8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

Nobu fáradtan nyitotta ki a szemét. A fenébe... Összerázkódott a fájdalomtól. Megint be kéne vennie egy fájdalomcsillapítót? Nem jó ötlet, már a sokadik lenne ma... Illetve... Elmúlt már éjfél...? Nyugtalanul fordult oldalra, s csak akkor érezte meg a nedves valamit a homlokán mikor az a matracra pottyant. Hmm? Nehézkesen emelte fel a fejét. Nami...? Mi a francot keres itt?! Dühösen támaszkodott fel, s már szólásra nyitotta a száját, mikor rájött, hogy a lány alszik. A földön? Idióta... Pislogva szemlélte az arcát. Olyan fura... Óvatosan simított végig az arcán. Nedves? Könnyek? A lány ijedten remegett meg.
- N... Nobu? - pislogott rá álmosan, s ő is gyorsan felegyenesedett. A fiú sietve kapta el a kezét.
- Mit keresel itt? - kérdezte hűvösen. A lány ismét megremegett.
- Ne küldj el! - fakadt ki, s hevesen átölelte a fiút.
- Hé... - nyögte az fájdalmasan. A lány ijedten engedte el.
- Sajnálom, hozzáértem a lábadhoz? - kérdezte sietve.
- Nem, nem, csak...
- Még mindig forró az arcod... - mondta a lány, ahogy bizonytalanul hozzáért. A fiú elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Mit csinálsz?
- Hogyhogy mit? - kérdezte remegő hangon.
- Mondtam, hogy nem akarlak látni...
Nami csak egy zaklatott lélegzetvétel formájában volt képes némi választ adni. A fiú halkan felsóhajtott.
- Jól van, keress magadnak egy matracot, a földön megfázol... - mondta, s visszadőlt. A lány fájdalmas szemekkel nézett rá, de Nobu átfordult a másik oldalára. Nami úgy tett ahogy a fiú mondta, aztán összeszedte az átmelegedett törölközőt.
- Mindjárt jövök... - mondta halkan, de feleletet nem kapott.

Midori nagyot nyújtózva próbált ébredezni.
- Au... - kapott az orrához fájdalmasan Kenta. - Legközelebb a szomszéd matracon alszol... Legalább negyedszerre vágsz fejbe... És vagy hatszor megrúgtál...
- Uff, bocsi... - rezzent össze a lány. Ébren van? Bár... ezekszerint ő ébresztette fel. - Szerinted reggel van?
- Lila gőzöm sincs, idelenn... - az órájára pillantott. - Huhh... Hét tizenhat? - félkézzel magához húzta a lányt, míg másikkal a fejükre húzta a takarót. - Sipirc vissza aludni... Nem gondolod, hogy hajnalban kimászok az ágyból...
- De... - próbált menekülni a lány. - Reggel van, nem hajnal, hé...
- Ne légy már ennyire hiperaktív... - morogta a fiú.
- Én felöltözöm, te csak aludj, majd kinn találkozunk... H... hé... mit művelsz?
- Maradásra bírlak... - súgta a fülébe a fiú.

Eizan fáradtan nyitotta ki szemeit. Úgy érezte, alig egy szemhunyásnyit aludt, de még azt is csak úgy nyögve-nyelősen. És elért valamit a nagy gondolkodással? Nem, nem nagyon... Még mindig ott tart, hogy esetleg azt a fogadós rendszert kéne valahogy megpiszkálni, de ez elég tág feltételezés, semmi konkrétum. Pedig lassan dönteniük kell... Natsukinak döntenie kell...
Most vette csak észre, hogy mennyit forgolódott az éjjel. Te jó ég, szinte teljesen ellopta szerencsétlen lányról a takarót. A végén még pont miatta fázik meg, mikor éppen ő próbálja meg óvni. Gyönyörű...
Lehámozta magáról a felesleges takarómennyiséget és félve Natsukira terítette. Aludj még egy kicsit. Addig sem kell gondolkodnod...

Natsuki kellemes nyöszörgéssel húzta összébb magát. Hm...? De jó meleg... Automatikusan közelebb húzódott a fiúhoz. Milyen kellemes... Pislogva nyitotta ki a szemét. Eizan... egy pillanatig nem is tudtam, hol vagyunk... Mit álmodhattam? Az volt az érzésem, hogy... otthon vagyunk... Igyekezett legyőzni a csalódottságát. Otthon a jövőben? Remélte ezt veheti valamiféle jósálomnak. Hihet benne? ...hogy lesz jövője?
- Ébren vagy? - kérdezte halkan, bár látta, hogy igen.

- Soha csodásabb ébredést - mosolyodott el Eizan, majd közelebb hajolt és egy jó reggelt puszit nyomott Natsuki homlokára. - Bocs, hogy lenyúltam a te takarórészedet is, kicsit későn vettem észre. Remélem, azért jól aludtál.
Érezve, hogy Natsuki közelebb húzódik hozzá, nem volt rest magához ölelni a lányt. Ki tudja, meddig ölelheti még így viszonylag gondtalanul... Nem lehetne leállítani kicsit az időt? Itt és most. Akkor nem kéne a jövő miatt aggódni, elég lenne egymásra figyelni. Kár, hogy Kenta nem tudja meghackelni az időt.

Natsuki gyorsuló légzéssel simította az arcát a fiúéhoz. Igen... Eizan mellett ébredni... még egyszer és még... ha csak egyetlen kívánsága lehetne...
- Nem is vettem észre... - felelte. - Nagyon jól aludtam. Azt hiszem... azt hiszem rólunk álmodtam. Csak nem egészen tudom mit... De nagyon jó volt.

Eizan gyengéden dörzsölgette orrát Natsukiéhoz. Velük álmodott? És ráadásul valami jót. Csak remélni tudta, hogy a jövőjük is hasonló lehet. Olyan szép, mint Natsuki álmában. Legalább a lánynak nyugodt éjszakája volt, megérdemelte már.
- Hmmm, jól hangzik - felelte mosolyogva. - Én sajnos nem emlékszem rá, mit álmodtam, de majd bepótolom. Már én is álmodtam ám rólad, és az is igencsak kellemes volt. Még az álmaimban is elbűvölsz.

Daisuke még mindig nem igazán tudta hova tenni a fakanalas dolgot. Nemrég ébredt, de ujjai között forgatva a konyhai segédeszközt máris a saját kis személyes "bosszúján" gondolkodott. Jajj, Nami, csak nem hiszed, hogy ennyiben hagyom? Egy ilyen ajándék után muszáj valamit reagálnom. Hmmm... talán már ki is találtam valamit. Bár Nobu nem biztos, hogy örülne neki... Király!

Natsuki elmosolyodott.
- Elkényesztesz... - odébbhúzódott, s lassan felült. - Menjünk valami reggeli után nézni? Talán még pizzák is maradtak...
Kimászott a takaró alól, és keresgélni kezdte a ruháját, amit még Namitól kapott. Oké... vennie kellett volna valami hordható ruhát is... Na majd a következő találkozó előtt elnéz érte. És megkérdi a többi lányt is, azért ők se szívesen lennének még három napig ugyanabba a cuccba. Nem? A fiúknak viszont nem vállalja be a vásárlást...

Nami aggódva figyelte Nobut. A láza ugyan már lement, de még mindig nehézkes volt a légzése. Mi van ha elfertőzödött a seb, vagy...? Meg kéne kérdezni Emikot mikor jön vissza az orvos. Várjunk... evett egyáltalán Nobu valamit? A pizzából tuti nem... idióta... Na jó, megnézem maradt-e valami, és gyorsan legalább reggeli szerválok egy szeletet...

- Jól hangzik - nyújtózkodott ki Eizan. - Kíváncsi vagyok, hányan vannak már fent ilyenkor. Tényleg... mikor is van az az ilyenkor...? Nem úgy érzem, mintha jó késő lenne. Reggeli után meg elmegyek lezuhanyozni, tegnap este valahogy kimaradt. De legalább jól felfrissítene.
Ameddig lehet, próbálta kerülni a kijutás és a döntés problémáját. Majd ha már nem lehet tovább odázni, akkor felveti a feltevését, bár előbb még beszélni akart Hayatéval. Mindenképpen meg kell próbálnia, ki tudja...

Natsuki mosolyogva pillantott át a válla felett. Oké... Most direkt nem szólok... Zavartalanul nekiállt átöltözni. Közben majd meg ölte a kíváncsiság, hogy kellően zavarba jön-e mögötte a fiú, de nem akarta elrontani a varázst azzal, hogy közben hátranéz. Elnyújtva keresgélte a melltartóját a ruhakupacban. Ejnye, hát hol is lehet...

- Ó, jó reggelt! - intett Emiko meglepetten a szembejövő Naminak. - Azt hittem még alszotok...
- Szia. Áh, a többiek még igen... Csak én már nem voltam álmos... - hazudta.
- Értem... Baj lenne, ha lelépnék egy kicsit? Igyekszem vissza, szerintem lassan a fiúk is ébredeznek majd, szóval...
- Dehogy - legyintett Nami. - Csak nyugodtan, megleszünk!
- Oké - bólintott a lány elmosolyodva. - Azért sietek, hátha kellek... - mondta még miközben tovább indult.
- Hé, azért te is pihenj néha, jó? Jól vagyunk. Tényleg.
- Ugyan-ugyan, pihenek én! - legyintett a lány.
- Ó, és Emiko! - szólt után még egyszer Nami, majd elfelejtette. - Mikor jön megint orvos?
- Hm? Ó, hívtam megint, hogy munka után ugrojon be. Baj van?
Nami az ajkába harapott.
- Nem tudom... Nobu nem fest túl jól, lehet, hogy csak feleslegesen aggódom, de... Jobb lenne, ha ránézne...
- Keressek valakit már most? - vetette fel azonnal a másik. Nami egy ideig fontolta a választ aztán megrázta a fejét.
- Nem, nem sürgős. Annyira nem rossz a helyzet - remélte, hogy nem árt ezzel Nobunak. Sose tudná megbocsátani magának, ha...
- Rendben - bólintott megint a lány. - Akkor tényleg sietek vissza!

Eizan először nem is jött rá, mit művel a lány. Pontosabban nem tudatosodott benne. Mert hát jó, látta ő, hogy öltözködik. És? Ő is szokott. De utána rájött, hogy ez most kicsit más. Kicsit nagyon.
Érezte, hogy a vér az arcába tolul, és tudta, hogy úgy lenne illendő, ha most elfordítaná a tekintetét. Meg is próbálta, de valahogy nem tudott máshová összpontosítani, mikor Natsuki itt volt tőle nem messze.
Basszus Eizan, kontrolláld magad, nyugalom... Mondom nyugalom! Direkt csinálod, ugye, Natsuki? Ezért még kapsz, így kikezdeni az idegeimet...

A lány jobb híján fogta a felsőjét, s a mellkasa elé emelve fordult vissza Eizan felé. Meglepetést színlelve nézett az arcára.
- Mi a baj? - kérdezte ártatlan szemekkel.

Benawi igyekezett a tőle telhetően leghalkabban felkelni. Nem álmos, mi? Ahhoz képest még mindig húzza a lóbőrt... Vajon... ki tud lopózni, anélkül, hogy a lány észrevenné? Volt egy olyan érzése, hogy Yuuka elől nem ilyen egyszerű megszökni.

Eizan bárhogy is igyekezett, nem tudta megállni, hogy nyeljen egyet. Remélte, hogy azért nem volt túl hangos...
- Ó, semmi, mi is lenne... - préselte ki magából a szavakat, de érezte, hogy igencsak kiszáradt a szája. Próbált mosolyogni, de az is csak nehézkesen ment. - Pusztán igyekszem visszafogni magam, miközben vágyaim tárgya alig egy kéznyújtásnyira van tőlem szinte egy szál semmiben. Amúgy tökéletesen jól vagyok.

Ahhoz képest, hogy Yuuka valóban azt mondta korábban, nem fáradt, érthetetlen módon mégiscsak rátört a fáradtság. Pedig semmi olyat nem csináltak Benawival, ami így kiütötte volna... Eddig próbált erősnek tűnni, lehet, hogy most jött ki csak rajta az elmúlt pár nap.
Szinte meg sem érezte, mikor Benawi felkelt mellőle. Talán csak azt vette észre, hogy eltűnt mellőle a kellemes meleg, és így kissé jobban fázott. Átfordult a másik oldalára, majd mikor kezdett fejben is felébredni, lassan kinyitotta a szemét.
- Reggel van már...? - motyogta álmos hangon.

- Oh... - nyögte ki a lány zavartan. - Zavar, hogy egy karnyújtásnyira vagyok? - pislogott rá. - Ne haragudj, akkor... izé...
Egy pillanat alatt eltűnt az arcáról az aranyos kislány álca, ahogy egyenesen a fiú elé lépett.
- Így jobb? - súgta halkan a fülébe.

- Nem nyert... - gondolta a fiú, s magában sóhajtott egyet. Ezt még gyakorolni kell...
- Azt hiszem... - felelte elengedve a kilincset. - De pihenj csak még nyugodtan. Kinézek a többiek ébredeznek-e már.

- Csak még egy kicsit... - motyogta már szinte félálomban Yuuka. Fáradt volt, tényleg fáradt, és valószínűleg Benawi sem örülne annak, ha mindig a sarkában járna. Neki is kell egy kis magánszféra.
Szorosabbra húzta magán a takarót, és szinte már aludt is.

- Huhh, tényleg fáradt... - gondolta a fiú. - Jól van... pihend csak ki magad...
Amilyen halkan csak tudott, osont ki a szobából. Vajon Emiko alszik? Nem volt bátorsága bekopogni hozzá. Tudta, hogy koránkelő, merre lehet, ha nem ott? Talán a konyhában sertepertél. Elindult hát végig a folyosón, s alig pár lépés után kilépett onnan Nami két szelet pizzával.
- Jó reggelt! - köszönt rá.
- Ó... hahó Benawi! - válaszolt kissé bizonytalanul. Jó? Neki... Akkor ő már nem neheztel rá? Vagy legalábbis addig nem, amíg nem megy Yuuka közelébe... - Hogy vagy?
- Egész jól - bólintott. - Ezek szerint ébren vagyotk már páran.
- Hát, én még csak Emikoval futottam össze - felelte.
- Igen? - kérdezett vissza Benawi. - Merre van?
- Ement valahova, azt mondta siet vissza.
Benawi meglepetten húzta fel a szemöldökét.
- Oké... Köszi! Akkor majd megvárom...

- Van egy olyan érzésem, hogy szándékosan ingerelsz... - Eizan szája most már végérvényesen kiszáradt. Nem, ezt már nem lehet ép ésszel elviselni...
- Sokkal jobb... - felelte az előzőleg feltett kérdésre, ahogy kezeit félve végigjártatta a lány meztelen hátán. Ha így folytatja, nem fogja kibírni...
- Ugye tudod, hogy a tűzzel játszol? - suttogta a lány fülébe, majd lágyan belecsókolt a nyakába. - A kérdés már csak az, hogy melenget majd, vagy megéget...

- Szeretek a tűzzel játszani... - felelte cserfes mosollyal a lány, és a fiú mellkasának támasztotta a kezét. Végigfutatta az ajkát a fiú arcán, egészen míg el nem érte az ő ajkát, s játszani nem kezdett vele. Szörnyen felforrósodott belül, így képtelen lett volna leállni.

Ennyi, kész, nem bírja tovább. Az meg elég hülye mentség, hogy nem ő produkálta ki, mikor nagyon is élvezi a helyzetet. Talán túlságosan is. De vajon meddig képesek így a határon táncolni? Le tud majd állni? Vagy egy még inkább fontos kérdés...: le akar majd egyáltalán állni...?
Eizan hagyta, hogy Natsuki lassan az őrület világába rántsa, mikor teljesen belefeledkezett a csókba. Kezei újra meg újra felfedezőútra indultak a lány hátán, de még sikerült visszafognia magát attól, hogy lejjebb óvakodjon. Még...

- Tudod mit? - kérdezte lassan a lány, ahogy nagy nehezn elszakította magát a fiú szájától. - Ráér még az a reggeli... Most másra vagyok éhes...
Egy pillanatig tétovázott aztán elengedte a pulcsiját. Hmm... még meg sem kaptad az ajándékom Eizan... De azt hiszem, ha most hozakodnék elő vele, egy cseppet félreértenéd...

Eizan szívverése ha lehet, még jobban felgyorsult, mint eddig. Nem, ő nem kihasználja Natsukit, hanem tényleg szereti. Tatsuya is mondta, hogy ha szereti, ne tétovázzon - bár valószínűleg nem pont erre gondolt...
- Sikerült elérned, hogy végérvényesen elveszítsem a józanságom - mondta, miután akarva-akaratlanul végigmérte az előtte álló lányt. - De valahogy nem bánom...
Ezúttal ő csókolta meg Natsukit, miközben lassan az egyik matrac felé kezdte húzni.
- Hölgyem... - suttogta elfúló hangon, mikor elváltak egymástól. - Azt hiszem, megérdemel egy kis kényeztetést...

Daisuke óvatosan kilesett a folyosóra. Rendben, látszólag sehol senki, néma csönd. Helyes. Akkor először is lezuhanyzik, és jóóól elhasználja a melegvizet. Bár nem valószínű, hogy elfogyna... Mindegy, de legalább valószínűleg szabad a zuhanyzó! És addig is gondolatban tökéletesíti ördögi tervét. Bár minden csak a kivitelezésen múlik.

Natsuki remegve dőlt végig a matracon. Oké, most... kezdi elveszteni a magabiztos kísértő szerepét... Érezte, hogy kicsit összeszorul a szíve. Fél? Dehát... ő provokálta ki, nem? Ezt akarta, nem? Még mindig akarja, csak... Vajon ez most milyen lesz? Más mint eddig, ugye? De miért aggódik? Mitől fél? Nagyon rég érzett már ilyen bizonytalanságot. Persze keveredett bele némi izgalom is, de nem az a féle, mint mikor pontosan tudja mit csinál.

Nami igyekezett halk lenni, de nem nagyon sikerült két tányérral egyensúlyozva óvatosan becsukni az ajtót. Nobu ennek ellenére úgy tűnt, nem ébredt fel. Sóhajtva a földre tette a tálakat. Lehet, hogy ki fog hűlni, mindegy. Nem ébreszti fel. Majd megint megmelegíti...
El kéne ide egy villany... Vajon mért nem szereltek be semmiféle lámpát ezekbe a szobákba? Olyan zavaró... Jobb híján, csak leheveredett a földre, s a plafont bámulta.

- Jujj... - sikkantott fel halkan Midori.
- Megint szökni próbálsz? - kérdezte fejcsóválva Kenta, s visszahúzta a lányt.
- Na ná, ha csiklandozol. Ne, neee! Ne csináld, még valaki meghallja... H... hé... - a szájára szorította a kezét. Kenta, ezért még meglakolsz! Óvatosan lökött egyet a fiún, de úgy tűnik ez hatástalannak bizonyult, durva pedig nem mert lenni... Azért mégse...
- Na... Éhes vagyok, menjünk már! - keresett kifogást a lány. Kenta sóhajtva engedte el.
- Pedig olyan jó így...
- Neked... - duzzogott a lány. - De nekem már fáj a rekeszizmom a nevetéstől... Ne! Mondtam, hogy ez nem jó vicc! Ne közelíts! - ugrott hátrébb. Kenta is kimászott az ágyból.
- Jól van... öltözzünk.
Midori képtelen volt nem végigmérni a fiú meztelen, izmos felsőtestét. Aztán gyorsan rászólt.
- Jól van, jól van. Akkor most tessék szépen elfordulni, míg öltözök!
- Tessék? - nézett rá bután a fiú. - Minek? Láttam már minden...
- Elég! - mondta az fülig vörösödve. - Csak csukd be szépen a szemed!

Hayate a félhomályban rápillantott az órájára. A fene, még ilyen korán van? Akkor még simán pihenhet egy kicsit, úgysincs kint túl nagy mozgás. Meg most... olyan meleg lett ebben a zárt kis szobában. Lerúgta magáról a takarót, de a hőség csak nem akart szűnni. Ó, remek, ezek szerint vele van a baj. Már épp hiányolta a bajait... Mi lenne az adott helyzetben a legjobb? Valószínűleg nem az, hogy nekiáll mászkálni, ugye? Viszont visszaaludni sem nagyon tud majd így. Akkor... csak fekszik itt magában és bámulja a plafont. Hupsz... lehet, hogy elkel majd még egy fájdalomcsillapító is... Most legalább nem látja senki. Csak ő... Elég, ha a többieknek hazudik, magának felesleges.

Mozgolódás zökkentette ki a gondolataiból Namit. Felült, és Nobut kereste a tekintetével. Hm? Ébren van? Meglepetten pislogott a sötét szempárba. Mért nem szólt egy szót sem? Csak pár másodpercig figyelték egymást, aztán a fiú tüntetőleg elfordult. A lány idegesen megremegett. Még mindig haragszik? Semmi értelme firtatnia, hogy nem érdemli ezt, igaz? Csak könyörgöm, hagyd már végre abba...
- Jobban vagy? - kérdezte vékony hangon. Huhh? Most ez meg mért sikerült ilyenre? Igyekezett több erőt gyűjteni bele. - Hoztam pizzát, az utolsó szelet erős úgyhogy...
Nobu kérdőn pillantott rá.
- Honnan tudtad, hogy azt szeretem leginkább.
Nami elmosolyodott.
- Hát... nem is tudom... Hayate is azt evett, meg Shouri... Szóval...
Nobu alig halhatóan hümmögött egyet, aztán feltornázta magát ülő helyzetbe.
- A lábad jól van? Huhh, tényleg, csípős mellé valamit kéne hoznom inni is. Meg be kéne venned a gyógyszered - megcsóválta a fejét. - Milyen feledékeny vagyok, sietek!
Nobu végigkísérte a szemével ahogy a lány kikocog az ajtón, aztán lassan a pizzára tévedt a tekintete, majd onnan a másik szeletre. De egy tapottat sem tett egyikért se. Sóhajtva piszkálta a takarója szélét.

- Shoooouri... Shoooouri... - hallatszott Haruka földöntúli hangja. Elégedett volt, hogy ez egyszer előbb ébredt fel barátjánál, ezért emlékezetessé akarta tenni az ébredést. - Shooouriiiii...
- Mi a f...?
- Ne káromkodj egy ilyen szép reggelen! És különben is... jó reggelt! - vetette magát a fiúra.
- Azta... beléd meg mi ütött?! - értetlenkedett a srác.
- Semmi, csak te - hajolt közelebb Haruka, majd gyors csókot váltott barátjával. - Ez egyszer én keltem fel előbb!
Shouri csak figyelte a mosolygós arcot és azon tűnődött, mennyire őszinte a lány. Nem valószínű, hogy ilyen hamar elfelejtette a tegnapiakat. Vagy még csak nem ébredt fel teljesen? Addig jó, amíg nem jutnak ezek eszébe.
- Rendben, rendben, elismerem. Élvezd ki minden egyes percét, mert több ilyen nem lesz.
- Várj csak... - most Harukán volt a meglepődés sora. - Azt mondtad... elismered...?
- Ja.
- Hűűű... Shouri, te épp most ismerted el, hogy legyőztelek!
- Tes... tessék?!
- Jól hallottad! Pedig pont te szoktad mondogatni, hogy maga vagy a megtestesült győzelem. Nyehhe, ez egyszer én nyertem!
- Miért van egy olyan érzésem, hogy meg fogom még bánni ezt az előző elhamarkodott kijelentésemet...? - sóhajtott lemondóan Shouri.
- Hmm... lehet, hogy helyesek a megérzéseid - mosolygott sejtelmesen a lány. - De most gyere, kezdek éhes lenni.

Midori boldog mosollyal pattogott végig a folyosón. Kenta ahogy figyelte a lányt kezdte úgy érezni, hogy percek alatt elpereg az a majd nyolc óra alvás. Oké, mindjárt visszafordul... ez borzasztó... Hogy tud valaki ilyen élénk lenni? Hatalmasat ásított, de a lány már messze járt, észre se vette.
- Jó reggelt Benawi! - hallotta a lány hangját, ó szóval nem ők az elsők. Ez meglepő... Nem csak Midori őrült?
- Jó reggelt, mi ez a vidámság? - kérdezte csodálkozva.
- Regggeeeel van... - felelte dallamosan elnyújtva, majd megpördült, s csípőre tett kézzel nézett vissza Kentára. - Na mi lesz, ideérsz ma?
- Lassíts már... - nyögte a fiú összébbhúzott szemekkel, minta csak szemébe sütne a nap. Ásított még egy hatalmasat. - Jó reggelt...
- Hello, neked is! - biccentett a másik.
- Na jó, csinálok szendvicseket! - pördült meg Midori, s már el is sietett a konyha felé.
- Ez egy nagyon jó ötlet... - nyögte álmosan Kenta, és lecsüccsent az egyik kanapéra. - Ez rémes... - dohogta a lány után nézve.
- Ugyan már - legyintett Benawi. - Aranyos...
- Messziről... - csóválta a fejét a másik.

Daisuke várakozása szerint viszonylag hamar befejezte a zuhanyzást. Úgysem volt a hosszú víz alatt ázások híve, itt meg pláne nem akart kockáztatni, hogy valaki rányit-e vagy sem. De kellőképpen felfrissült és nem volt kéretlen látogatója sem, ami egész jó arány. Ehh, alkalomadtán be kéne majd szerválnia néhány új ruhát, azért még az ő viszonylagos igénytelenségének is elkel a változatosság.
A fakanál az övébe tűzve várakozott. És ha valaki rákérdez, mit mond majd? Hogy valami titkos fegyver? Vagy hogy azért kisebb a piszkavasnál? Jajj, ne már... Inkább ráhúzza a felsőjét. Mert ez ugyebár feltétlenül szükséges a terve végrehajtásához, különben nem lenne teljes az egész.

- Ó, Kenta! Jó reggelt neked is. Midori?
A fiú felkapta a fejét.
- Szia Nami, a konyhában...
Benawi fejcsóválva nézte a lányt.
- Tessék itt a másik... Az előbb még az ellenkező irányba rohangáltál, mi ez a nagy fel-le sertepertélés?
- Hm? Jah, nem fért el már a kezemben pohár.
Kenta meglepetten pislogott rá.
- Te ágyba viszed a reggelit Nobunak? - Nami elégedett mosolyára gyorsan megrázta a fejét. - Ne, nem akarom tudni a részleteket!
A lány halkan felnevetett, aztán ő is a konyha fele vette az irányt.
- Szép... jó reg- gelt! - köszöntötte Midorit.
- Jáj, Nami! Kérsz te is szendvicset?
- Hm? Nem, mi pizzázunk, csak viszek valami innivalót is. Mondjuk csapvíz megfelel - nevetett. Midori gyanakvóan méregette.
- Baj van?
- Tessék? - pislogott meglepve a lány.
- Ez nem az őszinte mosolyod...
- Dehogy, semmi.
Midori sóhajtva fordult vissza a sajthoz, hogy betámadja egy nagy késsel.
- Értem. Ha majd akarsz róla beszélni, bátran gyere hozzám. Nyugodtan elrugdoshatod Kentát, ha elfoglaltnak is tűnök nem vagyok az, szóval...
- Szépen összejöttetek - mosolygott sokatmondón a másik lány.
- MI?! Nem... Mi csak...
Nami mindent értőn bólogatott, s csak nem fagyott le az arcáról a mosoly.
- Na, sikeres... ö... szendvicsezést... Lakasd jól a pasikat!

Hiroshi kedvetlenül összehúzta szemét. A szobába betörő hirtelen fénysáv nem nagyon tetszett neki, főként hogy pont az arcába világított.
- Ez meg mi a...? - kérdezte, miközben párnájába fúrta az arcát.
- Ó bocs, nem akartalak felkelteni... - hallatszott Kazushige bűnbánó hangja. - Pedig már reméltem, hogy sikerül úgy kijutnom, hogy nem keltelek fel. De a fénnyel nem számoltam... Tényleg bocsi.
- Á, mindegy, vissza tudok aludni, ha nagyon akarok.
- Oké, akkor én megyek is.
- Várj... - bújt ki mégis párnája takarásából Hiroshi. - Hogy döntöttél?
- Hát nem tudom... eddig hajlok arra, hogy megpróbálok beszélni velük. Legfeljebb nem sikerül... Na de most már tényleg megyek, nem akarom felverni Ichirot is.
- Őt nem olyan egyszerű felrázni, megnyugodhatsz. Nézd meg, most is szinte folyik ki a nyál a szájából. Öhh... inkább nem is nézem. Majd mondd meg, mi van reggelire.
- Oké. Jó visszaalvást.
- Ühümm...

Nami ezúttal a két pohárral ügyeskedett be az ajtón. Nobu még mindig ugyanúgy ücsörgött a matracon.
- Fájdalmaid vannak? - kérdezte aggódva. Nobu dacosan fordította el a fejét.
- Jól vagyok.
- Nekem nem úgy tűnik - rázta a fejét, s lerakta a poharakat. - Na merre is van az a fájdalomcsillapító...
Meglepetten érezte, hogy Nobu durván visszarántja a csuklójánál fogva.
- Nem kell! - sziszegte.
- Ne hülyéskedj - rázta a fejét. - Ez nem verseny, nem akarom, hogy szenvedj...
- Hát persze... De azért nem könnyíted meg... Bár érthető, ha nem kell neked egy ilyen béna... Daisukének van két lába, két karja, nincs tele sebekkel, szóval...
- Hagyd már abba! - rántotta el a kezét idegesen. - Nem érdekel Daisuke, oké? Én csak aggódom miattad!
Sietve a tányérért nyúlt, s a fiú kezébe nyomta.
- Tessék, jó étvágyat!
Az előbb akármennyire is közel akart lenni a fiúhoz, most odébb húzódott, s az ölébe vette a saját tányérját. Mi ütött belé? Most komolyan... Mért ilyen?

Rendben, már csak be kell kommandózni az ajtón, körbenéz, hogy mit talál, és utána...
Hinnye, a francba... Arra nem gondolt, hogy nem lesz egyedül! Ez nagyon úgy tűnik, hogy Midori, aki épp... szendvicseket csinálgat. Remélhetőleg gyorsan lezavarja. De addig is kicsit visszább kéne vonulnia. Gyerünk, pár szobával hátrébb.

Oké tálca, tuti van valahol egy nagyobb tá... aha... Ez az! Midori vidáman rápakolta a szendvicseket, de azért kivételesen vigyázva lassabra vette lépteit. Csak nem kéne hasraesni velük, ha már ilyen aprólékosan csudaszépre megcsinálta őket. Remélte ízleni fog Kentáéknak, mert akkor nekilát egy újabb adagnak, mire a többiek is felébrednek.
- Tessék - ment oda először udvariasan Benawihoz.
- Hű, azta! - pislogott meglepetten a fiú. - Köszi... - azzal le is vett egyet, de sejtette, hogy itt nem ér véget a történet.
- Hű, marhajól néznek ki! - dícsérte őszinte meglepetéssel Kenta. - Lehet, hogy elveszlek feleségül...
Midori megcsóválta a fejét.
- Előbb kóstold is meg... Ha egy kis díszlet miatt minden nő kezét megkéred, hát...
- Lehet, de neked már ismerem más előnyeid is.
Benawi igyekezett úgy tenni, mint akit 100%ban leköt a szendvics. Főleg maga előtt. Nem, nem hallom, nem érdekel, nem gondolok semmire...

Daisuke óvatosan kitekintett a folyosóra.
Ez az, végre elment. Akkor hát most szépen átveszem a helyét. Hmm, konyha. Igen, pont olyan, mint tegnap. Na lássuk, mit tartanak még itt, éhes vagyok. De nem fogok holmi pizzamaradékot enni, sosem eszek maradékot. Hmm, hmm... Reggeli, reggeli... Jó is lenne, ha ilyen könnyen lehetne ihletet nyerni. Na... ez talán jó lesz.

- Szép jó reggelt mindenkinek! - köszöntötte Haruka Midoriékat. Mögötte Shouri csak biccentett egyet, de közben látszott, hogy végig szemmel tartja barátnőjét.
- Ennyien vagyunk koránkelők? - folytatta Haruka. - A többiek még mind húzzák a lóbőrt? Na szép.
- Én is húznám, ha hagytál volna... - morogta Shouri. - De végülis mindegy...

Hosszan felatoztak,. mire Nobu "végre" megtörte a csendet.
- Miben jobb ő, mint én?
Nami halkan felnyögött. Már megint ez! De mégis hogy lehet egy alaptalan vádra válaszolni? Egyszerűen... semmi nincs benne, mégis mit mondhatna? Ha tagadja, akkor persze az már gyanús, és hazudik, ha meg... Basszus, Nobu! Ugye ez csak valami mellékhatás?
- Nos?!
- Jajj már, semmiben! Hagyj ezekkel a hülyeségekkel!
- Tudod, lehet, hogy te szereted azt hajtogatni, hogy nincs semmi közetek, de akkor mire véljem Daisuke elégedett pillantásait, hmm?
- Mit tudom én Nobu, nem is ismerem! Talán csak jó kedve van...
- Hát engem is ez zavar. Felettébb jókedve lett miután elmentetek együtt "főzőcskézni". Mikor neked aztán semmi érzéked a főzéshez. Meséld be nekem, hogy levest főztél, mikor még egy kétszersültet nem tudsz megtalálni a kamrában... Bocs, a kamrát nem tudod megtalálni...
- Jól van, nem én főzem, hanem Daisuke, most elégedett vagy?! - csattant fel. - Igen, szar vagyok, nő létemre még egy vacak instant levest se tudok összeütni, és próbáltam figyelni hogyan csinálja, szóval...
- Szóval?! Értem én, egy kis korrepetálsát tartott, semmi komoly... - mondta erősen ironikus hanglejtéssel.
- Nem! Nem is tudja, hogy nem tudok főzni, oké? Hülye lettem volna beégetni magam, csak figyeltem csendben.
- Érdekes, előtte nem akarsz felsülni...
- Kiforgatod az összes szavam! - csattant fel Nami. - Szörnyen idegesítő vagy!
Nobu dühösen tette le az üres tányérját.
- Idegesítő, értem én...
- Nobu, semmi közöm hozzá, fog már fel! Téged szeretlek, ez hihetetlen, hagy már abba ezt a gyerekeskedést!
- Valóban? Akkor... gyere ide!
Nami kérdőn nézett rá. Mit... akar most? Félve húzódott közelebb.
- Csirkés pizza? - lesett a tányérjára. - Az se lehet rossz... - megsimította a lány haját, majd közelebb húzta magához. Hadd kóstoljak bele...
Nami ijedten meredt a fiúra, s sietve kinyújtotta volna a tányérját, de a fiú elvette tőle, s a földre rakta.
- Vá... várj, én nem szeretem a csípőset!
Csak egy gyors lélegzetvételre maradt ideje, mikor a fiú durván magához rántotta. Ez így nem jó... nem... Ijedten nyögött fel, ahogy Nobu a matracra taszította.
- Ne... - nyögte ki. - Ne csináld...
- Az enyém vagy! Azt csinálok veled, amit akarok!
A lány kétségbeesett szemekkel rámeredve ingatta lassan a fejét.
- Ne... - ismételte, de nem mert megmozdulni. A fiú már felette volt, s egyik kezét a felsője alá csúsztatta. - Most ne, vigyázni kéne a lábadra, fájni fog, ha megterheled.
Az dühösen a hajába kapott, mire Nami fájdalmasan felsikkantott.
- Mindig csak ezek a hülye kifogások! - kiabálta a fiú. - Ezt had döntsem el én!
- Fáj, eressz el... - kérte remegve. Borzalmasan félt. Menekülni akart, de.... Nobut képtelen bántani, képtelen ellökni. Ez nem lehet... ez nem... így nem... HAGYD MÁR ABBA!

- Vegyetek szendvicset! - bökött az asztalon heverő tálcára Midori - Én csináltam! - vetett egy hosszú, parancsoló pillantást Shourira. Haruka már tudja, hogy ilyenekben igazán jó vagyok. Ideje egy kis elismerést a fiúból is kicsikarni!

- Ó, ilyen hamar felkeltél és nekiálltál szendvicset gyártani? - Haruka elismerően pislogott a tálca felé. - Remek! Akkor le is támadom ezt itt, úgyis éhes vagyok.
Shouri állta Midori pillantását, majd sóhajtva pislogott a szendvicsek felé. Ha nem vesz, még meglincselik... Inkább elemelte a legközelebbit, és csak remélte, hogy nem tűnt túl erőltetettnek.
- Finom - jelentette ki tárgyilagosan.
- De hát... - nézett rá értetlenül Haruka. - Nem akarod előbb megkóstolni, mielőtt kijelented?
- Én már egy pillantással fel tudom mérni a helyzetet.
- Jellemző... - csóválta a fejét a lány, és jóízűt harapott a saját szendvicséből. - De amúgy igazad van, tényleg az.

Midori sértődötten dőlt hátra.
- Komolyan sajnálom Harukát. Kidolgozhatja majd a lelkét érted, sose fog egy őszinte dicséretet kapni... Én meghalnék egy ilyen ember mellett... - dohogott.
- Hé... - próbálta Kenta halkan megnyugtatni. - Ez nem olyan nagy dolog, ne foglalkozz vele.
- Nem olyan nagy dolog?! Szívem lelkem beleadtam, de kösz neked is...
- Midori... - rázta meg a fejét Kenta. - Nem az nem nagy dolog, hanem... - óvatosan Shourira lesett. - Tényleg azt vártad, hogy majd a nyakadba fog ugrani? Most őszintén... Komolyan aggódnék, ha lelkendezne...
Midori sértődötten hümmögött egyet, s nagyot harapott a szendvicsből.

- Ki mondta, hogy sosincs megdicsérve? - jelent meg az a jellegzetes vigyor Shouri arcán. - De nem hiszem, hogy ez rád tartozik...
- Shouri! - szólt közbe kissé vörösre vált arccal Haruka. - Muszáj ezt...?!
- Nem - vont vállat a srác. - Csak egy szavadba kerül.
- Kérlek!
- Ahogy óhajtod.
- Sziasztok - lépett be Kazushige is a helyiségbe. - Ó, és jó étvágyat. De jó, hogy itt vagy, Kenta! Csak annyi, hogy... döntöttem. Megpróbálkoznék vele, ha lehetséges. Mármint a szüleimet biztos nem tudom elérni, nem élnek ilyen eszközökkel, de az unokabátyám igen. Őt el lehet érni, csak nem tudom, mit fog szólni. Jesszus, remélem, nem ijesztem majd halálra...

- Oké - bólintott Kenta. - Gondolom, te is jössz Haruka? Ja, és Kazu, vegyél Midori szendvicseiből! Komolyan... ki fog akadni, ha nem, hsiztis kedvében van...
- Nem is vagyok hisztis... - kérte ki magának durcásan a lány.

- Na jó... - kelt fel Benawi. - Megnézem Yuuka felébredt-e már, biztos ő is éhes.
- Akkor nekilátok a következőp adagnak! - bólintott boldogan Midori, bár még három szendvics várakozott a tányéron Benawi repetája után is.
- Rendben, köszi - mosolygott a fiú. Együtt indultak meg a folyosón.