5. - Lelkek próbája

Akihito óvatosan odébbtolta a lányt és felült.
- Igazad van... Menjünk... A romnál mégiscsak biztonságosabb... Pihenni is...
Lassan állt fel, úgy tűnt elbírják a lábai. Nem látszódhat gyengének, férfi létére... A lány felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.

Gáz, gáz, gáz! Ilyen hülye helyre hogy lehet építkezni?! Ha ereszkedés közben kiszakad a frissen varrt gatyája, ő, ő... nem áll jót magáért!
Efféle gondolatok keringtek Kazushige fejében, mire nagy erőfeszítések árán sikerült megközelítenie a sziklák közé épült házat. Első útja rögtön a ház melletti kúthoz vezetett, hogy alapos kiöblegetés után megtölthesse üvegeit. Jólesően kortyolta a hűvös folyadékot, mikor eszébe jutott, hogy mi van, ha nincs egyedül? Nem kéne azzal játszania, hogy mikor veszi észre valaki és nyírja ki! Óvatosabbnak kell lennie most már így egyedül a terepen, már nincs, aki fedezze. Ki kéne derítenie, hogy van-e itt valaki rajta kívül...

Tesshin sietve indult meg Midori után. Nem tévesztheti szem elől... Illetve ez már megtörtént, de... Remélte a lánynak nem sikerül eltűnnie az erődben. Futva indult meg a nylít terepen. Jobb minél gyorsabban átkelni itt. Minden szempontból.

Ahogy kinyíltak a szemei, Hayate már szinte teljesen éber is volt. Legalább az is előnyére vált most, hogy nincs szüksége annyi alvásra. De mennyi lehet az idő? Most ezért kapcsoljon lámpát? Majd kiderül, 6 még biztos nem múlt el, Matsue hangjára felkelt volna. Na mindegy, az idő ráér, a szomja viszont nem. Maga elé húzta a párnaként használt táskáját - kicsit kemény volt, de még mindig jobb, mint a sima barlangi talaj -, és kitapogatta benne az egyik vizesüveget. Hatalmas kortyot nyelt le belőle, majd mielőbb egy újabbat küldött volna utána, megtorpant. Hmm... nem pont ő állapította meg, hogy Mizukit valószínűleg megmérgezték? Hát de... és nagy az esélye, hogy pont a vizét... Várt egy pár pillanatot, de nem történt semmi. Semmi? Vállat rántott. Végülis annyira nem hiányzik, hogy történjen valami. Úgy tűnik, a vize nem mérgezett, remek! Még egyet kortyolt belőle majd visszatekerte a palack tetejét. Ha pedig téved... legalább nem szomjasan és kialvatlanul hal majd meg, és itt a sötétben legalább senki sem látja majd, mit szenved. Türelmetlenül kopogott ujjaival a földön. Na, mi lesz már? Volt benne méreg, vagy sem? Ez de idegesítő...

Shouri már indult volna tovább, mikor ezúttal a nyílt terepen átvágó Tesshint vette észre. Nocsak... még jó,hogy nem indult a lány után! Ezek ketten úgyis jóban voltak, ha jól tudja, és kettő az egy ellen ilyen sebekkel nem lett volna tanácsos. Most pláne nem megy arrafelé, de... menjen vissza a hegyre? Még úgysem jött le teljesen. Igen, akkor marad a hegyen, a sziklák közt úgyis egyszerűbb elrejtőzni. De azért mégsem ücsörög majd egy helyben...

Shinji balsejtelme beigazolódott. Mielőtt megmozdulhatott volna, újabb kés állt bele, s amíg megközelítette a fiút még egy. Nem halhat meg így... Ha harc hát... legyen. Sajnálom Ichiru... tényleg... A harmadik kés már nem tudott komolyabb sérülést okozni, túl közel került ellenfeléhez, s nem tudott begyorsulni. Shinji pengéi azonban nem hibáztak. Ichiru hátrált, ám a másik fiú követte. Az elhajította utolsó kését is mielőtt újra az oldalán érezte végigfutni az egyik katart. Nem sokat gondolkozott újból előkapta saját kését, s jó mélyen ellenfelébe szúrta. Az felnyögött a fájdalomtól. Jól van... Helyes... Kitépett belőle egy kés, "véletlenül" újabb károkat, s még több fádalmat okozva, s hátraugrott. Ám mielőtt elhajíthatta volna Sayuri megtorpanásra késztette.
- Állj! Elég legyen már! - kiabálta, s védőn Shinji elé állt - Ne öljétek meg egymást! Két hülye barom! Basszus... Tényleg képesek lennétek egy gyerekes vita miatt?!
- Menj innen, még megsérülsz... - próbálta Shinji óvatosan eltolni a lányt, de az nem hagyta magát.
- Ne védd őt, Sayuri! - morrant rá Ichiru. A lány csak a fejét rázta.
- Megmentette az életem a toronynál! Ahogy te is az előbb... Tévedsz Ichiru, tényleg... Shinji nem olyan, mint gondolod...
Ichiru mérgesen markolta a kést.
- Ha leállok, ő öl meg engem...
- Nem teszem - vágta rá Shinji - Nem akarok gyilkolni. Ha nem muszáj. És... nem muszáj...
- Hogy ne lenne az?! - csattant fel Ichiru - Kivéve persze, ha meg akarsz dögölni...
- Nem akarok - mosolyodott el Shinji - De van pár okosabb ember is nálad az osztályban, hál égnek... S bízom bennük, hogy kitalálnak valami megoldást...
- Meg anyádat... Én se vagyok hülyegyerek! De ez túl jól meg van tervezve... Nem tűnt még fel ez az öv a nyakunkon, bazd meg! Bármikor felrobbanthatnak, hát nem érted?!
- Gyáva vagy... - felelte Shinji, s bizonyára folytatta volna, ha Sayuri felé fordulva belé nem fojtja a szót.
- Te meg ne hergeld tovább, jól van?! Két ilyen hülyét, komolyan...
Ichiru felvonta a szemöldökét. És hallgatott. Mit kéne tennie mégis? Valahol igaza van a lánynak, de... Shinjiben megbízni... Nem akart gyilkossá válni, de...
Shinji kilépett a lány mögül, mire az ijedten nézett rá, de a fiú odébbtolta, mikor újra fedezni akarta.
- Elég... Ha Ichiru tényleg meg akar ölni, nem fogod megállítani. Te is ostoba vagy, ha ebbe bele akarsz keveredni...
Szép sorban elkezdte kiszedegetni magából a fegyverarzenált... Látszott az arcán, hogy fájdalmas lehet, de egy hangot sem hallatott. Ichiru elé dobálta őket egy szép kis kupacba.
- Nem kellenek a fegyvereid - mondta fintorogva. Ichiru kételkedve nézett rá. Valami trükk? Lassan lehajolt, s szemét a fiún tartva rakosgatta el őket.
- Jól van - felelte feleegyenesdve - Az biztos, hogy én nem maradok ennek a közelében - bökött Shinji felé - És nem vállalom a felelősséget. Ha egyszer csak hátbatámad... Én szóltam...
- Nem fog - mondta magabiztosan Sayuri, ám belül ő maga is kételkedett. Remélte jól titkolja.
Ichiru csak dühösen megrántotta a fejét, s egy gyors hello-val búcsúzva szinte rögtön el is tűnt a fák közt.
A lány bizonytalanul nézett fel Shinjire. Most... mi lesz?
- Mit tervezel? - kérdezte Shinji - Bánnád, ha... egy ideig együtt maradnánk? Ketten könnyebben megvédjük magunk, és... azt hiszem tudok valakiket, akik segítségével kijuthatunk innen. A szigetről. Szeretném, ha te is túlélnéd!
Sayuri meglepetten nézett rá. Szeretné? De... miért?
- Megmenekülhetne több ember is? - kérdezte. Shinji bólintott.
- Nem tudom pontosan mi ... - nem akart túl konkrét lenni, biztos, ami biztos - a barátaim terve, de... Nem zárnának ki belőle senkit.
- Nekem is vannak, akiket biztonságban szeretnék tudni - mondta halkan - Nem is annyira magamat, inkább... Yuukát...
Shinji megértően bólintott.
- Utánanézünk előbb hogy halad a terv, és tudunk-e segíteni, ez így rendben?
Sayuri bólintott.
- Oké... De először is... Rendben vagy?
Megint bólintott.
- Megsebesültél...
Na igen a csuklójából még mindig kiállt a... félig beletört tüske... Ezt kiszedni basszus...
- Ráér, te viszont... csúnyán vérzel...
- Húzódjunk be a fák közé - tanácsolta a fiú - Van nálam pár dolog, el tudjuk látni a sebeket.

Midori a tisztástól északra haladt a fák sűrűjében. Állapotához képest félelmetes tempót diktálva. Fájt mindene, fáradt volt. Le akart ülni egy kicsit pihenni, hogy utána rohanhasson tovább, de... Akkor talán nem fog bírni felállni... Ha megáll, talán... Csak tovább... gyerünk...

Tatsuya hallgatagon ment Kenta után, oldalán Harukával. Bár ő nem mutatta ki olyan nyíltan, inkább csak a meglepettségét Benawi és Yuuka láttán, azért benne is bujkált némi irigység a párost figyelve. Irigyelte, ahogy egymásra néztek, ahogy egymás kezét fogták, már csak magát a tényt is, hogy az a kettő, akik azelőtt alig ismerték egymást, most ilyen szépen összejöttek. Ő pedig… mióta is ismeri Harukát? Megvan már jó pár éve, kicsivel még Shouri előtt. És ő mégsem volt képes ez alatt az idő alatt bevallani sem magának, sem a lánynak, mit érez, és Shouri felbukkanásával igyekezett ezt csak még jobban elfojtani magában. Méghogy ő és Haruka? Hehh, nevetséges… és mégis... olyan jó lenne…
Feltűnésmentesen a lányra pillantott. Egy kérdés már nagyon régóta ott motoszkált a fejében, és elgondolkodott rajta, hogy vajon feltegye-e. Nem, nincs elég bátorsága hozzá, és különben is, nem biztos, hogy akarja, hogy Kenta is hallja… tiszta hülyének nézné…Talán lesz majd alkalom, és talán a bátorságát is sikerülhet összeszednie hozzá. De addig is… addig mit is mondhatna? Hogy bár tudja, hogy nem sokra számíthat, mégis remél, és már csak annak is örül, hogy Haruka itt van mellette, nem pedig Shourival? Hmpfff, persze… majd pont olyan lesz, hogy ilyenekről beszélget út közben.
- Mit nézel?
Tatsuya végre magához tért és Haruka kérdő tekintetével találta szemben magát.
- Én? Ömmm… semmit, semmi különöset. Csak elgondolkodtam…
- Igen…? – vonta fel a szemöldökét a lány.
- Igen… - na, most milyen kifogást mondjon? – Arról, hogy te még nem is tudod, mi lesz a következő úticélunk.
Puff, roppant fantáziadús… de legalább elég hihetőnek tűnik. Igen, talán el is hiszi majd

Kenta csak csendben haladt tovább, látszólag nem fordított sok figyelmet a másik kettőre. Azért akaratlanul is meghallotta a beszélgetést, de nem szólt közbe. Ha Tatsuya akarja, elmondja, ha nem, nem. Neki aztán mindegy. Ehh... Midori vajon hova rohant? ... Már megint... Hol járnak a gondolatai, ez őrület...

/Itt vagy még? Írsz Yuukával?/

- Fumi... - bökte meg óvatosan asztalra borulva alvó barátnője vállát Chino. - Fumi, ébredj...
Sokadszori felszólításra a lány végre kinyitotta szemeit és álmosan nézett a másikra. Látszott rajta, hogy még nem tért teljesen magához, kicsit mintha még máshol járt volna.
- Hmmm....?
- Fumi, tudom, hogy fáradt vagy... de most nem aludhatsz el, itt nem. Túl feltűnő lenne ez a ház, bárki bejöhet. Bármilyen kényelmes ötletnek tűnt nemrég, most mégis inkább azt mondom, menjünk. Nem kell átmásznunk a sziget másik felére, elég csak kicsit arrébb menni, valami kevésbé nyilvánvaló helyre. Láttad, hogy Akihito is hogy ránk talált a tónál egy hasonló házban. Szóval gyere, menjünk innen...
Miközben beszélt, látta, hogy Fumi egyre jobban ráébred, hol is van, és arca ismét sápadttá lesz. Tehát nem csak álmodta... tényleg itt vannak ezen a szigeten, és meg kell ölniük egymást. Chinonak igaza van, most már belátja.
- Rendben... - bólintott erőtlenül. - Menjünk innen. Bárhova, ahol kicsit tovább pihenhetek... bocsáss meg, de elég rosszul bírom...
- Lefogadom, hogy egy jó kis sportkocsi felvidítana - mosolyodott el halványan Chino.
- Hehh, az biztos... de mivel nem hiszem, hogy ilyeneket rejtegetsz a zsebedben, ezért ezt most buktad. Kénytelen leszel tovább elviselni a letargiámat.
Bár próbálták kissé oldani a feszültséget, mindketten érezték, hogy egyikük sem állt még teljesen helyre. Persze ez várható volt a történtek után, a kérdés, hogy mikor nyerik vissza régi énüket. Talán már sosem...

/igen, még vele egyet, de utána megyek, eléggé eszi itt a netem ^^" előre is jó éjt - hehh, tök viccesen fúj kint a szél, idáig hallom XD/

/nálunk is hangosan fúj O___O/

Pár pillanattal ezelőtt Yuuka szíve még vadul dobogott, hagyva, hogy Benawi magához húzza, és a rátörő furcsa félelemmel várva a folytatást. Kipirult arccal figyelte a fiút, csak sejtve a következő lépést, mikor a varázs amilyen hirtelen jött, úgy foszlott semmivé. Kaori hangjára a páros riadtan rebbent szét. Yuuka egyszerre érzett csalódást és különös megkönnyebbülést emiatt. Milyen érdekes is ez a szerelem… az ember maga sem tudja, mit is szeretne… egyszerre vágyott Benawi közelségére és félt az azzal járó következményektől, ha közelebb kerülnének egymáshoz. A várakozás még mindig ott lappangott benne, nem tudta félretenni zavarba ejtő gondolatait. Ha Kaori nem szólt volna közbe… de tényleg el akar menni? Ha valami történne vele, Natsuki valószínűleg kikészülne… pont, mint ő, ha meghallaná Sayuri nevét… És ők? Továbbra is itt akarnak ülni a hegytetőn? Bár Benawi számára fontos a pihenés, de… ez a hely azért mégiscsak fel van tüntetve a térképen, és az utóbbi egy-két órában milyen népszerű lett. Először ők jöttek ide, majd Kaori és Himeno, Sayuri és végül az előbb Kentáék. Ha ők idetaláltak, más is ide fog. A kérdés már csak az, hogy hogy vesse fel ezt az aggodalmát a többieknek…

/Na szia, másztam ^^ Aludj jól! Én meg intézkedem net-ügyben estig legkésőbb, bár szerintem csak a vihar - legalábbis ajánlom neki...!/

- Mondjátok, hogy igazam van! - fordult Kaori Yuukáékhoz - Bár, ha mindneki ellenzi... én már akkoris edöntöttem... Utánuk megyek...
- Kaori... - Natsuki meglepetten nézett rá. Még ha ellenezzük is? Mi ez így hirtelen? Mit mondhatna neki? Maga sem tudta ez jó ötlet-e. Persze ő is szeretne innen kijutni, és nem bízott teljesen abban, hogy Kenta betartja az ígéretét, de... Ha amúgy se akarják látni őket, mit segít, ha Kaorinak köszönhetően tudják hol vannak?
- Tényleg nem kéne egyedül menned - mondta Benawi - Főleg nem messzire...
- Nem megyek messzire... - mondta Kaori, vállára lendítve a táskáját - Csak míg rájövök, hova tartanak. Aztán sietek vissza! - nem várva további győzködésekre, elindult az ösvény felé - Legyetek jók!
- Kaori... - ismételte megint Natsuki. Nem tudom megállítani, igaz? A fenébe! - ... Vigyázz magadra, jó? Nme tudnám elviselni, ha bajod esne, és én... nem állítottalak meg...
- Nem fog! - mosolygott a lány visszafordulva, aztán integetett még párat feléjük, s nekivágott a levezető útnak. Szednie kell a lábát, ha utol akarja érni a hármast.

/Jó éjt!/

Sasame némán haladt a sziklák mentén. Igyekezett véletlenül sem a toronyra nézni. Fogalma sem volt mért jött vissza errefelé. Haladt volna át az erdőn... Mindegy. Most már. Igazából fogalma sem volt hová tart, vagy mit kéne tennie. Meg kéne ölnie mindenkit? Vajon... maradt egyáltalán valaki, akit sajnálna? A csapata elárulta... A többiekben pedig már eleve sem bízott. Főleg 1-2 személyben... De képes lenne ilyesmire? Ezzel a nyéllel agyonverni tuti nem. Na és lelőni? Az... elég gyors lenne. Csak egy apró mozdulat és... vége... Mielőtt átgondolhatnád... Minami is így lőtte le Nomiyát? Undorodva gondolt a zsebébe süllyesztett pisztolyra. Túl könnyű...

- Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen hamar... továbbáll... - nézett a távolodó Kaori után Yuuka. Olyan furcsa volt, hogy hirtelen megint csak hárman lettek, mint Sorano után. Pedig azóta mennyi osztálytársukkal találkoztak! És mégis megint így vannak...
- Mihez kezdünk most? Várunk...? - kérdezte a többiek felé fordulva. Igen, valószínűleg ezt kell tenniük, hogy Kaori itt találja őket, mikor visszaér. A kérdés az, hogy ez mennyire tanácsos jelenleg. Még mindig nem mondta ki aggodalmát, hogy túl népszerű lett az emlékmű környéke.

Natsuki körmei a tenyerébe mélyedtek, ahogy idegesen nézett arra, amerre barátnője eltűnt. Yuuka hangjára nem fordult meg. Túl... feldúlt volt...
- Elcsesztem, ugye? Bajba fog kerülni... Mivel üldöztem el? Mit mondtam, hogy semmiképp sem akar mellettünk maradni? - lehajtotta a fejét. Megint olyan tehetetlen...

Szóval ez a tisztás... Daisuke óvatosan nézett körül egy fa mögül. Nem biztos, hogy túl jó dolog lenne csak úgy átvágni rajta. De a kerülő olyan hosszú! Hosszú, de... legalább biztonságosabb... elvileg. Még mindig fogalma sem volt róla, hová megy pontosan, egyszerűen csak nem tudott tovább egy helyben ülni. Persze, azzal hajtotta magát, hogy meg akarja bosszulni Himenot, de hogy hogyan... nem, egyszerűen túl zavaros volt ez az egész helyzet. Itt valószínűleg olyanok gyilkolnak, akikről azelőtt nem igazán feltételezték volna. Tehát mire ilyen körülmények között kideríti, ki tette, el fog tartani egy darabig... Sóhajtott, miközben inkább a kerülő mellett döntött. Még hogy aki mer az nyer? Persze, egy kést a hátába, az könnyen meglehet. Köszöni, de ő ebből most nem kér.

Yuuka szívesen azt válaszolta volna, hogy "nem a te hibád", de az most olyan elcsépelt lett volna. Hisz nem nagyon figyelt oda Kaorira, nem tudta, vajon mi vehette rá, hogy elmenjen. Bár de, valószínűleg ő is csak ki akar jutni innen.
- Szerintem... - kezdte bizonytalanul. - Szerintem nem üldözted el... Csak rájöhetett, hogy lehet, hogy ez az egyetlen esélyünk és... csak meg akar bizonyosodni róla, hogy nem szalasztjuk el. Ha tudjuk, hová tartanak, utána valóban könnyebb lesz csatlakozni hozzájuk, nem...?
Alighogy kimondta, zavaró gondolat fészkelte be magát a fejébe. Mi van, ha Kaori... részben miatta ment el? Megtudta, hogy korábban mit tett és látta, hogy most is hogy itt hagyta volna őket, csak mert Benawi ezt kérte. Lehet, hogy Kaorit egyszerűen csak ő zavarta...

- Megfelel, főnök? Most már elégedett? Már látom a susnya végét, tehát hamarosan kissé kényelmesebb terepen folytathatjuk utunkat. Úgyhogy addig gondolkodjon azon eshetőségen, hogy esetleg belefutunk valakibe.
- Muszáj ilyen lakályos stílusban előadnod magad? - grimaszolt Ichiro.
- Nem, főnök, de roppantul jól esik, hogy az én kifinomult beszédem bántja az ön fülét.
- A szart! Csak kicsit idegesít!
- Na látja, pont erről beszéltem! Az ön mellett haladó hölgy viszont előfordulhat, hogy többre értékeli ékes szavaimat az ön elcsépelt káromkodásainál.
Ichiro elvörösödve igyekezett kerülni, hogy Himenora kelljen néznie. Basszus, tényleg! A lányok nem szeretik a káromkodást! Legalábbis azok, akikkel eddig beszélt, nem kifejezetten díjazták, ahogy néha előadta magát. Most meg mégis mivel vágjon vissza...? Nem kellett sokáig gondolkodnia, Hiroshi ismét megelőzte.
- Hmmm, látom mégis megfontolja az egyszerű beosztott megrovását. Helyesen teszi, jobb, ha hallgat! És mivel rettentő módon élvezem az ön bosszantását, ezért annak a bizonyos két órának a végéig nem nagyon számíthat semmi jóra részemről.
- Baz... - kezdte Ichiro, de inkább a nyelvére harapva elhallgatott. Tényleg csak káromkodva tud reagálni? Akkor is! Bazd meg, Hiroshi!

Natsuki nem tudta mit felelhetne. Most ő is vágyott rá, hogy valaki megvígasztalja, átölelje... de... Neki igazából nincsenek is barátai... Mit is várhatna az élettől? Mindent elszúrt eddig... Annyi jó lehetősége volt, de... Mindent eldobott magától. Mert... mért is? Nagyravágyó volt? Vagy túl büszke? Most is csak elkülönülten ücsörög, meg sem próbált közelebb kerülni a másik kettőhöz. Mintha egy világ választotta volna el őket egymástól. Talán így is volt...
Most mégis felállt, hogy odasétáljon hozzájuk. Felpillantva azonban, egész közel, újabb kettő igyekezett feléjük. Elkerekedett szemmel meredt egykori legjobb barátnőjére Nobu (?!) társaságában. Kezében pedig egy ijesztően ismerős fegyverrel... Ezt nemrég még Midori kezében látta.
- Yuuka... - suttogta halkan, elsápadva - Nézzetek hátra...
Nami széles mosolyra húzta a száját, meglátva Natsukit.
- Nocsak, nocsak, nocsak... Gondoltam, hogy eljön ez a pillanat, de hogy ilyen hamar... Micsoda öröm!
Nobu kíváncsian nézett a lányra. Bármi is fog most történni... Nem fog unatkozni. Sőt! Ez ígérkezik a legjobbnak. Most látja eddig a legizgatottabbnak a lány arcát. Még a hangjában is valami különös él remeg.
- Honnan szerezted azt?! - csattant fel Natsuuki idegesen köszönés helyett.
- Ezt? - emelte fel a sait barátnője - A táskámból?
- Kétlem... Nem is olyan rég még Midorinál láttam...
- Ó! Szóval tőled szerezte azokat a csúnya sebeket... És hagytad elfutni... Olyan csalódott vagyok, drágám...
- Nem harcoltam ellene! - csattant fel Natsuki.
- Ó persze... - körülnézett - Sehol sem látom Kaorit... Mait, gondolom te ölted meg... Vagy ezt is tagadod? Mikor végeztél Kaori-channal?
- Nem bántottam Kaorit! Mégis miket hordasz itt össze?!
Nami csak nevetett. Yuukáékra nézett.
- És velük mit akarsz? Most akartad megölni őket? Leüljnk és megvárjuk míg befejezed?
- Elég már! - ordított fel remegve a lány - Nem gyilkolom halomra az embereket, legalább te elhihetnéd nekem! Mi a franc van veled, Nami?!

Himeno nem tudta teljesen elfojtani a nevetését, csak kuncogás szintűre tompította. Talán... így a legjobb... Egyedül nem lenne ilyen jó kedve... Sőt, félne, aggódna... rágódna ezen az egészen, most viszont... Ez a kettő egészen elfeledteti vele, hol vannak. Nagyon hálás volt érte. Nem tudta, hogy mindig ilyenek, vagy csak miatta hülyékednek, de... Akkoris hálás volt. Végülis... ha meg is kell halnia, jobb így nem? Hogy előtte jól érezte magát, nem pedig... Élőhalottként csámborgott órákon át...

Midori óvatosan, halkan nyitott be a házba. Legszívesebben összerogyott volna a küszöbön, de... óvatosnak kell lennie, hátha van benn valaki... És volt is... Egy hulla... Yukié... Az orra elé emelte a kezét, hogy ne fojtogassa a vérszag. Muszáj bemennie... Keresni valami kötszert... Bármilyen fullasztó is ez a szag... Amúgy is úgy érezte, hogy összeesik, de most... A szeme a földön pihenő katanára esett. Felcsillant a szeme. Fegyver! Vajon mért hagyta itt a gyilkos? Mindegy... Felvette, s a táskájába süllyesztette. Legalább ennyivel nyugodtabb lehet. Sietve átment a következő helyiségbe. Könnydén talált kötszert, fertőtlenítőt, s mindent amire szüksége volt. Ebben már nagy rutinra tett szert. A földre rogyott, s nekilátott ellátni a sebeit. Ijesztő volt letekergetni az átázott anyagokat, a fertőtlenítés betig borzasztóan csípett. De a lényeg, hogy ez után... Jobban kell lennie... És végre ül... és pihenhet... Majd valami étel után is néz. És feltölti az igencsak hiányos vízkészletét...

Tesshin is beért időközben az erdőbe. Oké... Ha Midori lennék... hova mennék? Jézusom, eddig egymás minden gondolatát ismerték, de most lövése sincs... Fáradt... sebesült... Tesshin próbált azonosulni a lánnyal. Csak előre...

Yuuka riadtan nézett hol az újonnan érkezőkre, hol Natsukira, hol Benawira. Nagyon nem tetszett neki Nami hangja, és Natsuki reakciója sem sok jót sejtetett. De tényleg... hogy kerültek hozzá a sai-k? Hisz nemrég még Midori szorongatta őket! Lehet, lehet, hogy őt már... és ráadásul Nobuval? Itt... tényleg fura párosok születnek, bár nem mintha ez segíthetne rajtuk. Ha most harcolnának, Benawi alapból nem bírná sokáig, és most már ő is előbb elfárad, hiába van ellátva a sebe. Ha mind együtt maradtak volna, vagy legalább Kenta ne lett volna olyan makacs, most nem lennének ilyen helyzetben...
Nem biztos, hogy most túl okos döntés lenne beleszólnia, ha Nami most azt hiszi, hogy leendő áldozatok. Túl szép lett volna, ha egyedül maradhatnak... Magában átkozta hülyeségét, hogy korábban nem vetette fel, hogy menjenek arrébb, bár amilyen a tempójuk, valószínűleg még így is rájuk találtak volna. Ha viszont mégis harcolniuk kell... nem, nem fogja olyan könnyen adni az életét!

Nos, a torony... megint... most legalább tudja, hol van. Az erdő északi részének kijáratánál, pont mint az elején. Ezután majd jobban figyel, hogy ne tlvedjen el... De vajon ők ott bent hogy vannak? Vagy lehet, hogy azóta mások is csatlakoztak hozzájuk, hisz egész jó és növekvő kis csapatnak tűntek. És ha újból eltorlaszolták a ajtót, biztonságban vannak. Lehet, hogy jobb lett volna velük maradni... de most már mindegy, ostoba döntést hozott, hisz azt sem tudta, kit kerget... vagyis kiket. Tényleg azt hiszi, egymaga képes megfékezni a gyilkolást? De ha ugyanazt teszi, mint a gyilkosok a cél érdekében... vajon jobb lenne náluk, vagy ugyanolyan szemétnek számítana?
Szedd össze magad, Eizan! Még egy ilyen Daisukés eset, és amúgy is elpatkolsz szívrohamban! Brrr, az a srác sem semmi, a frászt hozta rá! Abban a pillanatban tényleg elhitte volna róla, hogy képes lenne megölni őt... Na de most merre? Ott van ismét, ahonnan elindult, és egy ideig biztos nem akart megint erdőt látni. Hát jó, menjünk valamerre keletre...

- Velem mi van? - Nami hangja nyugodt volt, szöges ellentétben barátnőjéével - Én pont úgy viselkedem, mint az elvárt, nem? Te meg itt hisztizel... Leglább vállald már fel, hogy kinyírtad a fél bandát...
- Csak Soranot öltem meg én! - csattant fel Natsuki. Nami mosolyára rájött, hogy hibázott. De már késő volt.
- Szóval Soranot... Érdekes... Vele lógtál mostanában a legtöbbet... Szóval őt is ugyanolyan könnyen magad mögött hagyod, mint engem... Miért nem lep ez meg?
Natsuki kétségbe esetten rázta a fejét. A sírás fojtogatta, de nem sírhat bandavezérként! Miért, miért hisz róla ilyeneket?! Pont Nami! És... mi ez a rengeteg kötés... Jézusom Nami, mit csináltál eddig? Mit tettél?! Mit keres melletted Nobu? Ez annyira... kusza... Fogalmam sincs ki vagy most... Akaratlanul is a fülbevalójához nyúlt. Felrémlett előtte az a Nami, akitől még ezt kapta.

- Na-tsu-chan! - két kéz karolta át hátulról a nyakát. Jól ismerte a hangot, nem kellett hátranéznie. Megsimította barátnője kezét.
- Héj Nami, boldog szülinapot! Na... merre megyünk?
Egy nagy bevásárlóközpontban találkoztak. Rég voltak csak így ketten. Nem mintha az ötös bandával nem lett volna jó, de... Ez a régi időkre emlékeztett. Persze Sorano medencés partijaira vagy Kaori divatbemutatóira járni sokkal elitebb, de... Ennek is megvan a maga varázsa.
Nami elengedte, s könnyű léptekkel elélibbent.
- Ez a tiéd - nyújtott fel egy pár fülbevalót.
- Az enyém? - nézett rá csodálkozva - Dehát... A te születésnapod van...
- Akkor ígérd meg, hogy sokat fogod hordani!

Gondolataiból Nami döbbent hangja zökkentette ki.
- Mit keres az nálad?
Natsuki elhúzta a kezét a fülbevalóról.
- Mindig nálam van - mondta halkan - Csak már nem hordom...
Nami elhúzta a száját.
- Na persze, ne add itt nekem elő a nagyhalált! Mintha csak én tehetnék róla, hogy... ejj... mindig csak Soranoval lógtál... Nem én mondtam, hogy mászkálj vele a gazdag barátaihoz... Te voltál az, aki mindig őt választotta, ha ütötték egymást a programterveink - Namiból hirtelen csakúgy ömlöttek a szavak - Mert persze egy hirtelen jött ötlet valami hülye buliról sokkal izgalmasabb, mint egy con, amire hónapok óta készülünk...
Natsuki meglepetten kapta fel a fejét. Egy buta program miatt ilyen mérges? Azt mondta... nem is fontos... hogy menjen csak nyugodtan...
- Dehát az...
- Nem ez a lényeg! - csattant fel Nami - Hanem, hogy sorozatben ezt csináltad!
Nobu meglepetten meredt a fekete hajú lányra. Nem gondolta volna, hogy ennyi elfojtott keserűség van benne.
- Rohadtul megváltoztál Natsuki! Undorodom tőled... Neked már semmi sem jelent gondot... Öreg, de gazdag pasasokkal flörtölgetni, lefeküdni valami idegen ipsével, vagy ölni... Ugyan!
Natsuki ijedten rázta a fejét. Amit Nami mondott tényszerűen mind igaz volt, de... nem... nem így... nem érti... Hátrált egy lépést, de pont ez volt az utolsó csepp. Nami előrerontott a saikkal, s Natsuki épphogy meg tudta fékezni őket a rapierokkal.
- Fejezzük be ezt itt és most! - mondta Nami szinte vicsorogva - Öltem már olyat is, akivel semmi bajom... Alig várom, hogy veled is végezhessek!
Nobu a másik kettő felé nézett. Nami el lesz... Ez az ő harca... Ő pedig... biztosítani fogja, hogy senki se zavarhassa ebben...

Midori elcsigázottan pihent a földön. Kész volt a kötéssel, remélte ez elállítja a vérzést. De amit eddig elvesztegetett azt már nehéz lenne pótolni... Ilyen gyorsan... Szédült. Még mindig. Enni kéne valamit, hátha az segít. Újra mozgásra bírta magát, és étel után nézett. Enyhe mosollyal konstataláta, hogy legalább itt minden rendben megy. Könnyedén talált ehető dolgokat is, még válogathatott is kedvére. Kinn megtölthette egy szem üvegét is. Kötszert és egyebeket is pakolt későbbre... Igen... Lesz később! Átment az egyik hálószobába, s az ágyon ücsörögve evett és pihentette fájó, fáradt tagjait. Hozzá a konyhában talált citromos ice-tee-t iszogatta. Jó lenne aludni egy kicsit, de félt, hogy itt rátalálnak. Vagy csak kifogásokat keres? Képtelen megmaradni egyhelyben még így is! Micsoda borzasztó szokás!
De nem tudta leküzdeni saját magát. Még egy kicsit pihent, perceket, de aztán újra útrakelt.

Yuukának nem nagyon volt rá ideje, hogy Nami vádjain gondolkozzon. Épp csak egy meghökkent pillantásra futotta tőle, mire a lány már neki is rontott Natsukinak. Vajon.... ez most olyan, mint ő és Sayuri volt nemrég? Mintha ugyanazt látta volna leperegni a szemei előtt - a két hajdani jó barátnő... És nagyon jól emlékezett arra, mit kért akkor a többiektől. "Ne avatkozzatok bele!" Ha ez most olyan, mint az ő harcuk, lehet... lehet, hogy Natsuki sem akarja, hogy közbelépjenek? Mindenesetre érezte, hogy izmai pattanásig feszülnek, így jelezve, hogy bármikor képes lenne felugrani és Natsuki segítségére sietni. Tekintetével idegesen kereste a kaszáját, és szerencsére most sem hagyta túl messze. Kicsit majd lehet, hogy futnia kell érte, de mindenképpen elérhető közelségben van. Ezúttal Benawira fordította a tekintetét. Vajon ő mit gondol most? Szerinte... közbe kéne lépniük? Hisz az ő harcát Sayurival sem hagyta annyiban...

/Basszus, mi eszi ennyire a netemet? :S Nehogy már a fórum...! Franc gondolta volna, hogy ez ennyi kbyte-ot elvisz... vagy meg valami letöltés vagy frissítés, amit nem látok... wáááá!/

/:S/

Ami boldogan fogadta el a felé nyújtott kezet, és nem is nagyon akaródzott elengednie azt. Nem, most már nem, történjék bármi! Nem akarja többé elengedni Akihitot... talán ő az egyetlen, aki minden bűne ellenére nem veti meg és még mindig képes szeretni őt. Tényleg nem érdemli meg...
- Igen, mehetünk...
Továbbra is kézen fogva Akihitot indult a vár irányába.

/bocsi, ez a szál valahogy kicsit kimaradt, így csöppet megkésett ^^"/

Benawi gondolkodás nélkül a kardjáért nyúlt. Nobu erre azonnal felemelte saját fegyverét, de közelebb csak egyet lépett.
- Ejj-ejjj... mások magánügyébe beleavatkozni... Nem szép dolog... Ugye ezt te se gondoltad komolyan, Mizuno? Vigyázz inkább a csinos barátnődre...
Nami dühösen felmorrant. Nobu ijedten kapta hátra a fejét.
- Tudod, hogy nem úgy értettem...
- Persze... - sziszegte Nami. Ebben a pillanatban érezte, hogy kár volt máshová figyelnie, Natsuki fegyvere végigkarcolta az oldalát. Mégis mosolyogni támadt kedve, saját hülyesége ellenére - Ó, szóval nem színészkedsz tovább...
- Nem színészkedtem - mondta Natsuki - Én...
- Elég! Nem érdekel... Még ha barátok lennénk, nem csupán bandatagok, akkoris megölnélek! Nobuval beszálltunk a játékba. És senki sem állíthat meg bennünket! Senki sem tud olyan jó harcolni, mint mi... főleg hogy együtt vagyunk és... hát igen, ez számodra is sajánálatos... De legalább had szórakozzak jót. Ne okozz csalódást!
Belemélyesztette az egyik sait a lányba.
- Mióta vagy te ilyen? Te... mit élvezel ebben? Nem értem - Natsuki kétségbeesetten rázta a fejét.
- Már rég, csak te sohasem figyeltél rám! Mai-HiME cosplay, rémlik valami? Együtt akartunk beöltözni conra. Szerinted mért pont azt a karaktert szúrtam ki magamnak, he? Senkinek sincs olyan klassz fegyvere, mint neki... És nézd csak Nobuét... Van némi hasonlóság közte. Hát nem csodaszép? - az utolsó kérdést ragyogó szemekkel tette fel - Egyébként a te jelmezed is kész... Azóta is pihen a szobámban... Nem mintha lenne jelentősége, de...
Natsu újra rátámadott, így ellhallgatott, s először az egyik, majd a másik saival szántott végig az oldalán.
- Ejj-ejj... igazad van... Sok a duma... Csak harcoljunk...
Natsuki fájdalmasan nézett a lányra. Mit kéne tennie? Nem hülye, nem fog itt meghalni, de... nem akarja megölni őt... De ezeket a baromságokat hallgatni... Nem akarja! Előrelendült a rapierokkal és mélyen a lányba döfte a kettőt. Az felnyögött a fájdalomtól, de amint a másik kirántotta a pengéket viszonozta az ajándékot. Natsuki ijedten lesett barátnőjére. Nem szabadna ezt... Nem hagyhatja, hogy olyat tegyen, amit megbánna. Hátra lépett. S kiszedte az egyik fülbevalóját. Naminak dobta. Az hagyta a földre esni. Valami csel?
- Mi van már?
- A tiéd...
- Egy fenét, neked vettem...
- Az egyik fele a tiéd... Elvégre ez egy NaNás fülbevaló, nem?
- Nem kell... Rohadtul nem.
- Az előbb itt sírtál, hogy mindig csak Soranoval foglalkozom. Hogyne kellene... Féltékeny vagy...
- Voltam! De most már nem érdekelsz!
- Valóban? Akkor mért kell ehhez győzködni magad?
- Nem győzködöm...
Natsuki elmosolyodott. Persze...
- Félted az életed, mi?! - csattant fel Nami - Sokkal erősebb vagyok, mint te, és most így "könyörögsz". Undorodom tőled. Nem csak ribanc vagy, de még gyáva is...
- Talán... - mondta Natsuki fejét a földre hajtva - De én... nem akartam ezt... Hülye voltam... Nem értékeltem az életemben, ami tényleg fontos lett volna...
- Késő bánat!
Előre lendült, de Natsuki odébbütötte a pengéket, s újra szúrt. Kezei szinte magától mozogtak, s mindkét penge belefúródott a lányba. Nem túl mélyre, de... Ijedten húzta ki...
- Hagyjuk abba... kérlek, hagyjuk ezt... Nem akarlak megölni!
- Nem is fogsz - mosolygott Nami - Ettől nem kell félned! Csak egy embernek van esélye megölnie engem, az pedig Nobu!

/lehet, hogy lépek... T-T nem nagyon tudok most kivel írni, harcolni msn nélkül meg érdekes lenne... Szóval szerintem hali! /

Kaori hamar beérte Tatsuyáékat. Próbált hallgatózni, de a hármas nem igen váltott szót. A fenébe!
Kenta egyszer csak megtorpant, s a többiek is követték a példáját. Kaori igyekezett behúzódni egy szikla mögé, de késő volt, hátra fordulva Kenta észrevette. Dühösen kapott a kardájáért.
- Gyere elő! - kiabálta neki oda. Igen, Kaori követte őket. Natsukit még egyenlőre nem látta, de... rosszul kezdődik a dolog. Sejthette volna, hogy nem fog olyan simán menni a dolog. Kaori felemelt kézzel mászott elő.
- Nyugi, én... én nem akarok rosszat, oké? Ne harcoljunk... Én csak... - félve pislogott Harukára. Talán azért pont rá, mert ő legalább lány. Hátha jobban megérti - Nem hagyhatom, hogy csak így elmenjetek... Nem akarok meghalni... És... féltem Natsukit... Tévedtek vele kapcsolatban. Velünk. Kérlek...
Kenta bizalmatlanul méregette.
- Majd később megkeresünk benneteket. Nem fogunk hagyni csak úgy meghalni...
- Üres ígéretekkel nem megyek semmire! Tudom, tudom, hogy mi vagyunk a hibásak... sosem tűntünk túl megbízhatónak, de... Kérlek ezért ne ítélj halálra bennünket! Mi nem érdemeljük meg, hogy helyrehozzuk, amiket elrontottunk? Ha most meghalnék, én... Nem tudnám azt érezni, hogy érdemes volt élnem, mert... soha semmit nem tettem, amire... büszke lennék... - az ajkába harapott.

/nyűűű, még neee... akkor kicsit siettetem a dologot és... Natsukiékat meg hagyom... csak szeretném ha még ma... izé, most este elolvasnál valamit... legalább az elejét... legyen min rágódnod éjjel ne csak nekem már nemtom hanyadjára.../

Tesshin tanácstalanul barangolt az erdőben. Oké... sehol... senki... Ez jól elcseszte... Midori! Nem hiszem el... Látnom kell téged! Hol vagy már?! Dél felé vette az irányt. Nem messze tőle keletre húzódott a tisztás. Oda be se nézett, de... Midori nem oylan bolond, hogy átvágjon rajta... Vajon... elég jól ismeri?

/nem hiszem el, hogy tényleg elmentél, és nem vártad meg... *kiábrándult/

Midori ijedten húzódott vissza a fa mögé, ami mellett épp elhaladt volna. Valaki volt nem messze előtte. Háttal állt, így ő még nem vette észre. Egy alacsony… fiú…? Gondolkodás nélkül kivágódott a fa mögül.
- Tesshin! – kiabált utána, s futva igyekezett minél gyorsabban leküzdeni a köztük lévő távolságot. A fiú megpördült a hangra, s már nyúlt is az oldaltáskájához. Fegyvert rántani azonban már nem tudott, mert egyszerre rájött ki a másik, másrészt pedig Midori már konkrétan a nyakában volt.
- Mi… Midori… jó ég… Rám hoztad a frászt! – mondta elnéző hangon, s átölelte őt – Nem kéne így szeleskedned… Még ebben a játékban is. Meg is ölhettelek volna…
A lány remegve bújt hozzá. Nem akart reagálni a fiú szavaira.
- Annyira féltettelek! Úgy örülök, hogy láthatlak végre… és… és hogy jól vagy…
- Ah… én is… örülök – felelte zavartan. S elengedte a lányt, hogy jobban megnézhesse. Midori is végignézett Tesshinen.
- Harcoltál? – kérdezte a kötéseket szemlélve. A fiú elmosolyodott.
- De te is! Borzalmasan nézel ki…
A lány elvigyorodott.
- Kösz a bókot… De… nem fáj? Jól vagy?
- Még te kérdezed? – tért ki a válasz elöl.
- Én jól vagyok! – vágta rá a lány.
- Én se vagyok ám olyan béna… Csak gyengének tűnök, de nem kell félteni…
Midori meglepetten nézett rá.
- Én nem nézlek gyengének! Tudom, hogy egyáltalán nem vagy az. De… akkor sem tudok nem aggódni miattad. Mert… mert… nagyon szeretlek…
- Én is téged.
Midori megint megremegett, s most az ajkába is harapott.
- Hol voltál eddig? Mit történt veled? Annyi mindent tudnék mesélni neked…
- Hát igen, én is… De látom, égsz a vágytól, hogy kezdhesd… Merre jártál?
Midori lelkesen fecsegni kezdett:
- Először itt az erdőben…
- Hmm, én is… Itt északon. Hogy lehet, hogy nem futottunk össze?
- Oh… én délen voltam… Miután kijövetel után leléptem Shouri elől. Kicsit… hát az necces volt… Nem tudtam melyikünk hülyíti melyiket – Tesshinre pillantott, hogy érti-e. Az bólintott – Aztán átmentem a keleti hegyhez, megkerültem az eeeegéééészet. Sok emberrel találkoztam. Megpróbáltam kipuhatolózni mire készülnek. Voltam a hegyen is – Kentáékra gondolt. Direkt nem említette, hogy utánuk rohangált. És a terv? Elmondhatja? Nem… még nem kéne… De Tesshinnek mindenképp benne kell lennie. Erről meg kell bizonyosodnia. Hogy ki fog jutni, vele együtt – … Tesshin… Ugye most már végig együtt maradunk?
- Hát persze! – vágta rá az. Midori aggódó szemekkel nézte barátját.
- És veled… mi történt?
- Én leginkább itt voltam. Meg a másik hegyen, és voltam fenn északkeleten is a tónál. És hát igen, volt akivel összebalhéztam, de… élek… Ki bánt veled el ilyen csúnyán?
- Hát… Nami… És még a saijaim is elvette! – mondta fájdalmasan – Saijaim voltak, el tudod ezt hinni!? És az a szemét lenyúlta!
- Akamatsu Nami? Huhh… Örülhetsz, hogy túlélted…
- Találkoztál már velük?
- Velük? – kérdezett vissza Tesshin értetlenül.
- Nobu és Nami. Együtt vannak. Az a srác… nagyon durván ijesztő. Sose láttam még ilyennek! Félelmetes… Csak ült és nézte, ahogy mi harcolunk, de… Kirázott a hideg. Nagyon-nagyon vigyáznod… vigyáznunk kell – helyesbített –, ha összefutunk velük!
Midori még mindig nagyon fáradtnak érezte magát, szeretett volna leülni, de… az túl feltűnő lett volna. Tesshin előtt pedig nem akart gyengének mutatkozni. Főként előtte nem! Így csak hátrált egy kicsit, hogy nekidőlhessen egy fának. A fiú elgondolkozva nézett előre, aztán az oldalához kapott, s egy shurikent hajított Midori felé. Az villámgyorsan lendítette maga elé a táskáját. Tesshin szeme kikerekedett, miközben a lány előkapott egy katanát.
- Mi az? – kérdezte Midori, miközben a földre ejtette a táskáját – Nem mondtam, hogy nincs másik fegyverem.
A fiúnak a szava is elállt, s csak némán meredt Midorira. Hogyan…?! A lány elmosolyodott.
- Honnan tudtam? Hmmm… Hány éve is ismerjük egymást? Nem hiszem el, hogy még mindig ennyire hülyének nézel!
- Egyáltalán nem nézlek annak… - mondta a fiú.
- Mégis meglepődtél, hogy tudtam, mire készülsz…
- Igen… - felelte az, de nem magyarázkodott tovább, helyette már küldte az újabb shurikent. Midori a karddal próbált hárítani ám sikertelenül. A fiú félelmetesen gyors volt, jól célzott és… erős is.. Gondolta, hogy Tesshin nagyon jó, de… Megindult a fiú felé, de csak bátortalanul vágta meg a katanával. Hogy is árthatna pont neki?
- Jajj már megint ez, neee! – nyöszörgött a fiú – Te is csak simogatsz ezzel a karddal, mint az eredeti gazdája. Midorinak elkerekedett a szeme – Túl szép fegyver ez ahhoz, hogy ilyen kihasználatlanul maradjon…
Midori döbbenetét kihasználva, Tesshin hátrálni kezdett, de a lány észbekapott, s követte. Nem fogja megadni neki az esélyt, hogy támadjon! Ám a fiút ez a fordulat sem hozta zavarba. Egy Midori számára ismerős bicska villant a kezében, amit azonnal a lányba mélyesztett, aztán kihasználva a lány fájdalmát a földre taszította. Máskor talán nem sikerült volna, de így sebesülten, s elgyengülve Midori azonnal elvesztette az egyensúlyát, még a katanat is elejtette. A fiú fölémagaslott.
- Képes lennél megölni engem? – kérdezte a lány, hangjában nem annyira meglepetés, inkább fájdalom volt. Tesshin szomorkásan elmosolyodott.
- Megöltem azt a lányt, akit szerettem. Szerinted te ezek után problémát fogsz jelenteni?
- Te ölted meg Himenot?! – kérdezte döbbenten a lány. Tesshin csodálkozva meredt rá.
- Te… Honnan…?
- Ismerlek – mosolygott a másik kedvesen – Tudtam… - Úgy tűnt, mintha mondani akarna még valamit, de nem folytatta. A fiú belédöfte a bicskát, s Midori megremegett fádalmában.
- Honnan?!
- Könnyen kiigazodok az embereken… - nyögte a lány – Te már csak tudhatnád…
Tesshin újra a lány felé döfött, de az elkapta a kezét, s egy rövid dulakodás után sikerült kicsavarni belőle a fegyvert, s jó messzire elhajította. A fiú kezei dühödten kulcsolódtak a lány nyakára.
- Ne szórakozz velem…
- Mit… akarsz hallani… tőlem? – nyögte ki fulladozva a lány. Elrettenve nézett barátjára. Tényleg… tényleg képes erre? Tényleg meg akarja ölni? Meg fogja ölni? Miért…? – Himenot miért…?
Tesshin felnevetett.
- Tudod Midori… Olyanokat a legjobb érzés kínozni, akit szeretsz… Bár… Himenot talán túlságosan is szerettem… Képtelen voltam tovább bántani, csak… Vigyáztam rá, amíg meghalt, de… Te… Jót fogunk szórakozni, Midori…
A lány érezte, ahogy összeszorul a szíve. A félelemtől, a borzalomtól, a csalódottságtól… Valami úgy markolta, mintha össze akarná roppantani. Tesshin nem ilyen… Mitől lett ilyen? Mióta és miért?! Ennek nem szabadna megtörténnie! Ez csak valami tévedés lehet!
Érezte, ahogy a fiú ujjai mélyen a nyakába vájnak, s nehézkesen kapkodott levegőért. Nem ölheti meg Tesshin… Ha meg kell halnia… Nem baj, de… Ne Ő tegye, könyörgöm! Csak ezt az egyet ne! Akármennyire is tudta, mikor meglátta a fiút, hogy valami nincs rendben, hogy… rá fog támadni, de ezt… nem képzelte volna… és most sem akarta elhinni…
- Mikor… - nyögte küzdve - … megöleltél… már sejtettem… nem… szoktál csakúgy… - nagyon kapart a torka a szorítástól, köhintett egyet, de még azt is nehéz volt így, s csak még jobban fulladt, ha meg akarta szűntetni a zavaró érzést – Mindig én voltam … az, aki…
A fiú figyelmesen, mi több egészen kíváncsian hallgatta.
- Neh… nehéz így beszélnem… - nézett könyörgőn a fiúra. Tesshin a szemébe fúrta a tekintetét, aztán lassan ellazultak a kezei.
- Jól van…
Midori előre lendült, s oldalra lökte magáról a fiút, az rögtön fel akart kelni, de Midori minden erejét összeszedve visszataszította a földre. Keze már elérte a katanát, s villámgyorsan a fiú torkának szegezte azt.
- És azt sem mondanád ki, hogy szeretsz… - folytatta a lány – És pláne nem ígérnél olyat, amit nem biztos, hogy betartasz…
- Ugyan már! – mosolygott a fiú – Biztos voltam benne, hogy betartom. Himenonak is betartottam. Most már végig együtt maradunk… A végéig… Komolyan így terveztem, Midori. Megvárnám, míg lassan leáll a szíved…
A lány elborzadva nézett a fiúra.
- Te nem ilyen vagy, Tesshin. Ismerlek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tudtam, hogy elengedsz, ha valami elég érdekfeszítőt kezdek el mondani… Mert hallani akarod a végét…
- Hehh… Talán valamit tudsz rólam, de… Messze nem mindent. Reménykedsz még, kicsi Midori? Bizonyára, mert csak sután fogod azt a kardot, ahelyett, hogy átnyisszantanád vele a torkom. Pedig ez az utolsó esélyed. Ha te habozol… Én megöllek téged… Mi több… kínozni foglak… Nem hiszed el? Nem akarod elhinni? Pedig így lesz… Szóval, ha élni akarsz, ölj meg! Válassz! Meghalsz, vagy gyilkossá válsz? Az én gyilkosommá... Játszhatod a jókislányt, de akkor kurvára fogsz szenvedni, ezt garantálom...
Midori tudta, hogy Tesshin komolyan beszél. Fajón bizonyos volt benne. Az agya vadul zakatolt. Nem akart meghalni, de... NEM KÉNYSZERÍTHETSZ ERRE! A könnyeivel küszködve rázta meg a fejét.
- Nem tudnálak megölni! Én tényleg szeretlek! Tesshin… Hagyd ezt abba! Miért csinálod?
- Túl akarom élni – felelte az egyszerűen – Nem kell ezt túlkomplikálni, drámákat meg teóriákat gyártani. Döntöttem. Élni akarok. És ehhez ölnöm kell. Nagy ügy!
- Hogy tudnál ezek után édesanyád szemébe nézni?!
A fiú a lány kezéhez nyúlt, s Midori ijedten remegett meg. Ha élni akar, meg kell ölnie Tessint… Választania kell, hogy meghal, vagy megöli a legfontosabb embert az életében… Nem… Nem…
Nem mozdult, s a fiú egyszerűen elvette tőle a kardot, elhajította, s a következő pillanatban már megint fordult a kocka, s ő került a lány fölé.
- Anyám?! Kurvára nem akarok már jófiút játszani, leszarom őt!
- Ez nem igaz! – rázta a fejét Midori. Nem, Tesshin szereti az édesanyját… Jól emlékezett arra a beszélgetésre. Akkor a fiú annyira komoly volt, és… Midori kicsit meg is ijedt a szavaitól. Mert tudta, hogy komolyan gondolja…

/Nem engedte egybe elküldeni O___O/

Egy domboldalon ücsörögtek, kellemes virágillat volt, daloltak a madarak, minden olyan idilli lett volna, de… sose látta még ilyen komolynak a fiút. Mi bánt, Tesshin? Kérlek… oszd meg velem!
- Tudod… kisgyerekként nagyon vágytam rá, hogy megismerhessem az apám… - szólalt meg végül a fiú – Anya sosem beszélt róla…
Midori várakozón hallgatta. Igen, de Tesshin sem. Sosem említette az apját. Midori semmit sem tudott róla. De nem is mert faggatózni. Mindenbe beleütötte az orrát, de ez… Félt, hogy fájó pontra tapintana. Tesshinnek pedig soha, semmilyen körülmények közt nem okozna fájdalmat!
- Tudod hány éves anyám? – kérdezte a fiú hirtelen. Ez most… hogy jön ide?
- Öhm… Harminckilenc, harmincnyolc? – saccolta – Elég fiatalos.
Tesshin furcsán elmosolyodott.
- Nem, nem az. Fiatal. Ma van a harmincadik születésnapja.
- Szivatsz?! – kiáltott fel csodálkozva a lány. Tesshin tekintetére a szája elé kapta a kezét. Ez nem volt a legjobb reakció… Nem… Úgy tűnt a fiú, egyáltalán nem viccel… De hát az lehetetlen… Akkor Tesshint… gyerekként szülte volna meg… Nagyon gyerekként… Ez agyrém!
- Semmit sem tudok az apámról… Csak a nevét… Meg, hogy felcsinálta az anyám… Anya nagyon szerethette őt, ha ezek után is az ő nevét adta nekem… - ökölbe szorult a keze – Ő meg otthagyta. Egyedül. Ezért akarja annyira anyám, hogy legyek gyerekes, ezért néz el minden hülyéskedésünk felett… Mert ő nem játszhatott. Miattam, nem volt gyerekkora…
- Nem te tehetsz róla… - mondta halkan Midori. Sokkolták a hallottak.
- Igaz… Nem én… Hanem apám… Tudod Midori… Még mindig meg akarom találni… De már azért, hogy… megöljem, amiért ezt tette anyával!

Igen. Tesshin tudna ölni. Tudott ölni. Nem is gyűlölné ezért, ha nem ártatlan embereket ölt volna meg… Nem… Most se gyűlöli… Csak… fél… rettentően. A fiú szemeibe fúrta a tekintetét. Nehezére esett nem sírni. Ennyire nem jelentek neked semmit?! Meg fogsz ölni? Miért…? Nem akarom… Csak ezt az egyet nem… Könyörgöm!
A fiú kihúzta belőle a shurikent.
- Himenoé volt… - mondta lassan a csillagot forgatva – Nekem adta, én pedig ezzel öltem meg őt. Ironikus, nemde?
Midori felnyögött. Nem akarom hallani… ELÉG! Ne beszélj ilyen hideg hangon… Ez hazugság, ez nem Te vagy! Hosszú évek óta ismerlek, ez nem… nem… Remegett.
A fiú elhajította a csillagot, s nekiállt kibogozni Midori kötéseit. A lány félve várt, mi fog történni. Mozdulni se mert.
- Hadd lássam, hogy vagy… - olyan hátborzongató volt a hangja. Most mi lesz…? Mi lesz?
- Mért gyűlölsz ennyire? – kérdezte a lány – Mit ártottam neked? Azt hittem… barátok vagyunk… Én… szerettelek, nem. Szeretlek! Miért…?
- Szeretsz? – nézett rá üres tekintettel – Hazug vagy. Egy hazug nő. Minden pasas után loholsz, akire csak ránézel. Folyton azt hallgathattam, hogy Shinji így, Nobu úgy, meg Tatsuya… És aztán Shouri is! Ribanc vagy!
Midori megdermedt. Ezt… ezt gondolja róla? Soha… soha még csak célzást se tett rá, hogy zavarná… Most meg ribancnak titulálja… Dehát… Csak… Nem csinált semmit! Nem mászott rájuk, vagy ilyesmi… Na jó, nem annyira… Nem úgy! Ez azért látszik… vagy… nem?
- Nem tűröm, hogy ugyanúgy ölelgess mást is, mint engem! – folytatta a fiú, felemelve a hangját, érezte, hogy remeg a keze.
- Csak nem szeretnél rágyújtani? – kérdezte halkan a lány, s Tesshin megint meglepetten meredt rá.
- Azt hitted, nem tudom? – mosolyodott el – Butus… Mindent tudok rólad…
Elakadt a lélegzete a fájdalomtól, ahogy Tesshin immár fedetlen sebébe markolt. Belemélyesztette az ujjait. Hangos sikoltás akart előtörni a lányból, de keményen a szájába harapott. Nem adja meg azt az örömöt a fiúnak! NEM!
- Mért fojtod el a kiáltásod? – duruzsolta a fülébe a fiú – Kis butám, így csak még jobban fáj… Játszani akarsz? Hát jó… lássuk, meddig bírod… Előkapott egy rövid kést az oldaltáskából.
Jesszus, ennek mennyi fegyvere van?! Megfeszült a teste a fájdalomtól, ahogy tovább mélyítette sebeit. De egy hangot sem hallatott. Talán valami halk nyöszörgést.
- Nem bírod ki, hogy ne legyeskedj folyton valaki körül igaz? – mondta hirtelen a fiú – Itt a szigeten… Kire szálltál rá? Ki volt az új áldozatod?!
- H… honnan veszed, ho… gy… - istenem, alig bír megszólalni! Tesshin, legyen már elég… Kérlek! Kérlek, ne tedd ezt… Magadat is kínzod! Te nem vagy ilyen, tudom, hogy nem… Mondd el, mi történt, mondd el mért csinálod ezt! Könyörgöm!
- Ismerlek… - utánozta a lány hangszínét, s újra beledöfte a kést. Az tehetetlenül vergődött a fájdalomtól. Legyen már vége… legyen már…
Elborzadt ahogy a szavak értelme elhatolt a tudatáig. A fiúnak igaza van. Tényleg… Rászállt Kentára… Nem volt ott Tesshin, hogy rámászhasson, hogy az ölébe feküdjön, hogy törődést csikarjon ki, talált hát más balekot… Tényleg…? Tényleg. Tényleg ilyen nő. Undorító, önző…
- I… igen… volt… valaki…
Halk sikkantás szaladt ki belőle, az újabb döfésre. Nem… Valahogy meg kell állítania! Nem halhat meg Tesshin kezei által! Ő is szenved… A legfontosabb barátja… A legfontosabb… Mért nem volt vele a játék kezdetén?! Mért nem jelzett neki valahogy, biztos meg tudtak volna beszélni egy találkozóhelyet! Mért?! Mért Tatsuyáék után loholt, ahelyett, hogy Őt kereste volna meg, mindeneke előtt?! Nem így történtek volna a dolgok… Nem ölte volna meg Himenot. Tesshin félt… hogy meghal… És… most… talán amiatt… biztos amiatt szenved ennyire! Bűntudata van, hogy megölte a lányt… Talán igazolni akarja magát valahogy. "Megöltem, akit szeretek, téged már ezek után nem gond..." Újabb éles fájdalom.
- Ki volt az? – hallotta a fiú hangját – Várj… Ne is mondd el… Nem bírnám nyugodt szívvel megölni, tudván, hogy ugyanazt a kegyetlen játékot játszottad vele, mint velem…
Midori megremegett. Ki akarja csalni belőle… Azért mondja ezt, hogy abban a hitben, hogy megvédi ezzel, kicsússzon a száján a név… Jó isten… ennyire féltékeny?! De nem… nem árulhatja el Kentát… Akármennyire is kínozza Tesshin… Nem lehet… Nem árulhat el egy újabb embert! Tesshin, kérlek hagyd abba! Tudom, most már tudom, hogy érzékeltetnem kellett volna veled, hogy szeretlek. Hogy téged, csakis téged, nem szabadott volna másokkal is úgy viselkednem… De… nem tudtam, hogy zavar, én esküszöm, nem…!
Körmeit a fiú kezébe vájva tépte ki a fegyvert. Érezte, hogy vér csorog le az ujjain. De megkaparintotta és elhajította a fegyvert. A fiú utána akarta vetni magát, de Midori felült, s visszarántotta. Tesshin a torkánál fogva a fához szegezte a lányt.
- Akárhogyis, de megöllek! – sziszegte neki, s mind két kézzel erősen megszorította. Midori odakapott, próbálta lefejteni magáról a fiú kezeit, de reménytelen volt.
- Neh… Ne… Szeretl… teh… te vagy… a legfontosabb… nek… hidd… hidd el… kérl.. ek… hidd… - kétségbeesve kapokodott levegő után. A szavaktól éles fájdalom szelte át a tüdejét.
- Saj… sajná.. lom… bocsáss… meg… - préselte ki csak azért is a szavakat. Nem lehet így vége! KÉRLEK! Belül sikoltott, hangosan, az egész teste sikoltott. Könyörgött… - Tess… hin…
Érezte, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Aztán több is követte. Nem bírta már tovább. Nem akart gyenge lenni, nem akarta, hogy a fiú csak még elégedettebb legyen. Nem akarta, hogy miatta váljon még kegyetlenebbé. Meg kell mentenelek! Tesshin! Kérlek… Mért nem bízol meg bennem?! Kenta kivisz bennünket… Mindkettőnket… Együtt lehetünk… Kérlek…
- El… el... lehet in… nen… me…ne…kül… ni… - nyögte hörögve – Túl… élhetj… ük… mindkett… en…
- Nem akarom – vágta rá Tesshin. Midori előtt kezdett elhomályosodni a világ.

Egymás mellett feküdtek. Midori cinkos mosollyal hajolt a fiú fölé. Tesshin ijedten nyitotta ki a szemét.
- Mi… Mi az?
- Csókolj meg! – mondta a lány szinte parancsolón.
- Mit?!
- Csókolj meg!
- Mért tenném?! – csattant fel a fiú.
- Mert szeretsz… - duruzsolta a lány, s megunva a dolgot, a fiú szájához hajolt. Tesshin gyorsan eltolta magától.
- Midori! Ne szórakozz velem! Nem vagyok beléd szerelmes…
- De tudni akarom milyen érzés…
- Nem vagyok a kutyád, jól van?! Nem ugráltathatsz, ahogy akarsz! Nem fogom azt tenni, amihez csak kedved van. Nem akarom! Érted?!
Midori lehajtotta a fejét. Tehát igaz… Jól látta… Érezte, hogy fojtogatja a sírás. Az ő egyetlen kis Tesshine egy másik lányba szerelmes… MÉRT NEM BELÉM?! MIÉRT?! Én azt hittem, hogy mi… végül… Mindig azt hittem… Hogy lehet ez?! Miért azt a kis buta Himenot?! Miért különlegesebb ő, mint én?!

Akkoris van tovább, ha ő meghalt… Még ha te is ölted meg… Könyörgöm! Hagyd, hogy segítsek… Fáj… borzasztóan fáj… Engedj…

Újra a fűben. Csak fekszenek egymás mellett, élvezve a nyári meleget. Mikor is volt ez? Tizenkét, tizenhárom évesen? Korábban? Nem is tudom már…
- Hé Tesshin…
- Hmm?
- Ha nagyok leszünk, feleségül veszel, ugye?
A fiú meglepetten nézett a lányra. Aztán komoly arcra váltott, s beletúrt a hajába.
- Hülyének nézel?! Nem őrültem meg… Sose vennék feleségül egy ilyen lányt, jó ég! Az kész öngyilkosság lenne!

Az lenne… Tesshin én… Mindent elrontottam. Bár lehettem volna… valaki, aki… A támaszod lehet… de… Helyette csak én futottam hozzád menedékért, s én sosem adtam neked azt… Bár erősebb lennék! Mindent meg akartam adni neked, mindent meg akartam tenni érted! De… akarni kevés… Tenni kell… Éreztetni kellett volna veled, hogy szeretlek… Annyira… sajnálom…
Köhögni kezdett, s előrebukva kapkodott levegőért. Levegő… Érzem… A torkához kapott. Mi… mi történt? Elengedte… Valaki... megmentett? Próbálta kinyitni a szemét, de annyira lassan ment… Álmodik? Meghalt? Szemei homályosak voltak a könnyektől. Próbálta kitörölni a szeméből őket. Aztán rátámaszkodott remegő kezeire, de… Már csak a fák közt látta eltűnni a fiú alakját. Fuldokolva a földre rogyott.

Mi lehet ez a hang?! Már egy ideje hallotta a furcsa neszezést, de túl messze volt hozzá, hogy rájöjjön, mi az. Az esze azt súgta, hogy a francba is, ne merjen arra menni, és ösztönei is erre biztatták... de mégsem tudta megállni. A fegyverei még megvannak, tehát elvileg meg kell tudnia magát védeni. Ha valaki közvetlenül itt hal meg a közelében, az elég szar lenne. Kicsit sem volt kedvére való a gondolat... Mert az a valaki nem lehet olyan hülye, hogy egyedül ilyen zajt csapjon, tehát törvényszerűen többen kell lenniük. Elég lesz egy gyors pillantás, és ha veszélyesnek ítéli a helyzetet, max lelép.
Időközben egyre közelebb óvakodott, és most már valami furcsa öklendezésszerű hangot is ki tudott venni. Na, itt valaki vagy mindjárt elhányja magát, vagy... vagy egyszerűen csak nem kap rendesen levegőt... basszus!
Észre sem vette, hogy gyorsít a tempóján, és hamarosan meg is látott valakit. Egy lányt a földön, méghozzá...
- Midori...? - bukott ki belőle akaratlanul. A francba, ha az, aki ezt tette, még itt van a közelben, most rohadtul megszívja, amiért máris leleplezte magát. De a lány... tényleg rémesen nézett ki... rengeteg véres seb borította, a legtöbb elég frissnek tűnt, és ahogy a földre görnyedt... a francba a rejtőzködéssel, most már úgyis tudják, hogy itt van! Óvatosan körbe-körbe lesve lépett közelebb a lányhoz, majd megtorpant előtte.
- Midori... Daisuke vagyok... tudok... tudok esetleg... segíteni...?
Basszus, de égő... eddig olyan határozott volt, hová tűnt ez most? Még jó, hogy nem kérdezte meg, jól van-e, mikor elég valószínűleg látszik, hogy nem. Ez annyira nem vallott rá... de az is tény, hogy még senkit nem látott így közvetlen közelről szenvedni. Ezek szerint... benne is van sajnálat? Jé, mégiscsak emberből van... ez most meglepte...

Midori kezére támaszkodva igyekezett felegyenesedni, hogy legalább lássa a hozzá beszélő fiút. Még mindig szörnyen zihált. Óvatosan hátradőlt a fának, de aztán ijedten rezzent meg belegondolva mi történt az előbb.
- Éhn... nem... nem tudom... - nyögte ki. Mennyi idő telt vajon el? Hova tűnt Tesshin és mikor jött ide Daisuke? Daisuke... Himeno barátja... Istenem... Mért pont ő került most ide? Mit mondhatna neki?! És... nem... nem akarja megölni őt? Nem fogja ő is...? Ijedten emelte kezét véres nyakához. Mi lesz most... Mi... mi történhet ezek után...? Van tovább? Létezhet folytatás miután...?

"...soha semmit nem tettem, amire... büszke lennék..."
Haruka elhűlve meredt Kaorira. A lány... épp most mondta ki azt, ami már egy ideje az ő szívét is nyomta... Nem... hogy lehet ez...? Ez most fájt... nagyon is... Teljesen át tudta érezni, mire célzott az imént Kaori... Mert ő mit tett, amit jóként könyvelhetne el? Baszogatta az ofőt? Ó igen, remekül beírta magát a nagykönyvbe.... Még ha vele kevésbé is voltak előítéletesek, mint az ötösfogat-tag Kaorival... Azt sem érezte helyes teljesen helyes döntésnek, mikor elárulta Shourit... Shouri... hol járhatsz most? Hogy viseled? Kérlek, csak ne tegyél semmi hülyeséget! Remélem, hogy csak a szád volt nagy... ugye... nem gondoltad komolyan, hogy tényleg beszállsz a gyilkolászásba? Nem lehetsz ilyen, nem...
Észre sem vette, hogy Tatsuya gondterhelten fürkészi az arcát, és azt sem, mikor a fiú elszánt arccal fordult Kentához.
- Kenta - igyekezett határozottnak tűnni. - Igaza van, nem ítélkezhetünk csak így az emberek felett. Emlékezz, te Midorit is elküldted volna. Próbált átlátni, amit ő érez... - gyors pillantást vetett Harukára, és remélte, hogy elég gyors volt ahhoz, hogy ne vegyék észre... - amit ők éreznek...

Kenta nagyot sóhajtott. Szóval mindenki ezt szeretné... Hát... Nem dönthet a csapat felett. Ler lett szavazva, igaz?
- Jól van... - mondta végül megadóan - Gyertek ti is!
Kaoriból is egy nagy sóhajtás futott ki.
- Köszönöm! - nézett hálásan Tatsuyára - Akkor... akkor visszamegyünk? - gondolt rá, hogy felajánlja, hogy várják meg itt, hogy ne kelljen Tatsuyának a sebével feleslegesen mászkálni, de félt, hogy becsapnák őt, és... Hát igen. Ő sem tud bízni bennük. Ez tény... De... mindent meg fog tenni.

Yuuka még mindig bízott benne a saját esetéből kifolyólag, hogy a lányok el tudják intézni egymás között a konfliktust. De akkor súlyos gondolat fészkelte be magát a fejébe. Sayuri nem állt volna le... ha nincs az a rohama, nem állt volna le... Viszont Nami... nem valószínű, hogy neki vagy Natsukinak hasonló baja legyen... Akkor viszont baj van... És Nobu is konkrétan sejtette, hogy ha ők beszállnak, ő sem fogja vissza magát. Dilemma, már megint egy dilemma! Hogy utálta őket! Nem fogja sokáig bírni azt a bizonytalanságot, döntenie kell! És ha a lányok így folytatják, akkor jobb lesz minél előbb...

Ritka pillanatok egyike, hogy az örökké pörgő Midorit ilyen állapotban is lehet látni. Ez de hülyén hangzana, mintha kárörvendene! Nem, pedig nem... most, hogy már a nyakán lévő sérüléseket is látta, pláne nem. Tényleg jól helyben hagyták szerencsétlent. Szerencsétlen...? Már megint.... hirtelen nagyon zavarták ezek az egészen emberi érzések. Eddig csak a dühe hajtotta, úgy sokkal könnyebb volt, de most... most ő is sebezhetőbbnek érezte magát.
- Nem tudod...? - kérdezte halkan. Még össze is zavarodott... - Várj, megnézem, hátha van nálam valami használható kötszernek, vagy valami...
Ekkor villant be egy emlék, nem is olyan régről. Mikor majdnem leszédült a párkányról, ott a faluban. Kibe futhatott bele azóta a lány?

Midori nem reagált Daisuke szavaira. Még annyit se, hogy nála még van kötszer. Csak szótlanul meredt maga elé. Tesshin... Miért? Meg kell keresnem... utána kell mennem... ez... ez... nem történhet így. Át akarom ölelni, újra mint régen. Zokogva a nyakába borulni. A bocsánatáért esedezni... Talán.... Talán megértené, ha őszintén elmondana mindent... Nem, nem lehet, hogy félreismerte a fiút. "Azt a legjobb kínozni, akit szeretünk". Kínozni? Ez mióta öröm neked, Tesshin?! Megőrült az egész világ...
- Menj innen! - mondta határozottan Midori, s Daisukére nézett - Kérlek... Hagyj magamra...

Tesshin zihálva rogyott le a tisztás szélén. Kezével hosszú hajába markolt. Mért nem bírta megölni?! Meg akarta, de... egyszerűen képtelen volt rá! Látva a lány arcán a könnyeket... Midori... ő sosem sírt... De mért zavarja ez?! Meg kell halnia... Mindenkinek...