem utána ismét viselje a bűntudat terhét. Az ő sebei úgyis begyógyulnak majd elvileg - már ha lesz rá lehetőségük.
Kissé megdöbbent, hogy Sayuri a következő támadást is elhibázta. Ugye nincs vele valami...? Persze, hogy ne lenne, hiszen ketten szurkálják két oldalról! Sayuri, miért?
Látta, amint Benawi kezében a kard ismét a lány testébe hasít, és érezte saját szinte automatikus mozgását, mikor ő is sújtásra emelte a kaszát. Sayuri, ugye... ugye feladod a vége előtt? Te sem akarhatsz így meghalni!

Daisuke viszonylag nyugodt arccal töprengett a hallottakon. Ha ez igaz, és Himeno a településen volt Kaorival, akkor elvileg nem ők ölték meg Akiyát. Viszont Midori... úgy tűnik, kószál. Vajon mit kereshet? Nem, talán ő sem. Kissé csalódott volt, hogy megint nem jutott sehova sem.
- Esetleg... - kérdezte egy árnyalatnyival bizonytalanabban - Nem láttad, vagy láttátok... Himenot? - eszébe jutott, hogy végülis kihez beszél, és belül lehülyézve magát rögtön módosított. - Vagyis... Akiya Himenot...
Ha Yumika legalább egy kis információt el tudna csepegtetni, akkor végre lenne valami, amin elindulhat. Reménykedve pillantott a lányra.

Sayuri már egy ideje érezte, hogy valami fojtogatja a torkát, és nehéz a tüdeje, de próbált küzdeni ellene, hogy tudjon harcolni. Ez az utolsó két csapás azonban... A fenébe három egy ellen, ez már nagyon sok... Yuuka, Benawi meg még ez a betegség is... Megrázkódott, s érezte, hogy összecsuklik. Kicsúszott a kezéből a bicska, ahogy a szája elé kapta a kezét. Ez így nem jó, nagyon nem jó... Igyekezett levegőért kapkodni, de úgy érezte minél nagyobbakat lélegzik annál kevesebb jut a tüdejébe. Miért most már megint?! Mindig ez van, ha harcol? Ha az életéért kűzd, megérzi a betegség, hogy eljött az ő ideje, most elvégezheti a dolgát?! Sejtette, hogy kipirult az arca, s hallotta, hogy nyögve kűzd a levegőért. Vajon most Yuukáék támadni készülnek? Képtelen volt felfogni mi zajlik körülötte. Hát így fog ő is meghalni... Így fog? Nem... nem... annyira fáj, annyira félelmetes... Fájdalom hasított a tagjaiba, s másik kezével a mellkasához kapott. Mi ez?! Benawi belészúrt? Nem... ez... ez belülről jött... ez... Kezével a zsebe felé nyúlt, hogy szippanthasson egyet a gyógyszeréből, de... Aztán... ökölbe szorította a kezét. Hagyta, hogy teste elterüljön a földön... Így fog meghalni... Talán ettől Yuuka is szenvedni fog, ha látja mit jelent ez a betegség, ha a szeme előtt hal meg valaki, aki fontos volt neki... Ha harcolna is meghalna végül... A túlerőben... Talán Benawival végezhetne, de... Akkor valószínű Yuukának nem lenne bűntudata... Nem... Most akármennyire is fáj, nem veszi be a gyógyszert... Legyen így vége... A torkához kapta a kezét. Ez ennyire pokolian fáj?! Shin... te is ennyire szenvedtél? Nem... Neked biztos rosszabb volt... Neked... ott volt az a másik betegség is... Én kibírom... Ennyit kibírok, ha te is...

Himeno a fejét rázta.
- Nem... én... - jajj, nem nem kéne Soranoról beszélnie, senki se kérte, hogy részletezze. Mégis megrezzent, ahogy eszébe jutott a kendő... - Én nem láttam őt...

Yuuka először nem is fogta fel mi történt. Az természetes, ha egy ember levegőért kapkod, mikor megerőlteti magát, de ez más volt. Sayuri tényleg nem kapott rendesen levegőt!
- Jajj, ne! - kiáltotta, miközben lazított szorításán a kaszán. - Sayuri, hallasz?
Semmi reakció, ezek szerint elég durva fulladásos rohama lehet. A következő pillanatban a lány szabályosan elterült a földön. Yuuka a földre dobta a kaszát és Sayuri mellé térdelt. Az előbb még nagyban csapkodott rá a fegyverével, most meg pátyolgatni akarja? Maga sem értette pontosan, miért teszi, amit tesz, de látta, hogy Sayurinak segítségre van szüksége. És mégis barátnők voltak, még ha ez most nem is látszott, a francba is!
A gyógyszer! Igen, emlékezett rá, hogy hasonló esetekre Sayuri mindig magánál tartotta a gyógyszerét. Be kell vennie, különben csak rosszabb lesz, és ki tudja, mennyire!
- Sayuri, hol a gyógyszered? - próbálkozott kétségbeesve, de volt benne biztos, hogy a lány egyáltalán felfogja-e, amit mond neki. Két válasz lehetséges. Vagy valahol nála van, vagy a hátizsákban. Sietnie kell, nehogy túl késő legyen!

Benawi meglepetten nézett a két lányra. Most...? Most akkor mi van? Egyáltalán mi...? Akármi is történik Yuuka túl jószívű... nem kéne... Benawi lassan leült a földre, hogy kihasználja ezt a kis szünetet pihenésre, de közben Sayurin tartotta a szemét. Mi van, ha ez csak egy trükk?
Sayuri hallotta Yuuka hangját. Miért? Szóval... tényleg ész nélkül segíteni akar rajta... Miért, Yuuka?! Teljesen megőrültél?! Megölnélek... Megölném Benawit is... Nem érted?! Olyan nehéz volt levegőhöz jutnia... Nem bírja... Nem bírja ki... Nem fogja kibírni... De... ha kicsit jobban lesz ezek úgyis megölik... Nem hagynák... nem hagynák elfutni... Mintha érezte volna Yuuka kezét magán, de lehet, hogy csak képzelte... A francba, gyűlölnöd kéne őt, most miért... Most mit akarsz, mire vársz?! Ne álmodozz Sayuri!
- Ha... hagyhj... meghalni... - nyögte ki, de a szó vége már köhögésbe fulladt. Nem... igazából nem akart meghalni... Persze, hogy nem akart! Annyira fél! Főleg így nem akart... Azt mondják megfulladni a legrosszabb, és... És valóban iszonyúan szúrt mindene, pedig még határozottan kapott levegőt, csak... Most mi lesz? Előkaparta a zsebéből a gyógyszert, de aztán megint belehasított az az érzés... Nem! Yuukának szenvednie kell! Ez a legfontosabb... Hagyta kisiklani a kezéből. Nem is tudta már, hogy a fájdalom miatt, vagy ez egy döntés volt.

Natsuki döbbenten nézte a jelenetet. Most már, ha akart volna se tudott mozdulni a sokktól. Érezte, hogy Kaori remegve belekapaszkodik. Ez az ötösfogat? Szánalmas... Dehát.. Ők is csak emberek, és ez... Ez... borzasztóan nézett ki a lány... Szegény Yuuka, ha tényleg barátok voltak, akkor... Borzaztó lehet most neki. Hisz, ha most segítene rajta a másik lány "hálából" valószínűleg csak megölné őt vagy Benawit. Natsuki a földre szegezve tekintetét megigazította a haját. Ő biztos hagyná meghalni ezt az őrült nőszemélyt... Barát volt egykor vagy sem...

Tesshin nagy nehezen rábírta magát, hogy kimozduljon az erdőből. Már kevésbé fájtak a sérülései, de harcba még mindig nem szeretett volna bonyolódni. A hegy felé vette az irányt, hogy minél kevesebbet haladjon nyílt terepen. Talán a hegyoldalban kevésbé kelt majd feltűnést...
Ahogy a mezőn haladt sehogysem tudta kiverni a fejéből, hogy amit most csinál az nagyon, de nagyon rossz ötlet. Dehát nem maradhat örökké a sziget közepén, fel kell fedeznie a többi részt is.

Daisuke ismét csalódottan méregette a lányt. Vajon higgyen neki? Nem tűnik túl veszélyesnek... persze, akinek van egy kis esze, az minimum megjátssza magát. Mi van, ha Himeno is? Lehet, hogy eddig csak azért nem támadott rá a lány, mert túlságosan meglepte. Merjen kockáztatni?
- Azért... köszönöm... - hátat fordított a lánynak, és a kijárat felé indult, de azért éberen feszültek meg az izmai. Ha Himeno mégis ellenséges szándékú, és kihasználja az alkalmat, hogy most lecsaphat rá, akkor várni fogja.

- Ahmm... szívesen... - mondta a lány. Kicsit meglepte, hogy a fiú ilyen hirtelen távozik. Úgy érezte mondania kéne valamit - Daisuke... Vigyázz magadra, oké?
Jesszus, ez most úgy hangzott mintha... Próbált magáraerőltetni egy baráti mosolyt, ha visszanézne a fiú.

Yuuka remegve meredt Sayurira, miközben továbbra sem mozdult el mellőle.
- Meghalni...? - szinte elakadt a hangja. - Egy embert már hagytam, még ha nem is teljesen rajtam múlt... de most nem követem el újra ezt a hibát.
Ellenkezést nem tűrve kapott a földre esett gyógyszer felé. Ezek szerint Sayuri is küzd az életéért, különben nem vette volna elő. Ekkor beléhasítottak az emlékek Sayuri pengéjéről a testében, és elkapta a kísértés, hogy messzire hajítsa a gyógyszert. Nem, ezt nem teheti! Lehet, hogy ez lesz élete egyik legnagyobb hibája, de akkor is segítenie kell! Óvatosan a lány szájához közelítette az életet jelentő tárgyat.
- Gyerünk Sayu...Sayuri... - szintén emlékezve a lány korábbi reakciójára, már nem merte régi becenevén nevezni, ezért gyorsan módosított. - Ne csináld ezt!

Daisuke egy pillanatra megtorpant és visszafordult, így még pont el tudta kapni a lány mosolyát. De furcsa... sosem érezte magát túl népszerűnek a lányok körében, így ez most kicsit meglepte. Ilyet azelőtt legfeljebb Himenotól hallott... Himenotól... visszafojtotta keserű nevetését. Hisz most sem hallotta mástól, most is Himenotól származtak a szavak.
- Köszönöm... - válaszolta kisebb habozás után, és már-már alig tudta megállni, hogy enyhén visszamosolyogjon. Nem, ő sosem mosolyog nyilvánosan... - Te is, vigyázz magadra...
Tehát Himeno nem támadó szándékkal jött. Kissé nyugodtabban távozott a házból.

"Hagyj meghalni?" Ezt mondta volna? Milyen furcsa... Közben arra gondolt, hogy ne hagyj... Yuuka, annyira félek! Kérlek... kérlek... Semmi másra nem vágyott ebben a pillanatban, mint hogy újra bízhasson benne, hogy újra... legyen valaki, aki megvédi, aki... De... hihet ebben? Nem fog még nagyobbat csalódni? Nem lesz még fájdalmasabb a halál, ha Yuuka újra elárulja? De... ha bántani akarná, akkor most miért...? Miért segít? Annak ellenére, hogy ő az előbb megpróbálta megölni... és ráadásul nem is csak őt...
Remegve fogta meg a gyógyszert, majd először szaggatottan szívta be a levegőt. Csak ugyanazt a fájdalmat érezte... Lehet... hogy ez most már nem segít?! Érezte, hogy most már a gyomra is összerándul a félelemtől. Most már, ha akarja sem képes életben maradni? Nem... nem akarok... Yuuka... könyörgöm... segíts... Kapkodva, rövideket lélegzett a gyógyszerből. Nagy sokára, mintha kicsit rendeződött volna a levegővétele, de még mindig iszonyúan szúrt a tüdeje. Igyekezett megnyugodni, tudta, ha pánikol, lehetetlen, hogy jobban legyen... Kicsit tompult a fájdalom. Leeresztette a kezét, s most már próbált, hosszabb nyugodtabb levegőket venni. Vajon... mi lesz ezután? Mit tehetne most? A francba is, biztos mindenki őt nézi... És... most aztán oda minden méltósága... A feje fölé emelte a karját, hogy legalább az arcát eltakarja Yuuka elől... Érezte, hogy fojtogatja a sírás. Nem... nem sírhatja el magát, az milyen lenne már! Az előbb még meg akarta ölni őt, erre meg... ő megmenti az életét... És... és.... a legrosszabb, hogy magában könyörgött, hogy segítsen. És most is arra vágyott, hogy legyen mellette, ölelje át, nyugtassa meg... Mi lesz most?
Igyekezett halkabbra fogni a rátörő köhögést. Hát... ez aztán tényleg makacs, nem akar egyhamar elmúlni... Túlzottan felidegesítette magát... De azért... ez már nem tűnt olyan rémisztőnek, mint az imént... Rendbe fog jönni...

- Shouri... - Haruka csak halkan mert megszólalni, mert fogalma sem volt, milyen reakciót várjon a fiútól. - Miért követjük őket? Ha akartak, már megtámadtak volna minket, megvolt rá a lehetőségük.
Meglepetésére Shouri csak mosolygott.
- Lehet... de egy olyan sebbel én sem kockáztattam volna - kaján örömmel töltötte el a barátnője arcán átsuhanó érzelemzavar. Mit megadott volna érte, ha kicsit beleláthatna a lány fejébe! Csak épp annyira, hogy elcsípje a legutóbbi gondolatait. - Nem, itt valami más készül. Nem tudom, mi, de valahogy nem bízok bennük igazán. És ha valami rosszban törik a fejüket, könnyen megeshet, hogy nekünk is bajunk esik. Igen, féltelek tőlük. És ha csak a legapróbb jelét is látom az ártó szándékuknak... akkor nem ajánlom, hogy jótállok magamért.
Haruka most még jobban összezavarodott. Mikor már végre azt hitte, hogy kiismerte a fiú gondolatait, az mégis meglepte. Ezúttal pozitívan.
- Ezért akartál velük menni? Hogy ezt kiderítsd?
Shouri bólintott, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve, épp mint nemrég, átkarolva közelebb húzta a lányt.
- Ha viszont nem tetszik az ötlet... még mindig ott van a lehetősége, hogy én szórakoztassalak el - ravasz mosollyal arcán közelebb hajolt. Haruka most sem ellenkezett a csók ellen. Ilyen szavak után hogyan is lehetne? Remélte, hogy nem csak üres szavak, és Shouri tényleg szereti őt. A korábbiak ellenére pont úgy, mint ő - az érzéseit nem tudta megtagadni.

Alighogy Daisuke távozott a házból, Himeno lerogyott a földre. Jó ég! Már másodszorra mondta, hogy "vigyázz magadra". Mégis mi a fenét képzel?! Meg kell ölniük egymást! Az oké, hogy amíg lehet ki akar maradni a játékból, de... Túl akarja élni... És mégis... Tényleg őszintén kívánta, hogy az osztálytársai rendben legyenek. De ez...? Lehetetlen nem? Dühében a falba bokszolt. Azok a rohadékok! Ki kéne cisnálni az összeset! Hogy kényszeríthetik őket ilyesmire?! Kell lennie valamilyen megoldásnak... Ki kéne őket nyírni... együtt... aztán eltűnni innen... De... még csak meg sem tudják közelíteni az iskolát... Mit tehetnének?! Ezek a rohadt nyakörvek... Mintha holmi háziállatok lennének... Kutyák Matsuéék szórakoztatására...

Yuuka eleinte aggódva figyelte Sayuri küzdelmét, hogy visszanyerje az irányítást a légzése felett, de egy idő után kicsit megnyugodott. Igen, most legalább már normálisan kap levegőt, viszont... mi lesz most? A lány arcát nem láthatta, mivel eltakarta azt, így fogalma sem volt Sayuri érzelmeiről. Hogyan fog ezután reagálni? Folytatja a harcot, mint ha misem történt volna? De hiszen az őrültség lenne, csak nem tesz ilyet!
Tartott a következményektől, mégis finoman megérintette Sayuri vállát.
- Sayuri...? Most már... jól vagy? - hangján érződött, hogy aggódik, mégsem tett ellene semmit. Mindegy, nézzék őrültnek, ha akarják, de akkor sem játssza meg magát, nem lenne rá képes. Attól jobb ember lenne, ha hagyta volna meghalni Sayurit? Kötve hitte.

Kazushige szerencsére komolyabb sérülések nélkül jutott le a hegyről. Persze tenyereit valóban kissé lehorzsolta és egyszer a térdét is elég csúnyán beütötte - a nadrágja ki is szakadt -, de mégis elmondhatta magáról, hogy sikeresen vette az akadályt. Észak felé fordulva egy ligetet látott, amit már fentről is észrevett. Akkor talán át is vág rajta, ott valamivel nagyobb esélye lesz a rejtőzködésre, mint közvetlenül a hegyoldalban. Hogy pontosan hova tartott, még maga sem tudta. Lehet, hogy meghúzza magát az árnyékban és kivár... bár azt megint csak nem tudta, mire.

Sayuri megrezzent a finom érintéstől. Keményen a szájába harapott, hogy megakadályozza, hogy előtörjenek a könnyei. Nem túl durván, de lerázta magáról a lány kezét, s feltérdelt. Remélte sikerült elég semleges arckifejezést öltenie magára. Mit mondhatna?! Mit kellene mondania...? Nem mert a lányra nézni, helyette azonban Benawi meglepett-rosszalló-Yuukát féltő tekintetét kapta el. Gyorsan a földre nézett és próbált úgy cisnálni, mintha csak a gyógyszert akarná összeszedni. Ott volt az orra előtt, mégis hosszan "keresgélte", mielőtt zsebrerakta volna. Aztán a bicskát keresgélte maga körül. Nem messze Yuukától balra látta meg. A lányra nézett. Sokáig tartott míg megtalálta a szavakat, s ez csak még jobban zavarbahozta, hisz addigis némán figyelte a lányt. A barátnőjét, akinek... túl őszinte, túl aggódó tekintete volt. Ugyanolyan, mint mikor még Shin élt... Mégis... mégis mit gondolt? Mért...? Mért kellett ennek így történnie? Most már mindegy... Hibázott amikor nem bízott Yuukában, de már késő helyrehozni... Már... már rég késő... És most végleg elcseszte.
- Ne érts félre... - mondta végül, s maga is meglepődött milyen nyugodt a hangja - Nem bocsátottam meg, vagy ilyesmi, csak... Túl sokan vagytok... Ki fogtok csinálni, ha... - megrázta a fejét - Most lelépek... már ha hagyjátok... De ha még egyszer találkozunk és nem állnak hárman mögötted, akkor... befejezzük, amit elkezdtünk... Egyikünknek meg kell halnia... szóval... Reménykedj, hogy végez velem valaki más, mielőtt újra találkozhatnánk...
Elrántotta a fejét. Tudta, hogy ez hiba volt, de... az még rosszabb lenne, ha a lány látná a szomorú tekintetét. Shin régen azt mondta, hogy Sayuri szemei túl... mélyek... hogy ha belenéz az ember, minden gondolatát ki tudja olvasni... és Yuuka... Yuuka túl jól ismerte. Talán már most is átlát rajta. Pedig minden erejével igyekezett becsapni.

Yuuka magában remélte, hogy Sayuri még mindig az, aki régen volt. Aki néha nem azt mondta, amit gondolt, így próbálva megvédeni magát. Nem lepődött meg akkor sem, mikor a lány visszautasította a vállára nehezedő kezet. Mert ha Sayuri tényleg hasonlít régi önmagára, akkor... akkor nem gondolta komolyan azokat a szavakat... Ugye még az vagy, akinek ismertelek, Sayu...? Késő lenne már? Ő már... neki már nem jár a megbocsátás, vagy csak túl nagy büszkeség forogna kockán a kimondásakor? Ha tényleg újra találkoznának... talán Benawi már nem is élne. És ha így alakul... nem volt benne biztos, hogy újra meg akarja majd védeni magát. A lelke mélyen egyszerre kívánta azt a későbbi találkozást és rettegett is tőle. Bár akkor talán... akkor végre sikerülne elsimítani az ellentéteket és elérni, hogy Sayuri újra bízzon benne. Talán...
Nem válaszolt arra sem semmit, hogy a lány távozni akar. Igen, talán most ez a legjobb.
- Hagyjátok... - kezdte, és kicsit későn vette észre, mennyire kerülgeti a sírás. Kellett pár pillanat, hogy visszanyerje remegő hangja felett az uralmat, és a többiekhez intézte szavait, bár szemeit nem merte levenni Sayuriról. Félt, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy láthatja, és bármikor elillanhat, mint valami látomás. Volt, nincs, és az élet békésen megy tovább... - Kérlek, hagyjátok elmenni... ha ezt szeretné, hagyjátok...!

Shinji látva, hogy Hayate balra indult el, ő maga jobbra indult tovább a sziklák mentén. Az emlékezetébe idézte a térképet. Úgy tervezte, hogy a sziklák mentén a hegy hátamögé kerül, ki a tengerpartra... Aztán... Majd meglátjuk... Attól is függ lesz-e ott valaki, s ha igen ki és milyen szándékkal. Kentát lenne jó megkeresni... Egyedül eddig nem sokra ment. Csak halnak meg körülötte az emberek... Tényleg ennyire semmirekellő? Idegesen ökölbeszorította a kezét. Meg kellett volna védenie Yukit. Vele kellett volna maradnia. Még most is élne, ha akkor... Jóvátehetni még vajon? Megráztaa fejét. Nem. Mást megmenthet, de ezzel nem teszi jóvá. Yuki az Yuki. És halott.

Kaori vádló tekintettel nézett Sayurira. Ez azt hiszi úgy játszik velük, ahogy akar? Mikor Sayuri felállt, hogy a bicskáért sétáljon fel akart pattanni, de Natsuki visszarántotta.
- Eddig se szóltunk bele, most se tesszük - mondta hangosan félig Sayurinak, félig Kaorinak címezve. Sayuri elmosolyodott, s már a fegyverével a kezében Benawira pillantott. Az nem mozdult, de végig szemmel tartotta őt. Sayuri a táskájához sétált, felkapta, s szó nélkül elindult visszafelé, amerről jött. Úgy érezte mondania kéne valamit. Talán... Tényleg most látja utoljára Yuukát. Nem... Valahogy érezte, hogy ők még találkozni fognak. Fogalma sem volt, hogy akkor mit fog tenni, megöli, megöleti magát vagy... bocsánatot kér? De... most még kár bármit is mondania. Vagy elköszönni. Minek? Túl érzelgős lenne... Hátra sem nézve lépett a lejtőre. Még nincs vége itt...

Midori kényelmetlenül fészkelődött. Már lassan fél órája nem beszélt hülyeségeket... Ez biztos nem egészséges, sőt... Ártalmas! Halkan felnyögött. Muszáj valami csinálnia...
- Neked meg mi bajod van már megint? - kérdezte Kenta. Á végre, legalább nincs csend!
- Fogd már be... - nyögte ki durcásan - Nincs semmi...
Kenta meglepetten nézett Midorira. Ez nem igaz! A büdös életben nem fogja megérteni a lányokat! Most mi rosszat mondott? Csak legyintett egyet. Inkább nem is érdekli. Tatsu felé fordult.
- Rendben vagy? - kérdezte - Mindjárt felérünk, és lehet, hogy harcolnunk kell. Mi lenne, ha kicsit pihennénk előtte? Itt a fák közt van az utolsó esélyünk erre. Innen már csak percek, úgy saccolom...
Válaszra sem várva megállt, s ledobta a hátizsákját. Midori követte a példáját, s le is huppant a földre. Kinyútóztatta a karjait, csak hogy csináljon valamit... Annyi ideig volt csöndben, hogy... rémisztő, de most semmi nem jutott eszébe. Semmi amit mondhatna. A homlokára tette a kezét. Te jó ég, lehet, hogy beteg vagyok?!

Yuuka szomorúan nézett távolodó barátnője után. Hálás volt a többieknek, hogy teljesítették a kérését és nem akadályozták a lány távozását. Kis idő múlva sikerült elszakítania tekintetét Sayuri hátáról, és pillantása végre Benawira tévedt. Legszívesebben felpattant volna, hogy kiderítse, jól van-e, de újra rátört a fájdalom, és csak most vette észre, hogy még mindig több sebből vérzik. És az ott a hasán aggasztotta leginkább. Egyszerűen nem bírt újra felállni a fáradtságtól és a fájdalomtól, csak ült ott a földön, és most már véres kezeire meredt. Vajon Sayurinak is hasonlóként fájhatnak a kasza és a kard által okozott sebek? Nem elég, hogy asztmás, még ez is... remélte, hogy rendbe jön. És Benawi... újra a fiúra nézett.
- Bocsáss meg, és... köszönöm... - mondta halkan.

Benawi most nem törődött a saját sebével, az már gyógyul tulajdonképpen, ellenben a lányéi még frissek... És nem csak fizikaiak. Yuuka mellé sétált, letérdelt mellé, s átölelte a lányt.
- Te tényleg nagyon... jószívű lány vagy...
Végre Natsuki is felállt, nem akarta megzavarni a párost, de ő is aggódott a lány miatt. Ő is leguggolt a lány mellé.
- Jól vagy? - kérdezte tőle.

- Rendkívül jó ötletnek tartom, mármint a pihenést - Tatsuya bármennyire is tagadta, azért rendesen elfáradt az ismételt gyaloglás következtében. Bele sem mert gondolni, hogy tényleg harcolniuk kéne... ő a többiekkel ellentétben inkább lassan ült le, hogy mégse szakadjon fel a sebe, bár így összevarrva erre kevesebb esélye volt. Tényleg, majd meg kéne néznie később, nem-e akar elfertőződni... vajon Haruka megsérült már? Dühösen próbálta elterelni a gondolatait a lányról, de valahogy mindig újra meg újra visszatértek hozzá. Ne, Shouri biztosan megvédi. Heh, Shouri, mi? Észre sem vette, hogy kissé dühösen elhúzta a száját.

- Nem érzed jól magad? - nézett Kenta Midorira. Kivételesen nem is figyelte Tatsuyát. Maga is meglepődött, hogy miért aggódik ennyire a lányért. Valószínűleg azért, mert... öhm... lány? Ez lehet az oka...
- Hát, nem igazán - nyögte Midori - Semmi hülyeség nem jut az eszembe.
Kenta hirtelen a lány elé térdelt, ami még Midorit is meglepte, főleg az a kétségbeesett hang amin megszólalt.
- Úristen, akkor tényleg baj van! Hadd nézzelek, hátha...
Midori először bután lesett a fiúra, kellett pár másodperc mire leesett neki, hogy Kenta szivatja. Elnevette magát, s ráborult a fiú mellkasára.
- Te jó ég, te viccelsz Kenta, nem is tudtam, hogy ilyet is tudsz...

Yuuka szemeibe könnyek szöktek. Jól esett, hogy valakik aggódnak érte, és már nem akarta visszatartani a könnyeit. Hagyta, hogy Benawi magához ölelje, és arcát belefúrta a fiú vállába.
- Igen... köszönöm... - nézett hálásan Natsukira. - Csak kicsit... fáj... Benawi, te is... tiszta vér leszel...

Szerencsére Tatsuya is magához tért saját kis világából, és most titkon hálás volt a többieknek, hogy kirángatták onnan, vissza a valóságba. Ahogy így végignézett a pároson, kissé meglepődött. Nos igen, nem először látja így összeborulva őket, csak nem lesz belőle valami? Arcán szomorkás mosollyal figyelte vidám mosolyukat és felsóhajtott. Igen, ő is szeretne most így nevetni...

- Áh, nem oszt nem szoroz - felelte Benawi mosolyogva, aztán lassan elengedte a lányt - Umm... el kéne látni a sebeid...
Arra gondolt, hogy Yuuka is ápolta őt, de most... Mégiscsak jobb, ha ezt Natsukiékra hagyja... Az mégiscsak más, ha egy lány kötözgeti egy fiú sebeit, de fordítva. Benawi már a gondolattól is paprikavörös lett, hogy hozzáérjen a lányhoz. Felállt, s a táskájához sétált, jobb híján visszapakolta a kardját, merhát ugyebár ez most rettentő fontos volt...
- Megnézem mink van még... - mondta Natsuki Yuukának, s ő is a táskájáért ment. Kaori örült, hogy végre ő is hasznossá teheti magát, s kutorászni kezdett a táskájában.
- Hát... Kötszer gyanánt, ha a ruháim is megteszik - mondta végül kicsit csalódottan - Ennyit tudok felajánlani...
- Se kötszerünk, se valami fertőtlenítő nem termett időközben - mondta Natsuki - Úgyhogy ez nagyon jól jön köszi! Előbányászott egy üveg vizet is, s ezekkel felszerelkezve sétált vissza Yuukához - Ez elég mély... - mondta elnézve a sebet, melyet olyan nagy élvezettel ejtett Sayuri. Benawi aggódva harapdálta a szája szélét. Eddig nem is gondolt bele, hogy akár Yuuka is... Nem... Neki nem lesz baja. Ezek nem oylan komoly sebek. A sajátja sokkal durvább mégis bírja. Egész jól bírja...

Nami már tényleg nem bírt magával, belekarolt Nobuba s úgy kezdte faggatni:
- Hova megyünk? Ugye van valami ötleted.
- Persze - felelte a fiú, elvigyorodva a lány gyerekes izgalmára - Sok értelme nincs, de van ötletem hova menjünk. De lehet, hogy senkivel se futunk össze...
- Áh, az mindig lehet... De azért jó lenne, ha történne már valami...
- Olyan kis telhetetlen vagy. Itt vagyok én neked, ez nem elég?
Nami hülye fejet vágott.
- De én harcolni akarok... Úgy igazán...
Nobu sértődötten nézett a lányra.
- Kösz... igazán jó fej vagy...
- De te mindig megállítasz, hogy neee kifáradunk, meg jajj Nami megsértültél, ez így uncsi...
- Hé! Legutóbb te állítottál le engem...
- Már alig várom, hogy egy igazi párbajt vívjunk ketten! A végsőkig... Az lesz a legpörgősebb! - Nami lelkesen mosolygott. Mintha... Egy nyaralásról beszélnének, vagy ilyesmi...
- Ne légy türelmetlen! Sor kerül majd arra is...
Nami csak hümmögve sétált a fiú mellett.
- Hé, Nami...
- Igen?
- Mesélj valamit magadról!
Nami megütközve nézett a fiúra.
- Tessék?
- Hát... hogy mik a hobbijaid, vagy... miket szoktatok Natsukiékkal csinálni? Mármint nem ruhavásárolgatás vagy ilyesmi... Hanem amilyen igazából vagy...
- Lol, Nobu, te aztán tényleg pofátlan vagy! A ruhavásárolgatás izgalmas dolog... Azért vagyok ötösfogattag, mert szeretem az ilyesmit...
Nobu megrovóan nézett a lányra. Nami egy pillanatra megrezzent a komoly tekintettől. Most mitől ilyen? Az előbb még csak hülyéskedtek, most meg... Képtelen kiigazodni ezen a srácon...
- Ne akard bemesélni nekem, hogy ezek a dolgok tényleg izgatnak... - mondta a fiú.
- Hát... - Nami elgondolkodott - Élveztem. Szépnek lenni, felsőbbnek érezni magam a többieknél... Királynőinek... Ez jó dolog...
Nobu elnézően mosolygott.
- Hé, te is szőkére festetted a hajad, mi ez, ha nem divatozás?!
Nobu felszisszent.
- Meg is bántam... Rá akartam játszani a kisfiússágomra, de ez... Annyira nem én vagyok... Bár tény, hogy élvezem a döbbenetet az osztálytársak arcán, most, hogy nem néznék ki belőlem, de... Csak ennyi haszna van. Igazából utálom...
- Nekem tetszik a hajad! - vágta rá a lány - És bírom, hogy ilyen vagy. Mármint, hgy teljesen ellentétes a kinézeted, a modorod meg minden eddigi dolog azzal... ahogy most viselkedsz... Mármint... gondolom korábban is érdekeltek a fegyverek...
- Hát persze! Jobb lett volna, ha több figyelmet fordítottam volna rá... Mármint ismerős lévén kipróbálhattam pár tradícionális fegyvert, tanultam egy két fogást ilyenek, de... Jobb lett volna komolyabban harcművészetet tanulni, mint mondjuk Hayate... Akkor mostanra már biztos magasabb is lennék...
A lányra nézett. Cccc... De szívás, hogy alacsonyabb nála. Ez annyira égő. Ráadásul minek beszél ilyen hülyeségeket egy lánynak? Itt rinyál... Jesszus!
- Nekem pont így tetszel! - mondta Nami, s egy gyors csókot lehelt a fiú ajkára. Nobut ez nem igazán lepte meg, de nem is folytatta a dolgot, ahogy a lány elvárta volna, így az csalódottan húzódott visszább.
- Nos? Te megtartod a titkaid? - mondta Nobu.
- Nincsenek titkaim... - rántotta meg a vállát a lány - Szeretek elegáns lenni. Öltözködésben, harcban is. Ennyi. Szeretem a izgalmat... a tüzet... És... szeretem a tengert is... Szeretem nézni a hullámokat, ahogy ostromolják a partot. Szeretek úszni a habok közt...
Álmodozva nézett maga elé. Nobu elmosolyodott.
- Na és Natsukiék? Nem hiszem, hogy egy olyan lány, mint te velük bandázna, ha ők... csak valami közönséges libák lennének...
Nami felciccent. Közönséges libák? Nobu ezt tartja az ötösfogatról? Nem igaz, hogy nem vigyáz a szájára... Neki ez volt a mindennapja eddig és... Igen közönséges liba volt, ahogy ő fogalmazott. Na és? Próbált nemtörődöm arcot vágni, s megrántotta a vállát.
- Natsuki kiszámíthatatlan, merész. És talán gátlástalan is. Ez izgalmas tud lenni, hidd el nekem...
- Gondolom - felelte a fiú - Tudod mit, inkább nem is akarom tudni miket csináltatok együtt...
A lány hangosan felszusszant.
- Nem tetszene neked, hidd el... Inkább hagyjuk a témát...
- Jah... hagyjuk...
Újra hallgatásba burkolóztak. De Nami gondolatai ezúttal tényleg nagyon messzire kalandoztak el. Nem, tényleg nem tetszene a meséje Nobunak... De nem úgy, nem azért, ahogy a fiú gondolja...

- Szerintem megálltak pihenni... - töprengett Shouri a mozdulatlan pontokat figyelve. - Rád is rád férne, feküdj le kicsit.
Haruka először ódzkodott az ötlettől, azt gondolva, hogy úgysem tudna elaludni, de hiába. Ahogy lefeküdt, a fáradtság szinte rátelepedett és pár perc múlva már aludt is. Tényleg kimerült lehetett, alapból nem aludt sokat a héten. Shouri kivárta, amíg a lány tényleg elalszik, majd óvatos léptekkel mellé sietett és hang nélkül fölvette a földre rakott íjat és nyilakat. Neki is feltűnt a lány korábbi Tatsuyával szembeni megingása, ezért úgy döntött, nem hagy kétségeket. Szegéééény Ikeda, biztos nagyon fájhat neki... Bár ez egy ilyen játék, egy verseny, és ha lassú vagy, könnyen megszívod. Nem, ide gyors döntések kellenek. Egy játékban mindig vannak vesztesek és nyertesek, ő pedig semmiképp sem akart az előbbi kategóriába tartózni. Ha pedig az a három megakadályozná, hogy a nyertesek közé kerüljön, az neki cseppet sem tetszene. Így utólag már örült, hogy akkor Haruka utána jött, Ikeda szenvedése minden pénzt megért... akkor meg miért ne szenvedhetne egy kicsivel tovább? Lehetsz akármilyen szórakoztató, kedves osztálytársam, azért mégiscsak útban vagy - én pedig nem szeretem az akadályokat!
Harukának nem eshet addig sem baja, nem valószínű, hogy arra járna valaki, ahol hagyta - még jó, hogy nem az úton jöttek. Jobb, ha a lány most nem tud semmiről, úgyis csak megpróbálná megakadályozni, amire készül. Milyen kár, hogy most nem fog utána jönni...
Bár még mindig nem derítette ki, milyen fegyvere van a másik háromnak, azt tudta, hogy a meglepetés ereje nála van. Milyen jó találmány is ez a GPS! Meg ez az íj! Sokkal szórakoztatóbb lehet a bicskánál. Kilő egy pár jól célzott vesszőt és már mehet is. Most csak egy célpontja van, a többi ráér később is, ő nem siet. Elég egyenlőre csak kicsit összezavarni a csapatot. Milyen rég is volt íj a kezében... vajon emlékszik még rá, hogyan kell használni? Hamarosan ez is kiderül. Ránézett a GPS-re, hogy meggyőződhessen célpontjai helyzetéről. Még mindig ugyanott, remekül a kezemre játszotok. Ajánlom, hogy ne is menjetek tovább...

Tatsuya kissé visszanyerte az erejét, és már épp megemlítette volna, hogy felőle mehetnek, mikor furcsa pendülés hangja ütötte meg a fülét. Pendülés...? Hamar rájött a hang forrására, mikor a vállába fúródott nyílvesszőre meredt. A francba, majdnem oda ment, ahol Kohei egyik csapása érte! De várjunk csak, nyíl...? Azelőtt kinél is látott ilyet? Nem, az nem lehet... Hitetlenkedve forgatta a fejét a környező fákat kutatva. Haruka... ő nem támadna rá ilyen orvul! Ám biztos ez...? Mi van, ha Haruka... ha csak azért jöttek oda az előbb, hogy felmérjék őket, mert beszálltak a játékba?! Visszanézett a vessző belőle kiálló tollas végére és képtelen volt cselekedni.

Shouri csalódottan grimaszolt. Eszerint mégiscsak felejtett, annak ott minimum szívet vagy tüdőt kellett volna érnie. A következő majd pontosabb lesz. Újabb nyilat illesztett az idegre, és megfeszítette karizmait.

Midori ijedten kapta fel a fejét a hangra, körbenézett, de sehol sem látott senkit sem, mi a...? Ekkora vette észre a Tatsuyából kiálló nyilvesszőt és rögtön kibontakozott Kenta karjaiból. A fiú is idegesen tekintgetett körbe. Észrevették volna őket fenntről, vagy...? Nyílvessző? Az nem...?

Yuuka is a sebet vizsgálgatta. Csak remélte, hogy nem túl súlyos és hamar rendbe jön majd.
- Csak nyugodtan, igyekszem nem kiabálni....
Igen, ez most valószínűleg kicsit fájni fog, pedig csak sima vízzel lesz kimosva. Beleborzongott a gondolatba, hogy mi lenne, ha össze is kéne varrni. Lehet, hogy kéne, de lehetőségük semmiképp sincs rá. Csak ne fertőződjön el...

Hiroshi kényelmesen kinyújtóztatta tagjait és mikor körbenézett, elég meglepő látvány fogadta. Ichiro görcsösen markolta a gépfegyvert, száját összeszorította, szeme félig lehunyva, egész testében remegett az erőfeszítéstől, és ami a legfurcsább... egy rajzszög fölött guggolt?
- Te meg... mi a fenét csinálsz?!
Ichiro ijedten rezdült össze a nem várt hang hallatán. Megfeszített tagjai hirtelen elernyedtek, ahogy elveszítette az összpontosítást, és egyenesen rázuhant a rajszögre...
Fájdalmas kiáltás rázta meg a közeli vidéket, és Hiroshi jelen pillanatban azon sem lepődött volna meg, ha az egész szigeten hallatszott.
- Jéé, te ilyen hangot is ki tudsz magadból adni, Ichiro? Pont úgy nézel ki, mint akinek rajszög állt a seggébe.
- Bazd meg, Hiroshiiiiii!!!!!
Hiroshi segítségként felállt, majd barátja felé nyújtotta a kezét, aki el is fogadta azt, majd felhúzta magát.
- Kihúzni nem fogom neked - vigyorgott a fülbevalós.
- Egy nagy szart fogdosod a seggemet! Majd kihúzom én!
Azzal mintegy megerősítve szavait, végre is hajtotta a nemes cselekedetet, és szinte rezzenéstelen arccal tűrte. Megkínzottan fogdosta hátsó felét, de mikor észbe kapott, mi történt, arcán elégedett vigyor jelent meg.
- Na ki a főőőnööök~? - zengte dallamosan, jól elnyújtva az utolsó szót.
- Rendben, nyertél. Ám csak úgy közlöm veled, hogy a 2 óra mostantól számít. Tehát ha esetleg elalszol... akkor sajnos cseszheted... - próbált sajnálkozó arcot vágni, de nem nagyon tudta visszafojtani vigyorát.
- Mi van?!
- Ezt elfelejtettem volna mondani? - tettetett meglepődést Hiroshi. - Ó, pedig említeni akartam...
- Elmész a francba! Élvezed, mi?
- Miazhogy! Várom a parancsaidat, főnök.

Natsuki igyekezett óvatos lenni, hogy ne okozzon még nagyobb fájdalmakat Yuukának. Kaori kicsit elcsodálkozott ezt látva. Rég vagy talán még sose látta ilyennek Natsukit. De miért ilyen... mért vigyáz ennyire Yuukára? Mért aggódik miatta?! Ijedten konstatálta, hogy féltékeny a lányra. Te jó ég! Gyorsan a táskájába túrt, és igyekezett mással elfoglalni magát. A kezébe akadt pár hajgumi, aztán ahogy mélyebbre túrt megtalálta a fésűjét és egy nagyobbféle kézitükröt is. Tökéletes, csinál két copfot, azzal el lesz egy darabig... Hiába, mégse tudta elterelni a gondolatait. Ugyan nem nézett Natsukiékra, de... Még mindig a miérteken törte a fejét. Vele... annyira hideg volt... Szóval Natsuki...? Ő... tényleg nem olyan, mint Sorano, de... Lehet, hogy egyszerűen... lenézi őt? Vagy... ha le nem is nézi, de már nem szereti? Ahogy Namit sem? Mert... mert ők... tulajdonképpen... olyan egyszerűek. Natsuki meg... Új barátok után nézett? Yuuka kedves és önzetlen... Ő nem tudna ilyen lenni. Végülis... érthető ha Natsukinak Yuuka fontosabb, mint ő, aki egy egyszerű kis unalmas... cicababa... Végülis... ha őszintén belegondol, több ő ennél? Nem, valószínűleg nem. Nami igen, de ő... Neki semmi más nincs a csinos testén kívül... ennyi. Ennyit jelent Kaorinak lenni... Nincs semmi jótulajdonsága...

Ez az, ne mozdulj még, így elég jó célpont leszel, Ikeda. Azt hiszed, megúszod egy nyomorult vesszővel? Shouri elmosolyodott, mikor ismét elengedte az ideget. A vessző süvítve szállt a fák között egyenesen Tatsuya felé. Ó igen, ez már sokkal pontosabb lövésnek ígérkezik...

Tatsuya az ismételt pendülést hallva végre magához tért döbbenetéből és ösztönszerűen hátradőlt. Valószínűleg ez mentette meg az életét, mert a kilőtt nyíl így csak a hűlt helyén repült keresztül, majd egy mögötte lévő fába fúródott - elég mélyen. Ám öröme nem tarthatott sokáig, mert ahogy mozdult, úgy érezte magában a belé fúródott nyílhegy okozta fájdalmat. Miért mindig ő szívja meg ilyenekkel? Előbb Kohei, most meg... talán Haruka... Őszintén remélte, hogy téved, és valaki más is íjat kapott.

Hayate viszonylag gyors tempóban haladt, így elég hamar elérte a barlang száját. Ám azt közel sem gondolta volna, hogy a bejárat ilyen... szűk lesz. Most tényleg kockáztasson egy ilyet? Ha van bent valaki, nagyon könnyen célpont válhat belőle. Mégis... eszébe jutottak a még a buszon mondott szavai... igen, érdekelték az új felfedezni valók. És egy ilyen nyilvánvaló kihívásnak lehet ellenállni? Hmmm... lehet.... ő viszont mégsem tud. Kezébe vette a tantot és a biztonság kedvéért maga előtt tolva a hátizsákját elindult befelé.

Midori most már felpattant, s előkapta a táskájából a két zsákmányolt sait. Még mindig fogalma sem volt, hogy ki az ellenfele és hol van pontosan, de... Látta melyik irányból jöttek a nyílvesszők, s megindult arra.
- Várj, Midori - szólt utána Kenta - Nem rohanhatsz csakúgy vakon előre, azt se tudjuk...
- Akkor álljunk itt nyílt célpontért?! - csattant fel a lány - Okos vagy...
Kenta kelletlenül lépett a táskájához, de még nem vette elő a Koheitől zsákmányolt kardot. Nem jó ötlet egyből felfedni a fegyvereik. Tatsuyára lesett.
- Nem Harukánál volt íj....? - kérdezte óvatosan.

Tatsuya még nem mert újra felülni, ezért csak tétován megemelve a fejét bólintott Kentának, remélve, hogy a fiú így is észrevesz.
- De, nála... de, nem hiszem... én nem tudom már...
Visszaejtette a fejét a földre és megpróbált gondolkodni. El kell tűnnie innen minimum a bokrok közé, különben nem biztos, hogy újra ki tudna térni. De ha elkezd kúszni... nem, mégis hogy akar kúszni egy nyílvesszővel a vállában? Megpróbálta háton továbbtolni magát, még mindig jobb, mint tétlenül heverészni.

Shouri elfojtott egy halk szitkot, majd kissé mintha felvidult volna. Hmm, lehet, hogy mégis érdekes lesz. Visszahúzódott az egyik fa mögé és egy újabb vesszőt helyezett az idegre. Midori csak nem akarja bántani, ugye? Ha pedig mégis... akkor ő is kap egy kis ajándékot. Ha túl rosszra fordulnak a dolgok, még mindig leléphet. Bár ha Midori most leleplezi, oda a meglepetés. Kissé el kéne csalni innen, hogy Ikeda még egy kicsit szenvedjen a vívódásától. Félig felhúzott íjjal fától fáig szlalomozva gyorsan távolodni kezdett.

Midori kihasználva, hogy Kenta mással van elfoglalva, nagy élvezettel vetette magát a fák közé. Végre megint a saját feje után mehet. És ilyen klassz fegyverrel. Na nézzük csak ki támadott ránk... Harukánál volt az íj erre ő is tisztán emlékezett. Ő azonban nem támadta volna meg Tatsuyát, lesből pláne nem. Ebben biztos volt. Majdnem... Szóval... Shouri? Újra fellángolt benne a játék elején érzett izgalom. Megpörgette a kezében az egyik sait. Játszunk egy kicsit Shouri-kun... Ne ábrándíts ki!
Kenta későn kapott észbe, a lány már eltűnt a fák között.
- Ez meg mi a francot...?! - tehetetlenül nézett Tatsuyára, de neki meg volt a maga baja. Inkább Kenta is fedezékbe húzódott. Ha most Midori után rohan, még ő lesz a következő célpont. Az a hülye liba meg, ha kicsináltatja magát... Úgy kell neki...

Mióta várt már egy összecsapásra! Shouri elégedetten felnevetett és megtorpant, majd szinte rögtön meg is fordult, hogy előreszegezett íjjal várja be a lányt. Itt már jó lesz, gyere csak.

Haruka álmosan fordult át a másik oldalára. Alatta a föld már eléggé hideg volt és valami nyomta is az oldalát.
- Shouri...? Adnál egy kis vizet?
Semmi válasz, lehet, hogy ő is elaludt.
- Shouri?
Még mindig semmi. Haruka most már felült és körülnézett, ám nem látott senkit. Így nem csoda, hogy nem volt reakció. Lehet, hogy csak elment elintézni a dolgát, hisz ő is csak emberből van, viszont... hová tűnt innen mellőle az íj? Tisztán emlékezett rá, hogy ide rakta... Shouri, ugye nem... nem mentél utánuk?!
Haruka felpattant és magához vette hátizsákját. Nem, az nem lehet! Így az íj nélkül pedig hirtelen olyan védtelennek érezte magát. Tétován a zsebébe nyúlt és előhúzta a fából faragott köpőcsövet. Ha más nincs...
Hol is látta őket utoljára a GPS-en?

Midori kicsit meglepődött, hogy Shouri ilyen felkészülten, ráadásul nyílt támadószándékkal várta. Aztán csak elmosolyodott.
- Gondoltam, hogy nem Haruka az - mondta lassan, lassan maga elé emelte a sai-kat - Hát... ez már várat egy ideje magára... Mikor kijöttél a suliból pár pillanatig tényleg féltem egy kicsit... Még most sem árulod el, hogy csináltad? Meghalok a kíváncsiságtól... Egyébként... én igazán meg tudom érteni Harukát... Próbálj meg az ő fejével gondolkodni. Te is jó pasi vagy, meg Tatsu is... A helyében én is két felé játszanék... - oldalra vetette a fejét, ahogy várta Shouri reakcióját.

- Hmmm... kétfelé? Jelenleg épp egyfelé sem játszik... Ikeda meg talán egy ideig kikerül a játékból. Pedig még úgy szórakoztam volna vele - Shouri arcán megjelent a sokatmondó félmosoly. - Hogy honnan tudtam? Talán... egyszer majd elmondom... ha megérdemled. De egyenlőre nem áll szándékomban... Amúgy meg... szerintem jobb pasi vagyok, mint Ikeda. Hiányzik belőle valami fontos... talán a méltóság?
Még feljebb emelte az íjat, és most már egyenesen Midorira célzott.
- Még nyugodtan elmehetsz, vissza a barátaidhoz. Lehet, hogy egyikük ápolásra szorul. Csak mert utána... nem biztos, hogy lesz visszaút.

Midori felnevetett.
- Lehet. De Tatsuya legalább nem hülye, veled ellentétben. Mert ugyebár honnan veszed, hogy én járok rosszabbul, ha maradok? Nem vagyok az a típus, aki hátatfordít, ha már eldöntött valamit...
Na gyerünk Shouri, kezd el! Nem fogok elsőként rádtámadni, de ha elengeded azt a nyílvesszőt... Akkor már okot adtál...

Shouri elhúzta a száját.
- Hülye? Meglehet, bár cseppet sem tetszik ez a jelző. Hmmm... vajon mennyire szereted, ha beléd áll egy nyílvessző?
Már amúgy sem sokáig bírta tartani a megfeszített ideget, így most végre elengedte. És milyen gyorsan száll... kár, hogy ilyen közelről elég nehéz elhajolni előle. Valamiféle kaján örömmel töltötte el, mikor a fémhegyű vessző Midoriba fúródott. Innen már nincs visszaút.

Midori akármennyire is provokálta a fiút, most kicsit mégis meglepődött. Hát tényleg ilyen könnyedén megsebez egy osztálytársat? Ráadásul egy lányt! Semmi bűntudat, vagy kétely az arcán... Sőt! Valamiféle eszelős öröm. És ami még ennél is rémisztőbb volt, hogy őmaga is ilyesmit érzett. Egyszerre őrülten tetszett neki ez a fiú, a magabiztossága, az a hideg határozottság, az a szenvedély, amivel Harukát öleli át, de... ezzel együtt gyűlölte is a fiút. Gyűlölte amiért játszik Harukával, gyűlölte amiért hidegvérrel megölné Tatsuyát, és gyűlölte, mert élvezi ezt a játékot. Holott valahol mélyen Midori is élvezte, mégha nem is akarta beismerni magának. Csak hajtotta ez az érzés, és nem akart rájönni mi ez vagy honnan van.
Előrelendült, hogy a fiúba mélyeszthesse a saikat, ám mielőtt elérte volna egy újabb nyílvessző fúródott a testébe, se ez megállította. Újabb meglepetés. Most tudatosult csak benne a fájdalom érzése. Sokkal erősebben, mint képzelte volna. Elesni és felhorzsolni a lábad vagy megrántani a bokád... Mindez messze eltörpült amellett, minthogy most egy igazi, éles, hegyes, fémhegyű nyilvessző fúródott a combjába. Látta, hogy a fiú újabb lövésre készül, s gyorsan behúzódott egy fa mögé. Így a nyílvessző pont elsuhant mellette. Fogait összeszorítva egy határozott mozdulattal kirántotta a nyilat a lábából. Még a másikat is kéne... Az nem ment olyan mélyre, de zavaró egy kiálló hosszú izé... Még épp időben ugrott odébb. Túlzottan el volt foglalva a sebével, s majdnem lemaradt arról az apróságról, hogy Shouri megkerülte a fedezékét... Gyorsan kirántotta a másik nyilat is - kicsit meglepte, h még ez is mennyire fájt - aztán előrelendült a saikkal. Shouri már előre mosolygott, ahogy az íjjat maga elé tartva könnyedén visszaverte a pengéket.
A következő pillanatban azonban Midori előrelendítette a lábát, s mielőtt Shouri rájöhetett volna mi történik a csizmából egy penge pattant ki, végighasítva a combján.
A lány kiegyenesedett, s várakozva szemlélte a fiú arcát, ám megint nem volt esélye kiélvenzi a diadalát, mert Shouri nyílvesszője ismét felé száguldott. Meglepte a gyors válasz, s csak pár centivel kerülte el a nyíl, így is végigkarcolva az oldalát. Jó ég, ha egy másodperccel később mozdul, akkor ez akár... Dühösen előrelendült, s felhasította a fiú oldalát az egyik saival. Aztán mielőtt a fiú bármit is reagálhatott volna, egy újabb vágást kapott a csizma pengéjétől is. A következő amit a lány érzékelt, hogy a fiú előrelendül. Meglepte a hirtelen lökés, s nem tudta megakadályozni, hogy a földre zuhanjon. Fel akart pattanni, de egy nyíl fúródott a lábszárába. Fájdalmasan felnyögött, s az ajkába harapva állt fel. A Shouri arcán látott mosoly most idegesítette fel csak igazán... Megint a csizmájából előpattanó pengével sebezte meg a fiút. Az újabb nyilat illesztett az idegre, de Midori előrelendült mielőtt a fiú megcélozhatta volna.
- Jó ég, hányszor dőlsz be ugyanannak a trükknek? - kérdezte a lány nevetve, miközben újabb vágás keletkezett a fiú lábán. Meddig tudsz még így talpn maradni Shouri? Aztán az ő lábába is beléhasított a fájdalom. Na igen ez az utóbbi kérdés rá is fájón aktuális. Maga mögé pillantott, s hátrálni kezdett. Ki kéne húzni ezt a nyílvesszőt is, mert így...
Elakadt a lélegzete ahogy a következő nyíl a mellkasába fúródott. Gyorsan behúzódott az előbbi fa mögé. Nem sokon múlt, hogy össze ne roggyon a törzsénél... A francba, hogy lehetett ilyen figyelmetlen... telibe találta... Szinte látta maga előtt Shouri elégedett vigyorát. Remegő kézzel fogott rá a nyílra, hogy kirántsa, s felsikoltott a fájdalomtól, ahogy kihúzta. A mély sebből ömlött a vér. A rohadt életbe! Nyögve kapkodta a levegőt, miközben a lábszárából is kihúzta a nyilat. Még jó, hogy nem tört bele egyik sem... Az lenne igazán szép... Ijedten rezzent össze. Hallotta Shouri közeledő lépteit. Most tudatosult csak benne, hogy a fiú nem ok nélkül volt olyan magabiztos. Tényleg jó... Meg kell előznöm a következő lépésében...
Minden erejét összeszedve kivágódott a fa mögül, és Shouriba döfte az egyik sait. Szinte azon nyomban lendült a másik is, ám az már felkészültebben érte a fiút, s hárítani tudta.

Kenta kissé megnyugodva konstatálta, hogy az íjász egyén, bárki is volt az elment, hisz már jóideje nem érkezett újabb nyílvessző. Aztán újra rátört az aggodalom. Tatsuyára pillantott:
- Hol a francban marad már Midori? Mit kéne csinálnom? Őrültség utána menni, de... Aggódom miatta... Csak így egyedül elrohanni... Ezt a hülyét, Istenem... - felsóhajtott, s egy fának támaszkodott - Midegy, magának csinálja a bajt, engem már az sem érdekel, ha kinyiratja magát...
Szinte válaszul az épp kimondott szavaira felhangzott egy fájdalmas sikoly. A fiú arca holtsápadtá vált.

- Menj utána...! - mondta Tatsuya, de Kenta kérdő pillantására elismételte megerősítésként. - Menj! Én addig... ismét megpróbálok kezdeni magammal valamit. És... derítsd ki, ki volt, kérlek...
Mivel kezdett megnyugodni, hogy a veszély elült - legalábbis rájuk nézve -, mivel a rejtélyes támadó ezek szerint már Midorival volt elfoglalva. Még mindig kissé zihált és újra a nyílra nézett.
- Ezt ki kéne húzni... remélem, nem szívatnak még azzal is, hogy kampós a vége... - remegő ujjait a vessző köré fonta, majd egy összeszorított fogakkal kirántotta. Mi volt ez a kardhoz képest, ugyan. Fájni persze fájt, de feleannyira sem, mint mikor Kenta kirántotta belőle a recés pengét. Undorodva nézett a véres nyílra és ledobta a földre.

Kenta idegesen felciccent, miközben bizonytalanul, de úgy tűnt indulni készül.
- Fenébe ezzel az őrült kislánnyal... Ha túléli esküszöm én koncolom fel... Mi a francot képzel magáról?!
Tanácstalanul nézett Tatsuyára. Sokadszor várta már, hogy azt felelje a fiú, igazad van hagyd a picsába, ilyen lánnyal nem éri meg foglalkozni. Úgy szerette volna ezt hallani. Akkor nyugodtan hátradőlhetett volna. Hajtotta a becsülete, és az ígérete, hogy minél több embert megvéd, de pont Midorit! Egy ilyen lányt aki folyton baromságokat csinál, aztán hálából nagyszájú, és ha ez nem lenne elég minden fiúval csak szórakozik. Hát nincs kedve egy ilyen lánnyal megszivatni magát...
Mégis. Nagyot sóhajtva, de elindult. Öreg hiba. Emiatt fogja egyszer kicsinálni magát...

Daisuke továbbra is konkrét cél nélkül rótta a szigetet. Hát Himenotól sem kapott semmiféle iránymutatást... Egyenlőre tartotta magát ahhoz, hogy délről megkerüli a tavat, azután... meglátta a hegyeket. Mennyi az esélye, hogy Himeno arra ment? Nem, mindig is utált hegyet mászni, inkább az erdő felé indulhatott - már ha tényleg úgy ismerte, ahogy gondolja, és nem következtet félre. Himeno mindig is inkább a zöld környezetért rajongott.