8. fejezet - Aminek lusták voltunk címet adni

Daisuke rosszallóan csóválta a fejét, de arcára már kezdett visszaszökni megszokott vigyora. Ejnye-ejnye, máris szobára mennek ennyien? Kicsit sem feltűnő, á, dehogy. És még nem is restellik tagadni. Semmi feltűnésmentesség, mi...? Egyedül Harka meg Shouri nem követte a példájukat, de a csaj láthatólag rossz kedvű. Szegény, hoppon maradt Shouri... Nem baj, van helyette neki egy Tatsuya. Most is milyen jól elvannak. Egyre érdekesebb ez az osztály...
Na jó, ilyesmi gondolatok félre, úgyse vezetnek sehova. Majd ráér akkor vigyorogva, ha majd mondjuk Midori felbukkan. Hagy idegesítse. De Shouriba inkább nem köt bele, a végén még ő jár rosszabbul. Ehh...
Akkor... inkább lássuk, milyen kaja maradt még. Kései desszert? Jöhet!

- Vaah, erre tényleg rá kell majd melegíteni... - sóhajtotta Natsuki. - Remélem nem ront sokat az élményen... - lebiggyesztett ajkakkal szemlélte a pizzáját. - Mellesleg orra fogok bukni, istentelenül sötét van. Egy ilyen kisebb településen, luxus a világítás? Mi lesz az erdőben? Egek...
Nami halkan felsóhajtott.
- Ugye most nem akartál megjegyzéseket tenni? - húzta össze a szemét a másik lány.
- Én? - kérdezett az vissza ártatlanul - Isten ments! Eleget kockáztattam az életem mára... Majd holnap belédkötök, ha nagyon unalmas lesz a napom...

Hayate azt vette észre, hogy szemei hirtelen kipattannak. Hoppá, tényleg elaludt... Hmmm... Fenét ebbe a sötétbe, hogy nem tudja, mennyi az idő. Na mindegy, akkor ébresztő. Nem gondolta volna, hogy a gyógyszer és a seb együttese hatása így ki tudja ütni. És hogy valaha is ilyen fáradtnak érzi majd magát...
Gyerünk, talpra Hayate! Persze csak óvatosan... Lassan... Fel ne nyíljon a hasadon az a seb, hiába hegesztetted így össze. Lehet, hogy idő közben a többiek is visszajöttek. Így legalább sikerült elütnie valamivel az időt, nem kellett feszülten várakoznia. De várjunk csak, hol van Nobu? Ezek szerint ő nem tudott rendesen aludni, vagy csak nem volt olyan fáradt. Itt az ideje, hogy ő is magához térjen.

- Hát, az alsónak az alja még valamennyire langyos - szólalt meg Eizan is, miközben a sötétségbe fúrta szemeit és próbált legjobb tudása szerint tájékozódni. - Amúgy legrosszabb esetben nálam van a lámpa, amit még a szigeten kaptunk, csak gondolom, amennyire csak lehet, szeretnénk kerülni a feltűnést. Hopp... - egy pillanatra úgy tűnt, el fog esni egy kőben vagy franc tudja miben, de végül sikerült visszanyernie egyensúlyát. - Bocs, nem sokon múlott. Milyen szép is lenne, ha belehasalnék a pizzába. Inkább menjünk lassabban, de nem szívesen kockáztatok több ilyen veszélyes manővert.

- Belőled kinézném - nevetett halkan Natsuki. - Vannak emlékeim egy bizonyos esetről... ami után érdekes megjegyzést tettél... Azt hiszem ez ebben az esetben végezne az egyetlen épen maradt pizzánkal is...
- Khhhm... Nem zavarok? - köszörülte meg hangosan a torkát Nami. - A szexuális érdeklődéseteket ne előttem tárgyaljátok meg, oké? Én sem szoktam...
- Semmi oylanról nem volt szó, perverzkém... - nézett rá szúrós szemekkel Natsuki.
- Ha te mondod... - tárta szét a kezét ártatlanul Nami. Áh, itt is vagyunk. Előresietett, hogy kinyissa az ajtót a pizzás páros előtt. Aztán ahogy azok benn tanácstalanul megtorpantak, eszébe jutott, hogy ott egy nagyobb probléma is várja őket.
- Á, persze, megyek... - mondta gyorsan, és kinyitotta a pincelejárót is.

Eizan már ott tartott, hogy szívesen felpiszkálja ő a lábujjával a lejárót, de inkább meghagyta Naminak a segítségnyújtás élményét. Így mégiscsak egyszerűbb. Bár várjunk, még épségben le kéne jutni.
Visszagondolt Natsuki előző megjegyzésére és halványan elmosolyodott. Jó lenne megint úgy marháskodni kicsit. Talán majd annak is újra eljön az ideje, ha már túl lesznek ezen az egészen. Bár már ott tartanának.
- Szívesen előre engednélek - kezdte Natsuki felé fordulni -, de inkább megyek én elsőnek. Így ha esetleg elnyalok, akkor nem rád esek, csak... csak a pizzákra. Tisztes távolságból fedezzetek!
Jajj, Eizan, ne most kommandózzál... Csak lassan, biztosan. Vigyázva... Ééééss... lent is vagy! Király!
- Remek, meg is vagyok - mondta inkább csak magának. - Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd a többiek. Most viszont előre engedlek titeket, mégis csak úgy illik. Hölgyeim, csak önök után!

- Úgyis én lettem a komornyik - csóválta a fejét Nami, ahogy nyitotta a következő és egyben utolsó ajtót. Azonnal Nobu aggódó tekintetével találkozott a szeme. - Ő, szép jó estét... - eröltetett magára egy mosolyt, de az a szempár semmi jót nem ígért.
- Mi van, mind a két telefon elromlott? - kérdezte köszönés helyett. Nami az ajkába harapott. - Ennyire nem aggódhattál! - nevetett fel, de ezzel csak rontott amúgy sem rózsás helyzetükön.
- Nem is! - csattant fel a fiú, s ahogy sérült lába bírta, sietve felkelt. - Leszarom! - közölte, és már viharzott is a hálószobák felé.
- Nem fogok utánad rohanni! - szólt utána, de a fiú még csak nem is reagált. Basszus... - Nevetséges a lányos hisztid! - kiabálta neki, de ez is teljesen hatástalan volt. - Istenem... - dohogta már halkabban, aztán visszanézett a megszeppent Natsukira.
- Öh... Sziasztok... - szólalt meg a lány. - Hoztunk pizzákat, csak kihült kissé szóval... Megyünk a konyhába, aztán ehetünk is... Bár... késő van már, vacsiztatok? - nézett az unottan ücsörgő Kyoichire.
- Nem - rázta meg a fejét a fiú, aztán elmosolyodott -, és részemről farkaséhes vagyok. Hogy tudtatok ekkora pizzákat szerválni? Csak egyszer ettem még életemben ilyet! De... Basszus az feleekkora se volt!
Natsuki vidáman kacsintott.
- Ügyesek vagyunk!

- Már kezdtem aggódni - szólalt meg hirtelen Daisuke. - De úgy tűnik, tőlem eltérően egyesek nem bírják a feszültséget.
Eizan igyekezett figyelmen kívül hagyni a megjegyzést, és remélte, hogy Nami is így tesz majd. Viszont Daisuke hangját hallva valami más jutott eszébe.
- Khmm... rózsaszín póni, khmm... - motyogta halkan, mire máris jobb kedvre derült. - Akkor konyha, ugye? Arra van?
- Majd én megmutatom - készülődött felállni Tatsuya, de Shouri megelőzte.
- Felesleges - nézett ismét hűvösen Tatsuyára. - Majd én mutatom az utat.
Mindketten tudták, hogy igazából egyikük sem a konyhába akar menni vagy a többieket kísérgetni. Sokkal jobban aggasztotta őket a tény, hogy Haruka igencsak sokáig van a wc-n. És nem valószínű, hogy székrekedése vagy hasmenése van...


- Hohó! - állt a falhoz Hayate, mikor meghallotta a közelgő Nobu lépteit, majd nem sokkal később magát a fiút is meglátta. Na, már megint ideges... Még mindig nem jöttek vissza?
- Gáz van? - kérdezte végül a srácot. - Vagy inkább ne is kérdezzem...? - tette hozzá jobban megvizsgálva Nobu arcát. Mi lehet már megint? Ki piszkálta így fel?

- Köszi - mondta a lány Shourinak. Natsuki túl vak volt az olyasmire, hogy észrevegye, már alapjáraton fura, hogy Tatsuyáék nem ölik egymást, az apró hangulati dolgokat meg pláne nem. Így hát vidám léptekkel indult meg a fiú után.
Nami sóhajtva szemlélte a folyosót. Hát ezt nem így képzelte el, na mindegy... Inkább fáradtan ledobta magát az egyik kanapé szélére. Nyújtózott egy nagyot, s Daisukére lesett. Mért élvezi ennyire, hogy Nobu kiakadt? Furcsa... Pasik!

- Semmi - dohogta Nobu meg sem állva. - Csak Nami egy idióta, de ezt eddig is észrevehettem volna... Amúgy mindenki visszajött épségben... Csak luxus lenne szólni, hogy minden rendben...

- Na igen, az engem is feszélyezett kissé, hogy még csak nem is telefonáltak - felelte Hayate. - De jól vannak, és ez a lényeg. Tényleg, maga a küldetés sikerrel járt, vagy azt már nem volt időd megkérdezni? Akkor akár 'le is csaphatunk' rájuk a válaszért. Hmm? Visszajössz, vagy inkább maradsz?


Daisuke elégedetten dőlt hátra és állta Nami tekintetét. Nos igen, most kicsit jobb kedvem lett. Tudod, ha már nekem nem jó, másnak miért legyen az? Ti úgy is nemsokára kibékültök, legalább ezt a pár pillanatot hagy élvezzem. Nekem lassan már úgyis csak a káröröm marad...
- Ezek szerint megjöttetek - szólt oda a lánynak. - És? Minden úgy ment, ahogy terveztétek? Szabad az utunk külföldre?
Erre már a többiek is felkapták a fejüket és kíváncsian lestek a lány felé. Na igen, ezt jó lenne tudni. A pizza sem rossz hír, de most talán valami még biztatóbbat is hallhatnak.

- Passzolom - fordult vissza mogorván Nobu. - Inkább ledőlök aludni.

Nami már majdnem visszaszólt az elégedett mosolyt figyelve, mikor Daisuke megszólalt. Igyekezett hát lehiggadni.
- Ez még számomra is rejtély - tárta szét a kezét. - Natsuki csak sejtette, hogy haladnak a dolgok, de gondolom még nem száz százalék... Tudnám, ma mért akar mindenki az én idegeimen játszani... - sóhajtott fel. - Nem olyan erősek, mint kinézik belőlem... De azért... - tette hozzá - annyira rosszul nem sülhettek el a dolgok. Natsuki él, vissza tudott jönni, és nem mondta, hogy hát ez ennyi. Szóval, ha nem is mondták neki azt, hogy oké, kiviszünk benneteket, azt se, hogy oldd meg, kicsi szivem...

- Ahogy gondolod - biccentett Hayate. - Pihend ki magad, nekem is jól esett. Remélem, most el tudsz majd aludni.

- Tehát vagy sikerült, vagy nem, esetleg csak félig, de inkább az elsőre következtetsz - foglalta össze Daisuke. - Remek, bár jobb, mint vártam. És még kaját is hoztatok, ami dicsérendő.
- És mikor derülnek ki részletek? - szólalt meg most Hiroshi is. - Vagy Natsuki csak akkor mond majd valamit, ha mindenki együtt lesz? Esetleg még valamiről meg akar bizonyosodni?
- Remélem, van csípős is... - motyogta közben Daisuke, még mindig a pizzáknál járva.

- Honnan tudhatnám, mi jár Natsuki fejében? - pillantott Tatsuyára, aztán vissza Daisukére. - Nem tudom, de csirkés az van - mosolygott elégedetten. - Semmi gond, ha nem szeretitek, én egy családi pizzát is betermelek belőle.
Hmm, szóval Daisuke fantáziáját tényleg ennyire megmozgatják a kaják? Lehet, hogy szakács lesz belőle... Hát, ez kivételesen jó ötlet volt Natsukitól, akármennyire feleslegesnek is érezte korábban. Daisukét feldobta, akkor már megéri!

- Ezen még végig, utána már látni is fogjátok - mutatott Shouri a konyha irányába.
- És te? - torpant meg Eizan, és a pizzák fölül a fiúra tekintett. - Azt hittem, eljössz velünk odáig.
- Majd benézek és segítek kivinni melegítés után - hagyta rá Shouri. - De előbb még... van egy kis dolgom.
Megvárta, amíg Natsuki és Eizan kettőse eltávolodik, majd a wc felé vette az irányt. Egy ideig várakozott az ajtó előtt, hátha meghall valamit, de csak néma csend fogadta. Különös... Ennyire kiborult volna?
- Haruka...? - kérdezte a csukott ajtótól, de nem érkezett válasz. Hát jó, akkor kicsit hangosabban - Haruka!
Gyanakodva nyomta le a kilincset, ami meglepő módon rögtön engedett. Nem zárta be belülről...? És miért van ilyen sötét?
- Haruka! - próbálta újra. Kezdte idegesíteni, hogy nem tudta, mire számítson. Felkapcsolta a villanyt, de senkit sem látott. Vagy háromszor alaposan körbenézett, de semmi. A francba!
Szinte kirontott az ajtón, még a villanyt sem kapcsolta le maga után. Hol a francban lehet? Vagy van itt esetleg másik wc is? Futva indult meg a folyosón.

Emiko ijedten ült fel.
- Jézusom, majdnem lefejeltél! - méltatlankodott Shinji. A lány meglepetten szemlélte magán a vékony takarót.
- Elaludtál... - mondta a fiú. - A földön... idióta... Mért nem pihensz le, ha fáradt vagy? Még Nobu hisztizésére se ébredtél fel... Mindenesetre én kimegyek, van egy olyan sejtésem, hogy visszaértek...
A lány álmosan pislogott a távolodó fiú után.
- Várj! - pattant fel aztán gyorsan. - Aludtál?!
Shinji megtorpant, és lassan visszafordult.
- És ha nem? Mi lesz akkor, főnökasszony? Büntit kapok?
Emiko idegesen toppantott.
- Mégis mit akarsz elérni ezzel a viselkedéssel?!
- Semmit. Az ég világon semmit sem akarok már... - hűvös arckifejezéssel méregette a lányt, aztán továbbindult.
- Már...? - kérdezte a szokásosnál gyengébb hangon a lány. - Te is elvesztettél valakit?
Shinji elgondolkodva nézett a lányra.
- Nem veszíthetsz el olyat, aki sosem volt a tiéd - felelte, s újra hátatfordított.
- Hé, nem zárhatsz le csak így egy beszélgetést! - kiablát utána a lány, s szapora léptekkel a nyomába eredt.
- Pedig megtettem.
- Szerettem Ichirut, most akkor nekem is fel kéne adnom mindent?!
- Nem érdekelnek a magánügyeid, terhelj vele mást! - vágott vissza hidegen.
Emiko elkerekítette a szemeit.
- Nem is figyelsz a mondandóm lényegére.
Shinji felkacagott.
- Ne csinálj már úgy, mintha meglepne, hogy nem figyelek az emberekre!
Emiko kitartóan kocogott a fiú mellett.
- Mért nem próbálod lekötni valamivel a figyelmed... - kezdte a fiú karja felé nyúlva, de a fiú mogorván ellökte a kezét.
- Törődj a saját dolgaiddal! Ha neked jó homokbadugni a fejed, tedd! De ne eröltesd másra a hülyeségeid! Kopj le rólam, mással játszd a lelkisegélyesdit!

Emiko és Shinji hangja Ichiro fülébe is eljutott. A fiú mogorván húzta össze szemöldökét, de még nem nyitotta ki szemeit.
- Halkabban már... - motyogta félhangosan, majd sokáig nem szólalt meg újra. - Reggel van már? - kérdezte arcát a párnába fúrva. Ám mikor erre sem kapott választ, végre kinyitotta szemeit és felemelte fejét - nem mintha így többet látott volna.
- Hiroshi...? - kérdezte tétován, mire végre eszébe jutott, hogy pont barátja küldte aludni. - Óhh...
Lassan felkecmergett, nagyot ásított és az ajtó felé indult.

- Midori...
- Hmm...? - nyüszörgött a lány félálomban. - Szerintem itt vannak, legalábbis mindenki zajong a folyosón...
Midori ijedten pattant fel.
- De az is lehet, hogy csak Shinji meg Nobu marakodnak, őket hallottam... - tette hozzá. Huhh, már ő szédül attól, ahogy Midori pattogni képes. Lehet ilyen gyorsan felébredni?
- Jól van, jól van, menjünk! - sürgette a lány. Kenta komótosan tápászkodott fel.
- Oké, oké, legközelebb csak akkor kezdelek ébresztgetni, ha már teljesen felébredtem... Hihetetlen vagy...
- Aha... - mosolyogott elégedetten a lány, s karonragadta a fiút.

- Úgy tűnik, megvan a konyha - lépett be a helyiségbe Eizan, majd a legközelebbi pulthoz lépett, hogy biztonságba helyezze a pizzákat. - Még jó, hogy valaki felkapcsolva hagyta a villanyt. És nézd, a pizzák is túlélték! Gondolom, fel kell őket szeletelni, mert így nem nagyon tudjuk megmelegíteni őket...
- Haruka nincs itt...?! - jelent meg ekkor Shouri az ajtóban, mire Eizan meglepetten fordult hátra.
- Haruka...? Nem, én nem láttam... És nem hiszem, hogy itt bujkálna.
- A rohadt életbe! - kiáltott Shouri, majd ismét eltűnt a szemeik elől.
- Mi a franc folyik itt...? - nézett maga elé Eizan.

- Valamiről lemaradtunk? - pillantott aggodalmasan Eizanra. Valami baj történhetett? Nagyot sóhajtott, aztán visszafordult a pizzákhoz.
- Fel van már szeletelve előre, szóval... Bár érdekes lesz szeletenként megmelegíteni. De majd én viszegetem ki őket, amíg te a őrzöd az épp mikróban lévőt, jó? - mosolygott rá. Menetközben meg kideríti mi folyik itt...

- Hát... rendben... - egyezett bele Eizan. - Úgysem őriztem még pizzákat, biztosan veszélyes bestiák... - elgondolkodva nézett az ajtó felé és halkan felsóhajtott. - Remélem, semmi komoly... Nem hiszem, hogy eltűnt, talán csak egyedül akart maradni... Bár nem tudom, milyen oka lehet rá.

Nami már azon volt, hogy közölje megy inkább segíteni Eizanéknak, de aztán rájött, hogy azok talán beszélgetni akarnak. Menjen Nobu után? Aggódva pillantott arrafelé. Daisukére pillantott, de csak egyetlen rövid másodpercre, aztán bizonytalanul elindult a szobák felé.
- Majd jövök... - mondta alig hallhatóan. Mintha bárkit is érdekelne, hol van éppen... Nobut kivéve...

- Hát... - gondolkodott fennhangon Natsuki. - Két pasi... És mindkettőjükkel jóban van, igaz? És... elég kiélezett napjaink voltak. Nem csodálom, ha benne is túl sok feszültség gyűlt fel. Talán tényleg, csak egyedül akar lenni. Kicsit lenyugodni, átgondolni a dolgokat. Végülis... erre mindannyiunknak nagy szüksége lenne, nem?

Tatsuya igyekezett nyugodtan ücsörögni, de belülről majd' szétvetette az indulat. Igenis aggódott Haruka miatt, főleg, hogy ennyi időre eltűnt. Korábban utána kellett volna menni, de úgy gondolta, azért ő is megérdemel némi egyedüllétet. Lehet, hogy nem most kellett volna udvariaskodni. Shouri, ajánlom, hogy ne keserítsd el még jobban, vagy velem gyűlik meg a bajod!

- Remélem, tényleg csak ennyi - bólintott Eizan. - Bár ez is épp elég kell legyen. Biztos előkerül, nem hiszem, hogy kiszökött volna, annyira még ő sem felelőtlen. Sőt, ő pláne nem. Hupsz, ez a szelet közben már erősen serceg, szerintem vegyük ki, mielőtt ehetetlenül forró lesz. Te tényleg egyenként akarod odacipelgetni? Inkább várj meg még egyet, úgy mégis jobban néz ki.

- Oh, oké, persze... - felelte a lány. Kiszökni? Mégis hova akarna menni? Bolond az, aki itthagyja a bázist, márhogy egyedül... Milyen oka lehetne rá Harukának? Nem, nem, Eizannak igaza kell, hogy legyen...

- Nami! - ugrott a nyakába Midori, mielőtt a lány felfoghatta volna ki fut vele szemben. - Visszajöttetek! Midnen rendben? Jól vagytok? Mindannyian?
- Ahh, nyugi, lassíts! - tolta el szelíden a lányt. - Meg vagyunk. Natsukit nem egészen tudom, úgy csinál, mintha minden jól ment volna, de... Majd mesél. nekünk se sokat mondott.
- Jellemző... - morogta Midori. Nami elmosolyodott.
- Igen... Mindegy, csak tényleg ne legyen semmi baj vele. Aggódom miatta!
- Túl rendes vagy. Szerintem tudja mit csinál.
- Tudja, de ettől még nem tesz neki jót. Midori, tudom, hogy nem kedveled őt, de ne becsüld le ennyire! Neki is vannak érzései!
Midori lebiggyesztette a száját.
- Tudom... - morogta. Aztán csevegő hangba váltott. - Mi meg közben hazaüzentünk! Vagyis... én tudtam beszélni anyuékkal, meg Kentának is sikerült valami - pillantott bizonytalanul a fiúra. - De Harukáék... Hát... majd holnap is próbálkozunk. Azaz lassan az már ma, hű... Nem vagy fáradt?
- Kicsit - mosolygott Nami. - Hoztunk pizzát, majd menjetek enni! Nálatok minden rendben?
Midori bólintott.
- Szerintem meglesznek. Anyu vigyázni fog Ayamére, szóval... majd csak elsz valahogy. És te? Holnap beszélsz velük.
Nami megrázta a fejét.
- Nem fogok.
Midori kerek szemekkel nézett rá.
- Dehát...
- Midori, azt szertetném, ha halottnak hinnének!
- De... ez így nem jó!
- Miért - kérdezett vissza Nami -, mert nem ez az igazság?
- Mert ok nélkül lesznek szomorúak!
Nami megrázta a fejét.
- Mindenképp azok lennének. De majd szép lassan elfogadják. És élnek tovább. Nekik így a jobb. Tényleg.
- Nem értem... - csóválta a fejét Midori.
- Nem baj - paskolta meg játékosan a buksiját. - Na, elkapom Nobut, menjetek csak... - intett, s elsietett.

Ichiro álmatagon támolygott végig a folyosón. Nem igazán fogta még fel, hogy elhalad-e valaki mellett, vagy sem, mivel ideje nagy részét a szemének dörzsölgetésével töltötte. Mikor aztán gyönyörűen nekiment az egyik fotelnak, végre próbált látni is valamit.
- Ó... - szólt meglepetten. - Jó reggelt, vagy mi. Tényleg, mi is van most?
- Este - felelte fejcsóválva Hiroshi. - Ezek szerint jót aludtál, ha még ennyire a hatása alatt állsz.
- Nem is tudod, mennyire - nyújtózott egy óvatosat Ichiro.
- Örülök, hogy végül el tudtál aludni... - mondta halkabban Hiroshi.
- Hát még én... - sóhajtott Ichiro, majd letelepedett Kazu és Hiroshi mellé. - Hírek?
- Visszajött mindkét csapat. Egyenlőre úgy tűnik, jól alakulnak a dolgok, bár eddig senki nem mondott semmi konkrétat. Ja, és van pizza.
- Várj, várj, várj! - pislogta ki szeméből a maradék álmot is Ichiro. - Milyen két csapat? Nem csak egy ment? És honnan van pizza? A fene, mennyit aludtam én?
Hiroshi elnézően elmosolyodott, majd nekiállt beszámolni a történtekről.

- Ó, hát te visszajöttél? - pislogott Shinji Namira. - Valahogy sejtettem Nobu iménti hisztijét hallgatva. Ilyen hamar kihozod a sodrából? Mondhatom, jól járt veled...
- Tartsd meg a véleményed! - pirított rá a lány, aztán a mögötte ácsorgó Emikora mosolygott. - Hoztunk pizzát, remélem szereted. Nem túl sok, de... Szeretnénk meghálálni a vendégszereteteket!
- Ugyan - legyintett a lány, de látszott, hogy jól esik neki. - Nem kellett volna!
Nami továbbigyekezett, Emiko pedig kapott az alkalmon.
- Na, ha nem alszol legalább gyere enni! - hívta a fiút. Az durcásan követte a lányt. Mikor unja már el magát...

Shouri már kezdett ideges lenni, mikor már a sokadik ajtón nyitott be, és még mindig senkit nem talált - pontosabban az oly hőn keresett személyt. Már épp ott tartott, hogy riadóztatja a többieket is, mikor az egyik félreeső szobába nyitva ismerős alakra vetült az ajtón beszűrődő keskeny fénysugár.
- Haruka...? - kérdezte reménykedve, miközben beljebb lépett a szobába. Mivel felelet nem hallatszott, még közelebb lépett és enyhén megrázta a matracon fekvő lány vállát. - Haruka...?
A lány szemei ijedten pattantak fel és Haruka már ösztönszerűen kelt volna fel a matracról, de Shouri visszanyomta és inkább magához szorította, hogy lenyugtassa a láthatóan feldúlt és ijedt lányt.
- Nyugi... - suttogta a fülébe. - Nyugi, én vagyok az...
- Shouri...? - kérdezte hitetlenül a lány.
- Mégis hogy gondoltad, hogy csak így minden szó nélkül eltűnsz? - váltott valamivel keményebb hangnemre a fiú. - El nem tudod képzelni, mit éltem át, amíg fel-le rohangászva kutattam utánad! Hogy jutott egyáltalán eszedbe...?!
- Csak... egyedül akartam lenni... - felelte halkan a lány, mire Shouri elhallgatott. - Félek, Shouri... Félek, hogy mi történt otthon. Nem anyára vall, hogy csak így hirtelen kijelentkezik, és apa miatt is aggódok...
- Biztos csak megszakadt a kapcsolat - próbálta csitítani barátnőjét a srác.
- Nem tudom... - rázta a fejét Haruka. - Pont a legrosszabbkor jött, egy igencsak kényes kérdés közben, ezek után nem tudok nem kombinálni. Mi van... mi van akkor, ha...?
- Ne gyárts elméleteket, mert csak túlságosan belelovalod magad. Holnap minden kiderül, nincs szükség rá, hogy addig idegeskedj. Meglátod, minden rendben van, csak egyszerűen rosszak voltak a körülmények.
- Úgy szeretném, hogy igazad legyen. De egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy baj van.
- Erős lány vagy, Haruka. Ezt eddig is bizonyítottad, most se legyen másként. Aki ilyen hamar kiheverte azt a rumot, az most el kell tudjon vonatkoztatni.
- Ez nem olyan egyszerű...
- Tudom - sóhajtott a fiú. Rövid ideig hallgatott, és csak utána szólalt meg újra - Szeretlek, Haruka.
A lány szemei elkerekedtek. A ritkánál is ritkább volt, hogy Shouri hasonlót mondjon. Tényleg ennyire aggódott érte? Valószínűleg igen. Hülye ötlet volt így szó nélkül elvonulni, most már belátta.
- Akarod, hogy elfeledtessem veled? - hallotta ismét Shouri hangját, mire csak hangtalanul bólintott.

Eltartott egy darabig míg Natsukiék mindenkinek vittek pizzát, és még a fele sem fogyott el. Persze még sokan nincsenek is itt... Shourit meg tényleg elnyelte a föld, Harukával együtt?! Nami is jól lelépett. Benawiék meg? Huhh, biztos alszanak. Namiék meg remélem kibékültek... Ehh, én mondtam, hogy felesleges telefonálnom, és most miattam... Francba! Az egy dolog, hogy a saját dolgaim elszúrom, de másét is...

Tatsuya egyre idegesebben kopogott ujjaival az asztalon, miközben figyelmét próbálta a kapott pizzaszeletre fordítani. Jajj, Tatsuya, milyen vagy már! Megfogadtad, hogy nem játszol ilyet, hogy nem leszel féltékeny, erre tessék! Nem! Nem is vagyok féltékeny, csak aggódom!
Tényleg?
Nem...
És most mi a francért folytatsz magaddal belső párbeszédet...? Inkább edd azt a pizzát, jobban jársz...

Nami bizonytalanul nyitott be a szobába. Elsőre nem is látta meg a falat támasztva ücsörgő fiút. Szólásra nyitotta a száját, de félt, hogy az egyből elküldené, így inkább odasétált mellé. Nem, nem megyek el míg minden rendben nem lesz!
- Mit akarsz? - kérdezte hidegen a fiú.
- Nobu... - nyögött fel sírós hangon a lány.
- Most már hiányzok?! Érdekes... Eddig olyan jól megvoltál...
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire aggódsz! Nem gondoltam bele... Idióta vagyok, sajnálom... Kérlek, ne csináld ezt velem!
- Én ne csináljam?! Rögtön sejtettem, hogy én vagyok a szemét...
- Nem, nem így van, nem így gondolom! - közelebb hajolt a fiúhoz, de az durván eltolta magától.
- Menj a kis Daisukédhez inkább, olyan jól megvagytok...
Nami elkerekítette a szemét.
- Ez a bajod? Féltékeny vagy?! Mi a fenére Nobu?! Nem beszélhetek senkivel? Neked miért evidens, hogy egyből fűvel-fával meg foglak csalni? Nem vagyok ribanc!
- Érdekes, akkor miért flörtölgetsz?
- Tessék?!
- Jól hallottad, mit szédíteted? Vagy két pasi jobb, mint egy? Biztos, ami biztos? Akit épp megkívánsz?!
- Nobu! - csattant fel Nami. - Ez annyira alaptalan! Főztünk együtt, oké? Semmi több! Mért olyan nehéz elhinni, hogy téged szeretlek? Daisuke rendes srác, de nem érdekel úgy, érted? Egy cseppet sem!
- Foglalkozz akkor a rendes srácokkal, ne egy magamfajtával...
- Te tényleg süket vagy? - kérdezte a lány most már teljesen felidegesedve.
- Menj innen! - fordította el a fejét Nobu. - Nem akarlak látni!
- Egy fenét nem, akkor mire menne az egész hiszti?
- Hiszti? - kapta oda szúrós tekintetét, s idegesen szorította ökölbe a kezét. - Takarodj innen! - sziszegte. Nami elkerekedett szemekkel nézett rá. Mivel... érdemelte ki ezeket a szavakat? Ingerülten állt fel.
- A francba veled! - kiabálta, s dühösen bevágva maga mögött az ajtót kiviharzott.

- Hű, ez tényleg irtó finom! - nyúlt Midori a második pizzaszeletért, testalkatát igencsak meghazudtolva. Kenta kerek szemekkel figyelte a lány akcióját. Huhh, ha mindig ilyen étvágya lesz, a gatyája rámegy majd, hogy etesse...
- Örülök, hogy ízlik - mosolygott büszkén Natsuki, s Eizanra pillantott. Oké, ő is befejezte már a pizzáját, akkor... huhh, hogy is kéne... - A konyhában van még. Én viszont megyek, lepihenek - vágyakozó pillantást vetett Eizan felé. Gyere! Szugerálta, de hangosan sehogy sem merte kimondani. Hiába kertelne, mindenki azonnal értené és... Huhh.
Lassan felállt, s még egy pillantást vetve Eizanra indult csak el.

Yuuka felriadt egy nem is olyan távoli ajtó csattanására. Vagy csak képzelte volna...?
A sötétség ellenére próbálta kivenni Benawi vonásait, de csak annyira jött rá, hogy a fiú még alszik. Most nem fog csak azért kimászni és felkelteni őt, hogy megnézze, ki csapkodja az ajtót. Lehet, hogy tényleg csak álmodta. Lehunyta a szemét és próbált visszaaludni.

Eizan még sebtiben megtörölte a száját egy szalvétában, majd kicsit késve állt fel és indult Natsuki után. Mi volt az a kérlelő pillantás az előbb? Hajajj, valaki csak nem egyedül akar lenni? Halványan elmosolyodott, ahogy a lány után indult.
- Jó éjt! - köszönt még el a többiektől, mielőtt a folyosóra lépett volna.
Daisuke egy nagyot harapott a pizzájából és enyhén megcsóválta a fejét. Na, már ezek is... Nem is tudta, mi hiányzott.

Natsuki a folyosón várta be Eizant.
- Szerintem menjünk valahova a végére, gondolom Midoriék majd elfoglalják a mi szobánkat, szóval... Még kell lennie valahol szabadnak... - megfogta a fiú kezét, s szelíden magával húzta. Ahogy a lány sejtette találtak is egy üres szobát, bár ez kisebb volt, mint amiben Midoriékkal voltak, dehát nekik egy matrac is bőven elég...
- Megyek, letusolok, meg levakarom magamról a sminket - mondta a lány a földre ejtve a táskáját. - Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de... Nem hiányzott... - húzta el a száját. - Sietek! - ígérte.

Nami zaklatottan sietett végig a folyosón. Aztán mielőtt kiért volna a többiekhez még észbekapott. A hátát a falnak támasztva próbált kicsit lenyugodni, legalább látszólag, s csak azután ment be.
- Ugye hagytatok nekem abból a mennyei csirkésből? - kérdezte csípőre vágott kézzel.
- Natsuki ahzt mondta, mhég a konyhában van... - nézett fel Midori teli szájjal.
- Okés, nagyon ajánlom, hogy legyen! - mosolyodott el, s a konyha felé vette az irányt.

Eizan jobb híján letelepedett a matracra és kényelmesen hátradőlt rajta. Hmm... most azért kellett így sietnie, hogy Natsuki még elszaladjon zuhanyozni? Nem mintha nagy gond lenne, bevárja, de azt hitte, valamit a terv kimeneteléről akar mondani, vagy hasonló. Esetleg valami egészen más témát vet fel...
Felsóhajtott és jóízűt nyújtózkodott. Csak el ne aludjon itt a nagy várakozás közben.

Daisuke kivételesen némán figyelte a konyha felé haladó Namit. Nem maradt ott Nobuval? Hmm... lehet, hogy tényleg gáz van. De ő nem megy utána vigasztalni, még megtudja Nobu, és megint csak balhé lesz. Meg amúgy sem olyan típus. Sőt, alapból nem fogja vigasztalgatni a csajt, nem mászik rá más nőjére. Az túl... Shinjis lenne. Bár... Shinji rámászott más nőjére? Most vegyük úgy, hogy igen, legalább van negatív példa előtte.

Natsuki igyekezett gyorsan végezni a mosakodással, azért mégis csúnya dolog lenne megvárakoztatni Eizant, nem? Másrészről pedig... Félt ugyan mi lesz, de már túl akart lenni rajta... Oké... Tényleg beszéleg vele... Ha... ha kicsinál utána akkor is... Sóhajtva állt neki felöltözni. Miközben a polcra kitett kis gyógyszeresdobozzal szemezett. Jó lenne, csak egy... Nem, nem nyugi! Nem lesz semmi baj... És tartozol neki annyival, hogy tiszta fejjel beszélgessetek... Aztán... aztán meglátjuk. Sietve zsebrevágta a dobozt, és visszament a szobába.
- Na? - kérdezte ahogy belépett. - Egész gyors voltam nem? - kérdezte elégedetten mosolyogva. Aztán összeébhúzta a szemét. Valami nem stimmel. Mi is?
- Jaaa... - mondta ki hangosan, és hátranyúlt a hajához. Sietve kibontotta. - Cc... persze vizes lett az alja, na mindegy... - elmosolyodott, s lehuppant a földre a fiú matraca mellé. Egy darabig figyelte őt, aztán lekönyökölt a padlóra, s hason fekve mustrálta az arcát.

- Valóban - mosolyodott el Eizan, és elgondolkodva fürkészte Natsuki vonásait. Mennyivel más így smink meg mindenféle cicoma nélkül... Nem mintha nem állt volna jól neki, de így sokkal természetesebb. Lassan felemelte egyik kezét, hogy végigsimítson vele a lány arcán. - Nem is kell smink erre az arcra... - mondta halkan. - Nekem így is tökéletes.
Elszakította ujjait a lány arcától és a kissé nedves fürtökkel kezdett játszani. Majd megszárad. Annyira szerencsére nincs hideg, hogy megfázhasson, különben máris küldené hajszárítóért.

"Na végre..." - dohogta magában Tatsuya, mikor Haruka és Shouri végre felbukkantak a helyiségben. Nem, nem fog belegondolni, hogy mit műveltek és hol voltak eddig. Rákérdezni pedig még ennyire sem. Ennyi szolidaritás azért még belé is szorult.
- Ó, hali - erőltetett mosolyt az arcára a párosra tekintve. - Na is gyertek tovább! Szerintem ti is éhesek vagytok, a maradék pizza a konyhában vár, csak meg kell melegíteni. Siessetek, még a végén nem marad nektek.
Haruka kérdőn nézett Tatsuya vidámnak látszó ábrázatára, majd Shouri felé fordult.
- Akkor... vissza? - kérdezte, mire a barátja bólintott.
Még mindig kéz a kézben indultak meg a folyosón, és Haruka alig tudta megállni, hogy hátra ne pillantson. Sajnálom, Tatsuya... Sajnálom, hogy meg kell játszanod magad miattam... Remélem, találsz majd egy sokkal jobb barátnőd magaddal, aki nem játszik az érzelmeiddel, még ha akaratlanul is...

Natsuki csak zavartan elmosolyodott, nem mondott semmit. Hogy is kezdhetne bele...? Biztos már a fiú is alig állja meg, hogy ne kérdezzen... Egyszerűbb lenne csak válaszolgatni, nem? De nem tudja mit kell kérdeznie...
- Tudtad, hogy a magas rangú miniszterek, meg egyéb pénzes palik fogadásokat szoktak kötni? Hogy ki nyer a Programban? Nem is kis összegben... - megcsóválta a fejét. - Ez annyira... undorító... Hasznot húzni ilyenekből. Mintha holmi... lóverseny lenne... - megborzongott. - Egyébként egész ügyesek voltak. Matsuéék. A minisztérium zárt weboldalain látni lehetett az állást, de amikor elkezdtük leszedegetni a nyakörveket, rendszerhibára hivatkozva kikapcsolták az egészet. Szóval onnantól kezdve azt kiálthattak ki nyertesnek, akit akartak, és nem buktak le, hogy megléptünk... Hát, nem gondoltam volna, hogy Morinaga-san tud majd nekem újat mondani a Programról, de tudott. Azért... A szívroham kerülgetett a beszélgetésünke elején... annyira nem tudtam hova akar kilyukadni, főleg mikor elkezdett a fogadásról mesélni... Bár... most sem tudom egészen... csak megpróbálok bízni benne, mert nem nagyon van más lehetőségünk... Végülis, nem ölt meg, ez jó jel... És azt se bánta, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy majd én jelentkezhessek... Ehh, majd megadok neki valami előrhetőséget az egész csapathoz, persze... Voltak elvadult ötletei... - nagyot sóhajtott. Megállt kicsit a szóáradattal, és a fiút fürkészte.

Nami hamarosan visszatért egy szelet pizzával, s csendben elkezdte eszegetni.
- Csak egy? - nézett fel rá Midori. - Azt hittem ezt nagyon szereted.
- Jah.. - felelte a lány. - De ez tényleg nagy, majd meglátom...
Kenta inkább elnyelt egy csípős megjegyzést. Csak hogy bizonyítsa telhet el úgy egy perc kettejök közt, hogy nem marakodnak. Még poénból se. Talán nem bánja meg... Vgülis, akármilyen jól is szórakoznak együtt, de néha azt érzi Midorinál, hogy ő most egy kis komolyságot várna el tőle. Felnőttek, mi? Ezt a szerepet osztottad le magunknak? Nem lesz ez egy kicsit gyors?

Eizan próbált minden egyes szót alaposan megízelgetni, hogy össze tudja rakni a dolgokat, de ezzel még nem igazán jutott előre. Egy kicsit azért megborzongott, mikor Natsuki arra a részre ért, hogy "nem ölt meg, ez jó jel". Tehát... ő azzal a tudattal ment oda, hogy talán a vesztébe rohan? Egyáltalán... egyáltalán nem volt olyan biztos a dolgában, mint mutatta? Nem, ezt még nem nagyon érti... De azt igen, hogy ezek szerint részben Natsuki diktálhatja a feltételeket, hátrányos helyzetük ellenére. Ez azért jót jelent, nem?
- Miféle elvadult ötletei...? - kérdezte végül, de még így is szinte hallotta dolgozó agya vad zakatolását. - És hogy jön ez ide? Az a Morinaga... ő is fogadott, vagy mi? Hogyha tudott ezekről a dolgokról, akkor feltételezem, igen...

- Igen fogadott... - felelte elgondolkozva Natsuki, s tűnődve fordult át a hátára. - Tudod... Ez az a dolog, ami miatt... merek reménykedni, mert... Azt vártam volna, hogy mindent a pénzért meg, meg hogy neki, mint úgy általában a pénzes pacákoknak semmi nem számít meg... érzései sincsenek, de... Azt hiszem ő nagyon kedvelhette Kaorit - mondta az utolsó mondatot már egész halkan. - Kaorinak elég sok befolyásos ismerőse volt, mint modell, és... - folytatta magyarázólag - hát a nagyrészük szeretett büszkélkedni vele, tudod a saját kis háziállatkájuknak akarták... De azt hiszem, vagy talán csak én képzelek bele túl sokat, vagy... vagy el akarom hinni a hülye meséjét, de... azt hiszem ő tényleg kedvelte Kaorit. Rá fogadott, de... nem a pénzét sajnálja, hogy vesztett, hanem... tényleg azt, hogy Kaori nincs többé. És nem azért, mert megüresedett a hely a polcán, a kis porcelánbabájának... Biztos túl romantikus vagyok, de... azt mondta, hogy azért fogadott Kaorira, mert... remélte, elég befolyásos ember ahhoz, hogy... ne akarják, hogy akkorát bukjon és talán... talán tennének valamit annak érdekében, hogy ő nyerjen, és én elhittem. Elhiszem ezt. El akarom hinni, hogy meg akarta menteni az életét... Szerinted... - pillantott bizonytalanul a fiúra - nagyon naív vagyok?

Hiroshi először csak a szeme sarkából érzékelte, hogy Ichiro őt figyeli. Mégis először lenyelte az épp a szájában lévő falatot, és csak utána fordult barátja felé.
- Igen...? - kérdezte gyanakodva, mire válaszul csak egy kiskutya pillantást kapott. Egy darabig várt, de mikor nem történt semmi, megismételte a kérdést. - Igen? Szeretnél is valamit, vagy csak rebegteted a nagy pilláidat?
Ichiro halk nyüszítéssel bólogatott.
- Azt akarod, hogy hozzak neked még egy szeletet... - vonta le a konklúziót Hiroshi, mire barátja még bőszebben kezdett bólogatni. - Na jó... most az egyszer.
Épp feltápászkodott és indult volna, mikor újabb tekintetet érzett magán. Még gyanakvóbban nézett le, hogy ezúttal Kazura essen a pillantása.
- Ne mondd, hogy te is... - kezdte, de mikor látta, hogy a másik srác is Ichirohoz hasonló szemeket mereszt, legyintett egyet. - Jól van, értem én. Hozok neked is.

Midori befejezve a második szelet pizzáját is elégedetten mosolygott. Hátradőlt, s lehunyta a szemét, pont úgy nézett ki, mint egy jóllakott kisgyerek, aki mindjárt be is dobja a megérdemelt délutáni szunyáját. Kenta rosszallón mosolyogva figyelte. Pedig most aludtunk, kicsim. Tényleg ennyire kifárasztották az elmúlt napok? Mondjuk... igaz, nem csoda. Sok vért vesztett, és ha erősnek is próbált lenni, amíg muszáj volt, még nem heverte ki az egészet. És ki tudja, hamarosan talán újra menekülniük kell, használják ki ezt a kis időt pihenésre. Szelíden megfogta a lány kezét.
- Ha fáradt vagy, menjünk aludni - szólt neki. A lány lassan kinyotta a szemét és bólintot.
- Jó. Holnap úgyis korábban akarunk nekilátni a hazaüzengetésnek, ugye?
- Akár délelőtt is, ha a többieknek is megfelel - bólintott, s a jelenlevőkre pillantott. - Gondolkoztatok már rajta?

- Nem tudom... - felelte Eizan. - Így elsőre és ismeretlenül egész hihetőnek hangzik... Tényleg olyan befolyásos, mint amilyennek mondod? Akkor egy kicsivel még jobban hitelesnek tűnik így elsőre hallva. De... nem ismerem, milyen a pacák jelleme? Kinézhető lenne belőle, hogy tényleg ilyet tegyen? Mert azért gondoljunk bele, Kaori végtére is modell volt. Lehet, hogy erős lány, de mégiscsak inkább modellalkat. Szerinted hányan fogadtak még rá? Bocsánat, hogy ezt mondom, de nem tudom elképzelni, hogy túl sokan. Szóval ilyen tekintetből nézve igencsak el tudom hinni, amit mondott - már ha tényleg rá szavazott! Mert sajnálom, hogy ki kell mondanom, de azért fennáll a veszélye, hogy csak így próbált meggyőzni és elnyerni a bizalmadat és különben egyáltalán nem úgy cselekedett, ahogy állította. Azért nagyon bízok benne, hogy az első változat él.

- Itt együk meg, vagy menjünk vissza a többiekhez? - szemezett Shouri a tányérján díszelgő pizzaszelettel.
- Menjünk vissza - felelte Haruka. - Így is sokat kellett minket nélkülözniük. Szeretném megtudni, mire jutottak, ha már így ellógtam az érkezésüket...
- Rendben, akkor menjünk. Most hogy így mondod, én sem tudtam meg még semmit, amire kíváncsi voltam. Vallassuk ki őket - mosolyodott el, majd megindultak vissza a többiek felé.