5. - Lelkek próbája

Tesshin megint érezte, hogy belehasít a fádalom. Gondolkodás nélkül behúzódott a sziklák közé. Kellett egy kicsit másznia, amitől még jobban fájtak a sebek, de hamarosan már biztonságos takarásban érezhette magát. Halkan nyögve dőlt neki egy sziklának. Most már ez ilyen lesz végig?! Kétségbeesetten nézett a kötésekre. Harcolnia kell! Még a játék fele se ment le! Megtehetné, hogy meghúzza magát egy időre, de az... Nem ő lenne! Miért nem múlik már el ez?! Eszméletlen, hogy nem képes elviselni egy kis fájdalmat... Remegett a dühtől.
- Ölnöm kell... - gondolta.

Áhh, nincs is itt senki... Hayate kissé csalódott, bár nem mintha olyan nagyon harcolni lett volna kedve. Igyekezett nem kimutatni, és saját meglátása szerint elég jól sikerült, de azért kicsit neki is sok volt, amit fent látott a toronyban. Magában hálát adott a harcművészet során elsajátított önuralomért. Ha az nem lett volna.. lehet, hogy ő is kikészül, mint Sasame. Nem, nem is akar most erre gondolni. Még csak az első teremben van, még fel kell fedeznie a helyet. Lehet, hogy mégis van itt rajta kívül valaki más. Ha pedig találna egy másik kiutat, izgalmas lenne kideríteni, hogy hova is lyukadna ki.

Bár már rajta is díszelgett jó pár seb, Shouri semmit nem vesztett eddigi elszántságából. Az tény, hogy az a csizmába rejtett penge meglepte, de csak még jobban feltüzelte, akárcsak Midori előbb hallott sikolya. Milyen szép is a szenvedők hangja... még jó, hogy ő ilyet sosem adna ki magából, még ha az élete múlna rajta sem. Hmmm... ennyire szadista lenne? Vigyora csak még szélesebb lett és bár érezte a lábába hasító fájdalmat, mégis viszonylag könnyeden ugrott hátra. A következő nyíl már rajta is volt az idegen. Nem, ilyen közelről nem hibázik! A vessző ismét a lány mellkasába csapódott, de mivel most közelebbről jött a lövés, még nem gyorsult fel eléggé ahhoz, hogy az előzőhöz hasonló mélyre érjen. Midori hirtelen megtántorodott, de ez a lövés sem volt végzetes. Ujjaival ismét a vesszőhöz kapott, és ugyanolyan határozottan húzta ki, mint az előbb, bár most nem sikoltott. Shouri arcán némi elismerés jelent meg.
- Nem is rossz.... egy lánytól.
Nem mintha lebecsülte volna ellenfelét, de nem bírta elkerülni a megállapítást. A lány arcán válaszként csak valami mosolyféle futott át, de a következő pillanatban ismét előretört a sai-kkal, így Shourinak nem sok ideje maradt, hogy erről megbizonyosodjon. Furcsa harc kezdődött közöttük. Midori újra meg újra támadott fegyvereivel, Shouri pedig rendre hárított az íjjal. Huhh, még jó, hogy a fegyver ilyen erős és bírja... meglepetten szisszent fel, mikor az egyik csapás mégis betalált. Nocsak, túlságosan elbízta magát! A jövőben nem fog előfordulni...
Halálos táncuk tovább folytatódott, anélkül, hogy bárkit is találat ért volna. Shouri nem fogta vissza magát, és lassan kezdte fontolgatni, hogy átvált a bicskára. Ha nem sikerül távolabb kerülnie Midoritól, az íj semmit sem ér. Hárítani lehet vele, az tény, de támadni így nem nagyon. Ha nagyon odavágna vele, még tényleg eltörne.

Haruka már egy ideje csak futott. Épp csak annyi időt hagyott magának indulás után, hogy összeszedje a maradék cuccát és már indult is Shouri után, legalábbis ahova sejtette, hogy a fiú tartott. Már nem nagyon törődött azzal, hogy az úton megy vagy sem, sürgette az idő. Ekkor mintha nem is olyan távoli küzdelem zajai ütötték volna meg a fülét. Azt kívánta, bárcsak tévedne, és ne az várna rá, amit gondol.

Shouri Midori következő csapását is hárította, de a lány nem keseredett el. A fiú már egy ideje képtelen volt rálőni, és ez csak egyre rosszabb lesz, túl közel van... Érezte, hogy nála az előny, már csak idő kérdése. Aztán hirtelen erős fájdalmat érzett a hasában. A rohadt életbe! Dühösen meredt Shouri kezére, ahogy az kirántotta belőle a bicskát. Hogy erre nem gondolt! Bosszúból a fiúba mélyesztette a sait, s mielőtt a fiú újra támadhatott volna akár a bicskával, akár az íjjal a csizma rejtett pengéjétől is kapott egy újabb csinos kis vágást. De Shouri se sokat tétlenkedett. A lány megint érezte a vágást. Próbált hátrálni, érezte, hogy ez kezd sok lenni. Későn jött rá, hogy ez mekkora hiba volt! Megint húzkodhatta ki a karjából a nyílvesszőt... Basszus... Így megint nem tudott támadni, ráadásul Shouri egy újabb nyilat vett elő! Francba mit kéne tennie... Nyugi... Nyugi, Midori... Előbb higgadj le! Gondolkodj!
- Midori!
A kiáltásra oldalra kapta a fejét.
- Már megint te?! - nézett Kenta Shourira - Valahogy sejtettem, hogy nem túl békések a szándékaid...
Kezével görcsösen szorította a recés rövidkardot. Csak próbálj még egyeszer Midorira támadni és meglátod mit tud ez a cucc...

Shouri dühösen és egyben csalódottan nézett az újonnan megjelent Kentára. A franc, a kocka mindjárt elrontja a játékát, pedig már olyan jól belejött! Tekintete a fiú kezében lévő kardra esett és érdeklődve méregette azt. Nem valószínű, hogy kettejük ellen túl sok esélye lenne, legyen akármilyen jó. Mert igen, jónak tartotta magát... de egy íjnál jobb lőfegyverrel még sokkal jobb is lehetne... ám sajnos ezt itt most valószínűleg nem kapja meg. Ha már Ikeda Yamadát küldte a nyakára - hehh, valószínűleg nem volt elég ereje, hogy maga jöjjön -, akkor Mr. Jószívű valószínűleg rábízta volna a pisztolyát is, ha van nála, de semmi ilyet nem látott új ellenfelénél. Hát jó, ő nem akar itt megdögleni. Újra felhúzta az íjat és a másik kettő felé szegezve viszonylag gyorsan kezdett hátrálni.
- Talán később még folytatjuk - intézte szavait Midorihoz. - Ha nem zavarnak meg.
Tovább folytatta visszavonulását, és egyre jobba gyorsította lépteit. Viszont egyre csak előre figyelt, így nem vette észre, hogy valaki már volt mögötte.
- Shouri... - hallotta maga mögül az ismerős hangot. - Te meg... mit művelsz?
Haruka hangja nem volt szemrehányó, sem dühös, inkább csak... halk, és... hitetlenkedő?
- Francba... - szűrte a fogai között Shouri.

Kenta továbbra is szemmel tartva Shourit, és mostmár Harukát is, készenlétben tartva kardját Midorihoz oldalazott.
- Jól vagy? - kérdezte tőle. A lány bólintott. S megszemlélte a bicska ütötte sebeket. Véreztek, de annyira nem tűntek súlyosnak. Csak fájt egy kicsit. De a harc vágya még mindig felpörgette, nem nagyon figyelt oda. Ő is felkészülten szorongatta két sait. Na mi lesz Shouri?! Ha már ketten vagyunk elfutsz?! Micsoda gyáva alak... Gondolta, hogy mindezt ki is kéne mondania, de végül nem tette csak megvetően nézte a fiút.

Hiába is erősödtek fel fájdalmai, Tatsuya mégsem tudott csak úgy heverészni. A többieknek lehet, hogy szükségük lesz rá, bármilyen használhatatlan is. És... mindenképpen meg akarta tudni, hogy ki volt a támadója, mert szörnyű volt ez a kétség. Óvatosan feltápászkodott és vállát szorongatva indult arra, amerre Kenta eltűnt. Jóval lassabban tudott haladni, mint az imént a fiú, és még csak be sem kötötte a sebet, ami azért eléggé vérzett.
- Nesze neked, hogy nem tudsz nyugton ülni... - dohogta.

Haruka végigfuttatta tekintetét a több sebből vérző fiún, majd szemei megállapodtak a Shouri kezében lévő íjon - az ő fegyverén! -, és az övébe tűzött még vértől csöpögő bicskán.
- Francba...? - mondta végül. - Csak ennyit tudsz mondani...? Mit tettél?
- Nem túl jó időpontban jöttél... - válaszolta a fiú. - És hogy mit? Szerintem eléggé nyilvánvaló... tudod, ha most nem lépek, előbb-utóbb ők tették volna.
- Én nem vagyok ebben olyan biztos. Tatsuya nem...
- Jajj, elég legyen már! - Shouri meglepetten hallotta felcsattanó hangját. Hmmm... rég hozták már ki a sodrából. - Tatsuya így, Tatsuya úgy, elegem van belőle! Képzeld, bármilyen meglepő, de nem akarom, hogy rád másszon!
- Ő... hol van? - kérdezte a lány előre félve a választól.
- Valahol a fák között - Shouri ismét vigyorgott.

Haruka úgy érezte, mindjárt ott helyben térdre rogy. Becsapták...? Nagyon úgy érezte magát... De miért? Ő azt hitte... azt remélte, hogy... és most Tatsuya, talán miatta... halott? Nem, ez nem történhet meg...!

- Na jó, elég volt ebből - mordult fel Kenta - Tűnjünk innen Midori...
Várakozva nézett a lányra, de az nem mozdult.
- Midori!
- De... Haruka...
Kenta csodálkozva nézett a lányra. Haruka mi? Ő választotta Shourit, az ő dolga... Őt nem is bántaná a fiú. Ellentétben velük, és nem kéne Tatsuyát sokáig magára hagyni. Ezt Midori is tudhatná, nem kéne, hogy hangosan kimondja Shouriék előtt.

- Shouri... - Haruka hangja egyre kétségbeesettebb lett. - Ugye nem...
- Nem öltem meg? - Shouri elgondolkodó képet vágott, hogy leplezze feltámadó dühét. Mit érdekli Harukát ennyira Ikeda? - Nem hiszem, hogy belehalna, pedig úgy igyekeztem, hogy ne okozzak csalódást...
- Akkor meg...
- Csak kapott tőlem egy kis ajándékot. Bár... sajnos nem tudja, hogy tőlem van.
- Azt akarod mondani... hogy Tatsuya most azt hiszi, hogy én lőttem meg...?!
- Hát az... könnyen meglehet, mivel nem nagyon ugráltam elé, hogy én voltam. Pedig az milyen gáz lenne, ilyen téveszméket támasztani... - rosszallást imitálva csóválgatta a fejét.
- Miért csinálod ezt?
- Mondtam már, nem nagyon van kedvem osztozni rajtad. Talán épp itt lenne az ideje, hogy te is eldöntsd, kihez húzol. Nemrég még azt mondtad, velem vagy, de most már közel sem vagyok ebben ilyen biztos. Tehát most ismét felteszem a kérdést, többé nem fogom. Velem vagy, Haruka... vagy ellenem? Mert akkor téged sem foglak kímélni, bárhogy is ellene vagyok a gondolatnak.

Most már Midori is tényleg nagyon ideges lett. Mit képzel ez magáról?! Az, hogy csakúgy neki támad az egy dolog, de... Harukát szereti, nem? Azt hitte, hogy Shouri...
- Mégis minek nézed te Harukát?! Ő nem egy tárgy vagy ilyesmi! - csattant fel, maga is meglepődött, hogy kicsúszott a száján. Nem kellett volna ebbe most beleavatkoznia...
Kenta csak némán állt, idegesen figyelve a másik hármat. Még jó, hogy Tatsuya ott maradt!

Hosszú pihenés után Ichiru végre úgy érezte visszanyerte az erejét. Már nem annyira sajogtak a sebei, és bár fáradt volt, de rávette magát, hogy elhagyja az erdőt. Bár jobb szeretett a fák közt lenni, de túl sokat volt már most. A következő cél lehetne mondjuk... az északkeleti erdő... Elmosolyodott. Ez olyan jellemző. Sietve célozta meg a hegyeket, hogy annak árnyékában jusson északra. Egész eddig nem is gondolkodott a barátain, most azonban hirtelen eszébe jutott Benawi. Vajon vele mi van? Hol rejtőzik? Szinte biztosra vette, hogy egyedül van. Vajon ő képes lenne gyilkolni? Vagy már meg is tette? Gondolta, hogy nem kell féltenie barátját, de... Vajon... Saját magával mi van? Mi van, ha... egyszer Benawival is össze kell csapnia? Fogalma sem volt mit tenne, ha eljön az az idő... De... ellene nem sok esélye van, ha már Tesshin és Himeno is elbánt vele... A francba is... Össze kell szednie magát. Ha túl akarja élni, akkor... Ölnie kell. Ez van. Vagy, ha erre nem hajlandó. Akkor el kell fogadni, hogy meg fog halni. A rohadt életbe... Még annyi dolgot tervezett. Csak nem adja így föl! Persze meggyilkolni valakit... nem egy... jó dolog, de... Ha muszáj? Ha a saját életed a tét? Ha rátámadnak nem áll jogában megvédenie magát?

- Egy tárgy? - Shouri mosolyra húzta a száját Midori szavai hallatán. - Ennyi erővel miért nem nevezed rögtön játékszernek? Nem, nem tekintem annak, egyiknek sem. Pusztán meg kell győződnöm róla, hogy ő is ugyanúgy érez-e, mint én. Ha pedig nem... már itt sem vagyok, legalábbis egyenlőre. Ez még mindig egy verseny, és erről nem nagyon kéne megfeledkezni. Mindenki számít, mindenki potenciális veszélyforrás, és ha te is ilyen vagy, Haruka... maradjunk annyiban, hogy nem szeretnélek az ellenfeleim között tudni.
Haruka döbbenten nézett Shourira, és nem tudta, mit válaszoljon. Ettől függött most egész későbbi sorsa, nem vághatta rá csak úgy a választ. Ezek után tényleg, kihez húzzon? Shouri megvédené, ez biztos, és ahogy bevallotta, a maga sajátságos módján tényleg szereti. Viszont mégis mivé válik lassan? Valószínűleg nem a saját vérétől vörös a bicska pengéje... ha valakiről úgy ítéli meg, hogy az útjában van, azt tényleg minden további nélkül elpusztítaná? De ő, Haruka, erre nem lenne képes! Már ott a fánál többször is megvolt rá a lehetősége, hogy öljön, mégsem tette. Ha Shouri ült volna az íjjal a fán... vajon meddig tartott volna neki átgondolni, kire lőjön és kire nem? Valószínűleg nem túl sok ideig...
Most döntenie kell, bármilyen fájdalmas is lesz. Mindkét válasz veszélyes, mind testileg és lelkileg. Haruka már válaszra nyitotta a száját, mikor nem várt hang ütötte meg a fülét.

Tatsuya erejét alig kímélve tört előre a fák között, amerre Kentáékat sejtette. Ám nem tudta biztosra, merre keresgéljen, ezért inkább a legegyszerűbb utat választotta.
- Kenta, mégis merre vagytok?

Midorinak a lelkébe téptek Shouri szavai. Nem kéne elfelejteni... Tényleg Tatsuyáék mellett neki teljesen kiment a fejéből! Mekkora hülye... Még nem is tudja pontosan mi Kenta terve. Himenonak olyan magabiztosan mondta, hogy ha lesz egy jó tev csatlakozik, de ha nem... Kentára nézett. Ha nem, akkor... Ő lesz az, aki túléli... Shourit megölni egy dolog, de... Kenta vagy Tatsuya nem érdemelné ezt... És mégis... Úgy érezte képes lenne rá... Tehát...? Van joga gyűlölni Shourit? Ugyanúgy gondolkodik, ugyanazt teszi, mint ő maga... És Tesshin? Őt is megölné? Jézusom...
Gondolataiból Tatsuya hangja zökkentette ki. És ezért kivételesen nagyon hálás volt.
Kenta egy rövid gondolkodás után a hang irányába fordult, s elkiabálta magát:
- Itt vagyunk, de vigyázz! Shouri és Haruka is itt van...
A fiú idegesen ökölbe szorította a kezét, s Shouri arcát figyelte. Minden úgy történik, ahogy azt a fiú szeretné... Ez nem jó... Nagyon nem...

Sayuri a hegyről leérve gyorsan döntött. Elindult vissza az erdőbe. Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjon. És pihenni is jó lenne. A fák közt talán elrejtőzhet.

Himeno végre összeszedte magát, s folytatta a keresgélést valami fegyver után. Ám sajnos semmit sem talált. Elégedetlenül, de felkapta a zsákját. Hát... itt nem maradthat. Egyébként sem szeretett egyhelyben lenni és eddig mást se csinált, csak... Ücsörgés az emlékműnl, aztán a házban Kaorival... Jó éj... Kilépett a házból és nyugat felé indult a tó északi partján.

Tatsuya egy pillanatra megingott Kenta válasza miatt. Haruka és Shouri, akkor mégis ők... Kenta azt már elfelejtette közölni, hogy mégis melyikük volt, mert azért még megvan az esélye, hogy nem Haruka tette. De ha most visszafordul, nem tudná meg. Nagy levegőt vett, hogy erőt gyűjtsön magába és továbbsietett.

Haruka már tényleg úgy érezte, hogy elvesztette minden maradék erejét. Nem menekülhet a döntés elől, most már nemcsak Shouri, hanem Tatsuya is tanúja lesz a válaszának. Nem, ő nem akarta ezt! Nem akart választani, de most rá van kényszerítve. Shouri vagy nem Shouri? És mi a biztosítéka, hogy ha nemet mond, Tatsuya majd tárt karokkal fogadja? Mi lesz, ha végül megint magára marad?
Ekkor lépett ki a fák közül Tatsuya, és Haruka kétségbeesett tekintete egy pillanatra találkozott az övével. A lány viszont elfordította a fejét és ezúttal Shourira nézett.
- Shouri... - kezdte tétován. - Akaratom ellenére kényszerítesz döntésre, de ezek szerint most nem térhetek ki - egy pillanatra ismét Tatsuyára nézett, de tényleg csak egy pillanatig. - Én... még mindig szeretlek, de... én nem vagyok képes úgy gondolkodni, mint te. A te verziód szerint mindenki potenciális veszélyforrás - ezt a szót használtad, ugye? Akkor ezek szerint én is az vagyok, és előbb-utóbb egymás ellen fordulnánk. Én ezt nem bírnám elviselni...! Bár megvolt rá a lehetőségem, mégsemtudtam senkit sem megölni, nemhogy téged! Ezért én... nem tarthatok veled... de remélem, hogy kitalálok valamit, mielőtt túl késő, és akkor együtt elmehetünk innen, mindketten... és akkor...
- Elég! - Shouri hangja ellenkezést nem tűrve csendült, szavaiba irtózatos mennyiségű harag keveredett. - Gondolhattam volna, hogy inkább a kis zsenit választod, hülye voltam! - izmai újra megfeszültek, ahogy felhúzta a már régebbről az idegen tartott vesszőt és Harukára fogta. - Tudod, menyi mindent megadtam volna neked? Mindent! És erre elárulsz? Azt hiszed, magam miatt tettem, amit tettem?!
Hosszú pillanatokig nézett farkasszemet a két 'szerelmes', ám Haruka döbbenetére Shouri mégsem lőtt. Hosszú tétovázás után leengedte az íjat, majd hátat fordított és elrohant.

Midori ijedten nézte Shourit és Harukát. Egy pillanatig tényleg azt hitte, hogy a fiú meg fogja ölni a lányt. Aztán, ahogy a fiú eltűnt a szemük elől egy nagy sóhajtás futott ki belőle. Pedig hát... nem neki kellett a legjobban félnie... Odasietett barátnőjéhez s megnyugtatásként a vállára akarta tenni a kezét, de aztán... Karja megdermedt a levegőben. Újra eszébejutottak Shouri szavai. És Haruka? Őt meg tudná ölni? Ha muszáj lenne igen. Van egyáltalán valaki ebben a rohadt osztályban, akit ne tudna?! Visszahúzta a kezét. Így nincs joga hozzáérni... Visszanézett Kentára. Kérlek mondd, hogy bombabiztos a terved... Mert... mert ha nem... Én is veszélyt jelentek rátok... Egyre inkább érezte, hogy nincs helye ebben a csapatban.
Kenta nem mozdult. Sajnálta a lányt, de még mindig nem mert volna bírni benne. Honnan tudhatják, hogy ez nem egy színjáték volt? Viszont... Most nem hagyhatják egyedül őt. Tatsuya egyébként sem hagyná.

Nami meglepetten nézett Nobura, mikor kisétáltak a fák közül, s ő továbbra is egyenesen keletnek tartott.
- Hova...?
- A hegyekbe - felelete a fiú.
- Hegyet akarsz mászni?!
- Mért, magassarkú van rajtad, vagy mi?
Nami kishíján felpofozta a fiút, de az utolsó pillanatban visszafogta magát.
- Hagyd már ezt abba! Nem vagyok... - elakadt. Csak nem mondja ki ezt a szót! - nem vagyok az, aminek tartasz...
Nobu meghökkenten nézett a lányra:
- Minek tartalak?
- Mindegy... - fordította el vöröslő fejét a lány - Oda megyünk ahova akarod... Csak csodálkoztam...
- Onnan jobban belátjuk a környéket. Ha történik valami érdekes, tudni fogjuk, hova kell mennünk.
- Értem - felelte a lány. Még mindig ideges volt. Miért nem mondta rögtön ezt, nem bírta volna ki a bunkó megjegyzsée nélkül? Kezdte azt érezni, hogy agyára megy a fiú.
- Nami... Mi a baj...?
- Ahogy viselkedsz velem, az a baj! - csattant fel. Nobu értetlenül figyelte a lányt. Nami próbálta összeszedni a gondolatait, mégsem volt képes szavakba önteni őket.
- Egyszerűen... Tévedsz velem kapcsolatban - nyögte ki végül.
- De nem értelek - rázta a fejét a fiú - Miben tévedek? Jó harcos vagy... Izgalmas nő... Csinos, érdekes... Melyikben tévedek?
Nami a fejét rázta.
- Nem erre gondolok, hanem... Én nem vagyok olyan, mint a többi ötösfogattag...
- Hát persze, hogy nem! - mondta a fiú, s magához húzta a lányt. Szelíden megcsókolta, s ezzel lezártnak tekintette a témát.

Haruka most már tényleg nem tudta tovább megtartani magát, egyszerűen térdre rogyott. Egész testében remegett, hirtelen fázni is kezdett és lelkileg üresnek érezte magát. Az előbb... nem sok híja volt annak, hogy Shouri lelője... Tényleg ennyire csak a győzelem számít neki? És ha igen, akkor miért nem ölte meg most az előbb? Az üresség helyére új érzelem lépett be, az árulás súlya. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy ő árulta-e el a fiút, vagy az őt. Szörnyen érezte magát.

Tatsuya nem nagyon értette, mi vezethetett a szeme előtt lejátszódott drámához, melynek csak a végére sikerült ideérnie. Tekintetét egyre csak Harukára szegezte, aki viszont összeomlani látszott. Mitől fordult fel így a világ rendje?! Haruka, amint a földre rogy? Nem, ilyen egyszerűen nincs, ő sokkal erősebb annál, nem? Annak kell lennie!
Tétován megindult a lány felé, de ekkor Haruka Shourihoz címzett szavai jutottak eszébe. "Én... még mindig szeretlek". Ökölbe szorította a kezét és megtorpant. Ha viszont tényleg így van, miért nem ment Shourival? Jó, természetesen ő is hallotta Haruka kifejtését, de akkor is. És ezek után menjen oda hozzá? Igen, igenis odamész! Vagy neked talán nem fáj így megtörve látnod őt?
Tatsuya félresöpörte zavaró gondolatait, és tovább lépett Haruka felé. A "Jól vagy?" túl elcsépelt kérdés lett volna egy ilyen helyzetben, ezért nem is tudva, mit mondjon, némán állt és nézte a lányt. Egy idő után segítségkérőn nézett Midorira. Mit kéne most tenniük?

- Na szóóóval... - Ichiro állát vakargatva nézett Hiroshira.
- Igen? - viszonozta egy kérdő pillantással a másik.
- Nem igen, hanem igen főnök! Rövid ez a két óra és szeretném kiélvezni minden egyes percét. Szóval, Hiroshi... tudom ám, hogy mit rejtegetsz a zsebedben! - meresztett sunyi tekintetet a fülbevalósra, mire az egy lépést hátrált.
- Nem... nem tudom, miről beszélsz... - kapta el a tekintetét társáról.
- Ez felért egy beismeréssel! - vigyorgott kajánul Ichiro. - Azt hiszed, nem láttam, mikor megvetted indulás előtt? Hacsak nem tüntetted el orvul, miközben aludtam, akkor még nálad kell legyen. Tehát... ide vele!
- De...
- A "de"-k ideje két órára érvényét veszti. És most képzelj a háttérbe Keresztapás zenét. Utoljára mondom, i-de ve-le!
Hiroshi remegő kézzel nyúlt a zsebébe, majd kivette belőle hőn őrzött kincsét, amit ínségesebb időkre tartogatott.
- Zsarnok egy főnök vagy te, hallod... - morogta kelletlenül.
Ichirot ez viszont már nem nagyon érdekelte, arcán vidám mosollyal harapott a tábla csokiba.
- Ha nem panaszkodsz, talán kaphatsz egy-két kockát belőle - vigyorgott teli szájjal.

Ami nem nagyon szólalt meg az út során, inkább csak tőmondatokkal felelt, ha kérdezték. Nem könnyen lehetett belőle előhúzni a szavakat, és mintha arca is sápadtabb lett volna - de hogy a betegségtől vagy a toronyban történtektől, azt nehéz lett volna megállapítani. A sivatagi homok újra és újra utat talált a cipőjébe, de most valahogy ez sem érdekelte. Hosszú idő után ismét felemelte leszegett fejét, és így megállapíthatta, hogy a sivatagi ház már nincs is messze tőlük. És hogy ott vár-e rájuk valaki? Nem, egyenlőre ezzel sem akart törődni.

Kazushige olyan csendben haladt a liget fái között, ahogy csak tudott. Nem lett volna szerencsés most bárkit is felvernie, az könnyen az életébe kerülhet. Itt legalább kicsit lepihenhet. Mikor egy viszonylag sűrűbb részhez ért, behúzódott a fák és bokrok sűrű szövevényes árnyékába és ledobta a cuccát a földre, majd magát is. Eddig csak fájlalta a térdét, de most látta is, hogy a nadrágja kiszakadt és ez a szakadás egyre inkább terjed. Na kész, legalább a gatyája maradjon már meg! Úgyis valamivel el kell ütnie az időt, hogy lehiggadjon. Megtörölgette eléggé koszos kezeit, majd előásta a táska mélyéről a varrókészletét.

Midori sokatmondón tekintett Tatsuyára. Menj, vígasztald már meg! Ez a te dolgod!
Nem akart most zavarni. Igen, ez Tatsuya feladata, ő maga is megtehetné, de... Harukának az közel sem jelentene annyit. Mondhat bármit, Tatsuya egyetlen érintése is ezerszer több. Próbált feltűnésmentesen eltűnni. Legszívesebben szublimált volna, de ennek a képességnek híján csak visszasétált kicsivel hátrébb. S ennek nem csak Harukáék voltak az okai. Túl sok minden történt egyszerre. Haruka, Shouri, Tatsuya... Azt hitte mindjárt szétrobban a feje. Sosem érezte magát még ilyen gyengének. És nem akarta, hogy ezt bárki is észrevegye rajta. Egy fának döntötte a hátát, s lassan lecsúszott a földre. Belülről a száját harapdálta, hogy ne kapjon fájó sebeihez. De minél jobban akarta titkolni fájdalmait, azok annál erősebben törtek rá. Ugyan már, ez csak pár... lyuk meg szúrás... semmi különös, igazán... A fejét a térdére buktatta, s összegörnyedt. De talán itt a fa mögött nem látják Harukáék... És el vannak foglalva saját magukkal...

Tatsuya elfehéredve nézte, ahogy Midori kicsit sem feltűnően magukra hagyja őket. Tényleg, most vette csak észre, hogy a lány testét több vérző seb borítja. Midori... harcolt volna? Más magyarázat nem nagyon van. A francba, hogy nem szedte össze magát előbb, még azt sem tudja, mi történt! És most itt áll, Haruka nem sokkal előtte a földön. Mit tegyen? Első gondolatától vezérelve legszívesebben átölelte volna, ám valahogy nem tartotta ideillőnek az adott helyzetben, hisz nemrég... nemrég még Shouri tette ugyanezt. Összeszorította a fogait és végre a lány elé lépett.
- Haruka... - mondta halkan, miközben a kezét nyújtotta felé, hogy felsegítse. A lány mintha először meg sem hallotta volna. - Haruka, kérlek...
Haruka most végre felnézett, és Tatsuya csak nehezen állta meg, hogy meglepetten visszavonja a kezét. Már önmagában is megrázó volt a gondolat, hogy Harukát és a sírást egy kalap alá vegye, de most... a lány szemei furcsán csillogtak a bennük összegyűlt könnyektől. A következő pillanatban Haruka elfogadta a fiú kezét, majd viszonylag gyorsan húzta fel magát, hogy a következő pillanatban Tatsuya vállába temethesse az arcát. Tatsuya szólni akart, de valahogy nem jött ki hang a torkán. Az előbb még azon tipródott, hogy hogyan érjen hozzá a lányhoz, most meg az egyszerűen... átöleli? Vagy csak menedéket keres... Jajj, csak egy kicsivel legyen már több bátorsága, ki tudja, meddig tarthat a pillanat! Még akkor is, ha csak vigasznak jó... Remegő kezekkel ölelte magához a lányt, és nem nagyon érdekelte, mi történik körülötte.

Akihito aggódva figyelte a lányt. Majd a házban lepihennek, akkor biztos jobban lesz - így győzködte magát. De tudta, hogy felesleges mondania bármit is, mert ez most elsősorban nem a betegség miatt van, hanem valószínűleg Mizuki halála... Mit kéne tennie? Szörnyű volt így látnia a lányt. Azt kívánta, bár hallgatott volna rá, és köszönés nélkül eltűntek volna. Végre egyett vannak, erre meg... Elég! Nem lehet ennyire önző... Ami szenved, ő meg csak arra tud gondolni, hogy...
A házhoz érve is csak egy intéssel jelezte, h húzódjon mögé. Óvatosan nyitott be. Ha van benn valaki... a lánynak ne eshessen baja...

Kenta figyelmét sem kerülte el Midori viselkedése. Gondolkodás nélkül a lány mellé guggolt, s a vállára tette a kezét. Fel se merült benne, hogy ez hiba lenne.
- Jól vagy? - kérdezte naívan. Midori először összerezzent a meglepetéstől, aztán felnézett a fiúra.
- Persze, semmi baj... - felelte halkan - Én csak - fejével enyhén hátra bökött - Nem akarom őket zavarni...
A lány nem tudhatta, hogy mostanra egészen elsápadt az arca, s ha más nem is, ez elárulta.
- Tele vagy sebekkel, el kéne látni... Tatsuyánál van egy kis elsősegélydoboz, tudod... - mondta a fiú, aztán belegondolt, s fülig pirult. Normális esetben Midori lecsapott volna rá, hogy kiélvezhesse ezt a helyzetet, ám most nem volt ereje szivatni a fiút.
- Áh, nem durva... - nézett végig magán, mintha csak most venné észre. A nyilak ütötte kisebb sebeket vizsgálta - Ezek alig véreznek. Bele se tört a nyíl, szóval... Semmi említésreméltó...
- Semmi eml... - Kenta elhülve nézett a lányra. Ő maga nem sebesült meg, de látta, ahogy Tatsuyába áll a nyíl, és ismerte annyira barátját, hogy nem egy panaszkodós fajta... Szóval akkor Midori... De... te jó ég! Nincs benne egyik nyílvessző sem... Ő maga húzkodta ki? Ne mondja már, hogy nem voltak fájdalmai! És az a sikoltás... Az csak Midori hangja lehetett. Kenta most már tényleg nem tudta mit tehetne vagy mondhatna egyáltalán.

Shouri teljes erejével rohant és hátra sem nézett. Minél előbb maga mögött akarta tudni azt a helyet, árulása színhelyét. Az indulatok eluralkodtak rajta, és most úgy érezte, bárkinek neki tudna esni, aki az útjába állt. Ezért kereste azelőtt annyira a lányt?! Jobb lett volna, ha akkor nem megy utána, ha akkor nem találkoznak! Ha akkor nem futnak össze és később Ikeda oldalán látta volna viszont... akkor valószínűleg több ereje lett volna ahhoz, hogy végezzen vele, de így... Újra és újra maga előtt látta Haruka esdeklő szemeit, egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből.
- Tűnj el... - állt meg hirtelen és rúgott egy fába. - TŰNJ MÁR EL!
Már ököllel ütötte a törzset, újra és újra, és nagyon nem tudta érdekelni a kezébe hasító fájdalom. Kapott ennél rosszabbat is Midoritól.
Később ha újra találkozik Harukával... - ujjai rászorultak az íjra -, akkor nem szabad ilyen gyengének lennie... különben tényleg könnyen a vesztesek közé kerülhet.

Ami hang nélkül bólintott, hogy megértette a fiú szándékát, majd kissé tényleg hátrébb húzódott. Ha van bent valaki... képes lenne harcolni? Mondjuk ha Akihito élete forog kockán? Akkor igen, valószínűleg igen, nem veszíthet el még valakit... de mégis mivel, a körmeivel essen neki az illetőnek? Igen, ha mást nem, úgy tesz majd.

Ichiru még épp idejében húzódott be egy szikla mögé. Az erdő irányából két osztálytársa vágott át a hegy felé. Nem is felé... Ők egyenesen a hegyre tartottak. Ichiru alig tudta megállni, hogy meglepetésében fel ne kiáltson a furcsa párosításon. Akamatsu Nami és... Iwashi Nobu...? Nem hitt a szemének. Ráadásul a kettő testét borító sebek... ! Nyilván harcoltak, és nyilván... túlélték. De mégis mit keresnek ők együtt? Noburól nem tudta elképzelni, hogy rátámadna valakire, Namiból viszont az áldozat szerepét volt nagyon nehéz... Ez a kettő viszont akármit is tett, egymást határozottan nem akarták bántani. Tényleg a feje tetejére állt a világ! Mint Sayuri és Akihito párosa... Agyrém... És az elején még azt hitte Midori viselkedik furcsán... Így belegondolva a lány csak olyan volt, mint mindig. Ebben a pillanatban pedig valami olyasmi történt, amit végképp nem tudott hova tenni. Nobu magához rántotta a nála jól láthatóan magasabb lányt, de olyan könnyedén, mintha csak valami rongybabával játszana, és megcsókolta! Ichiru azt hitte, mindjárt kiszédül fedezéke mögül. Elfehéredő kezekkel kapaszkodott a sziklába. Ez... ez... őrület. Nobu?! És Akamatsu-san?! Még ha a lány mászott volna rá a fiúra, az ötösfogatból simán kinézi, ráadásul úgy tudta Nobuért rajonganak is a lányok... De így... Ebben a pillanatban Nami csak egy sebezhető kislánynak nézett ki. Magasság ide vagy oda, mégis úgy tűnt, eltűnik a fiú karjaiban.
Ichiru még akkor is mozdulatlanul ült a szikla mögött, mikor a páros már eltűnt a szem elől.

Haruka könnyei lassan elapadtak, és már csak némán szipogott. Hamarosan viszont óvatosan kibontakozott Tatsuya karjaiból, de nem tudott a fiúra nézni, vörös szemeivel a földet kutatta.
- Kérlek... bocsáss meg... - hallatszott a lány megtört hangja, Tatsuya először rá sem ismert, annyira idegenül csengett. Másrészről kissé csalódott volt, de legalább szép volt, amíg tartott, amíg a karjaiban tarthatta a lányt. Ám mielőtt válaszolhatott volna, Haruka elkerekedett szemekkel vette észre az egyenruháját borító vért. Vér? De hiszen... ő nem sérült meg... Tekintetét Tatsuyára kapta és hamar felfedezte rajta a nyíl ütötte sebet.
- Ezt... ő tette?
Tatsuya csak egy bólintással felelt.
- Miattam... minden miattam van! - fakadt ki a lány. - Sajnálom, én... én nem gondoltam volna...!
- Most már úgyis mindegy, nem...? Gyere inkább, a többiek valahol itt vannak a közelben...

Akihito már ahogy az ajtót nyitotta érezte, hogy valami nem stimmel. Nagyon óvatosan lépett beljebb, s bár még innen nem láthatta a hármast, rájött mi az az átható szag, amit érez. Vér... Nem is olyan rég érezték ezt a toronyban, s most megint? Hátranézett a lányra, vajon ő rájött...? Óvatosan megfogta a vállát, s odébbtolta, h nelásson rá a következő szobára.
- Várj meg itt, jó? - mondta neki, azzal elindult befelé megnézni, mi történt. Hátrapillantott, hogy meggyőződhessen róla, a lány hallgat rá, s csak azután ment be.
Döbbenten a szája elé kapta a kezét megpillantva a hullákat. Nem, ezt Aminak nem szabad látnia! Jézusom... Ki tehette ezt? Hárman, akkor... ez... csak nem egy ember volt... És... Ez nem lőfegyver, ezek mind... vágások vagy szúrt sebek. Érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Ki képes ilyen brutalitásra? Az osztálytársai közül?! Ijedten kapta körbe a fejét. Ha ezek még itt vannak? Próbált hang nélkül belesni minden szobába, de a ház üresnek tűnt. Francba... Visszasietett a lányhoz.
- Itt nem maradhatunk - mondta neki - Figyelj... Én nézek neked valami fegyvert, meg keresek innivalót, de... Te inkább maradj itt.
A lány kezébe nyomta a szigonyt.
- Hogy meg tudd védeni magad, ha addig jön valaki. Igyekszem figyelni rád, de... Biztos, ami biztos...

Midori fel akart állni, de remegő keze, amire támaszkodott, egyszerűen csődöt mondott. Ne már... Az előbb még talpon volt, most miért nem tud...? Nem akarta, hogy Kenta így lássa, hogy azt gondolja segítségre van szüksége. Mi a francért jöttek utána?! Nem... ha... ha nem jönnek talán már... halott lenne? Nem... az nem lehet. Nem veszített volna... Valahogy el kell terelnie Kenta figyelmét, míg kissé összeszedi magát.
- Kenta... Még mindig nem bízol Harukában? - kérdezte hirtelen. A fiú meglepődött. Midori hangja tényleg még mindig biztosan csengett, de... A lány szigorúan nézett rá. Türelmetlenül várta a választ, s Kenta most még jobban meglepődött a tekintettől. Milyen türelmetlen...
- Nem... én... nem tudom... - csak hebegett-habogott - Az előbb, elég meggyőző volt, de... Valahogy nem tudnék bízni benne. De egyszerre sajnálom is. Őt is, de főleg Tatsuyát. De ha... arra vonatkozik a kérdésed, maradhat velünk, természetesen. Nem hagyhatjuk egyedül, szüksége van rá, hogy valaki megvédje. Most már fegyvere sincs.
Kenta ironikusan elmosolyodott.
- Bár egy legyezőt vagy téglát tudunk neki kölcsönözni... Meg egy überhasznos konyhakést... - Koheire gondolt. Igaz, ez a konyhakés már részt is vett valakinek a meggyilkolásában. Talán mégis jó valamire... Megborzongott. Hány embert kell még megölniük?!
- Legyező? - nevetett fel Midori - Melyikőtök volt az a szerencsétlen...?
- Tatsuya - felelte Kenta - De az enyém se jobb... Tégla... Még jó, hogy nem kocka...
Midori megint nevetett. Úgy tűnt tényleg rendben van. Olyan volt, mint mindig. Akkor... nem olyan súlyosak a sebei? Elég rosszul nézett ki az előbb. Biztos csak az aggodalom... Elvégre... Midori lány... Ráadásul olyan alacsony és törékeny...
- Viszont a kard az táp - mondta Midori - Tudom, hogy... elég brutális... De ha kell... - megrázta a fejét - Ha meg kell védenünk magunk, nem bizonytalanodhatunk el. De azt hiszem ezt te is tudod. Láttam, hogy harcoltatok Kohei ellen. Legalábbis a végét.
Kenta megint meglepődött Midorin. Onnan tudta akkor, hogy segítségre van szükségük? De... azt...
- Honnan tudtad, hogy nem mi kezdtük? Ketten egy ellen, miért álltál rögtön a mi oldalunkra? Nem féltél tőlünk?
Midori mosolyogva rázta meg a fejét.
- Ismerlek ennyire benneteket.
- Ez nem ilyen egyszerű... Ebben a játékban... Mindenki teljesen... Kifordult önmagából...
- Szerintem nem - vágta rá határozottan Midori. A fiú megintcsak megdöbbent. Mégis... mit gondol ez a lány? Mi ez a hangszín? Midori folytatta:
- Hát... Koheiről ez sejthető volt... Ő túl... Magábaforduló volt. Nem tudom megmagyarázni, de... - megrázta a fejét. Tényleg nem jutottak eszébe szavak. Keresnie kell egy jobb példát - Ichiru! Ő is ott volt a közeletekben, bár erről ő nem tud. De én többször is találkoztam vele. Láttam, ahogy Sayurit észreveszi. A csaj tökre be volt idegesedve, próbált úgy viselkedni, mint aki simán kinyírná a srácot. Aztán elfutott. Ichiru meg csak nézett utána. Nem akarta bántani, de nem hülye. Ő egyenlőre csendes megfigyelőt játszik, azt hiszem. Bár az sem lepett meg, mikor megszólított engem. Nem hiszem, hogy társulni akarna, de gyilkolni sem. Szerintem még vívódik. De azt hiszem, meg kéne keresnem és... beszélni vele mielőtt még rossz döntésre jut. Mikor múltkor találkoztunk én siettem utánatok. Sayuri meg... Ő biztos egyedül akar játszani. Nem az a barátkozós típus. És igen, azt hiszem képes lenne ölni. Mert túl akarja élni, és nem hisz semmiben önmagán kívül, de... Azért nem hiszem, hogy menthetetlen lenne. Sayuri nem gonosz, csak... - megrázta a fejét - Bár senki sem gonosz közülünk. Így nem tudom... Sayurit nehéz lenne meggyőznünk, és félek, elárulna bennünket. Yumika Himenon viszont meglepődtem. Vajon mit tervez? Kaori-channal...
Kenta felkapta a fejét.
- Tsukimura-san? Jó ég, nem fogja meg...?
- Kaori?! - Midori felnevetett - Jó ég, egy legyet se tudna hátbatámadni...
Kenta értetlenül nézett Midorira.
- Dehát Tsukimura ötösfogattag!
- Na és? Az csak egy lánybanda... - Kenta tekintetére elmosolyodott - Figyelj... Ők is teljesen olyanok, mint a többi lány. Szeretnek szépek lenni, fecsegnek, meglesik a jó pasikat, igyekeznek kitűnni a többi nő közül. Nem minden lány ezt csinálja? Csak a módszereink különböznek...
Kenta értetlen, kissé talán fintorgó nézésére csak legyintett.
- Hagyjuk... Pasiból vagy... Neked aztán hiába magyarázom...
Kenta elfojtotta a visszaszólását, inkább tovább kérdezett.
- És Natsuki? Tőle mit vársz?
Midori összeráncolta a szemöldökét.
- Jó lenne tudni, hogy most kikkel van... Kétlem, hogy egyedül... Mit is mondott Kaori? Soranot emlegette, hogy ő játszani akart... De... Már halott, szóval... Azt hiszem Natsuki ölhette meg. Mert Kaori szerint együtt voltak hárman, aztán Kaori elmenekült Himenoval, aki véletlenül tévedt oda... - Kentára pillantott, hogy tudja-e követni. Úgy tűnt tudja - A banda teljesen széthullott, ahogy kivettem a szavaiból. Akeno is halott már, de soha nem is volt Natsukiékkal. Vele más végzett. Nami meg máshol van. Szóval... Így azért szerintem Natsuki eléggé... Motivációvesztett... Neki kellenek emberek, akiket irányítgathat. Vagyis... anyáskodhat felettük. Natsu ilyen típus...
- Anyáskodni? - nézett értetlenül a fiú.
- Sose figyelted még? Ne mondd már... Főleg Kaorival, olyan nyilvánvaló volt...
- Hát neked, lehet... - húzta el a száját Kenta. Midori megint csak legyintett.
- Tesshinnel szeretnék össszefutni... Minél hamarabb - mondta hirtelen Midori - Tudom, hogy nem kéne féltenem, talpraesett gyerek. Tudom, nem néz ki annak, de meg tudja védeni magát. És... Nem idióta, nem fog felesleges öldöklésbe se kezdeni, de... - összeszorította a száját - Én... akkor sem vagyok képes elfelejteni minden aggodalmam... Azt hiszem... Egyedül vele szemben nem tudok racionális lenni...
Midori meglepődött saját magán. Ez... olyan volt, mint valami vallomás. Miért mondta ki hangosan? Legszívesebben a fába verte volna a fejét. Hirtelen kínos csend telepedett rájuk.

Ha eddig nem is érezte, de ahogy Akihito kinyitotta az ajtót, hogy benézzen a házba, Ami orrát is megütötte a túlontúl ismerős, nem is olyan régen érzett szag. A vér szaga. Azután a fiú visszajött - némileg mintha sápadtabb lett volna, de ezt nem vette biztosra - és a kezébe nyomta azt a különös szigonyt. Ami persze nem ellenkezett, beletörődve nézte, amint a fiú eltűnik az ajtó mögött... ami mögött valószínűleg valaki meghalt. Köszönetet adott magában a fiúnak, hogy megkímélte a benti látványtól, lehet, hogy nem bírta volna ki újra. Kezében a szigonnyal lekuporodott a ház fala mellé és megtámasztotta a hátát. Szomjas volt, nagyon is. Már nyúlt is a táskájában lévő üvegért, és majdnem meg is húzta, de azután ismét megtámadták a történtek emlékei. Keze remegve fonódott az üveg köré, ahogy meredten bámulta a benne lötykölődő folyadékot, majd elkeseredetten ledobta a földre, és az sem érdekelte, hogy a tartalma kiömlik a földre. Egyszerűen undorodott tőle.

Haruka szótlanul lépkedett abba az irányba, amerre Tatsuya vezette. Nem tudta, hogy ezek után mit is mondhatna a fiúnak, mert persze jól esett a közelsége, de... nem akarta kihasználni. Viszont ha a dolgok így folytatódnak tovább, akkor Tatsuyával talán... megcsóválta a fejét. Nem játszhat így más érzelmeivel! Amíg nem tudja biztosan, hogyan is érez a két fiú iránt - főleg Tatsuya felé... Mert pont ő mondta nemrég Shourinak, hogy szökjenek meg majd együtt. Nem valószínű, hogy Tatsuyának jól esett, és mégis mellette maradt. A francba, miért ilyen kedves vele?
Szerencsére egyre közelebbről hallották Kenta és Midori hangját, így már nem kellett olyan sokáig a kínos hallgatásba burkolózniuk. Már egyre több szót csíptek el a beszélgetésből és végül meg is látták a párost. Előtte hallották, hogy az ötösfogat tagjairól volt szó, hirtelen pedig Tesshin került a középpontba. Persze - gondolta Haruka -, hiszen mégis Midori padtársa volt, elég jóban voltak. De hogy a srác meg az ölés? Egy pillanatig tétovázott a gondolat ellen, de utána belátta, hogy itt már semmi sem az, aminek tűnik.
Most így közelebbről is szemügyre véve Midori sebeit akaratlanul is Shourira gondolt. Ezeket is ő tette... de miért? Azt mondta, nem magáért, de akkor hogy akart ezzel rajta segíteni? Jajj, Shouri, mi jár már megint a fejedben?

Akihito erőt vett magán, s keresgélni kezdett a holtesteknél. Az ételt és a vizet elvihette a gyilkos - ilyen sokat?! Akkor bizonyára nem egyetlen ember tette. Bár ez valószínű a sok hulla miatt, de... Így még rémisztőbb. Ha két vagy több ilyen ember összefogott. Az nem jó, nagyon nem...
Végül csak a bot és a konyhakést vette magához, s tovább indult a konyha felé. Meglepetten meredt a használt palacsintasütőre. Ki állt neki főzögetni itt? Aztán inkább kiverte a fejéből ezeket a gondolatokat, s csak arra koncentrált, hogy mihamarabb eltűnhessenek. Víz... Sehol sem talált ásványvizet vagy ilyesmit, de még csak üres üdítőitalos üveget sem. Ellenben hosszas keresgélés utána kezébe akadt egy kulacs. Ez jó lesz Aminak! Kicsit poros, de majd kiöblítik. Három új szerzeményével tért vissza a lányhoz. Nem akarta, nagyon kommentálni a látottakat, majd legfeljebb, ha kérdez. Hazudni nem fog. Letette elé a két fegyver.
- Nem tudom melyikkel boldogulnál jobban... Nem a legjobb fegyverek, de... Több, mint a semmi. De ha gondolod megtarthatod a szigonyt is. Én viszont... Azt hiszem nem hurcolom tovább a kapott tűzoltókészülékem... - elhúzta a száját, miközben kibányászta a cuccot a táskájából - Nem hiszem el, hogy eddig hurcolásztam! Mi a fenének... Ja... És ezt szereztem még neked - odaadta a lánynak a kulacsot. Csak ekkor vette észre a földre kifolyt vizet. Aggódva nézett fel a lányra.
- Ugye...? Nem ittál belőle?

Midori észrevéve Harukát megkönnyebbült. Talán Kentának is kimegy a fejéből az előző mondat... Te jó ég, ő ahogy aggódik valaki miatt... Most Kenta biztos arra gondol, hogy Tesshin és ő... Holott ez... Ez... Jajj, ne... Ez... lehet, hogy...? Gyorsan megrázta a fejét, s Harukára mosolygott.
- Olyan jó, hogy te is velünk vagy végre! Most már biztos vagyok benne, hogy... - észbekapott és Kentára nézett - Ugye... maradhat velünk?
- Ah... persze... - mondta a fiú, de azt még nem tudta beavathatják-e, Tatsuyára nézett. Hát igen, megint tiéd a döntés... - Fel kéne mennünk az emlűkműhöz... - visszanézett a lányra - Azt mondtad várnak bennünket ott. Kik? Honnan vetted? Harcolnunk kell majd? Mert... mindenképp oda kell mennünk...

Shinji a sziget északi partján baktatott a sziklák között. Ezidáig senkivel sem futott össze. A tornyos eset után már nem tudta, ennek örüljön-e vagy sem. Mindenesetre megállni nem akart. Jobban telik az idő, ha cisnál is valamit. Ha csak ücsörögne... Így legalább valamit megpróbál... Az nem az ő hibája, hogy senki se jön szembe... Ő tenne valamit az osztálytársaiért, dehát, ha egyszer sehol sem találja őket... Felsóhajtott. Ezt a dumát még saját maga se veszi be...

- Nem... - intett nemet a fejével Ami. - Még... idejében eszembe jutott. - átvette a kulacsot és közben vissza is adta a szigonyt. - Köszönöm, szerencsére nem kellett használnom.
Tekintetét végül az elé rakott két fegyverre függesztette. Bárhogy is ellenkezik, valamit muszáj magához vennie. A bot... túl nagy, így legyengülve nem tudja, hogyan is tudná forgatni. Viszont a késsel ellentétben az legalább kevésbé volt véres... nem tudta levenni szemeit a pengét borító vörös rétegről, ahogy végül mégis kezébe vette a kést.
- Kik... kik voltak azok? - tette fel halkan a kérdést. Kik halhattak még meg? Olyanok, akiknek már beolvasták a nevét? Hányan lehetnek még egyáltalán ezen az átkozott szigeten?

- ...az Aoikawa ikrek... és Motoki - mondta egy rövid gondolkodás után Akihito. Nem akarta megijeszteni a lányt, így inkább nem osztotta meg vele az aggodalmait - Hátul van egy kút. Mossuk ki és töltsük fel a kulacsod... Aztán... tűnjünk innen... Illetve, ha akarsz kicsit pihenhetünk, de majd hosszabban a várromnál. Ez nem túl ideális hely.

Haruka száját harapdálva hallgatott. Ha most elmondja, hogy fogalma sincs róla, kik voltak ott fent, akkor el kéne mondania a GPS-t is. Azzal vajon... végleg elárulná Shourit? Vagy hiába tudnak róla, ő még így is eggyel előttük lehet azzal, hogy tudja, merre járnak, míg ő maga rejtve marad. Viszont ha titkolózik, a többiek sosem bíznának meg benne.
- Mielőtt felértünk... - kezdte végül. - Még négy ember volt odafönt, az egyik viszont eltávolodott tőlük, valószínűleg elment. A maradék három vagy ott maradt, vagy követték, én nem tudom. És azt sem, hogy tulajdonképpen kik voltak azok...
- Olyan messze lettetek volna, hogy ez már nem látszott? - ráncolta a homlokát Tatsuya.
- Nem - rázta meg lassan a fejét Haruka. - Nem mentünk olyan közel, hogy lássuk őket, túl kockázatos lett volna ennyiük ellen.
- Akkor meg...?
- Shourinak... - mindegy, most már el kell mondania, így döntött. - Shourinak GPS-e van.
Tatsuya szeme elkerekedett.

Ami furcsamód kissé megkönnyebbült, hogy nem kell újabb neveket kihúzniuk a listáról, de azért bántotta a három osztálytársa halála. Ki tehette ezt velük? Az ikrek együtt... eddig csak sejtette, hogy valószínűleg együtt voltak, de most már biztos is lehetett benne. Nem, inkább nem akarta látni a házban lévő holttesteket.
- Nem szeretnék sokáig itt maradni... - szólt a lány. - Olyan tömény... és nem jó a tudat, hogy hárman meghaltak itt... ha feltöltjük, akkor menjünk is, kérlek.

Midori meglepetten kapta fel a fejét.
- GPS? - visszagondolt a kora hajnali találkozására Shourival - Hmmm... Így már érthető... - Szóval onnan tudta Shouri, de... várjunk csak. Aztán meg... hangosan ecsetelte, hogy tévedett... A rohadt életbe! Már akkor is csapdába akarta csalni... Hogy ez mekkora szemét... Na nem mintha, ő nem játszott volna Shourival, de... Mindegy. Nézzük a másik témát - Szóval legrosszabb esetben hárman vannak. Mi meg négyen. Menjünk! - jelentette ki határozottan.
- De... megsérültél, Midori... - mondta aggódva Kenta.
- Semmiség - legyintett a lány - Ha Tatsu rendben van, akkor felőlem mehetünk - a fiúra nézett, de Kenta nem hagyta, hogy Tatsuya válaszoljon.
- Olyan türelmetlen vagy Midori, csak egy kicsit pihenjünk, oké?
- Nem érünk rá ilyesmire, nem igaz? Hányszor mondjam már, hogy én jól vagyok?! Nem akarlak hátráltatni benneteket. Mindenkinek szüksége van rátok, és... - Haruka felé nézett. Kenta felsóhajtott és ő is a másik lányhoz fordult.
- Ha azt mondanám... hogy... esetleg ki tudlak juttatni benneteket innen... Segítenél, Haruka? Akkor is, ha Shouri... Ha benne nem bízunk meg, és nem jöhet?

Akihito bólintott. Hamar feltöltötték a vízkészletük, s tovább is indultak, hogy minél előbb kijussanak a sivatagból.
- Hogy érzed magad? - kérdezte a fiú - A betegséged? És... egyébként? Rendben leszel?

Tesshin sietve vágott át az úton. Szóval megint erdő. Itt vajon kik bújtak meg? Remélte erre lehet Daisuke. Már alig várta a találkozást. Van mit mesélnem... Érdekelni fog... Hamarosan három óra... Hogy repül az idő... Már 12 órája játszanak... Furcsa... Ahhoz képest nincs is olyan sok halott...

Himeno kedvtelenül tört át a bozóton. Ha tudta volna, hogy itt ilyen sűrű a növényzet, más irányba megy. Most már mindegy... Aztán nem messze észrevett egy csapást. Valaki járt már erre. Vajon mikor? Mindenesetre... Ő inkább a járt úton halad tovább. Legalább nem tépi a ruháját a sok gally.

Haruka sokadszorra kényszerült nem várt választás elé. Ezzel most... végképp el kell döntenie? De ha kijut, és Shouri nem, és esetleg meghal... ő pedig éljen tovább, mint ha mi sem történt volna... Tekintetével Tatsuya szemeit kereste, de a fiú szándékosan nem nézett rá, hogy ne befolyásolja a döntésben. Most mit...? Azon kapta magát, hogy ugyanott tart, mint a játék elején. Mikor választania kellett, hogy Shouri ellen vagy mellett, és mikor megígérte Tatsuyának, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megakadályozza a fiút. Lehet, hogy akkor ott mégsem ismerte félre Shourit. Shouri belement a játékba, ez már tisztán látszott, és ez az, amit ő nem akart. Viszont ha van rá mód, és Shouri megváltozik, akkor talán...
Haruka hosszas gondolkodás után bólintott.
- Igen... - nagyon igyekezett rajta, hogy ne akadjon el a hangja, és úgy tűnt, ezúttal sikerült megőriznie önuralmát. Ezután Midorihoz fordult. - De te meg... legalább bekötözni be kéne őket, mármint a sebeid. És Tatsuya, az ő válla is elég csúnya.... de én nem erőltetem, ti érzitek, csak... ha fent is harcra kerül a sor, nem szeretném, hogy emiatt, hogy miattam... nem akarom, hogy ismét bajotok essen.

- Azt hiszem... előbb-utóbb igen... - felelte a lány. - Csak ez így egy kicsit sok volt... És nem csak testileg... először Mizuki, meg Minami és Nomiya... hányan? Hányan lehetünk még? És meddig mehet ez így tovább?

Sasame elborzadva nézett Fujito holttestére. Szóval itt halt meg. Basszus... Most már... lassan tényleg mindenfelé holttesteket fog látni. Mégis kiben bízhatna meg, most, hogy Nomiya halott? Visszanézett a torony felé. Találomra indult el, és egyszercsak itt találta magát. Úgy érezte egyedül semmi esélye a túlélésre, de... Egész idáig azon törte a fejét kihez társulhatna. De... ennyi hulla mellett... Sok a gyilkos is... És ráadásul ha köztük, egy csapatban, akik megbíztak egymásban, volt egy áruló... akkor máshol még esélytelenebb. Mondjuk... Elég szomorú a dolog. Csak egy szemét ember volt köztük, valaki, akit nem kellett volna bevenni, de fogalmuk sem volt ki az, így... Szétesett az egész csapat. De Minamiék esete a legszomorúbb... Még mindig nem tudta felfogni, hiszen... A lány szerette Nomiyát nem? Akkor miért...? Ennyire erős a kétségbeesés? Ilyenekre veszi rá az embert? Sasamének fogalma sem volt mit jelenthet szerelmesnek lenni valakibe, de... úgy gondolta, ha lenne egy lány, aki tetszene neki, soha, semmilyen körülmények közt nem bántaná. Képtelen lenne rá. Akkor sem, ha úgy érezné, sőt, ha biztosan tudná, hogy elárulta őket...
Elszakította a tekintetét Fujitoról és besétált a szentélybe. Döbbenten vette tudomásul az újabb két hullát.
Oké... jobb eltűnni innen... Megint fogalma sem volt, hogy hová, de... Basszus... Ki tehette ezeket?! Sayuri és Akihito... Látták őt Tesshinnel harcolni, el tudta képzelni róluk, hogy párban gyilkolnak. Lehet, hogy Nomiya tévedett, hiszen Minamiról sem gondolta volna, hogy megölné... És emiatt fekszik most ott ahol... Sasamébe hirtelen belehasított a bűntudat. Nem kellett volna hagynia, hogy Akihito magával cibálja Amit. Ha most meg fogja hallani a lány nevét... Még egy ember, akit hagyott meghalni... De... Sayuri elment, nem? Szóval, talán... Talán mégsem... Vagy az csak csel volt, és később találkoznak? Végülis... ez logikusnak tűnt.

Hayate lámpája fényénél már többször átnézte a barlang járatait, de nem sok érdekeset talált. Habár... rögtön az első nagyobb teremben egy táskára lelt, a tartalmából ítélve valószínűleg lányéra. Hát, ezzel sem sok minden tud kezdeni, még ha lányból lenne, vagy lennének kellőképp beteg hajlamai... méltatlankodva rázta meg a fejét. Jesszus, kezd agyára menni a játék... Így viszont kicsit talán pihenhet, de valahogy meg kell győződnie róla, hogy nem éri meglepetés. Mint látta, a barlangnak csak egy bejárata volt, így elég volt azzal törődni. De mit lehet ezzel kezdeni? Valami olyan kéne, ami kellő zajt csap. Még jó, hogy könnyű alvó és minden kis neszre felébred. Mi is van nálam...? Elég lesz csak pár dolog, amit elhelyez a befelé tartó szűk járatban, akkor az ember úgysem tud annyira figyelni kúszás miatt. Hmmm.. ide is rak egyet azért, hátha azok mégis feltűnnek neki. Rendben, mehet aludni.