8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Na igen... - köhécselt zavartan Eizan. - Bár a másodiknál kicsit jobban tartottam. Először nem dühítettem fel, csak megkérdezte, láttam-e Himenot, de a másodiknál... Nos igen, ott voltál, te is hallottad, hogy szándékosan provokáltam. Utána azért ügyeltem rá, hogy kevesebbet kössek bele, nehogy elszálljon az agya. Belőle kinézem...

Yuuka Haruka nyomában beljebb lépett és gyorsan felmérte a különös szobát. Te jó ég, mintha bomba robbant volna... Mi ez, valami raktár? Vagy mindent egyelőre ide suvasztottak be? Szép kis rumli...
- Tulajdonképpen... - kezdte zavartan - igen, Benawinak kéne... Csak nem mertük azt kockáztatni, amit az orvos adott Hayatének...

Miután Emiko elmesélte a Kyoichivel folytatott beszélgetését, Benawi számolt be a honlappal kapcsolatos ötletéről, amit nemrég találtak ki Yuukával. Ebben az összefüggésben Emiko egyre jobb ötletnek tartotta, hogy beszéljenek külföldről az itteniekkel. Legalább tudják követni sikerrel járnak-e. A lányt meglepte, hogy Benawi is támogatja az ötletét, mikor a másik fiú olyannyira ellene volt.
- Szóval, most már biztos, hogy velünk jössz? - kérdezte a fiú. - Jól átgondoltad.
A lány bólintott.
- Igen. Fontos nekem, hogy itt mi történik, de ezt kintről jobban tudnám segíteni. Itt már nélkülem is megvannak.
- Emiko, ezek csupán feltételezések, nem tudhatod, hogy...
- Igen, de biztos találni fogok valakit kinn! Ha nem is a kormány, ez a honlapos dolog akkor is bejöhet! Amit itt megtehetek, azt már más is megtudja. Viszont... helyettem más nem hagyhatná el az országot. Nem ismerek senkit a csapatból, akinek... nem lenne vesztenivalója...
Benawi nagyot sóhajtott.
- Szóval így érzel?
- Abszolút.
A fiú lehunyta a szemét.
- Csak ne bánd meg...
A lány határozottan megrázta a fejét.
- Tudom mit csinálok.
- Mint mindig - mosolygott a fiú. - Hát, legyen igazad... Szeretnélek végre igazán boldognak látni. Ha ezt kinn megtalálod... Jó lenne.

- Csak nem... - ingatta a fejét Natsuki. - Tudod, rózsaszín póni - vigyorodott el, ahogy kilépett az ajtón.

- Azzz, a rózsaszín póni! - nevetett fel Eizan. Basszus, mikor az ajándékokról volt szó, vennie kellett volna egyet Daisukenék. Lehet, hogy díjazta volna! Bár inkább valószínű, hogy a fejéhez vágja... De egyszer lehet, hogy még kap - hacsak nincs neki máris...
Gyorsan összeszedte magát, majd ő is a folyosó felé indult. Semmi kedve nem volt most egyedül ücsörögni a sötétben.

Kyoichi arcán aggodalom suhant át, de igyekezett hamar elrejteni, s nem is kérdezett semmit, csak bólintott.
- Na és egyébként, hogy vagytok itt? Remélem nem zavaró az állandó rumli, valahogy egy ekkora helyet egyikünknek sincs kedve rendben tartani. Emiko időnként felsikáltatja a konyhát, a fürdőt, meg ránk szól, hogy legalább a saját szobánk tartsuk rendbe, de az ilyen helyek... - elmosolyodott. - Talán több lány kéne a csapatba. De valahogy egyikőnk sem akarja a barátnője életét kockáztatni, azzal, hogy beavatja...

- Hahó fiúk! - köszönt be a nappaliba Natsuki. - Na mizujs? Látom fogytok... Mindenki elvonult mesét írni? Na és ti hogy vagytok? Készen álltok összefoglalni nekem, mi volt a szigeten?

- Nem vészes - felelte Haruka. - Látnod kéne a szobámat! Vagyis a hajdani szobámat... Igazi kis műhelyt rendeztem be oda, a szüleim inkább messze elkerülték azt a helyiséget.
- Engem sem zavar - mondta Yuuka is, és sikerült lepleznie türelmetlenségét. Nyugi, közeleg már a gyógyszer, nem kell kétségbe esni. Annyira nem súlyos a helyzet, nyugi, csak a biztonság kedvéért kért gyógyszert... Jajj, használnak egyáltalán ezek az önnyugtatási kísérletek...?
- Amíg megtaláljátok, ami kell, addig nincs gond - vette vissza a szót Haruka. - Nekem igencsak otthonosnak tűnik.

- Hali... - tért magához gondolatai közül Hayate. Mesélni...? Ja igen, most ezen kellett volna gondolkodni... Hát annyira nem nagy dolog, nincs titkolni valója... Vagyis van, de az előéletét nagy valószínűséggel úgyis ismeri az a valaki. Csak nehogy eszébe jusson, hogy esetleg 'megtartja' a saját kis mocskos ügyei elvégzésére, míg a többieket kijuttatja... - Persze, ha gondolod. Bár nem túl eseménydús, mert csak ide-oda vándoroltam a szigeten.
- Tőlem is mehet - vont vállat Shouri. - De gondolom érthető, hogy nem mindent fogok szóról szóra ecsetelni.

- Jahh, nagyon otthonos - húzta fintorra a száját Kyoichi. Kíváncsian szemlélte Yuukát. Alacsony, visszafogott, csendes lánynak tűnik... Hmm, végülis passzol Benawihoz. Bár arra azért kíváncsi lenne, hogy hogy viselné Benawi kísérletezgetős időszakait... Ne aggódj drágám, ma nem robbantom fel a házát... Csak ezt a kis szobát maximum... Azt hiszem... Vagy: Tekintettel az évfordulónkra, ma csak sósavat hoztam haza...
- Még most se hiszem el, hogy Benawinak barátnője van - ingatta a fejét Kyoichi. - Nagyon kíváncsi vagyok - hajolt előre - mi fogott meg benne?
- Ne terrorizáld már szegény kislányt - szólt rá a másik fiú, aki kezében egy doboz gyógyszerre tért vissza, s Haruka kezébe nyomta. - Tessék! Kyoichi végig ilyen hülye kérdésekkel szórakoztatott benneteket? Jellemző...

- Nem is érdekel annyira - tárta szét a kezét Natsuki, s közelebb sétált. - Csak tudjak mondani neki valamit. Na, ki kezd akkor? Felmenjünk sétálni, vagy jó itt is, nem vagytok zavarban egymás előtt?
Ezt kivételesen nem ironikusan értette, remélte, hogy átjött. Nem volt túl sok rutinja a jó fej és empatikus vagyok című dologban...

Haruka Yuuka felé nyújtotta a kapott dobozt, aki elvörösödve vette át tőle. Hogy mi fogta meg Benawiban? Milyen sokakat érdekel ez a kérdés! Miért... miért ilyen hihetetlen az egész? Mi az, ami ennyire kizárja a tényt, hogy Benawinak barátnője legyen...?
- Köszönjük szépen, de már megyünk is vissza - kezdte az ajtó felé terelgetni a zavarban lévő lányt Haruka. - Benawi már biztos nagyon várja a gyógyszerét.
Még hagyta, hogy Yuuka hálás pillantást vethessen a gyógyszert hozó fiúra, ő maga pedig Kyoichi felé tekintve húzta fel a szemöldökét. Ejj, ezek a fiúk... Csak nem féltékeny valaki?

- Benawi? - vetett kérdő pillantást a másik fiú Kyoichire. Az lassan bólintott. - Öh, izé, nincs mit... - kiáltott gyorsan a lányok után, aztán visszafordult az elégedetlen arcú fiúhoz. - Rosszul van?
- Ezek szerint - felelte Kyoichi, és visszahúzta az ölébe a füzetet. Vett egy nagy levegőt, hogy újra belemerüljön a házi feladatába, de aztán megint félretette. - Felhívom Xy-t, hogy be tudna-e nézni megint munka után.
A másik fiú bólintott.

Hayate és Shouri tekintete rövid időre összefonódott.
- Nem - szólaltak meg egyszerre, majd ismét összenéztek és elhallgattak.
- Csak utánad - biccentett színpadiasan Shouri, mire Hayate vállat vont. Tőlem...
Akkor hát kezdjük... Mesélt arról, hogy mivel viszonylag az elején jött ki, szinte rögtön bevette magát az üres toronyba, ahonnan egy ideig figyelemmel kísérte a többieket. Elmondta, hogy végül csatlakozott a toronyba érkező csapathoz, amiben ugyebár Nomiyáék voltak, és dióhéjban összefoglalta az akkori történteket, a három halálesettel együtt. Pusztán azt a tényt felejtette el megemlíteni, hogy a legelején még nagyon is filózott azon, hogy beszálljon-e a kormány kis játékába úgy, ahogy azt elvárják tőle... Ezután elmondta, hogy délre ment az erdőbe, onnan pedig a sivatag felé, ahol végülis rátalált Kazushigére, meg ugyebár itt futottak össze Natsukiékkal is. Innen már felesleges lett volna mesélni, úgyis mindenki tudja, mi történt ezután. Vagyis... a hajón történteket még nem mindenki... De számít most ez? Számít, hogy megölte a saját apját, az meg majdnem őt? Natsuki úgyis tud minderről, majd belátása szerint számol be róla...
- Megfelel? - kérdezte végül, majd halványan elmosolyodott. - Rég beszéltem ennyit egyhuzamban, szóval elég szép teljesítmény tőlem.

Amíg a fiú mesélt Natsuki lecsüccsent az egyik fotelbe. Érezte, hogy ez jó ötlet lesz. Igazából új információ csak a tornyos csapattal történtek volt, bár Eizantól is hallotta az elejét, és fenn a toronyban is megfejtették ki lehetett a tettes, de így... Olyan szomorú az egész történet... Még egy eset aminek nem kellett volna megtörténnie, ami olyan egyszerűen elkerülhető lett volna... Miért...? Igyekezett elrejteni gondterhet arckifejezését.
- Köszönöm - biccentett a lány, és Shouri felé fordult. Vele is csak egészen a végén találkozott, még később, mint Hayatével. És fogalma sincs mit csinálhatott addig.

Shouri figyelmesen hallgatta Hayate monológját. Ez a srác... Mi lett volna, ha a gyilkolás mellett dönt? Komoly ellenfél lett volna, arról kétsége sem volt. Talán jobb, hogy nem került sor harcra kettejük között, mert kivételesen kételkedett a saját képességeiben. Persze ki nem mondta volna őket hangosan. Ő jön? Na ez érdekes lesz... Ő elmondja, amit elmond, és tőle szokásos módon nem sokat fog titkolni. Ha Haruka úgy döntene, hogy nem mond el mindent kettejüket illetően, lehet, hogy lesznek össze nem illések... Mindegy, ez van. Natsuki úgyis észreveszi majd.
Mit is csinált a szigeten? Ó igen, megkapta a GPS-t fegyvernek, ami igencsak hasznosnak bizonyult. Csak kicsit sok időbe telt, mire a holttesteket is kimutatta. Elmondta, hogy már az elején 'összefutott' Midorival, majd utána szinte rögtön Haruka keresésére indult. Elmondta, hogy nemsokára észre is vette a lányt jelző pöttyöt és társultak. A GPS segítségével nem volt nehéz felmérni, merre számíthatnak veszélyre és hol lehetnek biztonságban. Elmondta a kis találkájukat Tatsuyáékkal a hegyen, majd abból sem tagadott semmit, hogy rálőtt a szemüvegesre és harcolt Midorival. Utána... egyedül folytatta tovább, Harukát hátrahagyva. A hegyen kódorogva egyszer látta Nobuékat is, de végül kelet felé vette útját, ahol összefutott Chinoékkal. Nos igen, innen is egyedül ment tovább, mínusz két fő. Utána még kóválygott egy sort, majd egy idő után rájött, hogy sikerült leszedniük a nyakörveket, mivel azokat is kijelezte a GPS. Ekkor jött rá, hogy innen nem sokat ér a kütyüvel, másrészről kíváncsi is lett, hogy miként tudták ezt kivitelezni. Az erdő szélén szépen bevárta a közelgő csapatot, aminek immár Hayatéék is tagjai voltak, a többit pedig már ők is tudják.

Natsukinak többször is figyelmeztetnie kellett magát, hogy nincs joga elítélni itt senkit sem. Igen, Shouri is segített a kijutásban a maga módján, és... ha nem is fejezi ki, hogy bánja... Biztos nem büszke a gyilkosságaira. Dehát ő is a túlélésért kűzdött... pont ahogy Nami és Nobu is... Sőt az elején ő maga is. Hisz mi másért ölte volna meg Soranot? Azért megvolt az az érzése, hogy időnként nem tűntette el időben rosszalló arckifejezését. Megköszönte Shourinak is a beszámolót, aztán rákérdezett a többiekre, merre vannak, hátha velük is tud már beszélni. Újabb két hullának meg van a gazdája. Vajon a végére a teljes képet összerakja majd? Nem volt benne biztos, hogy akarja ezt...

Shinji unottan rótta a folyosókat. Hihetetlen ez a hely! Kik hozhatták létre? Biztos nem ez a csapat kölyök... Hogyhogy nem tud róla a kormány? Miután megcsodálta a legsötétebb folyosókat, a generátort, meg több raktárszerű poros helyiséget is, visszaindult a szobák felé. Túlzottan a felfedezés se kötötte le. Pff... hozhatott volna Nami egy jó könyvet, füzet helyett... Arra azért csak emlékszik, hogy szeret olvasni, nem? Várjunk... Kíváncsian indult vissza a szobája felé. Lehetséges, hogy megtartotta őket? Nem nagyon dobált ki semmit a táskájából, még a katarok is benne pihennek... Talán valami hasznosat is talál a mélyén...

- Kenta és Tatsuya felmentek, a többiek nagyrészt szerintem a szobájukban - felelte Hayate. - De hogy melyiküké melyik, azt ne kérdezd, mert fogalmam sincs.
Eddig is sejtette, hogy Shouri gyilkolt a szigeten, meg mintha hallotta volna említeni is, ezért nem különösebben lepődött meg a tényen. Csak arra volt kíváncsi, mennyire tette mindezt hidegvérrel. Hasonlóképp, mint ő tette volna? Akkor viszont Shouri elkezdhet aggódni maga miatt, mert az semmi jóhoz nem vezet...

- Visszamenjünk? - kérdezte hirtelen Kenta. Mindenféle hülyeségről beszélgettek eddig, illetve... olyasmiről, mint régebben, de valahogy ezt most már csak ostoba fecsegésnek érezte a fiú. Már nem iskolás gyerekek többé. Ha kint lesznek dolgozniuk kell, hogy valamiből megélhessenek, kinek képességei szerint. Önmagát annyira nem féltette. Midorit is el fogja tudni tartani. De a többiek között lesznek, akik igencsak gondban lesznek. Mennyire fognak tudni kitartani egymás mellett? Hisz az egy dolog, hogy ő is kettejüknek tud majd valami minimumot biztosítani, de húsz főre nem... Talán ez lesz a legnagyobb próbája a csapat... barátságának... Továbbra is harcolniuk kell az életükért...

- Akkor elkapom a srácokat, hátha - mosolygott Natsuki, Azért a szobájába senkinek sem megy be. Míg nem muszáj. No jó... leszámítva Midoriékat. Nekiindult hát megmászni a lépcsősort.

Midori némán osont ki Nami mellől. Talán most már nem ébred fel. És... csak nem áll lesben Nobu se, hogy elkapja, amíg nem vigyázza senki? Majd visszanéz azért később... Most viszont feltérképezi mizujs a többiek felé. Főleg Natsukival, hisz ő kérte a segítségét.

Eizan minden konkrétabb cél nélkül rótta a folyosókat. Hogy eltűnt mindenki... Ja nem, itt van Shinji. Reméli, ezúttal nincs rossz hangulatban. Némán biccentett a srácnak, ahogy elhaladt mellette. Na jó, akkor elmegy erre a folyosón, úgysem nagyon nézett még körül.

- Na, jó... - kelt el Emiko Benawi mellől. - Most már tényleg hagylak pihenni. Köszi, hogy... megbeszéltük a dolgokat... Tudod... - nézett vissza egy rövid tétovázás utánaz ajtóból - örülök, hogy nem kell elvállnom tőled. Nagyon hiányoznál...
A fiú elmosolyodott.
- Én is örülök.

Shinji viszonozta a köszönést, aztán bevetette magát a szobájába. Nyitva hagyta az ajtót, hogy beszökhessen a fény, ééés... valóban! A táska alján mind a három könyvet megtalálta. Az egyiket már a szigeten kiolvasta, de... a másik kettő csak rá várt. Ez az! Elgondolkozva pillantott rájuk. Már nem is emlékezett rá melyik lányoktól kapta kölcsön. Ehh... Él egyáltalán még valamelyik?

- Aha - bólintott Tatsuya. - Úgyis beszélnünk kell még Natsukival is, hogy annyival előrébb legyünk. Ehh, egy élmény lesz mindezt felidézni...
Na igen... addig is újra, jó sokadszorra végiggondolhatja, hogyan is áll Harukával. Ám ezúttal már Kenta szavainak tükrében. Így vajon mennyire fog másnak tűnni?

- Szerencsére azért nem kell sokat mesélnünk neki - mondta Kenta. - Még az elején csatlakozott a csapathoz. Tudom, nem rajtam múlt... Bár gondolom érdekli mi volt a toronyban, míg ők összeszedték a többieket... Remélem nem áll neki faggatózni róla, mert... Sok minden nem történt felénk, csak... néztük amibe nem tudunk beleavatkozni, nem egy kellemes élmény.

- Nem gondolod, hogy most tartozik nekünk? - kérdezte hirtelen Shouri, mire Hayate csak egy homlokráncolással válaszolt. - Mármint hogy mi most szépen beszámoltunk majd' minden lépésünkről, róla viszont semmit sem tudunk, mi jót csinált az előzőekben...
- És?
- Mit nyertünk ezzel?
- Ha minden igaz, az életünket. Nem tudom, engem egyáltalán nem zavar, fel sem merült bennem az ellenkezője. Szerintem téged sem kéne érdekeljen.
- Nem is azért mondtam. Pusztán engem is hajt a kíváncsiság.
Hayate felsóhajtott és nemigen reagált már a fiú mondanivalójára.
- Na? Nagyon unatkoztatok nélkülem?
Ez az, Haruka. Na, ő legalább enyhít valamit a helyzeten. Akkor esetleg ő vissza is húzódhat, Shouri már úgyis elég sokat megtudott róla. Ám ez fordítva is igaz. És néhány dolog igencsak aggasztotta...

Yuuka kezében szorongatva a gyógyszeres dobozt először majdnem elvétette az ajtót. Azt hitte, Emiko a saját szobájából jött ki az imént, de nem, az Benawi ajtaja kellett legyen...
- Emiko... - lépett ő is közelebb az ajtóhoz. - Benawi jól van?

- Na igen, meg mi ketten lényegében elejétől fogva egy úton mentünk tovább, tehát simán elmondhatjuk neki egyszerre a történteket - felelte Tatsuya. - Ó, szia, Natsuki.
Tatsuya megtorpant, mikor épp szembetalálkoztak az említett lánnyal.

Emiko bár egy kicsit határozatlanul, de bólintott.
- Azt hiszem. Aggódnod legalábbis nem kell, fáradt, de... nekem úgy tűnt azért meg van.
Elgondolkozva nézett a lányra. Még nem igazán tudta, hova sorolja őt. Benawi barátnője... Sose gondolt a fiúra úgy, mint... mint valakire, akivel járhatna, most valahogy mégis konkurenciának érezte Yuukát. Nem gyűlölte, mégis... még nem tudta mihez kezdjen vele. Nem tudta rábízhatja-e a fiút. Nem mintha sok köze lenne hozzá, ezt Benawinak kell eldöntenie. És úgy tűnik meg is tette.
- Veletek jövök - szólalt meg hirtelen. - Gondoltam... jobb, ha elsők közt tudod meg.

- Hahó - köszönt vidáman a lány. - Jól hallottam, fel is készültetek a mesére? - a lány hátradőlt a falnak. - örülök, hogy nem kell végigkönyörögnöm mindenkit, hogy mondja már el - mosolyodott el. Kenta összenézett Tatsuyával.
- Hát végülis... igen... Mondhatjuk egyszerre... Én a legelején jöttem ki, és be akartam várni pár embert, konkrét embereket, hogy átbeszélhessük az elképzeléseink. Shinji... nos igen, ő elsőként visszautasított, aztán a toronyig nem is láttam... - elgondolkozva nézett előre. Akkor volt utoljára önmaga... Amiket akkor mondott, és ahogy látta utána. Sayuri halála változtatta meg ennyire? Na igen, Shinji meséjére nagyon kíváncsi lenne, de... volt egy olyan érzése, hogy a fiú semmi fontosat nem fog elmondani. - Igazából... azt mondta később majd csatlakozik, így bíztam benne, hogy még látom. A többiekkel nem beszéltem, egészen míg Tatsuya ki nem jött, onnan meg... végig együtt mentünk. Már az elején beavattam abba az ötletembe,, miszerint itt kell lennie valahol egy szervergépnek, ahonnan megfigyelik a lépéseink és... - üres nyakára bökött.
- Még szerencse, hogy nem tévedtetek - mosolygott Natsuki. Kenta Tatsuyára pillantott.
- Hát.. jó ideig eltartott, míg megtaláltuk... Nem volt mindig szerencsénk...

- Ha-ru-ka - ölelte át játékosan a lány nyakát az épp belépő Midori. - Már megint ... még mindig - javított aztán - Shouri mellett? Na szép. Téged is el foglak rabolni egyszer. Egy időre legalábbis.
Mosolyogva pillantott a fiúra. Aztán hirtelen kinyújtotta a nyelvét. Ő az e-nyém ~is! Ble!

- Velünk...? - lepődött meg Yuuka. - Vagyis végig velünk, odakintre is?
Álmélkodva figyelte a vele szemben álló lányt. Emiko vállalná a külföld jelentette minden kockázatot? De miért? Lehet... lehet, hogy nála is valami hasonló ok forog fent? Lehet, hogy az ő családja sem a legboldogabb... De akkor is, nehéz döntés lehet hátrahagyni a fiúkat.
- Bátor lány vagy, Emiko... - szólt végül halkan.

- Nos igen, talán nem a hegycsúcs mellett kellett volna helytelenül logikáznom - igazította meg szemüvegét zavarában Tatsuya. - De nézd a jó oldalát, legalább megtaláltuk Natsukiékat és Harukát is. Apropó... még annyi hozzászólni való, bár nem hiszem, hogy nagyon számítana, hogy még a legelején bevártam Harukát, de külön folytattuk tovább, mert... nos... volt valami tervszerűsége, ami kicsit másként sült el, mint gondoltuk. Kicsit nagyon... Meg valahol még az erdőben futottunk össze először Midorival is, nem? Bár akkor még nem bíztunk benne annyira, hogy teljesen felfedjük a terv részleteit. Bár én is csak nagyjából sejtettem, mit is akar Kenta. Tényleg, így belegondolva... Kenta, te még sokkal bizalmatlanabb voltál felé, mint én! Tök érdekes, hogy így sültek el a végére a dolgok... - mosolyodott el.

Emiko szomorkásan elmosolyodott.
- Tudom - felelte, aztán csak intett egyet, s elindult a nappali irányába. Na lássuk mi van a többiekkel!

Shouri mindössze egyik arcizma egy aprócska rándulásával mutatta ki, mit is gondol a lány belépőjéről és az azt követő nyelvöltésről. Ez a csaj tényleg sosem fog felnőni...
- Nem, kivételesen pár percig nélkülem kellett boldogulnia - felelte Haruka. - Segítettem fájdalomcsillapítót keresni Yuukának. Vagyis nem neki, hanem Benawinak.
- Én közben visszavonulok egy kicsit - állt fel a szokásosnál lassabban Hayate. - Már úgyis elmondtam Natsukinak azt, amit el akartam.
- Ti már túl is vagytok rajta? - kérdezte Haruka. - Hupsz, ezek szerint pont elkerültem.
- Ne félj, jön még visszafelé - intett búcsút a folyosóra lépve Hayate. Ezek szerint nem kellenek az ő bogyói, akár vissza is húzódhat a szobájába. Már lassan idejét érezte...

Yuuka még rövid ideig szemmel kísérte a távolodó lány lépteit, majd hirtelen magához tért. Ja persze, a gyógyszer! Ismét nyugalmat erőltetett magára, majd lenyomta a kilincset.
- Visszajöttem - lépett be az ajtón, arcán halvány mosollyal. - És nézd, találtunk is! Remélem, használ majd.

Kenta kíváncsian hallgatta Tatsuyát. Terv? Ez még neki is új volt. Ám úgy döntött Natsuki előtt semmiképp sem kérdez rá. Biztos, hogy nem véletlenül nem fejtette ki.
- Igen - nézett félre zavartan. - Igaz, az voltam... Tényleg érdekes... Szóval igen, mikor másodjára is találkoztunk Midorival, illetve utánunk jött, akkor már ő is csatlakozott - átfutott a fején, ahogy a lány az ölében fekszik, de ezt semmiképp sem akarta részletezni... Addig Tatsuya is aludt, szóval... Valószínűleg ő se tud róla, jobb is... - Ó, hát persze! Kihagytuk, hogy Midori azért jött utánunk, mert Kohei ránk támadt és hát... Tatsuya csúnyán megsérült, Midori hozott kötszert, meg ilyesmit... Kohei meg... hát... nem volt más választásunk... - nézett bűntudatosan Natsukira. A lány csak megértően bólintott. Kentáék nem azok a típusok, akik gondolkodás nélkül ölnének. - Szóval csatlakozott Midori, aztán nem sokkal később összefutottunk Shourival és Harukával, akkor Haruka vele maradt, de talán egy fél óra telhetett csak el, mikor Shouri utánunk jött, és rátámadott Tatsuyára, Midori meg... Már nem is egészen tudom, hogy történt. Shourinál íj volt, nem láthattuk pontosan hol van, vagy, hogy ő az, Midori meg utána eredt, és mire mi Tatsuyával utolértük őket, már nagyban harcoltak... elég necces volt, Midori csúnyán megsérült... bár Shouri is kapott rendesen... - mosolyodott el büszkén. Akárhogyis, szép teljesítmény egy ilyen kis lánytól. - És akkor jelent meg Haruka is. Nagyon kiakadt az egész miatt és... Hát... - Tatsuyára pillantott. - Végülis velünk maradt - zárta rövidre. - Innetől pedig te is tudod, felmentünk a hegyre, ahol veletek találkoztunk.

- Tényleg? - engedte el meglepetten Harukát. Nahát, nahát... - Igazából én is Natsukit keresném, akkor megvárom veletek.
A fotelhez pördült, s lecsüccsent Shouri mellé.
- Na, és milyen érzés volt beszámolni az eseményekről, Shou-kun?

- Köszönöm - mosolygott a lányra Benawi, s vigyázva felült. - Közben erre járt Emiko is, beszélgettünk... Képzeld... Úgy döntött velünk jön, de... nem tudom örüljek-e vagy... - bizonytalanul nézett a lányra. - Szerinted? Hiba, hogy nem próbáltam lebeszélni?

Tatsuya örült, hogy Kenta nem részletezte túl azt a bizonyos részt. Még visszagondolni is szörnyű volt rá, ahogy az a nyílvessző Harukának szegeződik. Tényleg, lehet... lehet, hogy Shouri azért ölte meg Chinoékat, hogy rajtuk vezesse le a dühét? Nem... előbb-utóbb biztos gyilkolt volna, ők legfeljebb csak felgyorsították a folyamatot. Vajon... vajon ha szemtől szemben állt volna Shourival, milyen lett volna kettejük harca? Ha mondjuk nem a fák takarásából lepte volna meg az íjjal, hanem tisztességes harcot vívnak... Huhh... Vicces gondolat, de... mi van, ha Shouri tartott tőle? Ezért mert csak úgy suttyomban rálőni... Vagy egyszerűen csak gyorsan le akarta tudni a dolgot...
Felsóhajtott...
Hol is tartottak...?
- Igen, a hegy után már többnyire együtt volt a csapat. Ugye én végig a toronyban maradtam, Kenta egy idő után utánatok ment, de ezt tudod.
És azt is, hogy láttam Kaori utolsó harcát...

- Felemelő - nyújtózkodott unottan Shouri, majd a mellé huppanó lányra vigyorgott. - Örömmel emeltem volna ki bizonyos részeket, de türtőztettem magam. Valószínűleg jobb volt ez az egész kis elszámolás, mintha az ember egy pszichológusnak vagy minek öntené ki a szívét. Tudod, segít meglelni a lelki békédet... - komorodott el és nagy bölcsen bólogatott Midori felé.

- Tudom, láttam, mikor elment és váltottunk is pár szót... - ült az ágy szélére Yuuka, és közben a fiú felé nyújtotta a gyógyszert. - Tessék.
Megvárta, hogy Benawi elvegye, és csak utána szólalt meg újra.
- Mondd csak, Benawi... Tudom, hogy nincs jogom tudni, de... Emiko most menekül valami vagy valaki elől...?

Natsuki ugyanarra gondolhatott, mint Kenta, mert összeszorította az ajkait, de aztán csak lassan bólintott.
- Köszi fiúk! Igyekszem minél inkább úgy tovább adni, hogy ne legyen nektek kellemetlen. Csak amit mjuszáj lesz elmondanom - ígérte. - Na, akkor visszamegyek a többiekhez!

- Mintha a te lelki békéddel bármikor is problémák lennének.. - fintorodott el Midori. - Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem volt még olyan lépésed az életedben, amit megbántál volna. Shouri a tökély...
Hátradőlt, s gyorsan átfuttatta magában a történteket. Felemelő...? Egy pontig igen, az volt. Jó érzés volt, mindent átlátni, egy cseppet sem félni és... de aztán... a Shouri elleni harcot még kifejezetten élvezte, de aztán ő is megtapasztalta mi az a halálfélelem, és ráadásul egy barát... a Tesshinnel történtek pedig... valamit örökre megváltoztattak. Addig az ő önbizalma is vetélkedett Shouriéval, ami kivételes teljesítmény, de azután... - a fiúra pillantott. De őt semmi sem ingathatja meg, igaz? Ha valami rossz történik, az csakis más hibája lehet, az övé...? Ugyan!

- Én is köszi - felelte Tatsuya, majd Kenta felé fordult. - Hát... ezen is túl vagyunk. Akkor... menjünk mi is vissza? Ha már úgyis arra tartottunk...
Remélte, hogy Kenta nem kérdez majd rá, mit beszélt az elején Harukával. Mert így utólag kicsit hülyén hangozhat az egész, főleg úgy, hogy teljesen másként sültek el a dolgok.

A fiú meglepetten nézett a lányra.
- Úgy tűnik...? - kérdezte óvatosan. Nem akart kitérő választ adni, mégis képtelen lett volna... Nem azért, mert nincs joga tudni, hanem mert... ő is csak részleteket tudott. És nem volt benne biztos, hogy akar ennél többet. Ichiru valószínűleg jóval több dolgot tud Emiko múltjáról és jelenéről, talán okkal kérte erre... Neki azonban a lány nem mondta el mindezeket. Akkor talán... Jobb is így. Ő nem kérdez rá.
Észbekapott, s elvette a lánytól a gyógyszert, körbepillantott, de sehol sem látta, amit keres.
- Upsz... a világért se akarnálak tovább ugráltatni, de... - halkan felsóhajtott, mégis muszáj lesz, mi? - Tudnál még egy pohár vizet is hozni?

- Menjünk - bólintott a fiú, s meg is indultak pár lépéssel a lány mögött lemaradva.

- Tévedsz... - felelte olyan halkan Shouri, hogy még Haruka sem volt biztos benne, valóban hallotta-e a szinte csak elmotyogott szót. Na jó, vegyük úgy, hogy hallottam. Tévedsz...? Mármint abban, hogy nem bánt meg semmit? Ha viszont megbánt bármit is, mi lehetett az? Talán... talán az, hogy neki szegezte azt a nyilat és hogy magára hagyta. Jó, valójában nem magára, de... a gyilkolást választotta. Korábban kimondta már neki, hogy tévedett, hogy nem gondolta át rendesen. Még mikor a torony lépcsőjén találkoztak. Shouri... talán van más is, amire nem vagy oly büszke, mint a legtöbb dolgodra?
- Van nálatok valami pia? - szólalt meg szinte rögtön Shouri, hogy ne is nagyon hagyjon több gondolkodási időt az előzőre. - Vagy most másszak el a konyháig?
- Bocs, a táskám a szobában maradt - felelte Haruka. - De nem fog letörni a lábad.
- Hát azt remélem is, annyira nem vészes az a táv.