8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

Natsuki szívesen forszírozta volna, hogy miért, mi volt visszajutásnál, de ez csak további felesleges időhúzás lenne. Más kárára. Nem fogja Hayatét kellemetlen helyzetbe, sem esetleg emlékek közé kényszeríteni, csak hogy ő még egy kicsit odázhassa. A lelkiismerete úgyis csak mindössze eddig bírta.
- Én ugyan nem, de egyszer lett volna lehetőségem - szólalt meg halkan a lány.
Kenta meglepetten nézett rá. Lett volna lehetősége, ez mit jelenthet?
- Hát... akkor most talán valamennyivel közelebb lennénk a dologhoz. Tudnánk, egyáltalán az milyen procedúra, hogy kéne álcáznunk magunk vagy ilyesmi.
Natsuki a fejét ingatta.
- Ezt könnyen megtudhatom így is. Attól félek inkább, hogy ez segítség nélkül nem menne. Sőt, szinte biztos, hogy nem. De... nem tudom kikben bízhatunk meg. Akiknek van ilyesmire hatalma azok... - nagyot sóhajtott. - Azokat nem tudom mi motiválhatná arra, hogy egyszerű iskolásokon segítsen...
Az ajkába harapott, igyekezett kerülni a többiek tekintetét.

- Te tudod hol a konyha? - törte meg a csendet bizonytalanul Nami, miután még mindig csak kóvályogtak Daisukével. Vagy legalábbis a lány követte a fiút. Fázósan megrázkódott. Biztos csak, mert nemrég ébredt. Annyira azért nincs hideg itt, kellemes volt hajnalban. Jó kis hely. Csak tiszta labirintus... Talán pár nap és nem fog olyan nagynak tűnni. Nap? Hm, Benawi azt mondta nem maradhatnak sokat. Talán nem lesz idejük megszokni a helyet. Tényleg sietni kéne, hogy valami megoldást keressenek. Ha nem is azonnal külföldre, de valami más menedéket. Tényleg nem sodorhatják bajba ezeket az embereket. Bár... egy ilyen bázisra nem találnának rá, nem igaz? Jó lenne, ha kicsit többet maradhatnának. Talán nem veszélyeztetik őket annyira.

Hayate némán méregette Natsukit. Mire céloz a lány? Mi zajlik a háttérben? Mi lehet az...?
- Gondolom nem szép dolog lenne azt mondani, hogy ha élni akartok, tegyétek, amit mondunk és elvesszük a tantot a torkotoktól - szólalt meg. - Meg valószínűleg nem is lenne hatásos. Sőt. Hmm... de a kérdés jó. Hogyan vegyünk rá egy illetőt, hogy segítsen nekünk? Ha feldob a kormánynak, talán még jutalmat is kap. Mondjuk egy kést a hátába, amiért tudott rólunk és rájött arra, hogy megszöktünk.
Eizan nagyon nem értett semmit sem. Mi jutott Natsuki eszébe? És miért nem mondta eddig? Miért kerüli a tekintetét?
- Mire akarsz kilyukadni...? - kérdezte halkan.

Natsuki nagyot nyelt.
- Nem, nem lenne hatásos - rázta a fejét sápadva. Még elképzelni is rossz volt, hogy egy ilyen embert próbáljanak betámadni. Akármilyen hacker is Kenta, akármekkora ninja Hayate, onnan akkor se jutnának ki élve... Illetve be se, valószínűleg...
- Akkor pedig csak a békés meggyőzés maradt - folytatta a lány. - Ami elég kockázatos. De nem nagyon van más választásunk, igaz? - igyekezett megfékezni hangja remegését, s Hayatére pillantott. Oké, most már eldöntötte, tényleg. - Odamegyek - mondta magabiztosan. - Nem tehetem meg, hogy látok egy lehetőséget, és meg sem próbálok élni vele. Mindenki kockáztatott eddig. Nem is keveset.

- Tudom - biccentett Daisuke. - Volt pár szabad órám és kissé felfedeztem a helyet. Erre lesz - mutatta az utat és már be is fordult a folyosón.
Sikerült pár percig méh csöndben lennie, de utána nem bírta tovább.
- Egyre jobban kezd érdekelni, mit is csinált korábban ez a Hayate gyerek... - mondta a lánynak. - Mit gondolsz, vendéglátóink mennyire díjaznák a meséit? Arra is kíváncsi lennék, hogy Benawi mit gondol arról, hogy végülis valamilyen szinten tőle függtünk a kijutásnál. Mennyire eshetett nehezére együttműködni vele?

Eizan érezte, hogy enyhén megremeg a keze. Ez... egyre inkább bizarrabb. Milyen ismerősei vannak ennek a lánynak?
- Nem akarod ezt bővebben kifejteni? - próbálta keresni Natsuki tekintetét. - Akár négyszemközt, akár így mindenki előtt. És nehogy azt hidd, hogy hagynám, hogy bárhova is elmenj egyedül, főleg egy városba vagy mittudomén, hova.
Igyekezett megőrizni a nyugalmát, és remélte, hogy mindez nem tűnt túl erőltetettnek. De gyanú támadt a lelkében és szerette volna mielőbb megszüntetni kételyeit.

- Szerintem nagyon nem - rázta a fejét hevesen Nami. - Úgyhogy kérlek, még csak véletlenül se említsd előttük! - nézett könyörgőn a fiúra. - Szerintem Benawi se viselte jól. De csendes gyerek, és nem hülye, nem szólt bele. Tudta, hogy így élhetjük túl, de... Szerintem ő... nem tudom, szerintem nem bízik benne. De ez csak egy megérzés.
- Mi van Benawival? - hallatszott egy határozott női hang, mire Nami a szívéhez kapva perdült hátra.
- Te jó Isten, Emiko-san! A szívrohamot hozod rám! Azt hittem alszotok...
- Ne haragudj... - mondta zavartan a lány. - Kicsit elaludtam, de mondjátok csak ha szükségetek van valamire! Felébresztem mindjárt a srácokat is. És a sulinak is hamarosan vége, szóval jönnek még majd ide...

Natsuki érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. Most csupán a fiú szavait hallani is kínzó volt, nemhogy az értelmüket felfognia. Nehezebb volt így levegőt vennie is, de nem akarta, hogy idegességét bárki is észrevegye, így nem sóhajthatott fel. Amitől persze csak még inkább fullasztó volt az egész...
- Csak istentelenül sok pénze van, ennyi. Azzal pedig elég sok mindent meg lehet oldani - felelte Natsuki a fiú felé fordulva, de még mindig ügyesen elkerülve, hogy a szemébe kelljen néznie. - Van esélye a dolognak. Jól ismerem azt az embert, nekem talán segítene. De azt felejtsd el, hogy velem gyere! - fejezte be hidegen.

Daisuke szintén hátrafordult, és valóban mögöttük volt vendéglátójuk. Hmm... talán tényleg jobb hallgatni. Még azt hinnék, mind kémek és már vágják is ki innen őket. Vagy még rosszabb. Különbejáratú kis merénylést kapnak a nyakukba, vagy valami. Vagy olyan helyre rakják őket, ahol a kormánytagok nagy valószínűséggel kiszúrják a csapat tagjait. Hát jó, ő nem szól semmit.
- Ugye nem gond, ha szerzünk valami kaját? - kérdezte Emikot. - Éhes a bagázs, mi meg önjelölt konyhatündéreket játszunk. Bár én először csak magamnak akartak szerválni valamit...

- Oh, jajj, persze! Hmm, elküldtem a fiúkat kajáért, de... van egy olyan érzésem, hogy előbb benyomták a szunyát, és azóta is tart... Azért még pár dolgot találhattok, de mindjárt elszaladok én... Istenem... Haszontalan, lusta népség... Csak csípjem őket fülön...
Azzal sietve elviharzott.
- Huhh... - nyögte Nami, ahogy a lány hallóhatáron kívül került. - Basszus, ez durva volt...

- Értem... - felelte hasonló hűvösen Eizan.
Még mindig kerüli a tekintetét, pedig olyan égető kényszer gyötri, hogy nézzen végre a szemébe! Hogy nyugtassa meg, hogy tényleg így van, hogy nem eshet semmi baja és hogy ez a titokzatos ismerős tényleg ilyen bőkezű! Akkor miért, miért csinálja ezt?
Natsuki... talán nem bízol bennem, azért titkolózol...?
Elfordította fejét a lányról, de így meg Hayate átható tekintetével találkozott. Felszisszent és az asztalon lévő semmit kezdte vizsgálgatni. Egész jól ment. De egyáltalán nem érezte magát jobban tőle.
- Én sem tartom jó ötletnek az egyedül nekivágást - szólalt meg Hayate, de utána rögtön eszébe jutott, hogy legtöbbször ő is egyedül 'dolgozott', és erre a szigeten is sok példa volt. - De esetleg valóban számba kéne vennünk ezt a lehetőséget. Tekintve arra, hogy egyéb ötletünk jelenleg nem nagyon van.

- Hupsz - mondta nem túl bűnbánóan Daisuke. - Talán halkabbnak kéne lennünk, ha bizonyos dolgokról beszélünk. Bár talán így is be vagyunk kamerázva. Az alapján, amit ebben a bunkerben láttam, könnyen el tudnám képzelni. Ha ez egy hajdani katonai létesítmény, akkor pláne. Igazán szép lenne. Lehallgatás után megfigyelés, a változatosság gyönyörködtet. Na jó, inkább menjünk, tényleg éhes vagyok.

- Akkor kénytelenek leszünk valami köztes megoldást keresni, igaz? - dőlt hátra nagy sóhajjal Natsuki. Na végre! Bár a gyomorgörcse ettől még mindig nem engedett. Gondolkodva nézett maga elé - Mi lenne, ha a városba eljönne velem 1-2 ember, hogy azért ne egyedül legyek. És... megvárnak valahol a közelben. Mondjuk... Ó!
Hirtelen beugrott egy egész jónak tűnő ötlet. Hát persze, legyen csak minél hétköznapibb, akkor talán könnyedebben beszél a férfival is. Szokásos találkozóhely, a szokásos forrócsoki...
- Ismerek egy jó kis kávézót - folytatta kissé belelkesedve. - Van vele szemben egy rég bontásra álló bérház, hát mit ne mondjak, az összképen ront, de most épp jól jön. Huhh, mennyire idegesített eddig... De minden okkal van, mi? - mosolygott. - Ti ott elbújhattok, figyelhetitek is, minden rendben megy-e, én meg nyugodtan beszélgethetek az ismerősömmel, és nem kap frászt, hogy egy rakat számára idegen emberrel megyek... Ez zseniális! - pattant fel lelkesen, s perdülve a kanapé mögé került, s fel-alá járkálni kezdett.

- Csak nem! - kerekítette el a szemét a lány, majd meghallva saját gyomra korgását, sietve követte a fiút.

- És hogy akarod értesíteni? - kérdezte egyre kíváncsibban Hayate. - Felhívod egy fülkéből? Innen nem lenne tanácsos, még lenyomozzák a hívást.
- Rendben, én kísérni fogok - jelentkezett rögtön Eizan. - Nincsenek súlyos sérüléseim, veszély esetén könnyebben menekülhetek. De persze nem hagyok hátra senkit. Amúgy... biztos nem veszélyes egy ilyen nyilvános kávézóban találkozni? Bárki ismerősöd arra járhat, és akkor mindennek vége.
- Igen, fennáll ez a kockázat - mondta Hayate. - De ahol tömeg van, ott könnyebb eltűnni is.
Eizan akkor sem örült az ötletnek. Már most iszonyatosan féltette a lányt, mi lesz éles helyzetben? De legalább a bérházból titkon figyelhet is, majd kunyizik Emikoéktól egy távcsövet - persze Natsuki tudta nélkül. Nem biztos, hogy a lány díjazná ezt a fajta szemmel tartást.

Benawi fájdalmasan nyögött fel. Óvatosan próbált máshogy fordulni, de csak nem múlt. Száját vett egy nagy levegőt, de ez is rossz ötletnek bizonyult. A francba... Hisz mondta is az orvos, hogy talán ezt most ne... A fenébe, oda kell figyelnie... Eltartott egy darabig, mire összeszede magát annyira, hogy észrevegye a fejét az ágy szélén pihentető lányt.
- Yuuka... - gondolta. - Te itt aludtál? Mellettem? A földön?
Óvatosan simított bele a lány hajába.
- Ébresztő, kicsim... - suttogta. - Így megfázol!

Tatsuya kellőképp felébredt a zuhanytól, de lenyugodni nem nyugodott le tőle. Nem baj, előbb-utóbb valami majd csak eszébe jut. Kilépve az ajtón elhaló lépteket hallott. Ezek szerint mások is felébredtek már. Akkor tényleg épp ideje visszamennie. Így is tett, sietve fordult rá a folyosóra.

Benawi keltegető szavait hallva Yuuka először azt hitte, hogy a fiú csak álmából szól hozzá. Ám megérezte a fiú kezének érintését, és ez máris szétoszlatta ezt az ábrándot.
- Hmmm... - kicsit megmozgatta tagjait, és fáradtan megdörgölte szemeit. - Elaludtam?
Még mindig nem ébredt fel teljesen, de lassan visszatértek fejébe a gondolatok. Ó... tényleg Benawi ágya mellett van, valóban itt aludt el.
- Benawi...? - tette fel a kérdést, amit egy rövid ásítás követett. - Jól vagy? Mit mondott az orvos, pihenned kell?

- Hát - rántotta meg a vállát Natsuki. - Jobbat most úgy sem tehetünk - aztán Hayatéhez fordult. - Például, igen. Hát, akkor ezt el is döntöttük! Nagyon jó! - mosolygott a lány, s rákönyökölt a háttámlára.
- És mikor akarod ezt a találkozást megejteni? - faggatózott Nobu.
- Oh, hát... - gondolkodott el Natsuki. - Minél hamarabb, annál jobb, igaz?
- Hát... Igen. Ha megfelelő a tervezés.
- Akkor akár ma este. Csak H városba kell elmennünk, az nincs messze. Egy busz. És szerintem jobb is, ha onnan telefonálok. Mert ha itt véletlen lenyomozzák a fülkét, nem tudom lehet-e ilyet, de akkor mindannyian bajba kerültök.
- Ez igaz - bólintott Nobu. Kenta rosszallóan pillantott rájuk. HOva ez a rohanás? Nem kéne aludni rá egyet? No, igen. Valószínűleg Natsuki eddig pont azt tette. Na, de mégis... Ez nem egyedl az ő döntése, akárhogy is adja elő magát.

- Igen, nem árt - mosolygott rá a fiú. - Jajj, kis butám, mért itt alszol? Neked mit mondott az orvos?

Midori kezében váltóruhájával sietve indult meg a folyosón. Sokat várt a szobájában, hogy elüljön a nyüzsgés, de így is félt, hogy rossz időpontot választ. Sóhajtva igazított egyet a kölcsön zubbonyon. Jajj, de kínos...

- Nekem...? - kérdezett vissza Yuuka. Csak most jött rá, hogy neki igazából kimaradt az orvosnál tett látogatása. - Én... nekem... - zavarában lesütötte a szemeit. Most miért hazudja azt, hogy az orvos, akit még sosem látott azt mondta, hogy minden rendben? Ideiglenesen talán megnyugtatná a fiút, de egy idő után úgyis kiderülne. - Nekem igazából semmit... mert nem sokkal azután, hogy idejöttünk, bejöttem megnézni, hogy vagy. Utána ezek szerint elaludtam...

Minél többet töprengett Natsuki tervén, annál kevésbé tetszett Eizannak a kialakult helyzet. És már ma este oda akar menni? Jó, tény, hogy este talán kevésbé kockázatos, hogy felismerik őket, végülis nem egy tizenéves lófrál ilyenkor az utcán. A sötétedés pedig külön kedvezhet nekik, hogy észrevétlenül bejussanak abba a romos házba. De akkor is...



- Ó, Midori... - torpant meg Tatsuya a közeledő lány láttán. - Szia. Jól aludtál? Sokkal másabb így ezen körülmények között, nem? Na mi a helyzet, a többiek feltámadtak már?

Benawi idegesen ült fel az ágyban. Akárhogy is nem akarta, egy halk sziszegés azért kifutott belőle. Közelebb vonta magához a lányt.
- Neked is csúnya sebeid vannak, kéne. Remélem még nem ment el. Mennyi idő telt el egyáltalán?
Olyan 1-2 órára tippelt legfeljebb. Nem érezte túl kipihentnek magát.

Midori még sosem utálta ennyire Tatsuya látványát. És még bájcsevegni is akar, remek!
- Jól köszönöm, igen más, kinn vannak páran - haradta gyorsan, de nem mert tovább indulni, nehogy a fiú utánanézzen. Indulj már el, Tatsu!

- Na jó - sóhajtott Natsuki. - Én eredetileg menni akartam zuhanyozni, és most már pláne nagyon esedékes... Úgyhogy, ha megbocsátotok, én most kicsit el.
Kiegyenesedett, s intett egyet a többiek felé.

- Nem tudom - felelte tanácstalanul Yuuka. - De megnézhetem, ha gondolod.
A földön heverő táskájába túrt, majd lámpája fényénél az órájára pillantott.
- Huhh... Délután kettő múlt... Ezek szerint mindketten fáradtak voltunk. De ígérem, amint lehet, felkeresem majd az orvost.

- Mennyi? - pislogott elképedten Benawi - Basszus! - dőlt hátra. Auff... Nem igaz már, hogy semmiből sem tanul! Ennyit nem tud megtenni a saját érdekében, hogy ne ugráljon össze-vissza! Vissza kéne feküdnie...
- Nem fázol? - kérdezte a lányt.

Tatsuya megrökönyödve pislogott Midorira. Ebbe meg mi ütött? Kicsit mintha idegesnek tűnne, nem? Vajon mitől? Hát... talán jobb, ha nem firtatja, még leharapja a fejét.
- Hűű... - nyögte leküzdve pillanatnyi meglepetését. - Izé, oké... Látom zuhanyozni indulsz, arra van. Nos... akkor... én megyek is...
Nem is emlékezett rá, hogy valaha is ilyen feszültnek érezte volna magát Midori közelében. Most bezzeg...
Basszus...


Eizan búcsúzásul csak biccentett egyet a lány felé. Nem lehetne mégis valami mást kitalálni? Valami más tervet? Bármit? Bárkitől? Talán... talán ha a többiek is felkelnek, lesz valami más elképzelésük. Vagy a többi 'zseninek'. Kell legyen valami módja, hogy ne tegyék ki ilyen közvetlen veszélynek a lányt!

- Csak... csak egy kicsit... - Yuuka önkéntelenül is beleborzongott a kérdésbe. De igen, fázik. A francba.... ugye nem fázik még meg ráadásul? Nem lehet ilyen felelőtlen. Ha ő nem vigyáz magára, hogy várhatná el Benawitól, hogy pihenjen sokat és gyógyulgasson?

Midori megszaporázta lépteit. Mikor végre a fürdőszobaajtón belül tudta magát, megnyugodva vetette neki a hátát. Halkan kifújta a benntartott levegőt, aztán ahogy kicsit lenyugodott, nekiállt vetkőzni. Te jó ég... Végre egyedül... Most viszont hirtelen... Te jó ég, mi a francot művelt?! Sietve lépett be a vízfüggöny alá. Hagyta, hogy a haját is teljesen eláztassa, hátha majd ettől kitisztul a feje.

- Hahó, Tatsuya! - köszönt rá mosolyogva Natsuki. Elégedett volt az elért eredményével, s direkt erőltette, hogy még egy kicsit ez az érzés domináljon benne. Ha egyedül marad úgyis... felül fog kerekedni a kétségbeesés, a félelem, és a bűntudat... Istenem Natsuki... Ez így nagyon nem lesz jó... De nincs más... Nincs máshogy kiút...

Benawi - ezúttal már jóval óvatosabban - odébbhúzodott.
- Gyere! - szólt, s felemelte a takarót - Bújj be mellém! Tényleg nem kéne, hogy megfázz!

- Ó, szia! - köszönt vissza némi megkönnyebbüléssel Tatsuya. Natsuki legalább Midoritól eltekintve jobb kedvűnek bizonyult és úgy tűnt, a lány kaphatóbb a párbeszédre is. - Na mi a helyzet? Valami újdonság?
Remélte, hogy tőle legalább kap ha mást nem, akkor egy minimális felvilágosítást. Bár elvileg már többen is felébredtek, de jobb szerette volna minél előbb tudni, hogy is áll most a dolguk.

Yuuka egy röpke pillanatig mintha tétovázott volna, majd aprót bólintott és elfogadta az ágyon felajánlott helyet. Valóban nagyon is fázott, de nem akarta, hogy Benawinak emiatt aggódnia kelljen. Óvatosan bújt be a takaró alá, hogy még véletlenül se üsse meg a fiút.
- Köszi. Így már tényleg kellemesebb... - és ezt nem feltétlenül csak a takaró melegének tudta be.

- Haruka...
Haruka nevét hallva kinyitotta szemeit. Ezek szerint mégis sikerült visszaaludnia.
- Hmmm? - kérdezte, majd érezte, hogy egy kéz végigsimít a hátán és közelebb vonja.
- Jót aludtál? - hallatszott Shouri hangja.
- Nagyon is - húzódott közelebb a fiúhoz. - Rég aludtam ilyen nyugis körülmények között.
- Mennyi az idő?
- Nem tudom... Megnézzem?
- Hagyd, nem fontos. Na, nyújtózkodjunk ki, utána nézzük meg, túlélték-e a többiek nélkülünk.

- Legszívesebben valami rendes, főtt kaját ennék - töprengett Daisuke. Találomra felnyúlt az egyik polcra és egy zacskós levest emelt le róla. A műveletet megismételve ezúttal egy gyors szósszal lett gazdagabb.
- Látom ők is szívesen spórolnak időt. Nem mintha én olyan nagy konyhaművész lennék... De a leves elég biztató. Hmmm, igen, kifejezetten étvágygerjesztő. Gondolom jószívűnek kellene lennünk, és úgy produkálni valamit, hogy a többieknek is jusson, mi? Ehh, akkor keresek még valami ehetőt.

- Igen van - bólogatott lelkesen Natsuki. - Hamarosan indulunk páran, hogy beszéljünk egy ismerősömmel. Ha szerencsénk van, akkor ő segíthet kijuttatni minket innen.
Büszkén nézett Tatsuyára. Csak előadás kérdése, tetszeni fog neki az ötlet, és ha már sokan támogatják se Nami, se Eizan nem beszélheti le róla. És ezmost fontos.

Benawi átkarolta a lányt.
- Jó érzés, hogy itt vagy mellettem - mondta neki halkan. Lehunyta a szemét, s jólesően itta a lány illatát.

- Oké... - motyogta zavartan Nami, s ő is keresgélni kezdett. Közben félve pislogott Daisuke felé. Elvárható, hogy a lány mozogjon otthonosan a konyhában, ő főzzön meg... Daisuke is így gondolja, igaz? A fenébe, most mit csináljon? Annyira kétbalkezes az ilyenekben... Úgy be fog égni perceken belül, hogy annak párja nincs...

- Tényleg? - vidult fel Tatsuya arca, és hirtelen eszébe sem jutott gyanakodni. - Azta, tök jó! Már féltem, hogy semmire sem jutunk majd, erre máris kiagyaltatok valamit! Ügyes! És ez az ismerős akkor megbízható, ugye?
Nahát... tényleg nem várt ilyen hamar megoldást, erre tessék! De... miért nem említette ezt korábban Natsuki? Hát... biztos csak most jutott eszébe, hogy esetleg van egy ilyen ismerőse. Biztosan rég találkoztak, azért nem rá gondolt rögtön.
Vagy... csak annyira nem jut eszébe semmi sem, hogy már minden lehetséges megoldásnak örül és szinte kap utána...?

- Hahó mindenki! - robogott végig a közös helyiség Emiko maga előtt tolva két karikás szemű srácot. - Megyünk bevásárolni, ietünk vissza! - kacsintott rájuk. - Ha kell valami Kyoichi itt van hátul, kapjátok el nyugodtan!
A két srác mogorván biccentett. Láthatólag nem tetszett nekik, hogy Emiko így elkapta a grabancukat. Ők se aludhattak sokat az elmúlt napokban. Kenta akaratlanul is arra gondolt, hogy Benawiékat várták. Vajon ő képes lenne aludni, ha tudná, hogy a barátai ilyen veszélyben vannak? De az is lehet, hogy csak Emiko rángatta ide őket, mint most is. Mi lehet ebben a lányban, hogy feltétel nélkül szót fogadnak neki?

- Örülök - mosolygott Yuuka, miközben lassan közelebb húzódott a fiúhoz. - Remélem, hamarosan már nem kell félnünk, hogy hamarosan túl leszünk ezen az egészen. Jó lenne biztonságban sétálni az utcán, csak veled...

- Hát... - húzta el a száját Natsuki. - Ebben nem egészen vagyok biztos. Ezért megynk csak kevesen. És csak én találkozom vele, a többiek elbújnak. Hogy ha történne valami... másnak ne essen baja. Tudom, hogy nem hangzik jól - tette hozzá gyorsan, s megint halványan elmosolyodott -, de most csak ez az egy lehetőségünk van, élnünk kell vele. Egyébként is túl egyszerű lenne, ha minden stimmelne... A dolgok nem mennek ilyen könnyedén.

Benawi elkalandozott a lány szavaira. Az utcán, kettesben... De milyen lehet egy utca... odakinn? Máshol? Mi van, ha teljesen más, mint itt? Jobb vagy rosszabb? A szokatlan az jó? Izgalmas vagy félelmetes? Különleges vagy zavaró? Elmélázva simogatta a lány hátát. Annyi, de annyi dolog van még előttük, amit meg kell oldani. Még a kijutással sincs vége. Ki tudja, hogy fogadják ott őket. Hogy fognak megélni? Ott már nem lesz családjuk. Nem lesz, aki enni ad, ahol lakhatsz... ezt hogyan oldják majd meg? Hogy szereznek gyerekként munkát?

Daisuke sorra benézett minden szekrénybe, majd végre talált egy megfelelőnek tűnő edényt.
- Ez jó lesz a levesnek. Se nem túl nagy, se nem túl kicsi. Na de a leves az egy dolog, kellene még valami más is. Mondjuk egy kis szójaszószos tészta pirítva, azt szeretem. De vajon tartanak itt zöldségeket...? Nah, ez az Emiko is jól küldi a segítséget, így kénytelenek leszünk főzni. Majd én csinálom. Ne vedd sértésnek, de jobb szeretem tudni, hogyan készül a kaja, amit eszek, ezért inkább csinálom magamnak. Viszont a többieknek el ne mondd! Egyrészt oda lenne a hírnevem, másrészt nem ennék meg. Na, keress egy serpenyőt, zöldséget és még egy edényt a tésztának.

- Ó... - hagyott alább némileg Tatsuya mosolya. - Tehát ez sem veszélytelen... Gondolhattam volna, hogy a dolgok nem potyognak csak úgy az ölünkbe. De... azért fegyvert visztek magatokkal, ugye? Azért tényleg jobb a biztonság, nehogy valaki felismerjen vagy nem is tudom...

- Ó, rendben, ahogy szeretnéd! - bólogatott felvidulva Nami. Ez az! Sietve nyitogatta a szekrényeket. Ó, egy szép nagy serpenyő, pont ez kell ide! Fel is rakta a konyhaszekrény tetejére. Na nézzük, edény-edény... Ez nagyon kicsi, nem lesz jó, opp tésztaszűrő, ez is fog kelleni... Na, ott egy nagyobb edény, végre! Kis keresgélés után talált egy már bontott zacskó tésztát, de többet nem. Zöldségekből is csak valami maradékot talált a hűtőben.
- Hát... ez nem túl sok... - mondta elhúzva a száját.

- Héé már! - hallatszott Ichiro elégedetlen hangja. - Ki a franc gyalogolt keresztül rajtam?
- Bocs - felelte Kazu. - Sötét van.
- Ó, végtére is mindegy - nyújtózott egyet Ichiro. - Lassan úgyis fel kéne kelni.
- Hát arra a hangra, amit az előbb kiadtál, mikor Kazushige rád lépett, nehéz lenne nem felébredni - nyöszörgött Hiroshi.
- Anyád... - hallatszott Ichiro erőtlen válasza.
- Na jó, én mindenesetre kimentem - szólt Kazu. - Majd lassan ti is támadjatok fel.

Natsuki látványosan megigazította a karperecét.
- Ezt. Ezt nem ismerik fel. Mást nem vihetek, mert ha egy pisztollyal állítok be, kötve hiszem, hogy szóba állnak velem... - felsóhajtott. - De nem lesz baj, nyugi. Nem hinném, hogy szükségem lenne fegyverre.

Daisuke is végigpillantott a hozzávalókon és az ő arcán is elégedetlen kifejezés jelent meg.
- Tényleg nem - grimaszolt. - Márpedig tizensok embert ellátni ennyiből nem túl szerencsés. Most vagy előkerítjük vendéglátóinkat, hogy adjanak kaját, vagy keresünk mást. Mert nem fogok milliónyi kis menüvel pepecselni, annyira nem vagyok buzgómócsing.