8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Nem fázol? - kérdezte a fiú halkan, s eligazgatta a pokrócot a lányon. Már nem is annyira érdekelte az a szúró érzés a tüdejében, ha Yuuka nincs jól... Ő az első. Bár tudna valamit tenni érte! Nem kellett volna ugráltatnia, a fenébe is! Ha baja van elintézhette volna maga! És még vízért is, mintha anélkül nem tudná bevenni! Ekkora idiótát!

- Nem - rázta meg a fejét Yuuka. - De nem tudom, hogy örüljek neki, vagy sem. Mert most tényleg jól vagyok, viszont ez esetben aggaszt az a rövid ideig tartó valami. De... hagyjuk későbbre, tényleg pihenjünk egy kicsit. Mindkettőnkre ráfér.
Tényleg nem tudta, hogy annak örülne-e jobban, ha még mindig rosszul lenne. Mert ha ez a hirtelen jött rosszullét visszatérne, akkor lényegében bármikor rátörhetne...

Shinji kaján vigyorral nézett Shourira. Ó, ha tudnád miről, vagyis kiről beszélgettünk. Bizonyára hálás lennél az információért...
- Jó, hogy jössz Shouri - kezdte a fiú -, tudod, éppen azt fejtegettük, hogy... - vetett egy elégedett pillantást Tatsuyára. Kösz, hogy ilyen jó lehetőséget adsz nekem szórakozni... - vajon meg fog-e mérgezni bennünket Midori. Már megint ő ment el főzni...
Nobu alig tudta eltusolni meglepett arckifejezését. Most mégse álltál át az ügyeletes köcsög szerepére?
- Hé! - dőlt előre Kenta. - Szerintem ezt MOST hagyjuk abba, mert...
- Jól van, jól van... - intette le Nobu. - Veled nem lehet viccelni? Nem kell így védeni a barátnőd, ez nem verseny...
- Nem tudom, mit szólnál, ha én oltogatnám Namit - forgatta a szemét Kenta.
- Az ég világon semmit sem szólnék - vonta fel a szemöldökét Nobu.
- Egyből sejtettem... - húzta el a száját Shinji. - Bár perpillanat, Kenta tud gyorsabban futni.
Néma csend. Hoppá... Ez talán mégis túlment egy határon...
- Köszönöm... - szólalt meg szárazon Nobu. - Elvégre te intézted így.

- Akkor alvás, kaja, telefon... Be van ütemezve - szögezte le Benawi. - Ha esetleg hamarabb ébredsz fel, mint én feltétlen ébressz fel - kötötte a lány lelkére, bár már tudta, hogy nem fog aludni. Ha elálmosodna sem. Megvárja, hogy a lány elaludjon, aztán... Valahogy kiügyeskedi magát, anélkül, hogy felébredne... Vagy ha nagyon reménytelen, hát őrzi az álmát. De azt nem engedheti meg magának, hogy órákra bealudjon, és halasztódjon az orvos dolog...

Shourinak nem esett nehezére észrevennie Tatsuya mindössze pár másodpercig tartó elsápadását. Nocsak, nocsak... Tehát mégiscsak rólam volt szó, igaz? Vagy legalábbis részben, még a khmm... Midoris rész előtt. Ehh, ugye nem várja majd el megint a kiscsaj, hogy körbeugrálják, amiért alkotott valami kajára hajazó dolgot? Remek, még ez is... Alig várja már. De ennek az Ikedás dolognak még utána kéne nézni... Valamikor, amikor majd nem lesznek ennyien. De várjunk csak...
- Hol van Haruka? - kérdezte hirtelen, mikor felfedezte a lány hiányát.
- És Natsuki? - tette hozzá Eizan is.
- Elmentek... - felelte Tatsuya, de nem mert Shinji és Nobu párosa felé nézni. Ugye nem esnek majd egymásnak emiatt az 'elszólás' miatt...?

- Ühümm... - hümmögte még Yuuka, de közben már lehunyt szemmel próbált lazítani. Ugye nem fog hirtelen elromlani minden? Mitől romlott volna le így az állapota, hisz eddig a körülményekhez képest viszonylag rendben volt...! Mit csinált rosszul, mit nem szabadott volna? Nem tudja, nem tudja, nem tudja... Csoda lesz, ha így el tud aludni...

- Hova is? - kérdezte Shinji. - Azt hittem végigkérdezi a csapatot. Nem mintha repesnék az izgalomtól, hogy elmondhassam neki csodás szigeten töltött időm történetét, de... Ő akarja annyira, nehogy már én rohangáljak utána...

- Nem tudom, el - vont vállat Tatsuya. - Gondolom, visszament a szobájába, vagy WC-re, fene tudja, nem kérdeztem rá.
- Akkor megkeresem - bólintott Eizan. - És megmondom neki, égtek a vágytól, hogy mesélhessetek. Na jó, gondolom nektek is csak annyira fűlik hozzá a fogatok, mint bárki másnak. Na majd jövök!
- És Haruka? - kérdezte Shouri, miközben Eizan visszalépett mellőle a folyosóra. - Ő is visszament a szobájába?
- Gondolom - felelte Tatsu, és sikerült állnia Shouri pillantását. - De nem az én barátnőm, nem nekem kéne tudni.
Shouri megejtett még egy kissé elégedetlen grimaszt, mielőtt Haruka után indult volna.
- Nem is... - sziszegte még elhaladtában.
"Nem, nem az... még..." - ismerte be magának is Tatsuya. - "De ki tudja... Hisz Kenta mondta, fő az önbizalom!"

- Nézd, - szólalt meg halkan Natsuki - ez így nem lesz jó. Beszélj vele, vagy... amit akarsz, de ha csak itt fekszel magadba roskadva, azzal nem jutsz előrébb. Gyere! Enned kéne valamit, nézzünk ki...
Nami megrázta a fejét.
- Nem, nem akarok...
- Enni kell!
Nami bizonytalanul szólalt csak meg.
- ... nem lehetne, hogy inkább... hozol nekem valamit?
Natsuki felsóhajtott. Nem kerülheted az örökkévalóságig...
- Jól van... Pihenj csak... Mindjárt jövök...

Ichiro lassan kezdett magához térni. Elaludt volna? Észre sem vette, bár... ránézve ez annyira talán nem is meglepő. Kicsit átmozgatta tagjait. Rendben, fájnak rendesen, akkor hát tényleg ébren van. De vajon...?
Bizonytalanul oldalra fordította a fejét, de jó pár pillanatnak el kellett telnie, hogy ki merje nyitni a szemét. Nem, senki nem ül mellette... Akkor tényleg csak álom volt, pedig... pedig már azt remélte... De nem, ilyesfajta csodák nem történnek, még akkor sem, ha az ember úgy szeretné...
Csalódottan felsóhajtott.
Vajon azért álmodott vele, mert annyira kikészítette nemrég Nami? Ahhoz képest elég kellemes álom volt. Kár, hogy tényleg csak álom.
- Felébredtél...? - hallotta Hiroshi hangját a szoba túlsó feléből.
- Nem... - nyögte komoran Ichiro.
- Látom. Viszont... megtennéd, hogy a matracon folytatod tovább a tevékenységedet? Szerintem ideje lenne kimenni, még Natsukival is beszélnünk kell.
- Nem akarok visszaaludni - tápászkodott talpra Ichiro. - Inkább megyek én is.

- Na, gyakorlatilag kész is vagyunk, csak kiszedem egy tálba... - állapította meg Emiko, megízlelve a rament. - Megtennéd, hogy szólsz a két fiúnak hátul? Jó lenne, ha ezegyszer előrejönnétek hozzátok, nem tudom mért húzódnak mindig el... - csóválta meg a fejét.
- Persze - bólintott Midori.

- Nem vagyok itt! - nyomta a fejére a párnáját Haruka, mikor hallotta, hogy nyílik a szoba ajtaja.
- Tényleg? Pedig elég valósághűnek tűnsz...
- Shouri... - nyögte a lány. Most valahogy nem akart a fiúval találkozni, mert ő rögtön rá fog jönni, hogy valami nincs rendben, de... valahogy nincs kedve magyarázkodni.
- Nem pont ilyen fogadtatásra számítottam... - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Mi történt?
- Semmi...
- Ja, látom. És amiatt a semmi miatt vagy így kibukva, ugye?
- ...
- Nem nagyon láttalak még ilyennek, Haruka. Mi ütött beléd?
- Ez... ezt nem mondhatom el...
- Nem...? Még nekem sem? - a lány bizonytalanul megrázta a fejét, mire Shouri arca elkomorult. - Rendben. Ha már olyannyira nemkívánatos a jelenlétem, el is mehetek.
Bár szokás szerint nyugodtnak tűnt a hangja, Harukát mégis kirázta a hideg a hűvös hangszíntől. Legutoljára... legutoljára talán a hegyen hallotta őt ilyennek, mikor majdnem lelőtte. Shouri, hogy is mondhatnám el?
Akaratlanul is összerezzent a záródó ajtó zajára.

Talán ideje lenne ismét megjelenni a színen, mintha újra megindult volna odakint a mocorgás. Még a végén lemarad valamiről, amiről nem kéne.
Hayate felküzdötte magát a matracáról és a nappali felé vette az irányt.

Natsuki meglepetésére egyből Eizannal találta szembe magát, ahogy elindult a folyosón. Rámosolygott, s intett egyet felé mielőtt elindult volna az irányába. Aztán kissé oldalra biccentve a fejét megállt előtte.
- Na, történt valami izgalmas? - kérdezte csak, hogy mondjon valamit. Erősen kétellte, nem maradt el annyi ideig...

- Micsoda ráérzés, pont téged kerestelek - mosolyodott el Eizan, majd enyhén vállat vont. - De nem történt semmi érdemleges, legalábbis velem. És... neked hogy ment? Sikerült beszélned velük? Vagy legalábbis a társaság egy részével?

Daisuke végignézett kész művén. Tökéletes, igazi mestermű! Natsuki biztos elég olvasmányosnak találja majd, főleg miután olyan szépen kiemelte az Eizant érintő részeket. Nah, már csak meg kell találni a csajt és kézbesíteni a küldeményt. Meg lassan enni is kéne...
A gondolatra eszébe jutott reggeli kreálmánya. Nami azóta sem bújt elő? Hmmm... így járt. Tessék, egyszer akarjon kitenni magáért az ember, akkor sem értékeli senki. Bár legalább Midorinak ízlett, az is valami. Egy kis sikerélmény.

Natsuki bólintott.
- Igen, pár emberrel már igen... Volt pár dolog, amin igencsak meglepődtem. Tudod, Eizan tényleg jobban örülnék, ha nem kéne ezekről tudnom... Legalábbis pár dologról. Mert egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, és kombinálok, pedig nem az én dologom... - nagyot sóhajtott. - Hát... majd elfelejtem, csak ehhez is idő kell... Remélem Morinaga-san nem akar túl sokat gyötörni vele... Na gyere, nézzünk el arra - bökött a nappali felé. - Valami kaját kéne kerítenem Naminak...

- Kaját? - kérdezett vissza Eizan. - Hmm... akkor vagy összeütünk neki valami gyorsat, vagy... van egy ötletem. Mit szólnál ahhoz, ha megnéznénk, megvan-e még az a csirke a konyhában? Igaz, hogy reggel lett kész, de azért mégiscsak főtt étel. Bár mivel jócskán ebédidő van, az is lehet, hogy valaki már nagyban ügyködik a konyhában a mi üdvünkért. Például Midorit nem láttam a nappaliban, és mivel reggel is szendvicsezett, szerintem most sincs kizárva ez az eshetőség.

- Lehet - bólintott Natsuki. - Meg hát, ha ott van hagyva az a csirke, akkor végülis... Elvihetjük nem? Akkor már nem kell senkinek... Tényleg ennyire finom volt, hogy azóta is arra gondolsz? - vigyorodott el. - Kíváncsi vagyok ki ütötte össze...

- Nos... nem rossz, sőt - bólintott Eizan. - Meg amúgy is megveszek a csirkéért, szóval az nálam külön jó pont volt. Hölgyem, akkor irány a konyha!

Szóval csirke... Hmm... Igyekeznem kell, hogy jobban tudjak főzni... Natsuki halványan a fiúra mosolygott. Minél inkább le akarlak nyűgözni. Végülis, ha akarsz valamit egy fiútól, akkor először is meg kell tömni a pociját...

Benawi lassan kinyitotta a szemét. El tudtál aludni Yuuka? Csendben figyelte a lélegzetvételét. Nyugodtnak tűnt. Hát... Reméljük tényleg alszik. Nagyon óvatosan ült fel. Na, akkor most valahogy úgy kéne átügyeskedni az ágyon, hogy a lány ne ébredjen fel. Talán... az ágy vége felé...? Na próbáljuk meg...

Yuuka érzékelte, hogy valaki mozog a környezetében és egy pillanatra sikerült is kinyitnia a szemét. Te jó ég, túl sokat alszik mostanában... Most is milyen fáradt. Ez így nem jó, tényleg beszélnie kell az orvossal. Muszáj lesz... Jó... majd beszél vele... ha felébredt...
Nemsokára már ismét visszaaludt és kissé nyugtalan vonásai ha csak részben is, de kisimultak.

Benawi megnyugodva konstatálta, hogy sikerült észrevétlenül kijutnia. Remek. Akkor keressük meg gyorsan Emikot! Kiosont a szobából és hátrafelé vette az irányt.

Shouri hátával a falat támasztotta nem messze a szobájukból, és várta, hogy lehiggadjon. Gondolkozz nyugodtan... Mi lehetett a baja? Mikor magára hagytad, épp Midorival beszélgetett. Mi van, ha előkerült a tegnapi téma az apjáról? Azt tudta, hogy Haruka aggódik, de nem gondolta volna, hogy ennyire átengedje magát neki.
Vagy valami más van a háttérben? A francba már, hogy nem lát bele mások fejébe!
Még egy utolsó pillantást vetett az ajtajuk felé, majd lassan kifújta a levegőt és megindult vissza a nappaliba.

- Hahó srácok! - köszönt be Midori. - Emiko üzeni, hogy kész az ebéd, gyertek a nagy szobába!
Kyoichi nagyot sóhajtva nézett fel a füzetből, s a mögött görnyedő másik srác is felkapta a fejét.
- Ezt a büdös életben nem oldjuk meg... - rázta a fejét. - Na mindegy, majd kaja után, talán...
Midori kíváncsian pislogott.
- Hé, te öhhm... - kezdte Kyoichi.
- Midori...
- Á, igen, azaz, tudtam! Szóval Midori, nem tudnál ránézni erre a matekpéldára?
A lány nagyra kerekítette a szemét.
- Rossz emberhez fordultok - rázta meg a fejét. - Kérdezzétek inkább Tatsuyát, vagy Kentát... vagy Benawit!
- Mi van velem? - kérdezte az épp belépő fiú. Kyoichi felvidult.
- Van számodra egy naggggyon izgalmas ajándékom! - lóbálta meg a füzetét. - Imádni fogod! Emeletes törtek...
Benawi pislogva nézett a fiúkra.
- Ööö... Nem tudjátok hol van Emiko? - váltott témát egy gyönyörű huszárvágással.
- A konyhában - felelte rögtön Midori. - Még az ebéden végzi az utolsó simításokat.
- Ó, máris? - csodálkozott a fiú. - Akkor megkeresem, köszi!
- És nekem nem segítesz? - kiabált utána csalódottan Kyoichi.
- Talán - kapta meg a választ. - Később...
Csalódottan sóhajtott, s leugrott a ládáról.
- Milyen kegyetlen - csóválta meg a fejét, aztán megindultak Midorival a nappali felé.

Hiroshi igyekezett nem feltűnően Ichirora bámulni, és ahogy észrevette, Kazu is nagyban ezen ügykélkedett. Mindkettejük számára nyilvánvaló volt, hogy a fiú közel sincs jó kedélyállapotban, bár ez várható volt a történtek után.
Hiroshi elgondolkodva lépkedett a folyosón. Pedig... azt hitte, eredményes volt az a múltkori beszélgetésük... Bár ő csak azt próbálta elfogadtatni vele, hogy Himeno nem jön többé vissza, hogy emiatt ne tegye tönkre a saját életét. Lehet, hogy ezt sikerült elérnie, de úgy látszik, az okok, amik Himeno halálához vezettek mélyen beleégtek barátja agyába. Bár nem is nagyon csodálkozott rajta... De nem esett neki Naminak, csak azután borult ki, miután a lány elment. Tehát sikerült megőriznie az önuralmát. Ez mindenképpen jó jel, nem?
- Sziasztok - köszönt a nappaliba lépve, majd gyorsan felmérte, kik vannak jelen. Nos igen... tényleg gyülekezni látszott a nép. Vajon csak ők nem beszéltek még Natsukival? Bár a lány még itt sincs, lehet, hogy most is éppen valakivel beszél.
- Natsuki? - előlegezte meg gondolatait a belépő Daisuke. - Oda kéne adnom neki a kis beszámolómat.
- Valahol a bázison van - felelte kissé talán hanyagul Tatsuya.
- Ó, köszönöm az elmés megállapítást, Mr Zseni - húzta el a száját Daisuke. Ejj, ejj, Tatsuya, nagyon közel táncolsz már a tűzhöz.

- Ééés, talált is - felelte nevetve a belépő lány. - Kinek hiányzom ennyire? - tárta szét a kezét, s vetett egy vidám pillantást Eizanra is, aztán vissza a társaságra.

- Ollé! - Daisuke szinte belebbent Natsuki elé majd mélyen meghajolva a lány felé nyújtott egy papírlapot. - Be van fejezve a nagy mű, igen. (bocs XD) Remélem, élvezetes olvasmánynak találod majd.
- Ó... - nézett kissé zavartan feléjük Kazu. - Én végül nem írtam le... Az baj?
- Nem hiszem - csóválta a fejét Hiroshi. - Szerintem szóban is tökéletesen megfelel, de mondta is.

- Igazán köszönöm, egy élmény lesz. És ezt csak nekem! - "lelkendezett" Natsuki. Aztán mosolyogva fordult oda Kazushigéhez. - Ugyan - legyintett -, nem baj, és még van is időd átgondolni, ha akarod. Megyek, nézek valami kaját, ha megbocsátotok - biccentett, s Eizannal a nyomában folytatta az útját a konyha felé. Kenta utána akart szólni, de végülis mindegy, észre fogja venni, hogy Midori főz...

Shouri most már látszólag teljesen összeszedetten lépett ki a folyosóról. Mintha lépteket hallott volna maga mögül, mielőtt belépett a nappaliba. Hátrafordulva a közeledő Hayatén akadt meg a szeme.
Hmm... egyre csak gyűlünk... Olyan, mintha mindenki érezné, hogy valami készülődik, csak éppen senki sem sejti, hogy pontosan mi. Tényleg, mi? Lehet, hogy csak az ebéd...

- Ebéd után jó lenne elindulni a következő hazaüzenős csapattal - vetette fel Kenta. - Mit gondoltok? Készenálltok?

- Részemről oké - bólintott Tatsuya. - Bár akkor majd csak a vége felé leszek, kb akkorra ígértem magam.
- Szerintem nekünk is megfelel, nem? - nézett barátaira Hiroshi, mire mindketten rábólintottak.
- Csak egy aprócska felvetés - szólalt meg Daisuke. - Nem mintha annyira érintene, mert úgysem megyek, de szerintetek nem feltűnő, már bocs a kifejezésért, de ennyi lestrapált tizenéves? Gondolok itt a mankókra, felkötött karokra, stb. Még a végén azt hiszik majd a jónépek, hogy valami kórházból szöktetek.

- Illatokat érzek - szimatolt a levegőbe Eizan. - És igencsak kellemesnek tűnnek, nem gondolod?
Egyre közeledtek a konyhához, így már az onnan kiszűrődő zajokat is könnyen elcsípte a fülük. Ezek szerint valaki tényleg nekiállt ebédet készíteni.
Belesve az ajtón még jobban megcsapta az illatkavalkád.
- Hmm... mi jó készül itt?

Nobu enyhén megemelte a szemöldökét. Szerencsére ő nem megy, ez azért sokat javít a helyzeten. Apropó, Shinji...? A fiú felé lesett, de az csak közömbös arccal nézett előre. Tényleg nem akar az otthoniakkal beszélni? Lehet, hogy most ki van akadva, de... talán egész életében bánni fogja, ha most nem búcsúzik el...
- Nos, majd... valami kevésbé feltűnő helyet választunk - rántotta meg a vállát Kenta, bár még nem tudta mi számít annak. Bár, ha lenne egy kocsijuk, beparkolhatnának, valami lakótelep elé wifit fogni... Nem is kell ingyenes, az átlagos felhasználok nem szórakoznak sokat a hálózati jelszavukkal...

- Ramen - pillantott hátra Emiko. - Éhesek vagytok? - mosolygott a fiúra. - Helyes, helyes!
- Hmm, tényleg jó illatok - lépett be Benawi is. - Már alig várom, hogy belekóstolhassak, de azt hiszem nem elhamarkodott állítás, hogy te egyre jobban főzöl Emiko!
A lány mosolyogva legyintett.
- Mellettetek muszáj... Éhenhalnánk...
- Tudok segíteni valamiben? - ajánlotta fel Benawi megcáfolva a lány állítását.
- Már kész vagyok - jelentette ki a lány.
- Akkor segítek kivinni!
Emiko tiltakozni akart Benawi sérülései okán, de az már fel is kapta az egyik tálat.
- Vihetünk egy kicsit Naminak? - kérdezte Natsuki. - Nincs túl jól, inkább a szobájába vinnék neki egy tányérral.
- Persze - bólintott a lány, s leemelt egy halom tányért a polcról. Oké, meg még pálcikák, hol lehetnek... micsoda rumli megint!
Natsuki odasietett, s a kupac tetejéről leemelt egyet, s szedni kezdett.
- Tényleg fantasztikusan néz ki! - dícsérte.

- Finomnak ígérkezik - bólogatott Eizan. - És ilyenkor érzem csak meg igazán, hogy mennyire megéheztem. Hmm... Éveknek tűnik, mióta utoljára rament ettem... Natsuki, segítsek vinni valamit? - gyorsan körbefuttatta tekintetét a konyhán, majd jobb ötlete nem lévén ismét megszólalt - Esetleg egy pohár vizet vagy valamit vinni még Naminak. Egészen eddig a szobában volt, nem? Nem hiszem, hogy ivott valamit, pedig ilyenkor gyógyulásnál kritikus ügyelni a folyadékfogyasztásunkra. Azt hiszem, kölcsön veszem ezt a poharat. Vagy vigyünk egy kancsóval?

- Ó, igen, köszi, ez jó ötlet... Inkább többet vigyünk, nem hiszem, hogy egyhamar kijönne... - csóválta a fejét a lány.
- Ő sincs jól? - kapta fel a fejét Emiko. Jó ég majd az egész csapat... Mikor lesz már, hogy senkit se kell félteniük? Ha valaki meghalna... Az az ő hibája is lenne valahol, nem? Nem tudott elég ellátást biztosítani... Nem, ez nem fog megtörténni! Főleg Benawival nem!
- Tessék, itt egy kancsó! - vette elő Natsukiéknak. - Ha valamire szükségetek van, vagy Naminak... szóljatok nyugodtan, oké? Vagy, ha rosszul van... Hívjak orvost?
- Nem kell - rázta a fejét Natsuki -, azt hiszem, ez... nem olyan... - mondta bizonytalanul. Emikor értetlenül húzta fel a szemöldökét, de nem kérdezett semmit.
- Azért talán jó, ha hívsz, mert a többieknek is jó, ha rájuk néz... Gyógyulnak-e a sebeik rendesen, meg hasonló... Na meg... Mi még nem is voltunk... Bár nekem semmi bajom, de biztos, ami biztos...
- Oh, persze, akkor... ezeket kiviszem, és megyek is...
- Majd én kiviszem - ajánlotta fel a belépő Midori. - Meg gondolom a srácok is szívesen segítenek - nézett hátra. Kyoichi elhúzta a száját.
- Te, ez nem csak alkatra hasonlít Emikora - dörmögte az orra alatt.
- Mondtál valamit?! - szólt vissza egyszerre Midori és Emiko. A két lány csodálkozva nézett össze, aztán felnevettek.
- Hát, akkor... köszi - mondta Emiko. - Akkor én megyek, és intézem a többi dolgom.
- Okés, de aztán pihenj kicsit te is, meg egyél! - kötötte a lelkére Midori.
- Persze-persze!

Ichiro csendben várakozott Natsuki visszatérésére, és igyekezett nem szólni senkihez. Persze ha valamit kérdeztek tőle vagy mondtak neki, arra reagált, de alapjában véve csendes volt. Talán túlságosan is, ahogy Hiroshi magában megállapította.
Ichiro viszont továbbra is csak hallgatott. Jócskán megkönnyebbült, mikor a nappaliba belépve nem látta Namit, mert nem tudta, miként reagált volna a lányra. Meg abban sem volt biztos, hogy Nami nem hallotta az utána küldött, de végül az ajtóra mért ütést. Elég hangos volt...
Viszont Nobu itt volt, nagyon is. Talán ezért is próbálta kiszorítani fejéből a külvilágot, hogy ne kelljen rá figyelnie.
Egyszer-kétszer ellesett Shinji felé, és értetlenül figyelte a fiút. Nemrég még ki akarta csinálni Nobuékat, most meg... holt nyugodt. Lehet, hogy ő már napirendre tudott térni a dolgok felett? Lehet, hogy Shinji jóval erősebb jellem, mint ő maga? Lehet... sőt, valószínű. De ez most nem számít, ő nem Shinji...

- Ejha, látom mindenki megérezte, hogy már elmúlt az ebédidő... - csóválta a fejét belépve Benawi. Lerakta az asztalra az edényt. - Lesz egy másik is, meg mindjárt hozunk tányérokat - jegyezte meg és már indult is vissza.

Tatsuya mindössze egy pillantást vetett a tál felé, mert gondolatai teljesen máshol forogtak. Nem mert Shouri felé pillantani, mert csak aggasztotta a fiú nyugodt arca. Shouri nemrég eltűnt a folyosón, tehát valószínűleg beszélt Harukával. És úgy néz ki, nagyon nem aggódik semmi miatt. A lány most vagy hallgatott, vagy... vagy Shouri már tud bizonyos dolgokat, amik okot adhatnak a nyugodtságára. Basszus...
És Haruka most egyáltalán nem fog előjönni? De hát ő is csak pár szendvicset evett... De... kicsit hülyén nézne ki, ha most elmenne szólni neki...

-------

http://brrpg.omgforum.net/viewtopic.forum?t=126