8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

Hiroshi még épp időben fordult vissza, hogy elcsípje Kentáék kérdését.
- Részemről a válasz igen - szólt vissza. - Szeretnék hazajelezni...
- Én is megpróbálkozok újra - bólintott Tatsuya. - Bár én inkább estefelé, akkorra ígértem, meg úgyis addig dolgoznak. Nem hinném, hogy örülnének, ha a munkahelyükön írnék rájuk...
- Passzolom - vont vállat Daisuke. - Lehet, hogy még meggondolom, de egyelőre úgy állok, hogy nem. Nem élnék a lehetőséggel.
- Az én válaszom értelemszerűen nem - sóhajtott Hayate. - Főleg most, hogy apám is halott, nem hiszem, hogy örülnének nekem, sőt... Más olyan ismerősöm meg nem nagyon van, akinek szándékomban áll szólni.
Kazushige és Ichiro bátortalanul összenéztek.
- Ez... nehéz döntés... - szólalt meg Ichiro.
- Az - bólintott Kazu. - Lehetne, hogy holnapig még átgondoljam? Bár hajlok az igen felé.
- Én is szeretném, mivel nemrég értesültem erről az egészről.

- Én is ettől tartok... - felelte halkan a lány. - Befolyásos, nagyonis. Utazgathat - külföldre! - kedve szerint, építetett egy totál nyugati stílusú villát, amerikaias medencés partikat tart meg minden, meg halomra hozat be onnan cuccokat! A kormánynak meg a szempillája se rebben... komolyan... És ezek csak azok a dolgok, amiket vidáman híresztel... A többiről inkább nem is akarok tudni. De... hogy kinézem-e belőle a jószándékot? Abszolút nem... Magamból se néznék ki ilyet, pedig... akármilyen ruhákat is hordok, én még emlékszem honnan jöttem... De... nem tudom, elég ciki lehet neki egy ilyen idióta fogadás. Mért égetné magát, hm? Egy ilyen embernek biztos a hírneve a legfontosabb, és a 'nagy balek' becenévre azt hiszem nem pályázna olyan szívesen... - nagyot sóhajtott. - Akárhogyis, azt mondta ki tud vinni minket. Nem mondott még részleteket. Azt mondta a mi meg az ő biztonsága érdekében is van, hogy még nem mondhat semmit. És ráadásul... információkat vár tőlem... Olyanokat, aminek szerintem semmi köze nem lehet ahhoz, hogy kijussunk, de... de... félek hogy ellenünk fel lehetne használni! Istenem, nem tudom mit forgat a fejében! Tudod mire kért? Hogy meséljek neki rólunk... Mondjam el névszerint kik maradtak életben, meg... meg... olyanokat hogy... - elakadt, aztán folytatta - ki kivel van barátságban, ki kivel... jött össze, kinek mi a kedvenc kajája, hobbi... - idegesen ült fel. - A francba Eizan, ennek semmi értelme! Mit forgat a fejében?! Nem tudom mit csináljak... Ha nem engedek a hülye szeszélyeinek, az életben nem jutunk ki, de... Mi van, ha... ha... ez egész másra kell neki? Mondjuk, hogy elkapjanak bennünket. Ha tudják, ki mire vágyik, a gyengeségeink... akkor... tudni fogják, hogy szedhetik szét a csapatot. Talán már rájöttek, hogy együtt nem kapnak el bennünket, ahhoz túl jók vagyunk, hát... szét akarnak robbantani bennünket! Mit csináljak, Eizan? Bízhatok benne? Képtelen lennék eldobni az egyetlen esélyünk, de... eddig a pontig csak magam kockáztattam, ha ebbe belemegyek... mindenkit... És nincs visszaút... És... a... leggyanúsabb... és egyben, amitől a legjobban félek, hogy... nem kért semmit cserébe, hogy megment minket... Pedig ez iszonyú sok pénz! És kockázat! Ezt még neki se néznék el! Főleg, hogy ilyen sokan vagyunk. De még azt se mondta, hogy jól van Natsuki, de csak téged viszlek ki, na jó, meg még egy barátodat. Semmi ilyen! Mindenkit! Nem kért semmit... még...

- Persze - bólintott Kenta. - Na akkor, mi megyünk... - kelt fel Midorit maga után vonva. - Jó éjt mindenkinek!
- Jó éjt - búcsúzott Midori is, és egy kedves mosolyt küldött Nami felé is. Egy nem túl őszintét kapott válaszul. Ám ezúttal nem firtatta. Bizonyára... ő se örül, hogy nem láthatja többé a családját, és... talán nyomasztja a döntése is. Jajj Nami, csak... csak csináld azt, ami neked a legjobb, oké? Ne csak a családodra gondolj! Ez az utolsó esélyed beszélni velük, biztos, hogy jó ez így? Biztos nem fogod megbánni?

- Még... - ismételte komoran Eizan az utolsó szót. Ezek a kérdések tényleg gyanúsak... És nem valószínű, hogy csak a gazdag fószer perverz fantáziájának kielégítése végett kellenek a válaszok. Ez... ez egy kész katalógus róluk! Jó, hogy az anyakönyvi kivonatukat nem kérte! Tényleg nincs más esélyük? Eddig nem úgy tűnik, hogy lenne. A francba már, hogy csak ez az egy út van! De mi a kockázatosabb, ha engednek a pasinak, vagy ha inkább saját erejükből próbálnának boldogulni?
- Mikorra kért választ? - kérdezte. - Azt tudom, hogy mondtad, akkor jelentkezel, mikor szeretnél, de nem mondott semmi konkrétat? Semmi hasonlót, hogy mennyi időre van szüksége, hogy elkészüljön? Azt hiszem... el kell mondanunk a többieknek is. Ez egy olyan kérdés, amiben egyikünk sem dönthet, csak együtt mindenki. Talán valaki jobban átlátja majd a dolgokat és rájön arra, mi bújik meg a színfalak mögött. Mert vagy elmondjuk nekik is a lényegét annak, amit most mondtál, vagy... vagy itt és most eldöntjük, hogy a terv a továbbiakban nem megbízható és elvetjük. De ha így teszünk, akkor is rákérdeznek majd a többiek, hogy miért.

Natsuki megcsóválta a fejét.
- Szerintem pontosan tudja, hogy az idő bennünket sürget. Az ég világon semmit nem mondott... Tudja, hogy úgyis sietnem kell, nem húzhatjuk meg magunk akármeddig ebben az országban... Ccchh... Annyira idegesítő... - nagyot sóhajtott, s próbált lenyugodni. - Jól van. Ez a többiekre is tartozik, szóval... majd megbeszéljük velük. Remélem kibírják holnapig, mert én mára már totál ki vagyok... És... - vett egy nagy levegőt - van még egy oldala a dolognak, ami viszont... csak ránk tartozik. Kettőnkre.
Félve pillantott Eizanra. Gyerünk... Ess túl rajta...
- Amitől kezdettől is féltem... - igyekezett nem félrenézni. - Eizan, én... csak... csak egyetlen módon tudom megháláni a segítségét és... ismerve őt, meg az én egész eddigi életem, temperamentumum, módszereim... el is fogja várni... Nem hiszem, hogy lenne kibúvóm. Nem tudok hinni az önzetlen jóindulatban... Kisebb dolgokat is értem már el így, ez... ez... szinte... normális abban a világban... - nem bírta tovább, lehajtotta a fejét. - Most már nem akarom. Nem akartam többé olyan lenni, de... Ez most mindenki életéről szól. És ha valóban hajlandó segíteni nekünk, nem mondhatok nemet, hiszen mindenki életéről van szó. Ha csak az enyémről lenne... de nem. Eizan... - érezte, hogy remegni kezd -, lehet, hogy nekem... valószínű, hogy... le kell feküdnöm vele...

Benawi óvatosan ült fel az ágyban. Hmm? Mennyit aludhatott? Talán kicsit többet, mint tervezte, egészen kipihentnek érzi magát. Ugye a többiek visszaértek már? Túl nagy a csend... ez nem sozkott jót ígérni, ha itt lennének csak lehetne valami zajongást hallani, nem? Elég izgalmas kérdés, hogy sikerrel jártak-e, vagy sem. Vigyázva mozgolódott. Hmm, nem érez semmit. Vajon ez most jót jelent. Auff... Oké, így azért mégis. Vagy nem szabadna azt próbálgatnia, hogy fáj és hogy nem? Na majd ezt megkérdezi, ha lesz megint orvos. Mindenesetre határozottan jobb kedvre derítette, hogy ezegyszer nem a fájdalomra ébredt.

Eizan először nem is igazán fogta fel Natsuki szavait - vagy lehet, hogy csak nem akarta felfogni? Némán meredt a plafonra, és próbálta meggyőzni magát, hogy az imént elhangzott utolsó mondatok csak a képzelete szüleményei. Biztos azért gondolta oda őket, mert kezdettől fogva ettől tartott, főleg miután meglátta azt a férfit Natsuki oldalán. Próbálta magát győzködni, de csak nem sikerült. Tudta, hogy tényleg elhangzottak az előző szavak és hogy Natsuki komolyan is gondolta őket.
Annyiszor végiggondolta a nap folyamán, hogy mit fog mondani, mikor Natsuki előáll valami hasonlóval, de még most sem jutott előre. Ugyanott tart, mint eddig. Rendkívül feldúlt, és még mindig nem tudja, miként reagálhatna erre.
Ne csináld, Eizan... Mire jó itt most a haragod? Semmi értelme Natsukin letölteni, nem az ő hibája. Ő csak... ő csak segíteni próbál, azt akarja, hogy éljetek. Hogy élj... Nem azt érdemelné tőled, ez... ez most teljesen más, mint akkor .
Jó, de ha nem dühönghetek, akkor mi a szart csináljak?!
Nyugodj meg.
Észre sem vette, hogy milyen sokadszor vesz a kelleténél nagyobb levegőt. Igen, le kell nyugodnia, tudta, hogy ez lesz. De mégis más ezt így visszahallani.
Azon kapta magát, hogy hirtelen felül, és magához rántja Natsukit. Tartott tőle, hogy a kelleténél talán kissé durvább volt, ezért lazított a szorításán.
- Nem akarom, hogy ezt csináld... - suttogta elfúló hangon a lány fülébe. Maga is meglepődött rajta, hogy viszonylag hamar sikerült elfojtania feltörni készülő haragját. Natsuki őszinte volt hozzá, nem támadhat emiatt rá. Elmondta neki mindezt, mert... mert szereti. - Már most rühellem az ötletet! De... de tudom, hogy te sem önszántadból vetemednél erre... Legszívesebben már ma is nekiestem volna annak a pacáknak! Ha csak belegondolok... hogy hozzád ér... eltölt a düh. Sok mindent nem tudsz még rólam, Natsuki... Sok mindent, amire nem vagyok büszke. De érted... érted megpróbálom leküzdeni önmagam. Te képes lennél feláldozni magad a csapatért és ezért... nekem is áldozatokat kell hoznom... Bár még mindig reménykedek. Remélem, hogy nem történik meg az, amitől tartasz, mert nem tudom, hogy tudnám elviselni... Túl rossz helyen vannak ezek a karmok a csuklómon...

Yuuka ismét felriadt, bár ezúttal jóval kellemesebb dologra ébredt. Most nem az ajtót csapkodták, hanem Benawi mocorgott mellette.
- Mmm... - mozgatta meg kicsit ő is a tagjait. - Szia... Remélem, tudtál aludni. Már azt hittem, te is felriadtál az ajtócsapásra, de szerencsére nem. Nem tudom, kik voltak, de szerintem már visszaértek a többiek. Hány óra is lehet...?

Natsuki remegve bújt a fiúhoz.
- Én sem akarom... Én sem... Hányok tőle... Hányok magamtól... Az egésztől... De mit csinálhatnék?! - kérdezte könyörgőn. - Mit tehetnék Eizan, csak a személyes kis érdekeimért hagyjam, hogy mindannyian meghaljunk? Egész életemben csak magamra gondoltam! Csak most az egyszer... most meg kell tennem valamit, ami nekem rossz... Csak... csak azt sajnálom, hogy neked is... De mi mást tehetnék?! - ismételte újra. - Ha nekiesel... az meg... akkor tényleg vége... Akkor elvesztünk és hiába csináltunk mindent eddig... Hiába törtük fel a rendszert, fogtunk össze azokkal is, akiket nem csípünk annyira, viseltük el, hogy elveszítjük akiket szeretünk és váltunk gyilkossá is... Minden hiába... Én... Igen, ahogy mondtad nem sokat tudok a múltadról, ahogy te sem tudtál az enyémről... na jó, talán sejtetted, de... csak... kérlek, te bírd ki valahogy! Élned kell! Muszáj! Francba, kellett neked pont egy ilyen nőbe szeretned... - rázta meg dühösen a fejét. - Élhetnél boldogan, ha... korábban lett volna egy is önuralmam... Annyira sajnálom! - fakadt ki, s a fiú vállára hajtotta könnyes arcát. Hogy kérhetné msot, hogy felejtse el? Már nagyon rég késő... Mit fogsz csinálni Eizan? Mi lesz, ha az megtörténik? Mi lesz veled...?

- Ajtócsapás? - motyogta meglepetten Benawi. - Akkor... tényleg jól aludtam...
Hitetlenül csóválta meg a fejét.
- Na mindegy, jó jel, ha már ennyire be tudok aludni... És... te? Te viszont felébredtél akkor...

Nami szó nékül szedegette össze az üres tányérokat. Túlzottan a gondolataiba volt mélyedve. Annyira szeretett volna már egy kicsit magára maradni, hogy igyekezett kizárni mindent a környezetéből. Csak egy telefonhívás miatt... csak egy ekkora hiba miatt gyűlöli? Jajj Istenem, Nobu, mit csináljak most veled?
lepakolta az üres tányérokat, aztán elgondolkozva nézett a mosogatóra. Oké, tényleg nem illene ezt a házigazdákra hagyni. Akkor jobb híján megcsinálja. Bár utálta a házimunkát... Majd túléli... Megérdemelnek ennyit.

- Iszonyat nehéz helyzetbe kerültél... - ölelte még szorosabban magához Natsukit Eizan. - Én nem tudom, meg tudnék-e hozni egy ilyen súlyú döntést. Ilyen esetben nem is tudom, hogy lehetne rendesen meghatározni, mi a helyes és mi a helytelen. Ígérem... ígérem, hogy nem támadom meg, legalábbis megpróbálom magam megakadályozni. Lehet, hogy tényleg jobb, ha a táskám mélyére süllyesztem a karkötőket. De kérlek, ne hidd azt, hogy az én múltam olyan patyolat tiszta... Tudod, mit tettem, Natsuki? Rátámadtam valakire, elég súlyosan... és nem, nem a Programban. Innen az a rejtett, vagy legalábbis rejteni próbált temperamentumon. De... most inkább nem fejtem ki bővebben... - "így is eleget kaptál ma, ne nyomja még ez is a lelked. Elég, ha az enyémet nyomja..."
Próbálta félretolni előtörő emlékeit. Nem akarta elmondani a teljes igazságot, még nem tudta. Még ez is túl sok volt.
- Még mindig azt hiszem, hogy a megfelelő nőbe szerettem bele - folytatta kis idő múlva. - Egyre biztosabban tudom. Boldog vagyok melletted, Natsuki, és azok is leszünk. Együtt. Történjen bármi... Megfogadtam, hogy semmi pénzért nem hagylak el, emlékszel? Szándékomban áll tartani magam ahhoz az ígérethez... bárhogy is fájjon.

- Ne felejtsd el, hogy én már aludtam délután is, amikor neked nem nagyon sikerült - mosolyodott el a lány. - Látod? Kvittek vagyunk. Most körülbelül azonos mennyiséget aludtunk. Bár lehet, hogy te még valamennyivel így is kevesebbet pihentél... De jól vagy? Nem vagy már annyira fáradt?

Natsuki meglepetten emelte fel a fejét. Eizan? Bántott valakit? Ez úgy hangzott mint valami rossz vicc. Lehetetlen, Eizan... Eizan nem olyan ember... Biztos csak eltúloz valamit. Ugyan már...
- Boldogok... leszünk? - kérdezte bizonytalanul, aztán hitetlenül megrázta a fejét. - Utána már nem fogok tudni többé a szemedbe nézni - mondta halkan, s elengedte a fiút. - Nem. Sajnálom. Nem leszünk azok... Együtt nem. Én nem. Ez már... nem olyan mint régen. Nem fogom tudni csakúgy elfelejteni, mikor én... csak veled szeretnék lenni... Ez... ez most annyira más érzés... Félek... Nagyon... és... és... rosszul vagyok... már most... - megrázta a fejét. - Sajnálom, nem érdemled meg. Nem tudom, mi történ veled korábban, amit nem akarsz elmondani, de... biztos nem érdemelted meg, és... akármi is az, nem lehet a te hibád. Ahogy ez sem az. És nem tehetsz semmit. Ahogy én se. Sajnálo, hogy ilyen helyzetbe kell hozzalak...

- Egyáltalán nem - rázta meg a fejét a fiú. - Na jól van, nézzünk ki! Megőrjít a kíváncsiság! Lehet, hogy a többiek már pezsgőt bontottak... - elmosolyodott. - Legalábbis remélem, hogy így van. Elkéne már egy jó hír is...

- Azt hiszem, elmegyek lepihenni - állt fel helyéről Kazushige. - Kicsit elfáradtam. Meg amúgy is át kell még gondoljak néhány dolgot. Ti? Jöttök?
Ichiro nagyban rázta a fejét és Hiroshi is nemet intett.
- Nem, még nem - válaszolta az utóbbi. - Még nem érzem magam annyira fáradtnak.
- Ó, hát jó. Jó éjt mindenkinek!
Ichiro egy ideig csendben figyelte a földet, majd lopva közelebb húzódott Hiroshihoz.
- Te... - kezdte - hogy van a sebed? Vagyis a sebeid... Tudod, igencsak megrémisztettél még ott az erdőben, és... azért remélem, megmaradsz.
- Hát azt én is remélem - mosolygott halványan Hiroshi. - Eddig úgy tűnik, rendben alakulnak a dolgok. Tele vagyok mindenféle heggel, meg ugyebár golyónyom is van, ám lassan, de biztosan gyógyulgatnak a dolgok. És te?
- Aha... hát én is megvagyok.
- Bővebben?
- Elég jól megvagyok.
- Remek - csóválta a fejét Hiroshi.

Kenta közelebb húzta magához Midorit a takaró alatt. A lány ijedten rezzent meg, de nem tiltakozott.
- Jó éjt... - suttogta, s egy apró puszit adott a lány homlokára.
- Ah... neked is... - suttogta az vissza. - Akkor most mi csak... aludni fogunk? - kérdezte enyhe bírral. Kenta nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen, akárhogyis elrontja ezzel a békés hangulatot.
- Ühüm - felelte aztán, még mindig mosolyogva. - Vagy meggondoltad magad?
Midori megrázta a fejét.
- Nem, én... De ha szeretnéd... Én nem akarom, hogy rosszul érezd magad mellettem! - mondta gyorsan.
- Butus - simogatta meg szelíden a haját. - Nekem bőven elég, ha a közelemben tudlak. És akkor érzem jól magam, ha te is boldog vagy. Nem várok el tőled semmit, ezt jegyezd meg! Nem kell görcsölnöd semmin sem!
- Ni... nincsenek kötelességeim, mint... mint a barátnőd? - kérdezte félénken, mire Kenta megint nevetett.
- Menj már! Honnan szeded ezeket?
Midori érezte, hogy egyre jobban elvörösödik.
- Én csak... nem akarom, hogy elhagyj...
- Eszem ágában sincs! Szeretlek... Csak tedd azt, ami jól esik...
- De... nem rossz, ha... vissza kell fognod magad?
A fiú megrázta a fejét.
- Ez nem így működik. Vagy olyan embernek nézek ki, akinek állandóan a szex körül forog az agya?
- Neeeem, ott van még a laptop is...
- Midori!
- Jól van, jól van vicceltem - mosolygott, aztán komolyabb hangra váltott vissza. - Nem. De... ha valami van... beszéljük meg, oké?
- Igen, kölcsönösen.
Midori bólintott.
- Szeretlek... - bújt hozzá a fiúhoz, s megnyugodva hunyta le a szemét.

- Jajj, Natsuki... - sóhajtott Eizan. Úgy félt, hogy erre mennek majd el a dolgok. - Nem azt érdemled, hogy áltassalak. Nem vagyok ám az a jófiú, akinek hiszel és tűnök, legalábbis nem voltam mindig az. Hogy nem az én hibám volt? Lehet, de végső soron az én ostobaságom vezetett oda, és mikor kicsúszott az irányítás a kezeim közül, utána már nagyon is felelősnek éreztem magam. Szándékosan bántottam valakit, de nem is ez a legszörnyűbb. Azt hiszem, most már muszáj elmondanom. Ha az odavezető események teljes láncolatát nem is, de magát a végét igen. Tudod, ki volt az "áldozatom"? A korábbi barátnőm... Amikor a toronynál fegyvert rántottam rád, hirtelen azt hittem, mindaz újra megismétlődik majd, de utána rájöttem, hogy a kettő szerencsére teljesen más szituáció. Téged nem tudnálak bántani... Ezt jogodban állt tudni, mielőtt olyan nagyon bálványoznál...
Nem részletezte azt a korábbi esetet, szándékosan hagyta homályban a részleteket. Szörnyűnek akart tűnni Natsuki szemében, mert annak is érezte magát korábbi tette miatt.
Nem csak te viselsz terhet, Natsuki, nem vagy egyedül a súllyal... Csak mindkettőnknek más természetű.

Mikor Yuuka Benawi oldalán belépett a nagyobb közös helyiségbe, először a tányérokkal zsonglőrködő Daisukén akadt meg a szeme. Ó, ezek szerint lekésték a vacsorát...
Nem telt bele sok idő, és a fiú is észrevette őket.
- No lám, jó reggelt! - szólt feléjük. - Kivételesen gyengélkedem, ezért nem átallom megkérdezni, hogy kértek-e pizzát? Még van pár szelet a konyhában, és minek mászkáljon más, nálam jóval sérültebb illető, mikor úgyis arra megyek?
Yuuka próbálta kedves gesztusként felfogni a fiú ajánlatát és igyekezett nem kihallani a benne rejtőző gúnyt, már ha volt benne.
- Kösz... - pislogott meglepetten.

Natsuki meglepetten kerekítette el a szemét. Annyiszor gondolta azt, hogy igen, ha ezt kimondom, ki fog akadni, bántani fog... de Eizan sosem tette. Soha. Semmit. Megrázta a fejét.
- Nem vagy rossz ember, Eizan. Tudom, hogy nem bántanál többet olyan embert, aki nem érdemli meg. Engem se, pedig... néha igazán megérdemelném... Szóval... te csak... legyél boldog, akármi is legyen! Tudom, ez... ez nem olyan egyszerű, hogy megkérlek rá és kész... De... szeretnék biztos lenni abban, hogy veled minden rendben lesz...
Odébb húzódott, s végigfeküdt a matracon, de még mindig a fiú arcát nézte. Mindenképp... Még sose szerettem ennyire senkit... Vagy... ezt az érzést megismerve... talán azt is mondhatom, hogy még sose szerettem senkit...

- Ő... igen, köszi... - motyogta meglepetten Benawi, s csak az után mert leülni, hogy vetett Yuukára egy értetlen pillantást. Ez tuti valami szivatás lesz...
Látta, hogy Emiko is a teremben van, de felé nézni sem mert. Akaratlanul is az az egy mondat jutott róla az eszébe... Nem nekem kéne élnem... Nem, képtelen lett volna beszélni a lánnyal. Nagyon remélte, hogy az nem fog hozzászólni. Gyűlölte volna, ha úgy kell tennie, mintha mi sem történt volna. Akárhogyis csak kicsúszott a száján... Megtörtént. Ezekután ő már képtelen jópofizni. Valami... megváltozott. És ő nem volt az álcák embere. Ellenben Emikoval.

"És mi lesz veled, a te boldogságoddal? Nekem te kellesz... hát nem érted...?"
Eizan szótlanul figyelte a mellette fekvő lányt. Nem veti meg... Pedig szándékosan nem mondott el mindent, és ennek ellenére ugyanúgy néz rá? Miért...? Pedig remélte, hogy így megutálja, félni fog tőle, és úgy... úgy talán könnyebb lesz. De nem... Tényleg szeretsz, Natsuki, ahogyan én is téged... Miért nem hagyják, hogy boldogok legyünk? Miért kell közénk állni...?
És miért húzódtál arrébb...?
Most mit vársz? Hogy húzzalak vissza magamhoz, hogy ne adjam fel ilyen könnyen? Vagy hogy hozzád se érjek, hogy ne nehezítsem meg még jobban a dolgod? Hogy ne kelljen annyira kötődnöd hozzám...
- Nem akarlak elveszíteni... - nyúlt a lány keze után.

- Én sem téged... - suttogta a lány, s igyekezett visszanyelni könnyeit, mielőtt azok újból feltörnének. Meglepetten vette észre, hogy úgy kapaszkodik a fiú kezébe, mintha egy szakadék tátongana alatta, és ha elengedné... Ijedten engedett a szorításon. Na tessék, ilyen könnyen okoz neki fájdalmat... Látod Eizan, nem is különbözünk annyira... - Nagyon... önző dolog lenne, azt mondani, hogy... nem? Hogy nem érdekel, ha mind meghalunk, de nem teszek olyat, amitől szívem-lelkem irtózik? Mert én... inkább meghalnék... inkább...

- Nem akarlak semmire sem kényszeríteni... - Eizan nem merte elengedni Natsuki kezét. - Ha nem lennének a többiek, habozás nélkül azt mondanám, hogy ne tedd, és ha úgy hozza a sors, inkább haljunk meg együtt... És... most még visszaléphetsz, még csak ketten tudunk erről az eshetőségről, meg talán Nami. Még a te kezedben van a döntés... De... ha azt is hiszem, hogy át tudom érezni a döntésed súlyát, valójában nem így van. Nem tudom, milyen lehet most a helyedben lenni egy ekkora súly alatt. ... De talán ha a többieknek mindent elmondasz... Bár nem tudom, mennyi emberség és szolidaritás van bennük.
Enyhén megszorította Natsuki kezét. Jajj istenem, miért nem tud most segíteni?

Daisukét viszonylagos elégedettséggel töltötte el, hogy minden tányért épségben visszajuttatott a konyháig. Na igen, aki tud, az tud.
- Lusta egy bagázs… - dohogta, ahogy beegyensúlyozott az ajtón. - Az ember azt hinné, hogy elpakolnak maguk után, de nem, mindent szépen ott hagynak az asztalon... Ó, szia, Nami… Mosogatsz? Legalább egyesek rendesek és van még némi rendérzékük. Na, közben melegítek is még két szeletet Benawiéknak, mert én ilyen jószívű vagyok, és ráadásul magamtól jutott eszembe…! Na erre varrjanak gombot, most gyönyörűen összezavartam őket. Hmm... milyen maradt még... Áh, ez jó lesz nekik, egész finom és ehető. Azt már elfelejtettem megkérdezni, milyet kérnek. ... De különben is, mi a francért beszélek ennyit...?

Natsuki az ajkába harapott.
- Nem mondom el! - mondta határozottan. - Semmi közük hozzá, és... így is mindenki ribancnak tart... Nem akarom... És a sajnálatuk se kell... az undorukat sem akarom látni... Épp elég, hogy tudom Nami annak tart, aminek... Bár... nem is azért fáj... hanem mert igaza van... - fejezte be halkan. - Mindegy... Aludjunk... Holnap meg megtárgyaljuk, hogy mennyit mondhatok el neki...

Nami szívből elmosolyodott Daisuke szóáradatát hallva.
- Rendérzék? - nézett rá az edények fölül. - Hova tetted a szemedet? - rosszallón megcsóválta a fejét. - Túl sokat nézel ki belőlem. Talán én is csak meg akarom téveszteni az ártatlan szemlélődöket... Hmm... Téged nem néztelek olyan ártatlannak... De úgy tűnik tévedtem - vigyorodott el. Odasétált a Daisuke által hozott tányérokért.
- És még meglepetést is hoztál, csak nekem! Milyen kedves! - a mosogatóba pakolta a tányérokat, aztán újra Daisukére lesett. - Én is hoztam ám neked valamit... - mondta lassan.

Eizan próbálta megfogadni Natsuki tanácsát, de csak nem tudott elaludni. Ahhoz túl sok minden történt ma, még meg kell próbálnia átgondolni a dolgokat. Rendesen, részletesen, hátha észrevesz valami kis kiutat, akár a lehető legapróbbat is. Újra meg újra végigpörgette Natsuki szavait a férfit illetően, de egyszerűen nem állt úgy össze a kép, ahogy szerette volna. Esetleg ha... hmm... valamiről talán meg tudnak bizonyosodni. Vajon azokat a bizonyos fogadási tippeket is felrakták abba a rendszerbe? Valószínűleg igen, hogy elkerüljék a csalás lehetőségét. Talán... talán ha Kenta megpróbálná ismét megnyomorgatni a rendszert, talán sikerülne bejutnia és akkor legalább ezt megtudhatnák, hogy igaz-e. De ahhoz valószínűleg azt is tudni kéne, hogy mi ez a rendszer, ha már fel akarják tudni. Vajon Hayate tud róla valamit? Nem biztos, de meg lehet kérdezni, hátha. Mert ha a fószer ebben hazudott, akkor mindenben hazudott és ily módon próbált beférkőzni Natsuki bizalmába.
Sokadszor is kinyitotta szemeit és a sötétben megpróbálta kivenni Natsuki vonásait. Holnap teszek egy próbát, hátha ki tudunk deríteni valamit. Addig neked sem kell vele beszélned. Nem akarom, hogy az a szemét tönkretegyen téged lelkileg!

Daisuke nem tudta elég gyorsan elrejteni meglepett pillantását. Az előbb leártatlanozta, most meg valami meglepetést emleget. Mi van...?
- Nekem? - vonta föl a szemöldökét. - Milyen apropón? Ó, vagy csak bosszút akarsz állni a koszos tányérokért? Ajándékként mindjárt a fejemhez vágsz egy félig megrágott és otthagyott szeletet, vagy valami... De remélem, tévedek.

- Nem nyert - mosolygott a lány. - Igazából Natsuki találta ki. Mármint a pizzákat is, meg hogy ha már mi elruccanhattunk vásárolgatni, hozzunk valamit a többieknek is. És meg láttam valamit, amiről egyből eszembe jutottál... - elvigyorodott, aztán keresgélve hátrapillantott - Hova is... Fenébe, tudom, hogy a karomon volt, mikor hoztam a tányérokat... Ah, ott a sarokban... Figyelj van ott egy papírzacskó, abban van, vedd csak ki, nekem most csupa trutyi a kezem... Nem lehet eltéveszteni, írtam hozzá egy kedves kis üzenetet!
Elégedett mosollyal figyelte a fiú döbbent arcát.

- Na jó...
Daisuke vetett még egy sanda pillantást a lányra, majd erőltetett magabiztossággal indult a mondott irányba. Itt valami trükk lesz. Valami nagy szívatás... Biztos Nami volt a csali, jól összefogtak ellene, és kompromittáló képeket készítenek majd, mikor kiveszi a zacskó tartalmát, akármi is az. Hmm... megéri a kockázatot? Ha nem megy oda, akkor megint csak beég, ha odamegy, lehet, hogy akkor is.
És még "kedves kis üzenet" is van hozzá... Ez több, mint gyanús!
De mindegy... Légy férfi, Daisuke!
Végre megközelítette célpontját. Mivel Nami itt állt mellette, úgy döntött nem fogja kommandózva becserkészni a zacskót, így csak egyszerűen odament.
Nos, itt a zacskó... Á, ez pedig az üzenet lesz kizárásos alapon.
Kezébe vette az ajándékkártyát és magában olvasni kezdte.
"Daisukének ^.^
Van egy olyan érzésem, hogy ennek még hasznát veszed! "
Hasznát veszem? De mégis minek...? Még egy gyanakvó pillantással jutalmazta Namit, majd végre előásta a zacskó lakóját. Mi a...?
Értetlenül meredt a kezében tartott fakanálra. Igen, ez minden kétséget kizáróan egy fakanál. Fából. Kanál. Izé...
- Ez valamiféle célzás akart lenni? - kezében az ajándékkal Nami felé fordult, majd rövid gondolkodás után elvigyorodott. - Ó, persze, hogy az! Azt akarod, hogy ezzel náspángoljalak el, igaz?
Közben jó pár kérdés tolult fel a fejében. Hát ez meg? Hogy jött rá...? A levesnél árultam el magam? De csak annyit mondtam, hogy jobb szeretem magam elkészíteni a kajám. ... Ó bakker, ez volt az? Basszus... A végén még jobban kiismernek, mint szeretném, vigyáznom kell!
- Azért kedves gesztus - tette hozzá, miután még egyszer szemügyre vette az ajándékot. - Remek megfigyelőkészségre vall.
Hirtelen magam sem tudta volna megmondani, hogy az utolsó mondatot gúnynak szánta, vagy komolyan is gondolta. Látta, hogy talán Nami is hasonlóképpen van.
- Kösz... - mondta végül. - De továbbra is áll az, hogy ha bárkinek is bármit elmondasz arról, amit rólam tudsz vagy tudtál meg, nem fogok neki örülni...

Nami meglepetten kerekítette el a szemét. Remek megfigyelőkészség? Dehát... ő csak... szivatásnak szánta...
- Megmondtam már, hogy egy szót se szólok... - mondta a tányérokhoz visszafordulva. - Cserébe te se szólj Nobunak, hogy hoztam neked is valamit... Bár ez a saját érdeked is... Figyelj Daisuke, - fordult vissza és komoly szemekkel nézett rá - ne húzz ujjat vele! Tudom mire képes, ha dühös és... - megrázta a fejét - nem akarom, hogy bajod legyen miattam. Szóval csak... kerüld el őt!
Tartott tőle, hogy Daisuke nem az a típus, aki az efféle tanácsokat megfogadná, sőt... Hát egyetlen pislogás nélkül nézett rá. Ez most nem játék. Remélem felfogod.

- Még meggondolom - vont vállat Daisuke.
Végülis... Azt mondta, de szóljak Nobunak... De ha látványosan meglebegtetném az orra előtt, akkor... hát, valószínűleg fogalma sem lenne róla, mit hadonászok azzal a fakanállal, és nem tudom, mennyire érné meg...
- Amúgy nem tudom, miért veszi úgy magára, mindenkire ugyanolyan áthatóan tudok nézni. Én különben is csak akkor kötök bele az emberekbe, ha kiprodukálják - "na jó, meg ha viccesnek ígérkezik és jó alkalom nyílik rá..." -, sosem szólok be nyíltan. Na jó, legfeljebb párszor... De az esetek többségében csak reagálok.
Bár Nobu jó kis falatnak ígérkezik. Hmm, és amíg sérült a lába, addig enyém az előny, hacsak nem szerez valami távolsági fegyvert. Legrosszabb esetben futok - persze csak ha senki más nem látja.

- Ez nem vicces Daisuke! - csattant fel idegesen Nami. - Ez egyszer vegyél már valamit komolyan! Elhiszem, hogy nagyon szorakoztató, de... ne játssz a tűzzel!
Az utolsó tányért is berakta a szárítóba. Kár volt mondania, Daisuke tényleg most még direkt csesztetni fogja... Hát... egy darabig még nem adja vissza a pisztolyt Nobunak, az biztos... Komolyan félt tőle, hogy... De ezt ennyire konkrétan nem akarta kimondani. Nem akarta Nobut rossz fényben feltűntetni. Na jó, ideje visszamenni, mert ha véletlenül utánajön és Daisukével látja meg... Sietve megtörölte a kezét, s elindult kifelé.
- Na, jó éjt... - búcsúzott.

- Jó éjt - köszönt el Daisuke is, majd háttal a pultnak támaszkodott. Hupsz, ez a kifakadás... Nobu tényleg ennyire féltékeny lenne? Oké, oké, azt még ki is nézi belőle, hogy féltékeny típus, de hogy pont rá legyen féltékeny...! Igen, Nami, ez tényleg szórakoztató. Szórakoztató látni, hogy vannak nálam idiótábbak is. Még ha rendes okot adtam volna rá... vagy akkor már nem is élnék? Kinézem belőle, hogy éjjel besettenkedik a szobámba és kicsinál... Na jó, valamivel eltorlaszolom az ajtót... Túl realisztikusan vizualizáltam. De valamit mintha elfelejtettem volna... Hmmm... A pizzák!

Benawi várakozva nézett a folyosó felé. Ehh... kac-kac... Valahogy sejtette, hogy Daisuke nem gondolta komolyan azt a pizzás dolgot. Halkan felsóhajtott. Na még fél perc, összeszedi magát és kimegy ő értük.
- Hmm, ez jól esett... - nyújtózott egy nagyot Shinji. - Megyek is aludni...
Emiko komolyan pillantott rá.
- Mi az? - kérdezett vissza a fiú. - Megint velem akarsz aludni?
Benawi meglepetten kapta oda a tekintetét.
- Megint?! Mi az, hogy megint?!
Shinji elégedetten felnevetett, s zsebretett kézzel fordult vissza az ajtóból.
- Csak nem vagy féltékeny? Ejnye, neked ott van Yuuka. Vagy két vasat tartasz a tűzben?
- Ez nem erről szól! - nézett rá dühösen a fiú. - Mit akarsz te Emikotól?!
- Én? - kérdezett vissza ártatlan szemekkel pislogva Shinji. - Ő nyomul rám, nekem meg... nem szokásom csinos lányokat visszautasítani...
Benawi megdöbbenve nézett Emikora.
- Te meg rögtön hiszel neki?! - kérdezte a lány felháborodottan. - Hát gratulálok, ismerhetnél ennyire!
Idegesen felpattant. - Azt hiszem én is megyek aludni... A saját szobámban! Egyedül!
Benawi aggódó szemekkel követte a lányt. Emiko és pont Shinji? Mi a fene folyik itt?! Látta, hogy Shinji is távozni készül, így sietve utánaszólt.
- Tartsd magad távol tőle!
Shinji röviden felkacagott.
- Már mondtam, hogy ő az aki mindig a nyomomban van. Nem tehetek róla... Na, pá!

Tatsuya már kezdte unni a tétlen ücsörgést. Talán jobb lesz, ha lassan ő is húz aludni. Ezúttal ugyebár egyedül, mert Eizan jobb társaságot talált, de ez érthető is. Kenta is Midorival van. Ő meg marad egyedül. Nem baj, legalább több helye lesz... Kentával is milyen rég beszélt rendesen. Milyen barát már... Állandóan lekötik a saját kis dolgai és nem is figyel arra, mi zajlik a háttérben. Mi van, ha Kenta már próbált is vele beszélni, csak ő nem vette észre? Jól van, majd akkor valamikor...
Már épp állt volna fel, hogy ő is elköszönjön, mikor észrevette, hogy Hayate gondolataiba merülve mered a semmibe. Hát... ha már eddig nem szuperált jól, mint barát, talán most Hayate révén szépíthet egy kicsit...
- Min töprengsz ilyen nagyon? - szegezte neki a kérdést.
Hayate meglepve pillantott föl, mintha most jött volna rá, hogy azért többen is vannak a szobában.
- Csak azon, hogy felét sem tudom annak, mint amit szeretnék.
- Ööö... mármint?
- A mai akciót tekintve. Nami ugye nem tudott válaszolni, Natsuki meg úgy tűnt, nem nagyon akar. Csoda, hogy senki nem hozta fel komolyabban a témát pizzázás közben, pedig szerintem mindenkit érint. És most is elmentek aludni, esélyem sincs beszélni velük. De ez valahogy nem tetszik. Utálom az ilyen szintű bizonytalanságot.
- Talán... talán megvolt rá az oka, nem? Mármint lehet, hogy még bizonyos dolgokat át kell gondolnia. Hogy tényleg megbízható-e ez a valaki, meg talán közelebbről meg akarja vizsgálni a kapott ajánlatot. Mert gondolom, hogy azért mondott valamit Natsukinak. De szerintem te is menj el aludni. Lehet, hogy nem érzed, de elég fáradtnak tűnsz. Úgyis én is megyek.
"Lehet, hogy te nem érzed..." Jajj, dehogyis nem érzem! Rég voltam ilyen szarul, Tatsuya... De úgysem nagyon szokásom az ilyet kimutatni. Talán hallgatok rád, és tényleg lepihenek. Mintha nyoma sem lenne annak a késő délutáni alvásnak. Ijesztő...

- Hopsz, elnézést! - viharzott ki Daisuke a folyosóról. - Két meleg pizza rendel. Bocs, csak... meg kellett várnom, amíg Nami elmosogatja a tányérokat, mert nem volt tiszta. Azt nem kérdeztem, melyikből kértek, úgyhogy vagy megeszitek, vagy nem. Azért jó étvágyat.
Yuuka enyhe félelemérzettel vette át a felé nyújtott tányért. Ugye most nem szivatja, és ez tényleg ehető...? Csak nem olyan szemét, hogy belerakott valamit...

Nami szinte észre se vette a mellette elhaladó szintén feldúlt Emikot. Hopp, várjunk csak! Otthagytam a zacsit! Vágott egy grimaszt aztán visszasietett. Felkapta, s már vissza us a folyosón. Még benne lapult Midori ajándéka, és persze Nobué is... Most még se volt hangulata Midorinak odaadni. Csak egy gyors "jó éjt"-tel átsietett a nappaliszerűségen, aztán csak a szobaajtó előtt torpant meg. Nobu... elküld vajon? De nem megyek el! Most nem! Ha megüt, akkor sem! Nem kis aggodalommal nyitott be. Oldalra lesett a falhoz, ahol legutóbb ücsörgött a fiú. De már nem volt ott. A sötétet szokva forgolódott körbe. Oh, alszik? Nem mert odamenni hozzá. Rettegett, hogy hirtelen felülne, elkapná a karját és... Te jó ég, mióta félek én tőle? Vagy mindigis féltem? Jó ez így? Ez így... normális? Hangtalanul lerakta a csomagját. A falnak dőlt, s lehunyta a szemét. Igyekezett lehiggadni, hogy kitalálja mit is kéne tennie. Valahogy ki kell engesztelnie... De mit tehetne? Talán várnia kéne, míg kicsit lehiggad különben... akármit is mondd balhé lesz... Igaz? Meglepetten nyitotta ki a szemét. Zihál? Aggódva pillantott Nobu felé. Nincs jól? Bizonytalan léptekkel sétált mellé, s lassan letérdelt. Igen, elég rossz a légzése... Jajj Nobu... Remegő kézzel nyúlt a homlokához, aztán vissza is rántotta. Tűz forró! Sietve hátrált ki a szobából. Legalább valami hideg borogatást kell szereznie. Vajon lázcsillapítót szabad ilyenkor? Ki tudja talán az ilyesmi nem üti a többi gyógyszert, de... nem merné kockáztatni...

- Köszi... - pillantott Benawi hálásan a fiúra. Most komolyan...? Ez hihetetlen. Biztos, hogy jól van? Na majd rákérdez egyszer, hogy volt-e orvosnál...
Örömmel harapott egy nagyot a pizzából.

Yuuka lopva végigmérte a kapott pizzaszeletet, mielőtt Benawihoz hasonlóan beleharapott volna. Még sosem evett pizzát... Hmm... egész finom, sőt! Minden nyugati kaja ilyen finom? És laktató. Te jó ég, le tud majd küzdeni egy ekkora szeletet...?

- Ejnye, hova ez a rohanás? - kérdezte a szemből közeledő Namit Shinji. A lány bizonytalanul torpant meg. Shinji elégedetten elmosolyodott. - Na mi ez a megrettent nézés? Még mindig... - egy árnyalatnyival sötétebb hangszínre váltott - félsz tőlem?
A lány idegesen szorította ökölbe szabad kezét.
- Sosem féltem!
- Igazán? - kérdezte a fiú közelebb lépve, mire Nami automatikusan hátrálni kezdett. Shinji halkan felnevetett. - Tudod mit? Játszunk egy kicsit... Vajon mennyi ideig tart el, míg Nobu a segítségedre siet?
Nami zaklatottan szedte a levegőt, s lassan ingatni kezdte a fejét.
- Nem fog idejönni... Ne! Hozzám ne érj! - hátrált lassan, ahogy a fiú közeledni kezdett.
- Mért is nem? Összevesztetek? - kérdezte, s nem kerülte el a lány bizonytalan oldalpillantása. Aztán a lány kezében lévő vizes törölközőre nézett. - Ó, csak nem rosszul van?
- Legalább ne vádj ilyen elégedett fejet... - válaszolta halk, undorodó hangon a lány. Shinji megcsóválta a fejét.
- Nem kívánom a halálát...
- Kettőt és jobbat hazudj... - dörmögte Nami, aztán minden akaraterejét összeszedve megindult a fiú felé. Elsétálsz mellette. Nem lesz semmi baj... semmi...
- Mit csináltál? - kérdezte tőle a fiú mikor mellé ért.
- Tessék?!
- Felteszem, nem te haragszol, ha ilyen odaadóan szaladgálsz érte, szóval...
Namiból kifakadt egy hangosabb lélegzetvétel.
- Nem értem, ha szereted, mért csinálsz...
- Nem tettem semmit! - felelte dühösen. - Féltékenykedik pedig én... én igazán nem! Nem tehetek róla! - fakadt ki remegve. - Nem tudom mit tehetnék, hogy higgyen nekem... - rázta a fejét sírós hangon.
- Hát ez szomorú... - ingatta a fejét a legkevésbé sem együttérzőn a fiú. - Hát akkor további kellemes éjszakát... - intett, s elsétált.
Tessék?! Most... ennyi? Elégedett? Végre valami jó hír, így már oké minden? Rohadék... És még békülni akartam vele...
Még zaklatottabban lépett vissza szobájukba.

- Igazad volt... - szólalt meg hirtelen Benawi. - Most meg nem vagyok álmos... És semmit sem tudtunk meg. Bár érthető, hogy ők kifáradtak, és rögtön elhúztak aludni... Na, mi legyen a pizza után?

Emiko álmatlanul forgolódott. Ekkora egy szemetet... Már érti miért utálta úgy Ichiru... A párnájába fúrta a fejét. Nem kellett volna szóba állnia vele. Ha ezt ő tudná... biztos nem örülne, biztos nem örülne, hogy az ő kettejük neve összefüggésbe lett hozva, biztos nagyon... fájna neki... De... a fenébe, hisz az épp előbb mondta, hogy őt nem lehet ilyenekkel felidegesíteni! Most meg mit csinál? Mióta lett... ilyen érzékeny? Dühösen rúgott egyet, aztán fájdalmasan húzta vissza a lábát. Fene, a fal... És... Benawi? Ő mért nem bízik már benne? Minden a feje tetejére állt mióta Ichiru nincs... Hiányzol... Még elbúcsúzni sem tudtam...

- Szerintem lassan menjetek el ti is aludni - fordult vissza a még ébren lévőkhöz Hayate. - Van egy olyan érzésem, hogy holnap hosszú napunk lesz, de legalábbis ki fog derülni pár dolog. Jobb lesz tiszta fejjel gondolkodni. Már amennyire lehet... Jó éjt mindenkinek!
- Igaza van - bólintott Hiroshi, miközben Ichiro le-letapadó szemeire nézett. - Látom neked is visszatért az álomkórod most, hogy nincs folyamatos adrenalintúltengésed. Gyere csak - azzal már rángatta is fel barátját, aki minimális ellenállást mutatott.
- Ha már mindenki így megy - vont vállat Daisuke, majd Benawiék felé nézett. - A tányérokat itt is hagyhatjátok, de azért kulturáltabb, ha visszaviszitek a konyhába. További jó estét... Hmm... Harukáék meg mikor tűntek el? Na mindegy, annyira nem érdekel.

Shinji nagyot sóhajtva dőlt végig a matracán. Nem lehet idegesíteni, mi? Hát sikerült... Egész könnyűá volt. Többet nem fogja zaklatni. Akkor... miért nem érzett elégedettséget? És miért zavarja, hogy Nobu elcseszi a dolgait? Talán, mert... neki itt van, akit szeret, és pazarlás, hogy nem boldog vele? Ő egy pillanatig se bántaná Sayurit, ha... Lehunyta a szemét, és igyekezett lehiggadni. Nem a te dolgod, nem kell belefolyni, nem vagy te szeretetszolgálat, hogy mások ügyeit rendezgesd, Midoriékéba is kár volt belefolyni... Milyen jól megvannak most... Akaratlanul is elmosolyodott. De Kenta megérdemli. És Midori is. Szép páros. Kentának nagyon elkellett már ez a kis komolytalanság, Midorinak meg valami biztonságérzet. Túl nagy terhet vett a vállára egy ilyen kicsi lány... Csodálta az erejéért, de... nem sokon múlt, hogy már ne bírja el tovább... Kár lett volna érte... Elgondolkodva gyűrögette a párnáját. Kiesett a szerepéből, mi? Még ez se megy neki, játszani az érzéketlen rosszfiút... Pedig eleinte olyan kényelmes volt. Lehunyta a szemét. Az az iménti kis rövid alvás is olyan jól esett... Semmiképp nem vallotta volna be, mégis megnyugtatta Emiko jelenléte. Nem tudta miért. Talán... arra koncentrált, hogy oltogassa a lányt, és nem tudott Sayurira gondolni... És most? Nem érezte azt a kínzó álmatlanság és fáradtság furcsa együttesét. Miért? Talán csak ennyivel erősebb már a fáradtság... Nem, volt valami jóleső érzés abban, ahogy a párnára hajtotta a fejét. Jó lenne nem felébredni többé...

- Nem kellett volna szólnia... - motyogta lesúlytottan Benawi, aztán nagyot sóhajtott. Megvárta míg a lány is megküzd az utolsó feladatokkal, s a lánnyal együtt visszasétáltak a konyha felé. Még jó, hogy úgyis erre van az ő szobája... Bár most annyira nem esett rosszul a séta, mint pár órája. - Próbáljunk meg akkor megint aludni - mosolygott a lányra, ahogy előreengedte az ajtónál. - Vagy... - folytatta ahogy becsukta maga mögött - jöjjön a lefárasztós rész? - kérdezte elmosolyodva, s átkarolva a lány derekát visszahúzta magához. A nyakához hajolt, s egy bizonytalan csókot lehelt rá figyelve annak a reakcióját.

Miért vagyok ilyen gyenge...?
Tatsuya kivételesen örült, hogy senkivel sem kell megosztania a szobáját és végre egyedül lehet. Úgy érezte, minden tekintetben kudarcot vallott. Kudarcot vallott, mint barát. Mostanában leginkább csak magára figyelt, és ez nem jó így. Kudarcot vallott, mert nem tudta tartani magát a saját elhatározásához. Pedig amikor Harukával bütykölték a telefonokat, valóban azt hitte, hogy meg tudja csinálni. Tényleg elhitte, hogy a dolgok visszatérhetnek a régi kerékvágásba, de nem ment. Egyenesen élvezte, mikor kikezdhette Shouri idegeit, viszont iszonyatosan féltékeny lett, mikor annyi időre eltűnt Harukával. Ez is az ő hülyesége, előbb kellett volna a lány keresésére indulni.
Szomorú... Ez már mindig így marad? Képtelen lesz elvonatkoztatni? Talán ha kijutnak az országból, minden megváltozik. Határozottan talán.

Gondolta, hogy azért mégsem teljesen mentális értette a lefárasztást, de Yuuka kissé mégis meglepődött. Benawi ajkainak érintésére enyhén összerezzent. Túl bizsergető volt az érzés, nem hitte volna, hogy egy egyszerű csók ilyen reakciót vált majd ki belőle. Vigyáznia kell, mert a végén még elvesztik a fejüket...
- Igen érdekes módja a mentális lefárasztásnak... - suttogta mosolyogva a fiú fülébe. Közelebb bújt Benawihoz, miközben vigyázott, hogy se a saját, se a másik sebeibe hasító fájdalom ne rontsa el a pillanatot.

- Úgy gondolod? - mosolygott a fiú is. - Azt hiszem én már eléggé lefáradtam szellemiekben, úgyhogy nem jutott eszembe elég... kreatív... legközelebbre igérem szerzek valami jó kis gofeladványt, most azonban... be kell érned ezzel...
Szelíden cirógatta a haját. Egy pillanatig nagyon erős volt a kisértés, hogy tovább menjen, mint eddig bármikor, de... Nem, most még nem. Alig ismerik egymást. Tény, hogy a Program természetellenesen gyorsan közel hozta őket, de ettől még elsietett lenne most bármit is tenniük. Majd ha nyugodtabb körülmények között, még mindig jól meg vannak, és tényleg nem csak a kényszer fűzi őket össze... majd akkor.

Yuuka nem tudta megállni és halkan felnevetett.
- Rendben, de akkor meg is kell tanítanod gozni. Attól tartok, az éneklés jobban megy. Tényleg... mintha évek teltek volna a legutolsó éneklésem óta...
Észre sem vette, hogy válaszul a fiú érintéseire Benawi hátát cirógatja. Olyan jó volt csak így ácsorogni és egymásra figyelni, de az utolsó mondatai mégis kissé elvonták a figyelmét. Az pedig még régebben volt, mikor Sayurinak énekeltem... és nem is lesz ilyen többé. De Benawit nem fogom elveszíteni, nem lehet! Szükségem van rá, és nem csak azért, hogy kihasználjam mint lelki támaszt. Nem akarom elhagyni az oldalát... Ugye odakint is ugyanígy fogok érezni? Most olyan erősnek tűnik mindez... Ugye az is marad?