5. - Lelkek próbája

Daisuke vissza sem nézve tört előre az erdőben. Sebei most nem számítottak, új cél lebegett előtte. A szentély... oda kell jutnia, látnia kell! Muszáj...
Gondolataiba viszont vissza-vissza köszöntek a nemrég történtek emlékei, főként az utolsó pillanatok. Mert egy valamit nem tudott hová tenni: a Tesshin arcán utoljára látott mosolyt, mielőtt végleg a földre hanyatlott volna. Az a mosoly más volt, hasonlítható sem volt a fú azelőtti elégedett vigyoraihoz, vagy megjátszott kisfiús arckifejezéséhez. Az a mosoly... ahogy ujjai között még ott szorongatta a naplórészletet...
Daisuke megrázta a fejét. Nem, nem akart erre emlékezni! Fogalma sem volt róla, hová tegye azt a mosolyt, és így csak még rosszabb volt. Zsebébe süllyesztette a kezét, hogy kitapogasson egy kis fém csillagot. Azt a csillagot, melyet nem messze a harcuk színhelyétől a földről szedett fel. Mást nem hozott magával... egyedül csak a piszkavasat vette még fel újra a földről.
Ahogy haladt előre, tagjaiba bele-belehasított a fájdalom - nagyon is jól érezte, hol szaladt bele a bicska és hányszor...
Először nem is figyelt fel a neszezésre, beletelt jó pár pillanatba, mire felfogta, mit hall. Egy ember.. egy ember járja itt rajta kívül az erdőt, nem is olyan messze! Hamarosan meg is látta a lassan haladó alakot a fák között és megtorpant, mikor felismerte. Teljesen el is feledkezett róla, pedig Tesshin is eszébe juttatta. Ezek szerint mégis a fiú intézte el, azért viselkedhetett olyan furcsán. De hova a francba tart? Ő is sebesült, a lány is, egyikük sem jutna messze egyedül... viszont összefogni vele... Tesshin hajdani barátjával... akire szintúgy rátámadott...! Talán nem jelent rá veszélyt, de mégis... összefogni... ha azt nem is, legalább megtudni, mit akar így egyedül.
- Midori...! - vetette magát a lány után, bár ereje jócskán megcsappant. És úgy érezte, talán most hibázott - végülis az ő lelkén szárad Tesshin halála. De ha a lányra is rátámadott, csak nem veti majd meg érte, hisz ő csak Himeno miatt tette, amit tett... mindenesetre nem állt szándékában önszántából felvetni a témát, ami még őt magát is emésztette.

Megint Daisuke? Rövid időn belül harmadjára… Jajj, ugye nem kezdesz el faggatózni? Bűntudata volt, amiért nem szólt Himenoról, de… Nem árulja el Tesshint. Ő… nem olyan ember, mint most látszik… Daisuke sem tudhat meg semmit.
- Daisuke… Szia ismét… - köszönt halkan. Mielőtt kitalálhatta volna mit mondhatna a fiúnak, egy ismerős hang megállította:

- Szép jó estét minden kedves hallgatónknak, önök a Program rádióját hallják! Na jó, viccet félretéve természetesen ismét én beszélek. Gondolom, már nagyon hiányoltatok, pont mint én titeket. Hat óra hosszú idő ugyebár… ennek ellenére mégsem tudtatok túl nagy teljesítményt felmutatni ez idő alatt. Pedig az előző hat óra már reményeket ébresztett bennem, így most kissé csalódtam. Most persze megsértődhetnék, és dönthetnék úgy, hogy nem tudatom veletek az aktuális információkat, de sajnos ezzel vétenék a szabályok ellen. Szóval vegyétek úgy, hogy büntetésképpen most csak a száraz tényeket közlöm, ahelyett, hogy próbálnám oldani a feszültséget. Kezdjük is a halottakkal, hogy ígéretemnek eleget tegyek. Ezúttal négy nevet húzhattok le a listáról, két fiút és két lányt. Kezdjük a lányokkal: az ötös számú lány, Aoka Minami, valamint a 8-as számú, Kazeoka Mizuki. A két fiú delikvensünk pedig... nem szívesen, de a hármas számú fiú, Torano Tesshin, és a hatos számú, Higashi Nomiya.
Ja, hogy még a tiltott zónák is érdekelnek? Este héttől az F12-es, kilenctől az F13-as, végül tizenegytől a D09-es. Ezúttal ne okozzatok csalódást...

Midori nyögve egy fának dőlt. Tesshin… Lehetetlen… Hiszen az előbb még… Érezte, hogy lábai végképp elengedik. A földre csúszott. Halott... Meghalt. Tesshin… Zokogni kezdett. Nem érzett semmiféle szégyent, hogy Daisuke majd gyengének látja, semmit sem érzett magában a korábbi Midoriból. Szóval… vége… Vége mindennek… Hogy történhetett meg ez? Miért?! Tesshin nem halhat meg… Nem halhat meg csak így… Hiszen… Ügyes volt, és gyors… Mi történt? Nem hagyhatsz itt csak így! A kezébe temette az arcát. Képtelen volt érzékelni, mi történik körülötte. Hogy mit csinál Daisuke, vagy mik voltak a további nevek… A zónák… De számít ez már? Számít bármi is? Meghalni… Mit jelent? Megszűnt létezni? Ez… csak egy tévedés lehet… Nekünk még beszélnünk kell! Annyi mindenről! Bocsánatot kell kérnem, nekem… Tesshin! Ordítani akart fájdalmában, de csak halkan rázkódott a földön. Mért nem kereste meg előbb a fiút?! Mért nem ment utána azonnal?! Halt volna meg inkább ő… Vagy ölte volna meg tényleg Tesshin… Mért… mért kell ezt átélnie…?! Mért kellett kudarcot vallania?! Mikor a legfontosabb lett volna. Egyedül akkor, mikor nem valami buta kis játékot játszott, hanem számított is volna… Lassan felemelte a fejét és Daisukére nézett. Te is ezt érezted, mikor bemondták Himeno nevét? Hogy bírtad utána tovább folytatni, miért? Nem voltál mellette, nem védted meg, ahogy én sem Tesshint… nem… itt még többről van szó. Képtelen voltam megállítani… Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége… Tudtam, hogy… És úgy halt meg, hogy minden bizonnyal gyűlöli magát. És mindenki más is gonosz embernek hiszi. Pedig ez nem igaz! Nem igaz! Vajon… hányan tudják mit tett? Hány embert támadott meg? Vagy lehet, hogy… nem is él szemtanú? Akármennyire is kegyetlenül hangzott, annyira remélte ezt… Ha mást nem is tehetek, legalább a becsületét meg kell őriznem… Brámi áron… Vajon aki megölte bosszúból tette? Lehet, hogy többen támadtak rá, máskülönben hogyan…? Nem, nem téved. Tesshin jól harcol… t… Istenem! Lehetetlen, hogy meghalt! Kérlek, kérlek… Egész testében remegett. Átölelte a térdeit, hátha ezzel meg tudja állítani, de semmi sem változott. Tesshin, az én Tesshinem... az én drága-drága, egyetlen... mért... mért hagytál magamra?! Mért gyűlöltél? Miért...?! Mért voltál képtelen bízni bennem? Mit rontottam el, mért voltam képtelen meggyőzni téged, hogy én... kijuthattunk volna! De... azt mondtad nem akarsz... emlékszem... túl jól emlékszem... Miattam haltál meg... És már semmivel sem tehetem jóvá, nem csinálhatom vissza... Záporozó könnyei csak nem akartak elapadni.

- Hiroshi...chan...? - Hiroshi értetlenül nézett a nagyon is jókedvű Himenora. - Mi az, hogy Hiroshi-chan?! Basszus, nem vagyok meleg, vagy semmi ilyen!
- Persze-persze, tudjuk mi - vigyorgott sokatmondóan Ichiro. - Legalább valaki értékeli a tehetségem, ugye, Himeno? Pedig tényleg illik hozzád, elhiheted.
- Egy nagy szart! Mégis hogy nézek ki, mi? Szerinted ez vicces?!
- Őszintén? Igen, nagyon is! De kérlek, kedves Hiroshi, hogy is volt az a "ne káromkodjunk hölgyek jelenlétében"? Úgy látom, valaki kezdi elveszteni az önuralmát.
Hiroshi csak nehezen tudta megállni, hogy ne vakarja le az arcára kent színkavalkádot, de mégis sikerült megállnia. Ki kell bírnia... ki kell... muszáj... De akkor is! Ha valaki így meglátja! Már Himeno is teljesen kész van, bakker...
- Úgy utállak... - mondta. - Ugye tudod, hogy ezt nem fogom szó nélkül hagyni? Ha azt hiszed, hogy megúsztad, nagyon is tévedsz...

- Akihito, várj...! - nyúlt Ami a fiú keze után. - Nem akarom, hogy most is egyedül menj be... Szeretnék... szeretnék legalább melletted kitartani. Ha valaki van bent, akkor kettőnkkel kell szembenéznie. Én is ugyanúgy aggódok érted...

- Tényleg illik hozzád - bólogatott nagy lelkesen Himeno, igyekezve komoly fejet vágni, de ahogy lopva ránézett Ichirora nem állta meg, hogy elvigyorodjon. A hölgyek jelenlétés hülyeségre inkább szokása szerint nem reagált. Hölgy mi? Ehh... - Hogy is van ez a főnökösdi Hiro-chan, Ichiro előtt te voltál?

Akihito elmosolyodott.
- Olyan kis buta vagy... - mondta a lánynak, nem magyarázva miért gondolja ezt, s szelíden magához ölelte - Jól van... menjünk...
Szerencsére a rom üresnek tűnt. Mondjuk... elég veszélyesnek néz ki messziről. De innen... csak nem omlik ránk... Végül egy földszinti szoba maradványaiban húzódtak meg. A fiú leült a földre, s magához ölelte a lányt. Semmit sem csinálni csak így várni, hogy teljen az idő... lehetne ennél jobb? Időnként beszélgettek, érdektelen dolgokról, máskor csak csendben pihentek. Közben a fiúnak szerencsére lement a láza is. Úgy tűnt minden rendben van. Bármi is volt az, egy kis pihenéstől elmúlt. Pedig... rendesen megijesztette. Mi lehet az, ami olyan hirtelen, ahogy jön el is megy? Nem valami megfázás volt, az biztos... Az nem órák alatt... ehh, mindegy... A lényeg, hogy él... Talán csak a stressz...
A hatórás híreket némán hallgatták végig. Érezte, hogy Ami remegni kezd a karjaiban, s még szorosabban ölelte, hogy megnyugtassa. Csak egy új nevet hallottak, amiről még nem tudtak. Valahogy ijesztő volt, hogy ilyen arányban tehetnek az időszak halottairól... Tehetnek? Furcsa... Már mennyire együtt gondolkodik a lánnyal. Valahogy jó érzés volt. Mindent közösnek érezni...

Daisuke most látott embert először így megtörni. Belegondolt, hogy ennek részben ő az oka... hisz... megölte Tesshint, ő a felelős a haláláért... De a francba is, nem szórakozásból tette! Ezzel még nem szállt be a játékba, nem tervezte mások meggyilkolását...
És Midori... nem tudott kiigazodni rajta...! Hogyan tud sírni érte? Azok után, hogy Tesshin olyan nyilvánvalóan elárulta és rátámadt! Kis híján meg is ölte! És ennek ellenére, ennek ellenére... hogyan képes szeretni őt? Pont... pont mint Himeno... Mégis mi volt Tesshinben? Mi az, amit ő nem láthatott? Hogy lehet, hogy két lány is, akit kihasznált és megkínzott, még mindig szeretik? Vagyis szerették... És Midori megkínzott tekintete... a kép valószínűleg sokáig elkíséri majd.
Most meg mégis mit mondhatna? Nem állhat elé bocsánatot kérni azért, mert megbosszulta Himenot. Nem állhat elé azt mondva, én öltem meg azt a szemetet, akit szerettél. És azt sem mondhatja el, hogy ennek ellenére mégsem érez megkönnyebbülést. Nem érezte diadalnak, hogy végzett Himeno gyilkosával. Inkább... hagynia kellett volna magát megöletni... mert mihez fog most kezdeni? Himenot ezzel még nem hozta vissza, és előbb-utóbb úgyis meghalna a játékban. Mert ő nem győzhet úgy, hogy nem is kíván részt venni benne. És nem is akar nyertes lenni ilyen áron...

Hiro-chan, mi...? Ezért Ichiro még nagyon megszívja! Csak ki kell találni valami méltó bosszút! Basszus, ezt már sosem mossa le magáról!
- Mindig én vagyok a főnök - szegte fel büszkén a fejét, ami a festék miatt elég komolytalanra sikeredett. - Ichiro csak kapott két kegyelemórát, amiért nem aludt el. De most már bánom...

Ami újra és újra hallotta fejében hajdani barátnője nevét. "A nyolcas számú, Kazeoka Mizuki..." Istenem, tényleg meghalt, és most már mindenki tud róla. Mizuki... nem ezt érdemelted volna, egy ilyen kis hülyeség miatt...! Te biztos nem tetted volna ezt velem... biztos nem... és így csak még rosszabb...
Még mélyebbre fészkelte magát Akihito karjaiban, hátha így elmenekülhet a gondolatok elől. Mizuki, Minami, Nomiya... mégsem hagyták nyugodni. És az az átkozott méreg! Egy része még mindig a táskájában lapult a kis üvegcsében. Nem gondolta volna, hogy már az a pár csepp is mérgező... Hogyan lehetne mindezt elfelejteni? Hogyan...?

Midori még sosem érezte így magát, kavargott a gyomra, félő volt, hogy mindjárt kijön belőle az a kevés kenyér is, amit ma evett. Kezét a szája elé szorítva köhögni kezdett. A francba ez már tényleg túlzás... Mit fog gondolni Daisuke... de... annyira rosszul volt... szedd már össze magad! Remegve próbált feltámaszkodni, de a köhögőroham miatt visszabukott a földre. Jajj, ne már... Csak ezt ne... Csak ne sajnálja senki...

Ichiru a hosszú út után fáradtan ült le a földre. Szinte pont ekkor zengett fel Matsue híradója. Hallott egy nevet, aminek kivételesen örült is. Bármennyire is csúnya volt ez a gondolat... Igen, jó, hogy Tesshin halott. Megérdemelte az a szemét... Többször is rátámadt, és amit Sayurival művelt... Ez élvezte, ha kínozhat másokat... És még a saját csapattársát is elárulta! Ez pedig már végképp megbocsáthatatlan...
Gyorsan felírta a zónákat is, aztán felállt, h körül nézzen. Hosszabb időre akart itt megpihenni, meg kellett bizonyosodnia róla, hogy nincs senki a környéken.

Az út felfelé a toronyhoz még meredekebb és sziklásabb volt, mint amit a keleti hegyeknél tapasztalhattak. Ennél fogva sokkal fárasztóbb is volt. Tatsuya is érezte már magán a kialvatlanság nyomait, és belegondolt, hogy talán át kéne már kötözni a sebeit. Tényleg, nem csak rajta van kötés... végigfuttatta tekintetét a most már igencsak megnövekedett csapaton - milyen sokan lettek hirtelen a kezdeti kettes létszámhoz képest! - és észrevétlenül lesett a Yuuka mellett baktató Benawira. Már ránézésre is nyilvánvaló volt, hogy a fiú nála sokkalta rosszabbul bírja a sziklás terepet, mégsem szól érte - akkor neki sincs oka a panaszkodásra. Ha Benawi ilyen erős, ő sem hozhat szégyent a csapatra. És a többieknek sincs egy rossz szavuk sem, pedig már majdnem mindenki csatázott közülük. Szép kis társaság... csak legyen elég a kötszer mindenkire.
Mikor visszatért elkalandozott gondolataiból, észrevette, hogy valamiért mégis megtorpantak. Benawi elég csúnyán köhögött, és mikor elvette a kezét a szája elől, valami vöröset látott megcsillanni a kezén. Vér... vajon Yuuka is látta? Aggódó tekintete találkozott Harukáéval.
- Nem gondolod, hogy mégis...? - suttogta neki a lány.
- Haruka, inkább ne... - rázta meg kissé a fejét. - Elhiszem, hogy jót akartál azzal a hordágyas ötlettel, de hidd el, hogy Benawi nem engedné, hogy csak így cipeljük. Nem, én sem engedném, nem akarok külön bánásmódot.
- Pedig tényleg megcsináltam volna...
- Tudom... tudom... - az órájára nézett. Mindjárt hat... és hatkor... hatkor végre megszűnik szörnyű bizonytalanságuk, és megbizonyosodhatnak róla, hogy Midori él-e még. Nem tudta, hogy várja-e a hat órát...
Yuuka Tatsuyával ellentétben nem látta a Benawi torkából feltörő vért, de azért hangjában aggodalommal fordult a fiúhoz.
- Benawi... jól vagy? Ne álljunk meg esetleg pihenni...?

Himeno erre a mondatra hangosan elnevette magát.
- Ahhaaa... hát igen... tényleg... olyan... főnöktípusnak nézel ki... Na és visszanyerve hatalmad, ó nagy mester, most mi lesz? - nézett érdeklődve a fi... öh... Hiroshira...

- Miért érzek némi iróniát a hangodban? - vonta fel a szemöldökét Hiroshi. - Mindegy, inkább nem akarom tudni... Hogy mi lesz? Folytatjuk hosszú vándorlásunkat nyugatra, abban reménykedve, hogy egy esetleges összefutás esetén értelmes lényekre bukkanunk - az 'értelmes' szót direkt jól megnyomta, miközben Ichirora nézett. - Addig is próbálom kitalálni méltó bosszúmat.

Eizan már egy ideje a mező közepén lévő tölgy alatt húzta meg magát, hogy jobb ötlete nem révén ott várja meg a következő híradót. Eddig... elég lehangoló teljesítményt nyújtott. Bárhogy próbálkozott, egyszerűen nem jutott semmire. Ez nem jó, nagyon nem Eizanos... De várjunk csak, ez már Matsue hangja...
Elborzadva hallgatta újonnan megölt osztálytársai nevét. Négyen... négy újabb... De ebből hárman... úristen, ebből hárman a tornyos csapat tagjai voltak! Akaratlanul a táj fölé magasodó torony felé kapta a tekintetét. Mi a franc történhetett? Összefogtak volna ez ellen a három ellen? Nem, nem lehet... Vagy valaki rájuk rontott, és mielőtt lefegyverezték vagy bármi, hármójukkal már végzett is? Bassza meg! Ha ott marad akkor, talán megakadályozhatta volna! Hol van már, mikor Kuroshi gyilkosának nyomába eredt! A helyzet azóta sokkal jobban eldurvult. Meg kell tudnia, hogy legalább ott mi történt, hisz egész jó kis csapatnak tűnt. Legalább ennyire képesnek kell lennie...

Daisuke legszívesebben hátat fordított volna a lánynak és a fák közé vetette volna magát... de nem volt képes ilyen gyáva menekülésre. Meg... bármilyen furcsán viselkedik, nem hagyhatja csak így magára a lányt ezek után... megszólalni mégsem bír. Csak nézi, ahogy Midori ismét a földre rogy... Ha Himenon nem tudott segíteni... segítsen most Midorin? És ha egyedül akar most lenni?
- Sajnálom - találta meg végre a hangját. - Ha valamit tehetek érted... de hamarosan tovább kell indulnom...
Stílusos megfogalmazás... Próbálja a törődés látszatát kelteni - bár maga sem tudta megmondani, hogy akkor miért nem ment el szó nélkül -, holott mégis inkább a menekülés mellett döntene... menekülés mellett a szentély irányába... menekülés? Nem mintha ott oltalmat lelne. Ott, ahol Himeno vár rá...

- Nem, rendben vagyok - vágta rá gyorsan Benawi, s zsebre süllyesztve a kezét már indult is tovább. Nem nézett a lányra.
Kenta ezidáig szótlanul menetelt elöl. Ha megálltak valamiért, ő is megállt, de nem sétált vissza a csapathoz. Most is későn vette észre, hogy megtorpanttak, s pár méterrel Harukáék előtt várt, egy sziklát támasztva, aztán látva, hogy Benawi elindul, nem várta ki, hátha valaki rábeszélné őket pihenésre, ment tovább. Normál esetben, ő lett volna az, aki ragaszkodik a pihenőhöz, mint oly sokszor Tatsuya miatt, de most...
Natsuki aggódva figyelte Benawit. Már megint... Lehet, hogy ez a döntés... a hosszú út mellett... végzetes lesz a fiú számára? Az ajkába harapott. Csak nem! Nem lehet, hogy... De sajnos lehet. Nem számít, mit szeretnének, csak a puszta tények számítanak. Namival is szerette volna rendbehozni a dolgokat, de... ŐK már döntöttek. Az, hogy Natsuki nem akar harcolni ellene nem jelent semmit. Akkor meghal. Ennyi. Vagy megöli Namit. Nincs harmadik verzió.
- Hé, Natsu - a megszólított felkapta a fejét Kaori hangjára - Nami... - szóval ő is róla gondolkodik - Olyan furcsa ruha volt rajta... - Natsuki meglepetten nézett a lányra. Ez most... hogy jön ide? Hát kit érdekel, milyen ruha volt rajta... - Biztos vagyok benne, hogy neki nincs ilyen... kicsit bő volt rá... sose hordana olyan ruhát, ami nem pont... Érted...
- De... - nézett rá értetlenül Natsuki - Ez miért fontos?
- Nem tudom, csak... csak úgy feltűnt... és gondoltam megjegyzem...
Natsuki megrántotta a vállát. Ez most a legkevésbé sem érdekli. Felkapta a fejét, mikor meghalotta Matsue hangját. Kenta megtorpant elöl, így ő is megállt. Négy név hangzott el. Egyik se érdekelte túlzottan. Kenta képtelen volt elfojtani megkönnyebbül sóhaját. Azonnal megbánta, hiszen négy osztálytársa halott, de... Midori él! Bármennyire is rohadéknak érezte magát, boldog volt. Hála az Istennek... Nami hazudott... Jó lenne tudni mi történt, mert a sai tényleg nála volt, és tényleg úgy tűnt képes lenne ölni, tehát... Tatsuyáékra nézett. Bocsánatot kéne kérnie, igaz?

Ahogy Midori megpróbált megszólalni csak egy halk nyöszörgés jött ki a torkán. Megrázta fejét, úgy hogy loboktak apró copfjai. Próbált mélyeket lélegezni, s közben kitörölgette szeméből a könnyeket.
- Nem... Nem tudsz... Köszönöm... - tette hozzá azért - Menj csak...

- Értelmes - nézett vissza szúrós szemekkel a lány - Mintha én nem lennék az... Meg egyébként is... Perpillanat ez... elég... viccesen hat a szádból... - mondta lassan újra végigmustrálva a fiú arcát - Na jó, inkább nem bántalak, a... hajlamaid miatt. A tolerancia fontos dolog... És hát egy ilyen helyen... Ezek a dolgok kibuknak, én abszolút megértem... Szóval... Nem kell aggódnod Hiroshi.

Tatsuya és Haruka megkönnyebbülten néztek össze a híradó végeztével.
- Négyen meghaltak... - mondta halkan Haruka. - És köztük Tesshin is...
- De nincs köztük Midori. Látod, nem vagy felelős semmiért.
- Nem, nincs köztük... de itt sincs. Bár, ha igazodik a kis tervéhez, akkor talán meg is értem...
"Hacsak nem haldoklik még most is valahol, miután jól helybenhagyták... - tette hozzá gondolatban - nem, amíg nem látom, hogy él, addig nem tudok megnyugodni... És Tesshin... vele vajon találkoztál még előtte, ahogy akartad? És most valahol te is hallgatod, hogy meghalt... tarts ki, Midori..."

A hegyről leérve Nobuék átvágtak az erdő felé. Újabb hat óra telt el. És ezúttal egy név sem kötődik hozzájuk. Na nem mintha számítana... Ez nem verseny... Legalábbis nem úgy... Négy olyan név hangzott el, akiken egyáltalán nem lepődött meg. Egyikükről sem tudta elképzelni, hogy képes lenne akárcsak megvédeni magát... Megérdemelték.

Daisuke ismét habozott. Ha most elmondaná neki, merre találhatja meg Tesshint... nem, nem kéne úgy látnia... inkább hallgat róla.
- Ha biztos jól leszel... megértem... Csak... ... vigyázz magadra...
Válaszra sem várva tűnt el újra az erdőben. Nem tudta tovább nézni a lány szenvedését... már megint önző volt! Vajon Himenonak is ez volt vele a baja...? De ahogy azt mondta "vigyázz magadra"... már azzal is nagyban túllépett magán... Ennyire megrázta volna? Nem, össze kell szednie magát, hogy eljuthasson a szentélybe, bármennyire is fáj majd, amit ott találni fog....

- Tesshin? - törte meg végre hosszú hallgatását Kenta, mért emelte ki ezt a nevet Haruka? - Ő...? Áh Midori padtársa volt, ugye? - nem nagyon ismerte a fiút, szürke, érdektelen alak volt. Ő legalábbis nem figyelt fel rá eddig. Hát, már ezután se fog... Bár Midori szinte mindenkivel jóban volt. Biztos valamilyen szinten mindenkinek a halála megrázza... Korábban őt is, de... kezd immunisssá válni. Ahhoz képest, hogy mindenkit meg akart menteni... Most kit akar? Midorit... Tatsuyát és Harukát... De még az itt jelenlevők sem érdeklik mind... Ha páran meghalnak, hát... ez van... Benawi elég ramaty állapotban van. A barátja volt... nem talán még mindig az Ichiruvel egyetemben, de... Mióta ennyire érzéketlen? Mintha csak Midori számítana, dehát... Mért ennyire fontos neki ez a lány? A játék előtt nem volt az... Egyáltalán nem... Nem is sok mindent tudott róla... Akkor mi a fenétől?
- Mi a terve voltaképpen? - fordult a lány felé. Nehezére esett nyugalmat erőltetnie magára. Még mindig haragudott Harukára, s ez a fogalmazásmód most valahogy újra felbőszítette. Ráadásul még mindig aggódott - Mikor jön majd vissza hozzánk? Remélem nem akar éjszaka is egyedül császkálni... Most már lassan mindenki gyilkos az életbenmaradottak közül...
Natsuki az ajkába harapott. Valóban. Itt köztük... Ő már ölt... Ha úgy vesszük Benawi és Yuuka is. Csak Kaori nem. Kentáék? Őket nem tudta. De ha így fogalmaz, akkor...

Midori keserűen felnevetett.
- Persze, egészen biztosan jól leszek... - mondta félhangosan. Hogyan tovább most? Mit kéne... mit kéne tennie? Tesshint már nem mentheti meg... van innentől értelme bárminek is? Önmagát mentenie van értelme? Vagy van még valaki, akit meg akar védeni?
Lassan feltápászkodott. Érezte, hogy újra elerednek a könnyei. A zsebébe túrt, hogy zsepit keressen, de egy egész más akadt a kezébe. A toronyban várunk... Várunk... Az ajkába harapott. Valakik várnak rá. Számítanak rá... És szükségük van rá, nem igaz? Ő maga mondta, ő a legalkalmasabb arra, hogy majd a végén összeszedje az embereket. És most már... nincs félnivalója, hogy esetleg valaki megöli, míg egyedül kószál... Akkor... Irány a torony...
A tudat, hogy végre újra van célja vitte előre.

"Furcsa... ennyire nem tűnt fel neki, hogy Midori jóban volt Tesshinnel?" - gondolta Haruka Kenta arcát fürkészve.. Mindegy, most jobb nem fejtegetni. Majd Midori elmondja, ha akarja. És ha visszajött...
Midori végül is nem mondta neki, hogy hallgasson a tervéről, ez csak afféle néma egyezség volt közöttük... de most már talán ideje tudniuk róla, akkor... akkor talán Kenta is kicsit megnyugszik... bár ezek után már ebben sem volt biztos. Elég, ha csak a lényeget tudják, nem feltétlenül kell fejtegetnie.
- Midori... össze akarja szedni az embereket. Fel akarja deríteni, hogy ki csatlakozhat még hozzánk. De hogy mikor jön...? Nem tudom, talán mikor mindenkivel beszélt...
"Csak tényleg gyere vissza, Midori."
- Mindenkivel beszélt? Akkor... akkor biztos így futott bele Namiékba. Róluk is meg akart bizonyosodni... - fejtegette Tatsuya. - És ezek után nem csodálom, hogy nem találta kedvező társaságnak az övéket...

- Basszus, én nem...! - kezdett kifakadni Hiroshi, de végül csak egy sóhajtással zárta le. - Na jó, feladom... Nézzetek, aminek akartok, nem érdekel. De ha más meglát így... Ichiro, esküszöm, hogy kicsinállak! Különben is, olyan régen nem pihentél, menj aludni!
- Mi van? - meredt rá Ichiro. - Egész eddig azért baszogattál, hogy ne aludjak be állandóan, erre meg most elküldenél lefeküdni? Remélem, nem arra céloztál, hogy veled...
- A francba is, nem vagyok meleg! Ha még magamat festettem volna ki, azt mondom, hogy jó, van alapja, de így...!
- Olyan jó érzés - vigyorgott Ichiro. - Eddig oly kevésszer lehettem tanúja annak, hogy elveszted az önuralmad.
- Elegem van... - Hiroshi tüntetőleg hátat fordított társainak. - Jöttök, vagy sem, én megyek tovább.

Még négy halott... akkor 26-an maradtak. 16 halott és egyik sem származik az ő kezétől. De legalább ennyivel kevesebben van, csak a túlélési esélyei nőnek. És közülük... közülük végül egyikük neve sem hangzott el. Ezek szerint megúszták a fenti találkozót, bárkik is vártak rájuk... vagy pont ők felelősek pár hulláért. Bár Harukának nincs fegyvere, hisz oly nagylelkűen neki ajándékozta.
De nicsak! Ott lent meg kik szenvednek? Látszott, hogy megálltak, amíg meghallgatták a helyzetjelentést, de eléggé úgy tűnt, hogy felfelé igyekeznek. Felfelé, ezen a meredek hegyoldalon? Nem túl értelmes döntés. Lefelé még egy dolog, bár az sem veszélytelen, de felfelé... marhák. És ráadásul két lány. Megfontolandó... roppant megfontolandó.

Kenta hallgatott. Igen, végülis Midori már említette, hogy ő majd segít, de... Máris? Hiszen még nem is tudják, működik-e a terve. Ilyen feltétel nélkül bízik benne? És a többiekben is, hogy mindenkit megkeres? Midori... túl naív vagy... Gyere vissza kérlek!
- Na jó... Induljunk tovább. Most már nagyon ideje megtudni ér-e egyáltalán valamit a nagy ötletem... - Elég kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy... Főleg most már, hogy ennyi ember fektette bele az utolsó reményét. Mi történne, ha kiderülne, hogy? Nem csodálna, ha ezek után kicsinálnák...
Benawi erőt vett magán, és Kenta szavaira rögtön el is indult. Ne érezze úgy senki, hogy miatta nem haladnak... És... ha azért hal meg valaki, mert Kentáék nem kezdhetnek bele idejében... mibe is? Mindegy. Nemsokára kiderül. Céljuk, a torony - most már majdnem biztos az volt, bár egy szót se mondtak róla - már jóllátható volt innen.

Himeno megrántotta a vállát és követte a fiút. Tényleg könnyű kihozni a sodrából. Magában elégedetten mosolygott. Sőt egy gyors elismerő pillantást Ichirora is vetett. Ez jó móka Nem gondolta volna, hogy ilyen kellemesen fogja érezni magát a fiúkkal... Már egy cseppet sem feszélyezte a géppuska.

Sasame a tó partján sétálva léptekre, és bozótzörgésre lett figyelmes. Vannak itt! Gondolta, el kéne bújni, de mielőtt bármit tehetett volna három alak tűnt elő az előtte elterülő növényrengetegből...

Kedvenc párosunk egészen a sziget keleti széléig kisétált. Nami vágyakozón nézett a hullámok felé.
- Tarthatunk egy kis sziesztát, ha gondolod - mondta a fiú követve a tekintetét.
- Hm? Mire gondolsz? - kérdezett vissza a lány. A fiú csak a víz felé intett a fejével. Nami bizonytalanul ingatta a fejét. Olyan jó lenne, de... ez nonszensz...
- Ugyan már, nem rohanunk sehova...
Nami nagyot sóhajtott és elindult a fák közül ki a sziklákhoz. Ezen a részen köves volt a tengerpart, sima hullámok által lecsiszolt kövek. Ledobta a táskáját egy sziklához, még a víznél feljebb. Nemsokára lemegy a nap, de most még kellemesnek érezte a levegőt. Elvégre rohamosan közeledik a nyár. A víz még bizonyára kicsit hűvös, de nem annyira durva... Nem volt érzékeny az ilyesmire. Felhajtotta a nadrágja szárát és belegázolt a vízbe. Hátranézett, Nobu is lerakta a cuccait, de nem követte.
- Mi az, te kinn megvársz?
- Össze akarod vizezni a ruhád? - kérdezte szemöldökráncolva a fiú.
- Heee...? Vigyázok rá...
A fiú ledobta az ingét.
- De én nem...
Na várjunk csak egy kicsit... Nobu ugye... nem akarsz... Fülig pirulva nézte, ahogy a fiú elkezdi levenni fekete egyennadrágját. Na neeee... Szemérmesen elfodult a víz felé... Ezt nem gondolhatja komolyan...

Az elöl haladó Hiroshi még mindig ideges volt. Ez nem lehet... hogy lehet, hogy Ichironak sikerült kifogni rajta?! De legalább közeledik az éjszaka, akkor legalább még ennyire sem lesz látható. Továbbra is a bosszút fontolgatva tört előre a sűrű növények között, és most már végre tényleg a végére értek... ahol valaki már várta őket. Basszus! Meglepő gyorsan tudatosult benne, hogy akár ártó szándékú illető is lehet, úgyhogy a biztonság kedvéért előreszegezte a puskát. Így meglepni őket, a francba is! Hirtelen még arról is megfeledkezett, hogy hogy néz ki jelenleg az arca.
Nem sokkal mögötte bukkant föl Himeno és Ichiro is. Utóbbinak kicsit lassan esett le, mi is a helyzet, így késve kapott a gépfegyver után, de egyenlőre még nem tette a ravaszra az ujját. Hiszen ez... Sasame? Hűű, bakker... alig fél napja fogta rá a gépfegyvert a srácra, erre megint elé toppan. Na, szép, mondhatom. Már csak meg kéne bizonyosodni róla, mit akar. Bár támadni csak nem fog két lőfegyver ellen...

Sasame ijedten nézett a két rászegeződő fegyverre. Oké... A lány mivel rukkol elő? Himeno arcáról azonnal lefagyott a mosoly felmérve a helyzet komolyságát. Felesleges lett volna fegyvert rántania, a két fiú elég hatásos volt így is, de... vajon Sasame tényleg rosszat akar? Bár így belegondolva... Rá is fegyvert fogtak a fiúk, mikor megjelent. Ez még nem jelenti azt, hogy meg akarják ölni.
A fiú felfogva, hogy még él kicsit jobban szemrevételezte a helyzetet. Hiroshi arcára nézve megdöbbent kifejezés ült az arcára, de megjegyzést tenni, vagy kérdezni inkább nem is mert. Ichiro pedig... a francba, ez már nem az első eset... Múltkor is alig élte túl... Akkor most...? Tényleg itt a vége? Mire ő előkapná Minami revolverét... Ez itt nem a vadnyugat...

- Sasame. Remélem, nem rossz szándékkal jöttél - Hiroshi komoly hangja furcsa ellentétben állt az arcát borító festékek vidám hangulatával. Mintha.... mintha tényleg egy transzfesztita mondaná... bár ebből ő vajmi keveset érzékelt jelenleg.
Ichiro hirtelen nem tudta, hogy Sasame döbbent arckifejezése Hiroshinak szól, vagy a rá meredő fegyverekre. Valószínűleg neki is deja vu-je támadhatott, ezért árnyalatnyival lejjebb engedte a gépfegyvert, hogy kevésbé nyújtson fenyegető látványt.

Nami hallotta, hogy a fiú közeledik, s tüntetőleg a tenger felé nézett. Hallotta, ahogy a fiú a vízbe lép, s következő pillanatban már átölelte a derekát.
- Fázni fogsz, nem lesz mibe visszaöltöznöd... - mondta neki halkan, nyugodt hangon.
Ehh, mintha mi sem lenne természetesebb, hogy fehérneműben lubickoljanak... Jézus... Hófehér melltartó van rajtam... Azaz kb. semmi, ha mi most... Nami megrezzent, ahogy a fiú a felsője alá nyúlt. Most... most komolyan... vetkőztet... Meg sem bírt mozdulni a döbbenettől. Annyira nem számított ilyesmire, pedig... már igazán kiismerhetné a fiút...
- Várjál már... - mondta neki gyorsan - Ezt talán mégse kéne... Ah... - ijedten konstatálta, hogy ez az utóbbi hang, a fiú érintése miatt nem éppen olyanra sikerült, ahogy szerette volna - Nobu...
- Ugyan már! - mosolygott a fiú, ahogy óvatosan lehúzta a lányról a felsőt, s kidobta a partra - Úszkáljunk egy kicsit, jó móka lesz! Szereted a vizet vagy nem? Nem rég azt mondtad...
Nami az ajkába harapott. A fiú a lány nyakához emelte a száját, s közben a nadrágtól is igyekezett megszabadítani őt. Ejj, de gyakorlott valaki... Ő meg úgy pirul, mint egy kis szende szűzlány... Bár... ebben semmi meglepő nincs... Persze mint ötösfogattag, vagányabbnak kéne lennie, de ez... Beleborzongott a fiú érintéseibe, s kitépte magát a karjai közül.
- Majd inkább én, jó?! - mondta idegesen, s gyorsan a vízre kapta a tekintetét. A fiú megrántotta a vállát.
- Addig én beúszok... majd gyere...
Most... megsértődött? Jajj, ne már... Nobu én nem úgy értettem, csak... A francba! Gyorsan ledobta a nadrágot, s a fiú után sietett. Felszisszent, ahogy a sós víz a sebeihez ért. A fiú hátranézett a hangra.
- Nem vészes - vágta rá gyorsan a lány, s igyekezett nem a fiú szemébe nézni. Ne gondolj rá, h fehérneműben vagy, ne gondolj rá! Nobu megint elmosolyodott, s visszasétált a lányhoz.
- Ha rosszulesik, tényleg hagyjuk...
- Ugyan, fájt már jobban is... És... tényleg jó lesz kicsit úszni... Elvégre... nem lesz máskor alkalmunk együtt fürdőzni...
Hagyta, hogy Nobu megfogja a kezét, s szelíden húzza befelé. A fiúnak tényleg igaza volt, nyakig elmerülni a vízben, aztán, csak hagyni, hogy sodorjanak az enyhe hullámok. Mámorító volt. A nyakörvre tette a kezét. Biztos jól bírja a sós vizet, nem? Ha csak ennyitől tönkremenne... biztos nem olyan hülyék... Erről más valami is eszébe jutott. A tenger ugyan nem tiltott zóna, de ha szökni próbálnak... A hajókról lelövik őket. De ha csak itt a partközelben vannak, akkor nem bántják őket, ugye? Olyan buta halál lenne... ÉS egy harmadik gondolat... Mi van ha Nobu...? Nem a szórakozás miatt csinálja ezt, hanem... mi van, ha valami terve van? Átvágni Matsuééket, elhitetni, hogy csak játszanak, miközben... Lehet, hogy itt tud valamit csinálni ezzel a szarral? De... kiúszni akkor is esélytelen... Túl messze van a part, és nyakörv ide vagy oda... A hajókról még le tudnak lőni...
A fiú melléúszott, s újra átölelte. Nami közelebb hajolt az arcához, s Nobu egyből tudta mire vágyik, hosszan megcsókolta. Az egészben... nem is maga a csók volt a legborzongatóbb, vagy a hűsös víz, hanem ahogy összesimult a testük, gyakorlatilag ruhátlanul és... a fiú folyamatosan cirógatta... mindenhol... Jó ég... Érezte, hogy megint lángvörös az arca. De... akármennyire is zavarbaejtő volt, annyira élvezte.

- Nem sok választásom van ilyen fegyverek ellen, igaz? - nyögte a fiú. Himenonak nagyonis ismerős volt ez az érzés. Mért szivatják már, hát nem nyilvánvaló, h semmit se tud tenni? Ha mégis fegyverért nyúl, egyből lepuffantják. Vajon meddig fogank még így állni?

Shinji és Sayuri a susnyásban ücsörögtek, mikor elhangzottak a 6-órási hírek. A lányon látszott, hogy pihenésre van szüksége. Kifejezéstelen arccal hallgatta a neveket, de ahogy elhalt a tanárnő hangja megszólalt.
- Tesshin... kicsit... Megkönnyebültem. Rohadt egy alak volt. Sunyi, alatommos, erkölcstelen... szemétláda... Nem tudom sajnálni... Azok után, hogy...
- Meg tudom érteni - felelte a fiú megnyugtatóan.
- Minamiék meg... nem figyeltem igazán, de ők mind ott voltak a toronynál, ugye? Mi történhetett?
Shinji felsóhajtott.
- Te még maradtál ott ugye? Tényleg, mért jöttél el? Jó csapatnak tűnt...
- Annak tűnt, de... Nem volt az. Valamelyikük áruló volt. Mire felmentem a tetőre mindhárom halott volt. És ebben a legrémisztőbb, hogy... Mizukit nem láttam előtte, de... Nomiya és Minami... Még alig pár perce beszélgettünk, a következő pillanaban pedig...
Sayuri látta, hogy a fiú lassan elsápad.
- Mi történt? - kérdezte óvatosan.
- Mizukit állítólag megmérgezték... Nem tudom... Én csak rengeteg vért láttam... Már azt se tudtam kiét... Minami meg Nomiya pedig kicsinálták egymást... Azt hiszem Minami megijedt, hogy talán Nomiya tette és lelőtte. De a részletek itt is ködbevésznek, mert már halottak voltak, mire én felértem. És az egész csapat. Nos érthető, de annyira megváltozott egy perc alatt. Sokkoló volt azt a gyanakvást látni minden arcon... Akik az előbb még feltétlen bizalommal voltak, ha felénk nem is, de egymás iránt... - Megrázta a fejét. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet.

Ichiro ezúttal szinte rögtön leengedte a fegyvert, de Hiroshi mozdulata furcsán lassúnak tűnt.
- Ne izélj már... - szólt rá Ichiro, mire a puska csöve végre a földre szegeződött.
- Nem izélek, de meghalni sem áll még szándékomban, bármilyen meglepő. Bocs Sasame, de... mióta sorozatban hallom az újabb és újabb neveket, valahogy már nem olyan egyszerű nyugodtnak maradni.

Sasamét meglepte, hogy pont Ichiro eresztette le előbb a fegyvert, sőt magán a tényen is, h leeresztette egyáltalán...
- Akkor én most... Megyek tovább... Amerről ti jöttetek... - bátortalanul indult el feléjük. Muszáj elhaladni mellettük... Francba... Ugye nem fogják meggondolni magukat? Lehet, hogy hátat kéne fordítania és futni...