8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

- Ne kérdezz ilyet - komorult el Eizan arca. - Magamat ismerve nem akarom tudni a választ, tényleg nem. Nem tudom, hogy reagáltam volna, de nem is akarom tudni. Lehet, hogy hasonló irányba mentek volna el a dolgok, mint most, de... lehet, hogy közel sem. Viszont elégedett vagyok a dolgok jelenlegi állásával, bele sem akarok gondolni, hogy bántottalak volna...

- Valahogy biztos találunk rá módot - felelte bizakodón Yuuka. - Amerika... Amerika például nem kedveli szerintem túlságosan a japán kormányt. Ki tudja, talán kapva kapnának azon tehetséges fiatalok után, akik kijátszották az ellenség egy igen komoly rendszerét. Ha még megszöknünk is sikerül, az még plusz jópont. Bár... tudom, ez elég érdekes elmélet, de ki tudja?

- De megöltem őt Eizan, ez semmit sem változott... Nem tudsz engem hibáztatni érte, mert szeretsz, de... Volt választásom... Én provokáltam ki a harcot, és vesztettem is volna, de nekem még ez sem volt elég. Hátbatámadtam, és megöltem... Pedig... Csak egyetlen bűne volt... - lassan megrázta a fejét. - Meg akart engem védeni a maga módján... És halott. Élhetne. Itt lehetne most velünk. De miattam nincs. És mindez csak az én felsőbbségi érzésem miatt... Mert nekem mindig le kell néznem az embereket, és a képükbe vágni, hogy "Mit akarsz te tőlem, te kis senki...? Ki vagy te hozzám képest?" Na ná, hogy ezt senkinek az önbecsülése nem bírja el, főleg, ha... - elhallgatott, s lassan az arcához emelte a kezét.

- Hasznot húzhatunk belőle? - csillant fel Benawi szeme reménykedve. Igen, ez logikusnak hangzik. És talán hasznát is veszik a tapasztalataiknak. Akár a hétköznapi, akár a szigeten, akár, ami a kijutáshoz kellett... Hazaárulókká válnának ezáltal? Ugyan már, milyen haza? Boldogan árulja el ezt a földet, ha végre alkalma nyílik rá! Igen, igazából szeretné, ha számítana rájuk az a kormány. Nem csupán azért, hogy biztosított legyen a jövőjük. Nem hiába tagja több éve egy "terroristacsoportnak".

- Tényleg le kéne pihenned... - csóválta a fejét Midori a füzete felé görnyedő Namit figyelve. A lány felsóhajtott s leeresztette a füzetet.
- Igen, igazad lehet, leragad a szemem, csak... Most jól esik egy kicsit... Ráadásul még azt sem tudom mit beszéltetek Natsukival...
Midori kíváncsian pillantott a lány keze felé, aztán gyorsan elrántotta a fejét, nem-nem illik belelesni! Önuralom, Midori, eddig bírtad!
- Majd alvás után, és... azt is folytatod később, bármi is legyen... álmodban jön az ihlet, tudod...
Nami nagyot sóhajtott.
- Igaz... Viszont... megtennél nekem egy kis szívességet?
Midori kíváncsian nézett rá.
- Miről lenne szó?
A másik lány elmosolyodott, s felé nyújtotta a füzetet.
- Szeretném egy kicsit kihasználni Kentát.

Eizan szemeivel végigkísérte a lány mozdulatát. Leginkább csak körvonalakat látott, ezért először nem is értette, mit csinál Natsuki. De utána eszébe jutott a sebhely.
- Ő volt az...? - kérdezte a fiú. - Az ő egyik utolsó 'ajándéka'?
Kuroshi... meg akarta védeni Natsukit? Senkinek nem bírja az önbecsülése, főleg ha... Főleg ha mi? Kuroshi... nem szerethette Natsukit, ugye? Lassan megrázta a fejét és felsóhajtott. Már mindegy...
- Engem nem néztél le, sőt... És Nami... neki is meg tudtál bocsátani. Nem vagy olyan rossz, mint gondolod, Natsuki.

- Sőt, te még ebben a bandában is benne voltál, már korábban kezdtél borsot törni a kormány orra alá, mint bármelyikünk! - folytatta Yuuka. - Bár azt még nem tudom, hogy hívjuk föl magunkra a figyelmet. Én nem sokat tettem a kijutásért, de te, Kenta, Tatsuyáék, ti igen! Ha a helyükben lennék, valamiképpen biztos felfigyelnék rátok. Főként hogy mindezt szinte még gyerekfejjel hajtottátok végre.

Natsuki lassan bólintott. Talán sosem gyógyul be. Nem akarja... Nem akarja látni, nem akarja, hogy emlékeztesse rá... El akarja felejteni Kuroshit...
- Mert addigra már... Benawi és Yuuka megtanított rá, hogy nem azok a dolgok a fontosak az életben, az emberekben, amikben eddig én hittem. De Kuroshi még túl korán jött. Rosszkor volt rossz helyen és... rossz emberbe kötött bele... Vagy... pont rossz emberben bízott meg. Nem hitte, hogy megtenném, nem hitte, hogy ennyire rossz lennék... de az voltam. És ennek az élete látta a kárát. Ez megbocsáthatatlan Eizan. Akármi is történet azután. Egy ember életét elvenni... megbocsáthatatlan. És én többször is megtettem, és tudod... van amelyiket még mindig nem bánom. És újra megtenném.

- Te meg majd bújtatottan lázadó szövegeket énekelsz... - nevetett Benawi, aztán elgondolkozva állt meg a keze a lány hátán. - Yuuka... Kintről... félelem nélkül indíthatnánk egy weboldalt... a... történetünkről... - elgondolkozva nézett a lányra. - Hiszek benne, hogy nem csak a mi osztályunk ilyen. Hogy nem romlott az egész társadalmunk. Csak... a többség félne, nem hinnék, hogy véghez lehet vinni, nem bíznának egymásban, de ha... Ha lenne egy ilyen titkos oldal, biztos lenne eszük, hogy ne pletykáljanak róla rossz helyen. Elmondhatnánk az embereknek, hogy bízhatnak egymásban, hogy... hogy ha ők is ilyen helyzetbe kerülnek, össze kell fogniuk... Talán... Talán megváltoztathatunk valamit... Talán megszűntethetjük a Programot!

Eizan előtt akaratlanul is felrémlett a kép, mikor Natsuki kivégezte Matsuét. Mert erre nincs jobb szó, így volt. Mondjuk akkor is a düh, a gyűlölet vezette, elsősorban talán Kaoriért és persze saját magáért. De sajnos bármi is történt, azt már nem lehet visszacsinálni.
Közelebb húzódott Natsukihoz és féltve magához ölelte.
- Ha másként történtek volna a dolgok, most nem lennél itt velem... Akkor nem beszélgettünk volna el a toronyban, nem jutottunk volna oda, ahol most vagyunk. Ha nem Kuroshi miatt pöccentem volna be, könnyen találtam volna magamnak mást, aki után futkoshatok. Nem tudom, hol lennénk akkor...

- Ez... - Yuuka elgondolkodva hallgatta Benawi szavait, majd felragyogott a szeme - ez nem is rossz ötlet! A saját szemszögünkből az emberek elé vetíteni a történetünket... Akkor ők is rájönnének, hogy hazudtak nekik, hisz a kormány álláspontja szerint halottnak kéne lennünk és ezt is hitették el velük. Valahogy rá kell döbbenteni őket, hogy rosszban hisznek, hogy mindnyájukat csak kihasználják! Miért nem kérdőjelezi meg senki, hogy miért kell annyi gyereknek meghalnia? Vagy... néhányan biztos ellenkeznek, csak rövid távon elhallgattatják őket, mielőtt a szavuk elérné az embereket. De egy weboldal könnyebben át tud siklani a védelmi vonalukon...

Natsuki igyekezett egyenletesen lélegezni, s lenyugtatni magát. A fiú kezére helyezte a sajátját. Igen, a megtörténteken már nem változtathat. Hiába rágódik. Akkor mi a dolga most? Megmenteni, ami megmaradt és... építeni valami újat... - Bizakodón szorította meg Eizan kezét - Vele...

Benawi komolyan bólintott.
- Kint majd megtárgyaljuk - elengedte a lányt, s nyugodt sóhajjal dőlt hátra. - Ez egy jó cél a jövőre nézve... Tudod... Megnyugtató, hogy úgy érzem tartunk valahová... Még ha az egész feltételezésekre épül is csak.

Eizan nyugtatóan simogatta Natsuki hátát és megvárta, míg a lány lehiggad. Jajj, Natsuki... Te sem tudsz felejteni. Bárcsak könnyíthetnék valahogy a lelkeden, szívesen magamra venném a terheid, de nem lehet. Nem tudom, mi mást tehetnék azon kívül, hogy melletted maradok. Bár nekem már az is elég, hogy itt vagy nekem.
- Szeretlek, kicsim... - csak annyira bontakozott ki az ölelésből, hogy gyengéd csókjával tovább próbálja nyugtatni a lányt.

- Megértem - helyeselt Yuuka. - Sokkal jobb, mint a sötétben tapogatózni. Majd alkalomadtán fölvethetnénk a többieknek is, hogy mit szólnak hozzá. Zseni vagy, Benawi! Az én különbejáratú kis zsenim...

Kenta megunva a hosszas tétlenkedést felkelt, s miután gyors búcsút intett a többieknek a szobája felé vette az irányt. Meglepetten pislogott a matracán alvó lányra. Már nem azért de... Méltetlankodó pillantást vetett Midorira, aki ujját a szája el emelve tápászkodott fel, és a folyosóra sétált a fiúval. A lehető leghalkabban csukta be maga mögött az ajtót.
- Itt marad - mondta halkan a fiúnak.
- Mit csinál?! - csattant az fel, mire Midori dühösen tapasztotta a szájára a kezét.
- Csend már, pihennie kell! - suttogta neki. - Vele maradok amíg csak szükséges, és egy darabig az lesz, mert nincs jól. Legalább addigis foglalkozol egy kicsit Tatsuyával, ideje.
Kenta óvatosan lefejtette magáról a lány kezét, és sietve hangot adott nemtetszésének.
- Lecserélsz egy lányra? Ezt nem gondolhatod komolyan! - veszekedett fojtott hangon.
- Kenta! - pirított rá. - Neki most nagyobb szüksége van rám!
- Ezt nem tudhatod - rázta a fejét hevesen a fiú. Nagyon, de nagyon nem tetszett neki az ötlet. Nehogymár kidobja az ágyából csak, mert egy barátnőjének ápolgatni kell a lelkét. Na ne már! Épp hogy sinen lennék... Basszus, Midori. Ne mondd, hogy te ezt ki fogod bírni! Sajnos azonban nagyon úgy tűnt...
- Majd csak túléled valahogy - simogatta meg a fiú fejét kedvesnek álcázott szadista mosollyal.

- Ejnye, valaki máris kisajátított engem - csóválta a fejét önelégült vigyorral Benawi. Ilyen arckifejezést se sokan láthattak még tőle. - Hát, nincs mit tenni... - sóhajtott fel álcázott beletörődéssel. - De tudod az ilyesmi felelőséggel jár - tette hozzá komoly hangon.
- Például szerezhetnél nekem valami gyógyszert - tette hozzá gondolatban, s igyekezett máshogy helyezkedni, hátha elmúlik az egyre erősödő fájdalom. Remélte, mikor visszavonultak a szobába, hogy csak pillanatnyi dolog, de ellenkezőleg...

A lány lelkét melegség járta át ezekre a szavakra. Szeretlek... Mondta ezt neki valaha, valaki, Eizanon kívül? Ebben a jelentésben biztosan nem. És soha senki nem is érezte ezt. Sokkal nagyobb kincs ez, mint sejtette volna korábban. És ez a megszólítás is. Milyen kedves az ő szájából...
- Én is szeretlek... - felelte, s alig hitte el, hogy kimondta. Szerelmes vagyok... Halálosan... Sietve bújt a fiú mellkasához, s lehunyt szemmel hallgatta a szívverését.

- Felelősséggel...? - kerekedtek el Yuuka szemei. Lehet, hogy elhamarkodott kijelentést tett? De istenem, csak úgy kicsúszott a száján... - Milyen felelősségre célzol...?
Gondolom nem arra, hogy alkalmanként sétáltassalak meg vagy valami - nyomott el egy mosolyt.

- Egy kicsit próbálj meg mindent elfelejteni, ami fáj - suttogta a lány fülébe Eizan. - Csak egy kicsit... És akkor én is megpróbálom. Csak egy rövid ideig... legyünk csak mi, te meg én... És ne gondoljunk semmire... Csak egymásra figyeljünk.
Lehunyta a szemét és átadta magát az őket körülvevő csendnek és sötétségnek. Nem hallott mást, csak Natsuki szívverését és lélegzetét, de ebben a percben nem is kellett neki több. Elég volt a tudat, hogy itt lehet.

- Megértem a döntésed - bólintott komolyan Kyoichi, miután némán hallgatta végig Emikot.
- Nem, ez még nem döntés! - mondta sietve a lány. - Aggódom, hogy talán itt lenne szükség rám, hogy önző vagyok...
A fiú hevesen megrázta a fejét.
- Nem, menj! - vágta rá. Emiko meglepetten nézett rá. - Nocsak, ennyire nem bírjátok a vezetői stílusom? - nevetett.
- Tudod, hogy nem erről van szó - mondta az komolyan a szemébe fúrva a tekintetét. - Mindent megtettél. De nincs jövőd itt... Egyszerűen nem tudál... Ha őszintén magadba nézel, te is érzed. Jobb így, menj!
- Elbírsz ezzel? - bökött fejével a falak felé a lány. A fiú elmosolyodott.
- Egyedül? Nem hiszem. De meg leszünk. Nagy érvágás, hogy hármótokat elvesztjük, de nincs az az isten, hogy feladjuk! Folytatni fogjuk!
- Ajánlom is! - vágta csípőre a kezét a lány. - Mert ha nem, hát én tudni fogok róla, és úgy kikaptok IPn át, hogy csak na!
- Tartani akarod velünk a kapcsolatot? - nézett nagyot a fiú. - Emiko, ez...
- Miért? Lehetséges...
- Emiko... - rázta a fejét a lány. - Ha elmész, nem jöhetsz többet vissza...
- Tudom! - vágott közbe a lány, de a fiú nem hagyta magát, folytatta.
- Nem leszel többé köztünk, és nem lehetsz befolyással az eseményekre, ha... rosszul alakul valami, nem szaladhatsz haza... Még akkor sem, ha azt hallod, hogy megszűnünk, vagy... elkapnak bennünket vagy... Jobb, ha nem tudsz róla... Tényleg.
A lány hevesen megrázta a fejét.
- Nem fogok semmit sem tenni! Csak... hallani szeretnék felőletek. Lehetséges a mai technikával, mért akarod, hogy mindenképp el kelljen felejtenem benneteket?
Kyoichi némán rázta a fejét. Nem voltak jó érvei, de nem tetszett neki a dolog.
- Legalább Benawival beszéld át a dolgot. Higgadt fejjel. Mert most... nem Emiko - mondta a lány arckifejezésére -, most az egyszer nem vagy az! egyáltalán nem... Figyelj. Ha te tartod velünk a kapcsolatot, Benawi is fogja. Ha akarja, ha nem, mert az nem működik, hogy... egyszerűen látni fogja rajtad, ha valami történik. Közösen kell döntenetek. És, kérlek, tartsd tiszteletben az ő véleményét is! Ne erőltesd rá a tiédet!
A lány nagyot sóhajtott.
- Jól van... átgondolom, és... megbeszélem vele is.

- Jajj, de ijedt valaki - csóválta meg a fejét rosszallón Benawi. - Jól van, ezt a beszélgetést halasszuk későbbre, még korai volt a próbálkozás... Inkább csak viccnek szántam, amúgy is... - rántotta meg a vállát, s igyekezett leplezni csalódottságát. Lehunyta a szemét. Francba... alig bírja titkolni, ráadásul... megígérték egymásnak, hogy nem... Így hogy várhatja el Yuukától is az őszinteséget?
- Viszont... - szólalt meg halkan -, Yuuka... Tudnál nekem... valami fájdalomcsillapítót szerezni?

Natsuki boldogan teljesítette volna a fiú kérését, de ezekben a pillanatokban túl sok dologgal volt tele a feje. A rég- és közelmúlt történéseivel, és a jövővel is... Most nem megy, sajnálom... Azért csak csendben maradt, s élvezte a fiú megnyugtató melegét. Lesz ez még jobb is, Eizan... Eljön majd a nap, mikor már nem kell félnünk, tudom... hiszem...

Yuuka már épp mentegetőzött volna, hogy nem, ő közel sem úgy gondolta, de a fiú kérése belé fojtotta a szót. Rosszul van...? Rosszul van és ő nem vette észre...? Milyen barátnő így, úgy mégis? Azt sem venné észre, ha... ha haldokolna...? Nem, ezt sürgősen ki kell vernie a fejéből! Benawi nem haldoklik és kész! Az nem lehet...
- Persze...! - pattant fel zavartan. - Istenem Benawi, hogy nem vettem észre... Mindjárt... mindjárt szerzek valahonnan! Addig csak ülj le és pihenj, jó? Sietek, ígérem!

Daisuke lazán a falnak döntötte a hátát és a leendő mondandóján töprengett. Hmm... azt mindenképpen kiemeli, hogy kétszer is Eizan nyakának szegezte a piszkavasat, hagy örüljön Natsuki az ő lovagja bátorságának. Azután... A Tesshin-Himenos részt annyira nem állt szándékában kifejteni... Nem annak a krapeknak a dolga. A miértekkel csak ne törődjön, legyen elég annyi, hogy egy 'félreértés' miatt végzett Tesshinnel. Félreértés, na persze...
Meg az elején... akkor igazából semmit sem csinált. Fütyörészett, égő házat nézett, üresben lazított... Csupa haszontalanság... Mindegy, ez jó lesz neki.

- Semmi baj - mosolyodott el a fiú, bár talán most egy kissé eröltetettnek sikerült. - Én nem akartam, hogy észrevedd, csak aztán... megígértem, szóval... És nem kell rohanni, te se vagy jól...

Yuuka már az ajtóból fordult vissza Benawi szavaira.
- Rendben, akkor... egy kicsit lassítok a tempón... - próbálta lelassítani lélegzetét is, de nem nagyon sikerült. Tudta, hogy amint kilép az ajtón, hiába Benawi figyelmeztetése, ő mégiscsak sietni fog. Szegény, mióta fájhat neki? Bár valószínűleg nem is nagyon maradt el mellőle a fájdalom, csak néha elcsitult. Jajj, Benawi...
- Mindjárt jövök - ígérte még, mielőtt kilépett a folyosóra.

Kenta már egy ideje idegesen rótta a folyosókat, mikor sikerült megállapodnia magával, hogy ennek semmi értelme. Ez nem olyan, mintha összevesztek volna, egyszerűen csak így jött ki... Majd, ha Nami jobban lesz, visszakapja Midorit. Fenébe, Kenta, kicsit több önuralmat! Mióta jártok, egy napja? Na kegyesen kettő... De nagyon túlzás a szigeten történteket... Nem számít. Talán jobb is így. Nem kellene ennyire rohanniuk. Midori amúgy is igyekezett viszsafogni őt, talán... most kapva kapott az alkalmon. Igen. Elsiette, nem figyelt oda a lány érzéseire. Nem szabad ennyire önzőnek lennie. Visszasétált hát a nappaliba, s lecsüccsent Tatsuya mellé. Na jó, itt mindenki előtt azért nem fogja közölni vele, hogy Midori kidobta, szóval van-e egy szabad matraca. Majd lesz rá alkalom...

- Á, Kenta! - vidult fel Tatsuya arca. - Épp azon gondolkodtam, hogy milyen rég is beszéltünk. Bocs, hogy egy ideje csak a saját gondjaimmal törődtem... - halkította le a hangját, majd zavartan beletúrt a hajába. - Ilyen tekintetben nemigen vagyok egy mintabarát, azt hiszem. Bár... úgy láttam neked is van kivel elfoglalnod magad - mosolyodott el újra.

- Hát az én se vagyok - csóválta a fejét Kenta. - Sajnálom nagyon lekötött... hm... egy bizonyos nőnemű egyed... - felsóhajtott. - De nem csak ebből áll az élet, nem igaz? Mondd csak, nincs kedved járni egyet? Elég depressziós idelenn, jól jönne egy kis napfény, még az én kocka fejemnek is...

- Persze - bólintott Tatsuya. Jó ötlet, Kenta. Inkább, minthogy mindenki a mi bajainkon rágódjon, mi? - Rám is rám férne már a levegőzés az egész napos bezártság után.

Emiko udvariasságból kopogott párat Benawi ajtaján, aztán benyitott.
- Hahó, egyedül? - nézett meglepetten. - Nekem úgy tűnt, hogy ti Yuukával folyton...
- Alig fél perce ment ki - felelte a fiú mosolyogva. Ehh, Emiko...
- Nem vagy jól? - nézett rá aggódva a lány. Ahogy a fiú lehunyt szemmel feküdt az ágyon, és a gyenge hangja, nem volt túl bíztató.
- Nem, de majd elmúlik... Reggel egész jó volt már...
A lány közelebb sétált, s a homlokára helyezte a kezét.
- Legalább lázad nincs, jól van. Akkor majd... bezsélünk később, nem zavarlak, pihenj csak.
- Nem - vágta rá gyorsan a fiú -, tudok figyelni, mondhatod!
- Nem, én... nem sürgős... - lépett hátrébb, de a fiú a keze után nyúlt.
- Ne menj, kérlek!
Emiko tétovázva figyelte a fiú szemeit, aztán óvatosan leült mellé.
- Gondolkodtam... - mondta lassan. - És nagyonis hajlok rá, hogy éljek a felajánlásoddal...
- Valóban? - kérdezett vissza színtelen hangon a fiú. A lány lassan bólintott.

Oké, vette a lapot, jó jel... De most fékezd magad Kenta, ne megint a saját dolgaidról beszélj! Várj, hogy ezegyszer had mondja ő... Hisz... Shouri és Haruka... Tatsuya közel sem olyan szerencsés, mint ő Midorival. Pedig... a szigeten annyira közel volt, hogy összejöjjön. Francba Tatsuya, pedig úgy drukkoltam neked.

- Bocsi, valaki...
- Yuuka... - kapta fel a fejét a lány hangjára Haruka. - Valami baj van?
- Nem, vagyis... nem tudjátok, hol találhatok fájdalomcsillapítót?
- Fájdalomcsillapítót? - kérdezett vissza Haruka. - Rosszul vagy?
- Nem, nem én. Csak Benawinak...
- Ó, hát... nem is tudom. Emikóéknak talán van itt a bázison, talán megkérdezhetnéd, vagy...
- Nekem van - szólalt meg Hayate. - Bár elég erős, az orvos írta fel nekem. Nem tudom, merjük-e kockáztatni.
Yuuka az ajkába harapott.
- Nem tudom... És nem értem, neki miért nem írt fel. Lehet, hogy ez tényleg erős lenne neki?
- Segítek körbenézni azért - kecmergett fel Shouri mellől egy bocsánatkérő pillantást követően Haruka. - És ha nem találunk gyengébbet, még mindig kérhetsz Hayatétől.
- Köszönöm.

- Hát... - kezdte Tatsuya, mikor már végre kint voltak - azt hiszem, ezt elbuktam... Mert hiába idegelem Shourit, az már nem sokat segít, ugye? Ó... bocs, hogy csak így a közepébe... Már megint csak panaszkodok.
Mély levegőt véve sóhajtott egyet. Igen, a csatát elbukta. Vajon végérvényesen vagy esetleg még van esélye a háború megnyerésére? És mi számít pontosan győzelemnek?

- Na mi van, te késő délelőtti sziesztát tartasz? - nyitott be egyetlen kopogás nélkül Shinji Nobuhoz. A fiú sértődötten húzta a fejére a takaróját.
- Francba Shinji, mi a fenét gondolsz már...? - morogta.
- Azt, hogy egy balfasz vagy - csukta be az ajtót, miközben tárgyilagos hangon beszélt. Nobu összeráncolta a szemöldökét, s kíváncsian leesett ki a takaró alól.
- Azért jöttél, hogy ezt közöld?
- Inkább a kíváncsiság hajtott - ült le egyetlen kérdés nélkül a srác mellé. - Mi a szart csináltál Namival?
- Tessék?! - pattant fel azonnal ülésbe. Már neki is panaszkodnak a lányok, vagy mi a jó élet?! - Ezt te honnan...?
- Véletlenül meghallottam, hogy Nami ki van borulva. Menekül előled. Miért?
Nobu gyanakodva méregette a fiút.
- Már ne haragudj, de... mégis mi közöd van neked ehhez? Mért érdekel?
- Mert baszottul irritál, hogy él a nő, akit szeretsz, és mégis elcseszed.
- Te segíteni akarsz nekem? - kerekítette el a szemét Nobu. A fiú nem válaszolt. - Shinji! Miattam halt meg Sayuri, nemrég még meg akartál ölni bennünket, most...
- Fogd be! Tudom! Még mindig gyűlöllek, de... ez tényleg balfaszság... Rossz nézni... - önérzetesen fordította el a fejét, jól felhúzva az orrát. - Nem mintha érdekelne, hogy cseszed el az életed...
- Neked, mért evidens, hogy én vagyok a hibás? - csóválta a fejét csalódottan Nobu.
- Mert ismerlek - felelte a fiú. Nobu felszisszent. És szar embernek tartasz... éljen a barátság! - Szóval?
- Szóval... én csak... Nami elég furcsán viselkedett... Totál felbaszta az agyam, nem tehetek róla... - morogta. - Újabban folyton Daisuke után kóslat, nekem meg egy telefont nem ejtene meg, hogy jól vannak... Ez... - dühösen szorította ökölbe a kezét.
- Szerinted megcsal? - kérdezte komolyan Shinji.
- Nem tudom... - rázta a fejét Nobu. - De nem tetszik ez az egész... Készül valami... Nami az enyém! Ez...
- Egy szart. Ha ezt gondolod, rég nem az...
- Tessék?! - nézett fel értetlenül a fiú.
- Nézd... a lányok se szeretik, ha kisajátítják, vagy korlátozzák őket. Ki akarnak törni mindenáron. Ha nem érzi, hogy tiszteled és bízol benne, akkor cseszheted.
- De nem hagyhatom, hogy azok ketten...
- Nobu! Még ha igaz is, amit feltételezel, akkor se rajta töltsd ki a mérged! Úgy végképp elveszted, érted? Ha megbántod őt, mégis mért választana téged helyette? Azért logikus, hogy aki többet ad neki, afelé húz.
- Persze... És mit is kezdene egy alacsony, sánta...
Shinji lassan ingatta a fejét.
- Idióta vagy! Szeret téged... Egész éjjel fel-le koslatott a folyosón, nem tudtam tőle aludni... Szerinted ápolna téged, ha nem érdekelné?
Nobu zavartan fordította el a fejét.
- Mit kéne tennem...? - kérdezte lassan.
- Ehh, listát kérsz, vagy mi a fene? Meghódítani ne hódítsam meg helyetted? - húzta fel a szemöldökét Shinji. - Csak... figyelj az érzéseire... Ennyi... Szedd össze magad! És beszélj vele! Mondd meg neki, hogy szereted... Figyelj Nobu, ha... Ha Sayuri élne, én soha, de soha nem bántanám. Ha mást szeretne én... örülnék, ha csak láthatom őt... mert az is ezerszer, de ezerszer jobb, mintha egyáltalán nincs, ezt jól jegyezd meg! Nami itt van és él. Ráadásul szeret is téged... még... Ne cseszd el ezt is, könyörgöm! Nem hiszed el, mekkora mázlista vagy...
Nobu konokul bámulta a padlót. Érezte, hogy Shinji megveregeti a vállát, aztán hallotta, hogy elindul kifelé. Követte a szemével.
- Köszönöm... - mondta halkan, ahogy a fiú kilépett az ajtón. Az csak némán biccentett.

- Semmi baj - mosolyodott el Kenta. - Ideje már, hogy beszélj erről... Hülye voltam, hogy nem figyeltem rád... Úgy hiszem, ha Shourit idegeled, az elég öngyilkos lépés, ráadásul nem is hiszem, hogy imponálna Harukának. Miért nem... vele beszélsz? Mit akarsz egyáltalán? - vizslatta a fiú arcát. - Szereted?

- Ez nem olyan egyszerű - sóhajtott Tatsuya. - Nem tudok tiszta szívből harcolni érte, mikor látom, hogy boldog Shouri mellett, aki alapból jobb pasinak tűnik nálam. Jobban meg tudja védeni, és külföldön is őt gondolnám kettőnk közül az életképesebbnek. Talán ezért mondtam azt tegnap Harukának, hogy legyünk úgy barátok, mint eddig, és bár így is gondoltam, mégsem olyan könnyű betartani, mint hittem. Sőt, szerintem egyre csak rontok a helyzeten... Az utolsó kérdésedre válaszolva... - hát igen, milyen ismerős kérdés... Mintha nemrég még ő kérdezte volna ezt Eizantól, de ez most annyira más szituáció! Mérföldekre vannak egymástól - igen, úgy tűnik, igen... Jajj, hogy tudok már így szenvedni...

- Azért ennél lehetne egy kicsit több önbizalmad. Plusz egy cseppnyi egoizmus is elkéne... - sóhajtott Kenta. - Tudod, néha azért te is lehetnél boldog. Itt vegődsz, ahelyett, hogy... Biztos vagy benne, hogy nem tudnád boldoggá tenni? Honnan veszed, hogy mellette jobban érezi magát, mint veled? Nézd Tatsuya, szerintem te rengeteg dologban jobb vagy, mint Shouri. És több is a közös veletek Harukával, mint nekik. Tudod, nem feltétlenül idilli az a kapcsolat. Nem láthatsz bele a mélyébe, talán... ennek a feltételezésnek semmi alapja nincs, de az is egy eshetőség, hogy Haruka nem olyna boldog vele, mint mutatja magát. Te pedig... visszahúzódsz, és nem mutatod ki felé, amit érzel. Mit tehetne akkor? Talán csak nem akar egyedül lenni. Tatsuya, Haruka egy okos lány. Add meg neki a döntés lehetőségét. Had válasszon ő, ne mondd meg helyette, hogy Shouri mellett jobb lesz neki! Mondd meg neki, hogy szereted, mondd meg neki, hogy... szeretnéd, ha melletted lenne, hogy... gondolja át... Nem lesz neki se könnyű, nem mondom. De most se az. Haruka sem vak. Csak... úgy nem feltétlenül tudja helyén kezelni a dolgokat, ha titkolózol előtte vagy félrevezeted. Ha nem barát akarsz vele lenni, akkor... ne kérd ezt tőle... Talán ő se ezt akarja, talán ő is csak magára erölteti ezt a szerepet, hogy neked jobb legyen. Mert, te ezt szeretnéd... Iszonyú nagy baromság lenne elbeszélnetek egymás mellett, mikor talán... Talán. De egy talán szerintem aranyat érhet.

- Talán...? - kérdezte halkan a környéket fürkészve Tatsuya. Végülis... az is csak talán volt, hogy kijutnak a szigetről... Talán kijutunk és talán még túl is éljük... Lehet, hogy Kentának igaza van... Mi kell még? Önbizalom és ego? Hát... ha így nézi... kinek volt saját telefonhálózata kiépítve Harukával? Neki! Ki ismeri régebb óta? Ő! Kivel barkácsolgatott közösen? Vele! És még egyszer sem hallotta, hogy Shouri-t a 'zsenikém'-hez hasonló becenévvel illette volna.
Mindaz, amit Kenta mondott, olyan logikusan hangzott. Egy próbát megér, Haruka legfeljebb azt mondja, nem, de nem fogja kinevetni vagy gúnyolni vele. Maximum kicsit másként néz majd rá... Na igen, de azért ez se kell, hogy sajnálja...
Bár tegnap délután... mikor azt kérte, legyen minden a régi... akkor Haruka igencsak meglepődött. Most csak ő beszéli be magának Kenta szavai miatt vagy így visszagondolva tényleg szemernyi csalódást látott a lány szemeiben? Csak mondjuk ő sem akarta elhinni, azért nem vette figyelembe. Ez esetben tényleg megnövekedett annak a talánnak az értéke. Ennél nagyobb hülyét már úgysem nagyon tud csinálni magából, nem?
- Köszönöm... - mondta végül. - Azt hiszem, ez már némiképp rám fért. Legalább te tartsd bennem a lelket. Talán tényleg összeszedem magam. Épp ideje lenne... Amúgy... tifelétek minden rendben? Legalább neked menjenek jól a dolgaid - mosolyodott el.

- Mi az, hogy! - vigyorodott el Kenta. - Vagyis... - módosított azután. - Most épp jól kidobott... Na, de nem úgy! Csak... Midori rendes barát, velem ellentétben - nézett bocsánatkérően Tatsuyára -, és törődik a többiekkel is, szóval... Megkért, hogy most egy darabig had legyen Namival egy szobában... Mondd csak Tatsuya, van még nálad egy szabad matrac? - nézett rá olyan fejjel, mint aki most vesztett egy bossfightban. Aztán elkomorult - Tudod... Gondolkodtam, és lehet, hogy... ez csak ürügy. Szeretjük egymást Midorival, de azt hiszem túl gyors neki ez a tempó, amit én diktálnék és... örül, hogy találhat kibúvót. Talán jobb is így, legalább ő is átgondolhatja a dolgokat. Végülis... nagyon fiatalok vagyunk még. Akárhogyis...

- Matrac? Igen, az van, főleg miután Eizan is átköltözött Natsukihoz - felelte Tatsuya. - Lényegében egyedül vagyok a szobában, tehát örömmel látlak. Legalább lesz kihez beszélnem és nem bámulom majd megint annyit a falat és a plafont. Ami az elméletedet illeti, könnyen lehet, hogy igazad van. Nem vagyok egy nagy lovag szerelmi téren, de talán tényleg át kell gondolnia a dolgokat. De az is benne lehet, hogy tesztelni akar, meddig bírod - nevetett fel.

- Hmm, ha jól tudom, valahol a konyha felé lehetnek a szobáik... - Haruka az említett helyiség felé vezető folyosón haladt Yuuka mellett és közben próbálta nyugtatgatni a lányt. - Nyugi, biztos van náluk valami használható, ha már ilyen orvos ismerősöket hívogatnak. Meg Hayatéét azért sem kéne odaadni Benawinak, mert az orvos biztos okkal nem írt fel neki ilyen erőset. Ez talán még jót is jelenthet, legalábbis Benawi szempontjából. Talán ebből az következik, hogy nála nem olyan súlyos a helyzet, mint mondjuk Hayaténél... ami viszont Hayate szempontjából rossz hír...
Yuuka szótlanul bólintott, nem nagyon tudott mit válaszolni. Ám egyszer felkapta a fejét.
- Ez lehetett halvány beszédfoszlány...? - kérdezte Harukát, mire a lány helyeslően bólintott.
- Igen, azt hiszem az volt. Akkor talán arra lesznek. Gyere!

- Hát ez simán kitelik Midoritól - vakarta a fejét Kenta. - Akkor muszáj lesz kiállnom a próbát... Valahogy... majd csak túlélem... - nagyot sóhajtott.

Natsuki óvatosan elhúzódott Eizantól, és felkelt.
- Beszélnem kéne a többiekkel... Ma már nem hiszem, hogy be tudok menni, de jó lenne megbeszélni egy holnapi találkozót... És ahhoz haladni kéne a dolgokkal...

- Menni fog! - veregette vállon barátját Tatsuya. - De ne feledd, hogy közben ő is kiállja a saját kis próbáját.
Csakúgy, mint ő... Hát, ezek szerint ez a kínzó próbák és türelemjátékok időszaka, még előtte is áll egy jókora kihívás. De vajon csak rajta áll, hogy elbukja-e...?

- Rendben - Eizan hagyta elhúzódni a lányt. - Kimegyek én is, de szerintem egy idő után lemaradok, mert az egy dolog, hogy neked elmondják, mit is tettek, mert muszáj nekik, de nem biztos, hogy örülnének, ha plusz egy ember hallaná. Például ilyen Daisuke-félék valószínűleg belém kötnének, vagy... khmm... kihangsúlyoznának néhány jelenetet. Bár gondolom, azt amúgy is meg fogja tenni...

- Hahó... - Haruka kíváncsian dugta be fejét a helyiségbe, ahonnan a beszélgetés hangjait vélték kiszűrődni. - Van itt valaki olyan, aki tudna némi fájdalomcsillapítóval szolgálni...?
"És egyáltalán... van itt valaki?"

- Arra gondolsz, mikor találkoztatok? A másodikat amúgy is láttam... - bátortalan pillantást vetett Eizanra. - Megijedtem, hogy talán... De szerencsére nem csinált semmi hülyeséget...

- Hello! - integetett Kyoichi, aki valami láda tetején ücsörgött ölében egy füzettel, ám azt a lányokat meglátva örömmel odébb csúsztatta. - Fájdalomcsillapítót? - húzta össze a szemét. - Valamelyikőtök rosszul van?
- Nálam kell lennie valahol - felelte a Kyoichi mellett ácsorgó másik srác, többen nem is voltak a helyiségben. - Megnézem... - mondta, s neki is indult rögtön.